Golf (NES)

2017. február 27. 10:16 - supermario4ever

Golf logoNES megjelenés: Japán: 1984. május 1.
Amerika: 1985. október
Európa: 1986. november 15.

Wii U Virtual Console megjelenés: Japán: 2013. november 13.
Amerika: 2013. október 10.
Európa: 2013. október 10.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Sport
Játékos: 1-2 játékos

Platform
Virtual_Console_logo_(Wii_U)

Hajdanán, amikor az 576 KByte és 576 Konzol magazinok fénykorukat élték, az olvasóinak egy része tesztelő akart lenni. Ez nagyon jó gondolat, kevés jobb dolog történhet az emberrel, ha azt csinálhatja, amit szeret, ezáltal kiteljesedik a munkájában. De azt azért érdemes tudni, hogy nem egészen úgy van az, hogy mi választhatjuk ki, hogy melyik játékról szeretnénk írni: Kiosztásra kerülnek azon játékok, amelyek bekerülnek az aktuális havi magazinba. Ez persze azzal is jár, hogy olyan játékokkal is becsülettel kell játszani, amelyikre „civilben” rá se néznénk. Például, mert nem a mi stílusunk, vagy mert annyira rossz, hogy ha tehetnénk rituálisan elégetnénk a játékot. Soha nem voltam hivatásos tesztelő, erről a fent említett két újságban írtak folyamatosan. De az esetemben ezért is van az, hogy én magam választom meg, mely játékról írok, hiszen ezt önszorgalomból teszem.

gfs_35445_2_1De azért bevállaltam néhány olyan játékot, amik nem éppen a vállalható kategóriába tartoznak. Többségében azért, hogy színesebb legyen a „repertoárom”, és ne csak Mario játékokról írjak 90-100%-os írásokat. Ezen arányon rontva döntöttem úgy, hogy írok a NES-re megjelent Golf játékról. Az nagyon szép a Nintendótól, hogy a NES idejében sok sportjátékkal leptek meg minket, ezáltal már a ’80-as évek gyermekei, fiataljai is kipróbálhatták magukat TV előtt különböző sportszimulátorokkal. Aztán ezek minősége már erősen kérdéses. Senki el nem veheti a NES-től, hogy forradalmi konzol volt a maga idejében, olyan szinten alakította át a videojátékos közösséget, hogy talán csak a Sony PlayStation lehet ezügyben vetélytársa. Viszont a NES azért teljesít ennyire rosszul sportjátékokban, mert a konzol technikailag tökéletesen alkalmatlan egy igényes és élethű sportjáték kivitelezésére, ezekre utaltam már korábban is a Soccer és Tennis tesztjeimben. Nem utolsó sorban, ezekben a játékokban nagyon korlátozottak korábban a lehetőségek.

gfs_35445_2_22A Golf, ha lehet, még ezt is alulmúlja. Csak egyetlen pálya 18 lyuka áll rendelkezésre, és bár a grafika viszonylag jó, a játszhatóság az, amin elvérzik ez a játék. A Game Boy-os Golfnál is az volt a nagy hiba, hogy amikor elütjük a labdát, a képernyő alján levő erőméter olyan gyorsan mozog, hogy lehetetlen beállítani rendesen az ütés erejét, majd annak pontosságát. Mindezek tetejében a játék sehol nem mutatja, hogy hány yard-ra vagyok aktuálisan a lyuktól, csak azt, hogy a kiindulási ponttól milyen messze van. Így csak szemmértékre tudtam megtippelni, hogy éppen melyik ütő lehet a megfelelő (abból azért szerencsére van mindegyik). De ezt szinte mindig félrekalkuláltam. Ennek köszönhetően többször megfürdött a labdám, vagy ment ki a pályáról (Out of Bounds). Főleg ez volt bosszantó, mert a játék már akkor is OB-t jelzett, amikor fák közé ment a labda. Csak akkor érzékeli a játék, hogy pályán belül van, ha sima felületre ér a labda. Hogy ez mennyire illúzióromboló, hogy nem tudták megcsinálni, hogy füves legyen a pálya, vagy hasonlók (épp csak bunker és víz van), az valami rettenetes. Ennek fényében a Double Bogey (+2 pont) kifejezetten jó eredménynek számított a játékban.

Ami igazán árulkodó a játék minőségéről, hogy még a játék Game Boy-os változata is tartalmasabb, mert legalább lehet pályát választani, és többféle pályafelület van (pl. Rough), ezt a NES verzióból egy az egyben kihagyták, pedig elvileg technikailag többet tud. A Game Boy-os Golf is eléggé igénytelen játék volt, a NES-es pedig egyenesen ocsmány. Imádom az első Nintendo konzolt a forradalmi alkotásaiért, de ha a sportjátékaira gondolok, rémálmok gyötörnek. Soha többet ne lássam!

gfs_35445_1_1Grafika: 3/10
Játszhatóság: 1/10
Szavatosság: 1/10
Kihívás: 6/10
Zene / Hang: 1/10
Hangulat: 1/10

+ Elfogadható grafika
- Játszhatatlan
- Csak egy pálya elérhető
- Hangok legkevésbé sem illenek a játékba
- Irgalmatlanul nehéz

12%

 

Szólj hozzá!
Címkék: Golf

Hackelt NES Classic Mini

2017. február 24. 20:37 - supermario4ever

Aki ismer az tudja, hogy tökéletesen a hackelés és a warez ellen vagyok. De most úgy döntöttem, hogy ha sikerült a NES Classic Mini-t meghackelni, akkor ebben engedek. Tulajdonképpen egyszerű oka van annak, hogy miért. A Nintendo megmondta, hogy csak az adott 30 játék lesz a konzolban, és nem fogják további címekkel kiegészíteni. Rendben van, tudomásul vettem. Innentől kezdve azt gondolom, hogy nem károsítom meg a Nintendót azzal, ha egyénileg bővítem a játékkínálatomat. Igazából azzal, hogy nem csomagoltak rendes AC adaptert a géphez, hanem USB kábellel + hálózati átalakítóval lehet áramhoz csatlakoztatni a NES konzolt, ezzel önmagában megágyaztak a hackelésnek, mivel a NES mini akkor is működik, ha mondjuk PC-hez csatlakoztatom az USB kábelt, ugyanúgy veszi az áramot. Innestől kezdve már csak nagyon ügyes hackerek kellettek ahhoz, hogy lehetővé tegyék, hogy a tulajdonos egyénileg bővítse a játékkínálatát.

A másik ok, ami miatt úgy döntöttem, hogy megteszem, hogy tökéletesen ugyanúgy néz ki minden a főmenüben, mintha a hozzáadott játékok eredetileg is rajta lettek volna. Ugyanis a másik ok, ami miatt nem támogatom a warez-t, hogy adott esetben alaposan bele kell nyúlni az adott konzolba, hogy akár másolt lemezeket le tudjunk játszani, egyáltalán a másolt lemezek az eredeti játékok mellett szörnyű látvány. Úgyhogy már csak ezért sem. De mivel a NES Classic esetében minden eredetinek néz ki, ezért nemhogy nem zavar a dolog, hanem örülök annak, hogy felkerülhet több olyan NES játék a kis gépre, amikre kifejezetten kíváncsi voltam, vagy a régi idők örömére szívesen újrajátszanám. Eleinte úgy voltam, hogy az összes létező NES játékot felteszem a kis gépre, de aztán végül úgy döntöttem, hogy most elsősorban azokat, amikre kíváncsi vagyok. Így az eredetileg jelen lévő 30 játékból 64 lett.

001

Az alábbiakat tettem fel:

  • The Adventures of Lolo
  • The Adventures of Lolo 2
  • The Adventures of Lolo 3
  • Baseball
  • Castlevania III: Dracula's Curse
  • Chip & Dale: Rescue Rangers
  • Chip & Dale: Rescue Rangers 2
  • Donkey Kong 3
  • Donkey Kong Classics
  • Donkey Kong Jr. Math
  • Double Dragon
  • Double Dragon III: The Sacred Stones
  • Duck Tales
  • Duck Tales 2
  • Golf
  • Ice Hockey
  • Kung Fu
  • Mega Man
  • Mega Man 3
  • Mega Man 4
  • Mega Man 5
  • Mega Man 6
  • NES Open Tournament Golf
  • Pinball
  • Soccer
  • TaleSpin
  • Tennis
  • Tetris
  • Tetris 2
  • Tom & Jerry
  • Volleyball
  • Wario's Woods
  • Wheel of Fortune
  • Xevious

Ott ahol kimaradás van számozás tekintetében, az gyárilag fent van a gépen. Az egész hackelés azért is lehetséges, mert a NES Classic Mini is lényegében emulálja a játékokat, mint melyik PC-s emulátor, és ugyanazokat a .nes kiterjesztésű programokat érzékeli a gép, ráadásul ugyanúgy, mintha eredetileg is rajta lettek volna a gépen. A program (Hakchi2), amivel fel lehet tenni a NES-re a játékokat nagyon profi egyébként. Többek között azért látszik eredetinek minden játék, mert a borítót mi magunk rendelhetjük hozzá a játékokhoz. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Vagy egyénileg rendeljük hozzá a borítót a gépről, vagy maga a program keres rá Google-ön, és kiadja azokat a találatokat, amiket mi is találnánk, és a programból azonnal hozzárendelhetjük a megfelelőt (hajlamos elég sokat találni egy játékhoz). De olyan is van, hogy mindegyik játékhoz egyszerre keresi meg a borítót, és az első találatot rendeli hozzá a játékhoz. Ez is nagyon jó dolog, de inkább egyenként csináltam meg, hogy tényleg minden úgy legyen, ahogy ideálisnak gondolom. Láttam ugyanis olyan első találatot, amihez másfajta borító volt, vagy kisebb felbontású volt, és a megfelelőt másodjára vagy harmadjára adta ki. Nem is talált mindegyik játékhoz megfelelő borítót, pontosan kettőt a GameFAQs-ról szedtem le, és egyénileg magam rendeltem hozzá. És mivel a főmenühöz nem nyúl hozzá (gondolom én), ezért minden tökéletesen olyan, mintha gyárilag lenne az én NES-emen 64 játék.

És íme a bizonyíték, hogy rendben elindul az utólag feltett játék:

003

Arra kell ügyelni, hogy csak amerikai játékokat tegyünk fel, ugyanis a NES-ben az amerikai játékokat érzékeli helyesen. Ez valószínűleg a HDMI csatlakoztatás miatt van. Akkor lettem figyelmes arra, hogy mi is amerikai játékot kapunk, amikor megjelent letöltésre a Super Mario Bros. 3 Wii U-ra és Nintendo 3DS-re (2013 karácsonyán). Ez volt az első olyan Virtual Console játék, ahol láttam, hogy felhívják a figyelmet, hogy amerikai kiadású játékot töltünk le. És ez valószínűleg amiatt van, mert az amerikai és az európai játékok között elsősorban megjelenítés-beli különbség van. Amikor írtam egy részletes leírást a Nintendo GameCube-ról, akkor tudtam meg, hogy az amerikai konzol felbontása 480p, míg az európaié 480i. Tehát az amerikai megjelenítése progresszív, míg az EU-é váltottsoros. Arra tippelek, hogy ez a különbség már a NES-es időkben megvolt, és a HDMI kábel csak a progresszív megjelenítést tudja rendesen megjeleníteni, ezért kapunk amerikai játékot újabban VC-re.

És minden egyes beállítás működik az utólag feltett játékokra, ugyanúgy van négy mentési hely, ugyanúgy, mint az eredeti játékoknál.

004

Ugyanúgy megcsinálja például a Tetris játékból is a mentést, mint például a Super Mario Bros. 3-ból, mely gyárilag rajta volt a gépen.

006

Úgyhogy hihetetlenül profin van megcsinálva az egész.

És ami még nagyon jóvá teszi a programot nálam az az, hogy a játék-átvitel a NES-be nem volt zökkenőmentes nálam. Ugyanis a kiválasztásnál nem volt kijelölve a 30 eredeti játék, csak a 34 utólag rátett. Miután átmentek a játékok, a TV-hez csatlakoztattam a NES-t, és döbbenten láttam, hogy az összes eredeti játék eltűnt, csak az átlalam rátettek jelentek meg. Ez így persze nincs rendjén, tehát a 30 eredeti játékot is külön ki kell jelölni. Még egyszer átvittem immár az összes játékot, és sikerült. Ami megdöbbentett, hogy az eredeti játékok eredeti mentései is megmaradtak, úgyhogy le vagyok nyűgözve. Olyan érzésem van, hogy bármelyik NES játékkal bármikor játszhatok eredeti formájában.

Persze azért nálam is van határ. Hackerek ugyanis azt is megcsinálták, hogy a NES Classic Mini a Super Nintendo, Nintendo 64, de még a Sega MegaDrive játékokat is vigye. Ezt már feleslegesnek tartom, hovatovább hülyeségnek. Azt gondolom, hogy legalább a NES "mivoltát" tartsuk tiszteletben oly módon, hogy csak NES játékokat teszünk a gépre. De ha majd kijön a SNES Classic mini, vagy N64 Classic mini (remélem a Nintendo meglovagolja a kis NES gép sikerét), akkor itt olyan retro-özön lesz, hogy arról fogunk koldulni. De NES-re csak NES játékot, mert így szép a történet, és így igazi a nosztalgia. A programot egyébként folyamatosan fejlesztik, jönnek ki az újabb verziók. Kivárok egy olyan verziót, hogy sok játékot kezeljen rendesen (a jelenlegi pl. nehézkesen visz át sok játékot), és akkor viszont megcsinálom azt, hogy összes Európában megjelent NES játékot ráteszem a gépre, plusz néhány olyat, ami csak Amerikában jelent meg (így került rá pl. a Szerencsekerék is). Az lesz az Ultimate Nintendo Classic Mini.

Még egy hackelésen gondolkodom, amit megcsinálnék, de az bonyolultabb: A Wii-re rátenni az összes Virtual Console és WiiWare játékot. Amikor megvettem a Wii U-t, akkor minden egyes játékot áttettem Wii-ről az új konzolra, és semmilyen funkciója nem maradt a dicső elődnek,hiszen törlődött róla minden. Lassan 2 éve, hogy nem vettem elő a Wii-t. Azzal hoznám vissza a funkcióját, hogy minden régi játékot letöltenék rá, ami érdekel. Miért tenném ezt, hiszen ezzel elvileg megkárosítom a Nintendót? Egyszerű az oka: Kétszer kéne minden egyes játékot megvenni, ha azt szeretném, hogy Wii-n és Wii U Wii Menüjében is meglegyenek a játékok. Most hétvégén összeírtam azokat a játékokat, amiket letöltenék Wii U-ra (Wii Shop Channelből). Összeszámoltam, és ha minden egyes játékot letöltenék, ami érdekel, összesen 75.400 Nintendo pontra lenne szükségem. Ez anyagilag úgy nézne ki, hogy 1.000 pont £7-be kerül. Ezt szorozzuk be 76-tal (mert ezres a legkisebb egység, amennyit lehet vásárolni), az összesen £532 lenne, ami jelenlegi árfolyamon kb. 194.000 forint. Mindez úgy, hogy már megvan egy része az engem érdeklő játékoknak. Tehát Wii-re újra leszedni őket több, mint a duplája lenne. Ezért keresnék másfajta lehetőséget, ha arra adnám a fejem, hogy újra életet lehelek a Wii-be.

Szólj hozzá!

Golf (GB)

2013. július 05. 21:56 - supermario4ever

golfgbGame Boy megjelenés
Japán: 1989. november 28.
Amerika: 1990. február
Európa: 1990.

3DS Virtual Console megjelenés
Japán: 2011. június 29.
Amerika: 2011. szeptember 8.
Európa: 2011. október 13.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Sport
Játékmód: 1-2 játékos
Ára: £2.70 / €3

Platform

3ds_vc_logo

A Nintendo ki tudja milyen céltól vezérelve, de mind NES-re, mind Game Boy-ra elég sok sportjátékot jelentetett meg, melyek neve szimplán csak maga a sport neve. Vannak közülük jó próbálkozások, de van egy jó pár olyan is, amin látszik, hogy az akkori technika nem volt megfelelő ahhoz, hogy az adott sportág a lehető legélethűbb kivitelezésű legyen. Az utóbbi csoportba tartozik a Game Boy-ra megjelent Golf is, mely alapból nem rossz ötlet, de a megvalósítás nem ennyire fényes.

gfs_54856_1_3Az, hogy kinézetre a lehető legegyszerűbb, azt talán betudhatjuk annak is, hogy a maga idejében igencsak elterjedtek voltak a kvarcjátékok, melyeken túlnyomórészt sportjátékok voltak, a kivitelezésük pedig inkább egyszerű szórakoztatást célozzák meg, semmint hogy a sport valódi hangulatát adták volna meg. Szó nincs arról, hogy lenézem ezeket a régi játékokat, hiszen megvolt a maguk diszkrét bája főleg, hogy nekem is volt egy pár ilyen játékom. A teszt tárgyát képező Golf esetében nehéz eldönteni, hogy a Nintendo vagy nem ismerte akkor még a Game Boy technikai tudását, vagy egyszerűen csak (az ő esetükben) a Game & Watch-ból kiindulva még nem erőltették meg magukat annyira. Jó eséllyel az első eset áll fenn, de azért elgondolkodtató, hogy miért csak ennyit kapunk. A megjelenítés rendkívül egyszerű, az irányítás nehézkes, a zene komolytalanságát pedig talán foghatjuk arra is, hogy egy sportjátékban nem ez a lényeg, de tény, hogy nagyon fellendíti a játékot, lásd N64-es Mario Golf, csak hogy a sportágnál maradjunk.

gfs_54856_2_1Két mentést hozhatunk létre a játékban, ennek csak annyiból van jelentősége, hogy a legjobb eredményeinket feljegyzi, már ha valaki képes legjobb eredményt elérni, de erről mindjárt. Csak egy játékmód van, a Stroke, tehát mindig 18 szakaszos pályán megyünk végig, melyből 2 van: U.S. és Japán. Mariót irányítjuk, ha tudnánk, ugyanis az irányítás nagyon nehézkes. Amikor az ütés helyét határozzuk meg, akkor eléggé lassan mozog a kurzor. Magát az ütést ugyanúgy kell kivitelezni, mint a Mario Golf-ban, tehát háromszor megnyomni az A-gombot, igyekezni kell jól időzíteni. A jó reflex kötelező, ugyanis a mutató eléggé gyorsan mozog, nagyon nehéz pontosan ütni. Aztán ha sikerül valahogy elütni, lehet mosolyogni a vicces hangon, ahogy száll a labda. Nekem elég sokat sikerült bunkerbe, vízbe ütni a labdát, és lehet, hogy én vagyok túlságosan béna, de nekem még soha nem sikerült +20-nál kevesebb pontot elérni.

gfs_54856_2_2A másik nagy hiba, nagyon kevés információt látni a kijelzőn. Nincs például kiírva, hogy az egyes golfütők mekkora távolságra ütik el a labdát, és a távoli térképen (a B-gombbal lehet a felülnézet távolságát változtatni) nem látni, hogy az adott ütővel ideális esetben milyen messzire megy a labda. Tény, hogy a való életben sincs ez jelölve, de a Mario Golf-ban ez nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Az, hogy melyik golfütő mekkora távolságra üti el a labdát, csak a játék leírásában van benne, és mivel nekem szerencsére megvan, ezért kilistázom ide:

  • 1W: 240 yard
  • 3W: 225 yard
  • 4W: 215 yard
  • 1I: 205 yard
  • 3I 190 yard
  • 4I: 180 yard
  • 5I: 165 yard
  • 6I: 150 yard
  • 7I: 135 yard
  • 8I: 120 yard
  • 9I: 110 yard
  • PW: 90 yard
  • SW: 70 yard
  • PT: 30 yard

gfs_54856_2_3Ez körülbelül egy átlagos játékos tudása. A játékot ketten is lehet játszani, amolyan Stroke-párbajt, aki kevesebb pontot ér el, az nyer. Elég változatos véleményeket lehet olvasni az interneten, van olyan, aki szerint pont így valósághű a sport, hogy alig van információ, mert a való életben sem tudunk sokkal többet. Mások meg kifejezetten sérelmezik, hogy ennyire egyszerű az egész. Az utóbbi tábort képviselem, és lehet, hogy velem van a baj, de ez a nehéz irányíthatóság is teljesen érdektelenné tesz a játék kapcsán. Ha bemegy a vízbe, hát ez van, mártózzon csak meg, ha jól esik neki.

A játék elérhető Nintendo 3DS eShop-on is, a €3-as ár nem olyan vészes, talán megér annyit, hogy kipróbáljátok, hogy hogy tetszik a játék, de személy szerint inkább a Tennis-t javaslom, annak a nehézsége elfogadhatóbb. A Golf meg mehet a lyukba.

gfs_54856_1_1Grafika: 4/10
Játszhatóság: 3/10
Szavatosság: 2/10
Kihívás 6/10
Zene / Hang: 3/10
Hangulat: 3/10

+ Jó játék a Golf általánosságban.
- Csak két pálya és egy játékmód az egész
- Nagyon nehéz irányítás
- Nehezen értelmezhetőek a pályán levő elemek
- Túlságosan nehéz, nem biztos, hogy játékra inspirál.

35%

 
Szólj hozzá!
Címkék: Golf

Próbálkozás a konyhában

2013. július 05. 20:43 - supermario4ever

Ha igaz a férfiakról szóló szélsőségesség bizonyos képességekben, akkor azt gondolom, hogy nekem nincs sok keresnivalóm a konyhában. ^^' Kinéztem egy paradicsomleves receptet a mindmegette.hu oldalról, és úgy voltam vele, hogy megpróbálom. Már a legelején két nagy hibát vétettem. Az egyik: Nem tudtam, hogy a paradicsom sűrítmény, és a paradicsompüré nem ugyanaz, ezért tök lazán azt hittem, hogy a 350ml paradicsompürét is lehet 1,5l vízzel hígítani. Az szembetűnő volt, hogy nem volt annyira sűrű, mint amennyire én gondoltam, de úgy voltam vele, hogy ez így van rendjén. Ráöntöm a vizet, hát ilyen vizes paradicsomlevest még életemben nem láttam... De aztán azt gondoltam, hogy majd a tészta úgyis magába szív a vízből, besűrűsödik ez. A másik nagy hiba, hogy az olajra a lisztet a legnagyobb lángra tettem, fél perc se kellett, mire odaégett... Erre már anyám is kijött (szerencsére most már sokkal jobban van, lumbágója van, most már talán jó gyógyszereket szed), hogy mi van, akkor látta, hogy mit nem próbálok. A rántás nagyon csúnyán odaégett, akkor mondta, hogy a lehető legkisebb lángon kell csinálni. És amikor látta a vizes paradicsomot, akkor magyarázta el, hogy mi a különbség a sűrített paradicsom, és a paradicsompüré között. Mivel úgyis több mindent kellett venni, ezért lementem sűrített paradicsomért. Akkor ezzel próbálkoztam megcsinálni, és a vizes paradicsomos kreálmányommal hígítottuk. Jó lett végül, egészen ízletes volt. Most elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a hígított paradicsommal főztem volna meg. Úgy csináltam, hogy kihagytuk a borsot, helyette pirospaprika került, valamint a hagyma, meg a sajt is kimaradt.

Íme a legújabb tesztem: Game Boy Golf. Ma jött meg postán a Game Boy-os Tennis játék. Pár száz forint volt, annyit megér, hogy még ha nem is olyan nagy szám a játék, de azért el lehet szórakozni vele. A doboza mintha új lenne, a kazettán levő matrica is nagyon szép.

3 komment

MondoCon programbeosztás, és egyebek

2011. szeptember 23. 17:50 - supermario4ever

Ma kikerült a MondoCon weboldalára a 2011 őszi programjuk. Igazából azt gondolom, hogy az, aki hozzám hasonlóan régóta jár conra, annak már csak maximum az előadások nyújthatnak valami újdonságot, hiszen mindig van téma, miről beszélni. És ha valamiért, ezért nagyon hiányolom a MAT-os conokat, ott mindig volt valami izgalmas, valami új a programokban, egyszerűen nem hiszem el, hogy a Mangafan egy 100%-ig kitaposott utat vett át a MAT-tól. Hogy őszinte legyek, perpillanat nem jut eszembe ötlet, de biztosan lehet mivel újítani a conokat, de mindig ugyanazt kapjuk. Kicsit olyan ez, mintha mindig ugyanazt adnák ebédre, csak más ízesítésben, egyedül a desszertben (előadásokban) van változatosság. Mindenesetre - ha utoljára is - elmegyek.

Tegnap elvittem vaterán villámáron (1.250 forint) a Game Boyra megjelent Golf játékot. Mivel ez a legelső Game Boy játékok között volt, ezért igen egyszerű játék, mégis érdeklődéssel próbáltam ki, mert reméltem, hogy az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Ám sajnos egyszerűségében a bonyoultsága rejlik. Nehéz, és a grafikai megjelenítés is érdekes. Hátrány az egyszerűség, mert lényegesen kevesebb a lehetőség, és sokkal nehezebben átlátható az egész pálya. Csak két pálya van, és csak Stroke-ban lehet játszani. Zenéből hihetetlen kevés van, és nagyon meglepett, hogy az elütött labdának hangja van. Amikor a villamoson játszottam, akkor inkább levettem a GBA SP hangját, nehogy bosszantson bárkit is, mert én éreztem furcsán magam, hogy milyen hangot ad ki a játék. Az irányítás, meg ha lehet, a N64-es Mario Golfnál is nehezebb. Tehát kevés, nagyon kevés... Ha így rögtönözve értékelnem kéne a játékot, a következőképp tenném:

Grafika: 5/10
Játszhatóság: 6/10
Szavatosság: 3/10
Zene / Hang: 3/10
Hangulat: 4/10

Összhatás: 45%

De mivel klasszikus, alapvető darabja egy Game Boy kollekciónak, ezért meghagyom. Meg néha jó lesz elővenni.

Most a McDonald's-ban ázsiai ízeket lehet kóstolni. Mivel nem áll távol tőlem az ázsiai konyha, ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, bár nyilván nem számítottam gasztronómiai csodákra. Már többször elhatároztam magamban, hogy ha egy mód van rá, mekibe soha többet, de ha valamikor, most tényleg. Ez a bizonyos csirkeszendvics egy fokkal jobb összképet ad azáltal, hogy (talán) eredeti csirkehúsból van, de a zöldségeken annyira lehetett érezni, hogy úgy kapták elő a hűtőből pár nap után, hogy valami rettenetes. Egyáltalán, nem is értem, miért kell a zöldségeket apró cafatokra szelni. A wasabis pita meg több ízt foglal magába, de annyira nincs harmónia az ízek között, ezáltal olyan műnek érződik az egész. A hússal még nem is lenne gond.

Nemrég, amikor magyaros ízek voltak a mekiben, abból nem ettem, de valahol, nem is tudom már hol, olvastam véleményt, állítólag az sem lett egy főnyeremény. Meg néhány éve kaptam hírlevélben, hogy próbára tették az Árkád üzletház összes éttermét, és ott a McDonald's hátulról lett a második helyezett. Ha jól emlékszem, nézték az ételek összetevőit, valamint az étterem tisztaságát is, most így hirtelen ezek ugranak be. De ami meglepett, hogy a hozzájuk nagyon hasonló Burger King a elölről lett a 2. helyezett. És tényleg sok mindenben különbözik a Burger King, elég csak arra gondolni, hogy a szendvicseikben levő zöldségek egész szeletekben vannak, és az ízük is valahogy természetesebb, jobban emlékeztet az adott zöldség ízére, és nem utolsó sorban a szendvicseik is nagyobbak.

8 komment
süti beállítások módosítása