Volleyball

2019. március 23. 09:41 - supermario4ever

volleyball_logoMegjelenés Japán: Nem jelent meg Amerika: 1987. március
Európa: 1987. november 15.

Wii Virtual Console Japán: 2007. augusztus 21.
Amerika: 2007. november 12.
Európa: 2007. augusztus 10.

Wii U Virtual Console Japán: 2014. március 12.
Amerika: 2014. március 20.
Európa: 2014. május 8.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Sport
Játékos: 1-2 játékos

Ár Wii: 500 Nintendo pont
Wii U: £3.49 / €4.99

Platform
Virtual_Console_logo_(Wii_U)

Az utóbbi hónapokban erősen elkezdtem érdeklődni a röplabda iránt. Ennek nagy szerepe volt a Haikyuu!! animének, melyről azt gondolom, hogy magasan a legjobb sportanime, amit eddig láthattunk. Tehetséges játékosokat látunk benne, nem pedig félistenek mérkőzését, melyekkel rend szerint elrontják a sportaniméket. És mivel humorban is élen jár az anime, emellett a játékosok is szerethetők, ezért azt gondolom, hogy sokkal inspirálóbb, mint bármelyik másik hasonló alkotás. Röplabdás játékból kevés van, az egyik közülük a NES azon "híres" sorozának játéka, melybe a Soccer, Tennis és Golf is tartozik. Mivel tudtam, hogy ezek milyenek, ezért nem voltak illúzióim a Volleyball kapcsán. Ennek ellenére letöltöttem Wii U-ra, és kipróbáltam. De még ha fel is voltam készülve a csalódásra, nagyon szörnyű volt megélni azt.

Volleyball_1Eddig a három fentebb felsorolt NES-es sportjátékhoz volt "szerencsém", és azt gondolom, hogy nem meglepetés, hogy nem vagyok inspirált a többi játék kipróbálásában. De azért ránéztem még a Volleyball-ra, ha már ennyire belemerültem a sportágba. De amit itt láttam, az a sportág kicsúfolása volt. Újabb bizonyítékot nyert, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan sportjátékok kivitelezésére.

Igazából lehetőségek terén nincs is annyira elhanyagolva a játék. Lehet tényleges játékot játszani, és gyakorolni a Training alatt. De a gyakorlás igazából szintén éles meccs, csak gyengébb ellenfél játékosokkal. Itt ugyanis nem lehet mesterséges intelligenciát állítani. Ebből kifolyólag eléggé nehezek a meccsek. Ha a Game-re megyünk, akkor játszhatunk egy- vagy kétjátékos férfi vagy női meccset. Tehát négy választási lehetőség van. Emellett nyolc ország meg nem nevezett játékosai közül választhatunk: USA, Japán, Szovjetunió, Brazília, Kína, Dél-Korea, Kuba és Tunézia. Amúgy nem csoda, hogy itt több ázsiai országgal játszhatunk, mivel a sportág az átlagosnál népszerűbb a keleti országokban. Nincsenek különbségek az egyes országok között, csak arra szolgál, hogy ha köztük van a kedvenc országunk, vele játszhassunk. Bár az elején érdemes azt az országot választani, ahova legkevésbé szeretnénk elmenni (esetemben Amerika és Szovjetunió... ha az létezne még), mert biztos, hogy 25-0-ra fogunk veszteni (röplabdában 25-ig megy a játék), és annak az országnak a színeiben kevésbé fájdalmas a vereség, melyet nem szeretünk.

Volleyball_2Az egész játék rettenetesen átláthatatlan. Nem lehet kitalálni, hogy épp kit irányítunk, és mire rájövünk, addigra sok esetben a földön a labda, ami mint tudható, a röplabdában az ellenfélnek pont. Így nagyon résen kell lenni, különben könnyen megnyeri az ellenfél csapat a meccset. Zeneileg, hangok terén kritikán aluli a játék. Olyan érzetet ad, mintha kifiguráznák a röplabdát, ehhez rájön az, hogy grafikailag is egyszerűen pocsék. A női játékosok konkrétan úgy néznek ki, mintha tyúkok lennének. Komolyan mondom, és isten mentsen attól, hogy megbántsak bárkit. A NES már csak az irányítás miatt is alkalmatlan a röplabda kivitelezésére, hiszen már a szerválás is többféle módon történhet. Az A-gomb történetesen nem funkcionál semmire, a csak a B-gombot használjuk ütésre. Mondjuk többféle módon üti el a labdát a játékos, mindig az adott pozíciónak megfelelően. Ez azért problémás, mert kiszámíthatóvá teszi a játékot. A röplabdáról meg mint tudható, azon túl, hogy csapatsport, rendkívül sokat számít a taktika és az ellenfél csapat megtévesztése. Már csak ebből kifolyólag sem lehet látványosan játszani.

Azt nem mondanám, hogy minden idők legrosszabb játéka, amivel dolgom volt a több, mint 25 éves videojátékos múltam során, de mivel nemrég elkezdtem aktívan röplabdázni, és szeretem is, ezért kritikusabb vagyok a játékkal kapcsolatosan. De nagyon nem is kell kritikusnak lenni, a különböző értékelések is azt mutatják, hogy a sportjátékok legaljával van dolgunk. Minimum Super Nintendo kell a röplabda élethű kivitelezésére, de sajnos a Super Soccer és a Super Tennis mellett nem készült "Super Volleyball", és mivel nagyon kevés röplabdás játék van (inkább strandröplabda van konzolokon), így marad a sportpálya.

Volleyball_titleGrafika: 1/10
Játszhatóság: 2/10
Szavatosság: 4/10
Kihívás: 3/10
Zene és hangok: 1/10
Hangulat: 1/10

+ Legalább van röplabdás játék
- Elképesztően ronda grafika
- Szörnyű hangok
- Játszhatatlan
- Kicsúfolja a sportágat

10%

 

Szólj hozzá!
Címkék: Volleyball

Hackelt NES Classic Mini

2017. február 24. 20:37 - supermario4ever

Aki ismer az tudja, hogy tökéletesen a hackelés és a warez ellen vagyok. De most úgy döntöttem, hogy ha sikerült a NES Classic Mini-t meghackelni, akkor ebben engedek. Tulajdonképpen egyszerű oka van annak, hogy miért. A Nintendo megmondta, hogy csak az adott 30 játék lesz a konzolban, és nem fogják további címekkel kiegészíteni. Rendben van, tudomásul vettem. Innentől kezdve azt gondolom, hogy nem károsítom meg a Nintendót azzal, ha egyénileg bővítem a játékkínálatomat. Igazából azzal, hogy nem csomagoltak rendes AC adaptert a géphez, hanem USB kábellel + hálózati átalakítóval lehet áramhoz csatlakoztatni a NES konzolt, ezzel önmagában megágyaztak a hackelésnek, mivel a NES mini akkor is működik, ha mondjuk PC-hez csatlakoztatom az USB kábelt, ugyanúgy veszi az áramot. Innestől kezdve már csak nagyon ügyes hackerek kellettek ahhoz, hogy lehetővé tegyék, hogy a tulajdonos egyénileg bővítse a játékkínálatát.

A másik ok, ami miatt úgy döntöttem, hogy megteszem, hogy tökéletesen ugyanúgy néz ki minden a főmenüben, mintha a hozzáadott játékok eredetileg is rajta lettek volna. Ugyanis a másik ok, ami miatt nem támogatom a warez-t, hogy adott esetben alaposan bele kell nyúlni az adott konzolba, hogy akár másolt lemezeket le tudjunk játszani, egyáltalán a másolt lemezek az eredeti játékok mellett szörnyű látvány. Úgyhogy már csak ezért sem. De mivel a NES Classic esetében minden eredetinek néz ki, ezért nemhogy nem zavar a dolog, hanem örülök annak, hogy felkerülhet több olyan NES játék a kis gépre, amikre kifejezetten kíváncsi voltam, vagy a régi idők örömére szívesen újrajátszanám. Eleinte úgy voltam, hogy az összes létező NES játékot felteszem a kis gépre, de aztán végül úgy döntöttem, hogy most elsősorban azokat, amikre kíváncsi vagyok. Így az eredetileg jelen lévő 30 játékból 64 lett.

001

Az alábbiakat tettem fel:

  • The Adventures of Lolo
  • The Adventures of Lolo 2
  • The Adventures of Lolo 3
  • Baseball
  • Castlevania III: Dracula's Curse
  • Chip & Dale: Rescue Rangers
  • Chip & Dale: Rescue Rangers 2
  • Donkey Kong 3
  • Donkey Kong Classics
  • Donkey Kong Jr. Math
  • Double Dragon
  • Double Dragon III: The Sacred Stones
  • Duck Tales
  • Duck Tales 2
  • Golf
  • Ice Hockey
  • Kung Fu
  • Mega Man
  • Mega Man 3
  • Mega Man 4
  • Mega Man 5
  • Mega Man 6
  • NES Open Tournament Golf
  • Pinball
  • Soccer
  • TaleSpin
  • Tennis
  • Tetris
  • Tetris 2
  • Tom & Jerry
  • Volleyball
  • Wario's Woods
  • Wheel of Fortune
  • Xevious

Ott ahol kimaradás van számozás tekintetében, az gyárilag fent van a gépen. Az egész hackelés azért is lehetséges, mert a NES Classic Mini is lényegében emulálja a játékokat, mint melyik PC-s emulátor, és ugyanazokat a .nes kiterjesztésű programokat érzékeli a gép, ráadásul ugyanúgy, mintha eredetileg is rajta lettek volna a gépen. A program (Hakchi2), amivel fel lehet tenni a NES-re a játékokat nagyon profi egyébként. Többek között azért látszik eredetinek minden játék, mert a borítót mi magunk rendelhetjük hozzá a játékokhoz. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Vagy egyénileg rendeljük hozzá a borítót a gépről, vagy maga a program keres rá Google-ön, és kiadja azokat a találatokat, amiket mi is találnánk, és a programból azonnal hozzárendelhetjük a megfelelőt (hajlamos elég sokat találni egy játékhoz). De olyan is van, hogy mindegyik játékhoz egyszerre keresi meg a borítót, és az első találatot rendeli hozzá a játékhoz. Ez is nagyon jó dolog, de inkább egyenként csináltam meg, hogy tényleg minden úgy legyen, ahogy ideálisnak gondolom. Láttam ugyanis olyan első találatot, amihez másfajta borító volt, vagy kisebb felbontású volt, és a megfelelőt másodjára vagy harmadjára adta ki. Nem is talált mindegyik játékhoz megfelelő borítót, pontosan kettőt a GameFAQs-ról szedtem le, és egyénileg magam rendeltem hozzá. És mivel a főmenühöz nem nyúl hozzá (gondolom én), ezért minden tökéletesen olyan, mintha gyárilag lenne az én NES-emen 64 játék.

És íme a bizonyíték, hogy rendben elindul az utólag feltett játék:

003

Arra kell ügyelni, hogy csak amerikai játékokat tegyünk fel, ugyanis a NES-ben az amerikai játékokat érzékeli helyesen. Ez valószínűleg a HDMI csatlakoztatás miatt van. Akkor lettem figyelmes arra, hogy mi is amerikai játékot kapunk, amikor megjelent letöltésre a Super Mario Bros. 3 Wii U-ra és Nintendo 3DS-re (2013 karácsonyán). Ez volt az első olyan Virtual Console játék, ahol láttam, hogy felhívják a figyelmet, hogy amerikai kiadású játékot töltünk le. És ez valószínűleg amiatt van, mert az amerikai és az európai játékok között elsősorban megjelenítés-beli különbség van. Amikor írtam egy részletes leírást a Nintendo GameCube-ról, akkor tudtam meg, hogy az amerikai konzol felbontása 480p, míg az európaié 480i. Tehát az amerikai megjelenítése progresszív, míg az EU-é váltottsoros. Arra tippelek, hogy ez a különbség már a NES-es időkben megvolt, és a HDMI kábel csak a progresszív megjelenítést tudja rendesen megjeleníteni, ezért kapunk amerikai játékot újabban VC-re.

És minden egyes beállítás működik az utólag feltett játékokra, ugyanúgy van négy mentési hely, ugyanúgy, mint az eredeti játékoknál.

004

Ugyanúgy megcsinálja például a Tetris játékból is a mentést, mint például a Super Mario Bros. 3-ból, mely gyárilag rajta volt a gépen.

006

Úgyhogy hihetetlenül profin van megcsinálva az egész.

És ami még nagyon jóvá teszi a programot nálam az az, hogy a játék-átvitel a NES-be nem volt zökkenőmentes nálam. Ugyanis a kiválasztásnál nem volt kijelölve a 30 eredeti játék, csak a 34 utólag rátett. Miután átmentek a játékok, a TV-hez csatlakoztattam a NES-t, és döbbenten láttam, hogy az összes eredeti játék eltűnt, csak az átlalam rátettek jelentek meg. Ez így persze nincs rendjén, tehát a 30 eredeti játékot is külön ki kell jelölni. Még egyszer átvittem immár az összes játékot, és sikerült. Ami megdöbbentett, hogy az eredeti játékok eredeti mentései is megmaradtak, úgyhogy le vagyok nyűgözve. Olyan érzésem van, hogy bármelyik NES játékkal bármikor játszhatok eredeti formájában.

Persze azért nálam is van határ. Hackerek ugyanis azt is megcsinálták, hogy a NES Classic Mini a Super Nintendo, Nintendo 64, de még a Sega MegaDrive játékokat is vigye. Ezt már feleslegesnek tartom, hovatovább hülyeségnek. Azt gondolom, hogy legalább a NES "mivoltát" tartsuk tiszteletben oly módon, hogy csak NES játékokat teszünk a gépre. De ha majd kijön a SNES Classic mini, vagy N64 Classic mini (remélem a Nintendo meglovagolja a kis NES gép sikerét), akkor itt olyan retro-özön lesz, hogy arról fogunk koldulni. De NES-re csak NES játékot, mert így szép a történet, és így igazi a nosztalgia. A programot egyébként folyamatosan fejlesztik, jönnek ki az újabb verziók. Kivárok egy olyan verziót, hogy sok játékot kezeljen rendesen (a jelenlegi pl. nehézkesen visz át sok játékot), és akkor viszont megcsinálom azt, hogy összes Európában megjelent NES játékot ráteszem a gépre, plusz néhány olyat, ami csak Amerikában jelent meg (így került rá pl. a Szerencsekerék is). Az lesz az Ultimate Nintendo Classic Mini.

Még egy hackelésen gondolkodom, amit megcsinálnék, de az bonyolultabb: A Wii-re rátenni az összes Virtual Console és WiiWare játékot. Amikor megvettem a Wii U-t, akkor minden egyes játékot áttettem Wii-ről az új konzolra, és semmilyen funkciója nem maradt a dicső elődnek,hiszen törlődött róla minden. Lassan 2 éve, hogy nem vettem elő a Wii-t. Azzal hoznám vissza a funkcióját, hogy minden régi játékot letöltenék rá, ami érdekel. Miért tenném ezt, hiszen ezzel elvileg megkárosítom a Nintendót? Egyszerű az oka: Kétszer kéne minden egyes játékot megvenni, ha azt szeretném, hogy Wii-n és Wii U Wii Menüjében is meglegyenek a játékok. Most hétvégén összeírtam azokat a játékokat, amiket letöltenék Wii U-ra (Wii Shop Channelből). Összeszámoltam, és ha minden egyes játékot letöltenék, ami érdekel, összesen 75.400 Nintendo pontra lenne szükségem. Ez anyagilag úgy nézne ki, hogy 1.000 pont £7-be kerül. Ezt szorozzuk be 76-tal (mert ezres a legkisebb egység, amennyit lehet vásárolni), az összesen £532 lenne, ami jelenlegi árfolyamon kb. 194.000 forint. Mindez úgy, hogy már megvan egy része az engem érdeklő játékoknak. Tehát Wii-re újra leszedni őket több, mint a duplája lenne. Ezért keresnék másfajta lehetőséget, ha arra adnám a fejem, hogy újra életet lehelek a Wii-be.

Szólj hozzá!

Tervezett játékok vásárlása Wii Virtual Console-on

2016. június 22. 09:47 - supermario4ever

Tegnap este átnéztem Wii-n, hogy mik azok a játékok, amiket megvennék. Bővülni úgysem fog már, ezért úgy döntöttem, hogy amint lesz lehetőségem, veszek Wii-re régi játékokat. Összeírtam, mik azok a játékok, amik érdekelnek, elkezdtem írni a listát, és döbbenten láttam a végére, hogy igencsak megszaladtam a kívánságlistával. És hogy miért pont Wii-re? Hogy az európai változatukat is élvezhessem a játékoknak. Az igaz, hogy vannak hátrányaik, például lassabb, meg váltott soros, de a hogy teljessé tegyem a listát, azért megéri. Na meg bővíthetem a videojátékos látókörömet, tapasztalatomat. Nem utolsósorban vannak olyan játékok, melyek Wii U-n (még) nem elérhetők. Íme a lista.

NES

  • The Adventures of Lolo 1
  • The Adventures of Lolo 2
  • Balloon Fight
  • Castlevania
  • Castlevania II: Simon's Quest
  • Castlevania III: Dracula's Curse
  • Donkey Kong
  • Donkey Kong 3
  • Donkey Kong Jr.
  • Donkey Kong Jr. Math
  • Double Dragon
  • Double Dragon II
  • Final Fantasy
  • Ice Climber
  • Ice Hockey
  • Kid Icarus
  • Megaman
  • Megaman 3
  • Megaman 4
  • Megaman 5
  • Mario & Yoshi
  • NES Open Tournament Golf
  • Pac-Man
  • Pinball
  • Smash Table Tennis
  • Urban Champion
  • Volleyball
  • Wrecking Crew

SNES

  • Aero the Acrobat
  • Aero the Acrobat 2
  • Final Fantasy II
  • Final Fantasy III
  • Kirby's Dream Couse
  • Kirby's Fun Pak
  • Kirby's Dream Land 3
  • Kirby's Ghost Trap
  • Mario's Super Picross
  • Megaman X
  • Megaman X2
  • Pilotwings
  • Prince of Persia
  • Space Invaders
  • Super Castlevania IV.
  • Super Metroid
  • Super Punch-Out!

N64

  • Bomberman Hero
  • Cruis'n USA
  • Kirby 64: The Crystal Shards
  • Lylat Wars
  • Pokémon Puzzle League
  • Pokémon Snap

És ezek csak a Virtual Console játékok. WiiWare-re is van jónéhány, amit letöltenék. Például a World of Goo vagy a Fast Racing League. Lássuk statisztika-szerűen, hogy hány játékról van szó?

  • NES: 27 db, ez összesen 13.600 Nintendo pont (az egyik játék 600 pontos)
  • SNES: 17 db, ez összesen 13.600 Nintendo pont (ezt jól összehoztam. :D)
  • N64: 6 db, ez összesen 6.000 Nintendo pont

Tehát összesen 33.200 Nintendo pont kellene ezekre a játékokra. 1.000 pontot 7 fontért lehet vásárolni, így ez összesen 231 font lenne, forintra átváltva körülbelül 91.707 forint lenne egészen pontosan 50 db. játékért. Lehet elkezdeni gyűjteni...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása