VI. Mini-Nintendo találkozó

2019. április 30. 14:37 - supermario4ever

Mely ismét csonkára sikeredett. De az előző igencsak rosszul sikeredett találkozó után szerettünk volna ismét egyet. Ez jobb is volt. Bár most pont azért jöttek el nagyon kevesen, mert későn (konkrétan a múlt héten) kezdtem el szervezni, mert OctoZaky szólt, hogy akkor legyen és hogy s mint. Én meg akartam, hogy legyen, legalább emígyen találkozni néhány emberrel, ha már más lehetőség erre nemigen van. Így végül megszerveztem a mait. Hogy mennyire későn kezdtem el szervezni, az meglátszott abban is, hogy a BarCraft-ban, ahol voltunk, csak korlátozott ideig lehettünk, mert a találkozó tervezett napjára (április 27. szombat) minden asztal foglalt volt. De legalább szóltak, így tudtuk, hogy mire számíthatunk.

Végül összesen négyen voltunk: Nari, OctoZaky, Krisse és én. Mivel a BarCraft 12 órakor nyit a hétvégén, ezért úgy döntöttünk, hogy 10 órakor a WestEnd kajáldás részében ütjük el az időt a nyitásig. Itt hárman voltunk, Nari később jött. Odaadtam OctoZaky-nak a fekete New Nintendo 3DS-t, végre ismét van neki is Nintendo 3DS. DS játékkal játszottunk közösen, spontán jutott az eszembe indulás előtt, hogy miért is ne vihetném a Nintendo DS játékaimat, aztán végül szinte csak velük játszottunk. Először a Tetris DS-sel játszottunk. Az utóbbi időkben játszottam a NES verzióval. Ez meg is látszott, ugyanis a menetek többségét én nyertem meg. Ráadásul mivel a NES-es Tetris jóval nehezebb, ezért is volt könnyebbség a DS-es verzióval játszani. A DS-esben ugyanis az van, hogy ha az alakzat, ami épp jön le, eléri a többi már lent lévőt, akkor ha sokáig forgatjuk, nem "rakódik le" azonnal, hanem megvárja, amíg megállunk a forgatással. Nem egy olyan eset volt, hogy akár egy percig őrült módjára forgattam az alakzatot, hogy valahogy eljusson oda, ahova gondoltam, és sikerült. Ezt a NES-es Tetrisben nem lehet megcsinálni, ott, ha leér, le is rakódik. Így tudtam gyakorolni nehezebb körülményekben jól játszani, ennek eredménye a többszöri győzelmem. Aztán OctoZaky elment szétnézni, mi addig Krisse-vel a Mario Kart DS-sel játszottunk. Vele hat menetet játszottunk, mind a hatot megnyertem (60 pont), Krisse meg igyekezett talpon maradni, végül második lett 40 ponttal. Krisse ment kaját venni magának, majd ahogy visszajött, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy Rammstein dalszövegeket olvastunk és elemeztünk. Krisse-nek is németre van állítva a Nintendo 3DS-e. Valamennyire ő is tud németül, de meglepett, hogy én jobban. Főleg, hogy az utóbbi időkben sokat használom a nyelvet. A német srác, akivel nemrég megismerkedtem, behívott a saját Discord szerverébe, ahol csak németek vannak, így ott csak németül beszélgetek a többiekkel. Első blikkre szimpatikus mindenki. Szóval sokat németezek, ennek örömére foglalkoztunk egy kicsit az együttes néhány dalának szövegével.

Amikor visszajött OctoZaky, akkor még felmentünk a Media Marktba szétnézni, aztán átmentünk a BarCraft-ba. 18 óráig tudtunk ott maradni, akkorra foglalták le azt az asztalt, ahova le tudunk ülni. Nintendós TV-t csak egyet mutattak, ahova a SNES Classic Mini volt bekötve, azt nem engedélyezték, hogy a Switchet rákössük a TV-re. Erre rákérdezhettem volna... Na mindegy, akkor a Switch kijelzőjén játszottunk Super Smash Bros. Ultimate-et. Én előbb a Super Nintendo Classic Mini-vel játszottam. Ezen belül az F-Zero volt a választásom, amivel az utóbbi időkben nagyon sokat játszok. Nagyon nehéz, de bőven arra inspirál, hogy fejlődjek benne, mert érzem, hogy képes vagyok rá. Közben néztem, hogy Krisse és OctoZaky mit játszanak. Aztán, amikor láttam, hogy a Smash Bros.-szal, és láttam, hogy angol, kicsit pöröltem miatta, aztán teljesen spontán ezt mondtam:

Állítsátok át a németet nyelvre!

Amikor hirtelen áramszünet keletkezik az agyamban, képes vagyok ilyenekre. ^^' Nyilván arra akartam rávenni OctoZaky-t hogy állítsa át a konzol nyelvét németre. Mindenesetre jól elvoltam az F-Zeróval, amíg meg nem jött Nari. Azután játszottunk négyesben a Smash Bros.-szal. Na most négyen egy Switch kijelzőt nézni... Semmit nem láttunk a játékból, össze-vissza ment. Young Linkkel és Toon Linkkel mentem, de nem egyszer fordult elő, hogy nem láttam, merre vagyok, és már csak azon kapom magam, hogy a szakadékba estem.

Aztán arra gondoltam, hogy jobban fogjuk látni a dolgokat a Mario Kart 8 Deluxe-ben, javasoltam, hogy játsszunk azzal. De szintúgy reménytelen eset volt. Egyébként is Nari 200cc-re állította a motor térforgatát, (ezúton is üdvözlöm...), így inkább egy Flúgos Futamhoz hasonlított a játék, semmint hogy komolyan lehetett volna venni. Annak rendje és módja szerint utolsó voltam. Közülünk, négyünk közül biztosan, de azt nem hiszem, hogy összességében is 12. lettem volna. Azt hiszem 9-10. helyen végeztem. Komolyabb játékot!

Ezután OctoZaky és Nari elmentek enni, én addig folytattam az F-Zerót. Megpróbáltam a King League-t végigvinni Beginner fokozaton. Aki játszott már F-Zeróval, az tudhatja, hogy már kezdő fokozaton is nagyon nehéz a játék, így a King League-t már itt is igazi kihívás végigvinni. Az utolsó pálya nagyon hosszú, és mivel sérül a kocsi, ha falnak, vagy ellenfélnek ütközünk, ezért különösen kell vigyázni, mert ha robban a kocsi, jobb esetben egy életet vesztünk el, vagy ha nincs több életünk, vége a játéknak. Nos, én úgy jártam, hogy végig nagyon figyeltem, nagyon összpontosítottam, és relatíve jól ment. A pálya végén van a töltőállomás, úgy voltam vele, hogy ha az utolsó körben ha rámegyek, biztonsággal megvan a játék. Hát nem. Pont az utolsó körben amikor rámentem volna a töltőállomásra, egy falnak ütközés következtében felrobbant a kocsim. Fel is vettem, és kiraktam Twitterre:

https://twitter.com/supermario4ever/status/1122146732916256769

Amit akkor éreztem... Amikor végig 100%-os figyelemmel összpontosítottam, igyekeztem kordában tartani az adrenalinszintet, mindent megtettem, hogy siker koronázza a játék végét, és a legvégén. Hát ez az F-Zero, ezt hozza ki a játékosokból. Ez a régi játékok varázsa.

Amikor visszajöttek Zaky-ék már nemigen játszottunk együtt, mindenki a maga játékával. Nari a New Super Mario Bros.-szal játszott, Zakynak a The Legend of Zelda: A Link Between Worlds-re esett a választása. Így eltelt az idő 18 óráig, amikor jöttek azok, akik lefoglalták az asztalt. Összepakoltunk magunk után, üresen hagytuk az asztalt, és hazamentünk.

Jó volt, de legközelebb inkább rákérdezek, hogy köthetünk-e Nintendo Switch-et TV-hez, mert úgy azért csak jobb játszani. Meg remélem, hogy nyáron többen jönnek el. Valamikor július elejére tervezem a legközelebbit.

Szólj hozzá!

Tervezett játékvásárlási lista PlayStation-re

2017. április 06. 21:21 - supermario4ever

Az eggyel lejjebb olvasható Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

Szólj hozzá!

Tetris DS

2017. április 05. 21:05 - supermario4ever

news-2006-01-19-tetris_ds_logoMegjelenés Japán: 2006. április 27.
Amerika: 2006. március 20.
Európa: 2006. április 21.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Logikai
Játékmód: 1-10 játékos

Wi-Fi: Van

Platform
Nintendo DS Lite

Tetrisezni mindenki szeret. Kortalan szórakozás, egyszerűen nincs két egyforma játék, ennek okán több évtized után a mai napig is igazi élmény elővenni és játszani vele. Főleg a ’90-es években lehetett a piacon sokféle Tetris játékot (Brick Game) kapni, ezeknek is különböző változatuk volt. De ahogy az piaci gépeknél lenni szokás, a különböző 999999 in 1 és hasonló kiadások nem feltétlen a Tetris változatok százezreit tartalmazza, csupán az a néhány verzió ismétlődik újra és újra. Ezek gamer szemmel megmosolyogtatóak, de az elvitathatatlan tény, hogy e piaci gépezetek sokáig a köztudatban tartották a Tetris-t, az átlagember döntő többsége innen ismerte csak ezt a fantasztikus logikai játékot, míg nekünk, játékosoknak ott voltak a különböző konzolos és számítógépes kiadások, melyek közül talán a NES-re és a Game Boy-os változatok lettek a legnépszerűbbek.

full8És hát természetesen a Nintendo jó szokásához híven addig üti a vasat, amíg meleg. Ebből döntő többségében nagyon jó dolgok szoktak kisülni, többek között ennek is köszönhető, hogy amíg a konkurens konzolok tulajdonosai már az ezredforduló után is egyre inkább a retrót igényelték, addig mi, Nintendósok, sokáig élveztük az újkori játékokat. A Tetris DS is ilyen, bár abból a szempontból kilóg a Tetris játékok sorából, hogy ezek többsége licenszjátékok, de a Nintendo DS-es játék kivételesen a Nintendo égisze alatt készült. Ami meg is látszik a sok nagy Nintendo játék nevével fémjelzett játékmódok. Hat fő játékmód játszható, mindegyik a Nintendo egy-egy klasszikus játéksorozatával színeztek.

full5A Standard módban játszható a klasszikus Tetris. Ezt természetesen Super Mario kapta. Az alapvető játékszabályokat azt gondolom, hogy mindenki ismeri, ezért nem is merülnék el benne. A kivitelezés az, ami rendkívül érdekesre sikeredett. Az alsó képernyőn megy maga a játék, a felsőn pedig egy-egy klasszikus Mario játék pályát láthatunk, ahogy Mario halad előre rajta. Viszont csak úgy tud haladni, ha a játékunk során legalább egy sort megcsinálunk. Ekkor a felső képernyőn levő pálya előrébb megy, és Mario előre tud menni. Minél több sort ütünk ki egyszerre, annál inkább tud hősünk előremenni, míg végül eléri a pálya végét. A kivitelezés annyira ötletes lett, hogy önmagában csak ez képes hosszú órákon át magához láncolni. A beállításoknál egyelőre nem áll rendelkezésre, de ha sikerül kirakni 200 sort, akkor aktiválható az Endless mode, ahol aztán végképp kifulladásig játszhatunk. Itt is, mint a klasszikus játékban, minden 10. kirakott sor után eggyel nő a szint, vagyis gyorsabban jönnek az alakzatok. Játszhatunk még gépi ellenfél ellen, valamint a LINE CLEAR játékmódban 25 sort kell teljesíteni.

full10A Push Mode a klasszikus, régi Donkey Kong játékok privilégiuma. Ezt kizárólag ketten lehet játszani, tehát ha nincs társunk, akkor gépi ellenfél ellen mérjük össze tudásunkat. Ez egyfajta kötélhúzás Tetris módra. Középről indulunk, hagyományos módon kell összerakni az alakzatokat, mint a rendes Tetrisben, csak itt az a különbség, hogy ha sort rakunk ki, akkor az egész elmozdul a gép irányába lefelé. Vagy értelemszerűen, ha a gép ügyesebb, akkor a mifelénk jön az egész monstrum. Minél több sort ütünk ki egyszerre, annál inkább az ellenfél térfelére mozdul el az addig kirakott építmény. A pálya tetején és alján található egy vonal, ha azt az egyik játékos eléri, a másik nyert. A Puzzle Mode a Yoshi’s Cookie játékot szimbolizálja, ez némileg komolyabb fejtörést igényel. Ahogy a neve is árulkodik róla, ez egy kirakós. Már néhány alakzat van a pályán, a cél, hogy a rendelkezésünkre álló három alakzattal megtisztítsuk a pályát. A lehetőségek igencsak korlátozottak, hiszen csak a három megadott Tetris alakzat áll rendelkezésre, annyi könnyebbség van, hogy ezeket tetszőlegesen forgathatjuk. A The Legend of Zelda játék elemeit tartalmazza a Mission Mode. Itt különböző feladatokat (küldetéseket) kell teljesíteni megadott idő alatt. Az idő múlását pedig a szívek jelzik, ahogy folyamatosan fogyatkoznak. Ha nem sikerül teljesíteni, akkor kapunk egy másikat, és sorokat tesz le a gép, nehezítve a dolgukat. A személyes kedvencem a Metroid elemekkel tarkított Catch Mode. Egyben ez a legsajátságosabb. Egy kis kockát irányítunk az alsó képernyőn, felülről pedig jönnek a Tetris alakzatok, ezeket kell a kockához csatlakoztatni. Ezek egymásra téve halmozódnak. Ha sikerül egy 4×4-es négyzetet kihozni, azzal mintha egy sort rajtunk volna ki. Ekkor egy kis ideig villognak a kockák, ez idő alatt is további alakzatokat lehet rátenni, így ha további négyes sort, oszlopot sikerül összehozni, azok is beleszámítanak, az értük kapott pontszám pedig halmozódik. Majd egy lézersugár segítésével az összes abban a sorban és oszlopban levő sor és oszlop eltűnik. A képernyő alján energiacsík látható. Ha hagyunk egy elemet "földet" érni vagy nekimegyünk egy ellenségnek (nem vagyok jártas a Metroidban, nem tudom a nevét), akkor csökken a csík. Viszont, ha kirakunk egy legalább 4×4-es négyzetet, akkor visszanő. Ha teljesen elfogy az energiacsík, akkor van vége a játéknak. Nemcsak az egyedi ötlet miatt vált személyes kedvencemmé, hanem a Metroid zenék hihetetlenül hangulatos hangszerelése miatt is. Még a Touch Mode maradt ki, szerintem ez sikerült a legkevésbé jól. Ehhez a Balloon Fight játék elemeit használták fel. Ebben a játékmódban óriás Tetris alakzatokat kell a Stylus segítségével mozgatni. Ezek előre meg vannak adva a pályán, egymáson állnak, és egészen magasra érnek. Ezeket kell úgy mozgatni, hogy sorokat hozzanak ki, és végül elfogyjanak az alakzatok. Forgatni is lehet őket, ha kétszer megérintjük a Stylus-szal.

Ezen játékmódoknak is vannak különböző módozatai, így nagyon sok lehetőség adott játékon belül. És akkor nem is beszéltünk még a helyi és az online többjátékos módról, ahol akár 10-en játszhatunk együtt. A rendes Tetris mellett a Mission- és a Push mode-okat lehet multiban játszani. Az online játék sajnos már nem játszható mivel 2014-ben lekapcsolták a Nintnedo Wi-Fi Connection szolgáltatást. De offline is rengeteg lehetőség van a játékban, és társaságban is hihetetlenül jó szórakozást nyújt, ha már meguntuk a Mario Kart-ot. Az egyedi és fantasztikus kivitelezés és grafika mellett az zene az, ami nagyon jó lett. Szinte mindegyik egy-egy klasszikus játék újragondolt változata, de a lehető legjobban hangszerelve, amik nagyon emelik a hangulatot. Magasan ajánlott játék, már csak azért is, mert itt játszható játékmódok döntő többsége semelyik másik Tetris játékban nem elérhetők.

Tetris DSGrafika: 9/10
Játszhatóság: 10/10
Szavatosság: 9/10
Kihívás: 9/10
Zene és hangok: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Rengeteg lehetőség
+ Hangulatos grafika
+ Fantasztikus zene
+ Ötletes megvalósítás
+ Hosszútávú szórakozást ígér

95%

1 komment
Címkék: Tetris DS

Hosszú idő után Budapesten

2017. március 09. 23:10 - supermario4ever

Tegnapelőtt felutaztam Pestre. December óta most voltam először. Nem nagyon volt okom arra, hogy felutazzak, de mivel egyáltalán a vonatozás nagyon hiányzott, ezért úgy döntöttem, hogy okot csinálok rá. Bagszival megbeszéltem, hogy megnézi a régi laptopomat, hogy mi lehet a baja a kijelzőnek, hátha meg tudja javítani. Ha használom, egy idő után kifehéredik a kijelző soronként, aztán annyira fehér lesz, hogy végképp nem látni semmit. Valószínűleg kontakthibás, de sajnos nem értek hozzá. Tényleg felvittem a laptopot, ráadásul több dolog is bejött, úgyhogy a tervezettnél korábban is indultam.

A 12.19-es vonattal terveztem menni, ugyanis az év eleje óta Békéscsabáról is indul egy olyan vonat, ami miatt mindig átszálltam Szolnokon, mert olyan jó rajta utazni. Na gondoltam, utazok rajta egy hosszút. De végül a 9.19-es vonattal mentem, mert hívtak állásinterjúra. Oda pedig 13 órára kellett menni, így borult az eredeti terv, de minden tervem így boruljon fel, ugyanis nagyon szeretnék végre dolgozni. Nem volt sima az út, mert felsővezeték-szakadás volt Újszász és Tápiógyörgye között, így kerülőúton, a Nyugati felé mentünk. Egészen Zuglóig mentünk a Nyugati vonalán, majd tett egy nagy kört, lassan is ment, több helyen is megállt, így legalább fél óta plusz volt az út. Ezek a megállások érdekesek voltak, mert megállt a vonat Kőbánya-Kispestnél, Kőbánya-alsónál is, és mindkét esetben az volt, hogy állt pár percig, na mondom magamban leszállok, és helyi közlekedéssel megyek tovább. De mindkét esetben úgy alakult végül, hogy amikor kaptam volna fel a táskát, akkor dudált a vonat, hogy indul tovább. Na mondom, szépen vagyunk. Pedig jó lett volna leszállni, mert tényleg nagy kört tett meg, és még úgy is jobban jártam volna, ha leszállok a Kökinél, és onnan megyek metróval. Sietnem kellett, amint beért a vonat a Keleti pályaudvarra, és épp, hogy beértem 13 órára. Jól ment az állásinterjú, jónak éreztem magam. Egy irodai munka lenne, annak alapján, amit elmondtak a csoportos tájékoztatón, szimpatikusnak tűnt, úgyhogy elvállalnám a munkát, ha engem választanának ki.

Az interjú után az Astoria felé vettem az irányt. Visszatért nálam a Disney-láz, és most azon vagyok, hogy mivel a Disney Blu-rayek kifutóban vannak, ezért megszerezzek néhányat, főleg azokat, amiket szeretek. Nézegettem az interneten, azért még lehet kapni őket, viszont azt vettem észre, hogy az Aladdint már nagyon kevés helyen árulják, ezért ennek volt most elsődleges prioritása nálam. Láttam a Bookline weboldalán, hogy náluk még van. Azt gondoltam, hogy ha az üzletükbe megyek, akkor megtalálom ott is, de tévedés volt. Régebben elég sok Bookline üzlet volt Pesten (például a Sugárban), de néztem a weboldalt, már csak az Astoriánál van üzletük a Rákóczi út 12 szám alatt. Nagyon kicsi a választék, inkább az online átvételre fókuszálnak. Mellette van a nagy Libri könyvpalota, vagy hogy hívják, lényeg, hogy oda is benéztem. Itt csak néhány Blu-ray van a pénztár mögött elrejtve... Hát úgy aztán meg lehet találni. Na mindegy, elsétáltam a Blaha Lujza tér felé, látom, hogy itt van a nagy Líra könyvesbolt, na akkor már ide is nézzünk be. Itt már sokkal jobb a Blu-ray kínálat, de Disney nem volt egy sem. Most már tényleg a Blaha Lujza térre mentem, onnan villamossal a Nyugatiba, a WestEnd-ben töltöttem el az időt. Itt is nézelődtem, először az 576 KByte-ba mentem be, hogy megnézzem a Nintendo Switch kínálatot, ami egyelőre nagyon szegényes. A promóció és a marketing rendben van, mert hatalmas reklámanyag volt kint, de a kínálat eléggé csekély így az elején. De majd fogok írni részletesen is a Switch-ről, mert láttam élőben. Az 576 után a Libribe mentem be, hogy milyen videó kínálat van, de itt végképp semmilyen. 005Végül a Media Markt-ban találtam meg az örömöm forrását. Itt nagyon sok Disney DVD és még kellő mennyiségű Blu-ray van jelen, és itt találtam meg az Aladdint is. Abból a szempontból poén, hogy pont itt volt, hogy néztem a Media Markt webshopjában a Disney Blu-ray-ek kínálatát, Aladdint nem találtam. Egyébként örülök ennek a kiadásnak, mert ezzel a borítóval jelent meg még 1994-ben először videokazettán is a film. Emiatt is szerettem volna annyira ezt beszerezni, a másik ok, hogy több emlék is köt ehhez a Disney klasszikushoz. Ugyanis ez volt annak idején az első Disney mozifilm, amit láttam moziban. Most néztem utána, a magyar mozikba csak 1993. decemberében jutott el, tehát több, mint egy éves késéssel az 1992. novemberi amerikai premierhez képest. Ezek szerint akkoriban nagyon nehezen jutottak hozzánk a külföldi alkotások. Az biztos, hogy hatalmas élmény volt kisgyerekként moziban látni. Mindemellett a Super Nintendo játék is nagyon jóra sikeredett, annak ellenére, hogy jelentősen különbözik a PC és a Sega Mega Drive változatoktól. A Blu-ray árán meg látszik, hogy ki akarják szórni a megmaradt példányokat, 1.999 forintot Full HD filmért megéri, főleg, hogy ezek is 6.990 forinttól indultak megjelenésükkor.

Ezután a földszinten a kajáldás résznél keresten helyet magamnak, itt vártam bagszira, közben elfoglaltam magam. Készültem az angol érettségire, valamint Nintendo 3DS-en játszottam a Tetris DS-sel. A BKV miatt eléggé későn jött (ahhoz képest, ahogy számítottam rá), már kezdtem úgy lenni, hogy ha 18 óráig nem jelenik meg, akkor hazamegyek a 19.10-es vonattal. De eljött. Kicsit beszélgettünk ott, aztán vonattal mentünk hozzá. A vonaton elővette a Switch-et. Szóval ez lenne az... Nagyon szép rajta az új The Legend of Zelda játék, de valamiért mindig az az első gondolatom, amikor meglátom ezt a táblagépszerűséget, két oldalán gombokkal, hogy ezért képesek 109.990 forintot elkérni? Ott van még a dokkoló is, amivel TV-hez csatlalkoztatjuk, de egyszerűen nem látom benne azt, ami azt mondatná velem, hogy megéri megvenni. Mondom ezt, mint tőzsgyökeres Nintendós, akinek élete részét képezi az egész Nintendo úgy, ahogy van. Mondjuk egyik végletet sem szeretem. Még a vonaton beszéltük, hogy rettenetes, hogy a GameStar és a PC Guru mennyire hergeli a videojátékos közösséget a Nintendo ellen. Erről írtam korábban: Létező problémákról írnak, de nagyon felnagyítva, ezzel váltva ki indulatokat a Nintendo ellen. Nemrég láttam, hogy bagszi csak kiírta bánatát Facebook-ra a Nintendós csoportba, hogy miért divat minden rosszat leírni a Nintendóról, és volt egy srác, akinek tetszett a kommentje. Zanzásítva a lényeg, hogy szerinte a Nintendo elkapkodta a Switch megjelenését, még dolgozni kellett volna a rendszeren. Nekem is valami nagyon hasonló volt a gondolatom, amikor kezembe vettem a Switch-et, megnéztem a HOME menüt. Rettenetesen kaotikusnak éreztem. Nem láttam rendszert, és az egész olyan semmilyen, mintha valami olcsó árkategóriás konzol menüje lenne. Ezen tényleg dolgozni kellett volna még, meg kiforrnia magát az egész rendszernek. Én is úgy látom, hogy el van kapkodva a Switch megjelenése. Méghozzá azért, mert a Nintendo a lehető leggyorsabban el akarja felejteni a Wii U bukását, gyorsan eltemetni, többet ne is lássuk, dobjuk piacra hamar az új gépet, hogy nép is felejtse el. Mindeközben a menürendszert, meg a lehetőségeket nézve is ugyanúgy felmerült bennem a kérdés, hog mi kerül ezen 110 ezer forintba? A Zelda játék nagyon szép, és látszik, hogy temérdek lehetőség van benne, az egész hangulata megfogott. Mondjuk ez is érdekes. Előző nap felmentem Wii U eShop-ra, és az új Zelda játékból szólt egy nagyon szép zene. Már a zenét hallgatva is azon morfondíroztam magamban, hogy több Zelda játékkal is megjárták a csúcsot, és egyre inkább olyan érzésem támad, mintha a Nintendo újabb és újabb csúcsot keresne. Attól félek, hogy ez lesz a vesztük, mert a tudatos, már-már kényszeres "csúcskeresés" okán elvész az a spontaneitás, amitől igazán nagy lenne egy játék. Azt gondolom, hogy ha egy alkotáson (mindegy, hogy a film, játék, zene, stb.) látszik, hogy azt azzal a tudattal készítik, hogy nagyon fognak robbantani, akkor erőltetett lesz az adott mű, aztán pont ettől vérzik el. Még nem láttam annyit a Zeldából, hogy magabiztosan azt mondjam, hogy igaz rá is, de volt ilyen gondolatom a zene hallatán. De játszanom kell vele, hogy erről meggyőződhessek, de nagyon szeretném, ha most nem jönnek be a megérzéseim, mint ahogy nem mindig szoktak bejönni.

Annak nagyon örülök, hogy a Switch szinte világszerte nagyon sikeresen rajtolt, néhányan már vizionálják, hogy meg fog ismétlődni a Wii sikere. Szükség van a Nintendóra a konzolpiacon. A Sega "halála" túl nagy veszteség volt, ha a Nintendo sem lenne, az az egész konzolpiacra komoly hatást gyakorolna. Mert szükség van arra az egyedi útra, amin a Nintendo jár, nagyon sokat tesznek azért, hogy a videojátékok palettája színes legyen. De a konzol tényleg túl hamar jelent meg. Jelen állás szerint azt mondom, hogy leghamarabb karácsony környékén veszek egyet, egy Mario Pack-osat, és lehetőleg valami akció keretében. Remélem addigra lesz Virtual Console is, meg bővíteni fognak a lehetőségeken. A laptop meg nem volt hajlandó elromolni, így nem szorult javításra.

21.45 körül indultam el Kőbánya felsőről mentem vonattal a Keletibe. Már kint is állt a vonat, úgyhogy szálltam is be azonnal. Nagyon jól ment, 22.50-kor rendesen elindult, és 1.10-re ért be Békéscsabára. Hazaérve megnéztem az Aladdin Blu-ray-t. Bámulatos a különbség, lehet látni Full HD TV-n. Mondjuk már azt is megmosolyogtam, hogy a borítón csak magyar és angol hang van felsorolva, de a főmenüben választható még francia, olasz, török, sőt, még német nyelv is. Mondtam is magamban, hogy majd megnézem dajcsul. De most magyar. Szóval lehet látni a felbontás-béli különbséget. Mert bár DVD-n is alapvetően éles a kép, de mintha fel lennének nagyítva a pixelek, mert lehet látni a pixelenkénti színkülönbséget. Kicsit szemcsésnek tűnik a kép, míg Blu-ray-en tűéles a kép, semmi ilyesmit nem látni. A szín is csodálatos, úgyhogy azt gondolom, hogy megéri Blu-ray-t venni, annak, akinek van igénye az igazán jó képminsőgére. 4 órakor tértem álomföldjére.

Szólj hozzá!

Pokémon találkozó

2010. július 10. 18:21 - supermario4ever

Ma volt a 2010. nyári Pokémon találkozó, mely szám szerint a 26. volt. Annyira nem volt rossz, csak nekem a pokétalikkal mindig az a gondom, hogy a döntő többsége a jelen levőknek tizenéves kocka gyerekek, így sokszor úgy érzem, hogy nem sok keresnivalóm van ott. De legalább a Nintendósok közül vannak egy páran. A Young Link (vagy Jáng) várt a Nyugati metrómegállóban, együtt mentünk a szokásos találkozóhelyre. Ott volt már Light Lugia, és Truner az ismerősök között. De bagszi sem váratott sokáig jelenlétével, adta is a 10 DS játékot, hát nagyon örültem nekik. ^^ Most már minden Nintendós cucc itt van nálam. Időközben megjött Spidey (jó rég láttam), meg Krisi is. És 10.30-kor indultunk meg az étkezőasztalokhoz, mindig itt gyűlünk össze. Egy kicsit Tetris DS-eztem, közben megjön Cater, aki sajnos nem hazudtolja meg magát... Fogja a DS-em hátuljából a kazettát, és "viccből" kipattintja. Én rendkívül módon "örülök", hogy ezt viccesnek találja, de ha véletlenül olyan helyre esik, ahonnan nem tudjuk kiszedni? Szerintem mindenki jobban járt, hogy elmentem a Media Marktba szétnézni, mert egy "kicsit" ideges lettem az incidenstől. Nézegettem az anime DVD-ket, és a Nintendo játékokat, vannak érdekes árak. Egy biztos, még kell várnom, hogy ezekre tudjak anyagiakat áldozni. De visszamentem, szerencsére megnyugodtam. Időközben megjött Csibi is, aki hozta a Nintendo DSi XL-emet. Hát nagyon hiányzott. De szerintem azért, ha zenét akarok hallgatni az utcán, akkor a Discmant viszem, mert azért mégiscsak eredeti CD... valamint a hangzás is jobb, meg a hangereje is sokkal erősebb. Érdekes, most elég sokat Narutóztam DS-en. Nem azt mondom, hogy a Naruto játékok csúcsa, de szerintem jó játék. Most semmilyen kollektív játék nem volt, csak sokan pokéztak. Nyilván Pokémon találkozó, meg minden, de olyan téren kicsit rosszabb volt nekem, hogy nem nagyon tudtam hozzászólni, mert nincs se Diamondom, se Pearlöm, se Platinumom, se SoulSilverem, se HeartGoldom. Úgyhogy én elvoltam a magam játékaival. Próbáltam csatlakozni a Nintendo DSi XL-lel a WestEnd Wi-Fijére csatlakozni, de nem ment, és V-ADi megmutatta a laptopján, hogy miért nem megy. Valamit be kell regisztálni a WestEnd Wi-Fijébe, és a DSi XL ezt nem látja, úgyhogy ez elmaradt. Ja igen, volt egy lány, aki Japánból jött (magyar, csak ott volt cserediák), és hozott mindenféle menő pokés cuccot Japánból, ilyen apróságok. Demonstrálta, hogy milyen kelendő a mai napig a Pokémon a szigetországban. Cukrokat és kekszeket osztott szét, meg bagszi kapott egy pár érdekes dolgot. Aztán más nagyon nem volt. Truner, Jáng és Spidey beszélgettek mindenfélékről, és csatlakoztam hozzájuk. De hamar elment mindenki, 16 órakor mintha záróra lett volna.

Holnap BigN találkozó, remélhetőleg ez jobb lesz egy kicsivel.

Szólj hozzá!

Hivatalosan is budapesti állampolgár vagyok

2010. július 09. 21:57 - supermario4ever

Ma végre visszamehettem az Okmányirodába (a főbérlő tegnapig vacakolt a papírral, amit neki kell kitölteni) a kitöltött papírokkal, és megkaptam az ideiglenes lakcímkártyát. Ez azért is jó, ha van, mert ha munkát vállalok, azért csak másképp fest a dolog, ha fel tudom mutatni, hogy Budapesten lakok. Persze állandó lakcímkártya lenne az igazi, de az majd csak akkor, ha saját lakásom lesz. (Hol vagyok még attól?) Még vásároltam egy keveset a Sparban, majd mentem haza egy kicsit enni, de utána szinte azonnal mentem vissza Kőbánya-Kispestre, mert itt beszéltünk meg találkozót a bagszival és a V-ADival. Először hozzánk jöttünk, megnézték a házat, meg csináltam nekünk egy kis ebédet bolognai spagetti néven. Aztán elmentünk bagsziékhoz, ahova izgalommal mentem, mert amikor múlt szerdán voltam nála, akkor ottmaradt egy pár DS játékom, és meg találtam meg most sem... És el nem tudom képzelni, mi történt. Illetve el tudom, szerintem lopás történt. És ha valóban, ez, akkor tudom, hogy ki(k) volt(ak). 10 DS játékom nincs meg:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  • The Legend of Zelda: Spirit Tracks
  • Super Mario 64 DS
  • Naruto Ninja Council 2
  • Tetris DS
  • Nintendogs: Dachshund & Friends
  • Yoshi: Touch & Go
  • Yoshi's Island DS
  • WarioWare Touched!
  • Pokémon Link

És ez azért pénzben sem kicsi, majdnem 100 000 forint. Bár én igazából komolyan nem is pénz miatt fáj a szívem értük, mert pl. a Naruto is csak 5 font volt Angliában, de pont a Naruto. Akkor szerettem meg a sorozatot, és tökre örültem, hogy van Naruto játékom. Mondjuk ezeket pénzben marha nehéz lenne pótolni, de akkor is. Én egyáltalán nem vagyok az erőszak híve, én nem bántok senkit, és komolyan senkit nem verek meg, csak ha tényleg lopás történt, szolgáltassa vissza a játékokat. Vagy az árait... Bagszival nemrég beszéltem, megígérte, hogy jól szétnéz, mert nálam biztosan nincs. De itt is tényleg nem a pénz az, ami miatt hiányzik, és nem azért van (volt) nekem 23 DS játékom, mert hej, de gazdag vagyok. Ezek többségét én akciósan vettem. Például a Yoshi's Island DS is 3000 forint volt a békéscsabai Media Marktban. És akkor sem azért vettem meg, mert jaj de jó, milyen olcsó, lesz eggyel több DS játék gyűjteményemben, hanem maga a játék miatt. Örültem, hogy ennyiért be tudtam szerezni, mert tudtam, hogy az SNES-es Super Mario World 2: Yoshi's Island milyen jó játék volt, és tök jó, hogy olcsón meg tudtam venni a folytatását, ami nagyon jó volt. Tehát nekem a játék eszmei értéke hiányzik, és ezért nem fogok (és nem szeretnék rákényszerülni) eladni játékot, mert ha végig is vittem, ha ránézek, vagy később előveszem, eszembe jutnak a régi emlékek, hogy de jót játszottam vele. Ja, és a Tetris DS, amit Angliából kaptam tavaly. Na még nagy fájdalom lenne, ha nem kerülne elő. Mert arra is komolyan, teljesen rácsodálkoztam, hogy lehet egy egyszerű Tetris játék ennyire jó? Szóval ez a 100 000 forint is enyhe túlzás, de mondom, az eszmei érték... Na mindegy, nagyon remélem, hogy bagszi holnapra megtalálja, és elhozza a pokétalira (igen, holnap lesz a Pokémon találkozó a WestEndben), de erre nagyon kicsi esélyt látok, de azért bízok benne, mivel nincs más remény. Nálam biztos, hogy nincs. Addig szerencse, míg a japán CD-imet nem viszi el senki, mert komolyan eret vágnék magamon.

Na de térjünk vissza a témára. Bagsziékkal még egy kicsit beszéltük a témát, de hamar elkezdtek másról beszélni. Engem még egy kicsit őrölt az ideg, de próbáltam oldódni, hogy jól érezzük magunkat, mert most úgysem tudunk mit tenni. Tehát elmentünk két konzolboltba, először a Blahára a JoeyStationbe, bagszi ott vett magának Super Smash Bros. Brawlt Wiire, valamint Pokémon Mystery Dungeon Explorers of Darknesst DS-re. Utána átmentónk a Nyugatihoz, ott a MultiFormatban vettek V-ADival közösen ajándékba egy Wiimote-ot egy barátjuknak. Ezután átmentünk a Határ útra, az ottani InterSparban vásároltunk be magunknak kaját. Én is, remélhetőleg van annyim, hogy kihúzom vele kb. 1 hétig. Utána elmentünk Kőbánya-Kispestre és mentünk haza.

Különben nagyon érdekes, hogy amióta Pesten vagyok, azóta jóval kevesebbet eszek. Na nem mintha amíg Békéscsabán voltam, 20 emberre valót ettem volna, csak az átlag szükségletnél többet. És most amióta itt vagyok, azóta a negyedét sem. Egyszerűen nincs étvágyam, nem tudom miért nincs. Már arra is gondoltam, hogy ott valamiféle hiányérzet betöltésére szolgált az evés... Tehát lelki okok. De mindegy is, nagyon örülnék, ha éhség-érzet nélkül le tudnék fogyni kb. 20 kg-ot. És akkor elégedett lennék magammal. ^_^

UPDATE:
Most telefonált bagszi, hogy nála van mind a 10 játék. Nagyon megnyugodtam. ^^ De azt mondta, hogy nagyon kereste, már az ágy alá is benézett, azt mondta olyan dolgokat talált, amikről rég azt hitte, hogy elvesztek. ^^' Jól van, örülök, hogy tisztázódott, és hála Istennek, nem történt lopás. De azért a bagsziban benne lehetett az a rossz érzés, hogy miféle embereket enged be házába? De hála Istennek minden rendben van.

Szólj hozzá!

Wii és DS Friend Code-ok

2010. június 07. 14:43 - supermario4ever

Itt az idő, hogy közzé tegyen a Wii és DS Friend Code-jaimat. Bárki, aki szeretne velem játszani, az a commentek között adja meg a Friend Code-ját.

Super Smash Bros. Brawl:
Click here to level up my card!

Mario Kart Wii:
Click here to level up my license!

További Friend Code-ok: Wii Friend Code: 2015-9860-2360-3865
Dr. Mario & Germ Buster: 2597-4622-8830
ExciteBike World Challenge: 3395-5747-2933
UNO (WiiWare): 5113-5543-8950

The Legend of Zelda: Phantom Hourglass: 4296-2907-0615
Mario Kart DS: 4210-0631-9367
Tetris DS: 5967-9439-6924

Szólj hozzá!

BigN találkozó

2010. április 04. 09:42 - supermario4ever

WestEndben ez is megvolt. Jó volt, igaz mininek indult az elején, de azért összejött a társaság. De nem volt kellemes az az érzés, amikor Kőbánya-alsóról mentünk volna vonattal a Nyugatiba, és pont az orrunk előtt csukódik be az ajtó, és nem tudjuk kinyitni, mert indul a vonat, nem kicsit volt kellemetlen. -_- A következő vonat meg 30 perc múlva indult, szerettem volna ott lenni 9-re. Ott voltam, egy páran már megjelentek, ők is meg voltak lepve, hogy mekkora a DSi XL. Még a sima DS-nél is nagyobb. Csináltunk is képet, hogy fest a 4 fajta DS egymás mellett:

sdc10481.jpg

Jó, mi? És jön az ötödik, amiben remélhetőleg beváltják az ígéreteiket, miszerint újfajta játékok is lesznek rá. De ez azért rossz, mert már a DSi-re is írták, hogy lesznek új játékok, mely direkt a konzol egyedi képességeit használja ki. Na mindegy, remélhetőleg majd az új DS. Miután mindenki megcsodálta az új kézikonzolt, bagszi, V-ADi, Young Link és én elmentünk az 576 KByte-ba, kicsit szétnézni. Ott volt Pokémon HeartGold. Valami gyönyörűséges! Csak a 13990 ft... Ha már van olcsóbb máshol, akkor miért vennénk meg ott? Sebaj. Aminek nagyon örültem, hogy végre kapható a 2009-pakkos 576 KByte 999 forintért! Azonnal megvettem! Örültem neki, mert már-már gyűjtöm az 576 újságokat. Eddig a következőképp állok: A régi 576 KByte-ból összesen 139 szám jelent meg, ebből megvan nekem: 122 szám. Az 576 Konzolból összesen 120 szám jelent meg, ebből megvan nekem 117, és az új 576 KByte-ból megvan az összes. Tehát összesen 20 szám hiányzik még ahhoz, hogy teljes legyen az 576 gyűjteményem. És szeretném is teljessé tenni. Mert azért akármennyire is mostohán bántak a Nintendóval, a legenda, az legenda. És bár Dévényi Tibor indította el bennem a Nintendo-őrületet, rengeteget tett hozzá az 576, a műsorával, és az újságjaival. Na, ennyit a múltamról. És amit még láttam az 576-ban: Zelda: Spirit Trackses DS tartó. Csak a sima Nintendo DSi megy bele, úgyhogy nem vettem meg, pedig baromi szép! És 2700 forintot szerintem megér, mert tapintásra is nagyon jó, meg masszívnak tűnik. Úgyhogy jó érzéssel távoztam el az üzletből. Ahogy visszamentünk, megjött Ákos, aki sietne megvenni az 576-ba a HeartGoldot. De én mondom neki, hogy minek venné meg 14000 forintért? Jöjjön el velünk, amúgyis megyünk konzolbolt-vadászatra, az egyik helyen 10000 forintért magáénak tudhatja. De csak azért is kísérjem el az 576-ba, és vegyem meg. Jól van, odamentünk, és megvette. Az utolsót vitte el a WestEndes 576-ból. Miután visszamentünk, belenéztem az 576-okba, bagszi szólt, és mentünk konzolboltokba: Multiformat, JoeyStation, GameStop, KonZone. Öten mentünk el: bagszi, V-ADi, Fantos, Young Link, és én. Először a Nyugatitól indultunk el, először a Multiformatba, majd a JoeyStationbe. A Multiformatban kerestük a Wii Playt, mert elvileg volt 2000 forintért, de csak Wii Sports volt 3000-ért. A JoeyStationben pedig Naruto: Clash of Ninja Revolution 2 volt 5000 forintért. Azért egy kicsit fájt a fogam! T_T Majd volt egy harmadik koznolbolt, aminek nevét sem tudom. De el volt rejtve rendesen. Nagyon készséges volt az eladó, bár az egész üzlet lehetett olyan 12-15 m2? És ott voltunk 6-an. ^^' Voltak jó dolgai, nála is lett volna mit vásárolni, de szerintem szegénynek nagyon nem lehet forgalma, pont azért, mert alig tudtuk megtalálni. Aztán mentünk a Jászai Mari téri 4-6-os villamoshoz, útközben láttam Oláh Ibolyát! O_O Kicsit meg voltam lepve. Egy étteremből jött ki egyedül. Na villamossal átmentünk Budára. Onnan a GameStopba, ahol a weboldal szerint van Pokémon Platinum 3500 forintért. Na mondom, ha az van, arra azért csapjunk le. De hát nem volt. Wii játékokban sem nagyon bővelkedett. De az eladó srác nyíltan ki is jelentette, hogy nem rajong a Nintendós őrültségekért, meg a sok japán hülyeségért, ahogy ő mondta. Neki ez túlzottan elvont. Mivel normálisan mondta, ezért elfogadtam az álláspontját. Ami jó dolog volt, hogy volt neki egy DS tartója 1000 forintért, ami elég nagy volt, sok minden belefért. Onnan átmentünk a KonZone-ba, mely hát... szomorú kimondani, de utolsó napját élte. Végkiárusítás terén minden 40%-kal le volt értékelve. Bagszi Wii Motion Plus-t keresett, remélte, hogy olcsón hozzá tud jutni, de nem volt. Helyette én vettem egy Classic Controllert. Még csak 1 Wiimote-om van, de úgy voltam vele, hogy mivel úgyis szeretném, ha idővel lenne 4 Wiimote-om, 4 Nunchakum, meg 4 Classic Controllerem, és mivel itt 6000 forint helyett 3600 forint volt, ezért vettem egyet. Így már 2 Classic Controller van. Bagszi meg vett magának egy táncpadot. És nem találtuk meg a Pokémon SoulSilvert / HeartGoldot DS-re, 10000 forintért, úgyhogy talán jobb is, hogy megvette Ákos az 576-ban a HeartGoldot. Többen is azt mondták, hogy annyit rendeltek be, amennyit eddig szoktak a Pokémonokból, de sokkal hamarabb elfogyott, és mindenki meg van lepődve rajta. Szerintem nem meglepő, mert tényleg nagyon jól néz ki, a doboza nagyon szép, a Pokéwalker meg nagyon ötletes találmány. Bagszi teljesen belé van zúgva. ^^' Miután végigjártuk a konzolboltokat, visszamentünk a WestEndbe. Ott még elvoltunk, Fantosszal Tetris DS-eztem, olvasgattam az 576-okat, beszélgettem Attilával, és így eltelt a találkozó. Nem volt ez most annyira jó, kicsit fáradt volt a hangulat, eljátszogattunk, de úgy a hangulat nem igazán volt meg. Elmentünk bagsziékhoz, ott aludtam. Bagszi csinálta az eventeket, közben Virtual Console-on megvette nekem a Super Mario Kartot. Iszonyatosan hálás vagyok érte. Nagyon jó játék, ajánlom mindenkinek! Másnap reggel felébredtem, most nekem sem volt úgy hangulatom semmire. Kipróbáltuk a táncpadot, jó buli, de az én mozgáskultúrám nulla értéke itt is megmutatkozott. ^^' Elmentünk vonattal a Nyugatiba (Kőbánya-alsóról) a Pokétalira. Itt volt Papp Attila, aki kipróbálta a DSi XL-en a Tetris DS-t. Én csak lestem, meddig viszi már el? O_O Valami 480 sorig vitte el. Amikor már láttam, hogy lassan a végére ér, és be fog fejeződni a játéka, kinyomtam a DSi-t. Bocsánat érte, nem azért, mert szemét vagyok, hanem mert nem akartam, hogy egy más által felállított rekord legyen a játékomban. Majdnem megnégyszerezte a rekordomat... Tényleg, őszintén gratulálok a tudásához, bár én is ilyen lennék, de az én játékomban az én rekordom legyen benne! T_T Itt nem maradtam sokáig, elmentem a 12.13-as vonattal.

A Super Mario Kart Virtual Console-on meg hatalmas!

Szólj hozzá!

ExciteBike és Tetris DS újdonságok

2010. március 18. 07:26 - supermario4ever

És éljen! sikerült megcsinálni a Tetris DS-ben a 200 sort! Most így visszagondolva, egyáltalán nem nagy ördöngőség. Van egy hatalmas nagy könnyebbség, amit érdemes kihasználni. Az a lényeg, hogy annyiszor forgathatod meg az alakzatot, ahányszor csak akarod. És ha nincs nagyobb akadály, bárhova leteheted. Ezt kell kihasználni. A 20. szinten a híres Tetris zene megújítása, nem semmi. De úgy az egész játék hatalmas. Én tényleg ajánlom.

Az ExciteBike meg érdekes. Semmilyen múlt nem köt hozzá, soha nem volt hozzá szerencsém. Nem néztem ki belőle akkora potenciált, hogy akár hónapokig is elszórakozzak vele, így nem fogalkoztam vele. De megmondom őszintén, ez a Nintendo DSi Sound igencsak felkeltette az érdeklődésem. Úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát a WiiWare verzióval. Hát nagyon jó. Semmi komoly nincs benne, egyszerű motoros játék, de annak nagyon jó. Hihetetlenül magával ragadó. Egyetlen hátránya, hogy offline nem lehet többen játszani. Csak online. Online barátokkal szerintem itt is utolsó leszek pontszámok terén. Tudok sok mindent, de a többiek jobban tudják alkalmazni. Néha leszek jobb helyen, de szerintem nagyon nem lesz több pontom. Még az a szerencse, hogy nem megyek görcsösen a győzelemre, mert akkor a fejemet verném a falba. Mindenesetre a többiek jól kihasználják a Track Editort. Jó kis pályákat lehet szerkeszteni. A többiek okosan kihasználták. Én is kipróbáltam, én nem találtam annyira érdekesnek. Ráadásul elkezdtem csinálni egy pályát (természetesen nem én lennék, ha nem a God Speed nevet adnám neki, még illik is a játékhoz), de én annyira nem élveztem. Nem lehet valami érdekes a pályatervezési állás.

Majd később többet értekezek a játékról.

Szólj hozzá!

Super Mario Sunshine - Van még esély?

2010. március 13. 08:25 - supermario4ever

Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^' A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.

Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.

Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.

A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. "létra-kivonás" jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.

1 komment
süti beállítások módosítása