2008 őszén, ahogy sikerült beszerezni Okui Masami addig megjelent albumait digitálisan, fokozatosan kezdtem el hallgatni őket. Na persze, nem egyszerre az összeset egymás után, mert azért ahhoz túl bő a repertoárja, hogy csak úgy végigmenjek rajtuk. Bár különben megtehettem volna. Többször megtettem azt, hogy egyszerre végighallgattam az énekesnő három válogatásalbumát egymás után: S-mode #1, S-mode #2 és S-mode #3. Mindhárom album dupla lemezes, 5 és fél óra hosszú és összesen 70 dalból áll. És minden egyes alkalommal, amikor lement a 70 dal, olyan érzésem volt, hogy máris vége? Pedig még annyira szívesen hallgatnám. Azt gondolom, hogy több se kell ennél, hogy bizonyítsam, hogy mennyire szeretem a dalait. De a stúdióalbumait egyébként sem érdemes úgy hallgatni, hogy csak úgy végigszaladunk rajtuk. Mivel szinte minden egyes albumnak más a témája, más a hangulata, más a koncepciója, ezért külön rájuk kell hangolódni lélekben. Annak idején minden egyes album végighallgatása után egyre erősebben éreztem, hogy Okui Masami pályafutása különleges lesz számomra. A DEVOTION album az utolsók között volt, de amikor ezt végighallgattam, konkrétan olyan érzésem volt, hogy más ember lettem.

Sokféle dal létezik a fájdalomról. Hogy melyiket halljuk hitelesnek, az függ az egyéni értékrendünktől, az általunk megélt tapasztalatoktól. Hiszen ahogy annyiféle ember van, úgy annyiféleképpen éljük meg az érzéseiket, mindenkinek más okoz nagy fájdalmat. Ez is oka annak, hogy sokféle fájdalmas dal létezik. Van, aki egy hangszer mellett énekli ki a bánatát, de olyan is akad szép számmal, hogy dinamikus zene mellett énekli ki az érzéseit, mintegy kitör belőle a fájdalom. Gyakoriak is balladák, de hogy valaki egy egész albumot szenteljen a fájdalmára, az egészen ritka.

Pedig miért is ne lehetne? Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, amikor valaki komolyabb fájdalmat megélve tartósabb ideig marad padlón érzelmileg. És azt gondolom, hogy ilyen esetekben egy olyan album hallgatása, mely koncepcionálisan lelki traumát él meg és dolgoz fel, adott esetben akár segíthet is. Hiszen ilyen dalok hallgatása akár együttérző is lehet attól az előadótól, akit nagyon szeretünk. Ezt a szerepet tölti be nálam ez az album. Volt olyan, amikor segített rajtam. És ha valami miatt nagyon becsülöm Okui Masami-t, akkor azért, mert a balladáiban soha nem a másikat, soha nem a külvilágot, okolja a fájdalmáért, hanem mindig hagyja megélni azokat. Az önmagában egy nagy érzelmi fejlettségre utal, ha valaki nem a másikra mutogat, hanem elsősorban magában keresi a hibát, megéli a fájdalmat, és abból aztán új erőre kapva minden jobb lehet. Külvilágot hibáztatni nemcsak azért helytelen, mert ahogy több pszichológus is írta, nem vall felnőtt ember viselkedésére, hanem azért sem, mert a külvilág körülményei adottak, azokon sokat nem tudunk alakítani. Személyes tapasztalatom szerint azt érdemes nézni, hogy mi magunk mit tudunk tenni azért, hogy legközelebb a lehető legtöbbet hozzuk ki az adott helyzetből. Ez segíthet rajtunk, és ez az album kiválóan alkalmas arra, hogy a fájdalmunkkal szembenézzük, és egy idő után, ahogy azt helyretettük, új életet kezdjünk. Bár azt gyorsan hozzáteszem, hogy egyrészt mindenkinél egyedi, hogy kinek mi segít, másrészt ez csak annak segíthet, aki ki tud mászni egyedül, vagy baráti segítséggel a poklából. Akinek komoly az állapota, annak ugyanúgy szükséges pszichológus vagy pszichiáter segítsége a megfelelő beszélgetéssel, gyógyszeres- vagy terápiás kezeléssel. Én csak arról tudok beszámolni, hogy voltak komolyan nehéz időszakaim, de egy idő után ezekből szakember segítsége nélkül ki tudtam mászni.

Ennyi kitérő után most már térjünk rá az albumra, melyen 13 dal hallható, 69 perc hosszúságban.

1. Sora ni Kakeru Hashi
2. Chou
3. Shounen
4. Jounetsu
5. DEPORTATION ~but, never too late~
6. Shuffle
7. Train
8. lotus
9. Ano Hi no Gogo
10. I'd love you to touch me
11. Sayonara
12. DEVOTION
13. Megami ni Naritai ~for a yours~

Fontos tudni, hogy nem mindegyik dal szomorú, vannak kifejezetten vidám szerzemények is. De ami miatt mégis egységet alkot az album az a rendkívül erős zenei hangzás, és hangszerelés. Néhány dal ugyanis kemény rock hangzásban szólal meg, és mivel szinte csak élő hangszerek szólalnak meg az albumon, ezért a lágyabb hangzású dalok is harmonizálnak a keményebbekkel. Anime dalok is szerepelnek az albumon, itt hallható a Tales of Eternia, valamint a Yu-Gi-Oh! Duel Monsters opening és ending dalai. A Tales of Eternia openinggel kezd az album, ami egy kifejezetten optimista hangzású dal, majd erre jön rá szinte teljes kontrasztban a Chou, ami ugyan erős, de veszít a lendületből, és a szöveg is a kétségbeesésről szól. A Chou-nak van konkrétan az összes Okui Masami dal közül a legszebb vége. A mai napig, ha meghallom, elérzékenyülök tőle. Aztán váltakoznak a vidámabb, depresszívebb dalok. És azt kell mondjam, hogy nemcsak zeneileg alkot egy egységet az album, hanem abból a szempontból is, hogy a vidámságnak is megvan helye még a mélyebb időszakban is. Nagyon megmaradt bennem Csernus Imrének az a mondata, hogy megvan a helye a fájdalomnak, de megvan a helye az életnek is. Azt gondolom, hogy tökéletesen igaza van, és a vidámabb dalok pont ezt szimbolizálják. Egy nagyon rossz időszakban is meg lehet látni az élet örömeit. Az a személyes tapasztalatom, hogy amikor egy nagyon nehéz időszakban túl voltam az első komoly krízisen, és már nem voltak olyan gondolataim, hogy ebből soha életemben nem fogok tudni kimászni, akkor elkezdtem újra meglátni azokat a dolgokat, amik örömöt okoznak, és ez sokat segített abban, hogy újra legyen jövőképem, és újra lássam a fényt az életben. De még egyszer mondom, olyan durva krízisben soha nem voltam, hogy gyógyszert kelljen szednem pszichés betegség miatt. De az olyan dalok az albumon, mint a DEPORTATION ~but, never too late~, Train vagy akár az I'd love you to touch me mind azt érzékeltetik, hogy igen, még ha benne is vagyunk egy krízisben, de ettől még zajlik az élet, és az életnek ugyanúgy megvannak azon szépségei, amik örömöt okozhatnak. Ennek jegyében váltakoznak az albumon a szomorúbb és vidámabb dalok (fájdalom és élet), de a címadó dal, a DEVOTION, az konkrétan az összes létező Okui Masami dal közül a legszebb, a legfájdalmasabb, a legszívszorítóbb dal, amit a mai napig nem tudok közömbösen hallgatni. 7:15 hosszú, az első kb. 2 percben teljesen acapellában énekel az énekesnő, de akkora erővel, annyi érzelemmel, hogy csak önmagában a hangjával megtölti a teret. Aztán jönnek a fúvós hangszerek, majd a zongora, és végül vonósok zárják a dalt. Minden egyes részletében meg van írva a dal, egy másodpercnyi, egy pillanatnyi felesleges zenei hangzás nincs benne, az úgy tökéletes, ahogy az meg van írva. És azért a DiGi Charat egyik OVA-jának betétdalával zárja le az albumot, hogy egyrészt oldja a nyomasztó feszültséget, másrészt reményt ad arra, hogy igenis van kiút. Nagyon odaillik zárásként, hiszen miért is ne sugározhatna reményt, hiszen tényleg mindig ott a remény, ha nem is látjuk meg. Akár dalban történő megfogalmazása is lehetne az "Ahol Isten becsuk egy ajtót, ott kinyit egy ablakot" mondásnak, de az az igazság, hogy ebben a formában nem hiszek benne. Méghozzá azért nem, mert ha egy olyanra "csukra rá" Isten az ajtót, ami a mi személyes 10-es skálánkon 10-es értékű, akkor az a bizonyos dolog, ami az ablak mögött van, nem fogja pótolni, ha az csak 7-es értékű. Attól még az a 10-es értékű hiányozni fog. Arra viszont jó a mondás, hogy megtanuljuk elengedni azt, ami (vagy aki) el akar menni, és mindig legyünk nyitottak az újra, és nézzük meg, mi van az ablak mögött. Nem kötelességünk ott maradni, ha úgy érezzük, hogy az csak 7-es értékű, akkor kijövünk onnan, és keresünk más ablakot (vagy ajtót). A lényeg, hogy bárhol megtalálhatjuk a 10-es értékű dolgot (vagy személyt), csak kellő nyitottsággal kell járni a világban. Hozzátenném, hogy személy esetén a 10-es érték nem egyenértékű a tökéletessel. A 10-es érték a számunkra ideálisat takarja, és ez komoly különbség.

Szóval ilyen mondanivalója van az albumnak. A borító is minden szempontból kitűnő. Merengő, Okui Masami egyik képen sem vidám, de emiatt tökéletesen harmoziál az album mondanivalójával. Ez az egyetlen olyan CD-m, melynek színezett tokja van. A fehér szimbolizálhatja a tisztaságot, akár a lótusz, ha már van az albumon lotus című dal. A képek jó eséllyel egy tengerparton, nagy sziklák között készültek. De több olyan kép is van a borítón, ahol az égbolt van lefényképezve. Mintegy szimbolizálva a a messzeséget. Hasonló elven a tengert is jó ötlet lett volna lefényképezni, hiszen az is jó szimbóluma a messzeségnek. Mellesleg a víz egyszerre szimbolizálja az erőt, és azt az alázatot és tiszteletet, amit a természet iránt lenne érdemes tanúsítani. Tehát a borító is rendkívül kifejező.

Összefoglalva, az album a mentális felnőtté válásról szól. Arról, hogy hogyan éljük meg a fájdalmat, aztán hogyan mászunk ki a krízisből, és utána hogy kezdünk új életet. Azt gondolom, ugyanis, hogy nem igaz az a mondás, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít". Nálam ez a mondás úgy szól, hogy ami nem öl meg, az megerősíthet. Nagyon fontos különbség, és érdemes is látni, hiszen elég csak szétnézni az utcán, mennyi frusztrált arcot látni. Ők biztos megerősödtek attól, ami nem ölte meg őket? Nem hiszem. Ezért van zárásként vidám dal az albumon, hogy ragadjuk meg a lehetőséget a megerősödésre.

Nincs hiba ezen az albumon. 2000-ben az 576 KByte írta az értékelési irányelvében, hogy 100%-os játék márpedig nincs, mert akkor utána minek gyártanak játékot, ha megalkották a tökéleteset? Azt gondolom, hogy azért érdemes továbbra is játékot gyártani (vagy esetünkben zenei albumot vagy kislemezt), mert jóból is megárt a sok, másrészt szükség van a többi albumra, hogy színesebb legyen az életünk. Ez nálam a leges legjobb album, ennek megfelelően megkapja a 100%-ot, de bőven vannak emellett is kiváló albumok, amikre érdemes odafigyelni. De olyan album, ami ennyire tökéletesen egy témakörre épül, egy élethelyzetet jelenít meg kiválóan, arról nem lehet rosszat írni. Pláne, hogy egy olyan élethelyzetet jelenít meg az album, amiről nem szokás csak úgy beszélni, ezért ezzel az albummal privát, intim kapcsolatunk lehet. Okui Masami keveset nyilatkozik a magánéletéről. De az az igazság, hogy nem is szükséges, mert amit el akar mondani, azt elmondja a dalain keresztül. Ő így kommunikál a rajongóival, a dalain keresztül mesél az életéről. Ezen albumon pedig a legnagyobb fájdalmáról mesél nekünk, méghozzá úgy, hogy ahogy ő legbelül megéli azt. Ez teszi ennyire naggyá az albumot, ezért van az, hogy ott van mindenek felett. És nem hiszem, hogy valaha is készül számomra ennél jobb zenei kiadvány.

Zene: 10/10
Ének: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Szöveg: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Minden ízében tökéletes, terápiára is kiváló, hogy szembenézzünk a fájdalmainkkal.

100%

Természetesen animék is terítékre kerülnek a DVD-ismertetők között, szeretnék minél többet bemutatni, hogy azért lássuk, hogy azért komoly felfutása volt az animéknek nálunk. Hiszen mi magyarok nem áll(t)unk annyira rosszul anime szinkron terén. Jóval kevesebbet szinkronizáltak le szlovák, vagy szlovén nyelvre, oda tényleg csak a legismertebbek jutottak el. Ehhez képest azért nem mutat rosszul a magyar nyelvű videokazetta, DVD-lista, van mire büszkének lenni. Persze, mihozzánk is eljutottak az animék alja, amiknek meg sem lett volna szabad születnie. Bátran kijelenthetem, hogy a Yu-Gi-Oh! movie közéjük tartozik.

Tekintsük át az alaptörténetet. Vannak titkok, melyekre jobb, ha nem derül fény. Hasonlóképp az ezeréves kirakó rejtélye, amit hősünknek, Yuginak végül sikerült kiraknia. Ennek hatására egy gonosz isten, Anubisz feltámadt hamvaiból, és eljön, hogy egy visszavágó keretében vereséget mérjen Yugi alteregójára. Hasonlóképp akar vereséget mérni Kaiba Seto a valódi Yugi-tól, és ahogy erről Anubisz tudomást szerez, irányítása alá veszi Kaibát, hogy visszavághasson az alterego Yuginak (hiszen a két Yugi egyesül játék közben), ezáltal elpusztíthassa az egész világot. Ennyi dióhéjban a történet.

Még akár jól is elsülhetett volna a dolog, akár komolyabb gyerekfilm is lehetett volna. Nálunk a 4Kids Entertainment változata ment le, veterán anime rajongók tudják, hogy ez eleve rosszat jelent. Bizony jelen esetben is. Nem láttam az eredeti japán verziót, esetleg van-e különbség, de az biztos, hogy a kivitelezés szörnyű! Nem is nagyon lehet róla klasszikus értelemben vett animeként beszélni, mert annyira nem veszi komolyan még a gyerekeket sem, hogy 6 éves kor felett már nem ajánlom. Rettenetesen igénytelen a kivitelezés, a magyar szinkron elképesztően idegesítő, a szöveg meg rendkívül fájdalmas. Ennél még a japán Tokusatsu, Super Sentai sorozatok is jobbak, mert azok legalább tényleg nem veszik komolyan magukat, így jókat lehet szórakozni rajtuk. De ezen nem. Soha nem voltam Yu-Gi-Oh! rajongó, ez a film meg ha lehet, még azt a kevés érdeklődésemet is elvette az egész franchise-tól, ami valaha is volt.

A kiadvány azért szerencsére hozza a tőle elvárhatót. A kép nagyon szép, és különben maga az animáció is egész jó. És tényleg, amíg csak az előzményt mutatták be, addig gondoltam is, hogy ez akár jól is elsülhet. De aztán egyre inkább csak eresztett a minőségből, kb. 30 perc után meg tudtam, hogy ez még gyerekfilmnek is gyenge lesz. A szinkron nagyon idegesítő, a magyar mellett angolul és törökül is megnézetjük a filmet. Japán nem áll rendelkezésre, mivel ez átszabott verzió. A feliratok rendben vannak, és a borító is egész jól néz ki. Bár belső képnek, fejezetcímeknek örültem volna.

Extrák tekintetében is rendkívül szegényes a DVD. Egy memóriajáték is helyet kapott, ahol három szörny képét kell megtalálni az összekevert kirakósokban. Két, a filmzene CD-n található dal videoklipje is rákerült a lemezre, de azoknak is csak rövidített változata. És mivel alatta ott látható a szöveg, hogy meghallgatható az OST albumon, ezért nyilvánvaló, hogy mire szolgál ez a kis zenei videó. Végül egy mozikban vetített előzetes nézhető meg.

Animegyűjteménybe bekerület, de szinte biztosak lehetünk abban, hogy a polcon fog maradni.

Film: 2/10
Kép: 8/10
Hang: 3/10
Extrák: 2/10
Borító: 6/10

+ Jó képminőség, animációk
- Borzasztó kivitelezés, idegesítő hangok.

28%

Meglepett, amikor Rudymester kiposztolta a Twitter oldalára, hogy megjelenik a Mirai - Lány a jövőből DVD-n. Utána is néztem, hogy ki adja ki, hogyan érhető el. A Media Markt weboldalán nem találtam, az Xpress-en elérhető, illetve a Filmkatalógus írt ki a DVD-ről adatot. 1.990 forint az ára, és elvileg október 22-én fog megjelenni.

Azért írtam, hogy elvileg, mert a Media Markt-ban már kapható (ezért is meglepő, hogy a Media Markt már nem listázza), és nekem van is belőle. Lehet, hogy hivatalos megjelenés előtt került ki eladásra? Mindenesetre kapható a boltokban. Kíváncsi voltam arra, hogy ki adja ki a DVD-t, de a nem találtam érdemleges információt a cégről a neten. A DVD-n a B-weB kft. van írva. Weboldalt nem találtam, ahol elérhetők lennének. Ha valami új cég, nagyra értékelem, hogy animét adtak ki DVD-n, remélem, be fog jönni a számításuk.

Bár magával a kiadvánnyal nem vagyok maradéktalanul elégedett. Maga a borító rendben van, bár az átlátszó tokot jobban szoktam szeretni, mert szeretem, ha van valami belső kép. A tok abból a szempontból sem tetszik, hogy meglehetősen csúnya. Ha kinyitom, valami kellemetlen szagot áraszt magából. Kifejezetten az olcsó DVD-ket szokták ilyen tokokba szokták csomagolni. A belbecset is közepesnek ítélem meg. Maga az anime kifogástalan minőségben van a lemezen, elérhető rajta mind a japán, mind a magyar szinkron, valamint a magyar felirat. Az extrákat viszont hiányolom a lemezről. Semmi extra nem lelhető fel a lemezen. Így ha betesszük a DVD-t a lejátszóba, az interaktív menüben csak a nyelvet és a feliratot állíthatjuk be. Az anime mindenesetre rendben van.

Az animéről már írtam, amikor láttam a moziban, ezért a cselekményre nem térnék ki ismét. De azt elmondhatom, hogy most is nagyon kellemes élmény volt megnézni. Igazából nagyon jó lenne azt írni, hogy vegye meg mindenki, aki szereti az igényes animéket, hogy jelezzük a kiadó felé, hogy itthon is van igény az animékre. De miután maga a kiadás hagy kívánnivalót maga után, ezért nem tudom tiszta szívvel ajánlani. Pedig nagyon jó lenne, mert érdemes lenne újra fellendíteni az animepiacot. A Viasat6-on néha jönnek ki animék magyarul. Nemrég kijött az egyik újabb Yu-Gi-Oh! széria szinkronosan, azt leadja a Viasat6. Ami meglepett a Boku no Hero Academia magyarul. Erre felcsillant a szemem, és titkok elkezdtem nagyon reménykedni abban, hogy kijön a Haikyuu!! is magyar szinkronnal. Ha ez megtörténik, én leszek a magyar animés piac fellendítőjének legfőbb szónoka, és minden anime rajongót arra ösztökélnék, hogy támogassa a hazai animés piacot. Ami meg a Mirai DVD-t illeti... Vegyétek! Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de elindíthatja a hó olvadását.

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte. 

Elkezdtem írni az őszi MondoConos élménybeszámolót is, de annyi háttértörténete volt, hogy szinte "elnyomták" magát az eseményt, ezért félbehagytam az egészet. Átolvastam, és nem tudom, hogy mit vehetnék ki, hogy ne legyen annyira unalmas. Lehet, hogy megcsinálom azt, hogy kiteszem, ahogy érzem, és majd aki olvassa, az átugorja a számára érdektelen részt.

Az Animekarácsony mindig kicsit rendhagyó szokott lenni: Kicsit lazább, kellemesebb, oldottabb. Ünnepeljük a karácsonyt, lezárjuk az évet. Ez is hasonló volt, itt-ott érdekességekkel. Halnalban most is korán ébredtem fel, igazából már 3 órakor, és az állapotomból arra következtettem, hogy fáradékony lesz a rendezvény számomra. Eltöltöttem itthon az időt, a vonat 6.19-kor indult. Az állomáson az újságosnál megvettem az új Garfield magazint, benne tele karácsonyi képsorokkal. Jelen van pókulás, a karácsonyi rémlátomások, és persze Garfield megfogadja, hogy csak azért is ébren megvárja a mikulást, de persze az álommanók győznek.

A vonatút alatt szinte végig animéket néztem. Bevezettem magamnak hétvégén reggelenként amolyan "anime-matinét", melynek keretében shounen animéket nézek, például Pokémon, Digimon, Yu-Gi-Oh!, Inazuma Eleven, Shutsugeki! Machine Robo Rescue. A Digimont és a Yu-Gi-Oh!-t, most nézem életemben először komolyan. Kicsit örültem is a Digimonnak, mert szeretek magyarul animéket nézni, és ennek arányát is növelhetem. De szinte a falra másztam a sok gyerekes hangtól, ezért a 2. részre japánra váltottam. Ez már sokkal kellemesebb a fülemnek. A Yu-Gi-Oh!-ból az első 27 részt nézem, ami még a nagy kártyaversenyek előtt van. Rendesen meg is lepődtem, mert igazából nem tudom, honnan indul az egész sztori, és hogy azt látom, hogy semmi kártyaverseny, ellenben kemény verekedések, alvilág, fegyveres erők, gyerekeket sem kíméljük, Yami no Game, démoni erők... Eleinte nem tudtam hova tenni az egészet, igazából nem is vagyok elragadtatva attól, hogy ilyen, de még éppen nézhető. Aztán 8<nyolc>8 magyarázta el, hogy van ez. Az Inazuma Eleven pedig Level 5 által kiadott Nintendo only játék. Kipróbáltam, és kifejezetten tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok az animébe. Ez egy focis anime, számítottam arra, hogy ilyen Prince of Tennis-féle istenek meccse lesz a dologból. Így is lett, de mivel nem ért meglepetésként, ezért nem is vagyok fennakadva rajta. Amúgy egész jó dolog. A karakter-dizájn néhányuk esetében meglehetősen debil, de nem is azért nézem, hogy innen válasszak kedvenc karaktert. A Shutsugeki! Machine Robo Rescue meg meglep, hogy tetszik. A képeken azt láttam, hogy gyerekek mentik meg a városukat a gonosz erőktől, sokat nem reméltem tőle, de hangulatos. Azért kezdtem el nézni, mert a JAM Project énekelte az openinget és az endinget, és tetszik mindkét dal, az anime is egész jó. Az utazás egyébként nem volt zökkenőmentes, mert átszálltam Szolnokon a személyvonatra, ami elég sokáig nem állt be. Pedig innen indul, és a személyvonat elég hamar be szokott állni. 8:00-kor indult volna, előtte 2 perccel állt be, és nem is nyílt ki mindegyik ajtó. Csak a leghátsó, néztük, hogy szállnak fel azok, akik oda akartak, mi meg várjuk, hogy nyissák ki a többit is. Én úgy döntöttem, hogy nem várom meg, ezért leghátulra mentem. Sokkal jobban nem jártam, mert hideg volt mindegyik kocsi. Gondoltam is magamban, hogy micsoda komfortos utazás, ez így egy hideg decemberi napon. De aztán kinyitották a többi ajtót, és beindították a motort, vele együtt a fűtést is. Így már más volt. De 20 perc késéssel indult a vonat. Végülis úgy nem volt probléma, hogy időpontra megyek, vagy hasonló, csak mégis.

Kőbánya Felsőig mentem, mert innen menve a Hungexpóhoz nem kell BKV jegy, meg eredetileg megbeszéltük bagszival, hogy megveszi nekem a jegyet, ott kifizetem neki, és menő lesz minden. De nem tudott kijönni elém, és mivel ezt előre tudta, nem is vette meg a jegyet. Na akkor legalább állhatok hosszú órákat sorban. Nem baj, eltöltöm az időt, játszok, vagy megnézem a Coppelion utolsó részét. Ezek mind elmaradtak, mert döbbenten látom, hogy nincs sor. Gond nélkül gyorsan bejuthattam, pedig még csak 10 óra volt, épp csak elkezdődött az egész buli, és máris sikerült bejutnom? O_O Két eset lehetséges: Vagy nagyon kevesen vannak, vagy annyira jó volt a szervezés, hogy minden gördülékenyen ment. Valószínűleg az utóbbi, mert elég sokan voltak. De örültem a dolognak. Mentem fel a második emeletre a karaoke teremhez, de láttam, hogy csukva vannak az ajtók. Hallom, hogy próbálnak, eszembe is jutott, hogy Waka mondta, hogy lesz karácsonyi dalokból egy előadás a veterán karaokésokkal a nagyszínpadon, és gondoltam, hogy erre próbálnak. Addig megnéztem, hogy jött-e StreetPass Nintendo 3DS-re, egy volt. De nem is kellett sokat várni, mert Narumi kijött, és elkezdett csokit osztogatni. Ja hát persze, születésnapja lesz a jövő héten (vagyis ezen a héten). Felköszöttem, hiszen szép az élet, ha van egy kis csokoládé a láthatáron. Bementem a karaoke terembe, már minden ismerős bent volt. Feliratkoztam, és mivel számítottam arra, hogy most is sokan lesznek, és mivel tudtam, hogy mit akarok énekelni, ezért megkértem Leeát, hogy írjon fel háromszor "megfelelő" távolsággal. Tehát nem egymás után éneklek háromszor, hanem felírta a második kérésemet kb. 15-tel később. Először egy Okui Masami karácsonyi dalt énekeltem, a SNOWY-t. Bemelegítésnek megfelelt. Mindig amikor először énekelek, az eleje nagyon nem akar összeállni, aztán a második felére rendben lesz a dolog. Beénekelni...

Sokan voltak a csoportból, már-már az újoncok is veteránnak számítanak: 8<nyolc>8, Mazsibazsi, Waka, Miroku, meg John, bár ő kicsit később jött, és egy visszatérő, Mai! Örültem neki, mondta, hogy most nagyon megjött a kedve, hogy újra jelen legyen. Ő is énekelt egy párszor, most is kellemes hangja van. Aztán volt egy érdekes sztori: Leea amikor felkonferálta az aktuális előadót és a dalt, annak címében volt a "senritsu" szó. Amikor rendben lett minden, megkérdeztem Leeától, hogy a Senritsu ugye szörnyűt jelent? Furcsán nézett rám, mégis hogy jelentene szörnyűt? Elkezdtem mondani neki, hogy hát azért, mert az ALI PROJECT-nek... Itt majdnem leszédült a székről. Tudtam róla, hogy nem szereti az ALI PROJECT-et, de arra nem gondoltam, hogy ha már meghallha az együttes nevét, már arra ugrik. Ezek szerint csak a dalcímet kellett volna mondanom? Lenyugtattam, aztán folytattam, hogy nekik van olyan dalcímük, hogy "Senritsu no Kodomotachi", és ezt úgy fordították le, hogy szörnyű gyerekek. Waka egyik barátja (ha jól emlékszem, Superion néven van jelen) tett igazságot. Telefonján van egy japán szótár alkalmazás, azon megnézte, hogy kétféle kanji van a senritsu szóra, az egyik jelentése dallam (ez a gyakrabban használt), a másiknak viszont tényleg az a jelentése, hogy szörnyű. A második dal, amit énekeltem az F-Zero: Falcon Densetsu animéből a THE MEANING OF TRUTH. Annak ellenére, hogy előző este nagyon ment, most szenvedés volt. Az első refrénnél annyira rámentem a legmagasabb részre, hogy azzal tönkre is vágtam a hangomat. Tudtam is, hogy utána még annyira sem fog menni, de nem akartam ezért letenni a mikrofont, inkább végig elénekeltem. De nem volt jó. Leea mondta is, hogy nagyon erősen rá akarok menni a magas hangokra. Igaza van. Szerénytelenül ki merem jelenteni, hogy az én esetem az, amikor van hangterjedelem, de nem vagyok képezve. Nincs technika, hogy a hangomat hogy használjam. Ráadásul a következő dal, amit terveztem elénekelni még durvább, úgyhogy igyekeztem kúrálni magam. Hang kímélése és sok-sok folyadék.

A zenekvízt nagyon vártam, mert Disney-s volt most így karácsonyra, és mivel most is nagyon szeretek Disney klasszikusokat nézni, ezért örültem neki. Na vajon mit tudok? Jó is volt, sok jó ötlettel, viszont néhány dolgot másképp csinálnék. Narumival és Ronival voltam egy csoportban, bár 8 és Miroku is szerették volna, ha hozzájuk csatlakozom. De aztán hozzájuk megjött John, így Narumiékkal voltam. Három részre volt osztva a zenekvíz (vagy zene tippmix az új neve, de ösztönösen bennem van a zenekvíz), az első részben Disney sorozatok zenéi voltak, és plusz pont járt azért, ha kitaláltuk, hogy milyen nyelven szól. Ez nagyon jó ötlet volt, külön figyeltük is az ének hangzását, és próbáltuk kikövetkeztetni, hogy milyen nyelven találták meg az adott dalt. Amúgy elég sokat felismertünk. A második rész animés volt, karácsonyi animés dalokkal. Itt is döntő többségében a hangulatra mentünk rá, milyen a zene hangzása, és hogy melyik animéhez illik. Mivel egyre több animét nézek, ezért egyre okosabbnak érzem magam a zenekvízen. De annak most is örültem, hogy egy kedvenc dal szólt, méghozzá a Love Hinából a Winter Wish. Ez Yonekura Chihiro dala. Az utolsó feladvány választási lehetősei között volt DiGi Charat is, itt reméltem, hogy a karácsonyi OVA-jának Okui Masami dala fog megszólalni, de sajnos nem. A harmadik, egyben utolsó rész volt az, ahol Disney klasszikusok zenéiből kellett felismerni, hogy melyik melyik. És itt volt az, ami nekem nem tetszett, hogy különböző YouTube cover meg egyéb változatok. Túl nehéz volt, a végére már nem is érdekelt a dolog. Én ilyenkor Animekarácsonyra könnyűvé tettem volna a zenekvízt. Inkább az tetszett, ahogy Tukeinon csináltam régebben, hogy igazából nem is volt semmi pontozás, semmi tétje a dolognak, csak hogy ki mennyire tudja, és aki kitalálta, az nyújtotta a kezét, repült is felé a szaloncukor. Emlékeztetett is Dévényi Tibor Három Kívánság műsorára, ott is, aki leghangosabban tapsol, annak dobta a Chio Chips-et. Itt is, csak itt célzottan ment, nem random. És ettől olyan könnyed volt az egész, mindenki jól érezte magát. Azt nem mondom, hogy itt nem, mert itt is kapott szaloncukrot minden résztvevő, meg egyébként is, de azt gondolom, hogy akkor lett volna igazán jó és hangulatos a zenekvíz, ha könnyű, már-már játékos lett volna. Amúgy itt a végén is láttam valakiket, akik mintha ismerősek lettek volna régről, de aztán jobban megnézve őket, nem... Ennyi volt a zenekvíz, jó volt, de inkább könnyeddé tettem volna.

Volt egy másik verseny (?) is, ami viszont nagyon jó volt, a jó öreg kaszinó karaoke. Ez viszont könnyű volt abból a szempontból, hogy mi választhattuk ki a dalt, nem kellett gépnek sorsolni. Amúgy előző évek emoticon és extrás dalai közül lehetett választani. Nem is tudtam erről, meglepve kérdeztem Kedvesjuditot, hogy tényleg mi választjuk ki a dalt. Mutatta a papírt, nevetve mondta, hogy legalább olvasni tudjunk. Olvasom, olvasom... jéé, tényleg! :O Tudok olvasni, csak az apróbetűs részek... ^^' Fel is írtam a Slayers: Get along-ot, ha már így lehet választani, és jelen volt a listán. Mondtam is, amikor kiálltam, hogy na lássuk, mi műveltetek a japán zenei történelem legnagyobb klasszikusával. Igazából nagyon olcsón megúsztam, mert ez a 2012-es listában volt, amikor még Tuki csinálta. Ő még nem ment el annyira extrém dolgokig. Itt csak szótagok kihagyása volt, szövegrész kanával írva, meg néhány sor nehezen olvasható effektezéssel, de ahhoz képest, amit Mystra és Tsuki művel extravaganza néven, ez egy könnyed kis extra volt. De jó volt elénekelni.

Ezután Narumival mentünk az árusokhoz szétnézni. Adott néhány tanácsot, hogyan énekeljek jobban, és hogyan hozzam vissza a hangomat, hogy valamivel jobban menjen a következő. Aztán felmerült az úszás dolga, hogy fontos megtanulni (nem tudok, mert a sok műtét miatt nem mehet víz a fülembe), javasolta, hogy csináltassak füldugót, amivel mehetek vízbe. Azért is merült fel a téma, mert mondtam, hogy hiányzik a víz közege. Igazából tudtam, hogy létezik ez a lehetőség, utána is jártam a dolognak, de több orvos is azt mondta, hogy még füldugóval sem mehetek vízbe. Aztán nem is foglalkoztam vele. De most, hogy felmerült, akkor ismét utánajárok. Hallásközpontba mentem el hétfőn, az orvos szerint ahhoz képest, hogy többször volt műtve a fülem, hogy szépen néz ki. Elmondása szerint nem biztos, hogy baja lenne, ha víz menne bele, de a biztonság kedvéért inkább legyen füldugó. Én is inkább ezt mondom, mert volt rosszabb is a hallásom mint amilyen most, és eléggé érzékenyen venném, ha baja lenne a fülemnek. Az a fő kérdés, hogy ha megkísérelnék füldugó nélkül vízbe menni, és ha lenne baja a fülemnek, akkor azt helyre lehet-e hozni? Csak akkor tennék kísérletet "csupasz" füllel vízbe menni, ha igen. De önmagában már az óriási fordulat nálam, hogy egy orvos azt mondja a fülemre, hogy nagyon szépen néz ki. Nagyon megörültem neki, úgyhogy már ezért köszönettel tartozom Naruminak. :) A vásár után azt hittem, hogy elmegyünk megnézni a konzolokat, de visszafordultunk. Nem firtattam a dolgot, már csak azért sem, mert összetalálkoztunk Lyraevi-vel. Vele is beszélgettünk egy kicsit, jön majd karaokézni.

Amikor visszamentünk, nem sokkal utána jöttem én, a harmadik felírt dalommal. Hát tényleg megszenvedtem vele, ahogy gondoltam. Yu-Gi-Oh!-ból volt az OVERLAP. Azt tudtam, hogy Kimeru-nek nagy hangja van, de ez a dal konkrétan hanggyilkos. Semmi hangom nem maradt a végére, úgyhogy eléggé gyászosra sikeredett. Mindazonáltal azt éreztem, hogy megfelelő hanggal el tudnám énekelni. Aztán itt történt egy érdekes eset: Az egyik srác valami rock balladát énekelt, ha jól emlékszem, és a végére forgatta a mikrofont, meg gitározást imitált vele. Kedvesjudit azonnal felment, látszott is rajta, hogy ha ott akkor nem kap agyérgörcsöt, akkor semmitől. Drága mulatság a mikrofon, az biztos. De látszott a fiún, hogy bánta a tettét, bocsánatot kért. Csak amikor már komolyan elkezdtek beszélni a helyes mikrofon használatról, akkor már-már rosszul érezte magát. De felhívták a hangtechnikust a színpadra, hogy tartson egy kis előadást. Meg is tette a saját stílusában, ami igen nagy derültséget okozott. Én is jókat nevettem rajta, viszont az "akinek hangja semmihez nem fogható" szöveget szerencsétlen beszólásnak tartom. Itt nyilván az énekesekre gondolt, akik kiálltak. Egyrészről, ez karaoke és nem tehetségkutató, másrészről meg elbátortalaníthatja az új jelentkezőket. Mindennek ellenére, mivel volt még idő, én még feliratkoztam még egyszer, a negyedik dal pedig a Slayers-ből a Jama wa Sasenai volt. Ezt úgysem éneklik, meg ezzel menőség lesz lezárni a 2016-os év énekes buliját. Bele is fért, ez már tényleg csak arra volt jó, hogy valamit énekeljek. Aztán beszélgettem még Lyraevi-vel és Lexi-vel, aztán már nem maradt sok idő. 17:30-kor volt a nagyszínpadon a karácsonyi előadás. Ezt hallgattam valameddig, aztán mentem is vonathoz, 18.23-kor indult Kőbánya Felsőről.

Ahhoz képest, hogy nem sokat aludtam éjjel, nagyon jól bírtam, és jól is éreztem magam. Jó volt találkozni a karaokésokkal, nagyon jó látni, hogy egyre nő a fiúk aránya, akikkel jó társaságot alkotunk. Miroku-val is jó volt énekelni a Pokémon Johto dalt közösen. Amikor Miroku megjelent a karaokésok között, nem bírtam nem ellőni azt a poént, hogy biztos azért ez a neve, mert a való életben azzal udvarol a lányoknak, hogy megkérdezi tőlük, hogy lenne-e a gyermekei anyja. Meg Roni is törzskaraokés lesz, úgy tűnik, na meg a régi veteránok: Narumi, Leea, Kedvesjudit, és még egy lány a szervezők közül, akinek nem jut eszembe a neve, bocsánat érte. :( A visszaút már sima volt, semmilyen probléma nem volt. Megnéztem a Coppelion utolsó részét, meg játszottam. Nagyon tetszett az anime. Lehet mondani rá, hogy sablonos, mert ilyen befejezést láttunk már, de a kerettörténet nagyon tetszett. Jól éreztem magam, áprilisban jön a folytatás.

Több, mint egy hónap után hazamentem Békéscsabára. Nekem már az a furcsa, hogy ott vagyok. ^^' Kicsit megnéztem a rokonaimat, meg elhoztam, hogy jópár cuccot. Jópár cuccot? Alig bírtam idevonszolni... Többek között itt van az összes Anime DVD, manga, AnimeStars és Mondo magazin. Nagyon örülök neki, hogy itt van végre mind. ^^ Összeírtam, hogy mely anime DVD-ket és mangákat birtoklom, ide is közzéteszem:

Anime DVD-k:

• Inuyasha 1-14
• Inuyasha movie-k 1-4
• Full Metal Panic! 1-5
• Full Metal Panic? Fumoffu 1-2
• Cowboy Bebop 1-5
• Bújj Bújj Szellem 1-4
• Yu Yu Hakusho 3, 5
• Yu-Gi-Oh! 1-3
• Megaman NT Warrior 1
• Trigun 1-5
• Bleach 1-5
• Death Note 1-6
• Fullmetal Alchemist 1-4
• Sámán Király 1-3
• Sonic X 1-3
• Beyblade: Hasítsatok bele! 1-2
• Chihiro szellemországban
• Vándorló Palota
• Pokémon: Az első film
• Pokémon 2000
• Pokémon: Mewtwo visszatér

Mangák:

• DramaCon 1-3
• Nyári Srácok 1-3
• Éjféli Opera 1
• Bizenghast 1-2
• Földfény 1-2
• Házi Ninja 1-2
• Jpop bálvány 1-2
• Pirontan
• Gravitation 1-3
• Rémmetró 1
• A Biblia Manga
• Naruto 1-6
• Nana 1-3
• Love.com 1-2
• Death Note 1
• Árnybíró 1

Nem is ezek voltak a nehezek, hanem a rengeteg sok AnimeStars és Mondo magazin, mert azokból összesen kb. 40 darab volt. Hogy fogom majd elcipelni a több, mint 200 darabból álló 576 KByte / 576 Konzol gyűjteményemet? És akkor még otthon maradtak az angol Nintendo magazinok, meg az egyéb konzolos újságok. Már nem is az lesz a baj, hogy hozom el, hova teszem? Majd valahol csinálok nekik helyet, de szerintem ezen elég lesz 1-2 év múlva gondolkodni... Akkor már remélhetőleg az új helyen. ^^

Azért jó volt egy kicsit otthon lenni, csak ne jöttek volna több helyről rossz hírek...

• Szerettem volna Tukeinonnal találkozni személyesen, de egész augusztusban nagyon elfoglalt, ezért nehezen tudunk időpontot egyeztetni.
• Néhány napja megrendeltem Suara: Yumeji SACD-jét (végül csak ez lett. ^^) Ma kaptam E-mailt a CDJapantől, hogy a King Records nyári szabadság miatt zárva van, ezért várhatóan csak 23-ai héten tudják postázni...
• Holnap találkozok bagszival, de Szegeden felejtette a játékokat, amiket kölcsönadtam neki.
• Néhány ember nem tud eljönni a szombatra tervezett találkozóra (Duong és Lucy), ezért várhatóan el lesz halasztva azutánra való hétre.

Na de sebaj, több is veszett már, ami késik az meg csak nem múlik. ^^'

Hét éve tartó sorozat szakadt meg Okui Masami zenei pályafutásában. Legújabb kislemeze, a Renka Tairan felkerült az Oricon listára! Hogy Okui Masami kiadvány fent legyen az Oricon listán, 7 éve volt példa. Akkor a Masami Kobushi albuma érte a 17. helyet. Azóta sem láttunk fent. Egyre lejjebb, és lejjebb csúszott. A legrosszabb heti helyezése 160. hely, melyet a RING kislemeze produkált. És ezen a héten visszatért, méghozzá a 35. helyre. Az utóbbi időkben talán ennél a kislemeznél nem vártam, hogy felkerül a Japán Oricon chartra, mert ő maga egyáltalán nem reklámozta a kislemezt. Egyszer kitette a hivatalos honlapjára, hogy tudjunk róla, de semmi különös. Borítót is szinte csak a megjelenés napja előtt láthattunk. És mégis... A siker titka valóban a reklámozás, de ezt a kislemezt, de az evolution kiadó (mely az ő saját kiadója) adta ki, hanem a Pony Canyon. Erről sem tudtam, hogy más kiadó fogja kiadni, de ők biztos jobban promotálták. Meg is lett az eredménye, kint van az Oricon listán.

Ilyen a kislemez borítója:

Nekem nagyon tetszik, igazi, 2010-es anime grafika. És hogy milyenek a dalok? Hát, hallatszik rajtuk, hogy nem Masami írta. Annyira egyedi, és jellegzetes a zenéje, ezen kislemezen szereplő 2 dal kicsit kommerszebb lett. De azért próbálták eltalálni a stílusát, fogjuk rá, hogy sikerült. De olyan zenét, mint ő, senki nem képes írni. De így, többszörös végighallgatás után tetszik. De az egész 17 éves pályafutását remekül el lehet különíteni. Ugyanis a kezdetekben Toshiro Yabuki volt Okui Masami producere, menedzsere, zeneszerzője. Neki is van egy egyedi stílusa, melyet nagyon jól tudott Masamihoz igazítani. Az ő tapasztalata emelte fel igazán Okui Masamit a háttérvokálosi rangból (mivel emígyen kezdte 1989-ben), és az ő fantasztikus stílusának köszönhetően lettek az első Masami albumok olyan jók, amilyenek. Makkun már az első időkben is próbálkozott szövegírással, Toshiro Yakubi felfedezte, hogy jól ki tudja fejezni az érzéseit, de még csiszolni kell. És egyre több dalnak ő maga lett a szövegírója. 2002-ben megszakadt a munkásságuk, és az ezévben megjelent crossroad albumát Masami már teljesen maga producerelte, és szinte az összes dalt ő maga írta, és fel is lehető, a fokozatos stílusváltás erre az albumra ért be. Ezután jöttek a rockos hangzású dalok, de szinte minden stílusban kipróbálta magát, valamennyiben sikeresen. De valami remekül tudja a saját stílusát ötvözni a többi zenei stílussal, már-már műfajt teremt.

Ha ilyen jó zenéket csinál, miért nem sikeres? Erre több válasz is van. Egyrészt ő maga csinálja a reklámot, ami nem jut el széles körbe. Szinte csak a blogjában ír róla. A Self Satisfaction albumáról írt nagyon sokat, sőt képeket is tett ki a dal felvételeiről, mégis csak a 127. helyet tudta elcsípni. Kész röhej. Ok lehet az is (ebben nem vagyok biztos, csak hallottam) hogy az albumait csak Akihabarában forgalmazza, tehát csak az ottani lemezboltokban lehet kapni.

Kevésbé ismertségének az oka még, hogy többnyire olyan animéknek énekelte a dalait, melyek nem terjedtek el széles körben. Vagy azért, mert OVÁk, vagy mert a témájuk miatt csak felnőtteknek ajánlott a megtekintése. Ilyen az erősebb ecchi. De nem hentai. Elég sok animében megvillannak a női mellek, valamint szoknya alá nyerhetünk betekintést (ez az egyik nagy oka, hogy rajongóinak döntő többsége férfi). Ha összegyűjtjük, hogy 17 év alatt mely animéknak énekelt, azért szép kis lista jönne össze:

• Girl from Phantasia - 1993 (itt debültált)
• The Wind of the Willows ~Willow Town Monogatari~ - 1993 (Egy 1908-ban írta angol gyermekregény anime adaptációja)
• COMPILER - 1994 (Ez egy két részes OVA)
• Tekkaman Blade - 1994 (ezt nevezhetjük az első komolyabb munkásságának, már önmagában az sokat dobott az ismerettségén, hogy az ennek az animének énekelt dalait Megumi Hayashibara is felénekelte.)
• Ghost Sweeper Mikami - 1994 (a mozifilm betétdala az ő munkássága)
• Slayers - 1995-1998 (azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy mit jelent ez az ő életében, ez adta a végső lökést az ismerettsége felé. Az egyik OVA, melynek ő énekelte a dalát, a Slayers EXCELLENT 1998-as, így került oda ez az évszám)
• Neon Genesis Evanglion - 1995 (Igen, ennek az animének is énekelt dalt!)
• Megami Paradise - 1995 (két részes OVA)
• Bakuretsu Hunters - 1995 (Kasumi Matsumurával együtt énekelték az endinget)
• Mahou Tsukai Tai! - 1996 (Erről nagyon kevesen tudnak, mert csak az OST CD-n jelent meg az ending dal, melyet ő énekelt)
• Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko - 1996-1999 (Két OVA készült a mangából, majd 1999-ben jött a sorozat)
• Jungle de Ikou! - 1997 (Három részes OVA)
• Shoujo Kakumei Utena - 1997, 1999 (Animesorozat a női szerelemről)
• Cyberteam in Akihabara - 1998-1999
• DiGi Charat - 1999-2001 (egy 16 részes pár perces sorozat, melyet két OVA követ)
• Tales of Eternia - 2001 (PSX játékból készült animesorozat)
• Yu-Gi-Oh! - 2001
• Kore ga Watashi no Doushijin-sama - 2005 (hosszú kihagyás utána ismét anime dalt énekelt)
• RAY the Animation - 2006 (13 részes sorozat, csak ajánlani tudom!)
• Gift - 2006 (egy részes DVD dráma)
• Muteki Kanban Musume - 2006 (Az egyik legviccesebb sorozat, mit valaha láttam)
• Jikuu Keisatsu Wecker Sigma - 2007 (DVD-n megjelent dorama)
• Ontama! - 2009 (Rövid ONA, melynek openingjét May'n-nel énekelt közösen)
• Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~ - 2010 (Itt tartunk most)

Ez ahogy így hirtelen összeszámoltam, 24 anime, ezekből 10-ban van ecchi jelenet. Azért szép is repertoárt tudhat magam mögött, és még korántsem teljes. Én abban reménykedek, hogy ez a mostani sikere kicsit megdobta a népszerűségét, és hasonló helyezéseket fog produkálni, vagy még jobbakat.