2006 augusztusában, azaz 20 éve lettem anime rajongó, ezzel együtt szerettem meg a japán zenét is. Az első 10 évet már összefoglaltam 10 éve, így most csak a 2016-2026 közötti időszakra térnék ki. Tudtam már akkor is, hogy lesz 20., 25., 50. évforduló is, de ez nem is volt akkora talány, hiszen nagy találkozás volt nekem a japán zene, amiről tudtam, hogy életem végig velem fog maradni. Hogy mi lesz majd az 50. évfordulóra, meglátjuk, most vágjunk bele a második 10 évbe.

Igazából egy ideje érlelődik bennem, hogy mit írnék, de az igazat megvallva, most nagyobb bajban vagyok, mert az igazi, forradalmi felfedezések az elején voltak, amik elköteleztek a japán könnyűzene felé. Most egy kicsit jobban meg kellett erőltessem magam, hogy eszembe jussanak a nagy fordulópontok. Annyi biztos nem lesz, mint 2006-2016 között, de így is voltak néhányan, akik gondoskodtak arról, hogy hogy új értelmet nyerjen a japán zene iránti rajongásom. A fókuszt rájuk helyezve, emlékezek meg az utóbbi 10 évről.

Érdekes egybeesés, de pont 2016-tól kezdtem el újra felépíteni az anime iránti rajongásomat. 2006-2015 között valójában eléggé hektikusan néztem animéket. Leginkább A+-on, Animaxen, RTL Klubon, illetve azokat az animéket néztem, amiket kijöttek magyarul DVD-n. Aztán, ahogy megszűnt az Animax, elmaradtak az anime DVD megjelenések, úgy én is már csak hébe-hóba néztem animéket. Azzal tudnám a legjobban érzékeltetni, hogy néztem animéket korábban, hogy a My Anime List profilom szerint 2006-2016 között volt kb. 100 végignézett anime (ezt innen tudom), de 2026-ra elértem az 1000-et. És úgy emlékszem, hogy 2016 nyarától kezdtem el ismét MondoConra járni. A nyári több okból folyólag is meglehetősen szerencsétlenül sikerült. Az őszin már lényegesen jobban éreztem magam.

Annak ellenére, hogy ekkortól kezdtem el igazán komolyan animéket nézni, nem tudok olyan nagy mérföldkövet nem tudok mondani, mint az első évekre. Vajon a kevés anime jobb minőséget jelent? Nem egészen, inkább arról van szó, hogy túl vagyok a nagy felfedezéseken, ezért olyan nagy újdonságot nem lehetett nekem már utána mutatni. De azért, amik forradalmiak voltak, azok nagyot ütöttek. Akik ismernek, tudják, miről van szó, de haladjuk csak szépen sorban.

Az építkezés abban is tetten érhető, hogy 2016-ban kezdtem el komolyabban sportanimét nézni. De ekkor még nagyon óvatosan, mert a Prince of Tennisszel kezdtem, de végül inkább megégettem magam vele. Amúgy érdekesen indult, de a 120. rész körül éreztem, hogy annyira letért a valóság talajáról, hogy egyre idegesítőbb volt számomra nézni. Az utolsó rész meg... Nem érdemel sok szót, maradjunk ennyiben. Arra emlékszem, hogy azért kezdtem el nézni a Prince of Tennist, mert a Super Tennis játék hatására elkezdett érdekelni a sportág. Néztem is, akkor még a DIGI Sporton, meg az Eurosporton is, és érdekelt, hogy animében hogy dolgozzák fel. A Prince of Tennis meg népszerűsége után instant választás. Maradjunk annyiban, hogy nézze az, aki az ilyen shounen-fight jellegű sportaniméket szereti. Értekeztem is erről egyet. Azóta sem az anime miatt maradt számomra emlékezetes a cím, hanem a zenéje miatt. Ekkor hallgattam sokat HIRO-X és Kimeru dalait. De szerettem annyira a sportágat, hogy ne adjam fel, hogy találjak egy valóságos teniszes sportanimét. Így jutott el hozzám a Baby Steps, ami már rendben volt. Sokkal inkább a valóság talaján mozgott, tetszett a romantikus szál, csak azért karmoltam gondolatban az arcomat, mert olyan sokat filozofálgatott a főszereplő srác, hogy már attól lettem már-már annyira ideges, mint a Prince of Tennis valóságtól elrugaszkodott jelenetei miatt. De ha szavazni kell, még így is sokkal inkább a Baby Steps mellé tenném le a voksom.

Még 2016-ban kezdtem el azt, hogy megnézem azokat az animéket, amikhez valamelyik kedvenc énekesem énekelt dalt. Így kerültek előtérbe Hayashibara Megumi, Okui Masami, Yokekura Chihiro és Suara animéi, ami igazából 2017-re csak még inkább erősödött. Így ez az év sokkal inkább arról szólt, hogy tovább mélyült a rajongásom irántuk. De inkább a zenéjük iránt. Azok az animék, amiknek Hayashibara Megumi és Suara énekelt dalokat, rendben vannak, de az Okui Masami és Yonekura Chihiro betétdalokat tartalmazó animék jellemzően homályba vesztek, vagy gyűlölet tárgyai lettek. Okui Masami énekesnői karrierje attól különleges, hogy az ő dalai jobban megmaradtak a köztudatban, mint az animék, amiknek a dalait énekelte. És ezt nemcsak azért mondom, mert a dalai, stílusa révén a mai napig különleges helye van a szívemben (most is épp őt hallgatom, a Self Satisfaction albumot, és szárnyal a szívem a hangjától és a zenétől), hanem néhány éve adott egy interjút az énekesnői karrierjének 30. évfordulója alkalmából megjelent válogatásalbuma kapcsán, amiben elmondta, hogy az anime zenék stílusa, felépítése a '90-es években még erősen kötött volt. Neki viszont megengedték, hogy Yabuki Toshiro segítségével kibontakoztassa a saját stílusát. Ennek, és az egyedi hangszínének köszönetően annyira egyedi, mindenkitől jól megkülönböztethetők az anime dalai, amiknek köszönhetően már akkor kialakult egy rajongótábora, amely körben sokkal élénkebben éltek a dalok, mint maga az anime. Ezért van az, hogy Okui Masami messze túlélte azokat az animéket, amiknek énekelt, és ezért van az, hogy nem tudok olyan animét mondani, ami igazán közel került hozzám.

Gyűlöleteset annál inkább. Az egyik ilyen volt, a Watashi no Goshujin-sama, ami tulajdonképpen nem szól másról, minthogy a három lány közül az egyiket hogyan alázzák meg, és ebből kreáltak morbid humort. Bár, ha engem kérdeztek, szerintem undorító poént. Az viszont meglepett, hogy Okui Masami hangja hallható volt az anime 10. részében. De inkább a TRUST című opening dal az, amire jó szívvel emlékszek, a többi jobb, ha nem is létezne. A másik anime, amit szintén gyűlöltem, a Kanokon volt, ami szintén nem szól másról, minthogy egy nagymellű, és egy laposmellű lány hogyan mászik rá a szerencsétlen fiúra. Ez az anime is undorító szexuális jellegű poénja miatt maradt meg. Ezzel leginkább az a baj, hogy erősítik a "japánok elmebeteg szexmániások" jellegű sztereotípiát, mert sajnos ezek az animék tényleg a szó legrosszabb értelmében elmebetegek. Amúgy a Kanokonnak konkrétan nem énekelt Okui Masami dalt, hanem írta hozzá a betétdalokat, amiket aztán Miyazaki Ui énekelt fel. Aztán ezeket a dalokat később ő maga is felénekelte a Self Satisfaction és Self Satisfaction II feldolgozásalbumaira.

Egyébként nem utálok minden ecchitől túlfűtött animét. Csakhogy házon belül maradjunk, a Jungle de Ikou! például egy ígéretes darab. Ú, és milyen jót szinkronizált benne Hayashibara Megumi! Még most is libabőrrel emlékszem rá. A betétdalokat meg Okui Masami énekelte, és hogy még egy konkrét példa legyen az énekesnői karrierjének emlékezetes mivoltáról, a Jungle de Ikou! ending dala egy csodálatosan szép ballada. A mai napig nem fér a fejembe, hogy lehet egy erősen szexuális utalású animének olyan komoly és gyönyörű lassú számot énekelni. Az ilyenek miatt élte túl Okui Masami dalai az animéket. A másik pozitív példa a Kamen no Maid Guy, ami szintén egy elborult elme szüleménye, mégis élveztem. Ó, és micsoda endinget énekelt hozzá Fukuyama Yoshiki, a JAM Project oszlopos tagja! Meghiszem azt! Ott aztán megmutatta a hard rocker mivoltát keményen!

Sportanimékre 2018-ban tértem vissza. Az igazat megvallva, nem emlékszem már hogy találtam rá a Kuroko no Basketre, milyen megfontolásból kezdtem el nézni, de sokáig nagyon tetszett, mert kijött Kuroko Tetsuya furcsán egyedi kosárlabda stílusa, amiből teljesen természetes módon kreáltak meghökkentő és vicces jeleneteket, megspékelve azzal, hogy a személyiségéből, egyéniségéből is kihozták a legtöbbet. Csak a harmadik évadra nem tetszett már az, hogy túlzottan mesterkéltek voltak a túldramatizált jelenetek. Már azért nem izgultam egy kosármeccs alatt, mert tudtam, hogy az utolsó másodpercben úgyis megfordítja a Seirin a meccs végeredményét, és természetesen ők kerülnek ki győztesen. Plusz Kuroko-kun személyisége is természetellenes módon lett vezetői.

Ezen hibákat leszámítva ugyanakkor éreztem, hogy valami új ébred fel bennem, ami végig ott szunnyadt bennem, legbelül. De már mocorgott, ébredezett. Mert folyamatosan néztem Pinteresten a képeket az animéről, és furcsamód valahogy közéjük keveredett egy olyan karakter, aki egyáltalán nem szerepelt a Kuroko no Basketben. Legalábbis én semmiféle Kageyama nevű koromfekete hajú egyénre nem emlékszem, ráadásul nem is kosárlabda volt a kezében. Ellenben azonnal felhívta magára a figyelmet, ezért utánanéztem, hogy melyik animében szerepelt. Azonnal el is határoztam, hogy ha befejezem a Kuroko no Basketet, nekikezdek a Haikyuu!!-nak.

2018. szeptember 19-én láttam az első részt. Ami érdekesség, hogy nem lettem azonnal a rabja, de szívesen néztem. Egyébként azért is kezdtem el nézni, mert bár iskolában, a testnevelés órákon én voltam az egyik leggyengébb láncszem, de a röplabda jobban ment az átlaghoz képest, és az ebből fakadó kellemes emlékek is "hajtották fel" az animét. Nagyjából a 13. rész körül éreztem azt, hogy nagyon szeretem azt, amit látok. Innen már csak egy lépés választott el attól, hogy olyan szinten veszett rajongója legyek az animének, ami a mai napig tart.

A Haikyuu!! minden szempontból újraírta az animék fogalmát nálam, és új korszakot indított el a rajongásomban. Az a helyzet ugyanis, hogy hiába vagyok 2006 óta anime rajongó, 2018-2019-ig nem tudtam úgy isten igazából kedvenc animét mondani. Sokáig a Kaleido Start mondtam, mert az tett anime rajongóvá, és akkor tényleg nagyon szerettem a minősége és a hozzá kötődő különleges emlékek miatt, de nem kötődtem úgy hozzá, ahogy mondjuk Hayashibara Megumihoz vagy Okui Masamihoz. Csak 12 évvel később találtam meg azt az animét, amivel igazán azonosulni tudtam.

A Haikyuu!! az első olyan anime, amiből komolyabb gyűjteményem lett (előtte elvakult rajongásnak tartottam animés cuccokat vásárolni), és a Haikyuu!! hatására kezdtem el nemcsak anime betétdalokat hallgatni, hanem OST-ket is. A másik érdekesség az, hogy nemhogy nem szerettem meg azonnal a Haikyuu!! OST-et, hanem kifejezetten gyengének tartottam. Méghozzá azért, mert ha külön nem is, de az animében hallott Naruto, Bleach, Inuyasha BGM-ek nagyon erősek voltak, és valami hasonlóra számítottam a Haikyuu!! esetében is. Ehhez képest csalódás volt, hogy mennyire mást hallok. Vagy ha nem is a fentebb említett animékhez hasonlót, de minimum dinamikus zenéket vártam volna egy sportaniméhez. Lassan éreztem csak rá a Haikyuu!! OST ízére, de utána már teljes értékben az anime részévé vált, és bármikor szívesen hallgatom. Ahogy a betétdalokat is. Az anime ugyanis kicsit megújította a japán zenei ízlésemet. Bejöttek a SPYAIR, BURNOUT SYNDROMES dalok, ahogy az is eszembe jutott, hogy a NICO Touches the Wallst már hallottan a Narutóban is, és egész jó dalt énekeltek oda is. Meg a Haikyuu!! hatására kezdtem el külföldi közösségekhez csatlakozni. Szövődött néhány érdekes barátság, kapcsolat, de mindent egybevetve, csak 1-2 ember maradt meg a mai napig. Tehát az internetes barátságok is szelektálódnak.

De a Haikyuu!! vibe-jából az anime végeztével sem akartam engedni. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azokat az animéket is, amiket a My Anime List a Haikyuu!!-hoz hasonlóként jegyez. Így találtam meg a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirut, ami rövid időn belül a második nagyobb hatású anime lett nálam. Sőt, bizonyos szempontból előrelépés is a Haikyuu!!-hoz képest, hiszen ott már nem gimnazisták, hanem egyetemisták a főszereplők, és ad egyfajta mélységet az animének az, hogy már nemcsak a sportra és a győzelemre összpontosítanak, hanem érzik, hogy lassan rájuk szakad a nagybetűs élet súlya. Ettől lényegesen komolyabb lett az anime. Olyannyira, hogy az OST-t is sokkal inkább az animével egységesnek éreztem. Mindkét anime zenéjét Hayashi Yuuki írta, akinél azt éreztem, hogy a stílusa lényesen közelebb áll a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru animéhez. A Haikyuu!! OST-jére a többedik végignézés után éreztem rá. Arról van szó, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirunél sokkal inkább nyilvánvaló volt, hogy zenében a sport mögöttes tartalmát, jelentését foglalja dalba a zeneszerző, és csak ennek hatására jöttem rá, hogy a Haikyuu!!-nál ugyanerről van szó! Tehát mondhatjuk, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru adta a hátszelet a Haikyuu!! zenének. Tehát nálam rengeteg kapcsolat van a két anime között, és igazából csak azért nem tudta a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru elvenni a trónt a Haikyuu!!-tól, mert a Haikyuu!! "hangosabb", trendibb anime, de úgy, hogy azzal együtt képes volt a maga egyéniségét megőrizni. És ezt óriási bravúrnak tartom.

Ezzel párhuzamosan a BL-animéknél is történt egy áttörés. Biztos itt is írtam már korábban, hogy azért kerültem hosszú éveken át következetesen a fiúszerelmes animéket, mert az olyan alkotások, mint a Gravitation, Junjou Romantica vagy a Sekaiichi Hatsukoi megítélésem szerint öncélúan mutatja be a homoszexualitást. Ezalatt azt értem, hogy csupán a műfaj (jellemzően női) rajongóinak akart kedvezni, anélkül, hogy bármi komolyabb mélységet adna a srácok közötti romantikus, szexuális kapcsolatnak. Ezen műfajban a szintén 2018-ban látott Hitorijime My Hero anime volt az, aminél először éreztem, hogy talán mégsem annyira elveszett a műfaj. Most áll csak össze, hogy mennyire fontos év volt 2018 az anime rajongásomban! De a komolyabb áttörést egy manga, nevezetesen Hidamari ga Kikoeru hozta meg. Már önmagában azzal jó pontot szerzett nálam, hogy nem egymást ölelgető, sejtelmesen néző fiúkat láttam a manga borítóján (ez is az öncélúságot erősítette nálam), hanem két jóbarátot, ami önmagában sejtette velem, hogy lesz mélysége ennek a kapcsolatnak. És valóban! Egy introvertált, súlyosan hallássérült, és egy vidám, jókedvű srác talál egymásra, akiknél remekül érezteti a mangaka, hogy a különbözőségükkel együtt kell egymásra hangolódniuk, és ez bizony, nem is annyira könnyű. A manga live action adaptációja is megerősítette bennem, hogy érdemes nyitni a BL-művek felé.

És valóban találtam azóta egy néhány igazán ígéretes mangát, de végül a 2019 őszi szezonban vetített Given volt az, ami ténylegesen a BL felé vitt el. Azt most is fantasztikus animének tartom, mert kiválóan mutatja be, hogy két ember addig nem találhat egymásra, amíg a traumájukat nem teszik helyre. Ezen a téren nagyon szép fejlődéstörténetet mutat be az anime. Azt viszont megmondom őszintén, hogy a zenéjétől nem vagyok oda. Sem a Centimillimental betétdaloktól, sem sokak által megsiratott Fuyu no Hanashitól, pedig bízvást mondhatom, hogy nagyon is tudom, hogy miről szól a dal! De ez nem jelenti azt, hogy átélhető számomra a dal, ha a stílussal nem tudok azonosulni. De mindent egybevetve, nagyon fontos animének tartom a BL-műfajban, mert azt látom, hogy ennek hatására kezdtek el teret adni a mélyebb témákat is feldolgozó fiúszerelmes történeteknek.

A sportanimék terén még az Ookiku Furikabutte volt nagy találkozás, főleg a főszereplő srác, Mihashi Ren szuperérzékenysége okán, de Higuchi Asa, a mangaka több szempontból is megtörte a sportanimékre vonatkozó műfaji sablonokat, aminek köszönget egy egyedi és ígéretes sportanimét kaptunk.

2020-tól azonban megszakadt a lendület. Nem is feltétlen a COVID-19 járvány miatt. A fentebb említett nagyszerű animék olyan magasra tették a lécet, hogy az ezt követő animék már inkább alulról ugrották át. Ekkor néztem meg ugyanis a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, ami akkor sikerrel feliratkozott a leggyűlöltebb animéim közé. Mert akkor csak azt láttam, hogy van egy szemmel láthatóan "Jó dolgába' azt se tudja, mit akar" jellegű csaj, aki utál mindent, és mindenkit, egyetlen vágya, hogy földönkívüliekkel találkozzon, vagy már nem is tudom, hogy volt a bemutatkozása, a lényeg, hogy a pökhendi és arrogáns viselkedése kimondhatatlanul ellenszenvessé tette számomra Suzumiya Haruhi személyét. Egyébként 2006-os animéről van szó, és tisztán emlékszem, hogy akkor lettem anime rajongó, amikor bejött a Suzumiya Haruhi, és akkor akkor rengeteget beszéltek róla, még itthon, Magyarországon is. Tehát annyira népszerű anime volt, hogy szerintem az akkori USTeames letöltéseknek, ha lett volna statisztikája, bőven az élen lett volna ez az anime. És értem is, hogy miért. Suzumiya Haruhi azt az átlag anime rajongót testesítette meg, aki nem találja a helyét a közösségében (ez egyébként nagyon jellemző a japán otakukra, ezért annyira lenézett ott az otaku kultúra), ezért a japán animációk jelentik számára a menekülőutat a valóság elől. Ezt már akkor, 2020-ban is megfejtettem, de azért nem adnék az animének még ma sem 1 pontnál többet, mert megítélésem szerint szörnyű választ ad egy egyébként létező problémára. Vagyis, ha nem is válasznak értelmezzük, de Suzumiya Haruhi oly módon áll ki magáért, amit egyáltalán nem tartok példaértékűnek. Szerintem sok esetben azt jelenítette meg, ahogy az otakuk ösztönösen viselkednének, ezért lett akkoriban annyira népszerű. Csakhogy én azt gondolom, hogy az ember attól ember, hogy képes felülkerekedni az ösztönénjén, ha a helyzet úgy kívánja. Ezért azokat az animéket szeretem, amik ugyan ábrázolják a főhős számkivetettségét, de tippet, tanácsot ad arra, hogyan illeszkedjünk be a többségi társadalomba úgy, hogy megőrizzük az egyéniségünket. A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu ennek a 180°-os ellentéte.

Mivel a fejemben párhuzamot vontam a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu és a Lucky Star között, ezért hasonló elánnal vetettem bele magam az utóbbiba, amint az előbbivel nem kis viszontagságok árán végeztem. És meglepetésemre, egész korrektnek tartottam. A Lucky Star nem lázadt semmi ellen, csak ezt a cuki kiscsaj formulát nyomta, szerintem egész jól. Még nekem is bejött, pedig én aztán nem rajongok az aranyos lányokért. De a Lucky Star sem volt elég ahhoz, hogy visszatérjen belém a lélek. És mivel a menő srácokért annál inkább rajongok, úgy döntöttem, hogy visszatérek a sportanimékhez, és megnézem a Diamond no Ace-t. Van egy hangulata, vibe-ja, meg szépen fejlődik Sawamura Eijun, de egyáltalán nem éreztem az anime stílusát. És mivel eléggé hosszú, ezért igencsak nyögvenyelősen néztem végig. Volt néhány idegesítő karakter, akik szintén nem segítettek a helyzeten.

Azt még el kell mondanom, hogy azért kezdtem el nézni a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, mert 2019 végén ismét felfedeztem magamnak Chihara Minorit. Ő is az az anime énekesnő, akit Okui Masami vonzáskörzetéből ismertem meg, és szerettem meg a stílusát. A lényeg, hogy volt néhány kislemeze az elmúlt évekből, amik nagyon jók lettem, ezért ismét rákaptam a dalaira. 2020-ban jelent meg a SANCTUARY II válogatásalbuma, ami a 2014-ben megjelent első SANCTUARY album óta megjelent új dalokat foglalja össze. Ezt is nagy érdeklődéssel hallgattam, de nem sokkal utána jött egy nagy törés, az ő karrierjében. Lebuktatták ugyanis, hogy egy házas férfival volt viszonya. És mivel a japán- és a nyugati populáris kultúra között az egyik lényeges különbség, hogy a japánok nem tapsolnak a botrányoknak, ezért Chihara Minorinak súlyos bocsánatkérések kíséretében visszavonulót kellett fújnia. Azóta ugyan visszatért, de ahogy a botrány miatt visszavonulni kényszerült énekesek, úgy Chihara Minori is nagyon nem a régi. Egy új anime dalt sem adtak neki, legjobb tudomásom szerint. És bár koncertezget, de ahogy elnézem, nagyon komoly tevékenysége nincs. És én sajnálom, mert szerettem, amit csinált, és sajnos a '10-es években nagyon visszavettek azok az anime előadók a lendületből, akiket szerettem. Ennek egyszerű oka van: Nagyon visszaesett az érdeklődés irántuk, jóval kevesebb példányt adtak el az újabb albumaikból, kislemezeikből, ezért értelemszerűen a kiadónak sem éri meg foglalkoztatni őket. Ez is komoly változást idézett elő az anime zenék porondján, de a lényeg, hogy ezért hiányzik annyira Chihara Minori, mert úgy gondolom, hogy ő talán még most is aktív lenne, ha a magánélete feddhetetlen lenne (vagy nem buktatták volna le). Hiányzik a hangja és az egyénisége.

Szóval Chihara Minori szinkronizál a Suzumiya Haruhi no Yuuutsuban, és miatta szántam rá magam, hogy megnézzem. De azért sem szerettem az animét, mert egy csendes és visszafogott lány személyében egyáltalán nem tudott érvényesülni a jellegzetes hangja. Ahogy a Lucky Starban is, és emlékeim szerint ott jobban megmutatta a hangi kvalitásait, de végsősoron ott sem maradt meg bennem. Egyébként ez a kirakós jellegű Chihara Minori borító eszembe juttatta az egyik később látott animét, amit viszont nagyon megszerettem. Egyből bevillant, és kellemes érzések jártak át, majd szóvá teszem, ha eljutok oda.

Aztán a 2021-es év bizonyos szempontból megint csendesebb év volt. Ami egyből beugrik, hogy folytattam a Pokémon nézését. Elhatároztam ugyanis, hogy végignézem az összes létező Pokémon epizódot. Ez nemcsak azért hatalmas vállalkozás, mert hány részből áll az egész együtt, hanem mert a minőségét jobb esetben is hullámzónak lehet nevezni. Abból a szempontból érdekes, hogy minden újabb generációnál azt éreztem, hogy végre haladunk, és ettől jobbnak gondoltam mindig az aktuális évadot, de aztán... Amire emlékszem, hogy kiemelkedő minőségű volt az 1. generáció mellett a 6., és a 8. generáció. Amúgy mivel végigmegy a játékon, ezért olyan volt nézni az animéket, mintha minden egyes Pokémon játékot végigjátszanék.

Mert az furcsa, hogy akkor ugrott be, hogy végignéztem a Hajime no Ippót, ahogy végignéztem, hogy mit néztem 2021-ben, pedig az legendásan zseniális sportanime. Ahogy az Oniisama he... is szívbemarkolóan fájdalmas tud lenni.

Zenében a JAM Projectnél éreztem egyfajta megújulást. Ekkor fedeztem fel még 2020-ban kiadott Versus Road ~Higenjitsuki Survival~ című dalt, ami hamar nagy kedvenc lett. A JAM Project sem lett kivétel abban, hogy jóval kevesebb példányt adnak el az albumaikból, így kevesebb új dalt adnak ki, azt is igyekeznek inkább digitális formában kiadni. Hasonlóképp járt a GARO -Versus Road- tokusatsu betétdala is, de az összhatás kiváló. Furcsának hatott annak idején az elektronikus zene, de úgy voltam vele, hogy biztos a sorozat kívánta meg ezt a hangzást. A dal attól még fantasztikus, ahogy ének és a dallam is kiváló lett. Nagyon szeretem az optimista dalokat, és mivel ez a dal jól meg van írva, ezért nem is volt kérdés, hogy egyből megszólít.

2022-ben ismét megújult az anime iránti rajongásom, ugyanis ekkortól kezdtem el szezonos animéket nézni. Amit nem bántam meg, mert igen érdekes sportaniméket találtam ekkor. A Ryman's Club szintén egy olyan sportanime, amelyben felnőtt csapat játszik, méghozzá egy cég irodai alkalmazottai alkotnak egy csapatot. És ez azért tetszett annyira, mert Japánban szokás az, hogy egy cég alkalmazottai munka után jellemzően valami bárban összegyűlnek, és egy ivászat keretében "csapatépítőt" tartanak. Hát nem sokkal értelmesebb sporttal összetartani egy csapatot? Ha lenne választási lehetőségem, biztos, hogy ezt választanám, minthogy esténként holtrészegen hazatántorogjak... Az anime nagyszerűen lavíroz a munkahelyi mindennapok és a sportesemények között, a srácok pedig mind a kettőben helytállnak.

Ami szintén 2022-es felfedezés volt, és bár nem volt nagy szám, de nekem tetszett, a Love All Play. Ez is hasonlóképpen tollaslabdás sportanime, mint a Ryman's Club. Tényleg, nem tudok róla érdemlegeset nyilatkozni, csak hogy szerettem, tetszett a közeg. Vele párhuzamosan, szintén tavasszal ment az Ao Ashi, na az már igen! Az már komolyabb volt, kidolgozottabb, látszott, hogy minden szépségével és árnyoldalával akarják bemutatni a labdarúgást. A kidolgozottság meg azért is jön jól, mert a mangája rendkívül hosszú, több, mint 400 fejezetes, és ha jól emlékszem, kötetek terén is annyira hosszú, mint a Haikyuu!!, ezért is sajnálom, hogy nem megy akkora lendülettel az anime adaptáció a röplabdás sportanime esetében, mert amúgy a nívója alapján megérdemelné.

De a 2022-es év a focis sportaniméké, hiszen az őszi szezon nagy durranása volt nálam is a BLUE LOCK, amit már első végignézésre hatalmas élmény volt. Tulajdonképpen a holland barátom, Humbby ajánlotta, mert őt nagyon megfogta a manga. Kicsit vitatkoztunk az animén, mert szerinte nem volt annyira jó az adaptáció, de én kiálltam mellette, mert nagyszerűen adja vissza azt a dinamikát, és azt a feszültséget, amiben jeleskedik a manga. Az animében más módon közvetítik azt, amit a manga átad. Mondjuk azt be kell valljam, hogy az Aoashi VS BLUE LOCK megmérettetésben hajlamos vagyok az Aoashi mellett dönteni, méghozzá azért, mert azt gondolom, hogy a BLUE LOCK túl sokat vállalt magára. Alapötlet, szabályok, koncepció tekintetében, egyáltalán az, hogy miért van az, hogy egy csapatsportban egyetlen egy embert nevelnek ki a világ legjobbjának. De a mangát olvasva (a 330. fejezet környékén tartok) viszont azt kell mondjam, hogy olyan fantasztikusan elmagyaráztak néhány mögöttes jelenséget, ami a focit és az emberi természetet jellemzi, hogy ha még jobban meggondolom, akkor lehet, hogy mégiscsak a BLUE LOCK felé hajlanék. Ebben az animében láthatjuk Isagi Yoichinél, hogy ha valamin nagyon gondolkodik, akkor ő maga áll össze kirakós formájában, csak hogy visszautaljak arra, amit a Chihara Minori albumnál írtam.

Illetve 2022-ben fedeztem a Bakuten!!-t, amit egy igazi rejtett kincsnek tartok. Mert nem az a nagyon hangos és harsány anime, de annyi szív és szeretet van az animében, ami szívet melengetővé teszi a karaktereket. Ez egy férfi ritmikus sportgimnasztikát bemutató sportanime, aminek a zenéjét szintén Hayashi Yuuki írta, aki fantasztikusan kihozta az anime érzelmi vonalát. A dinamikusabb zenékben felfedezhetők érzelmek, de a lassú zenék adják meg az, ami miatt igazán érdemes nézni az animét. Az animáció gyönyörű és részletgazdag, a srácok meg fokozatosan fejlődnek.

Zenében még fontosnak tartom kiemelni a JAM Project 2022-ben megjelent mini-albumát, a THE JUDGEMENTet, ami egy egész történetet elmesélő koncepciós mini-album. Tulajdonképpen arról szól, hogy a halál után mi vár ránk, miként adunk számot a földi létünkről, hogyan juthatunk el a megváltás felé. Az ítélettel kezd, majd számot adunk a bűneinkről, majd a megtisztuláson végigmenve jutunk el a mennyországig. A mini-album csupán hét dalt tartalmaz, de azok hihetetlenül erősek. Főleg a pokolbéli jelenetek szólnak nagyot, de az egész album együtt fantasztikus összhatást ad. Rengeteget hallgattam megjelenésekor, azóta is az egyik legfontosabb JAM Project albumnak tartom.

De ugorjunk is 2023-ra, ami leginkább az őszi szezonjáról marad emlékezetes, mert az nagyon erős volt. Illetve elöljáróban annyit, hogy a Pokémonban időközben annyira előre haladtam, hogy erre az évre utolértem az animét. Ember ne sírjon úgy, ahogy én, hogy Ash végre képes volt megnyerni egy Pokémon liga bajnokságot, igazán lekötelez. Az őszi szezon meg kifejezetten erős volt. Az egyik, ami nagy hatással volt rám annak idején, a Paradox Live THE ANIMATION, ami főleg a zenéjével fogott meg. Mondjuk, újra meg kéne néznem az animét, de a dalokat sokáig nagyon szívesen hallgattam. Nagyon jónak tartottam a dalokat rajta, és a rap párbaj ötlete is tetszett, ahogy a dalok és a csapatok mögött álló történettel is tudtam azonosulni. A másik anime, amit szintén nagyon szerettem, a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. Ez az az anime, ahol négy árva testvér nő fel, és együtt mennek át az élet nehézségein. Ez komolyan megérintett, mert pont attól volt dramaturgiailag kiváló anime, mert nem dramatizálta túl a fiúk árvaságát, tehát folyamatosan cselekedtem magukért, de azért érzékeltette az anime, hogy nekik nem ugyanolyanok a mindennapok, mint egy átlagember számára, pont ettől volt megható a történet.

2023 zeneileg is hozott némi újdonságot. Ekkor jelent meg a fentebb említett Okui Masami válogatásalbum, aminek az interjúját belinkeltem, de amit igazán sokat hallgattam ekkor az új FLOW és a BURNOUT SYNDROMES albumok. Mindkét csapat albumai kivételesen nívósra sikeredett. A BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is MINE albuma tulajdonképpen az addig megjelent anime dalokat tartalmazza, a Haikyuu!! dalok is sokadjára helyet kaptak rajta. Leginkább az új dalok érdekesek igazán rajta. A FLOW viszont két albummal jelentkezett. Az egyik a FLOW THE COVER ~NARUTO Shibari~, tehát Naruto dalokat dolgoztak fel rajta, és nem is akárhogy! Az album nemcsak azért volt fantasztikus, mert a srácok bizonyították, hogy hatalmas erő van bennük, hanem még olyan dalokat is a maguk képére tudtak formálni, amikről az eredeti alapján nem gondolnánk, hogy illeszkedik az egyéniségükhöz. De képesek voltam úgy átalakítani a dalt, hogy tetten érhető bennük az eredeti dal hangulata, és a csapat a saját stílusához tudta igazítani azokat. Ezért hatalmas élmény volt hallgatni ezt az albumot. A másik album, a Voy☆☆☆, ami 20 új dalt tartalmaz. Ez is tele van erővel, energiával, életigenléssel, amit igencsak motiváló volt 2023-ban hallgatni.

Amit még mindenképp kiemelnék erre az évre, az a találkozásom Umeda Shuuichiróval a Zom100: Zombie ni Naru made ni 100 Koto Shitai anime által. Elképesztően beteg anime, de teljesen jó értelemben, a seiyuu felhozatal meg egyszerűen kiváló. Tendou Akira szerepét meg mintha Umeda Shuuichiro hangjára "öntötték" volna. Rákerestem a seiyuu-ra, és egyből megállapítottam róla, hogy sokat fogjuk még őt hallani. Egyrészt a hangja is olyan, hogy felhívja magára a figyelmet, kiválóan alkalmas egy ilyen szerethető "rosszfiú" hangjának. De nem ez a kedvenc szerepem tőle, az majd később jön.

2024 egyértelműen a Haikyuu!!-tól volt hangos ismét, merthogy kijött Japánból, és világkörüli turnéra indult. Az igazat megvallva, egyáltalán nem bíztam abban, hogy eljut Magyarországra is, mert az volt a személyes gondolatom, hogy a Haikyuu!! szerzői jogait különös szigorral kezelik, ezért ha tényleg kikerül Japánból a Gomisuteba no Kessen movie, kizárólag a nagyobb piacokra jut el, ahol meg is éri vetíteni. Sokáig nem is volt tisztázott, hogy eljut-e Magyarországra is, de megtörtént a csoda! Ekkor ugye már nagyon terjedtek az animék a mozikban, és ennek egyik oka szerintem az, hogy úgy tudom, hogy a Sony 2030-ra meg akarja duplázni az animékből származó bevételét. Nos, számíthatnak rám, főleg, ha animéket hoznak ki, mint a Haikyuu!! El sem tudom mondani, milyen élmény volt moziban látni. Emlékszem, még az is felmerült, hogy 4DX-ben vetítik a Cinema City WestEndben, direkt oda is mentem, hogy úgymond "fullextrásan" nézzem meg a filmet. Ez ugyan elmaradt (egyáltalán nem volt 4DX-es vetítés), de önmagában attól megkönnyeztem a végét, hogy magyar moziban láthattam Haikyuu!!-t. A másik film, amit nem sokkal ezután néztem meg moziban, a BLUE LOCK: Episode Nagi volt. Ez a movie nem gyakorolt rám akkora hatást, mint a Haikyuu!!, mondjuk eleve nem is terveztem "fullextrásan" megnézni, ha lett volna. Inkább később értékeltem a filmet, ahogy haladtam előre a mangában, nem utolsósorban egyre többet hallgattam BLUE LOCK OST-t. Akkor éreztem át jobban a movie jelentősségét, és emiatt volt számomra igazán fájdalmas a második évad CGI-orgiája.

