Többször írtam már arról, hogy Okui Masami munkássága azért szerethető, mert minden az albumai jól elkülöníthetők egymástól. Mindegyiknek saját koncepciója van, mindegyik valamiről emlékezetes. Ezt most egy olyan albumon keresztül akarom bemutatni, ami nem mondható az énekesnő legjobb albumának, mégis mint a többinek, megvan a maga helye, és ott nagyon jó helyen van. Ezt a bizonyos helyet szeretném megmutatni azáltal, hogy legírom néhány sorban a gondolataimat a dalokról.

1. It's my life

Ez egy nagyon érdekes dal, mert amikor 2007-ben láttam, hogy megjelent kislemezen, egyfajta "összegző" dalt vártam, amikor visszanéz az addigi életére, és úgymond "elszámol" a múltjával. Kifejezetten nagyhatású dalt vártam, ehhez képest egy tök egyszerű, könnyed dallal jött ki. Emlékszem is, hogy csalódás volt, kritikusabbak fel is tehetnék a kérdést, hogy tényleg ennyit gondol Okui Masami az életéről? Itt Okui Masami arról énekel, ahogy megéli a jelenben az életét. Többségében élő hangszerek szólnak, a dal jól meg van komponálva, de mivel tényleg nem nehéz ennél jobb Okui Masami dalt találni, tényleg azt lehet mondani, hogy a címéhez mérten csalódás még 15 évvel a megjelenése után is.

2. Limited war

Ennél a dalnál lehet igazán érezni, hogy Okui Masami a 2006-os gőzerő és padlógáz után igencsak visszavett a lendületből. Ez az a tipikus Okui Masami féle rock dal akarna lenni, de jóval visszafogottabb. Kevésbé dinamikus, nem feltétlen van az, hogy szinte felrobban a CD-lejátszóban a lemez, akkora energiák mozdulnak meg a dal hallatán. Bár elektromos gitár szól, az énekesnő is jól énekel, de nagyon hiányzik belőle az az erő, amitől igazán élnek a keményebb dalai. Ezért nem is nagyon jön át az, hogy saját belső harcairól szól a dal, amit mindannyian megélünk belül. Hiszen onnan tudjuk, hogy van fény, hogy van sötétség is.

3. -w-

Aztán ki tudja miért, de egy dal erejéig mégis csak bekeményít. Okui Masami ritkán mutatja meg azt az igazi női oldalát, de akkor tényleg akkora erő sugárzik belőle, amire világszerte rácsodálkoznának. Ezt ebben a dalban is megtapasztalhatjuk. Az énekesnő titka az, hogy úgy éli meg a nőiességét, hogy tisztában van a saját korlátaival, tiszteletben is tartja azt, de amivel rendelkezik, azt teljes mértékig használja. Gyakorlatilag ezért sugárzik a színpadon, mert harmóniában van önmagával, nem akarja magát többnek mutatni, mint ami, ezért nem kínos az, amit csinál. Ezt ebben a dalban kiválóan megmutatja. Nagyon erős dal, ez Okui Masami személyiségének az ereje, ami miatt annyian felfigyelünk rá és szeretjük.

4. GAIA2012

Nem ez az első olyan dala az énekesnőnek, amely kapcsolatható a Földhöz és a környezetvédelemhez. Hiszen ott van az Earth című dal a ReBirth albumról. Ahogy a címből is kivehető, a 2012-re jósolt világvégére utal, de természetesen nem pánikoltatja az embereket, hogy 5 év múlva semmi nem marad utánunk (2007-es az album), egyszerűen csak az élet múlandóságára hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy becsüljük meg azt, amink van. Ez is egy lágyabb rock dal, dallamában nagyon erős, jellegzetes, az nagyon szerethető. Tehát ezt a dalt az "aurája" teszi különlegessé.

5. RING

Ez a dal egy tokusatsu sorozat, név szerint a "Jikuu Keisatsu Wecker Signa" openingje, és itt is kijön az, hogy Okui Masami is azon előadók közé tartozik, akik egy adott anime, sorozat, játék betétdalával több értelmet akar adni a műnek, mint amire hivatott. Ezért van az, hogy az Okui Masami anime dalok önálló életre kelnek, és teljesen függetlenednek az animétől, sorozattól, játéktól, mert elvileg ez a sorozat se valami nagy szám (nem láttam még), de maga a dal annyira kiemelkedik, szinte el is felejtjük, melyik műhöz készült. Ahogy olvasom, a sorozat lényegében arról szól, hogy a főhősnők az időben is utaznak, hogy legyőzzék a gonoszt és Okui Masami az idő misztikumát, körforgását írta meg ebben a dalban, amit egy forgó gyűrűként értelmez. És azt kell mondjam, hogy nem is áll messze az igazságtól, ha azt nézzük, hogy a történelem ismétli önmagát, ahogy a mi életünkben is ismétlődnek események. Ez a téma kapott egy nagyon jó, rock betétet, egy-két erősebb dal azért helyet kapott az albumon.

6. Remote Viewing

Ezt a dalt nagyon szerettem, amikor megjelent, mert tele van önbizalommal. Ez is egy videojáték (Routes!) betétdala, ami szintén annyival erősebb dal, és jobb, mint maga a játék, hogy az embernek eszébe sem jut hogy ez is egy betétdal. Ismét érdekes témát dolgoz fel az énekesnő, a valóságot szemléli távolról és teszi fel a kérdést, amit már többen is feltettek korábban, hogy tényleg úgy éljük az életünket, ahogy ideálisnak tartjuk, vagy valami külső erő mozgat, irányít minket? Eljátszik a sorsszerűség gondolatával is, de még ha valami külső erő is irányít minket, mintha nem bánná az énekesnő, mert nagyon szerethető stílusban énekel, határozottan azt érzem, hogy szereti ezt a dalt. Nagyon szeretem azt a vidám, optimista hangulatot, amiben az egész dal szól. Dominálnak a magas hangok, a dinamizmusa szintén kiemeli a dal vidám mivoltát, emellett az élő hangszerek rockos hangzást adnak a dalnak. Nagyon szeretem hallgatni ezt a dalt.

7. Wasuregusa

Ez azon dalok egyike, aminél hallom, hogy komoly a téma, komolyan gondolja Okui Masami azt, amiről énekel, de nem érzem át. Az emlékek fakulása, ha nagyon diőhéjban akarnám összefoglalni a lényeget. A címet is elég nehéz volt megfejteni, ugyanis a borítón katakanával van írva. Ez egy virág neve, nappali liliom, szó szerint maga a szó egyébként a "felejtés" (wasureru) és a "fű" (kusa) szavak lettek egybegyúrva. A japánok így fejezik ki, hogy a nappali liliom csak egy napig virágzik. Ennek a virágnak a képében fejezi ki Okui Masami az érzelmileg ugyan beteljesült szerelmet, de a páros mégsem lehet együtt. Egyáltalán nem tragikus érzelmileg a dal, a helyzet komolyságára ugyan rávilágít, de valahogy nem érzem át az egészet. De az szép, hogy Kageyama Hironobu gitározik a dalban. Összességében nem rossz, inkább elmélkedős. Mintha Okui Masami kívülről szemlélné az eseményeket.

8. Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~ -Album Mix Version-

Nagyon érdekes, hogy két nagyon hasonló témájú dal került egymás mellé erre az albumra. Ez is egy be nem teljesült szerelemről szól, de itt egy angyal szeret bele egy emberbe, ami az angyalok szerint törvényellenes. Ami viszont komoly különbség a két dal között, a dallam. A Haitoku no KISS sokkal fajsúlyosabb érzelmileg, sokkal inkább érzékelteti a be nem teljesült szerelem fájdalmát. Szerettem is hallgatni emiatt megjelenésekor, az ilyen jellegű dalokat nagyon átérzem. Igazából olyan ez a dal, mintha ezt Okui Masami maga élné meg. És itt a fő különbség a két dal között. Az előzőnél külső szemlélőként meséli el az eseményeket, ebben a dalban, meg mintha vele történt volna meg az, amiről énekel.

9. Sion

Ezt a dalt Okui Masami egyáltalán nem kommentálta, sokkal inkább arra bíztatott minket, hogy játsszunk azzal a "Muv-Luv" játékkal, melyhez írta ezt a dalt. Igen, ez egy olyan dal, amit nagyon nem is lehet kommentálni. A tipikusan könnyed hangzású Okui Masami dalok táborát erősíti. Az a fajta dal, ami egy "külsős" zenehallgató számára nem igazán mond semmit, Okui Masami rajongóknak meg bónusz. Albumot kitöltő dal? Mondjuk annak, legyünk szigorúbbak, de egy-egy ilyen bőven belefér Okui Masami repertoárjába, igazából csak színesíti az énekesnő munkásságát. De összességében tényleg ne ilyen daltól várjuk a megváltást.

10. mobile magic

Annak ellenére, hogy ez is egy könnyed dal, Okui Masami érdekes gondolatokat fogalmazott meg ennek kapcsán. Igazából azt elemzi ki ebben a dalban, hogy tökre menőség, hogy van már mobiltelefon, könnyen el lehet érni a másikat, könnyebb megírni bizonyos dolgokat szöveges formában, mint közvetlenül megmondani a másiknak. Ugyanakkor írásban könnyű félreérteni egymás mondanivalóját, és bár az emotikonok használata ezt kiküszöböli, mégis jobb az, ha mi magunk vesszük a bátorságot, és személyesen mondjuk el a gondolatunkat a másiknak. Lehet, hogy pont ez fog a másik szívéhez elvezetni. Tehát Okui Masami körbejárja az élő beszéd-SMS kérdéskörét, és lényegében ugyanoda jut vissza, ahonnan elindult. Egyébként ez is egy könnyed dal, némileg meglepő, hogy ilyen gondolatmenetet társított ehhez a dalhoz. Bár ez a dal annyiból több a Sion-nál, hogy itt jobban dominálnak az elő hangszerek, ezért az összhatás valamivel jobb, de lényegében élő hangszerekkel van feljátszva egy könnyed, inkább albumot kitöltő dal. Ugyanakkor Okui Masami elmehetne prófétának is, hiszen az iPhone feltalálásának évében járunk...

11. Wonderful Days

Ismét egy vidám, könnyed, dinamikus dallal van dolgunk, Okui Masami nagyon éli ezeket a dalokat. Igazából némileg az "It's My Life" dalnak egy kiegészítése, csak ez a dal végképp csak a jelenről szól, ahogy Okui Masami megéli azt. És tényleg, nagyon jó dal. Dinamikus, lehet érezni, hogy Okui Masami tényleg nagyon megéli azt, amiről énekel. És milyen érdekes, olvasva az énekesnő gondolatait a dalról, olyan érzésem volt, hogy talán itt a legkönnyedebb. Ezt a dalt szereti a legjobban az egész albumról. Végig érződik az íráson, hogy ez az énekesnő valódi identitása, ő tényleg így éli meg a napjait. És kérdem én: Miért is ne? Tőle ez végsőkig hitelesen hangzik. Sok Okui Masami rajongónak ez a kedvenc dala az albumról. Nekem van más, amelyik jobban tetszik, de kétségtelen, hogy erőteljes. Megértem, hogy miért tetszik sokaknak.

12. I wish

Nagyon szép balladával zárul az album, Okui Masami ezt Kuribayashi Minami-val írta közösen. Ők ketten régi jó barátok, Okui Masami szerint Kuribayashi Minami ismeri az énekesnő belső énjét, ezt írta ki zene formájában. Majd Okui Masami minden koncepció nélkül elkezdett valami szöveget írni a dalhoz, (persze összefüggő gondolatokkal) aztán a végén ő maga is meglepődött, hogy mi lett belőle. Egy szép szerelmes ballada, ahol nem a másikat hibáztatja a tönkrement kapcsolatért, hanem a boldogságát kívánja. Már ezért önmagában plusz pont jár, hát még a zene nyugtató hatásáért. Egy éjszakai utcakép jelenik meg előttem, ahol egyedül sétálok hazafelé a magam nyugalmával. Nagyon szép dal, szükség van ilyenekre.

Nos, ez lenne a 12 dal. Összességében változatosabb az album, de nem egységes, ezért nem is annyira erős az összkép. Visszaadja az albumborítón látható szolid életérzést, mintha 1 év alatt sokat öregedett volna, és ezt venné tudomásul. Ahogy írtam az elején, a Masami Life egy olyan album, amit a rajongók a helyén tudnak kezelni, de csak a rajongók. Más albumot mutatnék annak, hogy ismerkedni akar Okui Masami munkásságával. Nem nagyon lehet mellélőni ezzel az albummal, de van másik, amelyik jobban megmutatja az énekesnő egyéniségét, és azt, hogy miért szeretjük őt annyira. De aki úgy érzi, hogy tenne egy próbát az albummal, akkor ne fogja vissza magát. Összességében jó lett.

Alig hiszem el, hogy már 10 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction albuma és Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL kislemeze. Ilyenkor azért én is érzem az idő múlását, ha csak belegondolok, hogy mennyire élénken él a fejemben annak a bizonyos 2009. augusztus 21-i dátum élménye (meg a 2009 nyári AnimeCon emléke), amikor megjelent ez az album és a kislemez.

Követtem is annak idején, mert Okui Masami sokat írt az albumról a blogjában. A készülő dalokról, azokhoz fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Érdekes volt látni az Ienai Kara felvételekor készített egy közös fotót a vonós zenekarral, akivel felvette a dalt, azt a képet most is erősen látom magam előtt. Úgyhogy már abból a szempontból is nagyon sok emlék köt az albumhoz, hogy mennyit olvastam róla megjelenés előtt, és mennyire vártam a megjelenését. Hát még amikor megjelent, és másnap, 2009. augusztus 22-én letölthettem magamnak. Azt az érzést, amikor először végighallgattam. És ahogy beleszerettem az egész albumba, azt soha nem fogom elfelejteni. Ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Nem is vártam sokáig azzal, hogy meglegyen eredetiben, amint volt rá anyagi lehetőségem, megvettem.

És itt a kislemez is, ami szintén fantasztikus élmény. A közös dalt May'n-nel annyira nem szeretem (de itt most az "annyira nem szeretem"-et úgy kell érteni, hogy 8/10-es dal, a többi 9-10/10-es értékű) de a B-side track a TO DIE FOR ×××, szintén olyan dal, aminek olyan szinten a hatása alá kerültem, hogy akkoriban éjjel-nappal ezt a dalt hallgattam. Tehát két fantasztikus kiadvány jelent meg egy napon. Egyébként is, ha valaki engem kérdez, a 2009-es évet tartom a japán anime zenében a legerősebb évnek, de ha nem lett volna más kiadvány abban az évben csak ez a kettő, amit lefényképeztem, már ezek is nagyon erőssé tették volna az év zenei felhozatalát. De 2009-ben mindenki, aki élt és mozgott a japán anime zenében a legjobbat hozta ki magából. Chihara Minori, ALI PROJECT, Hayashibara Megumi, JAM Project, angela, Kuribayashi Minami, Suara... hogy csak egy pár nevet említsek. Mind-mind maradandót alkottak 2009-ben.

És furcsa oly módon megélni az idő múlását, hogy nagyon aktív voltam a japán zenében, amikor megjelent ez az album és kislemez, és most hallgatni őket, már nosztalgiával tölt el. Mert hogy meghallgattam ma is, és furcsa volt konstatálni, hogy ma már inkább réginek számítanak ezek a dalok. Mert hogy sok erős emlékem van 2009-ből, és hogy már inkább nosztalgiával töltenek el. De hát így múlik az idő, amit nem lehet megállítani, és szerencsére mostanság is történnek velem dolgok, amikre majd jó lesz visszaemlékezni. Ez egy nosztalgikus, visszatekintő post volt, de igyekszem a jelenben élni.

Hoshizora no Waltz

Akárcsak az Ever After, a Nakeru Anison albumon levő dalok egy bizonyos koncepció alapján lettek hangszerelve, felvéve. A különbség az, hogy az utóbbi albumból többet hoztak ki, hovatovább a Nakeru Anison Yonekura Chihiro egyik legjobb albuma. Ezt erősíti a Hoshizora no Waltz című dal, melynek eredeti előadója Kuribayashi Minami. Az eredeti változatot annyiszor nem hallgattam, de Yonekura Chihiro csodálatos balladát énekelt, az övét bármikor szívesen előveszem. Igazából annak ellenére, hogy egy csendes, nyugodt dal, egy szerelemtől megrészegülten boldog embert hallhatunk énekelni. A párkapcsolat kezdeti stádiuma, amikor milyen olyan csodálatos, és bár holnap is találkoznak, de még nem akarja, hogy elmenjen, és úgy érzi, hogy még a csillagos ég is az ő szerelmüket táncolja. Egy kis óvás, féltés van a szövegben, bár érzi, hogy nagyon szerelmes, de már most tudja, hogy erre a szerelemre vigyázni kell, folyamatosan ápolni kell, mert csak így maradhat erős. Ez a fajta dalszöveg tetszik, főleg ahogy Yonekura Chihiro előadja. Neki elhiszem. És itt van a jó oldala annak, amit írtam régebben: Az énekesnőnek mostanság is olyan dalszövegei vannak, amivel azt érzékeli, hogy ugyanúgy hisz a pozitív és jó dolgokban, mint 20 éve, és annyit megsúgok, hogy a jobb helyen lévő dalok is hasonlók lesznek, de ezek egyben olyanok, amiket hihetetlenül szerethetően ad elő. Az ének egyszerre érzelemdús és hiteles, a zene pedig csodálatosan harmonizál a zene mondanivalójával. Első hallásra megszerettem a dalt, azóta is ott jegyzem az énekesnő valaha hallott legjobb dalai között.

Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.

Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.

Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).

Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.

Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.

Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.

Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.

Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.

2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.

A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.

EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.

2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.

Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.

Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.

Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.

A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.

2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.

2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.

És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.

Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.

Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.

Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.

Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.

Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.

Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.

2013. november 6-án új kislemezzel jelentkezik az angela ANGEL / Tooku Made lesz a címe. Nagyon remélem, hogy ANGELa lesz írva a borítóra, de ami hasonlóképpen megmosolyogtatott velük kapcsán az az, amikor 2013. április 24-én megjelent a ZERO albumuk, akkor Kuribayashi Minami egy ZERO!! nevű kislemezt adott ki ugyanazon a napon. Mondjuk az kifejezetten jó dal lett tőle, Kuribayashi Minami dalai nagyon egy kaptafa, és nagyon ritkán keltik fel az érdeklődésemet, a ZERO!! ebbe a kevésbe tartozik. Amúgy az új angela kislemez a COPPELION anime opening és ending dalai, majd az őszi szezonban lesz látható. Kíváncsi leszek rá, ahogy így beleolvastam a történetben ilyen scifi-szerűség lesz. Ha már itt tartunk, a másik anime, ami érdekel az őszi szezonból, az a WHITE ALBUM 2. Nem láttam az első szériát, csak onnan jegyeztem meg, hogy a két endinget Suara énekelte, majd megnézem az első szériát, mielőtt elkezdődik a második.

De térjünk is rá a tárgyra. Régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a KINGS videoklip, de eddig nem volt sehol sem elérhető, mert a kislemez CD + Blu-ray kiadásban jelent meg (a CD only mellett), és azt kevesen vásárolhatták meg, mert eddig nem láttam teljesben a videoklipet, és csak a CD only kiadás scannelt borítója érhető el. Végül a YouTube-on kerestem rá, csak a rövidített videoklipet találtam meg, azt is King Records töltötte fel:

Persze nincs semmi baj azzal, hogy ők tették fel, de akkor várható volt, csak a rövidítettet teszik fel, amolyan ízelítőként. Amúgy én másfajta klipet csinálnék erre a dalra, komolyabbra venném a figurát. Meg találtam egy beszélgetést, ahol az együttes tagjai a kislemezről beszélgetnek:

Megmosolyogtató atsuko bakijai. :)

Van akcióban Samsung TV a Media Markt-ban, 39.990 forintért. Számolgatás után arra jutottunk, hogy ezt megengedhetjük magunknak, így birtokomba került egy Samsung B1930HD TV. HD ready, tehát 1366×768, de nekem ez is tökéletesen megfelel, annak ellenére, ahogy a sorozatszámában van, 19 colos, tehát kb. 48 cm. Nincs is szükségem nagyobbra ebbe a kis szobába, így is nagyon hirtelen kellett venni. Alapból fogja a digitális adásokat, van komponens és USB bemenete. Az USB bemenet ellenére kételkedtem abban, hogy felismeri-e a külső winchestert, de látja, és le is játsza a rajta levő videókat! Úgyhogy jöhetnek a HD animék! Zene lejátszásával nem tudom, hányadán áll, de mivel a külső winchesteren döntő többségében FLAC-ban vannak a zenéim, ezért kételkedek abban, hogy ezeket le tudja játszani. Egyébként most épp az @Tunes. 92. adását nézem, amikor Chihara Minori volt a vendég. Okui Masami és Kuribayashi Minami épp poénkodnak az énekesnő egyik bakiján.

A Wii pedig nagyon szépen mutat. Nagyon meglepődtem a Wii Fitnél, amikor megmért, 22,40 a BMI-m, és 65 kg vagyok. Komolyan mondom, legalább 8 éve nem volt ennyire alacsony a testsúlyom, és nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült elérnem. És tényleg azt tudom mondani, hogy nem kellett komolyan megküzdenem azért, hogy lefogyjak, szinte jött minden magától. Kipróbáltam, hogy néz ki egy Virtual Console játék egy ilyen TV-n. Még egy Nintendo 64 játék is pixeles, de nem zavaró. Mario Golfoztam. Felmerült bennem a válaszidő, ami van az LCD TV-knél, valószínűleg ide vezethető vissza, hogy a Mario Golf új TV-n még jobban késik, így szokni kell az irányítást. Egyébként 5 ms a válaszidő, de ahogy elnéztem, szinte minden TV-nél ennyi.

Úgyhogy most nagyon örülök, azt gondolom, hogy sikerült megtalálni a legjobbat ár-érték arányában. Legalább 5 évig szeretném ezt használni, utána, ha sikerül anyagilag is fellendülnöm, jöhet egy sokkal jobb is.

Valahányszor hallgatom Chihiro Yonekura legutolsó albumát, mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ha most tudott ekkora érzelmeket kiadni magából, akkor eddig miért nem? 10 olyan fantasztikus dalt hozott össze erre az albumára, hogy szerintem ez lesz a legemlékezetesebb albuma. Tegnap este meghallgattam mind a 10 dalnak az eredeti verzióját egyszerre. Az sem lett volna egy rossz válogatás album, de lássuk dalonként őket.

1. you
TV anime Higurashi no Naku Koro ni Kai IN song
Az eredeti dal nagyon érdekes, egyedi darabja a japán anime dalok világának. Ilyen jellegű dalt még nem is hallottam, és az eredeti előadónak is nagyon jó hangja van. Chihiro Yonekura egyszerűsített a dolgán, de amennyire egyszerű lett a hangszerelés, legalább annyira nagyszerű! Ez volt az első nagy rádöbbenés, hogy jé, Yonekura-san így is tud énekelni? Csodálatos, megindítja az érzelmeket.
Chihiro Yonekura > Yuzuki

2. Kimi no Shiranai Monogatari TV anime  Bakemonogatari OP song
2009 végén ismertem meg a dal eredeti verzióját, valahogy olyan furcsának tűnt számomra. Szomorú akarna lenni, de mégsem eléggé hiteles, nagyon összetett az egész, de többszörös meghallgatás után nagyon megtetszett. A supercell által ismertem meg a vocaloid fogalmát, mivel Hatsune Miku-val kezdtek el "együtt dolgozni" (helyes ez így egy nem létező "személy" esetében?), így sokáig azt hittem, hogy ezt a dalt is egy számítógép-hanggal vették fel, de mint kiderült, ezt már valódi hús-vér énekesnő énekelte fel. :) A Nakeru Anison albumnak kicsit unplugged-hatása van, ugyanis semmilyen elektromos hangszert nem használtak a felvétel során, viszont a helyzet az, hogy ez a dal az ő verziójában így vérszegény.
Chihiro Yonekura < supercell

3. Hoshizora no Waltz TV anime Kimi ga Nozomu Eien IN song
Nem is olyan rég írtam Minami Kuribayashi-ról, és mivel nagyon szeretem ezt a dalt Chihiro hangzásában, nagyon kíváncsi voltam az eredeti verzióra, és hát... csalódás, Kurinoko olyan semmilyen hangulatban énekli, vagy legalábbis az az érzésvilág, amit ő énekel ki ebben a dalban, nekem nem jön be. Chihi olyan kedves, bájos, tele van életkedvvel, mosolyt csal az ember arcára. E dal hallgatása alatt jutott az eszembe az, hogy ezzel az albummal a neve ellenére nem megsiratni akarja a hallgatóit, hanem átölelni, megvigasztalni.
Chihiro Yonekura > Minami Kuribayashi

4. Akatsuki no Kuruma TV anime Gundam Wing IN song
Hát, nagyon érdekes dal, az eredeti verziót meghallgatva sokkal jobb. Tele van élettel. Chihiro verziója mindvégig csendes, és bár a végén beindul, de még a szikrája sem gyullad meg annak a bizonyos tűznek, amit Kajiura Yuki gyújt meg a hallgató szívében. Szóltak legendák Kajiura Yuki dalszerzői képességéről, de hogy ezt a dalt így összehozta, az nem semmi. Fantasztikus.
Chihiro Yonekura < FictionJunction YUUKA

5. For Fruits Basket TV anime Fruits Basket OP song
Ritsuko Okazaki (nyugodjék békében) nevét már korábban hallottam, mivel sokat dolgozott együtt Megumi Hayashibara-val, és olyan animéknek írt zenéket, mint a Mahou no Princess Minky Momo, Love Hina, vagy a szóban forgó Fruits Basket. De valamiért soha nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam a dalait, egészen tegnap estig. Hát, ki kell mondjam, hatalmas csalódás ért. Szépen énekelt, szép hangja volt, de nincs benne élet! Vagyis van, de olyan depressziós a hangja. Legalábbis ebben. Még nem láttam a Fruits Basket-et, de a eddigi ismereteim alapján nem egy depresszionista animének képzelem el, hogy indokolt legyen, hogy így énekeljen. Chihiro verziójában jobban visszajön az animének az a hangulata, amit elképzeltem, sokkal bájosabb.
Chihiro Yonekura > Ritsuko Okazaki

6. Diamond Crevasse TV anime Macross Frontier ED song
May'n egy nagyon érdekes jelenség számomra, nagyon fiatalon került be a Jpop-iparba (most 22 éves). Annyira nem ismerem a dalait, csak egy néhányhoz volt szerencsém. Vannak nagyon jók, de olyan érzésem van, mintha ő több akarna lenni, mint egy anison énekesnő, mintha Mizuki Nanához képest ő is sztár akarna lenni. Előbb ismertem meg Chihiro verzióját, amikor megtudtam, hogy az eredeti verzió May'n-től van, igencsak meglepődtem. El tud énekelni egy ilyen mély érzésű dalt? Az én olvasatomban nem. Nagyon hiteltelen az az érzelemkinyilvánítás May'n előadásában, pedig a zene nagyon jó lenne, tartalmaz egy pár izgalmas váltást, ami jóvá teszi a dalt. Chihiro verzió csendes, de az előadásában semmi, semmi, SEMMI HIBA NINCS! Tényleg nem tudok mást mondani róla, minthogy ez így tökéletes, ahogy van.
Chihiro Yonekura > May'n

7. Tori no Uta TV anime AIR TV OP song
Lia csak egy stílusban énekel, de abban nagyon otthonosan: Trance. Bár nem ismertem a dalt előtte, de amikor megtudtam, hogy Liától van ez a dal, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki Yonekura-san a dalból. Hihetetlen kellemes meglepetés ért, hiszen olyan fantasztikus lett az áthangszerelt verzió, és Chihiro hangja is teljesen elvarázsol. Én tényleg, nem értem, miért váratott eddig, hogy ily módon is megmutassa, mit tud. Viszont az eredeti verzió is fantasztikus. Úgyhogy a két előadó közé egyenlőségjel fog kerülni, de itt inkább azt akarja szimbolizálni az egyenlőségjel, hogy mind a két dal fantasztikus a maga stílusában.
Chihiro Yonekura = Lia

8. Yubiwa Movie Escaflowne ED song
Ez az első olyan dal a Nakeru Anison albumról, melynek dala sehogy nem marad meg a fejemben, olyan kellemes, szép, lassú, de igazából semmilyen. És az eredeti verzió sem sokkal jobban. Tipikusan olyan dal, amit sokkal többször kell meghallgatnom ahhoz, hogy megtetszen.
Chihiro Yonekura > Maaya Sakamoto

9. My Soul, Your Beats! TV anime Angel Beats! OP song
Angel Beats... Na, amikor megtudtam, hogy Chihiro ebből az animéből fog énekelni, na gondoltam, kemény fába vágta a fejszéjét. De vajon kiállta a próbát? Mi az, hogy! Sőt! Azt nem mondom, hogy jobb az eredetinél, de olyan fantasztikusan átírta a dalt, annak ellenére, hogy nehezen tudnám elképzelni, hogy ez is Angel Beats! opening lehetne, de annyira jól szól tőle a saját verziójában ez a dal, hogy a japán dalok között is a legjobbak között van. Szerintem az albumhoz jobban illett volna az anime ending dala, nagyon kíváncsi lettem volna, hogy énekli el a Brave Song-ot, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól, de így is nagyon jó, hogy ez a dal került fel.
Chihiro Yonekura = Lia

10. Garnet Movie Toki wo Kakeru Shoujo ED song
Egy szép lírai dallal zárja az albumot Yonekura-sama. Csak mivel ez is eléggé nehezen rögzült a fejembe, ezért erről sem tudok sokat írnak. Nagyon szép dal. Az eredeti előadója, ahogy elnézem, tipikusan jártas a balladákban, és tőle valahogy sokkal szebb az egész.
Chihiro Yonekura < Hanako Oku

Most így, pár hónap után ugyanúgy vagyok Chihiro Yonekura: Nakeru Anison albumával, mint Masami Okui: Self Satisfaction albummal, nem mondható el az összes dalról, hogy mind egytől egyig 10 pontosak, de az egész album, mint egy összkép annyira fantasztikus, hogy csoda, hogy létezik ilyen. Ez a legértékesebb, legmaradandóbb alkotás Chihiro Yonekura repertoárjából, és remélem, hogy ezen túl, csak hasonló minőségű kiadványokkal fog ellátni minket.

Ma olyat műveltünk itt nálam bagszival, hogy én szó szerint kimondtam azt, hogy ezt világra szóló történet kell, hogy legyen, mert meg merem kockáztatni, hogy ilyen senkivel nem fordult elő. :D De szépen sorjában, több említésre méltó is történt.

Két hete jelent meg Kuribayashi Minami válogatásalbuma, mely a "stories" névre hallgat. Nem vagyok nagy rajongója az énekesnőnek, egy pár kislemezét hallgattam meg, de azon dalok nem vettek rá engem arra, hogy további dalokat ismerjek meg tőle. De egy ilyen best of album mindig remek lehetőség egy újabb esélyre. Ezen az albumon szerepel a Tsubasa wa Pleasure Line dala, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Valahonnan nagyon ismerős volt, de az istennek sem akart eszembe jutni, hogy hol hallottam. Nem rémlett, hogy Okui Masami TV műsorában, az @Tunes.-ben hallottam volna, ahol vendég volt Kuribayashi-san, sem az, hogy elénekelte volna az Animelo Summer Live-on. Kíváncsiságból megnéztem a kislemezt, (mivel megjelent kislemezen is) és akkor látom, hogy ez a Chrno Crusade anime opening dala. Hatalmasat koppant, amikor leesett... Basszus, ez ment az Animaxen is, néztem is, és nem jutott eszembe. Ez a felismerés-érzés már-már borzalmas volt. :D Ugyanakkor jó volt betudni azt, hogy ment Magyarországon olyan anime, melynek openingjét Minami énekelte, és a Chrno Crusade viszonylag népszerű nálunk. Különben így a 28 dalt hallgatva azt tudom mondani, hogy vannak kellemes dalai, azokat mindenképp jobban megismerem. pl: boyfriend, Kimi ga Nozomu Eien, Love Jump, Crystal Energy, mind touch és a Tsubasa wa Pleasure Line se maradjon ki. :D

Ma délben meghozta a postás a vaterás rendelésemet, a Game Boy-os Mario's Picross. Élvezetes logikai játék. Mivel soha nem hallottam a Nintendón kívül a Picross-ról, ezért azt hittem, hogy ez Nintendo találmány, de mint kiderült, nem. Bár helyileg nem járunk messze, mert egy japán ember nevéhez kötődik a Picross, és ahogy utánanéztem, magyarul is kapott nevet: Grafilogika. A linkre rákattintva képekben megtekinthető, mi a játék lényege. Nagy ötlet, ha nem is vetekszik az orosz Tetris-szel, de közel jár hozzá. Mario-köntösbe bújtatva pedig még nagyobb a játékélmény, csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon ötletes.

Késő délután, bagszi munkaideje után találkoztam vele a Nyugatinál, majd együtt mentünk a Console Corner-be, ő is felkapta a fejét az akciókra. Wii Partyt, és Wii Fit Plus-t vett. Csökken a Wii-játék kínálatuk, úgy tűnik, hogy terjed a híre az akciójuknak. Viszont az eladó srácra nem bíznék lemezt. Már akkor megfigyeltem, amikor a Wii Fit Plus-t vettem magamnak, hogy szabályosan odakarcolja a műanyag tokhoz a lemezt, mire beleteszi a tokba, nagyon erőszakosan bánik a lemezekkel. Nem szóltam neki érte, mert úgy voltam vele, hogy úgyis utoljára látta a példányomat, csak azért egy konzol üzlet eladójának így bánni egy lemezzel... A vásár után bementünk a Blahánál levő Burger Kingbe, megkajáltunk, utána jöttünk haza.

Azért jött ide, mert tavaly szeptemberben írtam arról, hogy ugye volt gond két Virtual Console játék letöltésével, és mint már akkor kiderült, az volt a hiba forrása, hogy az illegálisan leszedett VC játékokat a Wii memóriájából töröltem, holott azt a WAD manager-ből kellett volna. Gyors talpaló: Van a házilag készített program, a Homebrew channel, ez netről ingyenesen letölthető. Ez megjelenik a Wiiden, erre le lehet tölteni a WAD managert, mely a .wad kiterjesztésű Virtual Console játékokat a netről leszedve ingyenesen felkerülhet a Wii konzolra. Tehát, az egész egy hack. A lényeg az, hogy akkor azért nem tudtunk semmit sem csinálni, mert akkoriban (mintha olyan rég lett volna 2010. szeptembere) kellett volna az LEGO Indiana Jones játék Wiire, hogy meg lehessen hackelni a konzolt, az meg nem egy olyan jó játék, hogy bárkinek is rendelkezésére álljon. Bagszi tegnapelőtt (szombaton) mutatott egy YouTube videót, ahol könnyedén meghackelik a 4.3-as Wiit, percek alatt, mindössze csak a Letterbomb nevű programra van szükség hozzá. És mivel jó véleményt olvasott róla bagszi, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Ki is próbáltuk. A WAD manager installálása okozott némi problémát, de több verzió keresése után megtaláltuk az ideálisat. Feltettük azt a két játékot, melyet tavaly nem tudtam leszedni, a Super Mario 64-et, és a Mario Golfot, majd ezeket gyökerestül letöröltük innen, így szőröstül-bőröstül eltűntek ezek a játékok, a Wii nem látja őket. És most jön a történet hatalmas csattanója: Felmegyünk a Wii Shop Channel-be, hogy leszedhessem ezt a két játékot, ugyanis, amikor tavaly megpróbáltam letölteni, akkor error code mellett, arra is felhívta a figyelmemet, hogy később bármikor letölthetem a játékot. Meg is tenném, ha nem érne hidegzuhanyként, hogy nem találjuk az ingyen letölthető játékok között a Super Mario 64-et és a Mario Golfot. Mint, kiderült, a WAD manager túl jól dolgozott. Viszont annyira beleéltem magam, hogy végre meglesz ez a két fantasztikus játék VC-n, hogy végül úgy döntöttünk, hogy befizetünk 2000 pontra bankkártyával. Mivel volt 400 pontom, így 2400 pontom lett. A másik hatalmas hidegzuhany ekkor ért minket. Rámegyek a Super Mario 64-re, leszedem, és látjuk, hogy nem vont le egy pontot sem!!! A Mario Golfot is így szedtük le. Megmaradt a 2400 pont, ezen percekig röhögtünk, ugyanis a hack, és a WAD manager annyira összezavarta a Wiit, hogy azt hitte, hogy gyökerestül töröltük a játékot, de amikor meg akartam venni még egyszer a játékot, akkor esett le a konzolnak, hogy hoppá, ezért már fizettem egyszer, nem kéne még egyszer kifizettetni vele. Szabályosan úgy jellemeztük, hogy csoda történt. XD

Hát, mi legyen azzal a 2400 ponttal. Megvan! :o Donkey Kong Country széria! Mind a három rész, SNES játékok révén 800 pont, így pont kijön. Le is tudtam szedni, az első és harmadik részt, és nagyon jól tippel az, aki arra gondolt, hogy hack miatt nem tudtam leszedni a második részt. Ugyanis ez is illegálisan volt fent a gépemen, ám ezt is töröltem. Ezt már viszont akárhogy csűrtük-csavartuk, telepítettük-töröltük, nem akart letöltődni. Aztán jutott eszembe, a Wii csak akkor érzékeli, hogy fizettem már érte, ha még egyszer meg akarom venni. Úgyhogy annak "megvásárlása" várat magára. A pénztárca sajnos nem feneketlen. Úgy tervezem, hogy majd összespórolok egy kis pénzt, veszek egy 1000 pontos Nintendo kártyát (már 1000 pontosat is lehet venni), és azzal leszedem a Donkey Kont Country 2-t, valamint a Paper Mariót is, azt már remélem, le tudom szedni. Bagszi ment is haza, mert 22 óra volt, és másnap ment dolgozni.

Játszunk most egy kis Donkey Kong Country-t!

Ahogy írtam az ajándékos topicba, eléggé nehezen jött össze az 1995-ös anime CD-re a dalok. Ennek egyik okát mondtam azt, hogy akkor még nem terjedt el annyi anime világszerte. Kipróbáltam magam most, és összeállítottam, hogy készíthetnék egy válogatás CD-t 2005 legjobb anime dalaiból, akkor melyek lennének azok. Sokkal könnyebben jött össze egy nagyobb lista. Ha rajtam múlna, az alábbi dalokat tenném egy lemezre, az alábbi sorrendben:

1. Ah! My Goddess: Negai (Yoko Ishida)
2. Rozen Maiden Träumend: Seishoujo Ryouiki (ALI PROJECT)
3. Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan: Bokusatsu Tenshi Dokuro-chan (Saeko Chiba)
4. SoltiRei: Float ~Sora no Kanata de~ (Tomoe Ohmi)
5. Naruto: No Boy, No Cry (Stacie Punks)
6. Blood+: Aozora no Namida (Hitomi Takahashi)
7. Mai-Otome: Dream Wing (Minami Kuribayashi)
8. Gallery Fake: Dakara, watashi wa Utau (Natural High)
9. Kore ga Watashi no Goshujin-sama: TRUST (Masami Okui)
10. One Piece: Mirai Koukai (Tackey & Tsubasa)
11. Tsubasa Chronicle: Blaze (Kinya)
12. Jigoku Shoujo: Karinui (Mamiko Noto)
13. Trinity Blood: Dress (BUCK-TICK)
14. Mobile Suit Gundam SEED Destiny: PRIDE (HIGH and MIGHTY COLOR)
15. Bleach: LIFE (YUI)
16. Super Robot Wars Alpha 3: GONG (JAM Project)
17. Animelo Summer Live: ONENESS (Anisama Friends)

Kíváncsi vagyok véleményekre, kihagytam-e esetleg valamilyen fontos dalt a 2005-ös évre, mely esetleg meghatározó volt. Egyszerre tettem bele ismert és kevésbé ismert dalokat is, szerintem ez azért jó, mert így a kevésbé ismert anime dalok is nagyobb hírnevet szerezhetnének, és így a hallgatóság meghallaná, hogy nem csak a slágerlisták élén vannak az igazán jó dalok.

I wish

Ismét egy albumot lezáró dal következik. A Masami Life záróakkordjában ismét egy barátjáról emlékszik meg, aki sokat segített neki az életben, és ezen dalban boldogságot kíván neki. Én nagyon szeretem, elsősorban azért, mert végtelenül nyugodt, amikor ezt hallgatom, akkor egy késő esti, éjszakai csendes utcakép jut eszembe, épp csak egy-egy autó, busz megy el, valamint egy pár ember sétál, aki munkából tér haza, és arra gondol, milyen jó lesz hazamenni ahhoz, akit nagyon szeret. Tényleg igazi mestermű ez a dal, melyet Okui Masami énekes-barátnőjével, Minami Kuribayashival írt.