Jövőbeni tervek

2023. július 17. 23:57 - supermario4ever

Ha már a MondoConos postban említést tettem a terveimről, akkor úgy döntöttem, hogy a külön blogpostban kifejtem, hogy miről is van szó. A lényeg az, hogy az írási készségemet ezen túl komolyan fejlesztve szeretnék minél több emberhez eljutni. Azt már márciusban megtettem, hogy külön tematikus blogokat hoztam létre, amibe komolyabb, elsősorban kifejtősebb írások kerülnek, illetve a kritikák, recenziók is oda kerülnek. Ez fog egyre nagyobb publicitást kapni, ahogy érzem, hogy egyre fejlődik az írásom és a barátok is ezt jelzik vissza. Bár úgy írtam, hogy ennek a "stúdiómunkálatai" folynak, de ennek folyamata valójában nem titok, mert semmi forradalmi nincs benne. Inkább ennek tanulási folyamata lehet sajátságos. Ráadásul ezek nagyrészét már csináltam korábban is, de most sokkal tudatosabban fogom csinálni.

Mily módon tervezem fejleszteni az írásomat? Minél több blogot olvasok annak érdekében, hogy "ellessek" máshonnan is ötleteket. Például tanulságos volt kritikákat olvasni Az utazó macska krónikája című könyvből. Kb. 15-20 blogpostot olvastam el és mindegyik írás kapcsán az volt a gondolatom, hogy jók a postok, jól összefoglalták a lényeget, némely kifejezetten formálta a véleményemet a könyvről és a filmről annak köszönhetően, hogy rávilágítottak néhány olyan pontra, amik nekem nem tűntek fel, pedig azok is fontosak. Ugyanakkor egyetlen blog esetében sem volt meg az az érzésem, hogy visszajárnék oda. Az ok egyszerű: Nem volt az írónak egyedi stílusa. Egy jól megírt blogpostot olvastam, de nem érzékeltem, hogy az írónak egyénisége lenne, ami által az ő blogja jól megkülönböztethetővé válik a többitől. Márpedig én ezt fontosnak tartom. Ez ugyanolyan, minthogy gyerekkoromban azért volt népszerű az 576 Konzol magazin, mert teljesen íróknak volt saját stílusa, ami által még egymástól is jól megkülönböztethetők voltak. Elég volt az első néhány mondatot olvasni és már tudható volt, hogy ki írta az adott játékról a tesztet. Valami ilyesmire törekszem már egy ideje, figyelve azokat az embereket, akiket tisztelek, akiket követendőnek tartok. Ellesni tőlük néhány trükköt.

Mégis népszerűek azok a blogok. Sokan jelezték vissza, hogy rendszeres olvasójuk, kommentek formájában volt némi élet azokban a blogokban. Mi lehet a titka? Naná, hogy a reklámok és a népszerűsítés! Teljesen világos, hogy mi a dolgom. Terjeszteni az írásaimat ahogy csak tudom. Ennek első lépéseként kipofoztam egy kicsit a Linktree oldalamat. Itt minden munkásságom megtalálható egy helyen. Illetve a blogom facebook oldalát is aktívabban fogom használni. Nemcsak arra, hogy a posztjaimat oda is kilinkeljem, hanem egyéb érdekességeket is kiposztolok oda, amik engem is érdekelnek vagy azt gondolom, hogy érdeklődésre tarthat számot. Tehát egy kicsit felrázni azt is. Ezek az ötleteim első körben, a többi még képlékeny, hogy tudom jobban terjeszteni.

Meg persze barátok véleményét is kikérem, hogy miben lehetnék jobb. Humbby javasolta nekem, hogy tegyek több érzelmet az írásaimba. Ez nagyban korrelál azzal, amit mások blogja kapcsán írtam. Többek között a markáns gondolatok hiányoztak a könyves blogokból. Tehát igaza van, ez is segít abban, hogy az írásaim egyediek, sajátok legyenek. De nagyon fontos, hogy ne olyan legyen, mint amit például Gamer YouTuberek szoktak csinálni, hogy műmájer módra túltolják az érzelmeket, mert azt hiszik, hogy ezektől lesznek érdekesek, viccesek. Ezek nemcsak azért bűzlenek, mert a játékukat nézve nyilvánvaló, hogy az érzelmeknek nagyobb a füstje, mint a lángja, hanem mert annyira hallatszik, hogy nem sajátok. Ezeket a szerepeket valaki rájuk aggatta, mondván, hogy ettől lesznek népszerűek. Óriási baj az, ha valaki a népszerűség oltárán feláldozza az egyéniségét. Vagy nem is volt egyénisége? Vajon melyik a nagyobb baj?
Ahhoz, hogy valaki ténylegesen jó legyen a saját stílusában, ahhoz kellő önismerettel kell rendelkezzen. Tudja, hogy mi az, ami jól áll neki, és mi az, ami már elüt a személyiségétől. Ehhez fontos, hogy olyan írókat, személyiségeket kövessünk, akár válasszunk példaképnek, akiknek a stílusával, értékrendjével ténylegesen azonosulni tudunk. Tőlük ellesni apró fortélyokat. Ez azért működik, mert a példaképnek legtöbbször olyan embereket választunk ki, akik olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amivel mi még nem, de vágyunk rá. Kádár Annamária pedig megírta az első Mesepszichológia című könyvében, hogy csak arra vágyhatunk, aminek csírája már bennünk rejlik. Tehát nemcsak követendő példával szolgálnak, hanem azokat el tudjuk érni.
OctoZakynak beszéltem arról MondoConon, hogy kommentálnám a videóimat, ha nem kívánna annyira intenzív jelenlétet a játék közbeni beszéd. Szerinte nekem a "kifejtősebb" kommentek állnának jól, ahol játék közben az azzal kapcsolatos mélyebb ismereteimet osztom meg a nézőkkel. Ezzel gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amit már annak idején célként tűztem ki magam elé, hogy mint egy sportkommentátor, közvetíteném a játékaimat. Jó ha mások is tőlem függetlenül ugyanazt javasolják nekem, amit én tartok jónak. Annyira nem állok rosszul önismeret terén. Ez azért is jó cél, ha sportkommentátorok közül négyet is tudok kapásból mondani, akiket követendő példának tartok. Gundel Takács Gábor, Wéber Gábor, Hajdú B. István és Lantos András tartoznak nálam azon sportkommentátorok közé, akiket ha csak meghallok, már tudom, hogy színvonalas közvetítésre számíthatok. Ők azok, akiket külön figyelek, hogy miket tanulhatok el tőlük, amik által még többet hozhatok ki az egyéniségemből.

Szakmaibb jellegű jövőbeni terv, hogy elvégzek egy néhány hónapos újságírói tanfolyamot. Egészen pontosan azt az online újságírói tanfolyamot végezném el, amit Dévényi István vezet. Adott volt a választás, hiszen Dévényi István azon közéleti újságírók egyike, akit szintén követendő példának tartok. Ő is az a fajta újságíró, akinek elég csak az első néhány szavát elolvasni és már tudom, hogy ő írta. Az egyéniség számomra azért áll mindenek felett, mert magyarul nemcsak bárki megtanulhat szépen, hanem azt gondolom, hogy kötelesség is minden magyar számára. Ahogy jól fogalmazni is bárki megtanulhat, aki affinitást érez rá és komolyan foglalkozik vele. A szóhasználat, a kifejezésmód az, ami igazán sajáttá teszi az írásokat. Ezt nem lehet tankönyvekből megtanulni, ennek csak az a módja, hogy kellő önismerettel rendelkezünk és tudjuk, hogy ki az, akit tényegesen érdemes követni, mert általa többek lehetünk. Dévényi Istvánnak néha olyan keserédes humora van, mintha saját fiatalkori énjét gúnyolná ki, amikor még hitt abban, hogy megválthatja, ha nem is a világot, de az országot biztosan. De aztán a valóság megmutatta neki a sötét oldalát, és be kellett látnia, hogy mily naiv volt, hogy hitt bennük. De hogy ezekből viccet tud csinálni és jó is olvasni, jelzi, hogy elfogadta a helyére tette magában. Ez az az önismeret, amiről beszélek.

Többen is feltették a kérdést, hogy vissza fogok-e térni Hollandiába. Igazából pont emiatt válik egyre inkább valószínűvé, hogy nem. Mert az írást csak Magyarországon tudnám érdemben folytatni. Sőt! Még most is azt érzem, hogy sokat kell tanulnom. Még most előfordul nálam, hogy hosszú perceket ülök egy-egy mondat előtt, hogy azt hogy írjam meg jól? És ha magyarul néha problémát okoz, hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy gondolom, akkor hogy menne angolul, németül vagy hollandul? Sokkal rosszabbul. Nem véletlen a mondás, hogy "ahány nyelv, annyi ember", mert egy idegen nyelven frappánsan kifejezni magam, majdhogynem új embert kíván, mert nemcsak szinte anyanyelvi szinten kell beszéljem azt a nyelvet, hanem meg kell tanulni azokat a kifejezéstárakat, amikkel szintén egyedi módon fejezhetem ki magam. Ráadásul külföldi médiaszemélyiségek közül csak egy embert tudok mondani, aki követendő példa számomra. Méghozzá egy német, nevezetesen Günther Jauch. Őt elsősorban a német Legyen ön is milliomos! adásokból ismerem, hihetetlen szimpatikus a stílusa. Nem mindig értem, amit mond, de a mozdulataiból és a tekintetéből látom, hogy tényleg vicces, amit mond és ténylegesen megnevettet. Ő is többek között sportkommentátor, róla olvastam azt, hogy az egyik 1998-as focimérkőzést, amit ő közvetített, valamilyen balhé miatt félbeszakították. És annyira tetszett a nézőknek a humoros beszólásai, hogy arra az időre, amíg állt a meccs, nagyobb volt a nézettsége, mint a tényleges focimérkőzés alatt. Ez is az egyéniségről szól. 2005-ben ő volt Németország legkedveltebb médiaszemélyisége. Jó ideje nem láttam már a német Legyen ön is milliomost, most néztem, hogy még van, úgyhogy elkezdem újra nézni.

Nos, ennyi lenne. Főleg a hirdetés része a dolognak az, ami még homályos számomra, de a többi koncepciója már alakul a fejemben. És érzem is, hogy jó lesz. Az írás nem csupán a szenvedélyem, hanem ez az a dolog, amiért nekem nem gond áldozatot hozni. Nem is hozok áldozatot, mert többször előfordult már az, hogy elhatároztam magamban, hogy ezt a néhány bekezdést megírom, mielőtt mást kezdek el csinálni. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy kész az egész post. Kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy ez az én utam?

Szólj hozzá!

Újra van Pokémon Mystery Dungeon: Explorers of Darkness!

2023. február 23. 19:27 - supermario4ever

Körülbelül 15 év után ismét sikerült szert tenni egy Pokémon Mystery Dungeon: Explorers of Darkness-re. Még Békéscsabán vettem a Media Markt-ban 2008 körül, mélyen leszállított áron, 1.990 forintért. Azért tudtam akkor ennyire olcsón megvenni, mert akkor még a Stadlbauer nevű osztrák székhelyű cég forgalmazta a Nintendo játékokat Magyarországon és az üzletpolitikájuk része volt az, hogy nem vesznek vissza nagykertől játékot. Tehát nincs visszáru, ha valamit nem tudnak eladni. Ezért is volt annak idején annyira kevés Nintendo játék a különböző boltok polcain. A Media Markt például úgy tudta áthidalni ezt a problémát, hogy nagyon levitte az egyes játékok árait, hogy valahogy szabaduljanak tőlük. Ez persze nekünk, Nintendósoknak nagyon jó volt, mert több kiváló játékhoz jutottunk hozzá nagyon olcsón. Így tudtam megvenni ezt a Pokémon játékot is.

Csakhogy nem volt sokáig a tulajdonomban, ugyanis az én példányomat ellopták. Nem sokkal azután történt, hogy megvettem, az egyik BigN találkozón tűnt el, emlékeim szerint 2009 elején. Az érdekes az volt, hogy tudtuk, hogy ki lopta el (többektől is lopott a csoporton belül), de sajnos verbális felelősségre vonásnál előrébb nem jutottunk, mert neki nem a játék kellett, hanem az abból származó anyagi haszon. Tehát eladta a lopott játékokat. Most nekem szerencsére csak a kazettát lopta el, a doboz meg a leírás ott nyugszik a polcon (Magyarországon), így csak a kazettát kellett pótolni. Többször néztem a kazettát Vaterán, egyes boltokban, de mivel nem a Pokémon a fő csapásirány nálam, ezért nagyon komolyan soha nem kerestem. Inkább abból volt rossz érzésem, hogy loptak tőlem. Viszont itt Hollandiában sokkal inkább elérhetők a retro játékok, ezért mostanság rákerestem Marktplaats-on, hátha találok egy példányt olcsón. Az egyik üzlet árult is egy csak kazettát €9,95-ért, tőlük rendeltem meg.

Így azért jobb, hogy újra megvan teljesben ez a játék. Ezért is van az, hogy a legutóbbi YouTube videóm, a Pokémon Mystery Dungeon: Red Rescue Team volt tegnap. Mintegy ráhangolódás. Ezt azért is mutatom meg, mert ez az első olyan videó, amelyben kommentáltam a játékomat.

https://youtu.be/aKiWfYg7IVo

Büszkén is mutatom, mert én magam is jól éreztem a felvétel közben, és a visszajelzések is pozitívak. Az, hogy videóban meg mertem szólalni, az hosszú évek belső munkájának eredménye. Mostanra érzem úgy, hogy megküzdöttem a belső démonaimmal és megharcoltam a gyerekkori szorongásaimmal, traumáimmal annyira, hogy meg merjek szólalni egy videóban. Ez sokáig elképzelhetetlen volt.

Több segítségem is volt, például Almási Kitti és Lukács Liza is írták több könyvükben, hogy az emberek többre képesek annál, mint amit gondolnak magukról. Ilyeneket ugyan lehet olvasni Facebookon naplementés háttérrel, de ők azok, akik ezt olyan kontextusba, konnotációba tették, hogy tőlük hihető volt. A másik segítség önmagam volt, ahogy visszagondoltam néhány múltbéli eseményre, hogy azok nem voltak annyira rosszak, nem csináltam annyira rosszul a dolgokat, mint ahogy gondoltam, vagy ahogy mások visszajelezték. A harmadik meg bagszi YouTube csatornái voltak: Nintendolgok | Bagszipoke, ő tud úgy beszélni a videóiban, hogy az nekem egyrészt mérhetetlenül szimpatikus, másrészt szeretik a videóit, van "kereslet" arra, amit csinál. Ez is plusz inspiráció volt, mert egyrészt jól ismerem őt, tudom, hogy ő az életben is ilyen. Neki nem kellett semmilyen trendnek alávetni magát, hogy népszerűbb YouTuber legyen. Ő egyszerűen csinálja, ahogy tudja, ahogy jól érzi magát, és valószínűleg azért szeretik, ahogy közvetíti a játékokat, mert hallani, hogy jól érzi magát abban, ahogy csinálja.

Én leginkább, mint "sportkommentátor" kommentálnám a játékaimat. Szeretek sportközvetítéseket nézni és két szakkommentátor is van, akinek nagyon szeretem a stílusát. Az egyik az Eurosportnál szokott kerékpárt, férfi biatlont közvetíteni (én az utóbbit szoktam télen nézni), Lantos András. Aki egyrészt nagyon felkészült, látszik, hogy nagyon érti a dolgát, másrészt olyan találóan fogalmaz, hogy néha hangosan felnevetek egy-egy megnyilvánulásán.
A másik sokkal ismertebb, Gundel Takács Gábor. Őt már említettem többször, hogy őt tartom a magyar média egyik legpozitívabb személyiségének. Ő nemcsak abban, jó, amiben Lantos András, hanem több interjúját internetes írását is olvastam és hihetetlenül pozitív és példaértékű értékrendje van, ami miatt emberként is felnézek rá, nemcsak mint szakkommentátor. Persze, lehet, hogy Lantos Andrásnak is pozitív értékrendje van, de ezt az oldalát nem ismerem.

Nos, ennyi. Azt nem gondolom, hogy streamelésből fogok megélni, de hobbiszinten fogom csinálni, mert élveztem.

Szólj hozzá!

Gundel Takács Gábor könyvei

2022. augusztus 26. 14:55 - supermario4ever

Nem emlékeztem arra, hogy valaha jelentett-e meg Gundel Takács Gábor könyvet, csak ahogy újra néztem most nyáron a Játék határok nélkül 1996, 1997, 1998-as évadait, jutott eszembe, hogy mennyire tisztelem a médiabeli munkásságát, és arra gondoltam, hogy ha lennének könyvei, azokat szívesen olvasnám. Egyszerűen csak annyit csináltam, hogy beírtam a Moly.hu-n a keresőbe a nevét és kiadott két könyvet. Meg is rendeltem a Libri antikváriumából, és tegnap megérkeztek.

Eszembe is jutott, amikor láttam az "Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé" című könyvet, hogy igen, én ezt a könyvet már annak idején is meg akartam venni, csak akkor nem tudtam, hogy mi ez, egyáltalán mire véljem a címet. Most is gondolkodtam rajta, és anélkül, hogy elolvastam volna a fülszöveget, az optimizmus egy sajátságos formájának gondoltam a címet. Mintegy "búcsúzást", "elválást" segíti, hogy ne szomorkodjunk, hogy elmúlt egyszer, mert az többé már nem fog elmúlni. Ennek alapján akár egy mélyenszántó, lelkizős könyv is lehetne, de valójában sokkal könnyedebb a téma. A "búcsúzás" rész még stimmel is, hiszen 2003-ban, akkor adta ki ezt a könyvet, amikor eltávozott a Danubius rádió reggeli műsorából, a Cappuccinóból. Az addig összegyűjtött legviccesebb, legképtelenebb történeteket gyűjtötte egybe, amiket az adások során a három műsorvezető (Gumdel Takács Gábor mellett Jakupcsek Gabriella és Buza Sándor) beolvasott. Egyáltalán nem hallgattuk annak idején a Danubius rádiót, mert nem volt fogható Békéscsabán, így csak a könyvből tudhatom, hogy mik hangoztak el. Kezdetnek csak az első néhány oldalt olvastam el, és oda jutottam magamban, hogy hát tényleg az élet írja a legfaramucibb forgatókönyvet. Meg van az elején és a végén egy pár kifejezetten vicces bölcsesség. Mai fejjel azt lehet mondani, hogy a Facebookon terjengő filléres bölcsességek egy görbe tükre. Nincs most kifejezetten hangulatom ilyen könnyed, vicces olvasmányokra, de mindenképp el fogom olvasni.

A Sport művészete már egy sokkal komolyabb könyv, ott 11 igazi nagy sportemberrel beszélget arról, hogy mitől lettek azok, akik, mik azok, amiket nem taníthat meg az edző, azt az életben nekik kellett megtapasztalni, azok által lettek azok, akik. Azt tippelem, hogy komoly és tanulságos könyv lett.

Ezzel ez az utolsó két olyan könyv, amit a Hollandiába való kiutazás előtt vettem meg. Annyi könyvet vettem idén, hogy Google táblázatban külön listát vezetek arról, hogy melyeket vettem meg, melyeknek milyen prioritása van, és melyeket viszem Hollandiába. Mert szeretnék vinni olvasnivalót, de elsősorban azokat a könyveket akarom magammal vinni, melyeket inkább olvasnék és kisebb méretűek. És azt hiszem, az Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé könyvet elviszem. Még megjöhet a kedvem a könnyed olvasmányokhoz.

Szólj hozzá!

Gondolatok osztályozása

2022. május 13. 16:01 - supermario4ever

Az előző posztomban, ahogy írtam Jakupcsek Gabriella könyvéről, és megemlítettem Borbás Marcsit, azon gondolkodtam el, hogy milyen további csoportokra osztanám a különböző médiaszemélyiségek tevékenységeit, az interneten fellelhető gondolatokat. Öt osztály jutott eszembe, de ebbe nincsenek benne a nagyon trash celebek, influenszerek, akiket, ha tehetném, kitiltanék a média világából. A felettük álló öt csoport nálam ekképp nézne ki.

  1. Elsősorban Facebookon, Instagrammon fellelhető naplementés-, cicaképes idézetek, "bölcsességek", melyek túl egyszerű mivoltukból kifolyólag többet ártanak, mint használnak, hiszen az emberi lélek ennél sokkal bonyolultabb, komplexebb dolog. Ezek legtöbbször plusz nyomást tesznek az emberre, mert sokan úgy gondolják, hogy ha ez ennyire egyszerűen van megfogalmazva, akkor nekem is sikerülni fog, én is így fogok élni, de nem megy... 1-2 pont (szeretek 10-es skálán osztályozni)
  2. Az első értelmes gondolatok itt fogalmazódnak meg, de itt is annyira általános dolgokat írnak le, amik egy tudatosan élő ember számára teljesen normális, mindennapos dolog. Ilyeneket lehet olvasni Borbás Marcsi: egy.hu oldalán is, amik nem rosszak, mert nem károsak, de olyan alapdolgok vannak megfogalmazva, hogy ennél nem nehéz feljebb jutni. Mégis sok ember részéről nagy dolog lenne, ha már ide eljutna, úgyhogy ezért van szükség Borbás Marcsi munkásságára. 3-4 pont
  3. Itt már lehet értékesebb gondolatokat olvasni. Lehet érzékelni, hogy következetes gondolatmenet mentén vannak lefektetve bizonyos értékrendek. Ezáltal már vannak itt olyan gondolatok, amik követendők, megszívlelendők. De az igazán progresszív gondolatok még innen is hiányoznak. Ugyanakkor kaphatunk instrukciókat a nehéz időkre, azt gondolom, hogy szép az, ha már valaki így gondolkodik. Jakupcsek Gabriella gondolatait sorolom például ide. 5-6 pont
  4. Ez az első olyan kategória, ahol igazán magvas gondolatokat lehet olvasni. Ide sorolom például Gundel Takács Gábort, akinek a Szemlélek blogon olvastam az írásait. Egyébként is mindig felnéztem a médiabeli munkásságára, de valahányszor olvastam itt a cikkeit, mindig azt éreztem, hogy egy kicsit több lettem tőlük. De Dévényi István is ide tartozik nálam, akitől szintén nagyon szeretek olvasni, hallgatni a gondolatait Kötöttfogásban, Flaszterban. 7-8 pont
  5. Ide tartoznak a minden szempontból hiteles írások, melyek úgy reflektálnak a való életre, amilyen az valójában. Itt van nálam például Almási Kitti, de ide sorolom még Puzsér Róbertet is, aki akármennyire is megosztó személyiség, és lehet vele vitatkozni, de nagyon jól ráreflektál a valóságra, és komoly szükség van rá, mert szemléletet formál. Ide tartoznak tehát azok, akiknek gondolatai az élet minden területén rendkívül hasznosak, és kiváló útmutatást adnak akár a nehéz időkben is. 9-10 pont

Sokáig a legmagasabb kategóriába tartozott nálam Csernus Imre is, de azáltal, hogy nem volt képes megújulni, és hogy az új könyveiben már csak önmagát ismétli és igazolja, villámgyorsan kizuhant onnan. És ahogy nézegetem a Facebook postjait, már csak akkor lehet esélye oda visszakerülni, ha abbahagyja a könyvírást. Egyébként így néz ki nálam ez az ötös lista, ki-ki állítsa össze a magáét.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása