XIX. (New) Nintendo 3DS találkozó

2015. március 03. 21:48 - supermario4ever

Örültem a soron következő Nintendo 3DS találkozónak, mert az előző szegedi Pokémon találkozó egyáltalán nem jött össze, vártam, hogy legyen egy olyan összejövetel, ahol újra jól érzem magam. És igen! Ez már sokkal jobban sikerült részemről. A Metagame kártyaboltban volt, ez a Kádár utca 10 alatt van, a Nyugati Pályaudvar közelében.

Tehát vártam a február 28-át. A 7:17-es vonattal mentem fel Pestre, és annak reményében, hogy kényelmesebb lesz az utazásom, IC pótjegyet is vettem, de csalódnom kellett. Arról már írtam korábban is, hogy a Budapest-Lőkösháza vonalon járnak talán a legrosszabb, legutolsó vonatok, de most már az IC vonatokat is leépítették, egyáltalán nem érte meg azon utazni. Visszafele útra már csak simán gyorsvonat kocsival utaztam, és mivel van Start Klub kártyám, ezért nem kellett külön pótjegyet venni. Így a kedvezmény mértéke lényegében több mint 50%. Olvastam, hogy Budapest-Kecskeméten és Budapest-valahol is új vonatok járnak. Ez nagyon szép, de ezzel együtt miért építik le más vonalak vonatállományát? Mindegy, kibírom. Pesten kicsit nehezen találtam meg a kártyaboltot, kicsit meglepett, hogy egy pinceépület.

Odabent üdvözölve az ismerősöket (nem szeretem a "kezelni" szót. A szegedi találkozó kapcsán Lernie mondta, hogy lekezelhettem volna, amikor elmentem, és akkor elgondolkodtam, hogy miért várta, hogy lekezelő legyek vele? Ja hogy úgy...), helyet kerestem magamnak. Sokan voltak és sok volt az új ember, jó látni, hogy ennyien érdeklődnek a Nintendo iránt. Úgy tűnik, hogy nagyon jó a meglátása a cseh ConQuest forgalmazónak, hogy a magyar Nintendo rajongók elsősorban közösségi szinten érhetők el, nem feltétlen hivatalos úton. Amióta vannak Facebookon magyar Nintendós csoportok, rengetegen csatlakoztak oda, innen értesülnek az új hírekről, és meg is beszélik azokat. Én speciel nem rajongok a közösségi oldalakért, de elfogadom és elismerem, hogy tényleg ott lehet a legtöbb embert elérni. Ez valószínűleg azért alakult így ki, mert az előző forgalmazó, a Stadlbauer... hogy úgy írjam, nem egészen úgy csinálták a dolgukat, ahogy az jó lett volna, így mindig is közösségi szinten toborzódtak a rajongók: fórumok, rajongói oldalak, mostanra általánossá vált a Facebook is. FB-n pedig jobban terjed a találkozó híre, így sokan voltak. Nem is győztem fogadni a StreetPassokat. Ezután becsatlakoztam egy Mario Kart 7 buliba. Nem tudom, hogy mi van most velem, de most nem sikerült jókat menni. Most vagy az újak ennyire jók, vagy én fejlődtem vissza ennyire. Volt Mario Kart 7 verseny is, már az első körben kiestem. Szerencsére csak játékként éltem meg, és jól szórakoztam. Volt Nintendo kvíz is, itt is csalódásként éltem meg, hogy csak 14 pontot értem el a 20-ból, reméltem, hogy 18-19 helyes lesz (feleletválasztós volt), de így is 5. voltam a sokból. Ennek ellenére bátorítom Krisit, hogy a következő kvíz legyen jó nehéz, kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdéseket tesz fel. Volt még Smash Bros verseny Nintendo 3DS-re is, neveztem ide is, de tudtam, hogy itt is az első körben fogok kiesni, főleg, hogy Krisi volt az ellenfelem. Egyébként sem voltam soha nagy Smash Bros. rajongó. Nemrég elővettem megint a Melee-t, mert azt mindig jobban szerettem a Brawl-nál, de már a harmadik meccs után kikapcsoltam, azzal a felkiáltással, hogy unom az egészet! Meghagyom másnak a SSB elsőbbséget. Viszont örültem, hogy több év után újra találkoztam Gáborral. Ő az egyetlen, aki mint ultimate Mario rajongó, játszhatok olyan Mario sportjátékokat, melyek másokat nem (igazán) érdekel. Lenyomtunk egy menet Mario Tennis Open meccset: 3 szettes, 6 játszmás, mind a két szettet ő nyerte meg. Viszont becsültem őt, hogy szólt egy számomra titokra, amire ő azonnal rájött. Én erre nem is gondoltam. Az a lényege, hogy különböző tárgyak vannak a talajon, különböző színekben. Az érintőképernyőn belül pedig a különböző ütésfajták különböző gombok különböző színekkel vannak jelölve, és rájött, hogy igen nagy átfedés van a színek között. Ha azzal a gombbal érvényesítjük az adott ütést, mely színben van az adott tárgy, akkor lesz igazán hatásos az ütés, ha azzal a gombbal aktiváljuk. Ennek ellenére nem jött be neki a játék, amin nem is csodálkozok. Más, még a Nintendo 64-es Mario Tennis és a GameCube-os Mario Power Tennis irányítása sokkal fejlettebb. És lényegében ennyi. Szelinek is nagyon örültem, hogy megjelent, mindenképpen szeretnék találkozni vele, és négyszemközt beszélgetni vele, akkor bagszival is összehozok találkozót, régi Pokémon TCG és tartozékok vásárlásának ügyében. Úgysem baj, ha kihasználom a vonatos 50%-os kedvezményt.

Ennyi volt, 16:30-kor indultam el, hogy elérjen a 17:10-es vonatot. Jól éreztem magam, örültem a találkozónak, várom a következőt. Mind az oda-, mind a hazaúton a Pokémon HeartGold-dal és a Pokémon TCG-vel játszottam. Nagyon ráfüggtem mind a kettőre.

Szólj hozzá!

Krisi születésnapja

2011. március 13. 01:32 - supermario4ever

Ma délután voltam Krisi születésnapján (konkrétan pár perce jöttem haza, imádkozva, hogy elérjük az utolsó metrót. :D). Jó volt, ott voltak, Ninty, Szabolcs, Rokai, Norbi, Ricsi, Csibi, Ádám és én. Szerettem volna játszani a Donkey Kong Returns-szel, de erre végül nem került sor. Helyette volt Super Smash Bros. Brawl, Mario Kart Wii, WarioWare, és sok egyéb. Igazából a mai napig rácsodálkozok Krisi Nintendo-gyűjteményére, a Nintendós társaságunkból magasan neki van a legnagyobb, de pont ezért én ezt már a másik végletnek tartom. Több Japán konzol, és játék... de nagyon jól néznek ki. Először Brawllal játszottunk négyen, majd a többiek Pokémon Battle Revolution-öztek. Krisi, Ricsi, Csibi és Ádám, többször Pokémon TCG-ztek, majd amikor üres lett a szoba, megszemléltem a Pokémon White Version dobozát, és leírását. Szép, a pokés játékok dobozaira küllemére mindig is nagy gondot fordított a Nintendo. A kis szobában összeszereltük a Nintendo 64-et, és egy általam soha nem játszott játékszériát próbáltam ki, a Mystical Ninja, a Goemon. Nagyon ígéretes, élveztem. Jó buli volt, csak volt egy ilyen négy kockás oszlop, azon nem tudtunk Ninty-vel továbbjutni. Azt kiderült, hogy nekem nem volt meg egy képességem hozzá. Ezután kiválasztottunk egy négy-öt NES játékot, amit szerettünk volt kipróbálni (volt is választék), én a Duck Tales-t vittem magammal. Jó volt, érdekes volt Dagobert bácsi sétabotja rugónak szolgál. :D Annyiszor ugrálsz vele, ahányszor csak jólesik, kicsit Kirby-utánérzése van. De ezekről a játékokról azért nem tudok részletesebben írni, mert jobban el kell merülni bennük, és így, társaságban nem megy. De ettől függetlenül jó volt. A nappaliban mindig arénáztak valamit a többiek, a Super Smash Bros. Brawl mindig nagyszerű alkalmat ad arra, hogy ökörködjenek. :D Én félrevonultam egy kicsit SNES-ezni, a Stret Fighter 2-vel, nagyon régen nem játszottam vele. De ez is olyan játék, amiből semmit nem felejtettem. És élvezetes. Bár ennek is van ezer meg egy alcíme, de én ezt is élveztem. 0-ás, legkönnyebb szinten játszottam, és sikeresen végigvittem. Később Rokai-jal játszottunk Mario Party-t Nintendo 64-en. A Mario Partyk döntő többségét valamiért mindig én nyerem, már régóta az az érzésem, hogy a gép direkt csinálja úgy a dolgokat, hogy én nyerjek. :D Ekkor jött meg a pizza, kimentünk enni. Volt húsimádó, hawaii, és ilyen tejfölös-tarjás. Ebből nekem természetesen a Hawaii ízlett a legjobban, de a többi kettő is finom volt. Bár én a pizzában annyira nem szeretem a kolbászt, mert nekem túlzottan erős. Vagy nem is, hogy erős, hanem számomra nem harmonizál a pizzával. Már nem is voltunk nagyon a kis szobában, a nappaliban játszottunk WarioWare Smooth Moves-szal, GC-s WarioWare-rel, és Mario Kart Wiivel. Eközben lettem figyelmes arra, hogy Krisi anyja nézi a ValóVilág párbaját. Ahogy lehet, úgy gyűlölöm az egész mindent, ami ekörül van, de a kíváncsiság csak odahúzott. Csak azt kaptam, amit vártam. Hatalmas cirkuszt, a nézősereg kiabál minden egyes elejtett hülye mondaton, és az a reklámsereg... Annyira látszik az egész manipuláció, de a milliós nézettség sajnos nem ezt tükrözi (mármint, hogy látszana). Az egész egy nagy cirkusz, amit már az ókorban is tudtak: Kenyeret és cirkuszt a népnek, hogy eltereljük a figyelmét a napi problémáiról. De az egész tényleg azért van, hogy bámulj, mint borjú az új kapura, csodálkozz, közben fogyaszd a reklámozott termékeket. Én meg a kezembe temetem a fejemet, hogy ez volt az, amit régen még én is szerettem... Nem hiszem el. Egyszer voltam még 2007-ben Csillag Születik felvételen, meg volt adva, hogy mikor tapsolhatunk, bár annak a "cirkusz-értéke" feleekkora sem volt, mint a ValóVilágnak. De valami rettenetes, hogy mi megy. Már csak kíváncsiságból is kivártam az egész eredményt, aztán mentünk is haza. Nagyon jó volt egyébként. Én még ezt a TV-zést is élveztem. :D Cukkoltuk egymást a Ninty-vel meg Rokai-jal, de egyszerűen tényleg lehetetlen, hogy erre van igény. A 31-es buszra várva Ninty-vel és Norbival, kicsit aggódtunk, hogy elérjük-e a metrót, szerencsére az utolsó előttit sikerült, így mindnyájan rendben hazaértünk.

Ádám örül, hogy hamarosan a 19. kerületbe költözök. Igen, március végén fogok új helyre költözni, ez már annyira biztos, hogy péntek este át is adtam a kaució összegét (papír van róla természetesen), úgyhogy költözhetek. :)

Szólj hozzá!

Pokémon TCG nap fejlemények

2011. január 08. 09:09 - supermario4ever

A vizsgaidőszakban tanulás mellett, azért szánok időt másra is, tegnap például bagszit kísértem el a Holdfénybe, de előtte egy gyorsnyomdát kerestünk, akkor nyomtatnak színesben. Reggel megcsinálta a Pokémon TCG-s plakátot, és és 5 példányt nyomtatott ki belőle. De előtte elmentünk a Burger Kingbe. A tegnapi névnapom alkalmából megajándékoztam magam egy menüvel. Tök jól esett, még egy mexikói lány is felköszöntött. ^_^ Igazából nem tudta, hogy névnapom van, mivel ilyen csak Magyarországon van, illetve, ha úgy vesszük, van Mexikóban is, csak eléggé egyedi formában. Mexikói sorozatokból tudhatjuk (nem tagadom, nekem is volt egy korszakom, amikor néztem őket...), hogy eléggé erősen keresztény ország, és náluk a naptárban nem nevek vanna a napok alatt, hanem szentek nevei. És január 7-e Szent Attila napja (nem is tudtam, hogy van Szent Attila O_O), és "Día de tu Santo" avagy "A szented napja" alkamából hasonlóképp köszöntik fel egymást. Tökre meglepett, ma is okosabb lettem. Burger Kingezés után elmentünk nyomtatni, majd a Holdfénybe. Micsoda meglepetés, épp találkoztunk Lucyvel, aki épp jött ki. Kicsit beszélgettünk, aztán intéztük a Pokés TCG posztert, kirakták, és ha minden jól megy, 3 hét múlva lesz az első. A srác, aki ott a TCG-ket intézi, nagyon korrekt volt, igyekezett mindenről tájékoztatni bagszit, mondta, hogy ez mivel jár, ha ilyenből rendszert akar csinálni. Aztán még elkísért a Keletihez. Nekem haza kell mennem ma Békéscsabára, mert az ottani fősulimban is vár egy vizsga 10-én délelőtt, de aznap vissza is kell jönnöm, mert másnap reggel 7.30-kor írjuk itt a Váll. gazd. vizsgát. Úgyhogy van mire készülni.

Végre elérhető az új Chihiro Yonekura kislemez! ^_^ Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá, mert végre elment a King Recordstól! De erről majd később, ha meghallgattam a számokat.

Szólj hozzá!

Kicsi a világ

2011. január 04. 15:44 - supermario4ever

Tegnap átjött hozzám bagszi, mert kölcsönkért tőlem vasalható gyöngyöket, ugyanis ő és Csibi kitalálták, hogy a Pokémon TCG napra minden egyes résztvevőt megajándékoznak egy apró ajándékkal. Mindenben támogatom őket, úgyhogy, úgy kiválogatta, ami kell neki. A TCG nap a tervek szerint január 29-én szombaton lesz a Holdfényben.

Miközben szedegette össze a gyöngyöket, megkérdezte, hogy nem akarok-e én is átmenni Szeliékhez Pokémon Rumble-özni. Eleinte nemigen füllött rá a fogam, de amikor mondta, hogy Szeli ismer engem, ugyani ő Gladkathie a Gamer365-ön igencsak kikerekedett a szemem! O_O Hát mondom, magamban, nem semmi. Ő az a lány, aki a egy időben (talán 2008-ban) a Gamer365-ön igen aktív volt. Nagy Nintendós, tipikusan az a lány, aki nem kifejezetten érdeklik a nagy belsős információk, de iszonyatosan lelkes játékos. És ahogy így beszélgettem vele privátban, egy jófej, értelmes csajt ismertem meg benne, aki nagyon szeret játszani. Csak aztán eltűnt... Mint kiderült tegnap, bagszi csábította el a bagszipokéhoz. Én is nagyon szeretlek bagszi! :P

Miután megcsináltunk itthon mindent, amit kell, elindultunk. Először kínaiban kajáltunk, majd elmentünk a Deák térre, ott találkozunk velük. Nem tudtunk azonnal találkozni, mert Kathie-nak (nekem ő már csak Gladkathie marad. :D) fogászatra kellett mennie, szegénynek fúrták a fogát. Addig szétnéztünk a Deák téren. Bementünk egy papírboltba, itt találtam 2011-es falinaptárat, és mivel még úgyse vettem, ezért itt ezt megtettem. Kettőt is vettem. A Budapest naptáron olyan szép képek vannak, hogy nem bírtam otthagyni. A kölyökcicás naptárnak meg egyszerűen nem bírtam ellenállni. 295 forint volt darabja, ilyen kisebb méretű. Most itt a gépem felett van a macskás naptár, amint mászik a gerendán. Annyira édes. :) Egyszerűen imádom a macskákat. Még egy könyvesboltba benéztünk, amikor Kathie barátja Tibi telefonált, hogy elindultak a Kálvin tértől, úgyhogy irány a hármas metró megállója. Meg is érkeztek. Kathie tökre úgy néz ki, mint a Gamer365-ös avatarján, ugyanis a saját fényképét használta avatarnak. Nagyon jó fej, örülök, hogy élőben is megismerhettem őt. Csak szegény, kicsit sejpített, mert az injekció zsibbasztó hatása még nem múlt el. :D Elmentünk a Holdfénybe, mert meg akarták kérdezni, hogy az Animekarácsony Pokémon TCG-s nyereményüket hogyan vehetik át, ám az illetékes nem volt bent. És most intézte bagszi a TCG napot, a Holdfényesek támogatják. Ekkor lementünk a pincébe, itt mutatta meg bagszi nekünk azt a rengeteg mindent, amit a Mint a TV-ben játékboltban vásárolt. Pokémon TCG-k paklik 1000 forintért, Boosterek 300 forintért. Negyedáron a Holdfény árához képest. És EREDETIEK!!! Bár annyira nem izgat már a Pokémon TCG, de erre én is rácsodálkoztam, hogy ez igen! Ez jó vásár volt. Vett 28 Boostert, és 2 paklit. Ez a Holdfény árához képest 41.600 forintba került volna, de ő csak 10.400 forintot fizetett értük! :D Nagyon irigyeltem érte. És ahogy így néztem a kártyákat, megjött a kedvem a játékhoz. Tibivel nyomtunk 2 meccset, mind a kétszer csúnyán lealázott! T_T Nem volt valami erős paklim. Még megvártuk, amíg bagszi és Kathie befejezik a körüket, aztán mentünk is tovább, mert már 18 óra is elmúlt. Elmentünk Kathie-ékhez ott Pokémon Rumble-öztünk. Nagyvárad térnél szálltunk le, ilyen régies házban lakik. Nagyon szép Nintendós gyűjteménye van, tényleg szeret játszani. Először megmutatta nekünk a Monster Hunter Tri-t Wiire, nagyon jól néz ki. Bár maga a téma engem annyira nem izgat. Aztán álltunk össze négyen Pokémon Rumble-özni. Én jó játéknak tartom, tetszett, de nem az a játék, melybe annyira belefeledkezek, hogy azt egy életen át megemlegetem. Csak jó volt. Aztán Brawloztunk egy kicsit. Kathie-nek hiányzik egy jópár karaktere és pályája, de korlátozott lehetőségek mellett is jót játszottunk. Már lassan negyed 9 volt, amikor bagszival mi mentünk. Láttam, hogy Kathie-nek megvan az Aladdin SNES-re. Kölcsönkértem tőle a játékot... Hát én ezzel gyerekként nagyon sokat játszottam. Bagszival elmentünk a metróhoz, én továbbmentem a Határ útig, majd kis idő után hazajöttem.

sdc10853.JPG

És ma bekötöttem a Super Nintendót a TV-be, és kipróbáltam az Aladdint. Az a sok régi emlék... Akkoriban is volt nagyon sok rajzfilm-adaptáció, a Capcom és a Virgin csak úgy zúdította ránk őket, de a minőségük... Valami eszméletlen jót játszottam a játékkal, nagyon élveztem! És annyira visszahozta azokat a régi időket, amikor jártam a Békéscsabai 576-ba, és kikölcsönöztem SNES játékokat. Istenem, az akkori konzol-élet... Mennyire más volt! Nem az volt, hogy cikiztük egymás gépét, egyszerűen csak élveztük a játékot! Mert akkor volt mit élvezni! Igaz, akkoriban sok Disney játék a Mario alapján készült, ugyanis rá kell ugrani a fejekre, meg hasonlók. De a grafika, a zene, hát az valami eszméletlen! És hány jó Disney-adaptáció jött SNES-re az Aladdin mellett! Oroszlánkirály, Dzsungel könyve, Magical Quest, Starring Mickey Mouse, és még lehetne sorolni!

Eszembe is jutott, hogy én milyen rég nem láttam az Aladdint rajzfilmet! Elhatároztam, hogy ma Disney-estet tartok, és megnézem a rajzfilmet még egyszer. ^^

2 komment

Az új év

2011. január 01. 12:33 - supermario4ever

Hát itt van 2011! Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter, és kevesebb alkohollal jobban érezte magát mindenki.

Itt kicsit szerényen, de mi is ünnepeltünk. Itt volt bagszi és LL. Egész jól elvoltunk. 31-én már reggel felébredtünk, bagsziék el akartak menni a Mint a TV-ben játékboltba, mert elviek szerint van ott Pokémon TCG pakli 1000 forintért, booster 300 forintért, és egyéb hasonló irreálisan alacsony árú pokés cuccok, és ki akarták fosztani a boltot. Én nem akartam menni, ezért én inkább hazamentem (bagszinál aludtam), és itthon készülődtem... csigalépésben. Az Örs Vezér Téren találkozunk Attilával (LL), felszállunk a kettes metróra. Ők elmentek a játékboltba, én meg haza. Itthon előkészítettem a terepet, mosogatás, vásárlás ürügyén. Ekkor ír rám Duong Skype-on keresztül, hogy nem jön... Na szép. Laci már a pokétalin mondta (telefonon keresztül, nem volt ott), hogy nem jön. Kár, pedig örültem volna, hogy ha itt lettek volna. Bár amikor megtudtam, hogy Laci nem jön, és bagszi annyira kért, had jöjjön az LL, akkor egy kicsit aggódtam Duong miatt, mert eléggé zárkózottnak ismerem, legalábbis nemigen tudom róla elképzelni azt, hogy egy zárt közegben ismerkedne. De ha úgy vesszük, saját maga egy huszárvágással megoldotta a problémát, bár bagszi ígérte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól érezze magát ő is. De így alakult. Bagsziék olyan 12 után érkeztek meg, de most csak annyira jöttek, hogy letegyék a cuccukat, ugyanis mentek tovább, átvenni a nyereményüket. Ugyanis a Gamer365-ön volt egy World of Warcraft Cataclysm játék, melyet bagszi nyert meg. Nyereménye pedig a játék Collector's Edition változata. Meg is kapta. Hát gyönyörűséges. Csinálja utána mindenki! Az alábbiak voltak benne a játék mellett:

  • Behind of Scenes DVD
  • Artbook
  • OST CD
  • WoW kártyapakli
  • WoW egérpad

Szóval szépséges. Én még csináltam a dolgaimat, miközben ők elkezdtek Mario Kart Wiizni. Miután befejeztem a neten böngészést, megkértem bagszit, hogy ha akar most jöjjön megnézni, amit akar, mert szeretném lekapcsolni a gépet. Sajnos kisebb vita keredett ebből, mert van egy Pokémonos nevelgetős oldal, melynek állandóan be kell legyen kapcsolva, és frissítenie kell magát, hogy fejlődések, meg nem is tudom már mik történjenek, én meg azt akartam, hogy ez egy offline szilveszter legyen, net nélkül. Amit nem sikerült elérni, mert New Super Mario Bros. Wii buli után nekiálltak fórumozni. Abba már nem kötöttem bele, de nagyon bosszankodtam miatta, ezt VC-s Super Mario Bros. The Lost Levels-szel vezettem le. Végre sikerült túljutni a 6. világon! :D Nem volt semmi. A 7. világ már lényegesen könnyebb, de mindig becsúszott valami hiba, ami miatt újra kellett kezdenem a világot. Nemcsak az a nehézség az All Stars verzióhoz képest, hogy újra kell kezdeni az adott világot, ha meghalunk valahol, hanem hogy csak 3 életünk van, nem 5. Miután leszálltak a gépről, nekiálltunk közösen Mario Kart Wiizni. Fokozatosan bagszi és köztem váltakozott az 1. hely, de végül én nyertem. Ezután Mario Party 2-ztünk. Ez nagyon jó volt, talán ezt élveztük a legjobban. A végére már megéheztünk, ezért ahogy terveztük, sütöttünk pizzát. Már majdnem éjfél volt, mire megettünk, bagszival gyorsan nekiálltunk egy Super Mario Kart menetet játszani, ekkor köszöntött az újév. Kint hatalmas durrogtatás, kiabálás, trombitálás vette kezdetét, a Himnuszt is lehetett hallani. Mi erre különösebben nem vetettünk ügyet. Újévi koccintás után még Super Smash Bros-oztunk egészen fél 2-ig, utána már fáradtak voltunk. Én maradtam a helyemen, bagszi és LL Mystra szobájában aludt. Ma reggel már nem álltunk neki játszani, mert ők már menni akartak.

A régi időkben (nem tudom, hogy most van-e) a Cartoon Networkön minden év január 1-jén Tom & Jerry marathon volt, így nekem mindig megvolt a programom. :D Tavaly (szép lassan megszokjuk, hogy a 2010-es év immáron a tavalyi év, míg a tavalyelőtti a 2009-es) a Nintendo ünnepelte Mario 25. évfordulóját, idén nekem van személyes évfordulóm, ugyanis a gamer-korszakom 20. évfordulójába lépett. Gondolkoztam azon, hogy tudnék jól megemlékezni az elmúlt 20 évről, de Top 50-es listát készíteni nem olyan jó ötlet, mert szerintem az elmúlt hónapok után bárki meg tudná mondani, hogy a Super Mario All-Stars lenne az első. És milyen igaza van. De majd valamit kitalálok. Ezen év mellett csak úgy nem mehetek el Nintendo terén!

Szólj hozzá!

13. BigN találkozó

2010. december 31. 13:56 - supermario4ever

Tegnap megvolt ez is. Mivel Tukival találkoztam, ezért későn értem oda. ráadásul még itthon is szerencsétlenkedtem egy adagot, mire összekészülődtem. Szóval bőven 12 óra után volt, amire odaértem. Bagszi és Cater pokémon TCG-zett, Gábor, Kristóf és Fantos addig játszottak valamit közösen. Elvittem a Pokémon TCG-imet is, mert bagszi kért, hogy lapokkal segítsem ki a kezdeményezését. Hát kisegítettem. Elmentem enni, utána szétnéztem a Media Marktban, az 576-ban, és az InterSparban. Közben megjött Csibi, Krisi, Truner és Spidey, de ők nem maradtak sokáig, mentek tovább. Ezután azért összeültünk egy közös Mario Kart DS bulira. Egész jó volt addig, amíg Fantosnak nem lett elege abból, hogy mindig utolsók között van. Ugyanis szerinte igazságtalan, hogy a Gábor és Kristóf ismerik a driftelés és Snake-elés minden csínját-bínját, és ezért elsők. Ezért mindig hátratolatott. Ez engem egészen addig nem zavart, amíg engem nem hátráltatott, ugyanis a csillag hatása alatt kiütött engem. Ezért a Mario Kart Wiiben is keményen harapok gondolatban, de itt csak a kislemez megléte mentett meg a dühkitöréstől. Ha ennyire idegesíti, hogy vannak nála sokkal jobbak, akkor szálljon ki, és ne hátráltassa a többieket! Ki is kapcsoltam a DS-t, viszonylag gyorsan lenyugodtam, de nem is maradtam sokáig, mentem haza.

82928_front.jpgEste rám írt bagszi, hogy hadd jöjjön LL (Light Lugia) is. Jöhetett, meg át is mentem bagszihoz ma este. Kipróbáltuk közösen a Tukeinon által kölcsönadott Detective Conan játékot Wiire, a Case Closed: One Truth Prevails játékot. Fűű... hát, szerintem sokkal-sokkal többet ki lehetett hozni a témából, bár talán nem helyén való egybemondani a Phoenix Wright szériával, mert az is detektíves játék, de az tárgyalóteremben játszódik. Azért mindenképpen hatalmas pirospont a készítőknek, hogy lehetett japán nyelven is hallgatni a beszédet, és a felirat maradt angol. A grafika érdekes, elmarad a szebb Wii játékoktól. Rendes, 3D-s, de a beszélgetéseknél (melyből esztelen sok van!) zavaró, hogy feljönnek a karakter animés-megjelenítései. És beszélgetésből nagyon sok van, és az ember játszana, halálra unja a sok beszélgetést. De azért el is gondolkodtam, hogy a Conan részekben fontos a beszélgetés, sok minden derül ki azokból, ezért is gondolkodtam el azon, hogy lehet-e kihozni ennél többet egy játékból. Mert az animében az a jó, hogy fokozatosan derülnek ki az információk, de ha a játékban játszani szeretnénk, akkor lehet, hogy ott nem tud érvényesülni az anime nagyszerűsége. Az irányítás eléggé könnyű, de a B-gomb használtat nagyon zavaró. Az a Camera Mode, de nagyon zavaró, hogy nem úgy vált, hogy fokozatosan megy hátra, hanem odaugrik. Ezt már a Super Mario 64-ben 1996-ban is meg tudták rendesen oldani. Én eljátszottam vele, próbáltam követni, hogy mi hol merre hány méter, de annyira untam, hogy átadtam bagszinak az irányítást. Ő jobban elmerült a mini-játékokban is. Az Álarcos Yaiba játéka valami iszonyat. XD Yaibát vagy 5× megsebzik, mire odajut, hogy egyáltalán támad. Egy "küldetést" csinált meg, amikor Mouri Kogorónak eltűnik a zsebkendője, és hogy hol lehet... Én abban bíztam, hogy ez egy kezdete lesz egy nagy kalandnak, hogy véres lesz a zsebkendő. Annyi volt, hogy dagadt gyerek, Genta elkérte, mert leöntötte magát dzsúsz-szal. Kezdődött azzal, hogy Ran azt mondta, hogy igen, emlékszik arra, hogy az apja elhozta azt a csúnya zsebkendőt, majd Mitsuhiko mondta, hogy Gentát látták vele sétálni. Erre Ayumi mondja, hogy Genta leöntötte magát dzsúsz-szal. És van a játéknak egy "chain" részlege ott tudja Conan összerakni a szálakat. És Conan a hatalmas elméjével rájött arra, hogy ha Gentát látták vele sétálni, és leöntötte magát, akkor nyilván ő kérte kölcsön, hogy megtörölje magát... Ezzel szegény Conant úgy leminősítették... Mondanom sem kell, hogy az animében ennél 1000000× nagyobb rejtélyeket old meg. Nem tudom, hogy a későbbiekben mennyire lesz furfangos a történet, de ez a rész nagy csalódás volt.

Ha ennyi után kéne értékelnem a játékok, így tenném:

Grafika: 4/10
Játszhatóság: 6/10
Szavatosság: 3/10 (remélem lesz jobb is)
Zene / Hang 9/10
Hangulat: 4/10

+ Nagyon jó zene
+ Japán nyelv, angol felirat
- Zavaró grafikai elemek
- Siralmas kamerakezelés
- Nagyon gagyi küldetések

38%

De mondom, ez még olyan 1 órás játék után, de sajnos azt kell mondjam, hogy ez nem ad nagy bizakodásra okot, de hátha valamennyit javul az összkép.

6 komment

Tanulj Pokémon TCG-zni nap!

2010. december 29. 23:38 - supermario4ever

Bagszinak nem akármilyen ötlete támad a mai pokétali után. Ehhez szeretnék én is asszisztálni, hirdetni a kezdeményezését.

Mivel a TCG egy nagyon jó játék, és igen nagy része a Pokémon "jelenségnek", de itthon nemsokan ismerik/játszák ezért úgy gondoltunk kéne egy rendezvényt tartani, ahol népszerűsítenénk a játékot. Külföldön igen népszerű, és hivatalos versenyeket is tartanak világszerte(illetve világbajnokságot is.) Itthon viszont a hivatalos versenyekhez kevesen vagyunk játékosok, illetve ha vagyunk is, a legtöbbünknek nem felel meg a paklija a verseny előírásainak(Modified format: Miszerint versenyre nem használható csak Majestic Dawn kiadás utáni kártya.(2008+) ), mert nem sok helyen árulják a kártyákat, és többnyire csak régebbi kiadást lehet beszerezni. A többség pedig nem teheti meg, hogy külföldről rendel lapokat, és a kártyás boltok sem hajlandóak árulni, mert félnek, hogy nem lenne aki megvenné.

Tehát ezen okok miatt úgy gondoltuk, hogy mi, akik már régebb óta játszunk és gyűjtögetünk TCG-ket tartanánk egy napot ahol az általunk összeállított gyakorló paklikkal bárki érdeklődőt megtanítunk játszani.
Ezzel elsősorban a játék népszerűsítése, és új TCG-sek játékrahívása lenne a célunk.
A gyakorló paklik 30 laposak lennének és 3 prize-al játszanák a meccseket. A paklikat előre összeállítanánk és csak régi lapokat(Base set, Base set2, TR, Jungle és Fossil) tartalmaznánk. A látogatók véletlenszerűen kapnának egy decket, amit aznap használhatnak játszani.

Helyszínnek a Holdfény pincéjét gondoltuk, hisz az kártyázásra alkalmas hely, és aki netán nagyon kedvet kap az alapból vásárolni is tud magának decket a boltban. (Illetve kiárusíthatják megunt lapjaikat a régebbi játékosok is a helyszínen)
A rendezvény lebonyolításához számítanánk azok segítségére akik már tudnak játszani és rendelkeznek régi lapokkal is. Patrik épp most írja össze milyen lapokra van szükség még, gyakorló paklikhoz. Ha valakinek van ilyen lapja és szeretne segíteni a TCG nap szervezésében azzal, hogy hozzájárul 1-2 kártyával annak örülnénk.(ezeket a lapokat természetesen utánna visszaszolgáltatnánk az eredeti tulajdonosoknak)

Továbbá ötleteket szeretnénk kérni díjazásra és egyéb kedvcsinálókra amik odavonzanák az érdeklődőket és azok számára is érdekes akik azelőtt még nem TCG-ztek.

Eddigi ötletek:
Patrik: 1. A holdfény versenyeknél jól bevett szokás szerint nevezési díjként 700Ft-ot fizetnének és egy bontatlan boostert kapnának a nap végén akik játszottak.
Bagszi: 2. A hivatalos versenyekhez hasonlóan a háttérben itt is lenne egy ritka Pokémon amit DS játéktulajdonosok letölthetnek emlékként.
3. Olyasmi nyeremények és ajándékok kerülnének kiosztásra amiknek minden pokémon rajongó örülne, pl Póló, plüss stb.

További információ: Bagszipoke fórum

Szólj hozzá!
Címkék: Pokémon TCG

2010. téli Pokémon találkozó

2010. december 29. 22:38 - supermario4ever

Hányadik? Talán 24? De szerintem már senki nem tartja számon. ^^' Én egy kicsit később mentem, később is ébredtem fel, és nyugisan készültem el. A többieket üdvözölve, leültem a kerekasztalhoz, majd felmérve, hogy ki mit csinál, szétnéztem a Media Marktban. Nem sok újdonság, az All-Stars 9.990 ft, a Donkey Kong Country Returns pedig 13.990 forint, tehát az egekben a Nintendo játék árak. Amikor visszamentem, bagszi küldte az pokés eventeket, én addig New Super Mario Bros.-oztam. Olyan 12 óra után pár perccel jött meg a Csibi. Kirakta a sorsolható vasalható gyöngy figuráit. Nagyon jókat csinált, de egy párat csak úgy lestem, hogy akkor most melyik is az? Vagy nehezen felismerhető volt, vagy én pokéztam nagyon régóta. Aztán többen is felajánlottak többmindent. Beírták mindenkinek a nevét, aki szeretett volna nevezni, én is ki lettem sorsolva egy PokéWalker-tartó nyeremény okán. PokéWalker híján nem sok hasznát venném a dolognak, ezért később odaadtam bagszinak. Később beszéltem a Csibivel is, illetve inkább fárasztottam a hülyeségeimmel. :D Minden bizonnyal nagyon örült neki, de jött Fantos, hogy játszunk Mario Party DS-t. Remek ötlet... lett volna, ha nem merül le a DSi XL-em. Így meghiúsult a buli. Délután már szépen lassan szedelőzködtek az emberek, ma valahogy hamar mentek el. Aztán Csibivel beszélgettünk mindenféle hülyeséget, majd amikor megjött a Ricsi, akkor Csibi inkább felé fordult, én meg inkább már jöttem haza.

Remélhetőleg nem felejtem el a holnapi BigN találkozóra az alábbi dolgokat elvinni:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass könyv. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elviszem a Twilight Princess, és a Brawl könyveket is.
  • Pokémon TCG-ket.
Szólj hozzá!

Animekarácsony 2010

2010. december 18. 23:39 - supermario4ever

Hát, ma sem aludtam sokat, de ez megint az én hülyeségem. Fél 3-kor nem tudtam elaludni, ezért félálomban végigvittem DS-en a New Super Mario Bros.-ban a 4. világot. Aztán bekapcsoltam a Wiit, és Mario Kart Wii online most gyengébb emberekkel rakott össze, így összeszedtem magam, és felhoztam a pontjaimat 8000 fölé. Különben nem vagyok mindig szerencsés, amikor gyengébb ellenfelekkel vagyok, mert akkor egy rövidebb pályán fennáll annak a veszélye, hogy össze-vissza kiütnek, és ha akkor utolsó vagyok, akkor ilyen -200, -300 pontokkal honorálja a gép, ugyanis a Mario Kart Wii online pontozása eléggé fejlett olyan téren, hogy viszonylagos alapon pontoz. Tehát figyelembe veszi, hogy hány pontod van, és hogy az ellenfeleknek átlagban hány pontjuk van. Így, ha több 9000 pontos ellenfél közül (9999 a max) első vagy, akkor azt sokkal magasabb pontszámmal (akár +100, +150 ponttal is) jutalmazza, míg ha ilyen 5000-6000 pontosok között az utolsó helyen végzek, akkor sokkal több pontot von le.

De ennyit is a MKW-ről, hiszen ez a blogpost most nem erre szerződött. ^^ Már fél 9-kor felkeltem, és annyira nem is éreztem magam vészesen 4 órás alvás után. Miközben összekészülődtem, Mystráék is felébredtek. Beszélgettünk egy kicsit, aztán olyan 10.15 fele elindultam. Hármas metróval a Nyugatiig, majd onnan négyes-hatos villamossal a Széna térig. Már a villamoson is megjelent egy pár cosplay, de kifejezetten a negatívabb fajtából. Az egyik idősebb hölgy, szegény látszott rajta, hogy kétségbessetten nézi, hogy kik ezek, miféle emberek? Sajnáltam egy kicsit. ^^' A Széna tértől elég könnyen megtaláltam a Millenárist, és itt jutott eszembe, hogy otthonhagytam a jegyemet! T_T Visszafordulni már nem akartam, de felhívtam Mystrát, hogy nyugodtan felhasználhatja valamelyik, akinek kell, nekem még pont annyim van, hogy tudok venni magamnak jegyet, majd kifizetik. De gyakorlatilag tök hiába vettem meg elővételben, ugyanis azért vettem meg, hogy elkerüljem a sorbanállást. Hát nem úsztam meg. Ráadásul jó sokan voltak, és nem tudtuk, hol a sor vége. Többen is, mert összefutottam a BigN-esekkel. Bagszi hozta a szokásos Pokémonos formáját, de ott volt mindenki, jól elvoltunk. Csak kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég jegy, de szerencsére volt. Amint bejutottunk, szétszéledt a társaság. Bagszival és Light Lugiával közösen nézelődtünk. Az árusok körében olyan sok érdekesség nem volt, bár azt nem mondanám, hogy ha nem lenne mondjuk 100.000 forintom, maradna abból bármi is. Felmentünk az emeletre, ott voltak a kártyások. Volt minden, HKK, WoW, Magic the Gathering, de Pokémon sehol. És nem kaptak helyet. Előbb tovább nézelődtünk, hát a konzolrészleg valami siralmas... 1 db. PS3 volt, egy sornyi X360, de azokon is vagy valami FPS, vagy FIFA11, vagy valami versenyzős játék volt, Wiin meg csak Just Dance volt. Ez úgy szimplán a konzolrészleg kicsúfolása. Csak Just Dance-et kirakni hülyeség, hisz aki táncolni akar, annak ott a DDR, és egy animekarácsony van olyan nagy rendezvény, hogy keményebb konzolos mag jelenjen meg, akik esetleg játszani akarnak, nem táncolni. Mert az, hogy a Mondo Meeteken ez van, az rendben van, mert ott tényleg csak a szórakozás a lényeg. Szóval a konzolrészleg epic fail (de nem szeretek angol kifejezéseket használni ^^'). Úgyhogy 15.30-ig nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Csak sajnáltam bagsziékat, hogy már megint nem kap megfelelő figyelmet a Pokémon TCG. És csak ilyen 3 és fél óra után kaptak egyáltalán egy asztalt, ami, mint kiderült tiszta ragasztós volt. Addig én járkáltam fel-alá, közben találkoztam Amináékkal, Ronjával, Leeával, mindenkinek nagyon örültem. ^^ De hogy őszinte legyek, Mystrát vártam nagyon, mert pont csak egy ezresem volt, ami elment a jegyre, és reggeli nélkül elindulni, nem egy jövedelmező tett. De megjelent. Kicsit beszéltünk, aztán mentem is a Mammutba, a Match előtt van egy pékség, hát nagyon jó volt. Nem is siettem vissza a Millenárisba, szétnéztem egy kicsit. Az Alexandrába, 576-ba is bementem.

Majd amikor már 14 óra lett, felcsillant egy kis reménysugár, hogy lassan karaoke. Addig erőt vettem magamon, és kibírtam. 15 óra után mentem be egy kis elzárt helyre, ott volt a DDR, amit hamarosan felváltott a karaoke. Már ott voltak Mystráék, Leea, Lucy, Mai és Megumi. De lassan jöttek Amina, Ronja, Gh0sT és Katayashi átvenni a terepet. Lam'O tegnap este írt rám, hogy nem tudnak jönni Dakival, mert osztálykarácsonyuk lesz. Neelának szalagavatója volt, úgyhogy azért hiányoztak egy páran. Szépen lassan elkezdtünk jelentkezni a versenyre, először úgy tűnt, hogy csak "házi" karaoke verseny lesz, mert túlnyomó részt csak adarnások jelenteztek, de szépen lassan jöttek a többiek is, végül 18-an gyűltünk össze. Viszonylag jó volt a felhozatal, de ahogy az helyben nevezős versenynél szokott lenni voltak gyengébb produkciók is. De eléggé hangosan kellett beszélnünk egymáshoz, így mire sorra kerültünk, szinte teljesen elment a hangunk. Leeával el is könyveltük ezt a versenyt "without voice" versenynek. ^^' Hát én is így voltam. De amikor Amina felkonferált engem, mint "supermario4ever", az egyik srác felhördült, és lenézően mondta hangosan, hogy Super Mario... miután gondolatban elküldtem melegebb éghajlatra az illetőt, intettem Gh0sT-éknak, hogy mehet. Végül nem vállaltam One Piece számot, nem tudtam begyakorolni, felsülni meg nem akartam, így biztosra mentem, és Saber Marionette J: Successful Mission dalával mentem. Nem volt rossz, csak tudok én ennél sokkal jobbat is. Viszont ami zavart, hogy halknak hallottam magam. Nem tudom, hogy most én tartottam rosszul a mikrofont, vagy szólnom kellett volna, hogy halk az ének. De így is jó volt. Az első háromba nem kerültem be (igencsak meglepődtem volna), de így is várható volt, hogy ki lesz a második és első. A második helyezett nagyon tetszett, az első helyezett meg nagyon jó, de az egyéni probléma, hogy nekem nem jött be maga a stílus. Személy szerint az énekhanggal nem volt bajom, az tényleg a legjobb volt, de én magával az előadással nem tudtam azonosulni, de ez már az én bajom. Majd kíváncsi leszek, hogy végül hányadik lettem, mert már nem tudták megcsinálni a teljes listát, nagyon hirtelen jött minden, de pár nap múlva kint lesz az eredmény. Aztán én 18 óra után már jöttem is haza, mert már nagyon éhes voltam.

Csak a kedvezményes részlegnél vásároltam, a Démonnapló 1-et, 400 forintos ráfizetéssel. Meg felmutattam a három új Mondót, így választhttam egy fancucc közül. Bár ahogy szétnéztem, erősen gondolkodtam azon, hogy egyáltalán felmutassam-e a Mondókat, mert eléggé gyér volt a választék... Két kulcstartó tetszett meg, a Death Note-os Yagami Light, és a Fullmetal Alchemistes szőke hajú csaj (nem tudom a nevét) kulcstartó, végül a FMA-s mellett döntöttem. Mondjuk az biztos, hogy soha nem vennék ilyeneket, és állítom, hogy a Mangafan is azért csinálta ezt az akciót, mert ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül. Egyszerűen 1500 forint körüli értéket elkérni értük, szinte rablás, amikor az egész kb. 500 forintot ér. A Mangafan pultnál rákérdeztem, végül mégsem csinálnak Árnybíró díszdobozt. Nagyon nagy kár érte.

Kár, hogy csak fél nap karaoke volt, nekem az első fele csak ilyen tengődés volt. De utána beindultak a dolgok. ^^

Szólj hozzá!

8 napot kórházban

2006. november 22. 20:31 - supermario4ever

Krisi és a Nintendo társaságában nem is olyan nyomorúságos a kórházi lét. Azért ki lehetett bírni azt a 8 napja kórházban való létet, csak a műtét napját kell túlélni, és utána már sétagalopp. 3 barátomat hívtam meg, hogy jöjjenek meglátogatni, de csak Krisi jött. Ebből is látszik, hogy kire számíthatok ^^ De Krisi négyszer volt. És kölcsönadta a Super Mario Land 2: Six Golden Coins játékot. Jó játék. Egyszerű, de élvezetes. A nyuszifül nagyon menö ^^ Nem esel le, ha ugrás után nyomkodod az A gombot. Meg sokat TCG-ztünk Krisivel, és persze mindig elvert. Szerintem már technikája van. Mert láttam rajta, hogy sokat gondolkodik, hogy hogysmint rakosgassa a lapokat. Én meg néha olyan hülye hibákat csináltam figyelmetlenségből, jó, hogy mindig ő nyer. Meg sokat Pokémonoztam Game Boyon. Megint ráálltam a Sapphire-ra, és imádom ezt a játékot. Már csak a zenéje miatt is. De a játékmenetel terén a Kirby's Adventure-re tudném hasonlítani. Élvezetes. Úgyis nagyobb Pokéfan leszek, mint Krisi, és többet fogok majd tudni a Pokémonokról, ezt garantálom nektek ;-)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása