Sokáig úgy volt, hogy nem megyek el a tavaszi MondoConra, előző délután dőlt el, hogy végül csak tudok menni. Igyekszem érdekesen összehozni az élménybeszámolót, de nincs mit tagadni azon, hogy ez nagyon nehéz annak fényében, hogy ez a sokadik MondoCon, és szinte mindig a karaoke teremben vagyok. Most nem volt igazán érdeklődésem a konzolok irányába.

Szombat

9 órakor indultam el itthonról, a 151-es busszal mentem el Kőbánya alsóig, onnan már elsétáltam a Hungexpóig. Mindig Kőbánya Felső vasútállomáson át megyek. Az igaz hogy van egy rövidebb út, de az nagyon veszélyes, mert átmegy azon az alagúton, ahol a két villamossín van. Egyszer átmentem ott, akkor nem volt gond, de épp csak a két villamosnak van egymás mellett helye, ha épp ott találkoznak, és ahogy elképzeltem, hogy pont akkor találkoznak, amikor épp ott vagyok, nem vagyok biztos abban, hogy sértetlenül túlélem, ezért inkább a hosszabb és biztonságosabb úton megyek. Néha most is csinálom, hogy az okostelefonról nézek animét, amikor épp úton vagyok, így most is néha azon lehet kapni, hogy sétálás közben a telefont nézem. A Bleach 45. részét néztem. Követtem, amikor ment az Animaxen, de most nézem végig úgy, hogy az elsőtől a legvégéig. Több sokak számára klasszikussá vált animét mostanság nézek meg, ily módon a Bleachet, illetve a Naruto Shippuuden is most van folyamatban. Illetve minálunk annyira nem ismert, de aki nem látta, magasan ajánlott a .Hack széria. Jaa, és a My Anime List szerint "csak" 847.887 tag látta az Ao no Exorcist animét... Én kérek elnézést, hogy eddig kihagytam, főleg, hogy kifejezetten tetszetős.

Szóval átvettem a jegyet, és bejutottam a MondoConra. Egyből a karaoke terembe mentem. Hogy soha nem tudok feliratkozni az 15-ös sorszámnál előbb. Most is 17-esként kezdtem. Hát tessék korábban menni. Először Okui Masami: Kagen no Tsuki dalát választottam. Igyekeztem olyan dalokat választani, amik jobban állnak nekem, és úgy érzem, hogy ki tudom énekelni jelenlegi tudásom szerint. Az Okui Masami dal jó választás volt elsőnek. Szeretem is, el is tudtam merülni benne. Egyre inkább érzékelem, hogy tényleg jobban mennek nekem a lassú dalok, mert azáltal, hogy nem kell "sietni" benne, ezért jobban meg tudom élni azokat az érzelmeket, amiket a dal akar átadni. Ugyanez volt itt is. Oda jutottam magamban, hogy mennének a gyors dalok is, de azokat többet kell gyakorolni. Egyrészt hogy menjen magabiztosan, ne akadjak meg ott, hogy rohan a szöveg, másrészt meg jobban átérezzem, ezáltal át is tudjam adni, hogy miről szól a dal. Teszek egy ilyen próbát, és ha a visszajelzések alapján jobb leszek, akkor mindenképp tágítom a lehetőségeimet. Másrészt meg visszaszerezni azt a hangtartományt, amiben jó vagyok. Mert sajnos visszaesett, és szeretném visszakapni. Ki is találtam magamban, hogy fogok gyakorolni, ha menni fog, akkor a versenyen is jobb esélyekkel fogok indulni.

Sokan megjelentek a törzstagok közül: Mazsibazsi, ToumeiNi, 8, John, Waka, Mai, Roni. Volt két újonc srác, Roloca és Sora. A szervezők közül is mindenki jelen volt, bár sajnos nem mindenki épen és egészségesen, Leeának komoly problémái vannak / voltak, remélhetőleg a lehető leghamarabb felgyógyul. De jó volt találkozni mindenkivel, és beszélgetni velük. Nefu például tökre meglepett, hogy nem olyan rég feltett az Instagram profiljára egy képet egy játékról, mely Nintenklónokra Tank néven jelent meg. Ez az a legendás játék, amivel az én korosztályom, és a nálam fiatalabbak rengeteget játszottak. Ez a játék eredetileg csak Japánban jelent meg Battle City néven. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a Nintendo komoly hibája volt, hogy nem jelentette meg Japánon kívülre, legenda lett volna belőle világszerte. Amúgy nekem nem volt kamu Nintendo gépem, barátoknál, osztálytársaknál játszottam az ott elérhető játékokkal. Igazából nincs motivációm arra, hgy beszerezzek egy ilyen gépet. Hamis játékokkal, különböző klónozott, hackelt verziókkal nem szeretnék játszani, mert azoknak nincs semmi eszmei értéke nálam. Van Duck Hunt is hamis Nintendo gépezetre, az például teljesen véletlenszerű, hova érzékeli a lövést.

Most előnevezős verseny volt, amire hangfelvételt kellett feltölteni. Ugyan neveztem, de mire úgy éreztem, hogy na végre felénekelhetem a dalomat, rám jött a megfázás. Szépen vagyunk, és mivel már csak pár nap volt csak a határidőig, ezért szinte biztos voltam abban, hogy nem fogok meggyógyulni addigra. De különben azt hittem, hogy meg fog hiúsulni az énekverseny, mert sokáig csak 5 felvétel volt feltöltve, de kiderült, hogy sokan az utolsó napokra hagyták. A 22 jelentkezőből 18-an töltöttek fel hangfelvételt. Én a kisebbséghez tartozom, de az biztos, hogy nagyon jók voltak, és a zsűri biztosan tudta, hogy mi alapján rostált, és mi alapján választotta ki azt a 12 embert, akik végül előadhatták a dalaikat. Nem voltam ott végig, mentem megnézni a konzolokat, meg a vásárokat. Új épületben voltak a konzolok és a vásárok egy helyen, a B épületben. Eleinte nem is találtam meg, a megszokott helyen akartam bemenni, de az zárva volt. Aztán láttam, hogy máshol van mozgolódás, oda mentem. A hely kétségtelenül nagyobb, egyúttal kaotikusabb is. Nem láttam logikát, hogy mi miért van ott, ahol van, ezért sem voltam most annyira érdekelt a konzolok irányában. Pedig kipróbáltam volna a Gran Turismo Sport-ot PlayStation 4-re. A retro konzoloknál most olyan sok érdekességet nem találtam, amit nem támogatok, hogy mindig van kint kamu sárga kazettás gép, ami ugyan extraként elmehet, de azt gondolom, hogy nem való egy ilyen rendezvényre.

Úgyhogy most nem ragadtam le a konzoloknál, inkább visszamentem a karaoketerembe, és csendben helyet foglaltam, még ment a verseny. Mondták, hogy nagy előadásokról maradtam le, voltak nagyon jók. Örvendtem, amiket hallottam, azok tényleg erősek voltak. Miután lement ismét jött a hagyományos karaoke. Én is énekeltem párszor, például ismét próbát tettem az F-Zero: Falcon Densetsu: THE MEANING OF TRUTH dalával, azt hittem, menni fog. De nem, gyakorolni kell még, ha el akarom jól énekelni. Aztán eszembe jutott, hogy van HIRO-X-nek még egy dala, ami talán jobban menne, ez pedig a Prince of Tennis-ből a future. Menni menne, de nem elfáradt hanggal, kisebb hangtartománnyal. Ezután ha kiállok énekelni, akkor tudtam, hogy olyan dalt kell énekelni, ami kevésbé terheli meg a torkomat.

Az énekverseny második fordulóján (inkább harmadik a beküldőssel együtt) a hat továbbjutott énekelt. Mindenki nagyon jó volt, de nekem megvolt az a három ember, aki felülmúlta a másik hármat. Én őket juttattam volna a döntőbe, akik a nagyszínpadon énekeltek majd az eredményhirdetés előtt. Ebből kettő bejött, a harmadik meglepett, de megkérdeztem ToumeiNit, hogy mi alapján választották ki a három embert, és megválaszolta azt is, hogy a bizonyos harmadikat miért nem juttatták döntőbe. Nehéz lehet zsűritagnak lenni, tényleg nehéz volt választani.

Most is volt Late Night karaoke egészen 21 óráig. Gondolkodok azon, hogy melyik volt az a dal, amelyiket átvittem Late Nightra, de nem jut eszembe. Azt tudom, hogy utoljára a Saber Marionette J to X-ből a Lively Motion-t énekeltem, mely továbbra is a #1 Hayashibara Megumi dal az összes közül. Többen is azzal jöttek, miután végeztem, hogy olyan volt, mintha fogták volna a Give a reason-t, kicsit megkeverték, írtak rá valami hasonló szöveget, és megcsinálták ezt. Különben igaz, valóban nagyon hasonlít a Give a reason-re, a Saber Marionette-et ugyanaz a cég készítette, mint a Slayers-t, sőt a Lost Universe-t is ide venném, mert bár a történet és a helyszín más, de annak is, ha ránézünk a rajzstílusára, le se tudnák tagadni, hogy a Slayers csapata készítette. Ennek a cégnek dolgozott Hayashibara Megumi, több animéjükben hallható a hangja.

Igazság szerint terveztem, hogy hamarabb elmegyek, mert most nem igazán élveztem a Late Night karaokét, de megvártam még az utolsó dalt, amit énekeltem, aztán mire már tényleg terveztem menni, addigra jöttek a biztonságiak, és be kellett fejezni. Így a búcsúzkodásra maradtam. Elindultam, most is ugyanúgy Kőbánya Felsőn át mentem a 151-es buszhoz, azzal kis sétával egyenesen haza.

Vasárnap

Reggelre valamennyire visszajött a hangom, de nagyon komoly dalt nem vállalnék be vele. Vasárnap korábban, 8 óra előtt indultam el, mert voltak a választások és mindenképp el akartam menni szavazni. Amikor odaértem, már akkor is sor állt, de mire végeztem, és kijöttem, háromszor akkora sor állt. Meglepett, nem emlékszem, hogy valaha is ekkora sor állt, amióta szavazhatok. Ezután mentem a Hungexpo felé, ehhez ismét a 151-es busz segítségét vettem igénybe. Most is úgy voltam, hogy elsétálok Kőbánya Felsőn át, de ahogy sétáltam a Kolozsvári úton át, azon gondolkodtam, hogy miért is ne mehetnék a meredek emelkedőn fel, a síneken át, hogy legalább ennyit rövidítsek. Bevállaltam, és mivel most is írom ezen postot, bizonyíték arra, hogy sértetlenül túléltem az akciót. Szemre meredeknek láttam az emelkedőt, majd a lejtőt, kicsit féltem attól, hogy megcsúszok, és baj lesz, de semmi nem volt. De azt megtettem, hogy minden egyes sínnél, mielőtt átmentem, szétnéztem, mert ezt érzékeltem biztosnak. Ha a vonat meg- és eltalál, onnan már csak a hullaházba visznek.

De hát semmiség volt megérkezni. Vasárnap jellemzően kevesebben vannak MondoConon, most sem volt ez másképp. A karaoke teremben is kevesebben voltak, de most sem kerültem előrébb sorrendben. Először a Digimonból a With the Will-t énekeltem. Ez jó lesz, de a szombati nap hatása tetten érhető, mert nem tudtam végig egyenletes teljesítménnyel végigénekelni, a végére csak elment a hangom. De ezzel a dallal érdemes foglalkozni.

Szokás szerint vasárnap volt a zene tippmix. Miroku bejött a versenyre, Mazsibazsival voltunk hármasban. A kecskesajt csoport elnevezés kétségtelenül találó volt Bazsitól. Nagyjából tudtuk hármasban a dolgokat, de biztos vagyok, hogy amíg 8 és John játszik, addig esély nincs a győzelemre. Az egész anime zenei könyvtár a fejükben van. Amúgy kezd beérni az, hogy az utóbbi 2 évben sok animét nézek, mert volt jónéhány, amit én tudtam, de a többiek tudása is fontos volt. Jók voltak a témakörök, volt néhány dal, amit így vagy úgy, de vicces hallani, úgyhogy Mystra jól válogat dalokat.

A második dal, amit énekeltem egy Okui Masami dal volt, a Jikuu Keisatsu Wecker Signa-ból a RING ballada verziója, amit már énekeltem korábban, és elismerést kaptam rá. Olyan dalt akartam választani, amivel érzékeltetem, hogy tudomásul vettem, hogy most nincs nagy hangom, de a kisebb hangomon olyan énekelni, ami tetszett korábban embereknek, ezáltal jó szájízzel hazamenni, és inspirálni magamat a további gyakorlásra, hogy nyárra jobb legyek. Legyen így. A dalt meg most is jó volt énekelni. Egyedül 8-nak nem tetszett, hogy nem az eredetit énekeltem, ami sokkal pörgősebb. Most ez kell.

Még elmentem megnézni a vásárokat, mert végre összállt a fejemben, hogy mit akarok venni. Illetve még akkor is vacilláltam, mert le akartam vásárolni az 1.000 forintos kedvezményt, és olcsó Mangafanos mangát venni (az akció által), de aztán megláttam egy másik árusnál a Gravitation 4 mangát. Ennek jobban örülnék, mert ez régi, és hiányzik a gyűjteményemből. Kis vacillálás mellett emellett döntöttem, és megvettem 1.000 forintért. Aztán vettem 6 régi hiányzó Mondo magazint 2.000 forintért, valamint 3 régi hiányzó PC Guru magazint 1.000 forintért. És ennyi. Ez is meredek, de úgy döntöttem, hogy a közelgő születésnapom alkalmából (ami konkrétan ma van, amikor írom ezt a postot) kedvesebb leszek magamhoz.

Még egy kis idő volt, visszamentem a karaokésokhoz, de már jött Case, hogy beüzemelje a japán, koreai videoklipekre a technikát. Így kezdtek megjelenni azok, akik ezeket akarták nézni. Pont most kellett énekelni a Yuri!!! on Ice-ból a History Maker-t, lányok visítoztak. Azt hittem, hogy ez a korszak leáldozott, de sajnos mindig jönnek új tizenévesek. Már régen is, de most is azt szeretném, ha az anime-nézéshez észt is osztanának, és nemcsak elalélni attól, hogy shounen ai, meg hogy mik nem vannak, hanem nézni a történetet, és egyéb tényezőket is. Mert a Yuri!!! on Ice nem rossz, de korántsem annyira jó, hogy ekkora ovációt kapjon. Mondjuk a lányok nem is a minősége miatt örültek a dalnak... de akkor is.

Na mindegy, vége lett a MondoConnak ezzel. Jó buli volt, de egyértelmű, hogy különlegessé kell tenni. Van is erre tervem, ha bejön, akkor minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt.

Az este folyamatosan figyelemmel követtem a választás eredményét, és amikor nyilvánosságra hozták azt, egyből ez a dal jutott eszembe.

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Touch!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.

Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.

Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.

Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.

Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.

Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.

Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D

Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.

A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.

A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.

De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.

Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.

Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.

Elkezdtem írni az őszi MondoConos élménybeszámolót is, de annyi háttértörténete volt, hogy szinte "elnyomták" magát az eseményt, ezért félbehagytam az egészet. Átolvastam, és nem tudom, hogy mit vehetnék ki, hogy ne legyen annyira unalmas. Lehet, hogy megcsinálom azt, hogy kiteszem, ahogy érzem, és majd aki olvassa, az átugorja a számára érdektelen részt.

Az Animekarácsony mindig kicsit rendhagyó szokott lenni: Kicsit lazább, kellemesebb, oldottabb. Ünnepeljük a karácsonyt, lezárjuk az évet. Ez is hasonló volt, itt-ott érdekességekkel. Halnalban most is korán ébredtem fel, igazából már 3 órakor, és az állapotomból arra következtettem, hogy fáradékony lesz a rendezvény számomra. Eltöltöttem itthon az időt, a vonat 6.19-kor indult. Az állomáson az újságosnál megvettem az új Garfield magazint, benne tele karácsonyi képsorokkal. Jelen van pókulás, a karácsonyi rémlátomások, és persze Garfield megfogadja, hogy csak azért is ébren megvárja a mikulást, de persze az álommanók győznek.

A vonatút alatt szinte végig animéket néztem. Bevezettem magamnak hétvégén reggelenként amolyan "anime-matinét", melynek keretében shounen animéket nézek, például Pokémon, Digimon, Yu-Gi-Oh!, Inazuma Eleven, Shutsugeki! Machine Robo Rescue. A Digimont és a Yu-Gi-Oh!-t, most nézem életemben először komolyan. Kicsit örültem is a Digimonnak, mert szeretek magyarul animéket nézni, és ennek arányát is növelhetem. De szinte a falra másztam a sok gyerekes hangtól, ezért a 2. részre japánra váltottam. Ez már sokkal kellemesebb a fülemnek. A Yu-Gi-Oh!-ból az első 27 részt nézem, ami még a nagy kártyaversenyek előtt van. Rendesen meg is lepődtem, mert igazából nem tudom, honnan indul az egész sztori, és hogy azt látom, hogy semmi kártyaverseny, ellenben kemény verekedések, alvilág, fegyveres erők, gyerekeket sem kíméljük, Yami no Game, démoni erők... Eleinte nem tudtam hova tenni az egészet, igazából nem is vagyok elragadtatva attól, hogy ilyen, de még éppen nézhető. Aztán 8<nyolc>8 magyarázta el, hogy van ez. Az Inazuma Eleven pedig Level 5 által kiadott Nintendo only játék. Kipróbáltam, és kifejezetten tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok az animébe. Ez egy focis anime, számítottam arra, hogy ilyen Prince of Tennis-féle istenek meccse lesz a dologból. Így is lett, de mivel nem ért meglepetésként, ezért nem is vagyok fennakadva rajta. Amúgy egész jó dolog. A karakter-dizájn néhányuk esetében meglehetősen debil, de nem is azért nézem, hogy innen válasszak kedvenc karaktert. A Shutsugeki! Machine Robo Rescue meg meglep, hogy tetszik. A képeken azt láttam, hogy gyerekek mentik meg a városukat a gonosz erőktől, sokat nem reméltem tőle, de hangulatos. Azért kezdtem el nézni, mert a JAM Project énekelte az openinget és az endinget, és tetszik mindkét dal, az anime is egész jó. Az utazás egyébként nem volt zökkenőmentes, mert átszálltam Szolnokon a személyvonatra, ami elég sokáig nem állt be. Pedig innen indul, és a személyvonat elég hamar be szokott állni. 8:00-kor indult volna, előtte 2 perccel állt be, és nem is nyílt ki mindegyik ajtó. Csak a leghátsó, néztük, hogy szállnak fel azok, akik oda akartak, mi meg várjuk, hogy nyissák ki a többit is. Én úgy döntöttem, hogy nem várom meg, ezért leghátulra mentem. Sokkal jobban nem jártam, mert hideg volt mindegyik kocsi. Gondoltam is magamban, hogy micsoda komfortos utazás, ez így egy hideg decemberi napon. De aztán kinyitották a többi ajtót, és beindították a motort, vele együtt a fűtést is. Így már más volt. De 20 perc késéssel indult a vonat. Végülis úgy nem volt probléma, hogy időpontra megyek, vagy hasonló, csak mégis.

Kőbánya Felsőig mentem, mert innen menve a Hungexpóhoz nem kell BKV jegy, meg eredetileg megbeszéltük bagszival, hogy megveszi nekem a jegyet, ott kifizetem neki, és menő lesz minden. De nem tudott kijönni elém, és mivel ezt előre tudta, nem is vette meg a jegyet. Na akkor legalább állhatok hosszú órákat sorban. Nem baj, eltöltöm az időt, játszok, vagy megnézem a Coppelion utolsó részét. Ezek mind elmaradtak, mert döbbenten látom, hogy nincs sor. Gond nélkül gyorsan bejuthattam, pedig még csak 10 óra volt, épp csak elkezdődött az egész buli, és máris sikerült bejutnom? O_O Két eset lehetséges: Vagy nagyon kevesen vannak, vagy annyira jó volt a szervezés, hogy minden gördülékenyen ment. Valószínűleg az utóbbi, mert elég sokan voltak. De örültem a dolognak. Mentem fel a második emeletre a karaoke teremhez, de láttam, hogy csukva vannak az ajtók. Hallom, hogy próbálnak, eszembe is jutott, hogy Waka mondta, hogy lesz karácsonyi dalokból egy előadás a veterán karaokésokkal a nagyszínpadon, és gondoltam, hogy erre próbálnak. Addig megnéztem, hogy jött-e StreetPass Nintendo 3DS-re, egy volt. De nem is kellett sokat várni, mert Narumi kijött, és elkezdett csokit osztogatni. Ja hát persze, születésnapja lesz a jövő héten (vagyis ezen a héten). Felköszöttem, hiszen szép az élet, ha van egy kis csokoládé a láthatáron. Bementem a karaoke terembe, már minden ismerős bent volt. Feliratkoztam, és mivel számítottam arra, hogy most is sokan lesznek, és mivel tudtam, hogy mit akarok énekelni, ezért megkértem Leeát, hogy írjon fel háromszor "megfelelő" távolsággal. Tehát nem egymás után éneklek háromszor, hanem felírta a második kérésemet kb. 15-tel később. Először egy Okui Masami karácsonyi dalt énekeltem, a SNOWY-t. Bemelegítésnek megfelelt. Mindig amikor először énekelek, az eleje nagyon nem akar összeállni, aztán a második felére rendben lesz a dolog. Beénekelni...

Sokan voltak a csoportból, már-már az újoncok is veteránnak számítanak: 8<nyolc>8, Mazsibazsi, Waka, Miroku, meg John, bár ő kicsit később jött, és egy visszatérő, Mai! Örültem neki, mondta, hogy most nagyon megjött a kedve, hogy újra jelen legyen. Ő is énekelt egy párszor, most is kellemes hangja van. Aztán volt egy érdekes sztori: Leea amikor felkonferálta az aktuális előadót és a dalt, annak címében volt a "senritsu" szó. Amikor rendben lett minden, megkérdeztem Leeától, hogy a Senritsu ugye szörnyűt jelent? Furcsán nézett rám, mégis hogy jelentene szörnyűt? Elkezdtem mondani neki, hogy hát azért, mert az ALI PROJECT-nek... Itt majdnem leszédült a székről. Tudtam róla, hogy nem szereti az ALI PROJECT-et, de arra nem gondoltam, hogy ha már meghallha az együttes nevét, már arra ugrik. Ezek szerint csak a dalcímet kellett volna mondanom? Lenyugtattam, aztán folytattam, hogy nekik van olyan dalcímük, hogy "Senritsu no Kodomotachi", és ezt úgy fordították le, hogy szörnyű gyerekek. Waka egyik barátja (ha jól emlékszem, Superion néven van jelen) tett igazságot. Telefonján van egy japán szótár alkalmazás, azon megnézte, hogy kétféle kanji van a senritsu szóra, az egyik jelentése dallam (ez a gyakrabban használt), a másiknak viszont tényleg az a jelentése, hogy szörnyű. A második dal, amit énekeltem az F-Zero: Falcon Densetsu animéből a THE MEANING OF TRUTH. Annak ellenére, hogy előző este nagyon ment, most szenvedés volt. Az első refrénnél annyira rámentem a legmagasabb részre, hogy azzal tönkre is vágtam a hangomat. Tudtam is, hogy utána még annyira sem fog menni, de nem akartam ezért letenni a mikrofont, inkább végig elénekeltem. De nem volt jó. Leea mondta is, hogy nagyon erősen rá akarok menni a magas hangokra. Igaza van. Szerénytelenül ki merem jelenteni, hogy az én esetem az, amikor van hangterjedelem, de nem vagyok képezve. Nincs technika, hogy a hangomat hogy használjam. Ráadásul a következő dal, amit terveztem elénekelni még durvább, úgyhogy igyekeztem kúrálni magam. Hang kímélése és sok-sok folyadék.

A zenekvízt nagyon vártam, mert Disney-s volt most így karácsonyra, és mivel most is nagyon szeretek Disney klasszikusokat nézni, ezért örültem neki. Na vajon mit tudok? Jó is volt, sok jó ötlettel, viszont néhány dolgot másképp csinálnék. Narumival és Ronival voltam egy csoportban, bár 8 és Miroku is szerették volna, ha hozzájuk csatlakozom. De aztán hozzájuk megjött John, így Narumiékkal voltam. Három részre volt osztva a zenekvíz (vagy zene tippmix az új neve, de ösztönösen bennem van a zenekvíz), az első részben Disney sorozatok zenéi voltak, és plusz pont járt azért, ha kitaláltuk, hogy milyen nyelven szól. Ez nagyon jó ötlet volt, külön figyeltük is az ének hangzását, és próbáltuk kikövetkeztetni, hogy milyen nyelven találták meg az adott dalt. Amúgy elég sokat felismertünk. A második rész animés volt, karácsonyi animés dalokkal. Itt is döntő többségében a hangulatra mentünk rá, milyen a zene hangzása, és hogy melyik animéhez illik. Mivel egyre több animét nézek, ezért egyre okosabbnak érzem magam a zenekvízen. De annak most is örültem, hogy egy kedvenc dal szólt, méghozzá a Love Hinából a Winter Wish. Ez Yonekura Chihiro dala. Az utolsó feladvány választási lehetősei között volt DiGi Charat is, itt reméltem, hogy a karácsonyi OVA-jának Okui Masami dala fog megszólalni, de sajnos nem. A harmadik, egyben utolsó rész volt az, ahol Disney klasszikusok zenéiből kellett felismerni, hogy melyik melyik. És itt volt az, ami nekem nem tetszett, hogy különböző YouTube cover meg egyéb változatok. Túl nehéz volt, a végére már nem is érdekelt a dolog. Én ilyenkor Animekarácsonyra könnyűvé tettem volna a zenekvízt. Inkább az tetszett, ahogy Tukeinon csináltam régebben, hogy igazából nem is volt semmi pontozás, semmi tétje a dolognak, csak hogy ki mennyire tudja, és aki kitalálta, az nyújtotta a kezét, repült is felé a szaloncukor. Emlékeztetett is Dévényi Tibor Három Kívánság műsorára, ott is, aki leghangosabban tapsol, annak dobta a Chio Chips-et. Itt is, csak itt célzottan ment, nem random. És ettől olyan könnyed volt az egész, mindenki jól érezte magát. Azt nem mondom, hogy itt nem, mert itt is kapott szaloncukrot minden résztvevő, meg egyébként is, de azt gondolom, hogy akkor lett volna igazán jó és hangulatos a zenekvíz, ha könnyű, már-már játékos lett volna. Amúgy itt a végén is láttam valakiket, akik mintha ismerősek lettek volna régről, de aztán jobban megnézve őket, nem... Ennyi volt a zenekvíz, jó volt, de inkább könnyeddé tettem volna.

Volt egy másik verseny (?) is, ami viszont nagyon jó volt, a jó öreg kaszinó karaoke. Ez viszont könnyű volt abból a szempontból, hogy mi választhattuk ki a dalt, nem kellett gépnek sorsolni. Amúgy előző évek emoticon és extrás dalai közül lehetett választani. Nem is tudtam erről, meglepve kérdeztem Kedvesjuditot, hogy tényleg mi választjuk ki a dalt. Mutatta a papírt, nevetve mondta, hogy legalább olvasni tudjunk. Olvasom, olvasom... jéé, tényleg! :O Tudok olvasni, csak az apróbetűs részek... ^^' Fel is írtam a Slayers: Get along-ot, ha már így lehet választani, és jelen volt a listán. Mondtam is, amikor kiálltam, hogy na lássuk, mi műveltetek a japán zenei történelem legnagyobb klasszikusával. Igazából nagyon olcsón megúsztam, mert ez a 2012-es listában volt, amikor még Tuki csinálta. Ő még nem ment el annyira extrém dolgokig. Itt csak szótagok kihagyása volt, szövegrész kanával írva, meg néhány sor nehezen olvasható effektezéssel, de ahhoz képest, amit Mystra és Tsuki művel extravaganza néven, ez egy könnyed kis extra volt. De jó volt elénekelni.

Ezután Narumival mentünk az árusokhoz szétnézni. Adott néhány tanácsot, hogyan énekeljek jobban, és hogyan hozzam vissza a hangomat, hogy valamivel jobban menjen a következő. Aztán felmerült az úszás dolga, hogy fontos megtanulni (nem tudok, mert a sok műtét miatt nem mehet víz a fülembe), javasolta, hogy csináltassak füldugót, amivel mehetek vízbe. Azért is merült fel a téma, mert mondtam, hogy hiányzik a víz közege. Igazából tudtam, hogy létezik ez a lehetőség, utána is jártam a dolognak, de több orvos is azt mondta, hogy még füldugóval sem mehetek vízbe. Aztán nem is foglalkoztam vele. De most, hogy felmerült, akkor ismét utánajárok. Hallásközpontba mentem el hétfőn, az orvos szerint ahhoz képest, hogy többször volt műtve a fülem, hogy szépen néz ki. Elmondása szerint nem biztos, hogy baja lenne, ha víz menne bele, de a biztonság kedvéért inkább legyen füldugó. Én is inkább ezt mondom, mert volt rosszabb is a hallásom mint amilyen most, és eléggé érzékenyen venném, ha baja lenne a fülemnek. Az a fő kérdés, hogy ha megkísérelnék füldugó nélkül vízbe menni, és ha lenne baja a fülemnek, akkor azt helyre lehet-e hozni? Csak akkor tennék kísérletet "csupasz" füllel vízbe menni, ha igen. De önmagában már az óriási fordulat nálam, hogy egy orvos azt mondja a fülemre, hogy nagyon szépen néz ki. Nagyon megörültem neki, úgyhogy már ezért köszönettel tartozom Naruminak. :) A vásár után azt hittem, hogy elmegyünk megnézni a konzolokat, de visszafordultunk. Nem firtattam a dolgot, már csak azért sem, mert összetalálkoztunk Lyraevi-vel. Vele is beszélgettünk egy kicsit, jön majd karaokézni.

Amikor visszamentünk, nem sokkal utána jöttem én, a harmadik felírt dalommal. Hát tényleg megszenvedtem vele, ahogy gondoltam. Yu-Gi-Oh!-ból volt az OVERLAP. Azt tudtam, hogy Kimeru-nek nagy hangja van, de ez a dal konkrétan hanggyilkos. Semmi hangom nem maradt a végére, úgyhogy eléggé gyászosra sikeredett. Mindazonáltal azt éreztem, hogy megfelelő hanggal el tudnám énekelni. Aztán itt történt egy érdekes eset: Az egyik srác valami rock balladát énekelt, ha jól emlékszem, és a végére forgatta a mikrofont, meg gitározást imitált vele. Kedvesjudit azonnal felment, látszott is rajta, hogy ha ott akkor nem kap agyérgörcsöt, akkor semmitől. Drága mulatság a mikrofon, az biztos. De látszott a fiún, hogy bánta a tettét, bocsánatot kért. Csak amikor már komolyan elkezdtek beszélni a helyes mikrofon használatról, akkor már-már rosszul érezte magát. De felhívták a hangtechnikust a színpadra, hogy tartson egy kis előadást. Meg is tette a saját stílusában, ami igen nagy derültséget okozott. Én is jókat nevettem rajta, viszont az "akinek hangja semmihez nem fogható" szöveget szerencsétlen beszólásnak tartom. Itt nyilván az énekesekre gondolt, akik kiálltak. Egyrészről, ez karaoke és nem tehetségkutató, másrészről meg elbátortalaníthatja az új jelentkezőket. Mindennek ellenére, mivel volt még idő, én még feliratkoztam még egyszer, a negyedik dal pedig a Slayers-ből a Jama wa Sasenai volt. Ezt úgysem éneklik, meg ezzel menőség lesz lezárni a 2016-os év énekes buliját. Bele is fért, ez már tényleg csak arra volt jó, hogy valamit énekeljek. Aztán beszélgettem még Lyraevi-vel és Lexi-vel, aztán már nem maradt sok idő. 17:30-kor volt a nagyszínpadon a karácsonyi előadás. Ezt hallgattam valameddig, aztán mentem is vonathoz, 18.23-kor indult Kőbánya Felsőről.

Ahhoz képest, hogy nem sokat aludtam éjjel, nagyon jól bírtam, és jól is éreztem magam. Jó volt találkozni a karaokésokkal, nagyon jó látni, hogy egyre nő a fiúk aránya, akikkel jó társaságot alkotunk. Miroku-val is jó volt énekelni a Pokémon Johto dalt közösen. Amikor Miroku megjelent a karaokésok között, nem bírtam nem ellőni azt a poént, hogy biztos azért ez a neve, mert a való életben azzal udvarol a lányoknak, hogy megkérdezi tőlük, hogy lenne-e a gyermekei anyja. Meg Roni is törzskaraokés lesz, úgy tűnik, na meg a régi veteránok: Narumi, Leea, Kedvesjudit, és még egy lány a szervezők közül, akinek nem jut eszembe a neve, bocsánat érte. :( A visszaút már sima volt, semmilyen probléma nem volt. Megnéztem a Coppelion utolsó részét, meg játszottam. Nagyon tetszett az anime. Lehet mondani rá, hogy sablonos, mert ilyen befejezést láttunk már, de a kerettörténet nagyon tetszett. Jól éreztem magam, áprilisban jön a folytatás.

Vártam a nyári MondoCon-t, mert elég régen voltam utoljára, és hiányzott a dolog. Meg kíváncsi voltam arra, hogy milyen a régi-új karaoke csapat, hogy állják meg a helyüket.

Nem aludtam valami sokat, ezért a tervezett 6.19-es vonat helyett az 5.32-es vonattal mentem fel Pestre. Kicsit megkavarták a menetrendet, ráadásul elég nagy felháborodást váltott ki az, hogy azok a vonatok, melyek csak Lőkösházáig / Lőkösházától közlekednek, elvették az összes IC kocsit, és már csak azok maradtak IC vonatok, amik Romániába mennek vagy onnan jönnek. Tehát a hajnali vonattal mentem. Nem volt sima az út, mert Muronynál 10 percet állt a vonat, és eléggé úgy volt a dolog, hogy a mozdonnyal van komoly baj, mert nem tudta a vezető beindítani. Végül csak elindultunk, és ami igazán szép volt, hogy Szolnokig be is hozta a 10 perces késést. Elismerés jár a mozdonyvezetőnek. Aztán nem is volt gond az utazással. Miután kb. 2 hónapja van okostelefonom (Xiaomi Redmi3, kösz bagszi a tippet, nagyon jó telefon!), ezért animéztem az út alatt. Illetve vittem a laptopot is, mert eredetileg Játék határok nélkült akartam nézni, csak már a vonaton jutott eszembe, hogy az a bizonyos 128 GByte-os pen drive, amin rajta van, az otthon maradt. Továbbra is nagyon hálás vagyok az M3-nak, hogy leadták az összes '90-es évek-beli JSF adást (franciául van az eredeti címe Jeux Sans Frontiéres, ez a rövidítése), és utána kitaláltam azt a szokást, hogy úgy nézem az 1996, 1997, 1998-as évek egy-egy elődöntőjét (ez a három a kedvenc évadom), ahogy annak idején emlékeztem, hogy ment a TV-ben. Úgy maradt meg bennem, hogy augusztus utolsó hetében ment a döntő, aztán beszélgettem YouTube-on egy másik rajongóval, ő mondta, hogy 2 héttel később volt. Megnéztem az ano blogon, és igaza volt. Ez amúgy egy nagyon érdekes blog, konkrétan a televíziós korszak legeslegelejétől dokumentálja az aznapi TV műsorokat. A tulajdonosa folyamatosan tölti fel, ahogy kapja az újabb archívumokat, de meg lehet nézni, hogy egészen 1957-es TV műsorok is kint vannak, amikor elindult a Magyar Televízió. Nem semmi digitális gyűjtemény. Szóval a Játék határok nélkül. Megtudtam, hogy máskor megy, ennek ellenére tartom azt a "műsortervet", ahogy én emlékszem rá, tehát június végén az első elődöntő, így augusztus végére elérem a döntőt, ha hetente egy adást nézek meg. Pénteken nézem meg az 1996-osat, szombaton az '97-eset, és vasárnap a '98-asat. Ezen a héten a 4. elődöntő lett volna.

Bocsánat, hogy sokat írtam erről, de a mai napig néha nézek Játék határok nélkült, és ezt a mániát megengedem magamnak. Szóval, mivel ez kimaradt, ezért animéztem. A Ranma 1/2 12 részes OVÁ-ja egész jó, emellett elkezdtem a Saber Marionette R-t nézni. Ez is OVA, és érdekes lehet azoknak, akik látták a két szériát, mert a szereplők nevei majdnem ugyanazok (kivéve Otaru, akit itt Junior néven illettek.), és a seiyuu-k is teljesen ugyanazok, de még a személyiségük is hasonlít (bár nem annyira kirívó az egyéniség, mint a sorozatokban), egyedül a külsejük különbözik. Az R a J és a J to X után 200 évvel játszódik, más helyen is, más a háttértörténet is, de a cselekmény sokban hasonlít. Amúgy azt érdekesnek tartom, hogy az OVA volt először vetítve, hiszen az eredeti cselekmény után jóval később játszódik, de gondolom az R-ral akarták felmérni (milyen szép az angol nyelv magyarítva "árral akarták felmérni"...), hogy van-e igény az animére, és milyen jól látták, hogy van, mert helyet kapott a japán anime-történelemben két fantasztikus alkotás. Aztán belefért még a Prince of Tennis: The National Championship OVA-ja, ennek a befejező, 13. részét néztem meg. Egész jó, a Prince of Tennis is olyan lett, hogy elengedtem magamban az elvárásokat, amit írtam kb. 1 hónapja, és azóta megint nagyon tetszik. Viszont ennek az OVA-nak a 7. részét nem bocsájtom meg. Egy filler volt (OVA-n belül filler... no comment), az volt a lényeg, hogy pihenésképp röplabdáztak. A teniszedzőjük egy idő nő, Ryuzaki Sumire pedig azt csinálta, hogy a vesztes fiúcsapatnak elkezdte riszálni a melleit és a fenekét. Nem is csak az, hogy undorító látvány volt, mert majdnem elhánytam magam konkrétan, hanem Ryuzaki sensei egy hihetetlenül okos és értelmes nő (nemcsak szigorú, de inspirálni is tud), ilyen szerepben láttatni, az egyik legundorítóbb dolog, amit láttam eddig animében (Lesz egy másik, majd a végén lesz róla szó). De a többi rész jó volt. Az utolsó rész tudható, hogy fog lezárulni (különben miért lenne folytatása semi finals alcímmel...), de jó volt nézni.

Közben megérkezett a vonat Pestre. Mivel még 8.15 volt, ezért nem mentem a Hungexpóhoz. Már csak azért sem, mert ömlött az eső, és nagyon hideg volt. 17°C nyáron, ez nekem a kemény fagy kategóriája júliusban. Az Árkádban töltöttem el az időt. Leültem a kajáldás résznél az egyik padra, és gyakoroltam az angol érettségire. Ugyanis októberre emelt szintű érettségire készülök. Szeretnék egyetemre menni, és ebben annyira motivált vagyok, hogy soha életemben nem tanultam ekkora intenzitással, mint most. 9.45 körül indultam a metró felé, onnan csak egy megállót mentem, és a Pillangó utcától sétáltam a Hungexpóhoz. Az eső továbbra is esett, és bár elvileg a könyv és a füzetek biztonságban voltak a táskában, mégis betettem egy szatyorba, hogy biztosan ne ázzanak el. Aztán elindultam. Szerencsére megvolt a jegy előre (ezért Naruminak jár a köszönet, hogy elintézte nekem.), úgyhogy soron kívül be tudtam menni. Gondolom a szabadtéri programokat annak rendje és módja szerint elmosta az eső, rettenetes volt ez az ítéletidő. Bejutottam, először az öltözőnél láttam, hogy van programfüzet, abból hoztam magamnak. Aztán egyenesen fel a karaoke terembe, szinte már nosztalgikus volt a második emelete moziterme. Láttam a többieket, Leea, Mystra, Tsuki, Narumi, mindenkit nagy öröm volt látni. Meg annak is örültem, hogy megismerhettem azt a srácot is, aki nemes egyszerűséggel 8<nyolc>8 néven van fent a fórumon. Minden jól alakult, fel is iratkoztam énekelni. Először a Digimonból a Seven dalt énekeltem el, ez jól ment, nem volt nehéz a dal. Aztán hirtelen kigondoltam, hogy a Pokémonból a Pokémon Johtót szívesen elénekelném. A magyart. Ez is ment, minden rendben volt, lelkesített engem is a dal, de éreztem, hogy nincs minden rendben a hangommal. Elkezdtem most újra nézni a Pokémont a 119. résztől, megfogadtam, hogy végignézem egészen az aktuális részig. Miután a 900. részt is túlhaladtuk, ez legalább 3 éves terv lesz, ha minden hétköznap nézek meg egy részt. Nemrég meghallgattam a magyar Pokémonos CD-ket, és ahogy próbálgattam a Pokémon Johtót, rájöttem, hogy megy. Ami miatt éreztem a bajt, hogy otthon könnyebben ment. Mindenesetre örültem Lexinek, egyrészt mert menőség, másrészt meg mert elénekelte a Pokémon legújabb szériájának openingjét, az XY&Z-et. A legújabb Matsumoto Rica szám, és istentelenül jóra sikeredett. Egyébként is terveztem megcsinálni a kfn-t belőle, de ha már külön szólt érte, akkor megcsinálom neki soron kívül. Nagyon jól mutatott a nagy kivetítőn a kfn-em. Akartam, hogy jó legyen, ezért igyekeztem effektezni. Maga a dal is olyan, hogy lehetett dolgozni vele bőven. Élmény volt dolgozni vele. Meg azért akadt fekete leves is előadások esetében bőséggel. Az egyik legrosszabb egyértelműen a ONE-PUNCH MAN openingje volt. Ott beszéltük 8-cal, hogy ilyen szörnyűséget ritkán hallani. A legdurvább az volt, hogy hoztak papírt, és angol szöveggel énekelték fel a dalt... Holott csak japánul van. Istenem, végy magadhoz!

Még a Pokémon előtt volt egy kis szünet, ugyanis AMV verseny volt. Erre nem maradtam, inkább szétnéztem. Megnéztem a konzolokat, nagyon úgy néz ki, hogy a PlayIT fejére akar nőni a Mondo, mert egyre durvább a gamer felszereltség a rendezvényen. Sőt, azt kell mondjam, hogy mivel Wii U nem volt / nem találtam meg, ezért igazából érdektelen volt az egész számomra, mert csak a retro konzoloknál volt Nintendo. Ezért nekem az egész ilyen "sok bába közt elvész a gyerek" tipikus esete, hogy nehezen találom meg, ami tényleg érdekel. Miután szétnéztem, visszamentem, de mivel még ment az AMV verseny, azért a karaoke terem előtti teremnél (ahol volt a rajzverseny) leültem az egyik sarokhoz, és telefonon megnéztem a Night Wizard 13. részét. Ez volt az utolsó rész. Egész jó anime, tetszett. Főleg a 11. rész volt rám nagy hatással, amikor Shihou Elis visszament a kolostorba, ahol felnőtt, és valami varázslat hatására minden bentlakónak kiesett az emlékének az a része, amikor Elis-chan ott élt, és idegennek nézték. Érdekes volt, egyáltalán az oka a varázslatnak...

Mielőtt elkezdődött volna a kaszinó karaoke, bevállaltam még egy dalt, a Prince of Tennis-ből a future-t, ez már nem ment úgy, ahogy itthon a négy fal között próbálgattam, mert nem jöttek ki a legmagasabb hangok. Éreztem is, hogy berekedtem. Ennek ellenére indultam a versenyen. A klasszikus kategóriát választottam ki, ott ismerem a legtöbb dalt. Szerettem volna a verseny keretein belül a Slayers: Get along-ot elénekelni, de a Fullmetal Alchemist-ből a Kesenai Tsumi-t pörgette ki nekem a gép. Nagyon rég nem hallottam, az animével is úgy vagyok, hogy jó volt, de egyszer elég volt végignéznem. Csak az első két opening (Melissa és a READY STEADY GO!) maradtak meg bennem a mai napig. Az első endinggel meg úgy vagyok, hogy meghallgatom, ha szól, de amúgy nem foglalkoztam vele komolyabban. Kértem segítséget a közönségből (lehetett), jött is volna egy lány, de ő speciel nem jöhetett, mert ő is versenyzett. Mivel senki más nem vállalta, ezért egyedül vágtam neki. Illetve el se kezdtem, mert teljesen lebénultam. Vártam magamban a "csodát", hogy valahonnan az agyam legmélyebb rejtekéből előjön valami, de semmi. A rögtönzés képessége meg (még) hiányzik belőlem, ezért teljes csend volt a részemről, és az sem vigasztalt, hogy a közönségből sokan vidáman éneklik a dalt. A dal felénél végképp reménytelennek láttam a dolgot, és feladtam. Nincs mit tagadni rajta, lesújtott a dolog nagyon. Nem is önmagában a kudarc miatt, mert előfordul az ilyen, hanem mert ez valahol megfutamodásnak minősül, és elgondolkodtam azon, hogy ha ez jellemez az élet egyéb területén, ez komoly baj, mert váratlan megmérettetések bármikor jöhetnek az életben. És ha nem lesz rá jó válaszom, akkor csak a megfutamodás marad. Ez a gondolatmenet tört letargiába. De mivel kíváncsi voltam a többi versenyzőre, ezért tartottam magam, de eredményhirdetés után hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a "senki ne szóljon hozzám" állapot. John pont rosszkor akart beszélgetni velem, inkább az angolba temetkeztem. A szóbelit írtam le magamnak. Úgy készülök egyébként a szóbeli részre, hogy füzetbe írom, hogy mit mondanék. A Maxim kiadónak nagyon jó érettségire felkészítő könyvei vannak, azokból készülök. Ezekben szóbeli is van, méghozzá pont ugyanúgy, ahogy az érettségin, és az adott feladat kapcsán írom le a füzetbe azt, amit mondanék. Amikor végeztem, akkor igyekeztem a külvilágot kizárva csak a karaokéra figyelni. Amikor bajom van, akkor nem szeretem a külvilág felé azt mutatni, hogy mennyire jól érzem magam, holott legbelül üvöltök. Ilyenkor elmerülök magamban. Nagyjából két óra telt el addig, ami egyáltalán eljutottam magamban odáig, hogy küzdeni fogok az egész dolog ellen. Ettől jobb lett. Amúgy a versenyen való szereplésem után kérdezte 8, hogy sznobizmus? Na, hát vannak dalok, amik nem ragadnak meg, hiába énekli a fél karaoke terem. Az a lényeg, hogy ezután jobb lett, akartam még egyet énekelni, de már késő volt. Meg talán jobb is így, mert reméltem, hogy hátha jobb lesz vasárnap a hangom. Mindenesetre a nap végén bátorítottam Leeát, hogy tartsa meg azon jószokását, hogy az adott dalhoz, ami elhangzott, hozzáfűz valami poénos szöveget, mert emelte vele a hangulatot. Amúgy hihetetlen jó volt minden, nagyon jól ment a szervezés. Egyetlen egy dolog nem tetszett, hogy irgalmatlanul hangosan jött a zene a két hangfalból. Csak úgy hasított a jobb fülembe. A bal fülembe nem, mert arra rosszabbul hallok, de a jobbat úgy kellett néha védeni, mert kegyetlen volt. El is szoktam a hangos zenétől, pont azért mert érzékeny a fülem (ezért hallok rosszabbul a bal fülemre, meg a sok gyerekkori műtét sem használt neki) és nagyon vigyázok rá. Csak akkor szoktam nagyon feltekerni a hangerőt, amikor érzelmileg nagyon fel vagyok spanolva. A hangerő az egyelten, ami nem tetszett, minden másban csillagos ötös volt a szervezés és a lebonyolítás.

Krisivel beszéltem meg, hogy aludhatok nála az éjjel. Rendes volt, sokat segített vele. Este már nem esett annyira az eső, úgyhogy viszonylag szárazon érkeztem meg hozzá. Körbevezetett az albérletben, ahol a barátnőjével lakik együtt, megmutatta a hatalmas Nintendo gyűjteményét. Megállapítottuk, hogy a japánok mindig is megkülönböztetett figyelmet kaptak. Szinte minden egyes Famicom (NES) kazettának más a színe, sőt van olyan, melynek csillogó a matricája. A Super Famicomra (japán SNES) is vannak játékai. Reméltem, hogy mutat Ranma 1/2 játékot, de az nem volt neki. Meg van néhány japán nyelvű mangája is. Ezeket mind valami japán vásáron szerzi. Mondta a nevét, de nem jut eszembe. Az a lényeg, hogy mivel ez jótékonysági vásár, ezért extra olcsón lehet hozzájutni akár igazi ritkaságokhoz. Meg mondta, hogy sok japán Nintendo játékot 20-50-100 yenért vett meg. Volt amit helyben (kijutott Japánba) szerzett meg. Arról hallottam, hogy léteznek Japánban olyan second hand boltok, ahol töredékáron lehet használt cuccokat venni. Aztán le is feküdtem aludni. Mielőtt elaludtam volna, megnéztem a Kamen no Maid Guy OVA-t. Végeztem a sorozattal, továbbra is bírom az elmebeteg poénjait. Az OVA nem volt olyan nagy eresztés, illetve a melltartók lejjebb ereszkedtek, így intim női testrészek teljes pompájában voltak láthatók. Ezután aludtam el. Egész jó volt nála aludni, teljesen kipihentem magam.

Másnap reggel elsőként ébredtem fel, lefoglaltam magam addig, amíg Krisiék nem ébredtek fel. Úgy döntöttem, hogy rákeresek YouTube-on a Fullmetal Alchemist dalra, ami kivéreztetett. Hát, nem jöttem volna rá magamtól, hogy ilyen a dallama. Nagyon régen hallottam, azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák ezt a dalt. Na de ez már így alakult, megfogadom, hogy majd ősszel tarolni fogok. Közben Krisi is felébredt, egy kicsit játszottunk. Kíváncsi voltam a Yoshi's Woolly World játékra. Fonálból vannak felépítve a pályák, még Yoshit is ilyen 3D-sre rakták össze fonálból. Hihetetlen hangulatos volt, tetszett nagyon, a megvalósítás is egyedi volt. Sok időnk nem maradt játszani, mert 9-kor el kellett indulnom, a napijegyem ugyanis 9:59-ig volt érvényes, és mivel vasárnap nem járnak olyan sűrűn a BKV-s cuccok, ezért biztos akartam lenni a dolgomban. A 2-es metró volt az utolsó állomás, egy megállót mentem a Pillangó utcáig. Innen nem mentem azonnal a Hungexpóhoz, előbb a Tesco Extrába mentem péksüteményeket vásárolni. Csak onnan tettem meg a hosszú sétát.

Az eső továbbra is kitartóan esett, úgyhogy teljesen elázva érkeztem meg a conra, ezen belül a karaoke terembe. Reggel döbbenten vettem tudomásul, hogy nem jött vissza az énekhangom, emiatt úgy döntöttem, hogy csak egyszerűbb dalokat vállalok be. Most nem akartam annyira előre menni, hátrébb foglaltam helyet. Pont abba a sorba ültem le, ahol egy srác volt, aki többször is énekelt tegnap (nem emlékeztem rá egyébként, bocsánat érte ^^'), megjegyzett engem magának. Konkrétan ő volt az első, aki a 7 éves karaokés pályafutásom alatt felkért közös éneklésre. Igazán jól esett tőle. Tanakodtunk, hogy mi az, amit mind a ketten ismerünk. Azt sejtettem, hogy valami kommerszebb zene felé kell venni az irányt, így esett a választás a Naruto Shippuuden: Blue Bird dalára. Fel is iratkoztunk rá. Na ez egy vicces eset volt. Leea többször "méltatta" a memóriáját, és Kedvesjudit is pont akkor ment oda. Először ő akart feliratkozni, amikor Leea ismét "dicsérte" a memóriáját. Mondtam neki, hogy Kavington, kavington. Elkezdi írni a nevet, de megakad a K betűnél. Látom, hogy megzavarodik, amikor magához tért, akkor mondta, hogy majdnem Kavingtont írt Kedvesjudit helyett. Jót nevettünk rajta. Feliratkozás után visszamentünk, és egész jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy a nézett animéink halmazának elég kicsi a metszete. Érdeklődött a Nintendo iránt is, bemutattam neki a Nintendo 3DS-emet. Beszéltem neki a sajátosságairól, a játékokról, a StreetPass-ról, egészen érdekesnek találta. Valamennyire tudta, hogy mi a helyzet, de a PC a fő csapásiránya. Meg aztán együtt indultunk zene tippmixre is. Kiderült, hogy világhíres a srác, mert a keresztnevét világszerte ünneplik február 14-én. Gondoltuk, hogy ketten összedobjuk amit tudunk. Volt olyan, amit biztosan tudtunk, de a nagyját csak tippeltük. Ráérzés, zenei hangulat... lám, lám mások is ismerik a trükkömet ismeretlen dal esetében. Nem mintha olyan nagy szám lenne, de mégis. Azért egészen jól ment, Ezután nem sokkal mentünk ki énekelni. Előtte kölcsönadta a táblagépét, hogy meghallgassam a dalt, hogy jobban menjen. Aztán jöttünk is mi. Hát jól megviccelt, mert alig szólalt meg. Én sem ismertem annyira, úgyhogy eléggé rosszul sikerült. Megvagyok a Narutóval is, szerettem nézni, meg több zenét is ismerek az animéből, nagyon jó mind, de ami igazán megmaradt bennem, az a 10. ending az első szériából. Az Analog Fish-től a Speed. Ezzel már egyébként nem foglalkoztam úgy lelkileg, ahogy jött, úgy jött. Aztán nem is maradt sokáig, ment is tovább. Szólóban két dalt énekeltem a nap folyamán. Az egyik a Saber Marionette J-ből az I'll be there, a másik pedig a Mahoraba ~Heartful Days~-ből a Boku no Speed de volt. A másodikat kifejezetten kellemes volt énekelni, mert ahogy láttam a képeket, úgy jöttek fel az emlékek az animéből, és hihetetlen kellemes érzés volt. Ahogy írtam korábban, a szívembe zártam az animét, és ez úgy néz ki, hosszútávon így marad.

Aztán már én sem maradtam sokáig, mert vasárnap csak 16 óráig volt karaoke, utána Kpop-os elbutult dolgok voltak, azok meg nem érdekelnek. Meg el is kellett indulni, ha el akartam érni a 16.10-es vonatot. Sikerült is. Terveztem animét nézni, miközben sétálok a metróhoz. Új szokásom, hogy úgy járkálok az utcán, hogy kezemben a telefon és animét nézek rajta. Persze vigyázok az úton, eddig semmi baj nem történt. Szóval terveztem, de nem jött be, mert elmosta az eső a tervemet. Csak a vonaton jutottam el oda. Megnéztem a Ranma 1/2 OVA 10. részét, majd utána egy új animébe kezdtem bele, mivel befejeztem a Night Wizard-ot, ez pedig a Kanokon volt. Azért esett erre a választásom, mert ennek az openingjét is Miyazaki Ui énekli (mint a Night Wizard-ét), és a zenét meg a szöveget ennek is Okui Masami írta, úgyhogy ha lexikonnyi szintűre akarom fejleszteni az Okui Masami tudástáramat, akkor ezt az animét is meg kell nézni. Írtam az elején, hogy a Prince of Tennis első OVA-jának 7. része milyen undorító? Nos, az egész Kanokon szintén az. Nem is vártam sokat tőle, mert néztem képeket és tudtam, hogy pure ecchi a dolog, de ez... Leegyszerűsítve az van, hogy van egy kisfiús alkatú középiskolás srác, akire állandóan rámászik az óriásmellű lányosztálytársa. Tipikusan az a fajta lány, aki sajnáltatja magát, közben meg mindenét megmutatja a srácnak. Ha fáj valami, gyere, sírd ki a bánatod, és a melléhez döngöli. A legdurvább az volt, hogy az osztályteremben, szexre akarta bírni a lány a fiút, de belép valaki és megakadályozza a dolgot. De amíg az akcióra készültek az animében, ültek mellettem a vonaton, és folyamatosan felpillantottam, mert féltem attól, hogy azt hiszik, valami pedofil dolgot nézek. Tényleg kisfiús arcú a srác... Persze adtak kerettörténetet a dolognak, a srác vonzza magához az állatok lelkét. A lányban meg egy róka lelke (kitsune) lakozik, innen az óriási vonzalom. A srácnak komoly problémái vannak lányok terén, és akkor szerencsétlenkedik vele a csaj... A lány meg tökéletesen az a jellem, amelyet a való életben undorítónak tartok. Eleinte 4 pontot akartam adni az animének a My Anime List-en, aztán ment egyre lejjebb, míg elérte a mélypontot. Ez a második anime, amire 1 pontot adtam. Az első a Devil May Cry volt az 1. rész után, de az legalább kialakult, és valami nézhető dolog lett belőle, de ez a Kanokon...

Na mindegy, minden probléma ellenére nagyon jó volt a nyári MondoCon, sokat tanultam tőle, mindent megteszek azért, hogy hasznosítsam a tapasztalatokat. És vasárnap már a hangerő is teljesen rendben volt. Úgyhogy, csak így tovább, fantasztikusak vagytok!

Gyászol a japán zenei világ, újabb japán énekes ment el idejekorán, Wada Kouji. A Digimon által lehet ismerős számunkra, az ő híres dala például a Butter-fly, a The Biggest Dreamer és a Fire!!. Nem volt úgy kedvencem, mint pl. a JAM Project, jónéhány dalát azért ismerem, és azok alapján nagyon tetszett, amit csinált. Pedig amúgy semmi jel nem utalt arra, hogy baj lenne vele (nem is volt mondjuk nagyon hír), hiszen tavaly újra felénekelte a Butter-fly dalt, és novemberben meg is jelent kislemezen, mint Tri-version. Csak látom, hogy Okui Masami írt róla Facebook-on. Felismertem az első négy kanji-ról hogy róla van szó, és láttam, hogy semmi szmájli (módjával szokott szmájlizni), már ekkor gondoltam, hogy baj van. Elkezdtem olvasni, láttam az első sorban a "Tengoku" kanji-párosát, ekkor már biztos voltam, hogy meghalt. A Tengoku mennyországot jelent japánul. Nekem a The Biggest Dreamer című dala tetszett nagyon, azzal egy életre megjegyeztette a nevét velem. De sajnos élőben már nem énekelheti el soha. :(

Rákban halt meg, és azt kell mondjam, hogy ez a betegség, valami átok a japán művészvilágban, mert lassan már olyan jellegű listát lehetne írni a 40-es éveikben rákban meghalt japán énekesekről, mint a nyugati rock világban a 27 évesen öngyilkossá lett zenészekről. Kikről tudok?

• Takahashi Hiro, aki többek között Yu Yu Hakusho endingeket adott elő.
• ZARD együttes énekesnője
• Okazaki Ritsuko, aki például Hayashibara Megumi-val dolgozott együtt.
• ORIGA, aki ugyan orosz származású, de japán előadóként nagyon szép sikereket ért el.

Ők mind rákban haltak meg 40-45 éves korukban, közéjük került Wada Kouji. 42 éves volt. És komolyan elgondolkodtam, mert most nézem a Bakuman. 2. sorozatát, és pont ott tartok, hogy Mashiro kórházba került, mert túlhajtotta magát a sok munka miatt. És csak azért is dolgozna. Leállítanák, de csak azért is. Lefutott az agyamban az, hogy bár szólnak demográfiai adatok arról, hogy Japánban az egyik legmagasabb a születéskori várható életkor, köszönhetően az egészséges életmódnak, de legalább ennyire komoly probléma lehet az, hogy fiatalon halnak meg különböző betegségekben. Biztos vagyok abban, hogy ez a néhány művész csak egy apró szelete annak a lehet, hogy nem is kicsi halmaznak, amit azok képeznek, akik korán meghalnak. Az a gondolatmenetem, hogy a japánok a munkamániájukkal - nyersen szólva - kicsinálják magukat, és azok, akik valamilyen betegségre való hajlammal születnek, nagyobb eséllyel lesznek betegek, hiszen a rengeteg munka miatt a szervezet legyengül. És akkor ne is beszéljünk a lelki okokról, hogy jelez a szervezet, hogy túl sok neki, pihenni akar, regenerálódni.

Szerencsére van egy ellenpélda is. A részleteket annyira nem tudom, de majdnem a legnagyobb kedvencem is áldozat lett: Okui Masami. 2008-ban ő is komolyan megbetegedett, és ő is megcsinálta azt, hogy betegen lépett fel a 2008-as Animelo Summer Live-on. Ő is olyan volt, hogy hiába mondta az orvosa, hogy pihennie kell, de csak nem. Aztán belátta, hogy ez a legjobb, mert az eredetileg 2008. november 5-ére tervezett Akasha albuma 2009. február 25-ére lett elhalasztva. Mondtam is magamban még annak idején, hogy százszor inkább kapjuk meg késve az albumot, minthogy utolsó stúdióalbuma legyen. Gondolom, Makkun is belátta, hogy inkább pihen, de utána újult erővel folytatja a munkát, és szerencsére az Akasha után is vannak albumok és kislemezek. :) Azt nem tudom, hogy a többiekkel mi történt, hogy gondolkodtak, de ez már nem is fog kiderülni.

Nem volt kedvenc Wada Kouji, de nagyon fog hiányozni. :( Nyugodjon békében.

Két hét különség a kettő között, és mind a kettő a Millenárisban volt, így jó, hogy összekevertem a kettőt. :D Viszonylag jó volt, mivel már nincsenek nagyon újdonságok, ezért nekem már szinte ugyanaz mindegyik. De valahol még bennem van a lelkesedés, viszont, ha őszinte akarok, lenni, ha konzolért nem kapnék jegyet, nem biztos, hogy elmennék. A konzolhoz egyébként Nintendo GameCube-ot vittem, és odaadtam Zolorónak a Mario Kart: Double Dash!!-t, és a Super Smash Bros. Melee-t is, hogy tegye ki, amelyiket gondolja, végül a Mario Kart mellett döntött. Tisztelem őt, látszik, hogy tényleg nyitott arra, hogy minél változatosabb legyen a konzol.

Új programok nagyon nincsenek, és tényleg valamilyen szinten szerencsésnek tartom magam, hogy a karaokéhoz tartozok, ott még most is meg tudták lepni a nagyérdeműt. A helyét meg szinte el sem lehetett téveszteni, úgy el volt rejtve. O_O Átvettem a karszalagot, és tök spontán jobbra nézek, egy ajtóra kiírva: Karaoke. Kinek jutott eszébe a bejárat elé tenni, nem tudom, de érdekes volt. Örültem annak, hogy ott volt a legmelegebb, szinte felüdülés volt a kinti zord időjárás után. Szép dolog a havazás, de nagyon nem szeretem a hideget. Sokkal jobban éreztem magam, amikor július elején 35°C felett is volt a hőmérséklet. Igaz, hogy egy hét után már azért én is sóvárogtam azért, hogy hűljön le a levegő, de ez a tél... és még csak december van! De hogy visszatérjek az Animekarácsonyra, sokáig nem jöttek be a karaoke terembe, úgy tűnik, hogy nem csak nekem volt elrejtve. Viszont jó volt a hangulat a próbák alatt. Tuki több Slayers dalt is énekelt, amit kifejezetten jó érzés volt hallgatni, és ismét elénekeltük együtt a Going History-t. Igazából annyira nem rajongok a zene sebességének váltakoztatásáért, de itt most elengedtem magam. Nem is tudom már melyikőjük ötlete volt ez, de egyszer csak Tuki vagy Daki elkezdték spontán váltogatni a sebességet, hol gyorsabban, hol lassabban, és ez úgy bejött a népne a próba alatt. Az elején nehezen is kaptam el a fonalat, de a végére már egész jól ment a refrén gyors éneklése. Én még a próba alatt még egyet énekeltem: Slayers: GLORIA ~Kimi ni Todoketai~ Úgy próbáltam meg, hogy régen hallgattam már ezt a számot, ahhoz képest egész jól ment, bár itt-ott elfelejtettem a dallamot. A hangulat végig jó volt. Lucy volt az, aki nagyon-nagyon szépen énekelt. Először Adele: Someone Like You dalával jött. Ezt a dalt én sokáig nem szerettem *enyhén fejezi ki magát* mert azt hittem, hogy férfi adja elő. Nem tudom hogy hívják azt a srácot akinek volt néhány éve a "You're Beautiful" dal, rá gondoltam, hogy ő énekli. De amikor megtudtam, hogy nő adja elő ezt a dalt, akkor megbékéltem, így jobban hangzik. De Lucytól nagyon szép volt. Látszott rajta, hogy nagyon átérzi a dal hangulatát, a végére el is érzékenyült. A másik nagy dobása a Gangnam Style volt. Képes volt azt a humort, azt a játékosságot beletenni a dalba, amit PSY tett, nem csoda, hogy szinte az egész terem táncolt. :D Sokan nem értik a dal gúnyos mivoltát, pedig annyira nyilvánvaló, ahogy az énekes énekli, hogy az egész csak egy paródia, és így számomra is tökre élvezetes az eredeti verzió.

Én pedig az elején énekeltem a Slayers: naked mind dalt. Az utóbbi 1-2 karaokén átmentem egy kisebb-nagyobb fejlődésen, így egyre inkább érzem, hogy tudok oldottan is énekelni. Ez a dal meg effektíve nagy kedvenc Okui Masami-tól. Tetszik a vidám hangulata, és a jelek szerint át is tudtam adni, ugyanis az Instrumental alatt Narumi magához hívott, és mondta, hogy nagyon sokat fejlődtem. Eddig is jól éreztem magam a dal éneklése közben, de az utolsó refrént már teljesen átszellemült boldogsággal énekeltem. És nagyobb sikert is arattam. Nem sokkal ezután jött a verseny. És én is. És mertem legnagyobbat álmodni. Most jobb lett a Digimon: The Biggest Dreamer dal, de éreztem, hogy ez így még nem kerek. Úgyhogy részemről elégedett vagyok a zsűri véleményével, jogosnak tartom az 5-5-6 pontos elosztást. Összesen 16 ponttal 9. lettem az 16-ból. Hát van út felfelé! :o És már látom hova vezet a még több gyakorlás. Az eredmény úgy teljes egészében tükrözi a véleményemet, egyetlen egy lány eredményét tartottam furcsának, aki a Robbie Williams: Feel dalt énekeltem. Annak 6. helyén csak lestem. O_O Ha a saját értékelési irányelvemre hagyatkozok, nekem több minden sem tetszett. Például nem jöttek ki a magas hangok, de nekem személy szerint az sem tetszett, hogy nagyon rányomta a verséket, és saját tapasztalatomból kiindulva, szerintem ő már akkor a hangterjedelmének határán volt. A verséket nyugisan kell énekelni, nem véletlen olyan az eredeti is, amilyen. Egyedül ezzel vitázok, amúgy minden rendben volt. Verseny után még egy kis hagyományos karaoke ott, itt egyszer énekeltem: Mulan: A Kiképzés dalt. Vicceltek, még saját magamon is meglepődtem, nem hittem volna, hogy ennyire menni fog. Egyébként is nagyon szeretem ezt a dalt, de hogy ennyire át tudom adni a hangulatát, az még engem is meglepett. Szerintem én ezentúl parancsnok leszek. O_O Itt beszélgettem Leeával, szerinte magasan a legjobb voltam most úgy valaha... ^^' Szerinte magyarul kéne énekelnem, mert jobban átérzem át tudom adni, hogy miről éneklek. Ezen majd még gondolkodok, tapasztalgatom a dolgokat komolyabban, de jelen pillanatban azt gondolom, hogy nem feltétlen nyelv függvénye, hogy mennyire érzem a hangulatot. Konkrétan ezért írtam fel még Okui Masami: DEVOTION dalt, de már nem kerültem sorra.

A Zenekvíz. Nagyon tetszett, ötletes volt. A témakörök is könnyedek voltak, és a ráadás Hayashibara Megumi kategória... Most már értem, miért énekelt Tuki olyan sok Slayerst az elején. :D Amikor beszélgettünk az énekesnőről Lam'O odajön hozzám, hogy olyan, mintha "Hejesibara Megumi"-nak mondanám. Pedig annyira nyilvánvaló, hogy "Hajasibara Megumi"-t mondok, csak a j betűt kicsit felvállról veszem. Erre a témakörre már nem maradt idő a japán zenei videó vetítéséig, ezért utólag lett bepótolva. Mindenki az első sorból jelezte, hogy számít rám. Hát jó, segítek, de olyan jó érzés lett volna villogni azzal, hogy csak én ismerem ezt a dalt, és tudom melyik animéből való. Mind az ötöt tudtam:

1. Slayers: Give a reason (erre mi, az első sor egy emberként énekeltünk)
2. Shaman King: Over soul (ezt is tudta mindenki)
3. Asagiri no Miko: faint love (ennél azért már komolyabban gondolkodtam. Évek óta nem hallottam ezt a dalt, azonnal beugrott az egész, amikor megszólalt, csak az animén kellett gondolkozni, aztán onnan jutott eszembe, hogy ez a KOIBUMI kislemezen van rajta)
4. Saber Marionette J to X: Proof of Myself (ezt a mai napig nem értem, hogy miért maradt ki mindenkinek, nekem annak idején első Hayashibara Megumi dalok között volt)
5. Abenobashi Mahou Shoutengai: Treat or Goblins (ez egy nagyon jó Megumi dal, ez is olyan, amit már nagyon rég nem hallottam)

Úgyhogy jutott nekem szaloncukor bőven. ^^ A szaloncukor-osztás is nagyon jó ötlet volt, úgyhogy tavaszra is hasonló meglepetéseket várok. És itt mentünk bagszival hozzá.

Azért a konzol részleget se felejtsük el, ugyanis nemcsak GameCube volt, hanem Wii U New Super Mario Bros. U-val. Ez igen! Hatalmas lett a játék. Én nem akarom már szegény gyereket szidni, egy kicsit nagyon belefeledkezett a játékba, és nem hagyott másokat sem játszani, így minket sem. Remélem, hogy tanult a hibájából, és legközelebb odafigyel másokra is.

És ennyi. Tavaszi MondoCon 2013. április 6-7. És szerencsére nem igazak azok a pletykák, hogy lesz jegyáremelés, maradnak a régi árak. :)

Hogy én mennyire örülök annak, hogy nincsenek közvetlen szomszédaim. Ezalatt értsd azt, hogy nem csak egy fal választ el, hanem egy kis tér. Így teljesen önfeledten tudok gyakorolni, szerintem már rég megőrültek volna. :D Most két férfidalt próbálok, hogy melyik áll nekem jobban:

• Digimon Tamers: The Biggest Dreamer (Wada Kouji)
• s-CRY-ed: Reckless Fire (Ide Yasuaki)

A Biggest Dreamer hangterjedelemben megy, viszont a gyors refrén komolyabb légzéstechnikát kíván, hogy a refrénben levő magasabb hangok lehetőleg egyszerre, akadály nélkül kijöjjenek. Ez azt gondolom, hogy élesben nem lesz annyira nehéz. Nem is önmagában a próba miatt mondom, hogy megőrültek volna a szomszédok, hanem mert úgy gyakorlok, hogy lassan éneklek, én magamban úgy hívom, hogy "megírom" az adott dal Ballade Version-ját. Jó, ez a megírom egy kicsit beképzeltnek hangzik, de érdekes, amikor régebben énekeltem magamban a Slayers->N.EX: naked mind (Okui Masami) dalát lassan, nekem nagyon tetszett, és el tudom képzelni, hogy egy szál gitárral valaki ír rá zenét, és lassan jó érzés énekelni a naked mind-ot. Gyakorlatilag ekkor jöttem arra rá, hogy a lassú gyakorlás jó módszer arra, hogy a ritmikával kevésbé foglalkozva ráérezz arra, hol kell kiénekelni az adott hangot. Utána már sokkal könnyebb elsajátítani a ritmust, és gyorsan énekelni, ahogy kell.

Viszont a Reckless Fire esetében már nem ennyire egyszerű a helyzet. Az nemcsak hogy magasabb (konkrétan érzem, hogy nagyon a határon vagyok), hanem sokkal nehezebb a ritmusa. Nemrég csináltam meg belőle a kfn-t, és végig 50%-os lassítással időzítettem, mert abból, amennyit tudtam, nem hallottam ki belőle "logikus" ritmust. Most már többszörös végighallgatás után nagyjából érzem, de azok a magas hangok nagyon durván jöttek ki. Nem is az a baj, hogy nehéz, hanem szerintem nem véletlen az, hogy ott nagyon gyorsan énekel, mert ez lassítva igazából rettenetes, nem csak hallgatni, de még énekelni is. Nekem most perpillanat az a gondolatom, hogy az majd akkor fog jól hangzani, ha majd kitanulom a ritmust, és gyakorlatilag "eldarálom" a magas részt. Ez már komolyabb énekhangtechnika.

Meglepően sokat aludtam, 8-kor ébredtem fel, úgyhogy első dolgom volt bekapcsolni a TV-t, és a Forma 1-et nézni. Japán nagydíj. Nem néztem végig, és amíg néztem, addig is csak fél füllel figyeltem az eseményeket, mert készülődtem. De hát a torrent jó barát ilyenkor, nem igaz? 9 után pár perccel indultam el, a tegnapi menetrend szerint, különbség, hogy most egyedül mentem. 10 óra után néhány perccel értem oda, és látom, olyan gyorsan ment a sor, hogy simán bejutottam. De ami meglepett, hogy nézték a táskát. Tegnap megkérdeztem, hogy miért, azt mondták, hogy alkoholt nem lehet bevinni. Nem rossz. A Petőfi Csarnokban (mely, ha jól tudom, végleg bezárt) azért nézték a táskát, hogy szúró-vágó eszközt nem vihetsz be, és az italokkal is keményen elbántak. Na az egy nagyon szemét dolog volt. Itt meg alkohol. Valószínűleg alkohol befolyásoltsága nélkül nem alkalmazzuk nem cosplay alkalmára a kardot, kést, stb. Tehát felmentem a karaoke terembe, ahogy vártam, kevesen voltak. Most előre feliratkoztam, Naruto: Parade-ra, de ahogy énekeltek az emberek, egyre jobban éreztem, hogy nem kellett volna, nincs hangom.

De előtte Zenekvíz. Most egyedül indultam, ez a harmadik alkalom, és összességében most értem el a legrosszabb eredményt, 23 pontom lett végül. A legelső volt a legjobb, akkor 54 pont lett a végeredmény, és ha jól emlékszem, harmadikok lettünk akkor. A rapidnál csak egyet tudtam biztosra: Asura Cryin': Spiral, a többinél tippeltem. Csak érdekes volt, ugyanis Tukeinon teljesen áteffektezte az összes dalt, valamely mélyebben, valamely magasabban szólt az eredetihez képest. Ötletnek nem rossz, de ha őszinte akarok lenni, nekem nem tetszett. Összességében nem nehezítette meg a dolgomat, igaz, volt egy pár dal, amit nehezebben ismertem fel, de az összeset tudtam, amit eredetileg is tudtam volna, csak mivel én nem szeretek a zenével "játszani", ezért ez nem az én asztalom. De ha több lesz a pozitív visszajelzés erről, akkor nem bánom, ha így megy tovább. A Shoujo, Shounen kategóriákból elég keveset tudtam, de ami meglepett, hogy a Trance-hez úgy álltam hozzá, hogy, az tuti 0 pont, ehhez képest, ha jól tudom, 4-et tudtam. Utawarerumono, Soul Eater, de ami a legjobban meglepett, a Gundam 08th Team. A cosplay kategória jó ötlet, mert többségében olyan animékből cosplayeznek, melyek eléggé ismertek, én is 7 pontot szereztem össze, ez sikerült a legjobban. A videojáték. Amikor megláttam a lehetséges játékok listáján az egyetlen Nintendo játékot, a Super Mario Kart-ot, akkor tudtam, hogy ez bent lesz, és igen! :D Harmadikként az openingje ment. Igazából nem volt nehéz felismerni, mert annyira jellegzetesen Mariós, erre tényleg azt tudom mondani, hogy nem is kell hardcore Mario fannak lenni ahhoz, hogy valaki erre rávágja, hogy ez csakis az lehet. Még az ALI PROJECT érdekelt, ahogy írtam róla többször is, de ahogy láttam a listát, hogy mennyire részletes. O_O Hiába a remény a 10 pont felől, csak 4-et tudtam összekaparni. Rozen Maiden, .Hack//Roots, Shigofumi, és egyet tudtam, melynek nem tudtam, hogy melyik animének a zenéje, de Tuki elfogadta a dalcímet is: Ankoku Tengoku. Egy pár újabb, számomra ismeretlen dallal azért megismerkedtem, meg folyamatosan hallgattam, de amilyen az én formám, azok MIND kimaradtak. De a Kotodamának örültem. ^_^

A zenekvíz után én voltam az első, aki énekelt. A zenekvíz alatt éreztem, hogy nemigen van most hangom, nem fog most összejönni. Ez nem az a fajta "biztatásra váró" érzés volt, hogy valaki tartson meg a víz felszínén, hanem biztosan tudom, hogy amikor nem megy, akkor nem megy. És bejött. Annyira furcsán éreztem magam, mert itthon próbáltam, és különösebb megerőltetés nélkül sikerült kiénekelni a magasabb hangokat, de ma kint ez nem jött össze. Ez jelentősen visszavetett a kedvemből, és az önbizalmamból, és lényegében rányomta a bélyegét az egész napomra. Nem sokkal ezután mentem ebédelni, mivel tegnap a Burger Kingben voltam (voltunk Night-tal), ezért ma a nem sokkal tovább levő (de szépen hangzik) kínaiba mentem el. Egész olcsó, és jó nagy adagot adtak. Egy pár órán át nem voltam éhes. De ahogy visszamentem, hiba volt leülnöm a karaoke teremben, ugyanis 14-16 óra között Japán zenei klipek mentek, és a fangörlök sikítása úgy belehasított a fülembe, hogy azonnal kijöttem. Kint ültem addig a földön, és Brain Training-eztem, meg Mario's Picross-oztam. Elvoltam mind a kettővel, és amikor vége lett a tortúrának, és visszamentem, még akkor is folytattam a játékot, közben fél füllel figyeltem, ki hogy énekel. Majd előrementem, és szóltam Dakinak, hogy húzzon ki, ugyanis mielőtt először énekeltem, még azelőtt feliratkoztam másodjára. A Digimon: The Biggest Dreamer még nehezebb a Naruto dalnál, úgyhogy semmi esetre sem. Addig ott eljátszogattam, hallgattam a többieket, most inkább passzívkodtam.

Egészen az utolsó kaszinó karaoke versenyig. Minimum három fő / csoport kellett, hogy legyen, hogy verseny lehessen, de sehogy sem akart összejönni a három. Ketten megvoltak, de senki nem akart még menni. És akkor jött az, hogy akkor a szervezők állnak ki. Be is szólt az egyik srác: "Akasztják a hóhért!" Ha nagyon morbid lennék, azt mondanám, hogy bár mindenkit így akasztanának fel. Ugyanis Tukeinon amilyen műsort csinált (a legpozitívabb értelemben), szem nem maradt szárazon, mindenki könnyesre röhögte a szemét. Az emotikon kategóriában indult. Annak az a lényege, hogy a kfn-nél jobb-alsó sarokban látható egy karakter, arcot vág, úgy kell énekelni. Tukeinon olyan grandiózus műsort csinált a Fushigi Yuugi dallal, hogy én teljesen kész voltam, nekem megcsinálta a napomat, de szerintem nem is túlzok, ha mindenkit egy emberként sikerült megnevettetnie. Nekem meg minden rosszkedvem elmúlt, nem is tudom, hogy élveztem-e valaha ennyire egy karaokés előadást. Persze mindenki visszavárta őt, így kisorsolta a kerék a Love Tropicana Deluxe dalt, akkor már Aminával állt ki, de akkor is valami eszméletlen, mit csinált. :D Szóval Tuki naponta legalább 10× énekeljen nekünk. Komolyra fordítva a szót, furcsállottam is, hogy keveset énekelt. Rájátszásként megmutatta az extra kategóriában a Pokémon főcímdalt. Az extra kategória, az ilyen meglepetés, valami furcsaság van a kfn-ben, vagy a szöveg van szándékosan rosszul írva, vagy hiraganával volt írva a szöveg, esetleg kérdőjellel helyettesítve, vagy az effektezésnél tett arról, hogy bezavarjon nekünk. A Pokémon tényleg poén volt, ahogy mondta. Egyrészt mindenhol maga a Pokémon szó katakanával volt írva, meg néhol a szöveg angol megfelelője volt, de a magyar félreírások valami eszméletlenek voltak. Egy pár, ami eszembe jutott:

• Sok igaz, hű kabát
• Jöjj, nagy kút vár ránk
• Keresd meg hát mind!

Tényleg, ha belegondolunk, a "Keresd meg hát mind!" is a Pokémon témájába vág! :D Ezen is sokat nevettünk, én ezt Tukinak soha nem felejtem el, ezért az estéért egy életre hálás vagyok neki.

Lényegében ennyi is volt, még egy páran énekeltek, én maradtam végig, 19.30-ig. Végül jó volt minden. Legközelebb talán 2012 tavasza.