Ez az év a Sony éve nálam! Minden, amit beszereztem, mind Sony márkájú volt! Mondjuk, ha tudatosan állítom a keresőben a "gyártó" részt a Sony-ra, akkor értelemszerűen nem is látok mást. A mai nappal a TV-m is Sony, sikerrel beszereztem egy Bravia TV-t.

Egészen pontosan Sony BRAVIA KDL32-EX650-es modellű. Nézelődtem, jobbnál jobb Sony TV-k voltak, de a túl olcsóknak valami hibája volt, a túl drágák meg túl drágák voltak. Ez a modell meg egyszerűen hívogatott. Nem is volt nehéz magához szólítania, hiszen nemcsak nincs hibája, hanem okostévé (bár 2012-es modell, nem tudom, mennyi használható belőle), 4 HDMI bemenete, 1 VGA és 2 USB bemenete van. A 4 HDMI-vel konkrétan kiváltotta a 2 Samsung TV-t, melyekben 2-2 HDMI bemenet volt. A 32"-osra volt csatlakoztatva a PlayStation 4, és a Nintendo Switch, míg a 19"-oson a PlayStation 3 és a Wii U. Most ez a négy konzol egy TV-be költözött.

Ja, és a PlayStation 2 a SCART bemenetben van. A VGA bemenetnek köszönhetően második monitorként is funkcionál. Ez nagyon hiányzott, nem volt még olyan TV, amelybe minden kiegészítő befért egy helyre, és 100%-osan ki tudtam használni. Ez az első ilyen eset, úgyhogy ha sokáig működni fog a TV, akkor hosszútávú gyümölcsöző kapcsolat elé nézünk.

A játék is remekül megy a TV-n. A két Samsung TV meg rendezvényes TV lesz. Amikor megyek N-Conra vagy bárhova kiállításra konzollal, oda megfelelők lesznek.

Még a kazettalejátszót várom, és idénre meg is lesz minden nagyobb bevásárlás.

Alakulóban van a Sony Hi-Fim, tegnap megvettem a hangfalat. Kicsit problémás volt elhozni, mert Budapesten, egészen pontosan Csepelre mentem érte. Annak is kijjebb eső részén, onnan kellett eljutni a Keleti Pályadvarra aztán. Két és fél óra vonatozás után végül 20 perc sétával jutottam haza. Még az este villámgyorsan összekötöttem, hogy egyáltalán kipróbáljam, szerencsére rendben működik. De a helyére csak ma délelőtt került.

Nem ezt szántam végleges helyének, ez egy korábbi B-terv volt, de sajnos a hangfal vezetéke túl rövid, így a lehetőségeim az a hangfal elhelyezésére sem sok. És bár egy hangfal vezeték nem annyira drága, azért volt ez a B-terv, mert így az erősítő a TV mellett van, így akár azt is ráköthetem és hallgathatom hangfalról. Így igazából nem annyira prioritás, hogy a vezeték hosszú legyen, és oda helyezzem a hangfalat, ahova tetszik.

Hangminőség szermpontjából talán mindegy is, hogy hol van, mert a szoba, ahol van, elég kicsi (kb. 8 m²), így a hangfal elhelyezése nem feltétlen befolyásolja a zene minőségét. Egyébként egy Sony SS-H650-es hangfalról van szó. A leírás szerint 80W-os, de azért van annyi tapasztalatom, hogy csak úgy ne higgyek egy számnak. Inkább kicsit utánaolvastam. Találtam néhány érdekes leírást.

Egyrészt, hogy a zene minőségét nem feltétlen a hangereje határozza meg. Erről is volt némi sejtésem, de most olvastam először a hangerőháborúról. Dióhéjban az a lényege, hogy nem attól lesz jobb egy zene hangzása, mert hangosabban szól. Sőt, attól csak csökken a dinamikatartomány, így összességében kisebb intervallumban szól a zene. Ennek nemcsak abban van jelentősége, hogy a halk részek is hangosabbak, hanem a hangos részek már túlmennek a normál tartományon, ezért ott akár torzíthat is a zene. Tehát a remasterelés, válogatásalbumok összeállítása közben semmi más nem történik, mint a hangerő növelésével keltik azt az illúziót, hogy mennyivel jobban jól a zene.

Egyébként erre először 2011-ben lettem figyelmes, amikor Hayashibara Megumi megjelentette a VINTAGE White válogatásalbumát. Ott hallottam először, hogy a régi dalai mennyivel hangosabban és tisztábban szólnak az új kiadásban. Azt nem tudom, hogy az album összeállításánál más módon is szerkesztették-e a dalokat, hogy az ténylegesen jobban szóljon, és azt se tudom, hogy van-e bármilyen módja annak, hogy azt itthon, PC-ről ellenőrizni tudjam.

De a végső konklúzió az volt a hangerőháború kapcsán, hogy mivel ma már sokan telefonról hallgatnak zenét, zajos környezetben, utcán, eleve MP3-ban, ezért jóval kevésbé figyelnek a minőségre, mint régen. És azért valljuk be, hogy a dalok minősége sem kívánja meg feltétlen a precíz hangmérnöki munkát. Ha nem rádión, akkor Spotify-on hallgatom a holland Radio 538 heti Top 50-es listáját.

Ezt hallgatva, egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a minőségük alapján többet érdemelnének utcai zajos közegben, fülhallgatóról való hallgatásnál vagy háttérzajnál.

De az igazi jó zenéket érdemes jobb minőségben hallgatni. Én azt gondolom, hogy addig jó volt, amíg a CD volt az uralkodó zenei hanghordozó. A CD esetében azért hangosították fel a zenét, hogy egyrészt a benne lévő lehetőséget kiaknázzák, másrészt a nagyon régi zenéknek akartak élettel telibb hangzást adni.

De valójában nem tudom elfogultság nélkül megállapítani, hogy meddig volt ez jó. Én arra emlékszem gyerekkoromból, hogy volt néhány lemezünk még, illetve megvettük a CD-kiadását is, én sokkal jobban szerettem CD-n hallgatni ugyanazt az albumot, mint lemezen, mert tényleg élettel telibb volt a hangzás. Lemezen... Nem is tudom, mi a megfelelő szó rá, a lényeg az, hogy ugyanazon album, ugyanazon Hi-Fin történő hallgatása lemezen és CD-n jelentősen megfolyásolta, hogy a CD legyen a kedvenc zenei adathordozóm. Az is a mai napig.

Ugyanakkor úgy hiszem, hogy nem véletlen van a lemeznek újra reneszánsza. Csak két okból nincs ezt ehetőségem megtapasztalni: 1. Nincs lemezjátszó, 2. Iszonyú drágák a lemezek. Sokan érvelnek a lemez mellett, hogy az volt az igazi hanghordozó, ott szólt csak igazán a zene. El tudom képzelni annak fényében, hogy ott a barázdák nagyobbak, ezért oda több "adat" fér, így a több adat értelemszerűen jobb minőségű zenét szólaltat meg. És ha úgy vesszük, ennek kérik el az árát. Nem mondom, hogy soha gyűjtenék lemezt (eleve van már egy kisebb gyűjteményem, hiszen megőriztem az LGT, Zorán és Skorpió lemezeket), de jelen állás szerint nem látom magam előtt azt a többszáz darabos lemezgyűjteményt, ami van kazettából és CD-ből.

A másik, aminek komolyabban utánaolvastam, az a hangfal minőségének ismérvei. Egyrészt, az, hogy a hangfal, amit vettem, 80W-os, nem feltétlenül jelent egy az egyben jobb minőséget a 30-40W-os hangfalakhoz képest. Ezen leírás visszaigazolta a megérzéseimet. Ez egyébként már valamivel komolyabb leírás, és mivel csak az alapokat ismerem hangtechnika terén, nem is értettem belőle mindent. De arra remekül rávilágított, hogy ez nemcsak komplexebb téma, hanem nincs a különböző mérőszámokra igazi standard, ezért a gyártók bizonyos esetben maguk bűvészkednek a számokkal. Így viszont az is előfordulat, hogy nem is hasonlítható össze két különböző márkájú hangfal. Csak úgy, hogy mi magunk teszteljük ki. Az viszont kiderült számomra, hogy abban a kis szobában, ahol van most a hangfal, bőven elég egy 15-20W-os hangfal, az bőven megfelelő hangminőségben szól. Hát, ha másnak nem, annak örülhetek, hogy ez a 80W-os hangfal egy nagyobb termet is szépen betöltene a hangjával. Ez a leírás egyéb tényezőket is elárul a hangfalakról, amikre érdemes figyelni, nemcsak vásárláskor, hanem a helyiségben történő elhelyezésükkor is.

Az biztos, hogy remekül szól. Gondolkodtam is azon, miként használhatnám többet, és oda jutottam magamban, hogy a retro szobámban többet használhatnám a laptopot, amire nemrég telepítettem Windows XP-t. Nem kell minden munkámhoz internet (például könyvíráshoz, vagy blogpostot is megírhatok Wordben, aztán áttenni a netes gépre és beilleszteni ide), tehát dolgozhatok a régi laptopon is. Ezt ma délelőtt ki is próbáltam, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus érzés volt. Nemcsak nyugodtabban, de hatékonyabban is tudtam dolgozni, mert sem az értesítések nem volták el a figyelmemet, sem az, hogy eszembe jutott, hogy "jaj, ennek utánanézhetnék"... "meg ennek is"... "és ennek is"... Sajnos ez gyakori tünet nálam. Pontosabban ezek most is eszembe jutnak, de mivel nem tudok utánanézni, ezért el is hesselgetem a gondolatot, és tudok csak a dokumentumra összpontosítani.

Hihetetlen belegondolni abba, hogy ma már szinte annyira nem tudunk meglenni internet nélkül, mint áram nélkül, mégis mennyivel nyugodtabb közeget biztosíthatunk magunknak, ha egy pár órát internet nélkül töltünk el. Sokkal jobban tudok a munkára összpontosítani. Olyan is gyakran előfordul nálam, hogy amikor például a SPAR-ban fizetnék, és a MySPAR alkalmazából venném elő a Supershop kártyát, és a megjelenő értesítések annyira elvonják a figyelmemet, hogy utána hosszú másodpercekig kell gondolkodnom azért, hogy miért is nyitottam meg a telefont? Teljes lefagyások vannak. Tehát én is produkálok ADHD-jellegű tüneteket...

Nagyon nem jó ez a világ, amiben most élünk. Ezzel kapcsolatban két javaslatom lenne: 1. Ha tehetjük, vonuljunk el rövidebb-hosszabb időre az internettől. 2. Éljünk tudatosabban, és határozzuk meg, hogy mik azok a fejlődések, amiket beengedünk az életünkbe. Ne vegyünk meg valamit azért, mert trendi. Hasonlóképp az internettel: Ne használjunk valamit csak azért, mert trendi. Vagyis használjuk, de tudatosan. Gondolok itt most a közösségi oldalakra, melyet jelenkorunk poklának tartok. Nemcsak azért, mert annyi inger ér minket onnan, amit egy egészséges elme nem tud kezelni, hanem a kommentmezők is... Kell részleteznem?

Én például ma kint a Sony WM-EX190-es walkmanemmel hallgattam zenét, és egyszerűen le voltam nyűgözve, hogy egy legalább 25 éves, látszólag egyszerű szerkezet kazettáról olyan hangminőséget hozott ki, hogy az okostelefon apróra összezsugorodhatna mellette. És az a durva, hogy nem számítok boomernek ezzel, mert több 18-22 éves ismerősöm, barátom is olyan szinten le van nyűgözve a régi technológia iránt, hogy néha szívesebben használja, mint a legújabb eszközöket. Nem sok mindennek van értéke, ami mai. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartom, hogy azt mondják, hogy a 3 éves Xiaomi Redmi Note 10-es telefonom megérett a cserére. Mindjárt veszek egy Nokia 105-ös mobiltelefont. Ha jók vagyunk, hosszú évekig működik majd, és nem vonja el a figyelmemet az értesítésekkel.

A lényeg az, hogy válasszuk meg mi magunk, hogy az új technológiák közül mit fogadunk be. Ma már nemhogy nem ciki, hanem egyre több régi eszköz éli a reneszánszát. Most este például Wii Fittel edzettem, miközben a kedvenc Hayashibara Megumi albumomat, a SpHERE-t hallgattam.

Fantasztikus egy órám volt. Teljesen a pillanatnak éltem, miközben jó zenét hallgattam és törődtem a testemmel. Szabadjon szerényen megjegyeznem, hogy nemcsak a testemet edzettem, hanem a német nyelvtudásomat is, hiszen a Wii német nyelvre van állítva, és itt-ott németül válaszoltam a Wii Fit Trainernek.

Tehát sokkal összeszedettebb vagyok, amikor nem használom az internetet. Nyugodtabb közegben vagyok, jobban tudok koncentrálni, nem utolsósorban sokkal jobban megélem a jelent. És ez ma hatalmas kincs. Fedezd fel te is!

Régóta a szekrényben pihen a Lenovo ThinkPad R500-as laptop. Leginkább kihasználatlanság miatt, de sokkal inkább azért, mert a Windows 10 csigalassúsággal tölt be. De utána sem lehet rendesen használni, mert az egyes programokat szintúgy nagyon lassan nyitja meg. Minden gyári benne, hogy azok mennyire avultak el, nem tudom, de ebben az állapotban mintha teljesen el lenne romolva.

Aztán gondoltam, hogy ha egy régi Windows-t teszek rá, azzal talán elmegy. De egyáltalán nem volt könnyű, mert fogalmam sem volt, hogyan gyaluljam le róla a Windows 10-et. Azt csak úgy nem tehettem meg, hogy beteszem az XP telepítőlemezt, mert nem engedi a telepítést. Aztán egyik ismerősöm mondta, hogy Rufus-szal csináljam meg a bootolható Pen Drive-ot. Tehát rá a Windows XP-t, és USB-ről bootolni. CD-ről lehetne bootolni, de azzal valamiért hamar megállt a telepítés. A Pen Drive-os bootolás már jobban festett, de ott is megállt az elején a telepítés, mert hiányolta a végfelhasználói licenszszerődést.

Úgy éreztem, megint zsákutcába kerültem, mert azt gondoltam, hogy az a baja, hogy látja, hogy van egy sokkal újabb Windows a gépen, ami megakadályozza, hogy egy régi kerüljön a helyére. Ekkor elengedtem a dolgot. Egyébként olyat is próbáltam, hogy a Windows 10-et újratelepíteni a gépházból, és azzal új partícióra tenni, törölni, de ezt sem lehetett, mert ennek lehetőségét nem jelenítette meg.

Ma reggel jutott eszembe, hogy ha valami Linux operációs rendszerrel ledarálom a gépről a Win10-et, akkor azzal jóval előrébb leszek. Leszedtem egy Ubuntut, majd feltettem a laptopra. Ennek telepítésével elvolt egy darabig, de legalább legyalulta a gépről a Win10-et. Akkor próbáljuk meg újra feltenni a WinXP-t, de ugyanúgy hiányolta a végfelhasználói licenszszerződést. Na most már tényleg tanácstalan voltam.

Nem szoktam interneten infós problémákra keresni, mert korábbi tapasztalataim alapján mindig nagyon nehezen találtam meg a megoldást. Mert személyes tapasztalataim szerint mindenkinek egyedi problémája van, így az enyémre csak ritkán találtam választ. De most kivételesen azonnal jött a megoldás. Kiderült, hogy a SATA-drivert hiányolja, amit viszont lehet állítani a BIOS-ban. IDE-re kell egész pontosan. Irány a BIOS, SATA beállítások, itt AHCI-módban volt. IDE-t nem találtam, a másik lehetőség a "Compatible" volt. Bízva abban, hogy ez kompatibilissé teszi az IDE-vel, ezt állítottam be. És itt volt a baj forrása. Innen már ment a Windows XP telepítés.

Gond nélkül, gyorsan felment a Windows XP a laptopra. És végre gyors a laptop! Az indítás, a leállítás, a programok indítása, minden gond nélkül működik. Feltettem még az Office 2003-at is, ha esetleg ezen akarok dolgozni.

Igazán nosztalgikus volt látni ezt a felületet. Internetet egyébként nem kötök ehhez a géphez, kifejezetten offline használatra venném elő a gépet. Még kapott egy szépséges The Legend of Zelda: Twilight Princess háttérképet, és ezzel meg is volnánk.

Ahogy a korábbi blogpostjaimból kiderül, eléggé rámentem a retro dolgokra. Még retro számítógépen is gondolkodtam, de még baráti segítséggel sem találtam választ a kérdésre, hogy mire lehet egy régi számítógépet használni, amire egy újat nem. Ezért nem szorgalmaztam egy régi gép beszerzését. Pedig biztos nagyon feelinges lenne ismét régi képcsöves monitorral gépezni, régi játékokkal játszani emulátor nélkül, de hasznosság tekintetében semmi olyasmi nem jutott eszembe, amitől annyira pótolhatatlan lenne egy régi gép.

Leginkább emocionális jellegű ok, nosztalgia, internet nélkül használni, stb. Még azt se tehetem meg, hogy mondjuk 2005-2006-os közegben használom az internetet, mert egyrészt a weboldalak rég nem olyanok már, mint régen, másrészt XP-n védelem nélkül netezni olyan, hogy egyedül sétálni a Hős utcában. Az MSN Messenger hiányáról meg már ne is beszéljünk.

De az biztos, hogy nagyon hiányzik a régi internet. Amikor még nem a Facebook és a nagy cégen uraltak le mindent, hanem sokkal szabadabb volt az egész. A mai napig úgy vagyok a Facebookkal, hogy egyszerűen nincs ingerem arra, hogy használjam. Nem vagyok aktív közösségi oldalakon, pár percnél tovább ritkán vagyok fent egy nap. A régi internet érzését szerencsére valamennyire vissza lehet hozni. Hiszen vannak menő és aktív fórumok, ahol valós beszélgetés zajlik. Amit gyakran látogatok, az a Prohardver fórum, illetve aktív vagyok például a Molyon, Snitten és Gremlinen. Internetes vásárlásra sem a Facebook Marketplace-t használom, hanem a Hardveraprót, Vaterát, Jófogást. Illetve ott van a Vinted is, de azt csak végső esetben használom. Volt már ott is jó üzletem, de azért nem preferálom, mert ha valami külföldit keresek (pl.: külföldi előadó kazettáját, CD-jét), akkor kiadja a cseh, lengyel, román eladók termékeit is, én meg magyar kiadást keresek. És mivel nem lehet hely alapján szűkíteni a találatokat, ezért ott sokszor nagyon nehezen találom meg, amit keresek. A külföldi szállítási költségről meg már ne is beszéljünk.

Szóval van lehetőség régi módon is internetezni, ahol csak releváns tartalmakkal találkozol, és a beszélgetés is sokkal emberibb (megjegyzem, 20 éve is voltak már trollok, tehát egyáltalán nem új jelenség az, ami a Facebook kommentmezőben történik). Nem lehet 100%-osan megszabadulni a nagy cégektől, megtalálják a módját, hogy figyeljenek és behálózzanak minket, de azért tehetünk, hogy egy kicsit nyugodtabb életünk legyen. És szétnézve a nagyobb környezetemben, ez a legnagyobb kincsek egyike.

Alakul az egyénileg épített Sony Hi-Fi, tegnap megérkezett a Vateráról rendelt rádiós erősítő.

STR-DE197-es, és egy-két apróságot leszámítva prímán működik. Gond nélkül veszi a rádióadásokat. Meg is néztem, hogy milyen rádióállomások foghatók Békéscsabán, és megkerestem mindet. Fogja is rendben mindegyiket. Az FM 88,90-es MHz-es történetesen a Csaba Rádió hallható.

Ami miatt nem működik tökéletesen, hogy két számgomb, egészen pontosan a 3-as és a 9-es nem funkcionál rendesen. A hármas gomb olyan, mintha dobókockán dobná ki, hogy épp hányas számként funkcionál, a 9-es is a szomszédos gombokat irigyli, de olykor hazatalálnak. Valószínűleg kontakthibásak. Amennyire én gondolom, ez nem olyan hiba, amit ne lehetne javítani. De nagyon keveset szereltem életemben, akkor is csak az alapokat, úgyhogy ennek egyedül biztos, hogy nem látok neki. De el tudom képzelni, hogy ráférne egy takarítás, és akkor kifogástalan lesz.

A CD-lejátszóval is rendben működik. Egyelőre ilyen fapados módon tudok rajta zenét hallgatni, de ha minden jól alakul, akkor jövő hétre hangfalak is lesznek. Kettőt is kinéztem, remélhetőleg az egyiket sikerülni fog megvenni. És ha az meglesz, akkor már csak a kazettalejátszó kell, és kész is lesz a Hi-Fi.

Nos, mint látható, visszatértem ide. Visszahoztam ide minden régi blogpostot, most ezeket szedem folyamatosan rendbe. Hiányzik ez a blog is, meg a felület is. Három blogszolgáltatót használok, mindegyiknek megvan a maga előnye, ami miatt érdemes használni. A blog.hu admin felülete ugyan régies, meg nincs annyi lehetőség, de hihetetlen felhasználóbarát. Könnyű posztot írni, egyből azt csinálja, amit akarok.

Ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl ez lesz a személyes blogom. A blogpost-os blogjaimat pedig tematikusan kritkák írására használom, a Wordpress-es blog marad a személyes weboldal, ahol összefoglalom, hogy voltam kiállítani, melyik weboldalon mit fejlesztettem, stb. Összességében tehát nem lesz nagy változás, csak annyi, hogy a Blogspot-os blogból költözök át ide, azt pedig különböző magyar- és nyugati kulturális termékek kritikáira akarom felhasználni. Többször volt arra példa, hogy akartam valami ilyenről írni, de nem volt meg a megfelelő helye. Amint kitalálom a koncepciót, lesz. Csak ott majd az lesz a nagy munka, hogy egy rakás blogpostot kell vázlatba tenni, amik személyesek. Azok már mind itt (is) vannak.

Belül is érzem, hogy változáson megyek keresztül, ez pedig mindig arra késztet, hogy kívülre is "közvetítsem", hiszen, ha valamit másképp érzek, azt másképp is akarom csinálni. Igazából egy mélyponton vagyok most túl. Az történt, hogy egyik közeli ismerősöm (kilétét fedje jótékony homály) kérdezte, hogy hogy csinálom a rendezvényekre való kiállítást, hogy van ez. Majd ahogy belelendültem, leállított, hogy "Jó, nem érdekel, csak kérdeztem." És hát nincs mit tagadni, baromi szarul esett. Főleg azért, mert ahogy ennek hatására visszagondoltam arra, hogy gyerekkoromban sem igazán kaptam útmutatást arra vonatkozólag, hogy miben vagyok jó, miben lenne érdemes fejlődni. Ezért is van az, hogy az iskolás éveimhez sincs konkrét érzelmi kötődésem, mert bár van néhány jó emlékem onnan is, de nem a tehetséggondozásról szóltak nekem azok az évek, hanem hogy valahogy teljesítsek. Nem is voltam annyira jó tanuló, meg egy introvertált embernek mást jelent azért az iskolában lenni, hogy teljesítsen, mint egy extrovertáltnak.

A lényeg az, hogy magamnak kellett összehozni, és "összeszedni" azokat az embereket, akik megmondják, hogy miben vagyok jó, miben érdemes fejlődni. És most ezen az úton indultam el. Ennek egyik eleme ez a változás. És remélem, hogy valami jó dolog fog kisülni. Egyébként az indított el, hogy voltak egy néhányan gyerekkoromban, akik mondták, hogy nagyon szépen fejezem ki magam, meg jól fogalmazok. Eddig is igyekeztem fejleszteni magam, meg figyeltem arra, hogy jelen tudásom szerint a legtöbbet hozzam ki magamból (néhány laza írással színesítve), de most ebben fogok szintet lépni. Ennyit számítanak a harminc éve mondott dicséretek, most remek útravalók.

A változás egyébként egy ideje folyamatban van. Ez mostanság például abban nyilvánult meg, hogy most már 6-7 éve vagyok Haikyuu!!-rajongó, most fejeztem be az isten tudja hányadik végignézést, és azt vettem észre, hogy másképp viszonyulok az animéhez, mint a kezdeti időkben. Inkább már úgy, hogy a múltam egy fontos része. Igazából már nem sokkal azután tudatosodott bennem, ahogy igazán megszerettem az animét, hogy egy hiányt tölt be nálam. Mert hiába vagyok introvertált, hiányoztak azok a közösségi élmények, amit az anime szereplői megélnek. Ez nagyjából bejött. Nagyobb értéket adtam a személyes találkozásoknak. Meg az is, hogy az animének köszönhetően néhány évig komolyabban röplabdáztam. Kiderült, hogy nemcsak azért nem leszek sportember, mert már 30-on túl vagyok, hanem mert nincs érzékem a sporthoz. Lassan fejlődtem, ezért nekem sokkal több idő kell ahhoz, hogy egy gyakorlatot jól meg tudjak csinálni. Ezért végülis felhagytam a röplabdával, de arra nagyon jó volt, hogy kiéltem egy hiányomat az életemben.

Az élet egyik törvényszerűsége, hogy amíg nem éli ki valaki valamilyen igényét, addig ismétel. Ezért van az, hogy vannak emberek, akik nem a koruknak megfelelően viselkednek, vagy nem a koruknak megfelelő dolgokért rajonganak. Akármennyire is beszélnek negatív fennhanggal a regressziós állapotról, saját tapasztalatból mondom, hogy helyt kell adni neki, mert magunkat gyógyítjuk vele, hogy ha később is, de kiélhetjük. Nem utolsósorban néhány képességem is fejlődött a sportnak köszönhetően. Elég csak arra gondolni, hogy soha nem volt annyira fitt, mint most, néhány éve. És ha belegondolok, hogy ezt mind a Haikyuu!!-nak köszönhetem, akkor még ha nem is fogom akkora lendülettel nézni a jövőben, az biztos, hogy életem végéig helye lesz a szívemben.

De most úgy érzem, hogy lélekben a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru jött el. Ezt az animét most nézem újra, és hiába ismerem és szeretem már 6 éve, és már korábban is segített helyretenni bizonyos kérdéseket (a zenéjével is) az életemben, úgy érzem, istenigazából most jött el ennek az animének az ideje. Helyretenni azokat a fontos kérdéseket, amiket az anime feszeget. Most más kérdéseket kell a helyére tenni. De ez az anime is olyan, hogy amíg élek, az életem része lesz. Azok a kulturális műveknek, melyek fejlesztettek, utat mutattak, segítettek jobb emberré válni, mindig helyük lesz a szívemben.

Egy ideje szeretném már újra használni a Sony CD-lejátszómat. Ott áll már régóta a szobában, szívesen hallgatok rajta zenét, akkor úgy döntöttem, hogy ha össze tudom hozni, akkor felépítek egy Hi-Fit, amíg nem szalad fel annak is az egekig az ára. Ezt találtam ki idénre, mint másik nagy befektetést (A Sony Bluetooth hangfal mellett), és akkor nyugodt szívvel engedem el a holnap megjelenő Nintendo Switch 2 konzolt.

Ahogy nézelődtem Vaterán, nagy anyagi segítség, hogy lehet kapni olyan erősítőt is, amibe a rádió is be van építve. Erről korábban nem tudtam. Ez nemcsak anyagiakban segítség, hanem helyben is, hiszen nem fog annyi helyet foglalni, plusz áram, hiszen értelemszerűen eggyel kevesebb áramforrás kell.

Gondolkodtam, hogy addig is, hogyan használhatnám a CD-lejátszót. Van egy kis Sony bluetooth hangszóróm (SRS-XB01). Arra gondoltam, hogy amíg nem tudom megvenni a Hi-Fi részeit, addig az megfelelő alternatíva lehetett volna, de sajnos nem kapcsol be. Természetesen feltöltöttem, de utána sem. Úgy tűnik, sajnos használhatatlan. Végül azt találtam ki, hogy a Philips bluetooth hangszóróval hallgatom a CD-imet addig, amíg nem épül fel a Hi-Fi.

Ez már bevált.

Nem véletlen kerestem néhány éve, amikor eltökéltem, hogy veszek egy komolyabb Bluetooth hangszórót, hogy csak olyat veszek, aminek van Jack csatlakozója. Így régebbi készülékeket is tudok hozzá csatlakoztatni. Ez a Philips SB500 hangszóró egyszerűen kiváló választás volt! Nemcsak remekül szól, hanem mindenféle eszközt lehet hozzá csaltakoztatni, ami hangot ad ki magából. Pa-Dö-Dőt meg bármikor szívesen hallgatok, a Szép az élet és én is szép vagyok a kedvenc albumom tőlük. Élmény volt CD-ről hallgatni.

Ma pedig Hayashibara Megumi CD-t hallgattam.

Esküszöm, egy anime rajongónak, akinek múzsa Hayashibara Megumi, annak csak így lehet igazán jó a zenéjét hallgatni. A bertemu CD meg a karrierjének egy fénypontja. Tegnap határoztam el, hogy komolyabban edzek Wiin Wii Fittel, és ahhoz szolgáltatná a CD-lejátszó a zenei hátteret. Még az edzés is nagyobb élmény ilyen jó zenével, CD-ről.

Mivel a '90-es években voltam gyerek, ezért amíg élek, a CD lesz a zene minőségének netovábbja. Ezt tenném idén teljessé, és építenék fel Sony rádiós erősítővel, hangfallal, kazettalejátszóval egy Hi-Fit.

Vannak lemezeim, de hogy kell-e lemezjátszó... Extrába esetleg, de az igazság az, hogy akármennyire is reneszánszát éli a hanglemez, mivel az már gyerekkoromban is réginek számított, ezért nincs hozzá konkrét érzelmi kötődésem. Én nem hallom azt a nagyon jó hangminőséget, amiről beszélnek az igazi zenerajongó freakek. Extrába befigyelhet valamikor, de mindenáron nem kell.

De egy CD-s, kazettás, rádiós rendszer jó minőségben örömmel!