Meglepődtem, amikor láttam, hogy 13 év után új albummal jelentkezett a Nox. Szerettem őket annak idején, most is őrzöm a CD-iket, kazettáikat. Úgy olvastam, hogy az együttes véglegesen feloszlott, és mivel Péter-Szabó Szilvia időközben önállóan jelentetett meg stúdióalbumokat, lezártnak gondoltam a Nox történetét a magyar popzenei életben. Ehhez képest visszatértek és új albummal jelentkeztek.
Stilszerű a "Főnix" cím, kíváncsi voltam, hogy mivel születtek újjá. Első végighallgatásra nem rossz, vannak dalok, amik emlékeztetnek arra, hogy miért is szerettem annak idején az együttest. De az album összességében erősen félkész érzetet ad. 11 dal összesen 40 perc... Nem rajongok a rövid albumokért és ez az album bizonyítja, hogy miért. Több olyan dal is van az albumon (például a "Hazaút" és a "Boldog" című dalok), melyeknél azt érzékeltem, hogy nem ért véget a dal, csak abbahagyták. Lazán továbbgondoltam magamban, azok a dalok lehettek volna akár 5-6 perc hosszúak is.
Mert az világos, hogy egy dal akkor lesz rádióbarát, ha nem (sokkal) hosszabb 3 percnél, adott esetben könnyed, vidám hangulatú. Tehát beleillik a kereskedelmi rádió miliőjébe. De egy album más abból a szempontból, hogy azt jellemzően azok hallgatják, akiket jobban érdekel az adott előadó munkássága. És persze, vannak olyan gondolatok, amiket ki lehet fejezni 2-3 percben is, azokat nem érdemes túlspilázni. De vannak olyan témák, amiket szövegileg és zeneileg is komolyan ki kell dolgozni ahhoz, hogy dal formájában teljes értékű legyen. Nagyon tudom becsülni azokat az előadókat, akik az elejétől a végéig ki tudnak tölteni tartalommal akár 7-8 perc hosszú dalokat is.
Ezen a Nox albumon is bőven megfért volna egy-egy hosszú dal, és akkor sokkal jobb lett volna az összkép. Azzal nincs bajom, ha egy-két rövidebb rádióbarátabb dal egy lemezen. A rádiókban felhangzott dalok lényegében olyanok, mintha egy társaságban csak a jópoziós énemet mutatom meg. Külön leleményes az, ha valaki az egyéniségét is megmutatja ezekben a dalokban. De albumot jellemzően azok vesznek, akiket komolyabban érdekel az adott előadó munkássága. Mondhatjuk erre azt is, hogy barátságot kötünk velük, akivel megosztjuk a személyes gondolatainkat úgy, ahogy azt gondoljuk. Ezek lehetnek azok a komolyabb, komplexebb témát feldolgozó, hosszú dalok. De egy 40 perces album inkább emlékeztet a rohanó világunkra, ahol nincs idő egymásra. Vagy akár mondhatnám a közösségi oldalak hatásait is, hogy túl sok információ vár még rám, nincs időm fél percesnél hosszab videót megnézni, pár sornál hosszabb írást olvasni. És egy ilyen félkész albumért elkérnek 6.499 forintot... Az új Ganxsta Zolee album volt 2.399 forint és az sokkal tartalmasabb volt. Azt minden további nélkül megvettem, de ha a Nox CD marad ezen az áron, akkor marad a boltok polcain is. Kár érte, pedig most is szívesen veszek CD-ket. Akár magyart is, ha annak megfelelő minőségű.
Ismét eltelt egy év és szerencsére jó tartalmas is volt. Ha értékelnem kellene ezt az évemet, akkor a múlttal való számvetéssel kezdeném. Alapvetően 5 nagyon jó évet tudok mondani az életemben:
1993 - Mert ekkor lettem igazán játékos, a Super Nintendónak köszönhetően éreztem igazán rá, hogy mennyire jó játszani.
1997 - Gyerekkorom fénykorát ekkor éltem.
2006 - Egyik legnagyobb fordulópont ekkor érkezett, amikor igazán igényem lett arra, hogy önálló életem legyen, emellett a japán zene és az animék is ekkor jöttek az életembe.
2009 - Életem egyik leggondtalanabb éve, valamint ekkor jött életem második nagy szerelme, amiből ugyan nem lett semmi, mégis jó érzésekkel gondolok rá.
2019 - A másik nagy fordulópont életemben, amikor ráfordultam arra az irányra, amelyen jelenleg is haladok. Úgy tűnik, ez lesz a cél.
De egyik év sem volt annyira jó, mint a 2022-es. Több célt is sikerült elérnem és több mindenben jó irányba haladok. Például sikerült 16 kilót leadnom, nem is híztam vissza és folyamatosan edzek, hogy minél jobb alakom legyen. Ez az, amiben jó irányba haladok és jövőre csak jobb lehet. És az is eredmény, hogy sikerült kijutnom Hollandiába és úgy néz ki, hogy tényleg ott lesz a helyem. Ezzel kapcsolatban az lesz a dolgom jövőre, hogy kint maradhassak. A terveim szerint jövőre fejezem be az egyetemet és a jövő évre nagyszerű eredmény lesz egy olyan munkát találni, amit örömmel fogok végezni és egy kisebb lakást találni, amit bérelhetek.
Ami a párkapcsolatot illeti... arra más azt mondaná, hogy felejtsem el és jó eséllyel igaza is van. De én inkább azt mondom, hogy van is és nincs is. Nemcsak azért gondolkodok így, mert nekem így könnyebb, hanem mert mindig is toleránsabb voltam a kapcsolatokban. Ha csak arra gondolok, hogy a való életben több ismerősöm végül "szétment" kapcsolatát is megmenthetőnek gondoltam magamban. Bár ez is olyan, hogy ahogy én raktam össze a fejemben, de nem én vagyok benne, nem tudom, hogy mik történtek ott valójában és a másik azt hogy élte meg. A másik meg filmekben, sorozatokban is kevés olyan szétment kapcsolatot látok, amelyről tényleg azt gondolom, hogy azon már nem lehet segíteni. Vannak, akik azért szeretnek filmet nézni, hogy egy saját befejezésen gondolkodjanak, én inkább azért, hogy én szereplője lennék, hogyan viselkednék egy-egy adott jelenetben. Vagyis belehelyezem magam a filmbe. A lényeg most az, hogy most ilyen "kinn is vagyok benn is vagyok" helyzetben vagyok. Tehát bárki bejöhet az életembe (persze, akit én is szívesen látok), de ő is visszatérhet, ha akar.
Tehát az, hogy mindennél jobb volt ez az év, nem azt jelenti, hogy tökéletes volt, de arra bőven jó, hogy elég motivációt adjon a jövő évre. Hogy érdemes harcolni, mert ha teszek érte, akkor valóra válhat. Persze ehhez az is kell, hogy ne elérhetetlen álmokat szőjek, hanem olyanokat, amik által egy kicsivel tolom kijjebb a határokat és örömöt okoz, ha elérem. És ez komoly önbizalommal ruház fel, ami talán látszik is rajtam. De ez nem azt jelenti, hogy mindig jól vagyok magamban. Előfordul olyan, hogy este, amikor úgy fekszek le aludni, hogy a hiányérzet dominál bennem. Leginkább azért akkor, mert akkor már semmi inger nem ér. Akkor csak a gondolataimmal vagyok és előfordulhat, hogy épp a negatív gondolatokkal, érzelmekkel vagyok együtt. De ezek ellen nem harcolok, pont az nyugtat meg, hogy nem nyomom el, hanem hagyom megélni. Utána aztán jobb lesz. Ha hagyom megélni a negatív érzelmeket és azt, hogy mi hiányzik, az jó irányt adhat arra, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, mi tehet elégedettebbé.
De az év végén történtek olyan pozitív dolgok, amik szintén motivációt adnak a jövő évre. Ha már tegnap írtam az új Ganxsta Zolee és a Kartel albumról, akkor jöjjön tőle egy idézet. mely a 2002-es Gyilkosság Rt. albumának Engem ott találsz című dalában a következőképp fogalmazott:
Nyisd ki a szemed, figyeld, mi történik veled, mert A legnagyobb vesztes, aki nem látja, hogy nyert.
Komoly igazság. Érdemes jobban figyelni Ganxsta Zolee szövegeit, mert itt-ott elrejt bölcsességeket.
És milyen érdekes, hogy akkor fordult sokkal jobbra az életem, amikor abba a korba léptem, amelyben Okui Masami megjelentette a ReBirth című albumát, szólva a megújulásról. És arra arra gondolok, hogy a rá következő album a Dragonfly, ami egy még erősebb, még magabiztosabb album, határozottan jó ómen. Azt gondolom, hogy egyfajta krízisen át kell esni a fiatal években a megújulásért. Amikor szembesülünk azzal, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük. Ekkor fontos megélni a veszteségeket, elfogadni a történéseket. Nekem is az eredeti tervem az volt, hogy Budapesten fogok élni, ahogy fentebb írtam, volt egy nagy szerelmem, amit végül el kellett veszítsek, de azoknak meg kellett történjenek, hogy aztán végül oda jusson el az életem, ahol most tart. Utólag azt mondom, hogy sokat hibáztam, de szembesülni azzal, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem jó volt arra, hogy ebből megújuljak. Ezek megalapozzák azt, hogy értékeljem azokat a dolgokat, embereket, amik, akik megadattak. Továbbra is azt gondolom, hogy a 30-as évek kiváló korszak arra, hogy kellő tapasztalattal, de még fiatalon egy új életbe kezdjünk, mintegy újjászületve, megújulva. Ennek szellemében vágok neki a 2023-as évnek.
És most térjünk rá a szokásos zenei értékelésre, miket hallgattam, miket fedeztem fel idén. Továbbra is baromi gáznak tartom, hogy a Spotify az éves zenei elemzéseket december elején küldi, mintha az újév decemberben kezdődne... Tisztelettel felhívnám a figyelmet, hogy az újév januárban kezdődik és sokkal jobb december 31-én összegezni, minde november 30-án, vagy küldik ezeket a wrapped-eket. De nemcsak ezért nem foglalkozok a Spotify-jal, hanem mert ott kevesebb zenét hallgatok. Még mindig többségében offline hallgatok zenét, aminek több oka is van:
Sok általam szeretetett zene még mindig nem érhető ott el. Elég csak Okui Masami régi albumaira gondolni. Ezeknek többségében szerzői jogi okai vannak. Emiatt van az, hogy azok a JAM Project dalok nincsenek fent a Spotify-on, amikben Mizuki Ichiro énekel. Emiatt az első album a BEST Project még mindig nincs fent.
Az is baj, ha egy dal nem úgy van taggelve, ahogy a Last.fm profilomban van (pedig sokszor az a helyes), ezért ugyanaz a dal két külön dalként van jelen.
Nemrég jöttem arra rá, hogy dalok minősége a zenei streamind szolgáltatásokon nem az igazi. A beállításokban nekem kell külön "Zeer hoog"-ra állítani a lejátszás minőségét, ha 320 kbps-ben akarom hallgatni a dalt, de ez még mindig veszteséges minőség. Hogy ez mit jelent, azt a következőképp tudom illusztrálni: Egy átlagos veszteségmentes dal 900-1100 kbps minőségű. A CD-n egységesen 1414 kbps minőségű a zene. Nemrég óta létezik úgynevezett hi-res veszteségmentes minőség 3000-4800 kbps minőséggel. Tehát ha igazán jó minőségben akarok zenét hallgatni, akkor a megfelelő technika mellett azt még mindig csak offline tudom megtenni.
Ezek miatt van az, hogy még mindig a Last.fm profilom nyújtja a legpontosabb képet arról, hogy milyen zenét hallgatok. Ezért is külön öröm számomra, hogy idén felélesztették hamvaiból a Winamp-et. Én ezen hallgatok a leggyakrabban zenét.
Azóta még eggyel frissítették a Winampet, a legújabb változat van a gépemen. Ó, igen, a legújabb Hayashibara Megumi kislemezt hallgatom most, a Shuuketsu no Hate ni-t. Fogok erről is majd írni, most jelent meg december 21-én. Érdekes kislemez. Szóval Winamp-et, alkalmanként Foobar2000-rel hallgatok zenét, de azt annyira gyakran nem használom, mert nem annyira dizájnos. Leginkább zene konvertálására használom, vagy ha túl sok zenei fájl adatait (évszám, album címe) kell egyszerre átírni, azt a Foobarnál meg lehet tenni, így ott időtakarékos. Egyébként elsődlegesen Winampen hallgatok zenét.
Az év dala 2022
Ilyen hosszúra nyúlt bevezető után lássuk, hogy melyik az a dal, amelyik idénről a legjobban tetszett, amelyik a leginkább hatással volt rám.
Suara: Hyakunichisou
https://www.youtube.com/watch?v=LHWIn6uF78o
Ebben nagyon nincs meglepő nálam. Ha Suara egy balladával érkezik, az jó eséllyel pályázik az év dala címére nálam. Hiszen ahogy többször is írtam már, nagyon szeretem azokat az érzelmeket, amikkel Suara énekli a dalait és hogy valahogy ezt képes úgy művelni, hogy az istennek se tudom őt megunni. Suara egy újabb kiváló példa arra, hogy milyen az, amikor valaki a helyén van és azt csinálja, amit szeret. Ezáltal tud kiteljesedni és olyat csinálni, ami által a világot egy kicsivel jobb hellyé teszi.
Nos, akkor lássuk a Last.fm statisztikákat. Azért a Spotify-nak jelentős szerepe van, mert azáltal, hogy ott is hallgatok zenét, a 2009-es regisztrációm óta idén hallgattam a legeslegtöbb zenét, egészen pontosan 25.755 alkalommal hallgattam ebben az évben dalt. Amíg korábban az volt a cél, hogy a 2010-es 20.512 összhallgatást valahogy túlszárnyaljam, ezt idén nagyon meghaladtam. Idén is volt arra példa, hogy kifejezetten azért hallgattam zenét, mert annak a művészi igényére volt szükségem, de volt olyan is, hogy csak önmagam szórakoztatására, időtöltésére. És kétségtelen, hogy a Spotify egyik nagy előnye, hogy nem kell feltétlen letölteni mindenféle dalt, amihez csak úgy hangulatom támad. Bár ez azzal is jár, hogy azz idén hallgatott zenei reperotár jelentősen felhígul. Így jött össze idénre a 25.755-ös összmeghallgatás.
De lássuk is, hogy ez hogy áll össze.
Top 10 előadók 2022
JAM Project (4.136)
Hayashi Yuuki (2.926)
Hayashibara Megumi (1.178)
Suara (1.067)
Okui Masami (950)
Tachibana Asami (824)
Zorán (581)
Ganxsta Zolee és a Kartel (509)
SPYAIR (366)
wacci (325)
Itt tenném hozzá, hogy az LGT a 324-es összhallgatással épp, hogy lecsúszott a Top 10-ről. Ha nem jött volna a Bakuten!!... És akkor mondom azt is, hogy a 12. helyen a BURNOUT SYNDROMES van 323-mal. De ilyen is van. Utána meg már csak 300 alattiak vannak.
Top 10 filmzene albumok 2022
TV anime: "Bakuten!!" Original Soundtrack (736)
TV anime: Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack (734)
Eiga Bakuten!! Original Soundtrack (456)
TV anime: Haikyuu!! Original Soundtrack Vol. 1 (396)
TV anime: Haikyuu!! Original Soundtrack Vol. 2 (276)
TV anime: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (243)
TV anime: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (233)
TV anime: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (199)
TV anime: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shiratorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (183)
Boku no Hero Academia 2018 Original Soundtrack (128)
Végül csak megtettem, hogy a filmzene albumokat külön választottam a többi zenei albumtól, mert akkor a többi alig kapott volna helyet. Egyébként meg nem szorul magyarázatra. Olyan, mint az előző években, egyedül a Bakuten!! az újdonság, ami jött, látott és győzött. Zeneszerző meg mindegyik esetében ugyanaz: Hayashi Yuuki, illetve a Haikyuu!! zenéket Tachibana Asami-val együtt írták. És amíg fennáll a tény, hogy ők ketten írták a Haikyuu!! zenéket, addig mindkettejüknek bérelt helye van a Top 10-es listában.
Top 10 albumok 2022
JAM Project BEST COLLECTION XIV Max the Max (327)
Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc (310)
Suara: Infinity Kibou no Tobira (167)
Suara: Hikari (157)
Hayashibara Megumi: Tanoshii Douyou (150)
Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIXXX (137)
JAM Project: THE JUDGEMENT (121)
JAM Project: JAM FIRST PROCESS (120)
JAM Project: MAXIMIZER ~Decade of Evolution~ (118)
JAM Project BEST COLLECTION XIII A-Rock (115)
Az első három helyen az idén megjelent albumok, a többi pedig ahogy jött. Illetve a JAM Project mini-albm tudott feljönni még. Meglepetés számomra Hayashibara Megumi gyerekalbuma, de hát sok rajta a rövid dal, ezért tudott feljutni az 5. helyig. A többit meg ahogy hallgattam.
Top 10 kislemezek 2022
Matt Nash: Losing My Mind (215)
Suara: Hito Nanda (174)
Guz: Kush (173)
Elderbrook: Body (Remixes) (155)
Centimillimental: Seishun no Enbu (134)
Vintage Culture: You Give Me a Feeling (133)
Hugel: Eyes On You (124)
Konstrakta: In Corpore Sano (124)
wacci: Anata ga Iru (120)
JAM Project: "Muv-Luv Alternative" Insertion Song Collection (107)
Na itt mutatkozik meg igazán, hogy mennyit hallgatom a Spotify-t. Az ott felfedezett kislemezek vannak döntő többségében jelen. Illetve ezüstérmes az új Suara kislemez, illetve a Bakuten!! opening és ending kislemezei is itt vannak.
Végezetül lássuk az idén 100 legtöbbet hallgatott dalt.
Top 100 dalok 2022
Matt Nash: Losing My Mind (215)
Guz: Kush (173)
Elderbrook: Body (BluePrint Remix) (145)
Vintage Culture: You Give Me a Feeling (133)
Konstrakta: In Corpore Sano (124)
Suara: Hyakunichisou (121)
Oden & Fatzo: Lauren (I Can't Stay Forever) (116)
Hayashi Yuuki: Jun'i Happyou (111)
Tom Gregory: Footprints (92)
Hugel: Eyes On You (81)
SPYAIR: Imagination (77)
Ali Bakgor: In Your Eyes (Extended) (76)
Flight Facilities: Move (Loods Remix) (76)
Suara: Eigou no Sadame (71)
Donnie & Rene Froger: Bon Gepakt (70)
The Soundlovers: Run-Away (69)
Asuka Ota & Hajime Wakai: Walking the Hot Desert (67)
Capella: Move on Baby (65)
SPYAIR: I'm a Believer (65)
Sarazanmai: Kawausoiya (65)
wacci: Anata ga Iru
wacci: Bokura no Ippo
Hayashi Yuuki: Kako
Hayashi Yuuki: Genjitsu
Roce: Follow
Michael Schulte: Here Goes Nothing
BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are
Tachibana Asami: Aseri
JAM Project: SKILL
Suara: Ruten no Inori
Centimillimental: Seishun no Enbu
NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi
JAM Project: VICTORY
SUPER BEAVER: Toppakou
Centimillimental: nag
BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!!
JAM Project: Piano Kyousoukyoku Dai 4-ban~Kaijin Sanka
Suara: Hyakunichihsou (Instrumental)
Tachibana Asami: Iya na Otoko
SPYAIR: Trust your anthem
2 Brothers on the 4th Floor: Never Alone
Go_A: Shum
JAM Project: Over the Max ~Tamashii no Keishou~
Hugel: Eyes On You (Extended Mix)
James Hype: Ferrari
JAM Project: Houkou Hate no Arano wa
Galileo Galilei: Climber
Mosaic: Rays of the Rising Sun
SPYAIR: ULTRA
Tachibana Asami: Junbi
U96: Das Boot
Kondo Koji: Das Boot
JAM Project: Tread on the Tiger's Tail
Hayashi Yuuki: Ryou Seikatsu
E-Rotic: Max Don't Have Sex with Your Ex
KALUSH: Stefania
Suara: Kanashimi no Yoake Mae
tacica: LEO
JAM Project: GONG
JAM Project: HERO
Purple Disco Machine: In The Dark
SUPER BEAVER: Hitamuki
Sukima Switch: Ah Yeah!!
Okui Masami: Blood Blade -Hikari no Yami no Kanata-
JAM Project: NOTE
JAM Project: VOYAGER
JAM Project: Mirai he no Houkou
wacci: Koi Daro
Centimillimental: Hikari no Naka Tsutaetai Koto
ALI PROJECT: Hi no Tsuki
FLOW: RISING DRAGON
JAM Project: GO!!
La Bouche: Bolingo
Tachibana Asami: Nerawareta Kenma
JAM Project: D.D ~Dimension Driver~
JAM Project: RESET
JAM Project: Piano Kyousoukyoku Dai 4-ban~Kaijin Sanka (Instrumental)
tacica: Hatsunetsu
Hayashi Yuuki: Juunintachi
ACRAZE: To It Do It
COALTAR OF THE DEEPERS: Dear Future
Donnie & Frans Duijts: Frans Duits
E-Type: This is the Way
JAM Project: Lost my heart ~Kaze no Kioku~
JAM Project: Rocks
JAM Project: Zanzou no Revenger
JAM Project: Tsubasa
Thalía: La Loca
JAM Project: Fight on!
JAM Project: Meikyuu no Prisoner
Kageyama Hironobu: Dengeki Sentai Changeman
Froukje: 17
JAM Project: Battle Communication!!
JAM Project: Karma ~the dark side of human nature~
Néhány év szünet után 2017-ben Ganxsta Zolee a K.O. albumával egy olyan visszatérést produkált, ami bárkinek a dicsőségére válna. Nem akarta lemásolni a tényleg dicsőséges Jégre teszlek és Helldorado '90-es évek végi korszakát, hanem arról tett tanúbizonyságot, hogy 50-en túl is vannak olyan új ötletei és képes most is emlékezetes dalokat írni. És pont az a jó, hogy nem akarja lemásolni a régi időket. És hogy mennyire van még benne tartalék, azt az "új korszakának" harmadik albuma, a bohóc ékesen bizonyítja.
Immár 23 éve hallgatom Ganxsta Zolee dalait kisebb-nagyobb szünetekkel és már annak idején is éreztem, hogy nem kell komolyan venni az alvilági, bérgyilkosos, kurvázós szövegeit. Ez jól kivehető a stílusból, ahogy rappel. Árulkodik arról, hogy nem gondolja azokat egy az egyben komolyan. De elég csak arra gondolni, hogy voltak-e egyáltalán bírósági ügyei? Ült valaha is börtönben? Itt nálam le is van zárva a kérdés. Ami pedig a stílust illeti, arra is egyszerű a magyarázat. Ganxsta Zolee és apjától örökölte a közönséges, tróger stílust, de beszélgessünk csak az anyjáról. Arról a Kassai Ilonáról, aki számomra Magyarország egyik legszerethetőbb személyisége és az egyik legkellemesebb szinkronhang az övé. Ha egybegyúrjuk a trógerságot a kedves szerethetőséggel, abból jön ki az a Ganxsta Zolee, aki immár 27 éve rappeli nekünk a gondolatait. Ezért igaz az, amit mondanak róla, hogy ő egy rajzfilmfigura, ő olyan, mint egy kedves rajzfilm gonosz szereplője, akit a néző nemhogy nem vesz komolyan, de még inkább megkedveli. Egy kicsit akarja, hogy neki is jó legyen. Ez az a Ganxsta Zolee, aki már lassan 3 évtizede egyedi színfoltja a magyar populáris kultúrának. Ehhez a személyiséghez hozzátársul az, hogy elképesztően tehetséges rapper, nagyon jól képes közvetíteni a gondolatait. Ezért van az, hogy azon kevés magyar előadók közé tartozik, akiknek veszem a lemezeit, pedig az én személyiségem teljesen más.
Az albumon 20 dal található és többszöri meghallgatás után azt lehet mondani, hogy az album címe lényegében azt emeli ki, amiről még szól az album a szokásos Ganxsta témák mellett. Ahogy kivettem, a bohóc lényegében a mai magyar celebvilágról szól, hogy hova süllyedt, és Ganxsta Zolee az, aki a cirkusz bohócaként az egész celebvilág elé görbe türköt állít, beszól nekik. Mondjuk nem teljesen új az, hogy Ganxsta Zolee beszól azoknak, akik rontják a magyar kulturális élet levegőjét, hiszen már 2001-ben is rappelt azokról, akik a '90-es években beleártották magukat a magyar könnyűzenei életbe, de később is a szájára vette azokat, akiket arra érdemesnek tartott. De ez az album abban is különbözik az előzőektől, hogy itt a pöcegödör legaljára merészkedik. Amitől még egyedi, hogy Gamza Laciként kifigurázza a "Magyarország tízmillió szakértő országa" attitűdöt, és azokat az embereket parodizálja ki, akik azt gondolják magukról, hogy ők tudnak mindent jól és mindenkinek úgy kellene élnie, ahogy ők gondolják és mondják. De vajon ők maguk úgy is élnek? Hallgassuk meg az utolsó dalt a válaszért.
Az album ezen része rendkívül innovatív. Amiben új az album, abban érdekes, szöveg terén Ganxsta Zolee nagyon jól kihasználja a benne rejlő lehetőségeket. De a tőle megszokott témákban, mint például az alvilág (Egy élet se számít, Balhé lesz), kurvázás (Ganxsta Twist) újat már nem tud mutatni. Egyáltalán nem érzem, hogy azokra a szövegekre érdemes figyelni. Mondjuk nagyon nem is kell figyelni, mert az album technikai hibája a keverés, ugyanis a szöveg sok helyen kifejezetten nehezen hallható. És nem feltétlen azért, mert annyira gyorsan rappelnének, hanem mert halkabb. Néhány helyen a zene konkrétan hangosabb, mint a rap. Pedig Ganxsta Zolee most is nagyon jól bánik a magyar nyelvvel, fantasztikus szójátékokkal színesíti a mondandóját. Szövegileg az album csúcspontja egyértelműen a "Betemet a föld", akkor nemcsak a halálról és az élet értelméről elmélkedik, hamem csodálatos gondolatokkal búcsúzik az apjától.
Zeneileg is nagyon jó az album. Vannak kifejezetten emlékezetes dallamok az albumon, ebben is kifejezetten újító az album. A borító viszont eléggé komoly lett, abban eléggé komolyan vette magát az együttes. A bohócmaszkok nagyon élethűre sikeredtek a lemezen a 20000 Forintos bankjegyekkel, fegyverekkel szintén nagyon erős. Megítélésem szerint túl is megy az album mondanivalóján. Legalábbis amilyennek én érzékelem. Aztán lehet, hogy a celebvilág legmélyéről nagyon is indokolt ez a kép...
Tehét összességében jó lett az album. Főleg az a jó benne, hogy meg se próbálták visszahozni a régi idők zenei és szövegvilágát, hanem valami újat próbált mutatni. Ez nem mindenhol sikerült, hiszen a régi témákban nem sikerült megújulni, de ahol olyan témát dolgoznak fel, amit korábban nem nagyon, az viszont nagyon jó lett. A szójátékok is üdítően hatnak, jobban átjön tőlük a szöveg mondanivalója. Ezért is lett volna jó, ha a szöveg jobban érthető lett volna. De az album innovatív mivolta azért is örömteli, mert így az album önmagában jó, a jelenben jó hallgatni és nem révedünk a múltba, hogy bezzeg a Helldorado... az aranykorszak... Ez az album attól lett annyira jó, hogy hallhatóan nem akarták, hogy annyira jó legyen, mint a régiek. Függetlenítették magukat a régi időktől, így tudtak jó dalokat írni. Kíváncsian várom a következő albumokat.
Tegnap voltam egy kicsit sétálni a városban. Megnéztem, mennyit változott a város azalatt a négy hónap alatt, amíg nem voltam itt, meg egy kicsit itt lenni. Szépséges. Egy kicsit jó itt lenni Magyarországon. Bár a horrorfilmbe illő árak az élelmiszerboltokban sokkoltak, de jó volt szétnézni.
Még korábban kigondoltam, hogy mit akarok venni a Media Markt-ban magamban, ez az én karácsonyi csomagom magamnak. Egy pár filmet még megvennék Magyarországon, a Legendás állatok: Dumbledore titkai film is köztük van. Úgy vagyok vele, hogy a film tényleg nem annyira jó, de olykor jó lesz megnézni. A Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc CD meg... Most mondjatok ennél karácsonyibb albumot. Egyébként továbbra is nagyon bírom Ganxsta Zolee stílusát. Azt szeretem benne, hogy tényleg lehet benne érzékelni, hogy nem kell őt komolyan venni, ugyanakkor elképesztően tehetséges rapper, nagyon jól adja elő a különféle alvilági szerepeket. És tetszik az új album is. Meghallgattam egy párszor és azt mondom, hogy bőven 25 év után még mindig tud jó albumot csinálni. A hülyéskedések mellett van egy-két komolyabb dal is az albumon. Például el tudom képzelni, hogy egy ötvenes férfit, akinek meg meghaltak a közeli hozzátartozói, tényleg komolyabban foglalkoztatja a halál gondolata. Én most, 36 évesen úgy vagyok még a halállal, már kezdem érzékelni, hogy az élet nem tart örökké, de még megvan az a fiatalos lendület és annak az optimista reménye, hogy még megcsinálhatom az életem és élhetem úgy, ahogy ideálisnak tartom. De világmegváltó gondolataim nekem sincsenek már, mert annyi tapasztalatom már nekem is van, hogy tényleg nem fogom megváltani a világot. De abban még van, hogy kialakíthatom a magam ideális életét és ezzel a környezetemre jó hatással lehetek. De a lényeg most az, hogy jó az album, mostanság is nagyon jól rappel és a dalok is jól állnak neki. Ráadásul nem hat unalmasnak. Úgyhogy szívesen veszem az új dalait is. Később írok részletesebben is az albumról.
Mielőtt megjöttem hazajöttem volna, rendeltem néhány könyvet a moly.hu-ról és Vateráról. Ezeket úgy kértem FoxPost csomagautomatába, hogy mire hazajövök, már át tudjam venni. És sikerült is.
Az Ezerarcú Japán mindenképp egy olyan könyv, amit be akartam tudni a magánkönyvtáram japán részlegébe. Csodálatos képeskönyv, és ne feledjétek: Nem lehet eleget tudni Japánról! Ennek az országnak van az egyik legkomplexebb kultúrája, történelme, szerintem életemben nem fogom teljesen megismerni. De amit csak tudni lehet róla, tudni akarom, ez a könyv pedig az egyik legkiemeltebb helyet fogja kapni a japán magánkönyvtáramban.
Eddig nem is hallottam a Levelek Tokióból című könyvről, akkor figyeltem fel rá, amikor láttam, hogy a fordító az a bizonyos Székács Anna, aki éveken át tanított engem japánul a BGE-n. Hogy nem említette egyszer sem, hogy könyvet is fordított... És ha arra gondolok, hogy milyen jó tanárnő volt és mennyire szerethető a személyisége, biztos hogy a könyv olvasása közben felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem fordított több könyvet? Ahogy szétnéztem, ez az egyedüli könyv, amit fordított.
Be akarom gyűjteni az összes Assassin's Creed könyvet. Tavaly elolvastam a Reneszánszt, elolvastam a Testvériséget és nagyon élveztem mind a kettőt. Nagyon tetszett, ahogy meg volt írva Ezio története. A Titkos keresztes háború más korszakban játszódik, nyilvánvalóan más szereplőkkel, de nagyon érdekel. Ezio története is olyan volt, hogy felkeltette az érdeklődésemet a reneszánsz Itália iránt, olvastam is egy keveset az első két könyv szereplőiről, mivel valós történelmi személyiségek szerepelnek a történetben. Hátha a Titkos keresztes háború is lesz annyira jó, hogy utánaolvassak annak a korszaknak, amiben játszódik.
2022 az az év, amikor életemben a legtöbbet olvastam (konkrétan szokássá vált), és nem úgy tűnik, hogy 2023-ban is megszakad a lendület. Ha még sok jó könyvet szerzek, akkor az olvasás tényleg akkora élmény lesz, mint a videojátékok.
Nagyon sokan vannak, akik csak egy vagy néhány album erejéig voltak köztudatban, aztán úgy tűntek el, mintha nem is lettek volna jelen. Persze időnként megemlékeznek egy-egy nagysikerű dalára, készül róluk egy "Mi lett vele?" vagy "Így néz ki" jellegű műsor, vagy cikk, de érdemben senki nem emlékezik meg róluk. Az, hogy a nagyjáról nem érdemes, ez igaz, de most hadd essen szó egy olyan énekesnőről, akiről talán érdemes komolyan értekezni, és az első albumáról is, ő pedig Tunyogi Orsi.
No, nem azért, mert a '90-es évek zavaros zenei világában egy olyan albumot hozott össze, ami példaértékű, hanem mert egyedi dalok kerültek fel rá. És ezt most nem gondolom se jó, se rossz értelemben. Nehéz dolgom van Orsival, mert egy énekelni tudó, és kifejezetten kellemes megjelenésű énekesnőről van szó, de sokáig, ahogy hallgattam az albumait, nem tudtam eldönteni, hogy ki a célcsoport. Kinek szólnak a dalai? Egy idő után aztán oda jutottam magamban, hogy Orsival arra akartak kísérletet tenni, hogy egy énekelni tudó énekesnő trendi dalokkal befut a rádiókban, ismertté, népszerűvé válik, de az albumain azok a dalok dominálnak, amik valami mélyebb mondanivalóval rendelkeznek. Tehát, a trendi zenékhez szokott fiatalságot átszoktatni a jobb zenék felé.
Hasonló lehet a koncepciója a Ha lemegy a Nap című albumnak, csak a kivitelezés messze nem lett hibátlan. Az albumon 14 dal van, és bár a címeken annyira nem érződik a kettősség, de érdemes kilistázni őket.
Baby, Baby
Ha lemegy a Nap
A Föld felett
Felgyúlt a tűz
Az utolsó ölelés
Választok egy csillagot
Dzsungel mélyén
Míg gyermek voltam
A legjobb dolog
Szállj sólyom szállj
Ha neked jó
Dzsungel mélyén (remix)
Ha lemegy a Nap (remix)
Generation Next
Tehát jól látható, hogy vannak dalok, amikkel a mai (akkori... tekintve, hogy 1997-es albumról van szó) fiatalságot akarta Orsi, vagy általa a dalok szerzője, Dorozsmai Péter megszólítani. Ha lemegy a Nap vált híressé Orsitól, 1997 egyik legismertebb dala lett, ez röpítette fel az albumot egészen a MAHASZ lista 7. helyéig. De hogy utána a többi dal, amit játszottak a rádiók, és készült belőlük videoklip is, miért nem tudtak befutni, ez számomra rejtély. Ott volt például A legjobb dolog, a Ha neked jó, melyből videoklip készült és a Dzsungel mélyén, melyből szintén készült videoklip. De ezek távolról nem kaptak akkora publicitást, mint a címadó dal.
Az, hogy akartak valamit mondani ezzel az albummal, az nemcsak az átlagosnál jobb zenében érhető tetten, hanem hogy az akkori (és lényegében a mai) trendeket, témákat igyekeztek költészetbe foglalni. Ebben valószínűleg nagyban közrejátszott, hogy Dorozsmai Péternek, mint a Korál együttes dobosának van némi fogalma a zeneszerzésről, ahogy Orsinak is lehet köze az énekléshez. Elég csak az apjára, Tunyogi Péterre gondolni, illetve Orsi vokalista múltjára, ahol egyrészt folyamatosan fejlődött énekben, másrészt meg jó eséllyel figyelte, hogy mi történik a magyar könnyűzenei életben, és az így összehozott tapasztalatokból próbáltak összehozni egy, a '90-es évek mércéjéhez képest egy jó albumot. A túlnyomórészt élő zene mindenképp az album dicsőségére válik, de költészet terén erősen hagy kívánnivalót maga után. A szövegek egyszerűen hemzsegnek a kényszerrímektől, és az olyan borzalmas sorvégektől, mint a "végre már" vagy az "újra már".
Eleve nagyon furcsán indul az album, Orsi zenei kíséret nélkül a következőt énekli:
Itt egy dal, egy piciny darabka a lelkemből Itt egy dal, néhány őszinte hang a szívemből Mindezt neked úgy odaadnám, Csak kérlek, te is gondolj néha rám!
Ez önmagában egyébként kiváló kezdet lenne egy arc poetica jellegű dalszöveghez, ahol megtudhatnánk, hogy mi lakozik Orsi lelkében, és milyen hangok szólnak Orsi szívében, és mit szeretne odaadni nekünk. És így felvezetni egy debütáló albumot, nagyon jó ötlet lett volna, mert jelezte volna, hogy Orsi komolyan gondolja az éneklést, és hogy valami értéket szeretne átadni. Erre elkezdi, hogy "Baby, Baby, úgy tűzbe hoztál..." Nagyon jól jelzi, hogy mennyire zavaros az egész album, és hogy utána tovább elemzi, hogy Baby Baby mit tettél velem, teljesen érvénytelenné teszi az Arc Poetica jellegű kezdetet. Arról nem is beszélve, hogy ennek a dalnak a refrénjében is olyan végek vannak, mint "szédülök már", "végre már" és "van már". Ez az az eset, hogy jobban járunk, ha inkább ne rímelnének a sorvégek, mert nagyon eséllyel lenne tartalommal megtöltve a szöveg, mert nem azon izzadnának, hogy csak rímeljenek a sorvégek. Lehetne akár dicsérni az olyan próbálkozásokat, mint például a "Föld felett" című dalban, ahol igyekeztek költészetbe foglalni az intimitást, vagy a "Dzsungel mélyén" -ben a szexualitást, annak megélését, de azokban is fellelhetők a kényszerrímek. Az albumborító tanúsága szerint bizonyos dalokat csak Dorozsmai Péter jegyez, ebből következik, hogy a szövegeket ő írta. Ahogy utánaolvastam, konzervatóriumot végzett, és dobosként működik közre albumokon, koncerteken. Azt gondolom, hogy zeneszerzőként nincs gond vele. A zenében tetten érhető a zenészi múltja, és hogy iskolát is végzett ebben a témában. Jó zenéket írt erre az albumra is, de mint szövegíró teljességgel alkalmatlan.
Viszont, ahogy írtam, zeneileg teljesen rendben van az album. Nemcsak az dicséretes, hogy a zene döntő többségében élő hangszerekre lett megírva, hanem van dallama is. Elindul a dal valahonnan, és eljut valamerre. Nagyon jó hallgatni az elektromos gitár betéteket, és az egyéb hangszereket. Hallatszik, hogy zeneileg dolgoztak az albumon, meg vannak töltve tartalommal a dalok. Azt is jó hallani, hogy olyan dalokat írtak Orsinak, amiket el tudott énekelni, és kellemes hallgatni tőle. Ebből a szempontból nagyon jó lett az album, és elsősorban a zene miatt lehet azt mondani, hogy olyan érzetet ad az album, mintha az akkori trendeket akarták igényesebb köntösben átadni a hallgatóságnak. Az ötlet egyébként nagyon jó, de a szöveg sokat ront az összképen.
És akkor álljon itt a címadó dal videoklipje is.
https://www.youtube.com/watch?v=GqKu9xPBaZ0
Konkrét jelentése nincs a videoklipnek, igazából kár, hogy erről az albumról csak ez maradt meg az utókornak. A Ha neked jó és a Dzsungel mélyén videoklipeknél jobban érzékelni, hogy van munka bennük. Nagyon régen láttam őket, amikor aktuális volt az album, de erősen megmaradt bennem. A Ha lemegy a Nap esetében inkább csak mint egy kötelező elem a videoklip, ahol Orsi a színpadon is debütál énekesnőként. A tánc olyan, amilyen, illik a dalhoz, de meg mernék esküdni, hogy Ganxsta Zolee is ott volt Orsi mellett a színpadon, és úgy rappelte a maga sorait. Itt meg teljesen máshol van. Arra tippelek, hogy két verzió készült a videoklipből.
Az albumborítótól személy szerint nem vagyok annyira elragadtatva. Van benne munka, azt látom, de személy szerint nem rajongok a pasztell színekért, mert nekem olyan élettelennek tűnnek. Jobban szeretem az élénkebb, erősebb színeket. Az viszont kétségtelen, hogy a borító jól néz ki abból a szempontból, hogy egyrészt a különböző oldalak különböző háttérszínei illenek egymáshoz, az énekesnő is úgy van "színezve", hogy beleillik a háttérszínbe.
Tehát, nagyon furcsa album lett. Talán reflektál a '90-es évek zavaros zenei időszakára. Orsi itt próbált valami érvényes tartalmat átadni, de a végeredmény sajnos több sebből vérzik, legfőképp szövegileg. Egy olyan szövegírónak kellett volna megírni a szövegeket, akinek vannak érvényes gondolatai a világról, érti a költészetet, és tud úgy írni, hogy felkeltse a fiatalság érdeklődését. Vagy elhagyni a sor végi rímeket. És akkor egy nagyon jó album lehetett volna, de így is érdemes meghallgatni, mert egyébként jó próbálkozás volt arra, hogy egy fiatal énekesnő élő zenére énekeljen, és valami tartalmat is átadjon. Csak érdemes felkészülni a kényszerrímekre, mert az itt-ott bántja a fület is.
Örültem annak, hogy újra kiadják a Ganxsta Zolee és a Kartel: Helldorado albumát, de tartottam attól, hogy ezt is bakeliten akarják kiadni, mint a Jégre teszlek albumot. Személy szerint nem vagyok bakelit-párti. Nincs is mivel lejátszani, meg drága is, nálam a CD a minden. De elfogadom, ha valaki a hangminőség miatt a bakelitre esküszik. De hogy CD-n adják ki, és újra felveszik (hiszen mégsem éneklik fel, mivel rappelnek) a dalokat, nem is volt kérdés, hogy megveszem, aztán hogy első nap, az már spontán jött. 990 forintért bőven megéri, mivel az eredeti album egy élő legenda, és már csak annak tisztelete miatt is. Ezzel szerettem meg Ganxsta Zolee zenéjét és stílusát.
Régebben is hallottam őket, 1997-ben óriási sláger volt a Keleti oldal - Nyugati oldal, de ekkor még nem szerettem őket, mert nem értettem, hogy mire a menőzés. Ennek ellenére a Jégre teszlek albumon is volt néhány dal, amit szívesen hallgattam, de igazán a Helldorado volt 1999-ben az, ami teljesen megszerettette velem az együttest. Annak ellenére, hogy egyébként ez a stílus teljesen távol áll tőlem. Ahogy egyre többet hallgattam a dalaikat, arra jöttem rá, hogy nem feltétlen kell a szövegeiket szó szerint, komolyan venni. Ennek szellemében pedig teljesen más hallgatni a dalokat, hova tovább sokkal jobb. Mert olyan, mintha teljességgel az ösztönénje szólalna meg, ezáltal a bennünk lévő legmélyebb gondolatainkat mondja ki. Többek között ezért ennyire népszerű, és akkor nem beszéltünk arról, hogy mennyire tehetséges rapper. Szóval így szerettem meg, és azóta is szívesen hallgatom a dalait.
És hogy milyen lett a 20. évfordulós album? Hát így első végighallgatásra azt mondom, hogy jelen tudásuk alapján kihozták magukból a legtöbbet. Mert akarva-akaratlanul is összehasonlítjuk az eredeti albummal, akkor azért hallatszik, hogy eltelt 20 év, és Ganxsta Zolee távolról sem olyan, mint régen. Kezdjük azzal, hogy a hangja is változott, ezáltal biztosan nem fogja tudni ugyanúgy elrappelni a régi dalokat, mint most. De ha azt nézem, hogy a tavaly megjelent K.O. album is jó lett, akkor azt gondolom, hogy tisztességesen helyt álltak, és minden jelenlegi tudásukat és képességüket beleadták az albumba. Mellesleg szerintem Ganxsta Zolee jelenlegi fizimiskája sokkal jobban illik a vadnyugati közegbe, a mostani képek jobbak lettek, mint az 1999-esek. Viszont ami még hátrány, hogy kimaradt két dal az eredeti albumról, a Hasfalmetszők és az Ez nem a te napod. Két nagyon jó dal, hiányoznak.
Igazából abból a szempontból tényleg nem volt jó döntés feldolgozni az albumot, hogy 20 év alatt sokat változott a hangjuk, ezáltal távolról sem ugyanolyan a dalok hangzása, mint régen, de azt maximálisan pártolom, hogy további új dalokat írjanak, énekeljenek fel albumra, mert a tehetségük továbbra is megvan. Csak nagyon nehéz úgy hallgatni egy albumot, hogy a dalok már korábban fel voltak "énekelve" (rappelve) sokkal jobban.
Hát, nem tudtam nem Ganxsta Zolee 1. albumának egyik legjelentősebb dalára gondolni (annak címe Semmi nem véd meg), amikor megláttam, hogy a Japán Alapítvány a nyári szünet utáni első filmjét, amit levetített, "Senki nem véd meg" címre hallgat. Eredeti címe Daremo Mamotte Kurenai (誰も守ってくれない). Jó a fordítás (nincs hivatalos magyar címe), és mindenképp nagyon jól megmutatja, hogy miről szól a film. A főszereplő lányt tényleg gyötörte az élet, és tudja, milyen az, amikor szinte senki nem védi meg.
A film ugyanis nemcsak a modern technológia árnyoldalait mutatja meg, ahogy a Japán Alapítvány weboldalán is lehet olvasni, hanem tükröt állít a tipikus japán gondolkodás elé. A főszereplő lány neve Funamura Saori, aki akkor kerül a sajtó kereszttüzébe, amikor a bátyját elkapja a rendőrség gyilkosságért. A sajtó az egész családról tudni akar, akármerre is bújnak el, úgy üldözik őket, mintha a világ legnagyobb kincsét rejtegetnék. Sehol nincs nyugtuk, a 15 éves lányt ez nagyon megviseli lelkileg. Mellé rendelik ki Katsuura nyomozót, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse a lányt. De sajnos aki képet akar csinálni, az meg is találja a módját, főleg, hogy a sajtó a népet is hergeli azzal, hogy 10.000 yen a jutalma annak, aki jó képet csinál a lányról. És amikor találnak egy relatíve jó búvóhelyet, ott sincs nyugtuk, mert az internet segítségével ott is megtalálják a lányt, de kétségtelen, hogy akkor szenvedi el a legnagyobb sebet, amikor az egyik barátnője jelenik meg, de a szándéka... Aztán végül megnyugvásra lel.
Ami furcsa volt számomra, hogy szinte egyből a közepébe csaptunk, ami az eseményeket illeti. Pár perc telik el, hogy elkapják a fiút és a családot egyből megtalálja a sajtó. Ezzel hihetetlen feszültséget generálnak, és ezt a folyamatos üldözésekkel sokáig fenn is tartják. Egészen addig, amíg nem találnak egy jó búvóhelyet. Onnastól viszont hirtelen lenyugszik a történet, egyedül a lánynál lehet érezni, egyfajta feszültséget. Persze a barátnő is itt jelenik meg, ezek mellett itt tudunk meg a családról háttértörténetet. Ezzel a kettősséggel egy éles vonalat lehet húzni, és nagyon jól ketté lehet választani.
A film egyrészről a modern technika árnyoldalait mutatja meg, ugyanis folyamatosan teszik közzé az interneten, hogy hol van épp a lány. (Megmosolyogtam amúgy a weboldalt, mert ismerem. Ott nézem a teljes heti album- és kislemez eladási listát.) Ahogy elnézem, az egy közösségi oldal, amit bárki szerkeszthet. Másfelől meg ahogy írtam, tükröt állít a japán gondolkodás elé is, ugyanis úgy üldözik a lányt és a szüleit, mintha ők maguk lennének a gyilkosok. Ez is a japán hagyományból fakad (vagyis ez egész Ázsiára kiterjeszthető), hogy a család az egy összetartó kapocs, a tagoknak pedig egyformán kell támogatni egymást. Ennek okán, meg hogy az ázsiai országokban nem igazán gondolkodnak egyénekben, ha valami rosszat csinál az egyik családtag, az a többi tag számára is szégyen, és ugyanúgy üldözik érte, mintha ő maga követte volna el. Itt jön ki, hogy ez a gondolkodás bizonyos esetekben mennyire ártalmas, hiszen a lány semmiről sem tehet, de 15 évesen máris megérzi az élet súlyát. Fotósok elől nem tud elbújni, hiába talál rejtekhelyet neki a nyomozó, aki arra hivatott, hogy segítse a lányt, semmit nem ér, mert megtalálják. Mondjuk egyszer a lány maga írja ki, hogy hol van, hogy miért, ez egy érdekes rejtély. De az biztos, hogy a film érzelmileg nagyon hatásos. A kép, amit kitettem, ott együtt sírtam a lánnyal. Ez a "kevésbé gondolkodnak egyénben" téma több területen is megjelenik Japánban. Például legjobb egyetemre bekerülni, onnan elittanulóként kikerülni, majd kemény munkával mutatni, hogy jó nevelést kapott a szülőktől. Ahogy a film mutatja, ez lehet legalább annyira rossz, mint amikor valaki annyira elengedi magát, hogy csak azzal foglalkozik, hogy megmutassa saját magát, és nem foglalkozik a másik véleményével. Mindenképpen egyensúlyra kell törekedni, mint ahogy az élet annyi területén.
Ami a címet illeti, beszélgettem erről Leeával, szerinte rossz a magyar fordítás. Össze van keverve, ugyanis a "kurenai" két jelentésű szó. Egyrészt a "kureru" (adni) ige tagadóalakja, másrészt meg a "kurenai" egy szín, a piros egy árnyalata. Leea szerint jelen esetben a színről van szó, ugyanis a "mamotte", szó az ige, vagyis védeni. Őszerinte a cím nagyjából így van magyarul: "A bíbor, amit senki nem véd". Mondjuk ezen már csak utólag agyalok, hogy igazából ez sem feltétlen helyes, mert ha a kurenai főnév, akkor nincs sehol tagadóalak, a "daremo" meg önmagában "bárki" jelentéssel bír. És úgy tudom, hogy az igének tagadóalakban kell állnia ahhoz, hogy a "daremo" jelentése "senki" legyen. Ami szintén érdekes (ez is utólag jutott eszembe), hogy Hayashibara Meguminak a korai énekesnői korszakából van egy "Mamotte Ageru" című dala, ami azért érdekes, mert ha a "mamotte" igei alak, akkor két ige van egymás mellett. Nem akarom Leea japántudását felülbírálni, kettőnk közül neki van nyelvvizsgája japánból, és ő volt Japánban másfél évig ösztöndíjjal, úgyhogy egyértelmű, melyikünk tudja jobban a nyelvet, csak mivel ott kimerítettem minden addigi ötletemet, félbemaradt a téma, és csak utólag jutott eszembe még ötlet.
Valószínűleg kevesen néznék ki belőlem, de nagy rajongója vagyok a Ganxsta Zolee és a Kartel csapatának. Sokféle zenét szeretek, egyik stílus felé sem közeleztem el magam, de talán ha lehetne olyan műfajt mondani, ami a legkevésbé áll közel hozzám, az a rap. El tudom fogadni, hogy valaki így tudja kifejezni magát, de ez nem az én stílusom. De van egy erős kivétel, ez pedig Ganxsta Zolee.
Igazából nem szerettem meg őket azonnal. 1997-ben hallottam róluk először, akkor óriási sláger volt a Keleti oldal - Nyugati oldal daluk. De én egyáltalán nem tudtam megszeretni. Csak valami idétlen menőzést érzékeltem a dalban, és nem értettem, hogy mégis mire fel. És érdekes, hogy ahogy jöttek a dalok az alvilágról, a kurvázásról, úgy kezdtem el megkedvelni őket. Egyszerűen azért, mert érzékeltem, hogy nem kell komolyan venni azt, amiről rappelnek. A következő hullám 1999-ben volt, amikor a bátyámnak megvolt a Helldorado CD, és azt már sokszor hallgattam. Ekkor már érettebb voltam (már amennyire egy 13 éves gyerek az lehet), és végleg tudatosodott bennem, hogy nem kell komolyan venni a szövegeiket. Erre ékes bizonyíték egy későbbi daluk, a "Nem sokat változom az életben" szövegrészlete az elején:
A szülők fainok voltak, mindenem megvolt.
Ez mindent elárul arról, hogy mennyire kell szó szerint venni az alvilágról, a bérgyilkosságról, kurvázásról szóló dalaikat. Van olyan dalszövegük, mely tényleg a valóságról szól (például A lóvé kormányoz), de alapvetően teljesen másként kell értelmezni a szövegeket. Tavaly év végén megjelent a Jégre teszlek album bakeliten, erről olvastam egy írást, hogy ez az album egyfajta lenyomata a '90-es éveknek. Az elhazudott rendszerváltásról, és a reményvesztett álmokról. Mivel én a '90-es években voltam gyerek, ezért nem sokat érzékeltem abból, hogy mi is történik valójában körülöttem. A korom miatt sem nagyon tudtam értelmezni, meg anyám egyfajta burokban tartott gyerekként, hogy a lehető legkevesebbet érzékeljek abból, azokból a nehézségekből, ami a felnőtteket érte. Néhány dolgot azért mégis, hiszen én sem kaptam meg mindent, amit csak kértem (bár ez alapvető), de igazából annyit láttam, amikor már kezdtem értelmezni, hogy pénzért veszünk dolgokat a boltban, és "értettem" az árakat, hogy egyre többet kell értük fizetni. Ezt akkor teljesen helyénvalónak gondoltam, nyilván nem gondoltam arról, hogy milyen őrült mértékű infláció volt akkoriban, csak utólag érdekes visszagondolni, hogy egy jó ideje alig emelkednek az árak, és hogy akkor ahhoz képest akkor mennyire. Szóval tényleg van valami a szertefoszlott álmokban
Meg egyáltalán az egész '90-es évekre sokkal kevesebb kritikával gondolok vissza, mert sok TV műsor, sorozat, zene a gyerekkoromat idézi vissza. És számomra sok kellemes emlék van a '90-es évekből, és alig érzékeltem valamit abból a fajta való világból, amiről a fenti link alatti írásból lehet olvasni. Ezért én Ganxsta Zolee szövegeit másképp értelmezem. Ezt a rengeteg sok káromkodást, bizonyos témákról kendőzetlen rappelést inkább az ösztön én "kitörtéseként" értelmeztem mindig is, mely a sok frusztrációból fakad. Gyerekként csak annyit érzékeltem, hogy nem feltétlen kell szó szerint venni, amit mond. De arra mindenképp nagyon jó volt, hogy végre szabadabb szájú legyek, és később úgy káromkodjak, hogy annak bárki csodájára járjon.
Ezek a káromkodások, meg a szövegek pedig értékesek lettek számomra, ahogy tapasztaltam az élet dolgait felnőttkoromban, és ily módon ki tudtam mondani a megélt frusztrációkat magamból. Kezdtem érzékelni, hogy Ganxsta Zolee mégiscsak valami nagyon valósat mond, hiszen az én nemzedékemnek is megvan a maga elvesztegetett álma. Elég csak a több százezer kivándorolt fiatalra gondolni, jelen politikai helyzetünkre, vagy arra, hogy az egekben vannak az albérlet- és lakásárak. Mostanra azért már érzem, hogy miről is rappelt akkoriban. Sőt, az igazság az, hogy a nőkkel kapcsolatos dolgok, amikről beszélt, talán most letten igazán aktuálisak a Gender kurzus előretörése okán. Nemrég, amikor véletlenszerű lejátszásra állítottam Winampen az összes Ganxsta Zolee dalt, akkor egyszer felhangzott a Hímsoviniszta című dal. Elégedetten mosolyogtam magamban, és mondtam, hogy ez most nagyon aktuális, és meg kéne leckéztetni a Gender kurzus elkötelezett híveit. Szó nincs arról, hogy én lennék az, aki el akarja indítani a "háborút", meg minden tisztelet és egyenjogúság kijár a nőknek, de annyira túl lett tolva az egyenjogúság, hogy már előjogokat követelnek meg maguknak az aktivisták, és eljutottunk a kvótarendszer követeléséig, amit a legrosszabb dolognak gondolok, amit elérhetnek.
Úgyhogy azért van jónéhány olyan dal, amit tényleg szó szerint kell venni, de az egyik legfőbb oka annak, ami miatt a mai napig szívesen hallgatom a dalait, hogy minden egyes album zeneileg egy adott témára, koncepcióra épül. Igazából csak egy albumot érzékelek olyan nagyon sötétnek, amelyik tényleg az alvilágról szól a maga valójában, az az első album, az Egyenesen a Gettóból, mely 1995 decemberében jelent meg. A többi album meg inkább a magyar valóságra refrektál rá, és úgy rappel (mindig "énekel"-t akarok írni, de Ganxsta Zolee soha nem énekelt...) az alvilágról, mintha kívülről szemlélné az eseményeket, de ő maga igazából nincs benne. Csak a stílus, ahogy előadja, azért tűnik hitelesnek, mert aki hallotta Ganxsta Zolee-t akár egy interjúban is, vagy bárhol, azt láthatta rajta, hogy mekkora tróger. De mégis a maga stílusában egy végtelenül szerethető egyéniség. Ami koncepciót illeti, külön kiemelném a Pokoli lecke című albumot, ahol a szövegeit rock zenei alapra rappeli. Ugyanígy érdekes a Helldorado western hangulata, a Gyilkosság Rt. '30-as, '40-es éveket idéző jazz-es hangzása, vagy a Szabad a gazda erős hangzású zenéi is egyedivé teszik az albumot. És nagyon tudom becsülni, ha egy előadó egy adott témára építi fel az albumait.
Érdemes Dopemanről külön beszélni, aki 1997-2001 között volt a Kartel tagja. Ő annyiból másabb, hogy ő tényleg a VIII. kerületben élt, és látta, hogy mennek a dolgok a betondzsungelben. Neki is erős szólókarrierje volt, és az 1997-ben megjelent debütáló albuma, a Fordult a kocka egy nagyon jó és erős album lett, ahol bebizonyította, hogy tényleg benne volt azokban, amikről rappelt, csak hát a siker... A második albuma a Magyarország rémálma még elmegy, de 2000-ben A strici visszatér albumon lehetett igazából érezni, hogy tényleg azt gondolja magáról, hogy ő legjobb. Ezzel az a baj, hogy hiába mondja, hogy mekkorákat dolgozott a sikerért, de ha azt nem képes feldolgozni, és a fejébe száll, minden munkája kárba vész. Meg ez a "uuugh"-féle felkiáltása egy idő után annyira az agyamra ment, hogy szinte hallgathatatlanná váltak az albumai. De igazából Ganxsta Zolee-val való közös munkájában lehet igazán hallani a különbséget, hogy Dopeman, amiről beszél, azt nagyon komolyan gondolja, míg Ganxsta Zolee esetében analógiában kell gondolkodni, és hogy nem feltétlen szó szerint kell venni mindent, amit mond.
Ganxsta Zolee stílusát az apjától örökölte. Kerestem egy videót, hogy meghallgassam Zana Józsefet, hogy beszél. Ezt találtam. Alapvetően nem mondható trógernek a stílusa, de azért néhány elejtett szavából lehet érezni, hogy ha nagyon elengedi magát, akkor tudna vadakat mondani.
https://www.youtube.com/watch?v=C07OqwlkZJA
Amit hihetetlen érdekesnek tartok, hogy az anyja Kassai Ilona, aki a legkedvesebb magyar szinkronszínészem. Hihetetlen kellemes hangja van, akárhány filmben, rajzfilmben, animében hallottam, mindig mosolyra fakadtam a hangjától, és olyan végtelenül kedves a megjelenése, a stílusa, hogy élmény hallgatni őt.
https://www.youtube.com/watch?v=LWDpsqyunQk
És furcsa összeegyeztetni, hogy az ő fia Ganxsta Zolee, aki stílusban totálisan az ellenkezője. A stílusát az apjától örökölte, és hogy mégis szerethető, azt meg az anyjától. Egy ilyen szülőpáros csakis fain lehet.
Visszamentem azert a Wii U-s fejhallgatoert, de azt mondtak, hogy csak Wii U-ra lehet hasznalni, semmi mason nem mukodik. Pedig olyannak lattam, hogy barmibe be lehet dugni, kertem is, hogy ha lehet, akkor bontsa ki, de nem tette. Na mindegy, megmarad a penz. Ha nem koltom el itt, tudok majd otthon is mit venni, NAGYON IS!!! Lorainne-eknel szilvesztezunk, Dominiknak jo napja lesz a 4 gyerekkel, en nem tudom, hogy mit tudok ott csinalni, majd jatszok a kutyaval. ^^'
Azt hiszem, ma mar nem nagyon leszek gepnel, ezert ezuton is kivanok mindenkinek Boldog Uj Evet! :) Erdekes ev volt az idei, de ezt barmelyikrol el lehet mondani, ha eselyt adunk annak, hogy esemenydus legyen. Az Arkadban az aluljaroszinten van egy lakberendezesi bolt a kajaldakkal szemben, es a falon vannak mindenfele idezet, az egyik ilyen nagyon megtetszett: "Minden nap add meg az eselyt, hogy eleted legjobb napja legyen" Es ezt egy teljes evre lehet mondani. En azt gondolom, hogy a legnagyobb valtozas, amit idenre fel tudok mutatni, az az erzelmi fejlodes. Es ez az enekemben is tetten erheto, ugyanis foleg iden mondtak azt rolam, hogy, egyre jobb vagyok, foleg most Animekaracsonyon, de az ev soran folyamatosan azt ereztem, hogy egyre oldottabban eneklek. Es az, hogy a tobbiek jobbnak hallanak, az szerintem azert van, mert a megelt erzelmi fejlodesnek koszonhetoen jobban at tudom adni az adott dal hangulatat, ezert gondolom azt, hogy nem szamit milyen nyelven enekelsz, ha aterzed a dal hangulatat, akkor azt at tudod adni. Persze, ha tudod mit jelent a dal, az csak segit rajtad. Azert hozzatartozik az igazsaghoz, hogy ezt a fejlodest nem konnyu elerni. Volt egy parszor olyan melyebb beszelgetesem az iden, melyet nem volt kellemes megelni. Mert nem konnyu elfogadni azt, hogy bizonyos dolgokban rosszul gondolkodsz. Persze nem akartam elhinni a masik felnek, hogy o gondolja helyesen, azert bennem is megvan ez a hiusag. Aztan rajottem, hogy ez volt a helyes: Nem is SZABAD elhinni, hogy maskepp gondolja. Jarj utana, nezd meg, hogy tettekben mennyiben igazolhato az, amit mondott. Es ha igen, akkor sokkal konnyebb elfogadni azt, hogy maskepp latja a dolgokat. Es igy tobb ember, aki a szemelyes meglatasom szerint rosszul gondolkodik, es nem tiszteltem ezert, sokat nott a szememben, hiszen a tetteiben is megmutatkozott a hitelessege. Ez az alapja annak, hogy elfogadjuk azt, hogy masok maskepp latjak a vilagot. De ez tenyleg nem konnyu, es valahol nem is csodalkozom azon, hogy emberek felnek ettol a megmerettetestol, emlekszem en is, hogy gondolatban menekultem attol az embertol, meg akartam szakitani vele a kapcsolatot, de mennyivel lesz jobb, ha elmenekulsz? Semmivel, sot rosszabb, mert nem is adod meg az eselyt annak, hogy lasd, hogy igaza van-e, es te is szuk latokoru maradsz. Ugyhogy azt tudom mondani, hogy erdemes megvivni ezt a harcot, mert csakis gyozteskent kerulhetsz ki belole.
Ahogy 2009 ota hagyomany nalam, iden is kozzetennem a szemelyes Last.fm listamat, elotte YouTube video formajaban megmutatnam, hogy melyik volt szamomra a 2012-es ev legjobb dala. Eleinte nem volt annyira konnyu eldonteni, mert tobb jelolt kozul is nehez volt kivalasztani: JAM Project: PROMISE ~Without you~, Suara: Blue Bird, vagy Masami Okui: Dogma kozul gondolkodtam, de aztan jott december 5-en az uj JAM Project kislemez, es mindent letarolt:
JAM Project: Wings of the legend
http://www.youtube.com/watch?v=q_Ck43BDuTU
Ebben a dalban erzem azt az erot, amit akkor erzel, ha valami nagy dolgot ertel el kemeny munka aran, es ezt rendkivul hitelesen adjak at. Na meg mar onmagaban azert megerdemli a 2012-es ev dala cimet, mert Kageyama Hironobu meg ennyi ev, ennyi dal utan is kepes ujat mutatni, valami olyan erzest atadni, amitol teljesen tuzbe jossz. Aztan, hogy ez ennyire jora sikeredett... Ezzel a dallal batoritanak mindenkit, hogy megeri a kemeny munka, mert a gyumolcse sokkal izletesebb.
Április 1-jén, amikor voltam bagszinál, megnéztünk a Mulant, nagyon tetszett. Akkoriban számomra kicsit szerencsétlen időszakban került a mozikba, mert 1998-ban annyira már nem érdekeltek a Disney filmek. Pedig nagyon jó volt, kár, hogy kihagytam akkoriban. A történet egy legendán alapul, amiről nem tudni, hogy megtörtént-e vagy sem. Amikor megtámadták Kínát a hunok, akkor az összes férfit behívták a seregbe, hogy védje meg a hazáját, így Mulan apját is. Sajnos a férfi nagyon megrokkant az előző csata során, ennek ellenére be kell vonulnia, mert a haza védelme - ezek szerint - fontosabb az egészségi állapotnál. És persze akkoriban a nőknek szinte semmi joguk nem volt az ázsiai országban, különféle rituálékon kellett megfelelniük, hogy jó feleség váljék belőlük, egyetlen feladatuk, a férjüket kiszolgálni mindenben. Mulan ezen a "vizsgán" csúfosan elbukott, aminek bár következménye nem volt, de amikor titkon meglátta, hogy az apja szinte egy lépést nem tud magától tenni, akkor elhatározta, hogy megmenti, és ő maga áll be katonának. Ezzel halálos bűnt követett el, ugyanis Kínában akkoriban halálbüntetés járt annak a nőnek, aki férfinak mutatta magát. Persze egy férfi szabadon öltözhetett nőnek, de kinek van kedve olyan bőrébe bújni, akinek igencsak csorbultak a jogai? Ellenben Mulan csak azért, hogy megmentse az apját, bevonul helyette katonának a csatába. Itt döbben rá, hogy a férfiközpontúnak mondott országában milyenek a férfiak. Talán még ő maga a legalkalmasabb a csatára. És ezt be is bizonyítja. Mindenki őt ünneplni, ám amikor megsérül, és orvoshoz kerül, akkor derül ki, hogy ő lány. A sereg kapitánya kénytelen-kelletlen végre kell hajtsa a halálos ítéletet, ám ekkor valami hirtelen közbejön. A végén, amikor mindenki azt hiszi, hogy Kína megmenekült, és a császár ünneplésre hozza össze a népet, csak Mulan tudja az igazságot, de mivel nő, ezért nem hisznek neki. Bánhatják is, mert támadnak a hunok. Ám hősnőnk egy nagy csellel legyőzi az ellenséges csapatot, és a császár a haza megmentéséért szemet huny hősnőnk női mivolta felett, és kitüntetett szerepet kap az országban, igazi hősként tisztelik ezen túl.
Tényleg nagyon legendás, annyira jól el lehet mesélni. ^^' De miért írtam ezt le? Mert a vaterán megtaláltam a Mulan videokazettát mindössze 200 forintért. Ennyiért bőven megérte. Fényképpel nem tudok szolgálni, mert anyám magával vitte a gépet Angliába. A XVI. kerületbe mentem érte, úgyhogy a 85-ös busszal mentem el az Örs Vezér terére, majd onnan a 45-ös busszal. Érdekes volt az út, mert az egyik megállónál fel akart szállni egy idősebb hölgy, aki rosszul lett, és elesett, mielőtt felszállt volna a buszra. Szegény, annyira gyenge volt, hogy segítség nélkül nem tudott felállni, úgy segítettek neki többen. Kérdésre nem kért mentőt, semmi szükség nem volt rá. Ezzel a buszvezető dolgát nehezítette meg, mert így addig nem mehetett el, amíg nem jött valami segítség. Aztán végül nem tudom, miben állapodtak meg, többen ottmaradtak mellette, és kb. 10 perc után továbbment. Amikor le akartam szállni, a sofőr megállított, és megkért, hogy tanúskodjak, hogy a hölgy nem kért mentőt, de azt mondta, hogy ez semmilyen következménnyel nem jár, csak ha történne valami... Hát jó, ezen ne múljon semmi. Elmentem a videokazettáért. Nagyon kedves volt a nő, ilyennel mindig élmény üzletet kötni. Visszamentem, még egy kis időt eltöltöttem az Árkádban, és utána mentem haza.
Ha már Ázsia: Nemrég fedeztem fel a Duna TV-n egy dokumentum filmet: Korea, Kína és Japán kultúrájában a története. Ez egy 20 részes sorozat, mindegyik rész egy-egy szeletét mutatja meg a fent felsorolt ázsiai országnak. Csak az egyik részét láttam, a 19. részt, mely az óvodákról szól. És olyanokat mondtak Japánról, hogy lestem. Én azt hittem, hogy a gyerekeket szigorral nevelik, hogy megfeleljenek a családi elvárásoknak, ehelyett azt mondták, hogy az anya nagyon sokat van a gyerekkel, és hogy mennyire fontos, hogy a család nevelje a gyereket, Japánban sokszor még az édesanya is részt vesz az óvodai elfoglaltágokban, ezért sokszor még a munkáját is otthagyja, vagy csak félmunkát vállal. A munkamániás Japánról ezt nekem nehéz elképzelni. De legalább ennyire meglep, hogy a gyereket nagy szeretetben neveli a család, és rendkívül fontos a család jelenléte, mert elméletük szerint (mely igaz is), a gyerek a nevelés 90%-át a családtól kapja, ezért nagyon nem mindegy, hogy mit lát. És ami a legjobban meglepett az az, hogy nagyon törekednek a gyerek egyénisége felszínre törjön, és nagyon hamar megtanítják gondolkodni azáltal, hogy nem mondják meg a választ a kérdésre, hanem rávezetik a válaszra. Ez pontosan az az idealista kép, amit akkor képzeltem el Japánról, amikor még nem ismertem annyira mélyen a kultúrájukat. Utána én úgy tudtam, hogy az egyéniségüket igencsak korlátozottan élhetik meg, és rettegjen, aki különbözni mer. De én őszintén remélem, hogy igaza van a filmnek.
Visszatérve Disney-re: Még két régi videokazettám van: Aladdin és Macskarisztokraták.
Nem, ezeket még nem annak idején vettem meg, nemrég szereztem be a vateráról néhány száz forintért. De nagyon szívesen megvettem volna még akkoriban is, de csak most volt lehetőségem rá. Emlékszem, hogy akkoriban (1993-1994 körül) 1.800 forintba kerültek. Megnéztem most, hogy milyen a belső borítójuk, mert emlékeztem rá videotékákból, hogy különféle Disney videokazetta ajánlók voltak benne. Kicsit meglepett az, amit olvastam belül, nem idézem pontosan, de valami olyasmi, hogy "Biztos, hogy megvan mindegyik a gyűjteményedben?" meg ilyen hasonlók, és elgondolkodtam azon, hogy gyakran hallom, hogy a mai reklámok mennyire nyomulósak, mennyire azon vannak, hogy hassanak az emberekre, azért a régi reklámok sem voltak semmik. Tudták már akkoriban is, hogy a gyerekeket lehet a legjobban megfogni, mert ők még nem látják át, hogy miről szól az egész. Most már meglehet mindegyik az én gyűjteményembe, ugyanis elterveztem, hogy maximum 500 forintért beszerzem a Disney videokazettákat a vateráról. Ennyi pénzért lazán, de elképzeltétek, hogy kb. 20 éve mennyit ért 1.800 forint? Eszméletlen sok, és az Oroszlánkirály már 2.100 forint, míg a Notre Dame-i toronyőr 2.400 forint volt. Persze múltak az évek. Valamikor 2003 táján álltak le a videokazetták gyártásával, akkoriban 3.200 forintért is láttam egy-egy eredeti példányt, hát én mai fejjel maximum (de akkor már nagyon olyan filmet vettem, ami életem álma) 1000 forintot adnék ki egy VHS-ért.
És még nincs vége a videokazetta-történetnek, ugyanis néhány hete a CBA Remízben megtaláltam Ganxsta Zolee és a Kartel: Az első, az utolsó és az egyetlen videokazettát 199 forintért. Ezt egyébként is megvettem volna többért, de így gondolkodás nélkül. Itt nem tudtam megnézni, úgyhogy haza kellett vinnem Békéscsabára, anyámnál megnéztem. Nagyon érdekes volt, legalább 10 éve nem láttam ezeket a videoklipeket, amik felkerültek erre a kazettára, de ahogy néztem, minden jelenet beugrott, és az a régi életérzés a '90-es évek végéről. Eszméletlen volt újra átélni. A Szerb határ felé az első klip, és Döglégy for Prezident az utolsó. De nemcsak emiatt éltem át, hanem még volt a VHS-en több interjú a néhai Z+-ból (számomra a magyar zenetévé már nem létezik), és akkoriban nagyon sokat néztem, zenecsatornát, és annyira feelinges volt újralátni a régi díszletet, és ahogy Ganxsta Zolee beszélt a régi dalairól, mintha most lenne aktuális, totálisan olyan érzésem volt, mintha újraéltem volna a '90-es éveket, amikor igazán jó volt gyereknek lenni. Akkor én még csak hírből ismertem az internetet, és igaz, hogy mára már az életem részévé vált a számítógép, de ahogy elgondolkodok néha, én még a mai napig meg tudnék élni internet nélkül, de ez már a jelenkor velejárója, és jó, hogy van, mert sok jót kaptam az online világtól. Egyébként mostanság nagyon rákaptam megint Ganxsta Zolee zenéjére, most is jó hallgatni a régi dalokat, és bár a 2009-es "Amikor már azt hitted, hogy vége" albuma nem lett annyira jó, de a vadonatúj dala a "mitiszó?!" hatalmas alkotás lett, hozza a régi dalok hangulatát, ami miatt annak idején megszerettem a zenéjét.