Ma sikerült megszerezni a Mario kart Wii-ben a 2 csillagos minősítést, ami azt jelenti, hogy Grand Prix-n az összes kupát megcsináltam két csillagos minősítésre. :) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megszenvedtem vele. Nekem valószínűleg azért jött könnyen, mert nem azonnal akartam három csillagos, meg legjobb lenni, hanem fokozatosan. Meg az online játékra fókuszáltam. Aztán amikor láttam, hogy egész jól ment a játék, akkor gondoltam arra, hogy jó lenne tovább csinálni az offline Grand Prix-t, hátha sikerül jobbat elérni. És az esetek 90%-ában sikerült is. Egyébként az online pontjaim most lecsökkentek 8100 pontra, sejthettem volna, hogy az a 8800 pont csak tiszavirág életű lesz. :D Már épp kezdtem álmodozni a 9000 pontról, amikor felébresztenek az online ellenfelek.

De hogy három csillag sikerülne-e? Mindenki azt mondja, hogy veszett nehéz. Gábor barátom úgy fogalmazott, hogy elvesztett egy darabot a józan eszéből, mire elérte. Nem hangzik biztatóan. Bár véleményem szerint ha a lassúság elvén csinálja valaki, mint én, azért sanszos, hogy a józan esze teljesen ép marad, mire eléri a végső célt. Ha engem kérdeztek, kifizetődőbb a lassú, de biztos elv. Nekem ez a 2 csillag is arra jó, hogy online megmutathassam, hogy na, talán tudok valamit. Most ezért rámenni orrvérzésig a 3 csillagra felesleges. De okvetlen megpróbálom, mert egy jó pár helyen már megvan.

Tegnap elővettem a Mario Kart: Double Dash!!-t GameCube-ra. Hát valami fantasztikus, hogy mennyit felejtettem. Egy időben sikerült elérnem egy nagyon jó szintet a játékban, de mivel unalmas tartottam (számomra ez a széria leggyengébb része), abbahagytam. Időnként elő-elővettem, de hogy mennyit felejtettem. Nehezebb szinteken ilyen 6. vagyok 14 ponttal, meg hasonlók. Úgyhogy lehet, hogy majd ezt is komolyabban előveszem.

A Halolz.com weboldal összegyűjti a legviccesebb szituációban készült képeket, ezek válogattam ki a szerintem a legjobbakat, és közzéteszem itt.

Kezdjük egy máshonnan származó képpel. Igen nagy népszerűségnek örvend a Failbook.com oldal, mely összeválogatja a legviccesebb bejegyzéseket a Facebookról, természetesen névtelenséget biztosítva. És vajon milyen lenne, ha Mario is fent lenne? Sokan abban a tévhitben élnek, hogy Mario és Luigi azért mentik meg a Hercegnőt, és a Gomba királyságot, mert annyira szerelmesek lennének belé. Ez így nem igaz. Csupán hősies tettről van szó. De mi van akkor, ha Mario valóban szerelemből menti meg Hercegnőt, és a Facebookon is bejelöli, hogy kapcsolatban van vele? Így szergény Hercegnő kénytelen tudatni Marióval, hogy sajnos tévhitben élt. Toad beszólása mindent visz! XD

Super Mario Bros. 3: Vannak olyan szituációk, melyekből még a legjobb játékosok sem tudnak halál nélkül kijönni. Ez is egy ilyen. Azt hiszem, bárki meg tudja mondani, hogy mi lesz ennek a manővernek a vége. ^^'

Ismét Super Mario Bros. 3, bár ez a kép inkább aranyos, mint vicces. De belegondoltunk abba, hogy akár a mi cipőnk is lehetne a játék része?

Luigi viselkedése, megnyilvánulásai a Super Smash Bros. Brawl-ban néha önmagukban is poénosak, de ha más karakter is rásegít, akkor egész jó dolgok születnek belőle.

Linknek elfogynak a nyilai. Ki mást is használna fel erre a célra ezek után, mint Luigit? De vajon van-e annyira hatásos is? Egyszer próbáljuk ki, lehet, hogy sokkal jobban járunk, mint a nyilakkal.

Ismét Brawl, ismét Luigi. Az rendben van, hogy a játékban az a cél, hogy nyerjünk, de hogy a másik élete ennyire ne számítson? Nem baj Wolf O'Donnell, virrasztani fogunk érted! :D

Super Mario World: Vagy Super Yoshi World? Szinte teljesen természetes, hogy Mario a főhős a játékban, és Yoshi a fősegédünk, De mi van akkor, ha a szerepek felcserélődnek? Azt hiszem igencsak nehéz dolgunk lenne, tudván, hogy Yoshi fél a víztől, és nem mer Marióval bemenni a kastélyba.

Ismét Super Mario World. Yoshi megértette hogy rossz helyen van, de szegény nagyon kiszolgáltatott helyzetben van. Sokszor szinte tárgyként kezeljük, holott belegondoltunk abba, hogy neki milyen érzés lehet az, hogy segít rajtunk, tényleg a lelkét is kiteszi értünk, és amikor nincs szükségünk rá, egyszerűen csak félredobjuk. Szegény Yoshi. Ez még Koopa Paratroopának is furcsa. Ő sem ilyennek ismerte Mariót.

A Mario & Luigi: Bowser's Inside Story sokak szerint a széria legjobbja. Azt is tudjuk, hogy Bowser milyen áron ment bele ebbe a játékba. Lehet, hogy ezzel Mario nincs tisztában? Úgy tűnik nem látja, hogy ez Bowsernek nem tetszik.

Donkey Kong új szolgáltatásba kezdett, mobiltársaságot üzemeltet. Úgy tűnik igencsak sikeres, máris kapása van!

És végül Titanic a Super Smash Bros. Brawlban. Kicsit felcserélődtek a szerepek, de így is jó lett.

Ha még több hasonló képet szeretnél látni, látogass el a www.halolz.com oldalra!

És végül egy zene, ami akár Nintendo játékban is lehet. Igen, 8 bites zene, de aki nem szereti az igen magas hangú japán énekesnőket, az rettegjen tőle!

Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^' A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.

Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.

Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.

A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. "létra-kivonás" jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.

Bocsánat, hogy nem volt egy pár napja tematikus post, csak hát a videojátékok terén kissé mélypontra kerültem. Ebben nagymértékben közrejátszik a sorozatos Brawl-kudarc. Rossz érzés tudni, hogy próbálok hozzáállni hardcore szinten a játékhoz, és azt érzem, hogy nincs fejlődés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a BigN-esek közül, akik profik, nagyrészt sem azért profik, mert annyira jól verekednek, hanem taktikáznak, kijátszák az ellenfelet. Egy példa: A Zeldás Bridge of Eldin pályán azt csinálják, hogy kiállnak a pálya szélére, kicsalogatják az ellenfelet, és egy könnyed ütéssel kiütik a pályáról. Nem vagyok híve taktikázásnak. Szerintem, ha nagyon akarom, ezt még én is meg tudnám csinálni, nem kell ehhez nagy művészet. A másik, amit a profik szoktak alkalmazni nálunk, az a közelharc kerülése. Nagyrészt olyan karaktereket választanak, akikkel messziről lehet lőni, pl. Wolf, Toon Link, Pikachu. Na jó, Pikachut én is szeretem használni, amikor nem komolytalanul játszok. Biztos vannak olyanok, akik nagyon jól verekednek. De nem szeretek ilyenek ellen harcolni, és ha egy négyes elleni harcban kettesben maradok egy ilyen emberrek, akkor inkább az öngyilkosságot választom (kimegyek, vagy leugrok a pályáról). De elgondolkodtat, hogy feltétlen jó ez a módszer? Úgy vagyok vele, hogy ha alulmaradok, akkor nem lenne jobb egy számomra kellemesebb veszedelem, mint egy megalázó, ha ő így is úgy is nyer? Hát kaptam durva szavakat emiatt. Jó, ismerem azokat a mondásokat, hogy soha ne adjuk fel, meg küzdjünk a végsőkig, de egy velem nem egyenrangú ellenfél ellen, akik egy másik TV előtt röhögnek, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, nem gondolom azt, hogy méltó ellenfél lennék nekik. Aztán belegondoltam abba is, hogy lehet, hogy azzal, hogy félbehagyok egy harcot, vagy feladom, azzal a többieket is (kis túlzással élve) megalázom. Lehet, hogy más szempontból is jobb lenne, ha nem adnám fel, mert ha biztosan veszítek, akkor már csak azért is érdemes lenne továbbfolytatni, hogy mire megjelenik a nagy GAME felirat, az ellenfélnek hány élete, és hány százaléka van, ebből is kivehető valami fejlődés. Bár ha jól végzek az nem feltétlen az én érdemem, hanem a másik fél hibázott. De ezen elgondolkodva mindenképp jobb lenne folytatni. Az már bebizonyosodott egyszer, hogy (ezt minden szerénység nélkül kijelentsem) tudok nagyot robbantani. 2007. októberében elkezdtem keményen harcolni a Mario Kart Double Dash!!-ban, és pár nap alatt néhány pályán elértem a profi szintet. De akkor szinte égtem a vágytól, hogy nagyon jó legyek, és 100%-ig csak rá koncentráltam. De manapság még Zeldázni se nagyon visz rá a lélek. Pedig többször belegondoltam már, hogy mennyi restanciám van: Majora's Maskben megölni a Woodfall Temple főbossát, a Master Questben a Jabu Jabu főboss megölése, Twilight Princessben az első farkaskalandok, vagy akár a Wind Wakert is folytathatnám, hisz kész a Tower of the Gods. De hiába érzek magamban elszántságot, hiába nézem a játékok, tokját, dobozát, valamiért nem jutok el odáig, hogy játszak. A Brawl általi kudarc mintha teljesen elment volna a kedvem a játékoktól. Nincs jól ez így. Megint érezni akarom azt, hogy teljesen lázba hoz a játék. Az utóbbi időkben gyakran eszembe jutottak azok a Mario Kartos idők. Nagyon jó volt. A Zeldás időktől eltekintve, az volt az utolsó olyan eset, hogy azt éreztem, hogy igazán jó játékosnak lenni. Ha újra átélhetném megint azt az időt, minden sokkal másabb lenne, nemcsak nekem lesz jobb, hanem a többieknek is.

A Zelda fanságom kialakulásáról már írtam az első blogpostomban, most egy kicsit más szemszögből szerentém megközelíteni a témát. Igazság szerint a kiábrándultság vezetett ahhoz, hogy tegyek egy próbát 2008. január 25-én a Link to the Pasttel. Hogy hogyan is alakultak a dolgaim?

2005. október 15-én, amikor megújult az 576 fórum, akkor az összes addigi hozzászólás is eltűnt, és egy teljesen új arculattal jöttek elő. Nekem tetszett, bár a régi is nagyon jó volt. Természetesen nem voltam rest megnyitni a Super Mario topicot, melybe ha belenéztek, azért nagyon látogatott topic (volt). Aztán én ebbe a topicba elkezdtem teljesen gyanútlanul olyan információkat megosztani, melyekről azt hittem, hogy mindenki tudott, csak azt akartam hogy egybe legyenek gyűjtve. És teljesen el voltak ájulva, hogy én milyen nagy tudású Mariós vagyok. A tudtom nélkül el is terjedt rólam az, hogy biztos én vagyok Magyarország legnagyobb Mario fanja. De erről nagyon sokáig nem tudtam, és magamról se gondoltam semmi ilyesmit, mert úgy voltam vele, hogy szeretem a Mario játékokat, meg minden. De volt egy vágyam: Szerettem volna összehozni Magyarország Mario fanjait, ezért csináltam egy honlapot a Hungarian Super Mario Fan Clubot. 2006. március 19-én indult, azért eléggé döcögősen. Nemigen tudtam még, hogy hol lehetne reklámozni. De azért beindult a szekér. A honlap bár GPortálos, de a sok információért nagyon sok dicséretet kaptam, amiért ezúton is köszönetet mondok.

És aztán, ahogy találkoztam interneten megismert emberekkel, akkor mondták nekem, hogy "Kíváncsi vagyok, hogy játszik Magyarország legnagyobb Mario fanja" Én meg nézek magam elé, hogy mi van? Én ilyet soha nem állítottam magamról. Valaki itt félretájékoztatta a népet. De akkor nem szóltam, mert úgy voltam vele, hogy ha így látják, hát akkor legyek az. Csak aztán, ahogy elkezdtünk játszani multiban a Mario Kart: Double Dash!!-sal, meg a többi Marióval, és látták, hogy milyen "szerencsétlenül" játszok, akkor vágnak pofákat, hogy "Ez meri magát legjobb Mariósnak nevezni?" De kérem, én soha nem hívtam így magam! Itt valami félreértés van. De én hiába magyaráztam ki magam, hogy ezt nem én állítom magamról, hanem terjesztik rólam, nem érdekelték. És ez egyfajta lelki terhet rótt rám, és így a honlapot is nehéz volt szerkeszteni.

Meg a Nintendo GameCube-ps Mariók is kiábrándítóak számomra. A Double Dash!! szabályos visszafejlődés a Mario Kart 64-hez képest. A Mario Partyk meg nagyon egyhangúvá váltak, pedig az N64-es Mario Partyk nagyon jók voltak. A Mario fociban semmi érdekes nincs, a Super Mario Sunshine meg egyenesen undorító az én szememben, mert rohadtul nehéz. És nem is az, hogy nehéz, hanem nincs meg az a hangulata, mely arra ösztökél, hogy én azt igenis továbbvigyem. A Super Smash Bros. Melee már egy kicsit más sztori. Az nagyon jó játék, de csak egy bizonyos szintet tudtam elérni, és érdekes, hogy nem tudok továbbfejlődni. De nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nincs rá késztetés. Egyébként ez a szint nem elégséges, mert társaságokban folyamatosan felsülök. Na majd a Super Smash Bros. Brawl! Azt mindenki imádni fogja! Egy szó, mint száz, az összes GC-s Mariót visszafejlődésnek érzem.

És ezen okok miatt hiába noszogattak, hogy még lehetek jó, nem akartam. Mert ilyen jellemtelen játékok jöttek ki. Be is következett egy hosszabb szünet a konzolos időszakomban, legalább 6 hónapig a gép felé nem néztem. És tényleg úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor 2008. január 25-én jött az egyszemélyes felmentősereg Link személyében, aki nemcsak Zeldát mentette meg, hanem az én konzolos mivoltamat. Az egész konzolvilág átértékelődött bennem, és most már úgy gondolkodom a Mario játékokról, mint egy könnyed szórakozás, hatalmas ügyességi körettel. A Zelda ennél sokkal komolyabb. Bár lehet, hogy a korom is hozta ezt (22 éves vagyok) de én másra vágyom. Egy olyanra, amit a Mario játékok nem tudnak megadni már. Bár a Super Mario Galaxy még helyrehozhat dolgokat...

Újabban Mario Kart DS-ben, és Mario Kart: Super Circuitban erősítek. És most jöttem rá, hogy a fene egye meg, há nem hiába edzettem annyit a Mario Kart: Double Dash!!-ban! *Nem mond köszönetet Andrásnak :-P* Sokkal technikásabb lett a vezetési stílusom, sokkal kifinomultabban vezetek! És ez meg is látszik az eredményeken. Újabban szinte csak 40 pontot szerzek Grand Prix-n, 150cc-n (GBA-s Mario Kartban meg 36-ot) és a Time Trialos időimre is ráverek min. 3-4 másodpercet! Nagyon kellett az az edzés, nagyon kellett. És nem is árt, mert ha szilveszterkor Matildnál leszek, nem árt, ha tudja, hogy kivel van dolga! ^^'

Na jó, mégis megteszem: Köszönöm neked András!

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

A minap beszélgettünk a Matilddal MSN-en, és firtatta, hogy miért vagyok gyenge GC játékokban. Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű. Mivel én már elég régóta játszok, ezért nekem van viszonyítási alapom. És az összes Nintendo konzol közül a GameCube-ról mondható el részemről, hogy a legkevesebb élményt nyújtotta. Azért sokat Super Smash Bros. Melee-ztem, meg Sunshine-oztam, meg Mario Kartoztam, és a többi, aki visszaolvassa, az láthatja is, és egyszerűen az volt az érzésem, hogy ugyan jót játszottam, de később nincs kedvem elővenni. Nem hinném, hogy bennem van a hiba, meg az én 21 évemben, mert ma is néha előveszem az SNES-t, és végigviszem pl. a Super Mario All Starson belül az egyik játékot. És ott egyértelműen azt érzem, hogy nemhogy jót játszottam, hanem kis idő múlva megint elővenném játszani (persze elő is veszem ^^') De ez nagyon sok mindentől is függ. Most teszem én azt egy 15 éves gyerek, aki teszem én azt 3-4 éve játszik, megint másképp látja a dolgokat. Mert ha ő azt csinálja, vesz egy GameCube-ot, és imádja. És úgy dönt, hogy utólag beszerzi az összes régi Nintendo konzolt, az szeretni fogja a GameCube-ot is mellette. De én, aki már akkor SNES-ezett, amikor a konzol aktuális volt, és aktívan éltem ilyen téren ebben a korban, az teljesen másképp látja a dolgokat. Nekem a GameCube egy olyan konzol, mintha a Nintendo tudja, hogy semmi esélye nincs a PlayStation 2-vel szemben, de mégis szolgálják ki a megmaradt Nintendo fanokat, nesze nektek egy konzol. Még a Nintendo 64 is sokkal életképesebb konzol volt, holott szerintem a cég már akkor tudta, hogy a kazettás rendszernél megmaradni nagy merészség a PlayStation mellett. Szerintem úgy gondolkodtak a Nintendo 64-ről, hogy a szupererős hardware-e miatt majd nagyokat fog szólni az eladásokban, hát ez sajnos nem így lett, és a GameCube számomra egy ilyen "végső elkeseredésben készült" konzol lett. De mi van/lesz a Wii-vel? A Wii egy új életforma. Erről beszélni nem lehet, ezt át kell élni. Szerintem a Wii-ben bele fogok húzni, és nagyon erős leszek, ha érzek életerőt majd a játékokban, akkor tutira elmondhatom majd magamról, hogy profi leszek az összes Wii játékban, ami a tulajdonomba kerül. De ez még a jövő zenéje. Lehet, hogy nem is annyira távoli ez a jövő?

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

Eléggé hangulatember vagyok! És ha nekem valamihez nincs kedvem, akkor az Isten se vehet rá, hogy megcsináljam! Így voltam ezzel a bloggal is. A BigN-es blog több szempontból is jobban tetszett. pl: nem léptetett ki a honlap x idő után (akinek már volt dolga GPortálos oldallal, az szerintem tudja, hogy miről beszélek) meg a BigN-es fórumban egy kicsit magánjellegűbb bejegyzések is vannak! De most úgy döntöttem, hogy mégis visszatérek ide, mert ez mégiscsak az én honlapom! ^^ És látván, hogy egyre többször haladja meg a napi látogatottság a 100-at, arra gondoltam, hogy talán mégsem kéne elhanyagolni teljesen ezt a blogot! Ezen túl (addig amíg meg nem unom ^^') szelektálva fogom a 2 blogot használni. Ide kerül a gamer részleg, a BigN fórumba a kicsit magánjellegű dolgok, persze nem fogom kiírni a legféltettebb titkaimat -_-' Kezdetnek azt csináltam, hogy bemásoltam ide a BigN-es Gamer bejegyzéseket, és ezentúl ideírom a konzolos élményeimet, mint ahogy azt már korábban írtam!

Hamarosan elkezdem írni a szakdolgozatomat! Nem egyetemre, hanem érettségi utáni szakképzésre járok, de itt is megkövetelik a szakdolgozatot! Hogy ez miért annyira fontos? Mert a Nintendóról fogom írni! A lényeg az, hogy én most kereskedelmi technikust tanulok, és a választott témám a márkák küzdelmének bemutatása. Nos azt hiszem, hogy adott a téma: Nintendo vs. Playstation! Már írtam ízelítőt a főmenün "érdekességek"-be, de itt részletesen ki kell fejteni. Min. 15 oldalt kérnek, úgy, hogy nincs benne a cím, tartalomjegyzék, képek és a melléklet! Ez igazán semmiség ahhoz képest, amit az egyetemistáktól kérnek, nekik min. 40 oldal száraz szöveg kell. Elképzelni nem tudom, hogy miért jó 40 oldalt iratni az egyetemistákkal. Most képzeljétek el, hogy egy évben kb. 100 egyetemistának a 40 oldalát kell a tanároknak, vizsgabiztosnak írni, kinek van ennyi ideje? Végülis marketing szempontjából nagyon sokat lehet írni a Nintendo vs. Playstation témáról, persze ezt azért hivatalosabban megfogalmazva! Itt lehet írni a reklámjaikról, magának a konzolnak a felépítéséről, és hogy ez hogyan befolyásolta a vásárlókat. Miért van az, hogy annak idején többen vettek Sonyt, mint Nintendót, és ma már ez miért van (hála Istennek) fordítva! Szerintem simán össze lehet hozni akár 40 oldalt is a témából! És most őszintén: Mi lehet jobb annál, minthogy összekötjük a kellemeset a hasznossal? ^^'

Azért Mario Kart DD!!-ztem azóta! Ha megvan az alapok, akkor már csak a pályákat kell kiismerni tökéletesen, és minden adott ahhoz, hogy a legjobbá válj! Egyébként mostanság jöttem rá, hogy nagyon jó, hogy elhagyták az ugrást, mert így sokkal könnyebb driftelni! A Mario Kart DS-ben, nekem nagyon zavaró, hogy ugrik, amikor driftelnék! Ráadásul ott sokkal nehezebben vitelezhető ki az ugrás ugrás után is, vagy csak sokat kell gyakorolni? Visszatérve a GC-s Mario Kartra, csak akkor mondhatod magadat igazán profinak, ha nemcsak előhívod a szellemet, hanem jobbat is tudsz nála. Nagyon kicsi hiányzott, hogy a Peach Beachen ezt elérjem! Ott a szellem kb. 1:20-as időt megy, nekem meg 1:21:7xx időt teljesítettem, még egy driftet kihoz a a tengerparton, még azt kéne megcsinálnom, aztán már meg is lenne előzve! A drift utáni gyorsítás nagyon sokat dob, mert normál esetben még a kanyar után belassít egy kicsit. Egyébként nagyon sokan elhibázzák a driftelést, ennek (az én szemszögemből) a következő az oka. Sokan arra koncentrálnak, hogy jól bevegyék a kanyart, holott nem ez a fontos, hanem arra kell figyelni, hogy ha itt kezdek el kanyarodni, akkor oda érkezek meg. Én ennek segítségével értem el a Baby Parkban a majdnem tökéletesség szintjét, így bátran mondhatom, hogy nekem bevált ^^'

András kérésére külön postot írok a naggyá válásom történetéről. Az elsődleges célom az volt, hogy feljussak az ő szintjére, nos ez ma sikerült. Ha jól emlékszem az ő ideje 1:14:679, az enyém meg 1:14:624. Nekem ne jöjjetek azzal, hogy 55 ezredmásodperc az semmi XD Ezekben a magasságokban, amikben én vagyok, nagyon is számít. Amikor nagyon számít az, hogy hogy veszed be a kanyarokat, és a legkisebb hibák is tizedmásodpercet adnak rá a idődre.
Ha csak egyedül mindenki nélkül vágtam volna neki a Baby Parknak, akkor feleekkora siker nem ért volna. Nekem mindig kell valaki, vagy valami, ami motivál. Lássuk sorban, kikről is van szó. Mindenek előtt meg kell említenem a Kaleido Star animét. Meg kell érteni az animének az üzenetét. Nekem iszonyat nagy agymosás volt. A benne levő történéseket nem szó szerint kell venni, hanem átvitt értelemben. ugyanis az az üzenete, hogy ha van elég akaraterőd, és le tudod győzni az akadályokat, tényleg mindenre képes vagy. És ahogy ezt láttam a Kaleido Starban, rájöttem, hogy baromira igazuk van. Itt élőben Link és Xavi bíztattak (burkoltan) hogy próbáljam meg. Mit értek a "burkoltan" alatt? Hogy mondják, hogy ezt meg azt érték el, én meg úgy elgondolkodtam magamban, hogy "a szentségit, erre én is képes vagyok!" Aztán nekiveselkedtem a Baby Parknak. Ennyit talán még soha életemben nem küzdöttem, mint most. 1:21-ről indultam, és azon voltam, hogy az András idejére feljussak. Nagyon szigorú voltam magammal. ha hibáztam, mindig újrakezdtem. A legidegesítőbb az volt, hogy az L gomb gyakran "elengedődött" és mindig kisiklottam. aztán elegem volt, és annyira erősen nyomtam az L gombot, hogy úgy fájt a bal mutatóujjam, hogy kishíján eltört. Péntek este gyakoroltam a legtöbbet. Akkor már annyira benne voltam, hogy szinte a külvilágot is kizártam, ne zavarjon semmi. Érdekes mód, a hibák, nem borítottak ki lelkileg, hanem újrakezdtem, és azt mondtam magamban, hogy most sikerülni fog. És lám ^^' A Baby Park a kanyar bevételnek a technikájában nagyon sokat segít, és hogy hogyan kell driftelni. Néhány hónapja még azon panaszkodtam, hogy nem megy a driftelés, mára már tökéletesen megy. ^^' Nagyon furcsa érzés felismerni, hogy ahhoz, hogy jó játékos légy, nem kell semmi más, mint önbizalom. Tudniillik ebben szenvedtem hiányt ^^ De szerintem a többi pályát is vinni fogom, hisz minden pálya másra tanít meg, van is összefüggés a pályák egymásutánjában, hisz egyre nehezebbek a pályák. A DK mountain a legnehezebb szerintem, ahol nagyon kell vigyázni, nehogy leess a néhol meredek pályákon! Nagyon hasznos volt a Baby Park! És itt szeretnék köszönetet mondani a támogatóimnak!

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

Na, addig írom ki magamból, amíg bennem van ez az eufórikus jókedv. A történet a következő: kiírtam MSN-es személyes üzenetként, hogy jól elverek mindenkit Mario Kart DD-ben (vázlatosan). Erre jön a Xavi, hogy na persze, én sokkal jobb vagyok nálad. És ezzel elhülyéskedtünk egy darabig. Olyan képtelenségeket mondtam, hogy a Baby Parkban van rövidítés, meg 1 percen belül végigviszem, meg ilyenek. Aztán hirtelen komolyra fordult a téma. Kielemeztük egymás játékstílusát, és rájöttem, hogy sok közös van bennünk. Bár ahhoz, hogy erről megbizonyosodjak, játszanom kell vele. A Mario Kart meg megint egy érdekes téma, mert ott soha nem az nyer, aki leggyorsabb, hanem, hogy ki hogy veszi be a kanyarokat, és mennyire forgatja az eszét. Én régen nagyon olyan voltam, hogy ha valami nem sikerült, akkor mérgesen a Földhöz vágtam a controllert. Volt olyan, hogy annyira mérges voltam, hogy tényleg nem sok kellett, hogy megőrüljek. Az utóbbi években (olyan 6-7 éve) valami megváltozott. Megtanultam küzdeni. És baromira örülni a legkisebb sikernek. Annak idején a Mario Kart 64-ben, nagyon sokat gyakoroltam a Royal Raceway pályáján. Nagyon sokáig 3:14 volt, de az volt az álmom, hogy 3:10 legyen, de nem sikerült, csak 3:12:95, de ez akkoriban nem szomorított el, sőt a küzdelem élménye, hogy megküzdöttem ezért az időért, azt soha nem fogom elfelejteni. Visszatérve a beszélgetésünkhöz, mondta Xavi, hogy az ő legjobb ideje, 1:14:673 (talán, nem vagyok biztos). Ha ezt pl. 10 évvel ezelőtt mondta volna, akkor az én 11 éves fejemmel tutira megsértődtem volna rá. Ez önbizalomhiányból adódott. De hogy ezt most mondta 2007-ben, nemhogy nem sértődtem meg, hanem felébredt bennem a tűz, hogy igenis tudok ennél jobbat! Elővettem a játékot, és elkezdtem azon a pályán gyakorolni. Toad-Koopa páros, Toadette kocsija. 1:21:975 volt a legjobb időm. Egyszer sikerült 1:22 alá mennem, de most azt mondtam magamban, hogy most is sikerülni fog. Sokat csináltam újra, technikát fejlesztettem. És egyszer csak arra ébredek hogy körrekordokat futok. Annyira ledöbbentem, és boldoggá tett! Álmodni nem mertem volna arról, hogy 11 mp alá megy a körrekordom! 00:10:915 lett a végére, és 1:20:873. Ez nekem akkroa teljesítmény, én annyira örültem neki, hogy ez a sikerélmény ad energiát a holnapi napra, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy igenis tudok jobbat! De mára már az is eredmény nekem, hogy a 7 körből egy kör sem lett 12 mp fölötti idő. A fenti körrekordok csak hab a tortán, holnap ennél sokkal jobb leszek, és meglátjátok, egy napon tényleg 1 perc alá megyek. ;)

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)