Néhány napja megvettem a Csillag születik egylemezes DVD-t és a Blu-ray-t. A kétlemezes DVD megvolt tavalyról, ezeket is terveztem megvenni a gyűjteménybe, mert bár nem #1 film életemben, de szeretem annyira, hogy betudjam ezeket a kiadásokat is a gyűjteménybe.
És jó volt most is megnézni, de azért nem lesz soha igazán nagy kedvenc, mert nem annyira mély érzelmileg, mint amennyire én megélem az érzelmeket. Ez persze nem azt jelenti, semmitmondó lenne a film számomra, mert látom az érzelmeket az arcokon, át is érzem, amit látok, ebből a szempontból nagyon jó film, de különösebben nem érint meg.
Például nemcsak azért nem leszek soha Lady Gaga rajongó, mert egyébként borzalmasnak tartom, amit énekesnőként csinál, hanem mert ahogy ebben a filmben látom őt, mint énekesnő, azzal sem tudok azonosulni. Pedig nagyon tetszik, amit itt látok tőle, sőt meggyőződésem, hogy félig-meddig Lady Gaga magát alakítja a filmben. A dalok egy részét (elsősorban azokat, amiket ő maga énekelt) ő írta, így azt gondolom, hogy amit Ally-két látunk tőle a színpadon, azok az ő érzelmei. Tudna így is énekelni, ha akarna és akkor tiszteletre méltónak tartanám azt, amit csinálna. Színésznőként is nagyon jót alakított, de összességében azért ítélném meg a színésznői kvalitásait, mert itt énekesnőt alakít, ezért mondom, hogy ebben a filmben félig-meddig önmagát alakítja. Bár a szituáció és azok az életesemények, amiket eljátszik, abban jó eséllyel van különbség a között, amit ő maga élt meg és amit a filmben alakít, mégis azt gondolom, hogy Lady Gagát, mint színésznőt akkor lehetne hitelesen megítélni, ha olyan filmben is játszana, ahol egy tőle teljesen különböző karaktert alakítana. Ahogy utánajártam, hogy milyen filmekben szerepelt, azt láttam, hogy ez az első főszerepe. A mellékszerepeiben is döntő többségében önmagát, mint Lady Gagát alakította. Így azt tudom mondani, hogy ebben a filmben nagyon jót alakított, nagyon tetszett, amit láttam tőle, de csak ebből nem vonnék le messzemenő következtetést a színésznői képességeiről, hiszen énekesnőt alakított, ami ismerős közeg számára. Ha majd lesz másik film, ahol mondjuk politikust, diplomatát, ügyvédet, történelmi személyiséget, bármi mást alakít, ami nem a mindennapi életének része, akkor lehet majd megmondani, hogy milyen színésznő.
De hogy minden lehetőséget megragad, hogy megmutassa a meleg közösséget, az azért nem akármi. Mondjuk lehet is hálás nekik, hiszen nekik köszönhetően lett akkora énekesnő, hogy szinte az egész világra hatással van. Ugyanakkor ennek alapján azt is el tudom mondani, hogy miért nem vagyok egyetlen meleg közösség tagja sem. Mert nem az az én közösségem, amelyik egy olyan embert istenít, akinél sokkal inkább a külsőség számít, semmint az énekhang. És az, hogy mindig felhívja magára a figyelmet, bármi áron, akár úgy is, hogy botrányt csinál... Emiatt a "különlegesnek mutatom magam" attitűd miatt tükre Lady Gaga az LMBT-közösségeknek és ezt a tükröt emelték a magasba, amikor "felkarolták" az énekesnőt, híressé tették. Ez nem én vagyok, én nem így élem meg a szexualitásomat. És azt kell mondjam, ahogy a filmben is láttam a melegbárt, a fellépéseket, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezek kimaradtak az életemből. Mert ahogy utaltam rá, nem szeretem azt a közeget, ahol ennyire a külsőségek játszanak. A filmben is sokkal jobban szeretem azt a Lady Gagát, akit az elején láttunk. Amikor sokkal inkább önmaga volt. Sokkal inkább spontán és a maga természetességében láthattuk őt. Én ezt szeretem, mert sokkal inkább az érdekel, ami a külsőségek mögött van, és nem az, amit látok. És ahogy Ally Campala-ként alakult az énekesnői karrierje, egyre inkább az a Lady Gaga rajzolódott ki, akit nem szeretek.
És ezért is van az, hogy nagy tévedésnek tartom, hogy Lady Gaga INFJ-s lenne. Nem tudom, hogy ez hogy terjedt el, de biztos, hogy nem igaz. Mondjuk azt is elismerem, hogy első körben megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy INFJ-snek állítják be és osztozom a személyiségtípusán. Mondtam is magamban, hogy letagadom, hogy INFJ-s vagyok, ha tényleg ő is az. De máskülönben is, aki ennyire a külsőségékre megy, aki ennyire mutatja a szépet (egyébként jó érzékkel) és ennyire felkavarja a különböző stílusokat, műfajokat, az csakis ISFP-s lehet. Az ISFP abból a szempontból is stimmelne Lady Gagánál, mert azt még el is hiszem róla, hogy adott esetben szeret egyedül lenni és akkor töltődik fel. Azt is látom rajta, hogy erősen érzelemvezérelt, de azt érzékelem, hogy nincsenek olyan nagyon mély érzései. Elsősorban azoknak vannak mély érzései, akiket az érdekel, ami a látottak mögött van ("N") és nem az, amit az érzékszerveivel érzékel ("S"), mert arra jellemző, hogy mélyen elemzi azt, amit érzékel. Lady Gagánál ezt nem látom. De írok egy másik példát, hogy érzékeltessem, mire gondolok: A The Corrs énekesnője, Andrea Corr biztos, hogy INFJ-s, amit lehet róla tudni, mert nemcsak azt látom az arcán, a tekintetében, hogy erősen érzelemvezérelt, hanem azt is, hogy az érzelmeit nagyon mélyen éli meg, mert komolyan elemzi magában a látottakat. Ezek az érzelmek a hangjában is hallhatók, neki is köszönhető, hogy a The Corrs dalok egy része annyira mély érzelműek. Persze vannak náluk is tévedések, ahogy írtam korábban, de ezt majd máskor. Fogok még írni az együttesről. A lényeg az, hogy Lady Gagánál ilyen mély érzelmeket nem látok.
Ahogy utaltam rá, a film azért nem igazán nagy kedvenc, mert maguk a beszélgetések sem igazán mélyek. Vannak jó mondatok egyébként, főleg Jacksontól. De hogy mint blues-rock énekes mennyire másképp látja a zenei világot, mint Ally popénekesnőként, ez onnan látszik, hogy megrökönyödött azon, hogy Ally körül táncosok voltak és hogy olyan tanácsot adott neki, amik alapvetően eléggé elcsépeltek. Igen, erre a "légy önmagad és azt fejezd ki, ami belülről jön" frázisra gondolok. A popszakma nem így működik már azon a szinten, ahol Ally volt már akkor. Ekkora népszerűséget már csak úgy lehet elérni, ha adnak a külsőségre és ezáltal a tömeget szólítják meg. Azt a tömeget, akit nem a mély mondanivaló érdekel, hanem az, amit a színpadon látnak. Nagyon ritka manapság az, hogy valakiből úgy lesz igazi sztár, hogy csak a saját gondolatait adja elő, azzal a körítéssel, ahogy azt ő maga éli meg. A külsőségek a mai világban elengedhetetlenek. Mindazonáltal Jackson a saját szemszögéből teljesen jó és valós tanácsot adott, hiszen azt a zenét játszotta Blues-rock énekesként, zenészként, amit ő maga is szeret és a szövegein is azt érzékeltem, hogy tényleg arról énekelt, amit ő gondol a világról, ahogy látja azt. Úgyhogy abból a szempontból hiteles volt a tanácsa, hogy azt mondta, ahogy ő is cselekszik, csak az a zenei műfaj nagyban nem így működik, amiben Ally mozgott.
Igazából nagyon sokat kellett gondolkodnom azon, hogy hol lehet az igazság abban, amikor Jackson azt mondta a bátyjának, hogy igazából őt istenítette, nem az apjukat. Ezt sokáig hazugságnak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy "filmes elemnek" gondoltam. Hogy ezt Jackson azért mondta, mert tipikus Hollywoodi dramaturgia, ennek benne kell lenni, mint egy mély, elrejtett érzés, egyszerűen nem maradhat ki. Mert eleinte azt gondoltam, hogy erre semmi nem utalt. Aztán, ahogy többedjére néztem vissza a filmet, megütötte a fülemet az a 12-13 éves kori (ha jól emlékszem...) öngyilkossági kísérlet, ami végül nem sikerült. Na az vajon miért lehetett? Meg aztán, amikor Jackson bátyja mondta, hogy ő az apjának csak azért kellett, hogy az ivócimborája legyen. Ez úgy elég erős mondat volt ahhoz, hogy ne legyen igaz, ha közeli hozzátartozónak mondják. Aztán így folyamatosan összeállt, hogy Jackson valójában szerette az apját azért, mert megmutatta neki a Blues zenét és általa lett énekes-zenész. De valószínűleg a korai öngyilkossági kísérlet arra utal, hogy valójában tudott arról, hogy miért is szerette valójában az apja, de hogy nem sikerült... utána meg soha nem akarta még magának sem beismerni, hogy mi is történt valójában és ott a bátyja mondta ki az igazságot. És valójában végig érzékelte, hogy a bátyjának van igaza és hogy ezt ő meglátta, ezért istenítette őt. De amikor eljutott erre a felismerésre már annyira mélyen volt az alkohol- és drogfüggőségében, hogy esélye nem volt kijönni belőle. Főleg segítség nélkül. És ahogy láthatjuk, Jackson igyekezett segítséget kérni, de tökéletesen megértem, hogy miért nem tért vissza ahhoz a terapeutához. A film nagyon jó példát mutat arra, hogy milyen egy rossz szakember. És igazából azért nem tudott kimászni a saját poklából, mert abból a mélységből már nem megy egyedül és nem kapott megfelelő támogató közeget, segítséget.
És többek között itt jön ki az, hogy Lady Gaga, vagy az általa alakított Ally (nekem tényleg részint egy és ugyanaz a kettő) miért nem mély érzelmű személyiség. Mert akkor jobban felismerhette volna, hogy mi az, amivel segíthetett volna Jacksonnak. Egy részről nagyon jó, hogy végig kitartott mellette, segített rajta és nem hagyta el, de hogy olyat mondott, hogy "legközelebb egyedül mászol ki a szarból" meg "gyere, leszek az ivócimborád" ebből nyilvánvalóan lejön, hogy nem adott valódi támogatást Jacksonnak. Az aggódás, a támogatás, hogy kitartott mellette, azok mind pozitívumok és fontosak, de nem adott neki aktív segítséget. Akárcsak úgy, hogy beszélgetett volna erről a problémáról, vagy ő maga javasolta volna neki, hogy kérje szakember segítségét. Nem is tudom, hogy végül ki által került Jackson arra a terápiára, az nem derül ki a filmből. És ugyanígy problémás volt a film végén, hogy Ally láthatóan nem vette észre, hogy Jacksonnal komoly baj van. A film egyébként nagyon jól láttatta a nézővel, hogy Jackson ott már egy végzetes dologra készült. Látszott az arcán, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban és ez az Allyvel való kommunikációjában is érzékelhető volt. Azt gondolom, hogy ezt Ally is láthatta volna. Ha látta volna, legalább azt megkérdezte volna, hogy "Nincs valami baj?" Erre Jackson még válaszolhatta volna, hogy nincs semmi és akkor Ally nem firtatta volna tovább a kérdést. Sőt, azt is el lehetett volna mondani, hogy akár saját magát is meg akarta nyugtatni azzal, hogy azt mondja magában, hogy biztos, hogy tényleg nincs semmi baja Jacksonnak. De hogy erre rá se kérdezett, abból érzékélhető volt, hogy nem tudta, nem látta a férjén, hogy mire készül. A harmadik ami miatt nem gondolom Ally-t mély érzelműnek, hogy nem ismerte fel a menedzser valódi személyiségét és hogy fogja keresztbe tenni a kapcsolatát a férjével. Én azt az embert az első pillanatban úgy lepattintottam volna, mint annak a rendje. Annyira látszott rajta a beképzeltség, a gőg, ahogy beszélt Ally-vel, és ahogy a végén beszélt Jacksonnal, amivel végül az öngyilkosságba sodorta, az az én szemszögemből undorító volt. Nagyon nem bírom az ilyen embert. De sajnos fontos eleme volt a filmnek, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a történet úgy alakult, ahogy.
Nagyjából ennyit tudok hozzátenni a filmhez. Ami még Lady Gaga személyiségének kettősségét illeti, annak örülök, hogy a Shallow az a dal, ami ismertté vált a filmből és ezt játszották a rádiók. Azt tudom, hogy a film szempontjából kulcsfontosságú a dal, hiszen egyrészt ez hozta össze Ally-t és Jacksont és nagyon jól leírja kettejük érzelmi világát, ennek is nagyon örülök, meg annak is, hogy egy olyan dal lett a legismertebb a filmből, ami még Ally nagy sztársága született meg, ahol még a természetes énjét láthatjuk. Hiszem, hogy ez Lady Gaga egyik, sőt a valós oldala és ha ilyesféle dalai lettek volna, akkor tiszteletre méltó lenne az énekesnői karrierje. Azt egyébként elárulom, hogy ma már annyira nem tartom gyűlöletesnek Lady Gaga énekesnői karrierjét, mint korábban. Egyrészt a film is egy kicsit "megszelídített", másrészt meg az MBTI személyiségtípusok folyamatos tanulmányozása is sokat segít abban, hogy jobban elfogadjam azt, aki más és másképp látja a világot, mint én. Igazából a menedzser is olyan, hogy az ő saját szemszögéből semmi rosszat nem csinált. Annyira karrierista, annyira a munka az első számára, hogy bárki, aki ezt gátolja (mint például Jackson a függőségével), azon kegyetlenül átgázol. Tipikus törtető személyiség, aki nem engedi, hogy bármi is a karrierjének útjába álljon. Hiszen ha derékba törik Ally karrierje, azzal az ő menedzseri megítélése is sokat csorbult volna és ezt nem akarta. Vannak ilyen emberek a világon és fontosnak ezeket felismerni, hogy a saját világomból ki tudjam zárni. Mert ahogy ők élik az életüket, az teljességgel ellentétes az értékrendemmel és az elveimmel.
Ezzel egyébként meg is van mind a három kiadás a filmből, amit szerettem volna megvenni.
Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.
Rég jártam a vaterán, nagy meglepetésemre találtam is néhány igazi ritkaságot, az egyik, amit ma átvettem, az a The Corrs: Borrowed Heaven kazetta. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második The Corrs album, amit sikerül újra megszerezni kazettán, ugyanis ez mára igazi ritkasággá vált. Hiszen 2004-es albumról van szó, amikor kazettákat már jóval kevesebb példányban gyártottak, mint a '90-es években, így jó eséllyel igazi ritkaságot keres az, aki 2000 utáni kazettát akar venni. Ebből a Corrs kazettából is csak 
Kicsit hülyén áll, hogy pont az énekesnő van leragasztva, kiteszek egy képet a kazettáról kibontva is. Merthogy bontatlan állapotban vettem meg. 2004-es megjelenése óta senki nem bontotta ki... Mondjuk az 1.929 forintos ár kedvezőbb, annak idején a saját példányomat emlékeim szerint 2.200 forintért vettem. Igen, nagyjából ennyibe kerültek a kazetták 2000 után. De így azért csak jobb. Értékelést később tervezek írni az albumról. Nagyon remélem, hogy a többi ritkaságot is meg tudom majd venni.
