Nemrég írtam Slayers: Get along dal Okui Masami verziójáról. Hogy teljes legyen ez a "sorozat", akkor értekezzünk a Mas"ami Okui"terpiece album másik bónusz daláról, a ONENESS-ről is.

Ez is olyan dal, amit Okui Masami nem egyedül, de még csak nem is duettben, hanem sokadmagával énekelt. Ez ugyanis a 2005-os Animelo Summer Live koncert betétdala volt. A dalt zenéjét és szövegét Okui Masami írta, a hangszerelés pedig Suzuki "Daichi" Hideyuki munkáját dicséri. Az ő neve is ismerős az Okui Masami rajongók számára, hiszen az énekesnő sok dalában működött közre.

Ez a koncert nem jelent meg DVD-n annak idején (pont a 2006-ostól kezdték el kiadni képhordozón az Animelo Summer Live-ot), csak utólag a hivatalos YouTube csatornán nézhető meg egy előadás, egészen pontosan Kageyama Hironobu-tól. Egyébként sehol nem tették közzé a 2005-ös koncertet.

A dalból készült videoklip is, és mivel hivatalosan nem érhető el digitális streamingen az új Okui Masami album, ezért csak ezzel a videoklippel tudok szolgálni.

Tetszik az ötlet, hogy a dal felhangzása előtt a stúdiómunkálatokba nézhetünk bele, így egy kicsit személyessé válik a dal. Bár egyáltalán nem kell azt személyessé tenni, hiszen a dal csodálatos. Emelkedett hangulatú, és arról szól, hogy mindnyájan egyek vagyunk, nem számít kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk. De van egy lényeges különbség, hogy az ehhez hasonló álszent dalokhoz képest: Látszik az énekeseken, hogy hisznek abban, amiről énekelnek. Ezért nem hat giccsesnek, ahogy a dal végén megfogják egymás kezét, és a magasban balra-jobbra lengetik. Nekik tényleg ez a hitvallásuk, ez belülről fakad. Megítélésem szerint azért is lett hiteles a dal, mert a dallam is csak annyira emelkedett, amennyire annak lennie kell. Megvannak benne azok a nem annyira magas hangok, hogy megindítsa a hallgatót, de van egy lüktetése, aminek köszönhetően nem azt halljuk 6 percen keresztül, hogy mi mennyire szeretjük egymást, kezünk az egekben, tartsatok velünk, hanem mintha egy történetet mesélne el, hogy hogy jutottunk el ide, miért ez a hitvallásunk. Ezzel szemben a szöveg nem történetet mesél el, hanem elmondja, hogy az énekesek hogyan képzelik el az egységet. (Most ez nem verselemzés, ezért nem "lírai én"-ezek.) Nagyon szép az, hogy minden egyes emberi életet egy kis virágként írnak le, mely a megszületéssel fakad virágba, és legyen az bármilyen kicsi, szebbé teszi ezt a világot. A zene és a dallam pedig gondoskodik arról, hogy ne hasson giccsesnek a szöveg.

Nagyon szépen hangzik ennyi embertől, de hogy hangzik ez egyedül Okui Masami-tól? Főleg 18 év elmúltával. Hát úgy, hogy egymaga bizonyítja, hogy ez a dal tőle belülről jön. Ezt is dalt is képes ugyanazzal a beleéléssel énekelni, mint a Get along-ot. Energiára annyira nincs szükség, hiszen ez valamivel nyugodtabb dal. De ugyanúgy megvan az az érzelem a saját verziójában, mint az eredetiben, ezért nagyon szépen hangzik tőle a dal. A hangszerelés teljesen ugyanaz, mint a 2005-ös dalé, de talán ez így van jól, mert úgy gondolom ezen a zenén csak rontani lehet. Nem tudom elképzelni legalábbis, hogy mitől lehetne még jobbá tenni. Zenehallgatói, rajongói füllel számomra ez a dal hibátlan. Ennek a dalnak az ereje leginkább abban van, hogy Okui Masami már a karrierjének elején is bizonyította, hogy ő egy erős és autonóm személyiség. És azzal, hogy lényegében a maga énekhangjával képes tizen-, huszon-ember helyett teljes értékűkét felénekelni a dalt, nagyon jól jelzi, hogy ugyanannyira erős és autonóm személy, mint amilyen mindig is volt.

Ezért nagyon fontos Okui Masami énekesnői karrierje alkalmából megjelentetett válogatásalbum. Egyrészt egy fantasztikus karrier összegzése, másrészt a két új dallal bizonyítja, hogy az évek során folyamatosan fejlődött, de soha nem felejtette el, hogy ki ő, honnan indult, mik az ő gyökerei, mert 28 és 18 éves dalt képes ugyanazzal az energiával és hittel énekelni, mint annak idején. Ezzel a válogatásalbummal Okui Masami bebizonyította, hogy ő mindig úgy újult meg, hogy közben megőrizte önmagát. A két újonnan felénekelt korábbi dalával bizonyítja, hogy hű a gyökereihez, és hogy ezt a 30 évet semmire nem cserélné le. Ez az éneklés iránti szeretet, alázat, önismeret és önelfogadás volt az, amit annak idején 2006-ban meghallottam nála, és emiatt van, hogy jöhet bármilyen kiváló alkotás a japán populáris kultúrából, Okui Masami-nak mindig lesz helye a szívemben.

Nagyon szeretem hallgatni az Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece albumára felénekelt legendás Get along duett saját verzióját. Több okból is: Egyrészt nagyon jó hallani, hogy 28 év után, idén ugyanazzal a lendülettel énekli a dalt, mint amikor aktualitása volt. Sőt, talán egy kicsivel jobb is. A 2000-es évek elején ugyanis sokat változott Okui Masami hangja. Akkor lett érettebb, képezte több érzelemmel a hangját, így a dalai jobban átélhetők lettek. És ez határozottan jó hatással volt a Slayers openingre is. Még ezzel az érettebb hangjával is nagyon jól hangzik tőle a dal. Másrészt, úgy énekli 55 évesen a fiatalságának egyik himnuszát, hogy nem hangzik se erőltetettnek, se kínosnak, se fáradtnak. Nincs "én sem vagyok már 20 éves" feelingem a dal hallgatása közben. Az meg már az énekesnőt dicséri, hogy majd' három évtized után is képes ugyanazzal a lendülettel énekelni a dalt, mint annak idején. Okui Masami azon kevés emberek közé tartozik, akinek elhiszem, hogy nagyon is van élet 50 felett. Ha őt hallgatom, nem félek az idő múlásától.

Meg is hallgattam utána az eredeti Hayashibara Megumi & Okui Masami duettet, és az elején inkább az eredeti változat hangzott furcsának. Nem is feltétlen a hangbéli változás miatt, hanem ahogy annak idején képezte a két énekesnő a hangját. Csak most tűnt fel, hogy mennyire darabos a refrén. Ez volt az, ami furcsának hangzott az új változathoz képest, ugyanis Okui Masami végig folyamatosan énekelte fel a dalt. Ettől van egy szép íve a refrénnek, amitől simábbnak, kellemesebb hat az ének. Ez is új színezetet ad a dalnak, illetve hogy mennyit változott az elmúlt 28 évben a hangja.

Hirtelen nem is jut eszembe olyan dal, amit több évtized után legalább ugyanannyira jó volt hallani, mint az eredetit. Sok esetben az szokott lenni, hogy egy előadó, ha több évtized után felénekli egy klasszikus dalát, az valami miatt rosszul sül el. Vagy azért, mert nem tudja már ugyanazzal az energiával előadni, és akkor fáradtnak, öregesnek hangzik, vagy azért, mert annyira magára akarja erőltetni a fiatalkori énjét, mintha még mindig 20 éves lenne, aztán pont emiatt lesz kínos az egész. De Okui Masami-ra ez nem igaz. Benne pont hogy megvan az az energia, ami kell ahhoz, hogy jól elő tudja adni ezt a dalt. És ahogy feljebb írtam, mivel azóta sokat képezte a hangját, ezért az összhatás majdhogynem jobb lett, mint 1995-ben.

Pedig mekkorát robbant az eredeti dal! Meg azért most visszahallgatva nem kellett sok, hogy megszokjam az eredeti duettet. Az úgy tökéletes, ahogy van, ezt, mint a két énekesnő elkötelezett rajongója, gondolom. Hogy is gondolhatnám másképp, amikor már 310 alkalommal hallgattam meg.

Egy klasszikus dal, mely egy életre szóló emlék lesz. A dal, amely 2006 őszén végképp anime- és japán zene rajongóvá tett. De ezzel az új változattal Okui Masami teljesen új életet lehelt a dalba. Sajnos az új verzió nem elérhető online, de bízvást mondom, hogy Okui Masami egy kiváló példa arra, hogyan kell 50-en túl is úgy fiatalnak maradni, hogy tiszteletben tartjuk a korunkat.

Sokszor írtam már arról, hogy Hayashibara Megumi és Okui Masami együtt voltak azok, akik bevittek a japán könnyűzenébe. Ezért is van az, hogy legendásnak tartom a duettjüket, közös számaik akkor, 2006-ban nagy hatással volt rám. Azóta persze nagyon sok minden történt, de akkoriban annyira nagyra tartottam a közös dalaikat, hogy nem értettem, hogy miért nem volt 1995 után folytatása. Illetve van egy kevésbé ismert közös Slayers daluk 1997-ből a Nemurenai Yoru wa..., de ha biztos, hogy ha énekesnők között létezik shippelés, akkor én ezt tettem velük. Persze semmi szerelem meg párkapcsolat, egyszerűen annyira ikonikusnak tartottam az előadásukat, hogy akartam, hogy legyen még közös daluk, vagy akár kislemezük is. Egyszerűen nem hittem el annak idején, hogy nincs folytatása. Ma már ez az érzés sokat szelídült, de azért jó volt látni őket néhány éve közös képeken és hogy azért csak megvalósult az, hogy felléptek együtt. A legutolsó közös fellépésük a Slayers 30. évfordulója alkalmából tartott koncerten volt, fel is került YouTube-ra.

Persze, nagyon kíváncsi voltam, hogy mire képesek együtt 25 év után. Sajnos az igazat megvallva, csalódás volt ez a közös fellépés. Az egyik, hogy Hayashibara Megumi eléggé küzdött néhány hanggal, hogy kijöjjön, de ami engem sokkal jobban foglalkoztatott, hogy semmilyen kémiát, semmilyen szimbiózist nem láttam közöttük a színpadon. Tényleg, mintha csak a koncert miatt összeálltak volna egy dalra, de egyébként azt érzékeltem, hogy az évtizedek során annyira másfelé sodorta őket a szél, hogy a közös dalokon kívül semmi nincs, ami összetartja a két énekesnőt. Nem nagyon volt interakció közöttük, nagyon a közönséget sem buzdították énekre, tapsra, mintha csak kötelesség lett volna részükről ez a koncert.

Mondjuk kettejük közül inkább Hayashibara Megumi-t éreztem távolibbnak lélekben, mintha Okui Masami akarta jobban a közös fellépést. Őt éreztem lelkesebbnek, nála érzékeltem, hogy inkább akarja a duettet. Ami azért érdekes, mert a kettejük jelenlegi karrierjét figyelembe véve még mindig Hayashibara Megumi-hoz áll közelebb ez a stílus. Azért Okui Masami a JAM Project-tel meg a rockosabb dalaival egyértelműen más irányt vett az énekesnői karrierje, de ebből a fellépésből nekem az jön le, hogy az a korszak, az a duett Okui Masami-nak volt fontosabb.

Nagyon sajnálom, úgy néz ki, hogy nincs értelme "vágyakozni" egy közös dal vagy kislemez után, mert ebből inkább az érződik, hogy az már nem az ő vágyuk. De sebaj, azért volt őket együtt látni, mint egy régi vágy beteljesülését. Azért az én szívemben ők egyek maradnak, mint két nagyszerű énekesnő.

Nemcsak Okui Masami jelentetett meg albumot, hanem Hayashibara Megumi is. Igaz, ő válogatásalbumot, VINTAGE DENIM címmel. Az első albumának a Half and, Half megjelenésének 30. évfordulója alkalmából készült el a válogatás. És kíváncsi voltam, hol nyit az Oricon napi lemezeladási listán, és nem akartam hinni a szememnek, ugyanis:

AZ ELSŐ HELYEN NYITOTT AZ ALBUM!!!

2002 óta van napi lemezeladási lista és ez az első alkalom, amikor egy Hayashibara Megumi album az 1. helyen debütál. Szabályosan felordítottam örömömben, nem akartam elhinni. Bár azt hozzá kell tenni, hogy némileg árnyalja a hírt, hogy új albumok döntő többségében szerdán jelennek meg Japánban, és ilyenkor kedden még a múlt heti megjelenések vannak némileg alacsonyabb eladási számokkal. De 5.176 példányt szállítottak le megjelenéskor és ezzel magasan vezeti a mezőnyt.

És hogy mi ennek a jelentősége? Nem azért szeretek statisztikákat böngészni, mert a számok megszállottja vagyok, már-már autista szintjén, hanem mögöttes jelentést keresem, amit a számokból ki lehet olvasni. Márpedig ebből azt olvasom ki, hogy még mindig van hatása annak az óriási nagy népszerűségnek, ami Hayashibara Megumi-nak a '90-es években. Ő ugyanis az első olyan seiyuu, aki konkrétan sztár volt. Mindenhol, de mindenhol jelen volt. Nemcsak a kiváló seiyuu-szerepeiért szerették őt az emberek, hanem a zenéjéért is és teljesen megérdemelten. Rengeteg TV-műsorban szerepelt és nagyon sok helyen lehetett hallani a hangját. Konkrétan áruházak hangosbemondóiban is, de tényleg, mindenütt jelen volt a '90-es években. Ami a dalait illeti, sajátságos stílusa van, ami egyébként nem tetszhet mindenkinek. De az, hogy következetesen vállalta, hogy az, aki, voltak gondolatai, volt értékrendje és amennyire lehet, ezt szerethetően tudta átadni a dalai, sőt, a hangja, a seiyuui-munkássága által is, ezek mind olyan értékek, amelyek nyomán azt lehet mondani, hogy Hayashibara Megumi azok közé tartoik, aki megérdemelte a népszerűséget és megérdemli az úgymond "utóhatásait" is oly módon, hogy 30 évvel debütálása után megadatott neki, hogy az élen nyisson a lemezeladási listán. Ami a stílusát illeti, idén augusztus-szeptember táján lesz az, hogy 15 éve ismerem Hayashibara Megumi-t. Ezalatt a 15 év alatt sok minden történt velem, aminek következtében formálódott a gondolkodásom, emiatt Hayashibara Megumi dalait is némileg árnyaltabban látom. De azt a mai napig becsülöm benne, hogy kitart az értékrendje mellett, így sokszor nemcsak nosztalgiából hallgatom a dalait, hanem mert tényleg van hozzáadott értéke annak, amit csinál.

A másik számomra komoly üzenet az első hellyel kapcsolatosan az, hogy a kiadó, a King Records "gondozza", őrzi Hayashibara Megumi hírnevét és tesz arról, hogy ne csak a '90-es évek nagy animés közössége emlékezzen az énekesnőre, hanem a mai animés generáció is ismerje a nevét. És ezt azért tartom nagyon jónak, mert ez számomra azt jelzi, hogy a kiadó a mai napig becsüli az énekesnő munkásságát és nem "dobja el" csak azért, mert itt vannak az újak. Bőven foglalkozhatnának Mizuki Nana karrierjével, aki ugye korunk egyik legkedveltebb seiyuu-ja és több első helyezettes albuma és kislemeze van már. Úgyhogy számomra ez az első hely azt is jelzi, hogy a kiadó tiszteli Hayashibara Megumi karrierjét. Ez az album többszörösen egy énekesnői karrier tiszteletének jele számomra. És hogy miért fontos ez, az jól látható Okui Masami: 11-elevens- album eredményén keresztül, ami csak a 143. helyet tudta elérni az Oricon heti lemezeladási listán. Ez azért nagyon rossz, mert Okui Masami-nak is volt híre a '90-es években. Az albumaival mindig jelen tudott lenni az Oricon Top 30-as listán, rengeteg dalt írt másoknak is és ismerték, meg szerették őt az emberek. És az, hogy megtörtént vele, hogy fokozatosan zuhant le, az egy dolog, de most már ott tart, hogy a Lantis nemcsak az album promóciójával nem foglalkozik érdemben, hanem a lemezborítók is túl egyszerűk, mintha kutyafuttában készültek volna el. Pedig nyilvánvaló, hogy Okui Masami-nak most is vannak gondolatai. A dalok jól hallhatóan egy koncepció köré épülnek és a mondanivalóit Okui Masami a borítón keresztül is igyekszik képek formájában átadni, amennyire lehetséges. És ha már Hayashibara Megumi és Okui Masami lassan 15 éve ikonikus páros számomra a Slayers: Get along-nak köszönhetően, akkor most a kettejük közti eladásbeli-különbséggel nagyon jól lehet érzékeltetni, hogy mi a jelentősége annak, hogy egy tapasztalt előadónak milyen a karrierje évtizedek után. Szinte fizikailag tapintható a különbség. De hogy Okui Masami ennek ellenére ma is értéket közvetít, az viszont tényleg mindennél többet ér. Csak lenne közönsége is.

Egyébként van egy másik borító is az új Hayashibara Megumi albumról, ezt is mindenképp meg akarom mutatni, mert érdekes érzést kelt bennem.

Ez a borító hű a "Vintage"-beli címhez, mert a tapéta a háttérben kísértetiesen emlékeztet arra a tapétára, ami nekünk volt a nappaliban, amikor néhány éves voltam. Ugyanilyen sárga hátterű narancs-barnás virágmotívumú tapétánk volt a '90-es évek elején. Úgyhogy nekem ezt a borítót tényleg "vintage" látni, kisebb időutazás a gyerekkoromba.

És persze, nem véletlen, hogy kedden jelent meg az album. Ugyanis március 30-án van Hayashibara Megumi születésnapja! Ma 54 éves... Várjunk, én végig abban a hitben voltam, hogy 53 lett. Csak aztán rájöttem Okui Masami születésnapjával kevertem. ^^' Hayashibara Megumi 1967-es, Okui Masami 1968-as. Akármennyi is, a jó isten éltesse és adjon neki erőt újabb 30 évre, hogy boldogabbá tegye az életünket a dalaival! Hayashibara Megumi egy jelenség, akire élmény ránézni. Amíg élek, addig az életem része lesz!

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.
Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.
A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.
Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.
Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

Íme néhány Haikyuu!! cosplayes a MondoConon. pic.twitter.com/Q67VKtiPXB

— Karasz Attila (@supermario4ever) July 28, 2019

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategótiájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

Amit esős, és angol idő csúfított. Ez is furcsa con volt. Előzménye kifejezetten nem volt, jelentkeztem ugyan az énekversenyre, de végül nem sikerült feltölteni a hangfelvételt. Az volt, hogy hazamentem Békéscsabára arra a hétvégére, amikor a feltöltési határidő volt. Próbálkoztam a felvétellel, de nem akart összejönni. Ahogy írtam korábban, a Haikyuu!! Imagination-t akartam felénekelni, de sehogy nem akart összejönni. Azt érzékeltem, hogy magasan van, de úgy voltam vele, hogy ha eleget gyakorlom, akkor menni fog. Lett is volna lehetőség, csak az volt a baj, hogy nem vittem magammal a mikrofonos fejlhallgatómat, és mivel anyám laptopján nincs mikrofon, és a telefonos hangfelvétel nagyon idétlen volt, ezért annyiban maradt a dolog. Érdekes, hogy amennyire meg akartam mutatni ezzel a dallal, hogy mit jelent számomra a Haikyuu!!, úgy nem bántam meg, hogy végül nem sikerült a felvétel. De lássuk a hétvégét.

Szombat

Éjjel sokáig voltam fent, aztán valamikor hajnali 2 óra fele lefeküdtem elaludni. 8 óra után ébredtem fel, furcsa volt arra ébredni, hogy a PC bekapcsolva maradt, ahogy a villany is. Így nem szokásom elaludni. Gyorsan összeszedtem magam, 9 órakor tudtam elindulni. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, az ottani SPAR-ban bevásároltam magamnak aznapra, és ezután indultam el. A Korponai utcán keresztül a villamos síneken át megyek újabban a Hungexpo felé, egy jó nagy adag rémülettel a fejemben, ha vonat zakatolását hallom. Na mondom magamban, elzakatolták az életemet is. Mert egyből a villamosra gondolok. De ilyen nem volt, megvagyok, élek.

Be is jutottam a Hungexpóba... úgy-ahogy. Most egy kicsit korán értem be, mint szoktam, néztem is, hogy egész jól értem be ahhoz képest, hogy úgy éreztem, hogy késve indulok el. Viszont a bejutás most rettenetesen nehéz volt. Egyrészt önmagában az meglepő volt, hogy csak egy "átjáró" volt, amin keresztül be lehet jutni a Hungexpo épületébe. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van külön elővételes sor és helyben vásárlós sor, ha végül mindenki ugyanott tódul be? Lassan is ment, volt táskaellenőrzés. Konkrétan helyezkedni kellett a sorok között, mert hol az egyik indult meg, hol a másik. Először az egyikhez mentem, de az megállt. Röviddel utána megindult egy másik is, így össze-vissza járkáltam a sorok között, mire bejutottam. Aztán ahogy felrohantam a karaoke terembe, meglepetten láttam, hogy alig vannak. Mondjuk mivel így is elsők között jutottam be (előre megvettem a jegyemet a Geek Corner-ben), és eléggé csúnya idő volt, így nem csoda. Még készülődtek a karaokésok. Most újdonság, hogy a feliratkozás a terem hátsó részén volt. Ez jó, mert nem ott elől a hangfal körül kell üvöltözni, hogy mit akarunk énekelni, hanem hátul, halkabban. Mivel kezdésre nem igazán jöttek az emberek, ezért elsők között iratkoztam fel, de kértem Leeát, hogy hadd ötödiknek énekeljek, amikor már többen vannak. Mert ha bár nem sikerült a felvétel, de meg akartam mutatni a többieknek, hogy éneklem el az imaginationt. Nem utolsósorban hírnevet akartam adni a Haikyuu!! daloknak, hogy most már elérhetők. De egyből lejött, hogy jó volt, hogy nem énekeltem fel, mert nem sikerült jól. Nagyon ki akartam énekelni a magas hangokat, ezért erőből énekeltem ki, melynek következménye lett, hogy elfáradt a hangom. A végére már kifejezetten rosszul sikerült. Bebizonyosodott számomra, hogy a nagyon akarásnak is nyögés a vége. Mindenesetre megkértem 8-at, hogy vegye fel nekem az énekemet, mert megígértem az egyik Discordos Haikyuu!! szerver közösségének, hogy ha felveszem a dalt, megmutatom nekik. De ezt talán inkább nem...

Viszont a második dalom is elég hamar sorra került, ha jól emlékszem, a 15. volt. Ez egy valamivel könnyebb dal, méghozzá a Gundam széria 08th MS Team-től az Arashi no Naka de Kagayaite című dala. Ez egy Yonekura Chihiro dal, ami kifejezetten jól jött, mert kettővel előtte a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he című dala volt, ami szintén Yonekura Chihiro dala. Ez már sokkal jobban ment, ezzel kellett volna bemelegítenem. Egyébként tökre menő, hogy milyen rég hallottam a dalt, és úgy énekeltem fel, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Nagyon sokat hallgattam, és mivel könnyű is a dal ritmikája, ezért megmaradt bennem. Ez jó volt, ezt kellett volna először.

Nem sokkal ezután kezdődött az énekverseny, amit most inkább nem hallgattam meg, mert akkor már éreztem, hogy túl sokat ültem a karaoke teremben, inkább továbbmentem nézelődni. A konzolokhoz és az árusokhoz mentem el. Az árusoknál mindig ugyanazok vannak, bár szétnéztem, hogy találok-e Haikyuu!!-s cuccot, de hivatalosat alig. Azt tudom, hogy a SakuraZakának van tolltartója 3.500 forintért, de az nemcsak azért nem éri meg, mert egy eredetiség-vizsgálaton a SakuraZaka csúnyán elhasalna, hanem mert fanart van rajta. Még csak nem is eredeti artwork. Ez kint is volt. Később láttam is, hogy valaki elvitte. Amúgy ide nem jutottak el eredeti cuccok. A Nintendósok kint voltak most. Kicsit szétnéztem ott is, de arról részletesen majd a videojátékos blogban írok. Meg megbeszéltem egy találkozót, mert valaki Mondo magazinokat adott el, és neki megvolt a 2015. júniusi száma, amiben a Haikyuu!! cikk van. Akkor majdnem megvettem online, amikor utánanéztem, hogy melyik számban van benne az anime, de úgy döntöttem, hogy előtte inkább letöltöm torrentről, hogy megnézzem, hogy milyen. És sajnos jól tettem, mert olyan szörnyű volt a cikk. Azt nem szeretem a Mondóban, hogy ilyen nagyon megmondósnak tűnnek a cikkek, mintha megmondanák a tutit, de mintha csak a nagy semmit kapnánk meg. Ugyanez a Haikyuu!! esetében is. Ráadásul mivel csak 2 oldal volt, ezért részletességről, mint olyan, ne is beszéljünk. Pedig már akkor lehetett volna mit írni az animéről, még ha akkor is, ha csak egy évad jelent meg addig.

Visszatérve a karaoke terembe, az énekversenyes dalok nagyja lement már. Volt egy-kettő tényleg menő, úgyhogy gondolom, hogy erős volt a mezőny, mint mindig. Az volt még vicces, amikor megmutattam 8-nak, azt a Haikyuu!! kislemezt, amit nyertem eBay-en. Nem mondtam neki semmit, csak a lemezborítót látta, és azon nevettünk, hogy azt hitte, hogy borszeszégőt vettem eBay-ről. Én a nagy kémikus... Aztán mutattam neki a CD-t képen, ott már tudta, hogy miről van szó. De ezen a borszeszégőn nagyon jót nevettünk. Amúgy következőleg a 37. voltam, akkor is megpróbálkoztam egy Haikyuu!!-s dallal, méghozzá a Tenchi Gaeshi-vel, de annyira kicsináltam a hangomat az Imagination-nel, hogy ez már végképp nagyon rosszul ment. Végigvittem, de nem volt valami jó.

Aztán odamentem az AoiAnimésekhez, akik rendszerint a karaoke terem előtt tartják a találkozót. Illetve ott gyülekeznek, de ki szoktak menni, viszont az eső miatt most itt maradtak. Jó volt személyesen látni őket, de nem folytam bele a beszélgetésbe, mert ők nagyon magas szinten beszélik ki az animéket, emiatt nem olyan könnyű bekapcsolódni annak, aki nem akkora szakértő az animék terén. Mindenesetre Catrinnal jó volt találkozni. Vele és Hirotakával sokat beszélgetek az utóbbi időkben azon apropóból, hogy jó eséllyel rendszeres író leszek az Animagazinban, amit ők szerkesztenek. A következő május végén fog megjelenni, már ott jelen leszek.

Ezután még egyet énekeltem, méghozzá a Slayersből a Shakunetsu no Koi-t. Ahhoz képest, hogy régen hallottam ezt a dalt utoljára nagyon jól ment. Ha már nincs hangom, de énekelni akarok, akkor női előadót éneklek mély hangon. Hayashibara Megumi-t meg mindig élmény énekelni. Ez amúgy a 66. volt a listában.

Még egyszer nézelődtem az árusoknál. Meglepett, hogy találkoztam a Japán Alapítványosokkal. Lesz vetítésük a MondoCon-on, ezt promotálták. Meg volt egy árus, akinek saját készítésű matricái voltak. Ott találtam egy Kageyama Tobiósat. Ez nagyon aranyos volt, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Láttam van Oikawa Tooru is, őt dobtam. Nagyon messzire. Az volt az érdekes, volt mellette egy másik árus lány, aki mondta, hogy ő viszont nagyon szereti Oikawát. De nem maradt meg bennem, hogy hitelt érdemlően meg tudta volna indokolni, hogy miért szereti őt. Mindesetre nagyon jól elbeszélgettünk az animéről. Szerencsére Magyarországon nem nehéz Haikyuu!! rajongót találni, de aki még értelmesen lehet beszélgetni az animéről, no az az igazi. Mondta, hogy mennyire tetszett neki az animáció, meg hogy mennyire valósághűen mutatja be a röplabdát. Ami nagyon meglepett, hogy mutatta a felkarját, rá van tetoválva a "Tobe" felirat teljesen valósághűen. Annyira megtetszett, hogy konkrétan megfordult a fejemben, hogy legyőzzem a tűkkel kapcsolatos félelmeimet, és bevállaljak ilyet én is. Nagyon szép volt. De ez komoly lesz, mert vérvételkor is úgy remegek a félelemtől, mintha tűzzel közelítenének hozzám. Nagyon jó volt beszélgetni a lánnyal, remélem, találkozok vele a nyáron is.

Aztán elkezdődött a Late Night Karaoke, itt egy kicsit maradtam, de aztán mentem is. Még egy kicsit voltam kint, amikor Titkos, 8, John és Mazsibazsi beszélgettek. Csatlakoztam hozzájuk, aztán elindultam hazafelé. Hazaúton is a villamossíneken át mentem a 151-es buszhoz Kőbánya alsóhoz.

Itthon este morfondíroztam magamban, hogy megmutassam-e annak a német és holland srácnak, akikkel komolyabban összebarátkoztam a Haikyuu!! közösségből a videót, amit felvettem, az éneket. Végülis megmutattam. Nekik tetszett. Mondjuk ők másképp is látják, mert annyira nem foglalkoznak az énekléssel, de én meg tudom, hogy nem volt jó, mert erőből énekeltem ki a magas hangokat. De a dicséret ettől függetlenül jól esett.

Vasárnap

Furcsán indult ez a nap. Érdekes, hogy annyira nem érzem, hogy mostanában keveset alszok. Most is menetrendszerűen indultam el, a 151-es busszal Kőbánya alsóig. Ott a SPAR-ban vásároltam, majd elindultam a Hungexpo felé. Ma már biztonságosabb volt menni a villamossíneken, mert pont előttem ment el a 37-es villamos, így nem számíthattam ütközésre. Attól félek a legjobban, hogy pont a híd alatt találkozik a két villamos, ahol szűk az átjáró, és akkor nekem annyi. De ma sem történt semmi ilyesmi. Ráadásul most könnyebb is volt bejutni, mert kevesebben vannak, a jegyárusítás nem okozott tumultust. Gyorsan bejutottam, és most is készülődés közben kaptam el a karaokésokat.

Most kifejezetten elsőnek akartam énekelni, méghozzá a Fuyu no Rondo visual kei-ből a Melted Snow-t. Nem először éneklem már ezt a dalt, és úgy érzem, hogy most nagyon jól sikerült. Mondjuk volt előzménye ennek a dalválasztásnak, ugyanis szombat este volt egy komoly beszélgetésem egy bizonyos valakivel, ami nagyon mélyen megérintett érzelmileg. Mondták is többen, hogy nagyon szép volt, és én is azt éreztem, hogy a dal által sikerült átadni azokat az érzelmeket, amiket belül érzek. Egy helyen majdnem el is sírtam magam. Okui Masami nem először ríkatott meg, és jó eséllyel lesz még rá alkalom. Ezen előadás után ToumeiNi-vel beszélgettem sokat, utána próbáltam helyrehozni a szombat este elkövetett hibát, úgy néz ki, hogy sikerült is.

A zenei tippmix szokás szerint nagyon nehéz volt, és tippelgetős. Mondjuk nagyon nem is lehet másmilyen, mert magában a listában kb. 500 anime van felsorolva, és hogy azok legyenek benne, amiket pont láttam, ahhoz több ezret kellene lássak. Én meg alig vagyok túl a 300 megnézett animén. Innestől kezdve eléggé rossz handicappel indulok. De nem ez az a verseny, ahol szégyen utolsónak lenni. Ez nálam inkább a zenehallgatásról szól. Illetve azon szoktam izgulni, hogy egy-egy anime, amit ismerek, na onnan legyen zene. A Haikyuu!! sajnos kimaradt (pedig a listán rajta volt), viszont volt Zankyou no Terror és a Kuroko no Basket-ből is a kedvenc endingem volt. Azt nagyon jó volt hallani. A Zankyou no Terror-ról fogok később írni, mert nagyon arról sokat tudnék, de megvárom, amíg befejezem. Ami a legizgalmasabb volt számomra, az az Original Instrumental kategóriában az első dal a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu. De izgultam, hogy pont az legyen. Az az Usurahi Shinjuu Hayashibara Megumi-tól. ÉS AZ LETT!!! Alig bírtam magammal, valósággal felordítottam amikor megszólalt. Hányszor hallgattam nemcsak az eredeti verziót, de a karaokét is. Sokáig konkrétan csengőhangom volt a telefonon. Jó volt a zenei tippmix annak ellenére, hogy végig tippelgettem az egészet.

A tippmix után találkoztam Catrinnal és Hirotakával, ők is játszottak. Kicsit beszélgettünk, aztán mentem énekelni, méghozzá a Hikari Are-t, mely a Haikyuu!! harmadik évadának openingje. Ez annyira nem ment, hogy kértem a felénél a srácot, aki rakja be a kfn-eket, hogy állítsa le. Ez így nagyon nincs jól. Azt hittem, menni fog, mert a hang az ugyan megvan hozzá, de olyan furcsa a dal ritmikája, hogy azt nagyon tanulni kell. Mondjuk a fejhangon éneklést nem vállaltam be, helyette rögtönöztem ott valamit harmonikusnak gondoltam a többi hang mellett. Gyűlölök fejhangon énekelni, és azt a férfit is felakasztanám, aki így énekel. Na de ez már így alakult. Be akartam mutatni a Haikyuu!!-t de ez nagyon rosszul sikerült.

Maradtam 16 óráig, amíg el nem kezdődött a Jpop, Kpop video vetítés, aztán szépen elindultam hazafelé. ToumeiNi-vel együtt mentünk haza. Mondjuk is egymásnak, hogy ez a MondoCon is megvolt. Szerintem ezen a megítélésén már nem is fog javítani.

Novemberben volt hír, hogy lesz egyfajta Slayers évfordulós emlékkoncert 2019. január 12-én (FANTASIA 2019), melyen Hayashibara Megumi és Okui Masami közösen fel fognak lépni. Szavakba nem tudom önteni, hogy örültem a hírnek. Amennyire jelentős páros azáltal, hogy olyan dalokat énekeltek együtt, mint a Get along, a KUJIKENAIKARA! és a Nemurenai Yoru wa... számomra ők ketten együtt egy élő legenda, és mindig sajnáltam, hogy nem maradtak meg együttesen annyira a köztudatban, mint amennyire jelentős volt ez a három dal. A nagy Slayers korszak után ugyan adtak interjút egymás műsorában egymásnak, de ahogy én tudom, több, mint 20 év után most először léptek fel együtt. Titkon reménykedek abban, hogy valahol a koncert elérhető lesz online, mert nagyon jó lenne újra együtt látni énekelni őket. A kép meg Okui Masami Facebook oldaláról származik.

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kyouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.

Van néhány post vázlatban, és tudnék miről írni, de nem jutok el odáig, hogy ki is tegyem őket. Talán majd most. Átnézem őket, hogy melyeket tudom befejezni, és kikerülnek, amik úgy állnak, hogy rendben vannak.

Most viszont egy régi animés magazinról szeretnék írni, az AnimeStars-ról. Mely bár csak 2007-2010 között élt, de ekkor jelentős volt az akkori animés közösség számára, ezért azt gondolom, hogy érdemes írni róla. Főleg azért, mert ma már inkább olyannak tűnik, mintha elfeledkeztek volna róla. Akkor jelentős volt, de annyira mégsem, hogy ma is emlegessék. Sőt, azt gondolom, hogy aki az utolsó 5 évben lett animés, azok talán nem is hallottak a magazinról, vagy csak érintőlegesen. De mivel én már akkor is néztem animéket, ezért folyamatosan vettem az újságot, és meg is van az összes szám az elsőtől az utolsóig, de még a különszámok is.

Összesen 22 számot élt meg az újság, plusz volt az InuYasha és a Yu Yu Hakusho különszám. Már az első számot is megvettem megjelenésekor. Azt, hogy hogyan értesültem a megjelenésekor, nem emlékszem, szerintem csak annyi volt, hogy megláttam az újságosnál, és tudtam, hogy ez kell nekem.

Az első számokon lehetett érezni, hogy ugyan kezdetleges, de ebből valami jó dolog fog kisülni. Olyan volt az AnimeStars a magazinok között, mint a Magyar Anime Társaság a conok között. A legkevésbé sem érződik, hogy az anyagiak miatt csinálták az újságot, sőt inkább egyfajta naivitás figyelhető meg az írások között. Olyan érzetet adnak a cikkek, mintha néhány lelkes fiatal összeverbuválódott volna, hogy rajongásuk tárgyáról, az animékről írjanak magazint. Voltak is kapcsolataik, de a Mondo magazin sokkal progresszívebb volt marketing, hirdetések, és kapcsolatteremtés terén, nem utolsó sorban olcsóbb is volt, ezért 2010. júliusában jelent meg az utolsó szám, és aztán meg is szűnt. És talán a nem olyan jó marketing miatt nem maradt meg annyira az emlékezetekben az AnimeStars, legalábbis én nem hallom, hogy beszélnének róla, hogy milyen jó újság volt. Pedig jó volt, nekem tetszett. A dizájn tetszett, a tartalom is, jó volt az elosztás, és mindenről írtak, ami japánnal kapcsolatos. Az értékelési irányelv is megfelelő volt. Az írások is jók voltak, de azért lehetett érezni, hogy nem szakképzett újságírók írják az ismertetőket, cikkeket, mindezek mellett a cikkekben lehet érzékelni azt a naivitást, amire utaltam már feljebb. Persze pont ez adhat egyedi színezetet a cikkeknek, mert így nem a megtanult protokollok szerint születnek a cikkek, hanem adott esetben "sajátabbnak" tűnnek az írások, meg jobban érzékelni a személyiségüket bennük.

És nem titok, hogy én is írtam néhány cikket a magazinba. Már ekkor igyekeztem népszerűsíteni az általam kedvelt személyeket, és írtam olyanokról, mint Hayashibara Megumi, Okui Masami vagy a legnagyobb animés koncertrendezvény, az Animelo Summer Live-ról is írtam. Sőt, ha jól emlészem Ohmi Tomoe-ról is írtam, meg rémlik Ikue Ohtani és Yamaguchi Kappei is. Szerettem írni, csak egy idő után elvesztettem a motivációmat, és egyre nehezebben születtek meg a cikkek. Nem is merem elolvasni az írásaimat, mert olyan érzésem van, hogy akkoriban sokkal elfogultabb voltam, ráadásul nem is volt annyi ismeretem unblock az animékkel kapcsolatosan. Persze folyamatosan változok és fejlődök, úgyhogy ez annyira nem kifogás, de aminek viszont örülök, hogy ekkor tanultam meg több szemszögből nézni a dolgokat, a cikkekben is igyekeztem több szempontból rávilágítani a dolgokra. A legtöbb cikkem 2009-ben készült, aztán 2010-ben is talán van egy-kettő, de szerintem nem maradtam végig a magazinnal, mert tényleg nem voltam motivált. Azért sem, mert ritkán tetszett a cikkemnek a dizájnja, és nem tudtam, milyen képeket tettek ki. Okui Masamiról is sikerült két olyan képet találniuk, ami... nem is az, hogy nem előnyös, hanem olyan jellegű kép, ami nem megszokott róla. Vagy nem tudom, hogy fejezzem ki, de nem ezekkel mutattam volna be az énekesnőt. A másik ami nem tetszett, hogy többször átszerkesztették a cikket. Ez megszokott dolog, hogy megírom a cikket, visszaküldik, nézzem át, és ha valami rosszul van javítva, akkor írjam át. De voltak olyan javítások, amikről nem tudtam, hogy bizony előfordult egyszer-egyszer idétlen mondat, amire én is csak lestem, hogy ezt mégis hogy találták ki? Ezt be az újságba? Eszembe jutott, hogy Park Romi-ról is írtam, és nem tudom, hogy írtam már, hogy dél-koreai japán seiyuu. A lényeg, hogy volt egy ilyesféle javítás, hogy "ez az ügyeskedés sem akadályozta meg abban, hogy népszerű seiyuu legyen". Csak lestem. Nem emlékszem arra, hogy ilyet írtam volna, nem is tudtam arról, hogy így javították volna. Arról van szó, hogy Dél-Koreából került át Japánba, és hogy ennek ellenére sikeres tudott lenni. El kéne olvassam, hogy tudjam miről van szó. Valószínűleg ezek is demotiváltak az írásban.

Akkoriban MSN-es csoportban beszéltük meg a dolgokat. Már semmit nem tudok ezekből visszaidézni, csak azt, hogy igyekeztem egy harmadik különszámot kisírni, ami a Slayers-ről szólt volna. Szerettem volna az egész szériát bemutatni a videojátékokkal, nem utolsósorban a zenét, a kislemezeket és albumokat. Persze, hogy azért, hogy ezzel is vigyem Hayashibara Megumi és Okui Masami hírét, mi másért. Az az igazság, hogy úgy, nagy Slayers rajongó soha nem voltam. Soha nem jött be annyira a sorozat, nem volt rám annyira hatással, mint akár a Kaleido Star is. De végül anyagi okokra hivatkozva ez nem valósult meg.

A hibái ellenére szerettem, és azt gondolom, hogy jó magazin volt, hiányzik, és kár, hogy nem maradt meg az emlékezetekben.

Kis visszatekintő Okui Masami 2003-ban megjelent feldolgozásalbumára, mely a Masami Kobushi címet kapta. Érdekes a cím egyébként, mert a Kobushi alapvetően két dolgot jelent. Van az egyik, amit ezzel a kanjival írnak: 拳. Ez az ököl, és bár kicsiben nem látszik annyira, de alul látható a kéz kanjija, felül meg gondolom a kéz által okozható sebzést mutatja, ezt nem tudom. A lényeg az, hogy bár az ököl eléggé erős egy albumcímnek (hacsak nem heavy metalról van szó, de itt nem), de lehet úgy értelmezni, hogy mint a "Greatest Hits", magamban szoktam úgy mondani, hogy a legnagyobb ütések, és akkor erre utalhat az ököl. De ennél sokkal legitimebb a másik jelentés, mely inkább körbe van írva. Ez két kanjiból áll: 小節. Ez a hullámzó, dallamok, ilyen sajátságos díszítése a daloknak.

Hát sokkal inkább az utóbbiról van szó, mivel bár nem mindegyik dal van nagyon áthangszerelve, de azért hallhatóan mindegyikben hallható legalább egy kis változtatás, mellyel mindenképp egyedi lett a dal, sőt az egész album különleges helyet foglal el Okui Masami repertoárjában. 12 dalt gyűjtött össze az albumra, és azt gondoltam ki, hogy összehasonlítom ezeket egyenként az eredeti előadóval. Miben lett másabb az Okui Masami által énekelt változat, attól jobb lett-e vagy rosszabb. Lássuk őket.

1. Cutie Honey: Részint igazságtalanság összehasonlítani régi dalt újjal, hiszen régen a technikának köszönhetően távolról sem tudtak úgy megszólalni a dalok, mint manapság. Az eredeti dal 1973-as, érdekes hallani, hogy bár élő hangszerekkel vették fel a dalt annak idején, de hogy mennyire egyszerű a hangzása, hangszerelése. Mai fülnek (így nekem is) talán furcsa ezt hallgatni, inkább annak lehet jó, aki szereti a nagyon régi animéket, de a helyzet az, hogy Okui Masami sokkal kellemesebbé tette a mai fül számára.
   Maegawa Yoko < Okui Masami
2. Give a reason: Szerintem lassan két részre lehet osztani az anime előadókat: Akik feldolgozták a Give a reason-t, és akik nem. Az pedig nem lehet, hogy pont Okui Masami ne dolgozza fel, akinek szerves része volt a Slayershöz zenékben, hiszen nemcsak hogy együtt dolgozott Hayashibara Megumi-val, hanem énekelt saját dalokat, sőt seiyuu-knak írt character dalokat is. Igazán itt nőtt meg az ismertsége, így jogos, hogy feldolgozza a legismertebb Slayers dalt is. A hangszerelésben nincs komoly változás, de azt az erőt, amivel Hayashibara Megumi el tudta énekelni a dalt, még Okui Masami sem tudta átadni.
   Hayashibara Megumi > Okui Masami
3. truth: A Shoujo Kakumei Utena endingjéről van most szó, melyet Yumi Luca énekelt fel eredetileg. Egy kislemezes énekesnő maradt, a dalt is inkább csak azok jegyezték meg, akik látták az animét. Mert amúgy nem lett egy nagy durranás. Egy megjegyezhető zenei motívum van a dalban, a refrén és a verse közötti átvezető rész. Amúgy nincs "japános" hangja az énekesnőnek. Ezen segít Okui Masami, viszont az ő verziójával meg az a baj, hogy őneki nincs már olyan hangja, mint a '90-es években volt, és ez némileg ront az összképen annak fényében, hogy az 1997-es dal hangszerelésén szinre semmit nem változtattak. Sajátságos helyzet, mert egyik sem jött be igazán.
   Yumi Luca X Okui Masami
4. Love Squall: Hadilábon állok a Lupin Sansei animékkel, egyet sem láttam belőlük. Furcsa kettősséget érzek, úgy tudom, hogy a bűnügy és a romantika egy sajátságos keveréke jelenik meg a sorozatokban. Legalábbis ebből a dalból ez érződik ki. Nekem egyik változat sem jött be igazán. Okui Masami a hangjával adott neki egy kis "mai hangzást", de amúgy érdekes, hogy az 1979 körüli dalnak szinte semmit nem változtattak a hangszerelésén. Ez is inkább ilyen meghallgatom, de nem érzem, hogy bármit is vesztettem volna, ha lemaradt volna a lemezről.
   Hohn Sandy X Okui Masami
5. Zankoku na Tenshi no Thesis: A Neon Genesis Evangelion openingje a másik olyan animés dal, melyet nincs az az anime előadó, aki így vagy úgy, akár koncerten is, de ne dolgozta volna fel, vagy ne énekelte volna el. Okui Masami is hozzányúlt, és talán kicsit jobbá is tette. A hangszerelésen itt is alig van változás, de az tetszett, hogy a Bridge-be beletett egy mélyhangú háttérvokált. Így izgalmasabbá, élőbbé tette a dalt. Úgyhogy meg lehet kövezni érte, de jobban szeretem a feldolgozott változatot.
   Takahashi Yoko < Okui Masami
6. Successful Mission: Külföldi animés körökben méltatlanul ismeretlen dal a Saber Marionette J openingje, pedig nagyon jó dal lett. Ugyanaz a stúdió csinálta az animét, mint a Slayerst, ugyanaz a Hayashibara Megumi énekli az openinget, mint a Slayersét, mi kell még? Ja, hogy hasonló a hangzása, mint a Slayers daloknak? Ez fémjelezte a '90-es éveket. Azt a '90-es éveket, amit a King Records gyártott. De én nagyon szeretem ezt a hangulatvilágot, többek között ezért is szeretem a '90-es évek anime dalait. Egyszerűséget sugároz, életszeretetet, és néha még most is jó ilyen könnyed dalokat hallgatni. Okui Masami háttérvokalista volt az eredeti dalban, itt énekesnővé avanzsált. Itt is ugyanaz a baj, mint a truth esetében. Az énekhang által nem jön át a '90-es évek hangulata, és ez hallható annak fényében, hogy itt is alig változtattak az eredeti hangszerelésen.
   Hayashibara Megumi > Okui Masami
7. GHOST SWEEPER: Hogy én mennyi mindent köszönhetek ennek a dalnak. Köszönhetem többek között a GHOST SWEEPER Mikami animét, két fantasztikus énekesnőt - az opening és az ending előadóját, és köszönhetem ezt a fantasztikus alkotást, mely jobb lett, mint az eredeti. Írtam régebben Harada Chie-ről, ő az, aki konzervatóriumot végzett, és ez hallatszik is a dalban. Túl jóra sikeredett. Nem tudta azzal a "sokkal kisebb tudással" énekelni a dalt, amivel egy anime dalt kell. Ehhez Okui Masami könnyed hangja kellett, aki kihozta a dalból a maximumot.
   Harada Chie < Okui Masami
8. Lupin Sansei Ai no Theme: Az egyik legjobb dolog az albumon. Aki ismeri Mizuki Ichiro stílusát, az tökéletesen rá tudja illeszteni a dalt. Nagyon is jól énekli, de Okui Masami adott neki egy olyan különleges dallamvilágot, ami által sokkal-sokkal jobb lett az eredetinél. Megmaradt az a melankólikus hangulat, a hangszín az, ami sokkal kellemesebb lett. Ezáltal érzem át jobban a hangulatát, és a háttérvokállal csak még érzékibbé tette a dalt. Mindenképpen az egyik legjobban sikerült feldolgozás.
   Mizuki Ichiro < Okui Masami
9. Tamashii no Rufuran: Júúj, az egyik legnagyobb hatású anime dal, amit életemben valaha hallottam. És hogy mit hozott ki Okui Masami ebből a dalból... Itt kifejezetten jól jön, hogy évekkel később lett felénekelve a dal, Okui Masami az ezredforduló körül rengeteget fejlődött abban, hogy énekeljen hitelesen érzelmeket. Ennek a gyümölcse leginkább ebben hallható, hiszen nagyon durva érzelemvilágot hordoz a dal. Itt is maradt az eredeti hangszerelés, a kórus nagyon kell a dalban, és valami olyan szintű hiteleséggel adja át érzelmileg a dalt, hogy ha választani kell, nem is kérdés, hogy melyik a jobb.
   Takahashi Yoko < Okui Masami
10. Northern lights: Egy újabb Hayashibara Megumi dal, ezúttal a Shaman Kingből. És hát az a helyzet, hogy akármennyire is fejlődött Okui Masami énekhangja az évek során, de más úton, mint Hayashibara Megumi, és amiket neki írtak, azt annyira rászabták, hogy azt senki nem képes úgy átadni, mint ő. Csak Hayashibara Megumi rendelkezik azzal az érzésvilággal, amilyet ez a dal megkíván. Így bárki is énekelje ezt a dalt, biztosak lehetünk benne, hogy rosszabb lesz az eredmény, ha az eredetihez hasonlítjuk. Még Okui Masami esetében is.
    Hayashibara Megumi > Okui Masami
11. YOU GET TO BURNING: Az egyik olyan dal, mely a legjobban fémjelzi, hogy miért szeretem annyira a '90-es évek anime zenéjét. Azt a könnyedséget, már-már légiességet, ahogy énekli Matsuzawa Yumi a dalt, az valami csodálatos. Hihetetlenül kellemes hangja van, és minderre rájön a '90-es évek minden pozitív kliséje, ami által szerethető egy dal, hogy a maga egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Nincs semmi túlgondolva se zeneileg, sem énekhang tekintetében, de amit nyújt, azt 100%-os minőségben adja át. Nem is kérdés, hogy számomra az egyik legkedvesebb dal. Ez is olyan dal, ahol nem változtattak sokat a hangszerelésen, és mivel majdnem úgy hangzik, mint az eredeti, így rossz hallani, hogy Okui Masami később énekelte fel, sokat ront a '90-es évek hangulatvilágán.
    Matsuzawa Yumi > Okui Masami
12. Kyou mo Dokoka de Devilman: Egy ősrégi dallal zárja az albumot Okui Masami, a Devilman endingjével. És talán a legrosszabb dolog, ami az albumra felkerülhetett. Érdemes meghallgatni az eredetit, valami hihetetlenül kellemes hangulata van. Férfi az előadója, ennek fényében valami hihetetlenül kontrasztos, hogy Okui Masami bevitt egy ilyen "csajos merészséget" a dalba, vagy hogy nevezzem. Természetesen teljesen át lett hangszerelve a dal, még a hangszínt is megváltoztatták. Azt ugyan nem tették rosszabbá, mert az énekesnőre szabták, de hát elvesztette az eredeti értelmét a dalt, és az új legfejlebb annyiban van összhangban a régivel, hogy egy "devilwoman"-t hallunk.
    Toda Keizo > Okui Masami

Annak ellenére, hogy az összkép meglehetősen változatos lett, összességében jó végighallgatni olykor az albumot. De leginkább csak azokat a dalokat hallgatom róla, amiket nagyon szeretek tőle, mert nem is lett egységes az album. Azt tippelem, hogy a '70-es évek anime dalai (1, 4, 8, 12) gyerekkori emlék okán kerültek fel az albumra, az összes többihez meg volt valami köze. Vagy ahhoz az adott animéhez írt másik dalt, vagy abban a dalban vokálozott, vagy csak szimplán King Records. Azokért a dalokért kincset ér az album, melyekből jobbat tudott csinálni. A többit meg meghallgatom, de nem nehéz náluk jobb dalt találni az énekesnő repertoárjában.