Eladott PlayStation Classic

2019. január 22. 19:18 - supermario4ever

Nagyon gyorsan, múlt szombaton túladtam a PlayStation Classic-on. Vaterán adtam el, rendkívül olcsón, 11.000 forintért. Nem akartam többért eladni, mint amennyiért én vettem az Alzából (11.670 Ft), mert azt rettenetes pofátlanságnak tartom. Én ezt nem csinálom. A 670 forintot meg betudom próbadíjként. Az alacsony árának köszönhetően rendkívül gyorsan, 1-2 óra alatt sikerült eladni. Az adás-vétel rendben ment.

Hogy hiányozni fog-e, azt nem tudom, most úgy érzem, hogy nem. Sokat olvastam a konzolról, milyen hibái vannak, és az az igazság, hogy én is tapasztaltam őket. Ahogy játszottam a Ridge Racer Type 4-ral és a Grand Theft Autóval, az volt a gondolatom, hogy ha maga tényleg csak ennyit tudott a PlayStation annak idején, akkor ehhez képest a Nintendo 64 sokkal-sokkal többet jobb. Erősebb, és grafikailag is sokkal szebb. És ez inkább annak fényében rossz, hogy ez hivatalos Sony kiadás, tehát várható lett volna a csúcsminőség. Ehhez képest európai játékok, és csúnyábban néznek ki, mint eredetiben.

A pénzt nem tervezem elkölteni. Nagyon szeretnék egy Nintendo Switch-et, de hát ehhez egyelőre kb. a 10% van meg. Szétnéztem a szobámban, el tudnék adni még néhány dolgot, hogy nagyobb arányban legyen meg az ára, de hezitálok ezt megtenni, mert nem akarom, hogy majd megbánjam, hogy eladtam őket, és aztán majd vissza akarom vásárolni. Gondolkodok a PlayStation, PlayStation 2 gyűjtemény eladásán, meg van néhány apróság, amit szintén eladhatnék. Annyit nem tudnék, hogy meglegyen a Switch ára, optimista esetben kb. a feléig jutnék el. A másik felét meg majd meglátom. Meg hogy egyáltalán hogy s mint lesz.

Meglep amúgy, de nagyon keveset használom a PlayStation konzolokat. Teljesen más a Sony hangulata, az ennyiből is lejön, és nem inspirál arra, hogy hosszú órákat töltsek a gépeik előtt. Ezért gondolkodok az eladásukon, de a fent leírtak miatt ezt még nem tettem meg. Pedig teljesen pozitívan álltam a PS-ekhez, az volt a gondolatom, hogy egy új korszak kezdődik el a videojátékos történelmemben, erről írtam is, ehhez képest nem nagyon mozgat meg.

Szólj hozzá!

PlayStation Classic

2019. január 15. 00:21 - supermario4ever

Óriási akció volt mindenfelé a Sony PlayStation Classic konzoljaira. Waka mutatta nekem, hogy az Alzánál is le volt értékelve 35.990 forintról 11.670 forintra... Néztem is nagyot. Mutattam bagszinak a linket, mondta, ennyiért már neki is megéri, hogy megvegye, így rendeltünk közösen egyet-egyet magunknak. Ma átvehettük, az enyém már nálam van.

IMG_20190114_203743

Dizájnos a doboza, bár jobban tetszene, ha mind a két controller rajta lenne. Egyrészt jobban ki lenne töltve a fekete rész, másrészt meg reklámnak sem utolsó, hogy két controller jár a konzolhoz. Természetesen kettő jár hozzá. Amit sajnálok, hogy nem DualShock-osak a controllerek, amúgy prímák. De nézzünk beljebb.

IMG_20190114_203817

Hátulján van a játékkínálat. Igazából nekem azért nincs bajom vele, mert nemrég játszok PlayStation-nel, ezért úgy a PSX... tudtam róla, hogy van, meg láttam, a játékokkal is nagyjából tisztában voltam, de nem tartom rossznak a játékkínálatot. Annyira nem ismerem, nincs hozzájuk úgy kötődésem, mint a Nintendo játékaihoz, hogy minősítsem a kínálatot. Van rajta néhány olyan játék, amit szívesen játszottam volna már annak idején, ez azért pozitívum. Az alábbi 20 játék játszhatók a konzolon:

  • Battle Arena Toshiden
  • Cool Boarders 2
  • Destruction Derby
  • Final Fantasy VII
  • Grand Theft Auto
  • Intelligent Qube
  • Jumping Flash!
  • Metal Gear Solid
  • Mr. Driller
  • Oddworld: Abe's Oddysee
  • R4: Ridge Racer Type 4
  • Rayman
  • Resident Evil: Director's Cut
  • Revelations: Persona
  • Super Puzzle Fighter II Turbo
  • Syphon Filter
  • Tekken 3
  • Tom Clancy's Rainbow Six
  • Twisted Metal
  • Wild Arms

Félkövérrel emeltem ki azokat, amik kifejezetten érdekelnek, dőlttel vannak azok, amelyekről olvastam 576 Konzolban, állítólag nagyon jók. A Wild Arms speciális eset, mert animében láttam (Ment az A+-on annak idején), emiatt érdekel. Sokan szidják a játékkínálatot. Az biztos, hogy hiányzik néhány jó játék rajta, amit szívesen játszanék, de konkrétan nem tudok hozzászólni. Az én személyes 20 játékos kínálatom egyedi lenne, az biztos. ^^' Ha kibontjuk, első körben így néz ki.

IMG_20190114_204204

Meglepett, hogy külön dobozban van a konzol. Teljesen felesleges. A külső doboz valamivel vékonyabb, a belső fehér doboz vastagabb. Annak bőven meg lehet adni a külső doboz dizájnját. Van kívül is egy papír, melyen a magyar nyelv mellett szláv nyelveken olvashatók az alapok. A fehér dobozt kinyitva van még egy kisebb doboz benne.

IMG_20190114_204357

A fehér dobozon belül van a kis PlayStation, és a papír angolul, és a többi fejlettebb ország nyelvén, valamint mellé van csatolva a garancia is. A jobb oldali dobozban van a PlayStation. És mire kitaláltam, hogy nyílik ki a belseje, és hogy érem el a kiegészítőket benne, az még érdekesség volt.

IMG_20190114_204513IMG_20190114_204635

A konzol kivéve, a dobozt valahogy felnyitva találtam meg alatta a controllereket és a vezetékeket. De hát mégis csak a géppel alkotnak egy egészet.IMG_20190114_204712

Elkezdtem lassan kibontogatni a PSX-et és perifériákat, összekötöttem a TV-vel. Ez is olyan, hogy USB-ről kap áramot, de tapasztalatom szerint a TV-hez csatlakoztatva nem tudja venni az áramot, mindenképpen áramforráshoz kell csatlakoztatni. A PS controller USB-s, úgyhogy sejthetően máshol is lehet használni, akár PC-n is lehetne játszani vele. Összeszerelve így néz ki.

IMG_20190114_205507

Hát van itt minden. Nagyon jó kis gép, a dizájnja fantasztikus. De az emulátor operációs rendszere nem rossz... De egy zene nagyon hiányzik rajta. Először is nyelvet választhatunk.

IMG_20190114_205738

Sajnos nincs rajta magyar, de az furcsa, hogy többféle angol, spanyol, francia, portugál nyelv található rajta. Először igencsak belelkesedtem, amikor csak a sok nyelvet láttam, bíztam benne, hogy magyar is lesz köztük, de nem. A japánnak viszont lehet örülni.

IMG_20190114_205924

Alapvetően nem rossz dizájnra szerintem, de egy zenével még hangulatosabbá lehetett volna tenni. Ami gond, hogy a 20 játékból 9 PAL verzióban játszható. Ez régi TV-n menő, de HDTV-n nem igazán, mert 50 Hz-es a játék, ez pedig lassabb játékot eredményez. Ami nekünk európaiaknak nem probléma, mert ez volt az általános, de ha az NTSC régióban (Amerika és Japán) mindig is 60 Hz-esek voltak a játékok, nekik lassúak lesznek a játékok. Egyáltalán igénytelenségre utal, hogy miért van az, hogy bizonyos játékok NTSC változatok, míg néhány PAL maradt. Egy weboldalon találtam egy listát, az alábbi játékok PAL-osok a konzolon:

  • Battle Arena Tonshiden
  • Cool Boarders 2
  • Destruction Derby
  • Grand Theft Auto
  • Jumping Flash!
  • Oddworld: Abe's Oddysee
  • Resident Evil: Director's Cut
  • Tekken 3
  • Tom Clancy's Rainbow Six

Jónéhány nagy cím a PAL-os verzióban játszható a kis konzolon. Főleg a Tekken 3 érdekes, mert az effektíve lassú játék, hát még a PAL-os változatok milyenek lehetnek az amerikaiaknak. Állítólag nagyon gyorsan kellett összehozni a konzolt, és ennyire sikerült határidőre összehozni. Nem tudom, mi igaz ebből, de az biztos, hogy nem lehet ezt eljátszani a PlayStation rajongókkal, mert más a játékos kultúrájuk, mint a Nintendósoknak. Mi imádjuk a retro játékokat, képesek vagyunk egy-egy játékot vagy tízszer megvenni, hogy minél több helyen tudjuk játszani, de a PlayStationösök mások. Ami Nintendón sikeres, az nem biztos, hogy bejön a Sony-nak is. És nagyon úgy néz ki, hogy tényleg bukás a Sony-nak, hát nem véletlen, hogy ennyire leárazták a konzolt. Úgyhogy nem hiszem, hogy lesz folytatás a Sony részéről.

Ridge Racer Type 4Amúgy egy játékot próbáltam ki, a Ridge Racer Type 4-t. Szeretem az autós játékokat, meg volt teszt róla az 576 Konzol 1999. áprilisi számában, ezért erre voltam a leginkább kíváncsi. Alapvetően jó játék, csak szokni kell az irányítást, meg a zene idegen számomra. Amúgy három részből áll a bajnokság (Grand Prix), van két futamból álló első forduló, egy szintén két futamból álló második forduló, majd ezután megy élesben a verseny négy futam erejéig. Nyolc autó van versenyben, az első fordulóban legalább a 3. helyezést kell elérni, hogy továbbjussunk, a második fordulóban már másodiknak kell lenni, míg az utolsó négy futamban már csak győzelemmel lehet továbbjutni. Ami érdekesség, hogy minden egyes futamnál 4 lehetőséget (életet) kapunk. Ez némi könnyebbséget jelent, ugyanis ha az egyik versenynél csak többedik próbálkozás után jutunk tovább, a következőnél ismét 4 lehetőségünk van újra próbálkozni, ha nem sikerült elérni a megfelelő helyezést. Első körben a 3. pályáig jutottam el (tehát az első fordulót sikerült teljesíteni), aztán a 3. futamnál nem sikerült elérni a 2. helyet, ami a továbbjutáshoz kellett. Amúgy négy csapat közül lehet választani, hova igazoljunk. Van japán, amerikai, francia és olasz csapat. A japánhoz csatlakoztam, de milyen szövege van a főnöknek, amikor továbbjutok... Ilyet mond: "A nagymamám is jobban vezet", "Nem tudom, hogy képzelted, hogy versenyző leszel", "Fogalmam sincs, hogy mit láttak meg benned, ami miatt leszerződtettek téged" ... Mondom magamban, hogy ragasztanád be celluxszal a szádat. Ilyet még nem láttam. Amúgy jó játék, tetszik a fizikája, könnyen megtanulható a vezetés.

Aztán kikapcsoltam a kis gépet, és most itt vagyok. De azért egy összehasonlító képet csináltam, hogy lássuk, mekkora a classic gépezet, az eredetihez képest.

IMG_20190114_221019

Szépségesek együtt. A kis gép meg vágülis ennyiért megérte az árát, főleg, ha egyénileg lehet bővíteni a játéklistát...

Szólj hozzá!

Talán helyreáll a rend?

2008. május 14. 23:11 - supermario4ever

Ki tudja? Visszavette az Ocarina of Time az ezüst érmet, sikerült felülkerekednie a X360-as GTAIV-en. A PS3-as GTAIV is nagyon megközelítette az OoT-t, úgyhogy szerintem visszakapja a jól megérdemelt első helyét. Nekem semmi bajom nincs az új játékokkal, biztos nagyon jók lehetnek ezek is. De nehogymár egy alvilágban játszódó játék vegye el az OoT-től az első helyet! Nem ez az első eset, hogy az OoT-nek megbillent a trónja. Tavaly év végén a Super Mario Galaxy vette át az első helyet átmenetileg. Én azt gondolom, hogy sokak nevében beszélek akkor, amikor mondom, hogy százszor inkább a Super Mario Galaxy, mint a GTAIV. Egyébként játszottam egy kicsit a SMG-vel, és megérdemelten van az élvonalban (Most a 4. helyezett) mert nemcsakhogy gyönyörű a grafikája, hanem iszonyat hangulatos. Nagyon sokat merít a régi Mario játékokból ilyen téren. Egy idegesítő elem van benne, hogy az elején ahogy bemondja Mario hangja Charles Martinet azt, hogy Super Mario Galaxy. Azzal ki lehetne kergetni a világból, de amúgy nagyon jó játék!

http://www.gamerankings.com/itemrankings/simpleratings.asp?rankings=y

Egyébként egy koncertről jövök haza. Lehet, hogy sokan furcsállják, hogy 22 éves létemre Zorán koncertre járok, de nagyon nagy rajongója és tisztelője vagyok az énekesnek. Egészen 6-7 éves korom óta ismerem, és szeretem a dalait. Szinte mindegyikhez kötődik egy kellemes emlék, vagy érzés. És ez a koncert elgondolkodtatott. Hogy több, mint 40 éve van a Magyar zenei piacon, és még mindig ekkora életerő van benne. A 2006-ban megjelent Közös Szavakból c. stúdióalbuma ékes bizonyítéka annak, hogy még tud újat felmutatni, és van keresnivalója.

Nagyon érdekesnek tartom, hogy itt, Békéscsabán kibővítik a Csaba Centert, megduplázzák az alapterületet. Így se kicsi, mert 3 emeletes, de ezzel a kibővítéssel ez lesz a vidéki plázák közül legnagyobb. Így kb. akkora lesz, mint Pesten az Árkád üzletház. Csak nem 2, hanem 3 emeletes lesz. Azért lep meg ez a kibővítés, mert tudtom szerint Békéscsaba az utolsók között van gazdasági fejlettség szintjén, és elég sokan élnek minimálbéren. És pont az ilyen drága boltok nyitnak. Mondjuk jöhetne egy 576-os üzlet is...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása