Nem vagyok annyira oda a Mahou Shoujókért. Többek között azért, mert nem igazán tapasztalok bennük jellemfejlődést. Szinte csak az a lényeg, hogy van egy lány (vagy több, akik csapatot alkotnak), aki valamilyen különleges képességekkel rendelkezik, ezáltal legyőzi a gonoszt és megmenti a világot. Ennek szellemében nézem a Kamichama Karint is, de külön rontja az élvezeti értéket, hogy a főszereplő csaj, Hanazono Karin egy végtelenül együgyű, ostoba és idegesítő kislány, aki még mindig hiszi a szőke hercegről a fehér lovon meséjét, ennek megfelelően szerelmes az álompasijába, Michiru Nishiokoriba, akiről azt hiszi, hogy mind külsőre, mind belsőre ő a tökéletes srác. Na de nem úgy van az!
SPOILER
Szemmel láthatóan ő Karasuma Kirio segédje, aki az anime főgonosza. A célja többek között, hogy megszerezze Karin gyűrűjét, még által istennői képességre tud szert tenni. Neki is van, de hát összegyűjti az összeset, akkor az igazi. Így tudja csak uralni a világot. Ez úgy tudható volt, ugyanakkor az is látszik Michiru-san arcán, hogy nem biztos, hogy ott érzi jól magát. Ebből azt veszem ki, hogy az lesz az anime nagy drámája, hogy megérinti majd Karin őszinte és ártatlan mosolya, beleszeret, és hát csak van szőke herceg fehér lovon. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Aki viszont kellemes meglepetés volt, az Kuujou Himeka. Ő az, akinek házába beköltözik Karin, kiderül róla, hogy ő is az ördög ügyvéd(nő)je, ugyanis megjelenik Kirio házában. Ő volt az, akinél elkezdett érdekelni a dolog, és elgondolkodtatott, hogy ebből mi lesz? Az előző postban őt szidtam, hogy olyan lassú a beszéde, és nincs mögötte személyisége, míg ezt a sajátosságot más animékben kihasználták, és itt nem? Hát úgy tűnik, hogy mégis, és gonosz jellemet takar. Ahogy írtam feljebb, azért ért meglepetésként, mert tudomásom szerint a Mahou Shoujók nem arról híresek, hogy a szereplőknek nagyon komoly személyiségük legyen, vagy komoly jellemfejlődésen menjenek keresztül. Hanem egy csapat lány a maguk különleges képességével megmentik a világot, mindenkinek megvan a maga személyisége, ezáltal kiválaszthat mindenki egy személyes kedvencet, akivel tud azonosulni. Mindezek mellett a csapat összetartó erejét is bemutatja egy ilyen anime.
SPOILER VÉGE
Ezzel szemben a Kamichama Karin egyik sajátossága (bőven kijelenthető, hogy negatív), hogy Karin egyedül van, és igazából nincs veszély... Mert jó, ott van a főgonosz srác, de arról kolduljak én, hogy félnem kelljen tőle, meg hogy uralma alá hajtja a világot. És tényleg idegesítő Karin-chan ostoba egyszerűsége, hát még az a macska, Shii-chan, aki a társa... Az valami rettenetes. Az egész anime az aranyosságra épül, de pont ettől válik idegesítővé, mert túl van tolva, és élvezhetetlen. És ez a személyiség nélküliség, amivel a szereplők meg vannak "áldva" szintén hozzáad az anime élvezhetetlen mivoltához.
Ami a romantikus mivoltát illeti, akkor lenne talán értelme az animének, ha Karin-chan nem Nishiokorival jönne össze, akibe úgy bele van zúgva, hanem Himeka-chan testvérével, Kuujou Kazunéval, aki nem az az ideális szépség, talán rideg is, de ott lesz mellette mindig. Ezzel megtanulná Karin-chan, hogy nincs szőke herceg fehér lovon. Ez majd kiderül számomra.
Az anime egyetlen élvezhető pontja az opening, hiszen az ALI PROJECT dal miatt kezdtem el nézni. Már a címe is árulkodó, hogy mennyire poénos dal: Ankoku Tengoku, meg érzek a szöveg mögött egy sajátságos szarkazmust. Magát kiáltja ki istennőnek a sötét mennyországban (mégis mi lehet az?), és hiába nézel nagyokat, te is csak ördög vagy a magad világában. Meg a borító... Az tudható az ALI PROJECT-ről, hogy tudnak nagyokat alkotni, ha lemezborítóról van szó, de ez valami rettenet... (jó értelemben) az együttes legdebilebb lemezborítója. Nem olvastam a kislemez vagy a dal kapcsán interjút, de arra tippelek, hogy ez a kereszténységgel kapcsolatos álszentséget gúnyolja ki. Valamint a karácsonyfadíszek arról árulkodnak, hogy azt is nagyító alá teszi, hogy mivé lettek a keresztény ünnepek. Olvastam több helyen is, hogy a karácsony az álszentség és a bűntudat kivásárlásának ünnepe lett, ezzel egyetértek. Mit is ünnepeljünk egy olyan közegben, ahol nincs valódi szeretet? Aztán a koszorú az énekesnő körül, meg a glória a feje fölött... Nagyon jól kifejezi, hogy mivé lett a kereszténység a világban, és azt is kifejezi, hogy miért tartom magam távol mindenféle vallástól. És a dal... Most is hallom a fejemben, valami fantasztikus.
Csak az ALI PROJECT dalért esetleg megéri nézni az animét, de amúgy felejtős.
A .hack//Roots bejövős volt. Sokban különbözik a SIGN-tól, több élet van benne, élőbb a történet. Bár az nagyon furcsa volt, hogy Haseo valósággal kifordult önmagából, amikor Shino támadás okán törölve lett a játékból. Ezek után Haseo elhanyagolta a többi társát, a maga útját kezdte el járni, mintha elvesztette volna életének értelmét azáltal, hogy egy fontos ember "elhagyta" a játékot. A végére ugyan valamennyire rendbe jött, de nem rajongok az ilyen jellegű dolgokért, mert legitimitást ad annak, hogy ha megszeretünk valakit, de nem vagyunk felkészülve a halálára (mert ez is az, még ha nem is biológiai, de veszteség), és ha elveszítjük őt, akkor nem tudunk mit kezdeni a fájdalmunkkal. És csak akkor történik meg, újra a régi lesz, amikor Shino visszatér. Ezzel nem tanít meg az anime arra, hogyan dolgozzuk fel a veszteséget, pedig ritka értékes kincs lett volna, mert erre kevés mű tanít meg.
Azt tudom, hogy a Code Geass: Hangyaku no Lelouch egy nagyon népszerű anime, de eddig nem szántam rá magam, hogy megnézzem. A rajzok durvának tűntek, a főszereplő srácot, Lelouchot kegyetlen gyilkosnak éreztem, de nem olyan vészes. Csak kár, hogy nem jön be annyira, mint amennyire népszerű. Hát mert nem vagyok érdekelt a mechás történetekben. Ez valahogy kimaradt a tudatomból, hogy ez egy mechás anime. Nem kelti fel a figyelmem, annak ellenére, hogy pörgős a történet. Remélem, később alakulni fog, egyelőre többet nem tudok írni róla.
A Kaibutsu Oujo viszont kellemes csalódás. Tartottam tőle, mert nem szeretem a horrort anime kivitelezésben (egyáltalán sehogy sem), és ezt az animét is horrornak írják. Hát, ha csak ennyi horror lenne minden animében, akkor kedvenc műfajaim egyike lenne. Semmi komolyság nincs benne, ami van, az inkább az elmebaj kategóriája, ami sokkal inkább vígjátékká teszi az animét, semmint ijesztő horrorrá. Láncfűrésszel nekimenni a láthatatlan ellenségnek, ez azért sok mindent elárul. A fókuszban Hiyorimi Hiro nevű srác, aki nővérével együtt egy kastélyba költöznek. Amikor a kastély felé tartana, egy lány kerül halálos veszélybe, akit megment ugyan, de Hiro halálos sérülést szenved, ami a vesztét okozza. De a lány, akit megmentett Liliane, a vérével újjáéleszti. Ezzel egy egész agymenés kezdődik, képtelenebbnél képtelenebb szituációkkal. Sokkal inkább a Kamen no Maid Guy-ra emlékeztet, ott voltak ilyen ökörségek, mint amik ebben az animében. Liliane szolgája, Flandre egy android kislány. Robot mivolta miatt végtelenül erős, ugyanakkor semmilyen kommunikációra nem képes. Egyetlen szót képes kimondani: "Huga", ez a szó az egyetlen csatorna, mely által minden érzelmét (már ami van egy androidnak) közvetíti az emberek felé.
Az endinget énekli az ALI PROJECT, mely az igazán szívderítő és inspiráló "Hizamazuite Ashi wo Oname" címet kapta, az egyik kedvenc ALI PROJECT dalom, ha nem értelmezem a címet. De annyira BDSM a dal, hogy nemcsak a cím utal rá, de még a kislemez borítóján is ki van kötözve az énekesnő. Az opening pedig Misato Aki: BLOOD QUEEN dala, az énekesnő legsikeresebb kislemeze. Azért jól mutatja, hogy mennyire fontos az erős személyiség, az meg tud jelenni az énekben is. Rock dal akarna lenni, de annyira jelentéktelen az énekesnő hangja, hogy semmit nem tudok visszaidézni belőle. Az énekesnőre is, ha ránézek, semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem.
A Katanagatari meg egy rendkívül érdekes alkotás. Eleinte nehezemre esett megemészteni az egyedi rajzstílust, de aztán megszoktam. 12 részes, de minden egyes epizód 50 perces. Két főszereplő Yasuri Shichika és Togame hajóval járnak szigetről szigetre, mindegyiknek külön története van. Mindegyik egy-egy kardhoz kötődik, ezek legtöbbször történelmi vagy mitológiai vonatkozásúak. A sziget egy-egy lakója meséli el a történetet, és aztán meg is küzdenek vele azzal a karddal. Nagyon érdekes, érdemes végignézni, csak nekem egyszerre sok az 50 perc. Egyébként is hajlamos elkalandozni a figyelmem, az epizód végére már kifejezetten amortizáltnak érzem magam. Az ALI PROJECT itt a Katana to Saya című dalt énekelte fel második openingnek, amit szintén nagyon jónak, egyedinek tartok. Főleg a dinamikája, a lüktetése tetszik, mindazonáltal a hangulatát is pozitívnak érzem.
Hát ennyit mára... A konklúzió pedig az, hogy érdemes foglalkozni az ALI PROJECT-tel, mert nemcsak a dalai által visz el érdekes világba, hanem az animéknek köszönhetően is, hiszen látható, hogy mennyire színes a felhozatal. Bár ma kiderült számomra, hogy akkora rajongója soha nem leszek, mint mondjuk Okui Masaminak, mert végighallgattam a 2013-ban megjelent nagy-nagy válogatásalbumukat, mely a Kaikai Kiki ALI PROJECT Ventennale Music, Art Exhibition címet kapta. Ez 32 dalt tartalmaz az együttes kezdeti időszakától kezdve az első anime dalokon át egészen a csúcsig. Sokáig élveztem a dalok hallgatását egymás után, de a végére azért néztem már, hogy mennyi maradt, és amikor lement a 32 dal, az volt a gondolatom, hogy ez kemény menet volt. Ezek szerint van olyan, hogy túl sok belőlük, de amikor meghallgatok egy-egy 12-14 dalos válogatásalbumot anime dalokkal, akkor minden figyelmem az övék.