VÉGRE!!! VÉGRE!!! VÉGRE VAN ALI PROJECT CD-M!!! 2009 óta ismerem az együttest, kilóra megvettek az Kinjirareta Asobi dallal és eddig húztam, hogy legyen ALI PROJECT CD-m. De most végre van, ráadásul ez az abszolút kedvenc albumom tőlük, a Psychedelic Insanity. Ez volt nálam 2010 nyarának egyik nagy durranása. Én ekkor találkoztam vele, de az album egyébként 2007. augusztus 22-én jelent meg.

A CD-t az ebay-en vettem, méghozzá, attól a music_horizon nevű eladótól, akitől már vettem korábban CD-ket, és írtam róla korábban. Ő az, aki jó áron ad el japán CD-ket. Ahogy akkor is írtam, biztos, hogy ő is ilyen 100 yenekért veszi a CD-ket, azt adja el árréssel, de a többiekhez képest korrekt áron adja a CD-ket. Az ő esetére azt mondom, hogy vigye nyugodtan, megérdemli.

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy azért szeretem ennyire ezt az albumot, mert nagyon sok emlék köt hozzá 2010 nyaráról, vagy az ALI PROJECT tényleg itt hozta ki a tőle telhető legtöbbet. De azt biztosra tudom mondani, hogy hiába telt el 13 év, még ha le is "hántom" róla az emlékeket, ezt az albumot most is annyira jó hallgatni, mint annak idején. Illetve ez az az ALI PROJECT album, mely nem tartalmaz egy anime betétdalt sem, mégis az ezen az albumon lévő dalokat érzem a legközelebbinek a kommerszebb, anime dalaihoz. Hogy ez annak a hatása, hogy ekkor futottak fel nagyon a Rozen Maiden-nel és a 2007 április 4-én megjelent Soubikakei nevű anime válogatásalbumukból a legsikeresebb (5. helyen nyitott az Oricon lemezeladási listán, 14 hétig volt listán és 63.117 példányt adtak el belőle. A napi listán a 3. helyen nyitott.), nem tudom, de ha valaki engem kérdez, akkor azt mondom, hogy ha valaki mélyebben bele akar menni az ALI PROJECT munkásságába, akkor ezt az albumot ajánlom első körben. Ha tetszik az, amit itt hall, akkor lehet próbát tenni a többi albummal is. A Psychedelic Insanity az anime dalok nélküli stúdióalbumok közül a legsikeresebb. Ez is elérte a 3. helyet a napi listán, de a heti eladási listán a 20. helyen nyitott, és 18.615-nél megállt a számláló. Biztos közrejátszott az is, hogy ekkor szerzett az együttes nagyobb ismertséget, ezért jobban kíváncsiak voltak rá az emberek.

És nagyon jó szívvel ajánlom az ALI PROJECT zenéjét, mert bár sok depressziós daluk van (mondjuk pont ezért nem ajánlható mindenkinek), de amit csinálnak az nagybetűs MŰVÉSZET! Ha van ténylegesen ezerarcú énekesnő, az az ALI PROJECT énekesnője, Takarano Arika. Ahány lemezborító, annyiféleképp néz ki, és mind jól áll neki! Ráadásul nagyon művelt. Mély ismerete van japán történelemből és a dalszövegekbe (az énekesnő a dalok szövegírója) folyton tesz utalásokat japán történelmi eseményekre. Emellett hihetetlenül választékosan fejezi ki magát. Ezt én, aki kezdő szinten van japánból, onnan tudom megállapítani, hogy kevés ismerős szót hallok ki a dalokban. A japán dalokra (főleg az anime dalokra) is jellemző, hogy bizonyos sablonok alapján írják meg a szövegeket. Ettől az énekesnő teljesen eltér. Ez az együttes a japán zene egy különleges ékköve.

És hogy sokszor milyen nehéz értelmezni a dalszövegeiket, jelzi ez a blogpost is, melynek tulajdonosával nemrég beszélgettem. Japán szakos az egyetemen, vele speciel nem az anime dalok szerettették meg az együttest, hanem az első évek albumai. A "Yuugetsu Renka" dal szövegét elemezte, és csak a címet több bekezdésen át elemezte. És utána a szöveg... Nagyon ismeri az ALI PROJECT-et, igazán inspiráló volt vele beszélgetni.

Azért is szeretem az ALI PROJECT-et, mert az egyes albumok mind alaposan kigondolt koncepció alapján készülnek, és a lemezborítók is visszaadják az album mondanivalóját. A Psychedelic Insanity esetében a "Cyber-gothic" stílust vették nagyító alá, ezért futurisztikus az énekesnő ruházata. A hajviselet meg a smink is ezt adja vissza, csak azért vagyok most zavarban, mert egyáltalán nem értek a divathoz, ezért erről komolyan nem tudok nyilatkozni. De az biztos, hogy a képek a borítón művésziek és megint azzal szembesülök, mint nem először japán CD-nél, hogy a scannelt borító messze nem adja vissza borító valódi mivoltát. Nemcsak azért, mert scannelésnél zajos lehet a kép, meg a szín se jön át mindig, hanem a borító szépségéhez a képek koncepciója is nagyban hozzájárul, és ezt leginkább csak az eredeti borítón, lapozgatva jön át. Úgyhogy nagyon kellett már ez a CD! Van néhány album, amit szintén megvennék az együttestől, ha úgy alakul, meg is lesz mind!

Bizony, szorgosan nézem a .hack sorozatot, megjelenésük sorrendjében. Így a Liminality után volt a Tasogare wa Udewa Densetsu, majd az egy epizódos GIFT után itt van az oly régóta várt Roots. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert nagyon jó az ending dal. Mivel ALI PROJECT dal, ezért régóta ismerem az együttes többi dalával együtt, de az animéhez csak most van szerencsém. Úgy néz ki, hogy van is szerencsém, mert már az első részből látszik, hogy valami nagyon jó dolog fog belőle kisülni. Meg a zene is nagyon jó abból a szempontból, hogy végre valami más. Nagyon jó zenéket írt Kajiura Yuki az előző szériákhoz, ez vitán felül áll, de arra a változatosságra, amit az ALI PROJECT hozott, arra nagy szükség volt. Már az első részben is hallható volt az a jellegzetes ALI PROJECT-feeling, és valósággal libabőrös lettem a zenétől. Nagyon jót tett az animével az együttes, és akkorát mosolyogtam, amikor meghallottam az 1. részben a GOD DIVA dalt. Az ott van nálam a 10 legbetegebb ALI PROJECT dala között. Egyáltalán a cím is rettenetesen vicces, de itt az animében nyert valódi értelmet. Akkor szólalt meg, amikor két lány megtámadta s főszereplő srácot, Haseót, és a támadás idejére férfi hangjuk lett. Az endinget a Boukoku Kakusei Catharsis-t itt is jó hallgatni, viszont az opening rettenetesen nagy csalódás volt. Olyan semmilyen a Silly-Go-Round. Pedig az Kajiura Yuki szerzemény, de ez már FictionJunction project keretében írta meg, azon belül is YUUKA énekelte a dalt. De valami harmatgyenge, semmilyen zenei motívumra nem emlékszem így az első részben meghallgatva. Fog-e ez vajon változni? Nem hiszem, mert azért a nagyon jó zenéket már az első hallgatás után megjegyzem. Ahhoz képest éltem meg csalódásnak, hogy Kajiura Yuki-nak nagy rajongótábora van világszerte, és eddig csak jó dalokat hallottam tőle (tehát értettem, hogy miért szeretik ennyien, legfeljebb nem tudtam azonosulni egy-egy dalával, de ez más kérdés), de ez az opening biztos, hogy az utolsó helyen áll nálam az összes általa írt dala között. Azt gondoltam, hogy azért van ekkora rajongótábora, mert nem képes rosszat írni. De csak kiderült, hogy Kajiura Yuki is csak ember, akivel ugyanúgy előfordul, hogy rossz munkát ad ki a kezéből, mint bárkivel mással. Kíváncsi leszek, hogy fog-e változni a véleményem a dalról. De egyáltalán nem értem, hogy YUUKA miért nem olyan gyászos arccal a kislemez borítóján. Úgyhogy a kép is hagy kívánnivalót maga után. Most hallgatom a kislemezt, gondoltam, még egyszer meghallgatva meg fog változni a véleményem róla, de sajnos nem. Nem annyira rossz dal, de ahhoz képest, amit Kajiura Yuki tud, hozzá képest nagyon gyenge. Tipikus anime dal, tizenkettő egy tucatban, ilyet bárhol, bármikor hallok. Ahhoz képest, hogy mit tud, óriási csalódás... Úgy néz ki, ezt az animét az ALI PROJECT-hez szabták, és ők valami eszméletlenül jót alakítottak. Ha nem lenne a Rosen Maiden, ez lenne a karrierjük csúcsa.

A 10. résznél járok az új Rozen Maiden sorozatban, így most már összetettebb véleményt tudok alkotni az animéről. Sajnos bejöttek a negatív "jóslatok", tényleg elég lassú a történetvezetés. Amit láttam az első három részben, az gyakorlatilag egy részbe befért volna. Igazából nem is csak azért, mert lassú, hanem mert kihangsúlyoz olyan történéseket, amiknek a főtörténet szempontjából semmi köze nincs. Sakurada Jun felnőtt lett, egy könyvesboltban dolgozik, tanulmányait abbahagyta, mert bár végül szeretett tanulni (ahogy láthattuk korábban), mégis csak egy harmadrangú egyetemre vették fel, ahova a japán fiatalság aljanépe jár, így úgy döntött, hogy inkább dolgozni megy. A könyvesbolt, ahova felvették, főnöke igencsak zsémbes, nem biztos, hogy bárki is ilyen főnököt kívánna magának. Sokat szekálja Jun-t, mert bár mindent megtesz, hogy jó munkaerő legyen, meglehetősen ügyetlen néha, és főnöke előszeretettel köszörüli a nyelvét a rossz tulajdonságain. Az önmagában jó dolog, hogy Jun saját lakásban lakik, de nagyon nem tetszik, hogy szürkék a falak és olyan színtelen az egész, nagyon lerontja a hangulatot. Így nővérét bár nem látjuk, viszont főhősünk munkatársa Saito jellemre tisztára olyan, mint Nori. Naiv, mindenkivel kedves, és nyugodtan leszúrhatják késsel, az sem érdekli.

Igazából én az elejére nem szántam volna ennyi időt. Teljesen felesleges Jun-t ennyit látni a munkahelyén, a történet szempontjából semmi érdekeset nem csinál, csak dolgozik, meg beszerzi azt a bizonyos könyvet. És amint az célt nyert, utána sem indul be az egész, pont azért írok csak most róla, mert konkrétan most kezd forrani a levegő, és végre felébreszt. Úgy nem ad értelmet a korábbi történéseknek, de hogy végre van valami fordulat, esetleg abban segít, hogy az elején levő történéseknek érzelmi töltetet ad azáltal, hogy empatikussá tesz a szereplőkkel. Azt érdekes egyébként látni, hogy mi lett a gyerekkori Jun-nel, aki mindenkit elmart maga mellől, gyűlölt mindenkit, mert mindig bántották, most meg ő biztatja a másikat, hogy igenis meg tudja csinálni. Nem semmi fordulat. Beleillik ez a jellemvonás, hiszen az első szériában és a Träumend-ben folyamatos jellemfejlődésen ment keresztül. Viszont azt logikai bakinak tartom, hogy ahogy kerülnek elő a Rozen Maiden babák, nem emlékeznek Jun-re, és mint egy vadonatúj Medium-ként bánnak vele. Az nem játszik, hogy elvesztik az emlékezőtehetségüket, mert akkor az Ouvertüre-ben Shinku hogy tud visszaemlékezni egy ajándék által egy több, mint 200 éves történésre? De az a helyzet, hogy a fiatal felnőtt Jun sem úgy köszönti a babákat, mint régi ismerősök. Úgyhogy sokban elmarad az új széria a régiektől, azok igazi kuriózumok voltak. Végignézem az első sorozatok tiszteletére, de koránt sincs meg az a hangulat. Ja, és hiányoznak a német epizódcímek.

Ejtsünk szót a zenéről is. Már többször említettem, hogy szeretem az openinget az ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalt, viszont azt el kell ismerni, hogy nem olyan nagy szám, mint az előző három. Azokba jóval több ötlet volt. Takarano Arika szinte színésznő volt az énekhangjával, annyira hitelesen játszotta el az alárendelt szerepét, itt meg nincs nagyon színészkedésről szó, ebből a szempontból egyszerűbb lett a dal. Az endingnek viszont örültem. A régi Rozen Maiden-eknek Shimotsuki Haruka énekelte az endinget, és egy időben fárasztott, idegesített, mert nincs képzett énekhangja. Jók azok a dalok, amiket énekel, alap énekhangja is van, de konkrétan nem tud énekelni. Tök mindegy, hogy Shimotsuki Haruka+refio vagy kukui néven csinálja, nem tetszett egyik sem. Az új endinget viszont Annabel énekli. Vele először az Another animében találkoztam, szép endinget énekelt neki, de akkor még nem figyeltem rá komolyan, Most viszont tettem egy próbát az Alternative kislemezzel, és tetszett a B-side track is, ami abból a szempontból fontos, hogy ha az nem anime dal, akkor az jóformán saját szerzemény, ott jobban megmutatja, hogy ki ő valójában, milyen dalokat énekel, és ez sokszor eltér az animéhez írt daltól. Egészen jó volt, bár az Rozen Maiden ED is tetszik. Szépen énekel, egyedi, tetszetős a hangzásvilág. Egy albuma jelent meg hivatalosan (van még kettő vagy három saját maga által producerelt, indie album is), azt is meghallgattam, és egészen jó dalai vannak, ajánlom figyelmekbe. Amúgy valószínűleg azért Annabel énekli az endinget, mert az a csoport írta a zenét, amelyik a korábbi endingeknek (myu), innen az összeköttetés.

Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki "Otou-sama"-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Ma értem a Rozen Maiden második évadjának végére. Így kell nagyon jó második évadot csinálni! Nagyon élveztem végig, bár tény, hogy itt is volt poén bőven, de maga a történet sokkal komolyabb volt, az utolsó részre is hagytak bőven meglepetéseket. Honnan is származik a hetedik Rozen Maiden baba, mire is megy ki valójában az Alice Game? Erre mind választ kapunk. Érzelmileg megkapó lett a vége. Ez az anime a meglepetésekben győzedelmeskedik. Ha jól emlékszem, már az első széria végén is írtam, de ide is írom, hogy igazából nem nagy spoiler, ha azt elárulom, hogy itt a jó győzedelmeskedik, a rossz meg elbukik, de a körítés, ahogy az egész Alice Game-et elénk tálalják, ahogy fokozatosan leszünk a nagy titkok tudója, és ahogy lezárják az egészet. Nálam azért fontos a karakterek jelleme, szerethetőek legyenek, és azért rendelkezzenek komoly jellemvonásokkal is. Bár azért egy-egy humoros karakter természetesen jöhet, aki kicsit oldja az esetleges feszültséget, vagy poénjaival még jobbá teszi a történetet. Ebben az animében Kanaria idétlenkedése az, amit ebben az esetben ki lehet emelni. Nekem tetszik ez a "mekkora menőnek hiszi magát, aztán a végére nagyot koppan" féle poén. Egyelőre ennyi, legszebb emlékű animék közé fog tartozni. De még nincs vége, hiszen hátra van még az OVA és a Zurückspulen. Ezen a hétvégén OVA-hétvégét fogok tartani, biztosan nagyon szórakoztató lesz az Ouvertüre, majd kiderül. És hétfőtől pedig az új széria. Izgatottan várom, már csak azért is, mert rossz véleményeket mondtak, ugyanis a 12 résznek történetét akár 2-3 részben is el lehetett volna mesélni. Kíváncsi leszek, már csak azért is, mert az opening nagyon bejövős.

Ha végzek a Rozen Maidennel, utána egy másik ALI PROJECT-es animét tervezek nézni, a Code Geass: Hangyaku no Lelouch-ot.

Hosszú idő után végre új ALI PROJECT kislemez. Hiányoztak is nekem már, szeretem a stílusukat, annak ellenére, hogy alapvetően távol áll tőlem az ilyen sötét zenei világ. Néhány dalt is kifejezetten vidámnak érzek, izgalommal tölt el, amikor hallgatom őket, de vannak olyan szerzemények is, melyek demoralizálóak is, főleg ebben a Black Alice projectben. Ezt a projektet 2004 őszén indították el a Kinjirareta Asobi kislemezzel, melynek dalai máig az egyik legnépszerűbbek. És akkor még nem is lelkesedtem a Rozen Maiden animéről, mely tényleg nagyon jó lett.. Lassan listát kéne írnom a tervezett animékről...

Az új kislemez is történetesen a Rozen Maiden animéhez készült, hiszen most nyáron megy az új széria a Zurückspulen (Rewind, ha már ennyit németezek manapság). És hogy milyenek az új dalok? Általában szokás mondani egy együttesről, különösek, ha egy adott stílust művel, hogy egy idő után ellaposodik, mert már szinte minden szegletéből merítettek, és nem tudnak már újat mutatni. Az ALI PROJECT viszont kivételes helyzetben van, egyrészt mert ez a sötét hangulatú Goth-loli stílus eléggé széles spektrumban mozog, így voltak bőven kiaknázatlan lehetőségek. Másrészt meg az együttes férfi tagja Katakura Mikiya kivételes zeneszerzési tehetségének köszönhetően sokáig (számomra legalábbis) változatos tudott maradni az együttes. Még a tavalyi Kyomu Densen kislemezen is van olyan dal (név szerint a "Yomi no Tasogare no, Utsuro Naru Aoki Hitomi no.") melyhez foghatót még nem hallottam tőlük és egyszerűen fantasztikusra sikeredett. Ám a mostani kislemezzel úgy tűnik, hogy ennyi volt, ugyanis összességében mind a három dalról el lehet mondani, hogy ezeket már hallottuk. Tetten érhető a megszokott ALI PROJECT minőség, de ezeknél vannak jobbak is. Lássuk őket egyenként:

1. Watashi no Bara wo Kaminasai: Az anime opening dala a szokásos Rozen Maiden dal. Valószínűleg addig fogom hallgatni, amíg az újdonság erejével hat, de mivel hallható a sokak által kedvelt stílus, ami az együttest fémjelzi, ezért hallatja magát. Na meg azért Takarano Arika hangja azért még most is nagyon ott van. A zene a szokásos. 8/10
2. Fräulein Rose: Most, hogy nézem az első szériát, mosolygok azon, hogy előbb találkoztam ezzel a címmel, mint dalcím, mint az anime első részének címeként (és még csodálkoznak, hogy szenvedek a mondatképzéssel németül? -_-). Elképzelhető, hogy konkrétan Shinkunek dedikálták ezt a dalt. Akik szeretik az együttes lassú dalait, azok valószínűleg ebben a dalban sem fognak csalódni, engem egy kicsit lehúz, ezért nem szívesen hallgatom, amúgy egy mestermű. 7,5/10
3. Otome no Aganai: Egy másik lassú dal, ezt jegyeztem meg a három közül a legnehezebben. Ez is eléggé lassú, depresszív, meghallgatom, de más dalaikat jobban szeretem ennél. 6,5/10

Igazából az első dal az, amelyik igazán megmutatja, hogy miért is szeretem ezt az együttest, így több, mint 1 hónap utána azt kell mondjam, hogy nagyon hallatja magát. És még videoklip is készült belőle, nézzétek meg:

Ja, és nézzetek nagyon sok Rozen Maident.

Nem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.

Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go

Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori "életmódba" engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon... Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni... XD

A blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt - ebben az esetben - sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás... Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).

Na, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel... legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a "belefér" kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.

[caption id="attachment_3399" align="alignright" width="216"] ALI PROJECT (2008)[/caption]

Mindig furcsálltam, hogy Japán számomra egyik legjobb együtteséről szinte semmi információt nem találni. Pedig mindig érdekelt, hogy az énekesnő, Takarano Arika (Tegnap volt 48 éves, boldog születésnapot! ^_^ お誕生日おめでとう！) csak megjátssza ezt a darkos stílust, amiben írja a dalszövegeket, vagy hányattatott élete volt? Erre még mindig csak sejtem a választ, de legalább egy pár infót sikerült összegyűjtenem a csapatról.

1988-ban jelent meg az első nagylemezük (Gensou Teien; 幻想庭園), már a megalakulásuk is érdekes volt. A csapat férfi tagja Katakura Mikiya már nagyon régóta foglalkozik zeneszerzéssel, profilja a klasszikus és a modern zene elegye. Amikor az új project-jéhez keresett énekest, akkor találkozott össze Takarano Arikával, egyből szemet szúrt a nő furcsa viselkedése. Meghallgatta az énekhangját, bár tetszett neki, ám egyáltalán nem ebbe a stílusban ír zenéket, így nehezen találták meg az összhangot. De amikor Arika megmutatta Mikiyának a verseit, teljesen el volt bűvölve, és rájött ez az, amelyik stílusban zenét ír. Ugyanis a mai napig a dalok döntő többségének a szövegét az énekesnő írja, nagyszerű szövegíró.

Tehát a kezdetek. Aki animék által ismerte meg az együttest, és talán olyannyira tetszett neki a munkásságuk, hogy mélyebb ismereteket is kötnének a duóval, az készüljön fel, hogy csak csírájában fogja visszahallani azt a zenei stílust, ami az anime dalaikat fémjelzi. Az első album nemcsak a hosszú évek távlata miatt teljesen más hangzású, hanem mert az egy független zenekiadó által jelent meg, és bár a stílusban tetten érhető az az ALI PROJECT-es stílus, ám az zeneileg kiforratlan volt, talán jobb "próba-album"-nak nevezni. Ezután 4 éves szünet következett. 1992-ig kanjival írták az együttes nevét (蟻プロジェクト), majd ekkor írták át romajira csupa nagybetűvel. És ebben az évben jelent meg második nagylemezük: Gekka no Ichigun (月下の一群), melyben már jóval inkább felismerhető az a stílus, amit megszokhattunk az együttestől, ugyanis ekkor kezdték el kialakítani azt a modern stílus-klasszikus zene keverékét. Az ezt követő 1994-es DALI megint teljesen más vizekre evez. Mély érzésű, spirituális dalokat tartalmaz, nagyon távol áll azoktól a közkedvelt, szerethető ALI PROJECT daloktól. Egy évre rá, 1995. december 6-án jelent meg az első best of albumuk, a Hoshi to Tsuki no Sonata (星と月のソナタ), mely új dalaik mellett a második albumuk néhány dalát újragondolták. Ebben az évben kezdtek el először Anime dalokat írni. Első ilyen munkásságuk, a Marmalade Boy, és a Midoriyama Highschool Koushien-hen.

Ekkor kezdett el fordulni a kocka, és kezdtek el inkább anime zenéket írni, és a stúdió albumokat háttérbe szorítani. Ez nem hozta magával azonnal a zenei stílus változását, az lassan, folyamatosan alakult át. A fenti két animéhez írt dalok sikerének örömére egyre több animéhez írtak zenét, ezeknek köszönhetően egyre ismertebbek lettek. Ennek következtében egyre ritkábban jelentek meg stúdió albumaik, ám azok annál jelentősebbek, hatásosabbak lettek. 1998: Noblerot, 2001: Aristocracy, 2002: Erotic & Heretic. Ezeken az albumokon énekelt az énekesnő igazán démoni, házsártos stílusban, emiatt rétegzenék lettek.

A 2001-es év nagy áttörés volt, ugyanis a NOIR anime zenéje hozta meg az első, igazi nagy sikert az együttesnek. Egyrészt mert nagyon jól illett a zenéjük az anime sötét stílusához (A NOIR egy alvilági, maffiáról szóló sorozat), másrészt ekkor dolgoztak együtt az ekkor már nagy népszerűségnek örvendő fantasztikus zeneszerzővel Kajiura Yuki-val (梶浦由記). Az anime endingjében, a Coppelia no Hitsugi-ban (コッペリアの柩) nagyszerűen felismerhető az a démoni sötét hangzás, mely a fentebb említett három stúdió albumot fémjelezte.

Az első vonós hangzású albumuk 2003-ban jelent meg, Gekkou Shikoushou (月光嗜好症) címmel, azóta szinte minden évben jelentenek meg ilyen albumokat. Ezekre a kiadványokra saját dalaikat hangszerelik újra teljesen vonós stílusban. Ezek az albumok mérsékelt sikernek örvendenek, mert az együttes közkedvelt hangzásával ellentétben lassú dinamikájúak ezek a felvételek. Az utolsó még régi stílusban megjelent album, a 2005-ös dilettante.

[caption id="attachment_3400" align="alignright" width="300"] Takarano Arika (2011)[/caption]

A 2004-es Kinjirareta Asobi (禁じられた遊び) volt az a dal, melyben kialakult az együttes mai, máséval össze nem téveszthető arisztokratikus goth-lolita zene, mely már sokkal populárisabb lett, könnyebben fogyasztható, ezáltal szélesebb réteghez jutott el. A könnyen fogyasztható általában negatív jelző szokott lenni a zenei életben, de nem az ALI PROJECT-nél, mert annyira jól megcsinálták azt, hogy hozzák a saját stílusukat, de mégis sokkal könnyedebb, ez a népszerűségük titka véleményem szerint. Csakhogy ez az új stílus azt hozta magával, hogy az első néhány albumuk mai fülnek nagyon idegen, többször kell meghallgatni, hogy megszokjuk. A nagysikerű Rozen Maiden dal után jóval gyakrabban jelentek meg új dalaik, de ezek mit sem veszítenek minőségükből, sőt mára elmondható, hogy az ALI PROJECT egyike azon kevés japán együtteseknek, melyek világszerte is nagy népszerűségnek örvendenek.

Négy csoportra lehet osztani az együttes diszkográfiáját:

1. Az anime kislemezek, melyek fantasztikusan megkomponált dalokat tartalmaznak.
2. A kislemezekből készült best of album, mely tartalmazza még az anime OST-ken hallható dalokat is. Ezek az igazán népszerű kiadványaik.
3. Stúdió album teljesen új dalokkal. Ezek némileg eltérnek a közkedvelt hangzástól, de szokták szeretni a rajongók.
4. Vonós albumok, áthangszerelt dalokkal.

Egy Best of albumuk jelent meg 2006-ban a Collection Simple Plus, mely a régi anime dalaikat tartalmazza. Az új korszakban megjelent albumaik listája:

• 2007: Soubikakei (薔薇架刑)
• 2008: Keikan Shijin SINGLE COLLECTION PLUS
• 2010: La Vita Romantica
• 2011: QUEENDOM

Ahogy megszokhattuk, az elkövetkezendő MondoConon is lesz zenekvíz ahol ismét próbára tehetjük japán zenei tudásunkat. A mostani azért lesz számomra érdekes, mert az egyik témakör az ALI PROJECT lesz. Már írtam róluk többször, nagyon jó együttes, nagyon szeretem őket, de ha őszinte akarok lenni, kételkedek abban, hogy széles körben ismertek lennének nálunk. Pedig sok ismertebb animéhez írtak zenét, openinget, endinget, például Rozen Maiden, Mai-HIME, NOIR, vagy Code Geass. A fő kérdés az, hogy csak openingek és endingek lesznek, vagy lesznek innerek is? Mert akkor fogok befürdeni, ha lesznek, bár talán annyira nem lesz nehéz kitalálni, mivel az általam ismert általuk írt anime innerek döntő többségében a .Hack-hez tartoznak.

Na de, mivel nem szeretnék a ponttáblázatnál alacsony pontszámokat látni az ALI PROJECT részlegnél, ezért úgy döntöttem, hogy összeállítok egy listát az eddig megjelent anime kislemezeikből, melléjük írom, hogy melyik anime openingje, vagy endingje. Íme:

• Coppelia no Hitsugi (NOIR OP song)
• Gesshoku Grand Guignol (AVENGER OP song; A kislemez B-side track-je a Mirai no Eve az anime ending dala)
• Kinjirareta Asobi (Rozen Maiden OP song)
• Ashura-Hime (PS2 Game Mai-HIME: Unmei no Keitouju OP song)
• Seishoujo Ryouiki (OVA Rozen Maiden Träumend OP song)
• Boukoku Kakusei Catharsis (.Hack//Roots. ED song)
• Yuukyou Seishunka (Code Geass Hangyaku no Lelouch ED song)
• Baragoku Otome (OVA Rozen Maiden Ouvertüre OP song)
• Ankoku Tengoku (Kamichama Karin ED song)
• Hizamazuite Ashi wo Oname (Kaibutsu Oujo ED song)
• Kotodama (Shigofumi OP song)
• Waga Routashi Aku no Hana (Code Geass Hangyaku no Lelouch R2 ED song)
• Kitei no Tsurugi (Kurogane no Linebarrels OP song)
• Rara Eve Shinseiki (Sora wo Kakeru Shoujo OP song; A kislemez B-side track-je, a Kishi Otome az anime ending dala)
• Jigoku no Mon (Phantom ~Requiem for the Phantom~ ED song)
• Senritsu no Kodomotachi  (Phantom ~Requiem for the Phantom~ 2nd OP song)
• Datengoku Sensen (Tatakau Shisho - The Book of Bantorra OP song)
• Ransei Heroica (PSP game Fate/EXTRA OP song)
• Katana to Saya (Katanagatari OP song)

Ezek azok a kislemezei, melyekről tudom, hogy anime openingek, endingek. Már csak azért is meglepett az ALI PROJECT, mert mint látható, egyáltalán nem könnyű megjegyezni, és leírni a címeket, az hogy némelyek mit is jelentenek japánul, az meg inkább ne is firtassuk. Érdekesek. :D Azért szemmel látható, hogy nem szerény a lista, már csak a kislemezek dalaiból is lazán össze lehet válogatni a zenekvíz 10 dalát. Sok szerencsét mindenkinek, remélem tudtam egy kicsit segíteni. ^^'

Ahogy írtam az ajándékos topicba, eléggé nehezen jött össze az 1995-ös anime CD-re a dalok. Ennek egyik okát mondtam azt, hogy akkor még nem terjedt el annyi anime világszerte. Kipróbáltam magam most, és összeállítottam, hogy készíthetnék egy válogatás CD-t 2005 legjobb anime dalaiból, akkor melyek lennének azok. Sokkal könnyebben jött össze egy nagyobb lista. Ha rajtam múlna, az alábbi dalokat tenném egy lemezre, az alábbi sorrendben:

1. Ah! My Goddess: Negai (Yoko Ishida)
2. Rozen Maiden Träumend: Seishoujo Ryouiki (ALI PROJECT)
3. Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan: Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan (Saeko Chiba)
4. SoltiRei: Float ~Sora no Kanata de~ (Tomoe Ohmi)
5. Naruto: No Boy, No Cry (Stacie Punks)
6. Blood+: Aozora no Namida (Hitomi Takahashi)
7. Mai-Otome: Dream Wing (Minami Kuribayashi)
8. Gallery Fake: Dakara, watashi wa Utau (Natural High)
9. Kore ga Watashi no Goshujin-sama: TRUST (Masami Okui)
10. One Piece: Mirai Koukai (Tackey & Tsubasa)
11. Tsubasa Chronicle: Blaze (Kinya)
12. Jigoku Shoujo: Karinui (Mamiko Noto)
13. Trinity Blood: Dress (BUCK-TICK)
14. Mobile Suit Gundam SEED Destiny: PRIDE (HIGH and MIGHTY COLOR)
15. Bleach: LIFE (YUI)
16. Super Robot Wars Alpha 3: GONG (JAM Project)
17. Animelo Summer Live: ONENESS (Anisama Friends)

Kíváncsi vagyok véleményekre, kihagytam-e esetleg valamilyen fontos dalt a 2005-ös évre, mely esetleg meghatározó volt. Egyszerre tettem bele ismert és kevésbé ismert dalokat is, szerintem ez azért jó, mert így a kevésbé ismert anime dalok is nagyobb hírnevet szerezhetnének, és így a hallgatóság meghallaná, hogy nem csak a slágerlisták élén vannak az igazán jó dalok.