Átalakuló napirend

2023. március 16. 22:28 - supermario4ever

Elkezdtem komolyan művelni az írást előző blogpostban levő linkek alatt, amiben kétségtelenül örömömet lelem, ugyanakkor nehézségekkel is jár, amiknek következtében változtatnom kell néhány dolgon.

Nem szabad túl sokat írni, mert elfáradok szellemileg. Az egyik cikket, amelyet Okui Masami 30. évfordulója alkalmából megjelent albuma alkalmából írtam meg (Elemeztem a 30 éves karrierjét, plusz lefordítottam az egyik interjúját, valamint kommentáltam azt), kisebb szünetekkel 6 órába telt megírni. Az volt az érdekes, hogy amíg írtam, nem éreztem, hogy fáradok, csak amikor végeztem, tudatosodott bennem, hogy én már semmi érdemlegeset nem tudok gép előtt csinálni. Ez így értelemszerűen a tanulás rovására is ment, úgyhogy tanulni se tudtam utána normálisan. Úgyhogy soha többet nem csinálok olyat, hogy egyszerre sokat írok.

Hanem egyszerre kevesebbet, így a tanulásra is marad energiám. De kiégni más módon is ki lehet: Ha túl sokat vagyok a számítógép előtt. Ezért váltakozva fogok olyan tevékenységet csinálni, hogy ne kelljen annyit egyszerre gép előtt lennem, de itt is jobban tudjak tevékenykedni, amikor szeretnék. Ezért úgy döntöttem, hogy például kevesebbet fogok animét nézni. Ez azért is jó, mert lassan már úgy nézem az animéket egymás után, ahogy a gyártósorról jönnek le a termékek. A nemrég befejezetteknek szinte már a címére sem emlékszem, nemhogy mit láttam bennük. Ezért úgy döntöttem, hogy kevesebbet fogok nézni, de jobban megválogatom, hogy miket nézek, hogy tényleg élvezzem azt, amit látok. Így több időm marad az aktív tevékenységekre.

Ami pedig a gépen kívüli tevékenységeket illeti, többet fogok olvasni (ha már úgyis van könyves blogom), illetve több mint másfél hónap szünet után elkezdtem újra edzeni Ring Fit Adventure-rel. El nem tudom mondani, mennyire hiányzott. Nagyon jól esett, kifejezetten jó érzés volt. Nem is értem, hogy miért hagytam ki. Edzeni is rendszeresen fogok regenerálódásképpen. Meg hát szinte mindennap elmegyek sétálni valamerre, hogy kint is legyek.

Több haszna is van annak, hogy komolyabban írok, mert így tudatosabban tudom élni a mindennapjaimat. Ilyen esetekben kifejezetten előny, hogy hamar megérzem, hogy túltelítődök dolgokkal, mert hamar és gyorsan tudok váltani.

Szólj hozzá!

Sikeres folytatás

2023. január 12. 14:36 - supermario4ever

Öt hónap után megmértem a súlyomat a Wii Fit U-val és örömmel konstatáltam, hogy csak 3 kg-ot híztam. 67 kg-ot mutatott, elégedett vagyok vele. Tudom tartani a 65 kg körüli súlyt, karácsony és szilveszter természetesen nálam is volt.

Szerencsére Hollandiában nem nehéz tartani a súlyomat, mert szinte mindenből van alacsony zsírtartalmú (magere vagy halfvol) változat, ráadásul ezek többségében olcsóbbak is, úgyhogy nem is kérdés, hogy melyiket veszem meg. Lehet mondani, hogy a joguhrtból és a tejből sokkal finomabb a magasabb zsírtartalmú és az mondható teljesnek, de ezeket nem magában fogyasztom el, hanem műzli mellé. Ott meg nekem csak a lényeg, hogy tej vagy joghurt legyen benne, nem az, hogy teljes értékű legyen. És hogy a másik oldalról is beszéljek, alkalmanként belefér a Burger King, a pizza, a tortilla chips szósszal. Bizony előkerülnek ezek filmnézéskor.

Nagyjából úgy csinálom a dolgokat, ahogy elképzeltem és működik. Figyelni arra, hogy miből melyiket vegyem meg, de azért alkalmanként el lehet engedni magam. De most egy pár hétig jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek. Vissza akarok menni 65 kg alá. Aztán meglátom, hogy utána hogyan tovább. Mert gondolkodtam azon, hogy jó lenne 60 kg-ig lemenni, de ezt szerintem nem mostanság fogom megcélozni.

És azt se feledjük el, hogy a sok mozgás is jó eséllyel hozzájárul ahhoz, hogy alig hízok. Hiszen legalább 30 perc biciklivel a vasútállomás vagy az egyetem, de ha Edébe, a városközpontba megyek, megvan az 38-40 perc is. És még vissza is jönni... Nem utolsósorban a Ring Fit Adventure-rel is folyamatosan edzek.

Nagy lépés volt az, hogy elfogadtam, hogy hajlamos vagyok a hízásra és nekem fokozottan kell figyelni. Sikerült elsajátítani egy új életmódot, ezt már csak fejleszteni lehet.

Szólj hozzá!

Edzésprogram bemutatása röviden

2022. augusztus 09. 22:10 - supermario4ever

Bizony, nem adtam fel az edzést annak ellenére, hogy szabadjára engedtem egy kicsit az evést, sőt, csak még jobban rákapcsoltam. A mai edzésem a leghosszabbak között van. Az angol profilomon csinálom a Ring Fit Adventure-t, felveszem, és kitesztem YouTube-ra. Nem is akármilyen nap volt a mai, hiszen ma értem el a 100. szintet. Itt az egész lejátszási lista, akit érdekel, követheti az edzésemet.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLBSNi5wvZXtFDi7xkL_vMzbh5OfOjL61r

A 96-os szinttől indultam el ma, és igazából azért is kapcsoltam rá nagyon, hogy egyrészt meglegyen a 100-as szint, másrészt meg tényleg, csak ismételni tudom magam: egyszerűen inspirál az, hogy látom magamon az eredményt. Akkor csak még jobban csinálom, mert szeretnék minél többet kihozni magamból. A Ring Fit Adventure-től tényleg lehet erősödni, ezt én magam is vissza tudom igazolni, de a Reddit Ring Fit Adventure oldalán is többen írják, hogy fittebbek lettek a játék hatására. El tudom hinni. Úgyhogy egy új életnek nézek elébe.

Megelőzési céllal is edzek folyamatosan. Egyszerűen szeretnék a lehető legtovább aktív maradni az életemben. Borzasztóan megalázónak érezném, ha már 60-on túl úgy kéne engem ápolni, mert annyira magatehetetlen vagyok, meg szedném a gyógyszereket a sok betegség miatt. Szeretnék egy aktív és egészséges öregkort magamnak. És erre egyébként meg is van minden esélyem, mert bár ugyan egyik nagyszülőm se él már, de négyük közül hárman 85-90 éves koruk körül haltak meg, ami predesztinál engem is a hosszú életre. A negyedik elég korán, de ő láncdohányos volt. Meg őt nem is ismertem, a születésem előtt halt meg. Meg sajnos apám is elég korán halt meg cukorbetegség, és különböző bélbetegségek szövődményeiben. Ebből pedig világosan lejön az, hogy vigyáznom kell magamra, mert jó eséllyel örököltem a bélbetegségekre való hajlamot.

Tehát a képlet egyszerű: Ha odafigyelek magamra, arra, hogy mikor mennyit eszek, folyamatosan mozgok, karbantartom magam, akkor jó esélyem van arra, hogy nemcsak hogy sokáig éljek, de hogy a lehető legtovább éljek aktívan mindenféle komoly segítség nélkül.

Szólj hozzá!

CÉL ELÉRVE!!

2022. augusztus 09. 09:53 - supermario4ever

Hét hónap és hét nap alatt sikerült 15 kg-ot lefogyni. Még Wii Fit U-s videót is csináltam abból, hogy sikerült elérni a célomat.

https://www.youtube.com/watch?v=Yo7tEP0J2GM

Erre adtam, mert ez alapján akartam elérni a 22,01-es BMI-t, és ez ma sikerült. Nagyon örülök neki, mert nemcsak azon látszik, hogy van eredménye a munkámnak, hogy egyre könnyebb lettem, hanem tényleg látom magamon, hogy egyre jobban nézek ki. Sokat javult a külsőm az elmúlt hét hónap alatt. Jó érzés, hogy egyre kevesebb zsírréteget tudok megfogni magamon, és látom magamon, hogy egyre vékonyabb vagyok. Végefelé már egyre több helyen tapintottam ki a csontot magamon. Ez konkrétan azt is jelenti, hogy a ruhaméretem is csökkent egy számmal. Most már mindenből M-eset kell venni, mert L-esek mind bők lettek rám. Illetve van néhány S-es rövidnadrágom kifejezetten itthoni viseletre. Azok is, 7 hónapja szorítottak, most meg kényelmesen rám jönnek. Úgyhogy több vetülete is van ennek az eredménynek. Ugyanis azért is örülök ennek nagyon, mert van eredménye a befektetett munkának. Engem ugyanis nem zavar, ha valamibe munkát kell fektetni, nem zavar, ha a céljaimért meg kell dolgozni, addig, amíg látom az eredményt. Akkor szoktam feladni dolgokat, amikor hosszabb távon nem látom az eredményét. De itt nem volt mit feladni. Aki fogyott már, az tudhatja, hogy milyen az, amikor nemhogy megáll a fogyás, de még vissza is jön valamennyi, pedig ugyanannyit ettem, mint korábban. Ezek rettenetesen bosszantottak, ugyanakkor tudtam, hogy nem tehetem meg, hogy feladom, mert akkor annak az esélyét is elvesztem, hogy egyáltalán folytatódjon a fogyás. Pedig igazából többször is fel akartam adni, természetesen én is többször vágytam arra, hogy végre olyan kaját is egyek, amit eddig nem, és tényleg nagyon élvezem.

De egyébként azért sem volt nehéz tartani a fogyókúrát, mert azokat a kajákat is szeretem, amiket ekkor eszek. Azt tapasztaltam magamon, hogy ha zöldségsalátát eszek, ugyanaz a jó érzés áraszt el, mint amikor csokit eszek, ugyanis a zöldségnek is van cukortartalma, aminek köszönhetően, az édes íz adta jó érzés a zöldségek által is megvan. Ja, és ne feledkezzünk el a forrólevegős frizőzről is, ami számomra a 21. század egyik nagy vívmánya, ugyanis olaj nélkül lehet sült krumplit sütni! Ezalatt a 7 hónap alatt szinte minden reggelt egy adag sült krumplival kezdtem! Mi következik ebből? Leginkább a krumpli által felvett olaj miatt hízlal a a sült krumpli. Nekem meg azért nem probléma az olaj nélküli sütés, mert egy jó ideje egyébként is hozzászoktattam magamat ahhoz, hogy amit lehet, zsír nélkül egyek. Tudom, hogy vannak a zsírban oldódó vitaminok, de a felesleges zsírevést akarom elkerülni. Húsok közül is azokat eszem szívesen, amik tiszta húsok, és alig van bennük zsír (vagy jobb esetben semmi) Ez konkrétan annyira belém égett, hogy ha valami erősen zsírosat eszek, akkor megfájdul a fejem, és a számban is valami kellemetlen érzés van. El kell "tüntetnem" onnan a zsíros érzést, mert nekem az nagyon rossz. Ezért nem eszek például "teljes" vagy "valódi" majonézt, csak lightot, mert a benne lévő magas zsírtartalom is kellemetlen érzést ad.

Listázok egy pár kaját, hogy mit ettem, hátha segít valakinek.

  • Zabkása (0,1%-os tejjel)
  • Gyümölcsös szelet (amit a SPAR-ban és az ALDI-ban lehet kapni)
  • Műzliszelet (hozzáadott cukor nélkülit eszek, a SPAR-ban jók vannak)
  • Virsli (2 db, a mikróban megmelegítem kb. 1 percig. Ezt Abonettel eszem)
  • Leves (egyszerű, tyúkhúsleveskockából, tésztával, de egy idő után elhagytam a tésztát és csak a levest "ettem". És laktat!)
  • Sült krumpli (szigorúan forrólevegős fritőzben, olaj nélkül!)
  • Zöldségsaláta (ezersziget öntettel, ezt magam csinálom)
  • Kukoricasaláta (tejföl, majonéz, mustár, kukorica; ami csak lehet, alacsony zsírtartalmú legyen)
  • Abonettes szendvics (Abonettre teszek SPAR-os sajtkrémet, sonkát és szeletelt sajtot. Ez finom tud lenni, és laktat, de ahogy felrohant a sajtkrém ára, ezt úgy hagytam el)

Lényegében ennyi. És ezekkel tényleg jól elvoltam 7 hónapon keresztül. De ezt az is megalapozta, hogy már jó ideje (kb. 15 éve), rászoktattam magam arra, hogy kevesebb zsírt egyek, ennek is köszönhető az, hogy nekem annyira nem nehéz fogyókúrázni. Egyébként az, hogy Wii Fit-tel sikerült elérni a célomat, erre utoljára 10 éve volt példa. Elő is kerestem azt a blogpostot, amikor ennek örültem, egészen pontosan 10 éve és 1 napja volt. De szép lett volna tegnap elérni. :D Már akkor is írtam néhány példát, hogy mit ettem, nagy változás nincs.

Most öröm van, és most evés terén is el fogom engedni magam egy kicsit, de a végső céltól még messze vagyok. Valójában ez csak az első állomás, amit teljesítettem. Azt már január elején megfogadtam magamban (mint újévi fogadalom), hogy nemcsak hogy be akarok kerülni a 60 és 65 kg közötti tartományba (ezt sikerült most elérni nagy örömömre), hanem ott is maradni! És aki fogyott már, az tudhatja, hogy megtartani az elért súlyt sokkal nehezebb, mint elérni. Ezért is állítottam be a Wii Fit U-n, -3,6 kg-ot, mert akkor lennék pont 60,0 kg. És egyszer szeretnék ide eljutni. De hogy nem ez a prioritás, jelzi az is, hogy azt állítottam be, hogy ezt 6 hónap alatt akarom elérni. A másik fontos dolog meg az, hogy ugyan tényleg látom magamon, hogy sokkal jobban nézek ki, mint 7 hónapja, szívesebben nézek a fürdőszobában a tükörbe, de még nem vagyok a célomnál. Tisztába vagyok ugyanis azzal is, hogy a testtömegindex nem mér zsír- és izomszázalékot, csak a testmagassághoz méri a súlyt, és abból ad ki egy számot. De hát ezért edzek folyamatosan a Ring Fit Adventure-rel (és most már a Wii Fit U-val is), hogy izmosabb legyek, minél jobb alakom legyen. És ez is olyan, hogy nem zavar, hogy lassan érem el a célomat, ha évek kellenek hozzá, hát legyen. Már azzal is hallatlanul elégedett vagyok, hogy keményebb a karom, érzem, hogy izmosodik. A többi meg jön, ha folyamatosan edzek.

Tehát igazából a neheze csak most jön. Nem akarok soha életemben még egyszer sokat fogyni. Még ezt a 15 kg-ot nehéz volt leadni, milyen lehet annak, akinek 30-40-50 kg-ot kell fogyni? Nem mondom, hogy nem bírnám, de mentálisan az is megterhelő lenne, ha még annyira sem látnám a tükörben azt, ami az ideális testképem, mint amit 15 kg plusszal láttam. Most már sokkal inkább harmóniában vagyok az ideális testképemmel. A többi meg szépen jön magától. Úgyhogy a jövőben azt fogom csinálni, hogy folyamatosan mérni fogom magam, és ha felmegy 65 kg fölé, akkor rálépek a fékre. És sokkal kevesebb ideig kell fogyókúrázni. Ez egyébként azért is hasznos, mert rövid időintervallumban változatosabban eszek. Jó lesz majd megint fogyókúrás kajákat enni, de már sokkal rövidebb ideig. Jó rendszer lesz az, amiben élni fogok mostantól, már most tudom, hogy szeretni fogom.

Az biztos, hogy nem fogom feladni. Ez a hét hónap azért is volt nagyon fontos számomra, mert a jövőben mindig ott fog lebegni előttem, hogy ha valamiért következetesen küzdök, az meglesz egyszer. Lehet, hogy nem mostanság, idő kell hozzá, de tényleg azért érdemes küzdeni egy elérhető álomért, ami tényleg boldogabbá tesz minket, mert minden egyes nappal megadjuk az esélyt magunknak arra, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a célunkhoz. És ez önmagában fontosabb, mint a cél elérése. Az utat kell megbecsülni. Az út maga sokkal fontosabb, mint a cél.

Szólj hozzá!

Az elmúlt hetek eseményei

2022. február 06. 23:40 - supermario4ever

Hamarosan kezdődik a negyedik félév az egyetemen. Izgatottan várom, vannak terveim. A vizsgák rendben megvoltak, sikeresen teljesítettem mindegyiket. Bár most voltak nehézségek, mert az egyik tárgyból csak harmadjára mentem át, de akkor legalább négyes lett, úgyhogy jól végződött. De az első alkalom nagyon idióta volt, mert eleve fél órával elaludtam a vizsgát (8-kor kezdődött), de nem problémáztam rajta különösebben, úgy voltam vele, hogy biztos van lehetőség később kezdeni, ugyanúgy rendelkezésre áll a 45 perc, mint ahogy az szokott lenni más vizsgáknál. Egy fenéket! Az első néhány kérdés után szembesültem azzal, hogy már csak 8 perc maradt az egész vizsgára, ami nem mellesleg 60 kérdésből állt! Ilyennel még nem találkoztam, hogy nem lehet később indítani a vizsgát... Természetesen bukta volt, de legalább megjelentem, így nem kell mulasztási díjat fizetni. Ha engem kérdeztek, ez a legnagyobb faszság, amit egyetemen fizetni kell. Aztán másodikra sem sikerült, mert azt hittem, hogy van elég anyag, amit mintegy "segédeszközként" használhatok, de hát kiderült, hogy nem elegendő, úgyhogy harmadjára már komolyan felkészültem, és akkor már jól sikerült. Ez volt az egyedüli kaland, a többi rendben ment, és örömömre tiszta lappal, restanciák nélkül kezdem a 4. félévet.

Mint ahogy örülök annak is, hogy úgy néz ki, hogy nemcsak üres év eleji fogadalom volt a fogyás és a testedzés a Ring Fit Adventure-rel. Most is ugyanazzal a lendülettel csinálom, mint egy hónapja, aminek egyik eredménye, hogy immár 4 kg-mal vagyok könnyebb.

Elégedett vagyok az eddig elért eredménnyel, de ahogy látható, még mindig "Overgewicht" (vagyis túlsúlyos) vagyok, és 63 kg-ra írja az ideális testsúlyomat, úgyhogy még van munka. De jól állok és az elszántság is megvan. Meg fittebbnek is érzem magam. Konkrétan érzem, hogy a karom keményebb illetve, mintha kezdene kialakulni a hasizmom. Érintésre egy kicsit más volt, mint korábban. Aztán, hogy tényleg így van-e vagy csak az agyam játszik velem, nem tudom, de jó érzés. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy szívesen behúznék valakinek, hogy kipróbáljuk, mennyire fáj neki. De önmagában a jó érzés miatt sem fogom abbahagyni.

És most komolyabb témák, mert történtek itt dolgok, amiket tapasztalatként szeretnék megosztani, illetve a saját konklúzióimat. Először is tettem kísérletet párkeresésre, ami nem sikerült. Viszont érdekes tanulságokkal szolgált, megint tanultam magamról. Igazából nem akarom a másikra ráhúzni a vizes lepedőt, egyrészt undorító dolognak tartom megszégyeníteni a másikat, másrészt igazat adok azoknak, akik szerint aki folyamatosan a másikra mutogat, az nem érett meg mentálisan. Az a fontos, hogy én mit hibáztam, és hogy mit tanulok belőle. Bár azt gondolom, hogy nem feltétlen jó az, ha csak magunkat hibáztatjuk a a kialakult helyzetért, mert azzal túl nagy terhet rakunk magunkra, ami plusz nyomásként ott lesz rajunk később is. Emellett személyes tapasztatom szerint mindig kettőn áll a vásár problémás esetben, de a másik hibáját csak addig érdemes nézni, hogy reálisan lássuk a dolgokat. A másiknak kell annyi önreflexióval rendelkezni, hogy lássa, hogy mit hibázott, és a következő alkalommal ő mit tehet másképp. Ami engem illet, az egyik hibám (ha ez nevezhető hibának), hogy nem vagyok feltétlen karizmatikus személy, hogy ha baj van, kihozzam a másikból a legjobbat. Ha valakit nagyon problémásnak látok, azzal nem szoktam foglalkozni. De ha valakinél érzek valami szikrát belül, akkor szoktam segíteni neki, hogy meggyúljon benne a láng. De kétségtelen, hogy csodát nem tudok tenni, mert a másiknak kell az utat érdemben megtenni.
De ami ennél is lényegesebb, hogy igazából sokat azokkal sem tudok foglalkozni, amiket egyébként nagyon szeretek. És ez itt nagyon kijött. Az van ugyanis, hogy olyan sokat vártam egyvalakire, hogy a hiánya ugyan nem okozott depressziót, meg semmi mentális problémát, más utóhatása volt. Ugyanis, hogy hasznosan töltsem el az időt, kialakítottam egy életritmust, amit egyedül élek. És ez annyira az életem része lett, hogy úgy érzem, hogy haszontalanul telik el egy nap, ha nem csinálom azokat, amiket szeretek csinálni, és hasznosak is. Nyilván, ha van valami esemény, akkor szívesen elmegyek, tehát 1-1 napig másképp élni, az semmiség, de hosszútávon úgy érzem, hogy nem menne. És arra jöttem rá magamban, hogy ha majd valaki engem választ partneréül, annak azzal kell együtt élnie, hogy ha nem is végleg, de jó ideig nem fogok tudni kiszakadni a megszokott életritmusomból. Csak fokozatosan.
A harmadik probléma, hogy most is azt tapasztalom, amit már tavaly is többször, hogy hihetetlenül nyomorult, kényszerhelyzet a párkeresés. Amikor valaki ennek céljából közelít felém, az legtöbbször gyors reakciót akar. A lehető leghamarabb látni akarja, hogy alkalmas vagyok-e neki párnak csak vagy sem. De megint csak oda jutottam magamban, hogy ilyen gyorsan ez nem megy. Megérzésekből lehetnek gondolataim, de bizonyos kritikus kérdésekre csak később derül fény, melyek komoly problémát okozhatnak. A társkereső oldalak tényleg borzalmasak. Látni a sok párkeresőt egymás mellett, az tényleg olyan, mint kitenni magad a húspiacra. Vagy mint egy szupermarket. Ott vannak az áruk a polcon egymás mellett, megnézed, elolvasod az összetevőket, ha nem tetszik, visszateszed a polcra. Ha igen, elmész vele a pénztárhoz, és megveszed. Persze itt közös megegyezéssel, de azért ha "mégsem erre gondoltam", akkor csereszavatos, vissza lehet vinni a boltba. És ez az egész kurvára megalázó! És ezt én is így csinálom, nincs mit szépíteni rajta. De nem érzem így jól magam, úgyhogy kiderült számomra, hogy jól tettem, hogy sokáig következetesen kerültem a társkereső oldalakat. Na most, törölni nem fogom magam onnan, mert később még jól jöhet, mert ki tudja... Hiszen lehetnek sikertörténetek párkereső oldalakról is, de továbbra is azt gondolom, hogy sokkal jobb, ha régebb óta tartó barátságok mélyülnek el, alakulnak ki belőlük a párkapcsolatok, mert vannak dolgok, amik csak később derülnek ki a másikról, amik miatt annyira mégsem lesz jó a másikkal együtt élni. De ha rendben van, nagyobb az esély a hosszabb távú kapcsolatra.

Szerettem volna a vizsgák után az egyetemig egy kicsit dolgozni, hogy valami plusz pénz is legyen, de sajnos ez is olyan volt, hogy a próbanap nem sikerült. Toborozni kellett támogatókat, és sajnos több oka is volt annak, hogy miért nem sikerült. Egyrészt még mindig bennem van az ideg a múltbéli rossz munkatapasztalatok miatt, így eleve rossz handicappel indultam. Konkrétan annyira leblokkolt, hogy nem tudtam megszólalni, nem tudtam odamenni emberekhez. Úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ebből nem lesz semmi. Az sem segített a helyzetemen, hogy a szervezés egyébként borzalmas volt. A tervezettnél sokkal kevesebbet tudtam volna egyébként is dolgozni. Ráadásul a próbanapon munkáltató késett több, mint fél órát, úgyhogy én már úgy voltam, hogy elmegyek, konkrétan az utolsó pillanatban írt, és kérdezte, hogy ki jön. De ez is azt érzékeltette velem, hogy nincs itt helyem, a fentebb írtak csak tovább tetézték a problémát. Nyilván tudtam volna oldódni, de nekem ehhez idő kell. Arról nem is beszélve, hogy akarnom kell. És igazából ez sem volt meg. Jó üggyel foglalkozik az alapítvány, mely toborzókat keres, de én abban, abban a formában nem hiszek.
Azt tapasztaltam magamnál nem feltétlen a "jó" és a "rossz" izgalom az, ami a fő különbség nálam. Mert a jó izgalom az, ami doppingol, amikor alig várom, hogy benne legyek egy megcsináljam. Ilyen nálam egy verseny. Aztán van a rossz izgalom, ami általában leblokkolja az embert. Na most nálam is ez volt, de azt tapasztaltam magamon, hogy van egy plusz faktor, ami segít oldani a blokkot: Akarom-e az adott dolgot, vagy sem? Erre jó példa a mostani vizsgán, amikor Holland / flamand irodalmon ezt a rossz izgalmat éreztem magamban. Sok volt a tananyag, ráadásul hollandul volt, idegeskedtem magamban, hogy hogy fogom én ezt megtanulni, hogy fogok ebből átmenni? Aztán annyira jól sikerült az egész, hogy négyes lett végül. Mindenesetre ezzel a munkával is szereztem tapasztalatokat.

Amire szükség is lesz, hiszen az egyik fő ok, ami miatt várom ezt a félévet, hogy utána végre visszamehessek Hollandiába. Ugyanis nagyon jó érzéssel töltött el, amikor decemberben érdeklődtem az Erasmus irodában, és mondták, hogy a tavalyik szakmai gyakorlati pályázatom érvényes még. Tehát mehetek idén nyáron dolgozni. Ehhez is dolgoznom kell magamon nemcsak feldolgozni a rossz munkatapasztalatokat, hanem további dolgokra felkészülni.

  • Nem állni meg egy sikeres munkakeresésnél, hanem bebiztosítani egy másodikat, ha esetleg baj történne és nem sikerülne az első.
  • Jobban felkészülni a mentális kihívásokra. Mi tagadás, sok volt belőle tavaly júniusban, ezekre érdemes felkészülni.
  • A klíma. Nekem, akinek úgy jó a nyár, ha minél forróbb, igenis hozzá kell szokni ahhoz, hogy Hollandiában akkor számít jónak a nyár, ha 20°C fölött van a hőmérséklet, nem 30-35°C felett, mint itt. Sajnos ott tényleg az van, hogy szokni kell azt, hogy van olyan, hogy hetekre nem bújik elő a felhők mögül a nap, és nyáron is gyakori az eső. Tavaly júniusban ezt tapasztaltam kint. Eleinte nagyon örültem annak, hogy tényleg későn megy le a nap, de aztán kiderült, hogy az is csak akkor igazán fancy, ha felhőtlen az ég. Mert egyébként csodálatos, amikor 21:50 körül is látható a nap, és csodálatosra festi a várost, az eget. És hogy 23 óra fele lesz csak teljesen sötét.

Úgyhogy nem lesz egyszerű, mégis úgy érzem, hogy megéri, mert úgy érzem, hogy ott alapozhatom meg igazán a jövőmet. Amióta hazajöttem, többször vertem gondolatban a falba a fejemet, hogy mekkora hiba volt feladni és hazajönni. Sokat tanultam belőle, de felmerül bennem az a kérdés is, hogy ezeket nem-e tanultam volna meg kint? Ez már nem fog kiderülni. Az biztos, hogy sokkal tudatosabb leszek. Addig is fogok magamon dolgozni, hogy kint annyival könnyebb legyen.

Szólj hozzá!

Összeállított edzésprogram

2022. január 01. 17:54 - supermario4ever

Azért, amit tudok, már ma elkezdek, hogy minél jobb eredményeket érjek el. A Ring Fit Adventure-ben állítottam össze magamnak edzésprogramokat, azokat kezdtem el mától csinálni. Van a programnak is saját maga által összeállított edzésprogramjai testrészenként, de azok expert módjai annyira azért nem merítenek ki. Illetve a hasizomfejlesztő résznél van egy olyan program, amit végképp nem tudok megcsinálni, az pedig a "hajó". "Boot"-nak van írva hollandul, gondolom az angol verzióban is "boat". Ott van az, hogy úgy kell felemeni fejet és a lábat, hogy a has a földön marad. Szerintem rosszul csinálom, mert a nyakamnál érzek olyan szintű fájdalmat, hogy muszáj abbahagynom, mert úgy érzem, el fog törni. Úgyhogy inkább saját edzésprogramot állítottam össze, méghozzá kettőt.

Az elsőben kar- és mellizomfejlesztő gyakorlatok vannak.

Ring-Con összenyomásával lehet a gyakorlatok egy részét kivitelezni. Érzem is, hogy dolgozik a karom, miközben csinálom a gyakorlatokat. Egyébként mind a hét gyakorlat esetében a legmagasabb mennyiség van beállítva. Végig is tudom csinálni, de egyszer-egyszer leeresztem a karomat kb. 5 másodpercre lazításként, amikor már végképp érzékelem, hogy fáj. Az utolsó három mini-játékot meg egyelőre kezdő szinten játszom, mert ott az ügyesség is számít. Annyira jó még nem vagyok bennük, olyan sokat nem játszom őket, de ha majd jól fog menni, akkor emelni fogom a szintet. Egyébként elégedett vagyok ezzel a programmal, megdolgoztatja a karomat.

Na de a hasizom...

Hát nem vagyok normális ezzel a programmal. Teljesen kicsináltam magam a végére. Nagyon durva volt már, a végére nagyon fájt már mindenem. A planken is nagyon durva, hogy végig úgy kell maradni és húszszor felemelni a csípőmet. Irgalmatlanul megszenvedem ezeket a gyakorlatokat. Mivel ezekhez a gyakorlatokhoz nem kell feltétlen a Ring-Con (kivéve a 8. gyakorlathoz), ezért ezt bárki csinálhatja.

Ezzel megteremtem magamnak az ideális külső alapjait. Akármennyire is nehéz volt, a végén jól éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy tettem magamért, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Mintegy első lépésként éltem meg, azt gondolom, hogy innen már csak előre vezet út.

Szólj hozzá!

Újra Ring Fit Adventure

2021. június 22. 19:20 - supermario4ever

Három hét után vettem elő újra a Ring Fit Adventure-t. És azt kell mondjam, hogy nagyon hiányzott. Nagyon örülök neki, hogy újra edzettem. Hogy miért hagytam eddig ki? Egyrészt mert sok mindent kellett itt is intézni, nem nagyon volt rá idő, másrészt volt az Európa-Bajnokság, és tekintve, hogy minden focimeccset megnézek, egy darabig 15-23 óra között szinte semmi mást nem csináltam, csak a laptopról a holland TV-csatornán néztem a meccseket. Illetve a harmadik ok, hogy mostanra lett a szoba valamennyire otthonos, így most már ezt is szívesen csinálom itt.

Így itt az idő újra edzeni. El is jutottam a 103-as szintig.

Nagyon jól estek a gyakorlatok, máris energikusabbnak érzem magam. Dolgoznak az izmok a testemben. Egyébként olyan nagyon sok időt nem edzettem, de az intenzív volt.

De egyébként ahogy elnézem a korábbi lementett képeket, 34 perc alatt 127 kalória kifejezetten kevésnek számít. Pedig sok mindent csináltam. De minden ami volt, rettenetesen élveztem. Érzem magamon a munka eredményét. Ha ezen túl tényleg folyamatosan csinálom, annak komoly eredménye lesz.

És mutatnék egy számomra nagyon meglepő eredményt.

A pulzusom valósággal felrobbant. Nagyon intenzív volt a szív vonala mérés közben, és igazából nem is értem, hogy miért, amikor más adatok szerint a mai nap annyira nem volt intenzív. Meg a pulzuson inkább alacsonyabb szokott lenni. Általában 100 alatt, 110-120-nak már örülök, de ha már 130 fölé ment, már ünnepeltem. De ez... Nagyon durva. De azt hiszem, tudom a választ. A helyzet ugyanis az, hogy múlt héten megtalált a szerelem, és mivel kölcsönös, így párkapcsolatba kerültem. És biztos, hogy ez is komolyan közrejátszott, mert azóta teljesen más dimenzióban látok mindent a boldogságtól, a szívem azóta gyorsabban ver, az átlagoshoz képest.

Jaj, úgyhogy történnek a dolgok, amióta nem írok.

Szólj hozzá!

Kitűzött cél elérve!

2021. május 29. 00:07 - supermario4ever

A mai nappal sikerült elérni a 100-as szintet a Ring Fit Adventure-ben. Az volt a cél, hogy mire kimegyek Hollandiába, ez meglegyen. És igen. Erre egészen pontosan a mai napot adtam meg magamnak határidőnek, mert holnap kapom meg a Pfizer oltás 2. adagját és sejthetően holnap nem leszek abban az állapotban, hogy edzhessek, ha az első adag utóhatásaiból indulok ki. Egyébként fantasztikus, sok gyakorlat könnyebben megy, azáltal, hogy folyamatosan csinálom. Leginkább a karizom fejlesztő gyakorlatokkal volt problémám, illetve az olyanoknál, ahol guggolni kell. Guggolásban nagyon (amikor nem teljesen kell leguggolni) nehezen tartom meg magam. Azzal még most is vannak problémáim, de már nem ég a lábam, mint az elején.

Mindezek mellett egyéb módon is felkészülök az utazásra, nemcsak úgy, hogy minden össze legyen pakolva és ne felejtsek itthon semmit. Hanem szétnéztem a szobában és a tárolóban a dolgaim között, és amiket sokáig őrizgettem, de mégsem kell, azokat kidobtam. Meglepődten sok minden gyűlt össze, mert hajlamos vagyok mindenféléket gyűjtögetni, pl. régi bérletek, bolti blokkok, vagy akár üdítős borítás, ahol Wii-t lehetett nyerni. Ezekről ott és akkor azt gondoltam, hogy de szép emlék lesz, de aztán éveken át rájuk se néztem. Igazából nem volt úgy rossz érzés látni ezeket, hogy "úristen, hogy gyűjthettem ilyesmiket", egyszerűen tudomásul vettem, hogy volt ilyen nálam, de erre már nincs szükségem és a kukába kerültek. De mennyi hely szabadult fel, az azért szép látvány volt. És még így is sok dolog megmaradt. Lehet, hogy róluk később fogok majd gondoskodni.

Emellett, ahogy utaltam rá korábban is, fontosnak tartom, hogy lelkileg is rendben legyenek a dolgok, hogy Hollandiában már tényleg úgy legyek kint, hogy előre tekintsek. Volt néhány dolog, amit belül rendbe kellett tennem és ehhez pszichológus segítségét is kértem. Szerencsére elsőre sikerült találni egy jót, mert tudott úgy kérdezni, amivel rá tudott vezetni arra, hogy ugyan tényleg vannak dolgok, amiket a helyükre kell tenni, de távolról sem akkora a probléma, mint amekkorának gondolom én. Ez a "vizsgáljuk meg a helyzetet másik szemszögből" tipikus esete, de nekem bejött, mert egyértelműen egy másik valóságból tekintettünk rá bizonyos helyzetekre. Tehát egy másik ablakból néztük be ugyanabba a házba és ez sokat segített rajtam. Persze azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy azért tudott segíteni, mert én magam mentem és kértem a segítséget. Akartam a segítséget és tettem is érte. Meg valójában a pszichológus csak vezetett az utamon, azt végig egyedül jártam meg. A másik, ami miatt tudott segíteni, hogy soha nem diagnosztizáltak nálam depressziót. Nekem csak hosszabban tartó nehéz időszakaim, mélypontjaim voltak, de depressziós soha nem voltam. Soha nem voltam olyan állapotban, hogy az nagyon befolyásolta volna az életminőségemet. Természetesen munka még van és biztos, hogy lesz még, de összességében tényleg sokkal jobban vagyok, mint korábban.

Szólj hozzá!

Kérdések és válaszok az egészséggel kapcsolatban #4

2021. május 16. 09:34 - supermario4ever

Folytatnám a Ring Fit Adventure egészséggel kapcsolatos kérdéskörének elemzését. Íme a 4. rész.

K: Mesélj még nekem a gyümölcsről és a zöldségekről!
V: Sok tápanyagot tartalmaznak!

Sok fontos vitamint és ásványi anyagot kaphatsz a zöldségek és gyümölcsök által. Vannak azonban olyan tápanyagok a növényi ételekben, amikből kevesebb van. Gondolj például a tojásfehérjére, vasra, kalciumra, cinkre és a B12 vitaminra. Gondoskodj róluk egy kiegyensúlyozott étkezési szokás keretében és fordulj orvoshoz az étkezési szokáshoz kapcsolódó kérdéssel.

A második mondaton nagyon sokat gondolkodtam, a "die" utáni mondatrész nagyon logikátlannak, furcsának tűnt, de amikor továbbolvastam, a "voorkomen" megmentett.

Szólj hozzá!

Mario Kart 7 újra dobozosan

2021. április 30. 00:38 - supermario4ever

Mindenek előtt: Ma meglett a 40. szint a Ring Fit Adventure-ben.

A hétvégén tartottam pár nap szünetet, mert az oltás miatt fájt a bal karom, még mozgatni is nehezen tudtam. De hétfő estére elmúlt és keddre újult erővel folytattam a játékot.

És íme egy új visszatérő a gyűjteményembe, a Mario Kart 7 Nintendo 3DS-re.

Néhány Nintendo 3DS játékot még akkor adtam el, amikor megvettem őket digitálisan (bár ezt kaptam a Nintendo 3DS XL mellé) és úgy voltam vele, hogy nem lesz rájuk szükség. Azóta beláttam, hogy ez hibás döntés volt, pár játékot azóta vissza is vettem. Ez még hiányzott. Igazából lett volna többször lehetőségem arra, hogy megvegyem, csak az újabb kiadású Mario Kart 7-ekhez már azt a papírt sem adták, amit eleinte hozzáadtak, úgyhogy ezért sem vettem meg. Ez most lett meg. Most már csak a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D hiányzik.

Igazából szerencsés vagyok, hogy szeretem a német borítós játékokat, mert ezt azért voltmost lehetőségem megvenni, mert olcsóbb volt. Konkrétan olcsóbban vettem ezt, mint amennyiért a saját példányomat annak idején eladtam. És persze én is szeretek jól járni. Nagy örömmel olvasom rajta a német szöveget.

Minden papír megvolt hozzá, amit egy játékhoz adnak gyárilag, bontatlan állapotában. Úgyhogy mintha újonnan is vettem volna, mivel tok hibátlan. Ezzel most egy darabig nem fogok játszani, majd az új profilommal, ha majd eldöntöttem, hogy mi lesz a régivel. De jó eséllyel inkább veszek másik Nintendo 3DS-t Hollandiában ha majd tudok.

És erről a papírról beszéltem, amit újabban nem adnak a játékhoz.

Enélkül nem lehet teljes a Mario Kart 7.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása