Mivel Hollandiában (többek között) ugyanúgy jelennek meg Disney Blu-rayek, a legújabb filmekből is, ezekből akartam venni magamnak egyet. Egyrészt gyűjteménybe, másrészt ezáltal is gyakorolni a nyelvet. A legolcsóbb megoldásnak a BoekenVoordeel tűnt, ahol annyiért adták az új Blu-Rayeket, mint a CeX-ben a használtakat. A használt Disney Blu-rayek külföldön is relatíve magasabb áron vannak, olyannyira, hogy megéri jobb helyen újonnan venni, mert semmivel sem drágább.

A holland változatokon általában hollandul és franciául rá vannak írva a információk, mert így Belgium egész területén szintúgy tudják értékesíteni. A Mulannak nagyon örültem, hogy meg tudtam venni, hiszen továbbra is az nálam a #1 Disney klasszikus, ezért azt mindenképp szerettem volna. Mivel Magyarországon nem jelent meg a film Blu-rayen, ezért most láttam először a filmet Full HD-ben és bizony, megérte. Ami a hangot illeti, csak az angol szinkronnak van mbps minőségű hangja, a többi jellemzően 640 kbps minőségben szól. Tehát, veszteségmentes, de azért teljesen mégsem.

A Jégvarázs 2, az Aladdin és az Oroszlánkirály meg alapvetően jó, de inkább az utóbbi kettő. Igazából a Jégvarázs 2 sem annyira rossz, mert jól rávilágít arra, hogy a problémák forrását bizonyos esetben az ősökben érdemes keresni, de a Disney annyira nem tudja levetkőzni a saját sztereotípiáit, hogy még komolyabb mondanivalót a maga idealista módján tálalja. Ezzel egyrészt maga a mondanivaló is érvényét veszti, másrészt, nem ajánlható minden korosztálynak. Disney klasszikusnak elmegy, de komolyabb történetek hiteles elmesélésében a Pixar sokkal erősebb.

Az Aladdin és az Oroszlánkirály filmadaptációit meg kifejezetten szeretem. Én nagyon szeretem az Aladdin Ezeregy éj és a Hipp-Hopp felújított változatát, nagyon jól áthangszerelték, tetszik a dinamikája, illetve érzelmileg is erősebb, talán felnőttesebb is. Az biztos, hogy jobban érzem az új változatokat, mint az eredetit. Az új dalok is tetszenek, viszont a többi régről ismert dal (Jóbarát, Ali Ababwa) eredetiben jobb. Viszont, amit a mai napig furcsának tartok, hogy kizárólag flamand szinkron van az Aladdinból, holland nincs. A különbség pedig hallható, flamand szövegből jóval kevesebbet értek, mint hollandból. De legalább felirat formájában létezik hollandul, így az segít. Nem tudom, hogy fogunk-e az egyetemen flamandot tanulni, de sok szót, szókapcsolatot nehezen tudtam a hollanddal összeegyeztetni. Egyébként a holland DVD-kiadáson a magyar szinkron és felirat is rajta van, Blu-Rayen nincs. Mondjuk, milyen szép lenne, ha a hollandoknak rendelkezésére bocsátanák a jobb minőségű magyar szinkront, míg abból mi nem kapunk, hiszen Magyarországon jó ideje nem kapható Disney Blu-ray.

Az Oroszlánkirályt holnap fogom megnézni, azt is szerettem. Kíváncsi leszek, milyen a holland szinkron. Egyébként a Blu-ray kiadások extrákkal is bőven el vannak látva (míg nálunk, a DVD-változatok extrák nélkül jelentek meg), meg fogom azokat is nézni, kíváncsi vagyok rájuk.

Ma megjelent az élőszereplős Aladdin és Oroszlánkirály DVD-k, közülük az Aladdint vettem meg. Méghozzá azért, mert rákerült a flamand szinkron és holland felirat. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen a lesz flamandul, és mennyire hasonlít a hollandhoz. Mivel láttam már magyarul, ezért egyből idegen nyelven néztem meg. Érdekes volt a belgák holland nyelvén nézni a filmet. Alapvetően kevesebb szót hallottam ki, inkább a holland feliratot értettem. Tényleg lehetnek különböző szóhasználatok, ahogy előzetesen tanultunk már néhányat. Mindenesetre a beszéd számomra szokatlanul szép volt, azt a nagyon harácsolós, hörgős beszédet nem hallottam. Inkább szóhasználatban vettem észre különbséget, de volt jó néhány szó, amit flamandul is értettem..

Egyébként egész jó a film szerintem, a jobb élőszereplős Disney filmek közé sorolom. Bár egyébként azt tippelem, hogy nemcsak azért nem aratnak osztatlan sikert a Disney klasszikusok élőszereplős változatai, mert sokan a pénzt sejtik az egész mögött, hanem mert ezek a tündérmesék, csak animációban működnek igazán. A színészi játék nem volt az igazi, mintha nem éreznék át a történet mese-mivoltát. De valahogy a miliőt sikerült átadni, sőt! Nekem még 1-2 újrahangszerelt változata is nagyon tetszik. Például az Ezeregy éj és a Hipp-Hopp dalok. Ezek nekem nagyon bejönnek az új hangszereléssel, mert úgy adnak új értelmet a daloknak, megőrizték az eredeti hangulatát. De hát ez a feldolgozások értelme. Mindazonáltal maga a film nekem olyan 6 pont. De majd írok róla részletesebben később, ha úgy érzem, hogy lesz annyi gondolatom, hogy külön postot tudok rá szánni.

A kezdőképernyőn jelen van mind a holland, mind a flamand nyelv, mint választható.

Sikerült megvenni Almási Kitti legújabb könyvét, illetve a Jégvarázs 2 DVD-t.

Ahogy írtam korábban, sok jót remélek az új Almási Kitti könyvtől, mert a Facebook, Instagram oldalaiban és YouTube csatornáiban is sok jó gondolatot oszt meg, amelyeket a könyvből idéz. Ezeket rendkívül progresszívnek gondolom, tényleg az tetszik, hogy nem ítél el semmilyen rossznak bélyegzett tulajdonságot, hanem keresi azok az okát, gyökerét, ezáltal ad rájuk magyarázatot. Ezt azért tartom fontosnak, mert így válnak kimondhatóvá olyan dolgok is, amik ha nem is feltétlen tabuk, de szégyen kimondani, mert biztos, hogy megbélyegeznek miatta. Ezért ezeket csak a legközelebbi barátoknak mondjuk el. Azt remélem, hogy több ilyet fogok olvasni a könyvben. Az biztos, hogy a fejezetcímek érdekfeszítőek, biztos vagyok abban, hogy végig fogom olvasni. Fogok még írni róla.

Örülök, hogy feltámadt a Pro Video, így jönnek az újabb Disney DVD-k. Első körben a Jégvarázs 2 és a Toy Story 4 jelentek meg, jövő szerdán jönnek az Aladdin és az Oroszlánkirály élőszereplős változatok DVD-i. Igazából nem terveztem ilyen korán megvenni a Jégvarázs 2 DVD-t, de amikor láttam, hogy rajta van a német szinkron és német felirat, akkor semmi kétségem nem volt, hogy ez kell nekem, méghozzá a lehető leghamarabb! Szerintem nincs is olyan magyar kiadású DVD-m, amin van német szinkron vagy felirat. És én, aki akármennyire szenved a német nyelvvel, mégis imádja, ez nálam nagy súllyal vetett a latba, amellett, hogy Disney DVD. Mindenképp meg fogom nézni németül is, de ma magyarul, mert most láttam először. Így első végignézés után alapvetően tetszik, inkább kellemes csalódás volt. Bár az eleje, az a túlzott idilli kép nekem már túl sok volt, de a kaland része kifejezetten tetszett. De az, amiért volt az egész kaland az nekem a nagyobb a füstje, mint a lángja tipikus esete. De majd megnézem németül meg angolul is (természetesen az angol szinkron is rajta van).

És akkor a két DVD együtt, Egyébként soha nem voltam nagy rajongója a Jégvarázsnak. Akkor jöttem rá, hogy mi nem tetszik benne, amikor megnéztem az első filmet angolul is. Ez azon kevés Disney klasszikusok közé tartozik, amelynek nem tetszett a magyar szinkronja. Túlzásosan negédes, tenyérbemászó, annyira érződik, hogy a tizenéves lányok a célközönség, mert a különböző relikviáknak ők lesznek a fő vásárlói csoportja. Viszont amikor megnéztem angolul, jobban átjött a történet mondanivalója. A poénok viccesebbek voltak, és többet nevettem az egészen. Kíváncsi leszek a német szinkronra, remélem úgy jobban fog tetszeni a második film.

Amit még soron kívül meg fogok venni, az az Aladdin élőszereplős DVD. Azon ugyanis flamand szinkron és holland felirat van! Flamand, a belgák által beszélt holland nyelv! Kezdjük egyébként egyetemen tanulni a holland és a flamand nyelv közti különbséget. Azért van néhány, mindenképp meg fogom tanulni, de egyébként sokkal inkább Hollandia-párti vagyok. Drága holland barátom, Humbby mondta, hogy előszeretettel gúnyolódnak a belgák által beszélt holland nyelven, és az a helyzet, hogy meg tudom érteni, hogy miért. Néhány alkalommal holland nyelvórán házi feladatként meg kellett nézni néhány tanító jellegű videót. Néhány videónál feltűnt, hogy egyáltalán nem olyan a holland beszéd, mint amilyet megszoktam. Akkor esett le, hogy miért, amikor megláttam a linkben a ".be" végződést. Ez belga weboldal, és amit hallottam, az flamand stílusú holland. Irgalmatlanul bántotta a fülemet, nagyon csúnyán mondják a "g" és "ch" betűket. Ha valaki azt mondja, hogy a holland nyelv erősen hörgős, harácsolós, a flamand ennek a négyzete. Nem mondom, a dél-hollandok beszédét is szokni kellett, de az még hallgatható számomra. Az északon élő hollandok beszélik szépen (a mi fülünknek) a nyelvet. Ők a g-t szinte úgy mondják, mint mi, a ch meg inkább a német ch-hoz hasonlít. Mindenesetre meg fogom nézni az Aladdint flamand-hollandul is, mert azért érdekel. Meg becsülöm, hogy végre nyugati nyelveken is adnak ki Magyarországon DVD-ket.

Ma megvettem a második Disney DVD-t, ami még hiányzott a gyűjteményemből, a Dumbót. Ennél a DVD-nél vártam a leginkább, hogy menjen le az ára, mert ezt láttam a moziban, és emlékszem, milyen rossz szájízzel jöttem ki a film végén. Sokat nem reméltem tőle, de tudtam, hogy sokallani fogom érte az 1.999 forintot, és bánni fogom, ha az lesz, hogy feléled a Pro Video, és újra piacra dobja, immár nyomott áron, 990 forintért. Mindenesetre megvettem, vállalva a következményeket, és nem kaptam jobb eredményt, mint a moziban.

Már az első Disney klasszikusok megfilmesítésénél hangosak voltak azok a kritikák, hogy a cég végső célja ezekkel a filmekkel nem más, mint megtömni, az amúgy is feneketlen páncélszekrényüket. Ezt már akkor elhittem, láttam benne igazságot. Gyakorlatilag nem is túlzás kijelenteni, hogy ha készpénzben lenne minden pénz, ami a Disney birtokában van, rekonstruálhatnák maguknak Dagobert bácsi páncéltermét, mert akkorára van szükségük. De én ezzel alapvetően nem foglalkozok. Úgy vagyok vele, amíg kiváló filmet látok, addig a bevétel, és a ráfordítás, számomra csak egy extra információ, ami anyagiakban és sikerben is visszaigazolja a film minőségét. Ideális esetben, persze. De ezt a filmet annyira rossz volt látni, hogy itt már én is azt gondoltam, hogy a Disney már nem jön ki új ötlettel, csak a pénz a fontos. Konkrétan meg is fogadtam, hogy se az Aladdint, se az Oroszlánykirályt nem fogom megnézni a moziban. És így is lett. Nem láttam őket, fogalmam sincs, milyenek.

A legrosszabb az egész filmben a színészi játék. Az csak egy rossz pont, hogy mindenki sablonszerepet játszik: Ott vannak a gyerekek, akik még hisznek a csodákban, a csodákból kiábrándult apjuk, valamint a pénzéhes cirkuszigazgató, aki mindent a bevételben mér. De ennél rosszabb, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a színészek nem élvezik a szerepüket. Eljátsszák a szerepüket, mert leszerződtették őket, de nagyon ritkán látok ennyire erőltetett színészi játékot. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy a színészek utálják az egész filmet. Csak legyenek túl rajta a lehető leghamarabb. Egyetlen egy szerep tetszett, a kövér cirkuszi mutatványosé, aki a végére hableány lett. Talán nem is ez, nem maradt meg bennem, hogy mi lett ő a film végére. Az a lényeg, hogy ő az egyedüli, aki jó volt színészként. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor eljátszotta, hogy ő a vízben akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Ahogy bedobta őket a vízbe, az tényleg vicces volt, és nevettem rajta. De sajnos ez az egyetlen jó jelenete az egész filmnek.

Pedig látványvilágra nem lehet panasz. A film 1919-ben játszódik, láthatóan azon voltak, hogy korhű jelmezekkel és ruhákkal, tárgyakkal, felszerelésekkel, visszahozzák az adott kort. Ebben mindenképp a maximálisat nyújtották. Ahogy a film végén a tűz is, bár ha sablonszerepről meg sablonjelenetről beszélünk, azért az ott nagyon jelen volt. 30-on túl már nekem sem lehet bemesélni, hogy apa a gyerekekkel az égő sátorban várják a sorsukat, megjelenik Dumbó, aki a semmiből kimenti a bajba jutottakat. Már önmagában azért sántít az egész jelenet, mert azért nyilvánvaló, hogy abban a forróságban minimum rosszul kellene lenniük, de rosszabb esetben füstmérgezés is beállhatna. Az már csak ezután jön, hogy mennyire fájdalmasan sablonos a jelenet. De még ezer és egy helyen bele lehetne kötni a filmbe, de azt gondolom, hogy ennyi is elég, hogy demonstráljam, hogy miért rossz a film.

Most pedig lássuk magát a kiadást. A DVD-re a megszokottól eltérően nem 21:9-es képaránnyal került fel a film, hanem 16:9-ben. Én ezt inkább előnynek gondolom, mert azért sokaknak még 16:9-es képarányú TV-jük, monitorjuk van, így a kép az egész képernyőt betölti. Ráadásul adott esetben régi TV-n is jobban nézhető. Amúgy megéri, mert a kép nagyon szép. A hang is 5.1-es, 384 kbps, ahogy az szokás DVD-nél, ami érdekesség, hogy a megszokott angol és magyar hang mellett nem cseh és szlovák van, hanem finn és svéd. Északi nyelvet tanulók előnyben. Extra viszont ezen a DVD-n sincs, pedig egy "így készült" vagy "audiókommentár" menthetette volna a menthetőt.

Így viszont marad egy hitvány DVD-kiadványnak, a film meg olyan Disney-klasszikusokkal versenyez nálam a legrosszabb címéért, mint az Alice Csodaországban vagy a Kőbe szúrt kard.

Film: 3/10
Kép: 9/10
Hang: 9/10
Extrák: 0/10
Borító: 5/10

+ Kiváló kép- és hangminőség.
- Az egyik legrosszabb Disney film, semmi extra.

38%

Úgy döntöttem, hogy ami Disney DVD-t még el tudok érni a legújabb megjelenések közül, azokat megveszem. Nagyon keveset látok már közülük elérhetőnek mind üzletben, mind neten, és úgy hírlik, hogy a Pro Video valójában elvesztette a jogot a Disney DVD-k forgalmazásától. Ezt talán még így korai kijelenteni (nem tudok én legalább is ilyenről biztos forrásból), mert lehet még arról szó, hogy a koronavírus miatt nincs lehetőség kiadni, új példányokat gyártani a DVD-kből. De lehet intőjelnek is nézni azt, hogy az Aladdin és az Oroszlánkirály filmek a mai napig nem jelentek meg DVD-n. Nagy titkok tudója akkor leszünk, ha a Pro Video visszaáll a régi kerékvágásba, én mindenesetre úgy döntöttem, hogy amit még lehet, azt megveszem. És meg is lehet venni. Első körben a Hihetetlen család 2 jött meg.

Amivel jól is jártam, mert volt egy példány belőle Békéscsabán a Libriben, a hátulján 2.999 forintos ár volt. Nem mondom, szívtam a fogja a miatta, de úgy döntöttem, hogy legyen. Megveszem. A pénztárnál viszont 1.990 forintos árat adott ki a gép. Lehet olcsóbban adni, nem vagyok ellene. Így azért már kicsit jobb. A filmről és a DVD-ről majd később írok, első körben annyi, hogy nagyon tetszett. Jó volt, hogy nem mint egy kötelező jellegű Disney folytatás volt, hanem valódi történetet kapott. Jó volt a történetvezetés is, végig éberen tartotta a figyelmemet. Részletesebb elemzés majd később.

A DVD-n helyet kapott a Bao című rövidfilm, amit a moziban a film előtt adtak le. Jószokásuk a Pixarnál egy rövidfilmmel kezdeni a vetítést, melyek mind csak pár percesek, de a mondanivalójuk, és a kifejezésmódjuk miatt nagyon emlékezetesek. Nem különb a Bao sem, ami azért is kedves számomra, mert egy ázsiai család életébe nyerhetünk betekintést. Magát a mondanivalót (szeretet, szerettünk elengedése, ha el akar menni) már többen is feldolgozták, de ha a körítés egyedi, vagy saját, az mindenképp érdemel némi figyelmet. Egy "dumpling" kel életre (fogalmam sincs, mi a magyar neve, de nővéreméknél mi is szoktunk csinálni, és az angol nevét mondják) baba formájában. A hölgy megszereti, és mindegy sajátjaként neveli. De ahogy a gyerekeknél lenni szokás, ahogy cseperednek, úgy ragaszkodnak egyre kevésbé az anyjukhoz, és akarják élni a saját életüket. Hasonlót láthatunk itt is. Bizony ez az hölgy is nagyon megszereti a dumpling formájú kisbabát. Sajátjaként neveli, és bizony egy idő után neki is meg kell küzdeni azzal a gondolattal, hogy a gyerek, ahogy tinédzser lesz, úgy akar leválni az anyjától, és bizony ezzel szembe kell nézni ezzel a hölgynek. Hogy miként teszi ezt, és mi lesz a vége... Nem olyan hosszú az a 7 perc, hogy ne nézze meg senki. Főleg, mert nagyon érdemes.

Tehát jó vásár volt egy DVD, még kettő vár megvásárlásra:

• Dumbó
• Ralph lezúzza a netet

Ahogy írtam feljebb, sem az Aladdin, sem az Oroszlánkirály nem jelent már meg DVD-n, ahogy a Toy Story 4 sem. Ezek sorsáról nem tudok semmit, bízzunk egy későbbi megjelenésben.

Ez most erősen elmélkedő jellegű blogpost lesz, mert ahogy írtam a játékzenei CD-ket, írtam a Super Mario 64-ről, hogy azért nem szoktam hallgatni a zenéjét, mert túlzottan szép a végefőcím zenéje, mintha egy idealista világot festene fel. Ezen gondolkodtam el. Rájöttem, hogy ugyanez igaz a The Legend of Zelda: Ocarina of Time-ra. Ott is azt érezteti a végefőcím zene, hogy minden rossz forrása Ganondorf, ha őt kivégezte Link (társaival együtt), akkor utána minden szép és jó, és ő a hős. Hero of Time, vagy mi a fene... Ráadásul az Ocarina of Time vége annyival is "hatásosabb", hogy nem egyedül győzi le végül Ganont, hanem az öt bölccsel együtt (Saria, Darunia, Ruto, Impa és Nabooru), akiktől kapjuk a medálokat a felnőtt Dungeonökben. Ez azért érdekes, mert ők öt különböző faj, és Linkkel együttes erővel győzik le a gonoszt. Ez jelképezheti azt, hogy mindegy, hogy honnan jöttél, ha összefogunk, együtt csodákra vagyunk képesek. Már ez önmagában eléggé idealista, nagyon szép lenne, ha tényleg így lenne, de sajnos a valóság nemcsak ez. Mint ahogy a vége sem.

Az, hogy ott van vége a két játéknak, hogy le van győzve a gonosz, és utána minden szép és jó, eléggé meseszerű, erősen reflektál a Disney klasszikusokra, melyek hasonlóan végződnek. Érdekes belegondolni abba, hogy ezek a dolgok 10-15 éve meg persze gyerekként egyáltalán nem zavartak, de most, 30-on túl, amikor már megtapasztaltam néhány dolgot az életből, jobban igényem van arra, hogy olyan történeteket lássak, melyek inkább reflektálnak a való életre, semmint hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak" jellegű meséket olvassak, rajzfilmeket nézzek vagy történetű játékokkal játsszak. Mondjuk a boldogság hajszolására is újabban valóságos marketing alakult ki, köszönhetően a coachoknak, egótrénereknek, akik pont arra építenek, hogy egyrészt elhitték gyerekként az ilyen rajzfilmeket, meséket, másrészt meg nagyon sok szülő óvta a gyerekét, mindent megadott neki, ezért amikor az nagykorú lett, csak pislog, hogy az élet nagyon nem olyan, amilyennek gyerekként megélte. Ezért mondják azt, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy. Miért, amint felnőtt lesz az ember, onnantól csupa szenvedés az élet? Erről írtam az animés blogban, amikor írtam a MondoCon élménybeszámolót, és a karaokénál valaki azért énekelt Nagy Ferót, mert hogy szívás az élet. Már ott írtam, hogy lehet így is látni a dolgokat, én inkább azt mondom, hogy az élet folyamatos küzdelem, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha valaki aznap sikeresen megvívta a maga küzdelmét, vagy ha nem is járt sikerrel, de mindent megtett,  ami tőle telhető, akkor nyugodtan fog aludni éjjel. A siker nem feltétlen jó ide, mert emberek vagyunk, nem istenek, ezért nem sikerülhet minden, azzal már jobban tudok azonosulni, ha mindent megtettünk, képességünk 10 egységéből beletettük mind a 10 egységet, akkor nézünk este nyugodt lelkiismerettel a tükörbe, és fogunk aludni éjjel.

Csak mivel rajzfilmek, játékok véget érnek, ezért legtöbbször ezeket happy enddel zárják le, amik egy idealista világot festenek. Ezekkel az a baj, hogy nem reflektálnak a való életre. Kis kitérővel vegyünk egy Disney klasszikust: Aladdin beleszeret Jázminba, göröngyös úton ugyan, de egymásra találnak, és véget ér a rajzfilm ott, hogy Jázmin Aladdint választja, és boldog mindenki. De hogy utána mi van, milyen a kapcsolatuk, milyen a házaséletük, milyen nehézségeken mennek keresztül, azt hogy kezelik, arról már nincs szó. Illetve néhány Disney klasszikusnak van folytatása, ahol betekintést nyerhetünk a főtörténet utáni eseményekbe, és azért vannak nehézségeik. Csak ezek nincsenek annyira a köztudatban, mert sokkal rosszabbak, mint az első filmek. Annak ellenére, hogy némelyekben tényleg komoly baki van, én személy szerint szoktam ezeket becsülni ezeket a folytatásokat, sőt! Én jobban szeretem az Oroszlánkirály 2-t, mint az első filmet. Mert az a "boldogan éltek míg meg nem haltak" sablon utáni állapotot mutatja be meglehetősen jól és hitelesen, úgyhogy az Oroszlánkirály 2 magasan a legjobb folytatás, amit Disney klasszikussal elkövettek. És ott láthattuk, hogy annyira nem élnek boldogan.

Úgyhogy az Oroszlánkirály ebből a szempontból nagyon jó ellenpélda, de hogy visszatérjek az Aladdin-féle szerelmes történetekre, még azoknak a pároknak sem boldogság és öröm az élete, akik szerelemből jöttek össze, és imádják egymást. Nemhogy nekik is megvannak a maguk nehézségei, melyekkel érdemes kompromisszumot kötni, hanem hogy pont hogy ők tudják egymásnak a legnagyobb fájdalmat okozni sokszor akaratlanul pont azáltal, hogy annyira szeretik egymást. Úgyhogy óvatosan ezekkel az idealista világábrázolásokkal, kezeljük helyén a dolgokat, és fogadjuk el azt, hogy a boldogságért minden egyes nap meg kell küzdeni. Mert a boldogság nem konstans állapot, ahogy hirdetik egyes sarlatánok. Ha valaki engem kérdez a boldogság egyenlő az elégedettség érzésével. Azzal az elégedettség érzésével, hogy az adott napon éltem. Oly módon, ahogy fentebb írtam. Ezáltal élhetünk boldogabban, amíg meg nem halunk.

Megörültem annak, amikor néhány napja láttam a Tescóban, és a Media Markt-ban, hogy újabb Disney-klasszikusokat adtak ki O-Ringgel. Ami meglepett, hogy olyanokat is, amiket soha nem láttam se régen Videokazetta-, se DVD-kiadásban. Különösen örültem, hogy az egyik nagy kedvenc Disney-klasszikusom, a róka és a kutya is megjelent O-Ringes kiadásban. Meg is vettem magamnak. Nagyon szeretem, mert sokban elüt az átlag Disney-klasszikustól. Egyrészt nincs benne Barbie-külsejű lány, aki maga a tökéletesség és valósággal elfogy, valamint a történet sincs túldramatizálva. Pont ezen két ok miatt nem tudok megbarátkozni a Jégvarázzsal. És mivel helyes lányok a főszereplői, melyekkel a kislányok tudnak azonosulni, ezért rendkívül sok extra bevételt hoz a különböző relikviákkal a konyhára. Érdemes azt megfigyelni, hogy az olyan Disney-klasszikusok, melyek mögött nincs ekkora pénz, az általában feledésbe merül. Azokkal nem találkozhatunk a boltok polcain, és nem is igazán beszédtéma. Így merülnek feledésbe az olyan tényleg nagyon jó Disney-klasszikusok, mint a róka és a kutya.

Ez a film azért is élt meg nálunk mostoha sorsot, mert nem jelent meg a '90-es években videokazettán, amikor nagyobb kultusza volt a filmeknek, és több videokazettát adtak el, mint most bármilyen DVD-t, Blu-ray-t. Az egyik kiemelkedő példa erre, hogy az Oroszlánkirályból 125.000 körüli példányt adtak el, amikor 1995-ben megjelent videokazettán. Ez óriási szám. Mondjuk óriási dolog volt az Oroszlánkirály, láttam annak idején, 1994-ben moziban, és tényleg egy élmény volt. Tehát mivel kimaradt a nagy videokazettás korszakból a róka és a kutya, ezért nem vált annyira ismertté. Nem emlékszem arra, hogy a TV-k játszották volna, moziba nem vetítették (ennek utánanéztem), csak megjelent 2007-ben DVD-n. Pedig sokkal többet érdemel. Ezért is örülök, hogy végül megjelent O-Ringgel, szép kiadást élt meg.

A belső borító teljesen ugyanaz, mint az eredeti, 2007-es kiadás. Talán ez az egyik leghitelesebb Disney rajzfilm a barátságról, és annak nehézségeivel. Nehézség meg főleg akad, ha az ösztöneik szerint egymás ellenségei. A vadászkutya a róka életére tör. Ők viszont barátok lesznek kölyökkorukban. Ez a barátság pedig pont úgy jelenik meg, ahogy mondjuk két óvodás korú fiú barátságot köt egymással. Úgy játszanak, nevetnek, jól érzik magukat, megígérik egymásnak, hogy örök barátok lesznek. Hitelesnek tartom azt, ahogy a rajzfilm megjeleníti ezt a barátságot, az én fejemben megjelentek azok a kisgyerekkori emlékek, amikor ilyeneket megéltem, amik tényleg széppé tették az óvodás- és általános iskolás éveket. És miért is ne lehetne egy kisgyerekkori barátság tényleg örök? Ha két baráti szív találkozik, az átvészelheti a különbözőségeket, és összetartja őket az, ami miatt megkedvelték egymást. Most ez talán elcsépeltnek hangzik, de például nekem megmaradt gyerekkori barátság mostanra is, valamint tényleg hitelesnek látom, ahogy megjelenik ez a róka és a kutyában.

Persze a különbözőségek itt is megjelennek, hiszen a kutyának egyszer el kell indulnia vadászni, a gazdája kötelezi erre. A róka pedig egyedül marad, sőt, egy "baleset" miatt bizony egymás ellen fordulnak. És hogy mi lesz ennek a vége? Na de kérlek, 799 forint igazán nem sok egy igényes kiadású fantasztikus filmért. Ami személy szerint nagyon tetszett, hogy az özvegyasszony magyar hangja Kassai Ilona. Ha van jó magyar szinkronszínész(nő), aki miatt érdemes magyarul filmet nézni, az Kassai Ilona. Hihetetlenül kellemes hangja van, emellett annyira jól és hitelesen elő tud adni különböző érzelmi helyzeteket a hangjával, hogy élmény minden egyes pillanatban hallgatni őt.

Sajnos ennek a Disney-klasszikusnak is vannak negatívumai. Az egyik az elcsépelt befejezés. Nem feltétlen reflektál a való életre. A másik, a szörnyű dalok. Csak Bölcs Mama (aki egy bagoly) énekel a dalban, de egyrészt rettenetesen egyhangú a zene, semmi kiemelkedő nincs benne, másrészt idióta a szöveg, harmadrészt meg sokszor elcsúszik a ritmus, hogy a szöveg hű legyen a jelenethez, és gondolom az eredeti szöveghez, hogy élvezhetetlenné válik az egész. Dalok tekintetében nagyon gyengén muzsikál (hogy stilszerű legyek) ez a Disney-klasszikus, ami főleg annak fényében fájó, hogy ezekben az időkben különösen erős volt a Disney a fülbemászó, egész életünkben fejünkben maradó, sokszor kifejezetten kellemes dalokban, de a róka és a kutya ebben csúnya kivétel. Mondjuk Bölcs Mama "bölcselkedései" egyébként is idegesítőek.

Ezekkel együtt is tudom ajánlani ezt a Disney rajzfilmet. Aki tud azonosulni azzal a barátsággal, amit megjelenít, és ahogy megjeleníti, az egy nagyon szép, hiteles, szívbemarkoló történetet fog látni, ami életre szóló élmény lesz.

Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A '80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a "varázssajt" hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha "összetalálkozunk" a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a... Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy "csak" egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt... Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el... Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: "Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!..." Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy "És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!" ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten "összejártunk", szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L'art Pour L'art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

Az Oroszlánkirály

Annak idején hatalmas médianyilvánosságot kapott, korának legmeghatározóbb animációs filmje. Szinte minden körülötte forgott még minálunk is, az InterCom weboldala szerint az első kiadású videokazettából 125.000 példányszámot adtak el, ami hatalmasnak számított még akkoriban is. Nálam "csak" a 9. helyet érte el, mert számomra túlságosan nagy hatásúak voltak a jelenetek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érdemli meg a maga hírnevét, de az én szubjektív listámban itt foglalt helyet.

Szép történet Szimbáról, az élet körforgásáról. Megszületik az kis trónörökös Szimba. Ennek a bácsikája, Zordon nem örül, mert így nem ő követi a testvérét a trónon, ezért elhatározza, hogy megöli Szimbát, és Mufasát. Szimba az évek során szépen cseperedik, apjával sokat játszik, és tanítja, mi a helyes, és mi nem. Ám nem beszél arról, hogy mi van a büszkeföldén túl, így Szimbát felcsigázza, hogy mi lehet ott.  Rábeszéli a kis barátnőjét, hogy tartson vele. Elmennek az elefántcsonttemetőbe, ahol összetalálkoznak a három hiénával, akik nem kímélik az életüket. Ekkor jön meg Mufasa, így a kölykök megmenekültek.

Ám sajnos az ördögi terv kivitelezéséhez nem kell sok. Zordon megindítja a Gnúcsordát, és Szimba is köztünk van. Az apja, Mufasa rohan, hogy megmentse a fiát. Meg is menti, ő is feljutna, de Zordon megragadja, és letaszítja a mélybe, így ő meghal. Szerintem, ha lenne minden idők leghatásosabb 10 filmjelenete, ez biztosan benne lenne. Életem egyik legmegrázóbb jelenete volt, sokáig ezért nem szerettem visszanézni a rajzfilmet, mert tényleg, szavakba nem lehet önteni, hogy mennyire hatásos. Ekkor jelenik meg Zordon, hogy ő a hibás az apja haláláért, és menekülésre készteti. Szimba el is megy, még maga se tudja, hol köt ki. Zordon "bejelenti" Mufasa és Szimba halálát, ezért ő az új király.

Szimba egy távoli földön annyira kifárad, hogy elalszik. Egy vaddisznó, és és egy szurikáta (Timon és Pumba) találja meg. Kis oroszlánunk felébred, két új társa először megijednek tőle, de aztán látják, hogy nem bánt senkit, és végül összebarátkoznak. Szimba mellettük nő fel, és az általuk képviselt életelv szerint él, ami bizonyos szempontból jó, de nem mindig helyes.

Eközben Büszkeföldén az élet távolról sem rózsás. Amióta Zordon a király, azóta együtt élnek az oroszlánok, és a hiénák, és az oroszlánhölgyeknek kell mindig vadászni, ám lassan már tartalékaikat is felélik. Egy szép napon az egyik oroszlán elmegy vadászni, és arra mezőre köt ki, ahol Szimbáék is vannak. Összetalálkozik Szimbával, és csak később ismeri fel, hogy ő a gyerekkori barátnője, Nala. Iszonyúan megörülnek egymásnak, együtt játszanak, és talán... egymásba is szeretnek. Ám a nézeteltérések hamar kiütköznek, hiszen Nala hazahívja, de Szimba nem akar, neki új élete van. Ekkor sértődötten búcsúznak egymástól. Nem sokkal később, Rafiki, a mandrill megérzi, hogy Szimba él, ezért megkeresi. Megtalálja, és a maga ravasz módján ráveszi Szimbát, hogy térjen vissza. "Nézd meg jobban!" És látja! Visszatér! Rájön, hogy neki még dolga van.

Zordon nagyon ledöbben, amikor látja, hogy Szimba még él. Nyilván magától nem adja át a királyságát, így meg kell küzdeni érte. Vérre menően kemény csatát vívnak, mind a ketten megsebesülnek, de végül Szimba kerül ki győztesen. Zordon, amikor talán már ő is tudja, hogy vége, még akkor is gyáva módon mentené az életét, de a hiénák zsákmánya lesz.

Így Szimba lesz az új király, így Büszkefölde ismét virágzó föld lesz. És gyerekük is születik! Nagyon aranyos. :) Így válik teljessé az élet körforgása.

Hát ennyi. Nagyon nem is tudok hozzá mit fűzni, tényleg a legnagyobb Disney rajzfilm lett, méltán az egész világ kedvence, de hogy nálam mitől lesz igazán jó egy Disney alkotás, az később kiderül.

Még mielőtt rátérnék a tárgyra, gyors észrevétel: Senki ne keressen nálam Mario Kart Wii hackeléséről információkat. Nem értek hozzá, és nem is akarok érteni hozzá.

Nos, megnéztem azt a két Disney rajzfilmet, melynek videokazettáit megvettem, tetszett mind a kettő. A Pinokkióról nagyon sokat beszélnek általánosságban, szinte "szállóige" lett a megnő az orrod, ha hazudsz kifejezés. de az az érdekes, hogy Pinokkiónak csak egyszer nőtt meg az orra ez ügyben, mégis erről hallani a legtöbbet a rajzfilm kapcsán. Egyébként a produktum 1940-es, a második Disney rajzfilm, én fejlődésnek érzem a Hófehérke és a hét törpe után. Rendkívül aranyos, ahogy egy csetlő-botló kisfiú megismeri a világot, és a hibáiból tanulva igazi kisfiú lesz. Ez is olyan rajzfilm, aminek van lényegi mondanivalója, és pontosan ez, hogy nem az a lényeg, hogy hibákat követsz el, hanem, hogy vállald fel, és azokból tanulva erősebb légy. De az a jelenet durva volt, ahogy a másik srác, aki billiárdozott, szamárrá változott. O_O Meg is lepődtem, hogy a két gyerek sörözött is szivarozott, már 70 éve is ez volt a nagymenőség a tinédzser fiúknál? Az biztos, hogy nagyon igényes lett, élnek a karakterek, és ha nem is annyival, mint a Hamupipőke, de a Pinokkió is megelőzi a korát 20-30 évvel. Meg azt figyeltem meg, hogy az élet íratlan törvényei a boldogságról már akkor is éltek, csak ezeket direktebben adták át a régi Disney rajzfilmekben, és kissé szegényesebb érzelemvilággal, míg a maiakban, nemrégiekben, mint például az Aladdin, Oroszlánkirály, Pocahontas, már érzelemgazdagon, és nem feltétlen rágták a néző szájába, hogy ez a helyes, ez a helytelen, hanem nyitva hagytak bizonyos kérdéseket, hogy a néző gondolkozzon el rajta, és tegye el a számára megfelelő helyre. Így jobban megmarad az emberek fejében, és az is elgondolkodtatott, hogy az évtizedek során minek köszönhető, hogy mára sokkal jobban át tudnak adni bizonyos érzelmeket? Ennyit fejlődött az érzelmi intelligencia ilyen rövid idő alatt, vagy a egyszerűen csak a technika fejlődött ennyit, hogy erre is lehetőség van. Mindenesetre a Pinokkió is rendkívül érdekes volt, megragadta a figyelmem, itt-ott kissé szegényes volt, de a jobb Disney rajzfilmek közé fogom sorolni. És ennek is van új szinkronja, azzal láttam, és érdekes, hogy 101 Kiskutyával ellentétben jó lett az új szinkron.

Valamivel gyengébb alkotás a Herkules. Jobb lett az őt megelőző Notre Dame-i toronyőrnél, de a Mulan-t igencsak alulról nézi, csakhogy korabeli Disney-kkel példálózzak. Érdekes, nekem itt a poénok egyáltalán nem ütöttek, mint általában. Tetszett a görög istenvilág, de a rajzfilm több sablont vonultat fel. Például amikor Herkules gyerek, akkor kinézik, mert milyen erős, és a szerelmes történet meg... A gyerekkori sztori esetében inkább a kivitelezéssel volt a gond, ez még a Dumbóban is jobban ment. A szerelmes történet meg a szokásos. A gonosz Hádész, az alvilág istene, megkéri a szépséges Meget, hogy csavarja el Herkules fejét. Csak azzal nem számol, hogy Meg feje is elcsavarodik Herkules láttán. Aztán titokban átáll Herkules oldalára, de ezt nem ismerik fel, csak azt látják, hogy Hádész oldalán áll, ezért Herkulesnek elmondják, hogy a csaj az ördög ügyvédje, aki persze nem figyel rájuk, mert meg van részegülve a boldogságtól. És folytathatnám, de egyrészt nincs ötletem, hogy fogalmazzam meg, másrészt meg ti is tudjátok. A végeharc sem volt olyan nagy szám. Pedig az Aladdin készítői csinálták ezt a rajzfilmet is, és itt nem erőltették meg magukat. Jó-jó, egy néhányszor biztosan megnézem majd, mert vannak érdekes dolgok, de csak 6 pontot adnék rá 10-es skálán.