Soha nem mélyültem el annyira az Omega munkásságában, mint az LGT zenéjében, ráadásul az Illés-Omega-Metro hármas közül utólag is a Metro mellé tettem le a voksomat. De az Omega LGT előtti albumai Presser Gáborral, Laux Józseffel mindig is komolyabban érdekelt, ezért főleg az első két albumot jobban hallgattam. És most a Grund Records kiadónak köszönhetően sikerült a Trombitás Frédi és a Rettenetes Emberek albumot egy igényes kiadásban megszerezni.

A CD borítója nagyon jól néz ki, és hihetetlenül igényes. Van egy rövid szöveg abból a korszakból, plusz dalszöveg és néhány korabeli fénykép. Hihetetlen ötletes, azt gondolom, hogy kihozták a '60-as évek kiadványából a legtöbbet. A dalok meg nagyon jók. Szeretem azt a bolondozást, amit például a Trombitás Frédi meg a Régi Csibészek dalokban hallhatunk, de ahogy olvasom, az egész meglehetősen kidolgozatlan. Ez részint azért is van, mert kevés időt kaptak az album elkészítésére, mivel az együttes akkor Angliában dolgozott, és ahogy a Magyar  Hanglemezkiadó Vállalat azonnal stúdióba rendelte az együttest, hogy magyar nyelvű albumot is készítsenek. És valószínűleg nem számítottak arra, hogy ennyire hamar készíthetnek teljes albumot. Talán ez a magyarázat arra, hogy amíg a Metro első albumát szinte azonnal meg tudtam jegyezni, az Omega első lemezére ez már nem igaz. Pedig maradtak meg innen is az utókor számára jó dalok, amiket a rádiók (retro blokkban) méltán játszanak a mai napig. Mindent egybevetve, örülök, hogy megvan ez az album. Akár, mint kordokumentum... Ma már az ilyen régi kiadványok konkrétan a magyar történelemről, a magyar társadalom akkori állapotáról is mesélnek. Fogom hallgatni ezt a CD-t.

A Pokémonos jegyzetfüzet a Media Marktból származik, míg a One Piece-es toll pedig a SPAR-ból. Szeretnék újra többet írni füzetbe, ezért is vettem. Aztán meglátjuk majd, mivel töltöm meg.

CD-t pedig 2025-ben is élmény vásárolni! Íme a gyűjteményem az új CD-imből.

Vasárnap megnyertem Vaterán a Pokémon: Mewtwo visszatér videokazettát. Ezzel ismét teljes lett a Pokémon VHS gyűjteményem. Megvolt ez régen, csak akkor valamit jobban akartam, ezért eladtam azt a kazettát bagszinak. Több Pokémon videokazettát is eladtam akkoriban, és igazából nem sokkal utána meg is bántam, hogy így tettem. Ezt az egyet leszámítva elég hamar sikerült megszerezni a korábban eladottakat, de ezt sokáig nem találtam.

Néhány hete kaptam meg hírlevélben, hogy kikerült egy példány eladásra. 1500 forint volt... Ezen nem akadékoskodtam, tudtam, hogy eléggé felment a videokazetták és egyéb retro cuccok ára, megvettem volna ennyiért. Tettem is rá licitet, csak nem sokkal utána túllicitáltak. Mivel azt gondoltam, hogy nem lesz annyira kitartó, rögtön meg is mutattam a riválisomnak (ha már Pokémon VHS-ért párbajozunk...), hogy ki az úr a háznál, így felüllicitáltam őt. De megint csak azt hitte, hogy legyőzhet engem. Ekkor már kénytelen voltam taktikát váltani, ha nem akarom a csillagos égig fellőni a videokazetta árát. Az utolsó percekben tettem rá újra licitet. Az volt a poén, hogy még utána is próbálkozott, de annyit nem ért már neki, hogy az általam megadott árat felüllicitálja (az ugye nem látszik, ha a minimálisan licitálandó árnál többet adok meg), így én nyertem.

3400 forintnál állt meg végül a licit. Többször is tettem megjegyzést bagszinak, amikor a Fantasy Expón Szeliroli pultjánál láttam az első Pokémon film VHS-t 3500 forintért, hogy megnézném, ki venné meg annyiért. Azt tessék... Én veszek Pokémon videokazettát kishíján 3500 forintért. Őrület egyébként, hogy tényleg felment a retro játékok, videokazetták, magnókazetták ára... Régen a kazetták párszáz forintos tételek voltak... Már az 500 forintot is sokalltam egy-egy kazettáért, igyekeztem alkudni belőle, most meg... Biztos az infláció is közrejátszik, de inkább az, hogy ennyire felértékelődött a retro, és a gyűjtemény értéke. Nem tagadom, én is elsősorban oda vettem. De le is tudnám játszani, mert megvan az AKAI VS-G440-es videomagnóm, és teljességgel működőképes. Talán egy nap majd áram alá teszem, és megnézem videón.

Szolnokon volt egyébként a videokazetta, tehát el tudtam érte menni vonattal. Alig hosszabb egy óránál a vonatút, az eladó meg kihozta a vasútállomásra, szerencsére gördülékenyen ment, úgyhogy végre megvan a hiányzó Pokémon videokazetta. És a teljes gyűjtemény? Íme.

Végülis bármikor lejátszhatnám ezeket, ha úgy akarok Pokémont nézni, mint 25 éve. Nemcsak videomagnóm van, de a Sony Trinitron TV-m is köszöni szépen, jól van. Úgyhogy bármikor retrózhatok itthon. De ha jobb minőségben akarom megnézni, akkor a DVD-k is rendelkezésre állnak.

Kár, hogy csak ennyi film jelent meg magyarul. A 3. filmet adták még több TV-csatornán, de azt már nem adták ki videón és DVD-n.

Nos, ennyi lenne. Nem mondom, hogy soha többé videokazettát 3500 forintért, de az biztos, hogy a megemelkedett árak tudatosságra hívják fel a figyelmet. Csak azt veszem meg ennyiért, ami tényleg fontos számomra. A Pokémon VHS az volt.

Talán kicsit hamar volt a soron következő Fantasy Expo a karácsonyihoz képest. De talán minden eddiginél jobb volt a baráti találkozóknak köszönhetően. Azért is írok róla a személyes blogomban, mert nem nagyon vettem most részt a programokon. Inkább barátokkal töltöttem együtt az időt.

Korán terveztem menni, 5:15-re állítottam be az órát, így sikerült elérni a 6:20-as vonatot. Most nem olvastam vonatút alatt, inkább animéztem (Pokémon 2019, Pro Golfer Saru), illetve játszottam. Ahhoz képest, hogy úgy voltam vele, hogy idén nyugdíjazom a Nintendo 3DS-t, ismét előkerült, mert csak ott tudom játszani a Wario Land: Super Mario Land 3-at és a Wario Land 4-et. Ahogy végignéztem a Backloggery profilomban, hogy állok a játékaimmal, mi az, amit könnyen végig tudnék játszani. A fentebb említett két Wario játékra esett a választásom. Nem mondom, azért a Wario játékoknak is megvan a maguk nehézsége. Nagyon jól kihozta a Nintendo Wario személyiségét, igazán a karakteréhez illő játékot kapott, de pont az egyediségében rejlik a nehézsége. De összességében nem nehéz és nagyon tetszik.

Kissé késve érkezett meg a vonat a Keleti pályaudvarra, innen a 24-es villamossal mentem a Ferencvárosi Művelődési Központig. Mivel VIP jegyem volt, ezért azonnal bejutottam. Egyből a tornaterem felé vettem az irányt, odaadtam Airisu-nek a névjegykártyáimat (amiben a weboldalaimat hirdetem), hogy osztogassa az érdeklődőknek. Beszélgettünk, meg szétnéztem nála, majd felmentem bagszihoz megnézni az ő Nintendo Switch standját. Két konzol, egy TV, egy monitor, plusz az Amiibo kiállítás. Többen is voltak, akik azt hitték, hogy meg lehet vásárolni őket.

Azért voltak programok, amikre kíváncsi voltam. Például a Naruto-kun.hu fansub csapattal való beszélgetés. Nem rajongok a rajongói feliratokért, egyrészt meg régen elég sok volt a színvonaltalan felirat, másrészt a működésük erősen szürkezóna. Van olyan ország, nevezetesen Hollandia, ahol törvény tiltja a rajongói feliratok készítését. Ezzel akkor szembesültem, amikor holland felirattal kerestem animéket, és semmit nem találtam. Ekkor olvastam utána, hogy mi a helyzet, amikor rábukkantam erre az információra. Ennek ellenére kíváncsi voltam az előadásra, mert érdekelt, hogy dolgozik egy ilyen csapat. Nagyon újdonságot nem hallottam, de a beszélgetés összességében érdekes volt.

Zsolti az előadás végén írt rám, hogy már itt van, és mivel már másfél éve nem láttam őt, ezért kerestem. Előtte találkoztam Catrinékkel (Nagyon menő a Paradox Live mappa, ezúton is köszönöm!), vele is számolgattuk, hogy mikor is láttuk a Zsoltit utoljára? Örültem, hogy szinte az egész napot együtt töltöttünk. Sokat beszélgettünk, játszottunk együtt Mario Kart 8 Deluxe-szel. Meg mutatta nekem is, meg Catrinnek, hogy milyen D.I.Y. anime figurákon dolgozik. Igazi művészlélek, igazán inspiráló volt látni a munkáit.

Játszottunk volna a retro teremben (a Regamex jóvoltávól) Super Mario Bros.-szal, de pont akkor volt az ő találkozója. Én visszamentem bagszihoz, eleinte szórakoztattuk egymást, majd az egyik Mario rajongó sráccal játszottam Mario Kart 8-at. Ide tért vissza Zsolti. Szerettem volna képeket készíteni a cosplay versenyről, de ha valamikor igaz volt az, hogy tűt sem lehetett leejteni a nézők között, akkor az most volt. Minden korábbi Fantasy Expón valahogy be tudtam préselődni a színházterembe, amikor verseny volt, de ez most esélytelen volt. Tömve volt a színházterem, egyszerűen elképesztő, hogy mekkora népszerűségnek örvend a cosplay verseny.

De utána megnéztük a dumapartit az Animagazinosokkal. A mostani téma az anime filmrendezők voltak. Bemutatták a munkásságukat, röviden jellemezték azokat. Volt is szó néhány olyan filmről, ami felkeltette az érdeklődésemet. A Paprikával hosszú évek óta adós vagyok magamnak, a Maboroshi nagyon szimpatikus volt, betettem Netflixben a listámba. Illetve érdekel még a Kimi to, Nami ni Noretara is. Ezt az a Yuasa Masaaki rendezte, aki a Devilman: Crybaby-t is. Azt nagyon szerettem, az ijesztő rajzstílusa ellenére is, és látom, hogy a Kimi to, Nami ni Noretara is hasonlóan "csúnya". Ilyen rajzstílussal milyen lehet egy romantikus movie? Erre mindenképp befizetek. Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, ez volt az a movie, aminek a romantikus mivoltával többen sem tudtak azonosulni. És kíváncsi vagyok arra, hogy mit tartottak rossznak. Összességében nagyon jó volt a beszélgetés. Ahogy eddig is, most is tartották a színvonalat.

Aztán a lépcsőknél beszélgettünk az animagazinosokkal. Itt már nem maradtam sokáig, mert a 17.10-es vonattal haza akartam menni. Azt hittem, egyedül megyek a Keletibe, de a villamosmegállónál elkapott a Zsolti. Az ő vonata is majdnem ugyanakkor indult, mint az enyém. Úgyhogy ott még eltrécseltünk, amíg el nem indult a vonatom. A hazafele úton a Cheer Danshi!! utolsó részét néztem meg, illetve a Mashiro no Oto 3. részét. Illetve játszottam a fentebb említett Wario játékokkal.

Nagyon jó nap volt a mai, konkrétan olyan érzéseim voltak, mint nagyon régen, amikor minden lelkesedésem az AnimeConban és a különböző Nintendo és Pokémon találkozókban volt. Olyan ez, mintha újra élném a 2006-2010 közötti időszakot. Kicsit furcsa is, de természetesen, nem egy az egyben akarok a 15 évvel ezelőttre visszartérni, de ha azt a lelkesedést, amit akkor éreztem, vissza tudnám hozni, az nagy segítség lenne számomra, hogy teljes elánnal a jövő felé tekintsek. Már csak azért sem akarok a múltban élni, mert úgy jó a jelenben élni, hogy felvérteződtem az azóta megélt tapasztalatokkal. Azok hiányoznának az életemből.

Egy ideje nem írtam már ide. Nem nagyon történt olyan dolog, amit ide megírhattam volna, leginkább a projektjeimmel voltam elfoglalva, illetve elkezdődött az egyetem. Most nincs albérletem Pesten, mert csak néhányszor órára mennem, és mivel egyszer se korán, ezért meg tudom oldani vonatozással.

Egyébként minden nagyon jól alakul. A Super Mariós oldal továbbra is nagyon látogatott, folyamatosan frissítem az aktualitásokkal. Még nem tudott eljutni az 1. helyig a leglátogatottabb oldalak listáján, megállt a 2., 3. helyen, de ezzel is nagyon elégedett vagyok. Megtettem az első lépéseket afelé, hogy az online munkáimnak nagyobb ismertséget adjak, illetve két hét múlva elindul az újságírói tanfolyam, illetve saját magamban is folyamatosan teszem rendbe a dolgokat a pszichológusom segítségével.

Így mindig egy kicsivel jobban érzem magam. Tegnap reggel konkrétan megfogalmazódott bennem a gondolat, közel vagyok ahhoz a lelki állapothoz, ahogy 2006 őszén éreztem magam. 2006 második fele különösen fényes időszaka volt az életemnek: Akkor egy nagyon jó baráti közösségben voltam, illetve akkor alakult bennem először komolyan egy jövőkép. Úgy tűnik, a történelem pozitív értelemben is ismétli önmagát, mert a jövőkép és a baráti társaság (bár a tagjai jobbára lecserélődtek) most is megvan. De talán most van meg annyira erősen, mint 17 éve. És pont ősz van.

Csak 4 órát aludtam éjjel, de mivel eléggé éber voltam, ezért inkább az 1 órával korábbi vonattal, a 6.20-assal mentem. A vonat végig jól ment, nem késett. Az út alatt megnéztem a Pokémon Sun & Moon épp (számomra) aktuális részét, illetve elkezdtem olvasni Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása című könyvet. Ahogy utaltam rá a nyári MondoConos posztban, hogy bár nincs olyan jellegű étkezési zavarom, hogy valaha is fogtam volna magam és egy ültő helyemben kiettem az egész hűtőt, de vannak kaják (pl.: pizza, lasagna, bolognai spagetti), amiből teljesen mindegy mennyi van, bízzátok csak ide, nem fog kárba veszni! Ez utal valamennyi evészavarra, de csak azért nem vagyok elhízva, mert ezt valamennyire magamtól is kontroll alatt tudom tartani, plusz az edzések. De kétségtelen, hogy érintett vagyok a témában, amire már az is utal, hogy eddig 45 oldalt olvastam a könyvből, és voltak olyan mondatok, bekezdések, amik megérintettek. Úgy tűnik, hogy ez a könyv is ott lesz a legfontosabb könyveim között.

Illetve egy dalt hallgattam ismétlésben, ami jó eséllyel az év dala lesz nálam idén. Ez pedig Endoh Masaaki: Honey Honey című dala az, amit nagyon átérzek most. Egy mini-albumot jelentetett meg az énekes idén januárban, ami egyébként egyáltalán nem rossz.

A tipikus Endoh Masaaki minőség, aki szereti az énekest, nem fog csalódni benne. 7 dal van az albumon, az első hatot az énekes írta. Ám a hetedik dalra becsatlakozott egy "Buzzed Monkey" nevű előadó vagy formáció (nem derül ki számomra, hogy ki(k) áll(nak) a név mögött), és jó eséllyel így szólhatott: "Örömteli, hogy még mindig tudsz dalt írni, tudsz énekelni, elő tudod adni, de ha megengeded, megfűszereznénk az albumodat." És megtették. Hallgatom az albumot, minden rendben van, egyszer csak megszólal az utolsó dal, és azt se tudtam, hova legyek...

Az milyen már, hogy 2023-ban is hallok olyan dalt, amire már az első másodpercekben is szinte lefordulok a székről, mert akkorát szól? Imádom ezt a stílust, Endoh Masaaki is teljesen otthonosan mozog a dalban, az akusztikus gitár pedig nagyon érdekes színezetet ad a dalnak. Jó eséllyel a többi hangszer szintetizátor, de ilyen dalt... A szöveggel még nem foglalkoztam komolyabban, jó eséllyel egyfajta paródia. Kezdve azzal, hogy "Monkey music" az első sorban (bár ez utalhat az eredeti szerzőre is), meg a refrén tele van szójátékkal. Akartam is egy szemléletes példát írni, de annyira beleválasztottam, hogy nem tudtam normálisan lefordítani, inkább annyiban hagytam. Meg most nem dalszövegelemző posztot írok. Japánosoknak, kíváncsiaknak, itt a szöveg linkje. De azt még megírom, hogy úgy tűnik, hogy a 2023-as év a jó japán zenék éve lesz. Kezdve a JAM Project: One Chance!, Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra kislemezekkel. Nagyon jó eséllyel pályázik az év animés dalára a Zom 100: Zombie ni Naru made ni Shitai 100 no Koto ending dala, a Shiyui: Happiness of the Dead dala, de a FLOW is két albumot jelentetett meg idén: A Voy☆☆☆ egy kiváló stúdióalbum. Hogy képes az együttes fennállásának 20. évfordulóján még mindig emélkezetes dalokat írni? A FLOW THE COVER ~Naruto Shibari~ is olyan, hogy szinte mindegyik feldolgozás jobb, mint az eredeti. A FLOW egyébként is egy olyan együttes, melynek zenéje nagyon közel áll hozzám, de hogy még mindig képesek olyan albumot kiadni a kezükből, amiről már most tudom, hogy sokáig fogom hallgatni... Ez önmagában még jobbá teszi ezt az évet. FLOW-t pedig minden japán- és anime rajongónak kötelező ismerni!

De térjünk is vissza a mai napra. A vonat rendben megérkezett, majd mielőtt felszálltam volna a 24-es villamosra, bementem a mellette lévő SPAR-ba még vásárolni magamnak kaját, hogy biztos elég legyen egész napra. Most is a Ferencvárosi Művelődési Központban volt, és most is a sor vége kereszteződés utáni utca végéig tartott. Nekem szerencsére nem kellett kivárnom a soromat bagszinak köszönhetően, ugyanis mostanra is biztosított jegyet számomra. Bár volt egy kis félreértés, mert a VIP-Cosplayes sorba álltam be, ahol álltak előttem. Kérdezték is tőlem, hogy cosplayes vagyok-e? Hát persze, póló-rövidnadrágban, saját magamat cosplayezem. Ezek szerint mehettem előrébb. Miután megkaptam a VIP jegyet, felmentem a második emeletre bagszihoz, megnézni, hogy áll. Több Nintendo Switch volt kipakolva, de csak egy TV. A második nem sokkal érkeztem után érkezett meg. Segítettem beüzemelni, illetve legtöbbször akkor volt bagszinak rám szüksége, amikor ő akart menni szétnézni, hogy addig is figyeljem, hogy minden rendben van. De lám, van olyan, hogy két ember sem elég ahhoz, hogy minden rendben legyen. Bagszi ugyanis jószokásához híven Amiibo-kiállítást is tartott, és az egyik játékosnak annyira megtetszett az egyik Link Amiibo, hogy fogta, és szépen eltette magának. Ez gyönyörűen megpecsételte bagszi egész napját. Eléggé rosszul venné ki magát, ha ennek az lenne a következménye, hogy külön vitrint is kelljen hordani, hogy biztosan nem lopjon el senki semmit, vagy valahogy cérnával vagy damillal kellene az asztalhoz rögzíteni az Amiibókat. A tolvajról meg mit lehet mondani? Ne tapasztaljon meg annál nagyobb boldogságot az életében, minthogy kihasználta azt, hogy egy pillanatra egyikünk sem figyelt.

Én többször elmentem megnézni a vásárokat, illetve az egyéb programokat. Most is néztem, hogy van-e bármi eladó Haikyuu!!-s relikvia. Volt több is. Az egyik bolt, a Geekstore, ad el Haikyuu!!-s Funko Pop figurákat. A mai napig nem érzem ezt a Funko Pop őrületet. Borzalmasan csúnyák a figurák azokkal a furcsa szemekkel, meg azzal a hatalmas fejekkel. Az 5.990 forintos áruk is elég magas... lenne... Csak én vagyok az elvakult rajongó, mert megvenném csak azért, mert Haikyuu!! ... De nem véletlen alig veszek manapság Haikyuu!!-s cuccokat. Annyi minden van már az animéből, hogy az világ összes pénze nem lenne elég, ha mindent meg akarnék venni.

Meg szívesebben veszem meg Airisu-től azt a Haikyuu!! 2023-as naptárat. Csak ott nem tudtam megvenni, mert nem volt elég pénz nálam. De megvannak az elérhetőségei, úgyhogy csak egy szavamba kerül és külön is megvehetem tőle. Külön kis kosarakba rendezte a különböző animékhez kötődő relikviákat. Volt több Haikyuu!!-s cucca is, de egyik sem ingerelt azonnali vásárlásra. Inkább arra a naptárra gyűjtök. Főleg, hogy alig látszik rajta a dátum, ezért poszternek is kiváló lenne.

Most egy kicsit többet voltam a nagyszínpadon, mint korábban, jobban érdekelt, hogy milyen előadások, versenyek voltak. A Fantasing énekes előadása most is jó volt, de egyet se tudok így, másnap délután visszaidézni. Ami talán érdekes lehet a részemről, hogy ugyan 2006 óta járok conokra, de most néztem meg életemben először komolyabban egy cosplay versenyt. Talán 2009 előtt, ha láttam néhányat még az AnimeConon, mielőtt becsatlakoztam volna a karaokésok közé, de soha nem fogott meg a cosplay világa. Bár ahogy kotorászok az emlékeimben, óriásit hazudok! A 2008 őszi AnimeConon láttam olyan Link cosplayt, hogy konkrétan elgondolkodtam azon, hogy ezt még én is megcsinálnám! Sőt... Hát nekem van Karasuno 9-es mezem, egy megfelelő paróka esetén akár Kageyama is lehetnék. De ezt nemcsak azért nem tenném meg, mert van még néhány (max. 10 kg) súlyfeleslegem, hanem azért sem, mert nagyon félek attól, hogy nagy különbség lenne aközött, amilyennek képzelem, ahogy kinéznék Kageyama mezben, és amit visszaadnának a fényképek, és ez komolyabb csalódást okozna. Összességében jobb időszakomban vagyok, és azt érzem, hogy jó úton haladok afelé, hogy ténylegesen a saját életemet éljem, de még dolgom van azzal, hogy feltétel nélkül elfogadjam önmagam olyannak, amilyen vagyok.

Nem láttam az összes cosplay versenyzőt, csak néhányat. Sőt, nagyjából a közepére értem be, amikor nemhogy ülőhely nem volt a nagyszínpadon, de látni alig lehetett. A nagyja Genshin Impact volt, amihez - tekintve, hogy egy percet nem játszottam a játékkal - semmilyen szállal nem kötődök. De maguk az előadások érdekesek voltak. Volt néhány nagyon jó, a Daft Punk cosplay előadás nagyon tetszett (Harder, Better Faster Stronger dal), a legfurcsább ötlet, amit láttam az Eurovíziós Dalverseny volt. Ha kellemetlenkedni akarnék, azt mondanám, hogy szegény lány ugyanazon a színvonalon énekelt, mint az Eurovíziós előadók nagyrésze... A Fire Emblem cosplay is jó volt. Illetve, Yuriko bejelentését is nagy ováció övezte, hogy télen is Fantasy Expo. De mivel december 9-én lesz, ezért sokkal inkább karácsonyi vásár lesz, a programok is más jellegűek lesznek. Kíváncsi leszek, szerintem ezen is jelen leszek.

Egy pár előadást még megnéztem, de utána inkább visszamentem bagszihoz. Nem sokkal visszaérkeztem inkább meg is kért arra, hogy maradjak, mert neki le kellett mennie. Mikor visszajött, csalódottan mesélte, hogy alig volt reakció a bejelentésére, hogy Érden lesz MAT által szervezett AnimeCon. Szegény, nagyon pechesnek érezte magát. Láttam is egyébként a szórólapokat szétszórva a rendezvényen, de az igazat megvallva, nem csodálkozok azon, hogy nem övezte a téli Fantasy Expóhoz hasonló ováció az ő bejelentését. Egyrészt, közvetlen a cosplay verseny után jelentette be bagszi, és elmondása szerint mindenki viharzott ki a teremből. Borzalmasan zsúfolt volt, amíg ott voltam, és szerintem inkább csak örültek a többiek, hogy végre vége egy kis levegőhöz juthatnak. Amit szintén problémának tartok még, hogy a MAT nagyon régen szervezett utoljára AnimeCon-t (emlékeim szerint 2015-ben volt az utolsó, az is 2012 után...), és azt gondolom, hogy abból a generációból, akinek mond még valamit az AnimeCon, már nagyon kevesen járnak rendezvényekre. Az újak, a mostani tinédszerek, huszonévesek talán nem is nagyon tudják már, hogy mi az a MAT és hogy az AnimeConnal indult minden. Nekik az már csak történelem. Ráadásul most már annyi animés, geek rendezvény van, hogy közé beékelni egy AnimeCont... Én őszintén örülök, hogy a MAT 20 éves, és hogy egy AnimeConnal kívánják ezt megünnepelni, de megítélésem szerint nem lesz tétje, főleg, hogy Érden lesznek. A vidékieknek nem biztos, hogy annyira érdekes lesz Budapest után még félórát utazni. (szóviccbűnözés lvl. supermario4ever) De cáfoljanak meg, és legyenek többen, mint a legoptimistább várakozásaik.

Még az animés dumaparti érdekelt. Ha jól emlékszem a szóösszetételre, akkor "Barbenheimer" volt a téma. Az a lényeg, hogy idén nyáron két olyan nagy mozis siker volt, a Barbie és az Oppenheimer, melyek teljesen más műfajt képviselnek. És azon, nagyjából egy szezonban vetített animéket párosították össze, melyek hasonlóképp más műfajt képviselnek, mégis nagyot futottak megjelenésükkor. Érdekes volt a téma, és az összehasonlítás is jó volt. Például: 1988: Totoro és Hotaru no Haka, 1997. tavasz: Pokémon és Shoujo Kakumei Utena, 2006: Death Note és Nana, 2012: Hyouka és Kuroko no Basket, 2013: Free! és Shingeki no Kyojin, 2022: Bacchi no Rock! és Chainsaw Man, 2023: Zom 100: Zombie ni Naru made ni Shitai 100 no Koto és Watashi no Shiawase na Kekkon. Én egy párosítást hiányoltam, és ezt minden elfogultság nélkül: 2014: Haikyuu!! és Zankyou no Terror. Azt gondolom, hogy erről is lehetett volna beszélni, főleg a két anime közti easter eggek okán. De nagyon érdekes volt a beszélgetés, szívesen hallgatom az Animagazinosokat. Azt sajnálom, hogy ezeken a beszélgetéseken kevesen vannak, pedig érdemes ezeken jelen lenni.

Viszont a Fantasy Expo nálam itt véget ért, mert szerettem volna a 17.10-es vonattal hazamenni. Bagszitól elköszöntem, sajnálom, hogy ilyen rosszul jöttek ki a dolgai. Még Airiszuhöz mentem megnézni, hogy megvan még a poszternaptár, illetve megbeszélni a részleteket. Ezután indultam hazafelé. Nagyon jól éreztem magam, pont arra számítottam, hogy ha amellett, hogy segítő vagyok, más programokat is megnézek, nemcsak a szokásosokon vagyok jelen, akkor újra érdekesek lehetnek a conok. Meg, hogy másképp gondolkodok dolgokról... Úgyhogy elsősorban magamnak köszönhetem, hogy ennyire jól éreztem magam most itt. A többit meglátjuk később. Képeket készítettem, de azért nem raktam ki ide egyet sem, mert lejárt a Wordpress prémium időszakom, és nem volt anyagi lehetőségem meghosszabbítani. A basic tárhely meg már megtelt. Annyira nagy fotós továbbra sem vagyok, de a fotóalbumot megosztom.

A Libri akciójának és a törzsvásárlói pontjaimnak köszönhetően olcsón meg tudtam szerezni Kádár Annamária: Mesepszicholgógia 2 könyvét. Kíváncsi leszek rá, olvasom az 1. kötetet és nagyon tetszik. Ugyan még nem kaptam választ a kérdéseimre, de amit eddig olvastam, az kifejezetten hasznos, mert nagyon jól megírja, hogyan működik a gyermeki elme. És ahogy visszagondolok arra, én hogyan gondolkodtam gyerekkoromban, vagy az én gyerekkorom miben volt más, több olyan kérdésre választ kaptam, amiről nem is gondoltam, hogy esetleg releváns lehet. Márpedig az. 87 oldalt olvastam el az első könyvből és eddig ugyan mást kaptam, mint amit vártam, de azok is hasznosak és értékesek voltak.

Inkább az kezd egyébként kirajzolódni, hogy nem közvetlen fogok választ kapni a kérdéseimre, hanem tovább kell gondoljam az olvasottakat. Mindenesetre érdekes volt ezt a videojátékokra kivetíteni és végiggondolni azt, hogy Tajiri Satoshi is úgy találta ki a Pokémont, hogy gyerekkorában bogarakra vadászott és közben figyelte az állatok viselkedését, ahogy Miyamoto Shigeru is úgy találta ki a The Legend of Zelda játékokat, hogy szeretett kalandozni és ezeket egészítette ki a saját fantáziáival. Tehát a nagy Nintendo sorozatok is hasonló fantázia szüleményei voltak, mint a meséké.

Ugyanakkor belegondoltam abba is, hogy videojátékok más módon is leképezhetik a való életet. Jó ideje így játszok Tetrist. Adott a terület, adottak az alakzatok, magunk döntjük el, hogy a lehetőségeinkhez mérten hova helyezzük azokat, hogy aztán egymásra téve minél több sort rakjunk ki. Az alakzatok viszont teljesen véletlenszerűen jönnek, ahogy az életben is a különböző események, egyáltalán nem biztos, hogy pont az jön, amelyikre épp a leginkább vártunk, amire a leginkább szükségünk van. Ez is olyan, hogy akkor abból mit hozunk ki? Van úgy, hogy egy alakzatot rossz helyre teszek le, azon már nem lehet változtatni, de a többivel ki lehet javítani. Ha pedig betelik a terület, az mintegy az élet végét jelképezi.

Az viszont csak most jutott eszembe, hogy a Super Nintendós F-Zero játék szintén lehetne egy leképezése a való életnek. Ez egy nagyon nehéz játék: Gyorsak a kocsik, trükkös a pályavezetés, a pályaelemek szintén nehezítő körülmények, nem is beszélve az ellenfél kocsikról és versenyzőkről, amelyek szándékosan jönnek nekem, hogy megemlegessem a versenyt. Most jutottam el odáig, hogy az F-Zero annak az analógiája, hogy milyen az, amikor igazságtalan velünk az élet. És ilyen nehéz és igazságtalan körülmények között kell nyernünk. Kitaláltam, hogy a következő YouTube videóimban azt fogom megcsinálni, hogy mindegyik kocsival, végigmegyek mindegyik bajnokságon mind a háron nehézségi szinten. Tudatosan fogom figyelni, hogy meddig jutok el. Ha elég messzire jutok ilyen körülmények között a saját vezetési stílusomból a legtöbbet kihozva, azt egyfajta inspirációnak fogom fel, hogy ezen túl a való életben is jól kezelem a nehéz helyzeteket, úgy, hogy közben megőrzöm az egyéniségemet. A különböző kocsik különböző tulajdonságai pedig a személyes adottságok. Itt az első videó.

2006 óta van meg a játék, olykor előveszem, mint szórakozás, olykor magasabb szinten játszva, de soha nem sikerült a nehéz szinten végigjátszani. Most játszok ezzel a játékkal először így tudatosan. Aztán lehet, hogy pont ennek köszönhetően fogom tudni végigjátszani.

Nem hittem volna, hogy a mesepszichológiából eljutok a videojátékokig, de hát igazából nagyon is van kapcsolat a kettő között.

Ahogy ígértem korábban, ha visszamegyek Leidenbe, biztos, hogy betérek a Japán múzeumba, ez tegnap meg is történt. Lehetőség nyílt rá, Tukeinonnal beszéltünk meg találkozót. Ő is kíváncsi volt a kiállításra, úgyhogy megbeszéltünk egy alkalmat. Wabi Sabi kiállítás van 2023. januárjáig. Ez egy fotókiállítás, mely a tökéletlenségben megbúvó szépségre hívja fel a figyelmet. És micsoda kiállítás volt!

6.30-kor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csak kb. 5 órát aludtam, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, ugyanazt a lelkesedést éreztem, amikor 10-15 éve korán keltem azért, hogy Békéscsabáról elmenjek vonattal Budapestre AnimeConra vagy Nintendo találkozóra. Készülődtem, megreggeliztem, aztán pont annyi idő telt el, hogy biciklivel épp, hogy elérjem a vonatpótló autóbuszt. Nagy munkálatok vannak most az Arnhem-Utrecht vonalon, ezért Arnhem és Driebergen-Zeist között autóbusz jár. 8.35-kor indult, nagyjából sejtettem, mikor kellett volna elindulni, de végül úgy sikerült útnak indulni, hogy épp, hogy elértem volna a buszt, ha nagyon sietek. Az út közepéig gyorsan is mentem, de aztán annyira elfáradtam, hogy ha így megyek tovább, teljesen kifulladok. Ráadásul a cipőfűző is kikötődött, úgyhogy feladtam. Megálltam, pihentem egy kicsit, rendbe tettem magam, közben megírtam Tukeinonnak, hogy nem fogom elérni a buszt. Szerencsére nem volt baj. Visszaszálltam a biciklire, és lassabban mentem. Sokat így se késtem, 8.43-ra értem oda. De kiderült, hogy ha épp hogy el is érem a buszt, se mentem volna semmire, mert bár a buszállomás ott van a vasútállomás mellett, de nem volt egyértelműen jelölve, hogy hol van a vonatpótló busz. Először egy másik buszhoz mentem, ott kiderült, hogy a busz az állomás másik végéből indul. És igen, ott van az automata, amire a kártyát kell érinteni, és hogy még érdekesebb legyen, a busz is ott volt... Annak ellenére, hogy 9.05-kor kellett volna (a következőnek) indulnia, amire felszálltam, 8.50-kor útnak indult. Szerintem a 8.35-ösre szálltam végül fel, csak késéssel indult. Tehát hiába bicikliztem volna ki magamból a szuszt, semmivel nem indultam volna korábban. Akárhogy is Hollandiában vagyok, itt is vannak fejetlenségek a vasútnál, pontatlanul induló járatok, nagy munkaerő hiány. Konkrétan a holland TV-ben reklámok között hirdetik az NS álláslehetőségeket, mindezt úgy, hogy az NS-nél álommunka vár. Ha itt dolgozol, akkor megleled a végső boldogságot. Nem lehet nem arra gondolni, hogy nagy bajok vannak a holland vasutaknál.

Mindenesetre a busz rendben megérkezett Driebergen-Zeist állomásra, ahol a vonatra felszállva pár perc múlva el is indult. Nem is tartott sokáig az út, 8 perc alatt beért a vonat Utrecht Centraal állomásra. Csak mivel a vonat korábban-később ért be (kinek hogy tetszik), ezért Utrechtben kellett többet várnom. Mivel nincs közvetlen kapcsolat a két vonat között, ezért csak azzal a vonattal tudtam Utrechtből Leidenbe menni, amivel akkor mentem volna, ha a 9.05-ös busszal rendben mentem volna. Eléggé kaotikus tehát most a vonat. Elég sok helyen vannak most Hollandia-szerte munkálatok, a hangosbemondó is úgy mondta, hogy tervezze meg az utazását az alkalmazásban. Neki van igaza. Most a menetrend tényleg azt mutatja, hogy mikor kellene a vonatnak elindulnia. Kb. 25 percet vártam a vasútállomáson, de úgy nem volt probléma, mert sok ülőhely van az Utrecht Centraal vasútállomáson, maga az épület is kifejezetten kellemes hangulatú, és hogy még hangulatosabb legyen a várakozás az egyik kijáratnál van egy kijelző, ahol többek között Nintendo-karakterekkel köszöntik az utasokat.

Nem vagyok így sem eléggé meggyőzve, hogy Hollandiában a helyen, újabb bizonyítékok kellenek. Annyira hangulatos, annyira jó ilyeneket látni. El is telt az idő, úgyhogy mentem is 20. vágányhoz, ahol már állt a vonat, mely Leidenbe ment. Sikerült jó helyet találni. Az úton a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-vel játszottam. Kicsit pech, hogy nem vittem magammal vezetékes fülhallgatót, mert még az elején vagyok a játéknak, pont ott, ahol fülelni kell, mert a Lost Woods-ban kell a hang után menni, hogy találkozzunk Sariával, hogy megtanítsa nekünk a dalát. De megoldottam. Ezzel együtt éjszaka elmentem a temetőbe, hogy a közepén lévő lyukba ugorva megtanulja a Sun's Song-ot. Ezt már régen is morbidnak tartottam, hogy egy temetőben kell a mélybe vetni magam ahhoz, hogy egy dalt megtanuljak. Élőben biztos, hogy elborzadnék. Mint ahogy Linknek is volt lehetősége elborzadni, hiszen zombik is támadták. Egyszer el is kaptak, ott haltam meg először... Mondhatni "magával vitt" a zombi a másvilágra. De nem úgy van az, hiszen volt nálam egy tündér, ami felélesztett. De milyen morbid már a temetőben, a mélyben lelni a halálomat... El se kell temetni.

De még mielőtt eltemetnénk a mai napot, megérkezett a vonat Leidenbe. Ez már rendben jött meg, 11.07-kor érkezett a vasútállomásra, ahogy írva volt. De így is a normál esetben kb. 70 perces vonatút 147 percig tartott. Egyből a Japán Múzeum felé vettem az irányt. Nem volt messze, kb. 10 perc volt gyalog. Tukiéknak 11.30-ra javasoltam a találkozót, ha esetleg bármi történne. De nem volt semmi. Illetve az volt, hogy 11.20-ra megbeszéltem egy Marktplaats-os találkozót a múzeum előtt, méghozzá egy Wii U játékot, a Mario & Sonic at the Olympic Winter Games Sochi 2014-et vettem meg. Mivel igencsak közelben a tél, ezért ennek most van a szezonja. És mivel itt nem tudom nézni az Eurosportot, ezért játszom a téli sportokat. Majd készítek a játékról felvételeket a YouTube profilomra, A játék egyébként nagyon jó állapotban van, és olcsóbban adta a vevő, mintha a CeX-ben vettem volna. Most már ez lesz a rendszer: Ha valamit venni akarok, előbb Marktplaats, összehasonlítom az árat a CeX-es árral, és ott veszem meg, ahol olcsóbb. Az esetek 95%-ában a Marktplaats nyer. A játék meg remélem, hogy lesz annyira jó, hogy játszani is jó legyen vele, ne csak mint "téli Olimpia" legyen meg.

Miközben szétnéztem a múzeum boltban, megjöttek Tukeinonék is (a férjével). Betettük az egyik szekrénybe a táskánkat, kabát a fogasra, én vettem magamnak jegyet (€ 8,50), és mehettünk. Rögtön a bejárat mellett balra volt egy kisebb terem nagy kivetítővel. A múzeum névadójáról lehetett egy ismertető videót megnézni. Jonkheer Philipp Franz Balthasar von Siebold (igen, ez egy ember neve) 1823-1829 között élt Japánban. Nem tervezett visszamenni, egy japán nőt vett feleségül, egy lányuk született. Ez a lány lett Japán első női orvosa. De hiába Hollandia volt az egyedüli ország, mellyel Japán kereskedelmi kapcsolatot folytatott a restauráció előtt, el kellett hagynia az országot. Japánt maga mögött hagyva Leidenben dolgozott orvosként (egyébként német származású), aztán évtizedekkel később visszatérhetett Japánba a családjához. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a történetet. Nemcsak azért volt élethű, mert egy erős férfihang mesélte el a történetet egyes szám első személyben, a képek meg tényleg olyan érzetet adtak, mintha nekünk tartaná élőben az előadást. Hangulatos volt. Aztán a mellette lévő földszinti teremben egy érintőképernyős kivetítő volt, ahol a férfi leszármazottai beszéltek magukról. Az érintőképernyőn hat kérdés volt, értelemszerűen arra kaptunk választ, amelyik kérdést megérintettük.

A kiállítás a következő teremben kezdődött. Itt még nem a fotókiállítás volt, hanem különböző Wabi Sabi és Kintsugi stílusú törött és megragasztott tányérok, valamint különböző muzeális értékű japán tárgyak, mint például egy nagyon hosszú papír, rajta olvashatatlan japán szöveggel, térkép, különböző fegyverek, teaszertartáshoz használt tárgyak, valamint könyvek. Közülük számomra a legemlékezetesebb a 19. század első feléből származó holland-japán szótár volt. Hát, az is olyan, hogy ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni.

Ez van a földszinten, a fotókiállítás az emeleten van. Az, hogy fotókiállítás, meglepett, mert megálltam ott, hogy "Wabi Sabi" kiállítás, és úgy voltam vele, hogy ilyen hasonló tányérokat, egyéb tárgyakat fogunk látni a maga "tökéletlenségében", és abban látjuk meg a szépséget, ehelyett különböző japán illetve néhány európai fotóművész, japán wabi sabi stílusú fotóit lehetett megtekinteni. A képek érdekessége az volt, hogy sok esetben nehezen kivehető, hogy mit akart ábrázolni, ennek ellenére kifejező volt, kellemes érzés volt rájuk nézni, mert a színekben és az elrendezésben harmónia volt. Itt volt a kulcsa a kiállításnak. Nehezebben kivehető képek, de mégis lásd meg a tartalmukat. Ami nem is volt nehéz, mert lehetett érzékelni, hogy a művész mit akart azokkal a képekkel kifejezni. Úgyhogy zseniális volt a kiállítás, nem azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az minden igényt kielégített. Olyan kép is volt, amely amit ábrázolt (ezt ennél jobban nem tudtam kihozni...), az nem látszott teljes egészében. Emlékezetes volt számomra például az a páva, aminek csak a feje látszott, illetve mögötte a farkának egy része. Ez is olyan, hogy maga a kép tökéletlen abból a szempontból, hogy nem látszik a madár teljes egészében, de ahogy ott a képen volt látható, talán többet fejezett ki annál, mintha a pávát a maga teljességében láttuk volna.

Lényegében az egész kiállítás ennek jegyében volt. Az egyik teremben, ahol egy az színben festett (kékben) képek voltak, ott volt ismétlőben egy rövid videó a művésznőről, aki röviden elmesélte, hogy készülnek a képei. Szegény, annyira rosszul beszélt angolul, hogy jobban értettem a holland feliratot, mint amit mondott. Jobban jártunk volna, ha japánul beszél, és inkább a felirat van angolul (ha mindenképp azt akarják, hogy angol szöveg is legyen), mert meg merem kockáztatni, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek gondja volt a szövegének értésével. De mindez mit sem számít, mert a képei csodálatosak voltak. Ha jól vettem ki a lényeget (Tukeinon férje, Máté csinált néhány ilyen képet, ő magyarázta), hagyományos fényképezőgéppel megcsinálja a képet, aztán egy rostpapírt teljesen befest kékre, majd UV-fény alá teszi a kékre festett papírt, fölé a negatívot, és az UV-fény úgy faktítja meg a kéket, ahogy a negatívon vannak a színek. Nagyon érdekes, és látni az eredményt tényleg nagyon szép dolgokat lehet ebből kihozni.

Külön részlege volt a teaszertásról készült wabi sabi stílusú képeknek és az edényeknek. Itt volt egy furcsaság, mert folyamatosan lehetett valami hangot hallani, mintha valaki Kotón vagy Shimasenen (japán hangszerek) pengetett meg egy húrt. Tukeinonnal kerestük a hang forrását, de nem találtuk meg, mert mindig máshonnan szólt. Én azt is kerestem, hogy van-e bármi olyan kép, amelyik indokolja ezt a hangot, de nem találtam semmit. Úgyhogy nem találtuk okot arra, hogy miért szólt, de nem zavart.

És lényegében a végére is értünk. Még szétnéztünk a Múzeum boltban. Sok japán témájú könyv volt, illetve japán írók holland kiadású könyvei. Megtaláltam például Arikawa Hiro: Az utazó macska krónikája című könyv holland változatát, illetve Kawamura Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv holland kiadását is. Illetve ott volna még Arikawa Hiro legújabb regénye is szintén hollandul, ami szintén macskás történet. Ezekből is venni fogok legközelebb. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos! Konkrétan annyira tetszett a kiállítás, hogy elhatároztam, hogy minden egyes kiállítást meg fogok nézni a Japán múzeumban. Ahhoz képest, hogy Hollandiában mennyibe kerül egy belépő egy múzeumba, túlzottan szerényen mérik itt az árakat. Nagyon örülök annak, hogy Hollandiában is van egy erős japán képviselet. Hiszen nemcsak a japán múzeum van, hanem ott van az AnimeCon is, amit nagyon szeretnek a holland anime rajongók. Meg ha jobban szétnézek, biztos, hogy találok még japán képviseletet Hollandiában.

A múzeum boltban egyéb animés és videojátékos relikviák is voltak. Kétségtelenül a Game Boy formájú jegyzetfüzet ragadta meg leginkább a figyelmemet, amit Tukeinon meg is vett nekem. Nagyon hálás vagyok neki, külön kincsként fogom őrizni a videojátékos, animés relikviáim között. Nagyon tetszik, hogy a Game Boy kijelzőjét is megcsinálták, mintha a Super Mario Land-et indította volna be valaki játékra készen.

A végére mindnyájan éhesek lettünk, és mivel láttunk az alagsorban egy "koffie..." részt, azt gondoltuk, hogy ott egy büfé van. Lementünk megnézni, de csak a nagy semmit láttuk. Pontosabban asztal meg székek voltak. de semmi kávézó, illetve kiszolgálás nem volt. Ez egy kihagyott lehetőség, ahogy Tukeinon mondta, mert biztosan lenne igény egy büfére egy elkülönített részben. Amikor templomokban is voltam szétnézni, a többségében ott is volt egy elkerített rész, ahol büfé volt. A japán múzeumban ilyen nincs. Ellenben pihenni tényleg lehetett ott, mert voltak ott mangák, japán témájú magazinok és könyvek, amiket szabadon lehet olvasni. Manga kávézó... Álljak be ötletgyárosnak a japán múzeumba?

Miután indulásra készen voltunk, kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Maradjunk is Japánban, találtunk egy PokéBowl éttermet. Több ilyet is láttam Hollandiában és igazság szerint el se tudtam képzelni, hogy mi ez, de mint Nintendo-rajongó, aki szívesen játszik Pokémonnal is, nem tudtam nem a zsebszörnyekre asszociálni. Mindenesetre jó alkalom volt, hogy kipróbáljam. Meg életemben először igyek Bubble Tea-t is.Tempurás PokéBowl-t ettem, mellé málnás Bubble Tea-t is. Isteni volt, hogy hagyattam ki eddig a Bubble Tea-t?

Végülis arról van szó, hogy Sushi rizsre tesznek zöldségeket, öntetet, illetve a megfelelő húst. Az szerencse volt, hogy nemcsak evőpálcikát hoztak, hanem villát is, mert volt benne hagyma is, és azt villával ettem, mert evőpálcikával csak a hagymát tudtam enni, és semmilyen módon nem szeretem a hagymát érezni a számban, mert aztán nehezen tudok megszabaulni tőle. Úgyhogy azt a részt villával, hogy a többi elnyomja a hagyma ízét. Itt meséltem nekik magamról, hogy mennek a mindennapjaim, merre voltam, illetve hogyan tervezem a jövőmet. Illetve beszélgettünk a botrányosra sikeredett nyári MondoCon-ról is, illetve pár animéről is. Ennek kapcsán beszélgettünk különböző Netflix sorozatokról. Elmondásuk szerint messze nem annyira rossz a Cowboy Bebop élőszereplős sorozat, mint ahogy sokan mondták, bár hozzátették, hogy ők maguk soha nem voltak igazán a sorozat rajongói, talán ezért sem érintette őket annyira érzékenyen a sorozatba beiktatott változtatások. Illetve ajánlottak még két holland sorozatot. Az egyik a Dirty Lines, ahol egy testvérpáros telefonszexvonalat működtetnek. A vállalkozás sikeres, de óriási bajjal is jár, és hogy ebből hogy jönnek ki? A másik az Ares, amely egy misztikus horror. Itt egy egyetemi hallgató lesz egy különleges közösség tagja, annak rejtelmeiről szól a sorozat. Ez rejti az izgalmat. Elmentettem mind a hármat a listámba, szerintem megnézem majd őket. De nem hiszem, hogy manapság, mert még a napi anime adagomat is csökkentettem a VB miatt.

Az étterem után sétáltunk a környéken. Tukeinonék is olyanok, hogy fényképeznek, ha találnak a szabadban egy jó kompozíciót vagy témát. Ennek fényében sétáltunk és beszélgettünk. Az egyik fő téma a Foci VB volt, és hogy milyen kiváló alkalom volt most meglátogatni a japán múzeumot, hiszen japánok bravúros győzelmet arattak a németek ellen. Fantasztikus játék volt, főleg annak fényében, hogy egyre több japán játékos játszik német és holland klubokban, ami utalás lehet arra, hogy fellendülőben van a japán foci. Nem mellesleg állítólag a japán csapat mezét a Blue Lock mangakája tervezte. Ez egy focis sportmanga, most megy belőle az anime, amit nézek is. Meglehetősen érdekes ez a Squid Game-féle koncepció, a baj az, hogy a rendszer egy hazugságra épül. Merthogy azért építették fel a 21. századi spártai rendszert, mert a japán csapat a 2018-as Labdarúgó Világbajnokságon csúfosan leszerepelt, ezért megreformálják a japán focit. Viszont ez így nem igaz, mert a japánok a nyolcaddöntőig jutottak, és soha egy VB-n nem szerepeltek ennél jobban. Ehhez képest úgy adják elő ezt a csúfos vereséget, mintha Japán a világbajnoki címek sorozatát tudhatja magáénak, ehhez képest 2018-ban a csoportkörből 0 ponttal estek volna ki. A koncepció nem rossz, de az alaptörténet borzalmasan sántít. Egyébként a németeknek lenne oka egy Blue Lock-féle rendszerre, hiszen, ha idén nem jutnak tovább, akkor ez lesz a sorozatban a második olyan VB, ahol már a csoportkörben kiesnek a németek, és ilyen velük még nem fordult elő. És ezt megélni több világbajnoki címmel a zsebükben...
Egyébként ma lement a japán meccs Costa Rica ellen, és ugyan megvolt bennem a gondolat, hogy nagyon szép volt a németek elleni győzelem, van esély Costa Rica ellen is, de azért nyugtával dicsérjük a napot. Sajnos bejött... Costa Rica ellen 1-0-lal vesztett a japán csapat. Azt volt rossz látni, hogy a kapunál annyit hezitáltak a japánok, hogy addigra többen is értek a Costa Rica-i csapatból. Felállítják a védelmüket, onnantól már bravúr kell, hogy betaláljanak a kapuba. Nem vagyok szakértő, csak casual nézek focit, de annyit már láttam, hogy meglássak dolgokat. Most már sajnos számolgatni kell, hogy juthatnak tovább a japánok. A németeknek biztos veszíteni kell a spanyolok ellen (amire van reális esély), illetve a németeknek meg kell nyerni a Costa Rica elleni meccset, és még akkor is Japánnak meg kell azt csinálni, hogy még ha ki is kapnak a spanyolok ellen (amire szintén van reális esély), akkor se nagy gólkülönbségel. Így lesz 9-3-3-3 pont az eredmény, és Japán gólkülönbséggel második lehet, így juthat tovább. Munkás lesz, az biztos.

De visszatérve a tegnapi napra, még elsétáltunk a CeX-be, ott szétnéztünk, majd felmentünk arra a kastélyra, melynek tetején elég jól belátható a város. Itt 2020 februárjában voltunk és most is csodálatosnak tartom, hogy ez van. Mivel láthatóan már sötétedett, ezért innen már hazaindultunk. Ők a kocsijukhoz mentek, én meg a vonathoz. Nekik is nagyon tetszett a kiállítás, ők is mást kaptak, mint amit vártak, de elnyerte a tetszésüket, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő kiállításra is együtt megyünk. Elbúcsúztunk egymástól, én mentem a vonathoz. Nagyon jó volt ez a nap, örülök, hogy így összejött.

A vonat 17.53-kor indult, és persze a visszaút is tovább tartott, mint szokott. A visszafele úton a Ready Player Two könyvet olvastam. Ez is olyan mű, amely megítélésem szerint lényegesen jobb, mint amilyenek az átlagértékelések. Én nagyon élvezem és van annyira izgalmas, mint az első könyv. Meg tetszettek az utalások is retro kultúrából, bár a döntő többségükkel nem tudok azonosulni, mert főleg a '80-as évek filmjeiből idéz, amikkel igencsak hadilábon állok. Keveset láttam közülük. De ez nekem nem von le semmit a könyv élvezeti értékéből. Utrecht-nél most is kellett várni egy kicsit, de aztán kb. 8 perc alatt eljutott Driebergen-Zeist állomásig, ahonnan busz vitt a végállomásomig. Nagyon sokan vártunk a buszra, több buszt is útnak állítottak. Az tetszett, hogy az alapján választották szét az utasokat, hogy az egyik buszra azok szálljanak fel, akik Ede-Wageningen állomásig mennek, a másikra meg azok, akik Arnhemig. Így gondolom, az a busz, amelyik Arnhemig ment, az meg se állt a végállomásig. Én persze csak Ede-Wageningen állomásig mentem. A buszon a Fuuka 6. részét néztem meg, hogy szabadulnék már meg ettől a sorozattól. Bár az volt az érdekes, hogy ahogy néztem a mellettem ülő utasra, ő a telefonján meg a Hunter x Hunter egyik epizódját nézte. Na mondom magamban, egyikünk nagyobb borzalmat néz, mint a másikunk. A busz rendben eljutott Ede-Wageningen-ig, innen még kb. 35 perc biciklivel haza. Feltöltött ez a nap, remélhetőleg lesz még ilyenkre alkalom.

• SieboldHuis - Japán múzeum
• Leiden (a többi régebbi képekkel itt vannak az újak is)

Szinte a semmiből bukkant fel a Pokémon magazin Magyarországon. Én legalábbis semmi előjelét nem láttam a magazin megjelenésének. A Tesco újságos részlegénél láttam meg, és igencsak meglepett, hogy miket nem lehet felénk kapni. De már első ránézésre is látszott, hogy nem én vagyok a célközönsége, de azért közelebbről is szemügyre vettem. Hogy ilyenek vannak írva a címlapon, hogy "Tudsz úgy élni, mint Pikachu?" önmagában érzékelteti, hogy 3-8 év körüli korosztály a célközönség. Ez még épp elmegy, de a felesleges melléknevek használatát rettenetesen utálom. Ráadásul kettő is van belőle: "LENYŰGÖZŐ poszterek" vagy "ŐRÜLETES képregény". Ezeket általában mind figyelmen kívül szoktam hagyni, nem hagyom, hogy ilyen melléknevek használatával befolyásoljanak.

Akkor egyébként vissza is tettem az újságot, de aztán bagszi a videójában részletesen kiemelezte a magazint és csak rávett arra, hogy megvegyem.

Jó reklámot csinált a magazinnak, effektív nagyon becsülöm bagsziban, hogy idén lesz 16. éve is ismerem őt, és talán nem túlzok, ha azt írom, hogy kihozta saját magából a legtöbbet. De azért is nézem szívesen a videóit, mert a beszédstílusában fellelhető az egyénisége. Semmilyen "Youtuber-trendet" nem követ, ő a való életben is tényleg ilyen. És mivel szerethető a stílusa, ezért nagy népszerűségnek örvend, én pedig arra vagyok hivatott, hogy ezt növeljem.

Nos, ennyi reklám után lássuk, hogy én milyennek látom a magazint. Igazából, ha úgy nézzük, hogy egy bizonyos korosztálynak szól, akkor rendben van. Olyan, mint egy foglalkoztatókönyv, csak Pokémon-módra. Keress meg x típusú Pokémont, színezd ki a rajzot, feladatok, melyek által olyan lehetsz, mint egy Pokémon, vagy mint egy csúcsedző meg ilyenek... Igazából a jelen papírárak fényében nem vészes az 1290 forintos ár. Bár az vicces volt, amikor megmutattam a barátaimnak, Fantos kérdezte, hogy "Szóval mi a fenét tudnak abba a magazinba rakni amiről nem kapsz több infót az interneten?" Jogos a kérdés, de igazából könnyű rá válaszolni. Az internetnek nincs nyomdaillata. Én meg imádom a nyomdaillatot. Illetve igazából az egész magazinnak olyan kellemes légköre van. Megvan benne az a tipikus Pokémonos hangulatvilág. Lapozgatása közben olyan érzésem volt, hogy miért is ne lehetnék egy pár percig gyerek, és lapozgathatnám önfeledten a magazint? Egyébként a benne lévő ajándékkártyák közül bagszi elmondása szerint ez egy sample pakk, amibe max. 10 féle kártya van. Na most én úgy jártam, hogy pont az a három kártya volt a csomagban, amit bagszi bontott.

Ezek közül Chimchart kifejezetten szeretem, a Diamond / Pearl-ben őt választanám kezdőpokémonnak.

A poszterek viszont eléggé idétlenek (ha szabad nekem is jelzőt használni), kettő közülük ugyanis úgy van egy belső oldalon, hogy ki kell vágni (a hátsó oldal tartalnának kárára), ráadásul ügyesen elhallgatták azt, hogy van egy negyedik poszter is a magazinban, ami speciel középen van, amit tehát ki lehet venni, (annak hátulján a harmadik poszter, így nem vész el tartalom). Ráadásul az a legjobb poszter. Tehát pont azt a posztert nem promotálták, a címlapon, amelyik esetleg megérdemelheti a LENYŰGÖZŐ jelzőt. Pikachu és Eevee vannak rajta, ahol egymás mellett örülnek valaminek. Aranyosak. A belső tartalom relatíve rendben van, bár ha valaki ki akarja tenni mindegyik posztert a falára, valamint ki akarja vágni a szintén magazinban lévő oklevelet, annak érdemes még egy példányt megvenni az újságból. Persze, van egy oklevél is az újságban, amit akkor töltethetsz ki, ha teljesítetted mindegyik feladatot, hogy igazi csúcsedző legyél. Értitek, csúcsedző! Egyébként aranyos feladatok vannak benne, enyhén nevelő hatásúak is. A képregény egyébként állítólag az egyik Pokémon epizódot dolgozza fel. Alapvetően nem rossz, két súlyos hibája van: 1. Itt-ott borzalmas a stilisztika. 2. Semmilyen titokra nem derül fény Scorbunny-ról... Hacsak nem az a titok, hogy Ash és Goh közül melyikük edzője akar lenni.

Ahogy elnéztem, havi megjelenésű lesz ez a magazin, ami egyébként egy lengyel licensz. Bagszi még annak is utánajárt, hogy van-e máshol ugyanez a magazin, és egy lengyel változatot talált belőle. Írva is vagyon az impresszumban, hogy Lengyelországban nyomtatták. Olyannyira külföldi, hogy csak egyetlen magyar nevet találni az impresszumban, aki fordította a lapot: Priszlinger Tamás. Hellyel-közzel jó munkát végzett, bár egy pár elnevezés furcsa volt nekem is, bagszi, meg mint igazi Pokémon rajongó, ezeket érzékenyebben vette. Meg a képregény stilisztikája. De a nagyja azért rendben volt. Igazából azért lehet esetleg jó húzás, mert azok, akik gyerekként nézték az RTL Klubon az Pokémon első évadait, ők most szülőkorban vannak, az ő gyereküknek lehet jó. Én ha olyan nagy Pokémon rajongó lettem volna (de én szimplán csak szerettem), illetve lenne gyerekem (még nincs, de szeretnék néhány éven belül), akkor neki biztos megvenném, hogy megmutassam, hogy miért rajongott az apja gyerekkorában. Egyébként meg kíváncsi vagyok, mennyire életképes a magazin. Ötletnek jó, a hibákat mindenképp érdemes lenne javítani, de egyébként érzékelhető benne az a Pokémonos hangulat, úgyhogy talán még annak is lehet ajánlani, aki szereti a Pokémon feelinget.

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

Nagyon rég lehetett hallani MAT-os rendezvényről, egyáltalán arról, hogy a MAT bárhol is aktív lenne, ezért is örültem az AnimePiacnak. Na meg nem utolsósorban kiváló lehetőség arra, hogy néhány Haikyuu!!-s cuccot beszerezzek. Elsősorban mangára, figurára számítok, extrémebb esetben anime DVD, OST CD.

9-kor ébredtem fel. Ahogy összekészülődtem, már el is indultam. A metrópótló busszal mentem el a Klinikákig, itt van a közelben a Leövey Klára Gimnázium. 500 forint volt a jegy ára, a piac pedig a gimnázium 2. emeletén volt két teremben. Nagyon tetszett a kínálat. Volt, aki a használt cuccait hozta el eladásra, de legalább ilyen arányban voltak egyedi készítésű termékek is. Egyébként szívesen veszek fan made Haikyuu!!-s cuccot is, ha az rendben van. A "rendben van" alatt meg azt értem, hogy például a rajz nagyon szép, igényes, vagy ami rá van nyomtatva a termékre, az ha nem is hivatalos artwork, de a lehető leginkább hasonlít az eredetihez. Mert láttam például Haikyuu!! füzetet, meg volt ott még valami, amin Hinata Shouyou volt, de az a rajz inkább egy kezdő rajzos munkájára emlékeztetett. Jó eséllyel az eladó maga csinálta, nekem eléggé igénytelen munkának tűnt. Ha saját készítésű munkákat adnék el, én azt csak úgy tenném, hogy a mű a lehető leginkább hasonlítson az eredetihez.

És ennyit a kritikákról. Összességében jól éreztem magam, és önmagában az, hogy MAT-os rendezvény volt, már-már nosztalgikus volt. Annyira más volt a légkör, és nem feltétlen a helyszín miatt, vagy mert kevesen voltak (bár ahhoz képest egész jó volt a létszám), hanem mert az egész olyan kellemes, nyugodt volt. Itt is találkoztam néhány ismerőssel. Animagazinosok: Catrin, Hirotaka, most találkoztam először Iskariotes-szal, akivel Twitteren szoktam néha beszélgetni. Aztán itt volt még bagszi szervezőként, meg rengeteg sok Pokémonos relikviával. Meglepődtem, és jó volt látni, hogy mekkora kereslet van még most is a Pokémonok iránt. Mindig voltak nála, mindig volt kinek segítenie, és sokat el is adott. Meg hozott TV-t, vele Nintendo Switch-et az összes játékával. Elsősorban Pokémonnal játszottak, de volt Mario Kart 8 Deluxe és Super Smash Bros. Ultimate is.

Volt kvíz, aminek legtöbb pontot elérői szintén nyereményben részesültek. Én biztos, hogy nem, de nagyon jó volt. Hogy milyen animékből volt kérdés, nagyon jól érzékeltette, hogy MAT-os volt. Ugyanis olyan animékből voltak kérdések, melyek inkább retrók, vagy inkább a felnőtt korosztálynak szólnak. Tehát tipikusan az igényesebb anime kedvelőknek szánták ezt a kérdőívet. Egy-két trendi anime is helyet kapott, és nagyon remélem, hogy a 12. kérdésre adott válasz melletti extra információt plusz ponttal jutalmazzák. És most tűnt fel, hogy a 11-es kérdést kihagytam. Valószínűleg a 10. kérdés után úgy megörültem annak, hogy Haikyuu!!-s kérdést láttam, hogy át is ugrottam a 11-eset. Amúgy ne használjátok puskának, a nagyját betippeltem.

Azért sikerült néhány Haikyuu!!-s cuccot találni, és ami menőség, hogy mind eredeti.

A magazinokat találtam meg először, 800 Ft volt darabja. Japán animés újság, nagyon jók. Nagyon jól visszaadják az animés japános hangulatvilágot, és hát miután 2014-es mind a kettő, amikor újdonság volt a Haikyuu!!, ezért tele van a magazin az animével. Olvasni meg majd fogom tudni, folyamatosan tanulok japánul. Aztán, van még egy apró Hinata figura, így megvan az apró Kageyama figura párja. A Kageyama telefondísz, amivel már többször találkoztam CDJapan-en, és egy nagyobb Hinata táskadísz, aminek hátuljára rá lehet írni a nevünket címünket, telefonszámunkat, ha elhagytuk volna. Nyilván nem fogom felhasználni, gyűjteménybe vettem.

És lassan kezd úgy festeni, hogy nem lesz elég egy polc a Haikyuu!!-s relikviáknak:

Egyébként sem terveztem egy polcnál megállni, sőt, egy könyvespolcnál sem, úgyhogy ez még nagyon kezdő szintű gyűjtemény. De már mondhatom, hogy tartok valahol.

Az AnimePiac, mint MAT-os rendezvény nagyon jó volt, még sok ilyet!

Régóta tudok már az Ayakashi-ról, de csak most szántam rá magam, hogy megnézzem. Az endingjét ismerem régóta, annak szövegét ugyanis Okui Masami írta, valamint háttérvokálozik is benne, és felénekelte a Self Satisfaction albumára. Kagaribi a dal címe, és egy végtelenül kellemes hangulatú ballada. Van benne melankólia is, mert magányról, hiányérzetről szól, de mintha "táncolna" az érzésben, megéli azt. KAORI az eredeti előadó, akinek neve ismerős lehet azoknak, akik követik japánul (is) a Pokémont, ugyanis a 3. generációban ő volt Haruka (May) seiyuu-ja. Egy character songot is felénekelt neki, ami meglehetősen jóra sikeredett. Seiyuu-nak jó, énekesnői karrierjét ne nagyon erőltesse. Tud érzelmeket énekelni, van technikája, csak veleszületett hangja nincs. És mint annyiszor, Okui Masami most is azt csinálta, hogy tökéletesen felénekelte a dalt. KAORI bevitte a maga énektechnikáját a dalba, de az az érdekes, hogy Okui Masami-nál azt érzem, hogy neki nem kell semmilyen technikai tudás, spontán képes olyan érzelmeket kiénekelni, hogy az úgy gyönyörű, ahogy van.

Ennek alapján arra számítottam, hogy inkább egy felnőtteknek való Slice of Life anime lesz, ahol nemcsak az lesz, hogy két középiskolás egymásba szeret, hanem az élet komolyabb dolgairól fog szólni, ami húszas-harmincas korosztályt érinti. Ehhez képest kapunk egy horrort. Vagyis inkább az eleje durva, aztán átmegy emberfeletti témába. Eredetileg Visual Novel-ként jelent meg az Ayakashi, majd készült belőle egy két kötetes manga és egy 12 részes anime. Ami érdekesség, hogy a manga és az anime szinte egyszerre jött ki. Ez ritkaságnak számít, bár gondolom, mivel ott volt az alaptörténet videojáték formájában, ezért azáltal lett sikeres a történet, nem úgy, mint azoknál az animéknél, melyekből előbb manga jelent meg, és várnak vele évekig, amíg befut, és utána megcsinálják az animét belőle.

De miről is van szó? Az Ayakashi egy élősködő faj. Birtokosai szuperképességekkel rendelkeznek, ám ennek az az ára, hogy ezek a képességek magasan meghaladják az átlag ember erejét, ami elbír, ezért a képességük felemészti őket, és nagyon korán meghalnak. Ugyanezt a képességet birtokolja Kusaka Yuu is, aki depresszióba esik, miután gyerekkori barátja meghalt. Viszont a középiskolába, ahova került, összetalálkozik egy lánnyal, Yoake Eimu-vel, aki szintén Ayakashi. Eimu feladatul kapta, hogy védelmezze Yuu-t, így kerülnek kapcsolatba egymással. A fiú némileg ellensúlyozza az anime durva mivoltát, ugyanis egy rendkívül kedves és érzékeny srác, aki bár annyira nem emózik (és ez nagy előnye az animének), mégis lehet érzékelni, hogy belül nagyon megszenvedi, hogy birtokában van ennek a képességnek. Fokozatosan ismeri fel természetfeletti képességét, és érdekes, hogy ahogy megyünk előre az animében, úgy lesz egyre kevésbé horrorisztikus, és átmegy az egész természetfeletti harcba. Mert hát van miért harcolni, ugyanis vannak rajtuk kívül néhányan, akik szintén birtokosai ennek a képességnek (élősködő fajnak), csak ők nem törődnek bele abba, hogy korán halnak, és az erejük felemészti őket. Könnyen kitalálhatók, hogy ők lesznek a negatív főhősök. Embereket tesznek parazitává maguk körül, ők lesznek a csatlósok. Így Yuu dolga igencsak nehéz lesz, ha le akarja győzni a gonoszt.

Alapvetően nem rossz anime, inkább az, hogy nem tudtam azonosulni a szereplőkkel teljes mértékig. Mert különben azon rövid animék közé tartozik, melynek jó története van, jó a történetvezetés is, tehát jól fel van építve, és logikusan halad előre a történet, ráadásul a karakterek érzelmi világát is megismerhetjük. Az pedig ritka, hogy egy 12-13 részes anime ennyire komplex. Külön érdekesség, hogy Yoake Eimu seiyuu-ja Mizuki Nana, akinek a munkásságában annyira nem vagyok jártas, de itt ő nyújtja a legemlékezetesebb alakítást. De hol? Mizuki Nana mondja fel Eimu hangján, hogy kik szponzorálták az animét, és azt olyan erotikus, vágyakozó hangon teszi, hogy zavarba ejtő volt minden egyes rész elején és végén hallgatni. Egyébként jól állt Mizuki Nanának ez a melankolikus hang, amivel Eimu-nek különözte a hangját. Az opening (Ayane: Cloudier Sky) jobban visszaadja az anime horror-mivoltát. És tisztára olyan a hangszerelése, mintha az I've Sound írta volna meg a dalt. Trance-es hatású dal, némi elektromos gitárral. Hasonlított a Higurashi no Naku Koro ni openingjére. Annál talán még jobb is, mert az Ayakashi openingnek emlékezetesebb a dallama, jobban megmaradt bennem. Az ending inkább Kusaka Yuu belső érzésvilágát jeleníti meg dal formájában.

Érdemes egy próbát tenni vele, aki tud azonosulni a szereplőkkel, vagy a történettel, és nem zavarja a durva jelenetek, az imádni fogja ezt az animét.