Visszatérés Hollandiába...

2023. április 19. 00:30 - supermario4ever

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.

Szólj hozzá!

Zenekvíz, és új metró

2012. szeptember 07. 22:23 - supermario4ever

Ismét gyertek mindenki a MAT-os conra, mert lesz zenekvíz. Biztosan sokat tudtok a japán zenéről, itt az ideje, hogy felmérjétek magatokat. 30 perces lesz a zenekvíz, ezalatt 20 dalt kell felismerni. Három kategóriára lesznek osztva. Az első 10 az könnyebb lesz, ott az animét kell felismerni, hogy az adott dal melyik anime zenéje. A második 10 amolyan Advanced kategória lesz, a 11-15. dalok esetében a dalcímet kell meghatározni, míg a 16-20. daloknál pedig az előadó nevét. A feladatlap 2 hasábra lesz osztva, az elsőben lesz 20 anime cím, abba kell az első kategóriában levő dalok animéit felimerni. Úgy lesz, hogy minden egyes anime cím előtt lesz egy rubrika, oda kell a sorszámot beírni, hogy hányadikként hangzott el. A második hasábban az első 10 lesz a cím, a második 10 pedig az előadó neve. Itt is sorszámozni kell majd.

Remélem így mindenkinek érthető, és könnyű lesz, mert amit eredetileg akartunk, az nagyon bonyolult lett volna. Az lett volna az eredeti felállás, hogy egy 50-es lista lett volna három hasábban, az első hasábban lett volna az 50 anime cím, a másodikban 50 dal cím, a harmadikban pedig az 50 előadó. És mind a 20 dal esetében mind a hármat fel kellett volna ismerni. Úgy lett volna, hogy mindegyik cím, és név ABC sorrendben lett volna, így előforduhat, hogy mondjuk az első dal esetében az anime cím *hasára üt* a 33. sorban lett volna, a dal címe pedig a 18. sorban, míg az előadó neve a 46. sorban lett volna. És mindegyiket el kellett volna látni sorszámmal. És lett volna egy negyedik hasáb is, abban sorszámozva lett volna a 20 OP / ED lista, itt kellett volna bekarikázni (egymás alatt), hogy az adott dal opening vagy ending volt. Ma írtam meg ezt az elképzelést Urannak, úgy kellett neki már-már szájbarágósan elmagyarázni, hogy van, de azonnal elvetette. Rájöttem, hogy igaza van, hogy így nem lenne elég a fél perces dalrészlet, ahhoz, hogy mindegyiket külön megtalálják a nevezők. A fent említett végleges verzió pedig az ő ötlete volt, azonnal rábólintottam. Ez jó kompromisszumos megoldás, sokkal könnyebb lesz. Mert nekem sem az a célom, hogy nagyon nehéz legyen, csak valahogy úgy akartam (az, hogy mindet kelljen felismerni, az az én ötletem volt, a feladatlap felépítése Nighté volt), hogy azért ne másoljuk az Adarnát, ha nem muszáj. Ez az elgondolás nekem tetszik.

Remélem, nektek is, úgyhogy gyertek mindenki, ugyanis itt is díjazva lesz az első három legtöbb pontot elérő versenyző.

Más. Ma anyám jött el Pestre, és olvastam, hogy ma hozták forgalomba a kettes metró vonalán az új Alstom metró kocsit. Amior a Keletihez mentem, akkor a 24-es villamossal mentem a Nagyvárad tértől, mert sietni kellett, de visszafele jövet a kettes metróval, és pont az új metrót kaptuk el. :D Nagyon jól néz ki belül is, nagyon kijárt már az új metró a 30-40 éves orosz metrók helyett. Érdekes, hogy pont a kettes metró vonalára tették, amikor a hármasnál nagyobb szükség lenne rá, hiszen azok a metrók sokkal rosszabb állapotban vannak, szinte napi szintű, hogy leáll egy-egy egy pár másodpercre. De olvastam  arról, hogy nagyon rossz állapotúak a sínek is, a Népligetnél már elemek szakadnak le, nagyon elkélne már egy teljes körű felújítás, de tudom, a pénz... Az máshova kell. De azt gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyit dobna a tömegközlekedésen, ha mindenhol új metrókocsi lenne.

A SPAR-os promóció keretén belül vettünk egy PUMA karórát. Pontosan ezt a fehéret szemeltem ki magamnak, de az akciós 7.700 forint körüli árat sokalltam érte, de mivel idővel akciós lett a zöld karóra, ezért kivártuk, hogy akciós lesz-e a fehér színű. És az lett, úgyhogy megvettük. Nagyon jól néz ki, na ez minőségi darab, az 5.500 forintot megérte. Tetszik, örültem neki, úgyhogy legalább 10 évre lesz ez az óra. Az előző Casiót olyan 1999-2000 táján vettük. Működik még, szó se róla, de az utóbbi időkben többször néztem a karórákat, hogy beújítsak, de még az egyszerűbbek is drágák ár-érték arányban. De ez az óra minden igényemet kielégíti. Egyébként amikor beindult ez az akció, akkor még a zsidával laktam együtt, ő hozta haza a pontgyűjtő füzetet, mutatta, hogy mi az új promóció, és igencsak megmozgatta a fantáziámat. Az az érdekes, hogy a legolcsóbb tetszett meg, a drágábbak nekem olyan semmilyenek. A legolcsóbbak színválasztékából először a pirosat néztem ki magamnak. De zsida kijavít, hogy az hot pink. A szórólapon isten bizony pirosnak láttam, de amikor megnéztem a Sparban, hát az tényleg rózsaszín. Úgyhogy a fehérre váltottam. Nagyon tetszik. ^_^

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása