Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~

Evezzünk ismét keményebb vizekre. Az egyik leghangulatosabb JAM Project rock dal következik. Ez is olyan dal, amit azért szeretek, mert nagyon jó időszakomban ért, tehát a személyes élmények is emelik nálam a dal értékét. Nem utolsósorban remekül megírt dal, ami jelen esetben azért nagy szó, mert nemhogy kemény rock dal, hanem nagyon gyors is. Az ilyeneket pedig azzal szokták elrontani, hogy csak az erődemonstráció emelkedik ki, hogy mi vagyunk a tökös férfiak, a legyőzhetetlenek. Ellenben ez a dal nemcsak hogy erőt demonstrál (mert azt is), hanem hihetetlenül dallamosra sikeredett. Olyan dallamvilága van, ami megmarad a fejben, így énekelhető is... már akinek van hozzá hangterjedelme. Merthogy a JAM Project itt sem rest megmutatni, hogy több oktávnyi hangterjedelmük van. Nagyon nehéz dal, énekes legyen a talpán, aki ezt hibátlanul el tudja énekelni. De a hangulat az, amivel mindent visz, ami miatt annyira imádom ezt a dalt. Nem kérdés, hogy helye van a legjobbak között.

Breakthrough

Nemcsak akkor van egy művel katarzisélményünk, amikor teljességgel azonosulni tudunk vele, és komoly hatással van ránk, ezt még jobban emeli, ha személyes élményünk kötődik hozzá. Nagyon jó időszakomban jelent meg a Breakthrough kislemez, amin nemcsak hogy két őrületesen jó szám van, emiatt nemhogy rengeteget hallgattam a kislemezt, hanem még meg is vettem eredetiben, ráadásul az akkor ért kellemes élmények még tovább növelik a kislemez értékét. Ez egy hihetetlenül dinamikus szám, a szövegének pedig a zene és az előadás hihetetlen mértékű hitelességet ad neki. Mondhatjuk sablonosnak a szöveget (törd át a falat... a többit meg sejthetjük), de ha látszik az előadásmódon, hogy az énekesek mérhetetlenül hisznek abban, amiben énekelnek, akkor onnastól kezdve nem érdemes tiltakozni miatta. A szöveg sablonos, az előadás viszont nem az. Ezért is van az, hogy még ha kicsi is a rajongótáboruk, de ők kitartanak mellettük.

Az utóbbi időkben sokat hallgatom a JAM Project: Breakthrough kislemezét, főleg a B-side track-et, a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalt. Itt vagyok most Angliában, és rengeteg sok emlék köt ide. Ezeket a dalokat itt hallgattam nagyon sokszor, amikor 2014-ben megjelent a kislemez. Pont amikor kijöttem Angliába. Konkrétan annyira megszerettem a rajta levő dalokat, meg is vettem eredetiben a kislemezt. Talán ilyen jó képet szerzeményről még nem csináltam. Tökéletesen az a fajta rock zene hallható a kislemezen, amit a legjobban szeretek. Hihetetlenül dinamikus, erőt adó számok, és olyasfajta függőséget hozott ki belőlem, ami csak még többé tesz. És most, hogy ismét itt vagyok Angliában rengeteg sok emlék jött vissza, így ennek a kislemeznek most nagyon aktualitása van nálam.

Nem láttam a Nobunaga the Fool animét, illetve az első részbe belenéztem, de nem jött az ötlet, a stílus és a mondanivaló. De hátha most bejönne, hogy manapság több animét nézek, többfélét, talán most tetszene.

Nem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a '80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem... Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon... 7/10
7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy... 7/10
10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40

Hát, nem úgy terveztem megvenni, ahogy végül meglett, de most ebben az esetben a végeredmény számít:

Ilyen jó képet egy megvásárolt CD-ről, cuccról talán még soha nem csináltam, ezért tettem ki nagyba. Az iskolában fényképeztem le az edző résznél, amikor takarítottam. Először árnyékban, ott nem sikerült valami jól, aztán úgy voltam vele, hogy ott, ahol süt rá a Nap. Itt sikerült nagyon jól elkapni. És a lényeg: Eredetileg Okui Masami: Mitsu kislemezét akartam megrendelni még augusztus 5-én, ami sikerült is, de kaptam pár nap múlva üzenetet, hogy problémás a megrendelése, ezért várni kell rá 3-4 hetet. Rendben van. Három hét múlva rájuk írok (amúgy a CDJapannél rendeltem meg), hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy ahonnan rendelik, nekik is nagyon sokáig tart a beszerzése. Hát igen, most hogy megszűnt az evolution, Okui Masami kiadója, nehéz lett beszerezni a CD-it. Ezek szerint ennyire nehéz lett. Írtam is, hogy akkor szeretném kérni a JAM Project: Breakthrough kislemezt. És válthattam, mivel egy árban volt, ezzel már sikerrel jártam. És nagyon örülök neki, most is csak azt tudom írni, hogy letöltés és torrent ide vagy oda, eredeti CD-t hallgatni felbecsülhetetlen. Ezért is van az, hogy nekem a CD az igazi, és nem játszik a legális letöltés, meg az online stream. Meg a kislemeznek is van már története, amikor megjelent, megismertem, akkor úgy voltam vele, hogy nagyon jó lesz, de nem volt hozzá hangulatom. Aztán augusztusban, ahogy egyre jobban kezdtek összejönni a dolgok több területen is, akkor kezdtem csak igazán ráérezni a dalok hangulatára, és miután megvettem, erősen jelzi, hogy top-kislemezek között van még most is. Az off vocal-ok is nagyon jók, főleg Okui Masami háttérvokálos hangja tetszik nagyon a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalban. Nem hiába, 8 éve ismerem az énekesnőt, és még most is képtelen vagyok megszokni, hogy mindenhez, amihez hozzányúl, az arannyá változik. Mindig tud valami olyat nyújtani, aminek hatására mindig rácsodálkozok, hogy Okui Masami az egyszerűen csak Okui Masami és nem több, de nem is kevesebb. És a neve önmagában garancia a minőségre. Még azt is szeretem, hogy a vocal-os verzióban az első bridge-nél kicsit szexisre viszi a hangját, ezáltal még izgalmasabb az egész dal. Konkrétan el tudom képzelni, hogy önmaga elénekelje az egész dalt, szerintem nagyon jól állna neki, csak sajnos a kiadója megszűnt, így vajmi kevés az esély, hogy lesz Self Satisfaction III.

Bár animés kép van a borítón, de a belső oldalakon két kép is fellelhető az együttesről:

Igazság szerint egyik sem az igazi. Az önmagában furcsa az egész kompozícióban, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen. Én értem, hogy ő a csapatvezető, de ha nemek tekintetében nézzük, akkor sokkal jobb lenne, ha Okui Masami, mint egyetlen nő lenne középen, és nem az dominálna, hogy ki a csapatvezető. Az első kép elsősorban Fukuyama Yoshiki miatt vicces (bal szélen), olyan, mintha meg lenne sértődve, és mondaná, hogy őt most hagyja mindenki békén. Okui Masami-nak meg nagyon rámentek a hajára, pedig eddig nem nagyon volt rá jellemző, hogy nagyon "kidekoráltatná" magát. Több szóló albumán pont hogy smink nélkül látható, és erre mondtam magamban azt hogy ez igen! Aki tudja magáról, hogy nem kell sminkek mögé bújnia, az megmutatja magát pontosan úgy, ahogy a természet megajándékozta. Mert amilyen arca és kisugárzása van, az tényleg ajándék. Most meg kezdik alakítgatni, gondolom nem akarják, hogy látszódjon a képeken, hogy már 46 éves. Bár ez még mindig a jobbik véglet, minthogy ollóval mennének neki. Amúgy nem lettek nagyon ötletesek a képek, kompozíció tekintetében még mindig a Wings of the legend viszi a prímet. Na de, ilyenkor szokásom mondani, hogy a dalok a fontosak, mert abban az élen jár ez a kislemez.

Most hogy meghallgattam az együttes legújabb kislemezét, a Raiba ~Tusk of Darkness~-t, és csak megerősödött bennem az érzés, hogy a Wings of the legend egyfajta vízválasztó volt a kislemezek tekintetében. Az volt egy nagy durranás, és utána sokáig semmi érdekes. Egy dalt tudok kiemelni a PLATONIC-ot, mely nagyon jóra sikerült. De azt is ki énekelte szólóban? Okui Masami. Ki írta a zenét és a szöveget? Okui Masami. Látszik, hogy ki tart életet az együttesben. Inkább az lep meg, hogy volt egy nagyon erős kislemezük, utána pedig egy erős zuhanás minőség tekintetében. És ebből a mai napig nem látszik kiút, de azért egy kislemez kiemelkedik az idei évből, ez pedig a Breakthrough. Igen magasan kiemelkedik. És mivel szeretem a jó dolgokat kiemelni, ezért most róla írnék.

Breakthrough: A Nobunaga the Fool anime második openingje. Az animét még nem láttam, de mindenképp érdekes lehet, hogy történelmi személyiségek találkoznak robotokkal, úgyhogy mindenképp teszek egy próbát vele. Maga a dal talán furcsán hat egy Chihara Minori opening után, de mivel nem láttam még az animét, ezért nem tudom ahhoz viszonyítani, csak magát a dalt tudom minősíteni, ebből a szempontból pedig nagyon jó lett. A már az együttestől megszokott rock dal, a jobbak közül. És ezt az érzést hiányolom a mostani kislemezek dalaiból, hogy mindig minden egyes pillanatban oda tartsa a figyelmemet, és izgalmas legyen végig hallgatni, mert alig várom az újabb dallamokat. Így lehet elmerülni egy dalban igazán, és az énekesek tehetségét is emeli. Ezt a vonalat tessék követni! 9/10

Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Miután a borító nincs bescannelve, ezért nem tudom, hogy ki írta a B-side track-et, de erős a gyanúm, hogy Kitadani Hiroshi, mert ő szereti kicsit vadra venni a figurát. Keményebb rock zene, és legalább olyan izgalmas, mint a címadó dal. Rendkívül ütemes, talán darálóan is hat a szöveg, de tele van olyan dallamokkal, melyek mind kellemes érzetet adnak, minden egyes pillanata élmény. Főleg a refrén utáni lassabb rész lett nagyon jó, amikor lemegy egy nagy gyors rész, szinte vele forr fel a véred, és utána jön egy lassabb, de talán még jobb rész, mely csak erősíti a gyors rész adta tüzet, ugyanis az alapritmusból nem esik ki. És hogy Okui Masami mit nem művel háttérvokalistaként, magát az off vocal-t külön élvezet hallgatni. Még sok ilyet! 9,5/10

Hát, nagyon remélem, hogy ez nem csak egy kivételes kiadvány az eddigiekhez képest, de az biztos, hogy ha bár az együttes q tehetségét most is megmutatja, alkotói válság bizony jellemzi őket, ha új kislemezekről van szó. Ehhez képest a Breakthrough kiugróan jó lett. Az album más kérdés, a 2013-as THUMB RISE AGAIN és a nemrégiben megjelent JAM Project BEST COLLECTION X lemezek egészen jók, de nem különösen szakítottam rájuk időt, hogy többször meghallgassam. De ha jónak ítélem meg az anyagi helyzetemet, ezt a kislemezt meg fogom rendelni.

Szinte megigéz az a csend, ami már 2 napja körülöleli a házat. Nővéremék ugyanis elutaztak nyaralni, Huiconggal kettesben maradtunk itthon. Ennek örömére kitakarítottam szinte az egész lakást: A konyha és a nappali ragyognak. Szerencsére nem az van, hogy mindenki a maga szobájában a gép előtt ül, és egymáshoz se szólunk. Az utóbbi időkben egyre többet beszélgetünk egymással, és most is sokat vagyunk együtt. Meg barátokat hívunk át, sétálunk a parkban, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Ma inkább nálunk voltunk, megnéztük az Pi élete című filmet. Még soha nem láttam, de mindenki ódákat zengett róla, hogy mennyire jó, és ajánlott megnézni. Érdekes film, az eleje nem nagyon fogott meg, meg az egész hajós vándorlás sem. Értettem a szimbólumokat, csak úgy voltam vele, hogy már annyi ilyen jellegű filmet és animét láttam már, hogy ez már csak eggyel több számomra. Viszont az utolsó harmad és a vége nagyon tetszett, ahogy érzelmileg egyberakta az egészet, ezáltal az egész film értelmet nyert, és azt gondoltam, hogy nagyon szép volt.

Aztán játszottunk is. Volt egy 8 éves fiú is, nagyon tetszett a lelkesedése, ahogy hozzááll a játékokhoz, és a nehéz részekben sem adja fel. Igazából örültem, hogy berakta a Super Smash Bros. Brawl-t, mert hiányzott már. De annyira nem élvezem már ezt a játékot, ellentétben a Melee-vel, rá is sort kerítettünk (hihetetlen, mennyit gépelek félre, hogy sötét van... -_-). Ezt sokkal jobban szeretem, véleményem szerint ez a legjobb Smash Bros. rész. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a 3DS-es és a Wii U-s, mert a Brawl-t azt csak akkorra csinálták nagyon trendire, de mostanra szinte mindenki elfelejtette. Ha az új részek is ilyenek lesznek, nagy fújolásnak fog örvendeni a sorozat általam. Mindenesetre egy esélyt megadok a játéknak, és ha lesz pénzem, akkor elő fogom rendelni a hivatalos Nintendo webshop-ból a játékot, hiszen póló jár mellé, meg csuklószorító. Így már nem tartom vészesnek a £39.99-es árat. Csak arra lennék még kíváncsi, hogy október 3-án szállítják ki, vagy aznap már meg is kapom. De amúgy lényegében csak ketten játszottunk, és bár nem volt veszélyes rám (őrület, hogy nem lehet elfelejteni Super Smash Bros.-ozni), de nagyon tetszett, hogy játéknak vette az egészet, és nem adta fel. Aztán volt még Wii Party és Wii Sports tenisz de a Bowlingban már mind a négyen játszottunk. Ez a játék még most is mindenkinek örömet okoz, nagyon jól szórakoztunk. Egyébként is hiányzott már nekem az, hogy így összejövünk egy páran, és jól érezzük magunkat. Úgyhogy, ha úgy vesszük, megvan nekünk is nyaralásunk.

A JAM Project-nek úgy tűnik, hogy le fog áldozni eladások tekintetében. Érdekes, hogy annak idején (mintha olyan régen lett volna 2012. december 5-e...) mennyire ledöbbentett, hogy a Wings of the legend kislemezből csak 3.112 példányt adtak el, és most már úgy állunk, hogy azóta ezt egy kislemeznek sem sikerült felülmúlni. Nagy baj ez, mert régebben 5-6.000 példányt adtak el a kislemezeikből, most meg ezt gyönyörűen megfelezték. Minőség tekintetében sem volt kiemelkedő a 2013-as év, de idén olyan kislemezt jelentettek meg, ami nemhogy nagyon tetszik, de konkrétan ez a második JAM kislemez (az 57-ből, vagy mennyi van nekik), amit megvennék eredetiben. Megeshet még, de továbbra is pénz kérdése az egész. Amúgy ez a Breakthrough, a Nobunaga the Fool anime második opening dala. Ez nem volt olyan hatással rám, mint a Wings of the legend, de iszonyatosan beleégette magát a tudatomba a B-side track is. Nagyon bírom bennük, hogy most is képesek fülbemászó dalokat írni, amik minőség tekintetében is az élen járnak. Kageyama Hironobu valamit nagyon tud. És a karaokékat is nagyon jól hallgatni, háttérvokálban most is Okui Masami a legjobb. És videoklip is készült a címadó dalból:

Ez csak a rövidített verzió, remélem, kikerül a teljes is.

Visszatérve Angliára most kezdek el eljutni oda, hogy oldottan jól érzem magam itt is. Nem akármi munka volt ide eljutni, és koránt sem írtam ki mindent. Konkrétan el is gondolkodtam a sorsomon, ugyanis tegnap mondtam Huicong-nak, hogy november 2-án megyek haza, akkor csalódottan kérdezte, hogy miért. És akkor komolyan elgondolkodtam, hogy miért is? Csak nehogy beigazolódjon a "félelmem", hogy végleg itt akarok maradni, hiszen kezd úgy tűnni, hogy mégis megtalálom itt a helyem, pedig az elején nagyon nem úgy tűnt, hogy ez így fog történni. Csak akkor lenne még sokkal nagyobb az önbizalmam, ha érteném az angol beszédet, és úgy tudnék beszélgetni velük, mint a magyarokkal. Ha hegyezem a fülem, akkor egész jól értem, hogy mit beszélnek amúgy. Ja, és kiderült, hogy mit akartak a munkaügyiben, amikor végképp nem értettem, hogy mit mondtak nekem telefonon: Valamilyen igazolást arról, hogy legalább 3 hónapja itt élek. Hát én erre még csak utalást sem hallottam. Amúgy a repülőjegy is megfelel, mint bizonyíték. Az ittmaradós részt meg majd látjuk. Most tényleg jó, hogy egy kicsit üres a lakás, és lehet, az ebből adódó nyugalom mondatja velem, aztán meg megint olyan történik, ami miatt menekülnék, akkor meg lesek, hogy milyen ingatag vagyok.