Kontrasztos endingpáros

2018. június 26. 23:14 - supermario4ever

Lassan végzek a Pandora Hearts animével. Az anime sajnos ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet egy elrontani egy olyan művet, amiben hatalmas potenciálok vannak. Az elején szépen letisztázta a történetet, tudható volt a háttértörténet, és hogy ki hogy kapcsolódik az animéhez, lehetett érezni, hogy ebből nagy dolgok fognak kisülni, de a végére rettenetesen össze lett kutyulva az egész. Maga se tudja merre induljon el, de ha már elindultunk erre, akkor menjünk, majd csak célba érünk. Meg ahogy el lett baromkodva a 20. rész, az valami hihetetlen. Jót nevettem rajta, mert vicces, csak kérdés, hogy belefér-e egy filler-szerű epizód egy olyan 25 részes animébe, mely egy igen csavaros történetet dolgoz fel. Véleményem szerint nem. Többet azért sem szeretnék írni róla, mert egyrészt jobban át kell látni a történetet, és az csak a manga által valósul meg, másrészt meg ahogy el lett rontva az anime, nem érdemes.

Úgyhogy eléggé sokat vesztett az anime az értékéből, de úgy zeneileg is lejtmenet, amerre tart a mű. Az opening nagyon szép, ismerjük a FictionJunction: Parallel Hearts dalt, végigkíséri az egész sorozatot, de a két endingről érdemes külön beszélni. Az első a savage genius feat. Ohmi Tomoe: Maze című dala meglehetősen sajátságos. Régóta ismerem, és nagyon szeretem, a szövegbe belemerülve pedig oda jutottam magamban, hogy azon kevés szövegek egyike, mely legitimitást ad a társfüggőségnek. Bár ehhez hozzájárul a körítés is zene formájában, amit nem más szerzett, mint Okui Masami. Az a véleményem, hogy a maga nemében egy kiváló dalról van, hovatovább Okui Masami ezzel a dallal bizonyította, hogy a maga szintén elérte Kajiura Yuki szintjét. Ugyanis az openinget és az endinget egyszerre hallgatva arra jutottam magamban, hogy mindkét dal kitűnő a maga nemében. Okui Masami ért ahhoz, milyen zenét kell írni szenvedélyes szerelmes szövegekre, ezt itt is bemutatta. Főleg, ha olyan hangszereli a dalt, mint Monta vagy MACARONI☆. Ők Okui Masami zenésztársai, az énekesnő koncertjein láthatók. Monta billentyűs, MACARONI☆ pedig ritmusgitáros. A Maze egy hihetetlenül érdekes dal, ugyanis a szövege lényegében arról szól, hogy miért szereti ennyire a másik felet, de úgy, hogy az már ragaszkodás, kritikusabbak társfüggőségnek hívnák. A szöveget a savage genius énekesnője írja, aki nemes egyszerűséggel "Aa" (két "a" hiragana egymás mellett) művésznéven ténykedik. Legyen legelől a névsorban, biztos ami biztos. A dalszövegben elismeri az énekesnő egy labirintusba került azáltal, hogy a szerelmét kereste folyamatosan, mégis ez a vágy élteti. Ez annak a kérdéskörét veti fel, hogy valaki a másik félbe szerelmes, vagy a szerelembe szerelmes, tehát az érzésbe. A szenvedélyt nagyon jól kiemeli a zene, Okui Masami fantasztikus munkát adott ki a kezéből. Dallamos a zene, megmarad az emlékezetekben, és aki nyitott a szenvedélyes dalokra, annak állítom, hogy tetszeni fog ez is.

Igazság szerint Ohmi Tomoe olyan sokat nem működik a dalban, inkább háttérénekesnő. Vokálozik, illetve a refrén alá más szöveget énekel. Természetesen olyat, ami beleillik a témába, olyan, hogy kiegészíti. Ilyet egyébként lehetett már hallani, a Scrapped Princess endingje sikeredett hasonlóra. Ott is két énekesnő énekel, és az egyik a másik alá énekel. Kiemeli a fő mondanivalót, illetve új színezetet ad neki. Jó megoldás, itt is bejött ez. Bár nekem olyan érzésem van, hogy Ohmi Tomoe leginkább Okui Masami közbejárásának köszönhetően került be a dalba, mivel ő foglalkozott vele, és ezen dal által akart valami ismertséget adni neki. Mert sajnos Ohmi Tomoe eladások tekintetében sikert a legkevésbé sem könyvelhet el (milyen siker az, akinek legeladottabb kislemeze 1.166 példányban kelt el?), inkább egyfajta üzletet sejtek a háttérben. Megírom a dalt, cserébe jöhet Ohmi-san énekelni a dalba. Gondolom, mivel általában nagy összetartás van az anison előadók között, ezért nagyon nem kellett győzködni a savage genius énekesnőjét, hogy fogadja el. Részint sikeres is volt a vállalkozás, hiszen a Maze-ből hivatalosan 5.396 példányt adtak el, ugyanakkor hosszútávon nem volt látszatja, ugyanis Ohmi Tomoe két hónapra rá megjelenő stúdióalbuma, a HAPPY DAYS nem került fel az Oricon lemezeladási listára. Úgyhogy valami ismertséget kapott, de korántsem akkorát, hogy abból énekesnőként komolyan tudjon profitálni

Amíg az első ending kifejezetten jó lett, addig a második ending, a Watashi wo Mitsukete. borzalmasra sikeredett. Ugyanúgy a savage genius énekli, és meglepetésemre ugyanúgy Okui Masami írta a zenét. Erre mondom azt, hogy ő is ember, ő is tévedhet. Mert a második ending minden szempontból egy tévedés. Egyáltalán nem hagy maradandó emléket maga után, a zene olyan semmilyen, a szöveg meg... Az igazság az, hogy hasonlít az első ending szövegéhez, de sokkal rosszabb. Jó eséllyel egy beteljesült szerelemről van szó, de itt az énekesnő úgymond teljesen elgyendül érzelmileg. Aláveti magát a szerelem érzésének, teljesen kitárulkozik, hogy csak ő számít neki, senki más, hogy keresse meg őt, itt van... Ennél nyíltabban nem is mondhatná ki, hogy eldobta minden emberi és női méltóságát, és hogy semmi más nem számít, csak hogy ő vele van, az sem érdekli, ha kapcarongyként bánik vele. Egy gyenge nőt látok magam előtt, miközben ezt a dalt hallom, akivel tényleg bármit megtehetek, amihez éppen kedvem van. De az én szemszögemből ez nem őszinte kapcsolat, még akkor sem ha a két fél szereti egymást, mivel én az egyenrangúság híve vagyok, ezért ha azt látom, hogy egy nő teljességgel elhagyja magát, akkor ő nekem kevéssé válik. A lemezborító is nagyon visszás számomra, ugyanazokat a gondolatokat ébreszti bennem, mint a dal.

Abba is hagynám, mert eléggé rossz így írni erről a dalról. De figyelemfelkeltésnek érdemes volt, hogy lássuk, hogy hol az a határmezsgye, ahol még lehet úgy írni a szerelemről, hogy az még rendben van, de elfogadható, ha valakinek már az nem tetszetős. És hol van az a határ, ami alá nem érdemes menni, mert nemcsak mint nemi (ez férfira is ugyanúgy vonatkozhat, ha valami hasonlót ad elő), de emberi mivoltát is elveszti az előadó. Az anime meg óriási csalódás, és nem tudom elfogadni, hogy egyre több olyan animét látok, melynek célja, hogy vizuálisan reklámozza a mangát. Joggal gondolhatnánk, hogy mivel egy sorozat sokkal hosszabb, mint egy egész estés film, ezért akár egy hosszabb történetet is el lehet mesélni korlátozás nélkül, de vannak alkotások melyek erre szépen rácáfolnak. A legrosszabb, hogy nem is akarnak semmi érdemlegeset felmutatni. A Pandora Hearts manga 2015-ig ment (az animét meg 2009-ben ledarálták), ha nagyon azt akarták volna, hogy korrektül be legyen mutatva anime formájában, akkor több évados lett volna, akár több éves kihagyásokkal, és úgy lenne bemutatva a 26 részek alatt, amíg lement a manga, és az adott évadot valahogy ötletesen lezárni. Aztán folytatni, amikor annyi új történet van a mangában, hogy azt be lehet mutatni egy teljes évadon keresztül.
Tudom, hogy idealista ez az írás, és arról is vannak gondolataim, hogy miről szól az animés piac manapság, de mégis rossz látni, hogy hány remekművet rontottak már el az animés kivitelezés miatt. Nem olvastam a Pandora Hearts mangát, de az első fele bőven bizonyítja, hogy nagy kár érte.

Szólj hozzá!

Dalszövegelemzés #2

2018. május 29. 21:12 - supermario4ever

.hack//Roots postomban egy olyan dalról írtam, ami nem tetszik Kajiura Yuki-tól. Igazából nem vagyok úgy rajongója, mint azok többsége, akik ismerik a munkásságát (túlzottan mainstreamnek tartom szeretni őt, és áradozni róla, hiszen mindenki ezt csinálja, aki ismeri), de azért nálam is többségében vannak azok a dalok, melyeket szeretek tőle. Ennek egyik különleges ékköve számomra a Kioku, amiről már írtam korábban. Erről a dalról szeretnék részletesen írni. Méghozzá azért, mert ez egy érdekes szerelmes dal, jó szövegű szerelmes dalt pedig nagyon nehéz írni. A szerelmes dalok döntő többségének rettenetes szövege van. Nagyon sok tükrözi a társfüggőséget, az önzőséget (pl. soha nem engedlek el, vagy szeress, mert szükségem van rád, és sok ilyen... mondjuk ki nyíltan: faszságok), és elenyésző azon szövegek része, melyek hitelesen beszélnek a szerelemről. Többek között ezért szeretem Zorán dalait, hogy egy magyar példával éljek.

See-Saw dala a szerelemről némileg sajátságos, tipikusan az a fajta szöveg, amit kétféleképpen lehet értelmezni, teljesen jogosan. Valaki joggal vetheti rá, hogy a társfüggőségről szól, mások meg azt mondanák, hogy valaki megtalálta az igazit, és milyen szép, hogy kitart mellette. Nem is a szöveg teszi annyira különlegessé a dalt, hanem a zene, a dallam, sokkal inkább a hangszerelés, mert tényleg úgy énekli Ishikawa Chiaki a szöveget, hogy elhiszem neki, hogy tényleg várja azt a pillanatot, amikor újra találkozhatnak, és hisz abban, hogy tényleg összejöhetnek, a hangszerek játéka ezt megerősíti. Nem hallok önbizalomhiányt az előadásban, nem érzékelem, hogy görcsösen ragaszkodik a másik félhez, és soha nem jöhet senki más. Mert ki lehet hallani, hogy valaki hogy gondolkodik a másik félről, és ezt a dalt az érzelmileg pozitív előadás teszi különlegessé. Mert maga a szöveg túlidealizálja a szerelmet. Mintha semmi más nem létezne. Inkább a körítés teszi naggyá a dalt. Lássuk is, miről beszélünk.

Kitto saigo wa koko ni kaette kuru to omou
Sekai no hajimari wa
futari de miteita
Ichido dake sono basho ni tashika ni todoita kara
Kono te wo hanashitemo
kowaku wa nai no nidoto

Amikor valaki megéli az igazi nagy szerelmet, könnyen meglehet, hogy benne valami olyan számára ideálisat lát meg, ami által kiegészül. Az a fajta érzés, amit az összes élő emberből csak nagyon kevéstől kaphat meg, csak néhánytól. És itt most nemcsak a biológiai okokra kell gondolni (az ember olyan párt keres magának, akiről azt gondolja, hogy jobb genetikával rendelkezik, mint ő maga), nem is csak a külsőségekre, hogy 100%-osan tökéletes párt talált (mivel ilyen úgysincs), hanem azok az érzések, emlékek teszik ideálissá az igazi nagy szerelmet, erről szól ez a dal is. Már az idealizással kezdi, hiszen arról énekel, hogy biztos abban, hogy újra együtt fogják nézni a világ kezdetét azon a helyen... Mondjuk az elején bele lehetne kötni a szövegbe, mert az első sor nagyjából úgy szól, hogy "biztos vagyok abban, hogy visszatérsz arra a helyre...". Mitől olyan biztos benne? Jöhet a teljesen jogos kérdés, mert ez nem derül ki a szövegből. Mondta? Megígérte? Vagy megírták a csillagok? Az első kettő teljesen rendben lenne, a harmadik eset lenne az, amikortól gázossá válik a szerelmes dal, ha valaki a csillagok állására hagyatkozik. A "ráutaló magatartás" teljesen legitim ebben az esetben, amikor együtt voltak, és voltak olyan szavai, nonverbális jelek, melyek arra utaltak, hogy vissza fog térni. Maradjunk is ennél. A végén, meg ott van, hogy ha el is engedi a kezét, akkor sem fél már semmitől, alapvetően ez is szép gondolat, de ha szó szerint vesszük a félelem nélküli életet, akkor komoly problémákat vet fel. Pozitív gondolkodók egyik leggyűlöltebb szavajárása, hogy ne félj semmitől, az egyik legrosszabb, amit kiejthetnek a szájukon. Bátran belenyúlok vizes kézzel a konnektorba, mert mit nekem egy kis áramrázás... És ilyenek. Akkor lenne hitelesebb, ha inkább a bátorság került volna a szövegbe, mert abba ugyan benne van a félelem, de az is, hogy megtanulta kezelni.

Karappo no karada ni furisu motte yuku kioku
Watashi wa sukoshi-zutsu tsukutte mitashite
Sonna fuu ni hito wa hito no katachi ni naru no
Wasuretakunai omoi
kokoro ni kasanete

Folytatódik az idealizálás, az üres testben öltenek alakot az emlékek, és szépen lassan megtöltenek engem. Az üres meg nem véletlen van kiemelve. Csak a szerelem számít? Hát a gyerekkori élmények? A barátokkal együtt töltött idő? És még lehetne sorolni, de most hirtelen ennyi jutott eszembe. Az elvitathatatlan tény, hogy az első nagy szerelem minden ember életében óriási változatásokat hoz sok téren, és tényleg olyan nagy tud lenni, hogy minden mást eltörpít, de azt reméltem, hogy mivel Kajiura Yuki már bőven a 30-as éveiben volt, amikor írta ezt a dalt, ezért egy józanabb szöveget fog írni a szerelemről, a felnőtt kor bölcsességével lát vissza az első nagy szerelemre. Azért a bölcsességet semmiképp nem venném el, mert a másik fele a szövegnek nagy igazságot tartalmaz. Azt mondja, hogy az emberek az alapján öltenek alakot (szinte szó szerint így van), hogy olyan érzésekkel, emlékekkel töltik meg a szívüket, amit nem akarnak elfelejteni. Ez az alapja annak, hogy ki miben hisz, ki mit talál kedvesnek, mivel tud azonosulni. Az alak lenne a hit. És ez az a hit, ami erőt ad, ami nagyban formálja a személyiségünket, identitásunkat.

Doko made tooku yuku toki ni mo
Watashi wa koko ni kimi no naka ni
Kimi wo michibiku hoshi no you ni
Zutto iru wa

Kimi wo hanarete yuku toki ni mo
Mune ni kizanda ano basho he to
Watashi wa kitto kaereru kara
Furimukazu ni yuku wa

A refrén két versszakát egybevettem. Ennek az elejébe is bele lehetne kötni, mert az úgy szól, hogy "mindegy, milyen távol jársz, mindig benned leszek". Ez is olyan dolog, hogy nem derül ki a másik fél szándéka, akarata, de hogy ő mindig benne lesz. És lássuk be, hogy ez azért a másik felet akár rabláncon is tarthatja, ha igazából ő már mást akar maga mellé. Innestől már inkább problémának gondolom, hogy nem derül ki a másik fél szándéka, mert akkor lenne igazán szép a szöveg, ha megtudnánk, hogy azért van mellette (vagy benne), mert ez kölcsönös akarat. Vezeti őt mindig, mint a csillagfény az éjszakában. Szeretem az ilyen hasonlatokat, úgyhogy ez részemről jöhet. Aztán a refrén másik felében meg elindul, mert tudja, hogy még ha nincsenek is most együtt, de visszatérhet arra a helyre, amit a szívébe vésett, és ez erőt ad neki. Ez az, amire a kritikusabbak azt mondják, hogy ezt jó eséllyel ő maga találta ki, ami jogos is, hiszen továbbra sincs szó a másik félről. Ez az, ami rögeszmévé válhat. És itt jön ki az, hogy a szöveg maga hihetetlenül nyers, meg úgy tűnik, nem foglalkozik a másik féllel, de ahogy Ishikawa Chiaki énekli, abban semmi önzőséget nem hallani. Azt lehet kivenni, hogy biztos jelet kapott arra, hogy ennek a szövegnek végig van legitimitása, és ő is alig várja, hogy újra találkozzanak. Az ív, amit a refrénben énekel, hihetetlenül gyönyörűvé teszi a dalt. Tökéletes, nem hiányzik belőle semmi, így alkot egy teljes egészet.

Karappo datta mune ni ai to iu yuu no kioku
Kimi ga amaku nigaku sosoi de kureta
Ichido dake kimi no naka tashika ni todoita kara
Kono te wo nobasu koto kowaku wa nai no nidoto

Megint az üresség megtöltése, megint az idealizálás. Csak most a szív van soron, itt már ki is mondja, hogy a szerelmet hívja emléknek. Ha meg is adjuk, hogy a visszatérés "igénye" kölcsönös, akkor is zavaró, hogy miért marad a szív üresen, amíg ő (a másik fél) meg nem tölti emlékekkel? Itt írja, hogy csak egyszer elérte a szívét - ez jó eséllyel kölcsönösségre utal - és ez elég erőt ad neki, hogy ne féljen akkor, ha kinyútja a kezét. Ha így, hogy bizonyos tevékenységhez társítja a félelem nélküliséget, már az is jobban hangzik, ha általánosságban mondja, hogy nem fél semmitől, de a bátorság még mindig előnyösebb kifejezés lenne.

A harmadik verse után van egy hegedűszóló, ami egyszerűen gyönyörű. Nagyon tetszik, hogy a ritmus és a lüktetés lassú, de a hegedűszóló gyors. Ez a szívben rejlő érzelmeket szimbolizálja, hogy látszólag nyugalom van, de legbelül szétveti az izgalom. És mivel ez olyan izgalom, amiről lehet, hogy csak ő tud, ezért megvan magának az érzés intimitásának izgalma is. Ez nagyon jól ki lett fejezve zenében. Végül két versszak refrénnel zárul a dal.

Tatoe ima mitsu kara naku temo
Taisetsu na mono wa mada aru no
Kimi wo tada dakishimeta yoru ni
Tadoritsuita

Kimi wo hanarete yuku toki ni mo
Watashi wa koko ni kimi no naka ni
Kimi wo michibiku hoshi no you ni
Zutto soba ni iru wa

Az első fele a reményről szól, arról, hogy még ha nem is találja lélekben azt, ami olyan kedves (fontos - taisetsu) számára, akkor is ott van benne annak az éjszakának az emléke, amikor oly szorosan átölelte őt. Ez megint a kölcsönösségre utal, ami úgy tűnik, itt a dal végén derül ki. Így végül az egész dalszöveg legitimitást nyer, és azáltal, hogy az első refrén első versszakát ismét idézi, még ha el is vannak választva, ő akkor is benne él, nyer teljes értelmet. Így már teljesen jogos, és hogy vezetni fogja őt, mint egy csillag az égen, így már sokkal szebben hangzik.

Csak a végére nyert értelmet a dalszöveg, de ennek ellenére is azt mondom, hogy meglehetősen nyers így dalszöveget elemezni, anélkül, hogy nem hallgatjuk meg az adott dalt. Mert az előadás tényleg sok esetben jobban segít értelmezni a dalszöveget. Aztán, hogy a végén ugyanúgy lassú dinamikára, gyors hegedűjátékkal zárja le a dalt, ismét annak az izgalomnak az intimitását élhetjük meg.

Most már inkább az üres test és szív megtöltésével van problémám. Mert tényleg olyan, mintha a szerelem mellett semmi nem számít, és annak ellenére, hogy nagyon szerelmes tudok lenni én is, és tudom, hogy mi az az érzés, amit elhegedültek, azt gondolom, hogy erős túlzás, hogy minden mást teljesen elinflál, ami nem a szerelemmel kapcsolatos. Valószínűleg egyébként maga Kajiura Yuki is azért visz ennyire koreográfiát, énekstílust az előadásaiba, mert ő maga is tudja, hogy csak így tudja teljes mértékig átadni azokat az érzelmeket, amik önmagában szöveg formájában esetleg nem állná meg úgy a helyét, ahogy elképzelte. Meg kell nézni, egy-egy koncertet mind a FictionJunction, mind a Kalafina előadásaiból, és egyből világossá válik, hogy mire gondolok. Jól ki vannak találva azok a mozdulatok, koreográfiák, amik az általuk énekelt dalok alatt láthatók, mind azokat az érzelmeket jeleníti meg, melyekről a szöveg szól, ezeket erősíti meg. Ugyanez hallható ki az albumokon, kislemezeken, az énekstílus terén. És meg merem kockáztatni, hogy ezeket is Kajiura Yuki találja ki, hiszen csak ő tudja, hogy akarja átadni azokat a dalokat érzelmileg, amiket ő ír. Nem vagyok feltétlen ennek a híve, annak már sokkal inkább, hogy a dalnak önmagát kell eladni, de aki szereti az ilyen pontosan koreografált táncjeleneteket, annak nagyon fognak tetszeni a koncertfelvételek.

Azt gondolom, hogy Ishikawa Chiaki az, akitől a legkevésbé hangzik művinek az, ahogy hallhatjuk énekelni, mert olyan énektudása van, olyan képzettsége, hogy nincs is semmi szükség arra, hogy mímelje az érzelmeket, ő maga tudja, hogyan kell ezeket természetesen, hitelesen átadni. Talán ezért is van az, hogy See-Saw a kedvenc projektem Kajiura Yukitól, és továbbra is azt gondolom, hogy végig Ishikawa-sannal kellett volna együtt dolgoznia, mert hitelesen képes érzelmeket átadni, úgy, hogy elhiszem neki, hogy meg van győződve arról, amiről ebben a dalban énekel, és ez teszi igazán különlegessé ezt a szerzeményt is.

Szólj hozzá!

Vissza a gyökerekhez

2018. május 19. 20:27 - supermario4ever

Bizony, szorgosan nézem a .hack sorozatot, megjelenésük sorrendjében. Így a Liminality után volt a Tasogare wa Udewa Densetsu, majd az egy epizódos GIFT után itt van az oly régóta várt Roots. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert nagyon jó az ending dal. Mivel ALI PROJECT dal, ezért régóta ismerem az együttes többi dalával együtt, de az animéhez csak most van szerencsém. Úgy néz ki, hogy van is szerencsém, mert már az első részből látszik, hogy valami nagyon jó dolog fog belőle kisülni. Meg a zene is nagyon jó abból a szempontból, hogy végre valami más. Nagyon jó zenéket írt Kajiura Yuki az előző szériákhoz, ez vitán felül áll, de arra a változatosságra, amit az ALI PROJECT hozott, arra nagy szükség volt. Már az első részben is hallható volt az a jellegzetes ALI PROJECT-feeling, és valósággal libabőrös lettem a zenétől. Nagyon jót tett az animével az együttes, és akkorát mosolyogtam, amikor meghallottam az 1. részben a GOD DIVA dalt. Az ott van nálam a 10 legbetegebb ALI PROJECT dala között. Egyáltalán a cím is rettenetesen vicces, de itt az animében nyert valódi értelmet. Akkor szólalt meg, amikor két lány megtámadta s főszereplő srácot, Haseót, és a támadás idejére férfi hangjuk lett. Az endinget a Boukoku Kakusei Catharsis-t itt is jó hallgatni, viszont az opening rettenetesen nagy csalódás volt. Olyan semmilyen a Silly-Go-Round. Pedig az Kajiura Yuki szerzemény, de ez már FictionJunction project keretében írta meg, azon belül is YUUKA énekelte a dalt. De valami harmatgyenge, semmilyen zenei motívumra nem emlékszem így az első részben meghallgatva. Fog-e ez vajon változni? Nem hiszem, mert azért a nagyon jó zenéket már az első hallgatás után megjegyzem. Ahhoz képest éltem meg csalódásnak, hogy Kajiura Yuki-nak nagy rajongótábora van világszerte, és eddig csak jó dalokat hallottam tőle (tehát értettem, hogy miért szeretik ennyien, legfeljebb nem tudtam azonosulni egy-egy dalával, de ez más kérdés), de ez az opening biztos, hogy az utolsó helyen áll nálam az összes általa írt dala között. Azt gondoltam, hogy azért van ekkora rajongótábora, mert nem képes rosszat írni. De csak kiderült, hogy Kajiura Yuki is csak ember, akivel ugyanúgy előfordul, hogy rossz munkát ad ki a kezéből, mint bárkivel mással. Kíváncsi leszek, hogy fog-e változni a véleményem a dalról. De egyáltalán nem értem, hogy YUUKA miért nem olyan gyászos arccal a kislemez borítóján. Úgyhogy a kép is hagy kívánnivalót maga után. Most hallgatom a kislemezt, gondoltam, még egyszer meghallgatva meg fog változni a véleményem róla, de sajnos nem. Nem annyira rossz dal, de ahhoz képest, amit Kajiura Yuki tud, hozzá képest nagyon gyenge. Tipikus anime dal, tizenkettő egy tucatban, ilyet bárhol, bármikor hallok. Ahhoz képest, hogy mit tud, óriási csalódás... Úgy néz ki, ezt az animét az ALI PROJECT-hez szabták, és ők valami eszméletlenül jót alakítottak. Ha nem lenne a Rosen Maiden, ez lenne a karrierjük csúcsa.

1 komment

MondoCon 2017. nyár

2017. július 17. 15:47 - supermario4ever

Ezen a hétvégén volt a 2017-es nyári MondoConon. Kicsit tartottam az időjárástól, mert tavaly is pont MondoCon-ra romlott le az idő, idénre is pont ezt ígérték, de ez szerencsére nem valósult meg annyira. Nem volt 38°C, mint a hét elején (őszintén sajnáltam... imádom a nagy meleget, nagyon jól bírom), de a 28-30°C is megtette. Legalább nem esett az eső, mint tavaly.

Nagyon lelkes voltam egész múlt héten a rendezvény miatt, de az az igazság, hogy az emelt szintű jeles angol érettséginek még most is megvan a hatása, ugyanis, azáltal, hogy teljesítettem egy olyan "dologban", amiben nagyon akartam, az nagy önbizalmat adott, és megadta az alaphangulatot a jövőre nézve, amire biztos, hogy szükség lesz. Mivel bagszinál aludtam, és nem vittem magammal a laptopot, ezért most egybe írok le mindent, ami történt.

PÉNTEK

Erre a napra szabadnapot kértem a munkahelyen, ugyanis kitaláltam azt, hogy a 12.19-es vonattal megyek fel Pestre, ugyanis naponta egyszer indul Békéscsabáról Budapest-Keletire egy FLIRT motorvonat, amin imádok utazni, erre szoktam átszállni Szolnokon, amikor látom, hogy ilyen vonat megy Pestre. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom, hogy milyen egy ilyen vonaton hosszú úton utazni. Élményszámba ment, imádtam az utazást, és az volt a gondolatom a 2 és fél órás vonatút alatt, hogy a MÁV a legjobb dolog, ami történhet Magyarországgal. Sok ilyet szeretnék, és az összes régi vonatot száműzzék a "készletből". Amíg itthon készülődtem, addig Zorán: II albumát hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog most is tetszeni, és feldobja a hangulatomat. Azon meg külön mosolyogtam magamban, amikor tudatosodott bennem, hogy 1978-ban ilyet énekelt:

A megváltó álmokból annyi marad, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat.

Nyilván értem, hogy mit akart ezzel kifejezni, és hogy hol volt akkor a technikai fejlődés, hogy mit akart ezzel mondani, csak 2017-ben érdekes hallgatni, annak fényében, hogy mi minden marad meg manapság egy komputer-agyban.

Miután összekészülődtem, elindultam. Online vettem meg a jegyet. Ez az első eset, hogy e-vonatjegyet vettem (ami ugyanolyan, mint az otthon nyomtatható vonatjegy, csak mobilról is tudja a kalauz már érvényesíteni. A vonatút alatt az 1996-os Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem meg, valamint a legújabb PC GURU magazint olvastam. Ez volt az első eset, és jó eséllyel az utolsó is, amikor teljes áron, azaz 1995 forintért vettem számítástechnikai újságot. Ez a szám ugyanis 25. évfordulós, és kíváncsi voltam, hogy ünnepelnek, és a hátsó borító retrós volt, tetszett. Vettem az utóbbi időkben PC-s újságokat, de nagyon olcsón. A Keleti Pályaudvaron az egyik újságosnál bontatlanul lehet venni 200 forintért (tehát majdnem 90%-kal olcsóbban) néhány hónappal ezelőtti számot, valamint van még a Lehel téri piac emeletén és a Nyugati Pályaudvar aluljárójában is lehet találni 60%-os kedvezménnyel szintén néhány hónappal ezelőtti számot bontatlanul. Ezért mondom, hogy nem tervezek rendszert csinálni a PC-s magazinok teljes áron történő vásárlásából. Már csak azért sem, mert négy magazint is vennék:

  • PC GURU
  • GameStar
  • PC World
  • CHIP magazin

Ezek közül a CHIP magazint erőltetném a legkevésbé, mert a címlapon olyan bulvárlapokat megszégyenítő szöveget lehet olvasni, miközben belül maga a cikk ugyanolyan érdektelen, sablonos, hogy az valami hihetetlen. Amúgy mindegyik újság külön-külön 1995 forintba kerül, és bár tudom, hogy régóta nem emelt árat egyik sem, de nagyon jól kell, hogy keressek, hogy minden egyes hónapban 7980 forintot adjak ki újságokra. És akkor nem is beszéltünk még a Garfield és a Mondo Magazinokról, melyekben szintén érdekelt vagyok. De mivel a PC GURU-nak most volt a 25. évfordulója, ezért ezt most megtettem. És meg kell hagyni, egész jó Nintendós cikkeket írtak, úgyhogy magával a magazinnal nincs baj.

Mosolyogtam magamban, amikor láttam, hogy a vonat a Keleti Pályaudvaron a 10. vágányra érkezett. 11 éve járok fel rendszeresen Pestre, és meg merem kockáztatni, hogy ez volt az első eset nálam, amikor a rejtélyes 10. vágányra érkezett meg a vonat. Sokáig azt hittem, hogy a 10. vágányt kihagyták a Keletinél, mert mindig azt láttam, hogy a 9. vágány után a 11. jön. Aztán egyszer beszéltük Leeával, hogy megvan az, csak nagyon hátul. És tényleg. Nálam ez ilyen Harry Potter 9. és 3/4. vágány szindróma volt. Most már voltam is ott. Mármint a Keleti 10. vágányánál. A BKV-s ellenőr tök rendes volt a Keletinél. Automatában akartam venni jegyet 350 forintért, de felajánlotta, hogy nála vehetek "teljes" vonaljegyet 300 forintért. Egy elég volt, mert bár terveztem elmenni a Határ útra, egyrészt megnézni, mert olyan rég voltam ott, másrészt meg az Europarkot átnevezték Shopmarkra, és kíváncsi voltam rá. Bár gondolom, hogy a névváltoztatáson kívül minden ugyanaz maradt. De végül nem mentem, mert úgy éreztem, hogy nem marad elég idő a Határ útról elérni a WestEnd-be, mert bagszival ott találkozok. Úgyhogy maradt csak a Nyugati pályaudvar. Itt is eltöltöttem az időt. Szétnéztem az 576 KByte Shop-ban, a Libriben, a Media Markt-ban. Aztán a Burger Kingben ettem egy kuponos Whopper menüt. Ez olyan, hogy Whopper juniort adtak még mellé, és nagy üdítővel 1390 forint volt. Ez pont jó volt. Aztán eltöltöttem az időt. Játszottam egyet a Pokémon Linkkel. Kíváncsi voltam most a játékra, mert nagyon sokat játszok mobilon a Pokémon Shuffle-lel, és a Pokémon Link elemein alapul a játék, és most úgy akartam vele játszani, hogy lássam az alapokat. Tetszetős, jó a Pokémon Link is. Megvan a játék, de talán csak egyszer-kétszer vettem elő, mert a zenéjét utáltam, ezért hanyagoltam. Megjött bagszi, ő is evett, aztán mentünk a vonathoz. Leszállás után egyenes út vezetett hozzá, nála meg játszottunk Switch-en Mario Kart 8 Deluxe-et. Illetve előtte ő vitte The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ot, mert olyan helyen hagyta félbe a játékot, ahol nem menthetett, és ha végleg kilép a játékból, akkor több órás játéka veszhet kárba. Ezt meg csak nem kívánhatom neki. Hagytam, hogy játssza végig, közben figyeltem, hogy mit csinál. Csak 26%-on állt neki a teljes játék, miután legyőzte a főellenséget, Ganondorfot? Túl nagy ez a játék. Egyszer elkezded, és talán 50 év múlva végzel vele feelinget adja meg. Most is legalább 2 órát játszott vele, mire befejezte azt a szakaszt / küldetést, amit félbehagyott, és tudott menteni.

Aztán a Mario Kart 8 Deluxe-ben arra voltam kíváncsi, hogy bizonyos kocsikkal hogy tudok teljesíteni. Pénteken este sárga Yoshival voltam, az F-Zerós kocsival és talán a Slick gumival. VS meccset mentünk, 12 menetes, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel, és ilyen eredményt sikerült elérni.

Bagszi volt Lakitu. Az volt a szép, hogy utolsó három játékot megnyertem, így sikerült beszépíteni, és olyan eredményt felmutatni, ami méltó a jelen tudásomhoz. Aztán már eléggé késő volt, úgyhogy aludtunk utána.

SZOMBAT

Korán ébredtem fel, és hogy ne zavarjam bagszit, lefoglaltam magam. Végighallgattam Okui Masami: i-magination albumát, majd telefonon nézelődtem és játszottam. De az idő csak lassan telt, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit összepakolok nála. Nem is kelt fel addig, amíg nem szóltam neki, hogy megyek. 9.30-kor indultam el, előtte benéztem az egyik közeli SPAR-ba, itt vásároltam be magamnak egész napra. Majd elsétáltam a Hungexpóig. Ott óriási sor volt... O_O Biztos, hogy jól jártam azzal, hogy online vettem meg a jegyet? Mivel éltem a gyanúperrel, hogy ez a helyben vásárlós sor, ezért egy másik sort kerestem, mely vélhetőleg rövidebb sort, ami már valamivel jobban mutat. Amíg vártam, hogy bejutok, addig mobilon néztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét. De aztán láttam, hogy az online elővételes sor egy másik, még annál is rövidebb, ezért a videó félbemarad, és bejutottam. A karaoke teremben már szinte mindenki jelen volt: Mazsibazsi, 8, John, Waka, Superion, és a szervezők is készen álltak a napra.

A karaoke számomra a vívmány jegyében telt. Kitaláltak egy újdonságot a karaokénál, hogy különböző meghatározott zenei stílusokban kell énekelni, és azokért pecsétet lehet gyűjteni. Összesen 5 van: Rock, pörgős, nyugati, lírai és musical vagy filmzene. Aki összegyűjt 5 pecsétet, az kisebb ajándékot kap. Aranyos ötlet, de inkább azért jó, hogy különböző zenei stílusban kipróbálhatjuk magunkat. Rögtön az elsőt ennek jegyében énekeltem: BLACK BLOOD BROTHERS: Ashita no Kioku dalát szerettem volna nagyon. Nagyon bennem volt a hangulata, a SPAR-ban végig ezt énekeltem, én voltam a rádió addig, amíg ott voltam. Necces volt amúgy kiállni ezzel, mert tetszik, szeretem a dalt, sokat hallgattam itthon, de nem gyakoroltam. Azt csináltam, hogy leszedtem a dalszöveget, rátettem a telefonra, és néztem. Próbáltam dallam és ritmus alapján követni, hogy ha kint leszek, tudjam énekelni. Jelentem, bevált az ötlet! Nem volt hibátlan, de az az 1-2 hiba bőven belefért, és annyira élveztem az éneklést, hogy szinte fel se tűnt, csak énekeltem a legjobb tudásom szerint. Az tetszett, hogy erős hangon énekeltem, de amúgy a dalban nincs nagy hangterjedelem. Pedig Takahashi Naozumi igencsak furcsa dolgokra képes. A Muteki Kanban Musume animében ismertem meg, az endinget énekli, itt viszi fel egy-egy szótag erejéig olyan magasra a hangját, mintha hiányoznának neki dolgok... Elgondolkodtam azon, hogy poénnak jól jönne azt is elénekelni. Mindenesetre a dal sajátságos hangulata miatt felfigyeltem rá, ezt megerősítette idén a MARGINAL#4 animeadaptációja. Úgy gondoltam, hogy megismerkedek jobban az énekesi karrierjével, még 2012-ben, megjelenésekor leszedtem a DECADE BEST albumpárosát, a GOLD-ot és a SILVER-t, de csak nemrég jutottam el oda, hogy meghallgassam. Sajnos nem győzött meg arról, hogy érdemes komolyan foglalkozni vele, mert a dalainak nagyrésze sablonos, vagy nem tudom, hogy mit akar vele kifejezni. De azért a néhány dalért meg megéri, ezzel kimerítettem a rock kategóriát.

A második dal némileg "hackelt" volt, vagy mondjuk csalásnak? Lényeg, hogy a lírai dalom egy feldolgozás volt: Slayers: Give a reason ~Ballade Version~ volt. Ez az eredetinek egy lassított verziója, mely egyébként ugyanúgy hivatalos kiadás, és karaoke verzió is létezik belőle. Ezt is Hayashibara Megumi énekli, és ami miatt tetszik, hogy ezzel a hangulattal ugyanannak a szövegnek egy más értelmezést ad, így szinte mintha két különböző dalt hallgatnánk. A szöveg részint a kétségekről szól, de amíg az eredeti változatból kihallatszik, hogy kész szembenézni velük, a ballada változatban, meg mintha megtörték volna.

Aztán volt a verseny, amire nem kellett hangfelvételt feltölteni, csak neten előnevezni. Csoportos verseny volt, abból a szempontból kifejezetten jó ötlet volt, hogy ilyen még nem volt soha, de a felhozatal igencsak átlagon aluli volt. Mondjuk valószínűleg azért, mert az utóbbi időkben szinte csak előnevezős, hangfelvételt feltöltős énekversenyekre emlékszem (ilyen nagyobb verseny, tehát nem kaszinó karaoke), és mivel ott van egy előzetes rostálás, ezért a versenyre már csak a jók jutottak el. De amúgy régen, amikor csak karaoke verseny volt, akkor is voltak rosszak, csak a mostani abból a szempontból volt kirívó, hogy három (ha jól emlékszem) nagyon rosszal kezdődött a verseny, és komolyan elkönyveltem magamban, hogy akkor most ez lesz minden idők legrosszabb karaoke versenye az Adarna / Adarnako 2006 tavasza óta tartó történelmében. Két komoly probléma volt: Vagy nem volt hangjuk az énekeseknek, vagy ha volt is, annyira nem voltak összhangban, hogy az rettenetes volt együtt hallgatni őket. Vagy össze-vissza énekeltek, vagy a hangjuk nem passzolt össze. Mindenesetre jöttek aztán a jobbnál jobb előadások. Mindenesetre elővettem a Nintendo 3DS-t, és játszottam a Sega Game Gear-es Sonic the Hedgehog játékkal. Mert Sega játékok is letölthetők hivatalosan Nintendo konzolra. Hihetetlenül élveztem a játékot. Akkor álltam meg, amikor egy-egy jó versenyes dal volt, azért néhányszor akadozott a játékom emiatt, mert volt néhány jó előadás, de az biztos, hogy elszoktam a karaoke versenytől. ^^'

Aztán elnéztem a konzolokhoz. Arra nem számítottam, hogy lesz Nintendo (mivel tudtam, hogy nem lesz...), de kíváncsi voltam, hogy van-e PlayStation 4 stand. Hát azt láttam, hogy a PC GURU nagyon aktív, több standjuk is volt, meg sok-sok MMORPG, amibe minden olyan PC-s játékot belesorolok, amikben nem vagyok érdekelt, még akkor is, ha nem azok. Konzolból meglehetősen kevés volt, retro konzolok azért jelen voltak az Insert Coin egyesületnek köszönhetően. Volt klasszikus Pong, Super Nintendo, Sega Master System, Wii, 2 db. PlayStation 2, valamint egy kamu Nintendo is. Nem vagyok híve annak, hogy ezt kihozzák, bár abból a szempontból jó, hogy egy sárga kazettával egy rakás retro játékot megoldanak. A PlayStation 2 mindig foglalt volt, ezért a Super Nintendóhoz ültem le, itt játszottam egy kis Super Mario Kart-ot. Megszereztem azokat a serlegeket, amik még hiányoztak. De volt olyan, hogy Super Mario All-Stars volt a gépbe téve. Láttam egyébként a retro konzolok szomszédságában néhány PlayStation 4-et TV-hez kötve, de láttam, hogy ott sem volt szabad hely, meg én arra számítottam, hogy standok lesznek kiállítva. Ezt most inkább kihagytam, inkább nézelődtem az árusoknál. A Konzolvilágnál volt Nintendo Monopoly és The Legend of Zelda Monopoly. Mind a kettő 13.000 forint volt per db. Azt gondolom, hogy nem volt olyan vészesen drága, ha azt nézem, hogy maga a Monopoly sem egy olcsó játék, erre jöttek rá a hivatalos Nintendo licenszek. Ha lett volna rá pénzem, de bizony megvettem volna. Azért üres kézzel nem jöttem el. Vettem három régi PC GURU magazint 1000 forintért. Kiválasztottam a legrégebbieket, amik kint voltak, ezekből vettem: 2009/9, 2010/3, 2010/6.

Visszamentem a karaoke terembe, folytattam a vívmányos énekeket. Örültem annak, hogy a nyugati előadók kategóriájában magyart is lehetett választani, és kigondoltam, hogy megnézem milyen a Zorán: Kócos ördögök kfn-je. El is tudtam volna viccesen énekelni, csak hallom, hogy a zenei alap más hangszínben van, ezért váltani kellett. Nem volt így annyira jó, de azt amúgy nagyjából tudtam, hogy a Zorán dalokhoz nem elérhető zenei alap, csak meglepett, hogy más hangszínben szól.

És igazából már itt leadhattam volna a pecsétjeimet, mert a többieknek is lassan gyűltek, ezért azt találták ki, hogy már három után le lehessen adni. Jó ötlet, hogy mindenki változatosan énekeljen, de "homogénebbé" tette a fellépők listáját. Konkrétan látszott, hogy kevesebben voltak az újak, akik csak alkalmilag lépnek fel, többek voltak a veteránok, a keménymag. Így a mostani karaoke nem volt annyira változatos. És talán nem is voltak olyan sokan a teremben, de az biztos, hogy a lista inkább velünk volt tele. Ettől függetlenül énekeltem még két dalt, hogy teljes legyen a pecsét. A negyedik dal hogyhogy nem megint Slayers dal? Ez is meghackelt változat, de nem annyira erősen. A Get along ~SelfTag Version~ csak Hayashibara Megumi énekli egyedül. Készült néhány meglepetéssel a 2006-os visszatérésére. Annyira nem szeretem ezt a változatot, amikor hallgatom, akkor mehet, de felénekelve egyáltalán nem éreztem különbséget, hogy most az eredetit éneklem, vagy Hayashibara-san sajátját. Az utolsó dal, pedig a film és musical volt, méghozzá a Macskarisztokraták Disney klasszikusból a Thomas O'Pamacska dala volt. Meglepődtem, hogy a köztes beszéd is megmaradt, azt hittem, találtam egy olyan változatot, amelyben legalább az nincs benne. Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, a filmzene CD-n, az már nincs benne.

És ez már nagyjából a nap végére maradt. A nagyszínpad most a szabadtéren volt, ott is volt az eredményhirdetés. Azt hiszem, a magyar AMV rettenet helyezettes videóit mutatták. Egész jók voltak, de hogy az 1. helyezett videója, vagy 10 percig tartott, azt azért nem egészen így kellett volna. -_- Nemcsak én untam már a végét. A karaoke verseny eredményhirdetésén Mystráék az elért pontszámot is megosztották a közönséggel. 50 pont volt a maximum, és azért árulkodó, hogy a harmadik helyhez elég volt 38 pont, a második helyezett csoport meg 46 pontot ért el. Az első meg 47-et, de a lényeg, hogy tényleg ketten voltak kimagaslóak, meg néhányan jók, és ennyi. Azt hiszem, 16-an vagy 17-en léptek fel végül? Ketten nem jelentek meg, valamint LyraEvi-ék nem tudtak felkészülni, ezért visszaléptek a versenyzéstől. Pedig neki bizony szép hangja van, magasabbá tette volna a 3. helyezett pontszámát. Ami nagyon érdekes volt, hogy a dalszövegfordító verseny eredménye is most volt, Mystráék hirdették ki, és Superion külön nívódíjat kapott, a maga 150 pontjával, ami maximálisnak számít. Meglepett egyébként, hogy mennyire meglepődött, még remegett az öröm érzésétől, meg hogy aztán ő és Waka nyerte meg a karaoke versenyt is... Úgyhogy kijutott neki a jóból, teljesen jó értelemben. Amikor visszaért mindenki, akkor osztottak kisebb ajándékokat azok között, akik összegyűjtöttek legalább 3 pecsétet. De hogy ne legyenek "hátrányban" azok, akik összegyűjtötték mind az ötöt, ezért először mi húzhattunk aranyos vasalható gyöngyökből készített figurákat. Majd azok, akik kevesebbet gyűjtöttek össze. Mindegyik figura a The Legend of Zelda szériából voltak valók. Csak egyáltalán nem ismertem fel az én Zeldámat, amit kihúztam. De amúgy jó ötlet volt.

A Late Night Karaokén most nem nagyon erőltettem a szereplést, de azért egy dalra felmentem, ez pedig a Full Metal Panic!: tomorrow volt. Szó volt róla a fórumon, meg szombaton is valamilyen okból kifolyólag. Mindenesetre sajnálatos, hogy Shimokawa Mikuni karrierje manapság inaktív. Úgy tudtam, hogy utoljára 2010-ben jött utoljára kiadvánnyal, de most nézem, hogy pont ezen a héten jön egy válogatásalbummal. Érdekes lesz sok év után újra hallgatni őt, figyelni fogom a megjelenését. Mert a tomorrow nekem is tiszta retro, mivel első animés dalaim között volt. Egy darabig mentek a dalai úgy-ahogy, de aztán eltűnt a párszázas eladások árnyékában. De most egy válogatásalbum erejéig visszatér. Vajon mennyire lesz sikeres? Vissza fog térni? Ki fog derülni. Nem annyira különleges a hangja, de szívesen hallgatom olykor-olykor.

Eltelt a Late Night Karaoke, jó volt 21.30-ig maradni. Elbúcsúzva a többiektől mentem bagszihoz (majdnem azt írtam, hogy haza... vajh, mit szólna, ha az ő házába mennék haza? O_O) Egy kicsit beszélgettünk még az este, de ő is elfáradt, úgyhogy elég hamar nyugovóra tértünk. Én még befejeztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét, utána aludtam.

VASÁRNAP

Kegyetlen élmény volt reggel 7 körül izomgörccsel a bal felkaromban ébredni, és mire visszaállítottam a helyére, úgy be voltam pánikolva, mintha nem is tudom, mi történt volna. Mert ha rossz irányba viszem vissza, úgy elkezd fájni, mintha eltörne az egész csont, de aztán sikerült... Ritkán fordul ez elő, 6-9 havonta egyszer, de az akkor számomra megvalósult rémálom. Azon viszont meglepődtem, hogy bagszi haláli nyugalommal viselte a helyzetet, mondta, miután rendbetettem magam, hogy magnéziumhiány, ezt igyam meg. Hát jó... Mindenesetre egyikünk sem ébredt jól, nekem is kellett egy pár perc, mire teljesen megnyugodtam. De aztán jókat beszélgettünk, utána játszottunk ismét egyet Mario Kart 8 Deluxe-szel. Most arra voltam kíváncsi, hogy ugyanazzal a kocsival, amivel Wii U-n játszok (Badwagon kocsi, Slim kerék), másabb-e az irányítás? Magyarán, hogy más-e a Switch-es Mario Kart fizikája, mint az elődé? Olyan nagy különbséget nem tapasztaltam (már, ha van), ugyanúgy VS-ben játszottunk 12 menetes 150cc meccset, nehéz gépi ellenfelekkel. Az eredmény önmagáért beszél.

Én voltam a narancssárga Yoshi. Az volt a poén, hogy az utolsó verseny előtt 6 pont előnye volt bagszinak, és ellőttem azt a poént, hogy micsoda poén lenne behozni a hátrányomat az utolsó versenyre? Konkrétan ez történt. Én megnyertem az utolsó versenyt, bagszi meg 4. lett, és pont kijött a 6 pont különbség, de hogy két gépi játékos is beszáll a holtversenybe, ezen akkorát röhögtünk.

A közös játék egyébként az én ötletem volt, mert nézegetem a telefonomat, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ketten vagyunk egy légtérben, és mind a ketten csendben a saját telefonunkat bámuljuk. O_O Olyat csinálok, amit a legnagyobb képtelenségnek tartok, na ennek azonnal véget kell vetni! A közös játék épp kitartott a 9.30-as indulásig. Ismét a SPAR-ba mentem napikaját venni. Most nem voltam annyira énekes hangulatomban, csendben jártam végig a sorokat. A Hungexpóhoz viszonylag hosszú séta vezet, de mivel nem árusítottak jegyet, ezért semmi sor nem volt, azonnal bejutottam. Vasárnap lévén most nem volt akkora tolongás a karaoke teremben. Ma is volt vívmány, de másfajta, mint a tegnapi. 13 meghatározott dal közül kellett egyet elénekelni. Aki énekel egy ilyet, az kap egy... minek is hívták azt a kulcstartót? Arra voltak a dalok sorszámai írva, mindenki megkapta azt, amelyiket énekelte, és a nap végére sorsoláson vehetett részt. Egy ember egy listás dalt énekelhetett. A karaoke szempontjából jobbnak tartom ezt a rendszert, mert nem az van, hogy valaki sokszor áll ki énekelni, hogy gyűjtse a pecséteket, így többen énekelhettek. Nagyon jó a szombati, de a vasárnapit preferálom, és javasolnám, hogy legyen abból rendszer. Én azt csinálnám, hogy mivel szombaton többen vannak, ezért felírnék mondjuk 25 dalt arra a napra, amit csak egyszer lehet elénekelni, és mindegyiket másnak (Ez volt az alapelv is, úgyhogy ebben nincs újdonság), és ez kellő változatosságot biztosít. Az egyik vívmányos dal egy JAM Project szám volt, a ONE-PUNCH MAN-től a THE HERO!! ~Ikareru Kobushi no Hi wo Tsukero~, ezt Superion énekelte el, de úgy, ahogy állítom, hogy senki megközelítőleg nem énekelte el úgy, ahogy ő. Hihetetlen hangja van egyébként is, és bár nem tudta a JAM Project-féle hangot kihozni magából, de nagyon jól megoldotta a saját hangjával. Megmosolyogtatott, hogy előtte meg John énekelte a GARO szériából a B.B.-t, úgyhogy két JAM Project dal volt egymás után.

Ma kétszer voltam kint énekelni. Először Okui Masami-tól a Regret című dallal mentem ki. Éreztem magamban a hangulatot, de kevesen osztoztak a dal andalító hangulatában, ugyanis többen elhagyták a termet, nagy volt a mozgolódás. Hát nem hiába, egy 5:50 hosszú balladáról van szó. Aztán jött a zenekvíz. Voltak nagyon jók, volt Gamer kategória is. Hogy találták meg Mystráék a Super Mario World kastély zenéjének azt a változatát, arról meghallgatnék egy előadást, de jó poén volt. Volt kettő, amit szintén jó volt hallgatni. Az egyik, amiben reménykedtem, az a Yondemasuyo, Azazel-san, és megszólalt az instrumentalok között. Volt metál kategória is, és teljesen igaza volt Mystrának, amikor megemlítette az Animetal nevű együttest, amit ismerek is, hiszen az egyik tagja, Sakamoto Eizo a JAM Project alapítótagja volt. Bár annyira nem ismerem a feldolgozásaikat. És nem ám a Yondemasuyo, Azazel-san volt az egyetlen Yonekura Chihiro dal, volt még az Arashi no Naka de Kagayaite, mely a a trance kategóriában szólalt meg. Az egyik meghatározásban négy Gundam széria is volt, köztük a 08th MS Team, és reméltem, hogy az lesz. Bejött. Persze nem minden ilyen megérzés, remény jött be, úgyhogy tessék megnyugodni, nincs itt vonzás törvénye.

A zenekvíz után volt még egy kis idő 14 óráig a japán és koreai zenei videókig, ezért néhányan énekelhettek, köztük én is. Most énekeltem az általam választott listás dalt, ez pedig a Gundam Seed-ből az Akatsuki no Kuruma volt. Igazából az eredeti változatot FictionJunction YUUKA-tól nem annyira ismerem, csak tudom, hogy régen rendszeresen elő volt adva karaokén. Yonekura Chihiro feldolgozta a Nakeru Anison című albumára ezt a dalt, én azt a változatot ismerem inkább. Amúgy jó volt énekelni, vitt magával a dal hangulata, akkor nagyon éreztem. A második refrén utáni levezető versszak dallamát elfelejtettem, de ahhoz képest, hogy nem hallgatom valami sokszor a dalt, bőven elégedett vagyok magammal, főleg, hogy szerettem is énekelni. Azt hiszem, rögtön utánam jött a japán és koreai zenei videó, amiből nem kérek, ezért elmentem. Előzetesen megbeszéltük Mazsibazsival, hogy együtt megyünk kajálni, de mondta, hogy nem biztos, hogy akkor ráér, végül az lett, hogy egyedül mentem. Eredetileg a Burger Kingbe mentem volna, de aztán eszembe jutott, hogy van egy kínai étterem, és ha olcsón adnak jót, miért is ne? És tényleg nagyon olcsó volt. Egy adag szezámmagos csirke rizstésztával volt 800 forint. Nem is néztem tovább. És jó is volt, azt hiszem, egy darabig nem is leszek éhes. Csakhogy mire visszasétáltam a Hungexpóhoz egyre rosszabbul éreztem magam. Valószínűleg a nagy meleg is közrejátszott, és ilyenkor nem érdemes nagyobb adagot enni, de hogy közvetlen ezután lettem rosszul, az azért árulkodó. Örültem is, hogy volt még idő rendbe jönni, de ez nem sikerült. Fejfájás, migrén, mintha nyomnák a szemem, meg hányinger is... A konzoloknál próbáltam megnyugtatni magam, egy szék szabad volt. Meg amikor felszabadult a Super Nintendo, akkor játszottam ma is egyet a Super Mario Kart-tal, de most nagyon rossz volt így játszani. Abba is hagytam. Egy kicsit maradtam még, annak reményében, hogy jobban leszek, mert úgy voltam vele, hogy talán el tudom énekelni még azt a dalt, amit eredetileg szerettem volna (Suzuki Yuuto: La-La-La), de képtelenség volt, úgyhogy odaadtam a bilétát 8-nak (a 8-as számút...) és inkább a vonathoz mentem.

Élek a gyanúperrel, hogy az is rontott az állapotomon, hogy semmi levegő nem volt a karaoke teremben. Már vasárnap délelőtt is arra mentem be, hogy semmi szellőztetés nem volt, és baromi meleg uralta a termet. A Hungexpo K csarnokának 2. emeletén levő vetítőteremben van a karaoke, és azt úgy kell elképzelni, hogy van a lépcsőfolyosó, csak ott van ablak. És onnan egy másik folyosón át vezet az út a vetítőterembe, jelen esetben a karaoke terembe. Itt semmi ablak, semmi szellőzőnyílás nincs, és két napon át egy rakás ember, azért el lehet képzelni... Nem volt eddig sem könnyű, de most hogy rosszul voltam, most kifejezetten rossz volt ott lenni. Nagyjából a lehetetlennel lenne egyenértékű, ha indítványoznám, hogy más teremben legyen a karaoke, mert általában, ha valamelyik terem üres, az nincs kibérelve, tehát zárják. De nagyon jó lenne valami megoldást találni, mert akkor se jó ott lenni már a végére, amikor jól vagyok. És gondolom, hogy mivel több kisebb terem is van a 2. emeleten a karaoke terem körül, ezért jobb azt kibérelni, mert olcsóbb, de ahogy elgondolkodtam, most például zárva volt a főbejárattal szembeni nagyterem, ahol korábban az árusok, és a konzolok voltak. Az nagyon jó lenne, mert van ablak, ajtó járna a levegő, de sajnos nincs ráhatásom a teremre.

Inkább elindultam a vonathoz, ami hazavisz. Hazafele séta közben, azért kikísérleteztem, hogy vajon el tudnám-e énekelni a dalt, de 2-3 sor után nem volt semmi erőm az énekléshez, úgyhogy jól tettem, hogy inkább eljöttem. A másik probléma az volt, hogy nem jöhettem haza akármelyik vonattal. Ugyanis most, hogy végre aktívan használom az okostelefonomat, úgy döntöttem, hogy még egy terepen igénybe veszem: e-vonatjegy. Ennek van egy olyan sajátossága, hogy a megadott járatra lehet jegyet venni, és úgy van, hogy attól a járattól kezdve aznap éjfélig érvényes az adott jegy. Ez nagyon érdekes, mert úgy volt, hogy a 12.19-re váltott vonatjegy ugyanúgy aznap végéig (24 óráig) érvényes, ahogy a visszaútra 18.21-re megváltott jegy (Kőbánya felsőtől) ugyanúgy aznap éjfélig érvényes. És vajon ugyanúgy nap végéig lenne érvényes, ha a 6.10-es vonatra vettem volna meg a jegyet? Ha ezt tudom, másképp csináltam volna. Mert ha így rosszul voltam, akkor inkább a korábbi vonattal mentem volna haza, ha tudtam volna. De megvártam a 18.21-et, ezzel a vonattal mentem el Szolnokig. Még az 1998-as Játék határok nélkül 3. elődöntőjét is csak nagy nehezen tudtam végignézni, pedig micsoda "élmény" Deréki Betty csalását nézni, ahogy felfeszítette a rácsot, mielőtt kiszabadították volna... Szolnoknál kezdtem el jobban lenni, aztán mire hazaértem Békéscsabára már egész jól voltam, de azért éreztem, hogy ki kell hogy aludjam magam. Most már jó minden.

Képek majd jönnek, csak még válogatom. A két eredményes kép meg bagszi Switch-ével lett csinálva, onnan meg azonnal elmentve. Addig az eseményhez szállítsa a képzeletetek a képet.

Szólj hozzá!

FictionJunction

2010. augusztus 19. 23:45 - supermario4ever

Az a hír járja, hogy Anison berkeken belül az egyik legjobb zeneszerző Kajiura Yuki. Nos, ez így van. Egyszerűen képtelen vagyok megunni a Parallel Hearts dalukat. Nagyon megmaradt bennem, ahogy a 2009-es Animelo Summer Live-ban micsoda szenvedéllyel már-már püföli a zongorát, miközben az öt lány énekli a dalt.

Különben érdekes az együttes felállása, mert ebben a formájában csak 2009 óta létezik, előtte FictionJunction YUUKA volt, ahol Kajiura Yuki alkotott duettet Nanri Yuuka seiyuu-val. Hogy mennyire sikeres volt ez a duett (2007 óta nem adtak ki új kislemezt ebben a formátumban), szinte leesett az állam. Én azt hittem, hogy a mai anison énekesek közül nemigen találok Mizuki Nanánál és Chihara Minorinál sikeresebb énekesnőt, ehhez képest kiderül, hogy Nanri Yuuka volt az első seiyuu, aki el tudta érni a napi Oricon charton az 1. helyet. Sőt! A legeladottabb kislemezük az Akatsuki no Kuruma ugyan "csak" a 10. helyet tudta elérni az Oricon heti listán, de 45 hétig szerepelt rajta, így összesen 109.777 példány kelt el belőle! Ilyet Hayashibara Megumi óta egy seiyuu-anison énekes előadó nem tudott produkálni! Még nem hallottam a dalt, de nagyon kíváncsivá tett. Én nem hittem volna, hogy ilyen sokra fogja vinni. Mindenképp teszek ezzel a formációval egy próbát.

Kajirua Yuki különben 1965. augusztus 6-án született Tokióban. Az édesapa munkája miatt a család NSZK-ba költözött, itt is élt középiskolás koráig, majd visszatértek Japánba. Zenei ambícióit édesapjától örökölte, aki bár nem volt zenész, de megszállott rajongója volt a klasszikus zenének, és annyira ráragadt a lányára, hogy úgy döntött, hogy ő maga is művelni fogja a zenét. 1992-ben debütált See-Saw együttes tagjaként, producereként, és zeneszerzőjeként. Érdekesség, hogy az együttes másik tagja Ishikawa Chiaki, aki szintén szép eredményeket ér el szólóénekesnőként. Az együttes véglegesen 2005-ben oszlott fel, ekkor kezdett el fiatalabb énekesnőket felkarolni, így körvonalazódott ki szépen lassan a FictionJuction. Először volt a FictionJuction YUUKA, majd egyetlen egy kislemezt megélt a FictionYunction ASUKA formáció 2005-ben.

Az együttes 2009-ben alakult meg, és az Everlasting Songs című albummal debütáltak, mely 2009. február 25-én jelent meg. Az albumon Kajiura Yuki által korábban szerzett dalok találhatók, a lányok előadásában, tehát ez egy cover album. Ezután jött az igazán nagy áttörés a Parallel Hearts kislemez, mely méltán lett híres világszerte. Ezután az együttes még egy kislemezt és egy koncertalbumot élt meg, de nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó kiadványuk, mert már a Parnora Hearts OP dal is meggyőzött arról, hogy Yuki nem egy átlagos zeneszerző.

Különben még a Kalafina együttesnek is ír zenéket. Nem tudom, hogy miféle együttes lehet, soha nem hallottam róluk, de a képekből nekem az jön le, hogy más image, teljesen más stílus lehet. Majd lehet, hogy őket is meg fogom hallgatni.

Különben Yuki életkora azért meglepett rendesen. Nem hittem volna, hogy már 45 éves, Legalább 15 évet letagadhatna.

1 komment

MondoCon 2010 karaoke verseny

2010. július 26. 22:14 - supermario4ever

Igaz már egy hónapja meg volt hirdetve a verseny, de csak most van úgy netem, hogy jobban megnézzem a regrendszert, meg elolvassam a részleteket. Mondjuk már a MondoCon honlapjára történő regisztrációval is gondjaim voltak, mert nem emlékeztem, hogy melyik felhasználónévvel és jelszóval regisztráltam, nagy nehezen találtam csak meg, mivel az emlékeztető E-mail sem jött meg. Mindegy, megrendeltem a jegyet, igyekszem befizetni augusztus 4-éig, hogy olcsóbban megkaphassam a 2 napos jegyet.

És akkor, ha Anime- (vagy inkább már Mondo-)Con, akkor karaoke, és verseny. Csak nagyon hirtelen felindulásból írtam be az új Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalt, mint énekelni, de biztos, hogy nem az lesz, mert az elég nehéz. Ha már nehéz dalt akarok, akkor az angela: Alternative lesz, tisztelegve Leea előtt, hogy megcsinálta a kfn-t. Most néztem meg, hát elhiszem, hogy nagyon sokat szenvedett vele. Ilyen gyors refrént még nem láttam. Leszedtem a kislemezt, többször végighallgattam a két dalt, mind a kettő fantasztikus! A gyors refrént megtanulni... Hát biztos, hogy nem lesz egy leányálom, de Okui Masami: Saikou no GAMBLE dalának tanulása alatt többé-kevésbé kitapasztaltam, hogy kell gyorsan énekelni. Mivel ez a dal is elég gyors. Arra jöttem rá, hogy Okui Masami sem egy bűvész, aki extra gyorsan jár a nyelve, mint a rokkának, hanem csak elharap szótagokat. Ha valóban az angela dalt fogom énekelni, biztos, hogy hasonló módszerrel fogom előadni. Ki fogom nyomtatni a szöveget, és megtanulni. Felmondani magamban. A felolvasásával fogom őrjíteni a 98-as, 97E busz és 2-es metró utasait. ^^' Na jó, nem, de nagyon szeretném 100%-osan megtanulni. Ha pedig nagyon nem megy, akkor is vannak további lehetőségek:

  • Suara: Musouka (Utawarerumono OP)
  • FictionJuction: Parallel Hearts (Pandora Hearts OP)
  • savage genius feat. Ohmi Tomoe: Maze (Pandora Hearts ED)
  • Suara: Akai Ito (White Album OP)

Most hagyom Okui Masamit. Jól esik másokat is hallgatni, akik hasonlóan nagyszerűen művelik az anison zenét. Bár a Pandora Hearts ED-t szerintem kihúznám, mert az túlzottan lányos. Olyan lányoknak való szerelmes dal, szerintem fiúnak annyira nem áll jól.

A nyári cont biztos ki fogom hagyni, bár a MAT-os őszi conra lehet, hogy egy nap benézek, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy tetszeni fog az a karaoke, amit mások csinálnak. De a MondoCon biztos nagy durranás lesz. Vendég lesz ugye, KOKIA (Inkább Suara lenne, de ez már egyéni szoc. probléma), kíváncsi leszek rá. Lehet, hogy a koncertjét is megnézem.

Most kinyomtatom az Alternative dalszöveget, aztán tanulásra fel!

Szólj hozzá!

Karaokéval az emlékek tengerén

2010. július 13. 19:17 - supermario4ever

Akkor elvileg ma lett volna az a nap, amikor Lam'O-ékkal mentem volna egy vietnami barátjukhoz konzolpartira. Én ott voltam 11-re, Daki is megérkezett nem sokkal előttem, viszont a srác telefonba kijelentette, hogy nem mehetünk, mert idegent nem enged be a házába. Végülis nem találkozunk négyszer anime- és mondoconokon... -_- Amikor Lam'O mondta neki, hogy ki vagyok, akkor meg azt mondta kifogásnak, hogy túl sokan lennénk... Ezen már nem lehet segíteni. Ő baja, ő marad egyedül. Mi nagyon jól elvoltunk négyen. Most a fenti szobába kötöttük be a Wiit, mert lent a többiek nézték a TV-t. Tehát fent. Mivel most csak 1 Wiimote és 2 GC controller volt, ezért csak 3-an tudtunk játszani. Illetve tudtak, mert én az első Mario Kart Wii meccsből kimaradtam, csak néztem őket. De nem sokat tudtak menni, mert Lam'O és Duong mentek le ebédelni, mi meg Dakival maradtunk fent. Wii Sports, Bowling. Jó volt. Elég sokáig voltak lent enni, de nem untuk a játékot. Amikor visszajöttek négyen játszottunk. Ezt soha nem fogom elfelejteni... Így dobjon valaki strike-ot, mint Duong! Olyan volt, hogy gurítja a labdát, és a bábuk közül három állva marad, de az egyik hátulról pont úgy esik el, hogy szépen lassan ledönti a maradék hármat... Ehhez azért szerencse kell. :D Aztán még amit tudtunk négyen játszani egy Wiimote-tal, az a golf. Az is jó volt. Majd be akartam hozni Virtual Console-ról a Mario Golfot N64-ről, de nem tudta betölteni, "Failed to Launch" hibaüzenettel. Hát így töltsetek le illegálisan, Homebrew Channel segítségével Virtual Console játékokat. Ki is töröltem, MAJD ha egyszer lesz pénzem Wii pont kártyára, vagy valami, akkor majd leszedem legális úton. Úgyhogy maradt a Mario Kart Wii. Most Lam'O nem játszott, inkább lement World of Warcraftozni. Lenyomtunk egy 10-es team race-t, majd Daki is lement egy kicsit pihenni, mi ketten Duonggal meg felmentünk WFC-re, és online játszottunk ketten. Kicsit jobban megy neki, de még nem az igazi. Bele van zúgva a kormányba, mondanám neki, hogy inkább GC controllerrel, vagy Classic Controllerrel játszon, azzal fel is tud mutatni valami eredményt, és nem táncolna 4600-4800 pont között. Elég sokat mentünk együtt, majd Dakiék visszajöttek, ekkor Duong ment le, előtte Lam'O elmesélte, hogy járt WoW-ban. Bagszi sok hasonló esetet mesélt már. Kicsit mentem velük MKW-t, majd lementem Duonghoz én is pihenni. Ő neten olvasott valami mangát, én meg leültem Lam'O gépéhez megnézni az E-mailjeimet. Az egyik lánynak (aki szinte vietnami, csak ő Németországban született) Vychannak válaszoltam. Be akartam neki linkelni Okui Masami @Tunes. műsorának az első adását, melynek vendége Mizuki Nana volt. Ő is szereti Mizuki Nanát, és meg akartam neki mutatni, hogy mennyire tetszik nekem az, ahogy ebben az adásban viselkedik, meg a kisugárzása, jelleme.

http://www.youtube.com/watch?v=U_WUxAw1V3U

Elkezdem nézni, de látom, hogy Duong felém fordul, na mondom, akkor nézzük együtt. Örömmel, nem bírom elégszer nézni. ^^ Aztán elkezdtem felolvasni, ami ki volt írva, és amit Okui Masami mondott. Duong meglepődött, ugyanis egyáltalán nem ismeri a japán írást. Aztán kibetűztem (vagyis kiszótagoztam) neki, hogy mit olvasok, és magyaráztam neki egy kicsit. Tanítottam egy kicsit japánul, amennyit én tudok, de a tudásommal nem állnék be tanárnak. ^^' De érdeklődéssel hallgatott, és nézte velem Okui Masamit. Komolyan mondom, akárkinek mutatom őt komolyabban, megragad a tekintete rajta, és elkezd gondolkodni. Ki lehet Makkun (ez Okui Masami beceneve), hogy némely emberekben gondolatokat indít meg? Meg azért is jó nekem többször nézni, mert sokszor csak többedjére hallok ki szavakat. Például ekkor tudtam meg, hogy Mizuki Nana, az Onana becenevet Toshiro Yabukitól kapta, mert olyan sokszor okozott neki fejtörést az igényeivel. ^^' Miután megnéztük őt, váltottam a 17. adásra, melynek vendége Chihara Minori volt. Nagyon tetszett Duongnak (mint szinte minden embernek, akinek megmutatom az anison sztárokat), hogy egyéniségek, bár ő külön kiemelte, hogy milyen aranyosak. Különben igen, annyira természetes a viselkedésük, hogy pont ettől válnak nagyszerűvé. Na de belinkeltem az E-mailbe Mizuki Nana műsorát, közben Duong olvasta a mangát (nem tudom melyiket) meg beindított valami furcsa zenét YouTube-on. Egyetértettünk abban, hogy hallottunk ennél jobbat is. Aztán ott látom jobb oldalt, hogy van ALI PROJECT zene. Megkérem, hogy indítsa be, mert szeretem a zenéjüket. Ankoku Psychedelic, tényleg jó dal volt. ^^ Utána megmutattam neki a Slayers opening és ending (Get along és KUJIKENAIKARA) dalokból készült videoklipeket. Igen, azokat, melyeket Hayashibara Megumi és Okui Masami énekeltek közösen, utána meg Suara: Musouka videoklipet, mely ugye az Utawarerumono anime openingje. Ezt a dalt szereti, úgyhogy kiemeltem, hogy érdemes jobban odafigyelni Suarára. Aztán megmutattam neki, hogy a Jpopsuki weboldalról szoktam japán zenéket letölteni (azért merek ilyen oldalról beszélni, mert itt nincs jogképviselete a japán zenéknek, így szabadabban lehet ilyenekről itt írni), itt is mutattam neki egy pár kislemezt, amit szeretek, pl. Ui Miyazaki: KURENAI. Valamint megmutattam neki a JpopStop oldalt is. Ez az az oldal, ahol mindenféle információ van egybegyűjtve japán előadókról, valamint albumaikról, és kislemezeikről. Teljesen meg volt lepődve, hogy például a supercell: Kimi no Shiranai Monogatari kislemezből több, mint 98.000 példány kelt el. Na akkor nem kíméltem, megmutattam neki a Slayers NEXT opening / ending kislemezét, a Give a reasont, abból 232.850 ment el. Hát igen, jártak szép idők az anison zene felett. De aztán minden szomszéd hanyatt-homlok menekült, ugyanis elkezdtünk karaokézni. ^^' Először megmutattam egy párat, amiket én csináltam: Hayashibara Megumi: Nakeba ii No és Okui Masami: Red dalokat. Közben én próbáltam letölteni az adarnáról only vocal kfn-eket, de nem találtam őket sehol. Meg akartam mutatni Duongnak az Okui Masami: Niji Iro Shooter kfn-t. Na mindegy. Most én jöttem, mert elénekeltem az Ayakashi animéből a Kagaribi dalt. Ez az dal, melyet a FictionJunction együttes egyik tagja, KAORI énekelt, csak azért nem lehet ráismerni az egyedi stílusára, mert a dalt Okui Masami írta. De nagyon kellemes, lassú dal. Aztán közösen elénekeltük Suara örök klasszikusát Utawarerumono: Musouka dalt. Végül a RAY the Animation animéből a Mitsu dalt énekeltem el. De aztán nem sok idő maradt (gyorsan elmegy a nap, be kell ismerni), mutatott nagyon sok régi képet az ő kiskoráról, meg láthattam képekben Vietnamot. Mesélt közben sok mindent. Meg felidéztük a 2009-es nyári animecont, amikor először találkoztunk, valamint még ekkor beszéltünk arról, hogy már egyáltalán nem nézünk TV-t, és nem hallgatunk rádiót, mert amilyen igénytelen műsorok mennek... Meg én már nem is tudom, hogy mi az aktuáls sláger, ennyire nem hallgatok rádiót. Pont azért, mert annyira egy kalap alatt van a zenéje, ehhez képest a japán zenében nagyon sok az egyéniség. Leeával beszélünk néha a Jpop zenéről, és 2009-2010-es dalokat elemzünk, hogy ez meg az milyen jó, ebben a dalban milyen jó a zene, abban milyen találó a szöveg... Na de este lett, és a végén felmentünk Duonggal, megnézni, hogy Dakiék mit játszanak, Narutót. A 3-asban kezdték el a Story Mode-ot. A Wiit most otthagytam, mert úgysincs TV-m, cipelni meg nem akarom, amúgyis megbízok bennük annyira, hogy biztos nem tesznek kárt benne. Meg majd úgyis találkozunk valamikor. Tehát Dakival mentünk együtt. Kicsit beszélgettem vele, felvetettem neki az ötletet, hogy kéne a karaokésokkal egy Wii partyt tartani, tehát, hogy nemcsak mi négyen, hanem például Tukeinon, Ronja, Amina, meg aki még akar, mert Tukinak is van Wiije, és akkor 8-an tudnánk játszani. De ez még csak terv szintjén van. ^^'

4 komment

Animelo Summer Live 2009 4. rész

2010. június 20. 19:15 - supermario4ever

Nem tudtam nézni egy darabig, mert itthon voltak munkálatok, és segíteni kellett, így csak ma jutottam el odáig, hogy ma elkezdjem nézni az Animelo Summer Live 2009 2. napjának (augusztus 23.) 1. részét.

Már az első rész után elkönyvelhetjük, hogy inkább ez az a nap, amikor látszik, hogy mekkora egyéniségek lépnek itt fel, és most kivételesen nem feltétlen pozitív értelemben mondom, bár nagy durranások most is voltak. A sort Aya Hirano és Nana Mizuki közöse nyitotta. Aranyosak voltak együtt, Aya Hirano egyedül is nagyon jó volt. Utána jött az, akire nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud élőben, Chihiro Yonekura. Két dalt adott elő, a Kaleido Star openinget, a Yakusoku no Basho he dalt, valamint a debütáló kislemezéről a 10 YEARS AFTER, mely egy Gundam OVA ending dala. Itt látszik, hogy mennyire szeret énekelni, és bizony sokkal többet érdemelt volna. Számomra ő az egyik legmostohábban kezelt japán énekesnő. Aki meghallgatja egy pár albumát, arra juthat, hogy baromi egyhangúak a dalai, holott a hangja alapján sokkal többre képes. Egy pár szerzemény van, ami kiemelkedik az átlagból, de gyakorlatilag 2007 óta nincs új dala, mert az akkor megjelent Lion no Tsubasa kislemeze csak 166. helyet érte el a heti Oricon charton, vélhetően az igencsak mérsékelt sikere miatt nem kapott új dalt. A 2008-as Ever After albuma jó ötlet volt, de azontúl semmi komolyat nem mutat fel.

Yui Sakakibara igazi egyéniség, nagyon erős kisugárzása van, hangja is nagyon jó, kellemes volt hallgatni őt. Aki igazán nagy meglepetés volt, az a Yousei Teikoku együttes, tiszta ALI PROJECT. Ugyanaz a goth loli, viszont sokkal rockosabban művelik. Nagyon izgalmas volt hallgatni őket, szerintem jobban oda fogok figyelni rájuk.

És ezután jött a fekete leves, akikre utaltam, hogy az egyéniség nem mindig pozitív értelemben értendő, de nem is mindig negatívan. Nagyon érdekes formáció lépett színpadra. Egy srác, teljesen őskori japános külsővel, tradicionális indiai ruházatban jelent meg. Ő Kenji Ohtsuki, és mellette volt négy hölgy (japánok természetesen) tradicionális kimonóban, ők a Zetsubou Shoujotachi. Egyiknek-másiknak annyira erős hangjuk van, nagyon meglepő, pedig szemmel láthatóan kicsik. A férfinek jó hangja van, de hogy minek ordította végig az MC-ket, nem értem. Nagyon furcsa előadó, de szerintem kihagyom őket. Nem nagyon fogtak meg.

De jön az igazi fantasztikum! Hironobu Kageyama! Aki előveszi gitárját, és egymagában előadja a Dragon Ball Z openinget, a CHA-LA HEAD-CHA-LA dalt. Egy szál gitárral is maradandót tud alkotni. Aztán teljes zenekarral előadott még egy nagyszerű szerzeményt, de már az őszinte kisugárzásával is nagy sikert ér el a közönségnél.

Ezt a részt a FictionJunction zárja. Mind az öt lány jelen van: KEIKO, YUUKA, KAORI, WAKANA, YURIKO KAIDA, sőt az alapítótag, ASUKA is megjelent. A háttérben Yuki kajiura zongorázott, valami hihetetlen átéléssel. Először a Pandora Hearts openinget énekelték, a Parallel Hearts dalt, nagyon szeretem. Itt is jól adták elő. A további két dallal bizonyították, hogy több figyelmet érdemelnek. Aranyos lányok.

Ennyi volt mára, holnap fogom megnézni az 5. részt.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása