A 2019-es tavaszi MondoConon ismét lesz énekverseny. Igaz, az előző alkalommal azt írtam, hogy egy darabig kihagyom, miután nem sikerült bejutni a versenybe a dalfeltöltés után (nem választottak ki), de azóta szerencsére sok víz folyt le a Dunán nálam is, nem mellesleg gyakoroltam is azóta, úgyhogy idén ismét teszek próbát. Az a blogpost sokkal inkább arra szolgált, hogy kiadjam az indulataimat (könnyen beszélek kb. 1 év távlatából, nyugodt fejjel...), meg hát tudható, hogy az indulatból meghozott döntés sosem hiteles, mert amint elmúlik az adott eseményt kiváltó érzelem, máris másképp gondoljuk a dolgokat. Ennek ellenére hajlamos vagyok erre a mai napig...
De annyiban azért más lesz idén, hogy mire egyáltalán beadom a jelentkezést, begyakorlom azt a két dalt, amit tervezek felénekelni, merthogy ezeket is kitaláltam már:
Haikyuu!! - Imagination
BLACK BLOOD BROTHERS - Ashita no Kioku
A Haikyuu!!-t nem hiszem, hogy különösen magyarázni kell az utóbbi idők blogpostjainak fényében. A legjobb dalt választottam ki az animéből, ami az előzetes gyakorlások alapján úgy néz ki, sikerülhet is. De az előzetes gyakorlás jelen esetben azt jelenti, próbáltam, hogy a legmagasabb hangok kijönnek-e. Kijönni kijönnek, bár részint árnyalva van, mert az "oh-oh" rész a refrének után nem, itt a legmagasabb hang alatt a dalt lezáró sorra gondoltam, mert ott énekel az énekes legmagasabb hangon. A dallal az a célom, hogy megmutassam, hogy milyen hatást gyakorolt rám az anime. Milyen inspirációt adott nekem. De egyáltalán a jelentkezésemet is úgy fogom leadni, hogy biztosra tudom, hogy el fogom tudni énekelni a dalt. Ha valamit, ezt megtanultam a tavalyi évek kudarcos próbálkozásaiból, és a Haikyuu!! opening kapcsán mindenképp biztosra akarok menni, mert ha ez sem sikerül (nem tudom átadni, hogy mit jelent számomra ez az anime), akkor az már végképp nagyon komolyan fog érinteni lelkileg.
A második dal, a BLACK BLOOD BROTHERS opening meg spontán jutott eszembe. Az egyik argentin ismerősömmel beszélgettem Takahashi Naozumi-ról (a dal előadójáról), akiről egyébként mindig a Muteki Kanban Musume endingje jut eszembe. Hát azt el nem énekelném tőle, mert a refrénben olyan magas hangot énekel meg, mintha kasztrálták volna. Ellenben a BBB opening nagyon jó lenne, csak kérdés, hogy mennyire "kizáró" ok, hogy itt meg korántsem énekel ki magas hangot az énekes, tehát nem tudom megmutatni azt a hangtartományt, amire képes vagyok. Itt más feladat van: hibátlanul elénekelni (eléggé gyors, úgyhogy gyakorolni kell), és hitelesen átadni azt az érzésvilágot, amit az énekes közvetít a dallal.
Most, ahogy összegeztem magamban a gondolataimat, úgy érzem, hogy nagyon jó páros lenne ez a két dal. De még kell pár nap, mire el tudok kezdeni gyakorolni, mert szerda este gyönyörűen megfáztam. Mondjuk kijövőben vagyok belőle, de ilyen hülyén megfázni is csak én tudok. Hazafele tartottam vonattal Békéscsabára, és nem volt nálam zsebkendő. Így tüsszentés után bennem maradt a "cucc", szépen hozta magával a barátait, és megnehezítették az elkövetkezendő pár napomat. De lassan vége, és jövő héten el fogok kezdeni gyakorolni. Elkésve egyáltalán nem vagyok, mert április 1-21 között van a jelentkezési időszak, úgyhogy még inkább sietek is, de hát ha bennem van a lelkesedés, és menne a dolog, akkor miért is ne tölthetném fel elsők között a kiválasztott dalok egyikét? De ahogy írtam feljebb, most megfontoltabb leszek. Ha nem fog menni, könnyen elképzelhető, hogy változni fog a lista.
Ezen a hétvégén volt a 2017-es nyári MondoConon. Kicsit tartottam az időjárástól, mert tavaly is pont MondoCon-ra romlott le az idő, idénre is pont ezt ígérték, de ez szerencsére nem valósult meg annyira. Nem volt 38°C, mint a hét elején (őszintén sajnáltam... imádom a nagy meleget, nagyon jól bírom), de a 28-30°C is megtette. Legalább nem esett az eső, mint tavaly.
Nagyon lelkes voltam egész múlt héten a rendezvény miatt, de az az igazság, hogy az emelt szintű jeles angol érettséginek még most is megvan a hatása, ugyanis, azáltal, hogy teljesítettem egy olyan "dologban", amiben nagyon akartam, az nagy önbizalmat adott, és megadta az alaphangulatot a jövőre nézve, amire biztos, hogy szükség lesz. Mivel bagszinál aludtam, és nem vittem magammal a laptopot, ezért most egybe írok le mindent, ami történt.
PÉNTEK
Erre a napra szabadnapot kértem a munkahelyen, ugyanis kitaláltam azt, hogy a 12.19-es vonattal megyek fel Pestre, ugyanis naponta egyszer indul Békéscsabáról Budapest-Keletire egy FLIRT motorvonat, amin imádok utazni, erre szoktam átszállni Szolnokon, amikor látom, hogy ilyen vonat megy Pestre. Úgy voltam vele, hogy kipróbálom, hogy milyen egy ilyen vonaton hosszú úton utazni. Élményszámba ment, imádtam az utazást, és az volt a gondolatom a 2 és fél órás vonatút alatt, hogy a MÁV a legjobb dolog, ami történhet Magyarországgal. Sok ilyet szeretnék, és az összes régi vonatot száműzzék a "készletből". Amíg itthon készülődtem, addig Zorán: II albumát hallgattam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog most is tetszeni, és feldobja a hangulatomat. Azon meg külön mosolyogtam magamban, amikor tudatosodott bennem, hogy 1978-ban ilyet énekelt:
A megváltó álmokból annyi marad, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat.
Nyilván értem, hogy mit akart ezzel kifejezni, és hogy hol volt akkor a technikai fejlődés, hogy mit akart ezzel mondani, csak 2017-ben érdekes hallgatni, annak fényében, hogy mi minden marad meg manapság egy komputer-agyban.
Miután összekészülődtem, elindultam. Online vettem meg a jegyet. Ez az első eset, hogy e-vonatjegyet vettem (ami ugyanolyan, mint az otthon nyomtatható vonatjegy, csak mobilról is tudja a kalauz már érvényesíteni. A vonatút alatt az 1996-os Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem meg, valamint a legújabb PC GURU magazint olvastam. Ez volt az első eset, és jó eséllyel az utolsó is, amikor teljes áron, azaz 1995 forintért vettem számítástechnikai újságot. Ez a szám ugyanis 25. évfordulós, és kíváncsi voltam, hogy ünnepelnek, és a hátsó borító retrós volt, tetszett. Vettem az utóbbi időkben PC-s újságokat, de nagyon olcsón. A Keleti Pályaudvaron az egyik újságosnál bontatlanul lehet venni 200 forintért (tehát majdnem 90%-kal olcsóbban) néhány hónappal ezelőtti számot, valamint van még a Lehel téri piac emeletén és a Nyugati Pályaudvar aluljárójában is lehet találni 60%-os kedvezménnyel szintén néhány hónappal ezelőtti számot bontatlanul. Ezért mondom, hogy nem tervezek rendszert csinálni a PC-s magazinok teljes áron történő vásárlásából. Már csak azért sem, mert négy magazint is vennék:
PC GURU
GameStar
PC World
CHIP magazin
Ezek közül a CHIP magazint erőltetném a legkevésbé, mert a címlapon olyan bulvárlapokat megszégyenítő szöveget lehet olvasni, miközben belül maga a cikk ugyanolyan érdektelen, sablonos, hogy az valami hihetetlen. Amúgy mindegyik újság külön-külön 1995 forintba kerül, és bár tudom, hogy régóta nem emelt árat egyik sem, de nagyon jól kell, hogy keressek, hogy minden egyes hónapban 7980 forintot adjak ki újságokra. És akkor nem is beszéltünk még a Garfield és a Mondo Magazinokról, melyekben szintén érdekelt vagyok. De mivel a PC GURU-nak most volt a 25. évfordulója, ezért ezt most megtettem. És meg kell hagyni, egész jó Nintendós cikkeket írtak, úgyhogy magával a magazinnal nincs baj.
Mosolyogtam magamban, amikor láttam, hogy a vonat a Keleti Pályaudvaron a 10. vágányra érkezett. 11 éve járok fel rendszeresen Pestre, és meg merem kockáztatni, hogy ez volt az első eset nálam, amikor a rejtélyes 10. vágányra érkezett meg a vonat. Sokáig azt hittem, hogy a 10. vágányt kihagyták a Keletinél, mert mindig azt láttam, hogy a 9. vágány után a 11. jön. Aztán egyszer beszéltük Leeával, hogy megvan az, csak nagyon hátul. És tényleg. Nálam ez ilyen Harry Potter 9. és 3/4. vágány szindróma volt. Most már voltam is ott. Mármint a Keleti 10. vágányánál. A BKV-s ellenőr tök rendes volt a Keletinél. Automatában akartam venni jegyet 350 forintért, de felajánlotta, hogy nála vehetek "teljes" vonaljegyet 300 forintért. Egy elég volt, mert bár terveztem elmenni a Határ útra, egyrészt megnézni, mert olyan rég voltam ott, másrészt meg az Europarkot átnevezték Shopmarkra, és kíváncsi voltam rá. Bár gondolom, hogy a névváltoztatáson kívül minden ugyanaz maradt. De végül nem mentem, mert úgy éreztem, hogy nem marad elég idő a Határ útról elérni a WestEnd-be, mert bagszival ott találkozok. Úgyhogy maradt csak a Nyugati pályaudvar. Itt is eltöltöttem az időt. Szétnéztem az 576 KByte Shop-ban, a Libriben, a Media Markt-ban. Aztán a Burger Kingben ettem egy kuponos Whopper menüt. Ez olyan, hogy Whopper juniort adtak még mellé, és nagy üdítővel 1390 forint volt. Ez pont jó volt. Aztán eltöltöttem az időt. Játszottam egyet a Pokémon Linkkel. Kíváncsi voltam most a játékra, mert nagyon sokat játszok mobilon a Pokémon Shuffle-lel, és a Pokémon Link elemein alapul a játék, és most úgy akartam vele játszani, hogy lássam az alapokat. Tetszetős, jó a Pokémon Link is. Megvan a játék, de talán csak egyszer-kétszer vettem elő, mert a zenéjét utáltam, ezért hanyagoltam. Megjött bagszi, ő is evett, aztán mentünk a vonathoz. Leszállás után egyenes út vezetett hozzá, nála meg játszottunk Switch-en Mario Kart 8 Deluxe-et. Illetve előtte ő vitte The Legend of Zelda: Breath of the Wild-ot, mert olyan helyen hagyta félbe a játékot, ahol nem menthetett, és ha végleg kilép a játékból, akkor több órás játéka veszhet kárba. Ezt meg csak nem kívánhatom neki. Hagytam, hogy játssza végig, közben figyeltem, hogy mit csinál. Csak 26%-on állt neki a teljes játék, miután legyőzte a főellenséget, Ganondorfot? Túl nagy ez a játék. Egyszer elkezded, és talán 50 év múlva végzel vele feelinget adja meg. Most is legalább 2 órát játszott vele, mire befejezte azt a szakaszt / küldetést, amit félbehagyott, és tudott menteni.
Aztán a Mario Kart 8 Deluxe-ben arra voltam kíváncsi, hogy bizonyos kocsikkal hogy tudok teljesíteni. Pénteken este sárga Yoshival voltam, az F-Zerós kocsival és talán a Slick gumival. VS meccset mentünk, 12 menetes, 150cc, nehéz gépi ellenfelekkel, és ilyen eredményt sikerült elérni.
Bagszi volt Lakitu. Az volt a szép, hogy utolsó három játékot megnyertem, így sikerült beszépíteni, és olyan eredményt felmutatni, ami méltó a jelen tudásomhoz. Aztán már eléggé késő volt, úgyhogy aludtunk utána.
SZOMBAT
Korán ébredtem fel, és hogy ne zavarjam bagszit, lefoglaltam magam. Végighallgattam Okui Masami: i-magination albumát, majd telefonon nézelődtem és játszottam. De az idő csak lassan telt, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit összepakolok nála. Nem is kelt fel addig, amíg nem szóltam neki, hogy megyek. 9.30-kor indultam el, előtte benéztem az egyik közeli SPAR-ba, itt vásároltam be magamnak egész napra. Majd elsétáltam a Hungexpóig. Ott óriási sor volt... O_O Biztos, hogy jól jártam azzal, hogy online vettem meg a jegyet? Mivel éltem a gyanúperrel, hogy ez a helyben vásárlós sor, ezért egy másik sort kerestem, mely vélhetőleg rövidebb sort, ami már valamivel jobban mutat. Amíg vártam, hogy bejutok, addig mobilon néztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét. De aztán láttam, hogy az online elővételes sor egy másik, még annál is rövidebb, ezért a videó félbemarad, és bejutottam. A karaoke teremben már szinte mindenki jelen volt: Mazsibazsi, 8, John, Waka, Superion, és a szervezők is készen álltak a napra.
A karaoke számomra a vívmány jegyében telt. Kitaláltak egy újdonságot a karaokénál, hogy különböző meghatározott zenei stílusokban kell énekelni, és azokért pecsétet lehet gyűjteni. Összesen 5 van: Rock, pörgős, nyugati, lírai és musical vagy filmzene. Aki összegyűjt 5 pecsétet, az kisebb ajándékot kap. Aranyos ötlet, de inkább azért jó, hogy különböző zenei stílusban kipróbálhatjuk magunkat. Rögtön az elsőt ennek jegyében énekeltem: BLACK BLOOD BROTHERS: Ashita no Kioku dalát szerettem volna nagyon. Nagyon bennem volt a hangulata, a SPAR-ban végig ezt énekeltem, én voltam a rádió addig, amíg ott voltam. Necces volt amúgy kiállni ezzel, mert tetszik, szeretem a dalt, sokat hallgattam itthon, de nem gyakoroltam. Azt csináltam, hogy leszedtem a dalszöveget, rátettem a telefonra, és néztem. Próbáltam dallam és ritmus alapján követni, hogy ha kint leszek, tudjam énekelni. Jelentem, bevált az ötlet! Nem volt hibátlan, de az az 1-2 hiba bőven belefért, és annyira élveztem az éneklést, hogy szinte fel se tűnt, csak énekeltem a legjobb tudásom szerint. Az tetszett, hogy erős hangon énekeltem, de amúgy a dalban nincs nagy hangterjedelem. Pedig Takahashi Naozumi igencsak furcsa dolgokra képes. A Muteki Kanban Musume animében ismertem meg, az endinget énekli, itt viszi fel egy-egy szótag erejéig olyan magasra a hangját, mintha hiányoznának neki dolgok... Elgondolkodtam azon, hogy poénnak jól jönne azt is elénekelni. Mindenesetre a dal sajátságos hangulata miatt felfigyeltem rá, ezt megerősítette idén a MARGINAL#4 animeadaptációja. Úgy gondoltam, hogy megismerkedek jobban az énekesi karrierjével, még 2012-ben, megjelenésekor leszedtem a DECADE BEST albumpárosát, a GOLD-ot és a SILVER-t, de csak nemrég jutottam el oda, hogy meghallgassam. Sajnos nem győzött meg arról, hogy érdemes komolyan foglalkozni vele, mert a dalainak nagyrésze sablonos, vagy nem tudom, hogy mit akar vele kifejezni. De azért a néhány dalért meg megéri, ezzel kimerítettem a rock kategóriát.
A második dal némileg "hackelt" volt, vagy mondjuk csalásnak? Lényeg, hogy a lírai dalom egy feldolgozás volt: Slayers: Give a reason ~Ballade Version~ volt. Ez az eredetinek egy lassított verziója, mely egyébként ugyanúgy hivatalos kiadás, és karaoke verzió is létezik belőle. Ezt is Hayashibara Megumi énekli, és ami miatt tetszik, hogy ezzel a hangulattal ugyanannak a szövegnek egy más értelmezést ad, így szinte mintha két különböző dalt hallgatnánk. A szöveg részint a kétségekről szól, de amíg az eredeti változatból kihallatszik, hogy kész szembenézni velük, a ballada változatban, meg mintha megtörték volna.
Aztán volt a verseny, amire nem kellett hangfelvételt feltölteni, csak neten előnevezni. Csoportos verseny volt, abból a szempontból kifejezetten jó ötlet volt, hogy ilyen még nem volt soha, de a felhozatal igencsak átlagon aluli volt. Mondjuk valószínűleg azért, mert az utóbbi időkben szinte csak előnevezős, hangfelvételt feltöltős énekversenyekre emlékszem (ilyen nagyobb verseny, tehát nem kaszinó karaoke), és mivel ott van egy előzetes rostálás, ezért a versenyre már csak a jók jutottak el. De amúgy régen, amikor csak karaoke verseny volt, akkor is voltak rosszak, csak a mostani abból a szempontból volt kirívó, hogy három (ha jól emlékszem) nagyon rosszal kezdődött a verseny, és komolyan elkönyveltem magamban, hogy akkor most ez lesz minden idők legrosszabb karaoke versenye az Adarna / Adarnako 2006 tavasza óta tartó történelmében. Két komoly probléma volt: Vagy nem volt hangjuk az énekeseknek, vagy ha volt is, annyira nem voltak összhangban, hogy az rettenetes volt együtt hallgatni őket. Vagy össze-vissza énekeltek, vagy a hangjuk nem passzolt össze. Mindenesetre jöttek aztán a jobbnál jobb előadások. Mindenesetre elővettem a Nintendo 3DS-t, és játszottam a Sega Game Gear-es Sonic the Hedgehog játékkal. Mert Sega játékok is letölthetők hivatalosan Nintendo konzolra. Hihetetlenül élveztem a játékot. Akkor álltam meg, amikor egy-egy jó versenyes dal volt, azért néhányszor akadozott a játékom emiatt, mert volt néhány jó előadás, de az biztos, hogy elszoktam a karaoke versenytől. ^^'
Aztán elnéztem a konzolokhoz. Arra nem számítottam, hogy lesz Nintendo (mivel tudtam, hogy nem lesz...), de kíváncsi voltam, hogy van-e PlayStation 4 stand. Hát azt láttam, hogy a PC GURU nagyon aktív, több standjuk is volt, meg sok-sok MMORPG, amibe minden olyan PC-s játékot belesorolok, amikben nem vagyok érdekelt, még akkor is, ha nem azok. Konzolból meglehetősen kevés volt, retro konzolok azért jelen voltak az Insert Coin egyesületnek köszönhetően. Volt klasszikus Pong, Super Nintendo, Sega Master System, Wii, 2 db. PlayStation 2, valamint egy kamu Nintendo is. Nem vagyok híve annak, hogy ezt kihozzák, bár abból a szempontból jó, hogy egy sárga kazettával egy rakás retro játékot megoldanak. A PlayStation 2 mindig foglalt volt, ezért a Super Nintendóhoz ültem le, itt játszottam egy kis Super Mario Kart-ot. Megszereztem azokat a serlegeket, amik még hiányoztak. De volt olyan, hogy Super Mario All-Stars volt a gépbe téve. Láttam egyébként a retro konzolok szomszédságában néhány PlayStation 4-et TV-hez kötve, de láttam, hogy ott sem volt szabad hely, meg én arra számítottam, hogy standok lesznek kiállítva. Ezt most inkább kihagytam, inkább nézelődtem az árusoknál. A Konzolvilágnál volt Nintendo Monopoly és The Legend of Zelda Monopoly. Mind a kettő 13.000 forint volt per db. Azt gondolom, hogy nem volt olyan vészesen drága, ha azt nézem, hogy maga a Monopoly sem egy olcsó játék, erre jöttek rá a hivatalos Nintendo licenszek. Ha lett volna rá pénzem, de bizony megvettem volna. Azért üres kézzel nem jöttem el. Vettem három régi PC GURU magazint 1000 forintért. Kiválasztottam a legrégebbieket, amik kint voltak, ezekből vettem: 2009/9, 2010/3, 2010/6.
Visszamentem a karaoke terembe, folytattam a vívmányos énekeket. Örültem annak, hogy a nyugati előadók kategóriájában magyart is lehetett választani, és kigondoltam, hogy megnézem milyen a Zorán: Kócos ördögök kfn-je. El is tudtam volna viccesen énekelni, csak hallom, hogy a zenei alap más hangszínben van, ezért váltani kellett. Nem volt így annyira jó, de azt amúgy nagyjából tudtam, hogy a Zorán dalokhoz nem elérhető zenei alap, csak meglepett, hogy más hangszínben szól.
És igazából már itt leadhattam volna a pecsétjeimet, mert a többieknek is lassan gyűltek, ezért azt találták ki, hogy már három után le lehessen adni. Jó ötlet, hogy mindenki változatosan énekeljen, de "homogénebbé" tette a fellépők listáját. Konkrétan látszott, hogy kevesebben voltak az újak, akik csak alkalmilag lépnek fel, többek voltak a veteránok, a keménymag. Így a mostani karaoke nem volt annyira változatos. És talán nem is voltak olyan sokan a teremben, de az biztos, hogy a lista inkább velünk volt tele. Ettől függetlenül énekeltem még két dalt, hogy teljes legyen a pecsét. A negyedik dal hogyhogy nem megint Slayers dal? Ez is meghackelt változat, de nem annyira erősen. A Get along ~SelfTag Version~ csak Hayashibara Megumi énekli egyedül. Készült néhány meglepetéssel a 2006-os visszatérésére. Annyira nem szeretem ezt a változatot, amikor hallgatom, akkor mehet, de felénekelve egyáltalán nem éreztem különbséget, hogy most az eredetit éneklem, vagy Hayashibara-san sajátját. Az utolsó dal, pedig a film és musical volt, méghozzá a Macskarisztokraták Disney klasszikusból a Thomas O'Pamacska dala volt. Meglepődtem, hogy a köztes beszéd is megmaradt, azt hittem, találtam egy olyan változatot, amelyben legalább az nincs benne. Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, a filmzene CD-n, az már nincs benne.
És ez már nagyjából a nap végére maradt. A nagyszínpad most a szabadtéren volt, ott is volt az eredményhirdetés. Azt hiszem, a magyar AMV rettenet helyezettes videóit mutatták. Egész jók voltak, de hogy az 1. helyezett videója, vagy 10 percig tartott, azt azért nem egészen így kellett volna. -_- Nemcsak én untam már a végét. A karaoke verseny eredményhirdetésén Mystráék az elért pontszámot is megosztották a közönséggel. 50 pont volt a maximum, és azért árulkodó, hogy a harmadik helyhez elég volt 38 pont, a második helyezett csoport meg 46 pontot ért el. Az első meg 47-et, de a lényeg, hogy tényleg ketten voltak kimagaslóak, meg néhányan jók, és ennyi. Azt hiszem, 16-an vagy 17-en léptek fel végül? Ketten nem jelentek meg, valamint LyraEvi-ék nem tudtak felkészülni, ezért visszaléptek a versenyzéstől. Pedig neki bizony szép hangja van, magasabbá tette volna a 3. helyezett pontszámát. Ami nagyon érdekes volt, hogy a dalszövegfordító verseny eredménye is most volt, Mystráék hirdették ki, és Superion külön nívódíjat kapott, a maga 150 pontjával, ami maximálisnak számít. Meglepett egyébként, hogy mennyire meglepődött, még remegett az öröm érzésétől, meg hogy aztán ő és Waka nyerte meg a karaoke versenyt is... Úgyhogy kijutott neki a jóból, teljesen jó értelemben. Amikor visszaért mindenki, akkor osztottak kisebb ajándékokat azok között, akik összegyűjtöttek legalább 3 pecsétet. De hogy ne legyenek "hátrányban" azok, akik összegyűjtötték mind az ötöt, ezért először mi húzhattunk aranyos vasalható gyöngyökből készített figurákat. Majd azok, akik kevesebbet gyűjtöttek össze. Mindegyik figura a The Legend of Zelda szériából voltak valók. Csak egyáltalán nem ismertem fel az én Zeldámat, amit kihúztam. De amúgy jó ötlet volt.
A Late Night Karaokén most nem nagyon erőltettem a szereplést, de azért egy dalra felmentem, ez pedig a Full Metal Panic!: tomorrow volt. Szó volt róla a fórumon, meg szombaton is valamilyen okból kifolyólag. Mindenesetre sajnálatos, hogy Shimokawa Mikuni karrierje manapság inaktív. Úgy tudtam, hogy utoljára 2010-ben jött utoljára kiadvánnyal, de most nézem, hogy pont ezen a héten jön egy válogatásalbummal. Érdekes lesz sok év után újra hallgatni őt, figyelni fogom a megjelenését. Mert a tomorrow nekem is tiszta retro, mivel első animés dalaim között volt. Egy darabig mentek a dalai úgy-ahogy, de aztán eltűnt a párszázas eladások árnyékában. De most egy válogatásalbum erejéig visszatér. Vajon mennyire lesz sikeres? Vissza fog térni? Ki fog derülni. Nem annyira különleges a hangja, de szívesen hallgatom olykor-olykor.
Eltelt a Late Night Karaoke, jó volt 21.30-ig maradni. Elbúcsúzva a többiektől mentem bagszihoz (majdnem azt írtam, hogy haza... vajh, mit szólna, ha az ő házába mennék haza? O_O) Egy kicsit beszélgettünk még az este, de ő is elfáradt, úgyhogy elég hamar nyugovóra tértünk. Én még befejeztem az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét, utána aludtam.
VASÁRNAP
Kegyetlen élmény volt reggel 7 körül izomgörccsel a bal felkaromban ébredni, és mire visszaállítottam a helyére, úgy be voltam pánikolva, mintha nem is tudom, mi történt volna. Mert ha rossz irányba viszem vissza, úgy elkezd fájni, mintha eltörne az egész csont, de aztán sikerült... Ritkán fordul ez elő, 6-9 havonta egyszer, de az akkor számomra megvalósult rémálom. Azon viszont meglepődtem, hogy bagszi haláli nyugalommal viselte a helyzetet, mondta, miután rendbetettem magam, hogy magnéziumhiány, ezt igyam meg. Hát jó... Mindenesetre egyikünk sem ébredt jól, nekem is kellett egy pár perc, mire teljesen megnyugodtam. De aztán jókat beszélgettünk, utána játszottunk ismét egyet Mario Kart 8 Deluxe-szel. Most arra voltam kíváncsi, hogy ugyanazzal a kocsival, amivel Wii U-n játszok (Badwagon kocsi, Slim kerék), másabb-e az irányítás? Magyarán, hogy más-e a Switch-es Mario Kart fizikája, mint az elődé? Olyan nagy különbséget nem tapasztaltam (már, ha van), ugyanúgy VS-ben játszottunk 12 menetes 150cc meccset, nehéz gépi ellenfelekkel. Az eredmény önmagáért beszél.
Én voltam a narancssárga Yoshi. Az volt a poén, hogy az utolsó verseny előtt 6 pont előnye volt bagszinak, és ellőttem azt a poént, hogy micsoda poén lenne behozni a hátrányomat az utolsó versenyre? Konkrétan ez történt. Én megnyertem az utolsó versenyt, bagszi meg 4. lett, és pont kijött a 6 pont különbség, de hogy két gépi játékos is beszáll a holtversenybe, ezen akkorát röhögtünk.
A közös játék egyébként az én ötletem volt, mert nézegetem a telefonomat, és egyszer csak azon kapom magam, hogy ketten vagyunk egy légtérben, és mind a ketten csendben a saját telefonunkat bámuljuk. O_O Olyat csinálok, amit a legnagyobb képtelenségnek tartok, na ennek azonnal véget kell vetni! A közös játék épp kitartott a 9.30-as indulásig. Ismét a SPAR-ba mentem napikaját venni. Most nem voltam annyira énekes hangulatomban, csendben jártam végig a sorokat. A Hungexpóhoz viszonylag hosszú séta vezet, de mivel nem árusítottak jegyet, ezért semmi sor nem volt, azonnal bejutottam. Vasárnap lévén most nem volt akkora tolongás a karaoke teremben. Ma is volt vívmány, de másfajta, mint a tegnapi. 13 meghatározott dal közül kellett egyet elénekelni. Aki énekel egy ilyet, az kap egy... minek is hívták azt a kulcstartót? Arra voltak a dalok sorszámai írva, mindenki megkapta azt, amelyiket énekelte, és a nap végére sorsoláson vehetett részt. Egy ember egy listás dalt énekelhetett. A karaoke szempontjából jobbnak tartom ezt a rendszert, mert nem az van, hogy valaki sokszor áll ki énekelni, hogy gyűjtse a pecséteket, így többen énekelhettek. Nagyon jó a szombati, de a vasárnapit preferálom, és javasolnám, hogy legyen abból rendszer. Én azt csinálnám, hogy mivel szombaton többen vannak, ezért felírnék mondjuk 25 dalt arra a napra, amit csak egyszer lehet elénekelni, és mindegyiket másnak (Ez volt az alapelv is, úgyhogy ebben nincs újdonság), és ez kellő változatosságot biztosít. Az egyik vívmányos dal egy JAM Project szám volt, a ONE-PUNCH MAN-től a THE HERO!! ~Ikareru Kobushi no Hi wo Tsukero~, ezt Superion énekelte el, de úgy, ahogy állítom, hogy senki megközelítőleg nem énekelte el úgy, ahogy ő. Hihetetlen hangja van egyébként is, és bár nem tudta a JAM Project-féle hangot kihozni magából, de nagyon jól megoldotta a saját hangjával. Megmosolyogtatott, hogy előtte meg John énekelte a GARO szériából a B.B.-t, úgyhogy két JAM Project dal volt egymás után.
Ma kétszer voltam kint énekelni. Először Okui Masami-tól a Regret című dallal mentem ki. Éreztem magamban a hangulatot, de kevesen osztoztak a dal andalító hangulatában, ugyanis többen elhagyták a termet, nagy volt a mozgolódás. Hát nem hiába, egy 5:50 hosszú balladáról van szó. Aztán jött a zenekvíz. Voltak nagyon jók, volt Gamer kategória is. Hogy találták meg Mystráék a Super Mario World kastély zenéjének azt a változatát, arról meghallgatnék egy előadást, de jó poén volt. Volt kettő, amit szintén jó volt hallgatni. Az egyik, amiben reménykedtem, az a Yondemasuyo, Azazel-san, és megszólalt az instrumentalok között. Volt metál kategória is, és teljesen igaza volt Mystrának, amikor megemlítette az Animetal nevű együttest, amit ismerek is, hiszen az egyik tagja, Sakamoto Eizo a JAM Project alapítótagja volt. Bár annyira nem ismerem a feldolgozásaikat. És nem ám a Yondemasuyo, Azazel-san volt az egyetlen Yonekura Chihiro dal, volt még az Arashi no Naka de Kagayaite, mely a a trance kategóriában szólalt meg. Az egyik meghatározásban négy Gundam széria is volt, köztük a 08th MS Team, és reméltem, hogy az lesz. Bejött. Persze nem minden ilyen megérzés, remény jött be, úgyhogy tessék megnyugodni, nincs itt vonzás törvénye.
A zenekvíz után volt még egy kis idő 14 óráig a japán és koreai zenei videókig, ezért néhányan énekelhettek, köztük én is. Most énekeltem az általam választott listás dalt, ez pedig a Gundam Seed-ből az Akatsuki no Kuruma volt. Igazából az eredeti változatot FictionJunction YUUKA-tól nem annyira ismerem, csak tudom, hogy régen rendszeresen elő volt adva karaokén. Yonekura Chihiro feldolgozta a Nakeru Anison című albumára ezt a dalt, én azt a változatot ismerem inkább. Amúgy jó volt énekelni, vitt magával a dal hangulata, akkor nagyon éreztem. A második refrén utáni levezető versszak dallamát elfelejtettem, de ahhoz képest, hogy nem hallgatom valami sokszor a dalt, bőven elégedett vagyok magammal, főleg, hogy szerettem is énekelni. Azt hiszem, rögtön utánam jött a japán és koreai zenei videó, amiből nem kérek, ezért elmentem. Előzetesen megbeszéltük Mazsibazsival, hogy együtt megyünk kajálni, de mondta, hogy nem biztos, hogy akkor ráér, végül az lett, hogy egyedül mentem. Eredetileg a Burger Kingbe mentem volna, de aztán eszembe jutott, hogy van egy kínai étterem, és ha olcsón adnak jót, miért is ne? És tényleg nagyon olcsó volt. Egy adag szezámmagos csirke rizstésztával volt 800 forint. Nem is néztem tovább. És jó is volt, azt hiszem, egy darabig nem is leszek éhes. Csakhogy mire visszasétáltam a Hungexpóhoz egyre rosszabbul éreztem magam. Valószínűleg a nagy meleg is közrejátszott, és ilyenkor nem érdemes nagyobb adagot enni, de hogy közvetlen ezután lettem rosszul, az azért árulkodó. Örültem is, hogy volt még idő rendbe jönni, de ez nem sikerült. Fejfájás, migrén, mintha nyomnák a szemem, meg hányinger is... A konzoloknál próbáltam megnyugtatni magam, egy szék szabad volt. Meg amikor felszabadult a Super Nintendo, akkor játszottam ma is egyet a Super Mario Kart-tal, de most nagyon rossz volt így játszani. Abba is hagytam. Egy kicsit maradtam még, annak reményében, hogy jobban leszek, mert úgy voltam vele, hogy talán el tudom énekelni még azt a dalt, amit eredetileg szerettem volna (Suzuki Yuuto: La-La-La), de képtelenség volt, úgyhogy odaadtam a bilétát 8-nak (a 8-as számút...) és inkább a vonathoz mentem.
Élek a gyanúperrel, hogy az is rontott az állapotomon, hogy semmi levegő nem volt a karaoke teremben. Már vasárnap délelőtt is arra mentem be, hogy semmi szellőztetés nem volt, és baromi meleg uralta a termet. A Hungexpo K csarnokának 2. emeletén levő vetítőteremben van a karaoke, és azt úgy kell elképzelni, hogy van a lépcsőfolyosó, csak ott van ablak. És onnan egy másik folyosón át vezet az út a vetítőterembe, jelen esetben a karaoke terembe. Itt semmi ablak, semmi szellőzőnyílás nincs, és két napon át egy rakás ember, azért el lehet képzelni... Nem volt eddig sem könnyű, de most hogy rosszul voltam, most kifejezetten rossz volt ott lenni. Nagyjából a lehetetlennel lenne egyenértékű, ha indítványoznám, hogy más teremben legyen a karaoke, mert általában, ha valamelyik terem üres, az nincs kibérelve, tehát zárják. De nagyon jó lenne valami megoldást találni, mert akkor se jó ott lenni már a végére, amikor jól vagyok. És gondolom, hogy mivel több kisebb terem is van a 2. emeleten a karaoke terem körül, ezért jobb azt kibérelni, mert olcsóbb, de ahogy elgondolkodtam, most például zárva volt a főbejárattal szembeni nagyterem, ahol korábban az árusok, és a konzolok voltak. Az nagyon jó lenne, mert van ablak, ajtó járna a levegő, de sajnos nincs ráhatásom a teremre.
Inkább elindultam a vonathoz, ami hazavisz. Hazafele séta közben, azért kikísérleteztem, hogy vajon el tudnám-e énekelni a dalt, de 2-3 sor után nem volt semmi erőm az énekléshez, úgyhogy jól tettem, hogy inkább eljöttem. A másik probléma az volt, hogy nem jöhettem haza akármelyik vonattal. Ugyanis most, hogy végre aktívan használom az okostelefonomat, úgy döntöttem, hogy még egy terepen igénybe veszem: e-vonatjegy. Ennek van egy olyan sajátossága, hogy a megadott járatra lehet jegyet venni, és úgy van, hogy attól a járattól kezdve aznap éjfélig érvényes az adott jegy. Ez nagyon érdekes, mert úgy volt, hogy a 12.19-re váltott vonatjegy ugyanúgy aznap végéig (24 óráig) érvényes, ahogy a visszaútra 18.21-re megváltott jegy (Kőbánya felsőtől) ugyanúgy aznap éjfélig érvényes. És vajon ugyanúgy nap végéig lenne érvényes, ha a 6.10-es vonatra vettem volna meg a jegyet? Ha ezt tudom, másképp csináltam volna. Mert ha így rosszul voltam, akkor inkább a korábbi vonattal mentem volna haza, ha tudtam volna. De megvártam a 18.21-et, ezzel a vonattal mentem el Szolnokig. Még az 1998-as Játék határok nélkül 3. elődöntőjét is csak nagy nehezen tudtam végignézni, pedig micsoda "élmény" Deréki Betty csalását nézni, ahogy felfeszítette a rácsot, mielőtt kiszabadították volna... Szolnoknál kezdtem el jobban lenni, aztán mire hazaértem Békéscsabára már egész jól voltam, de azért éreztem, hogy ki kell hogy aludjam magam. Most már jó minden.
Képek majd jönnek, csak még válogatom. A két eredményes kép meg bagszi Switch-ével lett csinálva, onnan meg azonnal elmentve. Addig az eseményhez szállítsa a képzeletetek a képet.
Hét éve tartó sorozat szakadt meg Okui Masami zenei pályafutásában. Legújabb kislemeze, a Renka Tairan felkerült az Oricon listára! Hogy Okui Masami kiadvány fent legyen az Oricon listán, 7 éve volt példa. Akkor a Masami Kobushi albuma érte a 17. helyet. Azóta sem láttunk fent. Egyre lejjebb, és lejjebb csúszott. A legrosszabb heti helyezése 160. hely, melyet a RING kislemeze produkált. És ezen a héten visszatért, méghozzá a 35. helyre. Az utóbbi időkben talán ennél a kislemeznél nem vártam, hogy felkerül a Japán Oricon chartra, mert ő maga egyáltalán nem reklámozta a kislemezt. Egyszer kitette a hivatalos honlapjára, hogy tudjunk róla, de semmi különös. Borítót is szinte csak a megjelenés napja előtt láthattunk. És mégis... A siker titka valóban a reklámozás, de ezt a kislemezt, de az evolution kiadó (mely az ő saját kiadója) adta ki, hanem a Pony Canyon. Erről sem tudtam, hogy más kiadó fogja kiadni, de ők biztos jobban promotálták. Meg is lett az eredménye, kint van az Oricon listán.
Ilyen a kislemez borítója:
Nekem nagyon tetszik, igazi, 2010-es anime grafika. És hogy milyenek a dalok? Hát, hallatszik rajtuk, hogy nem Masami írta. Annyira egyedi, és jellegzetes a zenéje, ezen kislemezen szereplő 2 dal kicsit kommerszebb lett. De azért próbálták eltalálni a stílusát, fogjuk rá, hogy sikerült. De olyan zenét, mint ő, senki nem képes írni. De így, többszörös végighallgatás után tetszik. De az egész 17 éves pályafutását remekül el lehet különíteni. Ugyanis a kezdetekben Toshiro Yabuki volt Okui Masami producere, menedzsere, zeneszerzője. Neki is van egy egyedi stílusa, melyet nagyon jól tudott Masamihoz igazítani. Az ő tapasztalata emelte fel igazán Okui Masamit a háttérvokálosi rangból (mivel emígyen kezdte 1989-ben), és az ő fantasztikus stílusának köszönhetően lettek az első Masami albumok olyan jók, amilyenek. Makkun már az első időkben is próbálkozott szövegírással, Toshiro Yakubi felfedezte, hogy jól ki tudja fejezni az érzéseit, de még csiszolni kell. És egyre több dalnak ő maga lett a szövegírója. 2002-ben megszakadt a munkásságuk, és az ezévben megjelent crossroad albumát Masami már teljesen maga producerelte, és szinte az összes dalt ő maga írta, és fel is lehető, a fokozatos stílusváltás erre az albumra ért be. Ezután jöttek a rockos hangzású dalok, de szinte minden stílusban kipróbálta magát, valamennyiben sikeresen. De valami remekül tudja a saját stílusát ötvözni a többi zenei stílussal, már-már műfajt teremt.
Ha ilyen jó zenéket csinál, miért nem sikeres? Erre több válasz is van. Egyrészt ő maga csinálja a reklámot, ami nem jut el széles körbe. Szinte csak a blogjában ír róla. A Self Satisfaction albumáról írt nagyon sokat, sőt képeket is tett ki a dal felvételeiről, mégis csak a 127. helyet tudta elcsípni. Kész röhej. Ok lehet az is (ebben nem vagyok biztos, csak hallottam) hogy az albumait csak Akihabarában forgalmazza, tehát csak az ottani lemezboltokban lehet kapni.
Kevésbé ismertségének az oka még, hogy többnyire olyan animéknek énekelte a dalait, melyek nem terjedtek el széles körben. Vagy azért, mert OVÁk, vagy mert a témájuk miatt csak felnőtteknek ajánlott a megtekintése. Ilyen az erősebb ecchi. De nem hentai. Elég sok animében megvillannak a női mellek, valamint szoknya alá nyerhetünk betekintést (ez az egyik nagy oka, hogy rajongóinak döntő többsége férfi). Ha összegyűjtjük, hogy 17 év alatt mely animéknak énekelt, azért szép kis lista jönne össze:
Girl from Phantasia - 1993 (itt debültált)
The Wind of the Willows ~Willow Town Monogatari~ - 1993 (Egy 1908-ban írta angol gyermekregény anime adaptációja)
COMPILER - 1994 (Ez egy két részes OVA)
Tekkaman Blade - 1994 (ezt nevezhetjük az első komolyabb munkásságának, már önmagában az sokat dobott az ismerettségén, hogy az ennek az animének énekelt dalait Megumi Hayashibara is felénekelte.)
Ghost Sweeper Mikami - 1994 (a mozifilm betétdala az ő munkássága)
Slayers - 1995-1998 (azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy mit jelent ez az ő életében, ez adta a végső lökést az ismerettsége felé. Az egyik OVA, melynek ő énekelte a dalát, a Slayers EXCELLENT 1998-as, így került oda ez az évszám)
Neon Genesis Evanglion - 1995 (Igen, ennek az animének is énekelt dalt!)
Megami Paradise - 1995 (két részes OVA)
Bakuretsu Hunters - 1995 (Kasumi Matsumurával együtt énekelték az endinget)
Mahou Tsukai Tai! - 1996 (Erről nagyon kevesen tudnak, mert csak az OST CD-n jelent meg az ending dal, melyet ő énekelt)
Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko - 1996-1999 (Két OVA készült a mangából, majd 1999-ben jött a sorozat)
Jungle de Ikou! - 1997 (Három részes OVA)
Shoujo Kakumei Utena - 1997, 1999 (Animesorozat a női szerelemről)
Cyberteam in Akihabara - 1998-1999
DiGi Charat - 1999-2001 (egy 16 részes pár perces sorozat, melyet két OVA követ)
Tales of Eternia - 2001 (PSX játékból készült animesorozat)
Yu-Gi-Oh! - 2001
Kore ga Watashi no Doushijin-sama - 2005 (hosszú kihagyás utána ismét anime dalt énekelt)
RAY the Animation - 2006 (13 részes sorozat, csak ajánlani tudom!)
Gift - 2006 (egy részes DVD dráma)
Muteki Kanban Musume - 2006 (Az egyik legviccesebb sorozat, mit valaha láttam)
Jikuu Keisatsu Wecker Sigma - 2007 (DVD-n megjelent dorama)
Ontama! - 2009 (Rövid ONA, melynek openingjét May'n-nel énekelt közösen)
Ez ahogy így hirtelen összeszámoltam, 24 anime, ezekből 10-ban van ecchi jelenet. Azért szép is repertoárt tudhat magam mögött, és még korántsem teljes. Én abban reménykedek, hogy ez a mostani sikere kicsit megdobta a népszerűségét, és hasonló helyezéseket fog produkálni, vagy még jobbakat.
Arról már többször hallottam, hogy Japánban rendkívül drága az élet. Ma erről megbizonyosodtam, ugyanis nagy örömömre megjelent ma a legújabb Okui Masami nagylemez Akasha címmel, és lehet venni külön csak a CD-t 3150 Jenért, ami kb. 7600 forint, vagy lehet venni CD+DVD-t is, ami 3990 Jen, vagyis 9635 forint. Jelenlegi árfolyam szerint. Ez őrült drága, ha a forint árakhoz viszonyítjuk. Ki az, aki 7600 forintért CD-t venne? Na jó, felteszem a kezem, hisz mégsem akárkiről van szó. ^^' Mivel engem amúgyis érdekel a közgazdaságtan, ezért egy kicsit utánanéztem, hogy régen milyenek voltak a Japán árak.
Mindenek előtt, tudni kell azt, hogy Japánban nincs infláció. Vagyis a pénz vásárlóereje nem romlik. Ez a közgazdaságtan szerint rossz dolog, mert egy 3-4%-os infláció kifejezetten szükséges ahhoz, hogy a vállalkozások fejlődjenek, hisz ha évekig tartanák a nyereségüket, akkor az reálérték szerint veszteség. Hallottam olyat, hogy Japánban évek óta stagnál a gazdaság, nem fejlődik sehova. Bár ha belegondolok, hova fejlődjön, amikor a világ 2. gazdasági nagyhatalma, szinte minden modern elektronikai eszközt ők találnak fel. Azon azért elgondolkodtam, hogy ha mindig dolgoznak valami újon, akkor mi szükségük van nekik árszínvonal-romlásra, hogy fejlődjenek?
Egyébként az árak tényleg stagnálnak. 1991-ben a Megumi Hayashibara: Half and, Half album anno 3000 Jen volt, és most is alig emelkedett a CD-k ára, mint ahogy fent írtam, 3150 Jen. A különbség csak annyi, hogy amit megtudtam, hogy 1991-ben 1 Japán Jen még 0.5 forint körüli értéket ért. Tehát az első Megumi album kb. 1500 forint volt. De azt is figyelembe kell venni, hogy ez az 1991-es magyar árakhoz képest mennyi volt? Annyit tudok, hogy akkoriban 180-200 forint volt egy kazetta, tehát akkor a CD lehetett átlagban olyan 500 forint? Már ha volt akkor már CD. Az első emlékem, amikor CD-t láttam 1994-1995 körülre tehető. És ma egy Japán Jen kb. 2.5 forintot ér, és közben a magyar árak meg emelkedtek, ezáltal egy kicsivel enyhébbnek mutatkoznak a Japán árak. Egyébként onnan lehet tudni a CD-k árait, hogy rá van írva a borítóra, ugyanis ezeknek egységes az áruk.
Egy új animével fogok nemsokára próbálkozni, az a címe, hogy Muteki Kanban Musume. Okui Masami énekli az openinget, WILD SPICE a dal címe, amit imádok! És azt olvastam róla, hogy nagyon humoros anime, sokaknak tetszett. Remélem, hogy tényleg nagyon jó lesz. Ha csak az openingen múlna, már imádom az animét!
De egy Zeldás jellegű témám is legyen. Nem vettem elő másik játékot, miután végigvittem a Zelda II-t, bár azon gondolkodok, hogy a Wind Waker elővehetném. Pláne, hogy nem alszok. Hát igen, egy álmatlan éjszaka után kifejezetten kellemes iskolában lenni. -_- Egyébként folytatom a Pokémon Sapphire-t. Imádom! Nagyon sok 2006-os emlék előjött (mintha olyan rég lett volna. ^^'), nemcsak az emlékek miatt jó vele játszani, hanem mert egyébként is fantasztikus. Csak Sableye-t nagyon nehéz fogni. Többször dobtam rá pokélabdát, és mindig kiugrott. Amikor piroson állt már az életcsíkja (tehát nagyon kevés volt már) akkor kapott egy Great Ballt, de abból is kiszabadult! Meg még amivel játszok, az a Pokémon Link! Jó kis logikai játék, szeretem az ilyeneket, csak a zene... Nem az, hogy rossz, hanem furcsa. Ilyen modern, dance meg hasonló zenék... Nagyon furcsának tartom, nem sok köze van a Pokémon feelinghez. És a Super Mario Sunshine-nal megtanultam, hogy a zene nagyon fontos eleme a játéknak. Na majd meglátjuk. Később lehet, hogy Wind Wakerezek.