Lassan végzek a Scrapped Princess animével, és hihetetlenül tetszik. Nagyban emlékeztet a Tears to Tiara animére, hiszen mind a kettő egy fantáziavilágban, a távoli jövőben játszódik, ráadásul a környezet is erősen "kalandjáték", RPG stílusú. Tegnap olvastam egy részletes történetismertést a Scrapped Princess-ről, itt tudtam meg többek között, hogy a történet a mi időszámításunk szerint 7500 körül játszódik. Ez konkrétan ki van számolva, mert a történetben különböző utalások vannak az időpontra. Tetszenek ezek az animék, és korábban írtam, hogy ha vennék PlayStation-t, (ez most is áll) akkor egyrészt azért, mert sok JRPG van rá, és tennék egy próbát velük. Bár nem tudom, hogy mennyire tudnék játszani velük, hiszen ezen játékok menete lényegesen eltér azoktól, amiket én játszok. De egy próbát megér, azt gondolom.

De most a zene. Az openinget már régóta ismerem, hiszen JAM Project és Okui Masami nevei önmagukban nívót hordoznak, így nincs is több írnivaló velük kapcsolatosan, de az endingnek érdemes volt utánanézni. Már az első résztől kezdve megfogott, furcsa, pozitív, már-már ártatlan hangulata miatt. Ez egy sajátságos duett dal, amit Itou Masumi ad elő, és Ueno Yoko aláénekel. Az a lényege, hogy Itou Masumi énekel elsősorban, Ueno Yoko pedig a háttérben vokálozik, vagy mást énekel, kiegészítve a szöveg mondanivalóját, gondolatmenetét. Tetszik nekem az ötlet, ha zeneszerző lennék, ilyet én is csinálnék. Azáltal a háttérének kiegészíti a szöveget, mélyebb értelmet ad neki. Csak az énekhangot nem tudtam eleinte megszokni, mert amíg nem voltam pontosan tisztában, hogy kik éneklik a dalt, addig azt hittem, hogy valami énekelni nem tudó seiyuu-k adják elő. Mert egyébként maga az énekhang korántsem annyira erőteljes, domináns, mint általában. Az igaz, hogy maga a zene sem kívánja meg az erős hangot, de ezzel az énekkel elvész a szöveg jelentése és a dallamból fakadó hangulat. Végig az volt a gondolatom, hogy egy nagyon jó dalt hallgatok, de nem tud egy teljes egésszé válni az egész számomra, és azt gondoltam, hogy ha erősebb hangú énekesnő adná elő a dalt, jobban át tudná adni érzelmileg a mondanivalót.

Csak aztán néztem utána, hogy Itou Masumi egyébként sokat foglalkoztatott zeneszerző, különböző ismert animék és JRPG játékok zenéit szerezte. És dolgozott együtt korábban Ueno Yokóval is, ketten alkották az Oranges & Lemons együttest, ebben a felállásban énekelték el az Azumanga Daioh anime openingjét és endingjét. Meglepett, amikor olvastam erről, és azonnal be is ugrott, hogy tényleg megegyezik a két hang. 10 éve láttam az Azumangát, de a zenéi annyira megmaradtak bennem, hogy most is eszembe jut, de eléggé távoli az idő ahhoz, hogy be is azonosítsam a két hangot, úgyhogy meglepett az egyezés. És annak ellenére, hogy a Scrapped Princess endingje (melynek címe érdekes amúgy: Daichi no la-li-la) sem valami domináns, mégis most is olyan erősen szól a fejemben a dal, hogy az valami hihetetlen. Ennyiből el tudom mondani, hogy Itou Masumi nagyon ért ahhoz, hogy szerezzen úgy nagy hatású, emlékezetes zenét, hogy az nem szól annyira erőteljesen, dominánsan. Ez a lassú víz partot mos elmélete, hogy nem úgy akar hatást gyakorolni ránk, hogy szinte ráveri a zongorára az érzéseit (ahogy Kajiura Yuki csinálja, a maga nemében kiválóan), hanem csendesen, és ennek is megvan a maga varázsa.

Úgyhogy megérte utánanézni a zeneszerzőnek, már ennyiből is azt mondom, hogy érdekes életutat járt be, és mindenképp szükség van ilyen zenére is. Még annyit a végére, hogy jót mosolyogtam magamban azon, amikor rákerestem a kislemez borítójára (ami a képen látható), akkor a Google kiadta Takahashi Yoko: Li-La albumának borítóját is. Ez az album tartalmazza az addig megjelent Neon Genesis Evangelion dalokat is.

Néhány napja fejeztem be a Tears to Tiara animét. Már az elején azon gondolkodtam, hogy miért nem segít magán az AQUAPLUS, és teszi ismertebbé az animéit? Eddig, amiket láttam tőle, még ha nem is voltak 10 pontos alkotások, de megütötte azt a nívót, amire azt mondom, hogy érdemes megnézni. Ilyen a Tears to Tiara is. Ez egy kalandjáték adaptáció, kifejezetten bejött a hangulata. Az AQUAPLUS-nál egyébként szokás, hogy először videojáték készül az adott alkotásból, és ha az népszerű lesz, akkor készül belőle manga és anime. Ugyanígy járt a To Heart sorozat, az Utawarerumono és a WHITE ALBUM is. Nézem a To Heart-ot is, és kifejezetten tetszik. Egy romantikus slice of life, a lány és a fiú már gyerekkoruk óta ismerik egymást, középiskolában is egy osztályba járnak, itt alakul ki köztük valami. Annyira nem is a közöttük levő párkapcsolatra fókuszál az anime, hanem a középiskolások mindennapjaira. Kifejezetten lassú a történet vezetése, és furcsa is az egész, mert a 12. részt néztem meg ma, és azáltal, hogy nem kifejezetten a párra fókuszál a történet, nem látom a végét. Nem tudom elképzelni, hogy mi lesz a vége. Pedig csak 13 részes az első széria, tehát mindjárt vége. Mondjuk van folytatása is Remember my memories alcímmel, de azt 5 évvel később, 2004-ben adták le, és ennyit vártak volna arra, hogy kialakuljon a szerelem a pár között? Kíváncsi leszek merre megy a történet. Az biztos, hogy a története miatt ez az a fajta anime, amiről sokat nem lehet írni. Jó, érdemes megnézni annak, aki szereti a lassú, romantikus történetvezetésű animéket, de extra élményt nem kapunk tőle. Főleg, hogy az openingje még csak-csak elmegy, de az ending kifejezetten rossz. Hamis az ének, az énekhang is borzasztó. Az egész olyan semmilyen. Az innerek is kiemelik, a sztori lassúságát, ezért inkább azt mondanám, hogy óvatosan, azt gondolom, hogy a többség inkább unalmasnak tartaná az animét. Én is csak azért nézem meg, mert AQUAPLUS. Igazából a To Heart a cég első animéje, és 1994-ben alakultak meg, úgyhogy gondolom, nagyon tapasztalatuk, meg kapcsolatuk sem volt, hogy a megfelelő előadót megtalálják. Az opening címe Feeling Heart, előadója pedig Nakatsuka Masami. Soha életemben nem hallottam róla. A dal olyan átlagos, az animében egész jól hangzik, viszont érdekesség, hogy a kislemezen (mert ez is meghallgattam) hamisnak tűnt. Ráadásul a B-side tracknél kiderül, hogy nincs nagy hangterjedelme, azt már eléggé rossz volt hallgatni. Az ending meg ahogy írtam, rettenetes: Yell a címe, Kawasumi Ayoko előadásában hallható. Rettenetes hangja van. Nem ugrom át a dalt, mert az magában még nem is lenne annyira rossz, ha egy jó előadó énekelte volna fel. Az előadója egyébként a főszereplő csaj seiyuu-ja. A 10. rész érdekes, mert itt szerepel a HMX-12 Multi nevű robotcsaj, akinek Horie Yui a seiyuu-ja. Azt hiszem, ez volt az egyik kezdő seiyuu-szerepe. Kellemes, de nem annyira kiemelkedő. A Mahoraba ~Heartful Days~-ben már jobban kijön a tehetsége.

Összeségében azért nézhető animéről van szó, tervezem mindegyik sorozatát és OVA-ját megnézni. Az alábbiakból áll:

• To Heart
• To Heart Omake (special)
• To Heart: Remember my memories
• To Heart 2
• To Heart 2 OVA
• To Heart 2 Another Days (OVA)
• To Heart 2 Another Days Next (OVA)
• To Heart 2 Another Days Plus (OVA)
• To Heart 2 Dungeon Travellers (OVA)

Ezek közül a három sorozat 13 részes, az OVA-k 2-3 részesek, a special meg 6 pár perces részből áll. A második szériára leszek igazán kíváncsi, mert annak az endingjének Suara az előadója, és élek a gyanúperrel, hogy addig nem is találtak megfelelő előadót, amíg őt le nem szerződtették. Ő viszont telitalálat volt, és vele fényesebb a japán zenei ipar.

Szóval a Tears to Tiara nem annyira ismert anime, és bár igaz, hogy tömegével vannak kalandozós animék, vagy kalandjátékból adaptált történetek, elég csak a Tales of... szériára gondolni. De egy ilyen animén sokat segíthet ha a cég reklámozza, mert van olyan jó, hogy ismert legyen. Az AQUAPLUS-nak talán az Utawarerumono a legismertebb alkotása. Most ezt nézem a ToT után. Néztem már 6 éve is is, de egyáltalán nem ragadott meg, csak pár részt láttam. Azt gondoltam, hogy most másképp fogom látni. Így is lett. Hihetetlen jó anime, ez is kaland, akció, de a nagy különbség ott van az Utawarerumono javára, hogy egyéniségek a szereplők. És itt most nem a farkasfülekre és farkakra, meg az álarcra gondolok, hanem hogy a személyiségük is erősebb, ezáltal az anime is érdekesebbnek hat. 2 részt láttam eddig, mindenképp végig fogom nézni, ahogy az Itsuwari no Kamen-t is. Az első széria openingjével (Suara: Musouka) is úgy vagyok, hogy alapmű az anime dalok körében, amit mindenkinek ismernie kellene. Az endingen viszont csodálkoztam, hogy akkoriban nem figyeltem fel, mert most hallgatva nagyon tetszik. Kawai Eri az előadója, és Madoromi no Rinne a dal címe. Hihetetlenül kellemes az énekesnő hangja, konkrétan megnyugtat, és olyan hangulatos dalt kapott, ami nagyon jól áll neki. Utána is néztem az énekesnőnek, és szomorúan vettem tudomásul, hogy többet nem fogja már élőben elénekelni a dalt, mert 2008-ban meghalt. 43 éves volt, és májrákban halt meg. Újabb japán előadó, aki '40-es éveiben rákban halt meg... Visszatérve az Utawarerumonóra, ennek valamivel komolyabb a története, az Itsuwari no Kamen jobban nézette magát velem, mert laza volt, több volt a poén, meg az aranyos jelenet. Azon már én is nevettem, amikor a 4. résznél lányok bemennek az egyik mangaboltba, és a yaoik között arról ábrándoznak, hogy a férfiak közötti barátság olyan csodálatos. Szeretnétek személyes tapasztalatot, igaz?

Azt vettem észre az AQUAPLUS-os animéknél, hogy sajátságos a rajzolásuk. A karaktereket igyekezték az érzelmi oldalukról kiemelni, erre utalnak az élénk színek és a nagyobb szemek, az arcok is inkább kerekdedek. Még egy animét nem láttam a cégtől, a Comic Party-t. Erről még nem hallottam, csak a MyAnimeList-en kerestem listaszerűen, hogy milyen animéje van a cégnek. Az első sorozat tetszetős, de a második sorozat rajzolását csúnyának tartom. Egy esélyt ennek is adok, ez lesz a következő az Utawarerumono szériák után.

Suara mellett két főbb előadója van az AQUAPLUS-nak, Uehara Rena (ő van a képen) és Tsuda Akari. Most épp Uehara Rena: The Brilliant Best ~Tie-Up Collection~ albumát hallgatom. Szépen énekel, és nagyon kellemes a hangszíne. Inkább az a gond vele, hogy nincsenek olyan nagy hatású dalai (talán csak a Todokanai Koi az egyetlen ilyen), de bármikor előveszem, jó érzés hallgatni a dalait. 4 albuma van, 5 kislemeze, és a válogatásalbum, amit most hallgatok. Úgyhogy nem mondható nagynak a diszkográfiája sem, szerintem többet érdemel, mert több van benne, mint amit kihoztak eddig belőle. Tsuda Akari-nak végképp szegényes a repertoárja, olyannyira, hogy konkrétan nincs saját kislemeze. Csak a Todokanai Koi, Niji Iro no Mirai és a Future World kislemezeken vannak dalai, valami két stúdióalbuma jelent meg. Tőle csak egy dalt tudok mondani, ami komolyan említésre méltó, a "Kono Sekai ni", a többiről nem tudok nyilatkozni. Egyszer-egyszer meghallgatom őket, de az énekhangja sem olyan, hogy arra inspiráljon, hogy többször hallgassam.

Összességében azért jó cég az AQUAPLUS, kellemes alkotásai vannak, a dalai is kifejezetten kellemesek (ezeket legtöbbször a F.I.X. Records adja ki, de a Lantis is besegít nekik néha). Inkább a romantikus hangulatnak kedveznek, Az animék közül az Utawarerumono kiemelkedő, ahogy az énekesnők közül Suara, akinek az énekhangja varázslat.

Újra minden éjjelem és minden nappalom Suaráról szól, mióta belehallgattam az új lemez dalaiba. És megtettem a csodát, előrendeltem, annyira lázban égek tőle, hogy minden róla szól most nálam. Most pedig ráhangolódásként álljon itt egy kritika egy albumáról, mely nagy hatással volt rám. A Kizuna 2009-ben jelent meg, ez a harmadik stúdióalbuma az énekesnőnek. Ami elöljáróban elmondható, hogy kicsit kuszára sikeredett, így összességében kicsit lejjebb van, mint az előző két album, a Yumeji vagy a Taiyou to Tsuki, viszont vannak rajta olyan dalok, melyekre tényleg nincs rá szó, hogy mit jelent nekem, és ezek a magasba emelik az albumot. Inkább az, hogy nem alkot az album egy egységes egészet, mint az előzőek. 12 dal hallható a korongon, de milyenek?

1. adamant faith: Az Utawarerumono OVA openingje korántsem lett annyira erős, mint a 26 részes animesorozat openingje, a Musouka, sokkal inkább a bája miatt szeretteti magát. Szerényebb a hangszerelés és az énekesnő éneke sem annyira erős. De ha megérezzük a hangulatát, és valóban meghalljuk, hogy miről szól a dal, akkor nagyon rá lehet kattanni. 9/10
2. Free and Dream: No, ebben meg már vulkánként tör ki Suara! Nem láttam a Tears to Tiara animét, de állítólag nagyon bohókás és humoros, ezt az oldottságot hallhatjuk a dalban. Sikerült is rendesen visszaadni. Nem csoda, hogy a dalból készült kislemez az énekesnő második legsikeresebb kislemeze. A rock zene távol áll tőle, de nagyon jól helyt áll ebben a dalban. 9/10
3. Kanojo no Senaka: Nagyon szeretem az olyan dalokat, amiben semmi komoly nincs, nagyon talán még a téma sem fontos, csak úgy szól a zene és az ének a maga egyszerűségében. Ez is ilyen. Én ezt hívom "easy listening" dalnak, ami semmit nem akar mondani, nem akar konkrétan érzelmet kelteni, csak ellazít, és kihozza belőlem azt a jó értelmemben vett egyszerűséget, amikor nem bonyolítom túl a dolgokat, csak vannak, ahogy vannak, és úgy szeretek bennük mindent. 8/10
4. Mai Ochiru Yuki no You ni: Azon Suara balladák egyike, mellyel nem tudok azonosulni. Szerencsére kevés ilyen van, és erre is azt mondom, hogy szükség van rá. Egyrészt meg összességében emeli az énekesnő repertoárját, másrészt meg beleillik a WHITE ALBUM animébe, annak az ending dala. Ezt az animét speciel láttam, egész jó volt, szép balladával. Amikor megy, akkor meghallgatom. de ismétlőbe soha nem rakom. 7/10
5. TOKIO-days: Hasonlóan egyszerű, mint a Kanojo no Senaka, csak olyan érzésem van, mintha akarna valamit mondani, de mégsem. Pedig van hangulata, érzem a dalban, hogy van mondanivalója, csak nem tudom meghallani. De ettől még kellemes dal, szeretem hallgatni. 7/10
6. Mata Aeru Sono Hi Made: Na ez már egy fokkal izgalmasabb, azt érzem, hogy felkészít a komoly dalokra. Amik bizony ezután jönnek. Izgatott várakozást hallani a dalban, amikor már csak pár perc van a nagy találkozásig, a mindent betöltő boldogságig. Ennek a várakozásnak minden kellemes pillanatát segít megélni a dal. 9/10
7. Friends: Szinte felrobban ez a dal az előzőekhez képest. Nem is Friends, hanem Lover címet kellett volna kapnia, akkora szenvedély van ebben a dalban. Nagyon felráz, rengetegszer hallgattam már a számot. Nem kifejezetten rock dal, úgy tudom, ezt hívják powerful pop zenének. Az biztos, hogy Suara nagyon otthon van benne, és az Oszakai nyelvjárása az, ami még egyedivé teszi a dalt, itt nagyon hallani. 10/10
8. Crystal Tears: Nyugis, kellemes dal, nekem már túlzottan is andalító. Inkább a zene a domináns, az éneket egyáltalán nem tudom visszaidézni. Így ez az a szám, amiről a legkevesebbet tudok beszélni. Annyi maradt meg bennem, hogy érzelmileg varázsol a zenéje, érzelmek vannak benne. Csak az ének miatt problémás. 7/10
9. Shunkashuutou: Na ez az a dal, ami biztosan amíg élek, ott lesz az örökös Top 100-as lista élbolyában. Hihetetlen katarzis élmény volt, tökéletesen magamra ismertem a dalban hallható érzelmekben. Nyilván megkapja a maximális pontszámot, de nem lehet pontszámokkal kifejezhető ki az a földön túli érzés, amit a világ egyik legszebb balladája nyújt nekem. 10/10
10. Hana Kotoba: Ez is nagyon szép ballada, nagy hatással van rám, de nem annyira, mint az előző. Nehézségekről szól számomra ez a dal, és az abból fakadó változások fájdalmairól. Ezt a dalt inkább akkor jó nekem hallgatni, amikor még nem történt meg a baj, mert reményt ad (inspirál) a változásra, hogy ne kerüljek bele. Szép szám, nagyon. 10/10
11. Utsusemi: Újabb ballada, de ezt nem szeretem hallgatni, mert ez már nemcsak a bekövetkezett rossz időszakot juttatja eszembe, hanem a beletörődést, és hogy már nem lehet változtatni. A keserűség és az abból fakadó negatív energia sokat ront a dal értékén, sőt kimondom, nekem túl kell élni, amikor hallgatom. A fokozatos halkulás a dal végén meg a szép időszak halálát szimbolizálja számomra, és onnan már nincs kiút. 8/10
12. Tenshi ga Miru Yume: Egy balladacsokor után egy rock dallal zárni az albumot, nem semmi. És főleg azért nagyon jó ötlet, mert a dal hihetetlenül optimista. Egy angyalt látott álmában, mely megmutatta neki az utat, erről a megvilágosodásról szól a dal. Az a dinamika, ami a refrénben hallható, nagyon lázba hoz, valahányszor hallom. A nagyon erős gitárszóló pedig azt az erőt szimbolizálja, amit ez a megvilágosodás ad. Eszméletlenül erős dallal zárul az album. Útravaló: hatására azt érzem, hogy mindig van esély újrakezdeni. 10/10

Nem véletlen, hogy csak az utolsó számot értékeltem szakmailag, ugyanis Suarát nem azért szeretem, mert dalaiban olyan gitárszóló van, hogy hajamat eldobom, vagy a dobjátékot veri a szívem, hanem az az érzés, amit az énekesnő ad, a hangulatvilág. És az utóbi időkben még értékesebbé vált az énekesnői jelenléte, ugyanis többen is mondták, hogy iszonyúan technikás az éneke, szakmailag is nagyon jól képzett a hangja. Megmondom őszintén, ilyeneket nem mindig hallok meg, inkább akkor veszem észre (és zavar) ha már túlzottan csinált az az énekhang. De talán pont így jó, hogy Suaránál nem hallom, mert hiszen annak ellenére, hogy mennyire technikás, mégis spontánnak hangzik az éneke, az nagy szakmai tudásra vall. Sokkal inkább a jellegzetes mély hangja az, ami megfogott, ez japánok között nagyon ritka. És az, hogy ennyire tudok azonosulni az érzésvilággal, amit énekel.

Az album tehát nagyon jó, egyetlen komoly bajom van vele, hogy a dalok együtt nem alkotnak egy teljes egészet, így nem érzem azt, hogy az albumnak "történetvezetése" van. Pedig az nálam nagy erény, ha egy lemez történetet mesél el a dalok által. De az nagyon jó, hogy vannak kiváló dalok is, ez nagyon megemeli az album értékét, viszont mindegyik más Suara albumnak van története, ezért ez a lemez a leggyengébb tőle.

34/40

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

haunting melody

A PS3-ra megjelent Tears to Tiara játék opening dala egy rendkívül aranyos, vidám szerzemény. Mind a zene, mint az ének nagyon kellemes. És az ilyen egyszerű dalokat talán nem is kell nagyon kielemezni, egyszerűen csak hallgatni, és élvezni kell. :)

Tegnap megkaptam Tukeinontól az általam kért 2 kfn fájt (köszönet érte ^^), mert a szolgáltatónak nem tetszik a tárhelyhasználat... Ezért nem érhetők el a kfn fájlok, de kérésemre elérhetővé tett kettőt. Meg is néztem őket. Az egyik a Leea által készített Tears to Tiara: Free and Dream (Suara), és Shigofumi: Kotodama (ALI PROJECT), amit Mystra készített. Erre bejött ő is, és megmutatta, milyen viccesen néz ki a kfn 50%-os gyorsításban. Elviseltem, de különben nem szeretem, ha egy dal sebességén poénból változtatnak. Látta is, hogy nehezen viselem, ezért félúton kikapcsolta. ^^' Még megmutatta Asura Cryin' Alternative (angela) dalát is, hogy milyen jól megy neki, ha 20%-kal meggyosítja, hogy a key-t 6-tal lenyomja. Örülök neki, hogy énekével elnyomta a zenét, mert azt -6 key-vel kínszenvedés lett volna végighallgatni. Tényleg nem szeretem, hogy ha egy dalt poénból megmásítanak, pláne az olyanokat, amiket nagyon szeretek.

Ekkor kezdte el mesélni, hogy meghallgatta a 2010-es MondoConos nevezőket, és értékelte őket 10-es skálán magának. Nekem 6 pontot adott. ^^ Megfelel. De csak kibukott belőle, amit többen is nehezményeznek, és sokak szerint ez az egyik fő ok, hogy hátul végzek, hogy női előadótól énekelek...  Hát igen, ez az átka annak, ha valaki hű egy előadóhoz, szinte csak tőle éneklek. Jelen esetben Okui Masamitól, de hogy most Suara dalt tervezek énekelni, igazából egyfajta pozitív változást remélek, hogy egy mélyebb hangú énekesnő dalait ki tudom énekelni. Csak hogy az érzelmeket, amiket maga az eredeti előadó átad, az tőlem mintha nem jönne át.. Mondjuk lehet pozitívan is felfogni, hogy azt mondják, hogy nem áll jól nekem a női előadó, énekeljek férfit, mert akkor örülhetek, hogy annak ellenére, hogy elsősorban női előadókat hallgatok, férfias jellemem van, és ez át is jön úgy, hogy nem tudok jól női előadókat énekelni. Ennek így örülök is. De egyelőre még nem találtam meg azt a férfi előadót, akinek a dalait el tudnám énekelni.

Egy magyar férfi előadó van, akiről szerénység nélkül ki merem jelenteni, hogy szinte az összes dalát el tudom énekelni, ő pedig Zorán. Jártam énektanárhoz is, énekeltem neki egyszer Zorán dalt, és szerinte ezen az úton kéne elindulnom. Tehát ilyen téren adott a lehetőség, hisz nagyon szeretem a Zorán dalokat, és ha tényleg sokan ezt mondanák, akkor szívesen járnám ezt az utat.

De visszatérve a karaokéra most három út áll előttem: Vagy bejön Suara versenydal, vagy ha nem, akkor megpróbálok férfi előadóktól énekelni dalt, amiben önmagamat érzem, vagy ha ez sem járható, akkor kiszállni a karaokéból, és csak nézőnek lenni. Minden a MondoConon fog kiderülni, ahogy sok más is...