És aztán jött 2025, ami teljesen váratlanul, a valóságban hozott egy csodát. A MondoConosok ugyanis valahogy elintézték, hogy a Centimillimental Magyarországra jöjjön koncertezni. Maga a koncert is felejthetetlen élmény volt, kiválóán énekelt az énekes. Nekem a dedikálás miatt marad emlékezetes a vele való találkozás. Ugyanis szinte mindenkit, akit láttam, Given mangát vitt az énekeshez aláíratni. Én voltam az egyedüli, aki Bakuten!! CD-ket vitt neki. Annyira meglepődött, mert ugye a Bakuten!! egy mellékvágányra sorolt anime az énekes karrierjében, így szerintem már megszokás neki, hogy sorban írja alá a Given mangákat. Erre jövök én, aki megszakítja az addigi menetet, és odavisz neki Magyarországról teljesen eredeti, Bakuten!! CD-ket. Talán túlzásba megyek már ezzel a kijelentéssel, de látva a mosolyt az ő- és a segítői arcán, volt olyan érzésem, hogy ez neki legalább annyira különleges volt, mint nekem. Az emlékét örökké őrizni fogja ez a két CD.

De animék terén is van mire emlékezni. Két animét is tudok mondani, ami valószínűleg életem végéig el fog kísérni. Az egyik a Hikaru ga Shinda Natsu, aminek a magam részéről "Még a halál sem választ el" alcímet adnám. Egy csodálatos anime az elengedés nehézségéről, de az egészet leginkább a légköre erősíti meg. Nehéz röviden összefoglalni az anime lényegét, mert annyira komplex a világ, amit ábrázol, ráadásul minden egyes újranézéssel felfedezek benne valami újat, amitől csak még többé válik számomra. Itt teljesedett ki számomra Umeda Shuuichiro seiyuui munkássága, és itt figyeltem fel komolyabban Kobayashi Chiakira

A másik anime, amiről mindenképp érdemes szót ejteni a, a Muchuu sa, Kimi ni., ami tulajdonképpen a doushinji-gyűjtemény. Ennek a "furcsa fiúk furcsa barátsága" alcímet adnám, de nem is feltétlen a barátságra helyezném a hangsúlyt, egymás kölcsönös elfogadására, hiszen ezzel lehet a másik félből kihozni az erényeit, aminek köszönhetően gyorsan kiderül számunkra, hogy ő is értékes ember. Az anime ezekre ad érvényes példát, és azt kell mondjam, hogy ezért mindenképp érdemes megnézni, mert csodálatos anime lett.

Illetve az év utolsó napján néztem meg a Hyakuemu. movie-t, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy ami a hosszútávú futásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávú futásnak a Hyakuemu. Hihetetlen különleges anime, ami nemcsak attól fantasztikus, hogy két srác gyerekkora óta tartó barátságát meséli el, és hogy azt hogyan élik meg felnőttkorukra, hanem különböző módokon közvetíti a jelenetek érzelmi mondanivalóját, valamint, hogy a karakterek hogyan élik meg azt. Mindenképp érdemes megnézni.

És az idei év, vagyis 2026. Merthogy már idénre is tudok mondani egy különleges animét, a Ganbare! Nakamura-kun!!-t. Ez az anime tele szívvel és szeretettel készült! Nagyon kevés az ennyire szerethetően esetlen srác, aki teljesen mindegy, hogy mit talál ki, biztos, hogy el fog bukni benne. És mégis szeretjük, mert úgy generál vicces jeleneteket, hogy egyáltalán nem hozza a főhőst kellemetlen helyzetbe! A jellemzően '80-as évekbeli ending dalok sokat dobnak a hangulaton, hogy a rajzstílus is. Itt teljesedett ki számomra Kobayashi Chiaki seiyuu-i munkássága, aki egyszerűen zseniálisan érzékeltette a hangjával a Nakamura-kun esetlen komikus, mégis szerethető mivoltát.

És hogy zenében itt helyben legyünk, a most nyáron kiadott JAM Project: Diverging futures dal nemcsak arra emlékeztet, hogy a JAM Project még most is nagyon tud, hanem emlékeztet minket arra, hogy érdemes a jelenben élni, mert 2026-ra is várnak minket csodák!

Nos, hát ennyi volt a második 10 éves emlékezés. És tekintve, hogy idén is találkoztam fantasztikussággal, így semmi kétség afelől, hogy érdemes előrenézni, hiszen 10 év múlva, 2036-ra is érdemes lesz majd visszatekinteni. Biztos vagyok abban, hogy bőven lesz mire, az akkori blogpost is ilyen hosszú lesz majd. Várlak benneteket 10 év múlva újabb nagy összegzésre az akkori 30. évforduló alkalmából!

Még egy korábbi posztban írtam, hogy ahhoz képest, amennyire szeretem a JAM Projectet, túl kevés CD-m van tőlük. Ezt most egy kicsit megtoltam. Ezzel együtt ki akartam próbálni, hogy csomagban árult CD-ket mennyire költséges rendelni. Szokás ugyanis olyat Japánban, hogy egy előadótól, vagy animéből több CD-t egy aukcióban adnak el, egy ilyenre vadásztam. És íme az eredmény. Négy darab CD.

És hogy minden költséget beleszámítva, megéri-e? Számoljunk utána:

• Négy CD ára együtt: 1000 jen
• Belföldi szállítási díj: 500 jen
• Kezelési költség: 500 jen
• Nemzetközi szállítási díj: 2349 jen

Tehát összesen 4349 jen volt, ami jelen árfolyamon 8480 forint (éljen az erős forint!). Tehát egy CD-re 2120 forint jön ki mindennel együtt. Tehát bőven megéri csomagban venni CD-ket. És hogy miért kell kezelési költséget, meg belföldi szállítási díjat fizetni? Mert az aukciós oldalak (Buyee, Suruga-ya, stb.) üzemeltetőinek van egy központi raktáruk, és először oda mennek a küldemények. A szállítást külföldre már a raktár végzi. És ebben a kezelési költségben benne van az is, hogy 30 napig tárolják a terméket, ha esetleg valami miatt nem tudnánk azonnal kifizetni a nemzetközi szállítási díjat, plusz terméknek megfelelően bánnak vele.

Tehát az árat, amit látunk, erősen hozzávetőlegesnek kell venni. De hát ilyen CD-kért isten bizony, megérte! Röviden bemutatnám.

• JAM FIRST PROCESS: Ez az első olyan JAM Project album, mely csak saját dalokat tartalmaz, tehát egyik sem anime betétdal. Egyben az egyetlen album, melyet nem a Lantis, hanem a Victor Entertainment adott ki. Jó eséllyel azért készült el ez az album, mert náluk jelent meg a SOULTAKER című kislemez, és leszerződtették a csapatot egy albumra is. Na most, ez azért is volt nagyon jó döntés, mert lehetőséget kaptak arra, hogy az animéken túl olyan dalokat énekeltek fel, amik teljesen a sajátok. Saját stílus, saját gondolatok, és hallatszik a különbség. Nem annyira könnyen fogyasztható album, inkább azoknak ajánlom, akik már jobban ismerik a JAM Project-et és szeretik is, amit csinálnak. Hogy mást ne mondjak, ezen az albumon hallható Mizuki Ichiro karrierjének legszomorúbb, legfájdalmasabb dala, a Mizu ni Utsuru Tsuki ~my heart, amit valahányszor meghallok, mindig összeszorul a szívem. Most sem volt másképp.
• FREEDOM: Ez az anime dalokat tartalmazó BEST COLLECTION sorozatuk második albuma. Nem mondanám kedvencemnek, mert nincs rajta kifejezetten olyan nagy hatású dal, amire azonnal felkapnám a fejem, de nagyon szeretem egybe meghallgatni az albumot, mert nagyon átjön belőlük az az életérzés és hangulat, ami miatt annyira szeretem az együttest. Tehát az összhatás az, ami nagyon jó, és ezért fogom hallgatni ezt a CD-t.
• THUMB RISE AGAIN: Ennek az albumnak a sajátosságát az adja, hogy néhány dalt nagyzenekarral vettek fel. Teljesen más ezeknek a daloknak a hangzása, tisztán hallatszik a különbség. De az az érdekes, hogy a szokásos néhány zenésszel felvett dalaik nagyon jól alkalmazkodnak a nagyzenekari dalokhoz, ettől lesz ez az album annyira különlegesen magas színvonalú. A cím érdekessége, hogy nemcsak angolul értelmes, hanem japánul is. A japán kiejtés ugyanis akár "Samurais again" is lehet. Ezért van a borító egy szamuráj sziluettje, aki feltartja a hüvelykujját. Zseniális.
• TOKYO DIVE: Rövid időn belül ez volt a második csak saját dalt tartalmazó album. Az előző, AREA Z album, a közepesnél erősebb, de annyira nem kiemelkedő. Ehhez képest a TOKYO DIVE sokkal fontosabb helyet foglal el a JAM Project diszkográfiában. Egységesebbek a dalok, sokkal hangsúlyosabbak, a zene és a dallamvilág is kiemeli a dalok fontosságát. Ezért is van az, hogy a Last.fm profilomban a JAM Project albumok között a TOKYO DIVE áll a 2. helyen. Nemcsak a borító futurisztikus, hanem a címadó dal is. Ha már borító: Azt külön vártam, hogy az Alexandria dalnál legyen kép Fukuyama Yoshikiról, ez bejött. Fantasztikus dal az tőle, talán az egyik legjobb az egész karrierjében.

Fogom vadászni a CD csomagokat, mert megéri többet egyben venni. És így jelentősen fog majd bővülni a Hayashibara Megumi, Yonekura Chihiro, JAM Project és ALI PROJECT CD-gyűjteményem. Csak majd az lesz a veszély, ha majd szépen gyűlik, és sok lesz, hogy akkor nehéz lesz olyan pakkot találni, amiben csak olyan CD lesz, amik nincsenek meg. Na majd meglátjuk a sorsukat. Ez a négy CD kiváló vásár volt.

Életemben nem volt egy animés plüssöm sem, mert amit láttam interneten, azok, úgyszólván, nem kompatibilisek az ízlésemmel, az adott anime báját mulatság a különböző animés figurák, nendoroidok gyűjtése. Ám amikor Buyee hírlevelében megláttam ezt a Futaba Shotaro plüsst, egyből beleszerettem. Hát én életemben ennyire aranyos plüsst még nem láttam! Egyből tudtam, hogy meg fogom venni, csak kérdés volt, hogy mikor. Főleg azért, mert lett volna az első aukciós oldalról történő rendelésem, ezért az extra költségek miatt alaposan meg kellett gondoljam, mikor veszem meg. Végül megoldottam.

De így sem volt egy könnyű menet, ugyanis akkorra sikerült időzíteni a rendelést, amikor kitört a közel-keleti konfliktus. És ez azzal járt, hogy Japánból erősen lekorlátozták a szállítási lehetőségeket. Az egyedüli normális lehetőség egy ¥5.858-as full extrás szállítás lett volna, de hát az embertelen drága. Konkrétan a legdrágább. Az volt a szerencsém, hogy a Buyee-nál 30 napig őrzik felár nélkül a csomagot. Ez önmagában jófejség tőlük, hiszen bármi miatt elakadhat a dolog, jelen eset ezt kiválóan példázza.

Ki is vártam, hogy enyhül a helyzet, és lesz olcsóbb szállítási lehetőség. Volt forgatókönyvem arra, ha mégis be kell vállaljam a drága postaköltséget, de idővel nagyon javulhatott a helyzet, ugyanis feloldották az összes szállítási módot! És nem tudom, hogy van ez, de a Buyee-nál van egy regisztrált szállítási mód ¥1.143-ért. Hát ez már sokkal-sokkal barátságosabb! Azonnal bevállaltam. Tudtam követni a csomagot, vártam, hogy megérkezzen.

De így is por került a gépezetbe, ugyanis hiába vártam a vámfizetési kötelezettségről az E-mailt nem jött. Pénteken jött, hétfőn rátelefonáltam a postára, hogy miért nem küldik. Hát kiderült, hogy a Buyee-nál nem írták a csomagra az E-mail címet. A telefonszám pedig már nem élt, így nem tudtak értesíteni az online fizetésről. Hozzáférési kód híján meg magamtól nem tudtam intézni. Írtam a Buyee ügyfélszolgálatnak, mire válaszoltak, hogy alapértelmezetten nem írják rá az E-mail címet a csomagra. Ha szeretném, akkor jelezzem feléjük külön, vagy írjam a cím harmadik sorába. Hát kösz! Fizethetem a magasabb vám összeget! Annyira durván nem lett sok, de szeretnék én is ott spórolni, ahol csak lehetséges.

Most már tudom, hogy megy náluk a dolog, és szerencsére nem volt annyira vészesen drága a dolog. A kezelési költségen és a helyi szállítási díjon felül az olcsó nemzetközi szállítási díj sokat enyhített a végösszegen. És megjött! Kisebb, mint gondoltam! Nem gondoltam volna, de annyira aranyos, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele! *_* Egyébként is a kedvenc karakterem a Bakuten!!-ben, ezek után még annyira az!

Bele is illik a gyűjteményembe.

Könnyű beazonosítani őt. Egyébként tervezek vásárolni a Buyee-ról elsősorban CD-csomagokat. Ugyanis van olyan, hogy egy előadótól valaki több CD-t ad el, nagyon olcsón. Tehát, ha jó gyűjteményt találok, alaposan megugrik a Hayashibara Megumi, JAM Project és Yonekura Chihiro CD-gyűjteményem. Azért ezt a három előadót emeltem ki, mert amennyire szeretem őket, ahhoz képest túl kevés CD-m van tőlük. Ezen szeretnék a lehetőségeimen belül változtatni. 

Az idei karácsonyt nővéreméknél, Angliában töltöttem. Be kell valljam őszintén, hogy nem igazán volt most kedvem hozzá. Ennek egyik oka az, hogy amióta a britek kiléptek az Unióból, azóta körülményesebb lett az utazás. Útlevél kell, sőt idéntől tartózkodási engedélyt kell igényelni. Ez azért is volt nehézkes, mert több magyar weboldalon is ki lehet váltani. Bár hivatalosnak tűntek, egyáltalán nem voltam meggyőződve a hitelességükről, úgyhogy végül megkértem a nővéremet, hogy csinálja meg helyettem. Ez £16 volt, két évig érvényes, de amit igazán gyűlöltem az fényképezés. Ugyanis csak a sokadik képet fogadta el. Az a lényeg, hogy nem szabad árnyéknak lenni az arcon és ezt volt elég nehéz megoldani, mert már napnyugta után csináltuk. De végül meglett.

Aztán a repülés sem volt sima ügy. Még előző nap utaztunk fel Vecsésre, ott volt bérelve egy vendégház szobája egy éjszakára. Nem volt rossz, nem volt sok minden, de arra a pár órára elég volt. Bár még az éjszaka sem volt teljes, ugyanis a gép 7.20-kor indult, és három órával az indulás előtt kell a repülőtéren lenni, útlevélellenőrzés okán. Tehát 3 óra után nem sokkal a már talpon kellett lenni és készülődni. Az ellenőrzés flottul ment, a repülés volt problémás, mert egyszer úgy rázkódott a gép, mintha kátyús úton mennénk. És higgyétek el, nincs benne sok köszönet! Már 20 éve járok repülővel, de egyszerűen képtelen vagyok megszokni. Ilyenkor mindig erősen fogom az előttem lévő szék karfáját, és bár nem csinálok semmit, belül rettenetesen feszült vagyok. Ilyenkor mindig azt kívánom, hogy álljon meg a gép, kicsit pihenjünk, lazítsunk, aztán mehetünk tovább. Persze tudom, hogy pont az lenne a végzetes, ha a magasban megállna a gép.

De aztán az ittlét alatt igazából minden jobban alakult, mint vártam. Kezdve az alvással: Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy csak újév után fogok tudni rendesen aludni, nagyon jó volt. Arról van szó, hogy nővéremek már egészen hozzászoktak a hűvösebb klímához, én viszont kifejezetten rosszul alszok hidegben. De úgy tűnik, hogy egy elektromos melegítőpaplan megoldás a problémára. Igazából most inkább az volt a fontos, hogy együtt legyünk, nem nagyon mentünk el semerre, múzeum, látnivalók meg ilyenek. De arra, hogy együtt legyünk, nagyszerű volt. Jó volt az angol ismerősökkel újra találkozni. Volt, aki mondta, hogy semmit nem változtam 2014 óta. Nővérem minden ismerősünknek meglepetést okozott, amikor közölte velük, hogy jövőre 40 éves leszek. Senki nem hitte el. Nővérem férje mondta nekem, hogy "Big boy", más meg, hogy inkább hinné el, hogy 25 éves leszek, semmint 40. Nos igen, azok a fiatalító krémek... Csak viccelek, semmi ilyesmiről nincs szó. Sokkal inkább azt gyanítom, hogy mivel lélekben sokkal fiatalabb, lelkesebb vagyok, tele vagyok álmokkal, tervekkel, ezért úgy vélem, hogy a szervezetem is aktívabban dolgozik, és ez fiatalon tart külsőre is. Azon elmélkedtem már emberekkel, hogy férfiak az én koromban már inkább lassítanak, nyugodtabb életet élnek, híznak, kopaszodnak, rám meg ezek közül egyik sem vonatkozik. Tehát az jellemez kívül is, ami belül.

Ezért is van az, hogy bár korábban, amikor Angliában voltam, mindig felmerült bennem, hogy de jó lenne itt maradni, most egyáltalán nem. Több oka is van ennek, például az, hogy a terveim mind Magyarországhoz kötnek, amit örömmel veszek. Egyébként sokat sétáltam egyedül. Azért is, mert Angliában (meg német oldalakon is láttam) van folytatása a Super Mario matricás albumnak. És az a lényeg, hogy ehhez lehetett extra matricákat venni hatos csomagban öt fontért. De ezt csak a Tesco Extrában találtam, ami kb. 45 perc sétára van nővéremék otthonától. Ezért szinte mindennap megtettem ez az utat gyalog, és vettem egyet-egyet. Azért is jártam mindennap, hogy meglegyen a napi mozgásom, másrészt menő mindig új csomagokat bontani. Mert amúgy azt hiszem, csak egy csomagot nem vettem meg én, amúgy valamennyi hozzám került. Ilyen csomagot kell elképzelni.

Ezekből egész tekintélyes mennyiségű matrica gyűlt össze. Pontosan annyi, mintha Magyarországon lett volna folyamatosan, és hónapokon át vettem volna egy-egy csomag matricát. Sok bekerült az albumba, és elég sok duplikáció lett, összesen 87. Összességében elégedett vagyok, bár ha lenne valaki Magyarországon, aki szintén vett matricát és van feleslege, szívesen cserélnék vele.

És ami a játékokat illeti: Összesen tíz játékkal lettem gazdagabb.

Elégedett vagyok mindegyikkel. Közülük egyértelműen a Mario Party 6 a szupersztár, arra már régóta vágytam. Az nagyon hiányzott, szerettem régen. Alig vártam, hogy játsszak vele itthon. És megérte. Nagyon rég nem szórakoztam ennyire jól Mario Party-val, mint a hatossal. Régóta tudom, hogy a hatodik rész a legjobb GameCube-ra, és valóban. Ezzel a legjobb játszani, ez hasonlít a leginkább a Nintendo 64-es második rész hangulatára.

Hasonlóképp nagy gaming álmom vált valóra a WarioWare, Inc.: Mega Party Game$-szel, a Rayman Legends Wii U-s változatával, a The Legend of Zelda: Tri Force Heroes-ra is úgy emlékszem, hogy jót játszottam vele harmadmagammal. A Sonic Mega Collection Plus PS2-es változat megvásárlásával meg megvan mind a három kiadású Sonic Mega Collection (PS2, GC, PC), amit meg akartam venni. A Zombi U leginkább azért érdekelt, mert nyitócím volt Wii U-ra, de hátha azon túl is tetszeni fog. A Hyrule Warriors szintén érdekes játék, azzal is érdemes játszani. A Puzzle & Dragons Z + Puzzle & Dragons: Super Mario Bros. Editiont is rég kinéztem 3DS-re, de soha nem volt konkrétan a fejemben, hogy azonnal megvenném. Azt csak megláttam a Trade and Playben és hat font volt, na mondom, akkor jöjjön. Tetszett az ötlet, hogy logikai játékként lehet végigvinni egy Mario játékot. Nagyon jól is indult, nagyon tetszett az ötlet. De hamar annyira nehéz lett, hogy egyszerűen nem látom a módját, hogy juthatnék tovább. Egyedi logikai játék, ilyennel korábban nem találkoztam. És egy idő után már nem látom át a táblát. És nem is csak az. Hasonlít egyébként a Puzzle League (Panel de Pon) jellegű játékokra, plusz a Pokémon Shuffle is ehhez hasonló volt, de ott úgy volt, hogy két Pokémon cserélt helyet, a Puzzle & Dragons játékban meg valamennyi alakzat elmozdul, ahogy megfogok egyet és helyezem. Ilyet még nem láttam (gondolom, ettől egyedi a játék), és sajnos az a helyzet hamar elakadtam benne és nem látom, hogyan tovább. Azt elismerem, hogy a stratégiai gondolkodás nem az erősségem, elég könnyen elvernek sakkban is, de élek a gyanúperrel, hogy a játékban is olyan alakzatok esnek le, hogy ne is jöjjön ki sok kombináció. Majd legfeljebb hosszú órákon át addig csinálom, amíg erőből nem győzök (van szintlépés is), és aztán a következő pályákon gázolok át könnyedén.

A PS3 játékok inkább extrák. A SEGA Mega Drive Ultimate Collectiont jó alapnak gondoltam a Mega Drive játékokban való elmerülésre. F1 játékokat meg szívesen veszek, hiszen szeretem a Forma 1-et és a versenyzést is. Megvan Nintendo 3DS-re a 2011-es, PS2-re a 2004-es, valamint Nintendo 64-re az 1997-es évet feldolgozó játék. Ki fogom próbálni majd ezt is. Plusz a PlayStation 2 memóriakártya. Most már van kettő, így mindkét foglalatban van egy-egy memóriakártya.

Ja, és el ne felejtsem, hogy nővéremék macskáját is alaposan megszeretgettem. Megvan még a fekete kandúr macskájuk, akivel már két és fél éve is jókat játszottunk. Akkor még kölyökmacska volt, azóta meg kell hagyni, szépen megnőtt. Nem annyira kövér, de testes macska lett. De ez természetesen nem akadályoz meg abban, hogy alaposan megszeretgessem őt. Már amikor hagyja. Nem egyszer volt arra példa, hogy megvakargattam az arcát, de egy idő után a kezem után harapott! Néha nagyon harcias tud lenni, amikor igazán egyedül akar lenni. Nővéremék Onyxnak hívják, én Kageyamának. Nemcsak a fekete szőrzete miatt, hanem a harcias mivolta okán is kiérdemelte a Haikyuu!!-s hősünk nevét. De amíg én ott voltam, addig mindig én etettem, úgyhogy szeretett... Amikor éhes volt.

Egyébként azt beszéltünk, hogy legközelebb nem karácsonykor kéne menni, hanem amikor jó idő van. Eddig azért jártunk az ünnepekkor, mert akkor nem dolgoztak, ezért többet lehettünk együtt. De ez az idei évre nem állt. Most nagyon sokat dolgoztak, ezért sem mentünk el igazán semerre. 

És akkor tartsunk évértékelő beszédet is. Összességében elégedett vagyok a 2025-ös évvel. Sok minden történt, sokat fejlődtem, nagyot léptem előre. És mivel, hogy rég volt ennyire tartalmas évem, ezért kifejezetten hosszúnak éreztem a 2025-ös évet. Ami egyébéként rá is cáfol arra a tényre, hogy minél idősebbek vagyunk, annál gyorsabbnak érezzük az idő múlását. Ennek egyébként valóban van alapja, hiszen ahogy egyre többet élünk, úgy tágul az időperspektívánk. Sokan megijednek, hogy amíg gyerekkorukban mennyire hosszúnak érezték a 10-15 évet, addig 30-40 évesként egy 10-15 évvel korábban történt eseményt sokkal közelebbi eseménynek érezzük. Én arra emlékszem, hogy gyerekkoromban megvolt nekünk Alexandre Dumas: Húsz év múlva című könyve. És amikor ránéztem a gerincére, elgondolkodtam a húsz éven. Akkoriban elképzelhetetlenül hosszú időnek gondoltam, ma meg már konkrét emlékeim vannak húsz évvel ezelőtti eseményekről. Tehát én is ismerem az érzést, de úgy tűnik, erre van gyógyszer is: Olyan tartalommal kitölteni az évet, amit szeretünk csinálni, abban kiteljesedni és akkor kellően hosszú lesz az év. Merthogy a 2025 januárjában történt eseményeket igencsak távolinak érzékelem.

Annak ellenére, hogy elégedett vagyok a 2025-ös évemmel, néha elgondolkodok azon, hogy miért nem korábban történtek meg velem ezek. Hiszen abban is különbözök a többi férfitársamtól, hogy amíg egy átlag férfi a negyvenes éveire éri a karrierje csúcsát, míg az enyém csak most van felívelőben. Sok mindent lehet erre mondani, az egyik legnépszerűbb mondás, hogy csak a saját utadat járd, és ne azt nézd, hogy hol tartanak mások. Ami különben igaz is, hiszen mindenki más neveltetésben részesült, más értékrendet tud magáénak (ha egyáltalán van neki...), meg másképp van összehuzalozva. És tudom, hogy nekem is megvan az utam, amit nekem kell bejárni. Ugyanakkor a minap olvastam Orvos-Tóth Noémi instagram oldalán, az alábbi szöveget:

Naponta tudatosítom, hogy az "én problémám" és a "te problémád" felosztása csupán illúzió, hiszen mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk.

Ezt is igaznak gondolom. Egyrészt nem árt empátiát gyakorolni, hiszen az egyénen túl létezik társadalom is, másrészt ezt az idézetet ki lehet terjeszteni, hiszen nem vonhatjuk ki magunkat bizonyos hatásoktól. Most a Facebook posztokra gondolok, hogy látom, hogy más korombeli emberek hol tartanak, és hogy hozzájuk képest én hol tartok. Ezért látogatom ritkán a Facebookot, hogy ne hasonlítsam össze magam öntudatlanul másokkal is. Mert magam is tapasztalom, hogy ez tényleg kellemetlen. Legalábbis, én még nem tartok ott mentálisan, hogy a különböző posztoktól el tudjak vonatkoztatni.

Az mindenesetre kellemes élmény, hogy az évet a Hyakuemu. animével zártam, ami szerintem fantasztikus történet a rövidtávfutásról és a futók mindennapjairól. Első végignézésre nagyon tetszett, konkrétan úgy vagyok vele, hogy ami a hosszútávfutásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávfutásnak a Hyakuemu.. Fantasztikus animét vett meg a Netflix, azt néztem a repülőúton hazafelé. Merthogy 31-én jöttem haza. 15.40-kor indult a gép, és menetrend szerint 19.30-kor érkeztünk volna meg Budapestre, de annyira jól ment a gép, hogy fél órával korábban szállt le. Végig sima volt az út, semmi gond nem volt. A visszautat már élveztem. Tehát mi kell nekem egy jó repülőúthoz? Szép idő és egy jó anime, ami leköti a figyelmemet. Ja, és nem ablak mellett ülni! Ha nem nézek ki, nem látom, hogy mi történik.

Inkább nézzünk előre. Mire számítok 2026-ra? (De messzire kellett nyúlni a 6-os számért... Arra emlékszem, hogy annak idején, amikor 2002 után 2003-at írtam a billentyűzeten, tudatosodott bennem, hogy az is az idő múlását jelzi, hogy az utolsó számjegyért kicsit messzebb kellett nyúlni) Arra, hogy az egyéni vállakozásom révbe ér. Az ideális az lenne, ha független lennék, és meg is teszek érte minden tőlem telhetőt. Ez a fő célom az idei évre. Párkapcsolatot illetően már nincs konkrét várakozásom, mert 2025-ben is volt néhány eset, ami eléggé furcsán végződött, ezért most már ténylegesen úgy vagyok vele, hogy ha összejön valami komoly, örülni fogok neki, de tényleges célom, várakozásom nincs már. Ami a kisebb célokat illeti, az őszi hollandiai utazás elmaradt, de nagyon bízok abban, hogy júniusban kijutok legalább egy hétvégére. És akkor szép idő lesz és gyönyörködni fogok a késői naplementében. Még mindig egy csoda számomra, hogy 21.30 után is látni a napot Hollandiában és 23 órára sötétedik be teljesen.

És végül jöjjön az elmaradhatatlan Last.fm-es zenei elemzés. Továbbra is azt tudom mondani, hogy ez adja a legteljesebb képet a zenei ízlésemről, mivel elég sokat hallgatok offline zenét. Amihez értelemszerűen nincs a Spotifynak hozzáférése, ezért is ad fals képet a zenei ízlésemről. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az önmagában elmebaj, hogy már decemberben kiadja az eredményt, tehát eleve nem egész éves statisztikát ad, ebből kifolyólag valós sem lehet. Tehát maradjunk csak a Last.fm-nél, ahol ismét rekordot tudhatok magamének.

Hiszen 2025-ben 41.633 alkalommal hallgattam meg valami dalt. Nem volt korábban soha ennyire sok, és továbbra is azon dolgozok, hogy ez a rekord csak egy évig álljon fenn. Lássuk is a szokásos listákat, először is a legtöbbet hallgatott előadókat. Képpel együtt! Hiszen most már a Last.fm is küld évente szépen animált statisztikát, plusz kártyát az idei évről.

Top 10 előadók 2025

1. Murayama Jun (4.445)
2. Hayashi Yuuki (2.478)
3. Okui Masami (1.474)
4. Hayashibara Megumi (1.335)
5. Pa-Dö-Dő (1.147)
6. MARIO KART BAND (1.137)
7. JAM Project (1.128)
8. Sasaki Isao (1.004)
9. TAKAROT (704)
10. Iga Takuro (645)

Murayama Jun neve nem volt korábban, ő írta a Blue Lock animéhez a zenét. Arra nagyon rákaptam idén. Rengeteget hallgattam itthon is meg útközben is, mert annyira jól áthozta az anime hangulatát zenében, hogy mindig megelevenedik előttem az anime egy-egy jelenete, amikor hallgatom a zenét. Maga az anime is jó annyira, hogy jó érzéssel gondoljak rá. Kár a második évad animációjáért, pedig az is olyan 10 pontos anime lett volna, hogy csak úgy füstöl! Okui Masami és Hayashibara Megumi mindig szívesen látott résztvevők a toplistámon. Aki nagyon kiemelkedik, az a Pa-Dö-Dő. Az ő zenéjükre is annyira rákaptam idén, hogy több olyan nap is volt, amikor egymás után hallgattam az albumaikat. Továbbra is szeretem a humorukat és azt az önazonosságot, ahogy előadják magukat. További újdonság Sasaki Isao, akiről már volt szó itt is többször, hiszen idén jelentette meg a 65. évfordulós válogatásalbumát, amit annyit hallgattam, olyan hatással volt rám, hogy kapudrog lett a tokusatsuk felé. TAKAROT a Cheer Danshi!! anime zenéjéért felelős, amit továbbra is szeretek hallgatni. Iga Takuro meg a Karaoke Iko! és a Muchuu sa, Kimi ni. animéknek szolgált nagyszerű zenéket. Tehát 2025-ben is el voltam látva újdonságokkal. Jöhetnek is szép számmal, mindig nagy örömmel veszem.

Most jöjjenek az albumok, amiket idén is két részre fogok osztani. Stúdióalbumok és OST albumok.

Top 10 stúdióalbumok 2025

1. Kamen Rider Revice SONG BEST (826)
2. Sasaki Isao Debut 65 Shuunen Kinen Best album (556)
3. Hayashibara Megumi: DUO (495)
4. Last Message Kamen Rider Ryuki Complete CD-BOX (354)
5. JAM Project BEST COLLECTION XV FINAL COUNTDOWN (302)
6. Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece (263)
7. Paradox Live 3rd Album "ANTHEM" (249)
8. Hayashibara Megumi: Plain (239)
9. Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ (231)
10. Pa-Dö-Dő: Szép az élet, és én is szép vagyok (213)

Na, itt látszik a tokusatsu hatás, hogy Kamen Rider albumok vannak listában! Méghozzá nem is akárhol! A Kamen Rider Revice ugyan messze nem hibátlan sorozat, de annyira jó dalokat írtak hozzá, hogy az valami hihetetlen. Hangulatosak, ráadásul úgy menők, hogy jól meg vannak írva a dalok! Nem utolsósorban, a színészek is tudnak énekelni! Nemcsak énekelni, hanem előadni a dalokat. Fantasztikus album, tervezem megszerezni eredetiben, ahogy a Ryuki complete CD-BOXot is. Sasaki Isao albuma a 2. helyig jutott el, az új JAM Project album pedig az 5. helyen. Mondjuk az peches is volt, mert elég későn tudtam megszerezni, ezért normálisan is későn került a listában. A Pa-Dö-Dőből meg a legszeretetreméltóbb album kapott helyet a listán.

Top 10 OST albumok (2025)

1. Murayama Jun: TV anime: Blue Lock Original Soundtrack (2.394)
2. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS / for Wii U Tokusen Soundtrack (1.440)
3. Murayama Jun: Gekijouban Blue Lock: Episode Nagi Original Soundtrack (1.255)
4. F-Zero GX/AX Original Sound Tracks (1.191)
5. MARIO KART BAND: Mario Kart 8 Original Soundtrack (1.137)
6. Murayama Jun: TV anime: Blue Lock VS. U-20 JAPAN Original Soundtrack (858)
7. Super Smash Bros. Melee Soundtrack (848)
8. TAKAROT: TV anime: Cheer Danshi!! Original Soundtrack (765)
9. Hayashi Yuuki: TV anime: Bakuten!! Original Soundtrack (547)
10. Hayashi Yuuki & Tachibana Asami: Gekijouban Haikyuu!! Gokisuteba no Kessen Original Soundtrack (458)

Azért jól látszik, hogy miért szedem két a kétféle album listát. Ha egyben lenne, a stúdióalbumok közül legfeljebb az első két-három helyezett kapna helyet. Köztudott, hogy egy OST albumon rövid zenék vannak, és több dal is egy albumon, ezért értelemszerűen az ottani hallgatások jobban gyűlnek. Tehát igazságtalan egy listába tenni.

De tessék csak megnézni, mennyire a Blue Lock dominálta ezt a listát. Nagyon megszerettem az anime zenéjét. Dinamikus, optimista, ezért edzés közben is ideális, meg bárhol is hallgatom, jobban érzem magam tőle, dinamikusabb leszek tőle. Játékzenéket korábban csak elvétve hallgattam, idén kaptam arra rá, hogy jobban hallgassam, hiszen akkor a játék is megelevendik előttem. Super Smash Bros. zenék meg jolly-joker, hiszen valamennyi Nintendo játék zenéjét tartalmazza, így azzal sok játék zenéjét hallgatom. Az egész Nintendo univerzum egy albumon hallgatható. De a Bakuten!! és a Haikyuu!! és becsúszott, hogy azért ne feledkezzünk meg a jólneveltségünkről.

Lássuk a kislemezeket.

Top 10 kislemezek 2025

1. Okui Masami: Baby Baby Baby (201)
2. Sasaki Isao: Himitsu Sentai Goranger (151)
3. Return of the Jaded: Be The Reason (149)
4. Sasaki Isao: J.A.K.Q Dengekitai (108)
5. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman (102)
6. Fukuda Mai: Tenshi no Yubikiri (85)
7. ASH DA HERO: Beast Mode (74)
8. Nakamura Shugo: WINNER (72)
9. SPYAIR: Orange (68)
10. OLDCODEX: Rage On (67)

Csak egy kislemezt kellett Okui Masaminak megjelentetni, és máris magasan az élre kerül. A Haite Kudasai, Takamine-san anime olyan, amilyen, de legalább Okui Masami igyekezett jó dalt írni. Bár azt hozzáteszem, inkább a B-side tracket szeretem a kislemezről, mert az a tipikus Okui Masami stílus és minőség, amit annyira szeretünk tőle! A tokusatsu itt is tiszteletét teszi. A Denshi Sentai Denzimannal előrementem, azt még nem láttam. Az a negyedik Super Sentai sorozat, és még csak a másodikat néztem meg, meg az elsőnek a felét láttam. Arról van szó, hogy a Nippon Columbia 2006-ban a Super Sentai sorozat 30. évfordulója alkalmából kiadott egy kislemez-gyűjteményt az addig megjelent Super Sentai sorozat dalaiból, ezt kezdtem el hallgatni. És annyira megtetszett, hogy teljesen rákattantam. Egyedi hangzása, lüktetése van, ami nekem nagyon bejön. A Blue Lock és a Haikyuu!! itt is jelen van, de hogy mennyire hosszúnak éreztem az idei évet, jelzi, hogy totál elfelejtettem, hogy idén hallgattam a Kareshi Kanojo no Jijou anime opening, ending kislemez dalait, ráadásul 85 alkalommal. Nyáron meg a Free! dalokat hallgattam, az is meglepett, hogy bejutott a listába, méghozzá a 10. helyre.

És akkor végősoron lássuk a 100 legtöbbet hallgatott dalt. Előre szólok, hogy főleg a második fele meglehetősen egyhangú lesz.

Top 100 dalok 2025

1. Murayama Jun: Malevolence (197)
2. Return of the Jaded: Be The Reason (149)
3. Okui Masami: Yasashisa ni Tsutsumareta nara (121)
4. Murayama Jun: KNOCK YOU UP (85)
5. Sasaki Isao: J.A.K.Q. Dengekitai (76)
6. Sasaki Isao: Tatakae!! Choujin Bibyun (72)
7. 2 Unlimited: Maximum Overdrive (65)
8. MARIO KART BAND: Bone Dry Dunes (65)
9. Okui Masami: D~Rasen~ (65)
10. Charles D (USA): Twenty Twenty (58)
11. WizTheMC: Show Me Love (58)
12. Sasaki Isao: Himitsu Sentai Goranger (57)
13. Murayama Jun: Calmly (57)
14. TeddyLoid: Urgent Escape (56)
15. JAM Project: Over the Max ~Tamashii no Keishou~ (55)
16. Guz: Kush (48)
17. Sasaki Isao: Miyo! Goranger (47)
18. JAM Project: Hangeki Fight Back! (47)
19. Da-iCE: Dance Dance (46)
20. Sasaki Isao: J.A.K.Q. Dengekitai (Original Karaoke) (46)
21. Okui Masami: Baby Baby Baby
22. JAM Project: Danvine ~Monogatari wa Kioku no Kakera
23. Okui Masami: D~Rasen~ (Off Vocal)
24. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along
25. Froukje: Zonder liedjes
26. Okui Masami: Baby Baby Baby (Off Vocal)
27. Hironobu Yahata & Shinya Outouge: Dueling for Prizes
28. TAKAROT: Hard Attack
29. Pa-Dö-Dő: Van még remény (Light Trance Version)
30. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman
31. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman (Original Karaoke)
32. Matt Nash: Losing My Mind (Extended Mix)
33. Sofi Tukker: Emergency
34. Murayama Jun: GENIUS (EPISODE NAGI)
35. Murayama Jun: Intellect
36. Murayama Jun: Monlogue (EPISODE NAGI)
37. Murayama Jun: Match Start
38. Murayama Jun: RIN (EPISODE NAGI)
39. Maeda Kentaro: Kimi wa Sono Mama de
40. Murayama Jun: Breakthrough
41. Murayama Jun: Setback
42. Murayama Jun: Unrest (EPISODE NAGI)
43. Hayashibara Megumi: MC
44. ASH DA HERO: Judgement
45. JAM Project: Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~
46. Murayama Jun: Bewildering Emotions
47. Murayama Jun: Break up
48. Murayama Jun: EGO
49. Murayama Jun: Last Chance (EPISODE NAGI)
50. Murayama Jun: Logic
51. Murayama Jun: Resolution
52. Murayama Jun: Unity Roots
53. Murayama Jun: Upside Down
54. Nakagawa Shugo: WINNER
55. Murayama Jun: Buddy
56. Murayama Jun: NAGI
57. Murayama Jun: Out of Control
58. Murayama Jun: Reo&Nagi
59. Murayama Jun: Start Line
60. Murayama Jun: Zoomer
61. Shimon Masato: Let's Go!! Rider Kick
62. Murayama Jun: Aggressive
63. Murayama Jun: Bedroom
64. Murayama Jun: Breaking Down
65. Murayama Jun: Difficult Problem (EPISODE NAGI)
66. Murayama Jun: Growth (EPISODE NAGI)
67. Murayama Jun: Hopeless
68. Murayama Jun: Kick Off
69. Murayama Jun: Struggle
70. Murayama Jun: Ambivalence (EPISODE NAGI)
71. Murayama Jun: BLUELOCK
72. Murayama Jun: Bout (EPISODE NAGI)
73. Murayama Jun: Comical
74. Murayama Jun: Distorted Pleasure
75. Murayama Jun: Distorted Pleasure (EPISODE NAGI)
76. Murayama Jun: Extension
77. Murayama Jun: Helter Skelter
78. Murayama Jun: Impatience (EPISODE NAGI)
79. Murayama Jun: REO
80. Murayama Jun: SARCASM
81. Murayama Jun: Spatial Awareness
82. Murayama Jun: State of Arousal
83. Murayama Jun: Unrest
84. Murayama Jun: ZANTETSU
85. Hayashi Yuuki: Yosenkai
86. dubdogz: Infinity (DubDogz & Bhaskar Edit)
87. Pa-Dö-Dő: Álmodik a gyomor
88. Shakira: Que me quedes tú
89. Murayama Jun: Bath Room
90. Murayama Jun: Betrayal
91. Murayama Jun: Cacophony
92. Murayama Jun: Despair (EPISODE NAGI)
93. Murayama Jun: EGOISTIC
94. Murayama Jun: Farewell to KAIBUTSU
95. Murayama Jun: Formidable Enemy (EPISODE NAGI)
96. Murayama Jun: Puzzle
97. Murayama Jun: Take Back
98. Murayama Jun: Turnaround
99. ASH DA HERO: Beast Mode
100. Nakamura Shugo: WINNER (HeartBeat)

Ma megérkezett a legújabb rendelésem Japánból. Méghozzá JAM Project: Tread on the Tiger's Tail CD, valamint Maeda Kentaro első fotókönyve.

Nagyon örülök nekik, ezzel megvan mind a két Maeda Kentaro fotókönyv. A CD-t illetően viszont kissé hiányos a csomag, ugyanis megrendeltem Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder CD-jét is, de több hetes várakozás után sajnos az derült ki, hogy a Lantis nem gyárt belőle többet, így azt nem tudják teljesíteni. A pénzt pontok formájában visszaadta a CDJapan, tehát a kompenzáció rendben van, de szívesebben betudtam volna a CD-t a gyűjteményembe. Amióta csak meghallottam, az az abszolút kedvenc dalom Endoh Masaakitól, és nagy restanciámat tudtam volna le, ha az meglett volna a CD. De majd valószínűleg aukciós oldalról lesz meg. Amúgy is onnan tervezem majd a régebbi JAM Project CD-ket megszerezni, mert ott csomagban adják, és bízom abban, hogy egy csomagért ugyanúgy csak egyszer kell kezelési költséget fizetni, mintha csak egy tárgyat rendelnék.

Addig is örömömet lelem ebben a JAM Project CD-ben. A legfőbb ok, amiért megrendeltem ezt, hogy a mai napig nem érhető el teljesen digitális formában sehol. Csak az első hat dallal, az instrumental verziók sehol nincsenek fent. Spotify-on is csak így van fent.

Így a 2019-es megjelenés óta csak ma hallottam először az egész kislemezt a maga teljességében. Ez igazából nem is kislemez, sokkal inkább egy mini-album, hiszen kilenc dalt tartalmaz. Nemcsak a három dal van a korongon és azok karaoke verziói, hanem a Tread on the Tiger's Tail további három nyelven: Angolul, kínaiul és koreaiul. Így a karaoke verzióval együtt összesen ötször hallgatható meg a címadó dal a kislemezen. De nem érzem azt, hogy untig elég belőle. Ugyan, nem a legnagyobb kedvencem, de van annyira jó, hogy nem érezzem azt, hogy egy darabig nem akarom hallgatni. Nagyon jól sikerült dalról van szó. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fő ok, amiért megrendeltem, hogy végre a maga teljességében ismerjem meg a kislemezt.

A borítót illetően viszont hiányosnak tartom, hiszen csak egy kis kihajtható papír van a tokban. Teljesen hiányoznak róla az adatok a külföldi nyelvű dalokról: Ki írta, plusz a szöveget is nagyon szívesen elolvasnám. Sőt, ahogy át is futottam a netet, nincs is fent sehol a szöveg.

Maeda Kentaro meg egyike számomra azon férfiaknak, akit jelen ismereteim szerint ideálisnak, követendő példának tartok. Színészként azért, mert nagyon jól állnak neki a hallgatag karakter szerepe. Már itt is írtam korábban, hogy kifejező a tekintete, ezért ő az a színész, akinek sokkal inkább a nonverbális kommunikációjára kell figyelni. És ezzel extra mélységet ad a szerepeinek. És erre nemcsak a Kimi ni wa Todokanai. nagyon jó példa, hanem a Kimi to Yukite Saku ~Shinsengumi Seishunroku~ is. Az utóbbiban nagyon szerettem az alakítását. Nem sokat beszélt, de akkor figyelni kellett rá. És amikor a háttérben meghúzódott, látszott rajta, hogy nagyon is jelen volt. Érdeklődéssel várom a későbbi szerepeit.

A képek hasonlóképp nagyon jók ebben a könyvben. Kellemes oldott közegben van, jól érzi magát a bőrében, és nem mutatja magát többnek, mint ami. És ez azért nagyon jó, mert azt sugallja számomra, hogy egységben, harmóniában van önmagával. Leginkább ezért szeretem nézni a róla készült képeket, ez a követendő példa számomra.

A hiányosságot eltekintve elégedett vagyok ezzel a csomaggal. Gyűlnek a JAM Project CD-k, plusz megvan mind a két Maeda Kentaro fotókönyv. Tőle még a Fureru. Blu-rayt akarom megszerezni, plusz a Kamen Rider Revice CD-BOX csomagot.. Talán korábban már linkeltem a Kamen Rider Revice SONG BEST albumot, még mindig sokat hallgatom.

 Énekel Maeda Kentaro is, és azt kell mondjam, hogy énekesnek sem utolsó. Tehát jó abban, amit csinál.

Szóval, ahogy az előző posztomban írtam, az utóbbi hónapokban rákaptam a tokusatsu sorozatokra. Olyannyira, hogy a legújabb vállalásom az, hogy valamennyi nagy tokusatsu sorozatokat az évek során megnézem. Ezek az alábbiak:

• Ultraman
• Kamen Rider
• Super Sentai
• GARO

Aztán ahogy kutatgattam, a szemembe ötlött a Metal Heroes sorozat is. Hát persze! Ide tartoznak azok a sorozatok, amiknek jellemzően Kushida Akira énekelte az openingjét: Kidou Keiji Jivan, Uchuu Keiji Gavan, Uchuu Keiji Sharivan, viszont ötöt egy nap már sok lenne nézni, hiszen másra nem maradna idő. Ezért azt találtam ki, hogy előbb megnézem a GARO sorozatokat, és utána megyek neki a Metal Heroes szériának.

Így se kezdtem még el az Ultramant. Azt majd akkor, ha befejezem az Akumazier 3 / Choujin Bibyun párost. Amúgy érdekes, mert előbb kezdtem el nézni a Choujin Bibyunt, sőt, az volt a legelső tokusatsu, amit valamikor augusztusban kezdtem el nézni. Méghozzá azért, mert Sasaki Isao megjelentette debütálásának 65. évfordulójára megjelentetett válogatásalbumát, ezen hallottam a Choujin Bibyun openingjét, és teljesen odavoltam, mert bár tízezres nagységrendben ismerek japán dalokat, de ilyet még nem hallottam.

Volt már szó korábban ebben a blogban is erről az albumról, és valószínűleg fogok is írni még róla, mert egyrészt nagyon szeretem Sasaki Isao szeretettel teli énekhangját, másrészt ez az album örökké arról lesz emlékezetes nálam, hogy ez indított el a tokusatsuk útján. Mindennek eljön a maga ideje... 2006 óta vagyok anime és japán rajongó, egészen 2025-ig kellett várni, hogy komolyabban belevessem magam a tokusatsu sorozatokba. És milyen érdekes, hogy régóta vagyok JAM Project rajongó, mégis egy olyan énekes vitt el a Tokusatsuk irányába, akiről korábban nem sokat hallottam. Valószínűleg azért, mert az ő stílusa sokkal közelebb áll a klasszikus tokusatsukhoz, ezért a hangulatát is jobban át tudtam érezni. Mizuki Ichiro régi dalait is csak nagyon elvétve hallgattam. Sasaki Isao kellett. Neem, nincs a kívánságlistámon ez a válogatásalbum, és nem tervezem megvenni... Ugyaaaan!

Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy sokáig következetesen kerültem a shouwa-kori japán kultúrát. Ennek egyik oka az, hogy néhány kivételtől eltekintve egyébként is túl réginek találok mindent, ami a születésem előttről származik, másrészt ahogy elnéztem a '70-es, '80-as évek japán lemezek borítóit, annyira "egyenborítónak" tűntek, ráadásul a stílus sem tetszik. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni. Akkoriban is megvoltak az idolok, akiket a producerek egy meghatározott koncepció alapján megcsináltak, Japánban ez sokkal régebb óta megy, mint bárhol máshol. Szóval nem tetszett a stílusuk. Aztán végül Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ válogatásalbum lökött az 1989 előtti japán könnyűzene felé, ahogy megnéztem egy pár THE BEST TEN adást, meghallgattam a THE BEST TEN válogatásalbumokat, és most itt vagyok.

És most így nézve néhány '70-es évekbeli tokusatsu sorozatot, kicsit sajnálom, mert ezekben megjelennek a japán mindennapok, ami azt jelenti, hogy ezek a sorozatok egyben kordokumentumok is az akkori japán életről. Mi a zenéket, mind a sorozatokat nézve az az érzésem támad, hogy Japánban külön életstílus volt a '70-es, '80-as években. A távol-keleten már akkor is színes volt a világ, ráadásul ezek a színek kifejezetten szerethetők. Nekem legalábbis tetszik az, amit eddig látok a Shouwa-kori Japánból.

Ilyen hosszú bevezető után végre lássuk a sorozatokat.

Akumaizer 3 / Choujin Bibyun

Szóval, előbb a Choujin Bibyunt kezdtem el nézni. Mert eleve csak ezt akartam. De aztán annyira berántott a gyermekien bájos hangulata, hogy most már nézem az Akumaizer 3-t is. És egyáltalán nem bánom. Látszik a hasonlóság a két sorozat között. Más a közeg, a színészek, a szereplők, de a hangulatvilág nagyon hasonló. Ezért érdemes kisebb tokusatsukat nézni, mert sokkal inkább szólnak gyerekeknek, ezért kevésbé komolyak, de annyira szerethetők, hogy melengetik a szívet. Meg azért is szeretem ezeket a sorozatokat, mert mivel gyerekeknek íródtak, ezért bár egyszerűek az openingek, endingek, könnyen megjegyezhetők, ugyanakkor mégis érezni, hogy komolyan dolgoztak a dalokon. Az énekesek szíve-lelke benne van a dalokban. Már pár rész után már Mizuki Ichiróval együtt énekeltem, hogy "Akumaizeeeeer! Akumaizeeeeer! A-ku-ma-i-zer THREE!!" ÁÁ, ezt mindenkinek hallani kell!

Egyszerűen melegség önti el a szívemet, amikor meghallom ezt a dalt! A sorozat sajnos csak felirat nélkül érhető el, de két okból sem bánom! Egyrészt azzal is bőven elégedett vagyok, hogy "érzem" a sorozatot, másrészt az alap japán nyelvtudásommal, amit értek, bőven elegendő kiegészítés ahhoz, hogy teljes mértékig élvezzem a sorozatot. Érdemes megnézni.

Kamen Rider Revice

A Kamen Rider is egy nagyon régi sorozat, még 1971-ben indult útjára. Sajnos nem találom az eredeti openinget Shimon Masatótól, amit azért sajnálok, mert az egyik legeszelősebb japán dal, amit valaha hallottam. Igen, a Let's Go Rider Kick!-ről beszélek. Nagyot néztem, amikor először meghallottam, hogy Shimon Masato énekli a maga békés, barátságos hangján, hogy "Rider", majd egy nagy kórus: "JUMP!" De mint a tengerészgyalogság, akkora erővel és lendülettel! Ugyanígy folytatva Shimon Masato: "Rider" majd a kódus: "KICK!"

Szóval, bár sorban lenne jó nézni a Kamen Ridert is, de azért a 2021-es sorozatot kezdtem el nézni, mert Maeda Kentaro személye előbbre való volt nálam minthogy a legelső sorozattól kezdjem el nézni. Merthogy miatta vágtam bele a sorozatba, ahogy az előző posztomban írtam. És azt is írtam, hogy az eddigiek alapján bár megosztó a vélemény a sorozatról, nekem eddig bejön. A kritikák leginkább arról szólnak, hogy mivel egy egész család kapta meg az átváltozás képességét (Maeda Kentaro ebben a családban alakítja a legidősebb fiú, Igarashi Ikki szerepét), ezért sokkal inkább tűnik úgy, hogy "a család megmentése" a sorozat fő témája, nem pedig "a világ megmentése", ahogy a tokusatsukban szokás. Egyrészt mert családtagok kapták a képességet, ezért ők kerülnek veszélybe, másrészt jobban előtérbe kerülnek a családokra jellemző problémák (kisebb gyerekek kisebbségi komplexusai, erősebbek akarnak lenni, szülők aggodalmai, stb.), kevésbé domborodik ki a tokusatsukra jellemző, "gonoszok emberiséget támadják meg" jelleg. Ettől a Revice kétségtelenül egyedi színezetet kap, de az eddigi 14 rész alapján azt látom, hogy ez inkább a sorozat sajátja, egyénisége, semmint a gyengesége. De a későbbiekre minden kiderül. Az biztos, hogy a sorozat dalait tartalmazó válogatásalbumot már most annyit hallgattam, hogy már élből felismerem a számokat! Jók a dalok szerintem.

Egyébként, ha végzek ezzel a sorozattal, sem az első Kamen Ridert fogom nézni, hanem a 2002-es Kamen Rider Ryukit. A franchise érdekes helyzetben van abból a szempontból, hogy az 1988-1989-es Kamen Rider RX után sokáig nem volt folytatás. Milyen érdekes, hogy pont a Shouwa kor legvégére zárták le a sorozatot. Ha tudtam volna a sorozatról a '90-es években, biztos, hogy a Kamen Riderről, mint "Shouwa-tokusatsu" gondolnék. De ez nemcsak azért nem lehetséges, mert a '90-es években japánnak kellett volna lennem, hogy ismerjem a Kamen Ridert, de mivel gyerek voltam még akkor, ezért aligha jutottam volna ilyen összefüggésre. De 1989 után a 2002-es Kamen Rider Ryuki volt a nagy visszatérő sorozat. Most csak a sorozatokról beszélek, movie-k voltak 1992-1994 között. És állítólag akkora durranás volt a Ryuki, hogy bárhol olvasok róla, mindenhol imádják! Úgyhogy már csak ezért is. Meg nem utolsósorban a dalokat régről ismerem, hiszen a JAM Project szóló tagoknak a zenei munkáit is gyűjtöttem, és hát ott volt benne Kitadani Hiroshi és Matsumoto Rica, aki akkoriban szintén JAM Project tag volt. És bár sajátságosak a dalok (furcsán vannak megírva), mégis imádom őket! Ők énekelték az openingeket és az endingeket, Van egy közös dalok reborn címmel azt is szeretem. És nekem van egy olyan tézisem (bár hozzáteszem, sehol nem olvastam ezt hivatalosan), hogy annyira jól sikerült a kettejük közös munkája, hogy Matsumoto Rica protezsálta be Kitadani Hiroshit a JAM Projectbe. Kitadani-san ugyanis ekkoriban csatlakozott a csapathoz. Szóval ezek bőven elég indokok arra hogy a Ryuki legyen a következő sorozat. Ha majd megnéztem ezt is, akkor térek vissza a gyökerekhez.

A Kamen Rider Ryukiból is hallgatok válogatásalbumot, egészen pontosan ezt:

Isten bizony, mondom, hogy megéri hallgatni!

GARO

És ha már ennyit beszéltem a JAM Projectről, akkor folytassuk a GARO-val. Ezt most kezdtem el, ma a 6. részt néztem meg. Ez egy 2005 óta futó sorozat, külön érdekességnek tartom, hogy ennek az első szériának az előzménytörténete, a TAIGA a 2025-ös legújabb sorozat. Konkrétan említették is Taigát a 2005-ös sorozatban, ő a főszereplő apja. Kis időzavarban voltam, időutaztak a 2005-ös karakterek, hogy így tudják, hogy melyik lesz a 2025-ös sorozat? Összeállt a kép, de nagyon érdekes volt.

A sorozatról: Ha létezik dark tokusatsu, ami szigorúan felnőtteknek ajánlott, az a GARO. Sokkal inkább horror elemekkel dolgozik (a gonoszok is horrornak hívják magukat), nem utolsósorban a téma is sokkal felnőttesebb, komolyabb. De pont ezért érdemes megnézni, mert kiválóan reflektál a jelenkorunkra. Ugyanis a horrorok jellemzően olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amiket mi negatívnak, jellemgyengeségnek tartunk. Ezekkel szemben meg elég keményen megy a harc. A főszerpelő, Saejima Kouga, aki Makai Kishi. Mogorva, kellemetlen természet, kifejezetten magányos harcos, kizárólag egyedül dolgozik. Persze idővel kiderül, hogy miért ilyen (ha csak 6 részt láttam, kikövetkeztethető, hogy elég hamar fény derül rá), de az ő átváltozása egy két lábon járó farkasszerű lény, amely minimum aranyozottnak tűnik. A lényeg az, hogy ebben az alakban méri a végső csapást az ellenségre. Sajnos szabály az, hogy akiknek a lelkét elragadta a horror, azokat nem lehet megmenteni. De muszáj legyőzni őket, mert másképp nem lehet megmenteni a világot. Ugyanakkor, ha legyőzte őket a Makai Kishi, onnan csak a halál vár az áldozatra, hiszen a lelke nem tér vissza.

Szinte az egész franchise-nak az openingjét a JAM Project énekli. Azért kiváló választás ez a csapat, mert már korábban is bizonyították a komolyabb hangvételű dalaikkal, hogy őket érdemes komolyan venni, mert a szövegük, énekük, zenéjük sokkal felnőttesebb, mint az átlag tipikus anime és tokusatsu előadók stílusa, dalai. Így nemcsak hogy testhezálló a JAM Project számára a GARO, hanem valamennyi, a sorozathoz írt daluk kiválóra sikeredett! Tudásuk legjavát adták a dalokba, Kageyama Hironobu meg maga is adja az egyik karakter hangját. Nem jutottam még el oda, hogy halljam, de egy-két dalban hallgató, amit mond a sorozatban és nagyon kemény! Okui Masami is szerepelt az egyik sorozat egyik epizódjában, ha jól tudom a Yami wo Terasu Monóban. Arra is kíváncsi leszek.

Szóval a JAM Project és a sötét hangulatvilág is tesz róla, hogy komolyan vegyük a GARO-t. Ugyanis a sorozat színvilága is meglehetősen sötét, fakó. Jellemzően éjszaka veszik fel a jeleneteket.

Super Sentai

Ezt is fordítva kezdtem el, ugyanis az 1977-es második sorozattal, a J.A.K.Q. Dengekitaijal kezdtem el a Super Sentai franchise-t. Ezt is azért, mert Sasaki Isao dala annyira szép volt, hogy mondom, ezt látni kell!

Pont azért meglepő, mert a megszokott tokusatsu sorozatokhoz képest szokatlanul komoly hangvételű a sorozat. Utólag olvastam utána, hogy arról van szó, hogy annyira meg akarták különböztetni az elődtől, a Himitsu Sentai Gorangertől, hogy annak egy antitézise lett végül a J.A.K.Q. Dengekitai. Csak erre valahogy nem rezonáltak a japánok. Amíg a Himitsu Sentai Goranger elképesztően népszerű volt, a '70-es évek egyik legnézettebb tokusatsu sorozata volt a maga 16,1%-os átlagnézettségével, addig a J.A.K.Q. Dengekitai 9,1%-os átlagnézettséget tudhat magáénak. Tehát akkoriban nem igazán voltak vevők a japánok a komoly hangvételű tokusatsukra, mert annyira megmaradt a '60-as évekből, hogy a gyerekek szeretik ezeket a sorozatokat, hogy kifejezetten arra mentek rá, hogy a kisebbekhez szabják ezeket a sorozatokat. Na most erre rájön egy sötét hangvételű sorozat, gyilkosságokkal, utasszállító gép felrobbantásával, üzletek kifosztásával, ez nem jött be az embereknek. A második felére döntöttek végül úgy, hogy visszahozzák a Himitsu Sentai Goranger bizonyos elemeit, amivel végül megmentették a mundér becsületét, ugyanis a nézettség is magasan megugrott utána. Emelkedett is a sorozat színvonala, ugyanis nagyjából a 10. résztől nagyon látszott, hogy pánikba estek a nézettség miatt, és kétségbeesetten keresték a megoldást. Végül meglett. Az új színészek nemcsak hogy visszahozták a tokusatsu eredeti szellemiségét, hanem új színt vittek a sorozatba. Sokkal több lett a vicces jelenet, ami már csak annak is köszönhető, hogy az udvari bolond szerepét betöltő karaktert nem is színész, hanem rakugoka alakítja, aki kiválóan megbolondítja a jeleneteket.

A Himitsu Sentai Gorangert viszont most nézem. Ebből egyelőre hat részt láttam, de már ennyiből is világosan lejön, hogy miért volt annak idején annyira kedvelt. Nemcsak hogy jó történeteket találtak ki az egyes epizódokhoz, hanem a rendezés, kivitelezés is mesteri! Akármennyire is gyerekeknek készült a sorozat, komolyan vették a célközönségét, ezáltal felnőttek számára is bőven nézhető és élvezhető a sorozat. Ez a siker titka. Állítom, hogy ilyen sorozatokkal még a felnőttek is újraélték a maguk gyerekkorát ezekkel a sorozatokkal.

Ami a dalt illeti, az ending kapta meg a Himitsu Sentai Goranger címet, de az egyszerűen mesteri lett! Még a japán wikipédia is úgy emlékszik meg a dalról, hogy a híres japán acapella együttes, a Koorogi '73 ebben a dalban nyújtották a fennállásuk legemlékezetesebb énekét. És hogy milyen is volt az? Tessék meghallgatni!

Tomica Hero: Rescue Fire

És akkor, hogy teljes legyen a kép, álljon itt még az a sorozat, amit szintén most nézek. A Tomica Hero: Rescue Fire sajátságos sorozat, ugyanis sok évvel ezelőtt elkezdtem nézni, de akkor a 13. rész annyira durván megérintett, hogy nem bírtam folytatni. Emlékeztem rá, de úgy voltam vele, hogy most továbbmegyek.

Nem sokan látták ezt a sorozatot, de akik igen, azok valószínűleg kivétel nélkül szerették, ugyanis meglepően magas átlagértékelése van. És látom is, hogy miért. Ebbe a sorozatba ugyanis mindent beleadtak a készítők. A debil jelenetek elképesztően viccesek, a komolyak viszont könnyfakasztóak. És működik az egész együtt. Mindazonáltal elképesztően stílusos a tűzoltók ruházata, az egyik kedvenc Tokusatsu felszerelésem, amit eddig láttam! Az autók is stílusosak, ha gyűjtenék tokusatsu figurákat, a Rescue Fire mindenképp közéjük tartozna.

Arról szól a sorozat röviden, hogy évezredekkel korábban sikerrel felvették a harcot a tűzdémonnal, és bezárták egy Északi Sarkhoz közeli várbörtönbe. Ahol sejthetően borzasztó cudar körülmények között sínylődik. Ám jelenkorunkra megerősödött, és csatlósaival kész bosszút állni az egész emberiségen! És komolyan gondolja a bosszút! Néhány epizód ugyan játékos, látható, hogy nem kell annyira komolyan venni. De van néhány, ami annyira durva lett, mintha a legundorítóbb, legvisszataszítóbb bűnözők rémtetteit látnám. A 13. rész most is borzasztóan kemény volt, nem is bírtam könnyek nélkül, de most már más, és folytatom.

Szóval a lényeg, hogy ez a sorozat, ha vicces, akkor nagyon vicces, de ha komoly, akkor véresen komoly. Ezért van az, aki látta, az kivétel nélkül szereti. És ne feledkezzünk meg a JAM Project openingről sem!

Erről beszélek, hogy amit a JAM Project csinál, abba a legvégsőkig beleteszik magukat. Az ending ugyanakkor sajátságos. Azt egy Rey nevű formáció adta elő. Elég furcsa csapat volt (már feloszlott), ugyanis úgy aposztrofálták magukat, hogy ők az első olyan együttes, mely valódi anison zenét játszik. Most ez olyan kijelentés, ami nézőpont kérdése. Kétségtelen tény, hogy a srácok tudnak zenélni, ugyanis nemcsak hogy énekelnek is, de maguk játsszák fel a dalokat is. Ha így nézzük, tényleg ők voltak az első olyan együttes, melyek teljesen saját maguk játszották fel a dalokat, de ha azt vesszük, hogy a JAM Project is kifejezetten az anime zenék népszerűsítéséért alakult meg, akkor azt kell mondjam, hogy eléggé nagyképű kijelentés volt ez tőlük. Nem is maradtak fenn sokáig, a dalaik meg nincsenek fent Spotifyon. Azért is oszlottak fel néhány év után, mert eladások terén tragikus számokat produkáltak. Márpedig így nincs az a kiadó, amelyik foglalkoztatja őket. Másfelől néha hallgatom a dalaikat, és sehogy nem tudom magamévá tenni. Az egy jó dolog, hogy tud az énekes énekelni, az egy másik jó dolog, hogy a srácok tudnak zenélni, az egy harmadik jó dolog, hogy zenét is tudnak írni, de nem voltak könnyen megjegyezhetők. Egyébként sem árt ha egy előadónak, csapatnak saját stílusa van, de a dalaik nyomokban sem tartalmazott semmilyen egyéniséget, semmi olyat, ami az anime dalok sajátja lenne, vagy amiről azt mondom, hogy "na, ők a Rey"! Másképp nem lehet fennmaradni, mert így is annyira telített a japán zenei paletta, hogy nagyon kell az egyedi hangzásvilág, hogyy kitűnjenek a tömegből, különben elsüllyednek. Ennek köszönhető, hogy nem bírták, és végül feloszlottak. Azóta hírük nincs. Bár a japán wikipédia szerint ez így túlzás, mert 2019-ben tartottak egy 10. évfordulós koncertet. De új daluk 2013 óta nincs. A japán wikipédia szerint ötük közül hárman a feloszlás után megalapították a Fo'xTails nevű bandát. Ez meglepett, mert róluk hallottam már. Ezek szerint az anyag nem veszett el, csak átalakult. Amúgy ahogy olvasom a wikipédiát, az is gond volt, hogy a tagok nem tudták a hangzásukat összeegyeztetni, egy idő után már nem is tudták, hogy merre tovább. Hát, külön utakon. De valószínűleg a muzikalitásból való különbözőség miatt sem találták meg azt a hangzást, ami miatt kitűnhettek volna az egyéniségükkel. Ezért oszlottak fel végül. Így már értek mindent.

Az már eddig is megviláglott, hogy könyvet lehetne írni a tokusatsukról, de hogy ezt a pár sorozatot vázlatosan bemutattam, néhány háttérsztorival és ennyire hosszú lett... Könyvsorozatot lehetne a műfajról írni!

Nem akartam elhinni, mekkora küldeményt nyújtott át a postás! O_O

Igen! Ezek mind benne voltak. Már jó ismerősként üdvözöl a postás, mondta is, hogy a "Tokió Expressz meghozta a küldeményt"! Rendes egyébként, néha beszélgetünk.

De amúgy ez most kicsivel lassabban jött meg. Eleinte arra gondoltam, hogy az ünnepek miatt lassultak most be, de lehet, hogy az is közrejátszik, hogy mivel regisztrált légipostával kértem, ezért több adminisztratív feladat volt a csomaggal. De az a lényeg, hogy megjött, inkább nézzük meg, hogy mit tartalmaz.

• JAM Project: FINAL COUNTDOWN (Limited edition)
• JAM Project THE JUDGEMENT
• Maeda Kentaro fotókönyv
• Muchuu sa, Kimi ni. manga

A nagy JAM Project albumon lepődtem meg a legjobban! Írták a leírásban, hogy nagyméretű, de ott az állt, hogy "mini LP" méretű. De nem! Ez rendes, nagyméretű lemez méretű kiadvány! És ami benne van...

Bal oldalt, egy nagyméretű lemez 1:1-es képe látható. Abban van a CD. 15 kiváló dal, 60 percben! Azért szeretem ugyanis a mai napig a JAM Projectet, mert egyáltalán nem túlzás róluk azt mondani, hogy a megalakulásuk óta magas nívón művelik az anime zenét! Ha én azt mondom, hogy 2006-2012 között voltak a csúcson, az azért van, mert az volt az életemnek egy nagyon jó időszaka volt, és arra emlékeztetnek a dalok. De a dalok minőségéhez semmi köze nincs. Az konstans módon magas a 2000-es megalakulásuk óta.

A jobb oldali papír kinyitva...

JAM Project ÓRIÁSPOSZTER!!! Ez hatalmas! És... El vagyok jelenleg ájulva tőle! Gyönyörűszép! És megérdemlik! Mizuki Ichiro azért alapította meg ezt az együttest 2000-ben, mert a '90-es évek nagy anime-bummjának hatására olyan előadók is elkezdtek anime dalokat énekelni, akiknek semmi közük nincs a műfajhoz, ezért az anime zene (mint "anison") kezdte elveszíteni az eredeti sajátságos zenei világát, hiszen jöttek a populáris anime dalok. Anikinek ez nem tetszett, ezért úgy döntött, hogy alapít egy együttest, mellyel továbbviszi a műfaj eredeti szellemiségét, és ezt kifejezetten magas színvonalon kívánta művelni. Ez minden további nélkül sikerült! A JAM Project a mai napig a legvégsőkig méltó arra, amire Mizuki-san alapította! Sajnos már nincs köztük, de remélem, onnan fentről ő is legalább annyira elégedett, mint amennyire mi rajongók vagyunk a JAM Projecttel!

Egyébként az album az össz-Oricon charton a 21. helyet érte el, de az Anison albumok között AZ ELSŐ HELYET ÉRTE EL!!! Csak a legjobb helyre került az aranyérem!

És akkor a két JAM Project CD egymás mellett.

A THE JUDGEMENT egy mini-album, mely tulajdonképpen egy rövid történetet mesél el hét dalon keresztül. Mi vár ránk a halál után? Többen is feltették már a kérdést, a JAM Project pedig dalok formájában erre választ ad. A cím és a borító utal a vallásos jellegű válaszra. Vár ránk a végítélet! Előbb megbűnhődünk a pokol tüzében a bűnünkért, majd megtisztulás után elnyerjük a megbocsájtást, és eljutunk a mennyek országába. Nemcsak azért szeretem ezt az albumot, mert minden egyes dala külön történetet mesél el, hanem a legjobb dalok a pokolban való bűnhődésről szólnak. Amikor megjelent az album, teljesen odavoltam azért a két dalért! Olyan érzésem volt, mintha a JAM Project is azt üzente volna, hogy teljesen rendben van, hogy olykor hagyjuk, hogy a bennünk élő démonok olykor kitörnek. A dalokat hallgatva gyakran elmerültem a gondolataimban és a múltamban és olyan érzésem volt, hogy történt, ami történt, ezzel vagyok teljes ember. Tehát a JAM Project album segített kicsit oldottabban visszatekinteni a hibáimra, és egy kicsivel teljesebbnek éreztem magam utána.

Hát ezt csinálja ez a JAM Project album. És a borító is hordoz magában egy koncepciót. Hihetetlenül csodálatosan megkomponált képek, egyikből következik a másik, ahogy lapozgatom. Az ábrák, a színárnyalatok! A borító egyszerűen mestermű! Ez minden szempontból egy kiváló album.

Az már csak hozzávetőleges, hogy akkor jelent meg az album, amikor Hollandiában voltam, és rengeteget hallgattam akkor, amikor Ede és Wageningen között bicikliztem. Tehát ez az album is a Hollandiában töltött időszakra emlékeztet. És nagyon szeretem! Minimum a szép emlékek miatt is, meg az az igazság, hogy azért is nyert nálam most, 2025 végén új értelmet a JAM Project zenéje, mert nagyon rákaptam a tokusatsu sorozatokra. Emiatt is hallgatom most többet az együttes dalait, mert az újak is teljes egészében visszahozzák még a régi tokusatsuk hangulatvilágát. Másfelől meg elgondolkodtam azon, hogy ahhoz képest, hogy milyen régóta ismerem és szeretem őket és mekkora rajongójuk vagyok, túl kevés CD-m van tőlük. Ez egyszerűen tarthatatlan. Elképzelhető, hogy a jövőben belendülök JAM Project CD-k ügyében. Főleg, látva ezt a két zenei kiadványt.

A Maeda Kentaro fotókönyv meg abból jött, hogy nemrégiben most néztem meg újra a Kimi ni wa Todokanai. dorama adaptációját. Igazából eddig is kedveltem őt, de most valamiért annyira megszerettem, amit csinál, hogy sorozatban kezdtem el azokat a filmeket, doramákat nézni, amikben játszott. Főleg a tekintete tetszik, megbabonáz. Azt érzem, hogy ő egy mély érzésű srác, aki kifejezetten azt keresi az embertársaiban, hogy mi lakozik a lelkének mélyén. És ez megérintett. Persze a könyv tanúsága alapján is a fotósoknak különböző pózokba kellett vágni magát (a józan ész határain belül), de persze nincs olyan kép, ami miatt ne lenne adható a könyv egy 18 éven aluli kezébe.

Egyébként nagyjából az eddig látott szerepei is azt tanúsítják, hogy igyekeznek nem harsány karaktert adni Maeda Kentarónak. Inkább csendes, hallgatag karaktereket kap, még főszereplőként is! Nagyon jól tudja velük érvényesíteni a háttérből figyeli az embertársait karaktertípust, mégis öntudatlanul magára irányítja a figyelmet. Egyszerűen azért, mert ő az arckifejezésével beszél. Annyira kifejező a tekintete, hogy azzal többet mond, mint szavakkal. Az ilyen személyiségeket nagyon szeretem.

Erről tanúskodik a Personality Database profilja is. Majdnem teljesen egyetértek az INFP személyiségtípussal, bár az ő profilja egyedi abból a szempontból, hogy a "P" rész csak 35%, tehát inkább INFJ lenne. Erre szavaztam egyébként én is. Ez nagyon átjön a szerepeiben. És az a nagyon jó, hogy az ügynöksége is önazonos szerepekre osztja be, így egyszerűen ragyog azokban a filmekben, sorozatokban, amikben szerepel!

No, ezért került hozzám nagyon közel. Egyébként azért akart színész lenni, mert óvodás korában szeretett volna Kamen Rider filmben szerepelni. Ezt megkapta, az 50. évfordulós Kamen Rider Revice főszerepét rá osztották. Eddig 13 részt láttam belőle, és annak ellenére, hogy látom, hogy miért megosztó ez a sorozat a többi Kamen Riderhez képest, nekem eddig bejön. De részletes vélemény majd a teljes sorozat megnézése után.

A Muchuu sa, Kimi ni. mangával meg a műhöz kapcsolódó gyűjteményem vált teljesebbé. Az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a japán kiadást a mai napig nyomják, de az angol nyelvű változattal meg már rég leálltak, így az beszerezhetetlen. Japánban viszont kényelmesen beszerezhető, és köszönöm szépen, ezzel is elégedett vagyok. Már csak a képeket látva is széles mosolyra húzódott a szám, ahogy eszembe jutottak az egyes jelenetek. Á, ezt az animét mindenkinek látnia kell! Mi több, mindenkinek imádni! Csak a mai napig nem jöttem rá, hogy kit ábrázol a borító. Nikaido szemüveges, de nem ilyen a haja, ezért nem tudom vele beazonosítani. Mindegy, legyen ő. Ha meg nem, akkor titok marad a kiléte.

A polcomra meg betört a JAM Project és akkora helyet követelt magának, hogy a Haikyuu!! CD-ket szinte teljesen kiszorította. Mivel úgy tudtam, hogy mini LP méretű lesz a kiadvány, azt hittem, hogy pont akkora lesz a JAM CD, mint a Haikyuu!! limitált CD-k, és majd kényelmesen elférnek egymás mellett. Nos, hát nem úgy néz ki.

Ez a kép remekül illusztrálja, hogy miért érdemes még 2025-ben is CD-t venni.

A minap láttam X-en, hogy Sasaki Isao egy nagy válogatásalbumot jelentetett meg.

#ささきいさお が６５周年記念ライブを開催「最後まで歌い切れてよかった」｜東スポWEB https://t.co/i92DnEkK9T

— 東スポ (@tospo_prores) July 20, 2025

Valamit tudtam róla, hogy ő is az első nagy anison énekesek közé tartozik, de most, amikor megláttam, hogy a válogatásalbummal debütálásának 65. (!!!) évfordulóját ünnepelte, hát mondom, ezt meg kell hallgatnom!

Ez egy három lemezból álló válogatás, mely összesen 69 dalt tartalmaz. És meg kell hagyni, nagyon szép összeállítás!

Ez az elsó alkalom, hogy komolyan hallgattam az énekes dalait. Nagyon szimpatikus, a légkör nemcsak gyermeki, de hihetetlenül szerethető is. Sokáig jobbára ilyen anime dalok domináltak, hiszen már akkor is a fiatalabb korosztály számára készültek az animációk Japánban.

Sasaki Isao pedig azzal, hogy 1960-ban debütált, ott volt az első nagyobb animék megjelenésekor. Ez így talán helyes megállapítás, mert ahogy elnéztem, a japán animáció is egyidős a nyugati animációval, de ahogy elnéztem, az első mai értelemben vett animék a '60-as években jelentek meg. Tehát Sasaki Isaóval ízelítőt kaphatunk a kezdetekből.

És elhallgatva a dalait, azt érzem, hogy nagyon jó lehetett már 50-60 éve is anime rajongónak is lenni, hiszen hihetetlenül kellemes hangulatot árasztanak magukból ezek a dalok. Ugyanakkor azt érzem, hogy a dalokat leginkább az énekes egyedi hangszíne teszi változatossá. A zenéket jobbára egy kaptafára írták. Kevés az igazán kiugró dal, én azt gondolom, hogy az énekes hangszíne mellett leginkább azáltal jegyezhetjük meg, ha sokat halljuk. Akár végignézzük az adott animét, akár magát a dalt sokat hallgatjuk. Illetve azt szeretem még, amikor egy énekes valami felkiáltással teszi emlékezetessé a dalait. Mert gyakori volt régen, hogy nemcsak az adott anime főszereplőjéről szólt a dal, hanem hozzá is, mintegy biztatva, hogy járjon sikerrel. Ebben Sasaki Isao sem hagy minket cserben.

Tetszett annyira az album, hogy rávegyen arra, hogy merüljek el jobban a '60-as, '70-es évek anime dalaiba. Még 2015-ben kiadott a Nippon Columbia öt veterán japán énekes BEST OF BEST albumát, akiktől eredeztethető az anime zene.

1. Mizuki Ichiro

Közülük Mizuki Ichirót ismerem a legrégebbről, hiszen JAM Project alapítótag volt. Ő elsősorban a Mazinger Z és a Uchuu no Kishi Tekkaman animék openingje által vált ismertté. De az érzelmesebb oldalát is megmutatta néhány Lupin III-nak énekelt balladával. És nagyjából ezen animék mentén írható le a karrierje, a lassabb daloknak köszönhetően talán az ő repertoárja a legváltozatosabb.

2. Sasaki Isao

Róla volt szó fentebb. A Casshan, Getter Robo és az Uchuu Senkan Yamato dalokkal vált elsősorban ismertté. Leginkább a kedves hangja teszi különlegessé a dalait és az előadásait.

3. Horie Mitsuko

Ő a legfiatalabb az ötösből, de ez nem azt jelenti, hogy később is kezdte a karrierjét. Már gyerekként is énekelt dalokat, a Judo Boy anime openingjét 12 évesen énekelte fel. Legismertebb animés munkássága a Candy Candy és a Sailor Moon. A mai napig aktívan koncertezik.

4. Osugi Kumiko

Ő is már gyerekként kezdett el énekelni, de ekkor Shibayama Momoko néven. Az első valódi nevén kiadott dal az Attack No.1 (Mila, a szupersztár) anime openingje. Ismert még a Doraemonnak énekelt openingje és endingje is, de ahogy elnézem, 1979 után már csak nagyon alkalmanként vállalt fel anime betétdalokat, tehát vélhetően átfogóan foglalja össze ez a válogatásalbum a munkásságát.

5. Shimon Masato

Elsősorban a Kamen Rider tette ismertté, de a Gatchamannak is énekelt dalokat. Karrierjének különlegessége, hogy hozzá fűződik minden idők legnagyobb példányszámban értékesített kislemeze, az Oyoge! Taiyaki-kun. 1975-ben jelent meg, és az Oricon adatai szerint 4.547.620 példányban kelt el. És ami igazán árulkodik a kiadó hozzáállásáról, hogy a kiadó csupán ¥50.000 fizetett a munkájáért. Erőteljesebb hangjának köszönhetően alkalmas fajsúlyosabb shounen dalok előadására is.

De természetesen nemcsak ők vannak, akik emlékezetessé tették a hőskori anime és tokusatsu zenét. Ott van például Kushida Akira és Kageyama Hironobu is, valamint a JAM Project leginkább ennek a fajta anime zenének a vibe-ját ülteti át mai zenei köntösbe.

Az ilyen válogatásalbumok mind kiváló lehetőségek, hogy betekintést nyerjük az anime betétdalok ősébe. Mik inspirálták a mai nagyokat? Akár ezen kérdés mentén is érdemes meghallgatni ezeket az albumokat. Én jó szívvel ajánlom, kifejezetten jó érzés japán retro zenei napot tartani.

Más fronton is tervezek komolyabban ismerkedni a japán könnyűzenével. Ugyanis az igazat megvallva, sokáig ódzkodtam a '90-es évek előtti Jpop daloktól. Nemrég szereztem tudomást a THE BEST TEN című TV-műsorról, mely 1978-1989 között ment a TBS Television csatornáján. Ahogy olvasom, korának egyik legnépszerűbb televíziós műsora volt, összesen 603 adást élt meg. A lényege, hogy bemutatták a hetente 10 legtöbb "szavazatot" kapott előadót, aki elénekelhette az aktuális dalát. A "szavazat" szó jelen esetben pontatlan, valójában több helyről pontozva rangsorolták az énekeseket:

1. Lemezeladás
2. Kábeltévés szereplések
3. Rádiós játszások
4. Rajongók kérése levélben

Ez alapján pontozták az előadókat, rangsorolták, így kaphattak fellépési lehetőséget.

Hogy mennyire volt népszerű a TV-műsor, jól jelzi, hogy az Oricon 2010-ben készített egy országos felmérést, hogy mely zenei TV-műsort szeretnék újra látni. Ezt a THE BEST TEN nyerte meg. Én egy adást láttam, azt hiszem, egy 1981-eset, és nagyon tetszett. Mert nemcsak dalokat adtak elő az énekesek, hanem különböző "előadások" voltak, például nyilvánosság előtt főztek. Nagyon szimpatikus volt, én is szívesen néznék egy mai kiadást ebből a műsorból. Azt gondoltam ki, hogy megnézek még egy párat, illetve ismerkedek a válogatásalbumokkal. Így még átfogóbb képem lesz a japán könnyűzenéről, aminek forrása kimeríthetetlen. És hát ne feledkezzünk Okui Masami új feldolgozásalbumáról (Masami Kobushi ~Kaykyoku-hen~) sem, amelyben 10 kedvenc dalát énekelte fel a műsorból. Igazából ez irányított a THE BEST TEN felé. Tehát a hatása a mai napig tart. Nem is remélem, biztos vagyok abban, hogy a műsor által még több fantasztikus dallal ismerkedek meg.

Ez az év is elszállt! (Hogy Dumbledore-osan indítsam szerény beszédemet.) Nagyon jó év volt, elindultak a dolgaim. Csak hálás lehetek azoknak, akik segítettek utamon, nagy örömömre vannak jó néhányan, akik mellettem vannak. Tulajdonképpen egy gyerekkori álmom valósult meg az N-Connal, hiszen mindig is szerettem volna komolyan foglalkozni a Nintendóval, népszerűsíteni azt. Ez indult el idén. Meg a promóciót is megálmodtam korábban, hogy kiállni egy Nintendós standdal és népszerűsíteni a konzolt és a munkámat, ez is megvalósult idén. Úgyhogy nem panaszkodok, elégedett vagyok az idei évvel. És hálás vagyok azoknak, akik velem tartanak ezen az úton és segítenek.

És ha ebben szintet tudok lépni, akkor elégedett leszek a 2025-ös évre is. Vannak terveim: Egyéni vállalkozóvá válás, könyvkiadás, még több helyen jelen lenni, és akkor igazán tényleg.

Találkoztam új emberekkel is, többekkel közülük sikerült közülük jóbarátságot kialakítani. Érdekes, ahogy meséltem az ezirányú tapasztalataimról a mexikói pszichológus barátnőmnek, Lydiának, mondta, hogy egy álmodozó mellé inkább egy realista az ideális, mert kiegészíthetik egymás erényeit. Ez eleinte meglepett, de a személyes tapasztalataim végül inkább őt igazolják vissza. Ez azért érdekes, mert én lennék az az "álmodozó" (érzékeny, szívnehéz), akire utalt, és tényleg azt tapasztalatom, hogy hosszútávon realistákkal (gondolkodó, fejnehéz) jövök ki jobban.
Szokás mondani, hogy ha két érzékeny ember egymásra talál, ők úgy megszeretik egymást (barátság, szerelem, bármelyik lehet), hogy abba az egész világ beleremeg. Ez tényleg így van, és ez rövid távon nagyon jól tud esni, mert nagyon jó érzés megélni azt, hogy a másik is ugyanúgy intenzív érzelmekkel van irántam, mint amennyire én őiránta. Ám ezek a kapcsolatok pont az érzékenység miatt könnyebben sebződnek, nehezebben állják ki az idő próbáját. Mert ha más dolgokra érzékenyek, és kiderül, hogy ezt nem érzik át egymásban, ez egy idő után kapcsolódási nehézségeket okoz.
Ezzel szemben egy érzékeny és egy gondolkodó között bár nehezebben alakul ki kapcsolat. Aki fejnehéz, problémája lehet az érzelmeinek kifejezésével, ezt az érzékeny fél esetleg nehezményezheti. De ha túllép rajta, akkor lassan elkezdhetnek közeledni egymáshoz, és hamar kiderül, hogy valójában a fejnehéz fél nemcsak igényli az érzelmeket, hanem tudja is közvetíteni a maga módján. Ki tudják fejezni a köszönetüket és a hálájukat az érzékeny félnek, ami nagyon jól esik. És ha kölcsönösen tisztelik egymást, abból tényleg hosszútávú kapcsolat (lehet baráti is) alakulhat ki.
Érdekes volt ezt megtapasztalni, és összegezni a múltbéli tapasztalatokat.

Remélem, mindenkinek hasonlóan jól telt az idei éve, tudta teljesíteni az célkitűzéseit, és jövőre szintet tud lépni. Boldog új évet minden kedves olvasómnak! :) Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, számíthatok rátok az újévben is.

És akkor jöjjön a szokásos éves Last.fm statisztikám. Komolyan mondom, hogy sokkal jobb december végén ránézni, hiszen mégis csak most van év vége. A december is az év része. Ne is várjunk tovább, lássunk is neki! Ráadásul most képekkel is színesebbé teszem.

Ami mindenképp örömhír: A 2009-es regisztrációm óta magasan idén hallgattam a legtöbb dalt. Összesen 41.588 dalt hallgattam. Hogy ez pontosan mekkora szám, leginkább azzal tudom érzékeltetni, hogy 2010-ben összesen 20.512 dalt hallgattam és hosszú-hosszú éveken át elérhetetlennek tűnt ez a szám. Majd 2022-ben ezt sikerült megdönteni, idénre meg minden korábbi statisztikai rekordot semmissé tettem.

Hogy lehetséges ez? Idén sokkal több film-, anime- és videojáték zenét hallgattam, mely albumokon ugye jellemzően rövidebb dalok vannak. Így egy kb. 70 perces albumon 30-40-50 dal is lehetséges, szemben egy átlagos 50 perces album 12-13 dalával. Idén nagyon megjött a kedvem a soundtrackek hallgatásához, sok esetben megnyugtatnak, feltöltenek, inspirálnak, így csak még jobban megy velük a munka, az edzés.

Lássuk is a részletes adatokat.

Top 10 előadók 2024

1
Hayashi Yuuki (3.938)
2	3	4
Hayashibara Megumi (3.528)	Okui Masami (2.033)	Suara (1.470)
5	6	7
TAKAROT (1.391)	Tachibana Asami (1.369)	Locomotiv GT (1.117)
8	9	10
BaE (970)	Kondo Koji (905)	Zorán (881)

Már az előadókon is látszik, hogy mennyi soundtracket hallgatok, hiszen a 10 előadóból 4-en is vannak, akik anime- és játékzenékben jártasak. Az ő kiváló zenéik hizlalták fel a statisztikámat ilyen szép gömbölyűre.

Így természetesen idén is indokolt a külön soundtrack album lista, de mindenek előtt lássuk a stúdióalbumok 10-es listáját.

Top 10 stúdióalbum 2024

1
Paradox Live 3rd album "ANTHEM" (1.846)
2	3	4
Suara: The Best 2 ~Tie-Up Collection~ (922)	Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIXXX (600)	Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ (486)
5	6	7
Hayashibara Megumi: VINTAGE DENIM (437)	Hayashibara Megumi: with you (362)	BAE: Before Anyone Else (313)
8	9	10
Given THE BEST (303)	Locomotiv GT: Búcsúkoncert (222)	Paradox Live 2nd album "LIVE" (213)

Több album is megjelent idén, közülük az új Paradox Live album egyértelműen dominálta az idei évet. Suara munkáit meg mindig öröm hallgatni.

Top 10 Soundtrack album 2024

1
Gekijouban Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen Original Soundtrack (1.761)
2	3	4
TV anime: Cheer Danshi!! Original Soundtrack (1.479)	F-Zero GX / AX Original Soundtracks (1.384)	Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS Original Soundtrack (1.202)
5	6	7
Super Smash Bros. Melee (1.074)	TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (1.052)	Mario Kart 8 Original Soundtrack (856)
8	9	10
Paradox Live THE ANIMATION Original Soundtrack (830)	TV anime: Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack (665)	Ookiku Furikabutte Original Soundtrack (556)

A számok azt hiszem, önmagukért beszélnek. :) Munka, edzés, séta közben, mindig szeretem OST-ket hallgatni. Most lássuk a kislemezeket.

Top 10 kislemezek 2024

1
SPYAIR: Orange (406)
2	3	4
JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida (171)	Kitadani Hiroshi: Hoshi to Kemono (109)	Hayashibara Megumi: Gathering (104)
5	6	7
SPYAIR: One Day (97)	Paradox Live Opening Show (95)	Hayashibara Megumi: Akogare (86)
8	9	10
Hayashibara Megumi: ALCHEMY OF LOVE ~Ai no Renkinjutsushi~ (85)	Hayashibara Megumi: Elles Cinq IV - Nostalgic Lover (83)	Hayashibara Megumi: Meet again (81)

Csak új Haikyuu!! OST-nek és kislemeznek kellett kijönnie, és máris uralják a toplistát. A régi Hayashibara Megumi kislemezek mondjuk meglepnek. Azért is jó ilyen listát csinálni, mert ilyenkor mindig azzal szembesülök, hogy valójában hosszú egy év. A 7-10. helyen álló kislemezeket elsősorban év elején hallgattam, és már olyan távolinak tűnik. Egyébként nagyon jó mind. :)

És akkor lássuk a 100 legtöbbet hallgatott dalt idén. Ezek már a megszokott listában mennek.

Top 100 dalok 2024

1. TAKAROT: Hard Attack (174)
2. TAKAROT: Flaming Passions (168)
3. Socketzero: Point A (159)
4. Hironobu Yahata és Suinya Outouge: Dueling for Prizes (156)
5. Tachibana Asami: Torikago (116)
6. AMPRULE: Nobody But Me (112)
7. TAKAROT: Hang in the Bad Air (107)
8. Hamaguchi Shiro: Ketsui (100)
9. BAE: W△vin' FL△g (86)
10. BAE We △re the Future (86)
11. The Cat's Whiskers: No Matter What (81)
12. Daiki Kasho: Dai San Gen (79)
13. GokuLuck: S.W.A.G. (79)
14. GokuLuck: STRONGER (79)
15. Cozmez: Back off (78)
16. BAE: G△L△XY (77)
17. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along (77)
18. AMPRULE: True Pride (74)
19. Cozmez: Takin' Over (73)
20. VISTY: For my Stella (73)
21. Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
22. BAE F△Bulous
23. The Cat's Whiskers: Ride Out
24. Buraikan: Road to Legend
25. BAE: Ch△mp1on
26. 1Nm8: Break Outta Here
27. AMPRULE: Do As I Say
28. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida
29. VISTY: NEVER END
30. 1Nm8: edN
31. Cozmez: Hit em Up
32. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida inst
33. Naoko Mitome és Chika Sekigawa: Floro Sapien Caverns
34. SPYAIR: Imagination -New Version-
35. Akanyatsura: TURN IT UP! -Akkan SOUL FEVER-
36. AMPRULE: Gotta Believe
37. BAE: P△RTY NIGHT
38. VISTY Endless Dream
39. Buraikan: DO or DIE
40. BAE: BaNG!!!
41. Akanyatsura: Akandaiko -This Is How We Roll-
42. 1Nm8: EGOlution
43. GokuLuck: Fight for Liberty
44. SPYAIR: Orange
45. The Cat's Whiskers: Get It Back
46. Buraikan: Let It Heat
47. 1Nm8: S∀G∀
48. Cozmez: Make It
49. GokuLuck: Catharsis
50. The Cat's Whiskers: Shooting Arrows
51. VISTY: BE A STAR
52. BAE: FRE△KOUT
53. CLUB CANDY: Kira Kira CANDY NIGHT
54. GokuLuck: TRIGGER
55. SPYAIR: I'm a Believer -New Version-
56. Tachibana Asami: GAME
57. Akanyatsura: Ooyakedo -License to Kill-
58. Tachibana Asami: Yuuhatsu
59. SPYAIR: I'm a Believer
60. SPYAIR: One Day -New Version-
61. Cozmez: Trust Nobody
62. Guz: Kush
63. Akanyatsura: Kassai -LEAVE IT TO ME-
64. Hayashi Yuuki: Gohoubi Time Type-B
65. Hayashi Yuuki: Yun'i Happyou
66. Hayashi Yuuki: Shirube
67. Hayashibara Megumi: Nostalgic Lover
68. Presser Gábor: Valvola
69. TAKAROT: DATA ANALYZER
70. Hayashi Yuuki: Oshimai no Kanashimi
71. Hayashi Yuuki: Valley no Mushitachi
72. Hayashi Yuuki: Ase
73. Hayashi Yuuki: Matsuri no Owari
74. Hayashibara Megumi: Niji Iro no Sneaker
75. Tachibana Asami: Koushin
76. Tachibana Asami: Aibou
77. Sakuma Kumi: Mew Lettuce no Theme
78. Okui Masami: Yasashisa ni Tsutsumarete
79. Hayasaki Asuka, Yokota Masato, Hama Takeshi: Desert Overworld
80. Hayashi Yuuki: Ore no Kachi
81. Hayashi Yuuki: Gomisuteba no Kessen
82. Hayashi Yuuki: Josou Kyori, Kakuho!!
83. Hayashi Yuuki: Yakusoku no Chi
84. Tachibana Asami: Last Battle
85. Tachibana Asami: Ten no Torikata
86. Hayashi Yuuki: Wakuwaku
87. Hayashi Yuuki: Ue [Kai]
88. Hayashi Yuuki: Hari to Daiken
89. Hayashi Yuuki: Tobenai Shouyou
90. Tachibana Asami: Center Open
91. Tachibana Asami: Neko no Tsume
92. Tachibana Asami: Koroai
93. Cozmez: Two Crowns
94. Okui Masami: City Hunter ~Ai wo Kienaide~
95. Okui Masami: LONELY STAR
96. Okui Masami: Return to Myself
97. Okui Masami: Kamome ga Tonda Hi
98. Okui Masami: Roppongi Shinjuu
99. Okui Masami: Shoujo A
100. Okui Masami: Kawa no Nagare no You ni

Ó, és ez a 3006. blogpost. Okui Masami: God Speed albumából ment el az Oricon adatai szerint összesen 3006 példány. :)

Nos, ahogy írtam december elején, a valódi zenei statisztikám a Last.fm profilomban érhető el. És azt december 31-én, azaz ma teszem közzé. Az idei évemről az előző posztomban írtam, így aki annak részletére kíváncsi, az ott megtalálja. Amit hozzátennék még, hogy a mélypont egyértelműen az volt, amikor áprilisban hazajöttem Hollandiából. Ebben benne van az is, hogy nincs megküzdési stratégiám az olyan helyzetekre, amikből ott és akkor nincs kiút, de más tényezők miatt is visszajöttem. Most már nem gondolkodok azon, hogy visszamennék, és hogyan. Úgy vagyok vele, hogy ha adódik valami lehetőség, akkor azt megragadom. Ezzel együtt is elégedett vagyok az egész évvel, mert tudtam annyit fejlődni, hogy úgy éreztem, hogy már jobban menne. Persze ez csak a gyakorlatban fog kiderülni. Remélhetőleg a 2024-es év erre lehetőséget biztosít.

Mielőtt rátérnénk a statisztikára, lássuk az év dalát. Amelyik 2023-ban a legjobb, legmenőbb, leginkább inspiráló volt számomra. Voltak kihívók, de gyakorlatilag már januárban eldőlt a kérdés, ahogy Endoh Masaaki megjelentette az (e)7 mini-albumát, mert ennek a záróakkordja lett számomra a legjobbja.

Endoh Masaaki: Honey Honey

Mind előadás tekintetében kiváló dal, a videoklip is nagyon adja magát. Sokat hallgattam ezt a dalt idén, és mindig jókedvre derített, önbizalmat adott. Ez egyike azon daloknak, melyek kihozzák Endoh Masaaki egyedi stílusát, amitől szeretik a rajongói. Kicsit abszurd, kicsit bolond, görbe tükröt helyez a szerelem és a házasság elé, miközben Endoh Masaaki lubickol a dalban. Hálás vagyok neki ezért a fantasztikus és emlékezetes dalért.

Most pedig következzék a szokásos éves zenei statisztika. Ebben az évben 26.559 alkalommal hallgattam dalt, ami újabb rekordnak számít a 2009-es regisztrációm óta. Akármennyire is nem a teljes statisztikát mutatja a Spotify és a YouTube Music (ezt a kettőt használom), de sokat hozzátesznek a Last.fm profilomhoz. De a statisztikám csak az offline zenehallgatásokkal teljes.

Ahogy az lenni szokott, lássuk először a legtöbb 10 hallgatott előadó listáját, mellettük zárójelben, hogy hány alkalommal hallgattam a dalaikat.

Top 10 előadó

1. JAM Project (2.537)
2. Zorán (2.298)
3. Okui Masami (2.164)
4. Hayashi Yuuki (1.371)
5. Hayashibara Megumi (1.340)
6. FLOW (1.186)
7. Ganxsta Zolee és a Kartel (1.119)
8. ALI PROJECT (854)
9. Suara (705)
10. LGT (614)

Két olyan előadó van van, aki hatalmasat ugrott előre. Korábban Zoránt egy évben 1.007 alkalommal hallgattam, amivel 2013-ban rekorder volt. Ehhez képest idén több több kétszer annyiszor hallgattam a dalait. Hasonlóképp a FLOW is nagyot lépett előre, az ő eddigi rekordjuk 346 volt 2018-ban. Ehhez képest ők háromszor többet hallgattam őket idén. És amilyen jó zenéjük van, "félő" hogy marad ez a trend.

Most pedig következzen a 10 legtöbbet hallgatott album listája. Zárójelben olvasható, hogy a rajta szereplő dalokat hányszor hallgattam összesen.

Top 10 album

1. Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece (903)
2. Zorán: Aranyalbum 1974-1993 (610)
3. Zorán: Aranyalbum 1994-2020 (608)
4. Hayashi Yuuki: TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (606)
5. Bryan Tyler: Super Mario Bros. Movie Original Motion Picture Soundtrack (604)
6. Paradox Live 1st album "TRAP" (401)
7. BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is Mine (320)
8. FLOW THE COVER ~Naruto Shibari~ (319)
9. FLOW: Voy☆☆☆ (309)
10. Nox: Főnix (308)

Most nem írok külön soundtrack listát, mert sokkal kevesebbet hallgattam azokat, mint szoktam. Az a kettő, mely feljutott a tízes listára, bőven elférnek itt. De az tetszik, hogy a Bakuten!! pont a Super Mario Bros. Movie OST elé tudott kerülni, mert igazából nem szerettem, csak azt akartam, hogy a "Super Mario" mivolta miatt kapjon egy tisztességges hallgatást. De egyébként olyan gagyi a zene, mint a film maga. Lényegében csak egy főtémája van az egész zenének (azokat leszámítva, amik a Nintendótól származnak), de a többi zene egyáltalán nem maradt meg bennem.

Innen látható, hogy tudott Zorán és FLOW ennyit előrejönni. Okui Masami meg örök legenda nálam, nincs mit ragozni.

Már az albumok között is látható, hogy mi volt az év felfedezettje nálam, de ez leginkább a kislemezeknél lesz igazán látható.

Top 10 kislemez

1. Paradox Live Opening Show (178)
2. Paradox Live - Road to Legend - Consolation Match "SHOWDOWN" (176)
3. Paradox Live THE ANIMATION Opening Track "RISE UP" (163)
4. Paradox Live THE ANIMATION Ending Track "Every Day Every Night" (144)
5. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (138)
6. Shiyui: Happiness of the Dead (132)
7. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (123)
8. Ikimonogakari: BAKU (122)
9. KANA-BOON: Song of the Dead (88)
10. JAM Project: Over the Top! (83)

Négy Paradox Live kislemez az első négy helyen, kell ragozzam? A 10 kislemez közül 7 idei évben jelent meg. Az Ikimonogakari kislemezt idén ismertem meg, mivel idén néztem a Borutót, és nagyon meg. A JAM Project kislemez meg meglepetés, de az Over the Top! örök klasszikus nálam.

Végül következzen a hosszú lista a 100 legtöbbet hallgatott dalról.

Top 100 dalok

1. JAM Project: Karma ~the dark side of human nature~ (155)
2. Endoh Masaaki: Honey Honey (125)
3. AMPRULE: Nobody But Me (118)
4. Hayashi Yuuki: Ninkyou Eiga no BGM (102)
5. Hayashi Yuuki: Jun'i Happyou (102)
6. BAE: BaNG!! (100)
7. cozmez: Where They At (93)
8. GokuLuck: STRONGER (87)
9. cozmez: Get it (72)
10. AMPRULE: True Pride (68)
11. Ikimonogatari: BAKU (67)
12. Shiyui: Happiness of the Dead (67)
13. Elderbrook: Body - BluePrint Remix (67)
14. Felix: Don't you want me (Hooj remix) (62)
15. 48 & cozmez: Rats & Nobles (61)
16. Rosu: Follow (57)
17. Perfecto Allstarz: Reach Up (57)
18. BAE: BErmud△ Tri△nglE (53)
19. JAM Project: Over the Top! (53)
20. wacci: Anata ga Iru (51)
21. SUPER BEAVER: Toppakou
22. wacci: Bokura no Ippo
23. Hayashibara Megumi: Give a reason
24. Nox: Galambom
25. Nox: Ne beszélj, ne remélj!
26. GokuLuck: S.W.A.G.
27. ALI PROJECT: Ankoku Psychedelic
28. Okui Masami: WILD SPICE
29. BAE: FLY HIGH!!!
30. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!!
31. UVERworld: CORE STREAM
32. Zorán: Nincsen kedvem
33. Okui Masami: ONENESS (Self Cover)
34. SPYAIR: Imagination
35. Zorán: Egészen egyszerű dal
36. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari
37. Paradox Live: RISE UP
38. David Guetta: I'm Good (Blue)
39. Zorán: Adj valamit
40. Zorán: Apám hitte
41. FLOW: Hero's Come Back!!
42. Froukje: Naar Het Light
43. JAM Project: 3 seconds of midnight
44. SPYAIR: Imagination - New Version -
45. Suara: Toki no Taika
46. Okui Masami: Get along (Self Cover)
47. Buraikan: Every Day Every Night
48. Zorán: Kell ott fenn egy ország
49. Zorán: Penitencia
50. Okui Masami: God Knows... - from CrosSing
51. Okui Masami: Jama wa Sasenai
52. Paradox Live: RISE UP inst.
53. BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX
54. The Cat's Whiskers: Mercy On Me
55. Zorán: A szerelemnek múlnia kell
56. Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
57. ALI PROJECT: Strawberry Pie wo Tabe ~Unmei-hen
58. BAE: FLY HIGH inst.
59. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are
60. SPYAIR: RE-BIRTH
61. Suara: Nami
62. Zorán: Üzenet
63. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra
64. Okui Masami: Kibou no Tsubasa
65. Rooftop Friends: Fadeaway
66. FLOW: Haruka Kanata
67. JAM Project: One Chance!
68. SPYAIR: Samurai Heart (Some Like it Hot!!) - New Version -
69. Zorán: Üres bölcsőt ringat a hold fénye
70. Centimillimental: nag
71. Buraikan: Every Day Every Night inst.
72. BURNOUT SYNDROMES: I Don't Wanna Die in the Paradise
73. KANA-BOON: Song of the Dead
74. SPYAIR: My World - New Version -
75. Suara: Kono Chikyuu ni Aru Seimei
76. Suara: Eigou no Sadame
77. SUPER BEAVER: Hitamuki
78. Zorán: Az ünnep
79. Zorán: Mi kéne még?
80. Zorán: Ne várd a májust
81. Zorán: Nekem nem elég
82. Ikimonogatari: BAKU -instrumental-
83. Kitadani Hiroshi: IGNITION
84. Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (Off Vocal)
85. Kitadani Hiroshi: IGNITION (Off Vocal)
86. Okui Masami: God Knows... - from CrosSing (Instrumental)
87. Akanyatsura: BAD BOYZ -Akanyatsura Underground-
88. Hayashibara Megumi: Lively Motion (off vocal version)
89. Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (off vocal version)
90. Tachibana Asami: Nerawareta Kenma
91. Rooftop Friends: Fadeaway inst.
92. Zorán: Csak a szerelem
93. Zorán: Szép holnap
94. Zorán: Valahol mélyen a szívemben
95. The Cat's Whiskers: Faith
96. Zorán: Könyörgés
97. Zorán: Volt egy tánc
98. Zorán: 34. dal
99. Zorán: Boldog idő
100. Zorán: Hadd legyen