No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi's Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link's Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát... Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére... Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi's Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi's Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi's Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit...), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi's Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni... De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok... Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

Amit esős, és angol idő csúfított. Ez is furcsa con volt. Előzménye kifejezetten nem volt, jelentkeztem ugyan az énekversenyre, de végül nem sikerült feltölteni a hangfelvételt. Az volt, hogy hazamentem Békéscsabára arra a hétvégére, amikor a feltöltési határidő volt. Próbálkoztam a felvétellel, de nem akart összejönni. Ahogy írtam korábban, a Haikyuu!! Imagination-t akartam felénekelni, de sehogy nem akart összejönni. Azt érzékeltem, hogy magasan van, de úgy voltam vele, hogy ha eleget gyakorlom, akkor menni fog. Lett is volna lehetőség, csak az volt a baj, hogy nem vittem magammal a mikrofonos fejlhallgatómat, és mivel anyám laptopján nincs mikrofon, és a telefonos hangfelvétel nagyon idétlen volt, ezért annyiban maradt a dolog. Érdekes, hogy amennyire meg akartam mutatni ezzel a dallal, hogy mit jelent számomra a Haikyuu!!, úgy nem bántam meg, hogy végül nem sikerült a felvétel. De lássuk a hétvégét.

Szombat

Éjjel sokáig voltam fent, aztán valamikor hajnali 2 óra fele lefeküdtem elaludni. 8 óra után ébredtem fel, furcsa volt arra ébredni, hogy a PC bekapcsolva maradt, ahogy a villany is. Így nem szokásom elaludni. Gyorsan összeszedtem magam, 9 órakor tudtam elindulni. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, az ottani SPAR-ban bevásároltam magamnak aznapra, és ezután indultam el. A Korponai utcán keresztül a villamos síneken át megyek újabban a Hungexpo felé, egy jó nagy adag rémülettel a fejemben, ha vonat zakatolását hallom. Na mondom magamban, elzakatolták az életemet is. Mert egyből a villamosra gondolok. De ilyen nem volt, megvagyok, élek.

Be is jutottam a Hungexpóba... úgy-ahogy. Most egy kicsit korán értem be, mint szoktam, néztem is, hogy egész jól értem be ahhoz képest, hogy úgy éreztem, hogy késve indulok el. Viszont a bejutás most rettenetesen nehéz volt. Egyrészt önmagában az meglepő volt, hogy csak egy "átjáró" volt, amin keresztül be lehet jutni a Hungexpo épületébe. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van külön elővételes sor és helyben vásárlós sor, ha végül mindenki ugyanott tódul be? Lassan is ment, volt táskaellenőrzés. Konkrétan helyezkedni kellett a sorok között, mert hol az egyik indult meg, hol a másik. Először az egyikhez mentem, de az megállt. Röviddel utána megindult egy másik is, így össze-vissza járkáltam a sorok között, mire bejutottam. Aztán ahogy felrohantam a karaoke terembe, meglepetten láttam, hogy alig vannak. Mondjuk mivel így is elsők között jutottam be (előre megvettem a jegyemet a Geek Corner-ben), és eléggé csúnya idő volt, így nem csoda. Még készülődtek a karaokésok. Most újdonság, hogy a feliratkozás a terem hátsó részén volt. Ez jó, mert nem ott elől a hangfal körül kell üvöltözni, hogy mit akarunk énekelni, hanem hátul, halkabban. Mivel kezdésre nem igazán jöttek az emberek, ezért elsők között iratkoztam fel, de kértem Leeát, hogy hadd ötödiknek énekeljek, amikor már többen vannak. Mert ha bár nem sikerült a felvétel, de meg akartam mutatni a többieknek, hogy éneklem el az imaginationt. Nem utolsósorban hírnevet akartam adni a Haikyuu!! daloknak, hogy most már elérhetők. De egyből lejött, hogy jó volt, hogy nem énekeltem fel, mert nem sikerült jól. Nagyon ki akartam énekelni a magas hangokat, ezért erőből énekeltem ki, melynek következménye lett, hogy elfáradt a hangom. A végére már kifejezetten rosszul sikerült. Bebizonyosodott számomra, hogy a nagyon akarásnak is nyögés a vége. Mindenesetre megkértem 8-at, hogy vegye fel nekem az énekemet, mert megígértem az egyik Discordos Haikyuu!! szerver közösségének, hogy ha felveszem a dalt, megmutatom nekik. De ezt talán inkább nem...

Viszont a második dalom is elég hamar sorra került, ha jól emlékszem, a 15. volt. Ez egy valamivel könnyebb dal, méghozzá a Gundam széria 08th MS Team-től az Arashi no Naka de Kagayaite című dala. Ez egy Yonekura Chihiro dal, ami kifejezetten jól jött, mert kettővel előtte a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he című dala volt, ami szintén Yonekura Chihiro dala. Ez már sokkal jobban ment, ezzel kellett volna bemelegítenem. Egyébként tökre menő, hogy milyen rég hallottam a dalt, és úgy énekeltem fel, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Nagyon sokat hallgattam, és mivel könnyű is a dal ritmikája, ezért megmaradt bennem. Ez jó volt, ezt kellett volna először.

