Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~

Evezzünk ismét keményebb vizekre. Az egyik leghangulatosabb JAM Project rock dal következik. Ez is olyan dal, amit azért szeretek, mert nagyon jó időszakomban ért, tehát a személyes élmények is emelik nálam a dal értékét. Nem utolsósorban remekül megírt dal, ami jelen esetben azért nagy szó, mert nemhogy kemény rock dal, hanem nagyon gyors is. Az ilyeneket pedig azzal szokták elrontani, hogy csak az erődemonstráció emelkedik ki, hogy mi vagyunk a tökös férfiak, a legyőzhetetlenek. Ellenben ez a dal nemcsak hogy erőt demonstrál (mert azt is), hanem hihetetlenül dallamosra sikeredett. Olyan dallamvilága van, ami megmarad a fejben, így énekelhető is... már akinek van hozzá hangterjedelme. Merthogy a JAM Project itt sem rest megmutatni, hogy több oktávnyi hangterjedelmük van. Nagyon nehéz dal, énekes legyen a talpán, aki ezt hibátlanul el tudja énekelni. De a hangulat az, amivel mindent visz, ami miatt annyira imádom ezt a dalt. Nem kérdés, hogy helye van a legjobbak között.

Breakthrough

Nemcsak akkor van egy művel katarzisélményünk, amikor teljességgel azonosulni tudunk vele, és komoly hatással van ránk, ezt még jobban emeli, ha személyes élményünk kötődik hozzá. Nagyon jó időszakomban jelent meg a Breakthrough kislemez, amin nemcsak hogy két őrületesen jó szám van, emiatt nemhogy rengeteget hallgattam a kislemezt, hanem még meg is vettem eredetiben, ráadásul az akkor ért kellemes élmények még tovább növelik a kislemez értékét. Ez egy hihetetlenül dinamikus szám, a szövegének pedig a zene és az előadás hihetetlen mértékű hitelességet ad neki. Mondhatjuk sablonosnak a szöveget (törd át a falat... a többit meg sejthetjük), de ha látszik az előadásmódon, hogy az énekesek mérhetetlenül hisznek abban, amiben énekelnek, akkor onnastól kezdve nem érdemes tiltakozni miatta. A szöveg sablonos, az előadás viszont nem az. Ezért is van az, hogy még ha kicsi is a rajongótáboruk, de ők kitartanak mellettük.

Az utóbbi időkben sokat hallgatom a JAM Project: Breakthrough kislemezét, főleg a B-side track-et, a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalt. Itt vagyok most Angliában, és rengeteg sok emlék köt ide. Ezeket a dalokat itt hallgattam nagyon sokszor, amikor 2014-ben megjelent a kislemez. Pont amikor kijöttem Angliába. Konkrétan annyira megszerettem a rajta levő dalokat, meg is vettem eredetiben a kislemezt. Talán ilyen jó képet szerzeményről még nem csináltam. Tökéletesen az a fajta rock zene hallható a kislemezen, amit a legjobban szeretek. Hihetetlenül dinamikus, erőt adó számok, és olyasfajta függőséget hozott ki belőlem, ami csak még többé tesz. És most, hogy ismét itt vagyok Angliában rengeteg sok emlék jött vissza, így ennek a kislemeznek most nagyon aktualitása van nálam.

Nem láttam a Nobunaga the Fool animét, illetve az első részbe belenéztem, de nem jött az ötlet, a stílus és a mondanivaló. De hátha most bejönne, hogy manapság több animét nézek, többfélét, talán most tetszene.

Nem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a '80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem... Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon... 7/10
7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy... 7/10
10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40

Most hogy meghallgattam az együttes legújabb kislemezét, a Raiba ~Tusk of Darkness~-t, és csak megerősödött bennem az érzés, hogy a Wings of the legend egyfajta vízválasztó volt a kislemezek tekintetében. Az volt egy nagy durranás, és utána sokáig semmi érdekes. Egy dalt tudok kiemelni a PLATONIC-ot, mely nagyon jóra sikerült. De azt is ki énekelte szólóban? Okui Masami. Ki írta a zenét és a szöveget? Okui Masami. Látszik, hogy ki tart életet az együttesben. Inkább az lep meg, hogy volt egy nagyon erős kislemezük, utána pedig egy erős zuhanás minőség tekintetében. És ebből a mai napig nem látszik kiút, de azért egy kislemez kiemelkedik az idei évből, ez pedig a Breakthrough. Igen magasan kiemelkedik. És mivel szeretem a jó dolgokat kiemelni, ezért most róla írnék.

Breakthrough: A Nobunaga the Fool anime második openingje. Az animét még nem láttam, de mindenképp érdekes lehet, hogy történelmi személyiségek találkoznak robotokkal, úgyhogy mindenképp teszek egy próbát vele. Maga a dal talán furcsán hat egy Chihara Minori opening után, de mivel nem láttam még az animét, ezért nem tudom ahhoz viszonyítani, csak magát a dalt tudom minősíteni, ebből a szempontból pedig nagyon jó lett. A már az együttestől megszokott rock dal, a jobbak közül. És ezt az érzést hiányolom a mostani kislemezek dalaiból, hogy mindig minden egyes pillanatban oda tartsa a figyelmemet, és izgalmas legyen végig hallgatni, mert alig várom az újabb dallamokat. Így lehet elmerülni egy dalban igazán, és az énekesek tehetségét is emeli. Ezt a vonalat tessék követni! 9/10

Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Miután a borító nincs bescannelve, ezért nem tudom, hogy ki írta a B-side track-et, de erős a gyanúm, hogy Kitadani Hiroshi, mert ő szereti kicsit vadra venni a figurát. Keményebb rock zene, és legalább olyan izgalmas, mint a címadó dal. Rendkívül ütemes, talán darálóan is hat a szöveg, de tele van olyan dallamokkal, melyek mind kellemes érzetet adnak, minden egyes pillanata élmény. Főleg a refrén utáni lassabb rész lett nagyon jó, amikor lemegy egy nagy gyors rész, szinte vele forr fel a véred, és utána jön egy lassabb, de talán még jobb rész, mely csak erősíti a gyors rész adta tüzet, ugyanis az alapritmusból nem esik ki. És hogy Okui Masami mit nem művel háttérvokalistaként, magát az off vocal-t külön élvezet hallgatni. Még sok ilyet! 9,5/10

Hát, nagyon remélem, hogy ez nem csak egy kivételes kiadvány az eddigiekhez képest, de az biztos, hogy ha bár az együttes q tehetségét most is megmutatja, alkotói válság bizony jellemzi őket, ha új kislemezekről van szó. Ehhez képest a Breakthrough kiugróan jó lett. Az album más kérdés, a 2013-as THUMB RISE AGAIN és a nemrégiben megjelent JAM Project BEST COLLECTION X lemezek egészen jók, de nem különösen szakítottam rájuk időt, hogy többször meghallgassam. De ha jónak ítélem meg az anyagi helyzetemet, ezt a kislemezt meg fogom rendelni.