2010. december 27. 12:23 - supermario4ever

KOKIA-koncert

Megnztem tegnap az Animaxen a KOKIA-koncertet. Bevallom őszintén, hatalmas zenekart vártam, erre döbbenten látom, hogy csak egy akusztikus gitár. O_O Ezek után eléggé pesszimistán álltam az egészhez, hogy mi lesz ebből? De már az első dal alatt tudtam: KOKIA bebizonyította, hogy egy szál gitárral, és a saját hangjával is lehet teljes értékű koncertet adni. Már TV-n keresztül is átjött az a kellemes érzés, hogy a hangjával betölti az egész teret, és jó érzés volt hallgatni őt. Milyen lehetett élőben? Biztos nagyszerű. És ahogy elnézem, a pillangó-effektus ugyanúgy megvan nála, mint Okui Masaminál. :D Kitárja a karját, és kicsit olyan, mintha repülne. Ez nagyon jó, mert ezzel valahol azt szimbolizálja, hogy teljesen átadja magát a dalainak, szinte szállni tudna velük.

Leeával beszélgettük az Animekarácsonyon Vadócka versenyes előadása kapcsán, amikor megmondtam neki őszintén, hogy ez az előadási stílus nekem nem tetszik, hogy már-már mini-koncertet adott elő. Ő azt mondta, hogy szerinte a mozgáskultúra is beletartozik a karaokéba, és ahogy látszik, hogy a többieknek mennyire tetszik, ez érthető, egyszerű pszichológia. Mindazonáltal, hogy kétségtelen, hogy megérdemelte a maximális pontszámot, nekem egy kicsit olyan érzésem volt, mintha magasról leénekelne minket, mintha nem lenne a többi karaokéssal egy súlycsoportban. Most akinek nincs semmi mozgáskultúrája (például nekem, meg egy jópáunknak a karaokésok közül), annak igen nehéz dolga van ezek szerint, bár hála istennek, a zsűri rácáfolt arra, hogy a mozgás nem minden. Na hiszen, miért is ne lehetne úgy teljes értékű egy előadás, a hangjával átad minden érzést? Van egy pár karaokés, akiknek szintén nem sok mozgáskultúrájuk van, de a hangjukkal, és hogy átadják hitelesen az érzéseiket, akár hanggal, akár egyszerű kézmozdulatokkal is, vagy az arcmimikájukkal, nekem személy szerint az sokkal jobban tetszik.

KOKIA, Okui Masami és egy jópár japán énekes is ilyen. És én ezt sokkal jobban szeretem, nemcsak azért, mert számomra hitelesen adnak át érzelmeket, hanem egy kicsit önmagamat hallom meg a dalaikban. ^^

Címkék: Karaoke KOKIA
1 komment
2010. december 25. 13:00 - supermario4ever

Nintendós mérföldkövek és Harry Potter

Hatalmas számokat ugrott át a Nintendo, ennél jobban nem is zárhatja a 2010-es évet:

  • Nintendo Wii: 80 millió eladott példány. Ezzel ez az összes konzol a hatodik, melynek sikerült ezt átlépnie.
  • Super Smash Bros. Brawl: 10 millió eladott példány. Nagyon szép teljesítmény, remélhetőleg itt még korántsincs vége a szárnyalásnak.
  • Nintendo DS: 140 milliós eladott példány, ezzel nemhogy minden idők 2. legsikeresebb konzolja, de sikerült utolérnie a PlayStation 2 eladásait is.

Bár azt sietve hozzátenném, hogy nem egészen helyén való asztali és kézikonzolok eladásait egybevetni, hiszen amíg egy asztali konzolhoz akár 4 ember is hozzájuthat, a kézikonzolhoz egyszerre csak 1 ember, és több játékos mód alkalmazásához több gépre van szükség akár családon belül is. de így is nagyon szép eredmény, igazán pezsgőt bontani viszont akkor lehet, ha a Wii is megelőzné a PS2-t, de erre nem sok esélyt látok, mert bár hírek tömege zeng arról, hogy a Wii minden idők leggyorsabban fogyó asztali konzolja, viszont a nem élteti annyi ideig a konzolját, mint a Sony, és attól tartok, hogy ha a Nintendo megjeleníti az új konzolját, a Wiit "eldobja", ami eladások tekintetében nagyon helytelen döntés lenne.

Még itt maradtak Békéscsabán a Harry Potter könyvek, és most, hogy láttam a 7. filmet, illőnek tartom, hogy elolvassam a könyvet, így nekikezdtem egy néhány napja. Nagyon tetszetős, akárcsak a többi. A 60. oldal körül tartok, és egy hiányosságra emlékszem, ami biztos nem volt a filmben, az a két újságcikk, bár azt nem is tudom, hogyan lehet jól megjeleníteni filmben, ahogy Harry cikket olvas, és látjuk mi is a szöveget. És a régi időkben, amikor az első filmek voltak aktuálisak, megvettem magamnak az első három Harry Potter filmet VHS-en. Emlékszem, 3.200 forint volt darabja... Ki venne ma már annyiért VHS-t? Sőt, ki vesz ma már VHS-t? Már akkor is nagyon magas árnak számított, de mint rajongó, és (inkább) gyűjtő, én megvettem magamnak. A 4. részt DVD-n vettem meg, az első rész is megvan DVD-n, azt a nővérem vette még 2002-ben, az első kiadás, 6.990 forint... Még ma is beleborzongok ezekbe a DVD-árakba, pláne, ha belegondolok, hogy egyes sikerfilmek ma már 2.990-3.990 forint. De milyen igényesen nézett ki egy pár régi DVD, ez a HP1 is nagyon szép. A HP4-et már nem vettem meg VHS-en, tudom, hogy ez is megjelent így, szeretném is megszerezni, de sehol nem találom. Úgy tűnik, azt már nagyon kevesen vették meg. De örülök, hogy az első három rész megvan, tegnap nosztalgiaképp megnéztem az első filmet. Nagyon tetszik, még most is. És egy film igazi minőségét az mutatja meg, hogy mennyire állja az idő vasfogát. Ez főleg a többrészes filmekre igaz, hiszen ha nagyon jó az első film, akkor a következő részekkel még inkább rá kell licitálni, egyre jobbá, egyre izgalmasabbá kell tenni, hogy az érdeklődés fennmaradjon, ilyen a Harry Potter is, hiszen maga film nemcsak egyre izgalmasabb, hanem egyre sötétebb hangulatú. Annak fényében, hogy láttam mind a 7 filmet (na jó, a hetediknek csak az első felét) szerintem a HP ilyen téren mestermű, az első rész is nagyon élvezetes volt. Tegnap megnéztem az első részt, ma a másodikat fogom, holnap meg a harmadikat.

Jót tett a mozifilm a fanságomnak, és ha már semmi értelmes nem megy a TV-ben, csak az unalomig ismételt karácsonyi filmek, akkor majd én magamnak eldöntöm, hogy mit nézek. ^^

Ma este, akinek van Animaxe 22 órától kapcsoljon mindenki oda, mert a MondoCon KOKIA-koncertet láthatjuk! Én nagyon várom! ^^

Szólj hozzá!
2010. október 02. 22:19 - supermario4ever

MondoCon 2010 szombat

Tehát már igencsak korán reggel indultam el, már 5:30-kor, és olyan 6:30 körülre értem a Hungexpóra, tehát még 2 és fél órám volt ahhoz, hogy egyáltalán átvegyem a jegyet. De legelől álltam, elsők között vettem át a jegyet! Először ALI PROJECT: Zekkoku TEMPEST dalát hallgattam. 2010. szeptember 29-én jelent meg az új albumuk, Han Shinnihon Shugi címet kapta. Ennek az első dala a Zekkoku TEMPEST, nagyon tetszik. Nagyon jó érzést kelt bennem a dal. Ezután kinyomtam egy 30 körös Mario Party DS meccset, utolsó lettem. -_- Ezután beraktam Okui Masami: Self Satisfaction CD-t, közben megjött Night és Neela. Nagyon jó volt ismét személyesen találkozni Nighttal, és Neelával először jelenlegi rangjában. Aztán csatlakozott hozzánk Mystra és Tsuki. Együtt vártuk, hogy megkaphassuk a jegyet. Hozta Neela a japán cserediák lányát is, Manát, annyira, de annyira aranyos lány! Nagyon megszerettem, natgyon szeretem az ilyen lányokat, annyira aranyosan fejezi ki magát. ^^ És még sok jót tudnék beszélni róla. De mekgaptuk a jegyet, Mana feltette a kezemre, utána kettesben maradtunk, mutattam neki egy pár japán CD-t, szegényke annyira pironkodott, hogy nem ismeri Suarát és Okui Masamit. Mondom neki, hogy nem gond, de hallgassa meg őket, mert nagyon jó zene. Megígérte, hogy megismeri őt. ^^ Istenem a japánok! Esküszöm, imádom őket! Mentünk tovább, már nagyon vártuk, hogy bejuthassunk. Addig Neelával poénkodtunk mindenféle hülyeségen. ^^ Végre bejutottunk! ^^ Nem mentünk, rohantunk fel a karaoke terembe. Nagyon örültek nekünk a többiek.

Próba után én voltam az első, aki énekelt. A White Album: Akai Ito dalát adtam elő. Esküszöm itt mindenki előtt, hogy SOHA ennyire nem élveztem egy dal eléneklését, mint ennek! Nagyon boldog voltam, ez lett a legjobb karaokés élménye. Előtte még láttam, hogy megjöttek Lam'O-ék, odamentem Duonghoz, beszélgettünk. Ma ismét nagyon sokat voltunk együtt. Beszélgettünk, együtt elmentünk a 25-ös csarnokba, megnéztük az árusokat, közben találkoztunk a vietnami ikerpár egyik tagjával. Összefutottam egy vele nagyon hasonló sráccal a hármas villamoson, és egyeztettük, hogy az ő volt. Tehát megnéztük az árusokat, voltak jó cuccok, bár a MAT-os con japán Nintendo-árusát nem veri semelyik, de a MondoCon... Hát szögezzük le most: sokkal-sokkal jobb volt, mint a MAT-os con, bár lehet ebben meglepetés? Egyszerűen laposra vett verve a 2 héttel ezelőtti con. Persze, lehet rámondani a MangaFanra, hogy mennyire a pénz miatt csinálja a cont, de addig, amíg KAPUNK cserébe valamit, addig ez engem hol érdekeljen? Mert szerintem sehol. Igazából a konzolokat kerestük. Kimentünk, megláttuk, hogy ott vannak PlayStation move reklámot, csak az lehet. És igen! Egy KOMPLETT ÉPÜLET a konzoloknak!!! Teljesen el voltam képedve! Volt 4 db Wii, kb. 20 db. PS3, és 3-4 db. X360. A 4 db. Wiin ment a New Super Mario Bros. Wii, Mario Kart Wii, Super Mario Galaxy 2, és a Just Dance. Duonggal játszottunk egy menetet, aztán mentünk is tovább, vissza a karaoke terembe.

Night odaadta a Hell energiaitalt, amit ígért, mert fogadtuk őt. Esküszöm, kis híján lábat csókoltam neki örömömben, nagyon ki voltam dőlve, és kellett. Mondjuk, nem tudom milyen állapotba hozza a szívemet, de megittam. Amikor Night nem volt ott, odamentem Neelához, és köszönetet mondtam neki, hogy segített nekem a héten, és átöleltem. ^^ Visszamentem Duonghoz, lassan felléptem másodjára: Utawarerumono: Musouka dallal. Hát ez nagyon rosszul sikerült, hiába szerettem, és gyakoroltam a dalt. Neela mondta reggel, hogy a szénsavas üdítő elveszi a hangot. Legalábbis a torokben nem valami kellemes dolgot csinál. És ráeszméltem, hogy ittan a Coca Cola Zerót, és lehet, hogy tényleg attól. Tukeinonnak is mutattam, felmutatta, hogy ő csak ásványvizet tart a karaokésoknak. Nagyon meglepett ez a felismerés, esküszöm, nem gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy ez az oka... Úgyhogy versenyig nem ittam egy korty kólát sem, és azon voltam, hogy a versenyre kiköhögjem az összes szénsavat, és zavaró tényezőt a torkomból. Közben Duonggal megint mentünk a konzolokhoz. Ott volt egy árválkodó sushi-tál, én meg voltam olyan pofátlan, hogy az egyiket elvettem. ^^' Halas sushi. Egy falatot én ettem, a másikat odaadtam neki. Nem volt rossz, csak ő nem tudja elképzelni, hogy halat és rizst együnk hidegen. Eljött a verseny, én harmadik voltam. Kiderült, hogy annyira sikerült felköhögnöm a szennyeződést, hogy ritka tisztán jöttek ki a hangok. Ja, és Utawarerumono: adamant faith dalt énekeltem. Legalábbis én 1-2 apró hiba ellenére jónak éreztem. Voltak jók a versenyen, az egyik lány, például tisztán énekel, de nem jöttek ki a hangok neki. De sokféle hanggal lehet találkozni egy versenyen.Amikor 11.-ként lement Lam'O és Daki, Duong elment körbenézni, majd 10 perc múlva visszajön, hogy kísérjem el a Burger Kingbe. Elmentünk. Beszélgettünk, közben arra lettem figyelmes, hogy egy pár ember nagyon megnézi a Suarás pólómat. Egyik pillanatban fel is kiáltottam, már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami ilyesmit: MŰVELŐDJENEK AZ EMBEREK! IDEJE, HOGY LÁSSÁK, HOGY A 21. SZÁZADBAN IS LEHET ZENÉT CSINÁLNI! Tehát bementünk a Burger Kingbe. ^^ Valami fura szendvicset ettünk, nem tudom megmondani, hogy milyen volt, de nem esett jól. Visszamentünk, akkor bevetettem a haditervemet az alvásra, és megkértem, hogy hadd aludhassak náluk, mert rettegek attól, hogy Mystráék ismét banzájt szerveznek otthon. Mondtuk Lam'O-nak is, ő beszélt az anyjukkal, így esett meg, hogy most itt vagyok. Aztán annyira sokáig nem maradtunk, de a KOKIA beszélgetést meghallgattuk. Annyira aranyos lány, megszerettem, szerintem majd meghallgatom egy pár kislemezét komolyabban. Nagyon aranyos, ahogy megnyilvánul, és válaszol, ez már tipikus japán mentalitás. Kawaii stílus. Szegény Leea előttem, és többször is zavartam, hogy mi van, mit beszél? Hiába volt fordítás. Láttam, hogy egyszer a falat kaparta tőlem gondolatban, bocsánat érte. T_T De élveztem hallgatni őt. Próbált beszélni magyarul, nevettünk rajta, mert aranyos volt. ^^ Már nem vártuk meg a karaoke eredményt, mert még hozzám is el kellett menni, át akartam öltözni. Utazunk a kettes metrón, egyszer csak arra eszmélek fel, hogy a Mangafanos táskám nincs nálam. Valahol elhagytam. T_T Visszamentünk a Pillangó utcára, de nem volt ott. Félek, hogy lenyúlták. Utolsó mentsvárként felhívtam Nightot, hogy ha megvan, akkor esetleg... De szerintem nincs már meg. Három mangát vettem:

  • Love.com 3
  • Árnybíró 2
  • Death Note 2

3500 forint volt ez a három együtt, de szerintem azzal a lendülettel semmivé lett... Hát így jártam. Most itt vagyok, de szerintem lassan megyek aludni, mert fáradok. Holnap nehéz nap vár rám.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása