Miután a Jégvarázs volt az utolsó olyan Disney-klasszikus, melyet a Pro Video kiad(hat)ott Blu-ray-en, ezért nem adnak ki sajnos újabbakat Full HD-n. De elhatároztam, hogy amik nagyon megtetszettek, azokat Angliában veszem meg Blu-rayen. Ez lett a Coco sorsa is. A CeX-ben vettem meg. El kellett menni érte Ellesmere Port-ba, ami 18 km-re van a nővéreméktől, de megérte, mert nagyon szeretem. Ez a Hős6os után a másik olyan Disney Blu-ray, amit megvettem itt Angliában, mert otthon már nem kapható. És azért is örültem neki, mert az angol szinkron mellett a spanyol is rajta van, méghozzá "latin spanish"-ként van írva. Harmadik nyelvként "Canadian French" van rajta, vagyis kanadai francia. Háromszor láttam már, mert megnéztem most angolul, és mind a három alkalommal könnyeztem a végén. Ez olyan nagyon rosszat már csak nem jelenthet.

Amúgy külső tokkal van meg a Blu-ray.

Ahogy beszélgettem a mexikói barátommal a Cocóról, felmerült bennem, hogy menő lenne megnézni spanyolul. Hiszen Mexikóban játszódik, így olyan, mintha az anyanyelvükön beszélnének a szereplők. Tudott letöltési linket adni, el is kezdtem nézni, és annyira hangulatos volt, hogy félbehagytam, hogy kiírjam az érzéseimet, teljesen belelkesedtem tőle.

Egyrészt tényleg olyan, mintha a karakterek a saját anyanyelvükön beszélnének, másrészt meg emlék... Hát tanultam én spanyolul, nem is keveset. Csak sokat felejtettem. Mondjuk az okára egyáltalán nem vagyok mai fejjel büszke, ugyanis volt egy időszakom, 2000-2002 között, amikor néztem mexikói, dél-amerikai sorozatokat. Sőt, ma már számomra rettenetes kimondani, de rajongója voltam Thaliának és Natalia Oreirónak. A zenéiket is hallgattam. És ez inspirált arra, hogy tanuljak spanyolul. Még spanyol anyanyelvű tanárhoz is jártam. Van (remélem még van, mert szimpatikus volt) egy kubai származású tanár Békéscsabán, aki magánúton tanított engem spanyolul. Csak még jobban megszerettette velem a nyelvet. Csak ahogy elhagytam a dél-amerikai sorozatokat, úgy vesztettem a motivációmból a nyelvtanulás irányában, végül abbamaradt a nyelvtanulás.

És most újra hallgatni spanyol nyelvet. Egyrészt nagyon furcsa, mert nagyon rég hallottam utoljára spanyol szöveget, és a beszédet szinte teljesen elfelejtettem. Először olyan érzésem volt, mintha olyan nyelvet hallanék, amit soha életemben nem hallottam. Aztán, ahogy kihallottam az ismerős szavakat, úgy jöttek elő az emlékek, hogy hát ismerem ezt a szót, ezt is, de jó, hogy újra hallom. Igazából így, hogy spanyolul hallom, közelebb érzem magamhoz Disney-klasszikust. Mert azáltal, hogy olyan, mintha az anyanyelvükön beszélnének, jobban átjön a mexikói életérzés. Ugyanis olyan gondolatom is volt, hogy mivel a film Mexikóban játszódik, ezért jobban figyelnek a spanyol szinkronra, hogy autentikusabb legyen. Nem tudom, hogy a lelkesedés mondatja-e velem, de az biztos, hogy nagyon átérzem. És azért örülök ennek nagyon, mert nemcsak a szappanoperák fognak eszembe jutni Mexikóról (bár egy jó ideje csaknem az, hiszen több barátom is van onnan), hanem más vizuális élményem is lesz az országgal kapcsolatosan.

Aki megnézné spanyolul annak itt a letöltési link, de nincs hozzá felirat, így tudni kell hozzá spanyolul, vagy emlékezni kell a magyar, vagy angol szövegre (ki hogy nézte), hogy érthető legyen. De a hangulat miatt megéri.

Nemcsak azért szeretek DVD-ket vásárolni (Blu-rayeket is, ha megtalálom jó áron), mert jó dolog gyűjteni őket, hanem sok esetben egy mozijegy ára sem kell, és akárhányszor újra megnézhetem az adott filmet.

Nem láttam a Pixar egyik új alkotását, a Cocót a moziban, nagyon nem is foglalkoztam vele. De március végén, amikor megjelent DVD-n, szemügyre vettem a borítót, és az volt az érzésem, hogy ez egy nagyon jó film lehet. Ennek ellenére nem vettem meg 3.190 forintért, hanem megvártam, amíg lemegy az ára 990 forintra, és majd akkor megveszem és megnézem. Ez mostanra megtörtént. Megvettem, megnéztem, és inkább amiatt támadt lelkiismeret-furdalásom, hogy ilyen olcsón vettem meg, ugyanis hihetetlenül tetszett a film, az eredeti árát is megérte volna.

Mexikóba megyünk most, ahol a halottak napját ünneplik. Mert ott tényleg ünneplik. Zenével, vidámsággal, mindezt úgy, hogy tisztelettel emlékeznek halott szeretteikre. A film meg azért lett nagyon jó, és általánosságban a Disney - PIXAR filmek azért jók, mert bár az alapkoncepció ugyanaz, hogy valósítsd meg az álmaidat, mindegy ki mit mond, a körítés tetszik nagyon. Nagyon jó volt látni egy olyan ország kultúráját, ahol sokkal pozitívabb a felfogás a halállal kapcsolatosan, a halált az élet részeként kezelik. Merthogy Mexikóban tényleg vidám ünnep az "El día de los muertos". Mondjuk a csontvázak számomra ijesztők voltak, de az volt a gondolatom, hogy a halottak világa, ahova főhősünk, a 12 éves Miguel kerül, az a mexikóiak hitvilága a halottakról. Mert Miguel átkerül oda azáltal, hogy megérinti az üknagyapja gitárját. Így találkozik a halott rokonaival, akik már csontvázak, és azzal, akit üknagyapjának hisz. Azért hiszi, mert a fényképen, melyet kitett a családja a halottak napján, hárman vannak rajta: Coco mama (Miguel dédnagyanyja), az ő anyja, és az apja, aki az egyik leghíresebb énekes volt Mexikóban. Csak ő elhagyta a családot azért, hogy énekelhessen, ezért tiltott a családban a zenélés. És letépték a fényképnek azt a részét, ahol az ő arca van. De Miguel imádja a zenét, és zenész akar lenni. Itt jön ki a valósítsd meg az álmaidat dolog, és majdnem az a mondás is, hogy "bárki bármit mond", de ez szerencsére nem állja meg teljesen a helyét. Ugyanis ő is elszökik a családjától, hogy zenész lehessen. Ezért veszi elő azt a gitárt, ami az üknagyapjáé volt, és ennek következtében kerül át a holtak világába. Az élők nem látják őt, de Miguel az élőket igen. A holtak világából csak úgy lehet ismét élő, ha egy holt rokonától megkapja az áldást. Persze az áldást feltételekhez kötik, nevezetesen, hogy nem zenélhet életében. Ezt nem fogadja el, megkeresi az üknagyapját. Arcot nem látott a fényképen, ezért összekeveri a dolgokat.

De többet innestől ne áruljak el, a majdnem részt is lássa meg az, aki megnézi a filmet. Csak annyit, hogy volt katarzisélmény a végére, kicsit könnyeztem is. Nagyon szép volt, bár egy kicsit azért szkeptikusan néztem, mert felmerült bennem, hogy bizonyos része csak fikció (a mexikói hitvilágnak), ezért megkérdeztem az egyik mexikói ismerősömet, hogy látta-e, és hogy mit gondol róla. Mondta, hogy nem teljesen fedi a valóságot a hit terén, de neki is nagyon tetszett. Örültem neki, meg is kérdeztem tőle, hogy hogy van az, hogy Mexikóban vidám ünnep a halottak napja. Azt mondta, hogy azért, mert azt ünneplik meg, hogy az életük része volt. Ez azért elgondolkodtatott. Így is lehet csinálni? Mondjuk, sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezt a gondolkodást valóban magunkénak tudjuk, és azért sajnáltassuk magunkat, hogy jaj, miért hagyott el ő minket, hanem örüljünk annak, hogy egykoron része volt az életünknek. Az biztos, hogy ez az elengedésnek egy sajátságos módja, és mindenképpen szimpatikus. Ez a gondolkodás hozzásegíthet ahhoz, hogy aki már nem lehet velünk, annak ugyan érezzük a hiányát, de az már ne fájjon. Egy valami biztos: A Coco magasan ajánlott remekmű.