Nyereséges eladás

2014. július 29. 15:19 - supermario4ever

Nem is olyan rossz dolog eBay-en eladni dolgokat. Volt ugye az F-Zero GX, most egy másik játékot sikerült többért eladni, mint amennyiért vettem.

Ez pedig a Mario Sports Mix. Pénteken találtam a CashConverters-ben 3 fontért, na mondom ez megér annyit, hogy kipróbáljam, és akkor is, ha játszhatatlan. Kipróbáltam, de annyira nem tetszett, hogy úgy voltam vele, hogy eladom. Már a Mario Party: Island Tour után igencsak rossz véleménnyel voltam az új Mario spinoffokról, de most jutottam el oda (és azt gondolom, hogy ezzel igencsak toleránsnak számítok), hogy a Nintendo képes szemetet is kiadni a kezei közül. Semmi lélek nincs ebben a játékban, hangulat nulla, se a Mario feeling, sem az adott sportjáték hangulata nem jött át. Rettenetesen untam a játékot, ezért úgy döntöttem, hogy eladom eBay-en. És sikerült többért eladni, 5.51-ért. Örültem végül neki.

A másik, ami még kint van eBay-en, az a Metroid: Other M. Ezt még 3.50-ért vettem a CeX-ben a Wii-s Donkey Kong Country Returns-szel együtt. Érdekelt, mert annak idején nagyon hangulatosnak tartottam a trailert. De itthon kipróbáltam, és nem tetszett, hogy teljesen elüt a megszokott Metroidos hangulattól. Nem játszottam olyan sokat Metroiddal, mert nem az én stílusom, de volt egy jellegzetes hangulata, ami miatt azért lekötött, és jó érzetet adott játék közben. De ennek teljesen más a feelingje, ez is olyan, mint az F-Zero GX, hogy trendi játékot akartak csinálni belőle, csak a Metroid annyival rosszabb, hogy nem rajongok annyira érte. Ezért ezt sem kívánom megtartani. 3 fontra tettem ki ma reggel, aztán majd látjuk, hogy tudom eladni. Egy kis pénz legalább visszajön.

Elnézést, ha valaki zavar, hogy sokszor szerepel a hangulat szó és szinonimái, de azt gondolom, hogy ez adja a játék sava-borsát, ami ha hiányzik, nem fog lekötni hosszútávon.

1 komment

Media Markt végkiárusítás

2012. szeptember 26. 19:04 - supermario4ever

Egész jó akciók vannak a Media Markt-ban, érdemes szétnézni. Pesten legalábbis több menőség van, mint Békéscsabán. Itt ma kezdődött el az akció, reméltem, hogy itt is lesznek menő Nintendo akciók, de alig voltak. Amik említésre méltók, azok a PokéPark Wii 7500 forintért, a Metroid Other M szintén 7500 forintért, és  Pikmin 3500 forintért. Mondjuk a Pikmin érdekel. De van két Disney DVD, amik már sokkal elérhetőbb áron vannak: Lilo és Stitch (a mozifilm), és a Bambi, mindkettő 500 forint. A Lilo és Stitchet meg is vettem. :) Most azt nézem. Már láttam, úgyhogy tudom, hogy megéri az árát, nagyon szép film. A Bambit remélem, hogy meg tudom majd venni.

A Lilo és Stitch egyébként az Arany Disney gyűjtemény kiadás. Nem különbözik az eredeti borítótól, csak kapott egy sárga egyenruhát. Persze most ezért nem fogom újrakezdeni a Disney DVD gyűjteményt, de sárga külső borítót szívesen veszem. Az arany gyűjtemény 20 DVD-t tartalmaz:

  1. Tarzan
  2. Macskarisztokraták
  3. Aladdin
  4. Toy Story
  5. Toy Story 2
  6. Notre Dame-i toronyőr
  7. Pocahontas
  8. Mulan
  9. Mackótestvér
  10. Verdák
  11. Robin Hood
  12. Herkules
  13. Mary Poppins
  14. Mackótestvér 2
  15. Kincses Bolygó
  16. Róka és a kutya
  17. Olivér és társai
  18. A Robinson család titka
  19. Lilo és Stitch
  20. Csodacsibe

És ma jelent meg Suara legújabb albuma, mely egy válogatásalbum: The Best ~Tie Up Collection~. Alig várom, hogy meglegyen mp3-ban. Bár a regular edition egy új dalt sem tartalmaz, úgyhogy azt korábbi albumok dalaiból is össze tudom állítani, de a Limited Edition tartalmaz egy harmadik lemezt is, melyen régi dalok szerepelnek új verzióban.

4 komment

Metroid: Other M a MondoMeeten

2010. szeptember 08. 09:58 - supermario4ever

Most szombaton lesz a Moonlight Meidóban a szeptember havi MondoMeet, melynek különlegessége, hogy ki lehet próbálni a Metroid: Other M-et. Szerintem összegyűlhetnénk egy páran Nintendósok, nekem jó lehetőség lesz kipróbálni a játékot. A trailere már tavaly is nagyon tetszett, szerintem jó játék lesz. A programról bővebben itt, szerintem gyertek el minél többen.

5 komment

E3 2010 Nintendo

2010. június 15. 17:59 - supermario4ever

Perceken belül kezdődik a Nintendo E3-as konferenciája. Már nagyon várom. ^^ Elhatároztam, hogy folyamatos frissítéssel írom ide a történéseket. Remélem megint az a nő lesz a vezetője a konferenciának. Eszméletlen, hogy tud beszélni! :D

  • 18.00 - Reggie Fils-Aime kezdi a műsort. A jelenlegi konzol technológiáról beszél.
  • 18.03 - A Zeldával kezdenek! Skyward Sword alcímet kapja az új Zelda játék!!! Miyamoto beszél az új játékról, annak irányításáról, és újdonságairól.
  • 18.07 - Kipróbálják az E3-on a játékot. Ketten vannak, egyik közülük Miyamoto.
  • 18.12 - A játék szemmel láthatóan félkész állapotban van. Sokszor nem úgy mozog Link, ahogy mi szeretnénk. Reméljük, ennél jobban fog készen működni a játék. ^^
  • 18.19 - Csak jövőre jelenik meg a Zelda, ami várható is volt, mert látszott rajta, hogy sokat kell még dolgozni rajta.
  • 18.22 - Új sportjátékok bemutatója. Mario Sports Mix? Több Mario sportjáték egy lemezen? Jó elgondolás.
  • 18.24 - Eladási adatok. A Nintendo minden eladásokat megdöntött, de hol ebben az újdonság? Mario Kart Wii 22 millió, New Super Mario bros. Wii 14 millió, 77 millió Mii karakter készült el világszerte.
  • 18.26 - Wii Party, ahogy várhattuk. Jó buli lesz, azt gondolom.
  • 18.28 - 3rd Party játékok népszerűségéről nyerünk tanúbizonyságot. Csak figyel rájuk a Nintendo!
  • 18.30 - Golden Sun Dark Dawn DS-re!
  • 18.32 - A nagy Nintendo legenda, a GoldenEye visszatér Wiire! Megjelenés novemberben.
  • 18.36 - Epic Mickey játék Wiire. Régi Disney játékok hangulatait idézi, szerintem jó buli lesz. Jó ötletek vannak benne, nekem tetszik.
  • 18.42 - KIRBY!!! Epic Yarn alcímmel. Nagyon durván néz ki! :D De jó ötlet szerintem. Megjelenés év végén.
  • 18.45 - Exkluzív Dragon Quest játék DS-re, rengeteg sok lehetőséggel.
  • 18.47 - Újabb video-egyveleg a Metroid: Other M-ből. Megjelenés: augusztus 31.
  • 18.50 - Ősrégi SNES-es Donkey Kong új rész Wiire! Donkey Kong Country Returns! Nintendo megcsinálta a Rare nélkül!!! Megjelenés novemberben.
  • 18.52 - A végére: Nintendo 3DS. Egy kis történelemóra Bemutatják, hogy -275-ben fedezték fel a 3 dimenziót, hogy egyáltalán létezik ilyen. Magát a konzolt Satoru Iwata mutatja be. Reméljük, hogy csak egy prototípus, mert nagyon hasonlít a sima DS-re. Három kamerája van, ezáltal 3D-s képeket lehet fényképezni vele, sőt filmeket is lehet rajta 3D-ben nézni!
  • 19.00 - Kid Icarus Uprising hamarosan! A játéksorozat, melyet annyian vártak!
  • 19.09 - A Nintendo 3DS komolyabb bemutatása után egy pár nagyobb külsős cím ismertetése. Nagyon sok külsős cég lát fantáziát a 3D-s játékokban.
  • 19.15 - Nintendo 3DS reklám! Soha jobb reklámot nem láttam még! XD
  • 19.18 - Rengeteg sok Nintendo 3DS, és Nintendo Wiire Zelda, bárki kipróbálhatja! És ezzel vége.

Nagyon jó volt! 10 új Nintendo játék, valamint egy új konzol! Lesz termés az elkövetkezendő 1 évre!

3 komment

Újdonságok és érdekességek

2010. március 20. 17:08 - supermario4ever

Voltam ma a Békéscsabai bolhapiacon, az egyik eladónak volt GC játéka. 5 db, odaadta az egész pakkot 5000 forintért. Gondoltam magamban, gyűjteménybe jó lesz:

sdc10472.jpg

De azért majd játszani is fogok velük. Mind az ötnek a doboza francia nyelvű. Biztos ott vette. A Harry Potterrel tettem már próbát, (az elsővel) tetszetős. Már nagyon régóta akarok Harry Potter játékkal játszani. Nem rossz. De csak német és francia nyelv van a játékban. Két tokban volt még két tok nélküli játék: Spiderman 2 és Metroid Prime. Akkor most már 2 Metroid Prime-om van. Érdekel valakit? Szívesen odaadom valakinek a lemezt. Kipróbáltam, működik. Igaz, nem teljesen karcmentes, de ahogy elnéztem, ez nem befolyásolja a lejátszást. Az 576 KByte DVD egy másik eladónál találtam, 250 forintért adta. Jó állapotú volt, így erre is lecsaptam. Valaki emlékszik még erre a DVD-re? Az 576 adta ki, a különböző nagy játékrendezvényekről 2003-ban. Kár, hogy nem volt rá akkora kereslet, hogy folytassák. Pedig jó elgondolás volt.

Néztem a Game Master magazin honlapját, és oldalt belebotlok ilyen linkbe, hogy N-Zone, ott van Mario, na megnézem. Hát nagyon érdekes. Hivatalos magyar Nintendós oldalnak mondják magukat. Jó oldal egyébként, érdemes megnézni, csak kicsit nehéz benne eligazodni, de sok jó dolog van rajta. http://www.n-zone.hu

Újdonság, hogy lesz Super Mario Galaxy 2-ben is Super Guide. Ez már hivatalos. Ha olyan lesz, mint a New Super Mario Bros. Wii-ben akkor nem lesz baj. A Metroid Other M-ben nem lesz online módozat, valamint a következő hordozható Nintendo konzolba GPS-t, és 3G-t akarnak beletenni.

A Super Paper Mario teszt meg remélhetőleg egy új kezdet a blogban.

2 komment

Új Super Mario Galaxy 2 trailer

2010. február 24. 21:16 - supermario4ever

Super Mario Galaxy 2 2010. májusában! Mindenki őszre várta, erre már tavasz végére itt lesz!

Vadonatúj trailer:

Nincs mese, meg fog dőlni az Ocarina of Time világelsősége, ez tény!

A Metroid: Other M pedig júniusban érkezik. Annak a tavalyi E3-as trailere nagyon megfogott. Szóval nagyon jó nyarunk lesz nekünk Nintendósoknak!

Szólj hozzá!

Év végi összegzés

2009. december 31. 23:24 - supermario4ever

Hát ismét véget ért egy év. Én mindig azt mondom, hogy nincs elvesztegetett év, mindegyik év sok tanulsággal szolgál, mellyel még bölcsebbek lehetünk, és a következő évben talán kevesebb hibát követünk el.

Én minden egyes évet alapvetően jónak tartok, az idei, 2009-es az animeconos karaoke miatt kifejezetten jó volt. Már az első animeconomon, a 2006. őszin is néző voltam a karaokén, elemezgettem magamban, hogy ki milyen, de úgy isten igazából csak most a 2009. nyári animeconon énekeltem először.  Jó érzés volt kiállni közönség elé, most már tudom a hibáimat, jövőre csak jobb lehetek. A BigN egy újabb viharos évet zárt, bár az év végére rendeződtek viszonylag a dolgok, de nem egyszer volt kilátásban, hogy én magam hagyom ott a csapatot. Annyira végülis nincsenek rossz dolgok, csak már egyes vitás, és negatív kapcsolatok kezdenek elharapózni, és néha azt éreztem már, hogy elég volt, én innen kilépek. De végül is itt maradtam, majd látjuk jövőre mi lesz, de egyre inkább vannak más jellegű terveim.

Ami öröm számomra, hogy 8 kilóval lettem könnyebb az év során, köszönhetően elsősorban a januári fogyókúrának, valamint, hogy év közben is leadtam egy pár kilót. Már csak 17 kg-t kell leadni az ideális testsúlyhoz, de ha még 8 kilót leadok, akkor nagyon boldog leszek, mert akkor már 69 kg leszek.

Videojáték... Hát egy kicsit hanyagoltam. Sajnálom, hogy annyira elpártoltam a Zelda játékoktól, de ki kell mondjam, hogy a Brawl volt a bűnös. Ugyanis a karakterek arra ösztökélnek, hogy újabb, és újabb Nintendo játék sorozatot próbáljak ki. Illetve egy nem Nintendós is, mert év elején volt a Sonic, majd utána Pikmin, most a Metroid Prime 3, de hogy legyen a nagyon nem Brawlos cím, befigyelt a Naruto is. Meg kell, hogy mondjam, hogy azért örülök neki, mert így tágul a videojáték-látásom. Új játékokat ismerek meg, és ezek formálják a gondolataimat a videojátékokról. Viszont annyira nem vettem játékot. A GC-s Pikmin, ami emlékezetes, meg most amiket vettem. De annyira sokat nem is játszottam.

Ezért is született kevés blogpost idén. >.< Mindenki mondogatta, hogy folytassam, mert jót írok, de ha egyszer nincs miről... Na mindegy, remélem, hogy jövőre több mindenről tudok írni. Miért is ne, hiszen biztos, hogy be fogom szerezni a Zelda Spirit Trackset, a New Super Mario Bros. Wiit, emellett a 2010-es év egyik legnagyobb megjelenése a Super Mario Galaxy 2. Az angol Nintendo Official Magazine is megírta, hogy 2010 nagyon ütős év lesz, elég csak a SMG2 mellett a Metroid: Other M-re, valamint a Golden Sun DS-re gondolni. Szerintem jövőre a Wiis Zeldát semmiképp ne várjuk, hisz még most is alig tudni róla valamit, és nem hinném, hogy csak úgy egyik napról a másikra jönnek az infózáporok, és már itt is a megjelenés. Szerintem legalább 2011.

És most egy hatalmas zenei áttekintés. Ugyanis idén regisztráltam a last.fm oldalára, ami nagyon tetszik. Aki nem ismerné az oldalt, az a lényege, hogy a gépünkön hallgatott zenét rögzíti az oldal a profilunkba, és statisztikát készít belőle. Én május 28-án regeltem be, de ezalatt a 7 hónap alatt több, mint 10000 számot hallgattam meg, ebbe beletartoznak az ismétlések is természetesen. Ebből szeretnék egy részletes 2009-es listát csinálni, 4 kategóriára bontva: Énekes/előadó, album, kislemez, dalok. Ezekből lenne egy komplex lista, hogy melyeket hallgattam idén a legtöbbször. Az énekes, album, kislemez top 10 lesz, míg a dalok listája pedig top 100.

Top 10 Énekes/előadó

  1. Masami Okui
  2. Megumi Hayashibara
  3. Zorán
  4. Skorpió
  5. LGT
  6. Masami Okui feat. May'n
  7. Chihiro Yonekura
  8. Tomoe Ohmi
  9. Metro
  10. Karácsony János

Top 10 album

  1. Masami Okui - Self Satisfaction
  2. Masami Okui - crossroad
  3. Megumi Hayashibara - SpHERE
  4. Masami Okui - God Speed
  5. Masami Okui - Dragonfly
  6. Karácsony János - Az időn túl
  7. Megumi Hayashibara - Enfleuage
  8. Megumi Hayashibara - Iravati
  9. Masami Okui - ReBirth
  10. Megumi Hayashibara - Fuwari

Top 10 kislemez

  1. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  2. Megumi Hayashibara and Masami Okui - Get along
  3. Megumi Hayashibara - Going History
  4. Masami Okui - naked mind
  5. Tomoe Ohmi - Beloved
  6. Megumi Hayashibara - Proof of Myself
  7. Chihiro Yonekura - WILL
  8. Masami Okui - labyrinth
  9. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  10. r.o.r/s - Tattoo Kiss

Top 100 dal

  1. Chihiro Yonekura - WILL
  2. Masami Okui - TO DIE FOR ×××
  3. Masami Okui - wild cat
  4. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  5. Chihiro Yonekura - Arashi no Naka de Kagayaite
  6. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  7. Masami Okui - Sore wa Totsuzen Yatte Kuru
  8. Masami Okui - TO DIE FOR ××× (Instrumental)
  9. Masami Okui - NECESSARY
  10. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL (Instrumental)
  11. Megumi Hayashibara - Fuwari
  12. Minori Chihara - Rinbu-revolution
  13. Masami Okui - be free
  14. Megumi Hayashibara - MELODY
  15. Tohoshinki - Share the World
  16. Masami Okui - bird
  17. Megumi Hayashibara - Nakeba ii No
  18. Megumi Hayashibara - My dear
  19. Megumi Hayashibara - ROCK de Ikou
  20. Suara - Watashi Dake Mitsumete
  21. Masami Okui - Divine love
  22. YUI - LIFE
  23. Megumi Hayashibara - be Natural
  24. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi (OFF VOCAL VERSION)
  25. Masami Okui - naked mind (OFF VOCAL VERSION)
  26. Masami Okui - Toki ni Ai wa (Backing Track)
  27. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA! (OFF VOCAL VERSION)
  28. Masami Okui - STRATEGY
  29. Masami Okui - KAKERA
  30. Megumi Hayashibara - Thirty
  31. Megumi Hayashibara - Lively Motion
  32. Megumi Hayashibara - Reflection
  33. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along
  34. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA!
  35. Masami Okui - It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (Off Vocal Version)
  36. Megumi Hayashibara - Kimi wa Mahou wo Shinjiru Kai?
  37. Masami Okui - HAPPY PLACE
  38. Luca Yumi - truth
  39. Megumi Hayashibara - Fine colorday
  40. Chihiro Yonekura - HAPPY PLACE
  41. Megumi Hayashibara - Lively Motion (off vocal version)
  42. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi
  43. Masami Okui - Iiwake
  44. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along (OFF VOCAL VERSION)
  45. Masami Okui - Float~Sora no Kanata de~
  46. Masami Okui - HONESTY
  47. Masami Okui - ADORATION
  48. Masami Okui - KURENAI
  49. Masami Okui - Ienai Kara -Piano quintetto-
  50. Masami Okui - Time Limit
  51. Masami Okui - Kagaribi
  52. Megumi Hayashibara - Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  53. Masami Okui - Yuunagi
  54. Megumi Hayashibara - Going History
  55. Masami Okui - Fuyu no Himawari
  56. Megumi Hayashibara - Successful Mission
  57. Masami Okui - DREAMS
  58. Megumi Hayashibara - I'll be there
  59. Megumi Hayashibara - Ashita ni Nare
  60. Katsuo Ohno - Shizumuta yo
  61. Tomoe Ohmi - Beloved
  62. Masami Okui - STAR GATE
  63. Tomoe Ohmi - Fuyu no Himawari
  64. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Nemurenai Yoru wa...
  65. Megumi Hayashibara - Fine colorday (off vocal version)
  66. Tomoe Ohmi - Yuunagi
  67. Masami Okui - REINCARNATION
  68. Megumi Hayashibara - I'll be there (OFF VOCAL VERSION)
  69. Masami Okui - LOVE SHIELD
  70. FLOW - GO!!!
  71. Masami Okui - Tenohira no Kakera
  72. Megumi Hayashibara - Give a reason
  73. Masami Okui - naked mind
  74. Masami Okui - GHOST SWEEPER
  75. Megumi Hayashibara - Going History (OFF VOCAL VERSION)
  76. Zorán - Még egy
  77. Minori Chihara - Hanataba
  78. Megumi Hayashibara - question at me (off vocal version)
  79. r.o.r/s - escape (Instrumental)
  80. Masami Okui - A confession of TOKIO
  81. Megumi Hayashibara - Follow You, Follow Me (Original Karaoke)
  82. Masami Okui - -w-
  83. Ayumi Hamasaki - (don't) Leave me alone
  84. Megumi Hayashibara - Successful Mission (OFF VOCAL VERSION)
  85. Masami Okui - TOTAL ECLIPSE
  86. Masami Okui - INSANITY
  87. Tomoe Ohmi - "Anata he"
  88. Megumi Hayashibara - COME TRUE... (Original Karaoke)
  89. Megumi Hayashibara - Daremo Shiranai Mirai wo Dakishimete
  90. Tomoe Ohmi - "Anata he" (Instrumental)
  91. Masami Okui - strawberry fields
  92. Tomoe Ohmi - Beloved (Instrumental)
  93. r.o.r/s - Tattoo Kiss
  94. Masami Okui - Melted Snow
  95. r.o.r/s - escape
  96. Megumi Hayashibara - MIDNIGHT BLUE
  97. Megumi Hayashibara - A HOUSE CAT
  98. Masami Okui - WILD SPICE
  99. Karácsony János - Mikor újra eljövök
  100. Megumi Hayashibara - Deja Vu

Hát ezeket hallgattam a legtöbbet. Azért az se semmi, hogy a Tegomasst most kezdtem el decemberben hallgatni, és így feljött a 4. helyre. A dalnak van egy ilyen varázsa, hogy nem lehet abbahagyni. De ahogy várható volt, nálam nagyrészt Megumi Hayashibara és Masami Okui fog debütálni, szerintem legalább 70 dal csak tőlük van.

És hogy mik a jövőbeni terveim. Nekem csak egy nagy célom van: Kiköltözni Budapestre. Effelől nagyon elszánt és megállíthatatlan vagyok. Aztán egy titkos álom... Azt nem hiszem, hogy idén meg fog valósulni, de ha egy nagyot lépek előre 2010. év végére, már attól is nagyon boldog leszek.

És akkor ezúton kívánok mindenki Békés Boldog Új Esztendőt, és sok játékot!

Szólj hozzá!

Árat csökkentett a Nintendo

2009. október 02. 01:42 - supermario4ever

Hát, mit is mondhatnék? Jellemző a Nintendóra, hogy addig táncol a kötélen, míg le nem esik. Bár nem feltételezem, hogy a végtelenségig tervezte tartani a nyitóárát a Nintendo, de az árcsökkentés, már nagyon szükségszerű volt. A Sony és a Microsoft árat csökkentett, egyszerűen nem engedhette meg magának azt a luxust a Nintendo, hogy nem lépik meg, mert durvább esetben odalesz a Wii piacvezető szerepe. Hetente nézem a VGChartz adatait (tudom, hogy nem hitelesek, csak irányadóként nézem) és nagyon durva volt látni, hogy a PS3 épp, hogy nem előzi be a Nintendo DSi-t, a Wii meg épp megmarad a 3. helyen az X360 előtt. Az az igazság, hogy egyáltalán nem bánom, hogy ilyen adatokat látok, sőt! Eszembe jutottak a régi GC-s idők... Amikor még igazi játékok készültek. Többször elgondolkodtam azon, hogy nem a Nintendónak való a siker. Habár aki rendszeresen olvassa a Gamer365-öt, vagy bármely gamer-portált, az arra juthatott, hogy egyik konzolgyártó cég sem érdemli meg a sikert, mert olyanokat nyilatkoznak néha, hogy az ember csak fogja a fejét, hogy ezeknek elment a józan eszük. Azt azért elképzeltem magamban, hogy milyen lenne, ha a Nintendo megint hátul lenne. Most komolyan mondom: Ha ez a záloga annak, hogy igazi játékokat kapjunk, akkor ne legyen annyira sikeres a konzol. Milyen játékokat kaptunk eddig Wiire? Mariók megjöttek mind, Zelda TP (bát azt inkább a GC-sek közé sorolják, hozzáteszem, jogosan), Metroid Prime 3, Super Smash Bros. Brawl, és több nem jut eszembe. És mik jönnek: Metroid: Other M, jön valami új Pokémon, New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, meg az új übertitokzatos Zelda. Még azt el tudom képzelni, hogy a Wiinél a Nintendo fokozatosan akarja behozni a nagy címeket. A GC-nél az volt az egyik nagy hiba, hogy már az elején eldurrogtatták az összes tüzijátékot, és a végére alig maradt valami. És akkor ezzel meg van mentve a szememben a Nintendo. Az árcsökkenés biztos, hogy meg fog látszani a listákon (most a héten volt), és akkor ismét a Wii lesz a legeladottabb a konzolpiacon. Egyébként a Game Parkban már új áron, 54.990 forintért lehet kapni a Wiit.

Szólj hozzá!

E3 2009 és Mario Kart Wii teljesítmények.

2009. június 06. 08:55 - supermario4ever

Lezajlott az E3 2009 keretén belül a Nintendo konferenciája. Ismerve a tavalyi konferencia milyenségét, meg ismerve a Wii játékkínálatot, én már úgy tekintettem erre az E3-ra, mint egy amolyan utolsó esély a Nintendónak, hogy helyrehozza a hibáit. És helyrehozta? Szerintem igen. Van egy pár ígéretes cím. Természetesen nem maradhatott ki a Wii Fit Plus, a Wii Sports Resort, és az eladási adatok fényezése. Bár az eladási adatok firtatását talán meg lehet érteni, hisz rekordok sorozatát döntik meg, karácsonyi időszakban a PS2 hasonló időszakú eladásaira is rávertek. Ettől eltekintve mit kaptunk? New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, Golden Sun DS, Metroid: Other M. Bizony, a New Super Mario Bros. Wiire kapott folytatást. A képek alapján nagyon ígéretes, hisz négyen kooperatívan játszhatunk. Csak sajnos nem lesz online módozat. A Super Mario Galaxy 2 legnagyobb újítása, hogy Yoshi is velünk tart. Ha felül tudják múlni az első Galaxyt játékélmény terén, akkor meg merem kockáztatni, hogy a Zelda: Ocarina of Time-ot is felül fogja múlni. Hisz már az első Galaxy is nagyon odavert játékélmény terén, és ha ezt felülmúlják! Igazság szerint Miyamoto mesterből kinézek ilyet. A Golden Sun DS-re, meg a bemutatott videó alapján, a DS játékok legszebbike lesz. Különösebben nem mozgatott meg a játék, de akik szeretik, azoknak biztos nagyon jó lesz, viszont a Metroid. Valahol mindig is tetszett, de az új videó hangulata nagyon megfogott. Nagyon bejön a hangulata. És ez a kép?

zeldaart.jpg

Új Zelda van készülőben! Méghozzá Wiire! Ezt a képet az E3-on tették ki. De semmi mást nem tudni róla, csak azt, hogy 2010... Úgy legyen. De mi az, hogy van pajzs a kezében, de kard nincs? És ki a "hölgyemény" mögötte? Ha Link szemszögéből nézzük, akkor mögötte van. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nemcsak bennem merült fel. Köszönjük szépen, ezt az ügyes Marketing-fogást, sikerült felkelteni az érdeklődésünket.

Egyébként sokakatól hallottam, hogy nem szeretik azt a nőt, aki vezette a Nintendós E3-at. Hát pont ezért lett ő kiválasztva oda. Igazolt reklámpszichológiai tény, hogy sokkal jobban megmaradnak azok a reklámok az ember fejében, amik idegesítik az embert, és sokkal inkább azt a terméket veszik meg. Ez a nő meg sokakat azért idegesít fel, mert hihetetlen nyomatékosan tud beszélni, és szinte a legrosszabb dolgot is képes a beszédével aranyba önteni. Ezek az igazi marketing-szakemberek, ilyen téren nagyon jó embert választottak ki előadónak, mert az volt a céljuk, hogy egy olyan ember adja el(ő) az E3-at, aki senki számára nem közömbös, jó választás volt.

Más, Mario Kart Wii. Csak egyszer kell ráállni a játékra, és máris fantasztikus dolgokra  vagyok képes. Megtaláltam a számomra a megfelelő kocsit, a kicsik közül a rally-szerű terepjáró. Általában Toaddal szoktam lenni. Csak lesek, hogy másodperceket verek rá a gép ellenfelekre. És online is nagyon jó lettem. Sokáig 6000 pont körül (VS race) tébláboltam, sikerült felhozni magam 7024 pontra. Én azóta csodajárgányként tekintek rá, és az lesz az én törzskartom. És offline végre sikerült mindenhol megszereznem az arany kupát. Pedig Mirroron nagyon megszenvedtem velük régebben. Most azon vagyok, hogy mindenhol meglegyen a legalább 1 csillag minősítés. Mégiscsak másképp fogok festeni online 1 csillaggal a kormányomon. 50cc-n csináltam meg most mindenhol, egy kicsit túl is teljesítettem magam, mert mindenhol 2 csillagot kaptam. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen lenne, ha megszerezném mindenhol a 3 csillagot? Ezt eddig, amióta bevezették a rangrendszert, soha, egyetlen egy Mario Kartban nem sikerült. Három csillagosra megcsinálni, kisebb csodával, és (szerintem) lehetetlenséggel ér fel. Mert 10-15 másodpercekkel verek rá a gépi ellenfelekre 50 cc-n, de ahhoz, hogy megkapjuk a 3 csillagot, ahhoz egy bizonyos összidő alá kell esni, amit nem tudom, hogy lehet kivitelezni, mert a piros tekit ki lehet védeni, de a kék tekit, és a villámot hogy véded ki? A villámot, ha szerencséd van, ki lehet védeni, ha épp akkor lövöd ki magad példányul. De a kék tekit? Azt hallottam, hogy gombával lehet jól kivédeni, ha begyorsulsz, amikor támadna, akkor nem talál el. Kösz, amikor 1. helyezett vagy, hogy kell gombát? Max. úgy, ha HomeBrew Channelen megbabráljuk a játékot. Szóval, ha valaki három csillagra hajt, az számítson arra, hogy meg fog izzadni. Én egyenlőre az egy csillagos minősítéssel is nagyon boldog lennék.

Meg egy fontos bejelentenivaló: 1984. június 6-án szabadalmaztatták Szovjetunióban a Tetris játékot, tehát ma 25 éves a világ egyik legnépszerűbb, és legöltetesebb játéka! Isten élesse!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása