Valamivel éberebb MondoCon 2011. tavasz - vasárnap

2011. május 15. 20:28 - supermario4ever

Végülis 4 órás alvás után 3.45-kor úgy ébredtem, mint aki kialudta magát. Az előkészületek nagyját megírtam a szombati postban (mivel vasárnap reggel írtam), reggeli után 9-kor indultam el, 10 után nem sokkal értem oda. A kettes metró után, ahogy jöttem a Hungexpo felé, összefutottam Mystrával, együtt jöttünk. Érdeklődtem a Late Night karaoke felől, elmondása szerint sokkal jobb volt most, mint előzőleg, megvolt a hangulat. Ahogy megérkeztünk, kisvártatva feliratkoztam. A második férfidal: Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Hirtelen jött az ötlet, ezt a számot szeretem, hajnalban blogírás mellett megnéztem egy néhányszor a kfn-t, hogy ha nem is tanulom meg a szöveget, de legalább tudjam mihez kötni, hogy várhatóan mikor jön az adott sor. És nagyon sokszor meghallgattam a dalt. Azt tudtam, hogy a refrén végén levő magas hang az nálam nagyon a határon lesz, de azért akartam bevállalni, hogy kipróbáljam magam, hogy tudjam, jelen pillanatban mire vagyok képes, meddig tudok elmenni. Nagyon izgultam, és ez szerintem hallatszott is, egy helyen tudtam csak kiénekelni azt a legmagasabb hangot, de ott sem végig. De visszajelzések szerint ez nagyon jó volt, mindenképp ezen az úton kell tovább menni. Igazából szerintem az, hogy előadást tudjak kreálni, meg szemkontaktust tartani a közönséggel, az szerintem csak úgy megy, ha magabiztosan tudom a szöveget, és azt, hogy amit ki kell énekelni, azt ki tudom énekelni. Emellett átérzem a dal hangulatát, és mondanivalóját, és át tudom adni. Emellett eljött bagszi is, kinek jelenléte annyira meglepett, hogy nem bírtam visszafogni magam, és majdnem elkiabáltam magam (talán el is), hogy te itt? De örültem neki. Elmentünk szétnézni az árusok között, majd együtt mentünk a Burger Kingbe enni. Visszatérve arra számítottam, hogy Animax Musix vetítés lesz, de nem hoztak semmilyen DVD-t, úgyhogy ment tovább a hagyományos karaoke. Egészen a 14 órai zenekvízig. Ez jó volt, Lam'O-val és Dakival voltunk egy csapatban. De ideális csapatot alkottunk: Laci aludt, én a dalok többségét nem ismertem fel, úgyhogy hátul meghúztam magam, Daki meg tippelt, bár azért mi is hozzászóltunk, ha tudtunk valami. Na de én hogy! :D Character song-nál, amikor megszólal a Ranma 1/2, megint elkiabálom magam, hogy Ranma 1/2, és szabályosan előrerobbantam Dakihoz, hogy írja, hogy férfi meg női Ranma. Persze aztán a számhoz kaptam. Hát Kos csillagjegyű vagyok, nem tehetek arról, hogy ennyire lobbanékony vagyok. :D Daki nem értette, hogy mi az a férfi meg női Ranma. Elmeséltem neki hellyel-közzel az anime történetét, hogy Ranma az apjával Kínában egy elátkozott patakba estek, az apja pandává változott, míg Ranma nő lett. És ha leöntik hideg vízzel, akor nővé változik, ha pedig meleg vízzel, aki férfi lesz. Nézett is rendesen. És hogy az a dal poénja, hogy azért szól a "vízöntés" (találjon erre jobb szót valaki), hangja, mert változik a neme, és Yamagushi Kappei és Hayashibara Megumi annyira jól összedolgoztak, nagyon jól megcsinálták ezt a dalt. Igazság szerint nem tudom, hogy miről szól a szöveg, de a címből (Love Letter from China) azt tippelem, hogy igazából ez irónia valahol "átkozza" Kínát, hogy onnan szerezte ezt az ún. nemváltoztató "képességet". Miután elkiabáltam magam, és észhez kaptam, egy pillanatra ránéztem Tukira, láttam, hogy kínjában nevet, hogy istenem, mit csinálok itt. :D Két dal volt még, aminek örültem, mind a kettő a Jpop kategóriában, az egyik angela: Tsunaga Room (Tuki, imádlak, hogy betetted. :D), a másik meg FripSide: only my railgun. Ekkor már ugyan nem kiabáltam, de ugyanúgy már-már szabályosan előrerobbantam (Daki mögött ültem), hogy ezt tudom! És halkan mondtam, hogy mi ez. Az angela mellé odaírtam a kislemez címét, és annak megjelenési dátumát is. A FripSide dalt meg Shimokawa Mikuni-tól ismerem. Ő tavaly kiadott egy cover albumot, és rajta volt az only my railgun. Nagyon szeretem az ő verzióját, innen ismerem. Még szerencse, hogy utánanéztem, hogy ki az eredeti előadó, mert most biztos, hogy megőrültem volna, ha most nem tudom. A zenekvízről annyi lenne a véleményem, hogy nagyon nehéz volt. Kajiura Yuki nagyon jó ötlet volt, mert ő Japán egyik legjobb (ha nem a legjobb) zeneszerzője, és nagyon sok jó zenét szerzett, de az a baj, hogy aki csak annyira ismeri, mint pl. én, hogy Pandora Hearts opening, meg OST, valamint tudom, hogy mely animéknek írt zenét, annak talán sokat nem mond a zenék nagyrésze, de ez még mindig a jobbik eset, mi van azokkal, akik nem ismerik Kajiura Yukit? Nekik egyrészt üzenem, hogy ez nagy szégyen, másrészt meg ők tényleg, ha tippelnek, akkor az, de egyébként kifulladtak. Ayumi Hamasaki, meg ahogy megtudtam, hogy ő lesz, valahogy sejtettem, hogy ez Neelának szól, de hasonló a probléma vele is, mint Kajiura Yuki-val, de kicsit más jellegű. Nekem az a személyes problémám a nem japánok japán zenéhez viszonyulásával, hogy ugye a legtöbbjük csak egy-egy animéből ismer dal egy adott előadótól, és igazából megmondom őszintén, nem értem, hogy miért van az, hogy ha egy dal nagyon tetszik, akkor nem néznek komolyabban utána. Például annak, hogy ki az előadója, mert bennem az van, hogy ha valakinek van egy nagyon jó dala, ami megfog, akkor azt gondolom róla, hogy biztosan a többi dala is hasonlóan jó lehet, és elkezdem kutatni a dalait. Így lettem én Okui Masami rajongó. De mivel Ayumi volt az utolsó, ezért sokan beadták a lapot, hogy végeztek. Dakiék is átadták nekem a lapot, hogy én ismerem Ayumit, ez az én asztalom. Örülnék, ha úgy lenne, de azért én csak egy néhány dalát ismerem. Legalábbis ahhoz képest néhány, hogy sok millió szerzeménye van. De csalódásomra egy olyan sem (max. egy) hangzott el, amit ismerek. Kicsit korábban jött meg bagszi, de Ayumi résznél, bagszi, és Lam'O azon röhögtek, hogy milyen címek már az, hogy: A, H, M, &. Ez négy különböző dal címe. Nos igen, meg kell hallgatni a dalokat, hogy értsük ezeket a címeket. Tehát ezért volt nehéz a zenekvíz, meg a character song. Igazából ezzel a részleggel az a gond, hogy ezek a dalok többségében tényleg csak CD-n jelentek meg, az animében nem hangzottak el, és nem tudom, hányan hallgatnak OST CD-ket... De a kategóriák sokszínűsége mindenképp előny. :) Ahogy szétnéztem, abban biztos vagyok, hogy Leeáék nyertek, de amekkora passzivitás volt a versenyzők között, szerintem esélyesek vagyunk a második helyre! :o

De ezután indultunk haza bagszival. Hogy miről beszélgettünk, na az is megérdemelne egy külön blogpostot, de egyelőre ennyi. Ezúton is köszönöm Tukiéknak a fantasztikus szervezést, és a nagyon jó versenyt, a többieknek meg a hangulatot. Nagyon jól éreztem magam. :) Csak ne legyen az utolsó MondoConom...

Szólj hozzá!

Ayumi Hamasaki

2010. december 10. 11:11 - supermario4ever

Nem vagyok nagy rajongója az énekesnőnek, épp, csak annyit tudok róla, hogy ő az idolok idolja Japánban, az az albuma nem is album, mely milliós eladás alatt van (volt), mégis van egy pár dala, ami nagyon tetszik.

A vietnami lány, aki Németországban él, Vychan, aki Megumi Hayashibara mellett Ayumi Hamasakit is nagyon szereti, az ő hatására kezdtem el még anno a GUILTY albumot hallgatni, és megtetszett ez az album. A kedvencem erről a (don't) Leave me alone. Tegnap (hosszabb idő után) meghallgattam a legújabb albumát, a Rock 'n' Roll Circust, és a Don't look back dala annyira bejön nekem, hogy nem bírom megunni. Nem tudom, mi ihlette az ezeregy éjszaka meséit, és az arab hangulatvilágot a dalban, de nagyon jól meg lett csinálva. :D

Meg Ayumi sokat sejtető hangja is nagyon tetszik. De, mint sokan mások szerintem, én is az Inuyashából ismertem meg. A mai napig azt gondolom, hogy az övé a legjobb ending az animében. Ekkor, 4 éve váltak kedvenceimmé olyan dalai, mint az M, vagy a Free and Easy. Aztán annyira nem hallgattam őt. Idén azért töltögettem le a mindig aktuális kislemezit, mert kíváncsi voltam, hogy lesz-e olyan dala, mely jobban megtetszik, hát sajnos eddig mindegyik parlagon maradt. Az tetszik, hogy a 50. kislemeze az "L" címet kapta (Egy kicsit elsiette az "M" kislemez megjelenését akkor, nem?). Ezen a Last Angel, ami jó.

Csak ennyit akartam közölni, hogy van egy nagyon jó dala. ^^

Szólj hozzá!
Címkék: Ayumi Hamasaki

Év végi összegzés

2009. december 31. 23:24 - supermario4ever

Hát ismét véget ért egy év. Én mindig azt mondom, hogy nincs elvesztegetett év, mindegyik év sok tanulsággal szolgál, mellyel még bölcsebbek lehetünk, és a következő évben talán kevesebb hibát követünk el.

Én minden egyes évet alapvetően jónak tartok, az idei, 2009-es az animeconos karaoke miatt kifejezetten jó volt. Már az első animeconomon, a 2006. őszin is néző voltam a karaokén, elemezgettem magamban, hogy ki milyen, de úgy isten igazából csak most a 2009. nyári animeconon énekeltem először.  Jó érzés volt kiállni közönség elé, most már tudom a hibáimat, jövőre csak jobb lehetek. A BigN egy újabb viharos évet zárt, bár az év végére rendeződtek viszonylag a dolgok, de nem egyszer volt kilátásban, hogy én magam hagyom ott a csapatot. Annyira végülis nincsenek rossz dolgok, csak már egyes vitás, és negatív kapcsolatok kezdenek elharapózni, és néha azt éreztem már, hogy elég volt, én innen kilépek. De végül is itt maradtam, majd látjuk jövőre mi lesz, de egyre inkább vannak más jellegű terveim.

Ami öröm számomra, hogy 8 kilóval lettem könnyebb az év során, köszönhetően elsősorban a januári fogyókúrának, valamint, hogy év közben is leadtam egy pár kilót. Már csak 17 kg-t kell leadni az ideális testsúlyhoz, de ha még 8 kilót leadok, akkor nagyon boldog leszek, mert akkor már 69 kg leszek.

Videojáték... Hát egy kicsit hanyagoltam. Sajnálom, hogy annyira elpártoltam a Zelda játékoktól, de ki kell mondjam, hogy a Brawl volt a bűnös. Ugyanis a karakterek arra ösztökélnek, hogy újabb, és újabb Nintendo játék sorozatot próbáljak ki. Illetve egy nem Nintendós is, mert év elején volt a Sonic, majd utána Pikmin, most a Metroid Prime 3, de hogy legyen a nagyon nem Brawlos cím, befigyelt a Naruto is. Meg kell, hogy mondjam, hogy azért örülök neki, mert így tágul a videojáték-látásom. Új játékokat ismerek meg, és ezek formálják a gondolataimat a videojátékokról. Viszont annyira nem vettem játékot. A GC-s Pikmin, ami emlékezetes, meg most amiket vettem. De annyira sokat nem is játszottam.

Ezért is született kevés blogpost idén. >.< Mindenki mondogatta, hogy folytassam, mert jót írok, de ha egyszer nincs miről... Na mindegy, remélem, hogy jövőre több mindenről tudok írni. Miért is ne, hiszen biztos, hogy be fogom szerezni a Zelda Spirit Trackset, a New Super Mario Bros. Wiit, emellett a 2010-es év egyik legnagyobb megjelenése a Super Mario Galaxy 2. Az angol Nintendo Official Magazine is megírta, hogy 2010 nagyon ütős év lesz, elég csak a SMG2 mellett a Metroid: Other M-re, valamint a Golden Sun DS-re gondolni. Szerintem jövőre a Wiis Zeldát semmiképp ne várjuk, hisz még most is alig tudni róla valamit, és nem hinném, hogy csak úgy egyik napról a másikra jönnek az infózáporok, és már itt is a megjelenés. Szerintem legalább 2011.

És most egy hatalmas zenei áttekintés. Ugyanis idén regisztráltam a last.fm oldalára, ami nagyon tetszik. Aki nem ismerné az oldalt, az a lényege, hogy a gépünkön hallgatott zenét rögzíti az oldal a profilunkba, és statisztikát készít belőle. Én május 28-án regeltem be, de ezalatt a 7 hónap alatt több, mint 10000 számot hallgattam meg, ebbe beletartoznak az ismétlések is természetesen. Ebből szeretnék egy részletes 2009-es listát csinálni, 4 kategóriára bontva: Énekes/előadó, album, kislemez, dalok. Ezekből lenne egy komplex lista, hogy melyeket hallgattam idén a legtöbbször. Az énekes, album, kislemez top 10 lesz, míg a dalok listája pedig top 100.

Top 10 Énekes/előadó

  1. Masami Okui
  2. Megumi Hayashibara
  3. Zorán
  4. Skorpió
  5. LGT
  6. Masami Okui feat. May'n
  7. Chihiro Yonekura
  8. Tomoe Ohmi
  9. Metro
  10. Karácsony János

Top 10 album

  1. Masami Okui - Self Satisfaction
  2. Masami Okui - crossroad
  3. Megumi Hayashibara - SpHERE
  4. Masami Okui - God Speed
  5. Masami Okui - Dragonfly
  6. Karácsony János - Az időn túl
  7. Megumi Hayashibara - Enfleuage
  8. Megumi Hayashibara - Iravati
  9. Masami Okui - ReBirth
  10. Megumi Hayashibara - Fuwari

Top 10 kislemez

  1. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  2. Megumi Hayashibara and Masami Okui - Get along
  3. Megumi Hayashibara - Going History
  4. Masami Okui - naked mind
  5. Tomoe Ohmi - Beloved
  6. Megumi Hayashibara - Proof of Myself
  7. Chihiro Yonekura - WILL
  8. Masami Okui - labyrinth
  9. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  10. r.o.r/s - Tattoo Kiss

Top 100 dal

  1. Chihiro Yonekura - WILL
  2. Masami Okui - TO DIE FOR ×××
  3. Masami Okui - wild cat
  4. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  5. Chihiro Yonekura - Arashi no Naka de Kagayaite
  6. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  7. Masami Okui - Sore wa Totsuzen Yatte Kuru
  8. Masami Okui - TO DIE FOR ××× (Instrumental)
  9. Masami Okui - NECESSARY
  10. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL (Instrumental)
  11. Megumi Hayashibara - Fuwari
  12. Minori Chihara - Rinbu-revolution
  13. Masami Okui - be free
  14. Megumi Hayashibara - MELODY
  15. Tohoshinki - Share the World
  16. Masami Okui - bird
  17. Megumi Hayashibara - Nakeba ii No
  18. Megumi Hayashibara - My dear
  19. Megumi Hayashibara - ROCK de Ikou
  20. Suara - Watashi Dake Mitsumete
  21. Masami Okui - Divine love
  22. YUI - LIFE
  23. Megumi Hayashibara - be Natural
  24. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi (OFF VOCAL VERSION)
  25. Masami Okui - naked mind (OFF VOCAL VERSION)
  26. Masami Okui - Toki ni Ai wa (Backing Track)
  27. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA! (OFF VOCAL VERSION)
  28. Masami Okui - STRATEGY
  29. Masami Okui - KAKERA
  30. Megumi Hayashibara - Thirty
  31. Megumi Hayashibara - Lively Motion
  32. Megumi Hayashibara - Reflection
  33. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along
  34. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA!
  35. Masami Okui - It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (Off Vocal Version)
  36. Megumi Hayashibara - Kimi wa Mahou wo Shinjiru Kai?
  37. Masami Okui - HAPPY PLACE
  38. Luca Yumi - truth
  39. Megumi Hayashibara - Fine colorday
  40. Chihiro Yonekura - HAPPY PLACE
  41. Megumi Hayashibara - Lively Motion (off vocal version)
  42. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi
  43. Masami Okui - Iiwake
  44. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along (OFF VOCAL VERSION)
  45. Masami Okui - Float~Sora no Kanata de~
  46. Masami Okui - HONESTY
  47. Masami Okui - ADORATION
  48. Masami Okui - KURENAI
  49. Masami Okui - Ienai Kara -Piano quintetto-
  50. Masami Okui - Time Limit
  51. Masami Okui - Kagaribi
  52. Megumi Hayashibara - Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  53. Masami Okui - Yuunagi
  54. Megumi Hayashibara - Going History
  55. Masami Okui - Fuyu no Himawari
  56. Megumi Hayashibara - Successful Mission
  57. Masami Okui - DREAMS
  58. Megumi Hayashibara - I'll be there
  59. Megumi Hayashibara - Ashita ni Nare
  60. Katsuo Ohno - Shizumuta yo
  61. Tomoe Ohmi - Beloved
  62. Masami Okui - STAR GATE
  63. Tomoe Ohmi - Fuyu no Himawari
  64. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Nemurenai Yoru wa...
  65. Megumi Hayashibara - Fine colorday (off vocal version)
  66. Tomoe Ohmi - Yuunagi
  67. Masami Okui - REINCARNATION
  68. Megumi Hayashibara - I'll be there (OFF VOCAL VERSION)
  69. Masami Okui - LOVE SHIELD
  70. FLOW - GO!!!
  71. Masami Okui - Tenohira no Kakera
  72. Megumi Hayashibara - Give a reason
  73. Masami Okui - naked mind
  74. Masami Okui - GHOST SWEEPER
  75. Megumi Hayashibara - Going History (OFF VOCAL VERSION)
  76. Zorán - Még egy
  77. Minori Chihara - Hanataba
  78. Megumi Hayashibara - question at me (off vocal version)
  79. r.o.r/s - escape (Instrumental)
  80. Masami Okui - A confession of TOKIO
  81. Megumi Hayashibara - Follow You, Follow Me (Original Karaoke)
  82. Masami Okui - -w-
  83. Ayumi Hamasaki - (don't) Leave me alone
  84. Megumi Hayashibara - Successful Mission (OFF VOCAL VERSION)
  85. Masami Okui - TOTAL ECLIPSE
  86. Masami Okui - INSANITY
  87. Tomoe Ohmi - "Anata he"
  88. Megumi Hayashibara - COME TRUE... (Original Karaoke)
  89. Megumi Hayashibara - Daremo Shiranai Mirai wo Dakishimete
  90. Tomoe Ohmi - "Anata he" (Instrumental)
  91. Masami Okui - strawberry fields
  92. Tomoe Ohmi - Beloved (Instrumental)
  93. r.o.r/s - Tattoo Kiss
  94. Masami Okui - Melted Snow
  95. r.o.r/s - escape
  96. Megumi Hayashibara - MIDNIGHT BLUE
  97. Megumi Hayashibara - A HOUSE CAT
  98. Masami Okui - WILD SPICE
  99. Karácsony János - Mikor újra eljövök
  100. Megumi Hayashibara - Deja Vu

Hát ezeket hallgattam a legtöbbet. Azért az se semmi, hogy a Tegomasst most kezdtem el decemberben hallgatni, és így feljött a 4. helyre. A dalnak van egy ilyen varázsa, hogy nem lehet abbahagyni. De ahogy várható volt, nálam nagyrészt Megumi Hayashibara és Masami Okui fog debütálni, szerintem legalább 70 dal csak tőlük van.

És hogy mik a jövőbeni terveim. Nekem csak egy nagy célom van: Kiköltözni Budapestre. Effelől nagyon elszánt és megállíthatatlan vagyok. Aztán egy titkos álom... Azt nem hiszem, hogy idén meg fog valósulni, de ha egy nagyot lépek előre 2010. év végére, már attól is nagyon boldog leszek.

És akkor ezúton kívánok mindenki Békés Boldog Új Esztendőt, és sok játékot!

Szólj hozzá!

Ayumi Hamasaki Nintendo Wiin játszik

2009. október 01. 20:59 - supermario4ever

Szerintem aki egy kicsit is benne van az anime és Japán világában, annak nem kell bemutatnom Ayumi Hamasakit, korunk legnépszerűbb japán énekesnőjét. Igen, ő az, aki egy-egy új album megjelenésekor robban a japán Oricon album listán, és heti milliós eladásaival csúnyán maga mögé utasít mindenkit. És hát valljuk be, megérdemelten sikeres. Hiszen az a hang, amit albumokon hallunk, valódi. Ugyanezt halljuk vissza koncerteken. Jó, most lehet azon vitát nyitni, hogy mindenkinek fel van javítva a hangja, de ez részletkérdés. Egy tény, a hangja, az (többnyire) élő zene, és az egész hangulata bizony kezeskednek arról, hogy megkapja a neki járó sikert. És örülök, hogy annak ellenére, hogy nem hall a bal fülére, továbbra is énekel, amíg csak lehet. Remélhetőleg nem esik áldozatul a jobb füle is. Tinnitusban szenved, mely olyan mértékű fülzúgást képez, hogy a külvilág hangját elnyomja. Állítólag Beethowennek is ugyanez a betegsége volt, és ez a mai napig gyógyíthatatlan. Hát Isten adja, hogy minél tovább tudjon énekelni, hisz ritka a mai énekes-világban az ilyen tehetség.

Nagyon aranyos volt, ahogy játszik Nintendo Wiin. Egy japán TV-műsor keretén belül kipróbálta a WarioWare Smooth Moves játékot. Eszméletlen, milyen aranyos, melyet az ügyetlensége váltott ki belőle. ^^' Érdemes megnézni a videót:

És holnap lesz 31 éves Ayumi. Isten éltesse!

Szólj hozzá!

2008. őszi animecon

2008. szeptember 29. 07:29 - supermario4ever

Hát ez is megvolt. És milyen jó volt! Szerintem ez volt az eddigi legjobb Animecon. Bár az elindulás nem volt zökkenőmentes, mert a vonat 70 percet késett. Az odáig rendben van, hogy Romániából jött, de mindig törvényszerű lesz a késés ezek után? 2.50-kor indult volna eredetileg, és 4 óra lett belőle. Ezért érdemes volt nem adni egész éjjel! -_- De az a lényeg, hogy odaértem. Tehát olyan 7 óra fele értem oda, és már kerestek, hogy hol vagyok. Én meg kerestem a sort, mert állítólag ott voltak a többiek. Hát nem átrendezték, és a sátorban árulják a jegyeket? -_- Ott volt Truner, V-ADi, Young Link, Ragnaros, Light Lugia, Norbi és Sunshinekart. Jól elszórakoztattuk egymást. 9-kor kezdték adni a jegyeket. Hála Istennek elég elöl voltunk, ezért hamar sorra kerültünk. Biztonsági őrök engedték be az embereket, azt vettem észre, hogy mindenki nyugalommal vette tudomásul, hogy ez van. De a helyszínen vásárolt jegyért sorbaállók mindig sikoltoztak, amikor akár 1 cm-t is előrébbmentek. V-ADival jegyeztük, hogy na, már 5 halott, 20 sebesült... Miután megszereztük nekem a jegyet, átálltunk a Gáborral (Sunshinekart) a jegyvásárolós sorba jegyet venni. Keressük a sor végét, és igen... 500 méterre volt a sátortól. Na, elkönyveltük, hogy nem mehet be. Vagy mégis? Később egy gyerek eladta az egy napos jegyét. Tudni kell, hogy az egy napos jegy 1500 forint volt, és a srác 2500 forintért ajánlotta fel a jegyét. Többen is jelentkeztek érte, ezért licit indult érte. 2600, 2700, 2800, 3000, 3200. Gábor itt kénytelen volt megállni, mert nem volt több pénze. De felajánlottam neki, hogy kisegítem 200 forinttal, így 3400 forinttal miénk lett a jegy. Tudtuk, hogy jóval olcsóbban hozzájuthattunk volna, de a biztonság élménye, hogy megvan a jegy, az mindennél többet ért. Közben csatlakozott hozzánk Ákos (Necrokid) is. Csak aztán ő egy idő után elment a lányokkal más lányokat keresni.
Amikor megvolt a jegy, elmentünk a Gáborral a piacra szétnézni. Volt amerikai Link to the Past! És 2000 forint volt! T_T Csak azért nem vettem meg, mert reménykedtem benne, hogy az Animeconon találok Megumi Hayashibara CD-t, de nem volt. Így bosszantott, hogy otthagytam. Egyébként voltak jó dolgok, de csak az amerikai LttP-t vettem volna meg. Na de mindegy. Telefonon jelentkezett a Ricsi, hogy megvan-e a jegye. Nem tudtuk neki megvenni, ezért sorbaálltunk vele. Gyűlöl sorbaállni, ezért amint jelentkezett valaki, hogy eladja az egy napos jegyét azonnal lecsaptunk rá. Mivel mindenki rendben van, mennénk be az épületbe. De ránk szólnak, hogy ott a sor... Ott a sor, de hol a vége??? T_T Több ezer ember állt előttünk, mert új tűzrendészeti szabály, hogy mindenkinek a táskáját át kell nézni, és a szúró-vágó eszközöket el kell kobozni. Csak a Ricsit sajnáltam ^^' Ráadásul neki nem is volt táskája! XD De elég gyorsan ment a sor, úgyhogy viszonylag hamar bejutottunk. Aztán szétszéledt a társaság, mert mindenki mást akart látni. Meg olyan sokan voltak, hogy könnyű volt elveszíteni egymást. Sokáig Ákossal voltam, de ő is hol eltűnt, hol előkerült. De győzött az eltűnés...
Aztán, ha előkerült valaki, csatlakoztam hozzájuk, de vége mindig ugyanaz lett. Elmentem szétnézni a sátrakban. A kis sátorban Karaoke megy? Na lássuk. Illetve halljuk. Hihetetlen, hogy egyesek azt hiszik, hogy mennyire tudnak énekelni, de ha felvenném, és visszahallgattatnám velük, menekülnének. Aztán a nagysátorban. Ott nem volt valami sok érdekesség, de volt egy asztal, ahol az egyik Japán könyvtár reklámozta magát, és ott volt egy Japán hölgy. Aki szerencsére tudott angolul. Elbeszélgettem vele Megumi Hayashibaráról, mondta, hogy Japánban mennyire imádják, és hogy milyen nehéz beszerezni az albumait. Nagyon kedves hölgy volt. Aztán irány a konzolterem. Super Smash Bros. Brawl verseny? Naná, hogy jelentkezek! Jó volt. Az egész BigN-es csapat jelentkezett, és tőlünk nyerte meg valaki, mégpedig Krisi. Én az első körben simán továbbjutottam, a másodikban estem ki. Norbi volt az ellenfelem. Én Linkkel voltam, ő meg Foxszal. Kegyetlenül harcoltam, melynek egy darabig meg is volt az eredménye, mert először én ütöttem ki Norbit, de kapott később egy Smash Ballt, és kiütött kétszer, úgyhogy végül ő nyert. Este volt a Karaoke verseny döntője. Hát kíváncsi voltam, hogy mit tud az a 6 lány, aki bejutott. Az első, az Ayumi Hamasakis jó volt, a második már nem tudom, mit énekelt, de jó volt ő is. De a harmadik. Aki a Final Fantasy IX Melodies of Life-ját énekelte. Nagyon beleélte magát, és magával rántotta a közönséget, de még hogy! Itt mellettem hajlítgatják a kezüket a nézők. Azt hittem, hogy csak poénból, de amikor hátranéztem (a 3. sorban ültem), hogy mindenki csinálja... Hát nem volt semmi. Idáig nagyon jó a műsor, de nem szeretem, ha valakinek ennyire megcsinált a hangja. Nagyon bántja a fülemet, meg ahogy "mozgatta" az ajkát. Szóval nem nyerte el a tetszésemet. Hiába énekelt jól, de nem szeretem a csinált hangú énekesnőket. Az őstehetségek, azok igen! Az negyedik is valami hasonló volt, aki Romeo × Julietet énekelt. Neki is ilyen csinált hangja volt. De az ötödik dalra nagyon hegyeztem a fülemet, MEGUMI HAYASHIBARA dal!!! Mivel Istennőként imádom a művésznőt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy összehasonlítsam vele. Egyébként a Love Hina openinget, a Sakukra Sakut énekelte. Jó volt a hangja, de a dal nem neki való. Nem az ő hangjára lett írva, és nem vitte bele azt a vadságot, ami Megumi belevitt, és amitől igazán jó lett a dal. Így ez csak egy átlagos dal volt. A 6. lány nem jelent meg. Eredményhirdetés, aztán mentünk bagszival és V-ADival bagsziékhoz. Nála aludtam. Hát mivel előző éjjel nem aludtam semmit, ezért nem kellett álomba ringatni ^^'
Aztán vasárnap nem maradtam sokáig, mert már nem voltak érdekesek a programok, és már nem is találkoztam senkivel, úgyhogy 11-kor hazamentem. Nagyon jól ment a vonat, úgyhogy nem volt semmi gond.
Összességében nagyon jó volt, és szerintem ezek után ismét rendezesen járni fogok!

2 komment
süti beállítások módosítása