Az előző, Okui Masami: DEVOTION album ismertető postjának sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy szeretnék egy újabb japán kiadványt bemutatni, méghozzá azt, amelyik a legnagyobb hatással volt rám. Amelyik bevitt a japán könnyűzenébe. Ez pedig Hayashibara Megumi és Okui Masami: Get along kislemeze. Magának a kiadványnak nincs kerek évfordulója, hiszen 1995-ös (tavaly kellett volna írnom róla...), de talán azt vehetjük évfordulónak, hogy 15 éve, vagyis 2006-ban találkoztam először a rajta szereplő két dallal. És hogy megszerettem, az nem kifejezés. A kislemez számomra olyan szintű jelentőséggel bír, mint a '60-as évek fiataljai számára a Beatles megjelenése, de magyar vonatkozásban ide említhetném az Illés, Omega, Metro hármasát is. Azért bír számomra hatalmas jelentőséggel, mert nemcsak a dalok kiválóak, hanem a két énekesnő között is nagyon érzékelhető a kémia. Hogy szerettek együtt dolgozni és hogy ez a kislemez fontos mindkettejük számára.

Ismertem már pár Hayashibara Megumi dalt, mielőtt ezt hallgattam volna, viszont ez volt az első, ahol Okui Masami hangját hallottam és már elsőre is komoly hatást gyakorolt rám. Különleges, japánokra nem jellemző hangja van, tipikusan a sok közül is könnyedén felismerhető énekhang. Ennek hatására kezdtem el Okui Masami dalokat is hallgatni és lettem óriási rajongója.

Nem ez az első közös munkája a két énekesnőnek, bár ez az első, ahol egyenrangú partnerként dolgoztak. Úgy hozta ugyanis a sors, hogy Okui Masami kezdeti karrierjében is volt lehetőségük találkozni, méghozzá az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II animének köszönhetően. Vagyis annak az OVA változatában, ugyanis Okui Masami ott énekelt egyébként fantasztikus dalokat. Az OVA-nak köszönhetjük a REINCARNATION és az It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- kislemezeket, melyek hűen bizonyítják, hogy Okui Masami sokra hivatott. Ami érdekesség még egyébként, hogy nemcsak Okui Masami 1995-ben jelent első albumára kerültek fel a kislemez dalai, de a címadó dalokat Hayashibara Megumi is felénekelte az Enfleurage albumára, ami szintén 1995-ös megjelenés.

De volt még egy közös munkájuk, ugyanis Okui Masami besegített Hayashibara Megumi: SpHERE albumának munkálataiba is. Egészen pontosan a Nakeba ii No és a be Natural dalokban vokálozott. De még milyen szépen! Hayashibara Megumi mögül tisztán kihallható Okui Masami hangja. Bár ezt jóval később hallottam / tudtam meg, hogy ők ketten már itt is együtt dolgoztak, de a Get along kislemezt megelőző közös munkákat is elhallgatva olyan érzésem volt, hogy itt többről van szó, minthogy valaki csak úgy kitalálta a Slayers animéhez ők ketten énekeljék fel közösen a betétdalokat. Biztos vagyok abban, hogy a barátság hozta össze ezt a duettet.

A címadó dalt, a Get along-ot, az az Arimori Satomi szövegíró, Hidetoshi Sato zeneszerző páros írta, akik közösen a '90-es években sok anime betétdalt írtak a King Records kiadó StarChild részlegénél. És azt kell mondjam, hogy jó érzékkel írtak dalokat. Általában jól össze tudták egyeztetni az animéhez és az előadó egyéniségéhez a dalokat. Itt meg aztán különösen könnyű dolguk volt, hiszen Hayashibara Megumi olyan hitelességgel tudta kölcsönözni Lina Inverse-nek a hangját, hogy szinte elhihetnénk, hogy ő maga is ilyen a valóságban. A Get along szövege is pont olyan, mint Lina személyisége. Bár az az igazság, hogy Hayashibara Megumi ide, Get along oda, a Slayers soha nem volt igazán nagy kedvencem. Annyira nem rajongok az ilyen jellegű fantasy történetekért. Viszont Lina Inverse személyisége annyira erős és emlékezetes volt, hogy arra még 13-15 év után is tisztán emlékszem. Ennek alapján pedig pedig el tudom mondani, hogy a Get along teljes mértéking egy Lina Inverse character song. Nem az a tipikus pozitív hangvételű dalszöveg, hogy mondjuk "Igenis meg tudom csinálni, képes vagyok rá, bármit elérhetek, ha keményen küzdök érte..." hanem az az "ezt is akarom, azt is akarom, ide nekem mindent, mert nekem minden jár". Ha valaki látta a Slayers-t, tisztán emlékezhet arra, hogy Lina nem az a tipikusan pozitív főhős volt. Talán pont azért volt az anime annyira népszerű, mert volt benne egyfajta szerethető pajkosság, gonoszság, amivel sokan tudtak azonosulni. Mindamellett maga a fantasy világ is jól fel volt építve. Az ending dal, a KUJIKENAIKARA! érdekessége, hogy bár ennek a szövegét is Arimori Satomi írta, viszont a zene nem más munkáját dicséri, mint Okui Masami-ét! Okui Masami már a karrierjének legelejétől írt zenét, szöveget, és tényleg hallani a zenében némi különbséget. Erőteljesebb, hangsúlyosabb, ami abból a szempontból mindenképp érdekes, hogy általában az openingek szoktak hangsúlyosabbak lenni, de itt pont az ending az, ami erőteljesebb lett.

Mind a két dalból készült videoklip, melyek ugyan egyszerűbbek lettek, de jelzik, hogy ezt a kislemezt komolyan gondolták.

A Get along videoklipnél a helyszín nehezen ismerhető fel, mert az egész sötét, csak a két énekesnő látható. Ének közben táncolnak, ami jól láthatóan nincs komolyan megkoreografálva, de azt legalább jól csinálják, lazák, spontának a mozdulataik. Mondjuk nagyon csúnya lenne egy KPOP fiúcsapat színvonalú tánc ehhez a dalhoz. Pont ez az egyszerűség az, ami igazán jó, hiszen maga a dal is inkább spontán, így mondhatjuk, hogy a tánc is odaillő. Meg persze jelenetek az animéből.

A KUJIKENAIKARA! videoklipjét pedig egy stúdióban vették fel.

Mivel az énekesnők fejlén nincs a fejhallgató, ami felvételkor szokott ott lenni, ezért sejthetően a videoklip kedvéért vonultak stúdióba, nem akkori felvétel, amikor ténylegesen felvették a dalt. Szerintem maga a forgatás nem tartott sokáig. Úgy képzelem el, hogy több kamera is volt a háttérben és mindegyik egyszerre működött. Az egész dalt kb. négyszer-ötször eljátszották, felénekelték és aztán utómunkálatokkal állították össze a megfelelő jelenetekkel videoklippé. Itt is jellemzően egyszerűbb táncmozdulatokat hajtottak véghez, viszont itt több volt a móka, a bolondozás, ami utal egyébként arra is, hogy a két dal közül ez az erősebb, hangsúlyosabb, élőbb. Hayashibara Megumi pedig a pólója átlal egyből fitnesz tanácsadóvá is avanzsált, köszönhetően a rajta lévő "Walking is good for the health" feliratnak. Jeleneteket meg itt is láthatunk az animéből, ami engem személy szerint meglep, mert nem úgy emlékszem, hogy itt idéztek volna az animéből. De úgy tűnik, hogy mégis.

A kislemez meg átlagos animés kislemezhez képest is sikeres volt. Bár már ekkor is voltak nagy eladási példányszámot produkáló anime kislemezek, de az összesen 76.800 eladott példány mindenképp figyelemre méltó. Már csak azért is, mert mindkét előadónak ez a kislemez jelentette a kiugrót, az áttörést. Hayashibara Megumi sikerszériája is innentől számítható, de Okui Masami is ennek a kislemeznek köszönhetően lett országosan ismert és kedvelt énekesnő. De maga a Slayers is kihúzta Hayashibara Megumi-t a "gyerekkarakterek seiyuu-ja" skatulyából, mert bár ezelőtt is olyan animékben voltak olyan felnőtt szerepei, mint a Ranma 1/2, Mobile Suit Gundam: War in the Pocket vagy a fentebb említett Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II, de jellemzően gyerekeknek kölcsönözte a hangját, amihez tényleg alkalmas is volt. Ennek következtében sok gyerekdala is van, de egyértelműen a Slayers volt az a választóvonal, mely után nemcsak hogy megugrott a karrierje, hanem meg is komolyodott. Ezután szinte csak "felnőtt" dalokat énekelt. Most így ami kivételként eszembe jut, az a Di Gi Charat 2003-as egyik spinoffja, a Piyoko ni Omakase pyo!, ahol szintén gyerekhangon szinkronizál, illetve a character dalokat is gyerekhangon énekelte fel. De az biztos, hogy a Slayers egyfajta vízválasztó volt a karrierjében. Az eladási adatok egyébként érdekesek alakultak, mert a legmagasabb, 36. helyet nem az első, hanem a második héten érte el a kislemez, ami ritkának számít Japánban. A képet viszont árnyalja az, hogy az első héten, amikor a 38. helyet érte el, akkor 19.620-at adtak el a kislemezből, míg a második héten, 16.990-cel állt a 36. helyen. Tehát erősebb volt az első hét. A kislemez egyébként összesen 8 hétig volt listán.

A közös munkának, ha úgy vesszük, sokáig volt utóélete. Ott van például a harmadik közös Slayers daluk, a Nemurenai Yoru wa..., valamint ezután is több animében dolgoztak közvetve együtt. Úgy, hogy Hayashibara Megumi ott szinkronizált, Okui Masami meg a dalt énekelte fel, vagy másnak írt ott dalt. Nem is annyira kicsi az a lista.

• Bakuretsu Hunters
• Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko
• Saber Marionette szériák
• Jungle de Ikou!
• Akihabara Dennou Gumi (Cyberteam in Akihabara)
• Di Gi Charat szériák
• Tales of Eternia

Mindemellett Hayashibara Megumi több Okui Masami koncerten is vendég volt. Vendég volt az 1995-ös Gyuu bemutatkozó albumának lemezbemutató koncertjén, valamint a 2001. március 13-i születésnapi Birth Live koncertjén. És a teljesség kedvéért álljon itt az a további néhány Hayashibara Megumi dal, melynek Okui Masami vokálozott:

• Just be conscious
• Successful Mission
• I'll be there
• hesitation
• Plenty of grit

Úgyhogy van előélete és utóhatása a kislemeznek bőven, ezért is tartom mérföldkőnek a megjelenését, egyáltalán maga a dal is olyan minőségű az anime dalok körében, hogy teljesen a japán könnyűzene rabjává tett. Mindennek már 15 éve... És nagyon örülök neki, hogy így történt. ^^

2008 őszén, ahogy sikerült beszerezni Okui Masami addig megjelent albumait digitálisan, fokozatosan kezdtem el hallgatni őket. Na persze, nem egyszerre az összeset egymás után, mert azért ahhoz túl bő a repertoárja, hogy csak úgy végigmenjek rajtuk. Bár különben megtehettem volna. Többször megtettem azt, hogy egyszerre végighallgattam az énekesnő három válogatásalbumát egymás után: S-mode #1, S-mode #2 és S-mode #3. Mindhárom album dupla lemezes, 5 és fél óra hosszú és összesen 70 dalból áll. És minden egyes alkalommal, amikor lement a 70 dal, olyan érzésem volt, hogy máris vége? Pedig még annyira szívesen hallgatnám. Azt gondolom, hogy több se kell ennél, hogy bizonyítsam, hogy mennyire szeretem a dalait. De a stúdióalbumait egyébként sem érdemes úgy hallgatni, hogy csak úgy végigszaladunk rajtuk. Mivel szinte minden egyes albumnak más a témája, más a hangulata, más a koncepciója, ezért külön rájuk kell hangolódni lélekben. Annak idején minden egyes album végighallgatása után egyre erősebben éreztem, hogy Okui Masami pályafutása különleges lesz számomra. A DEVOTION album az utolsók között volt, de amikor ezt végighallgattam, konkrétan olyan érzésem volt, hogy más ember lettem.

Sokféle dal létezik a fájdalomról. Hogy melyiket halljuk hitelesnek, az függ az egyéni értékrendünktől, az általunk megélt tapasztalatoktól. Hiszen ahogy annyiféle ember van, úgy annyiféleképpen éljük meg az érzéseiket, mindenkinek más okoz nagy fájdalmat. Ez is oka annak, hogy sokféle fájdalmas dal létezik. Van, aki egy hangszer mellett énekli ki a bánatát, de olyan is akad szép számmal, hogy dinamikus zene mellett énekli ki az érzéseit, mintegy kitör belőle a fájdalom. Gyakoriak is balladák, de hogy valaki egy egész albumot szenteljen a fájdalmára, az egészen ritka.

Pedig miért is ne lehetne? Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, amikor valaki komolyabb fájdalmat megélve tartósabb ideig marad padlón érzelmileg. És azt gondolom, hogy ilyen esetekben egy olyan album hallgatása, mely koncepcionálisan lelki traumát él meg és dolgoz fel, adott esetben akár segíthet is. Hiszen ilyen dalok hallgatása akár együttérző is lehet attól az előadótól, akit nagyon szeretünk. Ezt a szerepet tölti be nálam ez az album. Volt olyan, amikor segített rajtam. És ha valami miatt nagyon becsülöm Okui Masami-t, akkor azért, mert a balladáiban soha nem a másikat, soha nem a külvilágot, okolja a fájdalmáért, hanem mindig hagyja megélni azokat. Az önmagában egy nagy érzelmi fejlettségre utal, ha valaki nem a másikra mutogat, hanem elsősorban magában keresi a hibát, megéli a fájdalmat, és abból aztán új erőre kapva minden jobb lehet. Külvilágot hibáztatni nemcsak azért helytelen, mert ahogy több pszichológus is írta, nem vall felnőtt ember viselkedésére, hanem azért sem, mert a külvilág körülményei adottak, azokon sokat nem tudunk alakítani. Személyes tapasztalatom szerint azt érdemes nézni, hogy mi magunk mit tudunk tenni azért, hogy legközelebb a lehető legtöbbet hozzuk ki az adott helyzetből. Ez segíthet rajtunk, és ez az album kiválóan alkalmas arra, hogy a fájdalmunkkal szembenézzük, és egy idő után, ahogy azt helyretettük, új életet kezdjünk. Bár azt gyorsan hozzáteszem, hogy egyrészt mindenkinél egyedi, hogy kinek mi segít, másrészt ez csak annak segíthet, aki ki tud mászni egyedül, vagy baráti segítséggel a poklából. Akinek komoly az állapota, annak ugyanúgy szükséges pszichológus vagy pszichiáter segítsége a megfelelő beszélgetéssel, gyógyszeres- vagy terápiás kezeléssel. Én csak arról tudok beszámolni, hogy voltak komolyan nehéz időszakaim, de egy idő után ezekből szakember segítsége nélkül ki tudtam mászni.

Ennyi kitérő után most már térjünk rá az albumra, melyen 13 dal hallható, 69 perc hosszúságban.

1. Sora ni Kakeru Hashi
2. Chou
3. Shounen
4. Jounetsu
5. DEPORTATION ~but, never too late~
6. Shuffle
7. Train
8. lotus
9. Ano Hi no Gogo
10. I'd love you to touch me
11. Sayonara
12. DEVOTION
13. Megami ni Naritai ~for a yours~

Fontos tudni, hogy nem mindegyik dal szomorú, vannak kifejezetten vidám szerzemények is. De ami miatt mégis egységet alkot az album az a rendkívül erős zenei hangzás, és hangszerelés. Néhány dal ugyanis kemény rock hangzásban szólal meg, és mivel szinte csak élő hangszerek szólalnak meg az albumon, ezért a lágyabb hangzású dalok is harmonizálnak a keményebbekkel. Anime dalok is szerepelnek az albumon, itt hallható a Tales of Eternia, valamint a Yu-Gi-Oh! Duel Monsters opening és ending dalai. A Tales of Eternia openinggel kezd az album, ami egy kifejezetten optimista hangzású dal, majd erre jön rá szinte teljes kontrasztban a Chou, ami ugyan erős, de veszít a lendületből, és a szöveg is a kétségbeesésről szól. A Chou-nak van konkrétan az összes Okui Masami dal közül a legszebb vége. A mai napig, ha meghallom, elérzékenyülök tőle. Aztán váltakoznak a vidámabb, depresszívebb dalok. És azt kell mondjam, hogy nemcsak zeneileg alkot egy egységet az album, hanem abból a szempontból is, hogy a vidámságnak is megvan helye még a mélyebb időszakban is. Nagyon megmaradt bennem Csernus Imrének az a mondata, hogy megvan a helye a fájdalomnak, de megvan a helye az életnek is. Azt gondolom, hogy tökéletesen igaza van, és a vidámabb dalok pont ezt szimbolizálják. Egy nagyon rossz időszakban is meg lehet látni az élet örömeit. Az a személyes tapasztalatom, hogy amikor egy nagyon nehéz időszakban túl voltam az első komoly krízisen, és már nem voltak olyan gondolataim, hogy ebből soha életemben nem fogok tudni kimászni, akkor elkezdtem újra meglátni azokat a dolgokat, amik örömöt okoznak, és ez sokat segített abban, hogy újra legyen jövőképem, és újra lássam a fényt az életben. De még egyszer mondom, olyan durva krízisben soha nem voltam, hogy gyógyszert kelljen szednem pszichés betegség miatt. De az olyan dalok az albumon, mint a DEPORTATION ~but, never too late~, Train vagy akár az I'd love you to touch me mind azt érzékeltetik, hogy igen, még ha benne is vagyunk egy krízisben, de ettől még zajlik az élet, és az életnek ugyanúgy megvannak azon szépségei, amik örömöt okozhatnak. Ennek jegyében váltakoznak az albumon a szomorúbb és vidámabb dalok (fájdalom és élet), de a címadó dal, a DEVOTION, az konkrétan az összes létező Okui Masami dal közül a legszebb, a legfájdalmasabb, a legszívszorítóbb dal, amit a mai napig nem tudok közömbösen hallgatni. 7:15 hosszú, az első kb. 2 percben teljesen acapellában énekel az énekesnő, de akkora erővel, annyi érzelemmel, hogy csak önmagában a hangjával megtölti a teret. Aztán jönnek a fúvós hangszerek, majd a zongora, és végül vonósok zárják a dalt. Minden egyes részletében meg van írva a dal, egy másodpercnyi, egy pillanatnyi felesleges zenei hangzás nincs benne, az úgy tökéletes, ahogy az meg van írva. És azért a DiGi Charat egyik OVA-jának betétdalával zárja le az albumot, hogy egyrészt oldja a nyomasztó feszültséget, másrészt reményt ad arra, hogy igenis van kiút. Nagyon odaillik zárásként, hiszen miért is ne sugározhatna reményt, hiszen tényleg mindig ott a remény, ha nem is látjuk meg. Akár dalban történő megfogalmazása is lehetne az "Ahol Isten becsuk egy ajtót, ott kinyit egy ablakot" mondásnak, de az az igazság, hogy ebben a formában nem hiszek benne. Méghozzá azért nem, mert ha egy olyanra "csukra rá" Isten az ajtót, ami a mi személyes 10-es skálánkon 10-es értékű, akkor az a bizonyos dolog, ami az ablak mögött van, nem fogja pótolni, ha az csak 7-es értékű. Attól még az a 10-es értékű hiányozni fog. Arra viszont jó a mondás, hogy megtanuljuk elengedni azt, ami (vagy aki) el akar menni, és mindig legyünk nyitottak az újra, és nézzük meg, mi van az ablak mögött. Nem kötelességünk ott maradni, ha úgy érezzük, hogy az csak 7-es értékű, akkor kijövünk onnan, és keresünk más ablakot (vagy ajtót). A lényeg, hogy bárhol megtalálhatjuk a 10-es értékű dolgot (vagy személyt), csak kellő nyitottsággal kell járni a világban. Hozzátenném, hogy személy esetén a 10-es érték nem egyenértékű a tökéletessel. A 10-es érték a számunkra ideálisat takarja, és ez komoly különbség.

Szóval ilyen mondanivalója van az albumnak. A borító is minden szempontból kitűnő. Merengő, Okui Masami egyik képen sem vidám, de emiatt tökéletesen harmoziál az album mondanivalójával. Ez az egyetlen olyan CD-m, melynek színezett tokja van. A fehér szimbolizálhatja a tisztaságot, akár a lótusz, ha már van az albumon lotus című dal. A képek jó eséllyel egy tengerparton, nagy sziklák között készültek. De több olyan kép is van a borítón, ahol az égbolt van lefényképezve. Mintegy szimbolizálva a a messzeséget. Hasonló elven a tengert is jó ötlet lett volna lefényképezni, hiszen az is jó szimbóluma a messzeségnek. Mellesleg a víz egyszerre szimbolizálja az erőt, és azt az alázatot és tiszteletet, amit a természet iránt lenne érdemes tanúsítani. Tehát a borító is rendkívül kifejező.

Összefoglalva, az album a mentális felnőtté válásról szól. Arról, hogy hogyan éljük meg a fájdalmat, aztán hogyan mászunk ki a krízisből, és utána hogy kezdünk új életet. Azt gondolom, ugyanis, hogy nem igaz az a mondás, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít". Nálam ez a mondás úgy szól, hogy ami nem öl meg, az megerősíthet. Nagyon fontos különbség, és érdemes is látni, hiszen elég csak szétnézni az utcán, mennyi frusztrált arcot látni. Ők biztos megerősödtek attól, ami nem ölte meg őket? Nem hiszem. Ezért van zárásként vidám dal az albumon, hogy ragadjuk meg a lehetőséget a megerősödésre.

Nincs hiba ezen az albumon. 2000-ben az 576 KByte írta az értékelési irányelvében, hogy 100%-os játék márpedig nincs, mert akkor utána minek gyártanak játékot, ha megalkották a tökéleteset? Azt gondolom, hogy azért érdemes továbbra is játékot gyártani (vagy esetünkben zenei albumot vagy kislemezt), mert jóból is megárt a sok, másrészt szükség van a többi albumra, hogy színesebb legyen az életünk. Ez nálam a leges legjobb album, ennek megfelelően megkapja a 100%-ot, de bőven vannak emellett is kiváló albumok, amikre érdemes odafigyelni. De olyan album, ami ennyire tökéletesen egy témakörre épül, egy élethelyzetet jelenít meg kiválóan, arról nem lehet rosszat írni. Pláne, hogy egy olyan élethelyzetet jelenít meg az album, amiről nem szokás csak úgy beszélni, ezért ezzel az albummal privát, intim kapcsolatunk lehet. Okui Masami keveset nyilatkozik a magánéletéről. De az az igazság, hogy nem is szükséges, mert amit el akar mondani, azt elmondja a dalain keresztül. Ő így kommunikál a rajongóival, a dalain keresztül mesél az életéről. Ezen albumon pedig a legnagyobb fájdalmáról mesél nekünk, méghozzá úgy, hogy ahogy ő legbelül megéli azt. Ez teszi ennyire naggyá az albumot, ezért van az, hogy ott van mindenek felett. És nem hiszem, hogy valaha is készül számomra ennél jobb zenei kiadvány.

Zene: 10/10
Ének: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Szöveg: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Minden ízében tökéletes, terápiára is kiváló, hogy szembenézzünk a fájdalmainkkal.

100%

Hét éve tartó sorozat szakadt meg Okui Masami zenei pályafutásában. Legújabb kislemeze, a Renka Tairan felkerült az Oricon listára! Hogy Okui Masami kiadvány fent legyen az Oricon listán, 7 éve volt példa. Akkor a Masami Kobushi albuma érte a 17. helyet. Azóta sem láttunk fent. Egyre lejjebb, és lejjebb csúszott. A legrosszabb heti helyezése 160. hely, melyet a RING kislemeze produkált. És ezen a héten visszatért, méghozzá a 35. helyre. Az utóbbi időkben talán ennél a kislemeznél nem vártam, hogy felkerül a Japán Oricon chartra, mert ő maga egyáltalán nem reklámozta a kislemezt. Egyszer kitette a hivatalos honlapjára, hogy tudjunk róla, de semmi különös. Borítót is szinte csak a megjelenés napja előtt láthattunk. És mégis... A siker titka valóban a reklámozás, de ezt a kislemezt, de az evolution kiadó (mely az ő saját kiadója) adta ki, hanem a Pony Canyon. Erről sem tudtam, hogy más kiadó fogja kiadni, de ők biztos jobban promotálták. Meg is lett az eredménye, kint van az Oricon listán.

Ilyen a kislemez borítója:

Nekem nagyon tetszik, igazi, 2010-es anime grafika. És hogy milyenek a dalok? Hát, hallatszik rajtuk, hogy nem Masami írta. Annyira egyedi, és jellegzetes a zenéje, ezen kislemezen szereplő 2 dal kicsit kommerszebb lett. De azért próbálták eltalálni a stílusát, fogjuk rá, hogy sikerült. De olyan zenét, mint ő, senki nem képes írni. De így, többszörös végighallgatás után tetszik. De az egész 17 éves pályafutását remekül el lehet különíteni. Ugyanis a kezdetekben Toshiro Yabuki volt Okui Masami producere, menedzsere, zeneszerzője. Neki is van egy egyedi stílusa, melyet nagyon jól tudott Masamihoz igazítani. Az ő tapasztalata emelte fel igazán Okui Masamit a háttérvokálosi rangból (mivel emígyen kezdte 1989-ben), és az ő fantasztikus stílusának köszönhetően lettek az első Masami albumok olyan jók, amilyenek. Makkun már az első időkben is próbálkozott szövegírással, Toshiro Yakubi felfedezte, hogy jól ki tudja fejezni az érzéseit, de még csiszolni kell. És egyre több dalnak ő maga lett a szövegírója. 2002-ben megszakadt a munkásságuk, és az ezévben megjelent crossroad albumát Masami már teljesen maga producerelte, és szinte az összes dalt ő maga írta, és fel is lehető, a fokozatos stílusváltás erre az albumra ért be. Ezután jöttek a rockos hangzású dalok, de szinte minden stílusban kipróbálta magát, valamennyiben sikeresen. De valami remekül tudja a saját stílusát ötvözni a többi zenei stílussal, már-már műfajt teremt.

Ha ilyen jó zenéket csinál, miért nem sikeres? Erre több válasz is van. Egyrészt ő maga csinálja a reklámot, ami nem jut el széles körbe. Szinte csak a blogjában ír róla. A Self Satisfaction albumáról írt nagyon sokat, sőt képeket is tett ki a dal felvételeiről, mégis csak a 127. helyet tudta elcsípni. Kész röhej. Ok lehet az is (ebben nem vagyok biztos, csak hallottam) hogy az albumait csak Akihabarában forgalmazza, tehát csak az ottani lemezboltokban lehet kapni.

Kevésbé ismertségének az oka még, hogy többnyire olyan animéknek énekelte a dalait, melyek nem terjedtek el széles körben. Vagy azért, mert OVÁk, vagy mert a témájuk miatt csak felnőtteknek ajánlott a megtekintése. Ilyen az erősebb ecchi. De nem hentai. Elég sok animében megvillannak a női mellek, valamint szoknya alá nyerhetünk betekintést (ez az egyik nagy oka, hogy rajongóinak döntő többsége férfi). Ha összegyűjtjük, hogy 17 év alatt mely animéknak énekelt, azért szép kis lista jönne össze:

• Girl from Phantasia - 1993 (itt debültált)
• The Wind of the Willows ~Willow Town Monogatari~ - 1993 (Egy 1908-ban írta angol gyermekregény anime adaptációja)
• COMPILER - 1994 (Ez egy két részes OVA)
• Tekkaman Blade - 1994 (ezt nevezhetjük az első komolyabb munkásságának, már önmagában az sokat dobott az ismerettségén, hogy az ennek az animének énekelt dalait Megumi Hayashibara is felénekelte.)
• Ghost Sweeper Mikami - 1994 (a mozifilm betétdala az ő munkássága)
• Slayers - 1995-1998 (azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy mit jelent ez az ő életében, ez adta a végső lökést az ismerettsége felé. Az egyik OVA, melynek ő énekelte a dalát, a Slayers EXCELLENT 1998-as, így került oda ez az évszám)
• Neon Genesis Evanglion - 1995 (Igen, ennek az animének is énekelt dalt!)
• Megami Paradise - 1995 (két részes OVA)
• Bakuretsu Hunters - 1995 (Kasumi Matsumurával együtt énekelték az endinget)
• Mahou Tsukai Tai! - 1996 (Erről nagyon kevesen tudnak, mert csak az OST CD-n jelent meg az ending dal, melyet ő énekelt)
• Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko - 1996-1999 (Két OVA készült a mangából, majd 1999-ben jött a sorozat)
• Jungle de Ikou! - 1997 (Három részes OVA)
• Shoujo Kakumei Utena - 1997, 1999 (Animesorozat a női szerelemről)
• Cyberteam in Akihabara - 1998-1999
• DiGi Charat - 1999-2001 (egy 16 részes pár perces sorozat, melyet két OVA követ)
• Tales of Eternia - 2001 (PSX játékból készült animesorozat)
• Yu-Gi-Oh! - 2001
• Kore ga Watashi no Doushijin-sama - 2005 (hosszú kihagyás utána ismét anime dalt énekelt)
• RAY the Animation - 2006 (13 részes sorozat, csak ajánlani tudom!)
• Gift - 2006 (egy részes DVD dráma)
• Muteki Kanban Musume - 2006 (Az egyik legviccesebb sorozat, mit valaha láttam)
• Jikuu Keisatsu Wecker Sigma - 2007 (DVD-n megjelent dorama)
• Ontama! - 2009 (Rövid ONA, melynek openingjét May'n-nel énekelt közösen)
• Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~ - 2010 (Itt tartunk most)

Ez ahogy így hirtelen összeszámoltam, 24 anime, ezekből 10-ban van ecchi jelenet. Azért szép is repertoárt tudhat magam mögött, és még korántsem teljes. Én abban reménykedek, hogy ez a mostani sikere kicsit megdobta a népszerűségét, és hasonló helyezéseket fog produkálni, vagy még jobbakat.