Hát, az az igazság, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz újra megszerezni Thalía CD-it, úgyhogy örülök, hogy a mai nappal meglett a két legfontosabb CD az énekesnőtől, az Amor A La Mexicana és az Arrasando.

Az Arrasando egy érdekes album, már lehet érzékelni, hogy Thalía kacsintgat a világsiker felé, mert fellelhetők azok a dance stílusú dalok, amikkel el akarja árasztani a spanyol nyelvterületen kívüli országokat (Jézusom, milyen mondat ez...), de itt még van saját stílusa, egyénisége. Arról nem is beszélve, hogy klasszikus latin pop dalok is hallhatók az albumon. Ott van rögtön az első szám, az Entre el Mar y una Estrella, de nálunk is nagy nézettséggel vetített Rosalinda betétdala is visszanyúl a gyökerekhez.

De az ezen az albumon hallható dance dalok is nemcsak azért jók, mert elfogadhatók, mint Thalía egyéniségét kifejező dalok (ez is eléggé nyakatekert mondat lett...), hanem jól meg vannak írva. Már az első végighallgatás után is megkülönböztethetők a dalok egymástól. A dance stílus különböző jegyeiben íródtak, és a témájuk is különböző. Sőt, azt is megmondom, hogy a címadó dal, az Arrasando az nálam abszolút kedvenc az énekesnőtől. De tényleg úgy kell elképzelni, hogy ha összeállítanék egy Thalía toplistát a kedvenc dalaimból, akkor az Arrasando lenne az 1. helyen. Egyrészt mert nagyon szeretem a dinamikáját, másrészt meg a dal vidám hangulata abban is megfigyelhető, hogy a magas hangok dominálnak mind énekben, mind a "hangszeres" (mert szerintem csak szintetizátor hallható a dalban) játékban is, illetve nagyon erős és nyomatékos a hangzás. És valahogy olyan érzésem van az Arrasandónál, hogy ott minden összeáll. Annyira átjön a vidám hangulat, hogy legvidámabb pillanataimban mindig megerősít. De egyébként az egész albumra jellemző az erős, domináns hangzás, ennek köszönhetően az egész albumot átjárja a pozitív hangulat, csak ez nálam a címadó dalban csúcsosodik ki. Van olyan érzésem, hogy nem véletlen kapta az album az Arrasando címet.

Azt ki lehet jelenteni, hogy ez egy olyan album, ami jó eséllyel nem aratna osztatlan tetszést, ha mindenki meghallgatná, hiszen mindenkinek más stílus tetszik. De ahhoz továbbra is ragaszkodok, hogy hallgassuk ezeket a dalokat úgy, hogy vonatkoztassunk el attól, hogy Thalía mexikói sorozatok főszereplője volt. Lehet nem szeretni ezeket a sorozatokat, én is úgy vagyok velük, hogy túlzottan leegyszerűsíti az érzelmeket, és semmilyen kapcsolata nincs a valósággal. De vonatkoztassunk el a sorozatoktól, hogy hallgassuk csak a zenét, és értékeljük csak magát az albumot. Lehet, hogy egy kicsit másképp fogunk hozzáállni. Bár Thalía is tudhatott valamit, nem véletlen, hogy a Rosalinda után végleg kiszállt a sorozatokból. Azt tippelem, hogy ő is tudta, hogy megbélyegezhetik őt, ha marad a mexikói sorozatoknál. Vagy egyszerűen csak tudta, hogy ha sikeres lesz Amerikában, akkor nem marad ideje a sorozatokra, vagy meg akart szabadulni a gyökereitől. Nem tudom az igazat, csak tippelek.

Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy találok-e még albumot tőle. Nincs kizárva, hogy egy darabig nem lesz.

Ma spontán döntöttem úgy, hogy szembenézek a múltamnak egy olyan részével, amire nem vagyok büszke, és meghallgatok néhány olyan albumot amiket azokban az időkben hallgattam sokat. Mondjuk maguk az előadók is kellemetlen érzetet okoznak, hiszen már arra sem vagyok büszke, hogy volt idő, amikor néztem a mexikói és dél-amerikai szappanoperákat. De hogy ezzel is szembenézzek, úgy döntöttem, hogy meghallgatom Spotify-on a nálunk is megjelent Thalía és Natalia Oreiro albumokat. Az utóbbival még adós vagyok, de meghallgattam Thalía két albumát (Amor A La Mexicana és Arrasando), és valami hihetetlen élmény volt.

Ugyanis annyira kiment a tudatomból, hogy én valaha is ilyet hallgattam, hogy konkrétan olyan érzésem volt, mintha életemben most hallgatnám először ezeket a dalokat. Mondjuk, tényleg nagyon régen hallgattam, 2004-ben is már csak úgy, hogy elvétve, tehát azért 16 év az csak 16 év. De erre nem számítottam. A legmeglepőbb az volt, hogy annyira újnak hatottak a dalok, hogy semmi nem jött elő azokból az időkből, ami miatt (többek között) sokáig tiltólistán voltak nálam Thalía és Natalia Oreiro dalai. Egyébként az is oka volt, hogy olyan szinten elfordultam 2004 táján a dél-amerikai sorozatoktól, hogy ezekről az előadókról is azt gondoltam, hogy értelmes ember nem hallgatja őket. De most mégis úgy voltam vele, hogy ez is múltam része, ezáltal az életem része, és úgy gondolom, hogy úgy teljes az életem, ha azzal is szembenézek, amit legszívesebben kitörölnék a memóriámból. Az volt a furcsa, hogy ahogy a dalokat hallgattam, próbáltam visszaidézni azokat a történéseket, de annyira távoli volt, mintha a képzeletem szülte volna. Mintha meg sem történtek volna.

Annyira megörültem ennek, hogy újra megvettem magamnak az Amor A La Mexicana CD-t.

Néhány hónapja voltam a Könyv Kuckó könyvesboltban Békéscsabán, ahol sok CD és DVD kapható egyébként olcsón. A volt Alexandra könyvesbolt készletét árusítják ki. És akkor is ott volt ez a CD, csak akkor még nem akartam megvenni, de nem titok, hogy gondolkodtam rajta már akkor is. Csak most, ahogy ma hallgattam az albumot azon gondolkodtam, hogy vajon ott lehet-e még? Mivel már akkor sem volt forgalom a könyvesboltban, így bíztam benne, hogy megtalálom, és ott volt. Vele sok száz CD, DVD, mintha nyár eleje óta senki nem tette volna be a lábát abba a könyvesvoltba. 1000 forint volt a CD. Egyébként se a "Marimar" se a "Rosalinda" című dalok nem juttatták eszembe a sorozatokat, sokkal inkább olyan érzésem volt, hogy mexikói dalokat hallgatok. Főleg akkor erősödött meg bennem az érzés, hogy megvenném a CD-t, amikor arra eszméltem, hogy nemhogy nem a régi emlékek nem jutnak eszembe, hanem sokkal inkább azok a mexikói barátaim, akikkel szoktam beszélgetni.

Rájöttem aztán arra, hogy valójában a múlttal való szembenézés folyamatos volt az idők során. Csak ez mindig kis lépésekben történt, és nem gondoltam, hogy ez annyira "összegyűlt", hogy tényleg semmi hatása nincs a jelenemre. De egyébként kíváncsi lennék a pszichológiai okára. Mert eddig úgy tudtam, hogy valójában nem felejtünk el semmit, csak az agy letárolja a tudattalanba azokat az emlékeket, amik a jelenben nem szükségesek. De ahogy egy ahhoz hasonló helyzetbe kerülünk, akkor azok előjönnek. És pont erre számítottan az album hallgatása közben, mert úgy tudom, hogy ez a nagyon régi emlékeknél is működik. De ez elmaradt. Valószínűleg az történt, hogy a helyükre kerültek az elmémben, és ott már semmi és senki nem háborgatja.

Egyébként a múlttal való szembenézés része volt nálam az is, hogy több mexikói barátommal is beszélgettem a sorozatokról, és hogy ők belföldiként hogyan látják ezeket. Mindenki tud ezekről, Thalíát is ismerik, mivel elképesztően népszerű Mexikóban. Az érdekes volt, hogy ők is azt mondták, hogy még Mexikóban is csak egy bizonyos réteg nézi ezeket a sorozatokat. Amúgy a nagyja kifejezetten megveti ezeket. Nem is nehéz kitalálni, hogy miért, aki látott ilyen sorozatot, az tudhatja, hogy sehogy nem reflektálnak a valóságra, érzelmileg teljességgel hiteltelen. De Thalía, aki befutott énekesnőként is, nagyon népszerű az évek során, és lássuk be, hogy alapvetően van is alapja, hiszen van hangja. De nálam nagyban árnyalja a képet az a stílusváltás, ami 2000 után történt. A 2002-ben megjelent Thalía album még ok, de az utána levőn (a 2003-as az utolsó, amiről tudok, de biztos van utána is) már nagyon nyugati lett, és számomra kifejezetten ellenszenves, úgyhogy ezért is fordultam el a zenéjétől. Meg emlékeim szerint angol nyelvűek is voltak a dalok, úgyhogy már ez az exkluzív latin-spanyol feeling sem volt meg.

Ja, és még egy dolog visszajött, még ha nem is teljesen, amit tanultam spanyolul. Mert ilyen múltam is van, ezt már valamivel nyíltabban vállalom. Mondjuk kevés dologra emlékszem, de ha elővenném a spanyol nyelvkönyvemet, lehet, hogy visszajönnének dolgok.

Mindenesetre hihetetlen jó érzés. Úgy érzem, hogy csak nyertem, hogy annyi év után újra meghallgattam ezeket a dalokat. Később írok az albumról részletesen is, csak várok amíg elül a lelkesedés, és tudok tárgyilagos lenni, másrészt meg beszélgetek róla a mexikói barátaimmal, kíváncsi vagyok, ők hogy emlékeznek rá.