supermario4ever blog


Xiaomi táblagép

2026. április 04. - supermario4ever

Régóta gondolkodok egy táblagép beszerzésén, mert azt gondolom, hogy annak összességében nagyobb hasznát venném, mint az okostelefonnak. De azért vártam vele idáig, mert a fotózás nekem fontos lenne, és azért tudható, hogy nem ez a táblagépek erőssége. Tehát, ha átállok a nagyobb kijelzőre, akkor egy jobb digitális fényképezőgép vásárlása is napirendre kerül. Ahogy szétnéztem, az első valamire való digitális fényképezőgép, a KODAK Pixpro AZ405-ös, de ahogy olvastam, még ennek a képminősége sem egy világbajnok színvonal. Az első olyan gép, ami komolyabban említést érdemel, az a Sony ZV-1F Vlog fényképezőgép. Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy egy jó fényképezőgép drága mulatság, ez most bizonyítást nyert.

Emellett azt is teszteltem, hogy meg tudok-e lenni a szabadban mobilnet nélkül. Még tavaly vettem egy Sony Ericsson K220i mobiltelefont, amit egyébként szívesen használok. De hetekig teszteltem, hogy valamilyen módon pótolható-e a mobilnet. Eddigi tapasztalataim szerint igen. Egyébként is, ha utazás közben streaming oldalról nézek animét, filmet, azt még otthon, wi-firől töltöttem le, hogy offline is tudjam nézni. Ahogy Spotify-on is előszeretettel töltöm le inkább a zenét, hogy ne a mobilnetet terheljem, tehát a lényeg megvan. Ha a további tesztek is sikerrel bizonyulnak (pl.: Boltok hűségkártyáinak, Országbérlet offline használata), akkor visszaállok a mobilnet nélküli életre. Ez azért is jó, mert akkor nem lesz mindig az, hogy csak azért veszem elő a telefont, hogy lefoglaljam magam. Jobban kapcsolatban tudtam lenni a külvilággal, vagy önmagammal, ami önmagában is nagyon jó érzés, hiszen jobban tudok magamra figyelni. De erről már írtam többször korábban. Ráadásul mindig megmosolygom, amikor valakinek megmutatom a Sony Ericssont, úgy rácsodálkozik, mintha ez lenne a legutolsó trend. Csak nem reneszánsza lesz a mobiltelefonoknak?

Tehát a fő kérdés a fotózás pótlása. Bár erre még nincs megoldás, ennek ellenére ma beruháztam egy Xiaomi Redmi Pad 2 táblagépre.

img_20260404_110018.jpg

Ez volt az, amit kinéztem magamnak. A felbontása kiváló a színek rendben vannak. Ígérete szerint pedig megfelelő hangszórót csatlakoztatva pedig a hangminőség is nagyszerű. Nos, legyen így. A másolás az okostelefonról simán megtörtént, így minden mehet tovább nagyobb kijelzőn.

A fotózást illetően meg tényleg szükség lesz egy komolyabb fényképezőgépre.

img_20260404_131746.jpg

Nem annyira élénkek a színek, zajos a kép, elmosódnak a részletek, kisebb bemozdulásra elhomályosodik a kép, ráadásul a menüt is körülményes elérni. Inkább csak akkor fogom használni, amikor tényleg nincs más lehetőség. De próbálgatom még a beállításokat, hátha ki tudok sajtolni egy jobb képminőséget.

De Wi-Fivel teljes körűen használható a táblagép, úgyhogy első körben elégedett vagyok vele.

Vissza az őskorba

2026. március 03. - supermario4ever

Egy merész vállalkozást találtam ki: Az idővonal szerint játszom végig a The Legend of Zelda játékokat. Már régen is keringett az interneten egy elmélet, hogy milyen sorrendben játszódnak a Zelda játékok, én is megírtam még régen ezalapján a saját tézisemet. A Nintendo is utalt rá, hogy van valami, végül 2011-ben, a sorozat 25. évfordulója alkalmából közzétették a hivatalos The Legend of Zelda timeline-t. Ugyanebben az évben adták ki a The Legend of Zelda: Skyward Sword játékot, melyről hamar megtudtuk, hogy az idővonal szerinti legelső játék. Véletlen lenne, hogy pont a 25. évfordulóra adták volna ki azt a játékot, mely mahogynem a történelem előtti időkben játszódik? Aligha. Az biztos, hogy a játék története olyan szinten misztikus, mint a történelem első uralkodóinak legendája. Itt tudjuk meg, hogyan készült Mesterkard, és hogy Zelda hercegnő valójában Hylia istennő földi inkarnációja.

img_20260302_142911.jpgViszont én még soha nem játszottam a Skyward Sworddal, nekem kimaradt a Wiis változat. Így ahhoz, hogy elkezdjem a magam által kitalált kihívást, szereznem kellett egy Skyward Swordot. És hogy akár útközben is tudjak játszani a játékkal, a HD kiadást kerestem. Volt is lehetőségem, hogy vegyek egyet, el is mentem érte Szegedre. A Hardveraprón találtam, az eladó nagyon rendes és rugalmas volt. Elhozta Rókus vasútállomásra, így gyorsan vissza is tudtam jönni. Vittem magammal a Switchet, hogy kipróbáljam (szerencsére rendben működik), de csak otthon akartam elkezdeni a játékot, hogy teljes pompájában lássam a HD-ra remasterelt kiadást.

A teljes pompát illetően csalódás ért, mert megítélésem szerint eléggé rosszul sikerült a remaster. A karakterdizájn és az animáció tisztára úgy néz ki, mint egy Wii játék. Link mozgása is inkább tűnik mesterkéltnek. Gyakorlatilag semmi mást nem csináltak a játékkal, mint HD-ra átírták, amúgy nem lett maga a játék kidolgozottabb.

És hogy mik az első benyomások? Nos, nem úgy ragad magával, hogy a legelső pillanattól el nem ereszt, egyszerűen tetszik a környezet, és azt érzem, hogy be akarom járni az egész Skyloftot, és eggyé akarok válni a közeggel. Ez azért egész jó alap. Ezért lassan is haladok. Mondjuk kezdjük azzal, hogy azt a macskát se nagyon tudtam, hogy juttassam el a gazdájához, mert ha Link kezében van, nem tud ugrani. Mire rájöttem, hogy van más út is, közvetlen oda le lehet ugrani. Ravasz. Ja, igen! A macska is inkább úgy néz ki, mint egy ősmacska, ahogy a madarak is inkább egy ősmadár érzetét adják. De ez talán már inkább belemagyarázás, hogy tényleg őskorinak tűnjön a játék. A Zelda játékoktól sosem voltak idegenek a furcsa kinézetű állatok. Amúgy a civilizáció meglehetősen fejlettnek tűnik. Ennek is lehet egyébként a való életből példát találni, hiszen például az ókori görögök is állítólag évezredekkel megelőzték a korukat. És talán nem ők az egyedüliek. Lényeg, hogy jó lesz a játék. Csak azt a nyűves kardot találnám meg... Hol van az a bizonyos hátsó szoba, amit említettek?

Holnap talán kiderül. Szeretném végigjátszani a játékot. És egyébként ezzel együtt 16 Nintendo Switch játékom van. Pontosan annyi, ahány Wii U játékom.

img_20260302_163806.jpg

img_20260303_191646.jpgMás. Megtaláltam Vinteden azt a Sony fejhallgatót, amit annyira szerettem. Ez a MDR-V150-es modell, még 2020-ban vettem, amikor elhatároztam, hogy Sony termékeket fogok venni. Akkor fehéret vettem, és annyira el voltam ájulva a hangminőségtől, hogy konkrétan új minőségét éltem meg a zenehallgatásnak. Főleg annak fényében, hogy ez akkor 3500 forint volt. Nyilván nem vagyok audiofil, nem tudom megállapítani a saját fülemmel a tényleges minőséget, de az árához képest nagyon jól szólt. Ez volt az a fejhallgató, aminek hatására eldöntöttem, hogy elkötelezem magam a Sony mellett, mert az a cég, amelyik ilyen alacsony áron ilyen jó minőséget kínál, arra egy rossz szavam nem lehet. És hogy újra megvettem, jelzi, hogy azóta nem sikerült olyan fül- vagy fejhallgatót találni, ami ezt a minőséget hozza. De leginkább az érzet miatt vettem meg ismét, hogy ez segített a Sonynál megállapodni.

A régi sajnos eltört, és használhatatlanná vált. Bal oldalt lehet látni, hogy kijön a fejhallgató rész, azt lehet forgatni. Az a rész nagyon vékony, és egy óvatlan pillanatban megadta magát. Na erre sokkal jobban fogok vigyázni. Tényleg csak saját véleményt tudok mondani, de szerintem tízszeres árú fejhallgatók szólnak olyan jól, mint ez. És most is 1500 forintért találtam meg. Hol írjam alá? Jaj, hát a vásárlásommal alá is írtam, miket beszélek.

Nagyon örülök neki, mert most is kihallottam azt a minőséget, amit annyira szerettem. Ma már sajnos nem lehet kapni, valami miatt gyorsan kikerült a kereskedői forgalomból, de aki talál ilyet, csak bátorítani tudom, hogy vegye meg, mert hasonló árakon adják használt boltokban, és ilyen áron ilyen kivételes minőséget nem talál minden utcasarkon.

Újra a régi!

2025. július 18. - supermario4ever

Ismét van mobiltelefonom, méghozzá Sony Ericsson K220i-es!

img_20250718_113037.jpg

Egy ideje terveztem már mobiltelefont venni, mégpedig azért, hogy alkalmanként az okostelefon zajától távol egy csendes szigeten élhessem a mindennapjaimat. Oda egy mobiltelefon remek útitárs.

Csak elég nehéz jó mobiltelefont venni, mert Vaterán rengeteg van, de a kb. 80%-ának ilyen-olyan hibája van. És akkor a sok bába közt elvész a gyerek, ezért eléggé időigényes keresgélni, így inkább a Hardveraprót néztem. Itt találtam meg ezt a telefont, mely nemcsak dobozos, hanem mindene megvan: Papírja, akksija, töltője gyári, sőt még Sony Ericsson fülhallgatót is kaptam hozzá.

img_20250718_113112.jpg

Tehát mindent adott hozzá az eladó, ami gyárilag jár hozzá. És remekül működik. Telefon, SMS, beállítások rendben vannak, és nincs rajta semmi internet. Pont ideális számomra.

img_20250718_113346.jpg

Tehát nekem ez csak telefonálásra, SMS-ezésre kell. Van kamerája is, de VGA, és ahogy próbáltam vele képet csinálni, nem ez lesz az általános fényképezőgépem... Bár gépen nem tudom megnézni, mert infravörös porttal kommunikál a PC-vel, azt meg a Windows 10 2020-as egyik frissítéséből kivették. Tehát fog kelleni a Windows XP. Illetve van rádió is rajta, a fülhallgatója antennaként is működik. Nem biztos, hogy nem fogom használni. Főleg, mert a walkmanemben nincs rádió, így ez a telefon lehet az, ráadásul több rádióállomást is elment.

Azt az egyet sajnálom, hogy walkman telefon, mert akkor több módon lehetne rajta zenét hallgatni. Az Obsolete Sony posztol néha igen szexi Sony Ericsson walkman mobiltelefonokat. Én ebből (egyelőre) kimaradok, de amit tud ez a telefon, azzal eleddig maximálisan elégedett vagyok.

img_20250718_201235.jpg

Teljesen beleszerettem ebbe a telefonba, állandó útitársam lesz utazáskor is! Meglepődtem, de kifejezetten jó csengőhangjai vannak! SMS-hangok is nagyon jók. Preferálni fogom, hogy innen hívjanak!

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lesz többé okostelefonom. Azért is vettem a mobiltelefont, hogy az okostelefonom életidejét meghosszabbítsam. Még mindig a Xiaomi Redmi Note 10-em van, és nem szeretem azt, hogy azt mondják, hogy 3 évesen megérett már a cserére. Ha rendesen működik, akkor miért cseréljem le? Az egy dolog, hogy a gyártók is tesznek arról, hogy cseréljük a telefont, hiszen Androidot és frissítést is csak meghatározott ideig kap a telefon. Ezt a tervezett elavulást, és hogy beépült a gondolkodásba, nagyon nem szeretem.

Mert így nincs eszmei értéke a dolgoknak. Itt van ez a Sony Ericsson, 2007 februári kiadás, tehát 18 évesen semmilyen operációs rendszer nincs rajta, nem frissíti magát, így teljes körűen használható ennyi év után is. És tenni is fogok azért, hogy ez a telefon is és az okostelefon is a lehető legtovább legyen szolgálatban.

Mondjuk azt hozzáteszem, hogy nem is vagyok rászorulva az okostelefon használatára. Néhány hete azt csinálom, hogy hétvégenként nem kapcsolom be az okostelefont. És jelentem, egyben, elvonási tünetek nélkül itt vagyok! Sőt, azt tervezem, hogy két hét múlva (az N-Con utáni héten) egy teljes hétig nem kapcsolom be az okostelefont, a számítógépet is csak a lehető legkevesebbszer. Helyette, olvasni, játszani, animézni, utazni fogok. Tehát egy hétig nyaralni fogok. Meg magamra fogom figyelni. Nagy próba lesz, de ha sikerülni fog, igencsak elégedett leszek magammal!

Video magazin - 1995. november

2025. július 04. - supermario4ever

100e3027.JPGAntikváriumban találtam néhány Video magazint, közülük választottam ki az 1995. novemberi számot. Valamit tudtam erről a magazinról, de nem nagyon foglalkoztam vele. Videokazettával, video elektronikával foglalkozó magazin volt. Ez is olyan, hogy most érdekes számomra. Volt videómagnónk annak idején, de soha nem voltunk nagy kazettagyűjtők. Inkább videotékából kölcsönöztünk kazettákat, illetve nővérem volt nagy moziba járó. Ezért konkrétan nem voltunk érdekeltek a megjelenésekben, és a video technikában. Ezért ez az első alkalom, amikor végiglapozok egy ilyen magazint. Első blikkre azt gondolom, hogy ez kiváló magazin volt. Mert nemcsak az új megjelenésekről írtak, tesztelték a TV-ket, videomagnókat, hanem releváns cikkek is vannak a magazinban. Olvasható is a címlapon: "Walt Disney titkai". Természetes, hogy egy Disney rajongó ezt a számot választja.

100e3028.JPGAz is meglepett, hogy már 1995-ben felhívták a figyelmet arra, hogy bizonyos cikkek hetekkel korábban az interneten is olvashatók. Arra emlékszem, hogy beszéltek annak idején is az internetről, de bennem az maradt meg, hogy a weboldalak csak a legfontosabb információkat tartalmazták. Én egyáltalán nem használtam gyerekként internetet, sőt, arra emlékszem, hogy amikor láttam egy weboldalt, annyira primitívnek tűnt, hogy el is könyveltem magamban, hogy én soha nem fogom használni az internetet... És mint látható, a mai napig tökéletesen tartom magam az ígéretemhez, most sem használom az internetet... Komolyra fordítva a szót, nagyon fejlett lehetett ez a weboldal, ha már a 1995-ben komplett cikkeket lehetett olvasni. De még egyszer mondom: Fogalmam sincs, milyen volt annak idején az internet. Lehet, hogy már akkoriban is lehetett komolyabb cikkeket olvasni.

100e3029.JPG

Ebben a számban is vannak TV-tesztek. Képcsöves TV-teszt! Biztos, hogy el fogom olvasni! És hát természetesen a Sony Trinitron a nyertes! Nem is lehet más! De nagyon durva, hogy egy Sony Trinitron TV 220.000 forint volt, az a '90-es években elképesztően sok pénz volt! Én arra emlékszem, hogy akkoriban 50-60.000 forint körül volt egy TV. De ez a 220.000 forint irgalmatlan összeg volt. Másfél évig dolgozhattál minimálbéren, ha egy ilyen TV-t akartál, úgy, hogy semmi mást nem vettél! Az olyan, mintha mostani minimálbéren számolva 5 millió forintért vennénk TV-t. És nem is tudok arról, hogy egy képcsöves TV-nek lenne bármilyen olyan extrája, ami indokolja ezt az árat.

Az is meglepett egyébként, hogy volt Nokia TV is. Én úgy tudom, hogy a Nokia telekommunikációs cég, de úgy tűnik, az elektronikában is jelen voltak.

100e3031.JPG

A Walt Disney-titok meg annak kapcsán került a magazinba, hogy akkoriban (napra pontosan 1995. november 3-án) jelent meg az Oroszlánkirály videokazettán. Ami hatalmas durranás volt annak idején (láttam is moziban), és hát mindenki kíváncsi volt arra, hogy képes a Disney ilyen nagy hatású klasszikusokat készíteni. 3 oldalas a cikk és komolynak tűnik. És ha ez még nem lenne elég, Oroszlánkirály poszter is van a magazinban!

100e3030.JPG

Miért is ne lazíthatna Szimba egyet? Menő kép, tetszik nekem.

Több cikk is van, ami érdekel. Például a kalóz videotékás esete. Tételesen listázták, hogy mely forgalmazót mennyivel károsított meg a másolt kazetta kölcsönzőjével. Ez a kalózkodás egy furcsa történet Magyarországon. Meggyőződésem, hogy nemcsak a gazdasági helyzet miatt terjedt annyira, hanem mert sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot tettek. Ennek egyik oka, hogy a kommunizmusban sok minden nem jutott el Magyarországra. Legtöbb esetben csak úgy, hogy valami nyugaton élő rokon postázta el, és ha kulturális termék, akkor az másolás formájában terjedt. És erre a technikai lehetőségek is adottak voltak: Kétkazettás magnók, hogy mást ne mondjak. Sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot művelnek. De talán nem is volt tisztázva, hogy meddig megengedett a másolás, és mikortól ütközik törvénybe. Mert talán, ha barátnak másolunk át zenét, játékot, abból nem volt baj, de ha valaki piacra vitte... Állítólag az is szép történet, ahogy ezek a másolók suttogták egymásnak, hogy itt vannak a rendőrök, és vették a nyúlcipőt...

De én éltem a magam nyugodt, békés gyerekkorát, moziban néztem az Oroszlánkirályt... talán érthető is, hogy miért gondolok nagy romantikával a '90-es évekre. És tervezek még gyűjtögetni ebből az időből. A Teszt magazinokat is tervezem gyűjteni, hogy még jobban képben legyek ezzel az időszakkal. Ebben többféle termékeket tesztelnek, ráadásul a címlap alapján különböző releváns cikkek olvashatók. Ez lesz a következő rendelésem.

2025-ben walkmant hallgatni

Egyáltalán nem ördögtől való dolog

2025. június 28. - supermario4ever

Úgy határoztam, hogy a szokásos szombat délelőtti sétámon most nem telefonról fogok zenét hallgatni, hanem walkmanről. Egészen pontosan az LGT: 424 Mozdonyopera kazettát vittem magammal.

100e3020.JPG

Több szempontból is más így zenét hallgatni. Egyrészt a walkman hangzása még mindig kiváló. Ahogy írtam korábban, jobb mint a telefoné! Másrészt azáltal hogy csak egy albumot hallgatok, így jobban érzem a dalok eszmei értékét. Egyébként is LGT albumot hallgatni csak szertartásszerűen lehet, hiszen figyelni kell a zenére, szövegre és az énekre is. Ezek együtt alkotnak egy teljes egészet. Ez az album meg minden értő fület megérdemel. Harmadrészt, nem tudom, miért van így, de amikor walkmanről hallgatok zenét, kevésbé érzem magam kizárva a külvilágból, mint amikor telefonról. Talán azért, mert ez a fülhallgató nem fedi el teljesen a külvilágot, tehát bejut valami, és nem fedi be teljesen a fület.

Az biztos, hogy szinte szakrális élmény volt ezt a kazettát útközben hallgatni. Írtam már korábban, hogy ez a walkman is már legalább 25 éves, és milyen remekül működik. Tehát úgy gondolom, hogy azért is értékelődik fel a retro, mert mivel ezek sokáig működnek, ezért érzelmileg is lehet kötődni hozzájuk. Ezeket sokkal hosszabb életűre tervezték, ezért ha vigyázunk rájuk, talán még az unokánk is használhatja.

Egyébként tudatosan vigyázok arra, hogy kevés értesítés és inger érjen engem az internet világából. Ma például egyáltalán nem kapcsoltam be az okostelefonomat. Kacérkodok a gondolattal, hogy ha hétvégeken nem utazok sehová, és nem fontos, hogy elérjenek, akkor nem kapcsolom be a telefont. Ma délelőtt is telefon nélkül, walkmannel sétáltam a városban.

A külvilágból való "kizárásban" ugyanis megvan az is, hogy a telefon önmagában olyan, hogy kizárja a külvilágot. Amikor utoljára voltam Pesten, és metróztam, kb. 2 méteres körzetben én voltam az egyedüli, akinek nem volt a kezében telefon. Meg is számoltam, 18 ember volt a közvetlen közelemben, és tényleg rémisztő látvány volt, mert tényleg egyszerűen zombinak tűnt mindenki. Mintha a kezéhez lenne nőve a telefon és függene tőle.

Azt persze nem tudhatom, hogy kinek mennyire fontos az az információ, ami miatt állandóan néznie kellett a telefonját, vagy üzenetet kellett váltani. A dolog lelki okáról nem is beszélve, egyébként is én csak a magam nevében tudok beszélni. És magamról azt tudom mondani, hogy úgy, ahogy rendbeteszem a dolgaimat, úgy tudok mindig egy kicsivel jobban a jelenben lenni, anélkül, hogy másoktól függenék. Meg alkalmankanként persze velem is előfordul, hogy fontos, hogy telefonon el tudjanak érni. Le nem tagadnám, hogy az okostelefon ma már fontos, hiszen például, ha megbeszéltünk egy találkozót és késik a vonat, nekem is telefonról a leggyorsabb szólni, hogy késni fogok. De ha nincs ilyen, akkor igyekszem kizárni a telefon adta világot.

Nagy divat lett manapság az "énidő", mint kifejezés, de ennek akkor van igazán tartalma, ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy. Hiszen akkor akarsz magaddal időt eltölteni, ha jól magad a saját társaságodban. Ekkor tudsz igazán a jelenben lenni. És ez nagy kincs, amiért érdemes dolgozni.

Teljessé vált Sony Hi-Fi

2025. június 19. - supermario4ever

Ma megjött a Vaterán rendelt Sony kazettás DECK, ezzel teljes lett a Hi-Fi!

100e3013.JPG

Ez egy TC-WE435-ös modellű kazettalejátszó. És milyen gyönyörű állapotban... Nem akartam hinni a szememnek, de úgy néz ki, mintha a boltból vettem volna újonnan! Semmilyen használati nyomot, karcolást nem látok rajta, mintha az eladó soha nem használta volna.

Az összeszerelés viszont nem ment teljesen simán. No, nem egy nagyon bonyolult szerkezetről van szó, a lényeg az, hogy a kazettás DECK-nek 2 pár RCA audio bemenete van, egy IN és egy OUT. Eleinte így párosítottam az erősítőhöz: IN vezetéket tettem az IN-be, az OUT vezetéket csatlakoztattam az OUT-ba, de nem szólt semmit. Tekintve, hogy hallottam az ablakból a madárcsicsergést, nem én süketültem meg egyik pillanatról a másikra. Csak egy megoldás lehet: Pont ellentétesen kell csatlakoztatni. Ami a kazettalejátszóban az IN-ben van, azt az erősítőben az OUT-ba kell csatlakoztatni, és vica versa. Ez volt a megoldás, így már rendesen szól. De még hogy!

100e3017.JPG

A Pa-Dö-Dő első albumát hallgattam kazettán, és kérem szépen... Bluetooth-os hangszóró se tudná ennél szebben játszani! Csodálatos hangja van.

Direkt ilyen változatot kerestem, ami egyrészt kétkazettás, másrészt a kijelzője teljesen LCD. Vannak ugye egykazettás magnók is, és még ha nem is tervezem a második kazettát felvételre használni, de mivel én kétkazettás magnókat láttam, ezért nekem így teljes egy lejátszó. Báááár... Most jutott eszembe, hogy mi lenne, hogy ha mégis használnám a második kazettát. Gyerekkoromban én is csináltam azt, hogy rádióról felvettem a kedvenc dalaimat kazettára, és ugye az új dalokat már nem lehet hanghordozón kapni... Mi lenne, ha én magam kreálnék újra válogatást az általam szeretett dalokból? Milyen eszelős ötlet... De tetszik! Vagy netalán valakinek van olyan CD-je, ami nekem nincs meg, kölcsönkérni és kazettára másolni. Szintén gyerekkor! Megfontolom ezt még.

Ami a kijelzőt illeti, nekem jobban tetszik az LCD-s. A régebbi kazettás DECK-eken ilyen forgó számolt. Fogalmam sincs, hogy azt hogy hívják, de négy kis forgó van egymás mellett, gondolom valami mechnaika hajtja. Az a lényeg, hogy az nekem már túl régi. Ez így fémjelzi a gyerekkoromat. Maximálisan elégedett vagyok ezzel az összeállítással.

Csak azt nem tudom, hogy a számláló mit számol. Ez az első Sony kazettalejátszóm, és amíg képen láttam, azt hittem, azt számolja, hogy az orsó hány kört tett meg. De olyan gyorsan jár a számláló, mintha gyorstekerés közben számolná. Nem tudom elképzelni, hogy pontosan milyen logika szerint jár a számláló.

Azt viszont megmondom őszintén, gyerekkoromban szerettem nézni az LCD-kijelzőket, hogy számolja a CD-lejátszónál az eltelt időt. Most látok ilyet kazettánál. Számomra ezzel a lejátszóval új értelmet nyert a kazetta, hiszen azt is figyelemmel követhetem, hogy jár a kazettalejátszó számlálója.

Tehát a következő komponensekből áll a Sony Hi-Fim:

  • STR-DE197 erősítő
  • TC-WE435 kazettás DECK
  • CDP-XE200 CD-lejátszó
  • SS-H650 hangfal

És mindegyik remekül működik!

Egy ideje követem az Obsolete Sony Twitter és BlueSky profilját, hihetetlen érdekességeket és ritkaságokat mutat különböző Sony termékekről. Olyat is, amiről még nem is hallottam! A Sony cég tényleg sokkal hatalmasabb, mint azt valaha gondoltam volna. Olyan ötletei voltak, amik még ha nem is váltak világszerte ismertté, nem terjedtek el, mindenképp megér egy posztot, egy bemutatót, mert már az ötlet is eszeméletlen, nemhogy a kivitelezés. A profil tulajdonosának hihetetlen tudása és ismerete van Sony termékekből.

Tőle származik ezt a poszt is:

Szinte megszólítva érzem magam.

Szóval, végre teljes a Hi-Fim. Régi vágyam teljesült ezzel, és azért is akartam a lehető meggyorsabban összeállítani, mert úgy gondolom, hogy ahogy a retro játékok árai, úgy a retro műszaki termékek árai is repülőrajtot vettek a csillagos ég felé. És ez a mai nappal meglett. A Sony BRAVIA TV-vel, a Sony Bluetooth hangszóróval pedig egyértelműen ez a Sony éve nálam! Ennyi terméket egy cégtől ilyen rövid idő alatt még soha nem vettem. És mindegyik kivétel nélkül a megelégedésemre szolgál. Úgyhogy vitán felül a Sony marad a kedvenc műszaki cégem!

Sony Bravia TV

2025. június 17. - supermario4ever

Ez az év a Sony éve nálam! Minden, amit beszereztem, mind Sony márkájú volt! Mondjuk, ha tudatosan állítom a keresőben a "gyártó" részt a Sony-ra, akkor értelemszerűen nem is látok mást. A mai nappal a TV-m is Sony, sikerrel beszereztem egy Bravia TV-t.

img_20250617_195748.jpg

Egészen pontosan Sony BRAVIA KDL32-EX650-es modellű. Nézelődtem, jobbnál jobb Sony TV-k voltak, de a túl olcsóknak valami hibája volt, a túl drágák meg túl drágák voltak. Ez a modell meg egyszerűen hívogatott. Nem is volt nehéz magához szólítania, hiszen nemcsak nincs hibája, hanem okostévé (bár 2012-es modell, nem tudom, mennyi használható belőle), 4 HDMI bemenete, 1 VGA és 2 USB bemenete van. A 4 HDMI-vel konkrétan kiváltotta a 2 Samsung TV-t, melyekben 2-2 HDMI bemenet volt. A 32"-osra volt csatlakoztatva a PlayStation 4, és a Nintendo Switch, míg a 19"-oson a PlayStation 3 és a Wii U. Most ez a négy konzol egy TV-be költözött.

img_20250617_210422.jpg

Ja, és a PlayStation 2 a SCART bemenetben van. A VGA bemenetnek köszönhetően második monitorként is funkcionál. Ez nagyon hiányzott, nem volt még olyan TV, amelybe minden kiegészítő befért egy helyre, és 100%-osan ki tudtam használni. Ez az első ilyen eset, úgyhogy ha sokáig működni fog a TV, akkor hosszútávú gyümölcsöző kapcsolat elé nézünk.

img_20250617_212515.jpg

A játék is remekül megy a TV-n. A két Samsung TV meg rendezvényes TV lesz. Amikor megyek N-Conra vagy bárhova kiállításra konzollal, oda megfelelők lesznek.

img_20250617_215957.jpg

Még a kazettalejátszót várom, és idénre meg is lesz minden nagyobb bevásárlás.

Sony hangfal és a zene minőségének ismérvei

2025. június 11. - supermario4ever

Alakulóban van a Sony Hi-Fim, tegnap megvettem a hangfalat. Kicsit problémás volt elhozni, mert Budapesten, egészen pontosan Csepelre mentem érte. Annak is kijjebb eső részén, onnan kellett eljutni a Keleti Pályadvarra aztán. Két és fél óra vonatozás után végül 20 perc sétával jutottam haza. Még az este villámgyorsan összekötöttem, hogy egyáltalán kipróbáljam, szerencsére rendben működik. De a helyére csak ma délelőtt került.

100e2992.JPG

Nem ezt szántam végleges helyének, ez egy korábbi B-terv volt, de sajnos a hangfal vezetéke túl rövid, így a lehetőségeim az a hangfal elhelyezésére sem sok. És bár egy hangfal vezeték nem annyira drága, azért volt ez a B-terv, mert így az erősítő a TV mellett van, így akár azt is ráköthetem és hallgathatom hangfalról. Így igazából nem annyira prioritás, hogy a vezeték hosszú legyen, és oda helyezzem a hangfalat, ahova tetszik.

Hangminőség szermpontjából talán mindegy is, hogy hol van, mert a szoba, ahol van, elég kicsi (kb. 8 m2), így a hangfal elhelyezése nem feltétlen befolyásolja a zene minőségét. Egyébként egy Sony SS-H650-es hangfalról van szó. A leírás szerint 80W-os, de azért van annyi tapasztalatom, hogy csak úgy ne higgyek egy számnak. Inkább kicsit utánaolvastam. Találtam néhány érdekes leírást.

Egyrészt, hogy a zene minőségét nem feltétlen a hangereje határozza meg. Erről is volt némi sejtésem, de most olvastam először a hangerőháborúról. Dióhéjban az a lényege, hogy nem attól lesz jobb egy zene hangzása, mert hangosabban szól. Sőt, attól csak csökken a dinamikatartomány, így összességében kisebb intervallumban szól a zene. Ennek nemcsak abban van jelentősége, hogy a halk részek is hangosabbak, hanem a hangos részek már túlmennek a normál tartományon, ezért ott akár torzíthat is a zene. Tehát a remasterelés, válogatásalbumok összeállítása közben semmi más nem történik, mint a hangerő növelésével keltik azt az illúziót, hogy mennyivel jobban jól a zene.

Egyébként erre először 2011-ben lettem figyelmes, amikor Hayashibara Megumi megjelentette a VINTAGE White válogatásalbumát. Ott hallottam először, hogy a régi dalai mennyivel hangosabban és tisztábban szólnak az új kiadásban. Azt nem tudom, hogy az album összeállításánál más módon is szerkesztették-e a dalokat, hogy az ténylegesen jobban szóljon, és azt se tudom, hogy van-e bármilyen módja annak, hogy azt itthon, PC-ről ellenőrizni tudjam.

De a végső konklúzió az volt a hangerőháború kapcsán, hogy mivel ma már sokan telefonról hallgatnak zenét, zajos környezetben, utcán, eleve MP3-ban, ezért jóval kevésbé figyelnek a minőségre, mint régen. És azért valljuk be, hogy a dalok minősége sem kívánja meg feltétlen a precíz hangmérnöki munkát. Ha nem rádión, akkor Spotify-on hallgatom a holland Radio 538 heti Top 50-es listáját.

Ezt hallgatva, egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a minőségük alapján többet érdemelnének utcai zajos közegben, fülhallgatóról való hallgatásnál vagy háttérzajnál.

De az igazi jó zenéket érdemes jobb minőségben hallgatni. Én azt gondolom, hogy addig jó volt, amíg a CD volt az uralkodó zenei hanghordozó. A CD esetében azért hangosították fel a zenét, hogy egyrészt a benne lévő lehetőséget kiaknázzák, másrészt a nagyon régi zenéknek akartak élettel telibb hangzást adni.

De valójában nem tudom elfogultság nélkül megállapítani, hogy meddig volt ez jó. Én arra emlékszem gyerekkoromból, hogy volt néhány lemezünk még, illetve megvettük a CD-kiadását is, én sokkal jobban szerettem CD-n hallgatni ugyanazt az albumot, mint lemezen, mert tényleg élettel telibb volt a hangzás. Lemezen... Nem is tudom, mi a megfelelő szó rá, a lényeg az, hogy ugyanazon album, ugyanazon Hi-Fin történő hallgatása lemezen és CD-n jelentősen megfolyásolta, hogy a CD legyen a kedvenc zenei adathordozóm. Az is a mai napig.

Ugyanakkor úgy hiszem, hogy nem véletlen van a lemeznek újra reneszánsza. Csak két okból nincs ezt ehetőségem megtapasztalni: 1. Nincs lemezjátszó, 2. Iszonyú drágák a lemezek. Sokan érvelnek a lemez mellett, hogy az volt az igazi hanghordozó, ott szólt csak igazán a zene. El tudom képzelni annak fényében, hogy ott a barázdák nagyobbak, ezért oda több "adat" fér, így a több adat értelemszerűen jobb minőségű zenét szólaltat meg. És ha úgy vesszük, ennek kérik el az árát. Nem mondom, hogy soha gyűjtenék lemezt (eleve van már egy kisebb gyűjteményem, hiszen megőriztem az LGT, Zorán és Skorpió lemezeket), de jelen állás szerint nem látom magam előtt azt a többszáz darabos lemezgyűjteményt, ami van kazettából és CD-ből.

A másik, aminek komolyabban utánaolvastam, az a hangfal minőségének ismérvei. Egyrészt, az, hogy a hangfal, amit vettem, 80W-os, nem feltétlenül jelent egy az egyben jobb minőséget a 30-40W-os hangfalakhoz képest. Ezen leírás visszaigazolta a megérzéseimet. Ez egyébként már valamivel komolyabb leírás, és mivel csak az alapokat ismerem hangtechnika terén, nem is értettem belőle mindent. De arra remekül rávilágított, hogy ez nemcsak komplexebb téma, hanem nincs a különböző mérőszámokra igazi standard, ezért a gyártók bizonyos esetben maguk bűvészkednek a számokkal. Így viszont az is előfordulat, hogy nem is hasonlítható össze két különböző márkájú hangfal. Csak úgy, hogy mi magunk teszteljük ki. Az viszont kiderült számomra, hogy abban a kis szobában, ahol van most a hangfal, bőven elég egy 15-20W-os hangfal, az bőven megfelelő hangminőségben szól. Hát, ha másnak nem, annak örülhetek, hogy ez a 80W-os hangfal egy nagyobb termet is szépen betöltene a hangjával. Ez a leírás egyéb tényezőket is elárul a hangfalakról, amikre érdemes figyelni, nemcsak vásárláskor, hanem a helyiségben történő elhelyezésükkor is.

Az biztos, hogy remekül szól. Gondolkodtam is azon, miként használhatnám többet, és oda jutottam magamban, hogy a retro szobámban többet használhatnám a laptopot, amire nemrég telepítettem Windows XP-t. Nem kell minden munkámhoz internet (például könyvíráshoz, vagy blogpostot is megírhatok Wordben, aztán áttenni a netes gépre és beilleszteni ide), tehát dolgozhatok a régi laptopon is. Ezt ma délelőtt ki is próbáltam, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus érzés volt. Nemcsak nyugodtabban, de hatékonyabban is tudtam dolgozni, mert sem az értesítések nem volták el a figyelmemet, sem az, hogy eszembe jutott, hogy "jaj, ennek utánanézhetnék"... "meg ennek is"... "és ennek is"... Sajnos ez gyakori tünet nálam. Pontosabban ezek most is eszembe jutnak, de mivel nem tudok utánanézni, ezért el is hesselgetem a gondolatot, és tudok csak a dokumentumra összpontosítani.

Hihetetlen belegondolni abba, hogy ma már szinte annyira nem tudunk meglenni internet nélkül, mint áram nélkül, mégis mennyivel nyugodtabb közeget biztosíthatunk magunknak, ha egy pár órát internet nélkül töltünk el. Sokkal jobban tudok a munkára összpontosítani. Olyan is gyakran előfordul nálam, hogy amikor például a SPAR-ban fizetnék, és a MySPAR alkalmazából venném elő a Supershop kártyát, és a megjelenő értesítések annyira elvonják a figyelmemet, hogy utána hosszú másodpercekig kell gondolkodnom azért, hogy miért is nyitottam meg a telefont? Teljes lefagyások vannak. Tehát én is produkálok ADHD-jellegű tüneteket...

Nagyon nem jó ez a világ, amiben most élünk. Ezzel kapcsolatban két javaslatom lenne: 1. Ha tehetjük, vonuljunk el rövidebb-hosszabb időre az internettől. 2. Éljünk tudatosabban, és határozzuk meg, hogy mik azok a fejlődések, amiket beengedünk az életünkbe. Ne vegyünk meg valamit azért, mert trendi. Hasonlóképp az internettel: Ne használjunk valamit csak azért, mert trendi. Vagyis használjuk, de tudatosan. Gondolok itt most a közösségi oldalakra, melyet jelenkorunk poklának tartok. Nemcsak azért, mert annyi inger ér minket onnan, amit egy egészséges elme nem tud kezelni, hanem a kommentmezők is... Kell részleteznem?

Én például ma kint a Sony WM-EX190-es walkmanemmel hallgattam zenét, és egyszerűen le voltam nyűgözve, hogy egy legalább 25 éves, látszólag egyszerű szerkezet kazettáról olyan hangminőséget hozott ki, hogy az okostelefon apróra összezsugorodhatna mellette. És az a durva, hogy nem számítok boomernek ezzel, mert több 18-22 éves ismerősöm, barátom is olyan szinten le van nyűgözve a régi technológia iránt, hogy néha szívesebben használja, mint a legújabb eszközöket. Nem sok mindennek van értéke, ami mai. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartom, hogy azt mondják, hogy a 3 éves Xiaomi Redmi Note 10-es telefonom megérett a cserére. Mindjárt veszek egy Nokia 105-ös mobiltelefont. Ha jók vagyunk, hosszú évekig működik majd, és nem vonja el a figyelmemet az értesítésekkel.

A lényeg az, hogy válasszuk meg mi magunk, hogy az új technológiák közül mit fogadunk be. Ma már nemhogy nem ciki, hanem egyre több régi eszköz éli a reneszánszát. Most este például Wii Fittel edzettem, miközben a kedvenc Hayashibara Megumi albumomat, a SpHERE-t hallgattam.

100e3003.JPG

Fantasztikus egy órám volt. Teljesen a pillanatnak éltem, miközben jó zenét hallgattam és törődtem a testemmel. Szabadjon szerényen megjegyeznem, hogy nemcsak a testemet edzettem, hanem a német nyelvtudásomat is, hiszen a Wii német nyelvre van állítva, és itt-ott németül válaszoltam a Wii Fit Trainernek.

Tehát sokkal összeszedettebb vagyok, amikor nem használom az internetet. Nyugodtabb közegben vagyok, jobban tudok koncentrálni, nem utolsósorban sokkal jobban megélem a jelent. És ez ma hatalmas kincs. Fedezd fel te is!

Sony erősítő megvásárolva

2025. június 06. - supermario4ever

Alakul az egyénileg épített Sony Hi-Fi, tegnap megérkezett a Vateráról rendelt rádiós erősítő.

100e2971.JPG

STR-DE197-es, és egy-két apróságot leszámítva prímán működik. Gond nélkül veszi a rádióadásokat. Meg is néztem, hogy milyen rádióállomások foghatók Békéscsabán, és megkerestem mindet. Fogja is rendben mindegyiket. Az FM 88,90-es MHz-es történetesen a Csaba Rádió hallható.

Ami miatt nem működik tökéletesen, hogy két számgomb, egészen pontosan a 3-as és a 9-es nem funkcionál rendesen. A hármas gomb olyan, mintha dobókockán dobná ki, hogy épp hányas számként funkcionál, a 9-es is a szomszédos gombokat irigyli, de olykor hazatalálnak. Valószínűleg kontakthibásak. Amennyire én gondolom, ez nem olyan hiba, amit ne lehetne javítani. De nagyon keveset szereltem életemben, akkor is csak az alapokat, úgyhogy ennek egyedül biztos, hogy nem látok neki. De el tudom képzelni, hogy ráférne egy takarítás, és akkor kifogástalan lesz.

100e2977.JPG

A CD-lejátszóval is rendben működik. Egyelőre ilyen fapados módon tudok rajta zenét hallgatni, de ha minden jól alakul, akkor jövő hétre hangfalak is lesznek. Kettőt is kinéztem, remélhetőleg az egyiket sikerülni fog megvenni. És ha az meglesz, akkor már csak a kazettalejátszó kell, és kész is lesz a Hi-Fi.

Épülő Sony Hi-Fi

2025. június 04. - supermario4ever

Egy ideje szeretném már újra használni a Sony CD-lejátszómat. Ott áll már régóta a szobában, szívesen hallgatok rajta zenét, akkor úgy döntöttem, hogy ha össze tudom hozni, akkor felépítek egy Hi-Fit, amíg nem szalad fel annak is az egekig az ára. Ezt találtam ki idénre, mint másik nagy befektetést (A Sony Bluetooth hangfal mellett), és akkor nyugodt szívvel engedem el a holnap megjelenő Nintendo Switch 2 konzolt.

Ahogy nézelődtem Vaterán, nagy anyagi segítség, hogy lehet kapni olyan erősítőt is, amibe a rádió is be van építve. Erről korábban nem tudtam. Ez nemcsak anyagiakban segítség, hanem helyben is, hiszen nem fog annyi helyet foglalni, plusz áram, hiszen értelemszerűen eggyel kevesebb áramforrás kell.

Gondolkodtam, hogy addig is, hogyan használhatnám a CD-lejátszót. Van egy kis Sony bluetooth hangszóróm (SRS-XB01). Arra gondoltam, hogy amíg nem tudom megvenni a Hi-Fi részeit, addig az megfelelő alternatíva lehetett volna, de sajnos nem kapcsol be. Természetesen feltöltöttem, de utána sem. Úgy tűnik, sajnos használhatatlan. Végül azt találtam ki, hogy a Philips bluetooth hangszóróval hallgatom a CD-imet addig, amíg nem épül fel a Hi-Fi.

Ez már bevált.

100e2953.JPG

Nem véletlen kerestem néhány éve, amikor eltökéltem, hogy veszek egy komolyabb Bluetooth hangszórót, hogy csak olyat veszek, aminek van Jack csatlakozója. Így régebbi készülékeket is tudok hozzá csatlakoztatni. Ez a Philips SB500 hangszóró egyszerűen kiváló választás volt! Nemcsak remekül szól, hanem mindenféle eszközt lehet hozzá csaltakoztatni, ami hangot ad ki magából. Pa-Dö-Dőt meg bármikor szívesen hallgatok, a Szép az élet és én is szép vagyok a kedvenc albumom tőlük. Élmény volt CD-ről hallgatni.

Ma pedig Hayashibara Megumi CD-t hallgattam.

100e2952.JPG

Esküszöm, egy anime rajongónak, akinek múzsa Hayashibara Megumi, annak csak így lehet igazán jó a zenéjét hallgatni. A bertemu CD meg a karrierjének egy fénypontja. Tegnap határoztam el, hogy komolyabban edzek Wiin Wii Fittel, és ahhoz szolgáltatná a CD-lejátszó a zenei hátteret. Még az edzés is nagyobb élmény ilyen jó zenével, CD-ről.

Mivel a '90-es években voltam gyerek, ezért amíg élek, a CD lesz a zene minőségének netovábbja. Ezt tenném idén teljessé, és építenék fel Sony rádiós erősítővel, hangfallal, kazettalejátszóval egy Hi-Fit.

Vannak lemezeim, de hogy kell-e lemezjátszó... Extrába esetleg, de az igazság az, hogy akármennyire is reneszánszát éli a hanglemez, mivel az már gyerekkoromban is réginek számított, ezért nincs hozzá konkrét érzelmi kötődésem. Én nem hallom azt a nagyon jó hangminőséget, amiről beszélnek az igazi zenerajongó freakek. Extrába befigyelhet valamikor, de mindenáron nem kell.

De egy CD-s, kazettás, rádiós rendszer jó minőségben örömmel!

süti beállítások módosítása