Meglepően jól sikerült a 1080° Avalanche játék, úgyhogy felvettem, és közzé tettem:

És megbuktam a hazugságvizsgálón, mert csak a próbajáték ment jól, amit a felvétel előtt játszottam. De azon nagyon meglepődtem, hogy mennyire jól ment, mert úgy emlékeztem, hogy ez a játék sok nehézséget okozott nekem. De a próbajáték nagyon jól ment. Aztán volt egy kis csalódás, hogy a felvett játék okozott némi nehézséget. Így ez a játék is csak másodjára sikerült, de meghagytam most is az elsőt, mert itt is az volt, hogy tized- és századmásodpercek döntöttek. Meg hihetetlenül élveztem, nagyon szeretem ezt a játékot. Nagyon valósághű, itt már kicsit többet technikáztam, mint a Snowboardingnál, mert itt amikor elindultam, vagy ha lelassultam, tudatosan felvettem az L-gombbal a tojástartást, hogy hamarabb elérjem / visszaszerezzem a teljes sebességet, meg itt-ott rámentem a korlátra egyensúlyozni, de egyébként nem nagyon trükközök egyik Snowboard játékban sem. Nem erre fókuszáltam (bár van erre külön játékmód), a másik meg azt figyeltem meg a snowboard közvetítéseknél, hogy ha verseny van, hogy nem arra mennek, hogy világraszóló trükköket mutassanak be, hanem, hogy a lehető leghamarabb beérjenek a célba. Sőt, alpesi sínél is problémát jelent, ha egy bucka kicsit megugrasztja a versenyzőt, mert onnan vissza is kell egyensúlyozni, hogy ne essen el, és ha arra fókuszál, akkor ott értékes tizedmásodperceket veszíthenek. Ugyanez van a játékban is.

Van külön Trick Mode mindkét snowboard játékban, lehet, hogy kitanulom ezeket. Ha lesz hozzá kedvem és időm, csinálok még több game play videót belőlük, hogy jobban megmutassam a játékot.

Megjelenés Japán: 2004. január 22. Amerika: 2003. december 1. Európa: 2003. november 28. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Sport Játékmód: 1-4 játékos Memória: 3+ blokk Platform

A konzolgeneráció váltás nemcsak a technikai fejlődésről kellene szóljon. Nemcsak grafikailag, zeneileg kell fejlődnie egy játéknak, hanem a több lehetőségből kifolyólag autentikusabbnak, hangulatosabbnak kell lennie. Ha mondjuk egy sportjáték jobban kihozná az adott sportágban rejlő lehetőségeket, teljes értékű játékok lennének, mindezek mellett maguk a pályák is hangulatosabbak lennének, minél jobban visszaadnák az adott sportág hangulatát, a retro sokkal inkább a helyén lenne kezelve, és nem lenne egyre nagyobb igény rá. Szerencsére még most is elmondhatjuk, hogy mi Nintendósok szerencsések vagyunk ezügyben, több játék is példázza azt, hogy miért jó az új generáció. Most is visszamegyünk egy kicsit az időben, és egy szintén nagyon jó példát szeretnék bemutatni.

Ez a 1080° Avalanche, mely számomra tökéletesen megmutatja, hogy miről szól egy generációváltás. Ez a játék ugyanis minden tekintetben jobb lett az elődjénél. A GameCube lehetőségeihez mérten kiváló játékról van szó, grafikailag rengeteget javult, a hihetetlenül dimanikus, a zene pedig hihetetlen hogy visszaadja a snowboard hangulatát. Mindezt teszi úgy, hogy mindent megőrzött abból, amitől olyan fantasztikus volt az elődje. Ahogy írtam, egy snowboard játékról van szó, ahol versenyezni lehet, és trükkök bemutatásával szerezhetünk minél több pontot. Már a címképernyőn hallható kemény rockzene is hűen visszaadja a játék dinamikus mivoltát, azonnal bevisz a sportág hangulatába. A két főjáték a Match Race és a Trick Attack. Öt játszható karakter áll rendelkezésünkre. Közülük Ricky Winterborn, Hayami Akari és Rob Haywood ismerős lehet az előző játékból, hozzájuk csatlakozott Tara Hunter és Kemen Vazquez. Nem érdemes utánuk nézni a Wikipédián, mind az öten fiktív szereplők. Mindnyájuknak saját hódeszka-készületük van, egyéni tulajdonságokkal, a karakterek egyéni jellemzőivel kiegészítik egymást.

Match Race esetében párbajt vívunk egy ellenfél játékossal, az nyer, aki gyorsabban ér be a célba. Ez a játékmód fix egyjátékos, egy gépi ellenfél játékossal versenyzünk a pályán. Az irányítást könnyű elsajátítani. Nem kell gombot nyomni a gyorsításra, karakterünk mindig a legnagyobb sebességre törekszik. Az Analóg karral lehet fordulni, az A-gombbal lehet ugrani, valamint az L-gombbal lehet az úgynevezett tojástartást felvenni. Ekkor gyorsabban érjük el a csúcssebességet, ugyanakkor ilyenkor rosszabbul vesszük be a kanyart, és az egyensúly-érzékünk is romlik. Valamint az R-gombbal lehet a hódeszkát megfordítani, a Z-gombbal pedig saját magunknak örülhetünk. Három bajnokság van itt is: Novice, Hard és Expert, ami előrelépés a Nintendo 64-es elődhöz képest, hogy itt már mindegyik bajnokságnak külön pályája van. Mindezek mellett a pályák sokkal kidolgozottabbak, részletgazdagabbak. A fák, jég, buktatók, házak mellett például síelők közül versenyzünk, és bizony, ha egyikük-másikuk útban van, akkor karakterünk nem megáltallott egy "Get outta way!" szöveggel odébb parancsolni a pánikba esett síelőket. Ugyanígy megjelentek az alagutak is, de egy pályán például egy olyan ház mellett megyünk el, ahol a tűzifának valót vágják géppel, és fellógatva vontatják őket. Persze ekkor már játékosunk kap szívbajt, hogy csak nehogy megsebesüljön. Azt eddig is tudtam, hogy a Snowboard (ahogy a téli sportok többsége) veszélyes sportág, efelől ez a játék csak megerősített. Ez a játék is számol sebzést, de másképp, mint ahogy az előző játékban, ahol egy hosszú csík volt, és a sérülés mértékétől függően akár nagyobb szelete is kipirosodhat, hanem itt fixen hat kis csík van. Tehát összesen ötször lehet sérülni, a hatodikra játékosunk végleg elterül a földön, egy életet elvesztünk, és kezdhetjük elölről a pályát. Merthogy életet itt is számol a gép, és itt is nagyon szűkmarkúan osztják. Három élet van, és ha elfogy az összes, akkor bizony kíméletlenül Game Over van, és kezdhetjük az egészet elölről. Életet nemcsak akkor vesz el a gép, ha hatszor megsérültünk, hanem akkor is, ha vesztünk a versenyben.

Trükköket különböző gombkombinációkkal lehet már a Match Race-ben is kivitelezni, de tapasztalatom szerint nem érdemes, mert csak lelassít, ráadásul megtörténhet az, hogy elvesztjük az egyensúlyunkat. Ilyenkor az történik, hogy nagyon lassúak vagyunk, elvesztjük az uralmunkat a hódeszka felett. Ezt az analóg kar forgatásával lehet helyrehozni, és játékosunk akkor képes ismét versenyezni. Meg aki szokott snowboard versenyt nézni a TV-ben, az láthatja, hogy ott sem trükköznek a sportolók, csak azon vannak, hogy a lehető leggyorsabban, legjobb ívben menjenek végig a pályán, és nyerjenek. A trükkökre ott van a Trick Attack játékmód, ahol pontozzák is a különböző trükköket. A játék nevében meg nem véletlen van a 1080°, ugyanis a három kör a levegőben, azt a lehető legnehezebb kivitelezni, és a legtöbb pont jár érte. A játékban listázva vannak a különböző trükkök, és azokat milyen gombkombinációval lehet kivitelezni.

A Time Trial itt is időmérő, bár itt annyiból érvényét veszti, hogy a Match Race alatt elért legjobb időket is elmenti a gép. De azért adtak értelmet az időmérőnek is. Ugyanis 5 érmedarabkát helyeztek el egy-egy pálya különböző részein. Ezeket összegyűjtve kapunk meg újabb és újabb hódeszkákat. És mivel minden játékosnak saját snowboard-készlete van, érdemes mindenkivel összegyűjteni az érméket. A Gate Challenge is érdekes játékmód. Alapból 30 másodpercet kapunk, és különböző ellenőrzőpontokon kell átmenni az adott pályán, akkor kapunk 500 pontot, és +2 másodpercet. Ezt a játékot is lehet többen játszani, végre akár négyen is összeülhetünk egy versenyre. Az előző játék nagy hiányossága volt, hogy csak ketten lehetett maximum játszani.

Ezek is azt gondolom, hogy kellő alapot adnak arra, hogy egy nagyon jó játékkal van dolgunk, amit külön megdobnak a hangulatos pályák és az extrém jó rock zene. Érdekes, hogy csupa ismeretlen előadók vannak a játékban, mint például Finger Eleven, BOYSETSFIRE vagy Cauterize. Itt derül ki, hogy nem feltétlen azok gyárták a legjobb zenéket, akiket játszanak a rádiók, hanem alternatív együttesek körében is születnek fantasztikus zenei művek, akik mifelénk nem annyira ismertek. Az biztos, hogy nagyon feldobja a zene a játék hangulatát. A grafika pedig nemcsak a sok pályaelem miatt kiemelkedő, hanem mert részletgazdag, kidolgozott, a színek élénkek, egyszerűen csodálatos az egész. Meg merem kockáztatni, hogy ha nem változtatnának semmit a grafikán, csak feljavítanák a felbontász 1080p-re, a mai játékok között is simán megállná a helyét grafikailag. Azt gondolom, hogy a 1080° Avalanche az egyik legjobb név az úgynevezett "overlooked" játékok listáján, az biztos, hogy az egyik legjobb sportjáték, amivel életemben valaha is játszottam.

Grafika: 10/10 Játszhatóság: 8/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 9/10 Zene / Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Eszméletlenül hangulatos + Részletgazdag, gyönyörű grafika + Élethű rockzene + Kellőképpen nehéz - Nem biztos, hogy mindenkit leköt hosszútávra 92%

Ha már ennyire tavaszias az idő kint. Szeretek egyébként téli sportokat nézni az Eurosporton, legfőképp a helyszínt körülölelő havas táj miatt. Ezáltal több sportág is érdekel, és néhány éve már láttam annyit, hogy egy-két dolgot tudjak, de maradok érdeklődő szintjén. Bár az igencsak illúzióromboló, amikor az adott versenyen nem esik a hó, egyébként hómentes a táj, de hogy meg tudják rendezni a versenyt, hóágyúval belövik a tájat. Ez főleg onnan látszik meg, hogy a verseny helyszínének környéke teljesen hómentes, csak ahol a sportoló összemérik a tudásukat, ott van hó. De amikor valódi hó van, és a környék is fehér, az valami csodaszép tud lenni. Már idén is volt olyan alpesi sí verseny, ahol esett a hó verseny közben és hihetetlen szép volt. És ahogy elnéztem a versenyzőket, a friss hó nem okot nekik problémát. Sok téli sportot nézek amúgy szívesen: Biatlon, síugrás, alpesi sí, északi összetett síelés, snowboard. A sífutásért annyira nem rajongok, korcsolyaversenyt ritkán szoktak adni, de amit semmilyen körülmények között nem nézek, az a műkorcsolya. Tehát a táncot korcsolyával a lábakon nem szeretem, mert nekem az már túlzottan művi, de ezt leszámítva bármi jöhet. És remélem, hogy a téli olimpiára, Phjongcshangra (Dél-Korea) is alkalmas lesz az időjárás.

Szerencsére Nintendóra is van téli sportjáték, a számomra igencsak kedvelt 1080° Snowboarding, ezzel is játszok manapság, nagyon jó, inspiráló, és korához képest fejlett játék. Időmérőkben is folyamatosan fejlődök. A játék abból a szempontból egyedi számomra, hogy amíg más verseny- és spin-off játékokban általában váltogatom a karaktereket, itt csak Kensuke Kimachi-val és Ricky Winterborn-nal játszok. Ők a legjobbak, közülük is a japánt szeretem jobban, mert gyorsabb, és nagyobb ugratónál könnyebb megtalálni vele az egyensúlyt, hogy ne essen el a hódeszkával. A pályák egyébként jók. Nemrég megnyitottam az Expert játékmódot, mely a Normal és a Hard után a legnehezebb. Itt már elég nehéz, ugyanis az időjárási körülmény meglehetősen cudar, az ellenfél játékos meg többször szándékosan nekem jön, hogy hátráltasson. De szeretem a játékot, és gyakorolni fogok holnap is, hogy meglegyen a Nintendo 64-es játékban az Expert is.

A folytatásáról, a 1080° Avalanche-ről meg majd lehet, hogy írok tesztet. a napokban. A játéktesztek oldalt helyrepofoztam ma, a linkeket javítottam, a logók képeit is a helyükre tettem. Ahogy végigfutottam a játékteszteken, van, ahol megmaradtak a képek, de van, ahol tényleg törölve vannak. Ez attól függ, hova linkelnek a képek. Úgy néz ki, hogy a törölt blogokat tényleg végleg törlik, a képek is, és azok már visszahozhatatlanok. Mindenesetre a bloggal sok dolgom lesz még. Szépen fokozatosan meglesz mindegyik post rendben.

Videojátékok terén. Ahogy említettem korábban, vettünk egy új TV-t, mely az én szobámba került. Samsung UE32J5100-as, príma képminőséggel, csak néhány régi játékot furcsán jelenít meg.

GameCube: Sokat reméltem tőle, mivel a kicsi HD Ready TV-n nagyon szép volt a kép, de az új TV-n sajnos óriási csalódás. Az F-Zero GX-et tettem be először, mert az grafikailag a top-kategória, gondoltam, hogy ezen a TV-n is nagyon jól fog mutatni, de meglepetten tapasztaltam, hogy nagyon homályos volt a kép. Valószínűleg azért, mert 16:9-esre van beállítva, de a megjelenítés még a régi TV-kre van optimalizálva. Fogalmam sincs, csak tippelek. 2004-es a játék, ekkoriban ugye a lapos TV-k még nem voltak annyira elterjedve, de voltak már széles vásznú képcsöves TV-k, és arra tippelek, hogy a képcsöves TV-re van optimalizálva. Mindenesetre nagyon furcsa volt a kép, csodálkoztam is, hogy ennyire csúnyán jeleníti meg. Az viszont öröm volt számomra, hogy a Novice (avagy a legkönnyebb) nehézségi szint Ruby Cup-ján 1. helyen végeztem, ami annak fényében nagy szó, hogy az F-Zero GX az egyik legnehezebb versenyjáték GameCube-ra. Aztán a következő bajnokságot, a Sapphire Cup-ot nem tudtam már végigcsinálni. A másik játék, amit kipróbáltam, az a 1080° Avalanche. Most, hogy tél van, ideális a játék a téli hangulat emelésére, hamár odakint nem esik a hó. Hát, mivel ez 4:3-as (normál képarány), ezért némileg jobb az összkép, de ez is meglepően homályos. De hangulatilag nagyon ott van, megszerettette velem a Snowboardot.

Wii: Az előző generációs asztali konzol is okozott némi meglepetést. Ezen is két játékot próbáltam ki. A Wii Sports Resort-nak meglepően csúnya volt a grafikája. Túlságosan látszottak a pixelek, amíg a sima HD Ready TV-n, azt mondanám, hogy egy átlagos játékkal van dolgom, Full HD-n igénytelennek tűnik a megjelenítés, még akkor is, ha nem ezen van a hangsúly. Amúgy eszembe jutott, hogy de rég nem bowlingoztam már, és micsoda menőség lenne. Nagy eredményt nem értem el, de jó volt. A másik a Donkey Kong Country Returns volt. Na ez már nagyon szépen nézett ki. Ilyet szerettem volna GameCube-ra is. Majd megnézek több Wii játékot is, egyelőre azt tudom mondani, hogy bizonyítást nyert nálam, hogy a Wii grafikailag jobb, mint a GameCube. Bár némileg árnyalja a valóságot az, hogy Wii U-nak a Wii menüjéből hoztam be, és a Wii U a komponens kábel szintjén jeleníti meg a Wii-t, tehát ezért volt szép éles a kép.

Virtual Console: Talán furcsának hangzik, de jobban néznek ki a régi játék Wii Virtual Console-ból, mint Wii U-ból. Wii U-ból ugyanis sokkal pixelesebb volt a Super Mario 64, mint Wii-ből. Gondoltam arra is, hogy valószínűleg azért, mert Wii U 1080p-ből konvertálja a játékot, míg a Wii 480p-ből. De köztudott az is, hogy a Wii VC-re letöltött játékok európaiak, míg a Wii U-sok mind amerikaiak. És eszembe jutott olyan is, hogy grafikai megjelenítés tekintetében van különbség az amerikai és az európai között, az amerikai ugyanis sokkal pixelesebbnek látszik. Az európai esetében "simább" a pixelek közötti váltás, jobban visszaadja azt az élményt, mintha régi TV-n játszanánk.

Egyébként is előszeretettel gyűjtöttem az európai játékokat, mert "kontinentális" identitástudatot ad, de úgy tűnik, hogy a megjelenítés is igényesebbek az európai játékok.

Tegnapelőtt is és ma is felutaztam Pestre állásinterjú ügyében. A BKK-nál adtam be a jelentkezésemet, mint jegypénztáros, fel is hívtak, hogy várnak meghallgatásra. Iszonyatosan fellelkesedtem érte, mert nagy esélyt láttam arra, hogy felvesznek. Hétfőn utaztam fel, ekkor csoportos tájékoztatás volt, illetve teszt kitöltés. Matematikai feladványok, személyiségteszt, valamint jogi kérdések, ami úgy nézett ki, hogy kaptunk egy oldalas anyagot, azt át kellett olvasni, és annak alapján 5 kérdésre válaszolni. Két és fél órás volt az egész, mindenről tájékoztattak minket, a munka árnyoldalairól részletesen beszélt a vezető, én azt gondoltam, hogy ennek fényében is vállalható, hiszen minden munkának van negatív oldala. Mindenkit visszahívtak személyes megbeszélésre, én ma 11 órára kaptam időpontot. És elmentem, de szomorúan jöttem el onnan. Két hibát vettem észre magamon: 1. Nincs olyan kiállásom, kisugárzásom, amivel el tudom hitetni az interjúztatókkal, hogy én vagyok a megfelelő ember. 2. Hirtelen jött szituációkra, helyzetekre nem tudok reagálni. Ekkor teljes csend van, majdhogynem nyilvánvalóvá teszem, hogy sarokba vagyok szorítva. És az okát is tudom: Egyfajta pánik uralkodik el rajtam, és ha van hátránya annak, hogy valakinek a jobb agyféltekéje a domináns (mint pl. nekem), akkor ez az. Öntudatlanul hagyom alávetni magam a pillanatnyi érzelmeimnek, és amikor ilyen negatív szituációban vagyok, akkor van bennem egy "most már minden mindegy" gondolat, mert már látták, hogy pánikban vagyok, ezért meg sem próbálom menteni a helyzetet, azt várom, hogy ők szóljanak valamit... Úgyhogy örültem a szerencsének.

Bagszi legalább felvidított egy kicsit, örültem a találkozásnak. Elkísért a Play Maniába, én itt kinéztem magamnak egy játékot a weblapjukon, azt vettem meg. A 1080° Avalanche GameCube-ra. Mivel tetszett a Nintendo 64-es rész, kíváncsi voltam erre is. Még olcsóbb is volt, mint ahogy meghirdették, úgyhogy kiváltképp örültem neki. Valószínűleg kijelenthető, hogy a Play Mania lesz a Game Park eszmei utódja, mivel új és retro játékok mind elérhető áron vannak. Super Mario 3D World 10.000 forintért... Hát kérem szépen, ide kell járni. Szép állapotú dobozos Nintendo 64 controller is kapható, úgyhogy jó sok pénzt lehetne otthagyni. Van már 4 db. N64 controllerem ugye, csak hát nincs doboz. Szinte múzeumot csinálhatnék, már most is, de ha meglenne minden, amit szeretnék, az de szép lenne. GameCube játékok között kinéztem még magamnak a WaveRace: Blue Storm, és a Magical Mirror: Starring Mouse játékokat. A Miki egeres játék összeköthető a Game Boy Advance-es Magical Quest: Starring Mickey & Minnie játékkal, ami nagy kedvencem SNES-re, ez önmagában elég indok arra, hogy amint lehetőségem lesz, megvegyem, igaz még nincs meg a GBA játék. Na az még nagy hiánycikk nálam. Csak én vásároltam az üzletben, aztán mentünk is a postára, hogy feladjam Spartacusnak a cserejátékot és a dobozokat. SNES-es Double Dragon-t kap 3DS-es F1 2011 játékért. A kíváncsiság vitt bele a cserébe, mert egyszer játszottam az N64-es F-1 World Grand Prix-vel, az viszonylag jó, hát úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Ha nagyon nem lesz jó, legfeljebb eladom. A Double Dragon meg elég jó játék egyébként csak annyira nem inspirált arra, hogy újra játsszak vele. Ilyen utcai verekedős téma, amikor régen játszottam vele, azt élveztem benne a legjobban, hogy a társamat is agyonverhetem.

Elsétáltunk még a WestEnd-be, elkísértem egy darabig, ő találkozott ott egy sráccal, aki ilyen internetes TV-t csinál, nem tudom pontosan. De a lényeg az, hogy nagyon fellelkesedett azért, mert bagszinak kapcsolatai vannak Pokémon találkozó által (de hisz azt ő csinálja...) 3DS Hungary, Insert Coin, MAT-os rendezvények, ugyanis ők most pont ilyen közösségépítő találkozókból csinálnak videókat, műsorokat, és hirtelen lett sok anyag. Én meg mentem a vonathoz, a 14:10-es kötött pályás járattal jöttem haza. Most vittem a laptopot is, mert az odaúton megnéztem a Korona hercegének a ma TV-ben leadott részét (ezt már pont nem láttam korábban gépen), meg a Játék határok nélkül kapcsán vannak komolyabb terveim: Dokumentálni fogom az egyes részeket, ezt kezdtem el csinálni. Meg németeztem, készülök a nyelvvizsgára. Örültem Narumi mostani ötletének, hogy beszélgessünk Skype-on németül, ő is frissíteni akarja a tudását.

Itthon kipróbáltam a 1080° Avalanche-et, majdhogynem nem akartam hinni a saját szememnek. Minden tekintetben jobb a Nintendo 64-es elődjénél, grafikailag ne is hasonlítsuk, mert az hülyeség, de sokkal hangulatosabb és több lehetőség van benne, a zenék is sokkal dinamikusabbak. Érdekes a N64-es játékhoz az a Kenta Nagata szerezte a zenét, aki a Mario Kart 64-hez is. Ehhez képest eléggé úgy hangzik, mintha ismert számokat vittek volna át a játékba. Annak idején több PlayStation játéknak is ismert zenéje volt, és tényleg azt hittem, hogy a 1080° Snowboarding-ban is ilyenek szólnak, meg is lepett, hogy ezt kazettán meg tudták oldani, mert elvileg nagyobb zenéket nem lehet N64-re írni a memóriakorlátok miatt. Mint ahogy kiderült, valóban nem, de így is jó zenéket kapott. Viszont a 1080° Avalanche leírásában listázva van, hogy a zenéket ki adja elő, és melyik lemezen hallhatóak. Első hallásra annyira tetszett, hogy mondtam magamban, hogy na csak legyen belőlük karaoke verzió. Utána is néztem, egyelőre nem találtam, és gyanítom, hogy nem is fogok, mert amerikai és kanadai előadók dalai vannak a játékban, bár ez önmagában nem kizáró ok, hiszen több nyugati előadó is kiadta dalainak karaoke verzióját is, de nem úgy tűnik, hogy ezeknek a daloknak van. A GameCube folytatás elsősorban hangulat terén domborít nagyot. El is gondolkodtam azon, hogy ez lenne a generációváltás értelme, hogy jobb technikai lehetőségekkel még többet hozzanak ki a játékból, ez itt maximálisan sikerült. Aztán kiderül, hogy ez a lelkesedés hosszútávon is megmarad-e. Mondjuk ettől nem fogok hódeszkázni, effektíve nem az én stílusom ezt a sport, másrészt meg nem szeretnék téli sportokat kipróbálni, veszélyesnek tartom őket, mivel az döntő többségében hegyről lefele jövet történik. Nem is értem, hogy a síugrás hogy megy, mert laikusként azt látom, hogy magasról ugranak, de biztos, hogy megvan a technikája, hogy úgy érnek földet, hogy semmi bajuk ne essen.

Visszatérve az állásinterjúra, előfordult már, hogy valami pánikszerűség rám tört, de hogy ennyire, ez eddig nem volt jellemző, ahogy visszagondolom. Ha kitalálom rá a "gyógymódot", és a gyakorlatba is tudom alkalmazni, akkor viszont nem volt hiába ez a nap.