Majdnem álmatlan jubileumi Pokémon találkozó

2015. december 05. 22:57 - supermario4ever

Azért annyira nem álmatlan, mert aludtam 2 órát, de az inkább felületes volt, hogy azért mégis csak legyen valami, amúgy 0:45 óta ébren vagyok. Eltöltöttem otthon az időt, bár ahhoz nem volt már erőm, hogy pontosítsam Yonekura Chihiro: Seize the Days dalának romanizálását. Ugyanis ezek nem konkrétan az én munkáim, ennyire még nem tudok japánul. Úgy van, hogy fent van egy japán weboldalon a kanji dalszöveg, és ezt a Nihongo J-talk oldal segítségével romanizálom. Ezt javítgatom, ahol a ragozás külön van, ott egybe teszem, meghallgatom a dalt, hogy a jó olvasatot romanizálta. Egy kanjinak ugyanis több olvasata van, és gyakran előfordul, hogy egy dal esetében nem azt hozza be, amit énekelnek. És ez nem feltétlen a fordító hibája, az általában a legtöbbször használt olvasatot hozza be. Azt hiszem egy ALI PROJECT dal okán beszéltük Leeával a karaoke fórumon, hogy az énekesek sokszor a legritkábban használt, vagy legfurcsább olvasatot éneklik. Ezeket még ő is csak hallgatás után tudja romanizálni, pedig ő aztán igazán tudja a nyelvet.

Szóval nagyon szeretem ezt a dalt, és legyen átkozott a BEST OF CHIHIROX II album, ennyire még soha nem voltam az énekesnő hatása alatt. És maga a romaji szöveg megvan, csak itt most az a hiba, hogy több kanjit nem ismert fel, ezért azokat meghagyta. Majd pontosítani kell, és végighallgatni, hogy rendben van-e. Gondolkodtam azon, hogy megcsináljam-e a kfn-t belőle, de annyira éber akkor nem voltam. Próbáltam még visszaaludni, de sikertelen kísérlet után úgy döntöttem, hogy inkább Wii U-n játszok. Mario Kart 8 és Super Mario All-Stars. Most volt az első alkalom, amikor Grand Prix-n kipróbáltam a 200cc-t. Nem 60 pontos (maximális) eredménnyel, de csodák csodájára 1. helyen végeztem a Mushroom Cup-on. Ez már tényleg nagyon nehéz, okosan kell driftelni, mert nagyon gyorsak már a kocsik és motorok, és nagy ívben veszi be a kanyart. Az éles kanyarok esetében szinte esélytelen, hogy ne úgy vegyük be, hogy nem ütközünk falnak. Így a 48 pontos győzelem nagyon szép teljesítmény. A Super Mario All-Stars esetében meg akartam nézni, hogy mutat nagyobb méretű Full HD TV-n egy Super Nintendo játék. A fekete péntek keretében vettünk egy 32”-es Samsung Full HD (nem okos) TV-t. Nagyon szép a képe, a HD TV adások és a Wii U játékoknak csodálatos a képük. Csak a SNES játékok már nem annyira szépek, mert látszanak a pixelek, és ugyan nem veszi el a játékélményt, de érdekes nagyképernyőn látni a pixeleket. Szabad szemmel le lehet rajzolni Mariót, és a pályaelemeket akár Paintben is. Olyan sokat nem játszottam, inkább szemléltetésképp néztem meg. Meg azért az idő is haladt.

De azért érdekes volt, hogy értem el az 5.30-as vonatot. 4.45-kor indultam el, mert be akartam menni a Tescóba, ami 5 órakor nyit, akartam venni csokimikulást magamnak. Még korábban kinéztem magamnak egy Kinder csokimikulást, és elhatároztam, hogy 5-én hajnalban veszek magamnak egyet. De sajnos egy sem maradt belőle. Sokat vacilláltam, mert nagyon megfogyatkozott a csokimikulás-kínálat, de mindenképp akartam magamnak egyet. Miért is ne ünnepelhetném meg a mikulást magamnak 29 évesen is? De találtam 3 db. kis csokimikulás szettet, szintén kinder. Ár-érték arányában drágább, de hát egy évben egyszer van mikulás, miért is ne engedhetném meg magamnak? Megfogadtam magamban, hogy masszát soha nem veszek, nagyon kellemetlen íze van, és émelygős. Inkább megveszem a drágábbat, de tudom, hogy az jó. Szóval kifizettem, és elindultam a vasútállomás felé. Még mindig nagyon fel van dúlva a környéke, de az utolsó „simításokat” csinálják, állítólag jövő év elejére kész lesz a békéscsabai vasútállomás. Végülis látszik a vége, mert szép már így is, de még mindig sok munka van, és nehézkes a közlekedés a környéken. Bár siettem, végig figyeltem az időt, eleinte az volt, hogy van még idő, nem kell annyira sietni, később meg már éreztem, hogy szorít az idő, a végére meg már esélytelennek láttam, hogy elérem a vonatot. És annak ellenére, hogy kerülőt kell tenni, még éppen sikerült.

Szokás szerint tele volt a vonat, és ez csak megerősített azon döntésemben, hogy átszálljak Szolnokon. Egyrészt megnéztem, hogy annál a régi könyvesbódénál van-e régi Garfield magazin (1996. decemberi szám kerestetik), valamint reménykedtem abban, hogy a zónázó vonat, ami a Keletibe megy, az új, menő vonat lesz. Garfield ugyan nem volt, de menő vonaton utaztam. 8 órakor indult el, addig laptopon néztem Jóbarátokat, Garfield és barátait. Utána az új Csernus Imre könyvet olvastam. Jó volt, kényelmesen telt el az idő.

9.45 körül érkeztem meg Pestre. Szerencsére nem kellett sokat utazni, a Blaha Lujza téren a Művészeti Szintben volt az animepiac és a Pokémon találkozó. A belépő 800 forint volt, az egész rendezvény nem volt nagy helyen, mégis azt gondolom, hogy ahhoz képest meglepően sokan voltak. A vásáron néhányszor végigmentem, de igazából az animés cuccok már korántsem mozgatnak meg annyira, mint régebben. Néhány japán CD-t láttam, de egyáltalán nem az én stílusom voltak, úgyhogy nem is vettem semmit. A Pokémon találkozó egy külön nagyobb teremben volt, ami meglepett, hogy TV-k is ki voltak állítva, meg asztali konzolok. Super Nintendo, Nintendo 64, GameCube és Wii U. A SNES-ben Game Boy Player, benne Pokémon Blue, a N64-ben Pokémon Stadium 2, GC-ben pedig Pokémon Colosseum. A Wii U-s játékot nem ismertem fel. Én úgy le is parkoltam a Super Nintendónál, és nagyjából ott időztem egész nap. Persze azért megjelent néhány ismerős. Többek között Krisi, Ninty, Truner, Norbi, LL és persze bagszi. És ott volt még balko67, aki mellém telepedett le. Így lényegében együtt töltöttük az időt. Az volt jó, amikor Sparrow hozta a Nintendo 3DS-ét a Zelda Triforce Heroes-zal, és azzal játszottunk hárman. Nagyon jó kis kooperatív játék, jó volt összhangban dolgozni, és jót nevettünk egymás szerencsétlenkedésén, az ugyanis mindnyájunkra kihatással volt. Jelölt lett ez a játék a listámon. Be is adta a végén, hogy rámehetek eShop-ra, hogy megvehessem. Ravasz, nagyon ravasz. Amúgy hangulatos, a legjobb többjátékos Zelda, amivel eddig játszottam. És talán pont azért tetszik ennyire, mert összhangban kell dolgozni, és viccessé tette a játékot, hogy az egyikünk ballépése mindnyájunkra kihatással volt. Aztán jöttek mások, balko velük Smash Bros-ozott 3DS-en, én meg addig SNES-en nyomtam a Pokémon Blue-t.

Érdekes volt, mert először a srác neve POKÉCON volt, akit irányítottunk, viszont a rivális nevén kicsit megrökönyödtem. Nem írom ki, mert eléggé durva, de van tippem, hogy ki adta neki azt a nevet… Szóval elvoltam vele, nagyon tetszett. Aztán elmentem egyszer körbenézni, és amikor visszamentem, meglepve tapasztalom, hogy valaki resetet nyomott, ez a mentés törlődött, és az én ősrégi mentésem tért vissza. Ugyanis azt a Blue-t én adtam el bagszinak, azért nem tetszett, mert amerikai, és én csak európai játékot gyűjtök. Mindenesetre nosztalgiáztam egyet a régi mentésemmel. 40-es szintű Blastoise, 16-os szintű Bellsprout, 6-os szintű Caterpie és 5-ös szintű Pidgey volt, ha jól emlékszem. Igen, abban az időben még egy Pokémonra fókuszáltam, ahogy írtam erről régebben, aztán rájöttem, hogy ez nagy hiba volt. De a játékot most is nagyon szeretem, és alig várom, hogy megjelenjen jövő február végén Nintendo 3DS Virtual Console-ra, megveszem mind a három változatot (ha nem lesz extrém drága, akkor egyszerre).

Aztán nézelődtem, meg amikor nem volt kajám, akkor lementem a közeli SPAR-ba. Kíváncsi voltam, hogy itt kapható-e az a Kinder csokimikulás, amit annyira kerestem, és bizony volt… Vacilláltam rajta egy kicsit, de aztán ezzel is úgy voltam, hogy csak egyszer van ezen a világon 2015. december 5-e, holnap mikulás, rúgjunk ki a hámból. Enyém lett. Készültem lelkiekben erre a napra, mert eredetileg én javasoltam bagszinak, hogy a következő Nintendo találkozók legyenek október 3-án és december 5-én. Bár a Nintendo találkozók elmaradtak, de a Pokémon találkozók erre a napra, és ha számított a javaslatom, akkor hálás vagyok bagszinak, hogy figyelembe vette a kérésemet. Szóval csokimikulás-özön ezen a csodaszép mikulás előtti napon. Az egyik kis mikulást odaadtam bagszinak apróságként, tegnap volt a névnapja. Amúgy a rendezvény szervezettebb és komolyabb volt, volt bajnokság, TCG verseny, kvíz. Azt sajnálom, hogy a tervezett előadás elmaradt, de sajnos azt már nem sikerült összeállítania bagszinak. Az azért szép lett volna, hogy 50. Pokémon találkozó és a Bagszipoke weboldal 15 éves, és ennek alkalmából tart egy előadást. A Pokémon Origins viszont furcsa volt. Erre csinált magyar feliratot. Kicsit zanzásítva ez az eredeti Pokémon kezdeti történetek felújítva, más karakterekkel, úgy is mint Red és Blue. Brock nagyon furcsán nézett ki, és a rakéta csapatot sem Jessie és James alkották, hanem mezei rakéták. Érdekes volt, kicsit lelketlennek tűnt, de érdemes volt megnézni. Meg sok Pokémon videoklip, AMV, úgyhogy nem unatkoztunk. Természetesen Matsumoto Rica is megszólalt. Jól éreztem magam, jó volt minden, érdemes volt belefektetni a munkát.

Volt egy vicces momentum, amikor megismerkedtem egy testvérpárossal, odaült mellénk egy ázsiai fiú és lány, játszottak a Pokémon Blue-val és nagyban gondolkodtunk, hogy vajon milyen nyelven beszélhettek. Nem ismertem fel szavakat, ezért nem gondoltam, hogy japán lenne. Nem is szaggatott, tehát nem is kínai, nem is „franciásan” szaggatott, ezért nem is vietnami, csak koreai lehet, mert ők azok, akik még folyamatosan beszélnek. A vicc az volt, hogy az egyik srác letöltötte a telefonjára a Google Translate alkalmazást, és elindította a beszédfelismerést, azt beszéltük, hogy ha szolidan melléjük tartom, akkor hátha kiderül, milyen nyelven beszéltek. Volt mindenféle zaj, meg azért tudtam én is, hol a határ, ezért nem jártunk sikerrel, de jól szórakoztunk az eseten. Aztán tombolasorsolás, és részemről vége is, mert a 18.10-es vonattal azért szeretnék hazajutni. Sikerült is elérni. Itt az 1997-es Játék határok nélkül 2. elődöntőjét néztem meg. Aztán haza is értem. Nagyon jó volt ez a nap, az utóbbi időkben több nehézség is ért, ami miatt nem voltam lelkes a találkozó miatt, a végeredmény annyival jobb lett.

Készült néhány kép, azok itt tekinthetők meg.

Szólj hozzá!

Saját készítésű Super Mario Bros. 3 boxart

2012. február 19. 11:39 - supermario4ever

Ismét Mario Paint-et ragadtam, most ez sült ki belőle:

Most mondjátok, hogy nem szép! Na jó, legyünk realisták, nem egy mestermű, de annyira élveztem csinálni, hogy már csak azért is közszemlére teszem. Az angol cím alá kiírtam japánul. Majdnem teljesen fejből, ugyanis a Brothers japán megfelelőjében nem voltam teljesen biztos, de így is meglepett a japán dobozon "burazaazu" van írva, azt hittem, hogy "buradaazu" lesz. Ilyen japánul: スーパーマリオブラザーズ 3 tehát "sup... Ja, és akkor most látom, hogy az első két katakana után is lehagytam a hosszú szótagjelzőt. -_- Na mindegy, tehát: "suupaamarioburazaazu san" san = 3. Este megint mást próbálok meg. Ugyanis van 16×16 kockatábla, abban lehet pixeles képeket rajzolni, csinálok régebbi Mario játékok sprite-aiból képet.

1 komment

Konzol Magazin 2012. február

2012. február 18. 23:48 - supermario4ever

Ma megvettem a Konzol magazin 2012. februári számát. Kíváncsi voltam az újdonságokra, ugyanis hosszabb szünet (2 havi) után jelent meg a legújabb szám, több változást is ígértek benne. Nem alakult át teljesen a magazin, de jókat csináltak. Most épp, csak átfutottam az újságot, hogy milyen. Saját értékelőrendszert hoztak létre, az alábbiak alapján: Vizualitás, Audio, Kezelhetőség, Tartalom, Élvezeti faktor. Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint az 576 Konzolé anno, csak átnevezve: Vizualitás = Grafika, Audio = Zene / Hang, Kezelhetőség = Játszhatóság, Tartalom = Szavatosság, Élvezeti faktor = Hangulat. De jó, hogy ők is használnak ilyen gyorsértékelőt, mert így azonnal lehet látni, milyen az adott játék. Viszont, ami nem tetszik, hogy újabban azt is kiírják, hogy az adott játék kapható-e a Console Corner-ben, vagy sem. Az már az első számtól kezdve nyilvánvaló volt, hogy partneri kapcsolat van a magazin és a konzolbolt között, és az az egyetlen üzlet, az újságosok, és a Tesco mellett, ahol lehet kapni az újságot, de hogy ezt kiírják, felesleges, mert minden egyes játéknál (direkt figyeltem) ott van, hogy igen. Ha őszinte akarok lenni, idétlen reklámnak tartom. Új témakor, ezentúl az animékkel is foglalkoznak. Ez jó ötlet, mert elég nagy átfedés van az animék és a videojátékok között, elég csak az adaptációkra gondolni. Ebben a számban 4 oldalas animetörténelem van. Egyelőre ennyit tudok mondani az újságról, a tartalmi részéről majd csak akkor tudok nyilatkozni, ha elolvastam több cikket is.

Ma este nyomdákkal alkottam képet a Mario Paint-ben. A címe legyen esti séta a Dinosaur Land-ben:

Igen, itt a csillagok az égitest-mivoltukban funkcionálnak, a tulipánokat nem eszi meg Mario, hogy Tűz Mario legyen általuk, az almák meg lehullottak a távolban levő fákról. Koopa Troopa meg amolyan The Legend of Zelda "It's a secret to everyone"-féle moblin. Yoshi kicsinyét is magával hozta, sajnos ülő Mariót nem találtam. Jobb oldalt levő Mario a kocka-Mario, aki még a szabadban is csak Game Boy-ozik, ahelyett, hogy hogy a kutyával, macskával játszana, vagy etetné a libát. A házról meg mondjuk el, hogy a távolban van, mivel egység-sprite, hiszen igencsak kicsi lenne Marióéknak az a ház, ha azonos távolságban lenne. A kerítést nem tudtam eltávolítani, és utólag rájöttem, hogy nem is tudtam volna hogy kivitelezni a tervemet, ugyanis disznó-sprite-ok is vannak, és gondoltam legyen egy disznóól is. Holnap megcsinálom kézzel a Super Mario Bros. 3 boxartot.

Szólj hozzá!

Az első Mario Paint-es munkám

2012. február 18. 11:33 - supermario4ever

Ahogy ígértem, most hétvégén jobban kiismerem a Mario Paint-et, csináltam is egy rajzot. Ilyen alkotás készül akkor, amikor a tehetség és a lelkesedés kompatibilitási rátája igencsak alacsony:

[caption id="attachment_4428" align="aligncenter" width="500"] Super Mario World - Egy kicsit másképp[/caption]

Ugyanis a helyzet az, hogy nekem világéletemben nulla tehetségem, és érzékem volt a rajzoláshoz, de egyébként szeretem csinálni. Valami olyasmit olvastam, hogy aki nem tud rajzolni, annak a bal agyféltekéje a dominánsabb, nem véletlen találták fel a jobb agyféltekés rajztanfolyamot, de a kérdés az, hogy létezik-e olyan, hogy valakinek mindkét agyféltekéje egyformán jól működik? Szívesen megtanulnék rajzolni, mert tényleg szeretek. Néhány éve előkerült egy rajzfüzet, amibe 6-7. osztályos koromban rajzoltam, készítettem például Mario 3 térképeket, egy pár karaktert próbáltam lerajzolni. Csak úgy magamnak. Nagyon csúnyák voltak, de a munkát élveztem. Egyszer foglalkoztam komolyabban rajzolással 2008-2009 táján, még akkor sem tudtam sokkal szebben rajzolni. Képeket másoltam, de a gond az volt, hogy az arányok sehogy nem akartak kijönni. Tehát, hiába figyeltem rá nagyon, valami megmagyarázhatatlan ok miatt mindig elcsúsztam valahol, és nem tudtam, hogy miért volt ez, úgyhogy abbahagytam.

De lehet, hogy sok gyakorlással idővel szépeket is tudok majd rajzolni. De majd délután, ha lesz kedvem, kikreálok valami pályát. Menőség, hogy van pecsét a játékban, és nagyon sokféle, akár saját pályát tervezhetünk.

Szólj hozzá!

Super Mario Bros. update

2012. február 18. 00:28 - supermario4ever

Nemrég egy update-et kapott a Super Mario Bros. 3DS játék, mely segítségével Restore Point-ot lehet létrehozni. Ez arra jó, hogy ahol azt létrehozzuk, és később aktiváljuk, akkor onnan folytathatjuk, ahol azt létrehoztuk, így ha elveszítjük az összes életet, nem kell a játék elejétől újrakezdeni, hanem csak aktiváljuk a Restore Point-ot. És a képet elnézve, még egy extrát kapott: Más lett a logója. Egy NES konzol, és mellette egy régebbi TV. Tök menőül néz ki, remélem, majd a többi NES játékkal is megcsinálják ezt. :) És még amit remélek, hogy nem állnak meg 10 NES, és 10 GBA játéknál, mert igencsak furcsán festene egy hiányos játékkínálat.

A jelenkor vívmányai olykor igen nehezen küzdenek meg a múlt technológiájával. Itt volt ma bagszi, megmutattam neki a Mario Paint-et, most is nagyon nehezen indult be. Rettenetesen utálok belefújni a játékkazettákba, de úgy tűnik, hogy itt szükséges. Én  már attól is rosszul vagyok, hogy Krisi, mielőtt beindít egy játékot, első dolga, hogy alaposan belefúj a kazettába, és a gépnek a kazettanyílásába (tök mindegy, melyik konzolról beszélünk). Kipróbálta, természetesen Pikachut rajzolt, Super Mario World pecsétekkel megspékelve.

Meg elővettük a GameCube-ot is, ugyanis kirostáltam egy pár játékot, de mielőtt feltettem Vaterára, teszteltük. Az alábbiak kerültek eladósorba:

  • Harry Potter és a Bölcsek Köve
  • Harry Potter és a Tűz Serlege
  • Disney's Extreme Skate Adventure
  • Need For Speed Carbon
  • Spider-man 2
  • NFL 2K3
És egy pár Game Boy játék:
  • Castlevania 2: Belmont's Revenge
  • Aladdin
  • Home Alone
Akit érdekel valamelyik, ezen lista alatt részletesebb infót találhat: http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=supermario4ever

De jó érzés volt újra elővenni a GameCube-ot! :D Évek óta nem volt elővéve, nagyon rég nem láttam a GC logót, és az egyszerű menürendszerét, de még nekem is olyan szívet melengető érzés volt újra látni, aki nem rajongott soha a konzolért. És ennek ellenére azt mondom, hogy rossz érzés, hogy a GameCube teljesen funkcióját vesztette, hiszen a Wii tökéletesen helyettesíti.

Most, hogy több konzol is kint van, tök menőül néz ki a szobám. Szerintem kint is maradnak ezek a gépek. ^^

Mindegyik gépet nem tenném ki, mert a vezetékek olyan gordiuszi csomót alkotnának, hogy tényleg már csak karddal lehet szétbontani.

Szólj hozzá!

Mario Paint

2012. február 15. 19:17 - supermario4ever

Végre tudok játszani a Mario Painttel, ugyanis tudtam venni SNES egeret. Mivel komplett volt, mindene megvolt, ezért megérte a 4000 forintot. Az Europarkba mentem érte, utána mentem is haza, hogy kipróbáljam. Még nem kötöttem az LCD TV-hez a Super Nintendót, hát akkor hajrá! Problémás volt, mert a SCART kábelre nem reagált, az RF kábelre sem, hiába kerestem rá a 3-as csatornára. Átállítottam a 4-esre, úgyis eredménytelen. Aztán eszembe jutott, hogy talán a SCART-adapter nélkül talán működne. És így már igen.

Épp csak felületesen próbáltam ki a játékot, mert a Família Kft-t akartam nézni a TV-t, másrészt meg ehhez a játékhoz idő kell, de sok lehetőség van benne. Lehet ceruzával rajzolni, spray-vel fújni, festeni, különböző nyomdákat nyomni a vászonra, síkidomokat rajzolni. Lehet 16×16-os kockás képen pixeles alakzatot rajzolni, valamint animációkat is lehet csinálni. És még írni is lehet nemcsak latin, hanem japán írással is. Benne van a teljes hiragana, katakana készlet, de még egy pár kanji is van: számok, a hét napjai, dátumok, az irányok nevei. De az egyik legmenőbb, hogy zenét is szerezhetünk, melyeket az animációkra felhasználhatunk. 15 féle hang van, melyeket 15 féle ábra szimbolizál. Egy kottát kapunk, ahova szabadon tehetjük az ábrákat. Egy helyre maximum 3 ábrát tehetünk. Akinek van tehetsége a zeneszerzéshez, annak a Mario Paint kezdetnek nagyszerű a tehetség kibontakoztatására.

Így most 2 Mario Paintem van, így az egyiket eladom, vagyis már el is adtam, mert tegnap kitettem vaterára, és nagy meglepetésemre le is csaptak rá villámáron. Pedig 100 forintért tettem ki, mert úgy voltam vele, hogy ha egér nélkül úgysem lehet használni, kinek kellhet, max. valakinek a gyűjteményébe, vigye 100 forintért, de elvitték 1500 forintért. Úgyhogy örülve vagyok. De ezt a példányt fogom odaadni, mert ez az angol Mario Paint kazetta, és én azokat a SNES kazettákat gyűjtöm, ami minálunk is megjelentek. Tehát felül van a Super Nintendo logo. Remélem nem lesz gond a vásárlónak, hogy nem azt kapja, amit képen is mutattam. De a SNES egérnek nagyon örülök, ritka kincs.

Szólj hozzá!
Címkék: Mario Paint
süti beállítások módosítása