Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.

Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.

Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.

Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.

Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.

Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D

Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.

A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.

A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.

De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.

Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.

Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.

Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.

Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.

Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).

Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.

Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.

Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.

Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.

Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.

2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.

A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.

EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.

2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.

Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.

Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.

Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.

A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.

2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.

2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.

És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.

Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.

Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.

Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.

Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.

Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.

Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.

Aki szeretne jó áron The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t nyilván 3DS-re, az 6.990 forintért vehet az Europark Saturn-ban. Kicsit szétnéztem arrafelé, és találtam ezen kívűl egy pár Disney DVD-t szintén jó áron, a sorozatokat is megvenném, és a Saturnban azok is 500 forintok. Kicsit van is olyan érzésem, mint amikor 5 éve az anime DVD-ket vettem, így fogom ezeket is venni? Ki tudja.

Itthon készülődtem egy kicsit, mert átjön bagszi és zsida, kicsit rendbetettem a konyhát. Aztán elmentem egy vezetékes telefonért, amit az aprod.hu oldalon találtam. 2000 forintért, mivel a DIGI TV szolgáltatás keretén van vezetékes telefon, és lényegesen olcsóbbak a percdíjaik, akkor miért is ne? Útközben bementem a Reálba innivalóért, és találtam 1,5 literes Pepsi Twistet 169 forintért. Nem semmi. A Fő utcánál a Match mellett van egy kis üzlet, sokminden van ott jó áron.

Olyan 17 óra fele jöttek meg bagsziék. Először Pixar rövidfilmeket néztünk, majd megnéztük a Wreck-It-Ralph trailert. A legújabb Disney film hatalmas lesz, videojáték karakterekkel, köztük Bowserrel is. Nos igen, a Kingdom Hearts játékszéria, az Epic Mickey, és a SNES, N64 Disney játékátiratok után nagyon eljött az ideje, hogy mindezt viszonozzák a Disney-nél.

Eközben megérkezett a pizza rendelésünk. A három pizza mellé ajándék palacsintát is kaptunk, milyen rendesek voltak. A fő utcánál levő pizzériától rendeltünk online egy szalámisat, egy sonkásat, és egy bolognai. Nem volt rossz, elmegy. De a palacsinta, az külön történet. Kakaós volt, én voltam az első, aki megkóstolta és... mint aki nem is citromba harapott volna, hanem valami sokkal rosszabba. Valami rémes volt. Ilyen párnaszerűség volt, és vastagon meg volt szórva kakaóporral. De nem ám a cukrozottal, hanem a keserűvel. Rettenetes volt. Bagsziék nem akarták elhinni, zsida, aki szakács létére vallja, hogy mindent megeszik, nem bírta lenyelni. Úgyhogy ez a pizzéria kirúgva.

Zsida az utóbbi időkben nagyon rá van kattanva a Lovely Complexre, és Risa öccséről keresett bagszi jelenetet, miközben írtam a MAT karaoke kiírását. Időszerű lenne, hiszen már csak 3 hét van az aNiwaCon-ig. Én rövidre zártam volna, ezért inkább továbbküldtem Night-nak, és Erisz-nek, hogy ha valami ötletük, hogy mi szerepeljen még benne. Lehet, hogy nem lesz zenekvíz, és inkább 2 órás lesz a verseny, hogy ne Top 10 Karaoke performers listát állítsunk össze. Én azt szeretném, ha egyénileg, és csoportosan is egyaránt lehessen jelentkezni, persze, aki egyénileg megy, az ne mehessen csoportosan, és vica versa. Egyébként az utolsó héten, amikor az előző albérletben voltam, a zsida megvette a Love.com 5, 6. köteteket, de eladná nekem, mert úgyis elmegy egy pár év, mire megjelenik magyarul teljesben. Mondtam is neki, hogy most nincs rá pénz, de tegye félre, mert egy kötet áráért szívesen megveszem a kettőt együtt.

Aztán Besenyő Család jeleneteken nevettünk nagyokat, majd megnéztük a Szépség és a Szörnyeteget. Hát van nekem monitorkábelem, mellyel TV-n is tudjuk nézni. Már az önmagában nagyon tetszett, hogy mennyivel szebb TV-n, amit látunk gépen, de ahogy bagszi mutatta, hogy lehet osztott képernyőt csinálni, azon voltam a legjobban meglepve. Én azt hittem, hogy amit az Adarna Karaokén látok, hogy más megy a gépen, és más fent a monitoron, hogy az egy nagyon drága megoldás, és most tudom meg, hogy csak ennyi? ... Kész, a MAT-os karaokén is ez lesz, ez eldöntött tény. A Szépség és a Szörnyeteg meg nagyon tetszett, legjobb Disney alkotások között van. És ez volt a plakát, amit akkoriban évekig láttam.

Reggel fél 7-kor arra ébredek, hogy dörög, villámlik. Na mondom magamban, nagyon szép lesz, ha ekkora esőben lesz a MondoCon, mekkora élmény lesz átmenni a 25-ös terembe. Azt hiszem, volt már esős con, a 2010. őszi MAT-os AnimeCon, többre nem emlékszem.

Mivel csak 11-re kellett menni, ezért nem nagyon siettem a készülődéssel. Mondjuk már 9 óra után indultam el, mert bementem az ecseri úti Lidl-be, ott vettem Freeway-es kólát, mert akciós, és vettem még kaukázusi kefirt, és egy almát. Már csak 1,7 kg-ot kell fogynom, hogy elérjem az ideális testtömeget. ^_^ Még itthon megsütöttem magamnak a sajttal töltött pulykamellet (engem nem hízlal), és egy 4 darabos Győri Édes Jó Reggelt! kekszet. Ennyivel bespájzolva már csak nem fogok éhezni egész nap. A kekszet haza is hoztam. Az Ecseri úttól mentem a MondoConra. Az eső szerencsére nem esett, de igencsak lógott a lába. A kettes metrónál már volt egy pár animés csaj. Érdekes volt, hogy a velem szemben ülő két csaj megjegyezte, hogy biztosan MondoConra mennek. Tökre meglepett, hogy átlagos megjelenésű lányok voltak, akiknek láthatóan semmi közük nincs az animéhez, és mégis tudnak ilyen dolgokat. Ők nem jöttek, de azért valahol jó érzéssel töltött el az, hogy az átlagos ruházatomból nem is gondolnák rólam, hogy én is MondoConra megyek, nem bélyegeznek meg. A szokásos Pillangó utcai leszállás, és odasétálás. Érdekes, hogy láttam, már a kaputól is igen messze volt a sor vége, kérdeztem is magamban, tán csak nem megint a kapunál lehet jegyet vásárolni? Nem, maradt a bejáratnál, de olyan hosszú volt a sor, hogy a kapun túl igen messze volt. Meglepően sokan voltak, pedig az elmúlt évek azt jelezték, hogy csökken az érdeklődés. Örültem neki, azért jó az, ha egy jó irányba megy az animés kultúra. Mivel megvolt a jegyem, ezért előretörtem, a sorban összetalálkoztam Megumival, egy kicsit beszélgettünk. Én mondtam neki, hogy megvárom vele a sort, de nem akart feltartani, így tovább mentem.

Kerestem a konzolokat, ugyanis most van benne egy kis részem: Kint volt a TV-m és a Nintendo 64-em. Még Night vetette fel az ötletet, amikor panaszkodtam neki, hogy biztosan csak annyira lesz kint a Nintendo, hogy a Wii és Just Dance, aztán azzal el van intézve, de aztán felvetette, hogy mi lenne, ha én magam vinnék saját konzolt. Egyből belém is csapott a villám, hogy hát igaza van. Ahelyett, hogy itt panaszkodok, hogy jaj, megint nem lesz Nintendo, és de gagyi a Nintendo Magyarország, hogy megint nem lesz kint, mi lenne, ha én tennék azért, hogy több Nintendo konzol legyen? Fel is vettem a kapcsolatot a konzolrészleg főszervezőjével, Zoloróval, és bár eleinte nem engedték meg, hogy legyen több retro konzol, pedig ő is akarta, végül jött az E-mail tőle, hogy  zöld utat kapott. Péntek este jöttek a TV-mért és a Nintendo 64-ért, melléadtam a Mario Kart 64-et. És melléadtam mind a 4 controllert. De úgy tűnik, a szürke már nagyon használhatatlan, vennem kell még egyet. Amikor játszottam, másik három srác is csatlakozott, és aki a szürke controllerrel volt, az le is tette azt, mert egyáltalán nem tudta használni az analóg kart. Mivel megvolt a belépőm, ezért mangát kaptam a konzolért. Meg egyet vettem a jegyből levásárolható árral. (tudom, hogy értelmes mondat, de most mondjatok jobbat)

• Love.com 4 (ezt a konzolért)
• Árnybíró 4 (ezt vásároltam olcsón)

• Saber Marionette J: I'll be there
• Animelo Summer Live: OUTRIDE

A Saber Marionette J az jól ment, az Animelo Summer Live is, abban is jól éreztem magam, bár a taps sűrűségéből arra következtetek, hogy nem sokan osztották ezt az érzést. Van ez így... Egyébként most többet voltam a karaoke teremben, de egész idő alatt a Love.com-ot olvastam, néha-néha felnéztem. A kézikonzoljaimmal nem foglalkoztam olyan sokat, pedig bespájzoltam. Vittem a 3DS-emet, a DS Lite-ot is, a Nintendogs miatt, és a Game Boy Advance SP-t a Pokémon Emerald és a Mario Kart Super Circuit miatt. Csak a 3DS-sel foglalkoztam, és azzal sem sokat. Az volt a poén, amikor zenekvíz alatt 3DS-eztem. Akkor néztem meg, hogy vajon StreetPassoltam-e valakivel. Négy emberrel is! Adrienn, Dóri, Szebi és Charlie. Annyira megörültem neki, hogy a zenekvíz papírjának hátuljára írtam jó nagy betűkkel: "Négy emberrel Streetpassoltam!" és egy awesome szmájlit is rajzoltam mellé. Apróbb kommenteket a belső oldalakra írtam. Úgy nagyjából ment. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy Tukeinonnak írtam, hogy milyen nehéz a zenekvíz, alig ismertem egy pár animét. Ahhoz képest dupla csavar, hogy több olyan anime dalrészlet is volt, ahol a szövegben felhangzott az anime címe is. Amikor volt Kitadani Hiroshi: We are! dala, akkor az egész terem felröhögött, amikor felhangzott a dalban a ONE PIECE szöveg. Még csak komment sem kell hozzá. Meg sokáig kerülgették a forró kását azáltal, hogy több helyen is volt megoldási lehetőségként a "Shin Mazinger Z Hen", de végül az előadóknál volt a JAM Project alatt a Shugoshin-The guardian dal. ^^' És ezúton is jelezném a tévedést: Az énekes neve helyesen Endoh Masaaki. Egyébként most nem volt Tukeinon, mások működtek közre, a zenekvízt pl. Daki vezette. A játék kategóriában reméltem, hogy mind a három Nintendo zene benne lesz, ami lehetőség volt, de csak az egyik volt: Super Mario Bros. Az volt az első. Mondja Dani a végén: "Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom a fiatalembert". Ezen is nevettünk. Menőség volt a zenekvíz. A karaoke előadások meg... hát jó, voltak jók, de azért még mindig vannak gyengék, de ma volt egy olyan, amire csak 1 pontot adtam volna a 10-ből. Egyébként is üzenném mindenkinek:

A NARUTO: GO!!! DALÁT, MINT A TÜZET, ÚGY KERÜLJÉTEK!!!

Senki, de senki nem képes még csak meg sem közelíteni azt a szintet, mint az eredeti előadó. És amilyen hangulata van a dalnak, meg is követeli azt a szintet. Szóval, volt egy srác, aki... szerintem totál más világban járt, mást "énekelt", a szöveg helyett csak makogott, mintha nem is közöttünk lenne. De az előadások döntő többsége azért hallgatható volt. Bejött a karaoke terembe Charlie és a barátnője, kölcsönadta a 3DS-re megjelent ONE PIECE Unlimited Cruise játékot, kíváncsi voltam rá. Most nem tudom, hogy a mentés milyen szakaszában értem el, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a játékkal. Épp csak annyi volt, hogy a hajón vagyunk, megyünk valamelyik sziget felé, be is jelöltem, hogy hova menjünk, de csak a hajóban voltunk, és nem tudtam mit csinálni a játékban. Úgyhogy inkább visszaadtam neki a játékot. Azt hiszem, hogy ezt az elején kell kezdeni. ^^' Amúgy volt egy mélypont nálam, amikor kishíján majdnem elaludtam, le is csuktam a szemem, de azért ezt mégsem itt kéne. Meg az milyen lenne, ha pont akkor szólítanának ki, és látják, hogy alszok? ^^' Úgyhogy elvoltam én egymagam, elszórakoztatom magamat, ha arról van szó.

16.45-kor ért véget a karaoke, utána átmentem a konzolokhoz megnézni, hogy mi a helyzet a Nintendo 64-gyel. Látom, azért játszanak vele. Örülök neki, tessék csak érdeklődni a régi Nintendo konzolok iránt. Aztán nem sokkal ezután mentem is el, mert találtam Csibivel az Örs Vezér terén, odaadtam neki a Super Mario 3D Landet, hadd nyaraljanak együtt. Az Árkádban beszélgettem vele egy kicsit, aztán jöttem is haza.

Jó nap volt, jól éreztem magam. Ha később is kell Nintendo konzol, boldogan kölcsönadom, láttam, hogy vigyáznak rá, sokakat érdekel, így rendben van, később is számíthatnak rám.

Ma reggel végigjátszottam a 9. világig a The Lost Levelst. Határozottan az az érzésem, hogy Miyamoto ezzel a játékkal számomra megalkotta azt a játékot, mely x évnyi tapasztalat után is nehézséget fog okozni. De igazából egyáltalán nem bánom. ^^' Mert a mai napig van olyan pálya (pl. a 4-4) melyen képes vagyok 25× is meghalni akár. Igazából sokkal több trükközést igényel a Super Mario Bros-hoz képest, és saját tapasztalat, hogy ha valaki kiismeri mindet, akkor profivá lehet válni, de azt biztosan állítom, hogy ha valaki "Super Mario"-ként megy neki a C-4 pályának az nem ússza meg sebzés nélkül, arra tényleg azt lehet mondani, hogy fizikai képtelenség. Most így hirtelen nem ugrik be a 9. világ története, de ha jól emlékszem, véletlenül került be a játékba, vagy valami ilyesmi. De tökre meglepődtem, amikor egy pár éve már ismertem a japán szótagírást, láttam a 9-4 pályán, hogy kövekkel ki van rakva katakana írással, hogy arigatou! Úgyhogy jó ez a játék, én szeretem. ^^ Szerintem még ma elkezdem a A-1 pályát.

Ma van Duong születésnapja, és játék után felhívtam őt, hogy felköszöntsem. Megköszöni, és mondja nekem, hogy ha nem hívom fel, eszébe se jut. Az egy dolog, hogy mondják rám, hogy élő naptár vagyok, ugyanis valamilyen titokzatos okból kifolyólag nagyszerűen tudok születési dátumokat megjegyezni, de szerintem azért az ember csak tudja már, hogy melyik nap a mai. ^^' De mondta is, hogy ők nem verik nagy dobra a születésnapot. De azért megbeszéltem vele, hogy átmegyek hozzájuk ma. Különben amióta a 99-es busszal járok hozzájuk, azóta mindig nehezebben találok el hozzájuk, soha nem tudom, hogy merre kell menni. Ma is eltévedtem, és tettem egy felesleges kerülőt. ^^' Meg is kérdeztem egy arra járót, hogy merre van az arra. Végül sikerült. Eljutottam hozzájuk, csak Duong volt otthon. Nagyon meg volt lepve, hogy ajándékot kapott.

És akkor most egy kitérő keretén belül megírom az ajándék történetét. Ugyanis egyedileg készített ajándékokat (is) kapott tőlem, a következőket:

• Vasalható gyöngyből készült Monkey D. Luffy figura
• Egy egyedileg összeállított CD 1995 legjobb anime dalaival
• Képeslap
• Milka csoki

Már október végén elkezdtem tervezni, mert valamiért volt akkor egy gondolatom, hogy kell erre időt szánni. A vasalható gyöngyök esetében Csibitől kértem tanácsot, meg tippeket, ugyanis ő nagyon sokat csinál, így neki nagy rutinja van már a dologban. Ő mutatta meg nekem ezt a képet, amit jobb oldalon lehet látni, ennek alapján készült el Monkey D. Luffy (aki esetleg nem ismerné, a bal alsó sarokban a szalmakalapos srác). Mondta is, hogy nem nehéz, csak figyelni kell, meg ajánlott üzleteket, ahol olcsón lehet venni vasalható gyöngyöket. Először egy játékboltban néztem szét, ilyen fél literes palack-szerűségben árulnak egyben mindenféle színűt, csak a benne levő összeállítás nekem nem jött be, ugyanis nem volt olyan összeállítás, melybe mindegyik benne lett volna. Később betértünk bagszival az Árkádban levő KES kreatív hobby üzletbe, itt már sokkal nagyobb volt a választék. Próbáltuk úgy összerakni, hogy a lehető legolcsóbban jöjjünk ki. Egy palackban sem volt meg mindegyik szín, mellyel Luffyt ki tudtuk volna rakni, de az jó volt, hogy voltak egyszínű gyöngyök is, így úgy döntöttünk, hogy veszünk egy palackot, egy egyszínű csomagot, és egy 29×29 sablont. Abba a sablonba kell beletenni a gyöngyöket, és azon kell vasalni addig, amíg a gyöngyök egybe nem olvadnak. Persze nem akárhogy, egy sütőpapírt kell rátenni a gyöngyökre. Nem tudtuk tökéletesre megcsinálni, ugyanis 2 részletben kellett, mert nem fért ki magasságra, ugyanis Luffy valami 36-37 "pixelnyi" magas volt. Összerakni nem volt különösebben gond, bagszinál 21 órakor nekiálltunk közösen puzzle-özni, a vasalást bagszi csinálta. Közben Csibi adta MSN-en az instrukciókat. :D Mivel sütőpapír nem volt bagszinak, ezért sima fénymásoló lapot tettünk közé. Vasalás közben is akadtak gondok, ugyanis az egyszínű csomag gyöngyei sokkal könnyebben olvadtak, mint a palack gyöngyei, gyakorlatilag elkezdtek szétfolyni az egyszínű gyöngyök, mire teljesen összeállt az egész. És amikor Luffy szalmakalapját csináltuk külön, meg kellett várni, míg az első részlet teljesen megszárad, aztán bagszi úgy próbálta összevasani a kettőt. Egy picivel nagyobb rés van ott, ahol összevasalta, de jó lett azért. 23 óra is elmúlt, mire végeztünk. A CD. Ez az ötlet akkor jutott az eszembe, amikor még nyáron a Tescóban dolgoztam, és az egyik vevő hozott hozzám egy képeslapot, melyben egy CD volt. Megnézte az árát, és inkább nem kérte. Megértettem... Ahhoz képest, hogy csak maga a lemez volt benne, azért drága az a 2.990 forint. És azon a lemezen volt rajta egy bizonyos év dalai, mellé valami olyasmi volt írva, hogy a születési éved legjobb dalai! Egyből megfogott az ötlet. Mi lenne, hogy anime dalokkal csinálnánk meg ezt? Aztán egyből elkezdtem születési években gondolkodni, és arra jutottam magamban, hogy mindenki túlzottan "régen" (bocsánat a kifejezésért. ^^') született ahhoz, hogy az adott év általam ismert anime dalaiból egy összeállítást csináljak, de talán Duong 1995-ös évével lehet próbát tenni. Azért próbára tett rendesen. Öt dal azonnal jött, a többit úgy kellett keresni. Végül a következő 12 dal került fel a lemezre:

1. Neon Genesis Evangelion: Zankoku na Tenshi no Teeze
2. Fushigi Yuugi: Itoshii Hito no Tame ni
3. Kaitou Saint Tail: Toki wo Koete
4. Slayers: Get along
5. Mobile Suit Gundam Wing: JUST COMMUNICATION
6. Slayers: Going History
7. Sailor Moon Super S: Watashi Tachi ni Naritakute
8. Marmalade Boy: Yoake no Etude
9. Saber Marionette R: Dakishimete Lovin' You
10. 3×3 Eyes Seima Densetsu: Owari Naki Tabiji
11. Bakuretsu Hunters: MASK
12. Dragon Ball Z: Ore ga Yaranakya Dare ga Yaru

Tervben volt még a Lupin III: Yume Nara ii no Ni és a Kodomo no Omocha: Kodomo no Kimochi, de ezt se Amina, se Tukeinon nem találta meg, és ha már a két legnagyobb Jpop gyűjtő az országban nem találja a dalokat, akkor már tudtam, hogy ezek nem lesznek meg. De a többi dal is nagyon nehezen került elő. És el is gondolkodtam, miközben bagszival kerestük a dalokat, hogy most az utóbbi években nőtt meg rohamosan az animék, és azok dalainak a száma, vagy régen is sok anime volt, csak nem jutnak el hozzánk? Mert elgondolkodtam azon, hogy ha 1995-nél régebbi anime CD-t kéne összeállítani, akkor bizony igen nagy bajban lennék, de az utóbbi évekből akár 2CD-s válogatásalbum is gond nélkül összejönne. De nagy nehezen összejött a 12 dal. És persze nem Verbatim borítóval adtam át neki, Necrokid nagyon ért a Photoshophoz, és összedobott nekem egy nagyon jó borítót. Mondtam az ötleteimet, de ő végül egy sokkal jobbat állított össze. Nagyon tetszett, amit csinált. A Hakonéban gondoltam kinyomtatni, és láttam a weblapjukon, hogy magára a lemezre is vállalnak nyomtatást. Ez szerencse, mert pont olyan CD-t vettem, melynek nem írható oldalára lehet nyomtatni. Így összedobtam egy kör alakú kis borítót, ahhoz képest, hogy én tökéletesen amatőr vagyok a Photoshophoz, nem is volt annyira rossz. Elvittem a Hakone gyorsnyomdába memória kártyán a CD borítót, hogy nyomtassák ki egy viszonylag jobb minőségű papírra. Az istenért se akart jönni a srác, legalább 20 percet vártam rá, már komolyan kezdtem türelmetlen lenni, mire hozza a KÉSZ CD borítót. Gyakorlatilag ilyen szemekkel néztem: O_O Arra számítottm, hogy papírra fogja nyomtatni, és hozza A4-es papírral együtt, és még nekem kell szenvedni a kivágással. Ehelyett hozza nekem kivágva, a képek tökéletesen fedik egymást, és a hátsó borítón, az oldalra hajló résznél meg csinálta a szaggatást, ami eredeti CD-knél szokott lenni. Ennyire még soha nem lepődtem meg szerintem, de nagyon kellemes meglepetés volt. A CD lemezre is tökéletesen kinyomtatta, és ahhoz képest, hogy tényleg úgy néz ki, mint egy gyári CD, nem is volt drága a nyomtatás. Szóval nagyon elégedett voltam velük. Képeslap, csoki, ajándéktasak megvásárlása már semmiség volt. Hatalmas köszönet jár azoknak, akik segítettek az ajándék elkészítésében:

• Amina: Minden követ megmozgatott, hogy megkeresse a két hiányzó dalt, sajnos eredménytelenül.
• bagszi: A közös puzzle-ozás, vasalás, és az azalatti poénkodás. :D Meg a zeneszámok keresése a neten.
• Csibi: A Vasalható gyöngyökhöz tippek és tanácsok.
• Necrokid: A fantasztikus CD borítóért.
• Tukeinon: Ő is segített a két dal megkeresése, és ajánlott más animéket is.

Fűű, hol is hagytam abba? Tehát Duong örült az ajándékoknak, bár nagyon meglepődött, mert nem veri nagy dobra a születésnapját, és ritkán kap ajándékot, természetesen nem is várja senkitől. Nem sokkal ezután ebédeltünk, közben animét néztünk. Nem emlékszem a címére, csak arra, hogy a második évad második részét láttuk. Nagyon vegyes érzéseket keltett bennem. Voltak jó dolgok benne, de egy lány úgy beszélt az emberekhez, hogy állandóan forgott a forgószéken, vagy micsodán, és így nemigen lehetett komolyan venni őt. Az epizód vége felé megszaporodó ecchi-jelenetek pedig egyikünknek sem hiányoztak. Amikor a srác úgy esik a lányra, hogy belát a bugyijába, a végén meg a fürdőszobából hall sikítást (a fiú) egy meztelen csiga miatt, és betér a meztelen lányokhoz, eléggé erőltetett volt. Úgyhogy láttunk jobbat is. Megmutattam neki a Lovely Complexet is. Ismeri ő, nem arról van szó, csak ugye most péntektől kezdte el az Animax vetíteni, és utólag értesülök róla, hogy az opening és az ending teljesen más. Egyből az Animaxet kezdtem el magamban szidni, hogy nehogy már kövesse a 4Kids hülyeségét, de mint utána jártam, kiderült, hogy Japánon kívül sehova nem jutott el az anime az eredeti openinggel és endinggel, mert nem sikerült a japán kiadóval megegyezni. Azt olvastam, hogy a TOEI eléggé problémás társaság... És akkor ezzel még olyan nagy baj nem is lenne, de a zene... A Love.com OST-ből választottak ki két dalt, de hogy mennyire nem illik az opening és ending videóhoz, arra nincs szó. Nagyon gány munka. De örülök, hogy kiderült, hogy nem az Animax a hibás. ^^ De kár, pedig jó az a két dal.

Láttam az asztalon, hogy van Rubik kocka. Hát az nekem a halálom! De valahol megpróbáltam kipróbálni, hogy kell kirakni. Duong előveszi a saját bűvös kockáját, melynek minden egyes darabja szmájlival van illusztrálva. Azt mondta, hogy segít neki, hogy egy oldalon mind a kilenc darabja egy vonalban legyen. Jobban megnéztem, max. lelkileg segíthet a sok :) szmájli, hogy ne add fel, mert nekem mindegyik egyformának tűnt. Próbálgat, gyakorolgat, de csak egy színt tud kirakni egy oldalon, a többi parlagon marad. Különben, amikor volt a Retro85 kiállítás, nemcsak videojátékok, de különböző rubik kockák is ki voltak állítva. Az egyik BigN-es barátom, Fantos keni-vágja a kockát, nagyon hamar kirakja. Megkérdeztem tőle, hogy csinálja, el is magyarázta a logikáját, de nem jutott el az agyamig... Duong nem tudta elmagyarázni, de elég gyorsan kirak egy oldalt. Én akárhogy csűrtem-csavartam, nekem nem ment. Egy oldalra max. 7-8 egyforma színűt tudok kirakni, de onnan megáll a tudományom. Tudom, hogy én gondolkodom rosszul, de azért mégis azt érzem, hogy ez nekem magas... ^^' Egyszer lemértem, 2:05 alatt rak ki egy oldalt, de eléggé rutinosan használja már a kockát.

Persze most is játszott egy kicsit PC-n. Én addig Facebookon olvastam fel neki "Az élet nagy kérdései" alatt levő kérdéseket, jót nevettünk rajta. Ilyen kérdések jöttek elő:

• Hogy nézne ki egy szék, ha a térdünk a másik irányba hajlana?
• Az analfabétáknak ugyanúgy ízlik a betűtésztával készült leves?
• Olyan nincs, hogy verekedés közben futball meccs tör ki?
• Ha a 3. napon lett teremtve a nap, a hold, a csillagok, akkor hogyan mérték az első két napot?
• Miért kell felébreszteni a másikat, hogy megkérdezd aludt-e?
• Ha egy szinkronúszó megfullad, a többinek meg kell?
• Ha két betörő beugrik a medencébe, az bűnözési hullámot indít el?

Ekkor jelent meg Laci, eddig matekozott. Ő is leült a gép elé, szinkronban játszottak. Aztán én nem is maradtam sokáig, jöttem haza.

Jó nap volt ez is, megbeszéltük, hogy 2 hét múlva Wiivel térek vissza. De a sok már-már agresszív kutya miatt utálok a 19. kerületben sétálni. Komolyan mondom, egyik-másik félelmetes, épp, hogy nem ugrik ki a kerítésen. Na de most megyek egy kicsit Lost Levels-szel játszani.

Ma este jöttem haza vonattal, az út alatt a Love.com 3 mangát olvastam. Jó sztori, alakul. Az tetszett a legjobban, amikor volt az éves rutin magasság mérés, Risa bánatosan vette tudomásul, hogy 2 centit nőtt. Ellenben Ootani büszkén mutatja, hogy ő 2 millit nőtt csak. Ott nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. Az vitte fel ennyire a srác önbizalmát, hogy odament hozzá egy lány, aki szerelmet vallott neki. Aztán Ootani egy kosár edzés alatt balesetet szenved, és a lány végig vele marad. Ekkor eldönti, hogy coming outot tart, leveti a ruháját, kiderül, hogy a lány valójában fiú... Ez persze nagy trauma volt a srácnak, és ismét visszavett. És persze Risa egyre inkább kezdi belátni, hogy egy kicsit többet érez Ootani iránt.

Különben most hallgatom Suara: haunting melody dalát, és bár eddig is felfigyeltem arra, hogy mondja ki a szavakat, de ebben a dalban külön hallatszik. Tényleg vicces az osakai nyelvjárás (Suara ugyanis Osakában született és nőtt fel), aranyos ahogy kimondja a szavakat. ^^

Tehát már igencsak korán reggel indultam el, már 5:30-kor, és olyan 6:30 körülre értem a Hungexpóra, tehát még 2 és fél órám volt ahhoz, hogy egyáltalán átvegyem a jegyet. De legelől álltam, elsők között vettem át a jegyet! Először ALI PROJECT: Zekkoku TEMPEST dalát hallgattam. 2010. szeptember 29-én jelent meg az új albumuk, Han Shinnihon Shugi címet kapta. Ennek az első dala a Zekkoku TEMPEST, nagyon tetszik. Nagyon jó érzést kelt bennem a dal. Ezután kinyomtam egy 30 körös Mario Party DS meccset, utolsó lettem. -_- Ezután beraktam Okui Masami: Self Satisfaction CD-t, közben megjött Night és Neela. Nagyon jó volt ismét személyesen találkozni Nighttal, és Neelával először jelenlegi rangjában. Aztán csatlakozott hozzánk Mystra és Tsuki. Együtt vártuk, hogy megkaphassuk a jegyet. Hozta Neela a japán cserediák lányát is, Manát, annyira, de annyira aranyos lány! Nagyon megszerettem, natgyon szeretem az ilyen lányokat, annyira aranyosan fejezi ki magát. ^^ És még sok jót tudnék beszélni róla. De mekgaptuk a jegyet, Mana feltette a kezemre, utána kettesben maradtunk, mutattam neki egy pár japán CD-t, szegényke annyira pironkodott, hogy nem ismeri Suarát és Okui Masamit. Mondom neki, hogy nem gond, de hallgassa meg őket, mert nagyon jó zene. Megígérte, hogy megismeri őt. ^^ Istenem a japánok! Esküszöm, imádom őket! Mentünk tovább, már nagyon vártuk, hogy bejuthassunk. Addig Neelával poénkodtunk mindenféle hülyeségen. ^^ Végre bejutottunk! ^^ Nem mentünk, rohantunk fel a karaoke terembe. Nagyon örültek nekünk a többiek.

Próba után én voltam az első, aki énekelt. A White Album: Akai Ito dalát adtam elő. Esküszöm itt mindenki előtt, hogy SOHA ennyire nem élveztem egy dal eléneklését, mint ennek! Nagyon boldog voltam, ez lett a legjobb karaokés élménye. Előtte még láttam, hogy megjöttek Lam'O-ék, odamentem Duonghoz, beszélgettünk. Ma ismét nagyon sokat voltunk együtt. Beszélgettünk, együtt elmentünk a 25-ös csarnokba, megnéztük az árusokat, közben találkoztunk a vietnami ikerpár egyik tagjával. Összefutottam egy vele nagyon hasonló sráccal a hármas villamoson, és egyeztettük, hogy az ő volt. Tehát megnéztük az árusokat, voltak jó cuccok, bár a MAT-os con japán Nintendo-árusát nem veri semelyik, de a MondoCon... Hát szögezzük le most: sokkal-sokkal jobb volt, mint a MAT-os con, bár lehet ebben meglepetés? Egyszerűen laposra vett verve a 2 héttel ezelőtti con. Persze, lehet rámondani a MangaFanra, hogy mennyire a pénz miatt csinálja a cont, de addig, amíg KAPUNK cserébe valamit, addig ez engem hol érdekeljen? Mert szerintem sehol. Igazából a konzolokat kerestük. Kimentünk, megláttuk, hogy ott vannak PlayStation move reklámot, csak az lehet. És igen! Egy KOMPLETT ÉPÜLET a konzoloknak!!! Teljesen el voltam képedve! Volt 4 db Wii, kb. 20 db. PS3, és 3-4 db. X360. A 4 db. Wiin ment a New Super Mario Bros. Wii, Mario Kart Wii, Super Mario Galaxy 2, és a Just Dance. Duonggal játszottunk egy menetet, aztán mentünk is tovább, vissza a karaoke terembe.

Night odaadta a Hell energiaitalt, amit ígért, mert fogadtuk őt. Esküszöm, kis híján lábat csókoltam neki örömömben, nagyon ki voltam dőlve, és kellett. Mondjuk, nem tudom milyen állapotba hozza a szívemet, de megittam. Amikor Night nem volt ott, odamentem Neelához, és köszönetet mondtam neki, hogy segített nekem a héten, és átöleltem. ^^ Visszamentem Duonghoz, lassan felléptem másodjára: Utawarerumono: Musouka dallal. Hát ez nagyon rosszul sikerült, hiába szerettem, és gyakoroltam a dalt. Neela mondta reggel, hogy a szénsavas üdítő elveszi a hangot. Legalábbis a torokben nem valami kellemes dolgot csinál. És ráeszméltem, hogy ittan a Coca Cola Zerót, és lehet, hogy tényleg attól. Tukeinonnak is mutattam, felmutatta, hogy ő csak ásványvizet tart a karaokésoknak. Nagyon meglepett ez a felismerés, esküszöm, nem gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy ez az oka... Úgyhogy versenyig nem ittam egy korty kólát sem, és azon voltam, hogy a versenyre kiköhögjem az összes szénsavat, és zavaró tényezőt a torkomból. Közben Duonggal megint mentünk a konzolokhoz. Ott volt egy árválkodó sushi-tál, én meg voltam olyan pofátlan, hogy az egyiket elvettem. ^^' Halas sushi. Egy falatot én ettem, a másikat odaadtam neki. Nem volt rossz, csak ő nem tudja elképzelni, hogy halat és rizst együnk hidegen. Eljött a verseny, én harmadik voltam. Kiderült, hogy annyira sikerült felköhögnöm a szennyeződést, hogy ritka tisztán jöttek ki a hangok. Ja, és Utawarerumono: adamant faith dalt énekeltem. Legalábbis én 1-2 apró hiba ellenére jónak éreztem. Voltak jók a versenyen, az egyik lány, például tisztán énekel, de nem jöttek ki a hangok neki. De sokféle hanggal lehet találkozni egy versenyen.Amikor 11.-ként lement Lam'O és Daki, Duong elment körbenézni, majd 10 perc múlva visszajön, hogy kísérjem el a Burger Kingbe. Elmentünk. Beszélgettünk, közben arra lettem figyelmes, hogy egy pár ember nagyon megnézi a Suarás pólómat. Egyik pillanatban fel is kiáltottam, már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami ilyesmit: MŰVELŐDJENEK AZ EMBEREK! IDEJE, HOGY LÁSSÁK, HOGY A 21. SZÁZADBAN IS LEHET ZENÉT CSINÁLNI! Tehát bementünk a Burger Kingbe. ^^ Valami fura szendvicset ettünk, nem tudom megmondani, hogy milyen volt, de nem esett jól. Visszamentünk, akkor bevetettem a haditervemet az alvásra, és megkértem, hogy hadd aludhassak náluk, mert rettegek attól, hogy Mystráék ismét banzájt szerveznek otthon. Mondtuk Lam'O-nak is, ő beszélt az anyjukkal, így esett meg, hogy most itt vagyok. Aztán annyira sokáig nem maradtunk, de a KOKIA beszélgetést meghallgattuk. Annyira aranyos lány, megszerettem, szerintem majd meghallgatom egy pár kislemezét komolyabban. Nagyon aranyos, ahogy megnyilvánul, és válaszol, ez már tipikus japán mentalitás. Kawaii stílus. Szegény Leea előttem, és többször is zavartam, hogy mi van, mit beszél? Hiába volt fordítás. Láttam, hogy egyszer a falat kaparta tőlem gondolatban, bocsánat érte. T_T De élveztem hallgatni őt. Próbált beszélni magyarul, nevettünk rajta, mert aranyos volt. ^^ Már nem vártuk meg a karaoke eredményt, mert még hozzám is el kellett menni, át akartam öltözni. Utazunk a kettes metrón, egyszer csak arra eszmélek fel, hogy a Mangafanos táskám nincs nálam. Valahol elhagytam. T_T Visszamentünk a Pillangó utcára, de nem volt ott. Félek, hogy lenyúlták. Utolsó mentsvárként felhívtam Nightot, hogy ha megvan, akkor esetleg... De szerintem nincs már meg. Három mangát vettem:

• Love.com 3
• Árnybíró 2
• Death Note 2

3500 forint volt ez a három együtt, de szerintem azzal a lendülettel semmivé lett... Hát így jártam. Most itt vagyok, de szerintem lassan megyek aludni, mert fáradok. Holnap nehéz nap vár rám.

Több, mint egy hónap után hazamentem Békéscsabára. Nekem már az a furcsa, hogy ott vagyok. ^^' Kicsit megnéztem a rokonaimat, meg elhoztam, hogy jópár cuccot. Jópár cuccot? Alig bírtam idevonszolni... Többek között itt van az összes Anime DVD, manga, AnimeStars és Mondo magazin. Nagyon örülök neki, hogy itt van végre mind. ^^ Összeírtam, hogy mely anime DVD-ket és mangákat birtoklom, ide is közzéteszem:

Anime DVD-k:

• Inuyasha 1-14
• Inuyasha movie-k 1-4
• Full Metal Panic! 1-5
• Full Metal Panic? Fumoffu 1-2
• Cowboy Bebop 1-5
• Bújj Bújj Szellem 1-4
• Yu Yu Hakusho 3, 5
• Yu-Gi-Oh! 1-3
• Megaman NT Warrior 1
• Trigun 1-5
• Bleach 1-5
• Death Note 1-6
• Fullmetal Alchemist 1-4
• Sámán Király 1-3
• Sonic X 1-3
• Beyblade: Hasítsatok bele! 1-2
• Chihiro szellemországban
• Vándorló Palota
• Pokémon: Az első film
• Pokémon 2000
• Pokémon: Mewtwo visszatér

Mangák:

• DramaCon 1-3
• Nyári Srácok 1-3
• Éjféli Opera 1
• Bizenghast 1-2
• Földfény 1-2
• Házi Ninja 1-2
• Jpop bálvány 1-2
• Pirontan
• Gravitation 1-3
• Rémmetró 1
• A Biblia Manga
• Naruto 1-6
• Nana 1-3
• Love.com 1-2
• Death Note 1
• Árnybíró 1

Nem is ezek voltak a nehezek, hanem a rengeteg sok AnimeStars és Mondo magazin, mert azokból összesen kb. 40 darab volt. Hogy fogom majd elcipelni a több, mint 200 darabból álló 576 KByte / 576 Konzol gyűjteményemet? És akkor még otthon maradtak az angol Nintendo magazinok, meg az egyéb konzolos újságok. Már nem is az lesz a baj, hogy hozom el, hova teszem? Majd valahol csinálok nekik helyet, de szerintem ezen elég lesz 1-2 év múlva gondolkodni... Akkor már remélhetőleg az új helyen. ^^

Azért jó volt egy kicsit otthon lenni, csak ne jöttek volna több helyről rossz hírek...

• Szerettem volna Tukeinonnal találkozni személyesen, de egész augusztusban nagyon elfoglalt, ezért nehezen tudunk időpontot egyeztetni.
• Néhány napja megrendeltem Suara: Yumeji SACD-jét (végül csak ez lett. ^^) Ma kaptam E-mailt a CDJapantől, hogy a King Records nyári szabadság miatt zárva van, ezért várhatóan csak 23-ai héten tudják postázni...
• Holnap találkozok bagszival, de Szegeden felejtette a játékokat, amiket kölcsönadtam neki.
• Néhány ember nem tud eljönni a szombatra tervezett találkozóra (Duong és Lucy), ezért várhatóan el lesz halasztva azutánra való hétre.

Na de sebaj, több is veszett már, ami késik az meg csak nem múlik. ^^'

A SakuraCon blogpostjában írtam, hogy mivel akkor otthon hagytam a 90%-os szelvényemet, ezért májusban megajándékozom magam egy utazással. Ez a nap ma jött el. Bár nemcsak ezért mentem. Ugyanis kaptam levelet, hogy a mai napon (azaz 05.27-én) menjek el a Szolnoki vasút rendőrőrsre, és vegyem át az irataimat. Ugyanis a SakuraConról hazajövet a vonaton valahogy kiesett a táskámból a pénztárcám. Ennek a valahogynak a mikéntjére igazán kíváncsi vagyok, amikor márciusban voltam Krisi születésnapján, akkor is este az anyja elvitt kocsival az Örs Vezér Térig, hogy esett ki a kocsijában a táskámból a telefonom? Erre a mai napig nem találok magyarázatot. De visszatérve a tárcámra nagy szerencsém volt, mert az igazolványaimat máshol tárolom, így az egyetlen kár, ami ért, a bánkkártyám elvesztése, és ennek pótlása. Azonnal mentem letiltatni, így semmi baj nincs, bár a megtaláló nem gazdagodott volna meg túlságosan a számlámon található pénzből. ^^' De a szükséges óvintézkedéseket meg kell tenni. Meg ilyen apróságok voltak benne, mint Supershop kártya, Smart kártya, tehát nem feltétlen esszenciálisak a mindennapi léthez. De úgy tűnik leadták a rendőrségen. A pénz természetesen nem volt benne (legyen boldog azzal a max. 200 forinttal). De mentem is tovább Szolnokról Pestre a 11 órási zónázó vonattal. Nagyon jó kedvem volt, bekapcsoltam a DSi XL-en Okui Masami: i-magination albumát, és néztem ki az ablakon. Most is vittem ki cuccokat, csak most nem bagszihoz, hanem a Csabihoz. Az alábbiakat:

• GBA konzolok
• GBA játékok
• Nintendo DS és Nintendo DS lite
• GBA és DS kiegészítők

Azért viszem ezeket ennyire, mert rendkívül sok helyet foglalnak a dobozaik. Legközelebbi alkalommal, mely a HoldfényCon napja lesz, akkor viszem a Wiit, és a DSi XL-t. De akkor már nagyon kevés idő lesz hátra terveim szerint. De előtte, mivel kicsit korábban érkeztem meg, ezért az Arénába mentem a Keletiből. Szinte már motorosan lementem a metró aluljáróba, amikor ráeszmélek, hogy nem az Árkádba akarok menni. Ott mentem az 576-ba, vettem Love.com 2 mangát. Döbbenten láttam, hogy az 576 külön Nintendo termékismertető katalógust rakott ki. Határozottan állítható, hogy amióta újra van 576 KByte, jobban foglalkoznak a Nintendóval, mint előtte. Aztán mentem is Csabihoz az iskolája elé, olyan sok idő már nem volt. Elsétáltunk hozzá, ott letettük a cuccaimat, és játszottunk egy kicsit. Kipróbáltam a Sonic Heroes-t GC-n, tetszetős. Jó játék, bár nem merném azok közé sorolni, melyekkel órákig eljátszanék. Aztán hívtuk a többi BigN-est, egy kis MKW online bulira, jó volt. Most olyan sokáig nem maradtam, mert időben haza akartam érni. Még elkísért a Kaiser's-be, ahol vonatútra vettem magamnak kaját, aztán én már mentem is. A 17.13-as vonattal szerettem volna hazamenni, vennék IC pótjegyet, de döbbenten látom, hogy hatalmas sor áll, de egy sor van. Ugyanúgy, mint a repülőtereken. Na mondom magamban, fújhatom az IC vonatot. De teljesen meg voltam lepve, hogy nagyon gyorsan ment, kb. 50 ember lement olyan kb. 5 perc alatt... Ez két tényezőnek volt köszönhető: Sok pénztár volt nyitva, és gyorsan hívták az embereket. Ugyanis ez az új rendszer. Be kell állni egy sorba, és kijelzik, hogy melyik kasszához lehet menni. Én ezt nagyon jó dolognak tartom. Ugyanis többször jártam már úgy, hogy nézem a kasszák sorait, hogy melyik a legrövidebb, beálltam oda. Csak hogy szemre legrövidebb, az időre átalában a leghosszabb, ugyanis tanulság, hogy ahol rövid a sor, annak az embernek biztos komolyabb adminisztrációs ügyei vannak bizonyos okokból. Ezt küszöbölték ki ezzel az új rendszerrel, és én ezt nagyon jónak tartom. Na de a 17.13-as IC vonatra az összes ülőhely foglalt volt, úgyhogy a 18.13-assal kellett mennem. Hogy ne legyen addig sem tétlen az egy órám, elmentem az Árkádba (csak eljutok oda is. ^^'), ott vettem mentolos fagyit. Azóta vagyok belezúgva a mentolos fagyikba, amióta először voltam Angliában 2005-ben, és ott megkóstoltam. A rabja vagyok azóta is. Szétnéztem az ottani 576-ban is, aztán mentem a vonathoz. 21 órára hazaértem.

Most már nagyon nézem az albérleteket, hogy mi újság van, milyenek vannak. Három éve nézem őket egyébként változó rendszerességgel, és érzékelhetően lementek az albérlet-árak. 2007-ben, amikor még híre nem volt a gazdasági világválságnak, akkor az ment csodaszámba, hogy 50.000 forintért is van már albérlet. Most meg már 40.000 forintért is könnyedén találni. De a bérleti díj még nem minden, a rezsi, és az esetleges közös költség is rendkívül fontos. Találtam egy albérletet 19. kerületben egy nagyon jó albérletet, de olyan, hogy rezsivel, mindennel együtt nyáron 52.000 forint, télen pedig 62.000 ft. Na mondom, ez az igazi. Írtam, de ma kaptam választ, hogy már elkelt! T_T Úgyhogy kutatok tovább. Nézegetem a kerületeket, de valamiért a 19. kerület nagyon bejövős. Ott sok olcsóbb albérletet találni, és a házak is jó állapotúak. Meg pont ez az a kerület, ami számomra olyan téren ideális, hogy nincs annyira a belvárosban, de még kint sincs. A Határ útról szinte bárhova el lehet könnyen jutni. A belvárosban nem mernék lakni.

Még az egy fontos szempont számomra albérletnél, hogy kisállat tartható-e. Ugyanis nagyon szeretnék gyerekkori vágyamnak eleget tenni, macskát tartani. Egyszerűen imádom a macskákat, csak az a gond, hogy mi ugye panelban lakunk, anyám meg itt nem tűri meg a háziállatot (ami érthető is) ezért, nem lehetett semmilyen állatom. De érdekes, mert 2 emelettel alattunk lakott egy másik család (már elköltöztek), akiknek egyszerre 3 macskájuk is volt. Hihetetlen nagy macskabarát család volt. És hihetetlenül igényes volt a lakásuk, szóval nagyon jól tartották őket, és azt mondták, hogy a macskák könnyen megtanulják, hol kell végezni a dolgaikat, tehát szobatiszták. Macskatartásra a lehetőség adott, ugyanis Csibinek az egyik osztálytársának a macskája épp a napokban szült kiscicákat, és megbeszéltük, hogy kaphatok belőlük egyet. Érdemes megnézni azon blogpostját, arról róla ír, kitett egy képet az egyik kiscicáról, hát nincs rá szó, milyen aranyos. Nagyon szeretnék egy ilyet. A macska neme is teljesen mindegy lenne, bár a lány esetében attól félnék, hogy kb. 3-4 év múlva arra lennék figyelmes, hogy kánonban igen magas hangon nyávogásokat hallanék, megnézném a macskát, és látom, hogy szoptatja a kicsinyeit. Azért nem bírnék eltartani 6-8 macskát! T_T De 1 bármikor jöhet. Azt olvastam, hogy a macskák átlagban 15-20 évet élnek, de nagyon büszke lehet magára az a gazdi, kinek macskája 25 éves. Elképzeltem magamban, hogy ha a macskám 25 évig élne, akkor lennék 49 éves, ami azért nem semmi. ^^' Egyébként bagszi javasolta, hogy mi lenne, ha albérlet helyett inkább szobát bérelnék, és akkor több pénz maradna nekem, jobban tudnék spórolni? Az ötlet ilyen téren mindenképp nagyon jó, csak azon gondolkodtam el, hogy milyen lehet mondjuk egy családban élni, akihez semmi közöm nincs? Kicsit furcsa lenne kerülgetni őket. ^^' De mint így ötletként tetszik, vannak is nagyon jó áron, szinte kevesebb, mint fele áron, mint a fentebb említett áraknak. De amilyen hirdetéseket találtam... Elgondolkodtam, hogy biztos, hogy az illető CSAK albérlőtársa(ka)t keres? Meg az se mindegy, hogy milyen emberek közé költöznék? Mert amíg elmegyek, megnézni a szobát, a leendő lakótársakat, addig mindenki tud kedves lenni. De amikor ott leszünk... Szóval az biztos, hogy pénzkímélőbb, de kockázatosabb.

Egyébként Okui Masaminak is macska a kedvenc állata. Van is neki egy, és eléggé különleges példánya van. Többször tett ki róla képet a blogjába, ilyen fehér, fekete foltokkal, és az orra is foltos. Jobb oldalt természetesen ő maga látható. A kép a hivatalos honlapjának blogjából származik. Emellett albumain is többször mutatta macskák iránti rajongását, pl. az 1999-es Her-Day albumának hátsó borítóján:

Ahol egy macska mellett ül. De a 2000-ben megjeleni NEEI albumának borítója is hasonló:

Itt nemcsakhogy macskával van (szemmel láthatóan etetni próbálja), hanem az album logójában is egy fekete macska látható. Maga a fekete macska, az nem biztos, hogy a japánoknál is ugyanazt jelenti, mint nálunk. És Megumi Hayashibarától sem állnak messze a macskák. Az 1995-ös Enfleurage album borítóján láthatóan egy macskát kért fel modellként:

Nagyon aranyosak együtt. ^^

Szóval lényegében ennyi lenne még a budapesti lakással kapcsolatos igényem. És ha minden a terv szerint halad, akkor ez volt az utolsóelőtti alkalom. Utoljára a HoldfényCon napján megyek, és ha minden jól megy, akkor június vége-július eleje. Már nagyon várom.

Kaptam választ az AnimeLandtől, az Okui Masami Do-can CD-t joglejárat miatt nem tudják beszerezni, de a Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS limited Edition CD-jét be tudnák szerezni, de 15.500 forintért... Hát végtelenül örülök, hogy be tudják szerezni, de a CDJapannél postaköltséggel 4.550 yen, ami kb. 10.100 forintot jelentene. Hát azért van különbség. Sajnálom, hogy ilyen drágán tudják beszerezni, pedig örültem volna, ha lenne egy magyar üzlet, mely viszonylag jó áron be tudna szerezni japán CD-ket.

De berendeltem a CDJapantől az új Okui Masami kislemezt. Kifizettem, és már meg is érkezett hozzájuk a pénz. 4 nap postával, az azért szép. 15 dollár volt pk-val együtt (kb. 3000 forint) szerintem annyit bőven megér. Ha hétfőn elküldik, egy hét múlva ilyenkor már az enyém lesz. ^^

Egyébként egész jól teljesít az új kislemez a korábbi Masami kiadványokhoz képest, 2 hét alatt 3.930 db-ot adtak el belőle az Oricon szerint, ezzel a 45 kislemeze közül a 27. helyen áll eddig eladási számokat nézve. Remélem még jön feljebb.

Egyébként megnéztem 8 részt az Lovely Complexből. Már egész tetszik az ending videó. ^^' És a történet is egyre jobb. A karakterek szerethetőek, úgyhogy végig fogom nézni. Meg örül a szívem, hogy augusztusban már az Animaxen is látható lesz. ^^