Wii U ismét elővéve

2022. február 17. 00:33 - supermario4ever

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

Szólj hozzá!

Biológiai angol óra

2013. február 05. 21:10 - supermario4ever

Néhány hét után ma elővettem a Big Brain Academy for Wii játékot, fejlesztettem ott, ahol tudtam. A Wheck Match nagyon nehezen megy. Amikor ábrákat látsz fent, és arra a vakondra kell ütni, amelyik az ábrák közül az egyiket mutatja. És nekem valahogy nehéz egyszerre figyelni az ábrákat, és a vakondokat, akik azonnal kiugranak. Természetesen csak egy rövid ideig maradnak fent, aztán jönnek újak más ábrákkal, és mindig csak egy jó. Viszont további két játékban sikerült megnyitni az expert nehézségi szintet. Az egyik ilyen a Memorize-ban a Revense Retension. Ennek lényege, hogy különböző számokat, állat-, vagy tárgyhangokat kell visszajátszani fordított sorrendben. Szerencsére nagy gond nincs a memóriámmal, de az expert már tényleg kemény. Hardon még csak 6-ból kell kiválasztani a 4 jót, de experten már 9-ből. A kedvencem az volt, hogy a számokat spanyolul mondta. Elképzelem a spanyol anyanyelvűek arcát, akik tudnak angolul, majd experten a saját anyanyelvükön nyelvükön mondják a számokat. A másik, amiben kipróbálhattam magam szakértő kategóriában, az a Mallet Math. Egy összeget látunk, és fakorongokon számokat. Kalapáccsal azokat a számokat kell kiütni, melyek nem az eredményt adják. Érthetőbben: Azokat a fakorongokat kell meghagyni, melyek összege megegyezik a felül látott szám értékével. Ahogy sejtettem: experten már negatív számok is lesznek, sőt van olyan, hogy negatív összeget kell kihozni. Ez már nem ment annyira pörgősen, mint a léggömbpukkasztás.

A legérdekesebb a Speed Sorting volt. Ebben felül látunk egy meghatározást, és azokat a képeket kell "kiütni", melyekre igaz az állítás. A legtöbb ilyen meghatározás biológiai jellegű, Hardon már több olyan szóval is találkoztam, aminek nem tudtam a jelentését. Először úgy voltam vele, hogy tippelek, amivel persze felsültem, később inkább elővettem egy szótárat. Ki is írtam, hogy mely szavakat nem ismertem:

  • arthropod - ízeltlábú
  • herbivore - növényevő
  • fin - uszony
  • amphibian - kétéltű
  • mammal - emlős
  • gill - kopoltyú
  • spine - gerinc

Most, ahogy belegondolok, nem is olyan nehéz szavak, én nem is értem, hogy miért nem tanítottak engem ezekre, szerintem ezek akár még középszintbe is beleférnek, amikor állatokról beszélgetünk komolyabban. A celestial-ra még korábban kérdeztem rá, és mondták, hogy égitest. Az is csak nemrég esett le, hogy asszociálhattam volna a spanyol "celeste" szóra, mely szintén valami égit jelent. Ezzel a szóval egy spanyol dal címében találkoztam először: Pasión celeste, mely égi szenvedély jelentéssel bír. Ilyenkor örömmel tölt el a gondolat, hogy minden nap tanul újat az ember.

Félig elérhető lett a JAM Project: Yume Sketch kislemeze, az off vocalokat még nem tették ki letöltésre. Első végighallgatás után olyan érzésem volt, hogy decemberben robbantottak egy hatalmasat, most meg pihenősre vették a figurát. Ugyanis mindkét dal ballada, amivel még csak nem is lenne nagy baj, de mind a kettő olyan semmilyen, nem maradt meg a fejemben. Talán jobb lett volna az összhatás, ha a Wings of the legend kislemezen szerepelne az egyik ballada, ami végül ide került fel, hiszen a Super Robot Wars kislemezeken bevett szokás az egy gyors, egy lassú nóták. Hátha később megtetszenek az új dalok. Viszont nagyon meglep, hogy ez a kislemez az előzőt is alulmúlta. Nem került fel egyszer sem a napi eladási listára, és hozták nyilvánosságra a heti listát, 75. helyet érte el 1.069-es első heti eladással. Kevés, nagyon kevés...

1 komment

Átlagon felüli képességek

2013. január 11. 09:37 - supermario4ever

935575_83467_frontAzt már egészen kiskorom óta tudom, hogy számokban nagyon jó vagyok. Ezt most megerősítette a Big Brain Academy for Wii is. Ahogy a DS-es verzióban, ebben is vannak számolással kapcsolatos feladványok. A játékról tudni kell, hogy a gyakorlásban is értékeli a képességeinket, bár az zavaró, hogy másképp, mint a DS-esben, ugyanis itt magasabb érték után adja a bronz, ezüst, és arany medálokat, de magasabban is értékel. Ha Hard-ban megkapjuk az arany medált, akkor megnyílik az Expert (szakértő) szint. Most a számolás egyik feladatában ebben is sikerült megkapni az arany medált, a léggömb pukkasztásban. Léggömbökön számok vannak, és növekvő sorrendben kell kidurrantani őket. Easy kategóriában 1-10-ig vannak a számok, medium-ban 1-100 között, míg hard-on -100 és 100 között. Experten pedig törtszámok vannak, és ebben is jó ereményt értem el.

Én mindig is azt gondoltam magamról, hogy sokkal inkább reál beállítottságú vagyok, addig nagyon jó voltam matematikából, amíg a négy alapműveletet vettük, meg egy kicsit magasabb szinten esetleg, mert fejben elég jól tudok számolni, még ha több idő is kell egy kicsit. De egyes gimnáziumban vett témakör bukta nálam. Logaritmusból olyan egyes témazárót írtam, hogy öröm volt nézni. Ez szélsőséges, a legtöbb ilyen hármasra sikeredett, bár a szögfüggvényekre emlékszem, hogy az nagyon szép ötös volt. De hogy én akadémiai szinten nyomassam a matekot, az ki van zárva. Nagyjából azok a matematikai témakörök mentek, melyeknek átláttam a logikáját. Fejben számolni sem úgy szoktam, ahogy papíron, hanem gondolatban számegyenest húzok. Egy egyszerű példa: 20×1,5 Most ezt tudjuk, hogy 30. Az ilyen jellegű dolgokat úgy szoktam kiszámolni, hogy 20, és annak kétszerese 40, akkor már a kettő között keresgélek, és mivel a másfél pont a fele a kettő közötti értéknek, ezért a 20-at megfelezem, a hányadost hozzáadom a szorzandóhoz, és kijön a harminc, a bonyolultabbak így másodpercek alatt kijönnek.

A játékban egyébként még számolási feladvány van. Az egyik, hogy piros és kék golyókat dobálnak egy kosárban, és állapítsd meg, hogy melyikből van több. Érdekes, ezt például nem számolom össze, hanem látásra állapítom meg, hogy pirosból, vagy kékből láttam többet beleesni a kosárba. Ugyanis dobóink nem valami ügyesek, és néha nem a kosárba esnek a golyók. Egyébként a legtöbb esetben bejön ez a módszer. A harmadiknak nem is tudom mi a pontos neve, de az a lényege, hogy ilyen vastag fakorongok vannak egymáson, rajtuk számok. Meg van határozva egy összeg, és azokat kell kalapáccsal kiütni, melyek nem az adott összeget adják ki. A Medium érdekes, ugyanis ott általában 2 szám van. Például, ha az összeg 34, akkor van 4 nyolcas, és 2 kilences. És ezt úgy szoktam számolni, hogy 4×8=32, és ha 34-et kell kihozni, akkor meghagyom a két kilencest, mert azok együttes értéke kettővel több, mint két nyolcas, és pont kettővel több kell, mint 32, így a két nyolcast ütöm ki. A hard már sokkal nehezebb, mert random vannak a számok, és csak úgy tudom a jó választ, ha gyorsan összeadom, így látom, hogy melyeket kell kiütni.

Majd írok tesztet a Wiis verzióról, ugyanis szerencsére más feladványok vannak, mint a DS-esben, de azt már most elárulom, ha valaki szeretné ezt a játékot, de nem szeretné mind a két verziót, akkor a magasan a Wiis verziót ajánlom, sokkal szórakoztatóbb.

Szólj hozzá!

Angliaban 5., 6. nap

2012. december 27. 22:24 - supermario4ever

Tegnap nem irtam, mert szintugy esemenytelen volt. Inkabb ma, ugyis nagy bulibol jottem el, Huicong-gal Mario Kartoztunk, tokre elvezte, es nagyon ugyes benne. 50cc, easy-n jatszottunk, de a vegere mar felallt a dobogo 3. fokara.

Tegnap a Tescoban voltunk vasarolni, delben jott Dominik keresztanyja, Norma. Jo erzes, hogy igy emlekszik ram, nagyon szimpatikus holgy. Kerdeztuk tole, hogy megvan-e meg az a kigyo, amit akkor lattunk, amikor nala voltunk, de mar meghalt. 3 eve voltunk nala, a fia szereti az ilyen allatokat, es amikor mutatta a kigyot, egyreszt megsimogattuk, de csak egy nagyon piciket... Aztan, amikor Dominik meglatta, ugy megijedt tole, ugy rohant lefele a lepcson, hogy alig birtuk elkapni. Akkor meg csak 1 eves volt. Aztan en meg elsetaltam Lizcard-ba, jol esik, szeretem ezt a kornyeket, ahol a noverem lakik, csendes, nyugodt, kellemes legkoru.

Ma viszont mertem nagyot almodni, es messzebbre setalni. Noverem ma sem ert ra, mert itt volt az egyik baratnoje, es kozosen fozocskeztek. En meg delelott elindultam, hatha visszaerek delutanra. A Google Maps-szel megneztem, hogy kell eljutni Birkenhead-be. Olyan 2,7 merfold (kb. 4 km), es 45 perc az ut gyalog. Az lepett meg, hogy nem is olyan nehez eljutni oda. Nem kacskaringos az ut, hogy fordulj meg 50-szer, azt majd odaersz, lenyegeben 3 nagy utca, benne 1 hid, es 2 korforgalom, es mar ott is voltam. Es tenyleg 45 perc volt. Jo erzes volt egyedul, szabadon szetnezni, nem zavartatva magam senki altal. Tobb konzoluzletbe is bementem, es erosen elgondolkodtatott az, hogy most vagy az en gondolkodasom valtozott meg, vagy tenyleg altalanosan megdragultak a konzoljatekok Angliaban. Szeretek szetnezni meg most is konzolboltokban, de mintha nem lennek annyira motivalt affelol, hogy jatekokat megyek. No azert nem jottem haza ures kezzel, a Big Brain Academy Wii-re csak £3 volt az egyik helyen, azt megvettem. Viszont azt meglepetten konstataltam, hogy bar annyira nem dragultak meg brutalisan a jatekok arai a tobbi helyen, de a GAME az elnyerte a "brit 576 KByte" statuszt, csak ott £35-£40 a 3DS jatekok, es £50 a Wii U. Az ASDA-ban peldaul a legujabb 3DS jatek £32.97. Es Pokemon Black & White kiarusitas van, csak £13.83. Az meno ar.
Szetneztem abban az uzletben is, ahol retro jatekok vannak, gondoltam hatha talalok retro GBA Disney jatekot, de sajnos nem. Olyat minden tovabbi nelkul vettem volna. Meg kerestem bagszinak angol Pokemon Stadium 2-t, de az sem volt. Bezzeg a sima Stadiumbol annyi volt, hogy Dunat lehetne rekeszteni vele. Ami elgondolkodtatott, az a Street Fighter 2, de feltem, hogy tulsagosan draga, nem kerdeztem meg az arat. Mert pl. volt Dr. Mario fullosan £14-ert, de akkor is sok erte. 2005-ben a komplett NES-es Super Mario Bros.-t £5-ert vettem. Ekkor ilyen Gamer-mennyorszagnak gondoltam Angliat, de most... Valtoznak az idok.

Viszont beneztem a Sports Direct-be, mert szerettem volna egy ilyen egyuttes polot es rovidnadragot venni. Talaltam is egy feher egyuttest, a polo £11 volt, a rovidnadrag meg £6. Nagyon lelkes lettem tole, de kicsit hezitaltam, mert mi van, ha a tobbieknek nem fog tetszeni otthon? De megis megvettem, mert 28 napig a penzt is visszaadjak, ha nem tetszik, csak a papirjat ne tepjuk le rola. Csak otthon probaltam fel, es tetszett. Szerintem en jol vagyok a 65-70 kg kozotti sulyommal, inkabb gyurni kene, es akkor igazan szexi leszek benne. Anyamnak is csak annyi kifogasa van ellene, hogy mar annyi polom van, nem kellett volna azt megvennem. Valoban rengeteg van belole, de a felet inkabb kiselejteznem, majd ha hazamegyek, ott ugyis van olyan ruhakontener, ahova a hasznalt, de meg jo ruhakat lehet tenni, es odateszem, ami nem kell. Mert igazan csak most kezd kialakulni az az oltozkedi izlesem, amiben jol erzem magam, es szeretek sportosan oltozkodni, es inkabb valtanek erre, ugyan van egy par olyan polo, amit mar nem viselek szivesen, ezeket meg szeretem. Mar csak kulsoleg kene alkalmazkodni hozza. A Wii Fit altal szerettem meg komolyabban a mozgast, es rajottem, hogy szeretek sportosan oltozkodni. Elotte meg nem nagyon erdekelt, hogyan oltozkodok, a noverem tobbszor is szova tette, hogy ruhazat teren nagyon igenytelen vagyok, es valtoztassak rajta, de igazabol tenyleg csak mostansag kezdem csak igazan megerezni, hogy tenyleg ruhazkodas teren is adnom kell magamra. Holnap sportcipot veszunk.

Aztan hazasetaltam. Hazafele mar elegge faradt voltam, ugyhogy jo is volt egy kicsit leulni. Noverem egyik baratnoje jott at, akinek 4 fia van. Ugyhogy nem sokat voltam lent, mert nem szeretem a nagy gyerekzsivajt. De annyira azert voltam, hogy kiprobaljam a Wiis Big Brain Academy-t. Hat, sokkal jobb, mint a DS-es. A grafika jobban kihasznalja a Wii egyediseget, es a feladvanyok is szorakoztatobbak. Egyebkent ilyen husos teszta-szeruseget csinaltak kozosen, a felnottek Dominik, es a 4 gyerek. Ezt szoktak a kinaiak ujevkor enni. Az egyik ilyen husba egy penzermet tesznek, es aki megtalaja, az meggazdagszik abban az evben. En elotte mindig ockodtam, mert ugy fozik, mint a derelyet, es ugy voltam vele, hogy nyers ize marad a husnak, ezert soha nem probaltam meg, de most igen... Ilyenkor erzem, hogy mifele dolgokbol maradok ki, ez valami rettenetesen finom volt! Csak a szojaszosz, amibe marotgatni kell, az nagyon sos volt, ezert azzal vigyazni kellett. Csak ahogy lattam, hogy a gyerekek hogy kinozzak szegeny macskat ezembe juttattak azokat az allatos filmeket, ahol beszeltek az allatok, es hogy atkoztak az embereket. Szerintem a macska is gondolhatott hasonlokat. ^^' Probalt aludni, de a nagy hangzavartol nem tudott, ezert felvittem a szobamba, hadd aludjon, de par perc mulva lejott.

Aztan a vegefele Huicong nagyon rakapott a Mario Kartra, jokat jatszott a gyerekekkel, latszott, hogy elvezte, aztan a vegere, amikor mar mi ketten jatszottunk, akkor mar jol ment neki. Dominik meg atment a fiukhoz aludni. Es most itt vagyok. A holnapi nap is nagyon jo lesz, mert megyunk edzeni, Joga, es Kick Box. Meg soha eletemben nem Kick Box-oztam, de valamikor el kell kezdeni valamikor nem igaz? ^^'

Szólj hozzá!

Angliaban - 4. nap Karacsony

2012. december 25. 23:48 - supermario4ever

Ezen ket nap alatt kimeritoen megismertem a Big Brain Academy jatekot (de igen, lehetseges), ugyhogy irtam rola tesztet:

Big Brain Academy teszt

Az ekezeteket majd Magyarorszagon potolom.

Ma nyugodalmas napunk volt, Dominikkal Mario Kart Wiiztunk, bar tobbsegeben en, mert erzi, hogy neki nem megy ez meg. Meg a Kung Fu Pandaban is tobbszor atadta nekem a Wiimote-ot, hogy segitsek neki. Hat tenyleg nem a legjobb Wii jatekok koze sorolhato. A grafika verszegeny, zene alig van, es az egesz unalmas. Amugy ma nagyon nem tortent semmi, az a magyar csalad vendegeskedett nalunk, akikkel tavaly voltunk Wales-ben.

Azt nem tudom, hogy mennyire mennek Angliaban a Reszkessetek Betorok, de az egyik csatornan tobb Disney klasszikus is volt. Delelott az Aladdin, majd a Toy Story, es az Aranyhaj is ment. Az Aladdint most lattan eloszor angolul. Nem veletlen sztaroljak az angol szinkront, nagyon jo lett, de magyarul valamiert jobban atjon a hangulata. A Toy Story kimaradt, csak az elozetest lattam, hogy lesz, de az Aranyhaj csoportos program volt. Ezt nagyon jo volt angolul is nezni.

Szólj hozzá!

Big Brain Academy

2012. december 25. 18:09 - supermario4ever

bba_logoMegjelenés
Japán: 2005. június 30.
Amerika: 2006. június 5.
Európa: 2006. július 7.

Wii U Virtual Console megjelenés Japán: 2015. április 2.
Amerika: 2016. február 11.
Európa: 2015. június 4.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Logikai / Puzzle
Játékmód: 1-8 játékos

Wi-Fi: Nincs
Ár: £6.29 / €6.99

Platform
Virtual_Console_logo_(Wii_U)

Valószinűleg, ha a Nintendo nem indítja be a casual játék-áradatot, akkor ha nem is nem lenne Nintendo, de jóval szerényebb körülmények között léteznének csak. Agyfejlesztő játékkal ugyan volt már dolgunk (Brain Training), de az más szemszögből vizsgálta az agyi képességeinket, hiszen ott az volt a kérdés, hogy "How old is your brain?" Itt pedig az, hogy "How big is your brain?" Máshonnan közelíti meg a témát, ebben a játékban az agy kapacitását lehet fejleszteni.

Szerencsére a Big Brain Academy komolyan veszi magát, a feladatok egyre nehezednek, és ha nem tudjuk teljesíteni a megadott 60 másodperc alatt az általunk elvárt szintet, akkor bizony, nem maradunk talpon. Ugyanis ez a játék időt számol, és tényleg van egyfajta Maradj Talpon feelingje, gyorsan kell jó választ adni. De itt azért idegesítő, mert olyan szigorúan tartja az 1 percet, hogy ha meg is csináltad az adott feladatot, de ha olyan feladatot csinálsz, hogy például vezesd el a kutyát a csonthoz, akkor azt is beleszámítja az időbe, hogy a kutya elmegy a csonthoz. Ha az idő lejártáig ez nem történik meg, akkor nem fogadja el. Akármi van, ha 0-t üt az idő, lehúzza a rolót, és ez nagyon idegesítő.

A játékban nincsenek rejtett elemek, minden meg van nyitva. Két játékmód van: Practice és Test. A Practice-ben gyakorolhatjuk az öt kategória feladványait, melyek a következők:

  • Big Brain Academy (3)Think (Gondolkodás, logikai feladatok)
    Heavyweight: Mérlegeken különböző emberek, állatok vannak, az alsó képernyőn azt kell bejelölni, aki a legnehezebb.
    Pathfinder: Állatok mennek felülről lefele, és minden egyes sarokban megfordulnak. Feladatunk, hogy egy útelágazást rajzoljunk meg úgy, hogy a felül levő állat(ok), találkozzanak a lent levővel/levőkkel.
    Boneyard: Kutya van egy négyzetben, a felső kijelzőn láthatjuk, hogy merre fog menni, feladatunk, hogy oda tegyük a csontot, ahova útja végén érkezni fog.
  • Memorize (Memória fejlesztő feladatok)
    Sound Bites: Emberek, állatok, hangszerek szólalnak meg bizonyos sorrendben, ezeket kell a megadott sorrendben visszajátszani.
    Flash Memory: A megjelenő, majd eltűnő számot kell beütni a szamológépbe.
    Memo-random: A felső képernyőn levő képeket kell megjegyezni, és a letakartat kell megérinteni. Érdekesség, hogy nekünk kell megnyomni a "memorized" gombot alul. Persze, ha tovább nézzük, kevesebbet tudunk visszamondani, így rosszabb eredményt érünk el.
  • Analyze (Elemzés)
    Missing Link: Egy alakzat vonalakkal van összekötve, több hiányzik. Nekünk a megadott pontokat kell összekötni.
    Cubegame: Egy térben kockák vannak, meg kell számolni őket. A többi kocka altal rejtettekről se feledkezzünk meg!
    Animal Lines: Egy erdekes feladvany, a felso kepernyon allatokat latunk a megadott sorrendben, azt kell az also kepernyon megjelolni. Ez lehet visszafele is, vagy akar keresztben is.
  • Compute (Számolás, matematikai feladatok)
    Coin Parison: Van 2 négyzet (nevezzük pénztárcának), benne pénzérmék. Azt kell kiválasztani, melyen több pénz van (összegileg persze)
    Add Agency: A felső képernyőn egy tárgyból bizonyos mennyiségűt látunk. Feladatunk, hogy az alsó képernyőn levő tárgy "csopotokból" kiválasszuk azt a kettőt, melyből összesen ugyanannyi van, mint a felső tárgyakból.
    Written Math: Betűkkel vannak írva, az alapműveletek, a megoldást számmal kell megadni.
  • Identify (Felismerés, vizuális feladatok)
    Shadow Shift: A felső képernyőn alakzatok árnyékai láthatók, nekünk az alsón kell bejelölni, hogy melyiknek láttuk az árnyékát.
    Get in Shape: Puzzle játék, felül egy alakzatot látunk, alsó képernyőn azok részeit. Ki kell választani az odaillőket. A sorrend nem számít.
    Match Maker: Egy táblazatban különböző tárgyakat látunk, azt kell megtalálni, melynek párja van.

Big Brain Academy (1)15 feladvány van összesen, a Practice-ban lehet gyakorolni. Három nehézségi szint van, az Easy, Normal es Hard. Minden egyes gyakorlás alatt 1 perc áll rendelkezünkre, hogy a lehető legtöbbet csináljuk meg a feladatokból. Ha végeztunk, ezt is értékeli, és különböző medálokat kaphatunk. A bronz medált 50 grammtól kapjuk, ezüstöt akkor, ha 150 grammnyi értéket értünk el, aranyat pedig akkor, ha 250 grammnyit. Nem is olyan könnyű. A gyakorlás alatt fokozatosan nehezednek a feladványok, Normal es Hard esetében persze magasabb szinten kezdünk. Az az érdekes, hogy Normal-ban néha könnyebb elérni magasabb értéket, mint Easy-ben, mert bár nehezebb, de kevesebb az elvárás, ugyanannyi megoldott feladatért több pontot kapsz, és a Normal nem sokkal nehezebb.

Big Brain AcademyA Test-ben lehet felmérni az agy pillanatnyi kapacitását. Mind az öt kategoriából ad 1-1 feladatot, majd a végén összegzi a tudásunkat. Érdemes sokat gyakorolni, hogy elérjuk az agyunk térfogatának megfelelő értéket (1400 g). Többjátékos mód is van, össesen 7 DS csatlakozhat, így nyolc játékos közül az nyer, aki a legtöbb feladványt oldja meg. Kérdések vannak, aki először helyesen válaszol, az 10 grammnyi értéket kap. Az nyer, aki először eléri a 300 grammot.

Szóval egy érdekes játékról van szó, akár nagyon jó lehetne, hiszen a casual játékok mind egyediek. Ezek esetében nem is nagyon szoktak a grafikára figyelni, hiszen ilyen játéknál nem ez a fő. De arra mindig is figyeltek, hogy legalább kedves legyen. Sajnos ez a játék kivétel. Iszonyatosan idétlen a grafika, az alakzatok nagyon hülyén néznek ki. Konkrétan olyan érzésem volt, mintha fogyatékosoknak találták volna ki az egészet, ők ezt biztosan értékelik. Hasonló szinten bugyuta a zene, és a hangok is. Bár maga a játék tényleg komoly, de nem csodálkoznék azon, hogy ez a két elem elvenné a kedvét attól, hogy egyáltalán kipróbálják. Pont ezért szeretem a casual játékokat, mert egyediek, de nagyon csúnyán átlépték annak a határát. Az irányítás egyszerű, az érintés preciz, de pont ezért vigyázzunk, mert én is többször jártam már úgy, hogy véletlenül megnyomtam azt, amit nem akartam, es akkor rossz az egész. A szavatosság, mint minden ilyen játéknál, itt is attól függ, hogy mennyire veszed komolyan. Mert a játék adja magát, egyre nehezedik, a végére már szinte bedurvul. Én hosszútávon úgy képzelem el, hogy egy játék alatt elérünk egy nagyon magas szintet, aztán megunjuk, félretesszük, majd pár hónap múlva megint elővesszük, mert eszünkbe jutott, hogy milyen jó volt játszani vele, visszaestünk egy szintre, felhozzuk, megint eltesszük egy hosszabb időre. A hangulatán nagyon sokat ront a grafika, es a zene, de ha élvezzuk a feladványokat, és azt, hogy fejlődünk, akkor a negatívumokat elfelejthetjük.

Nekem megérte £3.50-ért, és azt mondom, hogy ha találsz valahol max. 2.500 forintért, akkor érdemes beruházni rá, de még így is javaslok egy próbát előtte, mert ha nem tudod befogadni ezt a grafikai es zenei világot, akkor inkább a Brain Training a jó választás.

untitledGrafika: 2/10
Játszhatóság: 9/10
Szavatosság: 8/10
Kihivás: 9/10
Zene / Hang: 4/10
Hangulat: 6/10

+ Egyre nehezedő feladványok
+ Könnyű kezelés
+ Akár inspirálólag is hathat
- Idióta grafika
- Bugyuta zene

68%

Szólj hozzá!

Angliaban - 2. nap

2012. december 23. 22:09 - supermario4ever

Meg mindig keresem a megoldast a Windows problemara, valoszinuleg a merevlemez halt meg, de ennek meg utanajarok.

Addig a noverem laptopjat hasznalom, nekik ugyis 2 van, az egyiket megkaptam hasznalatra, amig itt vagyok. Mondjuk, annyira nem kell a gep, mintha otthon lennek, mert szinte egesz nap megyunk valamerre. Mielott elmentunk, egy kicsit jatszottam 3DS-en. Latom, a noverem fia, Dominik nagyon rakapott a Nintendora az elmult 1 evben. Egyebkent is van tobb jateka, de szereti a Mario jatekokat is. Nem hiaba az unokaocsem. ;) Probalgatta a Mario Kart 7-et, de nem nagyon ment neki. El is gondolkodtam, hogy mi az, ami nincs meg egy 4 eves kisgyerekben, ami miatt nem erzekeli, hogy kell egy kanyart bevenni. Ugyanis nagyon balra forditja az analog kart, akkor kimegy a palyarol, majd jobbra, hogy visszamenjen, de akkor meg a masik oldalon megy ki. De szerintem menni fog neki, ha sokan gyakorol, amire lesz is alkalma, mert tudom mar, hogy Mario Kart Wii-t kap karacsonyra.

HNI_0024Ma Birkenhead-ben voltunk, meg a hianyzo karacsonyi ajandekokat megvenni. Az egyik ilyen mindenes boltban voltunk, ahol mindenfele ruhak, jatekok, egyeb haztartasi cikkek vannak legalabb 50% kedvezmennyel. Itt vettunk egy par jatekot, es ruhat. Amig en kulon szetneztem, egy nagyon erdekes dolgot talaltam: Stahl Judit serpenyo. O_O Es magyarul is rajta vannak a dolgok. Ha jol emlekszem £16 volt.

Ezutan egy kavezoba mentunk, ahol kb. £2.50/£3 egy kave legalabb. En egy ilyen feher csokis valamit kertem, azt hittem, hogy edes, mint a forro csoki, de kellett bele cukor. Igy meg lehetett inni. Ezutan beneztuk a cex-be, itt vannak hasznalt jatekok jo aron, meg is vettem magamnak DS-re a Big Brain Academy jatekot £3.50-ert. Mar regota szemeztem vele, kiprobaltam a demojat, es tetszett, hogy tobb modon meri fel az agy kapacitasat. A jatekrol majd kesobb. Dominik is kapott egy Wii jatekot, a Kung Fu Pandat. Pont az a jatek, ami az o korosztalyat szorakoztatja. Tobb ilyenje is van, peldaul Ben 10, Peppa Pig jatekok. Egyebkent annyira rossz, hogy az ujabb film-rajzfilm adaptaciok mar tenyleg csak a gyerekeket szorakoztatja, hiszen pont azert kaptam ra a Disney rajzfilmekre, mert milyen jok a Disney SNES jatekok, es a ketto nagyon jol kiegeszitettek egymast. A Kung Fu Panda is nagyon jo filmben, de kiprobaltam a jatekot itthon, mar az elso percektol tudtam, hogy ez nem nekem valo. Visszaterve a boltra, ha mar Disney, lehet nehany Disney DVD-t hasznaltan kapni, annyira nem olcson, de ahogy nezegettem a boritot, haragszom az InterCom-ra. Bar a borito teljesen rendben van, de itt van kulon Disney DVD tok, ami egeszen jo, es nem nem utolso sorban egyedive tenne a magyar Disney gyujtemenyt. A diszdobozos Aladdin peldaul nagyon szexi. HNI_0029Es: Itt talaltam meg minden idok legolcsobb jatekat, amit valaha lattam, egy PC jatek £0.10 volt. :D Elotte egy PS2 sport jatekot talaltam £0.25-ert, arra gondoltam, hogy legolcsobb, aztan meglattam ezt. Ezt mar csak nem ubereli egy jatek sem. :D

A vegen az Asdaba mentunk vasarolni, a karacsony elotti utolso bevasarlas urugyen. A bejarat elott egy fuvos kar jatszott karacsonyi dalokat nagyon szepen. :) Le is fenykepztem oket:

Az Asdaban az a hatalmas tomeg... Eleg szinte csak kiejteni a karacsony szot, es mar ugranak is. Es ahogy elneztem mindenkinek tele volt a kocsija, nehogy barmirol is le legyenek maradva... Nekunk epp csak nehany dolog hianyzott, azokat vettuk meg.

A kocsiba bepakoltunk, utana 13.00 fele jottunk haza. En itthon kiprobaltam a DS jatekot. Remelem, hogy nem csak ideig-oraig fog tetszeni, hanem akar honapokra is. Otfele modon lehet a programmal (azert megsem lehet jateknak nevezni) fejleszteni, tesztelni az agy kapacitasat:

  • Think - Gondolkodas. Logikai feladvanyokat kell megoldani, peldaul a merlegen melyik a nehezebb, vagy egy 3x3-as negyzetben a kutyat elvezetni a csonthoz.
  • Memorize - Memoria. Ertelemszeru, karakterek vagy targyak hangjainak sorrendjet kell megjegyezni, vagy a megjeleno szamot kell szamologepen visszautni.
  • Analyze - Elemzes. Egy alakzat hianyzo vonalait kell osszeparositani, vagy a terben lathato kockakat kell osszeszamolni.
  • Compute - Szamolas. A ket negyzetben lathato penzosszeg kozul kell kivalasztani azt, amelyikben tobb van, vagy a felso kepernyon egy tagybol amennyi van, az also kepernyon levo targyakbol kell azt a kettot kivalasztani, melyekbol osszesen annyi van, mint a felsobol.
  • Identify - Felismeres. Arnyekolt alakzatot kell az also kepernyon levok kozul felismerni a jot, vagy egy nagyobb alakzat reszleteit lathatjuk alul, azok kozul kell  jokat kivalasztani.

Ezek alapjan lehet az agy kapacitasat teszteni, es az eredmenyt -  mint agyterfogat - sulyban adja meg. 700 gramm korul van annak az embernek az agya, aki nem fejleszti tudatosan, csak a mindennapos dolgokban hasznalja. Nekem eloszor 786 gramm jott ki osszesen. Volt olyan, ami jol ment, es volt, ami kevesbe. Egy otszogu sikidomban mutatja a reszletes eredmenyt, nem tudom, hogy van-e pontos neve, de minden csucsot annyira kozelitett meg kozeprol, amennyire eredmenyes volt. Ennek alapjan hataroztam meg nagyjabol szazalekban az eredmenyt magamnak:

  • Think: 55%
  • Memorize: 80%
  • Analyze: 30%
  • Compute: 55%
  • Identify: 40%

Ez a kozepmezony altalanos az embereknel, a memoriammal soha nem volt gond, az mindig is kimagaslo volt. Bizok abban, hogy tenyleg fejlodni fogok, ha sokat hasznalom a programot. :)

15 orara egy kozeli templomba mentunk, ahol egy 5-10 eves gyerekekbol allo csoport adta elo Jezus szuletesenek a tortenetet, magyaran betlehemeztek. Bar nem is ok jatszottak aktivan, hanem a ket "narrator", es az enekek, a gyerekek inkabb csak elmutogattak a jeleneteket beoltozve, de aranyosak voltak. :) Majd ezutan egy anyuka elhozta ket gyereket hozzank, es Dominikkal Kung Fu Pandaztak Wiin. Ok nagyon jol elvoltak a jatekkal.

En addig elsetaltam Lizcardba egy kicsit szetnezni. Max. negyed ora volt setaval, de mivel 16 orakor az uzletek joresze bezar, ezert inkabb csak mozgas kedveert mentem ki, bar nem is terveztem vasarolni. A GameStation meg epp nyitva volt, oda mentem be szetnezni, es meglepodtem. Brutalisan dragak a Nintendo 3DS jatekok eredeti arukon: £39.99. Es en meg azt hittem, hogy a letoltheto jatekok dragabbak, mint fizikai formajukban. Bar a letoltheto jatekokat ugyanannyiert adni, mint a kezbevehetoket meg akkor sem szep, hiszen itt nincsen szallitasi koltseg, nincs anyagkoltseg, es nincs koltsege annak, hogy kartyara teszik a jatekot. A Wii U jatekok is £49.99, ugyhogy az angol Nintendo dobott egy 10-est a jatekok arara. Ehhez kepest Magyarorszagon a 3DS jatekok tartjak magukat, a Wii U jatekok arai minimalisat emelkedtek. Adjunk egy jo pontot a Nintendo Magyarorszagnak, de csakis egy minimalisat, nehogy elbizzak magukat, mennyi mindent tesznek ertunk. ;)

Viszont, ha igy allunk, akkor nemigen fogok uj jatekot vasarolni, bar terveztem a New Super Mario Bros. 2-t, Epic Mickey 2-t, vagy a Paper Mario: Sticker Star jatekok kozul az egyiket megvenni, es bar az Epic Mickey 2 egy kicsit olcsobb, de ha ennyire dragak, akkor inkabb retrot veszek magamnak. Egyebkent is a terveim kozott volt, hogy veszek SNES, vagy GBA Disney jatekokat olcson. Aztan majd meglatjuk. Most egyebkent sem akartam annyira koltekezni, megvarom a karacsony utani learazast.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása