Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.

Rég jártam a vaterán, nagy meglepetésemre találtam is néhány igazi ritkaságot, az egyik, amit ma átvettem, az a The Corrs: Borrowed Heaven kazetta. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második The Corrs album, amit sikerül újra megszerezni kazettán, ugyanis ez mára igazi ritkasággá vált. Hiszen 2004-es albumról van szó, amikor kazettákat már jóval kevesebb példányban gyártottak, mint a '90-es években, így jó eséllyel igazi ritkaságot keres az, aki 2000 utáni kazettát akar venni. Ebből a Corrs kazettából is csak egyetlen példányt láttam eladásra, az is €20 volt... Mivel magyar volt az illető, gondoltam, rákérdezek, hogy esetleg forintban mennyiért adná (remélve, hogy olcsóbban váltja át az Eurót), de amikor válaszolta, hogy 7.000 forintért, hát mondtam magamban, az bizony, kedves barátom, nálad marad. Szeretem a The Corrs-t, jó ez az album, de nem ennyire, akármekkora ritkaság is. Úgyhogy örültem, amikor megtaláltam Vaterán 1.000 forintért, ennyiért már megveszem. Bár csendben hozzáteszem, nagyon rég vettem 1.000 forintért kazettát... Ezek után szerintem nincs mit csodálkozni azon, hogy megrökönyödtem a 7.000 forinton.

Kicsit hülyén áll, hogy pont az énekesnő van leragasztva, kiteszek egy képet a kazettáról kibontva is. Merthogy bontatlan állapotban vettem meg. 2004-es megjelenése óta senki nem bontotta ki... Mondjuk az 1.929 forintos ár kedvezőbb, annak idején a saját példányomat emlékeim szerint 2.200 forintért vettem. Igen, nagyjából ennyibe kerültek a kazetták 2000 után. De így azért csak jobb. Értékelést később tervezek írni az albumról. Nagyon remélem, hogy a többi ritkaságot is meg tudom majd venni.

Azzal, hogy meglett a Talk on Corners Special Edition, meglett mind a 9 The Corrs CD, amit annak idején meg akartam szerezni.

2004-2006 között, amikor nagy The Corrs rajongó voltam, akkor ez a 9 album volt kapható, ezeket akartam annak idején CD-n (is) megszerezni, most meglett. Kazettán sikerült annak idején megszerezni mind a 8 albumukat. A Home már nem jelent meg kazettán, de megvolt a Borrowed Heaven is... Most már bottal üthetem a nyomát, hogy még egyszer megszerezzem kazettán. CD-ből nem volt meg mindegyik, 3 album hiányzott annak idején. Igazából annak ellenére, hogy ma már a zenéjük sokkal kevésbé gyakorol rám hatást, meg kritikáim is vannak, nem is kevés, örülök, hogy megvannak. Mégiscsak volt egy rövid korszakom velük, de az intenzív volt. Ennek emlékére jó újra a gyűjteménybe tudni ezeket az albumokat.

Igazából ezek után még 3 albuma jelent meg a The Corrs-nak. 2006-ban egy válogatásalbum, a Dreams. Az ilyen búcsú-válogatásalbum, mert utána volt, hogy visszavonultak hosszú időre. Szólókarrier, családalapítás, kinek mi volt a terve. Már az az album sem érdekelt, mert annyira a japán zene bűvkörében éltem, hogy gyakorlatilag teljesen kizárta nálam a nyugati zenét. Meg azt már inkább "pénztermelő" albumnak gondoltam. Minek jönnének ki két stúdióalbum után újabb válogatásalbummal? A válasz később érkezett meg. Aztán van két stúdióalbum, a White Light 2015-ből és a Jupiter Calling 2017-ből. Olyan sokat nem hallgattam őket, de ami megmaradt, hogy White Light volt a jobb a kettő közül. Mindenesetre szívesen kiegészíteném a gyűjteményemet ezzel a három albummal. Mindenesetre, ahogy elnézem, egyik új album sem hozta eladások terén a várakozásokat. Láttam is különben néhány hónapja egy 2018-as Twitter bejegyzést az énekesnőtől, Andreától, hogy a saját kézírásával biztosította rajongóit, hogy az együttes él tovább. Nagyon szép tőle, hogy ennyire személyessé tette az üzenetét, de inkább olyan érzetet adott, mintha egy halálánál lévő ember mondaná a szeretteinek, hogy a szívetekben örökké élni fogok. Továbbra is azt gondolom, hogy kár értük.

Hosszabb ideje nem vettem The Corrs CD-t, most viszont találtam egy olyat, amit nem hagyhattam ki, ez pedig az In Blue Special Edition album. Ez a 2 CD-s bővített változata az eredeti kiadásnak, az első lemez ugyanazt a 15 dalt tartalmazza, amit az eredeti kiadvány, az extra a második lemezen van. Ennek a kiadványnak a különlegessége pedig abban rejlik, hogy a második lemezen nem 7, hanem 8 dal van.

Ezzel a kiadvánnyal ugyanis az van, hogy eredetileg 7 dallal jelent meg CD-n, aztán kiadták 8 dallal is, de abból már jóval kevesebbet nyomtak. Méghozzá azért, mert ez az album kazettán is megjelent (meg is volt nekem annak idején), és a kazettán mind a 23 dal rajta volt (egyik leghosszabb műsoros kazetta, ami nekem valaha is megvolt), CD-n viszont a So Young élő változatát lehagyták. Az is ritkaság, hogy kazettán legyen több dal, amikor a CD változatot szokás extra, bónusz dalokkal ellátni. Tudtam már annak idején is, hogy CD-n is megjelent az album mind a 23 dallal, de nagyon ritkán találkoztam vele, így ez a változat számomra ritkaságnak számított. Ami a mai nappal meg is lett. Ráadásul jutányos áron, Vaterán találtam 699 forintért. Köszönöm szépen, elfogadom ajándékba ezt a CD-t.

Ebből csak ezt a változatot fogadtam volna el, számomra a bónusz dallal teljes az album. Egyébként ahogy elnézem, a borítót, még az eredeti változathoz képest is kevés változtatás van rajta. Nincs benne említés a második CD-ről, még dallista szintjén sem. Hogy a két új dal, a Love in the Milky Way és a Looking in the Eyes of Love szövege rajta legyen, az álomszerű.

Egyébként a Special Edition az amerikai borítóval jelent meg nálunk, a belső oldalak is szinte teljes mértékig megegyeznek az amerikai kiadással. Ami a különbség, hogy a hátsó borítón nem kép van, hanem csupa kékség. Az a kép kislemezen sem látható, ahhoz hasonló az Irresistible kislemez borítója.

És a két kiadás egymás mellett. Egyértelműen jobban tetszik a Special Edition borítója. Az eredeti, európai kiadás borítóján eléggé szerencsétlenül álltak be a tagok. Esetleg bal szélen Sharon, aki kinéz valahogy, de a Special Edition borítója sokkal spontánabb, lazább, láthatóan a tagok is jobban érezték magukat fotózás közben. Úgyhogy mondhatjuk, hogy Amerikában jobb borítóval jelent meg, de mi, európaiak legalább megkaptuk mindkét borítót. Amerikaiak nem kaptak Special Edition kiadást.

Jól néz ki a hátsó borító is így együtt. A Special Edition jobban ki van töltve, az eredeti kicsit üresnek tűnik, hogy kisebb betűvel vannak írva a címek, és nincs annyira szétszedve, mint a Special Edition borítóján. Az világos, hogy a dalok címét a fehér csíkokhoz igazították, de abból tettem volna kevesebbet és nagyobba írtam volna a címet, hogy jobban kitöltsék a teret.

Nos, nagyjából ennyi. Röviden a véleményem, hogy ez az album is populáris, mint a Talk on Corners, de egységesebb és a dalok is arról árulkodnak, hogy készen állnak a tagok arra, hogy összehozzák a saját stílusukat a trendekkel, ha ezt látják a sikerük zálogának. Bár itt is vannak dalok, amik nem nekem szólnak. Ezt az albumot jónak tartom, a dalok nagyja egy koncepciót alkot, de nem nehéz ennél jobb albumot mondanom. Összességében örülök, hogy megvan ez az album is. Lehet, hogy később írok részletesebb véleményt is.

Néhány napja megvettem a Csillag születik egylemezes DVD-t és a Blu-ray-t. A kétlemezes DVD megvolt tavalyról, ezeket is terveztem megvenni a gyűjteménybe, mert bár nem #1 film életemben, de szeretem annyira, hogy betudjam ezeket a kiadásokat is a gyűjteménybe.

És jó volt most is megnézni, de azért nem lesz soha igazán nagy kedvenc, mert nem annyira mély érzelmileg, mint amennyire én megélem az érzelmeket. Ez persze nem azt jelenti, semmitmondó lenne a film számomra, mert látom az érzelmeket az arcokon, át is érzem, amit látok, ebből a szempontból nagyon jó film, de különösebben nem érint meg.

Például nemcsak azért nem leszek soha Lady Gaga rajongó, mert egyébként borzalmasnak tartom, amit énekesnőként csinál, hanem mert ahogy ebben a filmben látom őt, mint énekesnő, azzal sem tudok azonosulni. Pedig nagyon tetszik, amit itt látok tőle, sőt meggyőződésem, hogy félig-meddig Lady Gaga magát alakítja a filmben. A dalok egy részét (elsősorban azokat, amiket ő maga énekelt) ő írta, így azt gondolom, hogy amit Ally-két látunk tőle a színpadon, azok az ő érzelmei. Tudna így is énekelni, ha akarna és akkor tiszteletre méltónak tartanám azt, amit csinálna. Színésznőként is nagyon jót alakított, de összességében azért ítélném meg a színésznői kvalitásait, mert itt énekesnőt alakít, ezért mondom, hogy ebben a filmben félig-meddig önmagát alakítja. Bár a szituáció és azok az életesemények, amiket eljátszik, abban jó eséllyel van különbség a között, amit ő maga élt meg és amit a filmben alakít, mégis azt gondolom, hogy Lady Gagát, mint színésznőt akkor lehetne hitelesen megítélni, ha olyan filmben is játszana, ahol egy tőle teljesen különböző karaktert alakítana. Ahogy utánajártam, hogy milyen filmekben szerepelt, azt láttam, hogy ez az első főszerepe. A mellékszerepeiben is döntő többségében önmagát, mint Lady Gagát alakította. Így azt tudom mondani, hogy ebben a filmben nagyon jót alakított, nagyon tetszett, amit láttam tőle, de csak ebből nem vonnék le messzemenő következtetést a színésznői képességeiről, hiszen énekesnőt alakított, ami ismerős közeg számára. Ha majd lesz másik film, ahol mondjuk politikust, diplomatát, ügyvédet, történelmi személyiséget, bármi mást alakít, ami nem a mindennapi életének része, akkor lehet majd megmondani, hogy milyen színésznő.

De hogy minden lehetőséget megragad, hogy megmutassa a meleg közösséget, az azért nem akármi. Mondjuk lehet is hálás nekik, hiszen nekik köszönhetően lett akkora énekesnő, hogy szinte az egész világra hatással van. Ugyanakkor ennek alapján azt is el tudom mondani, hogy miért nem vagyok egyetlen meleg közösség tagja sem. Mert nem az az én közösségem, amelyik egy olyan embert istenít, akinél sokkal inkább a külsőség számít, semmint az énekhang. És az, hogy mindig felhívja magára a figyelmet, bármi áron, akár úgy is, hogy botrányt csinál... Emiatt a "különlegesnek mutatom magam" attitűd miatt tükre Lady Gaga az LMBT-közösségeknek és ezt a tükröt emelték a magasba, amikor "felkarolták" az énekesnőt, híressé tették. Ez nem én vagyok, én nem így élem meg a szexualitásomat. És azt kell mondjam, ahogy a filmben is láttam a melegbárt, a fellépéseket, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezek kimaradtak az életemből. Mert ahogy utaltam rá, nem szeretem azt a közeget, ahol ennyire a külsőségek játszanak. A filmben is sokkal jobban szeretem azt a Lady Gagát, akit az elején láttunk. Amikor sokkal inkább önmaga volt. Sokkal inkább spontán és a maga természetességében láthattuk őt. Én ezt szeretem, mert sokkal inkább az érdekel, ami a külsőségek mögött van, és nem az, amit látok. És ahogy Ally Campala-ként alakult az énekesnői karrierje, egyre inkább az a Lady Gaga rajzolódott ki, akit nem szeretek.

És ezért is van az, hogy nagy tévedésnek tartom, hogy Lady Gaga INFJ-s lenne. Nem tudom, hogy ez hogy terjedt el, de biztos, hogy nem igaz. Mondjuk azt is elismerem, hogy első körben megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy INFJ-snek állítják be és osztozom a személyiségtípusán. Mondtam is magamban, hogy letagadom, hogy INFJ-s vagyok, ha tényleg ő is az. De máskülönben is, aki ennyire a külsőségékre megy, aki ennyire mutatja a szépet (egyébként jó érzékkel) és ennyire felkavarja a különböző stílusokat, műfajokat, az csakis ISFP-s lehet. Az ISFP abból a szempontból is stimmelne Lady Gagánál, mert azt még el is hiszem róla, hogy adott esetben szeret egyedül lenni és akkor töltődik fel. Azt is látom rajta, hogy erősen érzelemvezérelt, de azt érzékelem, hogy nincsenek olyan nagyon mély érzései. Elsősorban azoknak vannak mély érzései, akiket az érdekel, ami a látottak mögött van ("N") és nem az, amit az érzékszerveivel érzékel ("S"), mert arra jellemző, hogy mélyen elemzi azt, amit érzékel. Lady Gagánál ezt nem látom. De írok egy másik példát, hogy érzékeltessem, mire gondolok: A The Corrs énekesnője, Andrea Corr biztos, hogy INFJ-s, amit lehet róla tudni, mert nemcsak azt látom az arcán, a tekintetében, hogy erősen érzelemvezérelt, hanem azt is, hogy az érzelmeit nagyon mélyen éli meg, mert komolyan elemzi magában a látottakat. Ezek az érzelmek a hangjában is hallhatók, neki is köszönhető, hogy a The Corrs dalok egy része annyira mély érzelműek. Persze vannak náluk is tévedések, ahogy írtam korábban, de ezt majd máskor. Fogok még írni az együttesről. A lényeg az, hogy Lady Gagánál ilyen mély érzelmeket nem látok.

Ahogy utaltam rá, a film azért nem igazán nagy kedvenc, mert maguk a beszélgetések sem igazán mélyek. Vannak jó mondatok egyébként, főleg Jacksontól. De hogy mint blues-rock énekes mennyire másképp látja a zenei világot, mint Ally popénekesnőként, ez onnan látszik, hogy megrökönyödött azon, hogy Ally körül táncosok voltak és hogy olyan tanácsot adott neki, amik alapvetően eléggé elcsépeltek. Igen, erre a "légy önmagad és azt fejezd ki, ami belülről jön" frázisra gondolok. A popszakma nem így működik már azon a szinten, ahol Ally volt már akkor. Ekkora népszerűséget már csak úgy lehet elérni, ha adnak a külsőségre és ezáltal a tömeget szólítják meg. Azt a tömeget, akit nem a mély mondanivaló érdekel, hanem az, amit a színpadon látnak. Nagyon ritka manapság az, hogy valakiből úgy lesz igazi sztár, hogy csak a saját gondolatait adja elő, azzal a körítéssel, ahogy azt ő maga éli meg. A külsőségek a mai világban elengedhetetlenek. Mindazonáltal Jackson a saját szemszögéből teljesen jó és valós tanácsot adott, hiszen azt a zenét játszotta Blues-rock énekesként, zenészként, amit ő maga is szeret és a szövegein is azt érzékeltem, hogy tényleg arról énekelt, amit ő gondol a világról, ahogy látja azt. Úgyhogy abból a szempontból hiteles volt a tanácsa, hogy azt mondta, ahogy ő is cselekszik, csak az a zenei műfaj nagyban nem így működik, amiben Ally mozgott.

Igazából nagyon sokat kellett gondolkodnom azon, hogy hol lehet az igazság abban, amikor Jackson azt mondta a bátyjának, hogy igazából őt istenítette, nem az apjukat. Ezt sokáig hazugságnak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy "filmes elemnek" gondoltam. Hogy ezt Jackson azért mondta, mert tipikus Hollywoodi dramaturgia, ennek benne kell lenni, mint egy mély, elrejtett érzés, egyszerűen nem maradhat ki. Mert eleinte azt gondoltam, hogy erre semmi nem utalt. Aztán, ahogy többedjére néztem vissza a filmet, megütötte a fülemet az a 12-13 éves kori (ha jól emlékszem...) öngyilkossági kísérlet, ami végül nem sikerült. Na az vajon miért lehetett? Meg aztán, amikor Jackson bátyja mondta, hogy ő az apjának csak azért kellett, hogy az ivócimborája legyen. Ez úgy elég erős mondat volt ahhoz, hogy ne legyen igaz, ha közeli hozzátartozónak mondják. Aztán így folyamatosan összeállt, hogy Jackson valójában szerette az apját azért, mert megmutatta neki a Blues zenét és általa lett énekes-zenész. De valószínűleg a korai öngyilkossági kísérlet arra utal, hogy valójában tudott arról, hogy miért is szerette valójában az apja, de hogy nem sikerült... utána meg soha nem akarta még magának sem beismerni, hogy mi is történt valójában és ott a bátyja mondta ki az igazságot. És valójában végig érzékelte, hogy a bátyjának van igaza és hogy ezt ő meglátta, ezért istenítette őt. De amikor eljutott erre a felismerésre már annyira mélyen volt az alkohol- és drogfüggőségében, hogy esélye nem volt kijönni belőle. Főleg segítség nélkül. És ahogy láthatjuk, Jackson igyekezett segítséget kérni, de tökéletesen megértem, hogy miért nem tért vissza ahhoz a terapeutához. A film nagyon jó példát mutat arra, hogy milyen egy rossz szakember. És igazából azért nem tudott kimászni a saját poklából, mert abból a mélységből már nem megy egyedül és nem kapott megfelelő támogató közeget, segítséget.

És többek között itt jön ki az, hogy Lady Gaga, vagy az általa alakított Ally (nekem tényleg részint egy és ugyanaz a kettő) miért nem mély érzelmű személyiség. Mert akkor jobban felismerhette volna, hogy mi az, amivel segíthetett volna Jacksonnak. Egy részről nagyon jó, hogy végig kitartott mellette, segített rajta és nem hagyta el, de hogy olyat mondott, hogy "legközelebb egyedül mászol ki a szarból" meg "gyere, leszek az ivócimborád" ebből nyilvánvalóan lejön, hogy nem adott valódi támogatást Jacksonnak. Az aggódás, a támogatás, hogy kitartott mellette, azok mind pozitívumok és fontosak, de nem adott neki aktív segítséget. Akárcsak úgy, hogy beszélgetett volna erről a problémáról, vagy ő maga javasolta volna neki, hogy kérje szakember segítségét. Nem is tudom, hogy végül ki által került Jackson arra a terápiára, az nem derül ki a filmből. És ugyanígy problémás volt a film végén, hogy Ally láthatóan nem vette észre, hogy Jacksonnal komoly baj van. A film egyébként nagyon jól láttatta a nézővel, hogy Jackson ott már egy végzetes dologra készült. Látszott az arcán, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban és ez az Allyvel való kommunikációjában is érzékelhető volt. Azt gondolom, hogy ezt Ally is láthatta volna. Ha látta volna, legalább azt megkérdezte volna, hogy "Nincs valami baj?" Erre Jackson még válaszolhatta volna, hogy nincs semmi és akkor Ally nem firtatta volna tovább a kérdést. Sőt, azt is el lehetett volna mondani, hogy akár saját magát is meg akarta nyugtatni azzal, hogy azt mondja magában, hogy biztos, hogy tényleg nincs semmi baja Jacksonnak. De hogy erre rá se kérdezett, abból érzékélhető volt, hogy nem tudta, nem látta a férjén, hogy mire készül. A harmadik ami miatt nem gondolom Ally-t mély érzelműnek, hogy nem ismerte fel a menedzser valódi személyiségét és hogy fogja keresztbe tenni a kapcsolatát a férjével. Én azt az embert az első pillanatban úgy lepattintottam volna, mint annak a rendje. Annyira látszott rajta a beképzeltség, a gőg, ahogy beszélt Ally-vel, és ahogy a végén beszélt Jacksonnal, amivel végül az öngyilkosságba sodorta, az az én szemszögemből undorító volt. Nagyon nem bírom az ilyen embert. De sajnos fontos eleme volt a filmnek, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a történet úgy alakult, ahogy.

Nagyjából ennyit tudok hozzátenni a filmhez. Ami még Lady Gaga személyiségének kettősségét illeti, annak örülök, hogy a Shallow az a dal, ami ismertté vált a filmből és ezt játszották a rádiók. Azt tudom, hogy a film szempontjából kulcsfontosságú a dal, hiszen egyrészt ez hozta össze Ally-t és Jacksont és nagyon jól leírja kettejük érzelmi világát, ennek is nagyon örülök, meg annak is, hogy egy olyan dal lett a legismertebb a filmből, ami még Ally nagy sztársága született meg, ahol még a természetes énjét láthatjuk. Hiszem, hogy ez Lady Gaga egyik, sőt a valós oldala és ha ilyesféle dalai lettek volna, akkor tiszteletre méltó lenne az énekesnői karrierje. Azt egyébként elárulom, hogy ma már annyira nem tartom gyűlöletesnek Lady Gaga énekesnői karrierjét, mint korábban. Egyrészt a film is egy kicsit "megszelídített", másrészt meg az MBTI személyiségtípusok folyamatos tanulmányozása is sokat segít abban, hogy jobban elfogadjam azt, aki más és másképp látja a világot, mint én. Igazából a menedzser is olyan, hogy az ő saját szemszögéből semmi rosszat nem csinált. Annyira karrierista, annyira a munka az első számára, hogy bárki, aki ezt gátolja (mint például Jackson a függőségével), azon kegyetlenül átgázol. Tipikus törtető személyiség, aki nem engedi, hogy bármi is a karrierjének útjába álljon. Hiszen ha derékba törik Ally karrierje, azzal az ő menedzseri megítélése is sokat csorbult volna és ezt nem akarta. Vannak ilyen emberek a világon és fontosnak ezeket felismerni, hogy a saját világomból ki tudjam zárni. Mert ahogy ők élik az életüket, az teljességgel ellentétes az értékrendemmel és az elveimmel.

Ezzel egyébként meg is van mind a három kiadás a filmből, amit szerettem volna megvenni.

Gondoltam, hogy fent vannak a YouTube-on a The Corrs videoklipjei, de csak ma szántam rá magam hogy megnézzem őket. Össze is állítottam egy saját lejátszási listát a videoklipjeikből.

Nem teljes, néhány dal nincs rajta, de amik megvannak, azokat igyekeztem megjelenési sorrendjük szerint összeállítani.

Érdekes volt újra látni ezeket. Sok emlék visszajött, egy rövid időre olyan érzésem volt, mintha 15-20 évet visszarepültem volna az időben. Annak ellenére, hogy van néhány dal, amit problémásnak tartok tőlük, összességében jó érzés volt újra látni őket. Így egybe látni az összes videoklipjüket adott egy olyan érzést, hogy van egy életútja a karrierjüknek. Óvatosan bánnék az "életmű" kifejezéssel, azt inkább olyanokra mondanám, akik úgy alkottak egyenletesen magas színvonalú karriert, hogy komoly hatással voltak a zenei iparra. Ez a The Corrs esetében nem teljesen igaz. De nagyon örültem, hogy újra láttam, olyan érzésem van, hogy több lettem ezektől a videoklipektől és ez a fontos. Vissza fogom nézni többször is.

Végre megvan a The Corrs második albuma is, a Talk on Corners. Úgy örültem neki, mintha egy nagyon hiányolt CD-t vettem volna, pedig ez az együttes legrosszabb albuma. Legalábbis számomra. Nincs egységes mondanivalója, a dalok is populárisabbak, gyengébbek, mint az első album dalai. De azért néha jó lesz hallgatni, hiszen azért vannak rajta jó dalok, de azért rossz, hogy van ilyen albumuk is, mert tudható, hogy ennél sokkal több van bennük.

Az annyira nem lepett meg, hogy sokféle kiadás van ebből a CD-ből, az viszont igen, hogy van 13 dalos verzió is. Először ugyanis a Dreams nélkül adták ki az albumot. Azt soha életemben nem láttam még. Az egy feldolgozás, jó eséllyel a szerzői jogok miatt kerülhetett csak egy későbbi nyomtatában az albumra. Szerencsére ez a 14 dalos kiadás. És nem is szeretném a 13 dalosat, mert pont a Dreams a legjobb dal az albumon. Az teszi valamivel jobbá. A másik dal, amit szeretek erről az albumról, az a Paddy McCarthy. Aztán jó még az Intimacy, de amiről már beszéltem korábban, hogy a When He's Not Around és az I Never Loved You Anyway nagy átkok. Nagyon jó zenéje van mindkét dalnak, de a szöveg borzalmas. Az I Never Loved You Anyway szövegét egyébként többen is kritizálták. Most is csak azt tudom mondani, hogy egy olyan együttes, amelyik komolyan veszi magát és vannak jó gondolatai, nem engedhet meg magának önigazoló dalszöveget. Vagy ami szintén gyengíti az albumot, hogy ha van olyan dal, ami ugyan jó lenne szövegileg, de érzelmileg nem jön át. Nagyon jó példa erre a Little Wing, ami egyébként gyönyörű szép dal, már-már tragikus, de az ének miatt nem érzem át, hogy mit akarnak közvetíteni ezzel a dallal. Sőt, ismerek egy másik Little Wing című dalt, ami hát...

The Corrs: Little Wing JAM Project: Little Wing

Nem is kérdés, a JAM Project Little Wing-je egy nagyon vidám, kedves dal, kiváló reggeli dalnak, mert teljesen optimistán indítja el a napot. És pont most van szezonja a dalnak, mert tavasszal nagyon jó hallgatni. Teljesen libabőrös lettem, ahogy eszembe jutott a JAM Project dala.

Kár, hogy egy The Corrs album esetében egy másik együttes daláról kell beszélni, hogy milyen lenne az ideális dal. Mindenesetre jól állok The Corrs CD ügyében, már csak 4 album hiányzik a gyűjteményből:

• Talk on Corners Special Edition
• In Blue Special Edition
• White Light
• Jupiter Calling

Valamint tudok még a Live in Dublin koncertalbumról is, ami csak Amerikában jelent meg. Azon egyébként mindig is csodálkoztam, hogy egy Live in Dublin album miért csak Amerikában jelenik meg. Mindegy, azt jó eséllyel csak úgy tudom megvenni, hogy Discogs-on találok egy Európába került példányt, hogy a posta ne legyen annyira drága. De ezt majd... Ja, meg van a 2006-os válogatásalbum a Dreams, mely után közel 10 évre visszavonultak. Az sincs feltétlen prioritásban.

Egyébként tényleg kár, hogy van néhány olyan dalszöveg, amivel degradálták a karrierjüket, pedig tény hogy sokkal többre hivatottak. És pont a napokban találtam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megmagyarázza számomra, hogy miért is szeretem mindennek ellenére a The Corrs-t. Az utóbbi időkben sokat foglalkozok az MBTI személyiségjegyekkel, van is egy weboldal, ahol amely sok híresség és fiktív karakter személyiségjegyeit elemzi. És meglepett, hogy az énekesnő, Andrea Corr is INFJ-s, mint én. De aztán kicsit továbbgondolva rájöttem, hogy nem meglepő. Mert tényleg képes mély érzelmekkel énekelni és az énekével plusz jelentést adni a dalnak. Mert egyébként nagyon szépen énekel, és sok esetben szeretem azokat az érzelmeket, amiket a hangjával közvetít. Csak nem mindegyikkel tudok azonosulni. De ez már egyéniség kérdése. A jövőben tervezek a blogban is komolyan foglalkozni a személyiségjegyekkel, különböző párosításokkal is, mert erről is sokat olvasok manapság. A lényeg az, hogy ha mondjuk két INFJ-s találkozik egymással, az nem jelenti azt, hogy egyből megütötték egymással a főnyereményt akár barátság, akár párkapcsolat terén. Pont azért, mert a személyiségjegy egyik sajátja, hogy magasak az elvárásaik a másik személlyel szemben, ahogy egyébként saját magukkal szemben is (nagyon sokat tudom emészteni magam, ha kudarcot vallok vagy rossz döntést hozok) és erősen ragaszkodnak az értékrendjükhöz. És ha két INFJ-snek különböző értékrendje van és nem tudják összehangolni, akkor az életben nem lesznek még barátok sem. Ezért van az, hogy a személyiségjegyekről szóló leírást útmutatásként érdemes olvasni, és nem tényként kezelni, hogy ha valaki ISFP-s (hogy ne mindig ugyanazt írjam), az csak a hobbijának él, csak a mának, egyébként meg művészlélek. Vannak árnyalatai, amik a különbözőségeket adják két azonos személyiségjegyű ember között is.

Mindenesetre ez a személyiségjegy megmagyarázza nekem, hogy miért szeretem az együttest. Ahol meg nincs egyetértés, az meg olyan, hogy különbözők vagyunk.

Egy ideje szeretnék már egy The Corrs albumról részletes ismertetőt írni. És hogy szinte csak pozitívat írjak az együttesről, ezért arról az albumról írnék, amelyiket a legjobbnak tartom. Érdekes az, ha egy együttesnek az első albuma bizonyul a legjobbnak. Általában valamelyik későbbi szokott lenni a legjobb album, amikor már van tapasztalatuk zeneszerzésben, így a zenei stílusuk is kellőképpen kiforrott. Általában azon együttesek első albuma szokott a legjobb lenni, melynek későbbi albumai beépülnek a mainstream zenei irányzatba, és inkább trendeket követnek. A The Corrs esetében valamivel árnyaltabb az összkép, de az biztos, hogy az első album a legjobb tőlük.

Ebben az albumban mutatja meg leginkább az együttes, hogy miért szeretem őket és ad egy átfogó képet is arról, hogy általánosságban milyen zenét szeretek. Alapvetően nem egy nagyon különleges zenei világú albumot kell elképzelni, de kellőképpen egyedi a dalok hangzása ahhoz, hogy sajátságos legyen az egész album atmoszférája. Az pedig különösen becsülendő, hogy a '90-es évek zavaros zenei korszakában valami egyedivel jöttek elő. Kis túlzással, mint a lótuszvirág a koszos, sáros vízben. Persze, nem egy tökéletes albumról van szó, de már itt érzékelhető volt, amire utaltam már korábban is az együttes kapcsán, hogy tudnak zenét írni, szeretnek is zenét írni, Andrea pedig nagyon szépen énekel. És valahogy ennél az albumnál állt össze minden. A zene szinte minden esetben harmonizál a szöveg mondanivalójával, a dalokat nagyrészt élő hangszerekkel élő hangszerekkel vették fel és kellőképpen változatos az album. A 15 dal összesen 49 perc hosszú.

1. Erin Shore (Traditional Intro)
2. Forgiven Not Forgotten
3. Heaven Knows
4. Along With The Girls
5. Someday
6. Runaway
7. The Right Time
8. The Minstrel Boy
9. Toss The Feathers
10. Love To Love You
11. Secret Life
12. Carraroe Jig
13. Closer
14. Leave Me Alone
15. Erin Shore

Alapvetően szeretem az album fő témáját. Az egész albumnak van egy kellemes atmoszférája, amiből az érzékelhető, hogy a The Corrs tagjai magánemberként tényleg pozitív személyiségek. Érdekes, hogy pont a legfájdalmasabb dal lett az album címadó dala, mintha az lenne az album fő témája. Én inkább úgy értelmezem magamban, hogy az a dal az album kiindulópontja, mint a "forgiven, not forgotten" érzés adná az egész album alaptémáját, minden más érzés, ami a többi dalt inspirálta, csak utána jöttek. Mintha annak lenne a következménye. Mind az ének, mind a zene komoly érzelmi fejlettségről árulkodik. Ez a nagy előnye annak, ha valaki saját maga írja a dalokat, mert az óhatatlan, hogy beteszi a saját érzéseit, ezáltal lesznek a dalok személyesek és aki tud azonosulni velük, az jobban át is tudja élni a mondanivalót.

Bár teljesen nem alkot egységet az album. Egyrészt már itt is hallhatók olyan dalok, melyek szövege erősen problémás, nehezen értelmezhető. Erre jó példa a "Runaway", amit elég nehéz értelmezni, hogy miért is futna el, ha a srác nem szeretkezne vele? Ráadásul pont Andrea az, aki erőszakoskodik, hogy feküdjön le és tegye a dolgát, különben elszalad. Ráadásul zeneileg is mély érzelműre akarták kihozni, de nálam még az se sikerült. Tehát már itt is kapunk példát arra, hogy mi lesz később a probléma az együttessel. Meg az egységet erősen megkérdőjelezi az is, hogy a címadó dalban arról énekelnek, hogy el vagy bocsátva, de soha el nem felejtelek, rá pár percre, meg a "Someday" című dalban már az a fő téma, hogy egy nap el fogsz felejteni. Ugyanígy rettenetesen disszonáns az, hogy a "Closer" című dalban az intimitás jelentőségéről énekelnek, rögtön utána meg hogy "Leave Me Alone" ... Mind a kettő lehet érvényes, csak ha hallhatóan egy koncepcióra terveznek egy albumot, akkor ott nehezen fér meg két egymásnak ellentmondó témájú dalszöveg. Ez az egész "Someday, you'll forget me" és "Leave Me Alone" jellegű szöveg pont egy olyan együttesnek áll rosszul, akik nemcsak hogy komolyan gondolják a zenélést, egy koncepcióra tervezik az albumukat, ráadásul láthatóan és hallhatóan érettebbek érzelmileg.

És az, hogy ez az együttes legjobb albuma, azért érezteti, hogy ezek a problémák később komolyabban előjönnek. Pedig pont azért nagyon jó ez az album, mert itt hallható a leginkább az együttes egyénisége, hogy akik rajongtak / rajonganak értük, azok pontosan miért is szeretik őket annyira. Ez az album nemcsak hogy többségében élő hangszerekkel lett felvéve, hanem ezen az albumon használják a legtöbbet azokat a hangszereket, melyek által kicsit népi hatásúak a dalaik. Mintha ezzel az albummal azt is akarták volna demonstrálni, hogy mennyire hűek a gyökereikhez. És ez nagyon jól áll nekik, hallhatóan lubickolnak a dalokban. Élmény volt nekik feljátszani a dalokat, élvezték a felvételeket. Ráadásul az első dalokat (demófelvétel, talán?) egy házi stúdióban vették fel a szülővárosukban, ahol már 8 dalt rögzítettek. Ez is jelzi azt, hogy kész tervük volt az albumhoz. Azt talán érdemes lenne tudni, hogy a problémás dalokat mikor vették fel. Ha később, Amerikában (a későbbi dalokat ott vették fel), akkor az már jó eséllyel produceri ráhatással történt meg.