Nem sokkal ezután kezdődött az énekverseny, amit most inkább nem hallgattam meg, mert akkor már éreztem, hogy túl sokat ültem a karaoke teremben, inkább továbbmentem nézelődni. A konzolokhoz és az árusokhoz mentem el. Az árusoknál mindig ugyanazok vannak, bár szétnéztem, hogy találok-e Haikyuu!!-s cuccot, de hivatalosat alig. Azt tudom, hogy a SakuraZakának van tolltartója 3.500 forintért, de az nemcsak azért nem éri meg, mert egy eredetiség-vizsgálaton a SakuraZaka csúnyán elhasalna, hanem mert fanart van rajta. Még csak nem is eredeti artwork. Ez kint is volt. Később láttam is, hogy valaki elvitte. Amúgy ide nem jutottak el eredeti cuccok. A Nintendósok kint voltak most. Kicsit szétnéztem ott is, de arról részletesen majd a videojátékos blogban írok. Meg megbeszéltem egy találkozót, mert valaki Mondo magazinokat adott el, és neki megvolt a 2015. júniusi száma, amiben a Haikyuu!! cikk van. Akkor majdnem megvettem online, amikor utánanéztem, hogy melyik számban van benne az anime, de úgy döntöttem, hogy előtte inkább letöltöm torrentről, hogy megnézzem, hogy milyen. És sajnos jól tettem, mert olyan szörnyű volt a cikk. Azt nem szeretem a Mondóban, hogy ilyen nagyon megmondósnak tűnnek a cikkek, mintha megmondanák a tutit, de mintha csak a nagy semmit kapnánk meg. Ugyanez a Haikyuu!! esetében is. Ráadásul mivel csak 2 oldal volt, ezért részletességről, mint olyan, ne is beszéljünk. Pedig már akkor lehetett volna mit írni az animéről, még ha akkor is, ha csak egy évad jelent meg addig.

Visszatérve a karaoke terembe, az énekversenyes dalok nagyja lement már. Volt egy-kettő tényleg menő, úgyhogy gondolom, hogy erős volt a mezőny, mint mindig. Az volt még vicces, amikor megmutattam 8-nak, azt a Haikyuu!! kislemezt, amit nyertem eBay-en. Nem mondtam neki semmit, csak a lemezborítót látta, és azon nevettünk, hogy azt hitte, hogy borszeszégőt vettem eBay-ről. Én a nagy kémikus... Aztán mutattam neki a CD-t képen, ott már tudta, hogy miről van szó. De ezen a borszeszégőn nagyon jót nevettünk. Amúgy következőleg a 37. voltam, akkor is megpróbálkoztam egy Haikyuu!!-s dallal, méghozzá a Tenchi Gaeshi-vel, de annyira kicsináltam a hangomat az Imagination-nel, hogy ez már végképp nagyon rosszul ment. Végigvittem, de nem volt valami jó.

Aztán odamentem az AoiAnimésekhez, akik rendszerint a karaoke terem előtt tartják a találkozót. Illetve ott gyülekeznek, de ki szoktak menni, viszont az eső miatt most itt maradtak. Jó volt személyesen látni őket, de nem folytam bele a beszélgetésbe, mert ők nagyon magas szinten beszélik ki az animéket, emiatt nem olyan könnyű bekapcsolódni annak, aki nem akkora szakértő az animék terén. Mindenesetre Catrinnal jó volt találkozni. Vele és Hirotakával sokat beszélgetek az utóbbi időkben azon apropóból, hogy jó eséllyel rendszeres író leszek az Animagazinban, amit ők szerkesztenek. A következő május végén fog megjelenni, már ott jelen leszek.

Ezután még egyet énekeltem, méghozzá a Slayersből a Shakunetsu no Koi-t. Ahhoz képest, hogy régen hallottam ezt a dalt utoljára nagyon jól ment. Ha már nincs hangom, de énekelni akarok, akkor női előadót éneklek mély hangon. Hayashibara Megumi-t meg mindig élmény énekelni. Ez amúgy a 66. volt a listában.

Még egyszer nézelődtem az árusoknál. Meglepett, hogy találkoztam a Japán Alapítványosokkal. Lesz vetítésük a MondoCon-on, ezt promotálták. Meg volt egy árus, akinek saját készítésű matricái voltak. Ott találtam egy Kageyama Tobiósat. Ez nagyon aranyos volt, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Láttam van Oikawa Tooru is, őt dobtam. Nagyon messzire. Az volt az érdekes, volt mellette egy másik árus lány, aki mondta, hogy ő viszont nagyon szereti Oikawát. De nem maradt meg bennem, hogy hitelt érdemlően meg tudta volna indokolni, hogy miért szereti őt. Mindesetre nagyon jól elbeszélgettünk az animéről. Szerencsére Magyarországon nem nehéz Haikyuu!! rajongót találni, de aki még értelmesen lehet beszélgetni az animéről, no az az igazi. Mondta, hogy mennyire tetszett neki az animáció, meg hogy mennyire valósághűen mutatja be a röplabdát. Ami nagyon meglepett, hogy mutatta a felkarját, rá van tetoválva a "Tobe" felirat teljesen valósághűen. Annyira megtetszett, hogy konkrétan megfordult a fejemben, hogy legyőzzem a tűkkel kapcsolatos félelmeimet, és bevállaljak ilyet én is. Nagyon szép volt. De ez komoly lesz, mert vérvételkor is úgy remegek a félelemtől, mintha tűzzel közelítenének hozzám. Nagyon jó volt beszélgetni a lánnyal, remélem, találkozok vele a nyáron is.

Aztán elkezdődött a Late Night Karaoke, itt egy kicsit maradtam, de aztán mentem is. Még egy kicsit voltam kint, amikor Titkos, 8, John és Mazsibazsi beszélgettek. Csatlakoztam hozzájuk, aztán elindultam hazafelé. Hazaúton is a villamossíneken át mentem a 151-es buszhoz Kőbánya alsóhoz.

Itthon este morfondíroztam magamban, hogy megmutassam-e annak a német és holland srácnak, akikkel komolyabban összebarátkoztam a Haikyuu!! közösségből a videót, amit felvettem, az éneket. Végülis megmutattam. Nekik tetszett. Mondjuk ők másképp is látják, mert annyira nem foglalkoznak az énekléssel, de én meg tudom, hogy nem volt jó, mert erőből énekeltem ki a magas hangokat. De a dicséret ettől függetlenül jól esett.

Vasárnap

Furcsán indult ez a nap. Érdekes, hogy annyira nem érzem, hogy mostanában keveset alszok. Most is menetrendszerűen indultam el, a 151-es busszal Kőbánya alsóig. Ott a SPAR-ban vásároltam, majd elindultam a Hungexpo felé. Ma már biztonságosabb volt menni a villamossíneken, mert pont előttem ment el a 37-es villamos, így nem számíthattam ütközésre. Attól félek a legjobban, hogy pont a híd alatt találkozik a két villamos, ahol szűk az átjáró, és akkor nekem annyi. De ma sem történt semmi ilyesmi. Ráadásul most könnyebb is volt bejutni, mert kevesebben vannak, a jegyárusítás nem okozott tumultust. Gyorsan bejutottam, és most is készülődés közben kaptam el a karaokésokat.

Most kifejezetten elsőnek akartam énekelni, méghozzá a Fuyu no Rondo visual kei-ből a Melted Snow-t. Nem először éneklem már ezt a dalt, és úgy érzem, hogy most nagyon jól sikerült. Mondjuk volt előzménye ennek a dalválasztásnak, ugyanis szombat este volt egy komoly beszélgetésem egy bizonyos valakivel, ami nagyon mélyen megérintett érzelmileg. Mondták is többen, hogy nagyon szép volt, és én is azt éreztem, hogy a dal által sikerült átadni azokat az érzelmeket, amiket belül érzek. Egy helyen majdnem el is sírtam magam. Okui Masami nem először ríkatott meg, és jó eséllyel lesz még rá alkalom. Ezen előadás után ToumeiNi-vel beszélgettem sokat, utána próbáltam helyrehozni a szombat este elkövetett hibát, úgy néz ki, hogy sikerült is.

A zenei tippmix szokás szerint nagyon nehéz volt, és tippelgetős. Mondjuk nagyon nem is lehet másmilyen, mert magában a listában kb. 500 anime van felsorolva, és hogy azok legyenek benne, amiket pont láttam, ahhoz több ezret kellene lássak. Én meg alig vagyok túl a 300 megnézett animén. Innestől kezdve eléggé rossz handicappel indulok. De nem ez az a verseny, ahol szégyen utolsónak lenni. Ez nálam inkább a zenehallgatásról szól. Illetve azon szoktam izgulni, hogy egy-egy anime, amit ismerek, na onnan legyen zene. A Haikyuu!! sajnos kimaradt (pedig a listán rajta volt), viszont volt Zankyou no Terror és a Kuroko no Basket-ből is a kedvenc endingem volt. Azt nagyon jó volt hallani. A Zankyou no Terror-ról fogok később írni, mert nagyon arról sokat tudnék, de megvárom, amíg befejezem. Ami a legizgalmasabb volt számomra, az az Original Instrumental kategóriában az első dal a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu. De izgultam, hogy pont az legyen. Az az Usurahi Shinjuu Hayashibara Megumi-tól. ÉS AZ LETT!!! Alig bírtam magammal, valósággal felordítottam amikor megszólalt. Hányszor hallgattam nemcsak az eredeti verziót, de a karaokét is. Sokáig konkrétan csengőhangom volt a telefonon. Jó volt a zenei tippmix annak ellenére, hogy végig tippelgettem az egészet.

A tippmix után találkoztam Catrinnal és Hirotakával, ők is játszottak. Kicsit beszélgettünk, aztán mentem énekelni, méghozzá a Hikari Are-t, mely a Haikyuu!! harmadik évadának openingje. Ez annyira nem ment, hogy kértem a felénél a srácot, aki rakja be a kfn-eket, hogy állítsa le. Ez így nagyon nincs jól. Azt hittem, menni fog, mert a hang az ugyan megvan hozzá, de olyan furcsa a dal ritmikája, hogy azt nagyon tanulni kell. Mondjuk a fejhangon éneklést nem vállaltam be, helyette rögtönöztem ott valamit harmonikusnak gondoltam a többi hang mellett. Gyűlölök fejhangon énekelni, és azt a férfit is felakasztanám, aki így énekel. Na de ez már így alakult. Be akartam mutatni a Haikyuu!!-t de ez nagyon rosszul sikerült.

Maradtam 16 óráig, amíg el nem kezdődött a Jpop, Kpop video vetítés, aztán szépen elindultam hazafelé. ToumeiNi-vel együtt mentünk haza. Mondjuk is egymásnak, hogy ez a MondoCon is megvolt. Szerintem ezen a megítélésén már nem is fog javítani.

Ahogy ígértem, mára feléneklek egy újabb dalt, és ez meg is történt. A mai dal nem más, mint Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari.

Azért meg kell hagyni, megvicceltem magam ezzel a dallal, mert első hallásra (és sokadikra is) egy könnyen énekelhető dalnak hangzik, holott nagyon nem erről van szó. Ez egy olyan jellegű dal, amit csak úgy lehet szépen elénekelni, hogy ha érzelmeket viszünk bele az énekbe. Erre egyébként régen rájöttem, és konkrétan azt akartam ezzel a dallal megmutatni (ez volt a célom a múlt héten, amire utaltam), hogy lehet úgy érzelmeket kiénekelni, hogy megmarad a magam férfi mivolta. Tehát férfias érzelmeket, amik megmutatják, hogy az erősebb nemnek is vannak érzelmei, de ettől még semmit nem veszít a nemi identitásából.

Eleinte erősebben énekeltem, csak többedik próbálkozás után be kellett lássam, hogy nem fog menni, mert rettenetesen nyers az énekem. Nem is kellett, hogy visszahallgassam magam, már ének közben hallottam, hogy ez így nincs jól. Meg sok helyen pontatlan, hamis volt. Akkortól kezdtem el tiszta lenni, amikortól elkezdtem több érzelmet belevinni az énekembe. Egyre jobb lett, bemelegedett a hangom, végre alkalmassá váltam váltam arra, hogy felvegyem az énekemet. Nagyon figyeltem arra, hogy a versék alatt, a mély hangokat is tisztán énekeljem. Nekem ez a nagyobb kihívás, a magasabb hangok jobban kijönnek. Meg a hangerőre is figyeltem. A felvétel végére pedig elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó kaland volt.
Tehát bejött, amire gondoltam, hogy bár egyszerűnek hangzik a dal, de ebben is lesz kihívás. Kiderült, hogy ebben is volt mit gyakorolni, és örültem ennek a választásnak, ebből is tanultam, amit későbbre tudok hasznosítani.

Legközelebb 2 hét múlva tervezek énekelni. Az nagyon kemény lesz, de ha sikerülni fog, az nagyot fog durranni.

Íme az újabb dal, amit felénekeltem, ez pedig Okui Masami: Melted Snow dala.

Ezt a dalt egyszer régen már felénekeltem, soha nem felejtem el, hogy akkor mennyit gyakoroltam. Ezek azóta is megvannak, szerencsére nem kellett most sokat gyakorolni. De azért éreztem, hogy szükség volt rá, mert a mostani tudásszintemmel azért már más énekelni. Több dologra figyelek oda, és a tiszta énekhang mellett nagyon odafigyelek arra, hogy az érzelmek, amiket kihallok a dalban, azt jelen tudásom szerint a leghitelesebben tudjam átadni. Aztán, hogy ez sikerült-e vagy sem, ezt mindenki egyéni értékrendje szerint döntse el maga.

Az ének tisztasága jó eséllyel hallható, hogy nem tökéletes, azt tapasztalom, hogy akárhányszor gyakorlok be egy dalt, mindig máshol tévesztek. Amiken tudtam, azokon mind javítottam, mindig mondtam magamban, hogy ezt és ezt a hibát hogy tudom javítani, és az úgy sikerült is. De vannak olyan hibák, ami teljesen spontán jönnek, amiket nem tudok kontrollálni, ezekből fordul elő egy-kettő. Ezt különben úgy is ki lehet hallani, ha nem ismerjük az adott dalt. Ha nem hallunk harmóniát az egymást követő dal hangok között, az ott jó eséllyel rosszul van énekelve. Ami a tévesztést illeti, azt gondolom, hogy sok esetben is ha stúdióban felvesznek egy dalt, akkor is az utómunkálatokkal helyesbítik a hibákat. Én ilyet nem tudok csinálni, de így talán kicsit személyesebb. De persze igyekszek a tudásom legjavát beleadni az énekbe, és ha nagyobb hiba van, vagy kisebből több, akkor mindig újrakezdem a felvételt. Nem is tudnám tiszta lelkiismerettel kiadni a "kezemből" a felvételt, ha tudnám magamról, hogy ennél még jobbat tudok.

A szövegen egy apró helyen változtattam. A vége felé a hosszú zenei rész után van egy szöveg, amely magyarul nagyjából így szól: "Ha újjászülethetnék, nőként akarok újjászületni". Onna helyett Otoko-t énekeltem, mert jól érzem magam a férfi mivoltomban, és én férfiként születnék újjá.

A dalról már írtam korábban többször is, hogy mit jelent számomra, így ettől eltekintenék. Inkább azt írnám, hogy elképzelhető, hogy jövő héten térek vissza új felvétellel, akkor ismét egy olyan dallal fogok próbálkozni, amit komolyan még soha nem énekeltem. Nem egy nagy durranásra kell gondolni, de azon is van mit tesztelni, úgy érzem, és ha bejönnek a gondolataim a próbák alatt, akkor a jövő héten jövök új felvétellel.

Írtam már többször az Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezekről, de most azért írnék róluk ismét, mert ma jelentek meg 10 éve.

A mai napig nagyon szeretem ezt a két kislemezt, konkrétan azt gondolom, hogy ezek az evolution-korszak legjobb kislemezei, megjelenésük napjától számítom a karácsonyi időszak kezdetét. Azért szeretem ezt a két kislemezt, mert ha karácsonyi dalnak vesszük (hivatalosan nem azok), akkor nem vidámak. Végre olyan karácsonyi dalok, ahol nem arról énekelnek, hogy minden szép és jó, béke van a világon, angyalok röpködnek felettünk. Konkrétan olyan hangulatuk van a daloknak, mintha azokról szólna, akik egyedül töltik a karácsonyt. Tehát az ünnepek másik oldalát láttatják meg, amiről legalább annyira fontos megemlékezni, mint azokról, akiknek a karácsony tényleg a szeretet ünnepe. Mert a túláramló pozitív érzelmek nagyon rossz hatással vannak azokra, akik nem tudják úgy megünnepelni a karácsonyt, ahogy szeretnék. És ha folyamatosan mindenhol ezekkel az érzelmekkel szembesülnek, és ők ezt nem tudják megélni, akkor nincs mit csodálkozni, hogy nekik a karácsony a depresszió "ünnepe". Már ha van mit ünnepelni a depresszión... De az biztos, hogy progresszív gondolat a karácsonyt nemcsak a szeretet ünnepének mondani egyre széletesebb körben, hanem az álszentség és a bűntudat kivásárlásának ünnepének is. Merthogy azok is. És a karácsony körüli felhajtás a bizonyítéka annak, hogy mennyire nincs legitimitása az erőltetett pozitív gondolkodásnak (mert nagyon kevesen vannak, akik tényleg pozitívan gondolkodnak). Az egyrészt nem valós az adott személytől, másrészt meg nem feltétlen reflektál a való életre. Ezért a legtöbb embert csalódás éri, és belőlük lesz az újgenerációs frusztált társadalom. Akik meg görcsösen ragaszkodnak a pozitív gondolkodás elveihez, azok meg egy idő után elvesztik a hitelességüket. Jelenlegi érzelmi érettségemben azt gondolom, hogy a rosszat is ugyanúgy meg kell élni, mint a jót, mert egyrészt azok is tanítanak, másrészt meg így lesz egyensúlyban az érzelmi állapotunk. Mert aki állandóan pozitívan gondolkodik, mindennek örül, és mindenkit szeret, az mihez méri a saját boldogságát? Ha ki tudja mióta nem volt szomorú, nem sírt, nem volt bosszús, frusztrált, és a rossz döntéseire is azt mondja, hogy annak úgy kellett lennie?

Hát, nem terveztem ennyire hosszúra az első részt, de ez is azt mutatja, hogy mennyi gondolatot indítanak meg bennem a címadó dalok. Sokkal inkább a 10 évvel ezelőtti emlékeimről terveztem írni. Merthogy 2008-ban már aktívan követtem Okui Masami énekesnői karrierjét, és hihetetlenül vártam az új kislemez megjelenését. Ekkor még nem ismertem Ohmi Tomoe-t, így az ő kislemezéről még nem tudtam. De tisztán emlékszem arra a bizonyos 2008. november 5-i napra, amikor izgatottan vártam az Okui Masami kislemezt, hogy elérhető legyen digitálisan. Akkor még Békéscsabán jártam egyetemre, és a könyvtárban néztem, hogy na vajon elérhető-e már. És elég hamar meglett, aminek nagyon örültem. Az érem másik oldala ugyanakkor, hogy ekkor még nem volt biztos, hogy az Akasha album megjelenését elhalasztják-e. Az eredeti terv az volt, hogy a Melted Snow kislemezzel együtt jelenik meg, így az albumot is nagyon vártam. Azzal lett volna teljes a kép. De hát végül kiderült, hogy a megjelenést elhalasztották 2009. február 25-re, így az végül egy másik történet lett. A Melted Snow kislemezt meg nagyon szerettem. Már akkor is éreztem, hogy különös karácsonyi hangulata van, ami nem pozitív, ennek ellenére 2008 végének leghallgatottabb kislemeze lett nálam.

Ohmi Tomoe-t csak később ismertem meg, csak 2009 nyarán. Amikor nézegettem Okui Masami kiadójának a honlapján (evolution, ma már nincs) a kiadványokat, oldalt figyeltem fel egy Melted Snow kislemezhez nagyon hasonlító borítóra. Ez volt Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Az a kislemezt bemutató mikrowebsite-ra linkelt (az evolution kiadó egyik sajátossága volt, hogy minden egyes kiadványnak volt egy saját microweboldala, ahol bele lehetett hallgatni a dalokba. Plusz információk, nem mellesleg külsőben is szép volt, igényesen rakták össze az oldalakat.), ahol belehallgatva a dalokba megtetszettek azok is. Azonnal kerestem is a kislemezt, de nem találtam meg gyorsan. Később aztán meglett, és annyira megtetszett, hogy az énekesnő többi kislemezére is rákerestem. Tetszettek a dalai, kár, hogy a kiadó megszűnésével a karrierje is megszűnt. De a Twitter profilja alapján alapvetően boldog, hiszen 2017-ben megházasodott, idén meg gyereke született. Egy fiú édesanyja, de mintha a második gyerek is jönne... Erre adott utalást az egyik kiposztolt képben, de ebben nem vagyok biztos.

Hát ezért olyan különleges számomra ez a két kislemez, és szerintem amíg élek, november 5-e lesz számomra a karácsonyi időszak kezdetének napja.

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Touch!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.

Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

Végül mégiscsak aludtam egy 4 órát, 8 órakor bekapcsoltam a TV-t, megnéztem a koreai nagydíjat. A mostani futam nem volt annyira érdekes, meg közben tettem-vettem, nem is figyeltem annyira. De megállított az, amikor a szakkommentátorok valami YouTube videóról beszéltek, amit vagy 450 millióan néztek meg. Először valami nagy Forma 1-es eseményre gondoltam, de megfordult a fejemben, hogy egy bizonyos stílusról beszélnek. Aztán, amikor mondták, hogy még Vettelnek is tetszett, pedig nem az ő zenei ízlése, akkor már nem volt kétség, hogy a Gangnam Style-ról beszéltek. Aztán láttam, hogy PSY lengette a kockás zászlót, fájdalmas volt. XD Érdekes, hogy eddig nem hallottam soha a nevét, ha koreai pop zene, én megálltam ott, hogy BoA, DBSK, és SM entertainment.

Olyan 9.50 fele indultam indultam el. Most nem siettem, mert úgyis csak 11-kor kezdődtek érdemben a programok, a hagyományos karaoke., úgyhogy most a kényelmesebb 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval mentem. A MAT pultnál hagytam az utazótáskámat, és a laptop táskámat, aztán mentem is le a konzolterembe, megnézni, hogy lesz a Mario Kart 64 verseny, és neveztem is. Majd megnéztem a karaokét. Vasárnaphoz híven most kevesebben voltak. Ma csak egyszer énekeltem: Fuyu no Rondo: Melted Snow, és boldogan konstatáltam, hogy jóvá tettem a tegnapi baklövésemet. Mondjuk az Okui Masami dalok 95%-ával úgy vagyok, hogy ha éjjel 2-kor álmomból felkeltenek, is bármelyiket el tudom énekelni, de ezt a dalt azért gondoltam jónak, mert a refrén kellően magas, hogy férfihangon is nehéz. És most úgy szintén úgy énekeltem, hogy nem foglalkoztat a közönség, izgalom nélkül csak magamnak. Én úgy gondolom, hogy jól énekeltem, és jól átadtam a dal hangulatát. Amikor lementem még Mystra is megdicsért, ami nagy szó! Mondta, hogy sokat fejlődtem, Tuki is azt mondta, hogy ha gyakorlom, akár versenyre is vihetem. IGEN!!! Megcsinálom! ^_^ Boldoggá tett, hogy másoknak is tetszett az énekem.

A Mario Kart 64 verseny pedig versenyzők hiányában elmaradt, ugyanis én voltam az egyetlen nevező, úgyhogy van egy megérdemeletlen 1. helyem. ^^' Ajándékot ennek ellenére is kaptam, és azt kell mondjam, hogy nem osztogatták szerényen:

• Dragon's Dogma poszter
• The Witcher toll
• Valamilyen X-Men gyűrű
• Valami fekete póló. Még nem tudom, mit ábrázol, nem bontottam ki, de amit láttam, annak alapján tetszik.
• Milloween belépő
• Fumax vásárlási utalvány

Az utóbbinak örültem a legjobban, mert beválthattam mangára, és azt nagyon szerettem volna venni, de nem volt pénzem. Pontosan nem tudtam, hogy milyen mangákat adtak ki, de amikor megláttam a Hetaliát, nem volt kérdés! 2, 3. kötet az enyém. Mindig érdekelt, de nem néztem meg animében, csak Ninty barátom mondogatta mindig, hogy vegyek Hetaliát. Hát most van. Az ending dalát, a Marukaite Chikyuu-t énekelték többen is, megfogott a hangulata, ezért meghallgattam az eredetit is, de nem tetszett, mert olyan semmilyen hangja nincs a srácnak. Azt nem gondolom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de a japán dalok egy részénél nem tetszik, hogy szándékosan hamisan, csúnyán énekelnek egy-egy dalt, mert úgy illik az adott anime hangulatához.

Aztán zenekvíz, most is jó volt. Kíváncsi leszek az eredményre, elég nehéz volt, sokszor csak vaktában tippeltem. Amit nekem jó volt hallgatni, az a sport kategória 7. dala: JAM Project: LIMIT BREAK (Cardfight!! Vanguard: Asia Circuit-hen). A két új kategória közül a doramáknál jót zenehallgattunk, az utolsó, az Arashi volt az egyedüli, amit talán tudtam. Azért talán, mert tudtam, hogy a dal 2008-as (már ha a Truth című hangzott fel, azt véltem felismerni), és két 2008-as dorama volt, reméltem, hogy a jóra írtam a 10-es számot. Tényleg nagy segítség, hogy Tuki odaírja az évszámot az anime cím, dorama mellé. UPDATE: Most néztem utána, a címet eltaláltam, de a rossz 2008-as doramára írtam a 10-es számot! T_T Nem megyek lottózni. A második új kategória meg nagy ötlet volt! Karaoke. A korábbi karaokés felvételekből lettek kivágva a részletek, és abból kellett felismerni. Volt egyszer-egyszer zavart nevetés, főleg azok részéről, akik magukra ismertek. ^^' Izgatottan néztem, hogy lesz-e olyan anime cím, melyből én is énekeltem, de szerencsére a lehetősége sem merült fel, hogy felhangozzak. ^^' Képen viszont voltam, az elsőnél. De jó érzés volt hallgatni a felvételeket, remélem, hogy mindig lesz ilyen, tetszett az ötlet. Az előadós részleg meg most nehezebb volt, nem sokat ismertem fel, de tetszett, hogy két lehetőségnél egy animéből volt az öt választási lehetőség. Érthetőbben: Két dalrészletnél levő öt választási lehetőség azon előadók voltak, melyek mind énekeltek ugyanannak az animének. Plusz poén volt, hogy az egyik ilyen mind Narutós előadók voltak, de az Orange Range egy olyan dala hangzott fel, mely a Bleach openingje. XD Nagyon találó volt. A másik meg Nanás előadók voltak. Pont az az ending (ugye jól emlékszem, hogy ending?), mely annak idején nagyon megérintett lelkileg. És pont Okui Masami kép volt mögötte! Jót nevettem magamban, amikor Daki meg Tuki cikizték egymást, hogy Shounen animékhez milyen lányos, cuki dalokat válogattak ki. Dani nem is tudja, hány Shounen animének van lányos dala, elég csak az Inuyashára, és a Detective Conan-re gondolni, sőt ott a ONE PIECE is. Úgyhogy boldogság volt a zenekvíz.

Elvileg pont ezután lett volna a gamer tudáskvíz, de 2 óra csúszás volt... Hát akkor köszönöm szépen a lehetőséget, megmarad a gamer zenekvíz 14 pontja. Nézegettem a karaokét, annyira nem kötött most le, voltak jó előadások, de a hangulat már kezdett leáldozni nálam. Amikor Tukitól kérdezni akartam valamit, mondta, hogy menjünk le, mert meg akarja nézni a Keisho Ohno koncertet. Jó, én is kíváncsi voltam rá. Hát, érdekes volt. Ilyen tradícionális japán zenét játszik, valamilyen pengetős hangszeren, amit ázsiai relaxációs zenékben lehet hallani. Látszott, hogy tényleg mestere a hangszernek, de a szórakoztatási módszere nagyon furcsa volt. Először is az angol nyelvtudása... Egyik előadásának végén mondogatta, hogy thank you... aztán látszott, hogy akar még mondani valamit, de ezer zavarában csak még egy thank you csúszott ki a száján, és ezt ismételgette vagy nyolcszor, de annyira nyilvánvaló volt, hogy akart mondani valamit, de nem tudta angolul. ^^' Az első utolsó dalában (egyszer visszatapsolták), azt csinálta, hogy ritmusra mondogatta, hogy "szia", és visszamondatta a közönséggel. Aranyos volt, de én inkább cikinek éreztem. És ráadásul pont előttünk volt egy három tagú kis csoport, ahol a lány egy bugyit lengetett... Nem volt facepalm, kicsit sem. Ő a tangabugyijának lengetésével jelezte, hogy szupi a buli. XD Aztán már tényleg nem volt sokminden, olyan 18.20 fele indultam el, mert el akartam érni az utolsó vonatot, amivel hazajöhetek Békéscsabára. És most a vonatról írok.

Annak ellenére, hogy a végére már untam, gyorsan elment a hétvége. Legközelebb Animekarácsony, Millenáris, 2012. december 8. Kíváncsi lennék, hogyhogy ott lesz, én arra tippelek, hogy már minden decemberi hétvége le volt foglalva a Hungexpóban. Én csak egyszer voltam a Millenárisban, amikor 2010-ben ott volt a Holdfénycon, és az Animekarácsony együtt, de nem tetszett a hely, olyan labirintusos. És a karaoke is olyan kis helyen volt, épp csak néhányan fértünk el ott. De hátha most jobb lesz.

Szerintem a borítóból kitűnik, hogy miért egyszerre foglalkozok a két kislemezzel. De majd látni fogjuk, hogy nemcsak ennem hasonlítanak, hanem a dalok szerkezetében is. És nemcsak azért, mert mindegyiket Okui Masami írta, hanem mert ugyanabból a PC játékból való, melynek neve: Fuyu no Rondo. Még soha nem játszottam vele, csak képekből láttam, annak alapján ilyen RPG-szerű erotikus tartalmakkal fűszerezett játék lehet. Mert bizony látni benne meztelen női testet, pont emiatt 18+ a játék, de hiszen tudjuk, hogy a japánok perverziója végtelen. A Melted Snow a játék openingje, a Fuyu no Himawari pedig az endingje. Mindkét kislemez 2008. november 5-én jelent meg.

Melted Snow dalok listája:

1. Melted Snow
2. Shape of myself
3. Melted Snow (instrumental)
4. Shape of myself (instrumental)

Melted Snow Nagyon szép dal, számomra ilyen karácsonyi hangulata van. Csak a zene lenne eredeti vonósokkal feljátszva, nem pedig szintetizátorral. Ez az egy nagy szívfájdalmam, mert sokkal szebb lenne az összkép. De érdekes, hogy maga a dal így sem veszít az értelméből. Aki szereti a szép lassú dalokat, azoknak ajánlott.

Shape of myself Egy vidám dal, ahogy a címből kivehető Masami magáról énekel. Különösebb pluszt nem kapunk, csak egy jó dalról beszélünk.

Fuyu no Himawari dalok listája

1. Fuyu no Himawari
2. Kirari
3. Fuyu no Himawari (instrumental)
4. Kirari (instrumental)

Fuyu no Himawari Hasonlóan a Melted Snow dalhoz, lassú, kellemes. Ez a dal szerepelt Okui Masami: Self Satisfaction albumán. Tomoe Ohmi által énekelt verzió kicsit másabb. Jobban rácsodálkozik az élet szépségeire. A címe egyébként japánul a következőt jelenti: Téli napraforgó. Ennek a vonós zenéje is lehetett volna eredeti, mert sokkal szebb lett volna.

Kirari Tomoe Ohmi is kap egy könnyed, vidám dalt, melyről szintén az mondható el, hogy nem ad sok pluszt az énekesnő repertoárjához, csak jó. A gitár nagyon jól szól.

Tehát, mint látható, hogy a dalok szerkezete, sémája is nagyon hasonlít. Ez nyilván a PC játék "érdeme". Meg ennyire egyformává akarták tenni a két kislemezt. A Melted Snow a japán lemezeladási listán a 121. helyet érte el, és összesen 790 példányt értékesítettek az Oricon adatai szerint. Ez még csak a jobbik eset, mert a Fuyu no Himawari nem is került be az Oricon chartba, nem tudni, mennyit adtak el belőle. Nagy kár érte, mert jó lett mind a kettő.

Okui Masami (az énekesnő neve magyaros és japános sorrendben) számomra megváltás. Végre van egy olyan énekesnő a mai zeneiparban, aki igényes zene mellett képes önmagát adni. És mindezt 1993 óta műveli, és mivel anime dalokat énekel, ezért nem lett annyira népszerű, mint egy átlag japán JPOP énekes/előadó. De nemcsak ez az oka. Japánban már nagyon régóta telített a zeneipar, és ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon, ahhoz nemcsak az kell, hogy tehetséges, egyéniség legyen, hanem kell egy rakat reklám, hogy mindenki lássa-hallja. Masami nagyon utálja ezt. Nem szereti a felhajtásokat, ezért az albumait csak szolidan reklámozza. Éppen ezért sajnos sok emberhez nem jut el, és sokat veszítenek vele. Most a legújabb albumáról szeretnék írni, mely a Self Satisfaction címet kapta.

Az album 2009. augusztus 21-én jelent meg a énekesnő által alapított evolution kiadó által. Ez lényegében egy - angol szavakkal élve - cover album, magyarán feldolgozásalbum. 2005-2008 között más énekeseknek, együtteseknek írt dalokat adja elő a saját stílusában.

Dalok listája:

1. Divine love
2. STRATEGY
3. ADORATION
4. Yuunagi
5. Kagaribi
6. KAKERA
7. Time Limit
8. HONESTY
9. Fuyu no Himawari
10. Float ~Sora no Kanata de~
11. KURENAI
12. Ienai Kara -Piano quintetto-

1. Divine love Az album nyitódalának a szövegét írta, a JAM Project együttesnek, melynek maga az énekesnő is tagja 2003. márciusa óta. Az együttes 2000-ben alakult meg, és anime dalokat játszik rock stílusban. Ebből következik, hogy ezen dal is rock. Na de nem a zúzós rockra kell gondolni, hanem a dallamosra. Ez jellemzi Masami énekesnői pályáját 2004-től. A Divine love annyit jelent magyarul: Isteni szerelem. Nagyon kellemes dal, a megvalósult, átélt szerelmet énekli meg. Egyik kedvenc dalom az albumról. A dal egyébként a Saint Beast ~Kouin Jojishi Tenshitan~ anime nyitódala (opening).

2. STRATEGY Az egyetlen igazi, az énekesnőre jellemző rock dal. Bár annyira nem lett komoly. Eredeti előadója Ui Miyazaki. Egy könnyen fogyasztható rockzene. Nagyon szeretem, ahogy Makkun (az énekesnő beceneve) angolul énekel. Nehéz érteni. Csak akkor tudtam meg, hogy egyáltalán angolul énekli a refrén első sorát, amikor megnéztem a szövegkönyvben, és ez volt írva: Don't let her shoot you! De a japánok mind érdekesen beszélik az angolt.

3. ADORATION Gyorsan stílust váltunk, és egy kellemes, lágy dal lett az album harmadik tételen, mely a RAY the Animation anime úgymond karakter dala. Tehát Ui Miyazaki, aki felénekelte a dalt, ő adta Aka Ribbon hangját a sorozatban. A dal az imádatról szól (ahogy a címe is sugallja), hogy milyen fontos az, hogy legyen valaki, akit őszintén szerethetünk, tartozzunk hozzá. A lány hasonló szerepet játszik az animében. Érdemes megnézni egyébként az animét, nagyon jó lett.

4. Yuunagi Ismét RAY the Animation, de most az anime záródala (ending), melyet eredetileg Tomoe Ohmi énekelt fel. Szinte tökéletes mása az előző dalnak, kellemes, lágy, melankólikus. A dal címe valami ilyesmit jelent: Őszi falevél. Az élet bölcsességét sokan sok formában elénekelték, Tomoe Ohmi arra jött rá, hogy mindnyájan egyedül vagyunk, és igazából senkire nem számíthatunk magunkon kívül. Ennek is van valóságalapja.

5. Kagaribi Az Ayakashi anime ending dala. Ez is az előző kettőhöz hasonlóan egy érzelmes, lassú dal, bár ebben több érzelem és egy lázadás lapul. Valami rossz ellen lép fel. Ezt a dalt elmélyülten a gondolatainkban érdemes hallgatni, nagyon kellemes hatás ér minket.

6. KAKERA Aki hiányolta a vidám dalokat, most fellélegezhet. A Kakera japán jelentése töredék, és ismét RAY the Animation karakterdaláról beszélünk. Az énekesnő külön kötődik az animéhez, mert nemcsak ő énekelte az opening dalokat, ő írt egy jópár dalt, hanem az OST albumot is a kiadója adta ki. Visszatérve a dalhoz, Sakura Nogawa énekelte el eredetileg, egy vidám pop dal, nagyon kellemes a fülnek.

7. Time Limit Ez a dal is Ui Miyazaki előadásában született meg. Számomra ez az album leggyengébb alkotása. Na nem azt jelenti, hogy annyira rossz lenne a dal, egyszerűen csak ehhez tudok a legkevesebb érzelmet kapcsolni. A dal egy gyors pop dal, nem egészen az a vidám kellemes hangzású. Kicsit hű a címhez, hogy Time Limit, kicsit ilyen siettetős, nincs semmire időnk hangulatú. Talán emiatt tetszik nekem ez a legkevésbé.

8. HONESTY Harmadjára is egy RAY the Animation karakter dal, melyet Hiroki Takahashi énekelt el. Nagyon érdekes dal, melankólikusan kezd, kissé torzított hangon. Aztán megmarad végig az a búskomorság, de élettel telivé válik. Egyébként érdemes lenne megnézni az animét, a dal jelentését igazán csak akkor lehet megérteni. Már csak azért is, mert maga az anime nagyon jó. A dal nagyon jó, elgondolkodtat.

9. Fuyu no Himawari Amikor megtudtam, hogy készül ez a válogatásalbum, akkor vártam, hogy ez a dal is szerepeljen, mert korábbról ismertem, és nagyon szeretem. Előadó Tomoe Ohmi, és egy PC játék, Fuyu no Rondo ending dala ez. Nagyon szép dal, bár megmondom őszintén, amikor először meghallottam Okui Masamitól a dalt kisebb negatív érzés fogott, nem azt kaptam, amit vártam, de aztán rájöttem, hogy tilos összehasonlítani az eredetivel. Ez így tökéletes.

10. Float ~Sora no Kanata de~ Ismét egy Tomoe Ohmi dal, ez a SoltiRei anime endingje. Magát az animét nem ismerem, de a dal nagyon kellemes, jó érzést kelt az emberekben, ha meghallja, vidám lesz tőle. Megmondom őszintén, hogy szívfájdalmam, hogy a dalban megszólaló vonós-hangzás csak szintetizátorral van, pedig nagyon fellendítette volna a dal értékét, ha eredeti lenne a hangszer. Ez több dalra is igaz, de nem nem befolyásolja a dal értékét.

11. KURENAI Egy gyors, vidám dal így a végére. Kicsit talán hasonlít az Akasha album LOVE SHIELD dalára, legalábbis hangulat, alapdallamra. És szinte ugyanaz a dal lüktetése. Lehet, hogy Ui Miyazaki egy ilyen dalt kért? De a dal nagyon jó lett, szerethető, aki szereti a vidám, élettel teli dalokat, azoknak ez a dal lesz a kedvencük.

12. Ienai Kara -Piano quintetto- Okui Masaminál szokás, hogy kellemes, lágy dallal zárja az albumát, most sincs ez másképp. Kellemes hangulatú dal, érzékenyebb szíveket megríkatja. És bizony élő hangszerre áthangszerelt dalról beszélünk. A dalt egyébként Yoko Ishidának írta Okui Masami, és a Puchi Puri Yuushi anime ending dala. Nagyon szépen áthangszerelte Okui Masami.

Helytelen egy feldolgozást összehasonlítani az eredeti verzióval, mert az új általában az adott énekes/előadó saját gondolatmenetére hangszerelte át, emellett az sem utolsó szempont, hogy illeszkedjen az együttes image-éhez. Ezek a dalok ebben a formában nagyon jól illeszkednek az Okui Masami által alakított igényes pop-rock sziluetthez. Az album sajnos tragikusan szerepelt a japán lemezeladási (Oricon) listán, csak a 127. helyet tudta elérni. Ez többek között annak köszönhető, hogy ez egy feldolgozásalbum, és erre nemigen figyelnek fel a japánok. A borítón található képeket maga az énekesnő készítette, amikor 2009. június 15 és 22 között Görögországban nyaralt. A saját magáról készült képet is úgy csinálta a borítón, hogy fenyképezőgép felé néz, és katt. Nagyon eredeti. És még ez az, amiben különbözik az énekesnő a többi nyugati előadótól, hogy szinte soha nem ilyen sztárosan pózoló képei vannak, hanem ilyen teljesen átlagos. A Görögországban készült tájképek pedig igazán exkluzívvá teszik az borítót. Nagyon szeretem ezt az albumot, ha értékelném, akkor 40/40 pontot adnék rá. És amikor anyagilag alkalmam nyílt rá, megrendeltem a CD-t, az aznap megjelent kislemezével együtt.

A kislemezről is fogok majd írni.

Az album weblapja: http://www.evolution-m.com/masami_okui/selfsatisfaction/ Itt bele lehet hallgatni a dalokba.
Ha valakinek megtetszett, és hozzám hasonlóan szeretné eredetiben megszerezni az albumot, itt teheti meg: http://www.cdjapan.co.jp/detailview.html?KEY=EVCA-14 3000 yen, az forintban kb. 6000. A szállítási költség pedig 1148 yen, ha jól emlékszem, de 1100 és 1200 között van.