Ahogy ígértem korábban, ha visszamegyek Leidenbe, biztos, hogy betérek a Japán múzeumba, ez tegnap meg is történt. Lehetőség nyílt rá, Tukeinonnal beszéltünk meg találkozót. Ő is kíváncsi volt a kiállításra, úgyhogy megbeszéltünk egy alkalmat. Wabi Sabi kiállítás van 2023. januárjáig. Ez egy fotókiállítás, mely a tökéletlenségben megbúvó szépségre hívja fel a figyelmet. És micsoda kiállítás volt!

6.30-kor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csak kb. 5 órát aludtam, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, ugyanazt a lelkesedést éreztem, amikor 10-15 éve korán keltem azért, hogy Békéscsabáról elmenjek vonattal Budapestre AnimeConra vagy Nintendo találkozóra. Készülődtem, megreggeliztem, aztán pont annyi idő telt el, hogy biciklivel épp, hogy elérjem a vonatpótló autóbuszt. Nagy munkálatok vannak most az Arnhem-Utrecht vonalon, ezért Arnhem és Driebergen-Zeist között autóbusz jár. 8.35-kor indult, nagyjából sejtettem, mikor kellett volna elindulni, de végül úgy sikerült útnak indulni, hogy épp, hogy elértem volna a buszt, ha nagyon sietek. Az út közepéig gyorsan is mentem, de aztán annyira elfáradtam, hogy ha így megyek tovább, teljesen kifulladok. Ráadásul a cipőfűző is kikötődött, úgyhogy feladtam. Megálltam, pihentem egy kicsit, rendbe tettem magam, közben megírtam Tukeinonnak, hogy nem fogom elérni a buszt. Szerencsére nem volt baj. Visszaszálltam a biciklire, és lassabban mentem. Sokat így se késtem, 8.43-ra értem oda. De kiderült, hogy ha épp hogy el is érem a buszt, se mentem volna semmire, mert bár a buszállomás ott van a vasútállomás mellett, de nem volt egyértelműen jelölve, hogy hol van a vonatpótló busz. Először egy másik buszhoz mentem, ott kiderült, hogy a busz az állomás másik végéből indul. És igen, ott van az automata, amire a kártyát kell érinteni, és hogy még érdekesebb legyen, a busz is ott volt... Annak ellenére, hogy 9.05-kor kellett volna (a következőnek) indulnia, amire felszálltam, 8.50-kor útnak indult. Szerintem a 8.35-ösre szálltam végül fel, csak késéssel indult. Tehát hiába bicikliztem volna ki magamból a szuszt, semmivel nem indultam volna korábban. Akárhogy is Hollandiában vagyok, itt is vannak fejetlenségek a vasútnál, pontatlanul induló járatok, nagy munkaerő hiány. Konkrétan a holland TV-ben reklámok között hirdetik az NS álláslehetőségeket, mindezt úgy, hogy az NS-nél álommunka vár. Ha itt dolgozol, akkor megleled a végső boldogságot. Nem lehet nem arra gondolni, hogy nagy bajok vannak a holland vasutaknál.

Mindenesetre a busz rendben megérkezett Driebergen-Zeist állomásra, ahol a vonatra felszállva pár perc múlva el is indult. Nem is tartott sokáig az út, 8 perc alatt beért a vonat Utrecht Centraal állomásra. Csak mivel a vonat korábban-később ért be (kinek hogy tetszik), ezért Utrechtben kellett többet várnom. Mivel nincs közvetlen kapcsolat a két vonat között, ezért csak azzal a vonattal tudtam Utrechtből Leidenbe menni, amivel akkor mentem volna, ha a 9.05-ös busszal rendben mentem volna. Eléggé kaotikus tehát most a vonat. Elég sok helyen vannak most Hollandia-szerte munkálatok, a hangosbemondó is úgy mondta, hogy tervezze meg az utazását az alkalmazásban. Neki van igaza. Most a menetrend tényleg azt mutatja, hogy mikor kellene a vonatnak elindulnia. Kb. 25 percet vártam a vasútállomáson, de úgy nem volt probléma, mert sok ülőhely van az Utrecht Centraal vasútállomáson, maga az épület is kifejezetten kellemes hangulatú, és hogy még hangulatosabb legyen a várakozás az egyik kijáratnál van egy kijelző, ahol többek között Nintendo-karakterekkel köszöntik az utasokat.

Nem vagyok így sem eléggé meggyőzve, hogy Hollandiában a helyen, újabb bizonyítékok kellenek. Annyira hangulatos, annyira jó ilyeneket látni. El is telt az idő, úgyhogy mentem is 20. vágányhoz, ahol már állt a vonat, mely Leidenbe ment. Sikerült jó helyet találni. Az úton a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-vel játszottam. Kicsit pech, hogy nem vittem magammal vezetékes fülhallgatót, mert még az elején vagyok a játéknak, pont ott, ahol fülelni kell, mert a Lost Woods-ban kell a hang után menni, hogy találkozzunk Sariával, hogy megtanítsa nekünk a dalát. De megoldottam. Ezzel együtt éjszaka elmentem a temetőbe, hogy a közepén lévő lyukba ugorva megtanulja a Sun's Song-ot. Ezt már régen is morbidnak tartottam, hogy egy temetőben kell a mélybe vetni magam ahhoz, hogy egy dalt megtanuljak. Élőben biztos, hogy elborzadnék. Mint ahogy Linknek is volt lehetősége elborzadni, hiszen zombik is támadták. Egyszer el is kaptak, ott haltam meg először... Mondhatni "magával vitt" a zombi a másvilágra. De nem úgy van az, hiszen volt nálam egy tündér, ami felélesztett. De milyen morbid már a temetőben, a mélyben lelni a halálomat... El se kell temetni.

De még mielőtt eltemetnénk a mai napot, megérkezett a vonat Leidenbe. Ez már rendben jött meg, 11.07-kor érkezett a vasútállomásra, ahogy írva volt. De így is a normál esetben kb. 70 perces vonatút 147 percig tartott. Egyből a Japán Múzeum felé vettem az irányt. Nem volt messze, kb. 10 perc volt gyalog. Tukiéknak 11.30-ra javasoltam a találkozót, ha esetleg bármi történne. De nem volt semmi. Illetve az volt, hogy 11.20-ra megbeszéltem egy Marktplaats-os találkozót a múzeum előtt, méghozzá egy Wii U játékot, a Mario & Sonic at the Olympic Winter Games Sochi 2014-et vettem meg. Mivel igencsak közelben a tél, ezért ennek most van a szezonja. És mivel itt nem tudom nézni az Eurosportot, ezért játszom a téli sportokat. Majd készítek a játékról felvételeket a YouTube profilomra, A játék egyébként nagyon jó állapotban van, és olcsóbban adta a vevő, mintha a CeX-ben vettem volna. Most már ez lesz a rendszer: Ha valamit venni akarok, előbb Marktplaats, összehasonlítom az árat a CeX-es árral, és ott veszem meg, ahol olcsóbb. Az esetek 95%-ában a Marktplaats nyer. A játék meg remélem, hogy lesz annyira jó, hogy játszani is jó legyen vele, ne csak mint "téli Olimpia" legyen meg.

Miközben szétnéztem a múzeum boltban, megjöttek Tukeinonék is (a férjével). Betettük az egyik szekrénybe a táskánkat, kabát a fogasra, én vettem magamnak jegyet (€ 8,50), és mehettünk. Rögtön a bejárat mellett balra volt egy kisebb terem nagy kivetítővel. A múzeum névadójáról lehetett egy ismertető videót megnézni. Jonkheer Philipp Franz Balthasar von Siebold (igen, ez egy ember neve) 1823-1829 között élt Japánban. Nem tervezett visszamenni, egy japán nőt vett feleségül, egy lányuk született. Ez a lány lett Japán első női orvosa. De hiába Hollandia volt az egyedüli ország, mellyel Japán kereskedelmi kapcsolatot folytatott a restauráció előtt, el kellett hagynia az országot. Japánt maga mögött hagyva Leidenben dolgozott orvosként (egyébként német származású), aztán évtizedekkel később visszatérhetett Japánba a családjához. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a történetet. Nemcsak azért volt élethű, mert egy erős férfihang mesélte el a történetet egyes szám első személyben, a képek meg tényleg olyan érzetet adtak, mintha nekünk tartaná élőben az előadást. Hangulatos volt. Aztán a mellette lévő földszinti teremben egy érintőképernyős kivetítő volt, ahol a férfi leszármazottai beszéltek magukról. Az érintőképernyőn hat kérdés volt, értelemszerűen arra kaptunk választ, amelyik kérdést megérintettük.

A kiállítás a következő teremben kezdődött. Itt még nem a fotókiállítás volt, hanem különböző Wabi Sabi és Kintsugi stílusú törött és megragasztott tányérok, valamint különböző muzeális értékű japán tárgyak, mint például egy nagyon hosszú papír, rajta olvashatatlan japán szöveggel, térkép, különböző fegyverek, teaszertartáshoz használt tárgyak, valamint könyvek. Közülük számomra a legemlékezetesebb a 19. század első feléből származó holland-japán szótár volt. Hát, az is olyan, hogy ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni.

Ez van a földszinten, a fotókiállítás az emeleten van. Az, hogy fotókiállítás, meglepett, mert megálltam ott, hogy "Wabi Sabi" kiállítás, és úgy voltam vele, hogy ilyen hasonló tányérokat, egyéb tárgyakat fogunk látni a maga "tökéletlenségében", és abban látjuk meg a szépséget, ehelyett különböző japán illetve néhány európai fotóművész, japán wabi sabi stílusú fotóit lehetett megtekinteni. A képek érdekessége az volt, hogy sok esetben nehezen kivehető, hogy mit akart ábrázolni, ennek ellenére kifejező volt, kellemes érzés volt rájuk nézni, mert a színekben és az elrendezésben harmónia volt. Itt volt a kulcsa a kiállításnak. Nehezebben kivehető képek, de mégis lásd meg a tartalmukat. Ami nem is volt nehéz, mert lehetett érzékelni, hogy a művész mit akart azokkal a képekkel kifejezni. Úgyhogy zseniális volt a kiállítás, nem azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az minden igényt kielégített. Olyan kép is volt, amely amit ábrázolt (ezt ennél jobban nem tudtam kihozni...), az nem látszott teljes egészében. Emlékezetes volt számomra például az a páva, aminek csak a feje látszott, illetve mögötte a farkának egy része. Ez is olyan, hogy maga a kép tökéletlen abból a szempontból, hogy nem látszik a madár teljes egészében, de ahogy ott a képen volt látható, talán többet fejezett ki annál, mintha a pávát a maga teljességében láttuk volna.

Lényegében az egész kiállítás ennek jegyében volt. Az egyik teremben, ahol egy az színben festett (kékben) képek voltak, ott volt ismétlőben egy rövid videó a művésznőről, aki röviden elmesélte, hogy készülnek a képei. Szegény, annyira rosszul beszélt angolul, hogy jobban értettem a holland feliratot, mint amit mondott. Jobban jártunk volna, ha japánul beszél, és inkább a felirat van angolul (ha mindenképp azt akarják, hogy angol szöveg is legyen), mert meg merem kockáztatni, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek gondja volt a szövegének értésével. De mindez mit sem számít, mert a képei csodálatosak voltak. Ha jól vettem ki a lényeget (Tukeinon férje, Máté csinált néhány ilyen képet, ő magyarázta), hagyományos fényképezőgéppel megcsinálja a képet, aztán egy rostpapírt teljesen befest kékre, majd UV-fény alá teszi a kékre festett papírt, fölé a negatívot, és az UV-fény úgy faktítja meg a kéket, ahogy a negatívon vannak a színek. Nagyon érdekes, és látni az eredményt tényleg nagyon szép dolgokat lehet ebből kihozni.

Külön részlege volt a teaszertásról készült wabi sabi stílusú képeknek és az edényeknek. Itt volt egy furcsaság, mert folyamatosan lehetett valami hangot hallani, mintha valaki Kotón vagy Shimasenen (japán hangszerek) pengetett meg egy húrt. Tukeinonnal kerestük a hang forrását, de nem találtuk meg, mert mindig máshonnan szólt. Én azt is kerestem, hogy van-e bármi olyan kép, amelyik indokolja ezt a hangot, de nem találtam semmit. Úgyhogy nem találtuk okot arra, hogy miért szólt, de nem zavart.

És lényegében a végére is értünk. Még szétnéztünk a Múzeum boltban. Sok japán témájú könyv volt, illetve japán írók holland kiadású könyvei. Megtaláltam például Arikawa Hiro: Az utazó macska krónikája című könyv holland változatát, illetve Kawamura Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv holland kiadását is. Illetve ott volna még Arikawa Hiro legújabb regénye is szintén hollandul, ami szintén macskás történet. Ezekből is venni fogok legközelebb. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos! Konkrétan annyira tetszett a kiállítás, hogy elhatároztam, hogy minden egyes kiállítást meg fogok nézni a Japán múzeumban. Ahhoz képest, hogy Hollandiában mennyibe kerül egy belépő egy múzeumba, túlzottan szerényen mérik itt az árakat. Nagyon örülök annak, hogy Hollandiában is van egy erős japán képviselet. Hiszen nemcsak a japán múzeum van, hanem ott van az AnimeCon is, amit nagyon szeretnek a holland anime rajongók. Meg ha jobban szétnézek, biztos, hogy találok még japán képviseletet Hollandiában.

A múzeum boltban egyéb animés és videojátékos relikviák is voltak. Kétségtelenül a Game Boy formájú jegyzetfüzet ragadta meg leginkább a figyelmemet, amit Tukeinon meg is vett nekem. Nagyon hálás vagyok neki, külön kincsként fogom őrizni a videojátékos, animés relikviáim között. Nagyon tetszik, hogy a Game Boy kijelzőjét is megcsinálták, mintha a Super Mario Land-et indította volna be valaki játékra készen.

A végére mindnyájan éhesek lettünk, és mivel láttunk az alagsorban egy "koffie..." részt, azt gondoltuk, hogy ott egy büfé van. Lementünk megnézni, de csak a nagy semmit láttuk. Pontosabban asztal meg székek voltak. de semmi kávézó, illetve kiszolgálás nem volt. Ez egy kihagyott lehetőség, ahogy Tukeinon mondta, mert biztosan lenne igény egy büfére egy elkülönített részben. Amikor templomokban is voltam szétnézni, a többségében ott is volt egy elkerített rész, ahol büfé volt. A japán múzeumban ilyen nincs. Ellenben pihenni tényleg lehetett ott, mert voltak ott mangák, japán témájú magazinok és könyvek, amiket szabadon lehet olvasni. Manga kávézó... Álljak be ötletgyárosnak a japán múzeumba?

Miután indulásra készen voltunk, kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Maradjunk is Japánban, találtunk egy PokéBowl éttermet. Több ilyet is láttam Hollandiában és igazság szerint el se tudtam képzelni, hogy mi ez, de mint Nintendo-rajongó, aki szívesen játszik Pokémonnal is, nem tudtam nem a zsebszörnyekre asszociálni. Mindenesetre jó alkalom volt, hogy kipróbáljam. Meg életemben először igyek Bubble Tea-t is.Tempurás PokéBowl-t ettem, mellé málnás Bubble Tea-t is. Isteni volt, hogy hagyattam ki eddig a Bubble Tea-t?

Végülis arról van szó, hogy Sushi rizsre tesznek zöldségeket, öntetet, illetve a megfelelő húst. Az szerencse volt, hogy nemcsak evőpálcikát hoztak, hanem villát is, mert volt benne hagyma is, és azt villával ettem, mert evőpálcikával csak a hagymát tudtam enni, és semmilyen módon nem szeretem a hagymát érezni a számban, mert aztán nehezen tudok megszabaulni tőle. Úgyhogy azt a részt villával, hogy a többi elnyomja a hagyma ízét. Itt meséltem nekik magamról, hogy mennek a mindennapjaim, merre voltam, illetve hogyan tervezem a jövőmet. Illetve beszélgettünk a botrányosra sikeredett nyári MondoCon-ról is, illetve pár animéről is. Ennek kapcsán beszélgettünk különböző Netflix sorozatokról. Elmondásuk szerint messze nem annyira rossz a Cowboy Bebop élőszereplős sorozat, mint ahogy sokan mondták, bár hozzátették, hogy ők maguk soha nem voltak igazán a sorozat rajongói, talán ezért sem érintette őket annyira érzékenyen a sorozatba beiktatott változtatások. Illetve ajánlottak még két holland sorozatot. Az egyik a Dirty Lines, ahol egy testvérpáros telefonszexvonalat működtetnek. A vállalkozás sikeres, de óriási bajjal is jár, és hogy ebből hogy jönnek ki? A másik az Ares, amely egy misztikus horror. Itt egy egyetemi hallgató lesz egy különleges közösség tagja, annak rejtelmeiről szól a sorozat. Ez rejti az izgalmat. Elmentettem mind a hármat a listámba, szerintem megnézem majd őket. De nem hiszem, hogy manapság, mert még a napi anime adagomat is csökkentettem a VB miatt.

Az étterem után sétáltunk a környéken. Tukeinonék is olyanok, hogy fényképeznek, ha találnak a szabadban egy jó kompozíciót vagy témát. Ennek fényében sétáltunk és beszélgettünk. Az egyik fő téma a Foci VB volt, és hogy milyen kiváló alkalom volt most meglátogatni a japán múzeumot, hiszen japánok bravúros győzelmet arattak a németek ellen. Fantasztikus játék volt, főleg annak fényében, hogy egyre több japán játékos játszik német és holland klubokban, ami utalás lehet arra, hogy fellendülőben van a japán foci. Nem mellesleg állítólag a japán csapat mezét a Blue Lock mangakája tervezte. Ez egy focis sportmanga, most megy belőle az anime, amit nézek is. Meglehetősen érdekes ez a Squid Game-féle koncepció, a baj az, hogy a rendszer egy hazugságra épül. Merthogy azért építették fel a 21. századi spártai rendszert, mert a japán csapat a 2018-as Labdarúgó Világbajnokságon csúfosan leszerepelt, ezért megreformálják a japán focit. Viszont ez így nem igaz, mert a japánok a nyolcaddöntőig jutottak, és soha egy VB-n nem szerepeltek ennél jobban. Ehhez képest úgy adják elő ezt a csúfos vereséget, mintha Japán a világbajnoki címek sorozatát tudhatja magáénak, ehhez képest 2018-ban a csoportkörből 0 ponttal estek volna ki. A koncepció nem rossz, de az alaptörténet borzalmasan sántít. Egyébként a németeknek lenne oka egy Blue Lock-féle rendszerre, hiszen, ha idén nem jutnak tovább, akkor ez lesz a sorozatban a második olyan VB, ahol már a csoportkörben kiesnek a németek, és ilyen velük még nem fordult elő. És ezt megélni több világbajnoki címmel a zsebükben...
Egyébként ma lement a japán meccs Costa Rica ellen, és ugyan megvolt bennem a gondolat, hogy nagyon szép volt a németek elleni győzelem, van esély Costa Rica ellen is, de azért nyugtával dicsérjük a napot. Sajnos bejött... Costa Rica ellen 1-0-lal vesztett a japán csapat. Azt volt rossz látni, hogy a kapunál annyit hezitáltak a japánok, hogy addigra többen is értek a Costa Rica-i csapatból. Felállítják a védelmüket, onnantól már bravúr kell, hogy betaláljanak a kapuba. Nem vagyok szakértő, csak casual nézek focit, de annyit már láttam, hogy meglássak dolgokat. Most már sajnos számolgatni kell, hogy juthatnak tovább a japánok. A németeknek biztos veszíteni kell a spanyolok ellen (amire van reális esély), illetve a németeknek meg kell nyerni a Costa Rica elleni meccset, és még akkor is Japánnak meg kell azt csinálni, hogy még ha ki is kapnak a spanyolok ellen (amire szintén van reális esély), akkor se nagy gólkülönbségel. Így lesz 9-3-3-3 pont az eredmény, és Japán gólkülönbséggel második lehet, így juthat tovább. Munkás lesz, az biztos.

De visszatérve a tegnapi napra, még elsétáltunk a CeX-be, ott szétnéztünk, majd felmentünk arra a kastélyra, melynek tetején elég jól belátható a város. Itt 2020 februárjában voltunk és most is csodálatosnak tartom, hogy ez van. Mivel láthatóan már sötétedett, ezért innen már hazaindultunk. Ők a kocsijukhoz mentek, én meg a vonathoz. Nekik is nagyon tetszett a kiállítás, ők is mást kaptak, mint amit vártak, de elnyerte a tetszésüket, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő kiállításra is együtt megyünk. Elbúcsúztunk egymástól, én mentem a vonathoz. Nagyon jó volt ez a nap, örülök, hogy így összejött.

A vonat 17.53-kor indult, és persze a visszaút is tovább tartott, mint szokott. A visszafele úton a Ready Player Two könyvet olvastam. Ez is olyan mű, amely megítélésem szerint lényegesen jobb, mint amilyenek az átlagértékelések. Én nagyon élvezem és van annyira izgalmas, mint az első könyv. Meg tetszettek az utalások is retro kultúrából, bár a döntő többségükkel nem tudok azonosulni, mert főleg a '80-as évek filmjeiből idéz, amikkel igencsak hadilábon állok. Keveset láttam közülük. De ez nekem nem von le semmit a könyv élvezeti értékéből. Utrecht-nél most is kellett várni egy kicsit, de aztán kb. 8 perc alatt eljutott Driebergen-Zeist állomásig, ahonnan busz vitt a végállomásomig. Nagyon sokan vártunk a buszra, több buszt is útnak állítottak. Az tetszett, hogy az alapján választották szét az utasokat, hogy az egyik buszra azok szálljanak fel, akik Ede-Wageningen állomásig mennek, a másikra meg azok, akik Arnhemig. Így gondolom, az a busz, amelyik Arnhemig ment, az meg se állt a végállomásig. Én persze csak Ede-Wageningen állomásig mentem. A buszon a Fuuka 6. részét néztem meg, hogy szabadulnék már meg ettől a sorozattól. Bár az volt az érdekes, hogy ahogy néztem a mellettem ülő utasra, ő a telefonján meg a Hunter x Hunter egyik epizódját nézte. Na mondom magamban, egyikünk nagyobb borzalmat néz, mint a másikunk. A busz rendben eljutott Ede-Wageningen-ig, innen még kb. 35 perc biciklivel haza. Feltöltött ez a nap, remélhetőleg lesz még ilyenkre alkalom.

• SieboldHuis - Japán múzeum
• Leiden (a többi régebbi képekkel itt vannak az újak is)

Ismét játékzenét szeretnék bemutatni, ezúttal a Game Boy-ra megjelent Super Mario Land Underground zenéjét. Ugyanis már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, amikor meghallottam. Egyike azon nagyon kevés játékzenéknek, melynek pályáján csak a zenéje miatt képes járkálni, ahol ez hallatszik, hogy minél többet hallgassam. Tegnap jöttem Békéscsabára, és a vonaton a 3-2 pálya alatt is ez a zene szólt. Bár nem emiatt, de legalább 12× meghaltam ezen a pályán, és egyáltalán nem idegeskedtem magam rajta. Hiába játszok már több mint 25 éve, a mai napig képes vagyok elszerencsétlenkedni egy-egy pályát. De elvoltam rajta. Nem mindig tudom végigjátszani ezt a játékot.

De lássuk a zenét.

Nemcsak az tetszik benne, hogy mennyire dallamos, hanem hogy korlátozott lehetőségekből (3 csatornán szól ez a zene: A főzene, a háttérzene és az ütős hangzás) ilyen jó zenét hoznak ki. De biztos, hogy nem Kondo Koji és társai az egyedüliek, akik az 8-bit világból csodát hoznak ki, de ennek a korszaknak a zenéit annyira nem ismerem (legalábbis a Nintendo játékokon kívülieket nem). Ekkor még nem igazán voltam aktív játékos, mert bár 1991 óta számolom, hogy játszok, ekkor fogtam először controllert, és szippantott be a videojátékok világa, de igazán nagy videojátékossá 1993-ban a Super Nintendo korszakban váltam, ekkortól figyeltem aktívan, hogy mik történnek a konkurenseknél is. Így inkább csak 576 KByte-os (1993 előttiek) tesztekből tudom, hogy milyen zenék voltak a még nálamnál is régebbi időkben. És volt jónéhány Amiga és Commodore 64 játék, melynek zenéjét dicsérték. Úgyhogy a néhány csatornás zenékből is nagyon jókat lehetett kihozni, de azt továbbra is túlzónak tartom, amikor tavaly a PixelConon chiptune zenékre úgy tomboltak emberek, mint egy kemény rockegyüttes koncertjén. Holott a koncertet többségében egy dekoratív hölgy tartotta, akinél annyit láttam, hogy egy Game Boy-t nyomkod össze-vissza, még csak nem is a zene ritmusára, és rázza magát. Volt olyan, hogy zene közben megállt inni, nem csinált semmit, és ugyanúgy ment a zene. Hol van itt a munka, a művészet? Mi ebben a lényeg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültem fel bennem, amikor figyeltem a csajokat.

A Super Mario Land zenéjét egyébként Tanaka Hirokazu szerezte, aki... Hát, nem szeretnék kellemetlenkedni, amikor először megláttam őt, az volt az első gondolatom, hogy ez Piton professzor ázsiai kiadásban. O_O Már csak azért sem érdemes foglalkozni azzal, hogy hogy néz ki, mert ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző Nintendós berkekben. A MOTHER zenéket is ő szerezte, a Pokémon világában is nagyon jártas, ami a zenéket illet, és ahogy megnéztem a Video Game Music Database weboldalán, számtalan más játékzenében működött közre. Ebben a videóban meg fantasztikus, ahogy beszél a Pokémonos élményeiről, zeneszerzésről, és hogy 57 éves, és ugyanúgy élvezi a játékot, mint régen.

Én is ilyen attitűddel szeretnék megöregedni. Egyébként valahányszor hallok japán nyelvet, mindig erősebb a késztetés, hogy megtanuljam a nyelvet.

És álljon itt is a Super Smash Bros. Brawl változat.

Mert ez fantasztikusan lett újra hangszerelve. Nagyon jól eltalálták a zene hangulatát, és oly módon hangszerelték, hogy abból még többet hoztak ki. A dinamikája meg hihetetlen oldott hangulatot ad a zenének, sportesemények aláfestő zenéjének kiváló.

Elmentem ma a Game Parkba, és aki pénzzel megy oda, az jó eséllyel azt ott is hagyja. Nálam is így történt.

A két játékért fizettem, a dobozokat ajándékba kaptam. És ez még mindig a júliusi Super Smash Bros. bajnokság utóhatása, ugyanis tényleg annyira lelkesített, hogy jól sikerült a verseny, hogy már amiatt is önmagában jobban szeretem a sorozatot. Már annak is örültem, hogy továbbjutottam az első fordulóból, mert így azt éreztem, hogy na, csak nem vagyok annyira rossz a játékban, és a játék hangulata is itt ragadott meg igazán, pedig 12 éve játszok a sorozattal. Na de, ami nagyon késik, még az sem múlik.

A Game Park pedig továbbra is fantasztikus. Egyrészt már az ajándékokért is rettenetesen hálás vagyok, meg az, hogy az áraik is egyre jobbak. Mind a két játék használt volt, és az áruk pont megfelelő volt. Pont az az ár, amit, ha kereskedő lennék, én is így alakítanám ki. Még régebben elgondoltam, hogy egy videojátékos boltot alapítanék és nyitnék, akkor úgy határoznám meg az árakat, hogy az átlag árhoz képest egy árszinttel lejjebb. Ezzel több vásárlót képzelek el, hasznom meg ugyanúgy lenne. De nincs konkrét tapasztalatom a kereskedelemben, nem tudom, hogy ha ez valóság lenne, lehet-e ezt így alkalmazni. Renivel is jókat beszélgettem, elmeséltem neki a PlayIT-en történteket is. A Mario Party 10-et ha valamiért megvenném, akkor azért, mert a 10-es a szerencseszámom, és annak örömére, hogy megérte a sorozat a 10. részt.

Izgatottan vártam, hogy hazaérjek, és játsszak velük, de sajnos a Super Smash Bros. for Wii U-val nem tudtam emiatt:

Azért volt meglepő, mert alig volt karcos a lemez. Nagyon kevés volt, az olyan, hogy használatból adódik. De ha ennyire kényes, akkor legyen. Vettem szemüvegtisztító kendőt a LIDL-ben, hogy ezzel tisztítsam meg a lemezt, de tisztítás után is kiadta ugyanezt a hibakódot.

No, akkor kipróbáltam a Super Smash Bros. Brawl-t, az viszont teljesen rendben működött. És nagyon jó volt vele játszani. A karakterem természetesen Toon Link volt. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Azt akartam kipróbálni, hogy épp hol tartok. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Először hatos szintűre állítottam őket, itt nyertem. De nem volt egyértelmű, hogy nyerek, mert R.O.B.-nak, akivel maradtam, egy élettel több volt neki, csak aztán összeszedtem magam, és végül megnyertem. Érdekes dolog a fordított pszichológia, ugyanis elkönyveltem magamban, hogy második leszek, de akkor már azon voltam, hogy ne kapjak ki nagyon. Végül annyira nem kaptam ki nagyon, hogy én nyertem meg. Viszont hetes szinten már nem volt ilyen szerencsés, ott már utolsó voltam. Tehát bőven van mit fejlődni, de a motiváció megvan bennem.

Két játékot játszottam csak, utána az Options menübe mentem, megnéztem, hogy a pályákon melyik zene, hogy van beállítva, melyik játszódjon gyakran, melyik ritkábban. Jónéhány helyen módosítottam. Legalább egy órán keresztül hallgattam a zenéket, hogy melyik milyen gyakran hangozzon fel. Néhány zenének nagyon megörültem, például totál megfeledkeztem, hogy az egyik nagy kedvencemet is újragondolták, és bekerült a játékba:

Pont a kedvenc zenémet tették be a Super Mario Land játékból, nagyon megörültem, amikor ezt újra hallottam. Amikor nyilvánosságra tették (nem hivatalos úton) a Brawl zenéket 2008 május-júniusában, akkor többek között ez volt az a zene, amit rengeteget hallgattam. Imádom az eredeti verziót, csak ezért a zenéért élvezem a Super Mario Land-et, és ez a változat is nagyon tetszik.

A Wii U-s Smash Bros.-t meg visszaviszem a Game Parkba, írtam nekik, és mondták, hogy vigyem vissza, megnézik ők is, kipróbálják. Ha nekik sem megy, akkor visszaadják a pénzt érte. Ezt igazából nem szeretném. Meg fogom kérni őket, hogy akkor polírozzák a lemezt, ha lehetséges, és utána vélhetően már menni fog. Szeretném ezt a játékot, szeretném Wii U-n is játszani.

Annak örömére, hogy a Mario Kart 7 ismét átvette az 1. helyet a legtöbbet játszott játékok listáján, kiírom a jelenlegi Top 10-es listámat a legtöbbet játszott Nintendo 3DS játékaimról.

1. Mario Kart 7 - 46:01
2. StreetPass Mii Plaza - 46:00
3. Nintendo 3DS Sound - 34:42
4. Pokémon Blue Version - 29:55
5. Pokémon Red Version - 29:44
6. Nintendogs + Cats - 26:48
7. Pokémon Shuffle - 25:08
8. F-Zero: Maximum Velocity - 24:12
9. Nintendo eShop - 23:55
10. Pokémon Yellow Version - 16:56

Vicces volt, hogy sikerült eljuttatni a Mario Kart 7-et az 1. helyre, ugyanis időhiány miatt nem sikerült annyira feltölteni a Nintendo 3DS-t, hogy sokat tudjak játszani útközben. A Nintendogs + Cats-ben a napi teendőimet mindenképp meg akartam csinálni (etetés, sétáltatás, versenyre küldés). De már ekkor pirosan villogott a Nintendo 3DS. A Mario Kart 7 meg 45:54-en állt. Na mondom, csak van még benne annyi, hogy be tudjam hozni a 6 perc különbséget. Épp, hogy sikerült. Time Trial-on mentem néhány pályán, amennyit tudtam, de hát megadta magát a 3DS-t.

De sikerült, és szeretném, ha minél magasabb játékidő lenne a Mario Kart 7-ben. Persze nemcsak céltalan játékról van szó, hanem minél inkább végigvinni 100%-ra a játékot. Hogyan?

• Mindegyik bajnokságot megcsinálni három csillagosra. 2011 decembere óta van meg a játék, és ezt azóta sem sikerült teljesíteni. Kisebb-nagyobb szünetekkel játszok a játékkal, de csak most sikerült a 150cc-t is megcsinálni három csillagos minősítésre, Mirror-ban is már csak 4 bajnokságban kell megcsinálni. Majdhogynem rekordernek kiálthatom ki magam, szerinte, világszinten is én csinálom meg leglassabban három csillagos minősítésre a játékot.
• Összegyűjteni 20.000 érmét. Vagy másképp, vagy 20.000 érme összegyűjtésével jelenik meg minden titok. Sokan feleslegesnek tartják az érméket, de én nagyon szeretem. Ők adnak értelmet annak, hogy ha nem sikerül teljes az általam kitűzött célt (például három csillagosra megcsinálni egy bajnokságot), akkor se hagyjam abba, mert az érmék attól függetlenül gyűlnek, és egyre közelebb vagyok a 20.000-hez. Úgyhogy hajrá érmék, ti vagytok a legjobbak.
• Minél több pontot összegyűjteni online meccseken. Itt nem feltétlen célom, hogy meglegyen a maximális VR pont, egyszerűen csak legyen meg a szintemnek megfelelő mennyiségű, és abban folyamatosan fejlődni. Én mondom, jó irányban haladok, és szeretem a játékot.

Aztán ott van a Nintendogs + Cats, amit egy ideje újrakezdtem, hogy ismét legyen értelme játszani, mert kedvem támadt hozzá. Ebben is vannak módok, hogyan lehet 100%-ra végigjátszani a játékot.

• Minden kutyával minden verseny Nintendogs kupáját megnyerni.
• Minden egyes tárgyból legalább egyet megvásárolni.
• Hat háziállattal rendezni, ezek tetszőlegesen kombinálhatók.
• A legdrágább szobát megvenni. A futurisztikus szoba a legdrágább, de én elégedett a Super Mariós szobával is, egy árkategóriával lejjebb van.

Jó irányba haladok ezzel, lassan meglesz minden. A hat háziállat megvan, a következő kombinációban:

• Yoshi, a hím Toy Uszkár kutya
• Link, a hím Dalmata kutya
• Milo, a hím Beagle kutya
• Berlioz, a hím sötét színű házimacska
• Toulouse, a hím, narancssárga színű házimacska
• Marie, a nőstény fehér színű házimacska

Ha nem lenne Marie, joggal lehetne szexistának nevezni. Nincs különbség a játékban hím és nőstény állatok között, mégis a hímeket preferálom inkább.

Vannak még játékok a 10-es listán túl, amiket szeretnék magasabb helyezésre juttatni, ezek az alábbiak.

11. Mario Kart: Super Circuit - 15:13
12. Pokémon Trading Card Game - 13:53
13. Super Mario Bros. 3 - 12:26
...
16. New Super Mario Bros. 2 - 10:40
17. Mario Kart DS - 10:27
...
19. New Super Mario Bros: 8:07
...
21. Super Mario Bros. 2 - 6:21
22. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - 6:16
23. Super Mario 3D Land - 6:05
...
29. Super Mario 64 DS - 5:35
...
31. Mario Golf - 4:50
...
33. The Legend of Zelda - 4:43
...
38. Super Mario Bros. Deluxe - 4:08
39. Mario Party DS - 3:45
40. Mario Golf: World Tour - 3:42
40. Dr. Mario - 3:42
...
44. Super Mario Bros. - 3:08
...
46. Sonic the Hedgehog - 2:54
47. Super Mario Land 2 - 2:23
48. Donkey Kong Country Returns 3D - 2:16
...
52. 3D Classics Kirby's Adventure - 1:44
53. Super Street Fighter IV 3D Edition - 1:40
54. Super Mario Land - 1:39
55. 3D Sonic the Hedgehog - 1:36
...
58. Yoshi's Island: Super Mario Advance 3 - 1:31
...
60. Super Mario Bros.: The Lost Levels - 1:19
...
64. Kirby's Dream Land - 1:15
...
66. Zelda II: The Adventure of Link 0:55
...
68. Mario Tennis Open - 0:47
...
70. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - 0:45
...
74. 3D Sonic The Hedgehog 2 - 0:35
75. Sonic the Hedgehog 2 - 0:33

És nem is nézem tovább. 141 játék van összesen, így is túl hosszú a lista... De ebből is látszik, hogy nálam még nagyon nem áldozott le a Nintendo 3DS-nek. Sőt! Legalább 4 évet adok neki, amíg rendszeresen fogom használni.

Super Mario Land
Underground Music

Tanaka Hirokazu (1989)

Miután leellenőriztem, hogy fent van YouTube-on mind a 25 zene, neki is kezdhetünk. Elsőként menjünk is vissza majdnem a kezdetekig. Nem sok 8 bites zene lesz ebben a 25-ös listában, de az a néhány, amelyik helyet kapott, megérteti velem, hogy miért van külön rajongói tábora a 8 bites zenének. Ilyen a Super Mario Land föld alatti zenéje. Már első hallásra megtetszett, utána már csak azt szerettem volna, hogy minél tovább tartsanak azok a pályák, ahol ez a zene szól. Azóta is jó érzés hallani. Kicsit közel-keleti jellegű a zene, akár egy Aladdin játék zenéje is lehetne. Ez a zene is megmutatja, hogy mekkora lehetőségek vannak 8 bitben, hiszen annak ellenére, hogy egyszerű a hangzása, azért ha olyan hangokat tesznek egymás mellé, melyek illeszkednek egymáshoz, harmonizálnak egymással, abból valami nagyon jó dolog sülhet ki. Hallgassátok csak:

Egy ideje egyedi főmenü témák tölthetők le Nintendo 3DS-re. Ezeket eleddig nem nagyon használtam ki, bár amikor találkozón láttam egy-két Mariósat vagy Pokémonosat, igencsak megihlettek, tetszettek nagyon. Csak egyet töltöttem le, a "Mario jumping" témát, azzal elvoltam, hogy van egy. De múlt héten letölthetők lettek Segás témák, és nagyon megtetszettek, amikor megláttam őket. Azonnal le is csaptam kettőre, a Master System-esre és a Mega Drive-osra. Van még mellette Game Gear-es, de mivel végképp semmi emlékem nincs a Sega kézikonzoljával kapcsolatosan, ezért az kimarad. De az első két Sega konzolról már írtam, amikor Sonic volt fókuszban, hogy akármennyire is Nintendós voltam, és Mario volt a minden, azért mindig nagy tisztelettel néztem a Sega gépeire. Úgy voltam velük, hogy nagyon jól megférnek a Nintendo konzoljai mellett, Mega Drive-ra is megvoltak az egyedi játékok, ahogy Super Nintendóra is. És ahogy néhány Sonic játékkal is, úgy ezzel is tisztelettel adózok a nagy konkurens cégnek. A Master System-es téma eléggé hangulatos, a konzolra megjelent játékzenékkel, felül a Master System az ismert négyzetrácsos háttérben, alul pedig Alex Kidd (ha jól tudom) hamburgert eszik. A Mega Drive-os már érdekesebb, az eléggé lehangoló zenével kezd, aztán beindul, de az alsó képen meg valami vonal megy, azt nem tudom hova kötni, olyan mély ismereteim nincsenek a Mega Drive kapcsán. De amikor beindítok egy játékot, és hallható a klasszikussá vált "SEGA" kórus, arra kicsit furcsa Nintendo játékot beindítani.

Van még három újabb, amiket nemrég szedtem le:

• Nintendogs + Cats: Toy Poodle and new Friends - Annak emlékére, hogy régen mennyire szerettem a játékot, és mennyit nevelgettem kutyákat és macskákat benne. A sétáló zene megy alatta, felső képernyőn a játék borítójának képe látható, alul pedig a játékban alapból megnyíló kutyafajok, és a macskák is helyet kaptak. Kicsit zavaró a rózsaszín háttér, bár alapvetően nekem nincs bajom a színnel, a virágminták teszik lányossá a hátteret. De inkább az dominál bennem, hogy mennyire szerettem a játékot, néha még most is előveszem.
• Pokémon Omega Ruby / Alpha Sapphire - Mega Groudon és Mega Kyorge - Az egyik Pokémon téma, ami nagyon megtetszett, és tényleg nagyon stílusos. Elsősorban a Ruby / Sapphire emlékére szedtem le, ezek a kedvenc Pokémon játékaim. Bár az újabb játékokban már nem vagyok otthon, és a feldolgozásokkal sem játszottam még, de a Pokémonok mega változatai így ránézésre már nem állnak olyan közel hozzám. Semmit nem tudok ezekről, de így ránézésre teljesen feleslegesnek tartom, gondolom azért van elsősorban kitalálva, mert már tényleg nem tudták máshogy színesíteni az új játékot. Amúgy inkább megállnék ott, hogy Charmander - Charmeleon - Charizard, Mega Charizard meg legyen azoknak, akik nagyon villogni akarnak vele. Ettől függetlenül nagyon szeretem a harmadik generációs játékpárost, és kipróbálnám a remake-eket is.
• The Legend of Zelda: Majora's Mask - Soha nem fogom elfelejteni, mennyi kellemes órát szereztek nekem a Zelda játékok. A Majora's Mask-kal speciel keveset játszottam, de azok nagyon jók voltak. És mindenképp szeretném megszerezni a 3DS-es remake-et, mert az Ocarina of Time-ot is nagyon szerettem (lehet nem szeretni?) és biztos nagyon igényesen néz ki a Majora's Mask is felújított változatban. A Song of Healing dalra nem emlékszem, de nagyon kellemes, ez szól.

Igen, manapság sokat 3DS-ezek, de főleg retro részlegen, elsődleges cél, hogy szórakozva növeljem a játszott órák számát. Végigjátszottam a Kirby's Dream Land-et, a Kirby's Dream Land 2-nek is lassan a végénél vagyok, Super Mario Land és Super Mario Land 2: 6 Golden Coins is nagyon jók voltak. Később bővebben írok róluk.

Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A '80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a "varázssajt" hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha "összetalálkozunk" a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a... Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy "csak" egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt... Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el... Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: "Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!..." Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy "És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!" ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten "összejártunk", szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L'art Pour L'art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

A tegnapi nap is esemenytelenseg miatt maradt ki. Csak Bromborough-ban voltunk vasarolni meg egy par dolgot. Huicong az utobbi idokben sok ruhat vesz maganak. Nagyon elkapta a brit fogyasztoi tarsadalom. :D De tenyleg, nehany eve csak unottan nezett szet, amikor vasarolni voltunk, mostanra o is nagyon rakapott a temara. Biztosan irtam mar arrol is, hogy Kinaban teljesen maskepp mennek a dolgok vasarlas teren, korantsincs ekkora valasztek, Xingbo a mai napig nem szeret vasarolni. Tegnap elegge idegesito volt Dominik, egesz nap be nem allt a szaja, es ezt nekem mar nehez volt elviselni. Szerencseje, hogy nem en vagyok az apja, biztosan szigoruan szoltam volna ra, egy parszor tenyleg eldurrantam gondolatban.

Ma ismet voltunk jogazni. Annak ellenere, hogy nem volt nagyon kedvem, megis mentem, mert Lorainne, a no, aki tobbszor jar at hozzank, mondtam neki, hogy nagyon elveztem az elozot (ami igaz is), es nem akartam, hogy azt higgye, hogy csak teszem a szepet, meg ugy voltam vele, hatha idokozben megjon a kedvem hozza. Hat sajnos nem. Egy idosebb no, es egy ferfi vezette most, mas gyakorlatokat mutattak be, es ezek most jobban kimeritettek fizikailag. Annyiszor kellett terpeszben allni minden oldalrol, hogy nagyon nehezen birtam. A masik, meg a vegen a lazito, relaxacios gyakorlatok nagyon el lettek huzva. Ha oszinte akarok lenni, mar nagyon vartam, hogy mikor vegzunk. Es meg utana sem mentunk haza, mert meg ittunk ott egy kavet, es a tobbiek meg jogas folyoiratbol elemeztek a gyakorlatokat. Jezusom, mar ez is sok volt nekem, hogy voltak kepesek meg utana is orakig beszelni rola? Ez mar maniakus rajongas nalam. :D Komolyra forditva a szot, nem ereztem most azt, hogy szuksegem van ra, es szivesen csinalnam, ennek ellenere kihoztam magambol a legtobbet.

Aztan delutan atsetaltam Liscard-ba, es vettem £15-os Nintendo eShop kartyat. Szerettem volna ilyet, mert Magyarorszagon nem lehet kapni, most mar van. :) Maga a kartya is jo emleknek. El is lett mind vasarolva:

• Super Mario Bros.: The Lost Levels (£4.49)
• Super Mario Land (£3.59)
• Wario Land: Super Mario Land 3 (£3.59)
• Game & Watch Gallery (£2.69)

£0.64 maradt. Elgondolkodtam azon, hogy lehet-e olyat, hogy ha akarok venni egy jatekot mondjuk £3.60-ert, akkor csak £2.96-tal kell feltolteni? Irtam mar rola biztosan, de nagyon szeretem az eShop-ban, hogy fel lehet pontosan annyi osszeggel is tolteni az eShop accountunkat, amennyibe kerul az adott jatek, amit le akarunk tolteni. Remelem, lehetseges. Egyebkent van meg £25-os, es £35-os eShop kartya is, bar az utobbi az ritka, nem is lattam mostansag. Pontokba is be lehet valtani Wiin, es DSi-n, akkor £15 eseteben 1700, mig £25 eseteben 2900 ponttal tolti fel, £35 eseteben nem tudom, de 4100-ra tippelek, ha 1200 a £10 kulonbsege.

A Super Mario Bros.: The Lost Levels-en total meglepodtem, hogy van, nem is tudtam rola. De tokre menoseg, nem is volt kerdes, hogy letoltsem-e. Itt az ido, hogy 3DS-en is megprobaljam vegigvinni. Lesz buli vele boven, nem egyszeru jatek. A Super Mario Land meg handheld alapmu a maga 12 palyajaval, rendkivul egyedi, es hangulatos Mario jatek, reg jatszottam vele, jo volt most elovenni. A Wario Land: Super Mario Land 3 nagyon erdekes jatek. Tetszik, de meg nem fogott meg annyira a hangulata. Meg soha nem jatszottam vele elotte. A Game & Watch Gallery az elso, Game Boyos verzio, a nagyon regi Game & Watch jatekokat tartalmazza. Nagyon aranyos gyujtemeny. Nem tudtam vele sokat jatszani, mert epp merult le a 3DS.

Lattam meg a GameStation-ben egy eredeti Wii U-s fejhallgatot, mely £20-rol volt leertekelve £6-ra. Nagyon szerettem volna, de nem mertem megvenni, mert feltem, hogy anyam kioszt, hogy mennyi mindent akarok meg magamnak? Aztan amikor mondtam neki, csak legyintett, hogy nyugodtan megvehettem volna, az jo dolog. Hat ez csodalatos, akkor majd holnap visszamegyek erte. Tenyleg nagyon jol nezett ki, es ha £20 az eredeti ara, akkor annak azert van hangzasa.

Most egyebkent egy kinai csalad van itt nalunk, veluk is csinaltunk olyan hussal toltott tesztat, mint nehany napja Lorainne-ekkel. A mostani jobban sikerult, jobban megfott a hus. Amugy csak a no kinai, a ferfi angol, voltunk naluk 3 eve karacsony alkalmabol egy kozos ebedre. Fuu, emlekszem toluk volt az a thai izesitesu savanyusag, mely rettenetesen budos volt. Amugy finomakat ettunk naluk akkor. Akkor meg 2 lanyuk volt, azota szuletett egy fiu is. Nagyon aranyos, de szegeny, olyan esetlen, ranezel, es nem latod eletkepesnek. Amikor a portorlovel kergette, es utogette a macskat, az erdekes volt. Egyebkent eljatszogatunk a Mario Kart Wiivel. Az meglepett, hogy a no 3 ev tavlatabol is emlekezett ram. Nekem egybol a tavaly szilveszteri kinai csalad jutott eszembe, de valami nem stimmelt volna akkor. Mint ahogy kiderult, hogy nem is ok azok. Rendes volt a no, erdekes, hogy a kinaiak nagyon jol beszelnek itt angolul, amikor az anyanyelvukon kell megszolalni, akkor nagyon tudjak mondani, azt hallani kell...

Tegnap olvastam arrol, hogy Liverpoolban mar 2% a felig azsiai, felig europai emberek aranya, ez nagyon magas ahhoz kepest, hogy liverpooliak "csak" 5%-a azsiai. Itt Angliaban valahogy... nem is az, hogy jobban beleillszkedtek a tarsadalomba, mint Pesten, de sokkal tobb helyen latni oket, hogy aktivan elnek, ugymond. Jobban ertheto lesz, ha ugy mondom, hogy nemreg esett csak le, hogy Budapesten lenyegeben csak 2 helyen latni azsiaiakat dolgozni: Kinai etteremben, es piacon, mig Angliaban szinte barhol latni oket, az egyik konzolboltban is dolgozik egy kinai srac. Elgondolkodtatott, hogy miert van ez igy Pesten, es csak a nagy idegengyuloletre tudom visszavezetni. Ez kulonben egy hatalmas ongol, mert azert az azsiaiak sokkal normalisabban viselkednek, es biztosan van olyan jo munkaero, mint a magyar, es folyton sirunk, hogy jaj, egyre kevesebb gyerek szuletik, ki fogja eltartani a nyugdijasokat. Angliaban pont ezert szeretik a bevandorlokat, mert ott tudjak, hogy szivesen dolgoznak (ekkora fizetesert, viccelsz?), es ok is adoznak. Nalunk is biztosan szivesen dolgoznanak.

"Zsuzsi! Szupibuli! Van-e rajtad tangabugyi?"

Most nem jut eszembe semmilyen alcím, ahogy eddig írtam, úgyhogy álljon itt Pempős Pista dala a MinDig TV reklámból. Szakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam. XD A karaokéban úgyis szupi a buli. Igen, most is döntő többségében a karaokéról fogok írni, és ha nem haragszotok, most is lesz itt-ott "szakmai értékelés". Rakjuk is be a hangulatkeltő zenét: Chihiro Yonekura: Tori no Uta.

Azért ez a dal, mert amikor a karaokésok próbáltak, akkor Amina és Tukeinon az eredeti verzióját énekelték, mely az AIR TV opening dala, és egész nap ez járt a fejemben. De ne szaladjunk ennyire előre. Most először vagyok VIP jeggyel, vittem a Nintendo 64-et. Az eredeti felállás az lett volna, hogy érte jönnek tegnap este kocsival, és viszik a TV-t is, de telefonált Zoloro, hogy csúsznak a szállítással, így nem érnek el hozzám. Viszont kap plusz TV-t, ezért elég lesz csak a 64-et vinnem. Így jobb is, mert így tudtam nézni a Forma 1 időmérőt szombat reggel. Még Koreában volt, az lett volna a poén, ha múlt héten lett volna a MondoCon, mert akkor Japánban volt. Tavaly pont akkor volt az őszi MondoCon, amikor kedvenc szigetországunkban száguldottak a Forma 1-es versenyzők. Kicsit lassacskán készülődtem, fázós is voltam, pedig a hőmérőm szerint 17°C van. Hozzá kell szoknom ehhez télen, ha nem akarok orbitálisan nagy fűtésszámlát. Viszont akkor most nem a 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval megyek conra, hanem 68-as busz, 151-es busz párosítással. Így gyorsabb, meg egyébként is meg akartam állni Kőbánya-alsónál, ugyanis a buszmegállóknál levő SPAR mögött van eldugva egy pékség, ami nagyon olcsón ad baromi finom péksütiket. Hat darab van egybecsomagolva (három édes, három sós), és az 300 forint. De tényleg olyanok, amiket a Fornettisnél 160-180 forintért vesztegetik, és az ízük... mennyei. Ajánlom mindenkinek! Csak kétszer is előfordult korábban, hogy ott akartam venni, de mindig zárva volt. Most nyitva volt, le is jegyeztem a nyitvatartási időt: H-P 6-17, Sz: 6.30-13 vasárnap zárva. El is sétáltam Kőbánya-felsőn át a Hungexpóig. A vasútállomáson futottam össze Leeával, jót beszélgettünk. A kettes kapunál mentem be, hogy átadjam a Nintendo 64-et, de nem engedtek be, mert nem volt karszalagom. Közben megjött bagszi, Truner, és a barátnője. Felhívtam Zolorót, hogy itt vagyok, segítsen, máris hozta az emberét, aki által bejutottam. Átadtam neki a gépet, én meg megpróbáltam keríteni valakit, aki segít bagsziéknak bejutni. A szervezőiben nem nagyon tűnt fel, hogy ott vagyok, és hogy mit szeretnék... Nekem kellett szólni, kiderült, hogy nem tudják kinyomtatni a VIP listát, mert nincs netkapcsolat. Távol álljon tőlem a rosszindulat, de nem lett volna egyszerűbb előző nap, otthon, biztos netközelben kinyomtatni? Megnéztem Zoliékat hogy haladnak a konzollal, kicsit benéztem a karaokéba, és nagyjából ennyi. Rossz volt ilyen hamar ott lenni, mert nem volt mit csinálni, így csak ültem, és néztem, hogy a többiek ténykednek, meg néha játszottam. Az aNiwaCon volt nekem az igazi, ott dolgoztam.

Azért eltelt az idő, és a sok próba után 11-kor elkezdődhetett a hagyományos karaoke. És én iratkoztam fel elsőnek. Méghozzá azért, mert bemelegíteni akartam, és úgy voltam, hogy szabadabban énekelhetek, ha nincsenek sokan. Nem mintha zavart volna a nagy közönség. Volt egy Scrapped Princess dal a próbán, ez megihletett az anime Little Wing dalára, az olyan menőség. JAM Project featuring Okui Masami, vicceltek? Kicsit érződött, hogy régen hallgattam a dalt, nálam ez a dal a nagy tavaszváró, március-április táján szoktam hallgatni, mert olyan kellemes hangulata van, szinte társ a nyíló virágok, és a rügyező fák mellett. Jó érzéssel jöttem le a színpadról, megint átestem egyfajta fejlődésen, azt gondolom. Bár ehhez kellett a tavasz MondoCon apróbb kudarca, hogy azt éreztem, hogy nem nagyon figyeltek engem. És most úgy voltam, hogy ha nem érdekel senkit, akkor le van ejtve a közönség, éneklek magamnak. És talán pont ettől, hogy levezettem ezt a feszültséget, ettől voltam jó, és most talán jobban bejött a közönségnek is az előadásom. Ez jó érzéssel töltött el.

Mindig van olyan karaoke esemény, amikor egy olyan dalt hallok, amit eddig soha nem hallottam, de akkor nagyon bejön, most is volt egy ilyen: Berserk: Forces. Egy lány énekelte, és a zene nekem baromira tetszett. És érdekes, hogy tényleg nem hallottam még soha, de a végére úgy énekeltem magamban a dalt, mintha betéve ismertem volna. Ez olyan, mint amikor két ember megismerkedik egymással, és már az első beszélgetésük olyan szintű, mintha gyerekkori barátok lennének. Zenében is van ilyen. Most ezt hallgatom, és iszonyatosan tetszik. Bár érdekes, hogy én rockos hangzásra emlékszem, de elektropop. Totál más a kettő. ^^' Örülök ennek a zenének. Az eredeti előadó Hirasawa Susumu, és ahogy elnéztem, régi motoros, 1954-ben született.

Gamer zenekvíz. Eleinte nem értettem (illetve azt hittem, hogy rosszul értelmezem) a szabályzatot, de csillagos ötös. Nagyon ötletes volt ez a felmutatós-kiesős rendszer. Ilyet kéne zenekvízben is. Kicsit időigényesebb, kevesebb dalrészlet férne bele, de szerintem élvezetesebb lenne, és az interaktivitása is dobna a hangulaton. A következő volt a lényeg: kis papírosokat kaptunk, ráírtuk a számokat 1-től 5-ig, és felhangzott a zenerészlet, a kfn-ben benne volt az öt lehetőség, és minden egyes zenerészlet után fel kellett mutatni az adott sorszámot, hogy tippünk szerint melyik hangzott el. Aki elhibázta, kiesett. Itt jött Janisch Ádám barátom, együtt játszottunk volna, de csak egyéniben lehetett nevezni. Még ami nagyon tetszett, hogy pont az idő rövidsége miatt megszavaztuk, hogy melyik kategória legyen. Amikor a tablet / telefon kategória volt, akkor felhangzott egy dal, ami nem tudtam hirtelen honnan van, de az előadót felismertem. Pont ettem, és teli szájjal felkiáltottam:

CHIHARA MINORI!!!

A retro főkategóriában csak két alkategóriának jutott hely időhiány miatt, de megszavaztuk, hogy legyen még a Game Boy. Taroltunk volna az Ádámmal, az első: Tetris, második: Super Mario Land, de a harmadik... valami számomra ismeretlen játék volt, így tippeltem, elhibáztam, kiestem. A negyedik felhangzása után szinte fizikai fájdalmat éreztem: Pokémon: Ruby & Sapphire főcímzene. Azt az érzést, amikor éreztem... azt át kellett érezni. Csak azért is felmutattam a sorszámot, legalább ennyiben tisztítsam a lelkiismeremen. És az ötödiken is felordítottam, annyira fájt, hogy nem játszhattam: The Legend of Zelda: Link's Awakening hyrule zene. Ezt nem élem túl. XD Jelzem itt vagyok, de tényleg nagy seb a Nintendo gamer szívemnek, hogy nem mutathattam fel pontért, hogy ezt én tudom! Úgyhogy nagyon jó volt mindig, egyedül egy negatívum sározza be a csillagos ötös szintet: Több kategóriánál a választási lehetőségek beolvadtak a háttérbe, így nem tudtuk rendesen kiolvasni. Ja, és volt mögöttem két srác, akik... annyira utálom az olyan embereket, akik mindenféle baromságokat jópofiznak, mert azt hiszik, hogy annyira viccesek, pedig nagyon nem! Pont, hogy idegesítőek. Jó, hogy Dani rájuk szólt, volt is hatása!

Ezután volt még hagyományos karaoke, ekkor énekeltem másodjára, és harmadjára. A második is jó volt: GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ Ezt a dalt már betéve ismerem, úgyhogy nem okozott nehézséget, de a harmadik... JAM Project: Hasta Mañana!! Egy kicsit a dalt is vádolom, hogy szó szerint felsültem vele, részletezem is, miről van szó. Ez azon kevés JAM dalok közé tartozik, ahol első hallásra nem viszik fel annyira magasra a hangjukat az énekesek, mint ahogy szokták. Ez egy kellemes, nyugis dal, szokatlan is tőlük, és én is így kezdtem el, halkan, nyugisan, de az első verse második felében Endoh Masaaki magasabbra viszi fel a hangját, amit én ki tudok adni, de hangosan (szerintem másképp nem is lehet). És belezavarodtam, hogy elveszett az a nyugalom, amivel elkezdtem énekelni, gondolatban elkezdtem rázni a ketrecet, hogy valaki szabadítson ki, mert nagyon gáz, amit csinálok! És ez a pánikroham teljesen átvette az uralmat felettem, és nem tudtam a refrén eggyel magasabb hangját kiénekelni, és annyira kínosan éreztem magam, hogy szabályosan izzadtam. A legdurvább meg az volt, hogy az instrumental utáni refrénnél meg kijött az a magas hang, de azért volt az rossz, mert nem éreztem, hogy összhangban vagyok a dal hangulatával. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy hatalmas, amit csinál JAM Project ének terén, minden elismermésem az övék, de néha feleslegesen másszák meg a csillagos eget. De én is hülye vagyok, mert nem gyakoroltam előtte csak felületesen, és ha komolyabban rámentem volna, akkor láttam volna ezt, és tudtam volna kezelni, vagy letenni róla. A magas hang problematikájára visszatérek még.

Épp Tukival beszélgettem, amikor jött egy srác: Death Note: What's Up People?!-t énekelt. Csak legyintettem, hogy biztosan olyan lesz, mint a többi, majd befogott füllel végigszenvedem, de... Pont azért volt rossz, mert a pasas kibaszott jól énekelte, MINT AZ EREDETI! Tukival csak lestünk, látni kellett volna a srácot, vérvörös volt az arca, és kidagadtak az erei, és még most is borsózik a hátam, ahogy rágondolok. Viszont pont azt mondtam Tukinak, hogy azért volt nekem rossz, mert tényleg annyira, de annyira jó volt, az egész közönség szinte egy emberként tombolt, mert tőlem nagyon távol áll ez a zenei stílus, és tisztára átereztem azt az érzést, hogy az együttes keményen szidja az emberiséget, mert ennyire hülye. És ez nagyon nem kompatibilis az én gondolkodásommal. Jó, nem azt mondom, hogy nem gondolom néha az embereket dilettánsnak, amit látok, meg ahogy néha egyesek megnyilvánulnak az interneten, de nem az az alapgondolatom, hogy drága emberek: tegyetek meg egy szívességet, és csináljátok fel a nőágú felmenőiteket! Ez nagyon sarkított, de a dal lényében erről szól, mindez őrült metál stílusban. Itt nagyon átjött ez az érzés, és nekem ezért volt rossz. Mindazonáltal maximálisra értékelném.

17.30-kor volt a japán zenei videoklip-összeállítás, ezzel együtt tennék én is kitérőt. A konzolnál boldogság a részemről, mert mindig láttam embereket a Mario Kart 64-nél. Nagyon helyes, látom a Nintendo iránti tisztelet megvan. ^^ A másik retro a már-már szokásosnak mondható Sonic the Hedgehog 2 Mega Drive-ra. Még a karaoke teremben futottam össze Fantosszal és Gáborral, majd a JAM Project-es énekem után lementünk a konzolrészlegbe. Fantos Sonicozott, én néztem, Gábor is maradt egy kicsit, utána elbúcsúzott. Fantos random játékkal majdnem végigvitte a Sonicot, nem sok hiányzott. Aztán átmentünk Mario Kartozni. Majd 18.30-kor vissza akartam menni a karaoke terembe, mert a programkiírás szerint addig tartott, de az lett 19.30, és még erre is ráhúzva vagy negyed óra, úgyhogy az Adarnások körében happiness. Néha ránéztem a MAT pultra, bagszival csevegtünk, hogy épp kivel StreetPassoltunk, valamint dél körül épp nem volt senki a Go asztalnál, Tuki is ott volt, rávett, hogy tanuljak meg játszani. De nem ő tanított, hanem egy aranyos lány, az ellenfelem egy kezdő srác volt, aki ismerte már a szabályokat, de annyira még nem tudott játszani. Kezdték magyarázni a szabályokat, hellyel-közzel érthető. Nem vagyok nagy stratéga, úgyhogy spontán játszottam, jelzem: rossz módszer. Laposra lettem verve egy kezdő ellen. Viszont tetszett a játék, elképzelhető, hogy komolyabban is bevetem magam, mondjuk a Hikaru no Go animével is. A lány, aki mondta a szabályokat, először azt akarta, hogy Tuki legyen az ellenfelem, mondja, hogy inkább nem, mert nem adja olcsón a győzelmet. Én is pont ilyen vagyok a Mario játékokban: Boldogan magyarázom a szabályokat, irányítást, sőt, egy-két trükköt is megosztok, de élesben akármennyire is kezdő vagy, már neked kell boldogulni, én nem engedlek nyerni. Pont ekkortájt találkoztam volna Csibivel, hogy visszaadja nekem a Super Mario 3D Land-et, de elragadott a játék, meg már csak félóránként mentek a buszok, úgyhogy végül nem mentem, és nem szóltam, ne haragudj meg rám, sajnálom. :(

19.45 után kezdődött a Late Night Karaoke. Azt értem, hogy a hangulat miatt kapcsoljuk le a villanyokat, DE AKKOR NEM LÁTNI A SZÁMLISTÁT!!! T_T Utána rájöttem, hogy tök poén a telefon fényével fürkészni a számokat. Még utoljára a Slayers: Going History-t akartam énekelni, hátha enyhíti az előző dal kudarcát. Felhívtam Tukit is, úgysem nagyon énekeltem még duettben, itt a lehetőség. És jó buli volt. Gyorsan kiosztottuk, hogy ki melyiket énekli, és nyomtuk. Örültem a végére. Meg a közös dal, a Naruto: GO!!! Nem csoda, hogy Daninak hiánya volt. :D Tehát magas hang: Ebben a dalban kijön. Miért sokkal könnyebb? Mert ez a dal erőteljes, szinte adja magát, hogy itt magasan kell énekelni, és ráállnak a hangszálaim, és itt megy. Még egy plusz öröm-boldogság faktor. De érdekes, hogy van a One Piece: Mirai Koukai dal, amit viszont sokat próbálgattam, és abban nehezebb kiénekelni a magas hangokat, mert hirtelen vált. Ha el akarnám bagatellizálni, azt mondanám, hogy mintha az egyik srác észrevenné, hogy rossz helyen járnak, és átszól a társának, hogy te, nem vagyunk mi rossz helyen? És hirtelen felrepülnek a csillagos égig. Én is repültem a boldogságtól, miközben próbálgattam. De a buli nagy volt a Late Night karaokén, sokan jót, bulisat énekeltek, még egy Oroszlánkirály is belefért. Én még nagyon örültem a Hungária: Csókkirálynak, szeretem azt a dalt. Ilyenkor már lehet nem japán dalokat is énekelni. Én végigénekeltem, jöttek itt is a nagy hangok. Ez is bulizós szám, és adja magát.

Hamar eljött a 21.30, amikor mennünk kellett. Egyedül indultam el, de az egyik kezdő karaokés lány (aki a csókkirályt énekelte) észrevett, és együtt mentünk. Jókat beszélgettünk, tök aranyos volt. De nyugi, semmi komoly, hiszen 11 évvel fiatalabb. ^^' Ő a villamoshoz ment, én a metró előtt elugrottam a Fogarasi Tesco extrába, vásárolni holnapra kaját. Sajnos még mindig nincsenek olcsón Nintendo DS játékok. Aztán hazajöttem, és most írok. Már lassan hajnali 2 óra van, nem fogok aludni. :D Holnap (vagyis még ma. -_-) találkozunk.

Ugyan csak szombaton lesz a születésnapom, de összeválogattam magamnak egy kisebb-nagyobb csomagot:

A két Nintendós újságot tegnap kaptam anyámtól. Most is tele van érdekes és jó cikkekkel, viszont meglep, hogy a Nintendo Gamer-hez nem járt ajándék, pedig azt agyon szokták nyomni apróságokkal. Ennek köszönhetően 49p-vel csökkent az ára, most már £4.50. Az Official nintendo Magazine mellé egy poszterfüzet járt, 8 poszter van benne, ebből természetesen csak 4 használható fel egyszerre.

A Macskarisztokraták DVD-t az Europark Saturnban vettem 1.699 forintért. Mivel gyerekkorom nagy kedvence, ezért megért annyit. Egyszer láttam tavaly a rajzfilmet, de előtte utoljára szerintem csak 1996-ban. Érdekes is ennyi év után újranézni. Ugyanannyira szeretem, de több dolgot vettem észre. Például akkoriban a rajzolási stílus egyáltalán nem tűnt fel, de most totál meglep, hogy nem újították fel digitálisan, amikor 1993-ban kiadták videokazettán, mint a 101 Kiskutyát később, amikor megjelent újra. És érdekes, hogy pont a régi verziót láttam nemrég a 101 kiskutyából, az 1961-eset. A Macskarisztokraták 1970-es, de totál ugyanaz a rajzstílus, még kevés benne a számítógépes munka. És az a helyzet, hogy így DVD-n nem mutat annyira szépen. Szerintem ráfért volna egy ráncfelvarrás, digitálisan teljesen felújítani a rajzot, én örültem volna. Az Aladdin is nagyon szép így felújítva. Utánanéztem annak is, hogy ment-e 1971 környékén a magyar mozikban, de erről nem látok információt, így élek a gyanúperrel, hogy mi, magyarok, csak videokazettán láthattuk először, ugyanis arról sem olvastam, hogy esetleg a '90-es évek elején ment-e a mozikban. Hát így nem csoda, hogy nem sokan emlékeznek rá. Azt azért el kell ismerjem, hogy a macskák iránti végtelen rajongásomnak köszönhetően szerettem meg ennyire a rajzfilmet, és ha akkoriban nem láttam legalább 20×, akkor egyszer sem. Már akkoriban is nagyon szerettem Kassai Ilona hangját (A Madam-é). A rajzstílus mellett még magán a külsőségeken is elcsodálkoztam. Ugyanis akkoriban annak ellenére, hogy elég korán képbe kerültem az évszámok terén, nem sokat mondott nekem az, hogy 1910-ben játszódik a történet. Most meg teljesen rácsodálkoztam az utcákra, mennyire más hangulatuk volt, és a villára, hogy nézett ki, amiben a macskák laktak. Egyébként nekem a kismacskák közül mindig is Berlioz volt a személyes kedvenc, mostani fejjel is ő a legszimpatikusabb. Az Arpeggiónak is most néztem utána, hogy mi az. Ami még meglepett, hogy Thomas O'Pamacska kóbor barátai egy-egy országról vannak elnevezve. És volt egy macska, amelyik iszonyúan csúnyán nézett ki, nagyon utáltam ránézni, most meg nevetek magamon, mert ő volt a kínai macska. Nem Kínából származó macskát kell elképzelni, hanem egy kicsi, ferde szeműt, egyébként sziámi-féleség. Nos, igen, töredelmesen be kell, hogy valljam, hogy koránt sem voltam egész életemben ennyire ázsia-barát, mint most. Hát régen, amikor én is nézegettem a híradót, és amikor Kína, vagy Japán volt, akkor mindig eltakartam a szemem, mert nem értettem, hogy miért olyan csúnya, kicsi azoknak az embereknek a szeme, és hogy miért olyan nyomott az arcuk, és miért lelapult a hajuk. Persze, nem kellett sok, hogy megbarátkozzak a külsejükkel, most meg... Oda vágyok, hát ne vicceljetek. Az már csak hab a tortán, akkor volt sikeres a Jó reggelt Vietnam című film, és én akkoriban azt hittem, hogy Vietnam valahol Közel-Keleten van, Irán környékén. Csak amikor később komolyan nézegettem a térképeket, és az Ázsia térképnél szembesültem, hogy hol is van valójában. A Macskarisztokratákra visszatérve, az is most tűnt fel, hogy George VénKujon hangja Kenderesi Tibor volt. Igen, a közkedvelt Dagobert bácsi, és Zseniális teknős hang, sajnos nemrég távozott el közülünk. :( Szóval most is nagyon jó volt nézni a rajzfilmet, nem bántam meg, hogy megvettem a DVD-t. Ha realista lennék, igazat adnék azoknak, akik azt sérelmeznék, hogy nincsenek benne akkora dramaturgiai hatások, mint például az Aladdinban, vagy az Oroszlánkirályban, ennek fényében érthető, hogy nem lett annyira sikeres, viszont az mégis furcsa, hogy kb. 20 éve úgy kiadták videokazettán, hogy nem ment előtte moziban.

Tegnap találkoztam Kumitével, vásároltam nála is. Először csak a Game Boy Coloros Wario Land II, és a Game Boy Advance-es Donkey Kong Country 3-ban egyeztünk meg, aztán meglepetésképp elhozta nekem a Super Mario Land dobozát. Én rááldoztam az 1000 forintot, ez akkora ritkaság, és kincs, hogy az első kiadása a doboznak, nem a piros keretes, valami Nintendo Choice-os (már akkoriban is megjelölték az 1 millió+ eladású játékokat, és új köntösben jelentek meg), úgyhogy jöhetett. A két játék meg kellemes, a Donkey Kong Country 3-at, tegnap este, amikor kipróbáltam, szabályosan kerestem, hogy merre ell egyáltalán elkezdeni. O_O Nem esett le, hogy a hajóval kell menni, és hogy egyáltalán csak hajóval lehet elérni az első világot. Nekem már most gameplay videó kellett, mi lesz majd később? O_O Az mindenképp könnyebbség, hogy bárhol, bármikor lehet menteni, de mintha a játék egyébként is könnyebb lenne. A Wario Land II-t épp, csak elkezdtem, nekem egy kicsit furcsának tűnt. Lehet, hogy én várok túl sokat Wariótól, mert ő ugye az a végtelenül vicces, bolondos karakter, akit sokan szeretünk, az elején még nem nagyon akart kialakulni. Hátha később.

Ma voltam a Play Maniában, ugyanis volt 3 SNES kazetta, amit kinéztem magamnak korábban, ma ebből kettőre szert tettem: Oroszlánkirály és a Dzsungel Könyve. Még a Street Fighter 2-t néztem ki magamnak, de már elvitték, viszont a Hupikék Törpikék is jó játék, ezért megvettem. Az Oroszlánkirály felirata bár német, de maga a játék angol, ezt ott nem tudták, ezért 1.500 forintért adták, míg a másik kettő 2.500 forint volt, mert azok angolok. A három együtt, bár 6.500 volt, de odaadták 6.000 forintért. Mivel az Oroszlánkirályt - ahogy korábban írtam - már a Virgin csinálta SNES-re is, ezért mindenben megegyezik a PC verzióval. Sokat játszottam azzal suliban, és nem emlékszem arra, hogy valaha is túl tudtam jutni a 2. pályán, most sem ment. Az a rész, amikor Szimba mindenféle állatok között futkos a rajzfilmben. Ez az, amikor dobálnak minket a majmok, a zsiráfok fején járunk orrszarvú felkap minket, és struccon utazunk. És a struccos résznél nem tudtam soha továbbjutni, és most is sokszor meghaltam ott, ahol kétszer kellett ugrani. A kivitelezése világos, de nem értettem, hogy Szimba mibe akad be, ami a halálát okozza. Muszáj voltam erről is videót. Ja, hogy később kell ugrani. De utána sem jutottam sokáig, mert most meg azon vagyok fennakadva, hogy miért nem fogja meg a vizilovak farkát? Ott is meghaltam vagy 20×. A játékban egyébként kétszer lehet újrakezdeni, és egyszer 9 élet áll rendelkezésre. Az oroszlán is macska... De nagyon aranyos játék, élmény játszani vele. A Dzsungel Könyvét soha nem láttam, de érdekel. Így a játék nem is volt akkora hatással rám, aranyos ugrálós, el lehet játszogatni vele. Kicsit sötét a kép, és nehéz látni, hogy mi hol van. A Hupikék Törpikékkel játszottam régen, az tetszett nekem. Most is jó játék, bár az első pálya elég érdekes, hogy a törpék az ellenfelek, de az utána levő erdő már sokkal érdekesebb. Majd ezt is végigjátszom.

Úgyhogy most ennyi, de még nincs vége, remélem, hogy a MondoConon találok The Legend of Zelda: Ocarina of Time part 2 mangát. És a jegyet is megvettem magamnak a SakuraZakában. Van még nekik jónéhány, úgyhogy aki még szeretné megvenni, egyáltalán nincs lemaradva.