supermario4ever blog


A japán zene második 10 éve

2026. augusztus 24. - supermario4ever

2006 augusztusában, azaz 20 éve lettem anime rajongó, ezzel együtt szerettem meg a japán zenét is. Az első 10 évet már összefoglaltam 10 éve, így most csak a 2016-2026 közötti időszakra térnék ki. Tudtam már akkor is, hogy lesz 20., 25., 50. évforduló is, de ez nem is volt akkora talány, hiszen nagy találkozás volt nekem a japán zene, amiről tudtam, hogy életem végig velem fog maradni. Hogy mi lesz majd az 50. évfordulóra, meglátjuk, most vágjunk bele a második 10 évbe.

Igazából egy ideje érlelődik bennem, hogy mit írnék, de az igazat megvallva, most nagyobb bajban vagyok, mert az igazi, forradalmi felfedezések az elején voltak, amik elköteleztek a japán könnyűzene felé. Most egy kicsit jobban meg kellett erőltessem magam, hogy eszembe jussanak a nagy fordulópontok. Annyi biztos nem lesz, mint 2006-2016 között, de így is voltak néhányan, akik gondoskodtak arról, hogy hogy új értelmet nyerjen a japán zene iránti rajongásom. A fókuszt rájuk helyezve, emlékezek meg az utóbbi 10 évről.

Érdekes egybeesés, de pont 2016-tól kezdtem el újra felépíteni az anime iránti rajongásomat. 2006-2015 között valójában eléggé hektikusan néztem animéket. Leginkább A+-on, Animaxen, RTL Klubon, illetve azokat az animéket néztem, amiket kijöttek magyarul DVD-n. Aztán, ahogy megszűnt az Animax, elmaradtak az anime DVD megjelenések, úgy én is már csak hébe-hóba néztem animéket. Azzal tudnám a legjobban érzékeltetni, hogy néztem animéket korábban, hogy a My Anime List profilom szerint 2006-2016 között volt kb. 100 végignézett anime (ezt innen tudom), de 2026-ra elértem az 1000-et. És úgy emlékszem, hogy 2016 nyarától kezdtem el ismét MondoConra járni. A nyári több okból folyólag is meglehetősen szerencsétlenül sikerült. Az őszin már lényegesen jobban éreztem magam.

Annak ellenére, hogy ekkortól kezdtem el igazán komolyan animéket nézni, nem tudok olyan nagy mérföldkövet nem tudok mondani, mint az első évekre. Vajon a kevés anime jobb minőséget jelent? Nem egészen, inkább arról van szó, hogy túl vagyok a nagy felfedezéseken, ezért olyan nagy újdonságot nem lehetett nekem már utána mutatni. De azért, amik forradalmiak voltak, azok nagyot ütöttek. Akik ismernek, tudják, miről van szó, de haladjuk csak szépen sorban.

baby_steps.jpgAz építkezés abban is tetten érhető, hogy 2016-ban kezdtem el komolyabban sportanimét nézni. De ekkor még nagyon óvatosan, mert a Prince of Tennisszel kezdtem, de végül inkább megégettem magam vele. Amúgy érdekesen indult, de a 120. rész körül éreztem, hogy annyira letért a valóság talajáról, hogy egyre idegesítőbb volt számomra nézni. Az utolsó rész meg... Nem érdemel sok szót, maradjunk ennyiben. Arra emlékszem, hogy azért kezdtem el nézni a Prince of Tennist, mert a Super Tennis játék hatására elkezdett érdekelni a sportág. Néztem is, akkor még a DIGI Sporton, meg az Eurosporton is, és érdekelt, hogy animében hogy dolgozzák fel. A Prince of Tennis meg népszerűsége után instant választás. Maradjunk annyiban, hogy nézze az, aki az ilyen shounen-fight jellegű sportaniméket szereti. Értekeztem is erről egyet. Azóta sem az anime miatt maradt számomra emlékezetes a cím, hanem a zenéje miatt. Ekkor hallgattam sokat HIRO-X és Kimeru dalait. De szerettem annyira a sportágat, hogy ne adjam fel, hogy találjak egy valóságos teniszes sportanimét. Így jutott el hozzám a Baby Steps, ami már rendben volt. Sokkal inkább a valóság talaján mozgott, tetszett a romantikus szál, csak azért karmoltam gondolatban az arcomat, mert olyan sokat filozofálgatott a főszereplő srác, hogy már attól lettem már-már annyira ideges, mint a Prince of Tennis valóságtól elrugaszkodott jelenetei miatt. De ha szavazni kell, még így is sokkal inkább a Baby Steps mellé tenném le a voksom.

Még 2016-ban kezdtem el azt, hogy megnézem azokat az animéket, amikhez valamelyik kedvenc énekesem énekelt dalt. Így kerültek előtérbe Hayashibara Megumi, Okui Masami, Yokekura Chihiro és Suara animéi, ami igazából 2017-re csak még inkább erősödött. Így ez az év sokkal inkább arról szólt, hogy tovább mélyült a rajongásom irántuk. De inkább a zenéjük iránt. Azok az animék, amiknek Hayashibara Megumi és Suara énekelt dalokat, rendben vannak, de az Okui Masami és Yonekura Chihiro betétdalokat tartalmazó animék jellemzően homályba vesztek, vagy gyűlölet tárgyai lettek. Okui Masami énekesnői karrierje attól különleges, hogy az ő dalai jobban megmaradtak a köztudatban, mint az animék, amiknek a dalait énekelte. És ezt nemcsak azért mondom, mert a dalai, stílusa révén a mai napig különleges helye van a szívemben (most is épp őt hallgatom, a Self Satisfaction albumot, és szárnyal a szívem a hangjától és a zenétől), hanem néhány éve adott egy interjút az énekesnői karrierjének 30. évfordulója alkalmából megjelent válogatásalbuma kapcsán, amiben elmondta, hogy az anime zenék stílusa, felépítése a '90-es években még erősen kötött volt. Neki viszont megengedték, hogy Yabuki Toshiro segítségével kibontakoztassa a saját stílusát. Ennek, és az egyedi hangszínének köszönetően annyira egyedi, mindenkitől jól megkülönböztethetők az anime dalai, amiknek köszönhetően már akkor kialakult egy rajongótábora, amely körben sokkal élénkebben éltek a dalok, mint maga az anime. Ezért van az, hogy Okui Masami messze túlélte azokat az animéket, amiknek énekelt, és ezért van az, hogy nem tudok olyan animét mondani, ami igazán közel került hozzám.

Gyűlöleteset annál inkább. Az egyik ilyen volt, a Watashi no Goshujin-sama, ami tulajdonképpen nem szól másról, minthogy a három lány közül az egyiket hogyan alázzák meg, és ebből kreáltak morbid humort. Bár, ha engem kérdeztek, szerintem undorító poént. Az viszont meglepett, hogy Okui Masami hangja hallható volt az anime 10. részében. De inkább a TRUST című opening dal az, amire jó szívvel emlékszek, a többi jobb, ha nem is létezne. A másik anime, amit szintén gyűlöltem, a Kanokon volt, ami szintén nem szól másról, minthogy egy nagymellű, és egy laposmellű lány hogyan mászik rá a szerencsétlen fiúra. Ez az anime is undorító szexuális jellegű poénja miatt maradt meg. Ezzel leginkább az a baj, hogy erősítik a "japánok elmebeteg szexmániások" jellegű sztereotípiát, mert sajnos ezek az animék tényleg a szó legrosszabb értelmében elmebetegek. Amúgy a Kanokonnak konkrétan nem énekelt Okui Masami dalt, hanem írta hozzá a betétdalokat, amiket aztán Miyazaki Ui énekelt fel. Aztán ezeket a dalokat később ő maga is felénekelte a Self Satisfaction és Self Satisfaction II feldolgozásalbumaira.

Egyébként nem utálok minden ecchitől túlfűtött animét. Csakhogy házon belül maradjunk, a Jungle de Ikou! például egy ígéretes darab. Ú, és milyen jót szinkronizált benne Hayashibara Megumi! Még most is libabőrrel emlékszem rá. A betétdalokat meg Okui Masami énekelte, és hogy még egy konkrét példa legyen az énekesnői karrierjének emlékezetes mivoltáról, a Jungle de Ikou! ending dala egy csodálatosan szép ballada. A mai napig nem fér a fejembe, hogy lehet egy erősen szexuális utalású animének olyan komoly és gyönyörű lassú számot énekelni. Az ilyenek miatt élte túl Okui Masami dalai az animéket. A másik pozitív példa a Kamen no Maid Guy, ami szintén egy elborult elme szüleménye, mégis élveztem. Ó, és micsoda endinget énekelt hozzá Fukuyama Yoshiki, a JAM Project oszlopos tagja! Meghiszem azt! Ott aztán megmutatta a hard rocker mivoltát keményen!

kuroko_no_basket.jpgSportanimékre 2018-ban tértem vissza. Az igazat megvallva, nem emlékszem már hogy találtam rá a Kuroko no Basketre, milyen megfontolásból kezdtem el nézni, de sokáig nagyon tetszett, mert kijött Kuroko Tetsuya furcsán egyedi kosárlabda stílusa, amiből teljesen természetes módon kreáltak meghökkentő és vicces jeleneteket, megspékelve azzal, hogy a személyiségéből, egyéniségéből is kihozták a legtöbbet. Csak a harmadik évadra nem tetszett már az, hogy túlzottan mesterkéltek voltak a túldramatizált jelenetek. Már azért nem izgultam egy kosármeccs alatt, mert tudtam, hogy az utolsó másodpercben úgyis megfordítja a Seirin a meccs végeredményét, és természetesen ők kerülnek ki győztesen. Plusz Kuroko-kun személyisége is természetellenes módon lett vezetői.

Ezen hibákat leszámítva ugyanakkor éreztem, hogy valami új ébred fel bennem, ami végig ott szunnyadt bennem, legbelül. De már mocorgott, ébredezett. Mert folyamatosan néztem Pinteresten a képeket az animéről, és furcsamód valahogy közéjük keveredett egy olyan karakter, aki egyáltalán nem szerepelt a Kuroko no Basketben. Legalábbis én semmiféle Kageyama nevű koromfekete hajú egyénre nem emlékszem, ráadásul nem is kosárlabda volt a kezében. Ellenben azonnal felhívta magára a figyelmet, ezért utánanéztem, hogy melyik animében szerepelt. Azonnal el is határoztam, hogy ha befejezem a Kuroko no Basketet, nekikezdek a Haikyuu!!-nak.

covers_24743.jpg2018. szeptember 19-én láttam az első részt. Ami érdekesség, hogy nem lettem azonnal a rabja, de szívesen néztem. Egyébként azért is kezdtem el nézni, mert bár iskolában, a testnevelés órákon én voltam az egyik leggyengébb láncszem, de a röplabda jobban ment az átlaghoz képest, és az ebből fakadó kellemes emlékek is "hajtották fel" az animét. Nagyjából a 13. rész körül éreztem azt, hogy nagyon szeretem azt, amit látok. Innen már csak egy lépés választott el attól, hogy olyan szinten veszett rajongója legyek az animének, ami a mai napig tart.

A Haikyuu!! minden szempontból újraírta az animék fogalmát nálam, és új korszakot indított el a rajongásomban. Az a helyzet ugyanis, hogy hiába vagyok 2006 óta anime rajongó, 2018-2019-ig nem tudtam úgy isten igazából kedvenc animét mondani. Sokáig a Kaleido Start mondtam, mert az tett anime rajongóvá, és akkor tényleg nagyon szerettem a minősége és a hozzá kötődő különleges emlékek miatt, de nem kötődtem úgy hozzá, ahogy mondjuk Hayashibara Megumihoz vagy Okui Masamihoz. Csak 12 évvel később találtam meg azt az animét, amivel igazán azonosulni tudtam.

A Haikyuu!! az első olyan anime, amiből komolyabb gyűjteményem lett (előtte elvakult rajongásnak tartottam animés cuccokat vásárolni), és a Haikyuu!! hatására kezdtem el nemcsak anime betétdalokat hallgatni, hanem OST-ket is. A másik érdekesség az, hogy nemhogy nem szerettem meg azonnal a Haikyuu!! OST-et, hanem kifejezetten gyengének tartottam. Méghozzá azért, mert ha külön nem is, de az animében hallott Naruto, Bleach, Inuyasha BGM-ek nagyon erősek voltak, és valami hasonlóra számítottam a Haikyuu!! esetében is. Ehhez képest csalódás volt, hogy mennyire mást hallok. Vagy ha nem is a fentebb említett animékhez hasonlót, de minimum dinamikus zenéket vártam volna egy sportaniméhez. Lassan éreztem csak rá a Haikyuu!! OST ízére, de utána már teljes értékben az anime részévé vált, és bármikor szívesen hallgatom. Ahogy a betétdalokat is. Az anime ugyanis kicsit megújította a japán zenei ízlésemet. Bejöttek a SPYAIR, BURNOUT SYNDROMES dalok, ahogy az is eszembe jutott, hogy a NICO Touches the Wallst már hallottan a Narutóban is, és egész jó dalt énekeltek oda is. Meg a Haikyuu!! hatására kezdtem el külföldi közösségekhez csatlakozni. Szövődött néhány érdekes barátság, kapcsolat, de mindent egybevetve, csak 1-2 ember maradt meg a mai napig. Tehát az internetes barátságok is szelektálódnak.

eatnuarx4aazrsh.jpgDe a Haikyuu!! vibe-jából az anime végeztével sem akartam engedni. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azokat az animéket is, amiket a My Anime List a Haikyuu!!-hoz hasonlóként jegyez. Így találtam meg a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirut, ami rövid időn belül a második nagyobb hatású anime lett nálam. Sőt, bizonyos szempontból előrelépés is a Haikyuu!!-hoz képest, hiszen ott már nem gimnazisták, hanem egyetemisták a főszereplők, és ad egyfajta mélységet az animének az, hogy már nemcsak a sportra és a győzelemre összpontosítanak, hanem érzik, hogy lassan rájuk szakad a nagybetűs élet súlya. Ettől lényegesen komolyabb lett az anime. Olyannyira, hogy az OST-t is sokkal inkább az animével egységesnek éreztem. Mindkét anime zenéjét Hayashi Yuuki írta, akinél azt éreztem, hogy a stílusa lényesen közelebb áll a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru animéhez. A Haikyuu!! OST-jére a többedik végignézés után éreztem rá. Arról van szó, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteirunél sokkal inkább nyilvánvaló volt, hogy zenében a sport mögöttes tartalmát, jelentését foglalja dalba a zeneszerző, és csak ennek hatására jöttem rá, hogy a Haikyuu!!-nál ugyanerről van szó! Tehát mondhatjuk, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru adta a hátszelet a Haikyuu!! zenének. Tehát nálam rengeteg kapcsolat van a két anime között, és igazából csak azért nem tudta a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru elvenni a trónt a Haikyuu!!-tól, mert a Haikyuu!! "hangosabb", trendibb anime, de úgy, hogy azzal együtt képes volt a maga egyéniségét megőrizni. És ezt óriási bravúrnak tartom.

manga_cover.jpgEzzel párhuzamosan a BL-animéknél is történt egy áttörés. Biztos itt is írtam már korábban, hogy azért kerültem hosszú éveken át következetesen a fiúszerelmes animéket, mert az olyan alkotások, mint a Gravitation, Junjou Romantica vagy a Sekaiichi Hatsukoi megítélésem szerint öncélúan mutatja be a homoszexualitást. Ezalatt azt értem, hogy csupán a műfaj (jellemzően női) rajongóinak akart kedvezni, anélkül, hogy bármi komolyabb mélységet adna a srácok közötti romantikus, szexuális kapcsolatnak. Ezen műfajban a szintén 2018-ban látott Hitorijime My Hero anime volt az, aminél először éreztem, hogy talán mégsem annyira elveszett a műfaj. Most áll csak össze, hogy mennyire fontos év volt 2018 az anime rajongásomban! De a komolyabb áttörést egy manga, nevezetesen Hidamari ga Kikoeru hozta meg. Már önmagában azzal jó pontot szerzett nálam, hogy nem egymást ölelgető, sejtelmesen néző fiúkat láttam a manga borítóján (ez is az öncélúságot erősítette nálam), hanem két jóbarátot, ami önmagában sejtette velem, hogy lesz mélysége ennek a kapcsolatnak. És valóban! Egy introvertált, súlyosan hallássérült, és egy vidám, jókedvű srác talál egymásra, akiknél remekül érezteti a mangaka, hogy a különbözőségükkel együtt kell egymásra hangolódniuk, és ez bizony, nem is annyira könnyű. A manga live action adaptációja is megerősítette bennem, hogy érdemes nyitni a BL-művek felé.

given_anime_poster_2.png

És valóban találtam azóta egy néhány igazán ígéretes mangát, de végül a 2019 őszi szezonban vetített Given volt az, ami ténylegesen a BL felé vitt el. Azt most is fantasztikus animének tartom, mert kiválóan mutatja be, hogy két ember addig nem találhat egymásra, amíg a traumájukat nem teszik helyre. Ezen a téren nagyon szép fejlődéstörténetet mutat be az anime. Azt viszont megmondom őszintén, hogy a zenéjétől nem vagyok oda. Sem a Centimillimental betétdaloktól, sem sokak által megsiratott Fuyu no Hanashitól, pedig bízvást mondhatom, hogy nagyon is tudom, hogy miről szól a dal! De ez nem jelenti azt, hogy átélhető számomra a dal, ha a stílussal nem tudok azonosulni. De mindent egybevetve, nagyon fontos animének tartom a BL-műfajban, mert azt látom, hogy ennek hatására kezdtek el teret adni a mélyebb témákat is feldolgozó fiúszerelmes történeteknek.

A sportanimék terén még az Ookiku Furikabutte volt nagy találkozás, főleg a főszereplő srác, Mihashi Ren szuperérzékenysége okán, de Higuchi Asa, a mangaka több szempontból is megtörte a sportanimékre vonatkozó műfaji sablonokat, aminek köszönget egy egyedi és ígéretes sportanimét kaptunk.

2020-tól azonban megszakadt a lendület. Nem is feltétlen a COVID-19 járvány miatt. A fentebb említett nagyszerű animék olyan magasra tették a lécet, hogy az ezt követő animék már inkább alulról ugrották át. Ekkor néztem meg ugyanis a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, ami akkor sikerrel feliratkozott a leggyűlöltebb animéim közé. Mert akkor csak azt láttam, hogy van egy szemmel láthatóan "Jó dolgába' azt se tudja, mit akar" jellegű csaj, aki utál mindent, és mindenkit, egyetlen vágya, hogy földönkívüliekkel találkozzon, vagy már nem is tudom, hogy volt a bemutatkozása, a lényeg, hogy a pökhendi és arrogáns viselkedése kimondhatatlanul ellenszenvessé tette számomra Suzumiya Haruhi személyét. Egyébként 2006-os animéről van szó, és tisztán emlékszem, hogy akkor lettem anime rajongó, amikor bejött a Suzumiya Haruhi, és akkor akkor rengeteget beszéltek róla, még itthon, Magyarországon is. Tehát annyira népszerű anime volt, hogy szerintem az akkori USTeames letöltéseknek, ha lett volna statisztikája, bőven az élen lett volna ez az anime. És értem is, hogy miért. Suzumiya Haruhi azt az átlag anime rajongót testesítette meg, aki nem találja a helyét a közösségében (ez egyébként nagyon jellemző a japán otakukra, ezért annyira lenézett ott az otaku kultúra), ezért a japán animációk jelentik számára a menekülőutat a valóság elől. Ezt már akkor, 2020-ban is megfejtettem, de azért nem adnék az animének még ma sem 1 pontnál többet, mert megítélésem szerint szörnyű választ ad egy egyébként létező problémára. Vagyis, ha nem is válasznak értelmezzük, de Suzumiya Haruhi oly módon áll ki magáért, amit egyáltalán nem tartok példaértékűnek. Szerintem sok esetben azt jelenítette meg, ahogy az otakuk ösztönösen viselkednének, ezért lett akkoriban annyira népszerű. Csakhogy én azt gondolom, hogy az ember attól ember, hogy képes felülkerekedni az ösztönénjén, ha a helyzet úgy kívánja. Ezért azokat az animéket szeretem, amik ugyan ábrázolják a főhős számkivetettségét, de tippet, tanácsot ad arra, hogyan illeszkedjünk be a többségi társadalomba úgy, hogy megőrizzük az egyéniségünket. A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu ennek a 180°-os ellentéte.

Mivel a fejemben párhuzamot vontam a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu és a Lucky Star között, ezért hasonló elánnal vetettem bele magam az utóbbiba, amint az előbbivel nem kis viszontagságok árán végeztem. És meglepetésemre, egész korrektnek tartottam. A Lucky Star nem lázadt semmi ellen, csak ezt a cuki kiscsaj formulát nyomta, szerintem egész jól. Még nekem is bejött, pedig én aztán nem rajongok az aranyos lányokért. De a Lucky Star sem volt elég ahhoz, hogy visszatérjen belém a lélek. És mivel a menő srácokért annál inkább rajongok, úgy döntöttem, hogy visszatérek a sportanimékhez, és megnézem a Diamond no Ace-t. Van egy hangulata, vibe-ja, meg szépen fejlődik Sawamura Eijun, de egyáltalán nem éreztem az anime stílusát. És mivel eléggé hosszú, ezért igencsak nyögvenyelősen néztem végig. Volt néhány idegesítő karakter, akik szintén nem segítettek a helyzeten.

cover_30.jpgAzt még el kell mondanom, hogy azért kezdtem el nézni a Suzumiya Haruhi no Yuuutsut, mert 2019 végén ismét felfedeztem magamnak Chihara Minorit. Ő is az az anime énekesnő, akit Okui Masami vonzáskörzetéből ismertem meg, és szerettem meg a stílusát. A lényeg, hogy volt néhány kislemeze az elmúlt évekből, amik nagyon jók lettem, ezért ismét rákaptam a dalaira. 2020-ban jelent meg a SANCTUARY II válogatásalbuma, ami a 2014-ben megjelent első SANCTUARY album óta megjelent új dalokat foglalja össze. Ezt is nagy érdeklődéssel hallgattam, de nem sokkal utána jött egy nagy törés, az ő karrierjében. Lebuktatták ugyanis, hogy egy házas férfival volt viszonya. És mivel a japán- és a nyugati populáris kultúra között az egyik lényeges különbség, hogy a japánok nem tapsolnak a botrányoknak, ezért Chihara Minorinak súlyos bocsánatkérések kíséretében visszavonulót kellett fújnia. Azóta ugyan visszatért, de ahogy a botrány miatt visszavonulni kényszerült énekesek, úgy Chihara Minori is nagyon nem a régi. Egy új anime dalt sem adtak neki, legjobb tudomásom szerint. És bár koncertezget, de ahogy elnézem, nagyon komoly tevékenysége nincs. És én sajnálom, mert szerettem, amit csinált, és sajnos a '10-es években nagyon visszavettek azok az anime előadók a lendületből, akiket szerettem. Ennek egyszerű oka van: Nagyon visszaesett az érdeklődés irántuk, jóval kevesebb példányt adtak el az újabb albumaikból, kislemezeikből, ezért értelemszerűen a kiadónak sem éri meg foglalkoztatni őket. Ez is komoly változást idézett elő az anime zenék porondján, de a lényeg, hogy ezért hiányzik annyira Chihara Minori, mert úgy gondolom, hogy ő talán még most is aktív lenne, ha a magánélete feddhetetlen lenne (vagy nem buktatták volna le). Hiányzik a hangja és az egyénisége.

Szóval Chihara Minori szinkronizál a Suzumiya Haruhi no Yuuutsuban, és miatta szántam rá magam, hogy megnézzem. De azért sem szerettem az animét, mert egy csendes és visszafogott lány személyében egyáltalán nem tudott érvényesülni a jellegzetes hangja. Ahogy a Lucky Starban is, és emlékeim szerint ott jobban megmutatta a hangi kvalitásait, de végsősoron ott sem maradt meg bennem. Egyébként ez a kirakós jellegű Chihara Minori borító eszembe juttatta az egyik később látott animét, amit viszont nagyon megszerettem. Egyből bevillant, és kellemes érzések jártak át, majd szóvá teszem, ha eljutok oda.

Aztán a 2021-es év bizonyos szempontból megint csendesebb év volt. Ami egyből beugrik, hogy folytattam a Pokémon nézését. Elhatároztam ugyanis, hogy végignézem az összes létező Pokémon epizódot. Ez nemcsak azért hatalmas vállalkozás, mert hány részből áll az egész együtt, hanem mert a minőségét jobb esetben is hullámzónak lehet nevezni. Abból a szempontból érdekes, hogy minden újabb generációnál azt éreztem, hogy végre haladunk, és ettől jobbnak gondoltam mindig az aktuális évadot, de aztán... Amire emlékszem, hogy kiemelkedő minőségű volt az 1. generáció mellett a 6., és a 8. generáció. Amúgy mivel végigmegy a játékon, ezért olyan volt nézni az animéket, mintha minden egyes Pokémon játékot végigjátszanék.

Mert az furcsa, hogy akkor ugrott be, hogy végignéztem a Hajime no Ippót, ahogy végignéztem, hogy mit néztem 2021-ben, pedig az legendásan zseniális sportanime. Ahogy az Oniisama he... is szívbemarkolóan fájdalmas tud lenni.

cover_mid_1.jpgZenében a JAM Projectnél éreztem egyfajta megújulást. Ekkor fedeztem fel még 2020-ban kiadott Versus Road ~Higenjitsuki Survival~ című dalt, ami hamar nagy kedvenc lett. A JAM Project sem lett kivétel abban, hogy jóval kevesebb példányt adnak el az albumaikból, így kevesebb új dalt adnak ki, azt is igyekeznek inkább digitális formában kiadni. Hasonlóképp járt a GARO -Versus Road- tokusatsu betétdala is, de az összhatás kiváló. Furcsának hatott annak idején az elektronikus zene, de úgy voltam vele, hogy biztos a sorozat kívánta meg ezt a hangzást. A dal attól még fantasztikus, ahogy ének és a dallam is kiváló lett. Nagyon szeretem az optimista dalokat, és mivel ez a dal jól meg van írva, ezért nem is volt kérdés, hogy egyből megszólít.

2022-ben ismét megújult az anime iránti rajongásom, ugyanis ekkortól kezdtem el szezonos animéket nézni. Amit nem bántam meg, mert igen érdekes sportaniméket találtam ekkor. A Ryman's Club szintén egy olyan sportanime, amelyben felnőtt csapat játszik, méghozzá egy cég irodai alkalmazottai alkotnak egy csapatot. És ez azért tetszett annyira, mert Japánban szokás az, hogy egy cég alkalmazottai munka után jellemzően valami bárban összegyűlnek, és egy ivászat keretében "csapatépítőt" tartanak. Hát nem sokkal értelmesebb sporttal összetartani egy csapatot? Ha lenne választási lehetőségem, biztos, hogy ezt választanám, minthogy esténként holtrészegen hazatántorogjak... Az anime nagyszerűen lavíroz a munkahelyi mindennapok és a sportesemények között, a srácok pedig mind a kettőben helytállnak.

Ami szintén 2022-es felfedezés volt, és bár nem volt nagy szám, de nekem tetszett, a Love All Play. Ez is hasonlóképpen tollaslabdás sportanime, mint a Ryman's Club. Tényleg, nem tudok róla érdemlegeset nyilatkozni, csak hogy szerettem, tetszett a közeg. Vele párhuzamosan, szintén tavasszal ment az Ao Ashi, na az már igen! Az már komolyabb volt, kidolgozottabb, látszott, hogy minden szépségével és árnyoldalával akarják bemutatni a labdarúgást. A kidolgozottság meg azért is jön jól, mert a mangája rendkívül hosszú, több, mint 400 fejezetes, és ha jól emlékszem, kötetek terén is annyira hosszú, mint a Haikyuu!!, ezért is sajnálom, hogy nem megy akkora lendülettel az anime adaptáció a röplabdás sportanime esetében, mert amúgy a nívója alapján megérdemelné.

bluelock_isagi_team.jpeg

De a 2022-es év a focis sportaniméké, hiszen az őszi szezon nagy durranása volt nálam is a BLUE LOCK, amit már első végignézésre hatalmas élmény volt. Tulajdonképpen a holland barátom, Humbby ajánlotta, mert őt nagyon megfogta a manga. Kicsit vitatkoztunk az animén, mert szerinte nem volt annyira jó az adaptáció, de én kiálltam mellette, mert nagyszerűen adja vissza azt a dinamikát, és azt a feszültséget, amiben jeleskedik a manga. Az animében más módon közvetítik azt, amit a manga átad. Mondjuk azt be kell valljam, hogy az Aoashi VS BLUE LOCK megmérettetésben hajlamos vagyok az Aoashi mellett dönteni, méghozzá azért, mert azt gondolom, hogy a BLUE LOCK túl sokat vállalt magára. Alapötlet, szabályok, koncepció tekintetében, egyáltalán az, hogy miért van az, hogy egy csapatsportban egyetlen egy embert nevelnek ki a világ legjobbjának. De a mangát olvasva (a 330. fejezet környékén tartok) viszont azt kell mondjam, hogy olyan fantasztikusan elmagyaráztak néhány mögöttes jelenséget, ami a focit és az emberi természetet jellemzi, hogy ha még jobban meggondolom, akkor lehet, hogy mégiscsak a BLUE LOCK felé hajlanék. Ebben az animében láthatjuk Isagi Yoichinél, hogy ha valamin nagyon gondolkodik, akkor ő maga áll össze kirakós formájában, csak hogy visszautaljak arra, amit a Chihara Minori albumnál írtam.

Illetve 2022-ben fedeztem a Bakuten!!-t, amit egy igazi rejtett kincsnek tartok. Mert nem az a nagyon hangos és harsány anime, de annyi szív és szeretet van az animében, ami szívet melengetővé teszi a karaktereket. Ez egy férfi ritmikus sportgimnasztikát bemutató sportanime, aminek a zenéjét szintén Hayashi Yuuki írta, aki fantasztikusan kihozta az anime érzelmi vonalát. A dinamikusabb zenékben felfedezhetők érzelmek, de a lassú zenék adják meg az, ami miatt igazán érdemes nézni az animét. Az animáció gyönyörű és részletgazdag, a srácok meg fokozatosan fejlődnek.

cover_7.jpgZenében még fontosnak tartom kiemelni a JAM Project 2022-ben megjelent mini-albumát, a THE JUDGEMENTet, ami egy egész történetet elmesélő koncepciós mini-album. Tulajdonképpen arról szól, hogy a halál után mi vár ránk, miként adunk számot a földi létünkről, hogyan juthatunk el a megváltás felé. Az ítélettel kezd, majd számot adunk a bűneinkről, majd a megtisztuláson végigmenve jutunk el a mennyországig. A mini-album csupán hét dalt tartalmaz, de azok hihetetlenül erősek. Főleg a pokolbéli jelenetek szólnak nagyot, de az egész album együtt fantasztikus összhatást ad. Rengeteget hallgattam megjelenésekor, azóta is az egyik legfontosabb JAM Project albumnak tartom.

yuzuki-san_chi_no_yon_kyoudai.jpgDe ugorjunk is 2023-ra, ami leginkább az őszi szezonjáról marad emlékezetes, mert az nagyon erős volt. Illetve elöljáróban annyit, hogy a Pokémonban időközben annyira előre haladtam, hogy erre az évre utolértem az animét. Ember ne sírjon úgy, ahogy én, hogy Ash végre képes volt megnyerni egy Pokémon liga bajnokságot, igazán lekötelez. Az őszi szezon meg kifejezetten erős volt. Az egyik, ami nagy hatással volt rám annak idején, a Paradox Live THE ANIMATION, ami főleg a zenéjével fogott meg. Mondjuk, újra meg kéne néznem az animét, de a dalokat sokáig nagyon szívesen hallgattam. Nagyon jónak tartottam a dalokat rajta, és a rap párbaj ötlete is tetszett, ahogy a dalok és a csapatok mögött álló történettel is tudtam azonosulni. A másik anime, amit szintén nagyon szerettem, a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. Ez az az anime, ahol négy árva testvér nő fel, és együtt mennek át az élet nehézségein. Ez komolyan megérintett, mert pont attól volt dramaturgiailag kiváló anime, mert nem dramatizálta túl a fiúk árvaságát, tehát folyamatosan cselekedtem magukért, de azért érzékeltette az anime, hogy nekik nem ugyanolyanok a mindennapok, mint egy átlagember számára, pont ettől volt megható a történet.

2023 zeneileg is hozott némi újdonságot. Ekkor jelent meg a fentebb említett Okui Masami válogatásalbum, aminek az interjúját belinkeltem, de amit igazán sokat hallgattam ekkor az új FLOW és a BURNOUT SYNDROMES albumok. Mindkét csapat albumai kivételesen nívósra sikeredett. A BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is MINE albuma tulajdonképpen az addig megjelent anime dalokat tartalmazza, a Haikyuu!! dalok is sokadjára helyet kaptak rajta. Leginkább az új dalok érdekesek igazán rajta. A FLOW viszont két albummal jelentkezett. Az egyik a FLOW THE COVER ~NARUTO Shibari~, tehát Naruto dalokat dolgoztak fel rajta, és nem is akárhogy! Az album nemcsak azért volt fantasztikus, mert a srácok bizonyították, hogy hatalmas erő van bennük, hanem még olyan dalokat is a maguk képére tudtak formálni, amikről az eredeti alapján nem gondolnánk, hogy illeszkedik az egyéniségükhöz. De képesek voltam úgy átalakítani a dalt, hogy tetten érhető bennük az eredeti dal hangulata, és a csapat a saját stílusához tudta igazítani azokat. Ezért hatalmas élmény volt hallgatni ezt az albumot. A másik album, a Voy☆☆☆, ami 20 új dalt tartalmaz. Ez is tele van erővel, energiával, életigenléssel, amit igencsak motiváló volt 2023-ban hallgatni.

shiyui_happiness_of_the_dead.jpgAmit még mindenképp kiemelnék erre az évre, az a találkozásom Umeda Shuuichiróval a Zom100: Zombie ni Naru made ni 100 Koto Shitai anime által. Elképesztően beteg anime, de teljesen jó értelemben, a seiyuu felhozatal meg egyszerűen kiváló. Tendou Akira szerepét meg mintha Umeda Shuuichiro hangjára "öntötték" volna. Rákerestem a seiyuu-ra, és egyből megállapítottam róla, hogy sokat fogjuk még őt hallani. Egyrészt a hangja is olyan, hogy felhívja magára a figyelmet, kiválóan alkalmas egy ilyen szerethető "rosszfiú" hangjának. De nem ez a kedvenc szerepem tőle, az majd később jön.

haikyuu_gomisuteba_no_kessen_plakat.jpg2024 egyértelműen a Haikyuu!!-tól volt hangos ismét, merthogy kijött Japánból, és világkörüli turnéra indult. Az igazat megvallva, egyáltalán nem bíztam abban, hogy eljut Magyarországra is, mert az volt a személyes gondolatom, hogy a Haikyuu!! szerzői jogait különös szigorral kezelik, ezért ha tényleg kikerül Japánból a Gomisuteba no Kessen movie, kizárólag a nagyobb piacokra jut el, ahol meg is éri vetíteni. Sokáig nem is volt tisztázott, hogy eljut-e Magyarországra is, de megtörtént a csoda! Ekkor ugye már nagyon terjedtek az animék a mozikban, és ennek egyik oka szerintem az, hogy úgy tudom, hogy a Sony 2030-ra meg akarja duplázni az animékből származó bevételét. Nos, számíthatnak rám, főleg, ha animéket hoznak ki, mint a Haikyuu!! El sem tudom mondani, milyen élmény volt moziban látni. Emlékszem, még az is felmerült, hogy 4DX-ben vetítik a Cinema City WestEndben, direkt oda is mentem, hogy úgymond "fullextrásan" nézzem meg a filmet. Ez ugyan elmaradt (egyáltalán nem volt 4DX-es vetítés), de önmagában attól megkönnyeztem a végét, hogy magyar moziban láthattam Haikyuu!!-t. A másik film, amit nem sokkal ezután néztem meg moziban, a BLUE LOCK: Episode Nagi volt. Ez a movie nem gyakorolt rám akkora hatást, mint a Haikyuu!!, mondjuk eleve nem is terveztem "fullextrásan" megnézni, ha lett volna. Inkább később értékeltem a filmet, ahogy haladtam előre a mangában, nem utolsósorban egyre többet hallgattam BLUE LOCK OST-t. Akkor éreztem át jobban a movie jelentősségét, és emiatt volt számomra igazán fájdalmas a második évad CGI-orgiája.

img_20250503_214543.jpgÉs aztán jött 2025, ami teljesen váratlanul, a valóságban hozott egy csodát. A MondoConosok ugyanis valahogy elintézték, hogy a Centimillimental Magyarországra jöjjön koncertezni. Maga a koncert is felejthetetlen élmény volt, kiválóán énekelt az énekes. Nekem a dedikálás miatt marad emlékezetes a vele való találkozás. Ugyanis szinte mindenkit, akit láttam, Given mangát vitt az énekeshez aláíratni. Én voltam az egyedüli, aki Bakuten!! CD-ket vitt neki. Annyira meglepődött, mert ugye a Bakuten!! egy mellékvágányra sorolt anime az énekes karrierjében, így szerintem már megszokás neki, hogy sorban írja alá a Given mangákat. Erre jövök én, aki megszakítja az addigi menetet, és odavisz neki Magyarországról teljesen eredeti, Bakuten!! CD-ket. Talán túlzásba megyek már ezzel a kijelentéssel, de látva a mosolyt az ő- és a segítői arcán, volt olyan érzésem, hogy ez neki legalább annyira különleges volt, mint nekem. Az emlékét örökké őrizni fogja ez a két CD.

hikaru_ga_shinda_natsu_ii.jpegDe animék terén is van mire emlékezni. Két animét is tudok mondani, ami valószínűleg életem végéig el fog kísérni. Az egyik a Hikaru ga Shinda Natsu, aminek a magam részéről "Még a halál sem választ el" alcímet adnám. Egy csodálatos anime az elengedés nehézségéről, de az egészet leginkább a légköre erősíti meg. Nehéz röviden összefoglalni az anime lényegét, mert annyira komplex a világ, amit ábrázol, ráadásul minden egyes újranézéssel felfedezek benne valami újat, amitől csak még többé válik számomra. Itt teljesedett ki számomra Umeda Shuuichiro seiyuui munkássága, és itt figyeltem fel komolyabban Kobayashi Chiakira

A másik anime, amiről mindenképp érdemes szót ejteni a, a Muchuu sa, Kimi ni., ami tulajdonképpen a doushinji-gyűjtemény. Ennek a "furcsa fiúk furcsa barátsága" alcímet adnám, de nem is feltétlen a barátságra helyezném a hangsúlyt, egymás kölcsönös elfogadására, hiszen ezzel lehet a másik félből kihozni az erényeit, aminek köszönhetően gyorsan kiderül számunkra, hogy ő is értékes ember. Az anime ezekre ad érvényes példát, és azt kell mondjam, hogy ezért mindenképp érdemes megnézni, mert csodálatos anime lett.

Illetve az év utolsó napján néztem meg a Hyakuemu. movie-t, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy ami a hosszútávú futásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávú futásnak a Hyakuemu. Hihetetlen különleges anime, ami nemcsak attól fantasztikus, hogy két srác gyerekkora óta tartó barátságát meséli el, és hogy azt hogyan élik meg felnőttkorukra, hanem különböző módokon közvetíti a jelenetek érzelmi mondanivalóját, valamint, hogy a karakterek hogyan élik meg azt. Mindenképp érdemes megnézni.

71hlbeyufkl.jpgÉs az idei év, vagyis 2026. Merthogy már idénre is tudok mondani egy különleges animét, a Ganbare! Nakamura-kun!!-t. Ez az anime tele szívvel és szeretettel készült! Nagyon kevés az ennyire szerethetően esetlen srác, aki teljesen mindegy, hogy mit talál ki, biztos, hogy el fog bukni benne. És mégis szeretjük, mert úgy generál vicces jeleneteket, hogy egyáltalán nem hozza a főhőst kellemetlen helyzetbe! A jellemzően '80-as évekbeli ending dalok sokat dobnak a hangulaton, hogy a rajzstílus is. Itt teljesedett ki számomra Kobayashi Chiaki seiyuu-i munkássága, aki egyszerűen zseniálisan érzékeltette a hangjával a Nakamura-kun esetlen komikus, mégis szerethető mivoltát.

És hogy zenében itt helyben legyünk, a most nyáron kiadott JAM Project: Diverging futures dal nemcsak arra emlékeztet, hogy a JAM Project még most is nagyon tud, hanem emlékeztet minket arra, hogy érdemes a jelenben élni, mert 2026-ra is várnak minket csodák!

Nos, hát ennyi volt a második 10 éves emlékezés. És tekintve, hogy idén is találkoztam fantasztikussággal, így semmi kétség afelől, hogy érdemes előrenézni, hiszen 10 év múlva, 2036-ra is érdemes lesz majd visszatekinteni. Biztos vagyok abban, hogy bőven lesz mire, az akkori blogpost is ilyen hosszú lesz majd. Várlak benneteket 10 év múlva újabb nagy összegzésre az akkori 30. évforduló alkalmából!

Centimillimental a MondoConon

2025. február 03. - supermario4ever

img_20250202_150829.jpgMeglepett a hír, amikor láttam, hogy jön a Centimillimental a tavaszi MondoConra. Bár nem vagyok olyan nagy rajongója, de egy időben sokat hallgattam a Given-ös dalait, meg az első stúdióalbumára a Yasashii Hamono-ra is felkerült néhány jó dal. De mindenképp látni akarom élőben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben hallani azokat a magas hangokat, amiket a dalaiban hallok. És hát ne feledkezzünk meg a Bakuten!!-ről sem! Az minden idők 3. kedvenc animém, és a Mondo szerint dedikálni is fog! Elvisem neki a Bakuten!! CD-met aláíratni vele. Ki merem jelenteni, hogy pozitív handicapem lesz nála, hogy van valaki, aki nemcsak ismeri, de szereti a Bakuten!!-es zenéit. Terveim között van, hogy a tavaszi MondoConig megveszem a movie-s kislemezét is. Felvillanyozott a találkozás vele!

Évértékelés 2024

2024. december 31. - supermario4ever

Ez az év is elszállt! (Hogy Dumbledore-osan indítsam szerény beszédemet.) Nagyon jó év volt, elindultak a dolgaim. Csak hálás lehetek azoknak, akik segítettek utamon, nagy örömömre vannak jó néhányan, akik mellettem vannak. Tulajdonképpen egy gyerekkori álmom valósult meg az N-Connal, hiszen mindig is szerettem volna komolyan foglalkozni a Nintendóval, népszerűsíteni azt. Ez indult el idén. Meg a promóciót is megálmodtam korábban, hogy kiállni egy Nintendós standdal és népszerűsíteni a konzolt és a munkámat, ez is megvalósult idén. Úgyhogy nem panaszkodok, elégedett vagyok az idei évvel. És hálás vagyok azoknak, akik velem tartanak ezen az úton és segítenek.

És ha ebben szintet tudok lépni, akkor elégedett leszek a 2025-ös évre is. Vannak terveim: Egyéni vállalkozóvá válás, könyvkiadás, még több helyen jelen lenni, és akkor igazán tényleg.

Találkoztam új emberekkel is, többekkel közülük sikerült közülük jóbarátságot kialakítani. Érdekes, ahogy meséltem az ezirányú tapasztalataimról a mexikói pszichológus barátnőmnek, Lydiának, mondta, hogy egy álmodozó mellé inkább egy realista az ideális, mert kiegészíthetik egymás erényeit. Ez eleinte meglepett, de a személyes tapasztalataim végül inkább őt igazolják vissza. Ez azért érdekes, mert én lennék az az "álmodozó" (érzékeny, szívnehéz), akire utalt, és tényleg azt tapasztalatom, hogy hosszútávon realistákkal (gondolkodó, fejnehéz) jövök ki jobban.
Szokás mondani, hogy ha két érzékeny ember egymásra talál, ők úgy megszeretik egymást (barátság, szerelem, bármelyik lehet), hogy abba az egész világ beleremeg. Ez tényleg így van, és ez rövid távon nagyon jól tud esni, mert nagyon jó érzés megélni azt, hogy a másik is ugyanúgy intenzív érzelmekkel van irántam, mint amennyire én őiránta. Ám ezek a kapcsolatok pont az érzékenység miatt könnyebben sebződnek, nehezebben állják ki az idő próbáját. Mert ha más dolgokra érzékenyek, és kiderül, hogy ezt nem érzik át egymásban, ez egy idő után kapcsolódási nehézségeket okoz.
Ezzel szemben egy érzékeny és egy gondolkodó között bár nehezebben alakul ki kapcsolat. Aki fejnehéz, problémája lehet az érzelmeinek kifejezésével, ezt az érzékeny fél esetleg nehezményezheti. De ha túllép rajta, akkor lassan elkezdhetnek közeledni egymáshoz, és hamar kiderül, hogy valójában a fejnehéz fél nemcsak igényli az érzelmeket, hanem tudja is közvetíteni a maga módján. Ki tudják fejezni a köszönetüket és a hálájukat az érzékeny félnek, ami nagyon jól esik. És ha kölcsönösen tisztelik egymást, abból tényleg hosszútávú kapcsolat (lehet baráti is) alakulhat ki.
Érdekes volt ezt megtapasztalni, és összegezni a múltbéli tapasztalatokat.

Remélem, mindenkinek hasonlóan jól telt az idei éve, tudta teljesíteni az célkitűzéseit, és jövőre szintet tud lépni. Boldog új évet minden kedves olvasómnak! :) Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, számíthatok rátok az újévben is.

mariokart64_victoryillustration.jpg

És akkor jöjjön a szokásos éves Last.fm statisztikám. Komolyan mondom, hogy sokkal jobb december végén ránézni, hiszen mégis csak most van év vége. A december is az év része. Ne is várjunk tovább, lássunk is neki! Ráadásul most képekkel is színesebbé teszem.

Ami mindenképp örömhír: A 2009-es regisztrációm óta magasan idén hallgattam a legtöbb dalt. Összesen 41.588 dalt hallgattam. Hogy ez pontosan mekkora szám, leginkább azzal tudom érzékeltetni, hogy 2010-ben összesen 20.512 dalt hallgattam és hosszú-hosszú éveken át elérhetetlennek tűnt ez a szám. Majd 2022-ben ezt sikerült megdönteni, idénre meg minden korábbi statisztikai rekordot semmissé tettem.

Hogy lehetséges ez? Idén sokkal több film-, anime- és videojáték zenét hallgattam, mely albumokon ugye jellemzően rövidebb dalok vannak. Így egy kb. 70 perces albumon 30-40-50 dal is lehetséges, szemben egy átlagos 50 perces album 12-13 dalával. Idén nagyon megjött a kedvem a soundtrackek hallgatásához, sok esetben megnyugtatnak, feltöltenek, inspirálnak, így csak még jobban megy velük a munka, az edzés.

Lássuk is a részletes adatokat.

Top 10 előadók 2024

1

yuki_hayashi.png

Hayashi Yuuki (3.938)

2 3 4
hayashibara_megumi_2021.jpg 2017.jpg suara_2022_hito_nanda.jpg
Hayashibara Megumi (3.528) Okui Masami (2.033) Suara (1.470)
5 6 7
takarot.jpg tachibana_asami.jpg locomotiv_gt.jpg
TAKAROT (1.391) Tachibana Asami (1.369) Locomotiv GT (1.117)
8 9 10
bae.webp kondo_koji.jpg zoran_turne.jpg
BaE (970) Kondo Koji (905) Zorán (881)

Már az előadókon is látszik, hogy mennyi soundtracket hallgatok, hiszen a 10 előadóból 4-en is vannak, akik anime- és játékzenékben jártasak. Az ő kiváló zenéik hizlalták fel a statisztikámat ilyen szép gömbölyűre.

Így természetesen idén is indokolt a külön soundtrack album lista, de mindenek előtt lássuk a stúdióalbumok 10-es listáját.

Top 10 stúdióalbum 2024

1

paradox_live_3rd_album_anthem_i.jpg

Paradox Live 3rd album "ANTHEM" (1.846)

2 3 4
limited_edition_cover.jpg cover_22.jpg cover_23.jpg
Suara: The Best 2 ~Tie-Up Collection~ (922) Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIXXX (600) Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ (486)
5 6 7
cover_limited.jpg hayashibara_megumi_with_you.jpg bae_before_anyone_else.png
Hayashibara Megumi: VINTAGE DENIM (437) Hayashibara Megumi: with you (362) BAE: Before Anyone Else (313)
8 9 10
cover_21.jpg locomotiv_gt_bucsukoncert.jpg cover_18.jpg
Given THE BEST (303) Locomotiv GT: Búcsúkoncert (222) Paradox Live 2nd album "LIVE" (213)

Több album is megjelent idén, közülük az új Paradox Live album egyértelműen dominálta az idei évet. Suara munkáit meg mindig öröm hallgatni.

Top 10 Soundtrack album 2024

1

cover_10.jpg

Gekijouban Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen Original Soundtrack (1.761)

2 3 4
cover_24.jpg 03_1.jpg cover_25.jpg
TV anime: Cheer Danshi!! Original Soundtrack (1.479) F-Zero GX / AX Original Soundtracks (1.384) Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS Original Soundtrack (1.202)
5 6 7
super_smash_bros_melee_ost.jpg cover_26.jpg 01_4.jpg
Super Smash Bros. Melee (1.074) TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (1.052) Mario Kart 8 Original Soundtrack (856)
8 9 10
cover.png haikyuu_to_the_top_ost_1.png front.jpg
Paradox Live THE ANIMATION Original Soundtrack (830) TV anime: Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack (665) Ookiku Furikabutte Original Soundtrack (556)

A számok azt hiszem, önmagukért beszélnek. :) Munka, edzés, séta közben, mindig szeretem OST-ket hallgatni. Most lássuk a kislemezeket.

Top 10 kislemezek 2024

1

cover_27.jpg

SPYAIR: Orange (406)

2 3 4
cover_28.jpg cover_29.jpg hayashibara_megumi_gathering.jpg
JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida (171) Kitadani Hiroshi: Hoshi to Kemono (109) Hayashibara Megumi: Gathering (104)
5 6 7
spyair_one_day_single.jpg cover_16.jpg front_1.jpg
SPYAIR: One Day (97) Paradox Live Opening Show (95) Hayashibara Megumi: Akogare (86)
8 9 10
alchemy_front.jpg nostalgic_front.jpg meet_again.jpg
Hayashibara Megumi: ALCHEMY OF LOVE ~Ai no Renkinjutsushi~ (85) Hayashibara Megumi: Elles Cinq IV - Nostalgic Lover (83) Hayashibara Megumi: Meet again (81)

Csak új Haikyuu!! OST-nek és kislemeznek kellett kijönnie, és máris uralják a toplistát. A régi Hayashibara Megumi kislemezek mondjuk meglepnek. Azért is jó ilyen listát csinálni, mert ilyenkor mindig azzal szembesülök, hogy valójában hosszú egy év. A 7-10. helyen álló kislemezeket elsősorban év elején hallgattam, és már olyan távolinak tűnik. Egyébként nagyon jó mind. :)

És akkor lássuk a 100 legtöbbet hallgatott dalt idén. Ezek már a megszokott listában mennek.

Top 100 dalok 2024

  1. TAKAROT: Hard Attack (174)
  2. TAKAROT: Flaming Passions (168)
  3. Socketzero: Point A (159)
  4. Hironobu Yahata és Suinya Outouge: Dueling for Prizes (156)
  5. Tachibana Asami: Torikago (116)
  6. AMPRULE: Nobody But Me (112)
  7. TAKAROT: Hang in the Bad Air (107)
  8. Hamaguchi Shiro: Ketsui (100)
  9. BAE: W△vin' FL△g (86)
  10. BAE We △re the Future (86)
  11. The Cat's Whiskers: No Matter What (81)
  12. Daiki Kasho: Dai San Gen (79)
  13. GokuLuck: S.W.A.G. (79)
  14. GokuLuck: STRONGER (79)
  15. Cozmez: Back off (78)
  16. BAE: G△L△XY (77)
  17. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along (77)
  18. AMPRULE: True Pride (74)
  19. Cozmez: Takin' Over (73)
  20. VISTY: For my Stella (73)
  21. Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
  22. BAE F△Bulous
  23. The Cat's Whiskers: Ride Out
  24. Buraikan: Road to Legend
  25. BAE: Ch△mp1on
  26. 1Nm8: Break Outta Here
  27. AMPRULE: Do As I Say
  28. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida
  29. VISTY: NEVER END
  30. 1Nm8: edN
  31. Cozmez: Hit em Up
  32. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida inst
  33. Naoko Mitome és Chika Sekigawa: Floro Sapien Caverns
  34. SPYAIR: Imagination -New Version-
  35. Akanyatsura: TURN IT UP! -Akkan SOUL FEVER-
  36. AMPRULE: Gotta Believe
  37. BAE: P△RTY NIGHT
  38. VISTY Endless Dream
  39. Buraikan: DO or DIE
  40. BAE: BaNG!!!
  41. Akanyatsura: Akandaiko -This Is How We Roll-
  42. 1Nm8: EGOlution
  43. GokuLuck: Fight for Liberty
  44. SPYAIR: Orange
  45. The Cat's Whiskers: Get It Back
  46. Buraikan: Let It Heat
  47. 1Nm8: S∀G∀
  48. Cozmez: Make It
  49. GokuLuck: Catharsis
  50. The Cat's Whiskers: Shooting Arrows
  51. VISTY: BE A STAR
  52. BAE: FRE△KOUT
  53. CLUB CANDY: Kira Kira CANDY NIGHT
  54. GokuLuck: TRIGGER
  55. SPYAIR: I'm a Believer -New Version-
  56. Tachibana Asami: GAME
  57. Akanyatsura: Ooyakedo -License to Kill-
  58. Tachibana Asami: Yuuhatsu
  59. SPYAIR: I'm a Believer
  60. SPYAIR: One Day -New Version-
  61. Cozmez: Trust Nobody
  62. Guz: Kush
  63. Akanyatsura: Kassai -LEAVE IT TO ME-
  64. Hayashi Yuuki: Gohoubi Time Type-B
  65. Hayashi Yuuki: Yun'i Happyou
  66. Hayashi Yuuki: Shirube
  67. Hayashibara Megumi: Nostalgic Lover
  68. Presser Gábor: Valvola
  69. TAKAROT: DATA ANALYZER
  70. Hayashi Yuuki: Oshimai no Kanashimi
  71. Hayashi Yuuki: Valley no Mushitachi
  72. Hayashi Yuuki: Ase
  73. Hayashi Yuuki: Matsuri no Owari
  74. Hayashibara Megumi: Niji Iro no Sneaker
  75. Tachibana Asami: Koushin
  76. Tachibana Asami: Aibou
  77. Sakuma Kumi: Mew Lettuce no Theme
  78. Okui Masami: Yasashisa ni Tsutsumarete
  79. Hayasaki Asuka, Yokota Masato, Hama Takeshi: Desert Overworld
  80. Hayashi Yuuki: Ore no Kachi
  81. Hayashi Yuuki: Gomisuteba no Kessen
  82. Hayashi Yuuki: Josou Kyori, Kakuho!!
  83. Hayashi Yuuki: Yakusoku no Chi
  84. Tachibana Asami: Last Battle
  85. Tachibana Asami: Ten no Torikata
  86. Hayashi Yuuki: Wakuwaku
  87. Hayashi Yuuki: Ue [Kai]
  88. Hayashi Yuuki: Hari to Daiken
  89. Hayashi Yuuki: Tobenai Shouyou
  90. Tachibana Asami: Center Open
  91. Tachibana Asami: Neko no Tsume
  92. Tachibana Asami: Koroai
  93. Cozmez: Two Crowns
  94. Okui Masami: City Hunter ~Ai wo Kienaide~
  95. Okui Masami: LONELY STAR
  96. Okui Masami: Return to Myself
  97. Okui Masami: Kamome ga Tonda Hi
  98. Okui Masami: Roppongi Shinjuu
  99. Okui Masami: Shoujo A
  100. Okui Masami: Kawa no Nagare no You ni

Ó, és ez a 3006. blogpost. Okui Masami: God Speed albumából ment el az Oricon adatai szerint összesen 3006 példány. :)

Given válogatásalbum

2024. november 15. - supermario4ever

A Given-ből is megjelent egy válogatásalbum "Given THE BEST" címmel annak alkalmából, hogy leadták Japánban az utolsó olyan movie-t, az "Umi he"-t, mely a manga utolsó néhány fejezetét dolgozza fel.

cover_21.jpgJól ismerem a Given dalokat, tekintve, hogy többször is végignézem az animét, és a dalok vannak annyira fajsúlyosak, hogy meg is maradjanak az elmémben. Ugyanakkor bár őrzöm digitális formában a CD-ket, nagyon keveset hallgatom őket. Hiába #1 BL anime nálam a Given, a zene nálam gyenge pont.

De mondhatjuk, hogy ez személyes vélemény, mert ha összehasonlítom az eddig nézett BL-animék zenéivel, ki lehet jelenteni, hogy a Given az, aminek messze a legjobban kidolgozták a zenéit. Jól megírták a dalokat, hallhatóan sokat dolgoztak rajtuk. A legfőbb ok, ami miatt nem jönnek be a dalok, az az énekesek hangszíne. Se Mafuyu seiyuu-jának. Yaho Shogónak énekhangjáért, se a Centmillimental énekesének hangjáért nem vagyok oda. Hiába van egyébként mindkettejüknek nagy hangtartománya.

Ennek ellenére szívesen hallgatom a dalokat, az album az egész Given sorozaton végigmegy. Kezdve az openingtől a "Kizuato"-tól, a milliók által megkönnyezett "Fuyu no Hanashi"-n át az OVA és a Movie dalain keresztül jutunk el a végállomásig, a tengerpartig.

Amikor olvastam a mangát, meglepett, hogy Uenoyama végül átment Hiiragi csapatához gitározni. Ezt dolgozza fel a második movie, a Hiiragi-mix. A formáció a SyH nevet kapta, és nekik olyan énekesük van, akinek a hangja sokkal kellemesebb a fülemnek. Ez az a férfhang, amit szeretek! Az SyH dalok kivétel nélkül tetszenek, ráadásul az énekes is ugyanúgy nagy hangtartományban tud énekelni. Nagy kár, hogy nem ő énekli a Given dalok nagyrészét.

Az biztos, hogy az utolsó két movie hozta a legjobb dalokat. Nemcsak a SyH megjelenésének köszönhetően, hanem a Centimillimental is valami olyan csodálatos dallal zárta az utolsó movie-t (A Given THE BEST album utolsó dala), hogy ez engem sokkal jobban megérintett, mint a Fuyu no Hanashi. És nagyjából, ahogy emlékszem a manga végére, korrelál is a történettel a dal, úgyhogy az utolsó movie biztos nagyon szép lesz.

De ezzel nincs vége a történetnek, hiszen a manga folytatódik 10th Mix címmel, ami 10 évvel a főtörténet után játszódik. Elkezdtem olvasni, érdekesnek tűnik.

A világ legnagyobb első szerelme mai szemmel

2024. május 10. - supermario4ever

100000.pngÉljen, elérte ez a blog a 100.000-es látogatottságot! Igazán örülök neki, hálásan köszönöm minden látogatónak, a botokat is beleértve!

Eléggé kacifántos története van a blognak, mert már 2006 májusa óta létezik. Tehát még bőven azelőtt volt, hogy a Google megvásárolta volna a bloggert. Akkoriban tényleg nagyon kezdetleges formában írtam néhány zenei albumról kritkát. Épp csak néhány sor, max 2 bekezdés. Gyorsan abbamaradt, utána rá se néztem erre a blogra. Szerintem csak azért hoztam létre, hogy lefoglaljam a "supermario4ever" nevet a blogspot-on is. De az biztos, hogy gyorsan elhagytam ezt a felületet. Sőt, olyannyira feledésbe merült, hogy 2017 júliusában újra létre akartam hozni ezt a blogot, amikor láttam, hogy már van ilyen. Csak nem valaki más foglalta volna le? Rákerestem, és 11 év távlatából olvasni azokat az írásokat borzasztó kellemetlen volt. Természetesen nem emlékeztem a jelszóra, úgy kellett előhalászni az elmém legmélyéből, hogy miket használtam 2006-ban. Az e-mail megvolt, csak a jelszó kellett. Valahonnan a kertek aljáról, sokadik próbálkozásra beugrott a jelszó. Hozzákötöttem a Google-ös profilomhoz, töröltem a posztokat, és úgy életet leheltem ebbe a blogba. Tehát mondhatjuk, hogy 2017 óta létezik ez a blog élesben. Illetve volt egy hosszabb szünet 2019 augusztusától is, amikor lezártam ezt a blogot. Aztán 2023-ban újra visszatértem ide, azóta is itt vagyok. Ennek a 100000-es látogatottságnak kb. a 3/4-e az utóbbi hónapokból származik. Itt részletesebben írtam a blog történetéről. Utánanéztem, és azok a régi blogpostok olyannyira az enyészetté lettek, hogy még a Wayback Machine-ben sem találtam meg.

(A post a blogspotos blogról szól)

sekaiichi_hatsukoi_2_1.jpgÉs amiről írni akartam, az az, hogy a héten újra elkezdtem nézni a Sekaiichi Hatsukoi animét. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy most, hogy már sokkal nyitottabb vagyok a BL-animékre, milyen benyomást kelt bennem. Habár most már sokkal elnézőbb vagyok a műfajjal, továbbra is azt gondolom, hogy ez nem férfi műfaj.

Még a grafikában is megmutatkozik, hogy melyikük az aktív (férfiasabb, magasabb, kisebb a szeme, nyugodtabb, higgadtabb, mélyebb a seiyuu hangja), melyikük a passzív (nagyobb a szeme, izgágább, hangosabb, magasabb a seiyuu hangja). A szögletes rajzolásról nem is beszélve, nagyon nem tetszik a karakterdizájn. A képen is látható, milyen nagy a szerelem a páros között, ki se látszanak a szenvedélyből. Ilyen a világ legnagyobb első szerelme.

Egy időben gondolkodtam egyébként azon, hogyan lehetne egy BL-animét férfi műfajjá tenni. Elvileg a "bara" erre hivatott, de rájöttem arra, hogy az elmélet ott bukott el, hogy a romantika alapból nem férfi műfaj, hát egy meleg történetet hány férfi olvasna, nézne? Ettől függetlenül vannak olyan romantikus animék, amik szerintem bőven vállalhatók. A Lovely Complex bár alapvetően shoujo, mégis sok pasi szereti a humoros története és a páros miatt. De a nagyon érzelgős romantikus animéket, mint például az Orange, Ao Haru Ride vagy KimiKiss Pure Rouge, sokkal inkább lányok szeretik. Tehát mindenképp kell valami extra, ami a pasikat leülteti egy romantikus anime elé. Ha nagyon meg kell erőltessen magam, hogy melyik BL-t ajánlanám pasiknak, a Given-t nézettem meg néhány hetero barátommal. Végülis becsülettel végignézték... De azt megmondták őszintén, hogy amikor a két szerelmes srác csókolózott az már inkább kellemetlen volt nekik. Elhiszem, ha arra gondolok, hogy én se nézek olyan jeleneteket szívesen, amikben nem lennék benne, akkor tudom, miről beszélnek.

kisa_shouta_full_1107073.jpgEgyébként azért a Sekaiichi Hatsukoi-t akartam nézni, mert ebben van benne az egyik kedvenc karakterem, Kisa Shouta. Ő az a srác, aki 30 éves létére még nem volt kapcsolata, így tanulja a szerelmet. Már annak idején is megszerettem, mert ő pont nem az a "hangos passzív", mint a többiek. Szerény, inkább csendes, de akar valamit az élettől, és ha félve is, de utána megy. Tehát a maga módján tesz magáért, és ez szerethetővé tette számomra a személyét. Külön érdekessé tette számomra a személyét, amikor később megtudtam, hogy a seiyuu-ja nem más, mint Okamoto Nobuhiko. Erről akkor szereztem tudomást, amikor más animék által megszerettem a hangját (Haikyuu!!, Toaru Mjutsu no Index, Boku no Hero Academia, Cheer Danshi!!), és elkezdtem nyomozni, hogy ő vajon szerepelt-e BL-animében. Igencsak a fejemhez kaptam, amikor láttam, hogy nemhogy szerepelt, de konkrétan a kedvenc karakteremnek adta a hangját. Akkor döntöttem el, hogy újra megnézem ezt az animét. Egyszerűen hallanom kell, hogy szinkronizál egy nőcsábász (hivatalosan hír volt, hogy Okamoto Nobuhiko megcsalta a barátnőjét / feleségét), üvöltöző seiyuu egy ennyire félénk karaktert.

Az eredmény abból a szempontból is meglepett, hogy egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy Kisa Shouta is abban a mangastúdióban dolgozik, ahol Onodera Ritsu, arra meg pláne nem, hogy annyira gyerekesen viselkedik, mint ahogy az első négy részekben láttam. Úgy tűnik az elme tényleg csak a szépet őrzi meg, mert csak a félénksége maradt meg, hogy 30 évesen igyekszik végre kapcsolatot teremteni. Ráadásul azért is ő volt a legszimpatikusabb, mert pont az ő párja volt az, aki nem teremtette le Shoutát. De most már inkább nem mondok semmit, nehogy kiderüljön, hogy a legdurvább nemi erőszak az övék.

cover_9.jpgDe hogy mennyire szerettem Kisa Shoutát, jól jelzi, hogy az animéből csak egyetlen zenei kiadványt őrzök a gépemen: Az pedig Kisa Shouta character song kislemeze, a Shoudou Alarm. Ezt is külön meghallgattam, hogy halljam Okamoto Nobuhikót egy BL-animéhez kötődően énekelni. Azt kell mondjam, hogy egész jó dal. Lendületes, dinamikus, a seiyuu is jól énekel.

Amit feljebb írtam, nemi erőszakot, nem túlzás. Eddig négy részt láttam az animéből, és igazából már most kitűnik, hogy miért nem szerettem annak idején annyira. Onodera Ritsu az a passzív karakter, aki hevesen tagadja, hogy belezúgott a főnökébe (ugye jól emlékszem?). Aki viszont egy szavát nem hiszi Onoderának. Számon kéri rajta, hogy miért fordítja el a tekintetét, amikor mondja, hogy barátnője van, és egyből leteremti. Aztán jön a "Yamete kudasai"-jellegű parancs. Persze annyira ne álljon le, épp csak annyira, hogy tetszelegjen a cuki áldozat szerepében, amiért annyira odavannak a lányok. De gondolom, mondanom sem kell, hogy egy egészséges meleg kapcsolat nem ilyen. Én biztos, hogy rossz néven venném, ha valaki csak úgy leteremtene. És biztos lehet abban, hogy ha kell, radikális eszközökkel adom a tudtára, hogy nálam ez nem játszik.

De ebből is látszik, hogy a Sekaiichi Hatsukoi-féle BL-animék elsősorban lányok számára készülnek. Ezeknek az a céljuk, hogy fiúkat lányok számára kedves "módon" (ennél jobb szó nem jutott eszembe...) ábrázolja, de ezeknek köze nincs a valósághoz. Régen rettenetesen haragudtam ezekért a sorozatokért, mert torz képet fest a homoszexualitásról. És akkor nem beszéltünk arról, ahogy a lányok rajonganak az ilyen sorozatokért... De ma már ezt másképp látom. 2019-ben a Hidamari ga Kikoeru manga szakított át egy gátat. Már önmagában a borítójával, hogy inkább két jóbarát érzését adta, de aztán a történet is nagyon jó volt. Sokkal közelebb állt  mi valóságunkhoz. Aztán jött a Given, amit úttörőnek tartok a minőségi BL-animék irányába. Bár jelen tapasztalataim alapján kinőttem belőle, de ha az első nagy szerelmemre gondolok, akkor azt tudom mondani, hogy a Given sokkal inkább reprezentálja azt, ahogy megéltem a szerelmemet. És hogy azóta olvastam néhány jó mangát, megértőbb lettem a Sekaiichi Hatsukoi-val szemben. El tudom fogadni, hogy nem én vagyok a célközönsége, mert megtaláltam a BL-nek azt a halmazát, ami úgy érzem, hogy nekem szól. Inkább érdekességként nézem az animét. Annak meg teljesen jó. De ha lenne egy külön történet, ami csak Kisa Shoutáról és a kapcsolatáról szól, arra nagyon vevő lennék.

Bakuten!! opening és ending kislemezek

2023. június 07. - supermario4ever

img_20230607_122129.jpg

Ma voltam Pesten, meglátogattam wakát, aki 2 hét Japánban töltött nyaralása után tegnap hazajött. Mutatta a kint készült képeket, mesélt rengeteget, és átadta azokat, amiket rendeltem tőle, a Bakuten!! opening és ending kislemezeket (meg egy-két apróságot ajándékba).

Ebből a szempontból lehetőségként éltem meg, hogy kint van, mert beszerezhet nekem olyan dolgokat, amiket újonnan már nem lehet kapni, használtan meg drágán kerülnek eladásra. Japánon kívül legalábbis. 2008-2009 körül szembesültem azzal, hogy Japánban használtan baromi olcsón lehet CD-ket venni. Akkor tag voltam egy Hayashibara Megumi fórumon, annak az adminja akkoriban volt kint Japánban és képen mutatta, hogy milyen CD-ket talált 100 yenért. Teljesen odavoltam, hogy Hayashibara Megumi, Okui Masami és JAM Project CD-ket vett magának szinte ingyen. Ugyanakkor ekkor tudatodosott bennem, hogy vigyázni az eBay-en, később a Discogs-os adás-vételekkel, ugyanis használt CD-ket Japánból egyesek irgalmatlan áron tesznek ki. Fogadni mernék, hogy ők is ilyen 100-500 yenért veszik meg, aztán eladják a többszöröséért. Jelenleg egyetlen korrekt eladót ismerek eBay-en, music_horizon néven adja el a talált CD-it. Tőle vettem több Okui Masami CD-t. Ő az, aki olyan áron ad el CD-ket, hogy azt mondom magamban, hogy legyen. Az árrésből igyon egyet az egészségemre.

És mivel gondoltam, hogy ezeket a Bakuten!! CD-ket csak úgy nem fogom megtalálni, ezért kértem wakától ezeket, hogy ha megtalálná, ugyancsak nem lennék hálátlan. Megtalálta és elhozta nekem. Természetesen az anime edition kiadásokat kértem tőle, mert az anime érdekel és nem az előadók. Bár jelen esetben ez azért erős, mert az ending előadójának, wacci-nak több dalával is megismerkedtem és kifejezetten közel áll hozzám a stílusuk. Az opening előadóját, a Centimillimental-t szenvedélyesen imádják a Given fanok, hiszen több betétdalt is énekelt az animének.

img_20230607_160217.jpg

centimillimental_seishun_no_enbu_cd_only.jpgÉn Given fan vagyok, de a Centimillimental-é nem, mert egyáltalán nem érint meg érzelmileg az, ahogy az énekes énekel. Pedig nagy hangtartományban tud énekelni, simán megvan 3 oktáv is, csak nem igazán hallok ki érzelmeket. De azért sem akartam az artist edition-t a Bakuten!! kislemezből, mert annyira furcsák nekem a borítói. Ez talán olyan, amit még értek is, hiszen a kislemez címe Seishun no Enbu, vagyis az "Ifjúság tánca". Nagyon jó egyébként a dalszöveg, mert azért sejthető, hogy átvitt értelemben kell a táncot érteni, mint az érzelmek tánca. Hogy egy fiatal mennyi mindent él meg, közben sír, nevet, szenved, örül. Valahol megjeleníti a Bakuten!! érzelmi oldalát, ahogy a hat srác éli a mindennapjait. És ha megnézzük a borítót, a madarak jelképezik a fiatalságot, akik szállnak és szabadnak érzik magukat. Elrugaszkodva a száraz, fullasztó sivatagtól a napfény felé. Mégis csak van értelme a borítónak. De ettől még nem az énekes a kedvencem. Bár a kislemez második dala a nag nagyon tetszik. A Seishun no Enbu meg beépült a tudatomba, mint Bakuten!! betétdal, így lényegében szívesen hallgatom bármikor.

De egyébként a kislemez is az anime kiadásában teljes, ugyanis az artist edition is ugyanazt a négy dalt tartalmazza, mint az anime edition, csak erre rákerült még a TV size is, vagyis az opening dal animében hallható változata. És hogy még teljesebb legyen az összkép, a DVD-re ugyanúgy került a két dal videoklipje, mint az artist edition DVD-jére, csak ez még megkapta a creditless Bakuten!! opening videót is. Mi több érv kell az az anime edition-re, hogy így a legteljesebb a kislemez? Egyébként megnéztem most a DVD-t is és tetszik mind a két videoklip. A Seishun no Enbu-ben szó szerint táncolnak és ugrálnak a fiatalok, de ami érdekes, hogy egy iskolában. Tanterem, könyvtár, udvar, ezzel jelenítették meg a szöveg mondanivalóját. A nag videoklipje meg lényegében egy animáció: Két lány barátságát jeleníti meg, akik valamin összevesztek, de aztán kibékültek. Nagyon érdekesen jeleníti meg az emberi kapcsolatot, érdemes lenne többször is megnézni a videoklipet és mélyebben elemezni. Most ezek kislemez hatására tisztára úgy érzem, hogy érdemes lenne komolyabban is foglalkozni a Centimillimental munkásságával, mert lehet, hogy mégis csak sokkal több van bennük, mint azt eddig gondoltam. Ezért is megérte ez a kislemez. A Bakuten!! opening videó meg bármikor megmelengeti a szívemet.

img_20230607_160420.jpg

wacci_anata_ga_iru_cd_dvd.jpgAz ending kislemezből sem volt kérdés, hogy az anime edition-t vegyem meg. A wacci kiadványok borítói is meglehetősen sajátságosak, mégis jobban értem, hogy mit akarnak vele közölni. Aranyos ötlet ez a fényfüzérből összeállított pillangó, amit emberek tartanak meg. Ha úgy vesszük, szimbolizálja az összetartozást. A pillangóhoz meg nemcsak a szabadságot rendelik a repülése okán, hanem hogy hernyóból bebábozódva lesz belőle szép rovar, ezáltal vele szimbolizálják, hogy mivé válhatunk, ha kiálljuk az élet nehézségeit. És hogy a borítón sokan tartanak egy pillangót, jelzi, hogy emberi segítséggel olyan lehet az életünk, mint egy pillangóé.

Tehát ahogy írtam, a wacci stílusa közelebb áll hozzám. Nem hallottam még, hogy az énekes olyan nagy hangtartományban énekelne, de érzelmileg jobban tudok azonosulni a dalaikkal, ezért a két együttes közül egyértelműen a wacci mellé teszem le a voksomat.

Erre a kislemezre viszont nem teljesen igaz az, hogy az anime edition a teljes kiadás. Bár csak ez a változat kapta meg az Anata ga Iru TV size változatát, ugyanakkor a két kiadás DVD-je mást tartalmaz. Az artist edition DVD-jén is rajta van a címadó dal videoklipje, de ott helyet kapott még a Habataki dalnak (ami egy nagyon szép ballada) egy koncertfelvétele is. Az anime edition DVD-jén a dal videoklipje mellett az anime creditless endingje nézhető meg. Az is nagyon kedves videó.

Tetszik a Sony Music koncepciója, hogy az anime betétdalok kislemezeit kiadja artist edition-ben és anime edition-ben is. Persze nem egyedülállóak ebben, hiszen más kiadók is csinálják így, de amit eddig láttam, abból az jön le, hogy a Sony Music ad az egyedi borító mellett egyedi tartalmat is a kiadványaihoz. Meg hát ők adják ki a három abszolút kedvenc animémből kettőnek, a Haikyuu!!-nak, és a Bakuten!!-nek a zenéit is, ezért a Lantis után második "erővé" léptek elő nálam. Sőt, ha beveszem azt is, hogy a Boku no Hero Academia zenéit is ez a stúdió adja ki, ahogy a MAN WITH A MISSION dalait is, akkor igencsak erős a 2. hely.

A Bakuten!!-gyűjteményem eddig így áll.

img_20230607_181025.jpg

Ugyanakkor az utóbbi időkben elkezdtem gondolkodni azon, hogy én is leállok a CD vásárlással és már csak azokat veszem meg, amiket feltétlen a gyűjteményemben akarok tudni. Már jó néhány éve találkoztam az úgynevezett "hi-res" FLAC zenei formátummal. Erről gondoltam azt, hogy végérvényesen leválthatja a CD-t, hiszen a zenei fájlok sokkal nagyobb méretűek, ebből következtethető, hogy sokkal jobb minőségű is. Volt is olyan gondolatom, hogy a hi-res FLAC küszöböli ki a CD 650-700 MB-os adatkorlátjának csorbáját, hiszen egy teljes album hi-res FLAC-ban akár 2 GB is lehet. Úgy voltam vele, hogy végre házhoz jön az igazán jó hangminőség. Van is néhány albumom ilyen formátumban, például elképzeltem, milyen menő lenne, ha az egyik kedvenc JAM Project albumom a THUNDERBIRD például egy Party Box-ból azért szólna rendesen.

De aztán néhány napja kicsit jobban utánaolvastam bitmélység, bitráta jelentősségének, hogy az addigi ismereteim mellett milyen új ismeretekkel gazdagszom. Vajon tényleg sokkal jobban szól a nagy felbontású zene? Aztán megtaláltam ezt és ezt a cikket, amikből egyértelműen az derült ki, hogy a 24bit/96kHz zenének semmi értelme nincs, mert már a 16bit/44,1kHz is az emberi hallás felső határa fölött van. Érdemes elolvasni mindkét cikket, mert részletesen és nagyjából érthetően elmagyaráz mindent. Én személy szerint nem értettem meg belőle mindent, de az is igaz, hogy épp csak konyítok a hangtechnikához. De akkor ez az egész az hi-res FLAC zene csak egy nagy lufi lenne? Ehhez képest a két nagy japán digitális zeneáruház, a Mora és az Ototoy vígan adja ki az albumokat akár nagy felbontásban is. Én meg úgy tekintettem rájuk, mint a CD-vásárlás utódja. De ez már csak azért sem igaz, mert a Moránál egyáltalán nem lehet Japánon kívül vásárolni, az Ototoy-nál is korlátozottak a lehetőségek. De úgy tűnik, hogy nem kell sajnálkoznom miattuk, hiszen ha tényleg szemfényvesztés a nagy felbontású FLAC zenei formátum, akkor nem fogom törni magam azon, hogy tényleg ilyen minőségben legyenek meg a zenék ezen túl.

Az az igazság, hogy képnél és videónál már sokkal korábban elgondolkodtam azon, hogy mi lehet a felső határ. A videónál már a 4K-val is nehezen barátkoztam meg, de most itt a 120 fps, amit főleg a Sony hirdet a PlayStation 5-tel, az már tényleg olyan dolog, hogy minek? Mennyivel jobb az? Én még úgy tanultam az iskolában, hogy az emberi szem 1 másodperc alatt 24 képet rögzít, ami 24 fps-nek felel meg. Ehhez képest a 120... Megfordult a fejemben a kérdés, hogy nem már mi, európaiak is megkaptuk a csúcsminőséget már a '90-es években? Van az a különbség a PAL (főleg Európa) és NTSC (főleg Amerika és Japán) között, hogy a PAL 50 Hz-en (25 fps) közvetíti a képet, az NTSC pedig 60 Hz-en (30 fps). Tehát lényegében már a PAL is minden egyes képet közvetít, amit az emberi szem látni képes. Azt nagyjából értem, hogy a játékoknál, az eSportnál esetleg lehet jelentőssége a 60 fps-nek, ahol nagyon-nagyon pontosnak kell lenni, de ezen felül én jelen tudásom szerint úgy vagyok vele, hogy egy átlag mezei játékos is mindent lát még 30 fps-en. 60 fps még jöhet, az mára teljesen általános lett, de megítélésem szerint a 120 fps már tényleg csak arról szól, hogy ily módon is bizonyítsa, hogy "akkora menő vagyok, hogy nekem erre is futja". Mást nem tudok elképzelni, de hátha ha ennek is utánaolvasok, akkor okosabb leszek.

A képek esetében is az van, hogy az egyszerű mezei felhasználónak a digitális fényképezőgépet (vagyis most már inkább a mobiltelefonok fényképező funkcióját) is a minél nagyobb pixelméretekkel próbálják eladni. Én akkor döbbentem először arra, hogy a képben több adat is van, amikor egy nagy képet ki akartam nyomtatni. Úgy voltam vele, hogy ez szép nagy, jól fog mutatni plakátnak. Majd amikor elvittem egy gyorsnyomdába, ott mutatták, hogy ez pixeles lenne kinyomtatva, mert a dpi-je alacsony. Erről egyébként a kép mérete is árulkodott, mert a méretéhez képest kicsi volt, tehát egyérteműen valamilyen módon tömörítve volt. És akkor nem beszéltünk az olyan apróságokról, amivel a komolyabb digitális fényképezőgépek jelen vannak.

Tehát mind a zene, videó és kép sokkal komplexebb dolog, mint amivel eladni próbálják nekünk a különböző rögzítő és lejátszó eszközöket.

Annak a nyárnak az emlékei

2022. március 14. - supermario4ever

kimi_wa_natsu_no_naka_jp.jpgInstagramon találkoztam egy BL-mangával, ami a borító alapján szimpatikusnak tűnt és úgy döntöttem, hogy elolvasom. Ez a Kimi wa Natsu no Naka. Ez egy két kötetből álló 5-5 fejezetes mangapáros, mely a Hidamari ga Kikoeru egyszerűségével mesél el egy szerelmes történetet. Chiharu Saeki és Wataru Toda iskolatársak, a közös hobbi, a filmek hozta össze a két srácot. Saeki egyébként az iskola szépfiúja, akibe szerelmesek a lányok, de mindegyiket visszautasítja, mondván, hogy neki már van valakije. Csak az a bizonyos valaki nem tud róla... Na de szerencsére nem arról a nagyon nyomulós BL-történetről van szó, amit egyébként rettenetesen gyűlölök. A két srác kapcsolata teljesen békésen alakul. Eljárnak helyekre (főleg moziba), beszélgetnek, közelebb kerülnek egymáshoz. Alapvetően nem egy nagy durranás, de azért olvastam szívesen, mert az ismerkedésnek és párkeresésnek egy számomra ideális módját láttam itt. De leginkább azért tetszett rettenetesen, mert olyan érzelmeket rajzolt a fiúk arcára a mangaka, amilyennel nagyon ritkán találkozok és megérintett. Úgyhogy nagyon szerettem olvasni.

Be is tettem a kedvenc mangák közé, de sajnos az utolsó fejezetre kénytelen voltam a 10 pontot levinni 9-re, mert a vége rettenetesen össze volt csapva. Olyan volt, mint az a 12-13 részes anime, ami megy a maga békés medrében, aztán mintha a készítők észbe kaptak volna, hogy ja, mindjárt vége! Kicsit bele kell húzni, srácok! Tehát itt is, a végére annyi mindent sűrített be a mangaka, hogy már nagyon nem is lehetett megélni a történéseket. Pedig ott derül ki, hogy ki is az, aki miatt Saeki visszautasította a lányokat, egyáltalán hogy is volt az egész. Meg aztán annyira valószínűtlen volt a legvége. Nagy kár érte, pedig lazán lehetett volna minden idők legjobb BL-mangája nálam, mert tényleg a rajz csodálatosan szép. Mindenesetre igen... Ez a Hidamari ga Kikoeru - Given - Kimi wa Natsu no Naka BL-vonal az, ami bejön nekem, amivel én magam is tudok azonosulni.

Kerestem egyébként a mangát németül, mert terveztem a Bookline-on megvenni, de úgy tűnik még nincs németül. Tisztára úgy emlékeztem, hogy valamelyik német manga-kiadó (többet is követek) insta-oldalán láttam, de nem. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a "Shelfie-sunday" hashtag alatt láttam valahol, és ott figyeltem fel a borítóra. Akkor majd angolul megveszem valahol, ha megtalálom megfizethető áron. Mert egyébként nagyon jó. Csak egy egyszerűbb, lassabb lezárással jobban jártunk volna, mert akkor átélhetőbb is lett volna az egész történet és a dinamikája is megmaradt volna.

Szerelem vagy rajongás?

2021. május 22. - supermario4ever

adachi_to_shimamura.jpg

Ma végeztem az Adachi to Shimamura animével. Kifejezetten ígéretesnek indult, aztán az lett vége, mint egy átlag romantikus shoujónak: Nem futott ki sehová a történet, bőven lehetett volna folytatni. Hogy vajon ennek is az volt-e a célja, hogy a mangát népszerűsítse, nem tudom, de az biztos, hogy rettenetesen foghíjas volt az egész. Sőt, a végén olyan szinten hagyott hiányérzetet maga után, hogy azt mondanám, hogy a manga népszerűsítésére sem alkalmas az anime.

Miről van szó? Két lány, nevezetesen Adachi Sakura és Shimamura Hougetsu szerelméről. Vagyis... szerelem? Annyira nem egyenrangú a két lány, annyira máshol vannak, hogy valójában soha nem találkoznak. Kettejük közül Shimamura Hougetsu a szociálisabb, társaságkedvelőbb. Kisebb baráti kör veszi körül, míg Adachi Sakura végig szinte csak egyedül élte az életét. Shimamura az első lány, akivel barátságot köt, egyből túl is értékeli a barátság fogalmát.

És lényegében ennyi. Az anime azért rettenesen vérszegény, mert semmi kerettörténet nincs. Nincs semmi olyan, ami színt adna az animének. Nincs olyan, mint például a Given-ben, hogy a fiúk egy együttest alkotnak és az ottani történések is érdekessé teszik a történetet, nem utolsósorban a fiúk kapcsolatára is hatással van. Az Adachi to Shimamurában nincs ilyen, csak az a kislány, aki elvileg az űrből jött... Ő ilyen aranyos akarna lenni, de egyébként semmi funkciója nincs az animében. Nincs hatással a lányok kapcsolatára. Olyan ő, mint egy cuki kisállat, akit mindenki szeret, amolyan "aranyossági kellék". Engem személy szerint idegesített, mert semmi lényegi funkciója nem volt az animében, mégis ott fontoskodott a lányok körül.

Rá lehet jönni, hogy miért fontos a címben szereplő kérdés. Adachinak nem volt komoly kapcsolata emberekkel és minthogy Shimamura az első barátja, ezért én inkább úgy érzékelem, hogy valójában nem szerelmes belé, csak rajong érte. Örül, hogy végre van barátnője. Ráadásul Shimamurán látszik, hogy nem szerelmes. Shoujo-Ai-nak akarják eladni a történetet, de valójában nem az. Meg egy idő után inkább zavaró volt, hogy Adachi tényleg szinte kutyaként ragaszkodik Shimamurához, aki egyébként érzékeli is ezt és tényleg úgy bánik vele (jó értelemben) mint egy kutyával. Persze, magához engedi, simogatja, egyebek, de most komolyan: Ki akar egy háziállatot párjául? Tehát a lényeg: Adachinak még érnie kell ahhoz, hogy párkapcsolata legyen. Igazából még az se lett volna jó, ha az anime oda fut ki, hogy összejön a két lány, mert akkor megkérdőjelezném, hogy mennyire lenne legitim vagy tartós egy ilyen kapcsolat. Akkor meg azért várnék folytatást, hogy ezt lássam.

Így igazából nem végződött sehogy ez az anime és pont ezért nem érdemes semmi folytatást várni, mert el nem tudom képzelni, hogyan lehetne folytatni a történetet, mert nagyon nem haladt előre. Az a fejlődési folyamat, amin Adachinak keresztül kellene mennie (ha valós akarna lenni az anime), nagyon hosszú folyamat lenne, amit érdemes lenne a lehető legteljesebben bemutatni, hogy átélhető legyen a fejlődéstörténete. A manga egyébként 2012 óta fut (ehhez képest elég későn lett belőle anime), úgyhogy ott elképzelhető, hogy jól megírták a történetet és érdemes olvasni a mangát, de az anime alapján nem adok neki sok hitelt. Ez a 12 rész olyan, mint film előzetese. Mondjuk kérdéses, hogy egy ilyen színvonalú előzetes mennyire inspirál a manga olvasására.

Animagazin 56. szám

2020. július 23. - supermario4ever

animagazin_56.jpgTegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

  • Given
  • Hidamari ga Kikoeru
  • Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

  1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
  2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
  3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
  4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
  5. Wii korszak (Wii, Wii U)
  6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

Haikyuu!! manga 8. kötet németül

2020. május 08. - supermario4ever

img_20200508_174342.jpgAnnak örömére, hogy vidéken újra kinyitott a Libri könyvesbolt, újra vettem magamnak Haikyuu!! mangát. Egészen pontosan a 8. kötetet, ezzel megvan az egész 1. évad németül. Amúgy nem olvasok valami gyorsan mangát, angolul még mindig 6. kötetnél tartok, németül is épp elkezdtem a 7. kötetet. Azért igyekszek, de szerintem soha nem fogom utolérni a mangát. Mondjuk a megváltozott rajzstílus miatt nagyon nem is sietek vele, de azért jó lenne látni, hogy mi történik az anime után.

Mivel egyébként is szépen lassan lazítanak a szigorításokon, ezért tervbe van véve, hogy ebben a hónapban egy napra kimegyek Bécsbe. Sejtéseim szerint ott azért sokkal nagyobb kínálat van manga piacon, és majd ott veszem majd meg a következő kötetet, illetve vizionálok azzal is, hogy több mangát is fogok találni. Például a Givent is szeretném folytatni. Meg egyáltalán Ausztriában lenni. De egyelőre nem jár még a Dacia nemzetközi gyorsvonat Bukarest és Bécs között, így nem tudok a 2:30-kor elindulni. Jelen helyzet szerint csak budapesti átszállással tudok Bécsbe menni. 5:23-kor indul az első vonat Békéscsabáról, az 8:15-re van Pesten, és 8:40-kor megy tovább a vonat Bécsbe. És a Keletiből sincs korábban közvetlen járat Bécsbe, 11:21 a legkorábbi időpont, amikorra ott tudnék lenni. És a visszaút sem ígéretes, mivel a 19:05-ös vonat után nem megy több vonat aznap Budapestről Békéscsabára. Bécsből meg 13:25 kor kell elinduljak, hogy elérjem a 19:05-ös vonatot. 2 óráért egyrészt ennyit utazni, másrészt annyi pénzt költeni azért az nem buli. Úgyhogy meg kell várjam amíg a románok is engedélyezik az országukba való bejutást, és újra jár a Dacia nemzetközi gyorsvonat. Akkor 8:30 körül lennék Bécsben, és visszafele meg 19:30 körül indul. Az azért mégis csak másképp hangzik egy napi kirándulás gyanánt.

Eddig a Bookline-ról vannak a Haikyuu!! mangák, csak eddig mindig ott (Budapest - Astoria) vettem át a könyvesboltban, most viszont Békéscsabára kértem a Libribe. Ide már lenne szállítási költség is, 299 forint, de volt annyi pontom, hogy be tudtam váltani a szállítási költség kifizetésére, így ingyen hozták ki. Alig hiszem el, hogy fel tudtam használni a Bookline-os pontjaimat. Folyamatosan gyűltek, volt amik el is évültek, mert nem könyv kedvezményre lehet felhasználni, hanem Bookline-os dolgokra beváltani.  Bögrék, füzetek, egyéb apróságok. Amik alapvetően nem rosszak, találtam is, ami érdekelne, de annyira nem volt fontos, hogy beváltsam rá. Viszont szállítási költség kifizetésére kifejezetten hasznos. Maradt is még pont, és jó lenne a Given gyűjtését is folytatni. Csak sajnos BL-mangák valamiért drágábbak. Bár nem annyira vészes, 2.899 forint.

süti beállítások módosítása