supermario4ever blog


A japán zene második 10 éve

2026. augusztus 24. - supermario4ever

2006 augusztusában, azaz 20 éve lettem anime rajongó, ezzel együtt szerettem meg a japán zenét is. Az első 10 évet már összefoglaltam 10 éve, így most csak a 2016-2026 közötti időszakra térnék ki. Tudtam már akkor is, hogy lesz 20., 25., 50. évforduló is, de ez nem is volt akkora talány, hiszen nagy találkozás volt nekem a japán zene, amiről tudtam, hogy életem végig velem fog maradni. Hogy mi lesz majd az 50. évfordulóra, meglátjuk, most vágjunk bele a második 10 évbe.

Igazából egy ideje érlelődik bennem, hogy mit írnék, de az igazat megvallva, most nagyobb bajban vagyok, mert az igazi, forradalmi felfedezések az elején voltak, amik elköteleztek a japán könnyűzene felé. Most egy kicsit jobban meg kellett erőltessem magam, hogy eszembe jussanak a nagy fordulópontok. Annyi biztos nem lesz, mint 2006-2016 között, de így is voltak néhányan, akik gondoskodtak arról, hogy hogy új értelmet nyerjen a japán zene iránti rajongásom. A fókuszt rájuk helyezve, emlékezek meg az utóbbi 10 évről.

Érdekes egybeesés, de pont 2016-tól kezdtem el újra felépíteni az anime iránti rajongásomat. 2006-2015 között valójában eléggé hektikusan néztem animéket. Leginkább A+-on, Animaxen, RTL Klubon, illetve azokat az animéket néztem, amiket kijöttek magyarul DVD-n. Aztán, ahogy megszűnt az Animax, elmaradtak az anime DVD megjelenések, úgy én is már csak hébe-hóba néztem animéket. Azzal tudnám a legjobban érzékeltetni, hogy néztem animéket korábban, hogy a My Anime List profilom szerint 2006-2016 között volt kb. 100 végignézett anime (ezt innen tudom), de 2026-ra elértem az 1000-et. És úgy emlékszem, hogy 2016 nyarától kezdtem el ismét MondoConra járni. A nyári több okból folyólag is meglehetősen szerencsétlenül sikerült. Az őszin már lényegesen jobban éreztem magam.

Annak ellenére, hogy ekkortól kezdtem el igazán komolyan animéket nézni, nem tudok olyan nagy mérföldkövet nem tudok mondani, mint az első évekre. Vajon a kevés anime jobb minőséget jelent? Nem egészen, inkább arról van szó, hogy túl vagyok a nagy felfedezéseken, ezért olyan nagy újdonságot nem lehetett nekem már utána mutatni. De azért, amik forradalmiak voltak, azok nagyot ütöttek. Akik ismernek, tudják, miről van szó, de haladjuk csak szépen sorban.

baby_steps.jpgAz építkezés abban is tetten érhető, hogy 2016-ban kezdtem el komolyabban sportanimét nézni. De ekkor még nagyon óvatosan, mert a Prince of Tennisszel kezdtem, de végül inkább megégettem magam vele. Amúgy érdekesen indult, de a 120. rész körül éreztem, hogy annyira letért a valóság talajáról, hogy egyre idegesítőbb volt számomra nézni. Az utolsó rész meg... Nem érdemel sok szót, maradjunk ennyiben. Arra emlékszem, hogy azért kezdtem el nézni a Prince of Tennist, mert a Super Tennis játék hatására elkezdett érdekelni a sportág. Néztem is, akkor még a DIGI Sporton, meg az Eurosporton is, és érdekelt, hogy animében hogy dolgozzák fel. A Prince of Tennis meg népszerűsége után instant választás. Maradjunk annyiban, hogy nézze az, aki az ilyen shounen-fight jellegű sportaniméket szereti. Értekeztem is erről egyet. Azóta sem az anime miatt maradt számomra emlékezetes a cím, hanem a zenéje miatt. Ekkor hallgattam sokat HIRO-X és Kimeru dalait. De szerettem annyira a sportágat, hogy ne adjam fel, hogy találjak egy valóságos teniszes sportanimét. Így jutott el hozzám a Baby Steps, ami már rendben volt. Sokkal inkább a valóság talaján mozgott, tetszett a romantikus szál, csak azért karmoltam gondolatban az arcomat, mert olyan sokat filozofálgatott a főszereplő srác, hogy már attól lettem már-már annyira ideges, mint a Prince of Tennis valóságtól elrugaszkodott jelenetei miatt. De ha szavazni kell, még így is sokkal inkább a Baby Steps mellé tenném le a voksom.

Még 2016-ban kezdtem el azt, hogy megnézem azokat az animéket, amikhez valamelyik kedvenc énekesem énekelt dalt. Így kerültek előtérbe Hayashibara Megumi, Okui Masami, Yokekura Chihiro és Suara animéi, ami igazából 2017-re csak még inkább erősödött. Így ez az év sokkal inkább arról szólt, hogy tovább mélyült a rajongásom irántuk. De inkább a zenéjük iránt. Azok az animék, amiknek Hayashibara Megumi és Suara énekelt dalokat, rendben vannak, de az Okui Masami és Yonekura Chihiro betétdalokat tartalmazó animék jellemzően homályba vesztek, vagy gyűlölet tárgyai lettek. Okui Masami énekesnői karrierje attól különleges, hogy az ő dalai jobban megmaradtak a köztudatban, mint az animék, amiknek a dalait énekelte. És ezt nemcsak azért mondom, mert a dalai, stílusa révén a mai napig különleges helye van a szívemben (most is épp őt hallgatom, a Self Satisfaction albumot, és szárnyal a szívem a hangjától és a zenétől), hanem néhány éve adott egy interjút az énekesnői karrierjének 30. évfordulója alkalmából megjelent válogatásalbuma kapcsán, amiben elmondta, hogy az anime zenék stílusa, felépítése a '90-es években még erősen kötött volt. Neki viszont megengedték, hogy Yabuki Toshiro segítségével kibontakoztassa a saját stílusát. Ennek, és az egyedi hangszínének köszönetően annyira egyedi, mindenkitől jól megkülönböztethetők az anime dalai, amiknek köszönhetően már akkor kialakult egy rajongótábora, amely körben sokkal élénkebben éltek a dalok, mint maga az anime. Ezért van az, hogy Okui Masami messze túlélte azokat az animéket, amiknek énekelt, és ezért van az, hogy nem tudok olyan animét mondani, ami igazán közel került hozzám.

Gyűlöleteset annál inkább. Az egyik ilyen volt, a Watashi no Goshujin-sama, ami tulajdonképpen nem szól másról, minthogy a három lány közül az egyiket hogyan alázzák meg, és ebből kreáltak morbid humort. Bár, ha engem kérdeztek, szerintem undorító poént. Az viszont meglepett, hogy Okui Masami hangja hallható volt az anime 10. részében. De inkább a TRUST című opening dal az, amire jó szívvel emlékszek, a többi jobb, ha nem is létezne. A másik anime, amit szintén gyűlöltem, a Kanokon volt, ami szintén nem szól másról, minthogy egy nagymellű, és egy laposmellű lány hogyan mászik rá a szerencsétlen fiúra. Ez az anime is undorító szexuális jellegű poénja miatt maradt meg. Ezzel leginkább az a baj, hogy erősítik a "japánok elmebeteg szexmániások" jellegű sztereotípiát, mert sajnos ezek az animék tényleg a szó legrosszabb értelmében elmebetegek. Amúgy a Kanokonnak konkrétan nem énekelt Okui Masami dalt, hanem írta hozzá a betétdalokat, amiket aztán Miyazaki Ui énekelt fel. Aztán ezeket a dalokat később ő maga is felénekelte a Self Satisfaction és Self Satisfaction II feldolgozásalbumaira.

Egyébként nem utálok minden ecchitől túlfűtött animét. Csakhogy házon belül maradjunk, a Jungle de Ikou! például egy ígéretes darab. Ú, és milyen jót szinkronizált benne Hayashibara Megumi! Még most is libabőrrel emlékszem rá. A betétdalokat meg Okui Masami énekelte, és hogy még egy konkrét példa legyen az énekesnői karrierjének emlékezetes mivoltáról, a Jungle de Ikou! ending dala egy csodálatosan szép ballada. A mai napig nem fér a fejembe, hogy lehet egy erősen szexuális utalású animének olyan komoly és gyönyörű lassú számot énekelni. Az ilyenek miatt élte túl Okui Masami dalai az animéket. A másik pozitív példa a Kamen no Maid Guy, ami szintén egy elborult elme szüleménye, mégis élveztem. Ó, és micsoda endinget énekelt hozzá Fukuyama Yoshiki, a JAM Project oszlopos tagja! Meghiszem azt! Ott aztán megmutatta a hard rocker mivoltát keményen!

kuroko_no_basket.jpgSportanimékre 2018-ban tértem vissza. Az igazat megvallva, nem emlékszem már hogy találtam rá a Kuroko no Basketre, milyen megfontolásból kezdtem el nézni, de sokáig nagyon tetszett, mert kijött Kuroko Tetsuya furcsán egyedi kosárlabda stílusa, amiből teljesen természetes módon kreáltak meghökkentő és vicces jeleneteket, megspékelve azzal, hogy a személyiségéből, egyéniségéből is kihozták a legtöbbet. Csak a harmadik évadra nem tetszett már az, hogy túlzottan mesterkéltek voltak a túldramatizált jelenetek. Már azért nem izgultam egy kosármeccs alatt, mert tudtam, hogy az utolsó másodpercben úgyis megfordítja a Seirin a meccs végeredményét, és természetesen ők kerülnek ki győztesen. Plusz Kuroko-kun személyisége is természetellenes módon lett vezetői.

Ezen hibákat leszámítva ugyanakkor éreztem, hogy valami új ébred fel bennem, ami végig ott szunnyadt bennem, legbelül. De már mocorgott, ébredezett. Mert folyamatosan néztem Pinteresten a képeket az animéről, és furcsamód valahogy közéjük keveredett egy olyan karakter, aki egyáltalán nem szerepelt a Kuroko no Basketben. Legalábbis én semmiféle Kageyama nevű koromfekete hajú egyénre nem emlékszem, ráadásul nem is kosárlabda volt a kezében. Ellenben azonnal felhívta magára a figyelmet, ezért utánanéztem, hogy melyik animében szerepelt. Azonnal el is határoztam, hogy ha befejezem a Kuroko no Basketet, nekikezdek a Haikyuu!!-nak.

covers_24743.jpg2018. szeptember 19-én láttam az első részt. Ami érdekesség, hogy nem lettem azonnal a rabja, de szívesen néztem. Egyébként azért is kezdtem el nézni, mert bár iskolában, a testnevelés órákon én voltam az egyik leggyengébb láncszem, de a röplabda jobban ment az átlaghoz képest, és az ebből fakadó kellemes emlékek is "hajtották fel" az animét. Nagyjából a 13. rész körül éreztem azt, hogy nagyon szeretem azt, amit látok. Innen már csak egy lépés választott el attól, hogy olyan szinten veszett rajongója legyek az animének, ami a mai napig tart.

A Haikyuu!! minden szempontból újraírta az animék fogalmát nálam, és új korszakot indított el a rajongásomban. Az a helyzet ugyanis, hogy hiába vagyok 2006 óta anime rajongó, 2018-2019-ig nem tudtam úgy isten igazából kedvenc animét mondani. Sokáig a Kaleido Start mondtam, mert az tett anime rajongóvá, és akkor tényleg nagyon szerettem a minősége és a hozzá kötődő különleges emlékek miatt, de nem kötődtem úgy hozzá, ahogy mondjuk Hayashibara Megumihoz vagy Okui Masamihoz. Csak 12 évvel később találtam meg azt az animét, amivel igazán azonosulni tudtam.

A Haikyuu!! az első olyan anime, amiből komolyabb gyűjteményem lett (előtte elvakult rajongásnak tartottam animés cuccokat vásárolni), és a Haikyuu!! hatására kezdtem el nemcsak anime betétdalokat hallgatni, hanem OST-ket is. A másik érdekesség az, hogy nemhogy nem szerettem meg azonnal a Haikyuu!! OST-et, hanem kifejezetten gyengének tartottam. Méghozzá azért, mert ha külön nem is, de az animében hallott Naruto, Bleach, Inuyasha BGM-ek nagyon erősek voltak, és valami hasonlóra számítottam a Haikyuu!! esetében is. Ehhez képest csalódás volt, hogy mennyire mást hallok. Vagy ha nem is a fentebb említett animékhez hasonlót, de minimum dinamikus zenéket vártam volna egy sportaniméhez. Lassan éreztem csak rá a Haikyuu!! OST ízére, de utána már teljes értékben az anime részévé vált, és bármikor szívesen hallgatom. Ahogy a betétdalokat is. Az anime ugyanis kicsit megújította a japán zenei ízlésemet. Bejöttek a SPYAIR, BURNOUT SYNDROMES dalok, ahogy az is eszembe jutott, hogy a NICO Touches the Wallst már hallottan a Narutóban is, és egész jó dalt énekeltek oda is. Meg a Haikyuu!! hatására kezdtem el külföldi közösségekhez csatlakozni. Szövődött néhány érdekes barátság, kapcsolat, de mindent egybevetve, csak 1-2 ember maradt meg a mai napig. Tehát az internetes barátságok is szelektálódnak.

eatnuarx4aazrsh.jpgDe a Haikyuu!! vibe-jából az anime végeztével sem akartam engedni. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azokat az animéket is, amiket a My Anime List a Haikyuu!!-hoz hasonlóként jegyez. Így találtam meg a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirut, ami rövid időn belül a második nagyobb hatású anime lett nálam. Sőt, bizonyos szempontból előrelépés is a Haikyuu!!-hoz képest, hiszen ott már nem gimnazisták, hanem egyetemisták a főszereplők, és ad egyfajta mélységet az animének az, hogy már nemcsak a sportra és a győzelemre összpontosítanak, hanem érzik, hogy lassan rájuk szakad a nagybetűs élet súlya. Ettől lényegesen komolyabb lett az anime. Olyannyira, hogy az OST-t is sokkal inkább az animével egységesnek éreztem. Mindkét anime zenéjét Hayashi Yuuki írta, akinél azt éreztem, hogy a stílusa lényesen közelebb áll a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru animéhez. A Haikyuu!! OST-jére a többedik végignézés után éreztem rá. Arról van szó, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirunél sokkal inkább nyilvánvaló volt, hogy zenében a sport mögöttes tartalmát, jelentését foglalja dalba a zeneszerző, és csak ennek hatására jöttem rá, hogy a Haikyuu!!-nál ugyanerről van szó! Tehát mondhatjuk, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru adta a hátszelet a Haikyuu!! zenének. Tehát nálam rengeteg kapcsolat van a két anime között, és igazából csak azért nem tudta a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru elvenni a trónt a Haikyuu!!-tól, mert a Haikyuu!! "hangosabb", trendibb anime, de úgy, hogy azzal együtt képes volt a maga egyéniségét megőrizni. És ezt óriási bravúrnak tartom.

manga_cover.jpgEzzel párhuzamosan a BL-animéknél is történt egy áttörés. Biztos itt is írtam már korábban, hogy azért kerültem hosszú éveken át következetesen a fiúszerelmes animéket, mert az olyan alkotások, mint a Gravitation, Junjou Romantica vagy a Sekaiichi Hatsukoi megítélésem szerint öncélúan mutatja be a homoszexualitást. Ezalatt azt értem, hogy csupán a műfaj (jellemzően női) rajongóinak akart kedvezni, anélkül, hogy bármi komolyabb mélységet adna a srácok közötti romantikus, szexuális kapcsolatnak. Ezen műfajban a szintén 2018-ban látott Hitorijime My Hero anime volt az, aminél először éreztem, hogy talán mégsem annyira elveszett a műfaj. Most áll csak össze, hogy mennyire fontos év volt 2018 az anime rajongásomban! De a komolyabb áttörést egy manga, nevezetesen Hidamari ga Kikoeru hozta meg. Már önmagában azzal jó pontot szerzett nálam, hogy nem egymást ölelgető, sejtelmesen néző fiúkat láttam a manga borítóján (ez is az öncélúságot erősítette nálam), hanem két jóbarátot, ami önmagában sejtette velem, hogy lesz mélysége ennek a kapcsolatnak. És valóban! Egy introvertált, súlyosan hallássérült, és egy vidám, jókedvű srác talál egymásra, akiknél remekül érezteti a mangaka, hogy a különbözőségükkel együtt kell egymásra hangolódniuk, és ez bizony, nem is annyira könnyű. A manga live action adaptációja is megerősítette bennem, hogy érdemes nyitni a BL-művek felé.

given_anime_poster_2.png

És valóban találtam azóta egy néhány igazán ígéretes mangát, de végül a 2019 őszi szezonban vetített Given volt az, ami ténylegesen a BL felé vitt el. Azt most is fantasztikus animének tartom, mert kiválóan mutatja be, hogy két ember addig nem találhat egymásra, amíg a traumájukat nem teszik helyre. Ezen a téren nagyon szép fejlődéstörténetet mutat be az anime. Azt viszont megmondom őszintén, hogy a zenéjétől nem vagyok oda. Sem a Centimillimental betétdaloktól, sem sokak által megsiratott Fuyu no Hanashitól, pedig bízvást mondhatom, hogy nagyon is tudom, hogy miről szól a dal! De ez nem jelenti azt, hogy átélhető számomra a dal, ha a stílussal nem tudok azonosulni. De mindent egybevetve, nagyon fontos animének tartom a BL-műfajban, mert azt látom, hogy ennek hatására kezdtek el teret adni a mélyebb témákat is feldolgozó fiúszerelmes történeteknek.

A sportanimék terén még az Ookiku Furikabutte volt nagy találkozás, főleg a főszereplő srác, Mihashi Ren szuperérzékenysége okán, de Higuchi Asa, a mangaka több szempontból is megtörte a sportanimékre vonatkozó műfaji sablonokat, aminek köszönget egy egyedi és ígéretes sportanimét kaptunk.

2020-tól azonban megszakadt a lendület. Nem is feltétlen a COVID-19 járvány miatt. A fentebb említett nagyszerű animék olyan magasra tették a lécet, hogy az ezt követő animék már inkább alulról ugrották át. Ekkor néztem meg ugyanis a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, ami akkor sikerrel feliratkozott a leggyűlöltebb animéim közé. Mert akkor csak azt láttam, hogy van egy szemmel láthatóan "Jó dolgába' azt se tudja, mit akar" jellegű csaj, aki utál mindent, és mindenkit, egyetlen vágya, hogy földönkívüliekkel találkozzon, vagy már nem is tudom, hogy volt a bemutatkozása, a lényeg, hogy a pökhendi és arrogáns viselkedése kimondhatatlanul ellenszenvessé tette számomra Suzumiya Haruhi személyét. Egyébként 2006-os animéről van szó, és tisztán emlékszem, hogy akkor lettem anime rajongó, amikor bejött a Suzumiya Haruhi, és akkor akkor rengeteget beszéltek róla, még itthon, Magyarországon is. Tehát annyira népszerű anime volt, hogy szerintem az akkori USTeames letöltéseknek, ha lett volna statisztikája, bőven az élen lett volna ez az anime. És értem is, hogy miért. Suzumiya Haruhi azt az átlag anime rajongót testesítette meg, aki nem találja a helyét a közösségében (ez egyébként nagyon jellemző a japán otakukra, ezért annyira lenézett ott az otaku kultúra), ezért a japán animációk jelentik számára a menekülőutat a valóság elől. Ezt már akkor, 2020-ban is megfejtettem, de azért nem adnék az animének még ma sem 1 pontnál többet, mert megítélésem szerint szörnyű választ ad egy egyébként létező problémára. Vagyis, ha nem is válasznak értelmezzük, de Suzumiya Haruhi oly módon áll ki magáért, amit egyáltalán nem tartok példaértékűnek. Szerintem sok esetben azt jelenítette meg, ahogy az otakuk ösztönösen viselkednének, ezért lett akkoriban annyira népszerű. Csakhogy én azt gondolom, hogy az ember attól ember, hogy képes felülkerekedni az ösztönénjén, ha a helyzet úgy kívánja. Ezért azokat az animéket szeretem, amik ugyan ábrázolják a főhős számkivetettségét, de tippet, tanácsot ad arra, hogyan illeszkedjünk be a többségi társadalomba úgy, hogy megőrizzük az egyéniségünket. A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu ennek a 180°-os ellentéte.

Mivel a fejemben párhuzamot vontam a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu és a Lucky Star között, ezért hasonló elánnal vetettem bele magam az utóbbiba, amint az előbbivel nem kis viszontagságok árán végeztem. És meglepetésemre, egész korrektnek tartottam. A Lucky Star nem lázadt semmi ellen, csak ezt a cuki kiscsaj formulát nyomta, szerintem egész jól. Még nekem is bejött, pedig én aztán nem rajongok az aranyos lányokért. De a Lucky Star sem volt elég ahhoz, hogy visszatérjen belém a lélek. És mivel a menő srácokért annál inkább rajongok, úgy döntöttem, hogy visszatérek a sportanimékhez, és megnézem a Diamond no Ace-t. Van egy hangulata, vibe-ja, meg szépen fejlődik Sawamura Eijun, de egyáltalán nem éreztem az anime stílusát. És mivel eléggé hosszú, ezért igencsak nyögvenyelősen néztem végig. Volt néhány idegesítő karakter, akik szintén nem segítettek a helyzeten.

cover_30.jpgAzt még el kell mondanom, hogy azért kezdtem el nézni a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, mert 2019 végén ismét felfedeztem magamnak Chihara Minorit. Ő is az az anime énekesnő, akit Okui Masami vonzáskörzetéből ismertem meg, és szerettem meg a stílusát. A lényeg, hogy volt néhány kislemeze az elmúlt évekből, amik nagyon jók lettem, ezért ismét rákaptam a dalaira. 2020-ban jelent meg a SANCTUARY II válogatásalbuma, ami a 2014-ben megjelent első SANCTUARY album óta megjelent új dalokat foglalja össze. Ezt is nagy érdeklődéssel hallgattam, de nem sokkal utána jött egy nagy törés, az ő karrierjében. Lebuktatták ugyanis, hogy egy házas férfival volt viszonya. És mivel a japán- és a nyugati populáris kultúra között az egyik lényeges különbség, hogy a japánok nem tapsolnak a botrányoknak, ezért Chihara Minorinak súlyos bocsánatkérések kíséretében visszavonulót kellett fújnia. Azóta ugyan visszatért, de ahogy a botrány miatt visszavonulni kényszerült énekesek, úgy Chihara Minori is nagyon nem a régi. Egy új anime dalt sem adtak neki, legjobb tudomásom szerint. És bár koncertezget, de ahogy elnézem, nagyon komoly tevékenysége nincs. És én sajnálom, mert szerettem, amit csinált, és sajnos a '10-es években nagyon visszavettek azok az anime előadók a lendületből, akiket szerettem. Ennek egyszerű oka van: Nagyon visszaesett az érdeklődés irántuk, jóval kevesebb példányt adtak el az újabb albumaikból, kislemezeikből, ezért értelemszerűen a kiadónak sem éri meg foglalkoztatni őket. Ez is komoly változást idézett elő az anime zenék porondján, de a lényeg, hogy ezért hiányzik annyira Chihara Minori, mert úgy gondolom, hogy ő talán még most is aktív lenne, ha a magánélete feddhetetlen lenne (vagy nem buktatták volna le). Hiányzik a hangja és az egyénisége.

Szóval Chihara Minori szinkronizál a Suzumiya Haruhi no Yuuutsuban, és miatta szántam rá magam, hogy megnézzem. De azért sem szerettem az animét, mert egy csendes és visszafogott lány személyében egyáltalán nem tudott érvényesülni a jellegzetes hangja. Ahogy a Lucky Starban is, és emlékeim szerint ott jobban megmutatta a hangi kvalitásait, de végsősoron ott sem maradt meg bennem. Egyébként ez a kirakós jellegű Chihara Minori borító eszembe juttatta az egyik később látott animét, amit viszont nagyon megszerettem. Egyből bevillant, és kellemes érzések jártak át, majd szóvá teszem, ha eljutok oda.

Aztán a 2021-es év bizonyos szempontból megint csendesebb év volt. Ami egyből beugrik, hogy folytattam a Pokémon nézését. Elhatároztam ugyanis, hogy végignézem az összes létező Pokémon epizódot. Ez nemcsak azért hatalmas vállalkozás, mert hány részből áll az egész együtt, hanem mert a minőségét jobb esetben is hullámzónak lehet nevezni. Abból a szempontból érdekes, hogy minden újabb generációnál azt éreztem, hogy végre haladunk, és ettől jobbnak gondoltam mindig az aktuális évadot, de aztán... Amire emlékszem, hogy kiemelkedő minőségű volt az 1. generáció mellett a 6., és a 8. generáció. Amúgy mivel végigmegy a játékon, ezért olyan volt nézni az animéket, mintha minden egyes Pokémon játékot végigjátszanék.

Mert az furcsa, hogy akkor ugrott be, hogy végignéztem a Hajime no Ippót, ahogy végignéztem, hogy mit néztem 2021-ben, pedig az legendásan zseniális sportanime. Ahogy az Oniisama he... is szívbemarkolóan fájdalmas tud lenni.

cover_mid_1.jpgZenében a JAM Projectnél éreztem egyfajta megújulást. Ekkor fedeztem fel még 2020-ban kiadott Versus Road ~Higenjitsuki Survival~ című dalt, ami hamar nagy kedvenc lett. A JAM Project sem lett kivétel abban, hogy jóval kevesebb példányt adnak el az albumaikból, így kevesebb új dalt adnak ki, azt is igyekeznek inkább digitális formában kiadni. Hasonlóképp járt a GARO -Versus Road- tokusatsu betétdala is, de az összhatás kiváló. Furcsának hatott annak idején az elektronikus zene, de úgy voltam vele, hogy biztos a sorozat kívánta meg ezt a hangzást. A dal attól még fantasztikus, ahogy ének és a dallam is kiváló lett. Nagyon szeretem az optimista dalokat, és mivel ez a dal jól meg van írva, ezért nem is volt kérdés, hogy egyből megszólít.

2022-ben ismét megújult az anime iránti rajongásom, ugyanis ekkortól kezdtem el szezonos animéket nézni. Amit nem bántam meg, mert igen érdekes sportaniméket találtam ekkor. A Ryman's Club szintén egy olyan sportanime, amelyben felnőtt csapat játszik, méghozzá egy cég irodai alkalmazottai alkotnak egy csapatot. És ez azért tetszett annyira, mert Japánban szokás az, hogy egy cég alkalmazottai munka után jellemzően valami bárban összegyűlnek, és egy ivászat keretében "csapatépítőt" tartanak. Hát nem sokkal értelmesebb sporttal összetartani egy csapatot? Ha lenne választási lehetőségem, biztos, hogy ezt választanám, minthogy esténként holtrészegen hazatántorogjak... Az anime nagyszerűen lavíroz a munkahelyi mindennapok és a sportesemények között, a srácok pedig mind a kettőben helytállnak.

Ami szintén 2022-es felfedezés volt, és bár nem volt nagy szám, de nekem tetszett, a Love All Play. Ez is hasonlóképpen tollaslabdás sportanime, mint a Ryman's Club. Tényleg, nem tudok róla érdemlegeset nyilatkozni, csak hogy szerettem, tetszett a közeg. Vele párhuzamosan, szintén tavasszal ment az Ao Ashi, na az már igen! Az már komolyabb volt, kidolgozottabb, látszott, hogy minden szépségével és árnyoldalával akarják bemutatni a labdarúgást. A kidolgozottság meg azért is jön jól, mert a mangája rendkívül hosszú, több, mint 400 fejezetes, és ha jól emlékszem, kötetek terén is annyira hosszú, mint a Haikyuu!!, ezért is sajnálom, hogy nem megy akkora lendülettel az anime adaptáció a röplabdás sportanime esetében, mert amúgy a nívója alapján megérdemelné.

bluelock_isagi_team.jpeg

De a 2022-es év a focis sportaniméké, hiszen az őszi szezon nagy durranása volt nálam is a BLUE LOCK, amit már első végignézésre hatalmas élmény volt. Tulajdonképpen a holland barátom, Humbby ajánlotta, mert őt nagyon megfogta a manga. Kicsit vitatkoztunk az animén, mert szerinte nem volt annyira jó az adaptáció, de én kiálltam mellette, mert nagyszerűen adja vissza azt a dinamikát, és azt a feszültséget, amiben jeleskedik a manga. Az animében más módon közvetítik azt, amit a manga átad. Mondjuk azt be kell valljam, hogy az Aoashi VS BLUE LOCK megmérettetésben hajlamos vagyok az Aoashi mellett dönteni, méghozzá azért, mert azt gondolom, hogy a BLUE LOCK túl sokat vállalt magára. Alapötlet, szabályok, koncepció tekintetében, egyáltalán az, hogy miért van az, hogy egy csapatsportban egyetlen egy embert nevelnek ki a világ legjobbjának. De a mangát olvasva (a 330. fejezet környékén tartok) viszont azt kell mondjam, hogy olyan fantasztikusan elmagyaráztak néhány mögöttes jelenséget, ami a focit és az emberi természetet jellemzi, hogy ha még jobban meggondolom, akkor lehet, hogy mégiscsak a BLUE LOCK felé hajlanék. Ebben az animében láthatjuk Isagi Yoichinél, hogy ha valamin nagyon gondolkodik, akkor ő maga áll össze kirakós formájában, csak hogy visszautaljak arra, amit a Chihara Minori albumnál írtam.

Illetve 2022-ben fedeztem a Bakuten!!-t, amit egy igazi rejtett kincsnek tartok. Mert nem az a nagyon hangos és harsány anime, de annyi szív és szeretet van az animében, ami szívet melengetővé teszi a karaktereket. Ez egy férfi ritmikus sportgimnasztikát bemutató sportanime, aminek a zenéjét szintén Hayashi Yuuki írta, aki fantasztikusan kihozta az anime érzelmi vonalát. A dinamikusabb zenékben felfedezhetők érzelmek, de a lassú zenék adják meg az, ami miatt igazán érdemes nézni az animét. Az animáció gyönyörű és részletgazdag, a srácok meg fokozatosan fejlődnek.

cover_7.jpgZenében még fontosnak tartom kiemelni a JAM Project 2022-ben megjelent mini-albumát, a THE JUDGEMENTet, ami egy egész történetet elmesélő koncepciós mini-album. Tulajdonképpen arról szól, hogy a halál után mi vár ránk, miként adunk számot a földi létünkről, hogyan juthatunk el a megváltás felé. Az ítélettel kezd, majd számot adunk a bűneinkről, majd a megtisztuláson végigmenve jutunk el a mennyországig. A mini-album csupán hét dalt tartalmaz, de azok hihetetlenül erősek. Főleg a pokolbéli jelenetek szólnak nagyot, de az egész album együtt fantasztikus összhatást ad. Rengeteget hallgattam megjelenésekor, azóta is az egyik legfontosabb JAM Project albumnak tartom.

yuzuki-san_chi_no_yon_kyoudai.jpgDe ugorjunk is 2023-ra, ami leginkább az őszi szezonjáról marad emlékezetes, mert az nagyon erős volt. Illetve elöljáróban annyit, hogy a Pokémonban időközben annyira előre haladtam, hogy erre az évre utolértem az animét. Ember ne sírjon úgy, ahogy én, hogy Ash végre képes volt megnyerni egy Pokémon liga bajnokságot, igazán lekötelez. Az őszi szezon meg kifejezetten erős volt. Az egyik, ami nagy hatással volt rám annak idején, a Paradox Live THE ANIMATION, ami főleg a zenéjével fogott meg. Mondjuk, újra meg kéne néznem az animét, de a dalokat sokáig nagyon szívesen hallgattam. Nagyon jónak tartottam a dalokat rajta, és a rap párbaj ötlete is tetszett, ahogy a dalok és a csapatok mögött álló történettel is tudtam azonosulni. A másik anime, amit szintén nagyon szerettem, a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. Ez az az anime, ahol négy árva testvér nő fel, és együtt mennek át az élet nehézségein. Ez komolyan megérintett, mert pont attól volt dramaturgiailag kiváló anime, mert nem dramatizálta túl a fiúk árvaságát, tehát folyamatosan cselekedtem magukért, de azért érzékeltette az anime, hogy nekik nem ugyanolyanok a mindennapok, mint egy átlagember számára, pont ettől volt megható a történet.

2023 zeneileg is hozott némi újdonságot. Ekkor jelent meg a fentebb említett Okui Masami válogatásalbum, aminek az interjúját belinkeltem, de amit igazán sokat hallgattam ekkor az új FLOW és a BURNOUT SYNDROMES albumok. Mindkét csapat albumai kivételesen nívósra sikeredett. A BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is MINE albuma tulajdonképpen az addig megjelent anime dalokat tartalmazza, a Haikyuu!! dalok is sokadjára helyet kaptak rajta. Leginkább az új dalok érdekesek igazán rajta. A FLOW viszont két albummal jelentkezett. Az egyik a FLOW THE COVER ~NARUTO Shibari~, tehát Naruto dalokat dolgoztak fel rajta, és nem is akárhogy! Az album nemcsak azért volt fantasztikus, mert a srácok bizonyították, hogy hatalmas erő van bennük, hanem még olyan dalokat is a maguk képére tudtak formálni, amikről az eredeti alapján nem gondolnánk, hogy illeszkedik az egyéniségükhöz. De képesek voltam úgy átalakítani a dalt, hogy tetten érhető bennük az eredeti dal hangulata, és a csapat a saját stílusához tudta igazítani azokat. Ezért hatalmas élmény volt hallgatni ezt az albumot. A másik album, a Voy☆☆☆, ami 20 új dalt tartalmaz. Ez is tele van erővel, energiával, életigenléssel, amit igencsak motiváló volt 2023-ban hallgatni.

shiyui_happiness_of_the_dead.jpgAmit még mindenképp kiemelnék erre az évre, az a találkozásom Umeda Shuuichiróval a Zom100: Zombie ni Naru made ni 100 Koto Shitai anime által. Elképesztően beteg anime, de teljesen jó értelemben, a seiyuu felhozatal meg egyszerűen kiváló. Tendou Akira szerepét meg mintha Umeda Shuuichiro hangjára "öntötték" volna. Rákerestem a seiyuu-ra, és egyből megállapítottam róla, hogy sokat fogjuk még őt hallani. Egyrészt a hangja is olyan, hogy felhívja magára a figyelmet, kiválóan alkalmas egy ilyen szerethető "rosszfiú" hangjának. De nem ez a kedvenc szerepem tőle, az majd később jön.

haikyuu_gomisuteba_no_kessen_plakat.jpg2024 egyértelműen a Haikyuu!!-tól volt hangos ismét, merthogy kijött Japánból, és világkörüli turnéra indult. Az igazat megvallva, egyáltalán nem bíztam abban, hogy eljut Magyarországra is, mert az volt a személyes gondolatom, hogy a Haikyuu!! szerzői jogait különös szigorral kezelik, ezért ha tényleg kikerül Japánból a Gomisuteba no Kessen movie, kizárólag a nagyobb piacokra jut el, ahol meg is éri vetíteni. Sokáig nem is volt tisztázott, hogy eljut-e Magyarországra is, de megtörtént a csoda! Ekkor ugye már nagyon terjedtek az animék a mozikban, és ennek egyik oka szerintem az, hogy úgy tudom, hogy a Sony 2030-ra meg akarja duplázni az animékből származó bevételét. Nos, számíthatnak rám, főleg, ha animéket hoznak ki, mint a Haikyuu!! El sem tudom mondani, milyen élmény volt moziban látni. Emlékszem, még az is felmerült, hogy 4DX-ben vetítik a Cinema City WestEndben, direkt oda is mentem, hogy úgymond "fullextrásan" nézzem meg a filmet. Ez ugyan elmaradt (egyáltalán nem volt 4DX-es vetítés), de önmagában attól megkönnyeztem a végét, hogy magyar moziban láthattam Haikyuu!!-t. A másik film, amit nem sokkal ezután néztem meg moziban, a BLUE LOCK: Episode Nagi volt. Ez a movie nem gyakorolt rám akkora hatást, mint a Haikyuu!!, mondjuk eleve nem is terveztem "fullextrásan" megnézni, ha lett volna. Inkább később értékeltem a filmet, ahogy haladtam előre a mangában, nem utolsósorban egyre többet hallgattam BLUE LOCK OST-t. Akkor éreztem át jobban a movie jelentősségét, és emiatt volt számomra igazán fájdalmas a második évad CGI-orgiája.

img_20250503_214543.jpgÉs aztán jött 2025, ami teljesen váratlanul, a valóságban hozott egy csodát. A MondoConosok ugyanis valahogy elintézték, hogy a Centimillimental Magyarországra jöjjön koncertezni. Maga a koncert is felejthetetlen élmény volt, kiválóán énekelt az énekes. Nekem a dedikálás miatt marad emlékezetes a vele való találkozás. Ugyanis szinte mindenkit, akit láttam, Given mangát vitt az énekeshez aláíratni. Én voltam az egyedüli, aki Bakuten!! CD-ket vitt neki. Annyira meglepődött, mert ugye a Bakuten!! egy mellékvágányra sorolt anime az énekes karrierjében, így szerintem már megszokás neki, hogy sorban írja alá a Given mangákat. Erre jövök én, aki megszakítja az addigi menetet, és odavisz neki Magyarországról teljesen eredeti, Bakuten!! CD-ket. Talán túlzásba megyek már ezzel a kijelentéssel, de látva a mosolyt az ő- és a segítői arcán, volt olyan érzésem, hogy ez neki legalább annyira különleges volt, mint nekem. Az emlékét örökké őrizni fogja ez a két CD.

hikaru_ga_shinda_natsu_ii.jpegDe animék terén is van mire emlékezni. Két animét is tudok mondani, ami valószínűleg életem végéig el fog kísérni. Az egyik a Hikaru ga Shinda Natsu, aminek a magam részéről "Még a halál sem választ el" alcímet adnám. Egy csodálatos anime az elengedés nehézségéről, de az egészet leginkább a légköre erősíti meg. Nehéz röviden összefoglalni az anime lényegét, mert annyira komplex a világ, amit ábrázol, ráadásul minden egyes újranézéssel felfedezek benne valami újat, amitől csak még többé válik számomra. Itt teljesedett ki számomra Umeda Shuuichiro seiyuui munkássága, és itt figyeltem fel komolyabban Kobayashi Chiakira

A másik anime, amiről mindenképp érdemes szót ejteni a, a Muchuu sa, Kimi ni., ami tulajdonképpen a doushinji-gyűjtemény. Ennek a "furcsa fiúk furcsa barátsága" alcímet adnám, de nem is feltétlen a barátságra helyezném a hangsúlyt, egymás kölcsönös elfogadására, hiszen ezzel lehet a másik félből kihozni az erényeit, aminek köszönhetően gyorsan kiderül számunkra, hogy ő is értékes ember. Az anime ezekre ad érvényes példát, és azt kell mondjam, hogy ezért mindenképp érdemes megnézni, mert csodálatos anime lett.

Illetve az év utolsó napján néztem meg a Hyakuemu. movie-t, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy ami a hosszútávú futásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávú futásnak a Hyakuemu. Hihetetlen különleges anime, ami nemcsak attól fantasztikus, hogy két srác gyerekkora óta tartó barátságát meséli el, és hogy azt hogyan élik meg felnőttkorukra, hanem különböző módokon közvetíti a jelenetek érzelmi mondanivalóját, valamint, hogy a karakterek hogyan élik meg azt. Mindenképp érdemes megnézni.

71hlbeyufkl.jpgÉs az idei év, vagyis 2026. Merthogy már idénre is tudok mondani egy különleges animét, a Ganbare! Nakamura-kun!!-t. Ez az anime tele szívvel és szeretettel készült! Nagyon kevés az ennyire szerethetően esetlen srác, aki teljesen mindegy, hogy mit talál ki, biztos, hogy el fog bukni benne. És mégis szeretjük, mert úgy generál vicces jeleneteket, hogy egyáltalán nem hozza a főhőst kellemetlen helyzetbe! A jellemzően '80-as évekbeli ending dalok sokat dobnak a hangulaton, hogy a rajzstílus is. Itt teljesedett ki számomra Kobayashi Chiaki seiyuu-i munkássága, aki egyszerűen zseniálisan érzékeltette a hangjával a Nakamura-kun esetlen komikus, mégis szerethető mivoltát.

És hogy zenében itt helyben legyünk, a most nyáron kiadott JAM Project: Diverging futures dal nemcsak arra emlékeztet, hogy a JAM Project még most is nagyon tud, hanem emlékeztet minket arra, hogy érdemes a jelenben élni, mert 2026-ra is várnak minket csodák!

Nos, hát ennyi volt a második 10 éves emlékezés. És tekintve, hogy idén is találkoztam fantasztikussággal, így semmi kétség afelől, hogy érdemes előrenézni, hiszen 10 év múlva, 2036-ra is érdemes lesz majd visszatekinteni. Biztos vagyok abban, hogy bőven lesz mire, az akkori blogpost is ilyen hosszú lesz majd. Várlak benneteket 10 év múlva újabb nagy összegzésre az akkori 30. évforduló alkalmából!

Szólj hozzá!
naruto Pokémon FLOW Lucky Star Masami Okui Megumi Hayashibara JAM Project Chihiro Yonekura Suara Minori Chihara Yoshiki Fukuyama Prince of Tennis HIRO-X Kimeru Kamen no Maid Guy Kanokon Baby Steps Suzumiya Haruhi no Yuutsu Given Haikyuu!! Kore ga Watashi no Goshujin-sama SPYAIR BURNOUT SYNDROMES Bakuten!! Centimillimental Kuroko no Basket Paradox Live the Animation Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai NICO Touches the Walls Hidamari ga Kikoeru Blue Lock Yuki Hayashi Hikaru ga Shinda Natsu Muchuu sa Kimi ni Aoashi Diamond no Ace Love All Play Rymans Club Shuuichiro Umeda Ganbare! Nakamura-kun!!

Tegnap vásárolt menőségek

2023. október 07. - supermario4ever

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

img_20231006_231146.jpg

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

img_20231007_085606.jpg

img_20231007_011254.jpgA másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

A végtelenbe! ... De onnan merre tovább?

2021. augusztus 27. - supermario4ever

sk8_the_infinity.jpgA hétvégén fejeztem be a SK∞, vagyis a SK8 the Infinity-t. Kellemes alkotás lett volna, de hát nem véletlen tartják elvesztegetett lehetőségnek. Hiszen nagyszerű lett volna a gördeszkázást valós körülmények között bemutatni (amit meg is tettek egy darabig), ráadásul a szereplők nagyrésze is kifejezetten szerethető volt. Csak hát itt is elmentek addig, hogy a legkegyetlenebb ellenfelek a legdurvább helyzeteket hozzák ki és persze hőseinknek semmi baja nincs.

Pedig kifejezetten kellemes miliője van az animének, nézeti magát. Bár meg van alapozva a durvaság. A főszereplő srác Kyan Reki szenvedélye a gördeszkázás, és ha leszáll az est, illegális versenyeken vesz részt, ahol a legdurvább pályákon mennek végig a versenyzők. Persze a legdurvább pályákhoz legdurvább versenyzők dukálnak, innentől nem nehéz kitalálni, hogy itt veszíti el az anime realisztikus mivoltát. Kyan Reki-nek van egy félig japán félig kanadai barátja, Hasegawa Langa, akinek ugyan nincs tapasztalata gördeszkázásban, viszont nagy szüksége van pénzre. Hát egy gördeszkás barát csak egyet tud felajánlani: Vegyen rész ő is a versenyben. Tapasztalat híján erre minden esélye megvan a győzelemre... Tehát már ott elveszett a készítők realitás-érzéke, hogy egy teljesen tapasztalatlan srác amúgy elég jó eredményt mutat fel egy olyan versenyen, ahol néhány versenyző tényleg pszichopatás viselkedést produkál.

Persze a pszichopata mivoltuk öncélú, de nem alaptalan, ha visszamegyünk a gyökerekig. Bár csak az egyik versenyző, ADAM gyerekkorából mutattak ízelítőt, de nála tényleg megcsinálták, hogy valós képet festettek a múltjáról. A szülei ugyanis elhitették vele, hogy nem azért verik, mert gyűlölik, hanem mert szeretik. És hát persze, ezután neki a verés, vagy bármilyen brutális fizikai bántalmazás lesz számára a normális, az lesz a szeretetnyelve. Ellenfelei pedig bőven részesülnek ADAM szeretetében a verseny során. Olyan attrakciókat hajt végre rajtuk, amibe nemhogy belehalnának a valóságban, hanem elemeikre, sejtjeikre esnének szét. Ez az, ami sokaknak nem tetszik az animében. És hát, tényleg inkább kellemetlen. Valós az alapja annak, amit ADAM csinál, de a pszichopátiás viselkedésének kivitelezése minimum ezer sebből vérzik. Igazuk van azoknak, akik emiatt kritizálják az animét, mert hiába szerethetők a hőseink, ha egyszerűen olyan dolgokat élnek túl, mintha halhatatlanok lennének és a testük elnyűhetetlen. És egy olyan animében, amely azért többé-kevésbé valós közegben játszódik (nem úgy, mint mondjuk a Dragon Ball, Yu Yu Hakusho vagy a Naruto), inkább rontja az összhatást.

És érdemes még egy témára kitérni, mert nagyon felkapták a rejtett jelekből fakadó BL-elemeket is. Én ezzel először egy LMBT közösségben találkoztam, ahol felhívták erre a figyelmet, nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Hiába szeretem a fiúkat is, valamiért a rejtett BL-jelekre immunis vagyok, pedig sokak szerint például ez a kép egyértelmű jel.

bl_sk8.jpg

Ez így nekem direktbe nem tűnt fel, az anime alatt nem volt "BL-feelingem". Pedig igen... Ahogy elnézem ezt a képet is, azért maguk a készítők is tesznek arról, hogy BL-körökben is ismert legyen az anime. De úgy vagyok vele hogy ez kb. olyan fanservice, mint a kivillanó mellek vagy bugyik a lányoknál. Tényleg, el is gondolkodtam azon, hogy ilyet manapság nem nagyon látni. Vagy elkerülöm ezeket az animéket, vagy tényleg ennyit változik, hogy mikkel szolgálják ki a rajongókat. Persze, lehet yaoit meg BL-t kiáltani, azzal határozottan jót tesznek az anime ismertségének, hiszen a Naruto óta tudjuk, hogy sokat hozzátesz a népszerűséghez, ha két fiúszereplő szexuális együttlétéről álmodoznak a rajongók. Talán erre mentek rá a SK∞ esetében is a készítők, de inkább óva inteném a nézőt attól, hogy egyből BL-nek mondja az animét. Egyrészt a készítők célja sem közvetlen a homoszexualitás bármilyen formában történő bemutatása volt, másrészt, ha minden ilyen jel után mondjuk az adott animére, hogy BL, akkor azért elég erősen felhígulna a műfaj. Most az, hogy van egy-két ilyen kép, az egy dolog, de maga az anime összességében messze van a YURI!!! on Ice szintjétől BL tekintetében. Amíg nem pirul el két azonos nemű szereplő, ha egymásra néz, addig érdemes inkább a valódi célja miatt nézni az animét.

Összességében jó volt, de akit zavarna, hogy az anime egy idő után elveszti a realitás-érzékét, annak inkább nem ajánlom.

Animagazin 56. szám

2020. július 23. - supermario4ever

animagazin_56.jpgTegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

  • Given
  • Hidamari ga Kikoeru
  • Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

  1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
  2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
  3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
  4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
  5. Wii korszak (Wii, Wii U)
  6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

TV animation Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL.1

2020. március 18. - supermario4ever

haikyuu_2_original_soundtrack_1.jpgMegjelenés: 2016. március 16.
Kiadó: TOHO animation RECORDS
THCA-60089
Ár: ¥3.024

  1. Shinkokyuu (深呼吸) 0:23
  2. "Ue"* ("上") 4:01
  3. Ousha to no Taiji* (王者との対峙) 2:33
  4. Let's Go Tokyo!!* (レッツゴートーキョー!!) 3:48
  5. Kimatsu Test** (期末テスト) 2:15
  6. Akaten Gumi** (赤点組) 2:39
  7. Manager Chans** (マネちゃんズ) 1:55
  8. Chokusha Nikkou** (直射日光) 2:04
  9. Murabito "B"** ("村人B") 2:00
  10. Saeko Neesan** (冴子姉さん) 1:49
  11. Zasshoku* (雑食) 2:39
  12. Nobushiro** (伸びしろ) 2:25
  13. "Yoku"* (『欲』) 3:31
  14. Ketsuretsu* (決裂) 2:47
  15. Kuro no Team** (黒のチーム) 1:55
  16. Genkaku Hero** (幻覚ヒーロー) 2:19
  17. Riyuu** (理由) 2:32
  18. Tsuki no De** (月の出) 2:09
  19. Shudouken* (主導権) 2:09
  20. Saikidou* (再起動) 2:55
  21. Fukurou** (フクロウ) 1:57
  22. Suika** (スイカ) 2:02
  23. Haguruma* (歯車) 3:19
  24. Shiai Kaishi!!* (試合開始!!) 2:40

*Zeneszerző: Hayashi Yuuki
**Zeneszerző: Tachibana Asami

Oricon chart: #83
Listán volt: 1 hétig
Összes eladás: 724 példány

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 42 - - - - - 83 724
Összes eladás 724

Nos, elérkeztünk a Haikyuu!! második évadához, mely minden tekintetben szintlépés az első évadhoz képest. Egyrészt az edzések komolyabbak lettek, a meccsek is, másrészt további jellemfejlődéseket láthatunk. Sokan jobbnak is tartják a második évadot, ráadásul a zene is reflektál arra, hogy komolyabb lett az anime.

Ehhez az évadhoz is készültek jelentős dalok. Olyannyira, hogy sokan az "Ue"-t tartják a Haikyuu!! himnuszának. Tényleg alapvetően jó zene, de nekem nem kedvencem. Véleményem szerint azért vált az anime szimbólumává, mert maga a zeneszerző, Hayashi Yuuki is úgy tervezte. A hangszerelés kifejezetten erős, így a dal is jelentőségteljes, így a rajongók vették a lapot. De nekem más dalok tetszenek. Hayashi Yuuki-tól a Zasshoku konkrétan az összes létező Haikyuu!! dal közül számomra magasan a legjobb. Amikor azt először meghallottam, nem akartam hinni a fülemnek! Ez az a hangulat, ami számomra tökéletesen reflektál a Haikyuu!!-ra. Mind a vidám, optimista hangulatával, mind a lendületével, dinamikájával. És mintha csak az anime készítői is ezt a dalt tartották volna a legjobbnak, a második évad 1. része konkrétan ezzel a zenével nyit.

Viszont ami változás, hogy erre az albumra Tachibana Asami írt több zenét. Főleg az első évad két albumánál lehetett érezni, hogy a főbb, jelentőségteljesebb zenéket Hayashi Yuuki írta, Tachibana Asami csak kiegészítette az egyébként kiváló ötleteivel. Ezt most megfordult, és most Tachibana Asami donimál. Ezáltal az album összképe is más lett, több a csendesebb, sajátságos hangulattal bíró dalok. Amit mindenképp kiemelnék, az a "Murabito B", Tsuki no De és a Fukurou. A "Murabito B" az új menedzserlány Hitoka Yachi dala. Kicsit ilyen... nyugodt hangulatú, de kicsit melankolikusnak érzem. A Tsuki no De sokkal jobb. Optimistább, dinamikusabb, kellemesebb a hangzása. Ez amúgy akkor hangzik el, amikor bemutatják Tsukishima Kei múltját, mitől lett olyan, amilyen, és kisebb jellemfejlődésen megy keresztül. De ami a csúcspont számomra Tachibana Asamitól, az a Fukurou. Ez bizony a Fukurodani Gakuen betétdala, és hihetetlenül jó lett. Csendes, titokzatos, már-már izgalmas. Sejteti, hogy a közeg egyáltalán nem olyan csendes, nyugodt, mint amilyennek tűnik. Talán a bagoly éjszakai mivoltára reflektál, valamint arra, hogy az ember alapvetően ritkán lát baglyot az életében. Hasonlóképpen a Fukurodani is nagyon jó csapat, senki nem gondolná, hogy Bokuto bohókás jelleme mögött egy tehetséges röplabda játékos húzódik meg. Akaashi esetében is hasonlóképpen egy csendes, visszahúzódó személlyel van dolgunk, miközben az egyik legtaktikusabb feladójátékos (Kenma mellett).

Ezen az albumon több olyan zene van, amit kifejezetten egy-egy jelenetre írtak, így elmondható, hogy témája van annak a zenének. Nemcsak a fentebb említett három dal, de a Manager chans, a Let's Go Tokyo! és az Aka Ten Gumi is mind egy-egy témára, jelenetre íródtak. A Manager chans nagyon jól visszaadja a két menedzser lány Hitoka Yachi és Shimizu Kiyoko bájos, szerethető személyiségét, és hogy miért szereti őket annyira Tanaka Ryunosuke és Nishinoya Yuu. De más Haikyuu!! rajongó pasiktól is hallom, hogy imádják a két lányt. A Let's Go Tokyo! a Karasuno Tokióban töltött edzőtábori időszakát eleveníti fel, az Aka Ten Gumi pedig legalább annyira vicces, mint a Hinata to Kageyama az első évadának első albumán. Ez azt a jelenetet eleveníti fel, amikor Hinata és Kageyama megbuktak a teszten, és fő a fejük, mert nem mehetnek a többiekkel edzőtáborba. Természetesen a vizsgát megismételhetik, a tanulási nehézségeik pedig okoz néhány derűs percet. Ezeket idézi fel ez a zene. Az Aka Ten szó szerinti jelentése piros pont, sejthetően nem arra a piros pontra reflektál, amit mi kaptunk általános iskolában alsó osztályában, hanem az elégtelen pontszámot jelzi, amivel megbuktak a vizsgán. Olyan ez, mint az angol nyelvben, ha valakinek mínuszban van a bankszámlája, azt mondják, hogy "to be in the red", mert pirossal írják a negatív értéket. Valami hasonló lehet japán teszteken a vizsga, amikor nem éri el a tanuló az elégséges pontszámot. Hinata és Kageyama pedig azon dolgoznak, hogy ebből a piros pontból jöjjenek ki.

Az album borítója sokak fantáziáját megmozgatta. Mert hát mondjuk ki nyíltan: A Haikyuu!! nemcsak azért népszerű, mert a maga sportanime mivoltában kiváló, hanem mert sok olyan jelenet van az animében, sőt hivatalos kép is (lásd ezt a borítót), ami sejteti, hogy bizonyos szereplők között több is lehet, mint barátság. És hát animések között bőven vannak, akik az ilyen jeleneteket, képeket szeretik továbbgondolni, és fanart formájában olyan BL képeket kreálnak, hogy az egy hivatásos BL mangakának is dicsőségére válna. Annyira nem merültem bele abba, hogy hogyan változott a shounen műfaj, de ha jók a gondolataim, akkor a Naruto volt úttörő abban, hogy szinte minden korábbinál több BL fanartot generált a Naruto és Sasuke közti barátság, vagy fogalmazzunk úgy, hogy sajátságos kapcsolatuk. Sokkal inkább a fujoshi-k, fudanshi-k tették ismertté az animét, egyben a Dragon Ballon és Yu Yu Hakushón felnőtt generáció számára gyűlöletessé a Narutót. A Haikyuu!! is hasonló. Hasonlítsuk össze egy '90-es évek béli sportanimével, például a Slam Dunk-kal. Amíg a Slam Dunk-ban kifejezetten sportosak a srácok, egyszerűbb a rajzolásuk, hiszen az akkori célközönség tényleg a fiúk voltak. Ők meg sokkal inkább abban érdekeltek, hogy a jelenetek dinamikusak legyenek, a sport pedig kiszámíthatatlan, ez teszi számukra emlékezetessé az animét. És nézzük meg a Haikyuu!!-t. Szépfiúk gyülekezete. Pont ezért van nagyon sok lányrajongója a Haikyuu!!-nak, mert kifejezetten ügyeltek arra, hogy a karakterek kidolgozottak, jóképűek legyenek. Mondjuk ez részint a Production I.G-t is dicséri, hiszen nemcsak kivételesen gyönyörű és kidolgozott a grafika, hanem a színvilág is kifejezetten kellemes. Az élénk színek dominálnak az animében. Erre rájönnek még azok a jelenetek, melyeket tovább lehet gondolni, ennek köszönhetően, nemcsak több lányrajongója van az animének, hanem sok LMBT rajongója is. Mai napig meglep, hogy hány LMBT Haiyuu!!-rajongóval találkoztam. Szóval a Haikyuu!! népszerűsége kettős, de villámgyorsan hozzáteszem, hogy a minősége miatt is bőven megérdemli az ismertséget. Ezért van az, hogy a Haikyuu!!-t nagyon kevés negatív kritika éri.

Összegezve ki lehet jelenteni, hogy a Haikyuu!! Second Season 1. OST CD-jének dalai azért nem maradtak meg annyira a köztudatban az "Ue"-t leszámítva, mert több a bizonyos jelenetre, témára írt dalok, melyek ott felcsengenek, de többet nem lehet hallani őket. Ezeket inkább azok idézik, akik hozzám hasonlóan jobban hallgatják az OST CD-ket. Pedig ahogy írtam példákat is, érdemes hallgatni, mert itt is vannak gyöngyszemek.

2019. nyári MondoCon

2019. augusztus 04. - supermario4ever

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.
Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.
A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.
Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.
Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategótiájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

Eredeti NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez

2019. május 13. - supermario4ever

Méghozzá a limitált kiadás. Mint Haikyuu!! gyűjteménybe mindenképp akartam ezt a kislemezt, de szinte kijelenthetem, hogy azon túl is, mert egy kiváló dalról van szó.

img_20190513_100506.jpg

A CDJapan-től rendeltem meg, és ezt már kifejezetten regisztrált légipostával kértem, hogy biztosan megjöjjön. És ez ma meg is történt. A NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez az egyedüli Haikyuu!! kislemez, melynek nincs anime edition kiadása, de a dalok minősége mellett a hátoldala is bőven kárpótol ezért a "hiányosságért".

img_20190513_100523.jpg

Ahogy a japán zenei kiadványok döntő többsége, ez is tartalmaz obi-t, csak ez olyan, hogy az egész hátsó borítót közrefogja. Ez amúgy egy matrica, de nem hiszem, hogy le fogom szedni és ki fogom bárhová is ragasztani. Egyetlen egy van belőle, és már ennek is felbecsülhetetlen az eszmei értéke számomra. Mindenesetre pont olyan a borító, amilyenre gondoltam, szétnyitható.

img_20190513_205729.jpg

Miután a regular edition kislemez borítóján a teljes háromszög látható egy kockányi részen, így gondoltam, hogy a Limited Edition-nél azért csak a háromszög egy része látható, mert a többi a belső borítón lesz rajta, ami kihajtható. Így a két kiadás borítója megegyezik, csak a Limited Edition-é négyszer akkora.

A dal óriási élmény. Ez a második kedvenc Haikyuu!! dalom a SPYAIR: Imagination-je után. Valamennyit már hallottam róluk, hiszen Naruto Shippuudennek, meg Fullmetal Alchemist: Brotherhood-nak köszönhetően, mely által fel lehetett figyelni rájuk, és már ekkor is tudtam, hogy kivételes együttes, de igazából csak a Haikyuu!! után kezdtek el komolyabban érdekelni. Miután két fantasztikus endinget énekeltek az animének. És hát a Limited Edition nemcsak azért különleges, mert DVD-t is tartalmaz, hanem mert csak ezen van rajta a dal karaoke verziója. Amiről írtam is már korábban. Ez volt igazán a fő attrakció, mivel most hallottam először. Menőség volt, semmi ének nincs benne. Se háttérvokál, ha a lalázás a végén, semmi. Csak a zene. De nagyon jó volt hallgatni.

A DVD-tartalom meg... Ha azt kiadnák külön, már önmagában az megérné a pénzét. Rajta van a dal videoklipje, és RÖPLABDÁZNAK BENNE!!! Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy nemcsak egy Haikyuu!! dalról van szó, hanem, hogy az együttes akár szeretheti is az animét? Mondjuk azt nem nehéz szeretni, de amúgy nem az együttes tagjai röplabdáznak, hanem egy másik srác, aki a mozdulatai alapján profil röplabdás lehet. A DVD-n nemcsak a videoklip van rajta, hanem egy extra, 17 perces videó is, ahol a srác, aki szerepelt a klipben, tanítja az együttes tagjait röplabdázni. Hatalmas élmény volt látni, és hihetetlenül szimpatikusak voltak a fiúk. Pont azt érzékeltem a NICO Touches the Walls tagjai kapcsán, hogy egy átlag japánhoz képest, talán nyitottabbak, oldottabbak, látszott, hogy benne vannak a játékban, élmény volt nézni a próbálkozásaikat, és ahogy négyen együtt megpróbálnak valamit a profi röplabdás ellen. De hát egyedül is legyőzte őket. De nagyon jó volt. A végén a kislemezt nem sokkal követő koncert DVD-ből voltak rövid jelenetek, beharangozó gyanánt. Ez is jó volt, bár csattanóként vártam a Tenchi Gaeshi dalt, ez végül elmaradt.

Tehát nagyon megérte megrendelni ezt a kislemezt, szinte Okui Masami színvonalon van, ami nálam a top-kategória.

Haikyuu!! openingek és endingek elemzése

2019. március 21. - supermario4ever

haikyuu_complete_best.jpgAnnak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a Haikyuu!! openingjeivel és endingjeivel, úgy hallgatom a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot, mintha a japán könnyűzene egyik nagy csodája lenne. Ezen az albumon hallható az anime mind a három évadának openingjei és endingjei, valamint az OVA betétdala is. A dalok érdekességei, hogy szinte az összeset indie együttesek éneklik, akik a rock zenét alternatív módon közvetítik a hallgatók felé. Ez alapvetően jó dolog, és akár valami nagyon extrát is ki lehetett volna hozni a dologból, hiszen azért becsülik egyre inkább az indie előadókat, mert saját elképzelésük szerint írnak zenéket, nem igazán szólnak bele kiadók, producerek, hogy írjon zenét az adott műfajban. Ennek eredménye, hogy sok esetben kifejezetten egyedi, progresszív dalok születnek, hiszen többségük nagyon is tud zenét írni, és van gondolatuk az életről, a világ dolgairól. Csak azért hívják ezeket rétegzenének, mert nem mindenki tud azonosulni a szöveggel, vagy a kifejezésmóddal. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a dal rosszul sikerül. Vagy rosszul van megírva, vagy nem az előadónak megfelelő.

Több ilyen is van a Haikyuu!! dalok esetében is, mégis azért hallgattatja magát, mert az album egységes egészet alkot. Valahogy sikerült megtalálni azokat az előadókat, akik hasonló zenéket írnak. Ezáltal nemcsak az album lett egységes, hanem magának az animének is egységes hangulatot adnak a dalok. Ami mindenképp nagyon jót tett az animének, de hogy milyenek külön-külön a dalok... hát lássuk.

  1. SPYAIR: Imagination - Amikor az első dal a legjobb, az azért részint leírja az album minőségét. Na persze nem arról van szó, hogy kapcsoljuk ki a CD-lejátszót az első dal után, mert alapvetően vannak utána is jó dalok, de a puskaport a SPYAIR lőtte el. Kiváló opening a legjobb útindító dal. Erőteljes, inspiráló, azt érzem, hogy érdemes belevágni az álmaim megvalósításába, mert még ha lesznek is akadályok, az cél elérése minden nehézségért kárpótol majd. Rockzene a legjobbak közül! Még annyit elmondanék, hogy ha a kislemez (melyen megjelent a dal) B-side track-je is Haikyuu!! betétdal lenne, két 10 pontos dal lenne ezen az albumon. 10/10
  2. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi - Az együttes neve nem ismeretlen az animések közegében, hiszen olyan olyan animéknek énekeltek dalokat, mint a Naruto Shippuuden vagy a Fullmetal Alchemist: Brotherhood. A Haikyuu!! első endingje ritka bátor vállalkozás, ugyanis nagyon kevesen merik meglépni azt, hogy egy dal ritmikáján változtatnak. Az alapötlet jó, mert más aspektusból lehet kifejezni a szöveg mondanivalóját, a dal hangulatát, de legalább ennyire veszélyes is, mert megtörheti az eredeti jelentést. És itt sajnos most az utóbbiról van szó. Hihetetlenül jónak indul a dal, pont annyira lendületes, hogy tökéletesen összehangban van a zene dinamikája a szöveg mondanivalójával, és nagyon átjön az, amiről énekes énekel. De a második refrén után, ki tudja, milyen indíttatásból, de hihetetlenül begyorsul az egész. Ez olyan szinten rossz hatással van a dalra, hogy konkrétan el is veszíti az eredeti jelentését, és átmegy az egész kapkodássá. A gyors zene alatt a számolás, és a huhogás meg inkább bohókássá teszi a dal végét, és elinflálja az érzést, amit az énekes közvetített. Akármi is az oka, nagy kár érte, mert nagyon jó dal lehetett volna. 7/10
  3. Sukima Switch: Ah Yeah!! - Szerintem nagyon sokat fogom még szidni ezt a dalt. Az album leghosszabb dala egyben a legrosszabb is. Az a helyzet, hogy nagyon szét van esve a dal, és sehogy nem áll meg egybe. Az énekes alapvetően nagyon szépen énekli a verséket, mert lágy. Kifejezetten alkalmas lenne balladák éneklésére. A dallal az az alapvető baj, hogy alapvetően lassú, mégis szinte minden sorban elharap egy-egy szótagot az énekes. Ez sehogy nincs összhangban a dal lüktetésével. Ahogy írtam korábban is, akkor szokás elharapni egy-egy szótagot, amikor egy dal nagyon gyors, vagy heves érzelmeket akar közvetíteni. De itt erről szó nincs. Ami még baj, hogy a refrénnél erősen akar énekelni az énekes, ami technikailag sikerül is, csak az a baj, hogy az énekes valódi tudása nincs ezzel összhangban. Nem tudom elképzelni róla, hogy egy JAM Project-féle erőteljes dalt énekeljen. Ha már JAM Project, akkor ezt a dalt például Kitadani Hiroshi nagyon jól el tudta volna énekelni. Amúgy a Sukima Switch is énekelt openinget a Fullmetal Alchemist-nek, és ott is hasonlóan gyorsan énekel. Csak ott az a különbség, hogy végig egyenletesen gyorsan énekel, és valósággal tűzbe hoz, mert ott tényleg érződik, hogy tényleg heves érzelmeket közvetít. Nagy kár, hogy ez a dal nem ilyen. 3/10
  4. tacica: LEO - Ez egy rendkívül sajátságos dal. Furcsa, komor légköre van, mintha beletörődött volna abba, hogy az emberek istennek hiszik magukat, és nem fogja megérteni őket. Aztán a bridge-re és a refrénre az erős váltás ad egy pozitív löketet a dalnak. Legyen az élet bármilyen, higgyék magukat az emberek, aminek akarják, ő a maga erejével továbbmegy. Ez nagyban enyhít a dal komor hangulatán, és sokkal inkább hallgattatja magát. A pozitív részek zeneileg erősek is, a többi halk, és így is egységes egészet alkot a dal. Kiváló alkotás. 8/10
  5. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete - Ez a dal nemcsak azért kakukktojás az album többi dalaihoz képest, mert ez a Lev Genzan! és a vs. Akaten! OVA-k betétdala, hanem zenei műfajában is kilóg a többi közül. Inkább mondható powerful pop-nak, semmint rocknak. Már csak azért sem, mert az énekesnek egyáltalán nincs rocker-hangja. Hovatovább olyan magas frekvenciákat énekel ki, ami bántja a fülemet. Nagyon kellemetlen hallgatni ezt a dalt, pedig alapvetően jól meg van írva, de nem vennék az előadótól egy CD-t sem. A második refrén utáni "keménykedés" meg már inkább komikussá teszi a dalt. Az énekes vélhetően a hátsó sorban volt, amikor a férfi nemi hormont osztották, de az biztos, hogy nagyon kevés jutott neki belőle. Erősen vetekszik a harmadik dallal a legrosszabb címéért. 3/10
  6. SPYAIR: I'm a Believer - A második évadot szintén a SPYAIR vezeti be. Hihetnénk, hogy ez is van olyan jó, mint az album nyitótétele, de sajnos az a helyzet, hogy sokkal gyengébb, mint az Imagination. Szinte semmilyen hangulata nincs, és nem jön át az, hogy hisznek magukban az együttes tagjai. Habár hűek a saját stílusukhoz, de lényegesen lassabb, visszafogottabb, ami ahhoz képest, hogy az első dal egy mestermű, ez komoly visszaesés. Nagy kár érte. 5/10
  7. Galileo Galilei: Climber - Két olyan dal van ezen az albumon, amivel nem tudok mit kezdeni. Az egyik ez, a második évad első endingje. Nem értem, mit közvetíteni az együttes ezzel a dallal. A rockzene megvan, de nem érzek igazán dallamot, nem érzem át a mondanivalót, az énekben sem érzékelek semmit. Ezt a dalt csak úgy ide tették, töltelékként az albumra, de a nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete. 4/10
  8. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! - Na ez már sokkal érdekesebb. Ez a dal is bíztató hatású, de nem annak énekelném el, aki elindul az útján, hanem aki már úton van, de megtorpant, elakadt. Őt bíztatnám ezzel a dallal, hogy ne álljon meg, folytassa tovább az útját. Ebben a dalban ugyanis nagyon sok érzelem van, főleg az énekes hangjában. De a zenét is összhangba hozták az énekes hangjával, így egy nagyon jól megkomponált dallal van dolgunk, amellyel lelket lehet önteni abba, aki az útja során krízishelyzetbe került. 8/10
  9. tacica: Hatsunetsu - Amikor először meghallottam ezt a Haikyuu!! végén, na gondoltam magamban, ez egy telitalálat. Egészen kb. 4-5 másodpercig. Ugyanis hihetetlen jó zenével indul, de az ének dallama megtöri a hangulatát. És nem is tér vissza. Az utána következő dallamvilág ugyan egységes, és érdemes meghallgatni a dalt, de a kezdeti dallamvilágért nagy kár. 7/10
  10. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are - A másik dal, amivel fogalmam nincs, hogy mit akar az előadó közvetíteni. Már az önmagában érdekes, hogy kórussal indul a dal, és fokozatosan megy át rockzenébe a dal, és mivel nem gyors a váltás, ezért van egy íve a dalnak. Csak mivel nincs érzés az énekben, ezért nem jön át a szöveg mondanivalója. Ráadásul, amikor az énekes fejhangon énekel egy rövid részt a refrénben... Gyűlöletes számomra, ha egy férfi fejhangon énekel, mert elvész az ének ereje, és átmegy nyávogásba az egész. Másrészt meg olyan hangmagasságokban van, amiket az eredeti előadó már nem tud kiénekelni, és sokszor nincs ok oda felmenni. Itt sem. Kár ezért a dalért. 4/10
  11. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi - Na ilyen dalok kellenének az animéhez! Ütemes, dinamikus, gyors az ének, és az énekes hangja is tökéletesen illeszkedik a dalhoz. Nagyszerűen visszaadja azt, amiről szól a dal, és a Haikyuu!!-nek is olyan lendületet, amivel magasan emeli az anime hangulatát. Bár ilyen lett volna az egész album, akkor azt mondanám, hogy a Haikyuu!! zeneileg is kiváló lett, nemcsak az, ahogy a röplabdát közvetíti, és amilyenek a szereplők. Kiváló lezárása nemcsak az albumnak, hanem az animének is. 9/10

Nagyon remélem, hogy a negyedik évad openingje és endingje némileg javítani fog összképen. A Haikyuu!! zeneileg az elveszett lehetőségek animéje. Erre gondoltam különben, hogy mivel olyan előadók énekeltek és írtak dalokat, akiknek sajátságos elképzeléseik vannak a jó zenéről (mert lehet, hogy az ő szemszögükből nagyon jó dalokat írtak), ezért ezek rétegzenék. Jó eséllyel van egy közönség, aki megtalálja a számítását ezekben a dalokban, de a többségében nincs meg az a hangulat, amivel a hallgatók többsége tud azonosulni. Pedig olyanokból is lehet minőségi dalokat írni. Ez nagyon hiányzik, de mivel az album ennek ellenére egy egységes egészet alkot, ezért sokat hallgatom. A jó dalok emelik a rosszabbak minőségét is, azok önmagukban gyengék. Ha zenei téren is kiváló alkotások születtek volna, akkor nemcsak a sportanimék körében lett volna a Haikyuu!! kiugró, hanem általánosságban az animék között is.

Boruto a 14. rész után

2019. február 21. - supermario4ever

boruto.jpgAhogy írtam, mindenképp belenézek a Borutóba, hogy lássam, merre vitték a sorozatot. Sokra nem számítottam, egyrészt olvastam véleményeket, másrészt meg mondták is, hogy azért is problémás a sorozat, mert egyrészt nem szól semmiről, másrészt meg más cég készítette már a Borutót, ezért nincs meg a Narutós hangulata.

Sajnos minden igaz. 14 rész után dobtam az animét. Ami annak fényében meglepő, hogy a Naruto Shippuudent végignéztem, a Borutóból meg 14 rész is untig elég volt. Már az önmagában rossz jel, hogy gyerekes, gondtalan hangulatú openingje és endingje van, ez azért erősen előre vetíti, hogy mire számítsunk. És az az igazság, hogy tényleg nem lehet semmire számítani. Az érdekelt a Borutóban, hogy kitaláltak-e olyan előzményt, amire fel lehet építeni egy cselekményt. Mert a Narutóban volt ilyen. De a Naruto nemcsak ezért volt nagyon jó, hanem mert volt személyisége a szereplőknek, ami egy átlag shounenhez képest mindenképp előny. Ez ad alapot arra, hogy tudjak azonosulni a szereplőkkel, átéljem, hogy miért fontos nekik a céljuk, vagy a harc. Furcsán hangozhat, de karakter-központú vagyok, ha animékről van szó. Még a történetnél is fontosabb számomra, hogy a karaktereknek legyen személyisége, olyan, amivel tudok azonosulni. Ha olyan animét nézek, aminek ugyan nagyon jó a története, de nem tudok azonosulni a karakterekkel, akkor azt elismerem, hogy nagyon jó anime, de az "csak" amolyan általános elismerés, nem jön belülről, mert a katarzis nem történt meg. A Narutóra visszatérve, a személyiségük mellett sokaknak volt múltja, adott esetben személyes tragédiája, mellyel meg kellett küzdenie, ez is értelmet adott a történetnek, nem utolsósorban a harcoknak. Alapvetően azért nem szeretem a shounen animéket, mert sok esetben nem látok a karakterek, szereplők mögött valódi személyiséget, így a harcok sok esetben céltalannak tűnnek számomra, mintha csak az erőfitogtatás lenne a lényeg. Ezen a téren viszont kitűnt a Naruto, sokáig úgy néztem az animét, hogy átéreztem a harcok lényegét, és ez hozzájárult ahhoz, hogy ne azt nézzem az anime esetében, hogy milyen a rajongótábora, hanem magát az animét. Amiben ugyan voltak hibák, logikátlanságok, de bőven nézhető volt.

Ehhez képest a Boruto... Nos, úgy néz ki, hogy azzal, hogy Naruto hokage lett, valami robbanásszerű gazdasági növekedés indulhatott be a faluban, ugyanis az alatt a 10 év alatt, ami a Naruto Shippuuden és a Boruto között eltelt, valósággal városi lett a falu. Vonat jár arra, nemcsak ramenes van, hanem gyorséttermek, ezek mellett Narutóék modern lakásban laknak, mely XXI. századi felszereltségű, okostelefon, videojátékok... És ez annyira illúzióromboló. Amíg Naruto gyerek volt, addig a falvak kifejezetten ókori (vagy középkori) hangulatot adtak vissza, ezáltal volt egy különleges légköre a helynek ahol játszódott az anime. Ez egy az egyben eltűnt, és azzal, hogy hirtelen modern lett minden, olyan érzetet adott, mintha Narutóék megvívták a maguk háborúját, szenvedtek sokat, végül ők nyertek, újraépítették a falvakat, és hogy a gyerekeknek a lehető legjobb legyen minden, ezért rohamosan urbanizálták a falvakat. Mi az eredmény? Elkényeztetett, beképzelt kölykök, akik ugyan tehetséges ninják, de nem látom azt, hogy bármiért meg kellene dolgozniuk, mert készen kaptak mindent. És ez nagyon rányomja a bélyegét az animére. És hogy az anime készítői mennyire nem erőltetik meg magukat abban, hogy a Boruto valamire való anime legyen, az nagyon jól meglátszik a puritán rajzstíluson. A grafika kiválóan megmutatja, hogy nincs az alkotók lelke az animében, nincs benne befektetett munka.

Pedig itt is lenne miért dolgozni. Naruto, mint hokage, egyszerűen... Szörnyű látni, hogy az volt Naruto minden álma, hogy hokage legyen, és most, hogy az lett, azt látom, hogy rettenetesen unja a vele járó nehézségeket (papírmunkák). Az a hangos, nemtörődöm, sokak számára idegesítő de pozitív gondolkodású gyerekből lett egy unalmas férfi, aki ráadásul a rengeteg munkája miatt elhanyagolja a családját. Hát ilyen az, amikor valaki megvalósítja élete álmát? Én azt gondolom, hogy utána kezdődik az igazi élet. Abban a 14 részben, amit láttam, Boruto nem igazán tapasztalta meg az apai szeretet szépségeit. Ez mondjuk érdekes, nem kell pszichológusi végzettség ahhoz, hogy tudjuk, hogy a fiúgyerek az apa mintáit, kvázi idolként követi. Na most, mit ad át az, akinek nincs apja, mert születésekor meghalt? Az "apátlanságot". Boruto lényegében ugyanúgy megtapasztalja, hogy milyen apa nélkül felnőni azzal a különbséggel, hogy él az apja. Pedig Naruto tudja, milyen apa nélkül felnőni, ezért ha igazán szeretné a fiát, akkor mindent megtenne azért, hogy a fia ne tapasztalja meg, hogy milyen apa nélkül felnőni, és a szűkös időkeretét a rá fordítaná.

Ez érzékelhetően bántja Borutót, de mivel emellett ő is éli a társaival az amúgy gondtalan életét, ezért nem látom azt, hogy ez a történet bármerre is elmenne. Ezért nem érdekel, hogy mi lesz a továbbiakban, ráadásul a 14. részben valami kiscsajt Boruto a biztos halálból ment ki ugyanazzal a "Messiás-tudattal", ahogy Naruto "váltotta meg" azokat, akik szerinte nem hitelesen gondolkodnak, na akkor döntöttem el, hogy köszöntem szépen, ebből elég volt!

Dobtam az animét, és úgy néz ki, hogy most egy kicsit hanyagolni fogom az animéket általánosságban. Miután reális esély van arra, hogy kijutok Vietnamba tanulni, ezért sokat foglalkozok a vietnami nyelvvel. Van is mit tanulni rajta, mert egyrészt a szavak is sajátságosak, másrészt meg a hangsúlyozás... Ebbe fogok beleőszülni. Rettenetes, hogy ha másképp hangsúlyozok egy szót, már mást jelent az adott szó, és borul az egész mondat értelme. De belegondoltam abba, hogy milyen vicces stand up-okat lehet vietnamiul csinálni. Elég csak másképp hangsúlyozni, és máris vicces lehet az adott mondat.
Ami pedig a sajátságos szóhasználatot illeti, arra a legjobb példa az, ahogy az 1002-es számot leírják vietnamiul: "một nghìn không trăm lihn hai". Már az szép, hogy önmagában ennyire hosszú, de hogy ez szó szerint mit jelent, az a nem akármi: "egyezer nemszáz kettő". A không a nem, és a trăm a száz. Magyarázta a tanárnő, hogy mely számoknál használják így, de erre már nem figyeltem, mert ott elakadtam, hogy miért mondják ennyire furcsán az 1002-t. Ezt leszámítva amúgy tökre élvezem, hogy tudok már egyszerű mondatokat alkotni vietnamiul.

Naruto Shippuuden végignézve

2019. január 31. - supermario4ever

naruto_shippuuden.jpgEl se hiszem, hogy eljött ez a nap. Egy nagyobb szünetet beiktatva majdnem 2 éven át néztem a Naruto Shippuuden-t, mire eljött a mai nap, amikor is elértem az utolsó, szám szerint 500. részt. Igazából mialatt néztem, többször is akartam írni róla, mert voltak gondolataim, de akkor úgy éreztem, hogy nem tudok annyit elmélkedni róla, hogy megérjen egy blogpostot. Mindegy, most egybe az egészet.

Annak szellemében kezdtem el nézni az animét, hogy nézem, amíg jónak látom, de ha túl sok lesz a fillerből vagy nagyon hülye irányba megy el az anime, akkor abbahagyom. De mivel alapvetően toleráns vagyok a fillerekkel kapcsolatosan, ezért arra is számítottam, hogy sokáig fogom nézni. Végére is értem. Inkább a végével voltak problémáim, ugyanis ahogy elrontották ezt az animét, azt tanítani kéne. A háború is rettenetesen unalmas volt, konkrétan olyan gondolatom volt, hogy ha a háború a valóságban is ennyire unalmas dolog, akkor nemcsak azért értelmetlen, mert emberek halnak meg teljesen hiába, hanem sokkal hasznosabban is el lehetne tölteni a mindennapokat. Meg amit furcsálltam, hogy a 480. rész körül, amikor vége lett a háborúnak, elkezdtek egy új történetet. Az, hogy Sasuke merre jár, az még lehetett volna érdekes, mert láthatjuk, hogy miken ment keresztül, esetleg feltétlezhetjük, hogy azáltal fejlődik a jelleme, és megérti Naruto küldetését, és békében fognak egymás mellett élni. De ez sem tűnt olyannak, hogy ezt be tudják fejezni 20 rész alatt, ráadásul beletenni még Shikamaru történetét, na ez már tényleg nem kellett volna. Igazából semmit nem tett hozzá a végkifejlethez, és maga a történet sem volt olyan innovatív, progresszív, semmilyen szempontból, hogy az oda nagyon kellett volna. Mindezek mellett kiszámítható volt, tudható volt, hogy mi lesz a vége. Úgyhogy az már oda nagyon nem hiányzott.

Tudható volt, hogy Naruto és Hinata lesz a férj és feleség, és ezzel végül teljesül Hinata nagy álma. De én azt hittem, hogy lesz egy folyamat, hogy Naruto úgymond "meglátja" Hinatát, észreveszi, beleszeret, és ebből lesz a házasság. De hogy semmi előzmény, csak kész tények elé állítja az anime a nézőt, hogy Naruto és Hinata házasságra készül, az több, mint kiábrándító. Egyáltalán nem jött át a vége. Az érződött, hogy vége lesz animének, de az egész oldott hangulatából, meg hogy mennyire örül mindenki Naruto esküvőjének, mindenki izgatottan készül, semmi nem jött át, mert annyira hirtelen jött az egész, nem volt folyamata a dolognak. Mellesleg az utolsó részben sem tűnt szerelmesnek Naruto, sokkal inkább tűnt annak, hogy valaki kitalálta, hogy összeházasodnak, de mivel Naruto kedveli Hinatát, ezért nincs ellenére a dolog. Meg Sasuke "visszatérését" sem verném annyira nagydobra, mint amekkora drámát csináltak belőle, ahogy olvastam visszaemlékezéseket a Narutóval kapcsolatosan, amikor véget ért a sorozat. Volt utalás rá, mert Sakura kapott üzenetet tőle, és a mosoly utalás lesz rá, de mivel úgy sejtem, hogy a Boruto is olyan lesz, hogy egyből Naruto fiának kb. 10-11 éves korában kezdődik (vagy fiatalabb, fogalmam sincs, hogy hány éves lesz, amikor elkezdődik), ezért annak sem látjuk a fokozatát. Főleg, hogy az üzenet arra is volt utalás, hogy ha Sasuke visszatér, tárt karokkal fogadja Sakurát. Orochimaru pálfordulása viszont rettenetesen tetszett. Ő volt ugyanis az egyedüli, akit, mint negatív főhős komolyan vettem. Kabutóra csak mint egy elmebeteg gondoltam, akit meg kell állítani, és elzárni a társadalomtól. De Orochimarut komolyan félelmetesnek tartottam, akit a sátán hozott a világra. Ő a félelmetességében elképesztően tehetséges shinobi volt, aki a képességeit gonosz célokra használta fel. De a tudása lévén elképesztő hatalma volt. És talán a tudása, kutatásai lévén öntudatlanul is tiszteletet váltott ki belőlem. És hihetetlenül megörültem annak, hogy ugyan nem tudom mitől (ez is rejtély), de hirtelen segítő lett a háborúban.

Amin gondolkodtam a sorozat nézése közben, hogy Naruto miért akarja ennyire visszahozni Sasukét. Helyesebben: Lehet-e értelmet adni annak, hogy visszahozza. Azt értem, hogy megígérte Sakurának, hogy visszahozza, és hogy a japánoknak az ígéret az adott szó, szinte szent, de egy idő után azt lehetett érezni, hogy inkább arra megy ki a játék, hogy Naruto inkább, mint barátja akarja visszahozni Sasukét. És hogy ezért bármit megtenne. Ez azért problémás, mert azt az érzetet kelti, hogy nem tiszteli Sasuke döntését. Nem érdekli, hogy ő mit akar, visszahurcolja őt, ha az életébe is kerül. És akkor felmerül a kérdés, hogy ha tényleg a barátjának tartja Sasukét, miért nem képes tiszteletben tartani a döntését, és elengedni? Ha Sasuke úgy dönt, hogy Orochimaru szolgálatába áll, és rossz célokra használja az erejét, akkor tegye. Ha majd árt vele másoknak, majd "elbeszélgetünk" vele. A szeretet ott kezdődik, hogy tiszteletben tartom a másik döntését, és ha el akar menni, akkor elengedem. Ha vissza akar térni, akkor visszajön, és örülünk egymásnak. De az anime ezt nem mutatja meg, mondjuk azt igen, és ez nevezhető pozitívumnak, hogy végül ugyan visszatér, de nem Naruto hatására. Hanem a vele megélt történések hatására.

És van még néhány dolog, amiről nálam sokkal okosabbak beszéltek. Ebből egyet emelnék ki, méghozzá, hogy Naruto hatni akar mindenkire, mindenkit jó útra akar téríteni, aki rossz úton van. És érdekes, hogy mindenki jó útra tér. Emlékezzünk vissza Pain-re. Ebből a szempontból nagy hazugság az anime, mert azt mutatja, hogy csak egyetlen igazság létezik, és aki nem aszerint él, az rossz úton jár. De itt van Naruto, aki elbeszélget a rosszak fejével, és ők mind jó útra térnek. Ez azért hazugság, mert mindenki máshonnan érkezik, mindenki más tapasztalatokat él meg az életében, és mindenki azokat másképp dolgozza fel. Így alakul ki a saját értékrend, amin adott esetben nagyon nehéz változtatni. Ne is akarjunk senkit megváltoztatni, legfejlebb beszélgessük el vele, és ha hitelesek vagyunk számára, formálhatjuk a jellemét. De az hogy lehet, hogy aki egy egész falut le akart rombolni, egy komoly harc után odamegy hozzá Naruto, aki jobb belátásra bírja, és hirtelen megbán mindent, amit tett? Ezzel szemben nagyon jó az Akatsuki jelenléte a sorozatban, mert kiválóan megmutatják azt, hogy ők is világbékét akarnak, csak másképp. Mivel nekik más tapasztalatuk van az élettel kapcsolatosan, más élmény érte őket, ezért a békét is másképp képzelik el. Nem egészen úgy, ahogy Narutóék, és emiatt ellenségek. Jó, persze, a mi szemszögünkből ők gonoszok, mert úgy gondolják, hogy bizonyos áldozatokat kell meghozni a békéért, akár emberi életek árán, de mindenképp eltávolítani azokat, akik hozzájuk képest másképp képzelik el a békét. Persze meg is kapják a magukét, de azt fontos látni, hogy ők a maguk szemszögéből jót tesznek. A maguk szemében ők a jó emberek, és ők azok, akik tudják az igazságot, ők lesznek a megmentők, akik elhozzák a békét. Ez a fajta kontraszt tetszett.

Tehát vannak problémák a Narutóval, ennek ellenére azt gondolom, hogy egy nagyon jó anime volt. Sőt, számomra a legjobb shounen. Mert itt volt jelentése a harcoknak, nemcsak az erőfitogtatás (az is), de a jelentésük miatt jobban átéltem az adott harc jelentőségét. A háttérzenék is eszméletlen jók voltak, a zene a hihetetlen erőssége az animének. Bár az openingek és endingek közül a hajamat téptem akkor, amikor valami női előadó próbált meg érzelgősködni. Nem szeretem, ha egy shounen animének női előadó énekel dalt. Nagyon kevés a kivétel, ilyen üdítő kivétel például a Yu Yu Hakusho opening. De Mawatari Matsuko dalai az animének klasszikusnak számítanak a japán könnyűzenében. Visszatérve a Narutóra, én 8 pontra értékeltem az animét, és azt gondolom, hogy mindent egybevetve a 7-8 pont reális neki. Nem egy My Anime List profilt láttam, amikor 10 pontra értékelték a Naruto Shippuudent. Ebben az esetben merek általánosítani, és nyíltan vállalni a véleményemet, hogy akinek ez a tökéletes anime, annak vagy ez az első animés élménye, vagy egyfajta értékválságban szenved... már ha szenvedésnek éli meg. A sok baki és filler miatt soha nem lesz 10 pontos ez az anime, arról nem is beszélve, hogy más animék komolyabb mondanivalót jelenítenek meg sokkal progresszívebben.

Elkezdem nézni a Borutót, de mondják, hogy ezt már teljesen felesleges csinálni, mert rettenetes. Más cég is készíti az animét, meg az egész teljesen más, sokkal rosszabb. Pár rész után nyilatkozni fogok róla.

süti beállítások módosítása