supermario4ever blog


Haikyuu!! 4. évad opening és ending előadói

2019. november 16. - supermario4ever

Nyilvánosságra került, hogy ki énekli a Haikyuu!! 4. évadának openingjét és endingjét:

  • Opening: BURNOUT SYNDROMES
  • Ending: CHiCO with HoneyWorks

Nos, összegezve a gondolataimat, azt tudom mondani, hogy szkeptikus vagyok. A BURNOUT SYNDROMES ugye két openinget énekelt a Haikyuu!!-nak. A FLY HIGH!! nagyon jó szám, viszont a Hikari Are nemhogy nem tetszik, hiszen kifejezetten rosszul megírt dalnak tartom. Egyrészt nem jön át a szöveg érzelmi mondanivalója, másrészt a refrén túlontúl hosszú. El van húzva, ezáltal elvész a szöveg lényegi mondanivalója, olyan érzetet ad, mintha többször tenné meg ugyanazt a kört, már nem tudom, hol tartunk, és egyszer csak azon kapom magam, hogy az énekes elordítja magát: "Terasu yo!", mintegy lezárva a refrént.
Remélem, hogy az új opening inkább a FLY HIGH!!-ra fog hasonlítani minőség terén. Bár én sokkal inkább egy új előadóra bíztam volna az openinget, nem az eddigi opening előadók egyikére. A SPYAIR ugyanis nagyon sokat romlott minőség terén az évek során. És ez már a Haikyuu!!-nak énekelt két openingje alatt is tetten érhető. Az első, az Imagination egy mestermű! Jobb sem kell egy shounen animének. De a második évad első openingje, az I'm a Believer már komoly visszaesés. A dalban is nagyon komolyan visszavettek a lendületből, de ami nagyon komolyan meglepett, hogy a kislemez tartalmazza az Imaginationnek egy koncertfelvételét. Hát az valami katasztrofálisra sikeredett. Mélyebben énekelte végig, és hallhatóan végig szenvedett az énekes a dallal. Olyan érzésem volt, mintha maga a dal felvételkor komoly utómunkálaton esett volna át. Vagy azt tudom még elképzelni, hogy abban a dalban ugyan az énekes valódi hangját hallhatjuk, de abban a majdnem 3 percben minden erejét kiadta, és ugyanezt az erőt a többi dal mellett már nem bírja el. Főleg, ha a koncerteken hasonló erőkkel énekel meg egy dalt. Aztán meghallgattam az egyik későbbi albumukat, abból egyértelműen az jön le, hogy a SPYAIR engedett a minőségből. Nem írnak már olyan jó dalokat, talán mintha mentálisan elvesztették volna a fiatalságukat. De lehet, hogy ez így erős. És azt meg érdekes volt hallani, hogy a Bleach endingjük, a Last Moment (ami jóval az Imagination előtt jött ki) meg milyen jóra sikeredett. Azon a kislemezen van egy B-side track, ami nagyon tetszik. Úgyhogy határozottan voltak jobb időszakai a SPYAIR-nek, de ez régebben volt.
Semmiképp nem bíznám a Sukima Switch-re sem, mert az Ah Yeah!! is hasonlóképpen szörnyű dal, mint a Hikari Are. Nem tudom, hogy gondolták el, hogy egy olyan férfi, akinek jól hallgatóan inkább az érzelgősebb dalok állnak jól, az majd elénekel egy olyan dalt, amibe logikátlan sorrendbe beletesznek egy-egy igen extrém gyors ütemet, hogy azzal azt jelzik, hogy mennyire izgatott az énekes, és mennyire tud azonosulni a dallal, holott teljesen nyilvánvalóan hallható, hogy ez csak egy alibi, és nem illeszkedik a dal dinamikájához.
Úgyhogy a Sukima Switch nem jöhet szóba nálam. Viszont bíznám olyan előadóra az openinget, mint a FLOW, vagy a JAM Project. Nagyon szeretem azt a hangulatvilágot, amit a FLOW dalai árasztanak magukból, sok jó daluk van. És azt gondolom, hogy az a zene stílus, amit képviselnek, beleillik a Haikyuu!!-ba és a többi openingbe és endingbe. A JAM Project meg ugye kedvenc. Bár ők lehet, hogy erősek lennének a Haikyuu!!-nak. Úgyhogy talán maradjunk a FLOW-nál.

Nagyon megrökönyödtem, amikor utánanéztem az ending előadójának. Habár nem vagyok maradéktalanul elégedett mindegyik Haikyuu!! OP / ED dalával, de kétségtelenül komoly erősségnek tartom, hogy csak férfi előadó énekelt eddig dalt az animének. Ez most így talán szexistának hangzik, de szó nincs itt férfi preferenciáról. Nincs bajom azzal, ha egy shounen animének nő is énekel betétdalt, hiszen többségükben vannak női karakterek, sok esetben egy-egy női szereplő eléggé domináns. És az, ha őt egy női előadó reprezentál, az teljesen rendben van. Főleg, ha maga a dal is meg van írva. Viszont a Haikyuu!!-nál azért problémás a női előadó, mert bár vannak női karakterek, de egyértelműen a pasik dominálnak. Ugyanez a Kuroko no Basket-nél. Pont az volt a jó ott is, hogy mivel pasik voltak ott is döntő többségében, ott a GRANRODEO nagyon jól kiénekelte azt a fajta erőt, amit a fiúk képviselnek. Kis túlzással élve, a Kuroko no Basket-ben tombol a tesztoszteron, és ezt az opening és ending dalok kiválóan visszaadják. Nem utolsósorban maga a kosárlabda is meglehetősen dinamikus sportág, úgyhogy a GRANRODEO mindenképpen telitalálat volt. A Haikyuu!! esetében ugyan a röplabda nem annyira dinamikus sportág (bár mégis kiválóan ábrázolták az energiát, amit elsősorban a röplabda iránti lelkesedés adhat) de női előadó... Ráadásul ahogy belehallgattam néhány dalukba rettenetesen szkeptikus vagyok, hogy az animéhez illő dalt fognak énekelni. Mivel a Haikyuu!! dalainak többsége a rock kategóriába sorolható. Legalábbis nagyra becsültem, hogy domináltak az élő hangszerek. És ahogy belehallgattam néhány CHiCO with HoneyWorks dalba, egyértelműen az jön le, hogy a szintetizátor, elektronikus zene donimál náluk. Most két eset lehetséges: 1. Vagy írnak egy többi Haikyuu!! betétdalhoz illő dalt, és vagy beleillik a stílusukba és az animébe, vagy nem. 2. Előadnak egy pop dalt, ezzel megszakítva a többi dallal való harmóniát. Ebből pedig nem hiszem, hogy bármi jó sülhet ki.

Úgyhogy nagyon szkeptikus vagyok, hogy jó dalok fognak készülni. Cáfoljanak meg, és írjanak nagyon jó openinget és endinget. Az esélyt mindenképp megkapják.

Hőálló MondoCon 2018. nyár

2018. július 15. - supermario4ever

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

img_20180715_094226.jpgMég a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kyouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.

 

Idén is mangakíárusítás

2011. július 23. - supermario4ever

Ahogy tavaly ősszel ígérte a Líra könyvesbolt, idén nyáron is lesz mangakiárusítás. El is mentem az Europarkba, megnézni, hogy mi a helyzet, először nem láttam semmit. Megkérdeztem ott az eladó hölgyet, hogy mi van, azt mondta, hogy az akciós könyveikre átmenetileg külön üzletet nyitottak a Hervis mellett. Ez nagyon szép, de miért nem írják ki sehova? Mert sehol nem láttam erről infót. Az a lényeg, hogy az emeleten a Saturnnal szembeni túlsó végen van. Nagyon sok könyvet adnak akciósan, a mangák külön voltak. Abban reménykedtem, hogy nőni fog a kínálat, hogy idén több Mangattack manga kerül eladásra, de nem. Ami meglepett, az a mennyiség, iszonyatos mennyiségű van kiárusításon, azt mondták, hogy teljesen kipakolták a raktárat. 300 forint darabja mindnek, a kínálat jóformán ugyanaz, mint tavaly, most azokat fogom megvenni, amiket tavalyról nem tudtam. Tegnap négy mangát vettem:

  • A Vörös Kert 1
  • A Bárány Panasza 1
  • Rémmetró 2
  • A Káosz Kapui 2

Egyelőre a Vörös Kertet olvastam el, számomra nagyon kuszának tűnik az egész. Annyi jött le, hogy meghaltak, meg egy szörny üldözi őket, de tele van olyan mellékszállal, amit egyszerűen nem értem, hogy került oda. És annyira nem is volt érdekes számomra az egész, pedig szeretem az olyan animéket, mangákat, amelyek nem stílusnak "vetik alá" magukat, hanem keverednek benne a Shounen és a Shoujo elemek, a hangulata mellett ezért szeretem pl. az Inuyashát is. A többibe még nem kezdtem bele, de a Rémmetró 1 tetszett, a Bárány Panaszának a festmény-hatású borítója bejön nekem, az lesz a második, aminek nekikezdek. A Káosz Kapuiról még nem hallottam, és az egyest vettem volna meg, ha lett volna. Azt majd máshol kell beszereznem.

Ja, és visszatérek, ha csak egy rövid időre a japán szinkronú animék nézéséhez. Elkezdtem hallgatni a GRANRODEO-t (túl sok jó anison előadó van, ez a csapat valami nagyszerűt alkot), és Leea tanácsára leszedem a Needless animét, és megnézem. Érdekel, azok alapján, amiket mesélt.

Animelo Summer Live 2009 2. rész

2010. június 08. - supermario4ever

animelo_summer_live_2008.jpg

A két nap 2 DVD-n (vagy Blu-rayen) 6 részben van, most néztem meg a második részt. Ismét fantasztikus énekesek mutatták meg a tudásokat.

Ezt a részt Yui Horie nyitotta. Nagyon aranyos énekesnő. Több, mint 30 éves, de szinte kislányként énekel. Szerethető, nem az az irritálóan kislányos, hanem pont az, ami még jó egy felnőtt nőtől. A hangja nagyon aranyos, igazi show-t tartott. A harmadik dalát Minori Chiharával énekelte. Már vártam őt, szeretem a dalait, kíváncsi voltam, hogy mit fognak együtt alakítani. De sajnos bejött az aggodalmam. Ugyanis a két énekesnő más stílust képvisel. Míg Yui Horie aranyos kislány, addig Minori Chihara szinte igazi nő. És Minori stílusát Yui Horie-hoz igazították, és szerintem nem áll jól neki. Még az lett volna jó, ha mind a ketten saját stílusukban énekeltek volna, és teljesen új értelmezést kapott volna a dal, de ez nem így történt. Úgyhogy nem tetszett ez az előadás. Ezután egy régi klasszikus anison dal: WHAT'S UP GUYS? Minami Kuribayashi és Kishow Taniyama előadásában. Nagyon jók voltak. Mindenképp említést érdemel May'n, aki a legfiatalabb a fellépők között, 1989-ben született. Nagyon jó dalai vannak, mindenképp figyelni fogok rá. Örömmel nyugtázom, hogy megvan az utánpótlás az anison zenének. ^^ De nagyon vártam Masami Okuit, hogy együtt elénekeljék a Miracle Upper WL dalt. És igen! Fantasztikusak voltak! Nagyon jók voltak élőben! És még akit nagyon vártam: ALI PROJECT. Nagyon szeretem őket. A pop-rock zenének egy teljesen egyedi változatát művelik, Goth-loli-nak hívják. Az énekesnő, Arika Takarano valami fantasztikus! Nekem olyan érzést kelt az előadási stílusa, amit láttam, mintha egy anime negatív szereplője lenne, és tényleg úgy énekel, mintha saját magát fényezné, a saját negatív mivoltát dicséri. De annyira fantasztikusan csinálja, hogy komolyan, nekem a kedvenc negatív szereplőm lenne. És ha látnánk egy-egy ruhakölteményét. Engem egyáltalán nem érdekel a ruházat, divat, ezért nem is foglalkozok a Cosplay-jel, de amit ez a nő mutat, állam leesik, ilyet még nem láttam. És az a professzionális előadás. Nem csoda, hogy népszerű együttes. Egyébként tudom a nagy titkot az énekesnőről! :o Arika Takarano 1963. szeptember 29-én született, tehát idén lesz 47 éves. Igazából látszik rajta, hogy annyira nem fiatal, de iszonyatosan jól néz ki, és nagyon jól tartja magát. És a végére maradt egy nagy kedvenc, az IGAZI Minori Chihara! Na így szeretem. És nagyon örülök, hogy ő van, mert azon nagyon kevés anison énekesnők közé tartozik, aki képes volt bejutni az Oricon Top 10-ébe. Legújabb albuma, a Sing All Love a 4. helyet érte el első héten! Ez nagyon szép eredmény. És az a legszebb az egészben, hogy megérdemli! Fantasztikus énekesnő, a színpadon is nagyon jól mutat, és már most vannak örökzöld dalai! És itt is megmutatta, hogy ki is ő valójában!

Nem olyan rég néztem, hogy esetleg anyagilag mennyire elérhető a DVD, a CDJapan tanúsága szerint nem nagyon... Ugyanis egy DVD 9333 yenbe kerül (több, mint 20.000 (!!!) forint). És az a durva, hogy Blu-Ray-en is elérhető, annak is 9333 yen az ára. Látható, hogy Japánban mennyivel másabb az életszínvonal. Igen, talán itt most nem bűn kijelenteni (mivel nincs magyarországi forgalmazója) hogy letöltés útján jutottam hozzá a koncertanyaghoz. Blu-Ray formátum, a VLC Player lejátsza, de valami szemet gyönyörködtető a kép, egyszerűen csodálatos! Éles kép, a hang tökéletes. Úgyhogy azt terveztem magamban, hogy ha jobban megszedem magam anyagilag, akkor beruházok egy komolyabb LCD TV-re, és egy Blu-Ray lejátszóra, mert TV-n ennél csak sokkal szebb lehet a kép. És ezt a koncertet, ha meg is veszem eredetiben (már pedig szeretném) akkor Blu-Ray-en fogom megtenni!

süti beállítások módosítása