supermario4ever blog


Nintendo DS játékok mennyisége megduplázva

2023. január 04. - supermario4ever

img_20230104_121649.jpg

Vettem magamnak két €15 értékű Nintendo eShop kártyát, az egyiket Bécsben, a másikat itt, Hollandiában. Eredetileg azért vettem kettőt, mert az egyik hátoldalán németül vannak írva az adatok, a másikon meg hollandul. Eredetileg csak a két külön nyelv miatt vettem kettőt, aztán egymás mellé téve láttam, hogy a holland kártya nagyobb, plusz egy oka lett annak, hogy miért is vettem meg mind a kettőt. Ebből a szempontból is érdekes látni őket egymás mellett.

Mivel már beírtam a kódot (mondjuk a képen le sincs kaparva...), ezért nem baj, ha megmutatom a hátoldalát, hiszen már senki nem tudja felhasználni.

img_20230104_121910.jpg

Újabb lehetőség a német és holland nyelv tanulására csak itt, csak nálam. Mindig is szerettem ilyen képeket csinálni.

Egyébként Nintendo DS játékokra használtam fel Nintendo eShop kártyát. Idén március 26-án fog bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShop, és az, hogy Wii U-n is játszhatóvá tettek néhány DS játékot, ezért tudnám ezeket is játszani a YouTube csatornámon. Ehhez a fentebb írt határidőig meg kell vennem azokat a DS játékokat, amikkel játszani akarok. A Game Boy Advance-ek nem számítanak, mert ott van GameCube-on a Game Boy Player, azzal tudok GBA játékokkal játszani. De DS-t csak Wii U-n, úgyhogy ezek prioritást élveznek. Össze is írtam egy listát azokról a DS játékokról, amiket megvennék, itt van. €30-ért tudtam is 3 Nintendo DS játékot venni, az alábbiakat:

  • Mario Party DS
  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  • The Legend of Zelda. Spirit Tracks

Ezek a már meglévő 3 Nintendo DS játék mellé kerültek, így most már hatan vannak.

img_20230104_201541.jpg

Ezen digitális játéktár fog az elkövetkezendő hónapokban jelentősen bővülni. Egyébként is felértékelődött nálam a Wii U, hiszen a lemezes játékok is jóval olcsóbbak, ezért a Switchen is játszható játékokat Wii U-ra fogom megvenni, amíg nem mennek le Switchre is jobban a játékok árai.

Úgyhogy aki játszik még Wii U-n és akar, felvehet barátnak: Attila_NL.

A legtöbbet játszott játékok Nintendo 3DS-en

2018. március 01. - supermario4ever

Annak örömére, hogy a Mario Kart 7 ismét átvette az 1. helyet a legtöbbet játszott játékok listáján, kiírom a jelenlegi Top 10-es listámat a legtöbbet játszott Nintendo 3DS játékaimról.

  1. Mario Kart 7 - 46:01
  2. StreetPass Mii Plaza - 46:00
  3. Nintendo 3DS Sound - 34:42
  4. Pokémon Blue Version - 29:55
  5. Pokémon Red Version - 29:44
  6. Nintendogs + Cats - 26:48
  7. Pokémon Shuffle - 25:08
  8. F-Zero: Maximum Velocity - 24:12
  9. Nintendo eShop - 23:55
  10. Pokémon Yellow Version - 16:56

Vicces volt, hogy sikerült eljuttatni a Mario Kart 7-et az 1. helyre, ugyanis időhiány miatt nem sikerült annyira feltölteni a Nintendo 3DS-t, hogy sokat tudjak játszani útközben. A Nintendogs + Cats-ben a napi teendőimet mindenképp meg akartam csinálni (etetés, sétáltatás, versenyre küldés). De már ekkor pirosan villogott a Nintendo 3DS. A Mario Kart 7 meg 45:54-en állt. Na mondom, csak van még benne annyi, hogy be tudjam hozni a 6 perc különbséget. Épp, hogy sikerült. Time Trial-on mentem néhány pályán, amennyit tudtam, de hát megadta magát a 3DS-t.

De sikerült, és szeretném, ha minél magasabb játékidő lenne a Mario Kart 7-ben. Persze nemcsak céltalan játékról van szó, hanem minél inkább végigvinni 100%-ra a játékot. Hogyan?

  • Mindegyik bajnokságot megcsinálni három csillagosra. 2011 decembere óta van meg a játék, és ezt azóta sem sikerült teljesíteni. Kisebb-nagyobb szünetekkel játszok a játékkal, de csak most sikerült a 150cc-t is megcsinálni három csillagos minősítésre, Mirror-ban is már csak 4 bajnokságban kell megcsinálni. Majdhogynem rekordernek kiálthatom ki magam, szerinte, világszinten is én csinálom meg leglassabban három csillagos minősítésre a játékot.
  • Összegyűjteni 20.000 érmét. Vagy másképp, vagy 20.000 érme összegyűjtésével jelenik meg minden titok. Sokan feleslegesnek tartják az érméket, de én nagyon szeretem. Ők adnak értelmet annak, hogy ha nem sikerül teljes az általam kitűzött célt (például három csillagosra megcsinálni egy bajnokságot), akkor se hagyjam abba, mert az érmék attól függetlenül gyűlnek, és egyre közelebb vagyok a 20.000-hez. Úgyhogy hajrá érmék, ti vagytok a legjobbak.
  • Minél több pontot összegyűjteni online meccseken. Itt nem feltétlen célom, hogy meglegyen a maximális VR pont, egyszerűen csak legyen meg a szintemnek megfelelő mennyiségű, és abban folyamatosan fejlődni. Én mondom, jó irányban haladok, és szeretem a játékot.

Aztán ott van a Nintendogs + Cats, amit egy ideje újrakezdtem, hogy ismét legyen értelme játszani, mert kedvem támadt hozzá. Ebben is vannak módok, hogyan lehet 100%-ra végigjátszani a játékot.

  • Minden kutyával minden verseny Nintendogs kupáját megnyerni.
  • Minden egyes tárgyból legalább egyet megvásárolni.
  • Hat háziállattal rendezni, ezek tetszőlegesen kombinálhatók.
  • A legdrágább szobát megvenni. A futurisztikus szoba a legdrágább, de én elégedett a Super Mariós szobával is, egy árkategóriával lejjebb van.

Jó irányba haladok ezzel, lassan meglesz minden. A hat háziállat megvan, a következő kombinációban:

  • Yoshi, a hím Toy Uszkár kutya
  • Link, a hím Dalmata kutya
  • Milo, a hím Beagle kutya
  • Berlioz, a hím sötét színű házimacska
  • Toulouse, a hím, narancssárga színű házimacska
  • Marie, a nőstény fehér színű házimacska

Ha nem lenne Marie, joggal lehetne szexistának nevezni. Nincs különbség a játékban hím és nőstény állatok között, mégis a hímeket preferálom inkább.

Vannak még játékok a 10-es listán túl, amiket szeretnék magasabb helyezésre juttatni, ezek az alábbiak.

11. Mario Kart: Super Circuit - 15:13
12. Pokémon Trading Card Game - 13:53
13. Super Mario Bros. 3 - 12:26
...
16. New Super Mario Bros. 2 - 10:40
17. Mario Kart DS - 10:27
...
19. New Super Mario Bros: 8:07
...
21. Super Mario Bros. 2 - 6:21
22. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - 6:16
23. Super Mario 3D Land - 6:05
...
29. Super Mario 64 DS - 5:35
...
31. Mario Golf - 4:50
...
33. The Legend of Zelda - 4:43
...
38. Super Mario Bros. Deluxe - 4:08
39. Mario Party DS - 3:45
40. Mario Golf: World Tour - 3:42
40. Dr. Mario - 3:42
...
44. Super Mario Bros. - 3:08
...
46. Sonic the Hedgehog - 2:54
47. Super Mario Land 2 - 2:23
48. Donkey Kong Country Returns 3D - 2:16
...
52. 3D Classics Kirby's Adventure - 1:44
53. Super Street Fighter IV 3D Edition - 1:40
54. Super Mario Land - 1:39
55. 3D Sonic the Hedgehog - 1:36
...
58. Yoshi's Island: Super Mario Advance 3 - 1:31
...
60. Super Mario Bros.: The Lost Levels - 1:19
...
64. Kirby's Dream Land - 1:15
...
66. Zelda II: The Adventure of Link 0:55
...
68. Mario Tennis Open - 0:47
...
70. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - 0:45
...
74. 3D Sonic The Hedgehog 2 - 0:35
75. Sonic the Hedgehog 2 - 0:33

És nem is nézem tovább. 141 játék van összesen, így is túl hosszú a lista... De ebből is látszik, hogy nálam még nagyon nem áldozott le a Nintendo 3DS-nek. Sőt! Legalább 4 évet adok neki, amíg rendszeresen fogom használni.

Top 25 Nintendo játékzene #15

2016. június 26. - supermario4ever

Mario Party DS
DK's Stone Statue

Yahata Hironobu & Outouge Shinya, 2007

Annyira remegek még mindig a Zelda II miatt, hogy még azt se tudtam rendesen beírni, hogy youtube.com. Nagyban játszok vele, 800 pont kell a következő szint eléréséhez (úgy tudom, hogy a varázserő fog fejlődni), és 783 körül kaptam Game Over-t. Szerintetek milyen érzés volt ezt betudni, miután lenullázódik az egész? T_T De térjünk rá a mai játékzenére, mely ismét a Mario Party DS lesz. Talán furcsának hat, hogy két zene is van ebből a játékból, de tényleg annyira kiemelkedőnek gondolom ezt a kettőt, hogy úgy érzem, hogy van helyük ezen a listán. Az enyémben mindenképp. A DK's Stone Statue a harmadik tábla a Mario Party DS-ben, Donkey Kong-hoz híven dzsungeli hangulat uralkodik a táblán, ezt hivatott a zene is rekonstruálni. Igazából a zene miatt eléggé leszűkítettem magamban, hogy mely táblákon játszok, amikor előveszem ezt a játékot, akkor vagy ezen, vagy a Kamek's Library-n játszok, de akkor a maximális 30 kört, hogy minél tovább élvezhessem a táblák zenéit.

Top 25 Nintendo játékzene #23

2016. június 18. - supermario4ever

Mario Party DS
Kamek's Library

Yamata Hironobu & Ohtouge Shinya, 2007

Nem sokkal megjelenés után vettem meg magamnak a Mario Party DS-t, még 2007 decemberében Szegeden az 576 KByte-ban. Nem bántam meg, ezt tartom az utolsó valamire való Mario Party játéknak. Utána a megreformált szabályok tönkretették a sorozatot. A zene nem lett valami nagy eresztés itt sem, de van két tábla, melynek zenéje extrém jó lett. Ebből az egyik van itt most jelen. Egyrészt hihetetlen módon visszaadja a tábla hangulatát, hiszen meglehetősen titokzatos, ebben a könyvtárban bizony bármelyik könyv életre kelhet. De önmagában a zene is hihetetlen jóra sikeredett. Amikor sikerült megszerezni az egész játékzenét, ezt rengetegszer hallgattam. Most is nagyon jónak tartom, úgyhogy mindenképp helye van ezen a listán.

2013. nyári AnimeCon - A nosztalgia jegyében

2013. augusztus 18. - supermario4ever

animecon_plakat.jpgBoldog születésnapot Magyar Anime Társaság! ^_^ Nagyon szép volt az ünnepség, kishíján túl is csordultam, mert azért én is már 2006 óta részese vagyok a jelenlétemmel a történetnek, és sok régi emléket láthattunk képekben. Azért a nagyon viszontagságos körülmények ellenére is megélni a 10. évfordulót, nagy teljesítmény. És azt gondolom, hogy azért nagyon sok mindent elértek annak érdekében, hogy az animés közösség mára ekkora lett, amekkora. Az, meg, hogy a MAT ennyire "kicsi" lett, az pont ennek lett az átka. De én azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy sok dolog történt velük, azért méltán lehetnek büszkék magukra, és még előfordulhat, hogy a Pecsás conok rendszeresek lesznek. :)

Már csak azért is, mert sokan voltak. Az elmúlt évek MAT-os conjaihoz képest 2010-ig visszamenőleg összehasonlíthatatlanul sokan voltunk, alsó hangon 1.000 jegy biztosan elkelt (összehasonlításképp, a tavalyi aNiwaConon 336 jegy ment el). Nagyon úgy tűnik, hogy a Petőfi Csarnok az igazi helyszín egy AnimeConnak, és mivel úgy tudom, hogy az új vezetőségnek köszönhetően olcsóbb lett a bérlés, ezért várható, hogy ha sikeres volt ez a con, akkor lesz ennek folytatása.

Ma a 6.14-es vonattal mentem fel Pestre, eredetileg az egy órával későbbivel terveztem menni, de eszembe jutott, hogy Szolnokon az új vonatok járnak Budapestre. Egyszer utaztam rajta, akkor nagyon élveztem, ezért úgy voltam vele, hogy átszállok. Jó is volt azon utazni. Leea szokta mondani, akinek rosszat akar, hogy "vigyen el a MÁV", mert ő sokat utazik vonattal, és legalább ennyit szívott miattuk, úgyhogy azóta ez a szavajárása. Nekem most jót kívánt volna vele, azzal az új vonattal élményszámba megy az utazás. Ha lehetőségem adódik rá, ezen túl mindig át fogok szállni. A vonatút alatt Mario Party DS-sel, és Mario Kart DS-sel játszottam. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy németre van állítva a Nintendo 3DS-em, és tisztára meglepett, hogy minden németül van. De tényleg mindent lefordítanak: A minijátékok neveit is, de amin nevettem: Dry Bones-nak is van német neve: Knochentrocken. Nagyon vicces, pontosan azt jelenti, mint az angol neve, csak fordítva van. Knochen: csont, trocken: száraz. A vonat egyébként nagyon jól ment, pontosan megérkezett. Pesten volt egy kis bolyongásom, mert a 79-es trolival akartam menni (mint a régi szép időkben), ám az a járat újabban nem jár hétvégenként, úgyhogy vissza a Keletihez, akkor 80-as troli, és onnan 1-es villamos. Azt láttam, hogy a piacot jelentősen kibővítették. Amikor megérkeztem, felhívtam bagszit, hogy szóljon LernenBoy-nak, hogy megérkeztem, kérem szépen a jegyet, amit megvett nekem. Kisvártatva ugyan, de megérkezett LL és Lernie, aki a kengurus furry jelmezében volt. Nagyon durván nézett ki. Szerintem az a jelmez már pont azért jó, mert elszigeteli azt a nagy meleget, ami kint volt. Bár nekem ez a 31-32°C meg se kottyan, ugyanis nagyon szeretem a nyarat. Pont a 35°C feletti hőmérsékletben érzem magam igazán elememben, nekem a 40°C az ideális volt 2-3 hete. Eredetileg a konzolokat akartam megnézni, de ha már útba esett a karaoke, akkor nézzünk be. Szokás szerint (sajnos) sötét volt, és megint nem volt annyira levegő, de mintha lett volna légkondi, nem volt annyira meleg még a nap végén sem. Sokan jelen is voltak, akik számítottak. Leeával beszélgettem, amit elkezdtem írni ide, de annyira hosszú lett, hogy úgy döntöttem, hogy külön postot szánok neki, nem akarok akkora kitérőt tenni.

Egyébként mindenkit szívesen láttam karaokés körletben, de most inkább a konzoloknál voltam, mert sok ismerős volt, akivel nagyon rég nem találkoztam: LL, V-ADi, Ninty, Truner, Sparrow, Orcface, Dash, Ragnaros sőt még bagszit is rég láttam. :D Nagyon jó volt találkozni velük, de nem akarok túl sok pénzt költeni utazásra, mert nagyon drága a vonatjegy: alsó hangon 6.820 pont oda-vissza, pont +590 forint a gyorsvonati pótjegy szintén retúrban, és nem akarok vonatozásra ennyi pénzt költeni. Most csak a nagyobb rendezvényekre megyek el, amíg itt maradok Békéscsabán, aztán ha lesz szerencsém visszakerülni Pestre, akkor majd természetesen megint fogok járni 3DS Hungary, és Pokétalikra. Játszogattunk, beszélgettünk, Ninty-vel és Trunerrel kipróbáltuk a N64-es Diddy Kong Racinget, köszönő viszonyban sincs a Mario Kart 64-gyel, pedig ez még a Rare nagyon igényes időszakából származik. Két miniverseny volt a konzolon, ami érdekelt, a Super Smash Bros. Melee és a Mario Kart Wii. A versenyek előtt megnéztem a piacot a fentebb említett két jómadárral, és Ayu is csatlakozott hozzánk. Semmi érdekeset nem találtam a piacon, de szétnézni megérte, rég voltam ott. De aztán siettünk vissza, mert verseny van. Erre a két versenyre konkrétan csak mi, egy páran jelentkeztünk, amire én jelentkeztem, a Narutóson voltak sokan. A SSBM-ben az első fordulóban továbbmentem, de a másodikban azonnal elvéreztem, viszont a Mario Kart Wii versenyt magasan nyertem. Jó, most nem voltak itt olyan nagymenők, mint a Gábor, a Cater, akik Mario Kart-zsenik, ezért a magam (egyébként nem kis szintű) tudásával könnyedén tudtam nyerni. a Super Smash Bros. széria továbbra sem az én asztalom, nekem az a játék valamiért nem megy. Azt lehet, hogy azért, mert nem öltem bele 1000+ órákat, mint pl Krisi vagy Cater? Ő ugyanis ennek a szériának is koronázatlan királya.

A Mario Kart Wii verseny után Ninty-vel kicsit kimentünk levegőzni, mert hiába volt kinyitva minden nyitható ablak, semmi levegő nem volt, és meleg is volt. Két kört tettünk meg a Pecsa körül, közben sokat beszélgettünk. Aztán mentünk is vissza, mert már haza akart menni. Én a karaoke terembe mentem vissza, mert feliratkoztam egy számra, de csak most tudtam elénekelni. 29-es voltam, de már a 45-ös környékén jártak, de mivel látta Daki, hogy visszajöttem, ezért kiszólított. Most csak egyszer énekeltem: Slayers: feel weel. Most nem ment annyira, mint 4 hete MondoConon, nem tudtam teljesen odafigyelni, de azt érzem, hogy azok a pozitívumok, amiket akkor tapasztaltam, megvannak bennem, csak fejleszteni kell azokat.

Nem sokkal az énekem után volt a nagy MAT születésnap, de előtte kiértékelték a nagy kvízt, amit a 10. évforduló alkalmából töltöttek ki az animerajongók. Azt ígérték, hogy ki fogják majd tenni, egyelőre még nem találtam meg, de már az önmagában csodálatos eredmény, hogy kb. 3.410 ember töltötte ki, és a legidősebb egy 63 éves egyén volt, isten tartsa meg jó szokását. Ami érdekes volt számomra, az a kérdőívet kitöltők aránya országszerte. Az világos, hogy Budapesten van a legtöbb anime rajongó, de hogy 25%, azt azért durvának tartom. Pest megye 9%, a többi 66%-on osztozik a többi 18 megye. Békés megyéből csak 2% töltötte ki, de amúgy a 3-4% az átlag. Volt egy pár 5%-os, de afölé egy megye nem ment. Többre nem nagyon emlékszem, majd lessétek a MAT vagy az AnimeCon honlapját, ha majd kiteszik. Nyilván a Bleach, Naruto animék a legmenőbbek, ezek azóta sem változtak. A kiértékelés után felment sok egykori és mai MAT-os a színpadra, megjött a torta, és a jelenlegi, valamint az előző elnök egyszerre fújták el a gyertyát. Közben képekben ilyen emlékvideó ment az egész 10 év történetéről. Érdekes volt látni, hogy milyen régóta részese vagyok a jelenlétemmel ennek a közösségnek, animerajongásnak, stb. Tortavágás után bejátszották az animés szerintem-videót, amit még 2005 környékén csináltak, és még ma is nagyon élvezetes volt látni. Csak jóval később láttam először, amikor bagszi megmutatta nekem. Szerintem nagyon jól meg lett csinálva.

Aztán visszamentem a karaoke terembe, hátha van valami, ugyanis a születésnapozás miatt szünet volt. Még ott elbeszélgettek egy páran, inkább a konzolterembe mentem át, feltöltöttem ott a 3DS-emet, mert már merülőben volt. Egyébként feltűnt nekem, hogy MAT-os conokon mintha több ázsiai lenne. Most két eset van: Vagy tényleg többen járnak, vagy mivel MAT-os conon effektíve kevesebben vannak, ezért nagyobb az arányuk. Amikor visszamentem a karaokéhez, már nem sokat láttam az énekekből, mert utána MAT-os beszélgetés volt. Nem sokat hallottam belőle, mert elhúzódott, ezért Narumival elkezdtünk beszélgetni, ami annyira komolyra fordult, hogy kimentünk, hogy megbeszéljük. Sajnálom, hogy nem tudtam már sokáig maradni, de ha biztosan el akarom érni az utolsó vonatot, akkor 18.15-kor indulnom kellett. El is kísért az 1-es villamosig, de a megállónál eszembe jutott, hogy ott felejtettem a 3DS-emet. O_O Na, rohanás vissza érte, és vissza az 1-es villamoshoz. Jól esett beszélgetni vele, mindig feltölt, ha valakivel őszintén beszélgethetek. Akkor sem voltam társaság nélkül, amikor visszatértem, itt LyraEvi ért el a barátnőjével. Egészen jókat beszélgettünk, de itt meg a 80-as troli sürgetett, úgyhogy majd E-mailen folytatjuk.

Még volt 20 perc a vonat indulásáig, nem is gondoltam volna, hogy ennyivel közelebb van a Petőfi Csarnok tömegközlekedéssel, mint a HungExpo. Most is probléma nélkül hazaértem. Nekem eddig nem volt sok problémám a MÁV-val, bár az én nem is utazok annyira sokat vonattal, de amennyit igen, azok többségében rendben voltak a dolgok. Egyedül a higiéniai állapotok azok, amik miatt nagyon harapok a MÁV-ra, és egyelőre nem nagyon van látszata a gyorsvonati pótjegynek. Már csak ezért is fogok Szolnokon átszállni. Az AnimeCon nagyon jó volt, méltóképp ünnepelték meg a 10. évfordulót. Remélhetőleg a 15. is hasonló lesz. Persze közben legyen egy jónéhány AnimeCon.

3DS Hungary zenekvíz visszajelzései és statisztikái

2013. április 30. - supermario4ever

Most beszélgetek LernenBoy-jal, írja össze a dolgokat, amiket kértem tőle. Egy hatalmas köszönet jár neki a munkájáért, nagyon sokat dolgozott, a többség biztos megállított volna a felénél, hogy azért álljak le, örüljek, hogy egyáltalán levezeti.

Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a hibámért, ugyanis utólag szóltak nekem, hogy két olyan zenerészletet is betettem, mely nem szerepelt a feladatlapon. Igencsak meg voltam lepve, gyorsan utána is néztem, egyszerűen nem létezik, hogy ekkorát bakizzak. O_O És tényleg. Se Wii Fit, se Mario Kart 7. Hát ilyen nincs. Legközelebb jobban odafigyelek. És hátsón billentem azt, aki azt mondta, hogy nagy balhé volt ebből, én meg komolyan vettem. -_- Mint utólag hallom, inkább elpoénkodták az egészet, bár LernenBoy nem számította bele, így 20 helyett 18 volt a maximális pontszám. Én azt tettem volna, hogy megkértem volna a többieket, hogy írják alá a helyesnek vélt játék nevét. De megígérem, hogy ha legközelebb is én csinálom, akkor jobban oda fogok figyelni.

Na, lássuk a nevezőket, aszerint lesznek rangsorolva, hogy ki hány pontot ért el:

  1. Fekete Szabolcs: 16 pont
  2. Tarcsa Csaba 15 pont
  3. Muzsik Kristóf 13 pont
  4. Horváth Ádám 13 pont
  5. Fekete Gábor 12 pont
  6. Nagy Zoltán 12 pont
  7. Lukács Borbála és Papp Attila 11 pont
  8. Kaptás András 11 pont
  9. Balog Károly 10 pont
  10. Koczka Ádám 9 pont
  11. Urbán Gábor 8 pont
  12. Pewet 8 pont
  13. Béres Gergő 5 pont
  14. Kövecses Zoltán 5 pont
  15. Szabó Krisztián 5 pont
  16. Márk 5 pont
  17. Rigon 5 pont

Nem mindenki írta oda a teljes nevét (vagy nem tudom a teljes nevét), ezért oda csak becenevek kerültek. Azért azt gondolom, hogy sokan helyt álltak, jó eredmény született. Sokan sokat tudtak, aztán egy nagyobb leszakadás, és az utolsó helyen csodálat ötös holtverseny alakult melyek között egy tombolát sorsoltak ki, ez Mongoose-é lett (a 14. helyezett).

És most, lássuk a reakciókat, és hogy melyiket hányan találták el:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Viszonylag ismert, hiszen a játék tudtom szerint sokaknak megvan, ehhez képest én keveslem a 9 helyes választ. Talán az lehet erre a mentség, hogy nem egy jellegzetes Mario zene.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Úgy tűnik a Zelda játék univerzumban idáig még nem jutott el mindenki, ugyanis csak 5-en tudták.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders
    Döbbenten néz egymásra a csoport, hogy ez mégis mi lehet? Pedig az Aladdin nagy menőség. Bár 5-en még így is a hármas számot írták az Aladdin elé, úgyhogy nem reménytelen a helyzet.
  4. Pikmin - Main theme Elképzelhető, hogy egy jónéhányan csak a 3DS erejéig ismerik a Nintendót, ez a zene abból a szempontból volt nehéz, hogy a sorozatot csak GameCube-ról lehetett ismerni, esetleg a Brawl-ból. De azért nincs szégyenkeznivaló a 12 helyes válasszal.
  5. Street Fighter II - Character select Ez a feladvány ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire régi játékos, vagy ki mennyire szereti a retro játékokat is, és azért vagyunk egy néhányan 11 helyes válasz érkezett rá.
  6. Wii Fit - Main Theme Na ez volt az egyik, ami tévedésből kimaradt a feladatlapról. Egyébként állítólag baromi kevesen tudták volna. Azt értem, hogy én vagyok az egyetlen Wii Fit addikt, de én onnan gondoltam, hogy tudni fogják (legalábbis be fogják tippelni), hogy az ilyen Wii kezdetű játékzenéknek, de úgy unbloc szinte az összes casual játéknak ilyen kellemes, lágy zenéje van. Egyvalaki fel is írta a lapra.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) Nekem konkrétan ma esett le, ahogy beszélgetek LernenBoy-jal, hogy mennyire megszivattam ezzel a népet. XD Ugyanis ez egy WarioWare zene modern feldolgozása, és az lesz később, de sokan erre azt tippelték be. 5 helyes válasz, nagyon sokan beugrottak.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Olyan felemás arcok ülhettek ki, de a Pokémonban jártasak biztosan tudják. És azért látszik, hogy vannak egy néhányan, szám szerint 8-an tudták ezt a zenét.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Mindenki erősen nézi a papírját, néhányan javítanak. :D 8 ember tudott kapcsolni.
  10. Zombi U - Main Theme Látom, vannak egy néhányan, akik, ha nem is játszottak vele, de meglepően sokan tippeltek helyesen, bár állítólag a 15 helyes válasz egy bekiabálának köszönhető.

Nintendo 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Ez volt a másik, ami kimaradt a feladatlapról. Egyébként mindenki tudta volna, hárman oda is írták a lapra.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Két ember összenéz, és egymásra nevet. Pedig több ember is játszott vele, 8 burkolt nevetés hangozhatott fel.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Leghalványabb fogalmuk sincs. Mondjuk, erre nem nagyon lehetett a casual játék-kellemes zene trükköt alkalmazni, mivel eléggé dinamikus. Mondhattam volna ott, hogy gondolkozzunk az én fejemmel. :D De tény, hogy ezt a zenét csak az hallja meg, aki felteszi ezt a lemezt a kisállatainak. Viszont ezt eddig csak 4-en tették meg.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Na, ezt nemhogy tudták, hogy melyik játék, hanem mondták is, hogy hol van ez a zene pontosan hol hallható. Dicséretes, ahogy a 12 helyes válasz is.
  5. Luigi's Mansion 2 - Title screen Viszonylag friss játék, de így is eljutott egy pár emberhez, ahogy a zenére is emlékeztek. A zenét mind a 17 ember felismerte.

Mario játékok

  1. Super Mario 64 - Water theme Ez alapmű, minden Nintendósnak, végig dúdolták az egészet. Remélem, mindenki legalább annyira szereti ezt a zenét, és azt a két pályát, melyen hallható, mint amennyire én. Bár a Jolly Roger Bay-t preferálom inkább. Az ismertséghez képest kicsit keveslem a 12 helyes tippet.
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Mivel elsők között van a Super Nintendós játékok között, és ez alaposan félre is vezette az egyik játékost, ugyanis azt hitte, hogy ez a Mario & Yoshiból van. Na most az NES játék, és bár tény, hogy a SMW-nél később lényegesen modernebb játékzenék hangzanak fel SNES-re, de egy alap nintendós játékzene, azért eléggé jellegzete hangzású, és ez köszönőviszonyban nem volt vele. Amúgy felnevettek egy páran, ugyanis valaki megígérte, hogy ráírja a kezére a választ, és felmutatja mindenkinek, Ám oda csak annyi volt írva, hogy MARIO. Annak ellenére, hogy klasszikus, csak 8-an tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Erre valaki (állítom, hogy ugyanaz az ember) felordítja, hogy Super Mario Sunshine. Az alapelgondolás még nem is rossz, hiszen a madárcsicsergések erősen napsütés-hatású, de a Delfino szigeten legfeljebb a sirályok szólalhatnának meg. De nem sokan dőltek be neki, ugyanis 9-en tudták helyesen, aminek örülök, látom, mások is látták a játékot.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Jónéhányan tudták, bagszi meg is jegyezte, hogy nem szereti ezt a játékot annyira. Bizony, sokan a leggyengébb Mario Kart-nak tartjuk, de ez a zene azért megér egy misét, és még rajtam kívül 5 embernek is.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Döbbent csend, ki tudja miért. Pedig a zene nagyon menő, és 9-en tudták is.

Mivel nem volt projektoros megoldás, ezért nem kfn-t csináltam, hanem mp3-at, amit itt közzéteszek. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy akár van projektor, akár nincs, legközelebb kfn-t csinálok, ha más nem, az a néhány ember a gép környékén lássa a szép Nintendós háttérképeket.

3DS Hungary találkozó zenekvízének megoldásai

2013. április 28. - supermario4ever

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe valami...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

6. 3DS Hungary találkozó

2012. december 10. - supermario4ever

Még a múlt héten átküldött Spartacus két magyar Club Nintendós újságot, egy '93-asat, és egy '94-eset. A mai napig lenyűgöz az, hogy a régi magyar Nintendo mennyit foglalkozott a rajongókkal, mennyire fontos volt nekik, hogy egy egységes Nintendós közösség jöjjön össze, országos szinten foglalkozott a helyi klubokkal.

Valami hasonlót csinálunk mi is. Szerencsére az internet térhódításának ellenére, még ma is dívik az élő találkozó, hiszen mégiscsak élőben sokkal jobb játszani, látni élőben a reakciókat, és úgy egyáltalán jó társaság gyűlt össze. Egy pizzériában voltunk a Stadionoknál. Jó ötlet volt, pláne, hogy nem köteleztek fogyasztásra, de a helyiség nagyon nehezen melegedett át, hiába volt fűtés. Inkább nyáron lenne jó odajárni.

Ezt a találkozót nagyobbra szerveztük, mivel téli, karácsonyi, több versenyt is rendeztünk, és tombola is volt a végére, ahova többen is adtak be személyes Nintendós tárgyat. Három verseny volt: Mario Kart 7 amatőr verseny, Mario Kart 7 profi verseny, és Mario Party DS verseny, és mindegyikre 300 forint volt a nevezési díj. Ezt a pénzt a következő találkozóra fordítjuk. Gondolom, hogy hasonlóan nagyobb lesz a következő is. Az amatőr versenyben azok nevezhettek, akiknek játékideje nem több 25 óránál. Akinek több van, az nem játszhat amatőrben, viszont, aki volt amatőrben, az mehetett profiban is. Az egyik srác ki is használta ezt a lehetőséget, látszott a különbség. Amatőrben harmadik volt, profiban meg hetedik. Én csak profiban nevezhettem, pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy az a 80 óra... 20 óra kell a 100 órához, ami 25 óra alatt van, de hát nem ment. Én hatodik lettem, de úgy, hogy a harmadik-hatodik hely közötti pontelosztás: 54, 53, 52, 51 pont. Én lettem az 51 pontos. Úgy ment, hogy három bajnokságot játszottunk, 50cc, 100cc, 150cc-n egyet-egyet, és az első négy helyezett ment még egy VS. döntőt. Érdekes, hogy mindkét bajnokságban holtversenyes első hely alakult ki, így egy végső döntőre is sor került. A Mario Party DS-ben nyolcan játszottunk, egyszerre négyen játszhattunk, így két csoportot alkottunk, majd mindkettőben az első két helyezett játszott egy döntőt. Továbbjutottam, de a döntőben már negyedik lettem.

A nagyon jó hangulatú versenyek után volt tombolahúzás. Én csak egyet vettem, a 10-es számút, de volt, aki többet is vett. Én csak a szerencseszámomat akartam megjátszani, de végül nem húzták ki, de a negyedik helyért járó Konzol magazinnak örültem, mert az a szám is köztük volt, mely nekem nem volt meg, így azt kértem. De volt egy srác, aki több Konzol magazint is nyert, Krisi meg is kérdezte tőle: "Mi az, papírgyűjtés van nálatok?" Ezzel megcsináta mindnyájunk napját. :D Úgyhogy nagyon jól telt az egész nap.

Még a nap végén volt egy jó aranyköpés. Volt két srác, akik egymástól függetlenül ugyanarról a településről, Kecelről jöttek. Egy kisváros, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös mellett. És akkor elég sokat játszottak együtt kicsit elkülönölten, és amikor már elpakoltunk, az egyik megkérdezi a másikat: "Akkor neked is ez volt az első alkalom?" Síri csend. Kicsit se gondoltunk rosszra, áh!

Nagyon jó napunk volt, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Magyarországon sokkal erősebb a Sony, és a XBOX, de a mi kis közösségünkben legalább ilyen erős a Nintendo. Gyertek minél többen a legközelebbire!

Pokémon találkozó

2011. december 18. - supermario4ever

Voltam eddig több találkozón is, de ez említésre méltó, hiszen az utóbbi időkben egyre több embernek lett Nintendo 3DS-e, így most én magam is többet tudtam ténykedni. Elvoltam az előzőeken is, de már annyira nem érdekes számomra, mivel szinte már egyáltalán nem foglalkozok Pokémonnal, a Pokédex 3D-t is csak azért szedtem le 3DS-re, mert ingyen volt, de mivel csak 5. generációs Pokémonok vannak benne, ezért semmit nem mond nekem, mert a Black & White játékok már tényleg ismeretlenek számomra. Ráadásul az előző pokétalin feltűnően sok volt a kiskorú. Necrokiddel azon nevettünk magunkban, hogy Rokai-jal akart TCG-zni egy 10 év körüli srác, és eléggé akarta mutatni, hogy milyen sokat tud Pokémonból, kicsit ügyetlen volt. ^^'

A mostanira mielőtt lementem volna, felmentem a Media Markt-ba, mert van fémtokos Ninja Scroll DVD 990 forintért, és annyiért megvettem volna, még úgy is, hogy nem láttam az animét. Még 2 darab volt belőle (elterjedhetett az akció híre, mert a hét elején olyan 10 darab volt), a jobb állapotban levőt elvittem. Nagyon szépen néz ki, és ennyiért megérte, pláne, hogy az egylemezes fapados kiadás szintén 990 forint. Lementem a mozgólépcsőn (ja, most is, mint mindig, most is a WestEndben volt), és meglepetten láttam, hogy akkor olyan 8-an voltak. Hát odamentem, ott volt bagszi, LL, Truner, Necrokid, Gábor, Kristóf és valami kisgyerek, meg valami lány. Gábor és Kristóf elkülönülten valamit duetteztek DS-en. Eközben megjött Csibi, Krisi, Cater, és végre megismerkedhettem Charlie64-gyel élőben is. Eddig csak MSN-en, vagy Gamer365-ön kommunikáltunk. Így már elég embernek volt 3DS-e, nyomtunk egy Mario Kart 7 meccset. Illetve én nem, mert odaadtam a gépemet Gábornak, hadd próbálja. Egyből beleszeretett. Most már az lesz az új sláger. Én addig szétnéztem egy kicsit a környéken. A verseny után Csibi örömmel újságolta, hogy megkapta a Zelda nyereményét, amit FB-n nyert, és végre megtudhattuk, mi az a Zeldás konzervdoboz. Egy kisméretű konzervdoboz (kicsivel nagyobb, mint egy májkrémes doboz), és egy Great Deku Tree magja van beleültetve, és ha öntözzük, kinő belőle a fa kicsinyített mása. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből, így azért eléggé hihetetlennek hangzik, de a kép alapján eredeti. De hol lehet vajon kapni ilyet? Meg a Zelda: Ocarina of Time 3D-s 3DS tartóját nagyon megirigyeltem tőle, az nagyon menőn néz ki. Mindig hecceltem, hogy az mostantól az enyém a benne lévő 3DS-sel együtt. Természetesen maradt nála. ^^' A vigaszdíj Csibit egyáltalán nem izgatta, engem viszont érdekelt: A Zelda: Ocarina of Time 3D játék tokja, amit a Zelda limited edition 3DS-hez adnak. Megüzletelem még vele azt, engem az érdekel. Meg volt mellé poszter is, szerintem azt adták ahhoz 3DS-hez, kicsit bátor voltam a 2.000 forinttal, amit megajánlottam érte, látszott, hogy meglepődött, hogy milyen nagylelkű vagyok, de utána már nem fogadta el az 1000 forintos ajánlatot. T_T De elkísértem a C&A-ba, keres magának Mariós pulóvert, amilyen nekem is van, de gondoltam, hogy nem találunk már, hisz akkor is már csak néhány volt, amikor 2 hónapja én vettem. Úgyhogy csalódottan távozott. Ő aztán nem is maradt sokáig, mert ment karácsonyi ajándékokat vásárolni. Aztán még ott Gáborék rám kényszerítették, hogy Mario Party DS-ezzek, mert a Cater nem akart, így nekem adta a DS Lite-ját, hogy játszak helyette. A 3-4 éves DS Lite-ját, mely milyen csodálatos állapotban van... Leesett neki az ágyról, (ami galériás), és eltört a konzol, és ketté lehet szedni. A durva az, még így is működött, de ha szétszedem, akkor megszakad a felső kijelző képe, de ha visszateszem, ugyanúgy mutatja, mintha nem csináltam volna semmit. Ott a "kanyarnál" (mondjatok jobb szót rá) egyébként egy vastag fém van, benne sok-sok vezeték. De akkor ezért is vett 3DS-t, mert a DS Lite igencsak életútjának végén jár. De érdekes, mert arról hallottam, hogy a DS Lite az egyik legrosszabb minőségű Nintendo konzol, de az enyém is már 4 éve megvan, és mintha új lenne. A Mario Party DS 15 körös volt, amit végül élveztem, de a végére kinézni a nagyvilágba, azért nem volt semmi. Meg rácsodálkozni, hogy rengeteg sok ember van a WestEndben. Tudom-tudom, aranyvasárnap, de elgondolkodtam, hogy ez lenne a karácsonyi forgalom? És még hol van 24-e? Aztán lassan vége lett a Pokétalinak. Sokan csodájára jártak a Super Mario 3D Land-nek, és a Mario Kart 7-nek, mindenki imádja. De nemcsak azért, mert Nintendós, Pokémonos társaság, hanem mert tényleg nagyon jó játékok.

Hazamentem, és megnéztem a Ninja Scrollt. Meg kell nézzem még egyszer, mert így előszörre nagyon nem állt össze a kép, hogy pontosan mit is akart mondani. Az időszak, a társadalom, meg a körülmény, az tiszta sor, de hogy mi lenne a film lényegi mondanivalója, az még nem jött le. Meglepődtem, amikor megnéztem 3DS-emet, ugyanis a WestEndben volt két ázsiai srác, és az egyikkel Streetpassoltam. Látom, hogy Japán, Aichi prefektúrából való. Nagyon meglepett, örültem neki. Amennyire elleneztem a Streetpass-t 3DS-en, most annyira imádom. :D Bagszival beszéltük nemrég, hogy Angliában biztosan sok emberrel össze fogok találkozni ily módon. Már vizionálom is, hogy sétálok Liverpoolban, megyek 10 métert a fő utcán, és vagy 86 emberrel Streetpassolok. Nagyon népszerűvé vált Angliában 3DS, hiánycikk lett, eladták az összeset országszerte. Na meg pakolok már lassan össze, holnap megyek haza Békéscsabára, aztán ide már csak jövőre térek vissza.

2010. téli Pokémon találkozó

2010. december 29. - supermario4ever

Hányadik? Talán 24? De szerintem már senki nem tartja számon. ^^' Én egy kicsit később mentem, később is ébredtem fel, és nyugisan készültem el. A többieket üdvözölve, leültem a kerekasztalhoz, majd felmérve, hogy ki mit csinál, szétnéztem a Media Marktban. Nem sok újdonság, az All-Stars 9.990 ft, a Donkey Kong Country Returns pedig 13.990 forint, tehát az egekben a Nintendo játék árak. Amikor visszamentem, bagszi küldte az pokés eventeket, én addig New Super Mario Bros.-oztam. Olyan 12 óra után pár perccel jött meg a Csibi. Kirakta a sorsolható vasalható gyöngy figuráit. Nagyon jókat csinált, de egy párat csak úgy lestem, hogy akkor most melyik is az? Vagy nehezen felismerhető volt, vagy én pokéztam nagyon régóta. Aztán többen is felajánlottak többmindent. Beírták mindenkinek a nevét, aki szeretett volna nevezni, én is ki lettem sorsolva egy PokéWalker-tartó nyeremény okán. PokéWalker híján nem sok hasznát venném a dolognak, ezért később odaadtam bagszinak. Később beszéltem a Csibivel is, illetve inkább fárasztottam a hülyeségeimmel. :D Minden bizonnyal nagyon örült neki, de jött Fantos, hogy játszunk Mario Party DS-t. Remek ötlet... lett volna, ha nem merül le a DSi XL-em. Így meghiúsult a buli. Délután már szépen lassan szedelőzködtek az emberek, ma valahogy hamar mentek el. Aztán Csibivel beszélgettünk mindenféle hülyeséget, majd amikor megjött a Ricsi, akkor Csibi inkább felé fordult, én meg inkább már jöttem haza.

Remélhetőleg nem felejtem el a holnapi BigN találkozóra az alábbi dolgokat elvinni:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass könyv. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elviszem a Twilight Princess, és a Brawl könyveket is.
  • Pokémon TCG-ket.
süti beállítások módosítása