Tegnap voltam egy kicsit sétálni a városban. Megnéztem, mennyit változott a város azalatt a négy hónap alatt, amíg nem voltam itt, meg egy kicsit itt lenni. Szépséges. Egy kicsit jó itt lenni Magyarországon. Bár a horrorfilmbe illő árak az élelmiszerboltokban sokkoltak, de jó volt szétnézni.

Még korábban kigondoltam, hogy mit akarok venni a Media Markt-ban magamban, ez az én karácsonyi csomagom magamnak. Egy pár filmet még megvennék Magyarországon, a Legendás állatok: Dumbledore titkai film is köztük van. Úgy vagyok vele, hogy a film tényleg nem annyira jó, de olykor jó lesz megnézni. A Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc CD meg... Most mondjatok ennél karácsonyibb albumot. Egyébként továbbra is nagyon bírom Ganxsta Zolee stílusát. Azt szeretem benne, hogy tényleg lehet benne érzékelni, hogy nem kell őt komolyan venni, ugyanakkor elképesztően tehetséges rapper, nagyon jól adja elő a különféle alvilági szerepeket. És tetszik az új album is. Meghallgattam egy párszor és azt mondom, hogy bőven 25 év után még mindig tud jó albumot csinálni. A hülyéskedések mellett van egy-két komolyabb dal is az albumon. Például el tudom képzelni, hogy egy ötvenes férfit, akinek meg meghaltak a közeli hozzátartozói, tényleg komolyabban foglalkoztatja a halál gondolata. Én most, 36 évesen úgy vagyok még a halállal, már kezdem érzékelni, hogy az élet nem tart örökké, de még megvan az a fiatalos lendület és annak az optimista reménye, hogy még megcsinálhatom az életem és élhetem úgy, ahogy ideálisnak tartom. De világmegváltó gondolataim nekem sincsenek már, mert annyi tapasztalatom már nekem is van, hogy tényleg nem fogom megváltani a világot. De abban még van, hogy kialakíthatom a magam ideális életét és ezzel a környezetemre jó hatással lehetek. De a lényeg most az, hogy jó az album, mostanság is nagyon jól rappel és a dalok is jól állnak neki. Ráadásul nem hat unalmasnak. Úgyhogy szívesen veszem az új dalait is. Később írok részletesebben is az albumról.

Mielőtt megjöttem hazajöttem volna, rendeltem néhány könyvet a moly.hu-ról és Vateráról. Ezeket úgy kértem FoxPost csomagautomatába, hogy mire hazajövök, már át tudjam venni. És sikerült is.

Az Ezerarcú Japán mindenképp egy olyan könyv, amit be akartam tudni a magánkönyvtáram japán részlegébe. Csodálatos képeskönyv, és ne feledjétek: Nem lehet eleget tudni Japánról! Ennek az országnak van az egyik legkomplexebb kultúrája, történelme, szerintem életemben nem fogom teljesen megismerni. De amit csak tudni lehet róla, tudni akarom, ez a könyv pedig az egyik legkiemeltebb helyet fogja kapni a japán magánkönyvtáramban.

Eddig nem is hallottam a Levelek Tokióból című könyvről, akkor figyeltem fel rá, amikor láttam, hogy a fordító az a bizonyos Székács Anna, aki éveken át tanított engem japánul a BGE-n. Hogy nem említette egyszer sem, hogy könyvet is fordított... És ha arra gondolok, hogy milyen jó tanárnő volt és mennyire szerethető a személyisége, biztos hogy a könyv olvasása közben felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem fordított több könyvet? Ahogy szétnéztem, ez az egyedüli könyv, amit fordított.

Be akarom gyűjteni az összes Assassin's Creed könyvet. Tavaly elolvastam a Reneszánszt, elolvastam a Testvériséget és nagyon élveztem mind a kettőt. Nagyon tetszett, ahogy meg volt írva Ezio története. A Titkos keresztes háború más korszakban játszódik, nyilvánvalóan más szereplőkkel, de nagyon érdekel. Ezio története is olyan volt, hogy felkeltette az érdeklődésemet a reneszánsz Itália iránt, olvastam is egy keveset az első két könyv szereplőiről, mivel valós történelmi személyiségek szerepelnek a történetben. Hátha a Titkos keresztes háború is lesz annyira jó, hogy utánaolvassak annak a korszaknak, amiben játszódik.

2022 az az év, amikor életemben a legtöbbet olvastam (konkrétan szokássá vált), és nem úgy tűnik, hogy 2023-ban is megszakad a lendület. Ha még sok jó könyvet szerzek, akkor az olvasás tényleg akkora élmény lesz, mint a videojátékok.

Eddig tartott a japánok menetelése a VB-n, sajnos vesztettek a horvátok ellen. Nagyon nagy kár érte, mert az első félévben csodálatosan játszottak. Meg is szerezték a vezetést, de inspiráló volt látni a szervezett játékukat, amint támadásba lendültek a horvátok, egyből felállt a japán védelem. Nagyon jó volt az első félidő, kifejezetten izgalmasnak tartottam.

A második félidő is jól kezdődött, de amint beállították a horvátok az 1-1-es végeredményt, azonnal elült a meccs. Utána lényegében már csak egymásnak adogatták a labdát. Ami a horvátok részéről is érthetetlen, hiszen tudható, hogy a csoportmérkőzésen túl a döntetlen nem lehet végeredmény. És mivel a 2×15 perces hosszabbításban sem dőlt el az eredmény, így büntetőkre került a sor, ami Japán 3-1-re elvesztett.

Borzalmasan nagy kár érte, mert ahogy a spanyolok ellen játszottak a japánok, ahogy most az első félidőben játszottak, bőven megvolt a potenciál a negyeddöntőre. Ez egy elvesztett lehetőség, ezért vagyok még mindig csalódott. Sírtak is a japán játékosok és a szukrolók (pont, mint a sportanimékben), és sajnos van is miért. Persze, később jó eséllyel meglesz bennem az érzés, hogy azért hősiesen küzdöttek a németek és a spanyolok ellen, de ehhez még el kell telni némi időnek. De főleg a spanyolok elleni meccset magammal viszem, mint inspiráció, hogy kemény küzdelemmel az esélytelenebbnek is van esélye nyerni.

Hihetetlen, még mindig nem hiszem el, hogy a japánok megcsinálták a csodát, és 2-1-re megverték a spanyolokat, ezzel 1. helyen, 6 ponttal jutottak tovább. Konkrétan 1% esélyt adtam annak, hogy a japánok nyernek és továbbjutnak, esküszöm, nem gondoltam volna, hogy megcsinálják. De 1% ide vagy oda, tisztára úgy szurkoltam nekik, mintha reális esélyük lenne a győzelemre. A papírformát mutatta az első félidő. A spanyolok 1-0-ra vezettek, a japánok nagyon kevés ideig tudták birtokolni a labdát. Ennek ellenére is úgy voltam vele, hogy érdemes szurkolni a japánoknak. Ha másért nem, akkor azért, mert azért mégicsak őket szeretem, kitartok mellettük. Ha veszítenek is, akkor is jó volt reménykedni. Az egyébként mérhetetlenül szimpatikus volt a japán szurkolóktól, hogy még az 1-0-s álláskor is úgy buzdították a csapatukat, mintha még nem esett volna gól.

Aztán a második félidő legelején nem látszott kifejezett japán fölény, de amikor 1-1 lett az eredmény, akkor mintha valamit elvágtak volna az erőfölényben. A japánok kezdtek el annyira jól játszani, mintha ők lennének a VB nagy esélyesei. Meg is lett hamar a 2-1-es vezetés. onnantól sokkal szervezettebben játszottak a japánok. Látszott a spanyolokon, hogy teljesen váratlanul érte őket, hogy a japánok így megtáltosodtak, nem is tudtak a fölényükkel mit kezdeni. Az edző sem tudott utána jól lépni. A japánok végig kiválóan védték a spanyol támadásokat, a kapus is olyan lövéseket védett ki, ami egy olasz, holland vagy spanyol kapusnak is dicsőségére vált volna.

Én meg végig úgy izgultam, mert tudtam, hogy papírforma szerint sokkal jobbak a spanyolok, és annyira féltem attól, hogy csak egyet gondoljanak, csak egyet... És véget vetnek a japán játéknak. De szerencsére egyet se gondoltak, és végül Japán nyert. De még a holland kommentátor se hitte el, amit látott. Olyat mondott, hogy a két világbajnok csapat, a német és a spanyol verseng a 2. helyért. Meg hogy különleges nap a Labdarúgás történetében 2022. december 1. hogy Japán Spanyolországot legyőzve 1. helyen jutott tovább a csoportjában. Az egész japán szurkolótábor ünnepelt, még férfiak is úgy sírtak örömükben, mint szerintem gyerekkorukban utoljára. A japánok meg tényleg úgy örültek, mint egy sportanimében. Konkrétan ez is eszembe jutott: Sokáig idegesített, amikor sportanimékben a lehetetlent mutatják be, amikor az utolsó pillanatban fordít a csapat, végül hőseink nyernek. Lényegében ugyanezt csinálták meg a japánok élőben. Nagyon úgy néz ki, hogy jót tett a csapatnak, hogy a Blue Lock mangakája tervezte a mezüket, állítom, hogy manga aurája járta át a japán csapatot. Humbby baráttommal izgultuk végig a meccset, és teljesen kimerültünk az örömtől mind a ketten.

Meg is mutatta nekem az NOS Sport YouTube csatornájának összefoglalóját.

Bár a japánok második gólja tényleg furcsán festett, de valószínűleg olyan ez, mint a teniszben, hogy csak akkor van kint a labda, ha a teljes területével a vonalon túl van a labda. És azt gondolom, hogy ez volt a japánok nagy szerencséje, hogy a labda éppen, hogy bent volt. Ezért fogadták el. De az az öröm a végére még engem is megérintett. Csodálatos volt az egész meccs!

Konkrétan úgy vagyok ezzel a meccsel, hogy vetekszik a 2014-es Német-Brazil 7-1-es meccsel a 21. század meccséért, mert hát ilyet... Majdhogynem a focitörténelem csodájaként beszélnek erről a meccsről. És milyen érdekes, hogy a Costa Rica elleni meccsüket elvesztették a japánok, pont azt, ahol a leginkább esélyesek voltak, de amikor nem ők az esélyeket, akkor nyernek. Ráadásul mind a két meccsen 2-1-gyel. Hát vannak csodák. Élmény volt látni ezt a meccset.

Gyakran benézek a könyvesboltokba, amikor a bevásárlóközpontban sétálok. Ismerkedek a kínálattal, miket érdemes olvasni. Találtam néhány érdekes könyvet, ezeket elmentem a Goodreads profilomba. Szeretnék egy komolyabb magánkönyvtárat holland nyelvű könyvekből is, hogy ezek által is minél jobban tudjam a nyelvet.

Az első könyvet a BoekenVoordeel-ben vettem €12,99-ért. Ez nemcsak az első holland nyelvű könyvem, hanem az első olyan könyvem, amelyik a japán kultúra egyik ágába (speciel amelyik a legjobban érdekel) enged mélyebb betekintést. Remélhetőleg tetszeni fog. Majd később fog sorra kerülni, most a "Rintaro és a könyvek útvesztője" című könyvet olvasom.

Egyébként ez könyv az olcsóbbak közé tartozik, egy könyv átlagban €15-€25 körül van.

Ma megszerveztem a második egyéni kirándulásomat, méghozzá Leidenbe. Ez is az a város, amit szintén meglátogattam, amikor először voltam Hollandiában 2020 februárjában. Imádtam a várost, és kíváncsi voltam, hogy milyen benyomást kelt most rám. Nem utolsósorban a héten kiderült, hogy Leidenbe küldenének, az ottani egyetemen tanulhatok az utolsó félévben. Igazán megtiszteltetés Hollandia legelső egyetemében befejezni a tanulmányaimat.

20 Euróval töltöttem fel az egyenlegemet, ennyiből kijön az oda-vissza út Ede és Leiden között. Most úgy kalkuláltam, hogy a délelőtti csúcsidő után (9 óra) kezdem meg az utazást és délutáni csúcsidő előtt (16 óra) fejezem be. Most nem állok meg sehol. Elsődleges célom az volt, hogy a KRE-BTK-n Holland-Flamand kultúrán tanult leideni építészeti műremekeket nézem meg.

Ki volt számolva az időm, mert 8.40 után pár perccel indultam el otthonról, a vonat meg 9.22-kor indult, és mivel kb. 35 perc az út biciklivel, ezért sietnem kellett. Épp 3 perccel a vonat indulása előtt értem a vasútállomásra, így sietve elértem a vonatot, ami viszont tömve volt... Ha elvileg csúcsidőn kívül vagyunk, és alig találtam ülőhelyet, milyenek lehettek a csúcsidei járatok? Megint valami szarakodás van az NS-nél, mert amikor néztem a menetrendet, minden második járat át volt húzva, hogy azzal nem jutok el Leidenbe. Az volt, hogy Amszterdam és Dordrecht között nem jártak a vonatok (két átszállással is el lehet jutni Leidenbe), de ahogy később elnéztem a menetrendet, több helyre is nem jártak vonatok. Tehát kevesebb vonatra jutott ugyanannyi utas, és péntek lévén itt is nagyobb a forgalom. De abból a szempontból mindegy is nekem, hogy egyébként is csak utrechti átszállással szerettem volna Leidenbe eljutni.

És rendben meg is érkezett a vonat Leiden Centraal állomásra. Először kicsit zavarban is voltam, hogy merre mehetnék, megzavart, hogy az állomással szemben nagy építkezések voltak, ezért eleinte azt se láttam, hogy merre is mehetnék. Aztán úgy döntöttem, hogy ha már úgyis a környéken van a bevásárlóközpont, akkor szétnézek ott egy kicsit, aztán eldöntöm, hogy melyik templomot látogatom meg először.

Végülis egyikhez se kellett messzire mennem, a két templom és a könyvtár, amiről tanultunk, mind a központban vannak. Arra emlékeztem, hogy azt szerettem Leidenben, hogy szinte egy helyen vannak a látványosságok és az üzletek, és tényleg így van. De az az érdekes, hogy a két templom csak egy kicsit van odébb, mégis akkora csend van a környéken, mintha bent lennék a templomban. Olyan érzetet adott, mintha a hollandok megadják a tiszteletet az épületnek. Bár az is igaz, hogy nagyon nincs is ott miért hangoskodni.

Mindenesetre a Pieterskerk-et látogattam meg először.

Ez a legjobb kép, amit tudtam csinálni a templomról, nem tudtam nagyon messzire menni, mert szemben házak voltak. Reméltem, hogy nyitva lesz, és betérhetek, de sajnos nem. Konkrétan nem szeretek misére járni, de sétálni egyet belül, csodálni a belső részét a templomnak, miközben megélem a csendet, azt nagyon szeretem. Szeretem a templom auráját, nagyon kellemes.

Két templomlátogatás között betértem az Albert Heijnbe ebédet vásárolni, ami a (nálam) szokásos sajtos párna volt €0,39-ért és a 500 ml-es kefir €0,99-ért. Majd szembe találtam egy használt műszaki cikk boltot, bementem oda szétnézni. Ez igazából sokkal közelebb áll hozzám, mert itt nem nagyon mennek visszább a '90-es éveknél, míg egy régiségbolt (kringloopwinkel) valóságos múzeum, mert ott konkrétan a 20. század elejéről is kaphatók cuccok. A használt műszaki cikk bolt ráadásul tele volt játékokkal, konzolokkal, több számítógép is volt eladó (az egyik €100-ért kifejezetten tetszett), illetve egy rakás DVD, Blu-ray is volt. Nem vettem semmit, de jó volt szétnézni. Ha ilyen boltot találnék a környéken, azt megnézném.

Ezen kis kitérő után mentem el megnézni a másik templomot, mely a Hooglandse Kerk volt.

Ez a templom több díszelemből áll, mert gótikus stílusban épült. Talán szebb is egy kicsivel. Mindenesetre ahogy látni lehet, az ajtó itt is zárva volt, és senki nem volt a környéken, így sejthető, hogy ez sem volt belülről megtekinthető.

Mindezek mellett persze csináltam képeket a hidakon, amilyen kilátás nyílik a csatornákra. Ez tényleg Hollandia egyik csodája, amit bármikor megnézhet az, aki itt él.

Nagyon el lehet merülni a látványában. Még egy könyvtár volt tervben, méghozzá a Bibliotheca Thysiana. Ez se volt feltétlen messze. Viszont előtte megállított a a könyvtártól kb. 100 méterre lévő japán múzeum.

Nem is gondoltam volna, hogy van ilyen itt. Nem vettem belépőjegyet szétnézni, de bemenni bementem és az üzleti résznél szétnéztem. Természetesen japán hagyományokkal, kultúrával kapcsolatos tárgyakat lehetett venni, illetve külön rész volt csak a japánnal kapcsolatos könyveknek. Sokféle könyv volt, volt, mely a kultúra egy-egy ágát mutatta be, de voltak regények japán szerzőktől, nyelvkönyvek, képes könyvek. Bizonyos könyvek ráadásul japánul voltak. Szinte gyermeki csodálattal néztem körül, olyan érzésem volt, mintha hazaértem volna. A belépőjegy €8,50, illetve Múzeumkártyával (Museum kaart) ingyenes. Akkor komolyan elgondolkodtam, hogy kiváltanék egy ilyen kártyát és akkor múzeumokat is látogathatok, de aztán ahogy láttam, hogy ennek az éves díja €64,90... Meg kell gondoljam. Nem vagyok múzeumba járó, de lehet, hogy itt az lennék. Meg akkor biztos, hogy megnézném ismét Alphen aan den Rijn-ben is az Archeont. De meg kell gondoljam, hogy megnéznék-e annyi múzeumot Hollandiában, hogy megérje kiváltani.

És végül akkor a Bibliotheca Thysiana.

Külsőre talán kevésbé tűnik nagy számnak, de aki le tudja olvasni a római számot, az talán érzékeli az épület jelentősségét. És ha már a közelben van a Leideni Egyetem, akkor megnéztem azt is. Azt már végképp nem tudtam lefényképezni, mert akkora hatalmas épület, hogy arról jó képet szerintem nem lehet csinálni. Mindenesetre úgy néz ki, hogy februártól ide fogok járni.

Még arra volt idő, hogy szétnézzek a bevásárlóközpontban. Találtam egy hatalmas lemezboltot, ahol még kazettákat is lehetett kapni. Jó hely volt. Innen mentem aztán vissza a vasútállomásra. Végül a 14:52-es vonattal mentem haza. Utrechti átszállással 16:05-ig tartott az utazás, elvileg 16:00-kor kezdődik a csúcsidő, remélem, hogy nem fogják csak azért az 5 percért megvonni tőlem a kedvezményt. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, egyértelmű, hogy ez az a környék, ahol letelepednék.

Viszont az OV-chipkártya kapcsán újabb meglepetés ért. Megnéztem a weboldalon, mennyi pénz maradt rajta, hogy mégis, és meglepetten láttam, hogy az egész €20,00 rajta maradt, az utolsó frissítése pedig a mai utazás végén volt. Grátisz lett volna ez az utazás? Amolyan kompenzáció, hogy két hete kellemetlenséget okoztak azzal, hogy levonták a €20,00-at, amit először tettem fel, de végül felhasználtam? Megkérdeztem végül Humbby-t, hogy mit tud erről. Természetesen semmilyen kompenzációról nincs szó. Ahogy mind a ketten utánanéztünk, kiderült, hogy totál feleslegesen töltöttem fel a 20 Eurót a kártyára, az NS ugyanis havonta, utólag számlázza ki az utazást, amikor az NS Flex havidíja is esedékes. Nálam tehát október 14-én. Ki hallott ilyet, hogy utazásért utólag kell fizetni? A feltöltött 20 Eurót meg egy nagyobb vasútállomáson, az OV-service-nél visszakérhetem. Ha nem megyek sehová az elkövetkezendő 2 hétben, lesz egy izmos bicikliutam Arnhem Centraal-ig (több mint 1 óra biciklivel csak oda).

Jókor lesz ismertető cikk az Animagazinban Chihara Minori-ról, amikor kiderül róla, hogy viszonya volt egy házas férfival...

No, ne értsetek félre, nem vagyok pletykás, a bulvárlapoknak legfeljebb a címlapját nézem meg az újságosnál, hipermarketekben. Ez az eset azért érdekel, mert rajongója vagyok, és mint rajongóként azért érzékelek csalódást magamban. Mert lehet úgy is gondolkodni, és ez lenne az ideális, hogy egy viszony vagy affér csak az érintettekre tartozik. De hát mindenki így gondolkodna, akkor a bulvársajtó egyáltalán nem létezne.

Rajongóként azért érzek csalódást, mert pont azért szeretem Chihara Minori-t, mert egyrészt bebizonyította (vagyis a zeneszerző társai bebizonyították), hogy elektronikus zenében is lehet igényeset, tartalmasat alkotni, másrészt szeretem a dalszövegeit, és amilyen érzelmekkel kiénekli, az számomra végsőkig hiteles. Ehhez képest, hogy most kiderült róla egy ilyen dolog, az azért komolyan elgondolkodtat.

Nagyot nézhet az, aki úgy olvassa, hogy nincs benne a japán művészvilágban, az nem értheti, hogy mi ebben az olyan nagy dolog (a bulvármédia igencsak magasra tette az emberek ingerküszöbét). Csak röviden összefoglalom: Japánban az ismert emberek nagyon vigyáznak a jó hírnevükre. Többek között azért, mert ott nagyon erősen kötik az ismert embert a kiadóhoz, ügynökséghez, aki foglalkoztatja őket, így ha valaki botrányba keveredik, az az őt foglalkoztató céget is botrányba keveri, ennek következménye pedig jobb esetben a kényszerszünet, rosszabb esetben a szerződésbontás. Illetve olyan is előfordulhat, hogy valaki következmények nélkül megússza. Lásd Okamoto Nobuhiko esetét, aki egy idegen nővel volt együtt, vagy ott van Namikawa Daisuke, akik megcsalta a feleségét, egyiknek sem lett komoly következménye. Igazából nagyon remélem, hogy Chihara Minori esetében sem lesz, de az az igazság, hogy élek a gyanúperrel, hogy a két férfi seiyuu esetében egyfajta kettős mérce miatt nincs komoly következménye az afférjuknak. Úgy tudom, hogy Japánban még most sincs teljes egyenjogúság férfi és nő között, és elképzelhetőnek tartom, hogy még ott is jelen van az a gondolkodás, hogy ha egy férfi csalja meg a nőt, arra legtöbben legyintenek, de ha egy nő csal meg férfit, arra, hogy finoman fejezzem ki magam, igencsak csúnyán néznek. Hiszen Hirano Aya is hogy megkapta a magáét, amikor idegen férfiakkal volt együtt.

Egyébként én sem a női mivolta miatt vagyok csalódott Chihara Minori-ban, hogy ezt megtette. Hanem mert azt gondolom, hogy amit kisugároz magából, és amit énekesnőként képvisel a dalaival, azt leköpte. Alapvetően szabadabb gondolkodású vagyok szerelemben, szexualitás terén, de én is azt gondolom, hogy párkapcsolatban, házasságban lévő ember tabu! Nem is kell házasság, én már a kapcsolatról is úgy gondolkodok, hogy az két vagy több ember (hiszek a poliamoriában is, de annak csak zárt formájában) szövetsége, amit egyoldalúan, a másik tudta nélkül felbontani, számomra bűn. Ráadásul azt gondolom, hogy a megcsalás, az a gyávaságnak egy nagyon komoly jele, sőt én a megcsalt felet is felelősnek tartom a kialakult helyzetért, mert nem akarta, vagy nem merte meglátni, hogy a házassága válságban van, ezért a homokba dugta a fejét. De a nagyobb felelősség kétségtelenül azon van, aki megcsalta a másik felet, hiszen ő volt az, aki "aktívan" jelezte a maga gyávaságával, hogy a kapcsolata, házassága válságban van. És ahelyett, hogy leült volna a párjával megbeszélni, hogy ez és ez a baj, ehelyett kerülőutat választott. Egy kapcsolat esetében meg az esetek döntő többségében látható, hogy baj van, ezért gondolom, hogy a megcsalt fél is felelős abban, hogy nem akarta meglátni, hogy baj van.

Mindenesetre nagyon sajnálnám, ha Chihara Minori esetében lenne következménye a tettének, mert az énekesnői-seiyuui karrierje hordoz magában annyi értéket, hogy kapjon egy második esélyt. Mélyen bocsánatot kért, ahogy egy japántól szokás. Mondjuk azt, hogy megtette, alapvetően csúnya tett volt, de az vesse rá az első követ, aki soha nem hibázott. Ha tényleg megbánta, az majd úgyis kiderül, hiszen jó eséllyel sokkal jobban fog vigyázni, és akkor visszaadja az értékét az énekesnői karrierjének.

Pár nappal később meg tudtam venni a Harry Potter és a titkok kamrája Blu-ray-t is. Ezt is a Köki-ben lévő Libriben vettem meg, az utolsó darab volt ott. Hogy aztán online kapható-e még, ezt nem tudom, jó eséllyel még igen. A titkok kamrájából többet láttam elérhetőnek. Mindenesetre megvan az első két film Blu-rayen. Amit megírnék itt is, azt megírtam tegnap a Bölcsek köve Blu-ray kapcsán, ez inkább kiegészítés.

A titkok kamrája esetében az első és a hátsó borító is ugyanaz, mint az eredeti DVD és videokazetta borítója. A filmre kíváncsi voltam, hogy vajon ez is olyan szemcsés, mint a Bölcsek köve, és ezt is annak láttam. Ezt azért találom furcsának, mert azt gondoltam magamban, hogy régóta veszik fel a filmeket nagy felbontásban, és a moziban hasonló minőségben látjuk. Csak a DVD-re van lekicsinyítve (mondjuk úgy, hogy optimalizálva). Most három esetet tudok elképzelni:

1. Mégsem nagy felbontásban veszik fel a filmeket
2. Nagy felbontásban veszik fel, de a későbbi Blu-ray kiadásra a DVD képe kerül felskálázva
3. Ez a natív Full HD, és az egészet rosszul látom.

Amúgy ennek ellenére tetszett így is, és szívesen néztem. Ennek is megvan a brit kiadása, és azon is rajta van a német és a japán szinkron. Érdekes egyébként japánul filmet nézni, még a japán tanárnőnk is mondta, hogy sokszor neki is furcsa nyugati filmet nézni japán hanggal. Amikor egy teljesen férfias szereplőnek egy ázsiai ad hangot... Akármennyire is kezelje teljes természetességgel az ázsiai sajátosságokat, az még őt is megnevetteti, ha egy alfahím férfias szereplőnek egy ázsiai ad hangot. Még a mélyebb hangú ázsiai pasiknak sincs feltétlen olyan hangjuk, hogy egy nagyon férfias szereplőnek megfelelő hangot tudjon adni. A Harry Potternél ilyenről nem igazán lehet beszélni. Talán Hagrid hangja vicces, de amúgy nagyon jó a japán szinkron.

Eddig ilyen a Blu-ray gyűjteményem:

Örülök ezeknek, elégedett vagyok velük, de szívesen tenném még nagyobbá a gyűjteményt. Szeretem a Full HD technológiát, adott esetben nagyon szépek a képek. Hangot még nem tudom komolyan tesztelni, mert nincs komoly hangrendszerem, de ha találok olcsón olyan filmet / rajzfilmet / animét, amit szeretek, és lesz lehetőségem megvenni, élni fogok a lehetőséggel.

Ahogy írtam, szeretném bővíteni a Blu-ray gyűjteményemet, de persze csak azokkal a filmekkel, rajzfilmekkel, esetleg animékkel, amiket szeretek. Már jó ideje meg akarom venni a Harry Potter filmeket is Blu-rayen, csak amikor elhatároztam magam, már sehol nem találtam meg az első filmet, csak a későbbieket. Begyűjteni pedig sorrendben akartam. Persze most, hogy már elhatároztam, hogy megveszem, amit megtalálok (és persze nincs meg), már késő, mert már alig kapható boltokban.

A Titkok kamráját láttam, hogy van néhány darab a Kökiben lévő Libriben. Na mondom, az jöhet. Bemegyek a Libribe, és döbbenten látom, hogy van itt egy Bölcsek köve Blu-ray. Nem is volt kérdés, hogy ezt veszem meg. Ez korábban listázva volt a Libri honlapján, de azóta levették az oldalról, ráadásul a legnagyobb DVD-Blu-ray webshopok is már bizonytalannak írják a Blu-ray beszerezhetőségét. Ezért örültem meg neki ennyire. Mostanra ritkaság lett. A Harry Potter Blu-rayeket is amiket lehet még kapni, azokat is 1.990 forintért adják már. Így ez nekem, mint rajongónak bőven megéri. A Harry Potter is olyan dolog számomra, amit nem tudok elégszer megnézni. Nagyon szeretem a hangulatát, és akárhányszor megnézem, minden egyes alkalommal egy élmény számomra. Többek között azt szeretem benne, hogy valóságos helyszíneket is megjelenít, ezáltal a varázsvilágot közelebb hozza, kicsit elhiteti, hogy ez velünk is megtörténhet. Olyan ez, mint amikor kisgyerekként arról álmodoztam, hogy egy nap találkozni Super Marióval. Biztos voltam benne, hogy létezik ő, csak egy másik dimenzióban, és csak a kiválasztottak találkozhatnak vele. És hittem abban, hogy én lehetek az egyik kiválasztott, aki találkozhat vele, és azokat a kalandokat, amiket Nintendón éltem át vele, azokat megélhetem vele a valóságban. Persze kiderült egy idő után, hogy ez nem fog megtörténni, és Super Mario csak a képzelet szüleménye. A Harry Potterrel 16 évesen találkoztam először, 2002 nyarán, amikor már ismételték a moziban. Emlékszem, mekkora hatással volt rám. Többek között azért, mert visszahozta a fentebb leírt kisgyerekkori hitvilágot, azáltal, hogy valóságos közegbe helyezte a varázsvilágot. Persze tinédzserként nem kezdtem el megint abban hinni, hogy találkozhatok Super Marióval, de nagyon jó volt újra megélni azt, amit gyerekként éreztem.

A filmeket, könyveket és az egész történetet némi hibákkal, de kiválónak tartom. Arra emlékszem, hogy Puzsér Róbert a Sznobjektív műsorában betette az egyik Top 10-es listájába, mint az egyik legpusztítóbb kulturális minta. Valahogy úgy indokolta meg többek között, hogy különbséget tesz a varázslók és a varázstalan emberek között, ezáltal megjelenítve a társadalmi különbségeket, mint a gazdagok és a szegények között, és hogy csak az lehet varázsló, aki annak születik. Meg is találtam a videót:

Az a helyzet, amivel kritizálja a Harry Potter-t, az egyszerűen nem igaz! Ott van rögtön az egyik főszereplő, Hermione Granger, aki mugliként kerül a varázsvilágba. A szüleinek teljesen átlagos foglalkozása van. Nem mellesleg a könyv és a film is azokat a varázslókat mutatja pozitívnak, akik a varázstalan embereket is egyenrangúként kezeli. Hogy különbséget tesz a varázsló és a varázstalan emberek között, az benne van, és hogy sértőnek hangzik a mugli szó, még ezt is elismerem. Nekem sem tetszik a hangzása, és tényleg van egyfajta negatív áthallása. Olyan tényleg van, hogy a varázstalan embereket, akiknek tényleg semmi köze nincs a varázsvilághoz, azok elől titokban tartják, szinte teljesen elzárják az egész varázsló dolgot. Ezt ugyan Hagrid az első könyvben azzal indokolta, hogy ne akarjanak az emberek mindent varázslattal megoldani, de azt gondolom, hogy ez azért is jó, hogy így van kitalálva, mert ezáltal még valóságosabb érzetet ad az egész Harry Potter világ. Azt érezteti, hogy tényleg létezik a varázsló világ valahol a mi valóságunkban. A történet meg pont azokat mutatja be negatívnak, akik a rasszizmus alapján tesznek különbséget varázslók és a muglik között, és ki akarják irtani a muglikat. Ha Puzsérnak a Harry Potter egyfajta leegyszerűsítés, legyen. Az alapján, ahogy figyeltem a TV műsort (Sznobjektív), és hallgattam a rádióműsorait, nagyjából körvonalazódott számomra, hogy milyen ízlése. Az alapján elhiszem neki, hogy az egész Harry Potter történet a mondanivalójának egy leegyszerűsítése. De szükség van erre is, hiszen hányan olvasták el a könyveket, olyanok is, akik talán életükben nem vettek a kezükbe könyvet. Talán túl optimista leszek, de elképzelhetőnek tartom, hogy vannak, akiket tényleg a Harry Potter inspirált olvasásra, szerette meg az olvasást, és vett a kezébe komolyabb műveket is. De ilyenről nem tudok. A másik, meg azt gondolom, hogy szükség van ilyen egyszerűbb, de mégis nagyszerű művekre is, méghozzá azért, mert például számomra a komolyabb, sokkal összetettebb történetek, művek nehezen emészthetők. Például azokat a filmeket, amikről lehet tudni, hogy Puzsér igazán nagyra értékel, azok többsége számomra nehezen emészthetők. Többek között azért, mert a azok a filmek többségében a valóságnak egy negatív oldalát mutatja be, és miután én eléggé beleélős vagyok, ezért azon filmek hatására szerintem pesszimistább, reményvesztettebb lennék. Alacsony az ingerküszöböm, elismerem. Presser Gábor énekelte az egyik Zorán dalban a következő sort:

Én mégiscsak azt mondom, hogy a valóság már az élethez túl kevés.

Azt gondolom, hogy ez komoly igazság. Egy kis illúzióra, vízióra igenis szükség van az életben, mert reményt, hitet ad. Harry Potter világa ezt adja meg. És aki tisztában van azzal, hogy amit lát, az nem a teljes valóság, az inspirálódhat belőle azáltal, hogy a valóságot a maga "valójában" elfogadva, és benne élve víziókat, álmokat épít, úgy, hogy közben él, annak komoly esélyei vannak arra, hogy a maga kis világa ideális legyen, és azzal akár másokat is inspirálhat. Én ebben hiszek, és így élem az életemet. Rettenetesen tisztelem Puzsért a munkássága miatt, és hogy azon van, hogy kritikusan szemléljük a világ dolgait, ugyanakkor igazuk van azoknak, akik szerint olykor felületesen nyilvánít véleményt. Ez a Harry Potter esetében tökéletesen tetten érhető. Ugyanakkor sok dolgot lát jól, és azt gondolom róla, hogy sok esetben véleményformálóak a meglátásai.

De vissza a filmhez. Érdekes, hogy a Blu-ray kiadás elülső borítója a filmzene borítója. A hátsó borító viszont teljesen megegyezik az eredeti videokazetta és DVD kiadással. Egylemezes kiadás, kevesebb extra van rajta, mint az első kiadású DVD-n, ami duplalemezes. A DVD amúgy érdekes, mert akkor jelent meg, amikor a DVD-technológia felfutóban volt. Ennek következtében egyrészt nagyon szép, díszdobozos kiadásban jelent meg, másrészt annyi extrával pakolták meg, hogy csak önmagában azokért érdemes megvenni. El is kérték az árát annak idején, 6.990 forint volt, és ha ezt párosítjuk a 2002-es kereseti viszonyokhoz, akkor főleg extrém drágának számít.

A Blu-ray kiadásnál annyira nem nézem, hogy az első kiadás legyen meg, ami kapható, annak örülök. Mégis kicsit csalódás volt számomra, hogy az újabb dizájnú grafikát nyomtatták a lemezre, nem azt, amit az első kiadású DVD-n van.

A videó képe érdekes. Látszik, hogy Full HD, de picit szemcsésnek tűnik a kép. Olyan érzetet ad, mintha DVD-ről felskálázták volna a videót 1080p-re. Tehát látszik, hogy Full HD, meg éles a kép, de nem olyan, mint például a Legendás állatok és megfigyelésük, ami egyszerűen gyönyörű, és látszik, hogy tényleg natív Full HD a Blu-Rayen lévő film. Mindenesetre akárhányszor nézem meg a filmet, tényleg élmény számomra.

Egy képet rögtönöztem, de nem azért, hogy szemléltessem a videó minőségét, hanem más miatt.

Magyar hanggal, lett felirattal néztem a filmet. Már annyiszor láttam, hogy gondoltam, hogy miért is ne. Amúgy van valaki, aki miatt érdekel a nyelv. Nekem is sokáig csak egy nyelv volt a sok közül, nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog. Amúgy ha már Piton professzornál fényképeztem le, elárulom, hogy az ő személyét tartom a legzseniálisabbnak az egész Harry Potter világban, és a színész, Alan Rickman, aki alakította, szintén kiválóan játszotta Piton professzor szerepét. Már annak idején is, amikor a moziban néztem a filmeket, olyan érzésem volt, hogy bár nem láttam át a személyét, negatívnak gondoltam, mégis valami miatt nagyon kedveltem őt. Mintha a színészi játékát is úgy találták volna ki, hogy lehessen érzékelni, hogy egyfajta negatív szereplő, talán még el is hisszük neki, hogy tényleg gyűlöletes számára Harry Potter és valóban Voldemortot szolgálja. Mégis vannak olyan megnyilvánulásai, melyek mindig is azt érzékeltették, hogy valójában szerethető karakter, és megadja a gyanút, hogy nem biztos, hogy az a valódi szándéka, hogy Voldemortot szolgálja. Ezt a színész kiválóan jelenítette meg, és a magyar hangja Tahi Tóth László is kiválóan adta vissza ezt a kettősséget a hangjával.

Egyébként nem ez az első Blu-ray kiadásom ebből a filmből. Angliában is megvettem annak idején, hogy addig meglegyen, és tudjam nézni. Ezt már az eredeti DVD-borítóval dobták piacra. Meg fogom tartani az angol Blu-ray kiadást is, méghozzá azért, mert azon rajta van a német és a japán szinkron is. Nagyon jó a japán szinkron is, nekem nagyon tetszik. Harry Potter hangja Kensho Ohno, aki bőven ismert animés körökben is, hiszen sok animében lehet hallani a hangját. Elég ha csak annyit mondok, hogy ő volt Kuroko Tetsuya a Kuroko no Basket-ből. Egyébként félelmetes a japán szinkron, Piton professzor hangja egyenesen ijesztő! Amikor először meghallottam, valósággal kirázott a hangjától a hideg. Az ő szinkronhangja Hashi Takaya, ő is hallható animékben, de ahogy szétnéztem, nagyon emlékezetes alakítása nincs. De bőven elég volt, amit Piton professzor szinkronhangjaként művelt. Azt gondolom, hogy senki nem tudott volna ilyen karakteres hangot adni neki. Egyenesen félelmetessé tette Pitont.

Amúgy ugyanazok az extrák vannak az angol kiadáson is, jó eséllyel az extrák egy az egyben lettek áthozva, mert változó hangformátumot írtak a magyar borítóra. Tehát jó eséllyel csak azoknak van magyar szinkronja, amik a DVD-n is megjelentek. De ebben nem vagyok biztos, nem néztem meg az extrákat.

Mindenesetre szeretném begyűjteni mind a 8 Harry Potter Blu-rayt magyarul.

Tegnap japán nyelvórán a tanárnő behozott egy könyvet megmutatni: Jeff Kingston: A modern Japán kihívásai. Már a címe is felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis pont arról szól, ami nagyon foglalkoztat a japánokkal kapcsolatosan. Méghozzá a ma élő japánok mindennapjai. Körbeadta a könyvet, ahogy beleolvastam, egyből éreztem, hogy ez sok bennem felmerült kérdésre választ adhat. És ami meglepetés volt a tanárnőnek, hogy ezt a könyvet kereskedelmi forgalomban is lehet kapni. Ezt ugyanis az Antall József tudásközpont adta ki, a tanárnő elmondása szerint nekik nem szokásuk kiadni könyvet kereskedelmi forgalomban. De ezen van ár, utánanéztem, és bizony, lehet kapni könyvesboltokban. Ráadásul pont ma kaptam a Libritől 20%-os kupont. Hát kaptam a lehetőségen, hogy megvegyem a könyvet. Így beleolvasva tényleg jónak néz ki. A '90-es évektől kezdi el elemezni a mai Japánt, amikortól az úgynevezett gazdasági csoda megtorpant. Bejött a 0%-os infláció, nem volt gazdasági növekedés. Állítólag komoly tüntetések voltak 1997-ben, amikor az ÁFÁ-t 3%-ról 5%-ra emelték. Kíváncsi leszek, hogy tényleg volt-e ilyen. Külön fejezetet szentelt az író a 2011-es nagy földrengésnek és szökőárnak. 

Akkortól kezdett el komolyan érdekelni a mai japán társadalom, amikor mint egy hályogként levált a szememről annak az illúziója, amit az elején hittem a japánokról, hogy ők egy idealista állam, mindenben tökéletesek és náluk van a földi paradicsom. Mert egy időben tényleg ezt gondoltam róluk. Csak aztán, ahogy olvastam, hogy a mai fiataloknak milyen kihívással kell szembenézniük, keményen tanulnak azért, hogy a legjobb egyetemre kerüljenek be, aztán hogy naponta minimum 12 órát dolgoznak, és a többi, ami megnehezíti egy japán mindennapjait. Egy jó ideje az a gondolatom, hogy a japánok azt gondolják, hogy még mindig működik az a gondolkodásmód, amivel egyébként gyönyörűen újjáépítették az országot a II. világháború után, de ezek ma már nem működnek. És mintha nem akarnának tudomást venni a világ változásairól, vagy félnek változtatni, mert attól tartanak, hogy a nemzeti identitásunk szenved csorbát, ha feladják az elveiket, ami többek között egyedivé teszi őket, és aminek köszönhetően a világ második gazdasági nagyhatalma lett. Pedig a változás látható náluk, hiszen a mai fiatalok már sok mindenben másképp viselkednek, mint a szüleik, nagyszüleik generációja. Kevésbé érdekli őket a saját országjuk hagyománya, kultúrája, ráadásul azt is hallottam, hogy nagyon az udvariassági fokozatokat sem használják. Ez pedig komoly probléma lesz nekik a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben.

Sokat nem tudok még, de ezért vettem ezt a könyvet, mert nagyon érdekel a téma, és azt gondolom, hogy ez a könyv nagyon jól összefoglalja a mai japán társadalom nehézségeit. Mindenképp fogok írni még róla.

Már tavaly szeptemberben meghirdették az egyetemen, ahova járok, a keleti nyelvek közül a vietnamit, amire már akkor jelentkeztem, csak akkor nem volt meg a megfelelő létszám, de most februárban elindították. Eddig csak japánra jártam, amit élvezek és imádok, de most felvettem mellé a vietnamit.

Három ázsiai ország - és nyelv - van, ami nagyon érdekel: Japán, Kína és a Vietnam. És életem egyik nagy álma valósulna meg, ha eljuthatnék ezekbe az országokba. Most lehetőség nyílt arra, hogy Vietnamba eljuthassak tanulmányi ösztöndíjjal. Az erre való jelentkezést pedig villámgyorsan le kellett adjam, ugyanis konkrétan ma van a jelentkezési határidő. Már októberben meghirdette a Tempus közalapítvány a jelentkezést, de mivel csak ezen a héten kezdődött a vietnami nyelvoktatás, ezért csak most szereztem róla tudomást. Nagyon fellelkesedtem, amikor a tanárnő említette (aki szintén vietnami), éreztem belül, hogy az adrenalin az egekbe szökik, minden gondolaton akörül forgott, hogy milyen lehetőségek tárulnak elém, ha eljutok Vietnamba. Ugyanakkor elérhetetlennek tűnt számomra, mert van néhány ismerősöm, barátom, aki eljutott valamelyik ázsiai országba, de ők mind olyanok voltak, hogy vagy tehetősebbek anyagilag, vagy állami ösztöndíjjal jutottak ki, vagy onan származnak és hazalátogattak. Úgy konkrétan semmi irigység nem volt bennem, de egy kicsit leértékeltem magamat hozzájuk képest, hogy nekik megadatik, de nekem nem. Ez egy kicsit visszavett az önbizalmamból, de aztán csak összeszedtem magam, és ahogy eljutott az agyamig, hogy ingyen van lehetőségem eljutni oda, azonnal elkezdtem intézkedni.

Minden csütörtökre, péntekre és szombatra összpontosult. Csütörtökön kezdtem el megírni az önéletrajzot és a motivációs levelet magyarul, majd elmentem az egyetemre, mert kellett egy-egy példány az iskolalátogatási igazolásból és az előző féléves leckekönyvből, melyen szerepel a korrigált kreditindex is. Ezek magyarul és angolul kellettek. Eléggé rosszallással néztem a 3. féléves eredményemet, azt ugyanis a "tragikus" jelzővel lehetne illetni. Pont csütörtökön volt vietnami nyelvórám, meg is kérdeztem a tanárnőt, hogy a tanulmányi eredmények mennyire számítanak bele. Azt mondta, nem nagyon fogják nézni, mert vietnami nyelvet és kultúrát fogok tanulni, ezért a gazdasági jellegű tárgyak eredményei nem igazán fognak beleszámítani. Ez megnyugtatott, legyen igaza. Pénteken írtam meg az önéletrajzot és a motivációs levelet angolul, valamint egy dokumentum beszerzése okozott komolyabb nehézséget, az ajánlólevélé. A tanárnő említette az egyik lányt, aki az ELTE-re jár (ő is alapvetően ott tanít, csak jön a BGE-re nyelvet tanítani), aki szintén menne Vietnamba, mondta, hogy írjak neki, hogy küldje el azt az ajánlólevelet, amit ő kapott. Meg is jött, de nem a tanárnő neve van rajta, hanem egy másik oktatóé. És mivel digitálisan jött át a levél, ezért nincs rajta aláírás, hát az pedig kell. Felhívtam az ELTE-t, kiderült, hogy az a tanárnő, aki írta az ajánlólevelet, nincs ma bent. Na most, akkor mi legyen. Vagy 56 helyre telefonáltam, írtam E-mailt, a tanárnőnek, aki az ajánlólevelet írta, a lánynak, aki megküldte azt, vietnami tanárnőnek, hogy akkor most mi legyen, meg a Tempus Közalapítványnak, annak, aki a vietnami ösztöndíjas képzést intézi. Valahonnan csak jön válasz. Végül a vietnami tanárnő írt, hogy menjek be az egyetemre, mert 14 órától ott fog órát tartani. Ahogy tudtam, elindultam, szerencsére már ott találtam az egyetemen. Bementünk a titkárságra, a kész ajánlólevélen átírtuk a nevet, kinyomtattuk mind a magyar, mind a vietnami nyelvű ajánlólevelet. Aláírta, és lepecsételte. Ezzel sikerült megoldani ezt. Aztán beadtam online a jelentkezésemet, de még egy papírt ki kellett tölteni. Ennek az volt a furcsasága, hogy számítógépen kellett kitölteni, de alá kellett írni, ezért ki kellett nyomtatni, majd aláírás után ezt is bescannelni. Ekkor volt meg minden dokumentum, ekkor adhattam be E-mailben is a jelentkezésemet, minden papírt csatolva mellé. Nemcsak a fentebb említetteket csatoltam az E-mailhez, hanem az érettségi bizonyítványt, a szakképzettséget igazoló bizonyítványokat, a tanúsítványokat, valamint a nyelvvizsga bizonyítványokat is. Angol B2 komplex, Német B2 szóbeli.

Nem igazán tapasztaltam amúgy azokat a bizonyos nehézségeket a bürokráciával kapcsolatosan, amikről beszélnek általánosságban. Annyi volt, hogy péntek délelőtt a hajamat téptem gondolatban, hogy miért kell ennyi papír, miért csak most tudok erről, miért nem adnak lehetőséget a hiánypótlásra (mert hogy nem adnak. Ha hiányos vagy hibás a jelentkezés, elutasítják azt), miért nincs bent az, aki írta az ajánlólevelet. Egyébként mindenki rendkívül készséges és segítőkész volt. Az ELTE-nél is segítettek, a vietnami tanárnő is mindent megtett, végül a Tempus Közalapítványtól is jött válasz, hogy bárki aláírhatja a tanszéken. Ez jelentősen megkönnyítette a helyzetet. Ha már ennyi papírt kérnek, legalább mindenben segítenek, ami probléma volt. Végül tegnap délután tudtam véglegesíteni a jelentkezésemet.

Január végén volt a Kínai tavaszünnep (Kínai újévi fesztivál) a Millenárisban, ami ugyan nem volt tökéletes (voltak csúszások, néhány előadás problémás volt), de ami jó volt, az annyira lenyűgözött, hogy néhány előadásnál majdnem meghatódtam, annyira tetszett. Ekkor döntöttem el magamban végleg, hogy az ázsiai kultúrával szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Sokáig fogalmazódott bennem, hogy mivel szeretnék hivatásszerűen foglalkozni: Kereskedelem, banki szektor, informatika. De ezek mind olyan "kompromisszum-jellegű" hivatások lettek volna az életemben. Csináltam volna, valószínűleg nem lettem volna frusztrált mellettük, de nem ezek azok, amiket szívvel-lélekkel csináltam volna. Régóta érdekel az ázsiai kultúra, de sokáig csak Japánra orientálódtam. 2014-ben kezdtem el Kung Fu edzésekre járni Angliában, és ott láttam néhány kínai kultúrális eseményt (például Őszközép ünnep), amik már akkor is megtetszettek, de mivel hazajöttem Magyarországra, nem igazán gondoltam, hogy ezeket itt is megünnepelhetik. Meg hát sokáig Békéscsabán laktam. Az meg minden, csak nem a lehetőségek városa. Csak akkor volt lehetőségem komolyabban találkozni Magyarországon ázsiai kultúrával, amikor visszaköltöztem Pestre. És úgy érzem, hogy hazataláltam. Még Dél-Korea szokta azokat érdekelni, akik az ázsiai kultúra iránt érdeklődnek. De engem nem. Bőven elég ez a három ország, ráadásul a koreai hangul karakterek bántják a szememet. Nagyon csúnyának tartom őket. Addig egyébként érdekelt a koreai történelem, amíg mentek a koreai történelmi doramák a köztévében. Ezek annyira megtetszettek, hogy akkoriban rengeteget olvastam a koreai történelemről. Mint egy gyerek, szentül meg voltam győződve arról, hogy minden, amit ezekben a sorozatokban látok, azok egy az egyben megtörténtek a maguk idejében. Aztán, amikor szembesültem azzal, hogy a történetek javarésze fikció, az olyan szintű csalódás volt számomra, mint amikor 8-9 évesen felértem ésszel, hogy a rajzfilmkarakterek nem léteznek. Ezzel együtt abba is maradt a koreai kultúra iránti érdeklődésem.

A vietnami tanárnő mondta, hogy mivel a vietnami nyelv és kultúra lesz a tanulmányunk tárgya, ezért várhatóan sokat fogunk az országban utazni. Ha lehet, ez még jobban felvillanyozott. Alapvetően Hanoiban leszünk, a Hanoi egyetemen fogok tanulni, és biztos vagyok abban, hogy a fővárosban is sok látnivaló van, de nagyon érdekel például Hue is, mely a történelmi Vietnami fővárosa volt. Ott van a királyi palota, meg rengeteg szentély és látnivaló. Emellett az egykori Dél-Vietnam fővárosa, Ho Chi Mihn Város is érdekel. Ez a legfejlettebb, egyben a legnépesebb város. agglomerációval együtt kb. 12 millió lakosa van. Illetve az egyik vietnami ismerősöm Da Nang-ot ajánlotta még, elmondása szerint gyönyörű város. Kikötőváros, azt láttam képeken, hogy nagyon szép tengerpartja van, és ez számomra imponáló, mert szeretem a vízközelséget. Az éghajlat nekem nem lesz probléma, mert nagyon jól bírom a meleget, a nyár a kedvenc évszakom. Vietnamban meg a téli hónapokban sem megy 20°C alá a hőmérséklet. Legalábbis Hanoiban, mert délre már nem jutnak el a hűvösebb légtömegek, Ho Chi Mihn városban az év minden hónapjánan 30°C körüli átlaghőmérséklet van, és az éjszakák is nagyon melegek.

Ami még meglepett, hogy a tanárnő elmondása szerint teljesen mások a vietnamiak, mint amilyennek elképzeltem őket. Ismerek itt Pesten néhányat, de azt gondoltam magamban róluk, hogy mivel a történelmük során soha nem volt igazán kiemelkedő állam (akár csak annyira is, mint Csoszon (Korea), nem kell feltétlen Kínára, Japánra gondolni), emellett vélhetően a háború is komoly csapást mért az országra, és jóval szegényebb ország, mint Kína, ezért azt gondoltam magamban, hogy a vietnamiak mindennél jobban tisztelik a hagyományokat, emellett mivel az emberek csak egymásra számíthathatnak, ezért nagyobb az összetartás, főleg a családtagok között. Ami egyrészről nagyon jó, de volt egy olyan gondolatom is, hogy ez komoly kötöttségeket ró a gyerekekre, miszerint folytatni kell a családi hagyományt, hivatást, nemigen szokás ettől letérni, kvázi "egyéniségnek" lenni. Mert ez szokás Kínában, és azt gondoltam magamban, hogy ugyanez van Vietnamban is, csak még jobban. Ehhez képest a tanárnő mondta, hogy a vietnamiak nagyon szabad gondolkodásúak és nyitottak. Ez olyan szinten meglepett, mintha most februárban 35°C lenne itt Pesten. Mondta, hogy rendkívül érdeklődőek, nem csodálkozzunk, ha ismerkedés gyanánt kérdésekkel fognak bombázni minket. Én nagy örömmel állok rendelkezésükre. Megkérdeztem néhány vietnami ismerősömet, hogy mit tudnak erről, mindenki visszaigazolta azt, amit a tanárnő mondott. Mindig ilyen kellemes meglepetés érjen. Ezt azért tartottam fontosnak tudni, hogy tudjam, hogy viszonyuljak a vietnamiakhoz. Azt például tudom a japánokról, hogy vannak dolgok, amikről nem illik náluk beszélni, mert az sértő nekik. Ugyanígy a kínaiak esetében is, de a vietnamiaknál ha lehet szabadon, bármiről beszélni (persze a megfelelő tisztelettel), az nagyon meg fogja könnyíteni a beilleszkedést, barátkozást és hogy jól érezzem magam ott. Azt is mondta a tanárnő, hogy ott már csak névlegesen van kommunizmus (arról egyébként olvastam, hogy Vietnam az első kommunista ország, amely engedélyezte 1986-ban, hogy a földek magántulajdonban legyenek). Egypártrendszer van, de más az ázsiai kommunizmus, mint az európai volt. Amíg nem olyan, mint az észak-koreai, addig baj nincs. Azt is mondta, hogy a vietnamiak nagyon szeretnek ünnepelni. Sok az utcai ünnepség, és akkor nagyon jól érzik magukat. Egyik kellemes meglepetést követi a másik.

A vietnamit meg mindenképp meg fogjuk tanulni, mert angolul relatíve kevesen beszélnek. Szinte csak az egyetemisták, de ha például bemegyünk boltba, jó eséllyel nem lesz szerencsénk az angol nyelvvel. A piacokra, utcai kifőzdékre kíváncsi leszek, illetve mondták még, hogy a sikátorok nagyon hangulatosak.

Egyébként Kínán belül leginkább Hongkong érdekel. Ugyanis minden, amit most megtudtam a vietnamiakról, hogy mennyire szabad gondolkodásúak, nyitottak, érdeklődők, azt én mind Hongkongról képzeltem el. Az ugyanis 1997-ig brit gyarmat volt, és amikor Angliában voltam, akkor találkoztam ott néhány hongkongi származású emberrel. Hihetetlenül kedvesek voltak, sokkal közvetlenebbek, mint a kínaiak. A kínaiak, ha kedvesek is, érzékeltem náluk egyfajta merevséget. Ehhez képest a hongkongiak sokkal közvetlenebbek voltak. Azt gondoltam magamban, hogy azért, mert brit gyarmat volt, ezért begyűrűzött hozzájuk a brit szabad gondolkodás, és ezt elegyítették az ázsiai hagyományokkal. Utanánéztem, a Hanoi-Hongkong távolság körülbelül 870 km, másfél óta repülővel. Ha lenne lehetőségem eljutni, két nagy ázsiai álomúticélom válna valóra. Ha összejön a vietnami ösztöndíjas utazás, külön blogot nyitok neki, és abba írom külön az élménybeszámolómat. Az esély megvan rá, ugyanis 10 fő mehet Vietnamba, és tudomásom szerint eddig hárman adták be a jelentkezésüket. Az biztos, hogy életem legizgalmasabb (és remélem legjobb) 10 hónapja lesz, ha összejön.