Összegezve a gondolatokat, pont az erényei miatt kár, hogy komolyabb hibái vannak az albumnak, mert akár a '90-es évek legjobb albumai között is jegyezhetnénk a Forgiven, Not Forgotten-t. Hiszen nagyon szép dalt választottak fő témának, ráadásul a mondanivaló is érvényes, hiszen sokan átéltek olyan, vagy ahhoz hasonló érzéseket, amiről az a dal szól, hallhatóan több dal is annak utóhatásaként születhetett, de az a három dal, ami a problémát okozza, azok rontják az összképet. Ráadásul a "Someday" és a "Leave Me Alone" dalokért azért is nagy kár, mert zeneileg azok is nagyon jól meg vannak írva. De ha kiemeljük pozitívumokat, akkor egy kiváló albumot hallgatunk. Érdemes tenni vele egy próbát, aki érzi a dalok mondanivalóját, az nagyon fogja szeretni ezt az albumot.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 7/10
Hangulat: 9/10
+ Komoly koncepcióval készített album, egyedi és nagyon kellemes hangszerelés.
- Már itt megjelennek azok a hibák, amik később "védjegyei" lesznek az együttesnek.

83%

Újabb The Corrs CD tért vissza a gyűjteményembe, méghozzá a debütáló albumuk. Ennek külön örülök, mert nagyon szeretem ezt az albumot. Továbbra is azt gondolom, hogy egy ígéretes karriert vezetett be ez az album. Nagyon jó dalokat írták és szeretem, hogy élő hangszerekkel játszották fel azokat. Ezen az albumon igazából csak egy olyan dal van, amit annyira nem szeretek, ez pedig a Runaway. Ez az a dal ezen az albumon, melynek olyan kusza a szövege. Igazából átérzem, hogy miről van szó, de nem az én érzésvilágom. Az énekkel is úgy vagyok, hogy szépen el van énekelve, van munka a dalban, de nem engem szólít meg. Ezt leszámítva a Forgiven, Not Forgotten egy kiváló album. A címadó dal az, ami igazán megszólít érzelmileg és nagyon át tudom érezni. Illetve a Closer az, ami közel áll hozzám (ha már ez a címe), illetve izgalmasnak tartom még a Someday és a Leave Me Alone dalokat is. Az instrumentális dalok közül pedig a Toss the Feathers a nagy kedvenc. De ennyi legyen is elég, majd írok az albumról részletesen is.

Egyébként a bolhapiacon vettem, ugyanattól az eladótól, akitől az In Blue CD-t is vettem. És ez is teljesen jó állapotban van, a borító nagyon jól néz ki, a lemez is szinte teljesen karcmentes. Úgyhogy elégedett vagyok vele, számíthat rám a jövőben is. Eddig hat The Corrs CD-m van, tehát az újakkal együtt hiányzik még hét. Csak hogy az istenbe találom a kazettákat annyira nehezen. Kellenek azok is a gyűjteménybe.

Egyébként tetszenek a borítón a képek.

Ritkán találok értelmes dolgot Békéscsabán a bolhapiacon, de most úgy alakult, hogy találtam egy CD-t és egy kazettát, amit kerestem, és előérhető áraiknak köszönhetően meg is vettem őket. The Corrs: In Blue CD és Natalia Oreiro: Tu Veneno kazetta.

Ezen két albumban nemcsak az a közös, hogy mind a kettő 2000-ben jelent meg, hanem mind a kettő úgymond első volt nálam. A The Corrs: In Blue album volt az első, ami megvolt nekem annak idején tőlük, ahogy Natalia Oreirótól is a Tu Veneno volt az első, amit megvettem. Arra konkrétan emlékszem, hogy 2000. december 2-án vettem meg, mert egy időben naptárban jegyeztem, hogy mely albumokat mikor vettem meg, és a Natalia Oreiro kazettát ezen a napon, ráadásul az is megvan, hogy 2100 forint volt. Most szerény 400 forint volt, ennyiért pedig bőven jöhet. Nosztalgikus volt nézni a kazetta borítót, összességében most is pozitív véleményem van az albumról. És ott van a többi kazetta között. Körülbelül 230 kazettát őriztem meg, és ha megveszem a hiányzó Thalía, Natalia Oreiro és The Corrs kazettákat (amik prioritást élveznek), akkor ez a szám felmehet 250-re is.

A The Corrs: In Blue album is szinte az első mivolta miatt különleges számomra. De amúgy szeretem is, mert annak ellenére, hogy ugyanúgy populáris, mint a Talk on Corners, de lényegesen jobb dalok vannak ezen az albumon. Bár ezen az albumon is van néhány olyan dal, ami úgymond "helykitöltő", tehát számomra nem hordoz akkora értéket. Az At Your Side, No More Cry és a Give It All Up azok, amiket ugyan nem ugrok át, de nem lenne kevesebb az album, ha hiányoznának ezek a dalok. Illetve a Hurt Before az, ami nem jön át érzelmileg. Nekem az olyan semmilyen. De összességében jó album, egységesebb a hangzása, mint a Talk on Corners albumnak. Szeretnék The Corrs albumokról is írni kritikákat, csak az nem mostanság lesz, tekintve, hogy vizsgaidőszak van.