Az első állásinterjú sikerrel végződött. Felvettek a Tescóba műszaki eladónak. Kicsit kaotikus volt az állásinterjú, ugyanis november 27-én voltam állásinterjún, és nem vittem magammal a telefont, és ott tudtam meg, hogy mivel nagyon sürgősen kell nekik ember, ezért lehet, hogy még aznap telefonálnak. Nem is jutott azonnal eszembe, hogy nincs nálam a telefon, csak amikor búcsúzásként mondta, hogy lehet, hogy már ma hívnak, akkor jutott eszembe, hogy nincs nálam, ezért más telefonszámot adtam neki, amin tud üzenni. Ott nem kaptam semmit, vasárnap sem jött telefon, hát mondom, így jártam. Erre ma délután telefonáltak, hogy felvettek. Annyira váratlanul ért, hogy először fel sem fogtam, hogy miért telefonáltak nekem. Aztán amikor eljutott az agyamig, akkor már nagyon örültem neki. Még akkor szétnéztem a műszaki oldalon, és így szimpatikusnak tűnt. Nagyon remélem, hogy meg is akarom majd tartani, annyira fog tetszeni. Egy nagyon apró betekintésem volt erre diákmunkásként régebben, egyszer amikor a non-food osztályt töltöttem, és épp nem volt munka, és kisebb műszaki cikkeket vittem ki (pl. gépi mixer, hajszárító...), töltöttem fel. Persze most sokkal komolyabb lesz, el is mondták még az interjún a munkakört, úgy érzem, hogy el tudom látni. Hajrá-hajrá, én mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerüljön hosszú távon!

És akkor persze az albérlet-keresés mizériája. Sokáig dilemmám volt az, hogy hogyan kezdje az, aki Pesten akar letelepedni. Keressen előbb albérletet, és ott keres orrvérzésig munkát, vagy keressen az otthoni lakóhelyén munkát, és majd keres albérletet, ha sikerült? Ma majdnem úgy voltam, hogy az előbbi a jobb, még ha anyagilag megterhelőbb is, ugyanis most is nagyon nehéz volt albérletet találni. Egyetlen egyet találtam, ami tetszett, fel is vettem vele a kapcsolatot, szimpatikus volt a hangja alapján, talán jó lesz. A IX. kerületben van, és holnap megyek el megnézni.

Eddig is menők voltak a december 5-ei napok az utóbbi éveimben. 2008. december 5-én kaptam meg az első japán CD-imet, az Okui Masami: Gyuu és V-sit. albumokat, 2010. december 5-én születésnapra mentem, 2012. december 5-én megjelent a legjobb JAM Project kislemez, de tettem arról, hogy ezt a napot bagszi is megemlegesse. XD 1901. december 5-én született Walt Disney, 1996. december 5-én jelent meg Okui Masami: naked mind és Yonekura Chihiro: Mirai no Futari ni kislemeze, és ebben az évben is menő lett ez a nap. Még egy ilyen, és kinevezem ezt a napot a menők ünnepnapjának, és piros betűs lesz.

Úgy fogom fel ezt a napot, hogy a változások kezdetének napja. Nagyon remélem, hogy jól tudom kezelni az újdonságokat, és hozza magával, hogy az életem további része is egyenesbe fog jönni. Kezdetnek a Jégvarázs DVD-vel leptem meg magam, valamint egy csokimikulással:

Ja, hát a legújabb Disney klasszikust is 2013. december 5-én mutatták be, egy évre rá meg itt van DVD-n. Annak idején nem jött be annyira a moziban, most jobban tetszett, bár azért most is volt olyan érzésem és gondolatom, hogy ezeket már láttam egy korábbi Disney-klasszikusban. A csokimikulást meg nem kell magyarázni. A lényeg, hogy nagy izgalommal nézek a jövő elé, és várom, hogy alakulnak a történések.

Igaz, hogy a nővéremtől kaptam ezt a munkát, de már ennek is örültem. A Kung Fu iskolában új tanfolyamokat indítanak, ezeket promotáljuk szórólappal. Hétfőn és kedden ezeket osztogattam. Azért kijött most is, hogy rendesek, közvetlenek a britek. Egy rossz szót nem hallottam senkitől, hogy mit osztogatom a szemetet, senki nem kíváncsi rá. Bár az biztos, hogy hétfőn az elején volt rossz érzésem, hogy azért privát területbe lépek be, nem biztos, hogy kéne... Mert ugye itt a házak nagyrésze emeletes, egy kis belépőterülettel. És én már azt is a ház privát területének gondolom, ezért volt szokatlan, de aztán, ahogy láttam, hogy az embereket ez nem zavarja, úgy oldódott ez is. Akik kint voltak, azoktól megkérdeztem, hogy adhatok-e, és volt olyan is, aki kedvesen elutasította, de tényleg senkitől nem hallottam, hogy bárkinek is nem tetszene, amit csinálok. Amúgy kisgyerekeknek (2-5 éves) indítanak Kung Fu tanfolyamokat, valamint különböző jóga tanfolyamok indulnak. Weboldal itt.

Amúgy hétfőn nagyon rossz idő volt, de az, ami már a lélekre is rossz hatással van. Rám is, mert megszoktam, hogy májusban azért már itt-ott utalások vannak a nyár érkezésére, itt meg folyamatosan ősz van. Ha időjárás, akkor gyűlölöm Angliát. És ha ilyen lesz a nyár, én gyalog Magyarországig hazaszaladok. -_- Amúgy pont a mostani Heti Hetesben mondta az egyik új nő, nem tudom a nevét, hogy a brit nők úgy néznek ki - nem idézem pontosan - mint akiket gyurmából kifaragtak, aztán ledobták a földre. Ez nagyon igaz. Tényleg csúnyák a brit nők, és pont azért, mert ritka itt a napsütés. A hangulatot is befolyásolja, viszont, ha komolyabban megmutatja magát a Nap, mert erre is van példa, akkor a magyar májusi meleggel vetekszik az itteni klíma. De a hétfői rossz időnek van utóélete, ugyanis csúnyán megfáztam. Ha hallanátok a hangomat... XD Az orrom szokatlanul gyorsan javul, viszont kicsit lejjebb már nagyobb a baj. Pont azon röhögtem magamban, hogy 1-2 hete néztük a Jóbarátokat, mert az nővérem nagy kedvence, és én is szeretem, ezért be szoktam kapcsolódni, és az a rész ment, ahol Phoebe mindent megtett azért, hogy megfázzon, mert olyan szexi a hangja akkor. Kinyitotta az ablakot, és a vizes haját a szélnek eresztette, szemetet szórt szét a szobában, és ami a legviccesebb, amikor a kávézóban gitározott, és egy nálánál jóval idősebb férfi ment el mellette, aki épp köhögött, csak ennyit mond neki: "Csókolj meg!". Akkor végem volt! Csak ezt most így megélni, és hallani a hangomat. Ez nálam nem tartozik a szexi kategóriába, inkább a viccesbe. Mindegy, amíg nem meg a fülemre, addig nincs nagy baj.

Önkéntes munka jól megy, Kung Fu, Tai Chi felől pedig elvesztettem a lelkesedésemet. Igazság az, hogy részint azért is mentem, hogy bekerüljek valami jó közösségbe, de mind a kettő kifut, mert Kung Fu-n jóformán 6-10 évesek vannak, egy-két 12 éves, és az a pár felnőtt, akik tanársegédi munkát látnak el. A Tai Chi-nál pedig minimum 50 évesek járnak, így nagyon nem sikerült hasonló korú egyénekkel találkozni. Mondjuk, a Tai Chi külön poén, mert azt néha ugyan mutatják egyesével, lépésenként a mozdulatokat, de múlt szombaton az volt, hogy elkezdtük, az eleje még ment, de aztán eljöttek a hibák, majd egyre nagyobb mértékben, majd azon kapom magam, hogy 10 perc múlva sincs vége. Ez így nem megy, ki is szálltam. Hibát hibára halmozok, és végeláthatatlan mozdulatsorozatok... már azt se tudtam, mit csinálok, csak mentem a többiek után. Aztán mondtam magamban, hogy jó, a szórakozást befejeztük. Szoktam egyébként magyarul kommentálni a látottakat, úgysem érti senki. Kung Fu-n, amikor gyerekek mennek egymás után, de szorosan követik egymást, erre mondom, hogy másszatok egymás nyakába, úgy kell! Meg ilyenek. Úgyhogy megvagyok én, nincsenek nagy bajok.

Felvettek végül önkéntes munkára a British Heart Foundation-be. Tetszik nagyon, aranyos mindenki, jó a munka is. Én választhattam meg, hogy mit szeretnék csinálni, és a műszaki cikkek tesztelése mellett döntöttem. Viszont nagyon meglepődtem, hogy egy héten csak kétszer kell menni, szerdán és csütörtökön, akkor is csak 14-17 óra között. Én azt hittem, hogy ez ilyen hétfőtől péntekig 9-17 óra közötti rendes munka, csak fizetés nélkül. De így is jó, legalább lesz idő rendes, fizetős állást keresni. Bár gyanút fogtam akkor, amikor egy másik üzletben ezt a kiírást láttam: "Have few hours?" Akkor gondoltam már, hogy szabadabban vannak itt a dolgok, de úgy tűnik, itt tényleg csak néhány óráról van szó. De így is jó. Kezdeti munkatapasztalatnak nagyon is megteszi, hogy lássam, hogy mennyivel másabb itt dolgozni, mint otthon. Meg figyelek nagyon, hogy értsem a beszédet. Alakulgat... Ma a TV-ken volt a hangsúly, ezeket kellett bekapcsolni, egyáltalán működik-e, beállítani rajta az egy TV adást, ami általuk fogható, a SCART csatlakozást nézni, hogy működik-e, valamint a távirányítót. Mivel ingyen veszik át, ezért bekerül egy pár használhatatlan is, ezeket megsemmisítik. Ahogy megsemmisítésre szántak egy Super Nintendót is... Hogy mit éreztem akkor, amikor meghallottam ezt, azt ne firtassuk (persze tartottam magam). De csak azért akarták megsemmisíteni, mert nem volt controllere. De az az idősebb férfi, aki segített nekem dolgozni, felajánlotta, hogy megkérdezi nekem, és akkor az enyém lehet. Nem hiszem, hogy elemezni kell, hogy mennyire fel voltam dobva, de sajnos sikertelen, mert így eBay-en eladásra szánják. Megnyugtatott a tudat, hogy legalább megmentettem egy Super Nintendót. A SNES nekem a Nintendók bibliája, a top favorit, csak úgy megsemmisíteni... Na mindegy, természetesen ettől függetlenül is jó ott dolgozni, és kíváncsian várom a holnapi napot. Kinéztem amúgy egy régi, Samsung képcsöves TV-t magamnak, £25 az ára. Persze megvásárlásra, ha nem viszik el, örömmel tudnám magaménak. Egy régi TV-t szeretnék magamnak, amin elmennek a régi gépek, majd a végleges lakhelyemben szeretnék egy retro részleget.

Amúgy minden jól alakul, amikért örültem annak, hogy kijöhetek, azok rendre megvalósulnak. Ebbe benne van a több mozgás is. Hétfőn születésnapi parti volt az iskolában, ahol tanítják a kínai küzdősportokat. Négyen nem voltunk ebben érdekeltek, mivel gyerekzsúr volt, ezért sétálni mentünk. Christofer elhozta a kutyáját, őt sétáltattuk. Fehér nőstény szibériai husky. O_O Nem semmi. Nem is tudtam, hogy ennyire közel van a tengerpart. Majdnem elmentünk egészen New Brighton-ig, ami kb. 4 km-re volt, de végül az út 4/5-énél visszafordultunk, mert elfáradt mindenki. Én még bírtam volna. És kipróbálhattuk a gördeszkát is. Én kicsit félve álltam rá, akkor is csak segítséggel, de ráéreztem a működésre. Jól éreztük magunkat nagyon, sokat beszélgettünk, nevettünk egymás bukdácsolásán, és örültünk, ha valaki magától messzebbre jutott el. És külön örömmel tölt el látni a sok embert mozogni. Más itt a helyzet, aztán nem tudom, hogy a légkör teszi ezt, vagy az akaratom is hozzájárul ehhez, de a lényeg az, hogy többet mozgok itt, és jól is esik. Sokan is csinálják így. Néhányan futnak, akadnak, akik biciklire ülnek, de a nagyja sétált, vagy a közeli parkban pihent. Majd lehet, hogy kinézem az utat itthonról, és egyedül is elnézek a tengerpartra. Főleg a New Brighton-ban levő szélmalmok, szélerőművek tetszettek. Azokról mindig eszembe jut Ohmi Tomoe: Happy Days kislemezének borítója, az is ilyen tengerpartos, szélmalmos:

[caption id="attachment_2124" align="aligncenter" width="500"] Yes, I do my best![/caption]

Mondjuk elég sokszor eszembe jut itt valami japán dal, mert sok az olyan angol kiírás, mely utalás számomra valamelyik dal angol szövegrészletére, vagy címére.

Ja, meg ma cirkuszban voltunk. Az előző után igencsak szkeptikus voltam, mert úgy voltam vele, hogy minden cirkusz egyforma, de nővérem meggyőzött, hogy menjek, ezek jobbak. És tényleg, össze sem lehet hasonlítani. Önmagában az sokat dobott a hangulaton, hogy élő volt a zene, és amit hallottam az is tetszett, de az előadások is színesebbek, és nem utolsó sorban innovatívak voltak. Végre nem az járt a fejemben, hogy de jó, eggyel többen képesek a levegőben akrobatázni, hanem élveztem, amit láttam. Egy-egy rossz cirkusz után nem biztos, hogy az ember egy másikra is kíváncsi, és ezzel aláássák önmagának a cirkusznak a hírnevét, státuszát is. De ezért kár lett volna.

Akartam venni angol papírpénzes perselyt. Ilyen henger alakú, oldalán körbe angol papírpénz van. Még az £1.50-es árát se sokalltam volna, de az eladót megkérdeztem, hogy ez hogy nyílik ki? Mondja, hogy fémből van, így konzervnyitóval kell körbe-körbe. Jaa, hát ha csak egyszer lehet felhasználni, úgy nem buli. Olyan, mint a malacpersely, amit ugye csak kalapáccsal lehet feltörni, úgy hozzájutni a pénzhez. Aztán gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy mégis veszek majd egyet, egyrészt spórolás céljából, másrészt meg ha fel is nyitom, abba még lehet tárolni dolgokat.

Most nagyjából ennyi. Amíg nem találok fizetős munkát, addig itt is segítek a háztartásban, megkönnyítem a nővéremék dolgát. Az iskola rengeteg idejüket és energiájukat felemészti, így elkél a segítség.