Ismét volt egy MondoCon, és nyárra rend szerint kitelepedik a programok egy része. Ez alapvetően jó ötlet, mert a látogatók egy része egyébként is a szabadban piknikezik. Ugyanakkor nekem az egész rendezvény kisebbnek tűnt.

Szombat

Kicsit vicces volt a MÁV, mert a 7.20-as vonattal terveztem indulni. Csak hogy a 6.20-as vonat egy órát késett, így a korábbi vonattal indultam pontosan. Felidéződnek azon a gyerekkori emlékek, amikor külön kellett nézzük, hogy mely vonat indul Romániából, mert azok rendszerint legalább 1 órát késtek. Ez az állapot az évek során sokat javult, már csak azzal is, hogy ha mégis késett a vonat Romániából, akkor a MÁV menetrend szerint elindította a magyar vonatait Lőkösházáról, de ez idén nyáron valamiért elmarad. Nem ez első vonat, mely Romániából érkezve sokat késik. Így jártam most is, csak az eset pikantériája volt most, hogy a késett vonattal voltam pontos. A Keletiből a Gyöngyösre induló vonatra szálltam át. Azzal mentem Kőbánya felsőig. Még mindig ez a legjobb megoldás, mint a kettes metró után sokat sétálni.

A Hungexpóra való belépés számomra nem volt egyértelmű, mert a bejárattól egy kacskaringós sor vezetett a jegyárusításig, és csak bent volt kiírva, hogy melyik sor melyik. Táskák átvizsgálása, szúró, egyéb testi épséget veszélyeztető eszközök keresése után jutottunk ténylegesen be. Meglepett, hogy először a karaoke teremmel találkoztam. Kaptak egy nagyobb termet, ezt meg kell nézzem. A terem tényleg nagyobb volt, ehhez képest viszont kevés ülőhely. De ami még ennél is rosszabb volt, az az akusztika. Kriminálisan szólt a zene, a mikrofon, mintha a hang szétfolyt volna az épületben. Nem lehetett normálisan hallani a dalokat, sem amit a mikrofonba mondtak. Ha nem figyelünk, az énekből konkrétan semmit nem lehetett érteni.

Bár azt hozzáteszem, hogy magamat egész jól hallottam. Egyszer voltam kint énekelni, egy szépséges Yonekura Chihiro dalnak vittem a jóhírét, a FEEL ME-nek.

És jó volt énekelni. Nem gyakoroltam, de régóta hallgatom ezt a dalt, így elég jól ismerem a szövegét és a ritmikáját. A visszajelzésekből is az derült ki, hogy átjött, hogy szeretem a dalt, mert többeknek is tetszett az énekem. Örülök, ha kölcsönös az öröm.

Nem is volt idő elmenni szétnézni, ugyanis 12 órakor volt a zenei tippmix. Ez egy újdonság a karaoke részéről, hogy cseréltek: Szombatra tették a zenei tippmixet, a karaoke verseny pedig vasárnap volt. Utólag megtudtam, hogy azért találták ezt így ki, hogy több idő legyen kijavítani a feladatlapot. Ugyanis a zenei tippmix még mindig nagyon népszerű. Sokan töltik ki, így sokat is kell javítani. Így biztos beleférnek az időbe. Ahogy megtudtam, így jobb volt nekik, úgyhogy elképzelhető, hogy ez lesz az új rendszer.

A zenei tippmix meg a megszokott rendben folyt. Továbbra is nagy ötlet különböző coveröket felhasználni, mert az külön élmény, ha az áthangszerelt változatból is felismerjük a dalt. Most például zongora, 8-bit, metal cover volt, de a különböző nyelveken felénekelt openingek is nagyon jók voltak. Sawano Hiroyuki munkásságát annyira ismerem (csak az Owari no Seraph-ból), ezért ott inkább tippeltem. Ahogy Genshin Impact-tel sem játszottam. Ott leginkább azt csináltam, hogy a zene vibe-ját próbáltam összepárosítani a címmel. Mert mintha lett volna összefüggés. Mindenesetre az egész tippmix szép eredménnyel zárult a részemről: 51,5 ponttal végeztem a 4. helyen. 2,5 ponttal maradtam csak el a 3. helyezettől, tehát épp, hogy nem lettem dobogós. Örömteli, hogy van ilyen eredménye is annak, hogy immár 870 animét láttam.

Ezután mentem el szétnézni. Az A csarnok fele le volt zárva, és így kifejezetten kicsinek tűnt a vásárok része. Konzolos se volt sok, a Nintendo is jóval kisebb standdal volt most jelen. Így az egészet egész gyorsan végig lehetett járni. Volt a másik csarnok (ha jól emlékszem, a D csarnok névre hallgat), ott döntő többségében társasjátékosok voltak, illetve ott volt a kisebb előadó színpad. Kajálda mindkét csarnokban volt. A nagyszínpad volt az, ami kitelepült a szabadtérre, illetve néhány kajálda is kint várta az éhes conozókat. Amiket igazán hiányoltam, azok mind beltéren szoktak lenni.

Próbáltam máshol is elfoglaltságot keresni. Kicsit ültem az előadó színpadon is, itt találkoztam Iskariotessel. Ő képviselte most az Animagazint. Kicsit beszélgettünk. Később láttam egy előttem ülő lánynál egy Haikyuu!!-s posztert. Tetszett a dizájn, kérdeztem, hogysmint. Mondta, zsákbamacskában találta az egyik árusnál 600 forintért. Ó, mondom magamban, az megér annyit. El is mentünk Iskariossel megnézni, hogy vajon hol lehetett megnyerni azt a posztert. Közben megálltunk a Magyar-Japán Baráti Társaság pultjánál. Én kanji feladatlapot töltöttem ki, ha már nyelvvizsgára készülök, Iskariotes meg könyvet vett magának.

Ezután mentünk megkeresni a Haikyuu!!-s posztert. Hát, meglett, de ahol láttam, ott a többi között volt 1500 forintért... Ráadásul eléggé rossz minőségű, enyhén pixeles volt a kép. Hát ennyiért köszönöm szépen, inkább kinyomtatom magamnak. Meg is találtam a képet neten. A mérettel nincs baj, szép nagyméretű, de a fájl mérete kicsi. Ha onnan szedték le ahonnan én és nyomtatták ki, akkor értem, hogy miért pixeles a kép. Mert maga a kép egyébként jól néz ki, de inkább intézem magamnak. Most örülök, hogy digitális formában megvan.

Visszamentem a karaoke terembe. Szerettem volna még énekelni, de annyian voltak előttem, hogy én már nem is kerültem sorra. Ez inkább pozitívum, mert népszerű a karaoke. Inkább elbeszélgettem a többiekkel. Hinaannával még délelőtt, 8 és Miroku eléggé későn jöttek, le is maradtak a zenei tippmixről. Ők nem tudtak a cseréről. Mazsibazsival meg Mai-jal is beszélgettem egy kicsit.

És itt vége is lett a szombati eseményeknek. Még wakát vártam meg, mert nála aludtam az éjjel. Én előre ki akartam menni, de ő már várt engem, és mint kiderült, teljesen máshol, mint amerre én vártam. Nem is találtam kijáratot ott, ahol én akartam kimenni. Valahányszor a Hungexpo épületében vagyok, valóságos labirintus számomra. Egyben rejtély, hogy hogy jutok ki onnan.

De meglett. Előbb a hangtechnikust vittük el Rákosrendezőre, utána mentünk haza. Lecuccoltunk, aztán elmentünk a közelben lévő Legenda sörfőzdébe vacsorázni. Ízletes volt a kétszemélyes legenda tál, amit rendeltünk, de olyan hatalmas volt, hogy nekem az egész harmada elég volt. Azzal is úgy belaktam, hogy másnap délelőttig nem is kívántam semmit. Egy kicsit még szórakoztattuk egymást a PC előtt, aztán mentünk a magunk helyére aludni.

Vasárnap

Szerencsére jól aludtam, és megtudtam a hűvös lakás ősi titkát: Nappal egész nap lehúzva tartani a rolót. Mivel csend honolt, ezért megnéztem telefonon a Castlevania sorozat 2. évadának 7. részét, plusz a Prince of Stride Alternative-nak szintén a 7. részét. Waka pont az utolsó néhány percben kopogott be, na mondom nem reagálok, ezt még gyorsan megnézem és majd utána kimegyek. Így is lett. Összekészülődtünk, megreggeliztünk, utána mentünk előbb a SPAR-ba vásárolni. majd utána a MondoConra.

Jószokáshoz híven vasárnap gyorsabb volt a bejutás. Waka lecuccolt a karaoke teremben, és is maradtam ott egy kicsit. Meglepetésre ma sokkal jobb volt a hangtechnika. Tisztábban szólt a zene, az ének, a mikrofont is sokkal jobban lehetett hallani. Azt hittem, valamit állítottak, de ahogy rákérdeztem, az derült ki, hogy nem, egyszerűen csak jobban "együtt álltak a csillagok". Függ attól is, hogy milyen kint milyen programok vannak, mennyire van huzat, hány ember volt bent, stb. Mivel nem értek a hangtechnikához, ezért csak bólogatni tudok. Az biztos, hogy vasárnap minden sokkal jobb volt. Ha mindig ilyen lenne a hang, akkor nem bánnám, ha frekventáltabb helyen lenne a karaoke.

Átmentem az A csarnokba, a Nintendo részleghez, itt a promóter sráccal játszottam Nintendo Switch Sports-ot. Három játékot játszottunk: Golfot, röplabdát és bowlingot. Jó volt, a röplabdában együtt voltunk, és megfordítottuk a meccs állását, végül mi nyertünk. Szerintem gyakorlott játékos.

Visszamentem a karaoke terembe, és eléggé vakmerő módon bevállaltam a Haikyuu!!: Toppakou dalát.

De a végeredmény... Konkrétan tankkal mentem neki a dalnak. Már az első kiénekelt hangnál éreztem, hogy ez kaputt... És mivel nem tudtam, hogyan korrigáljak, muszáj voltam az első refrénnél leállítani a dalt, mert nemcsak a hangomat fogom letarolni, hanem a hallgatóság hallását is. Volt bennem némi csalódottság, el is mentem szétnézni, hogy mi van most vasárnap.

A magam részéről nem tűnt fel, hogy kevesebb látogató lenne, de ugyanúgy azt éreztem, hogy kevés a kiállító. Waka elkísért, a Playstation 4-nél játszottunk egyet. Valami verekedős játék volt. Elég gyorsan ráéreztem a lényegre, végül én nyertem. Vagy waka hagyott nyerni. Mindenesetre ő ment vissza, mert a karaoke verseny hamarosan elkezdődött. Én még nézelődtem a másik csarnokban. Talán ha valamivel mélyebb érdeklődésem lenne a társasjátékok iránt, jobban ellettem volna a D csarnokban is. Így inkább csak az előadó színpadot néztem meg, majd visszamentem én is karaoke terembe, meghallgatni a versenyzőket. Voltak jók is, nem tudom, ki nyert, de nem tudok kiemelkedőt mondani.

De ezután szinte végig a karaoke teremben maradtam. Néztem a programokat, de nem emlékszem arra, hogy akár lett volna olyan előadás is, ami érdekelt volna. Szeretek a karaokésok között lenni, de ha túl sokat vagyok köztük, az jelzi, hogy mennyire volt számomra érdekes a többi program. ^^' Mindenesetre egyet még énekeltem még: Uchuu no Kishi Tekkaman Blade: REINCARNATION.

Szerencsére ez már jól ment, szerettem énekelni, és másoknak is tetszett. Örültem neki. Ami a Haikyuu!! dalt illeti, majd itthon gyakorlom. Elgondolkodtam azon, hogy pont azok a dalok mennek, amikkel az egyéniségem látható részét tudom kifejezni, és azokkal vannak problémáim, amik a vágyott énemet fejezik ki. Érdekes összefüggés, hogy legalább annyira kell gyakoroljam ezeket a dalokat, mint amennyire azt "gyakorolni", hogy kibontakoztassam azt az egyéniségemet, amely még mindig fogságban sínylődik.

Egy kicsit maradtam, de utána megint mentem szétnézni, mintegy búcsúzásul, majd indultam haza. Új rendszer lesz nálam, amíg Békéscsabán lakok, hogy Kőbánya felsőről megyek Szolnokra, hogy legalább addig jó vonattal utazzak, majd Szolnokon átszállok arra a vonatra, ami hazavisz.

Furcsák a nyári MondoConok, nem szoktak bejönni. Most nem is voltak olyan sokan, többen láthatóan kisebb standdal voltak jelen. Nem is csináltam sok képet, de amik vannak, azok itt tekinthetők meg. Ősszel minden jobb lesz.

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.
Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.
A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.
Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.
Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

Íme néhány Haikyuu!! cosplayes a MondoConon. pic.twitter.com/Q67VKtiPXB

— Karasz Attila (@supermario4ever) July 28, 2019

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategótiájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte. 

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Touch!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.

Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

Azért van előnye a Facebooknak. Azáltal, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphat egy-egy írásom, nagyobb felelősséget érzek a munkám iránt. A blog továbbra is alapvetően az animékről, mangákról, japán könnyűzenéről fog szólni, de a Facebook oldalra mindegyik blog linkje ki fog kerülni., így lehet válogatni. Mindenki arra a cikkre kattint, amelyik tetszik neki. A japán zenén belül a karaoke kiemelt szerepet fog kapni. Most az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingjeivel és endingjeivel foglalkoztam, sikerült tegnap megcsinálni mind a két openingből és endingből a kfn-eket, amiket elterveztem:

• OP01: REASON
• ED01: ENERGY OF LOVE
• OP02: Eien no Kodoku
• ED02: LONELY HEART

Mind a négy dal előadója Kosaka Yumiko. Neki ugyan nagyon rövid előadói karrier jutott, de az annál érdekesebb. Róla itt írtam bővebben. Ő egyike azon japán előadóknak, akiknél sajnálom, hogy nem jutott neki több szó. Jó hangja van, és van néhány nagyon jó dala, ami miatt érdemes volt megismerni őt. A Tekkaman Blade anime dalok esetében sajnos csak a openingeknek van karaoke verziójuk az endingeknek nincs, így azokat vocal only-ban csináltam meg. Ráadásul a LONELY HEART-ot nem ismertem annyira, mert az nem került fel a stúdióalbumára, így azt nem hallgattam olyan sokszor. Ennek ellenére nem volt nehéz időzíteni, mert láttam logikát a ritmusban, így szinte magamtól ment végig. Maga a dal egyébként nem valami jó, megértem, hogy miért nem került fel albumra. 5 perc 47 másodperc hosszú, de ami a nagyobb baj, hogy indokolatlanul hosszú. Sok a zene, és sok a "felesleges" ének. Ez alatt azt értem, hogy nem viszi el a dalt sehová. Pedig kifejezetten jónak indul. A szöveg lényegében úgy kezdődik, hogy álmában az ő mosolyát látta (gondolom, a nagy őét), és amikor felébredt, azonnal beléhasított a tudat, hogy minden ugyanolyan, mint tegnap volt. Ami vélhetőleg egy nagyon rossz állapot, mert rögtön azzal folytatja, hogy elfelejt minden kedvességet, és csak egy célja maradt: Futni... futni egyedül. Nagyjából ennyi hangzik el az ending videóban, és kíváncsi voltam, hogy hova megy végül a dal. Csalódottan tapasztaltam, hogy önsajnáltatásba fullad az egész, és a magányos szívének "kiéneklésével" csupán az a célja, hogy azt hangoztassa, hogy egyedül harcol mindenért. Az önsajnáltató jajgatásról már ne is beszéljünk. De megcsináltam, hogy teljes legyen a karaokéban az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade repertoár.

Az animével egyébként hamarosan végzek, már 41 részt láttam a 49-ből. Igazság szerint várom, hogy vége legyen, mert az egészet Hayashibara Megumi miatt kezdtem el nézni. Ő szinkronizálja benne Kisaragi Aki-t. Őmiatta megérte nézni az animét, ugyanis itt Megumi-san saját hangján szinkronizál, nem "alakít" rajta, mint akár Lina Inverse-nél. Jó eséllyel azért, mert Aki eléggé komoly karakter, nála nincs lehetőség bolondozásra. Maga az anime meg egyrészt azért nem tetszik annyira, mert nem az én stílusom a sci-fi, mecha, másrészt meg túl sok az érzelgősség és az érzelmi kitörés. A 25. rész körül ugyan fény derül a háttértörténetre, és kellő magyarázattal is szolgál, de nekem ez már akkor is sok. De ha már eljutottam eddig, akkor végig is nézem, ráadásul úgy tudom, hogy Japánban népszerű anime volt a maga idejében (1992-1993-as, úgyhogy jó régi), úgyhogy ezért is nézem. Tervezem megnézni az elődjét is, az Uchuu no Kishi: Tekkaman-t, ez még ennél is sokkal régebbi, 1975-ös, úgyhogy a legrégebbi anime lesz, amit eddig láttam. Viszont amit érdekesnek tartok, hogy az OVA (Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II) viszont kifejezetten tetszett. 10 évvel játszódik a fősztori után, és talán azért tetszik nagyon, mert bár ugyanúgy az űrben és egy távoli jövőben játszódik, de csak lazán hordozza magában a sci-fi elemeket, ezért nézhetőbb számomra. És érdekelt is a történet. Ráadásul az OVA már nemcsak Hayashibara Megumi miatt érdekelt, hanem a három endinget (nincs openingje) Okui Masami énekelte. Az alábbiakat:

• REINCARNATION (1-3. rész)
• Live alone Sennen Tattemo (4-5. rész)
• It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (6. rész)

Ezek a dalok jelentősek Okui Masami karrierjében, ugyanis 1994-ben ezek voltak az énekesnő első igazán nagyon jó dalai, amik már nemcsak szórakoztatnak, kellemes érzést okoz a hallgatásuk, hanem minőségiek is lettek. Erősebbek, jelentőséggel bírnak, és megerősítették az énekesnő első albumát. Többek között ezeknek a daloknak köszönhetően indult el nagyon jól a karrierje, és adja az első album (Gyuu) azt az érzést, hogy itt egy nagy karrier lehetősége hallható. A mai napig nagyon szeretem a debütáló albumot hallgatni. Az animét meg aki látta, szinte mindenki szereti, úgyhogy ne az én véleményem legyen mérvadó.

Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.

Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.

Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.

Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.

Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.

De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.

Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.

Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.

Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.

Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.

Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.

Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D

Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.

A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.

A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.

De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.

Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.

Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.

Felkerestem ismét annak az eladónak az eBay-es online shop-ját, akitől vásároltam korábban CD-ket, és nagy örömmel láttam, hogy megvan még neki a Hayashibara Megumi: SpHERE album limitált kiadásban. Először csak figyelőbe tettem, szétnézem az Okui Masami CD-i között is, és láttam, hogy ismét van neki Masami Life album eladásra. Ezen a képen sem volt, hogy meglenne neki az obi, de mivel korábban, amit vettem tőle Her-Day CD-t, abban benne volt, ezért nagy esélyt adtam, hogy ebben is benne lesz, így úgy döntöttem, hogy mind a kettőt megveszem.

Ma meg is jöttek. Mind a két album különleges számomra, azon túl, hogy a kedvenc előadóimtól vannak.

A Megumi album bizony teljes, és a SpHERE esetében nemcsak azt jelenti, hogy fotókönyv van a dobozba csomagolva, hanem egy különleges kis könyvecske, Megumi saját rajzaival, és fekete-fehér képekkel Megumitól.

Az album ugyanis a Tokyo Boogie Night című rádióműsorának 100. adása után nem sokkal jelent meg. 1991 óta van Meguminak saját rádióműsora (bár talán a TBN már megszűnt), és az a szokás, hogy minden nagy jubileumi rádióadáskor egy koncertet tart. Ez az aktuális adása, hogy saját dalait énekli el egy szerényebb (akusztikus) élő koncert keretében, és ezt a rádióban is lehet hallani. Meg persze élőben is lehet nézni. Szóval a 100. adás alkalmából készült az a kis füzet, ami ezen a képen a bal-alsó sarokban látható. Aranyos kis rajzok vannak, saját kézírásával illusztrálva, aláírva, és néhány fekete-fehér képpel. Ezek eléggé retro hatásúak, a képeket nézve olyan érzésem volt, mintha egy XX. század forduló-beli ázsiai nőről néznék képeket. Megumi egyébként is szerette régen a klasszikus, régies hajviseletet, ezt lehet látni az album borítókon, ezzel csak még inkább azt az érzetet kelti, mintha a képek kb. 100 évesek lennének.

Másfelől meg ez a kedvenc Megumi albumom, úgyhogy ezért is örültem nagyon, hogy végre lehetőségem van megszerezni. A dalok kellemesek, vidámak, könnyedek, leginkább ilyenkor tavasszal meg nyáron szeretem hallgatni. Főleg az utolsó szám miatt, ott madárcsicsergés hangját lehet hallani, valamint a tenger morajlása is külön kiemeli a hangulatot. A borítón található képeket is azért szeretem, mert tengerparton készültek, és mindazonáltal, hogy spontánnak hatnak a képek, amit nagyon szeretek, egy szép tájat is bemutat. Egyébként vicces volt, olvastam egy interjút, hogy a képek hajnalban készültek, Megumi-sama elmondása szerint váratlanul ébresztették fel, és egyáltalán nem örült neki. Emellett azt is mondta, hogy ez volt az első album, ahol remélte, hogy meglesz a 100.000-es összeladás. Az nem lett meg, "csak" 70.810 példány kelt el az albumból, de ez lett az első, mely Top 10-es helyezést ért el. A 8. helyen nyitott az albumeladási listán, ekkor már nagy ismertsége volt az énekesnőnek. Alapvetően a minőség a lényeg. Ez volt az első olyan album, ahol vegyesen voltak animés és saját dalok, és ki lehet hallani azt is, hogy az 1991-es első albuma óta mennyit fejlődött a hangja. Ami miatt még különleges számomra ez az album, hogy ez volt az első olyan, ahol Okui Masami-val dolgozott együtt. Konkrétan háttérvokalista volt, a Nakeba ii No és a be Natural dalok alatt hallható a hangja. Egyébként is tetszettek ezek a dalok, de a vokál miatt vált igazáb különlegessé számomra. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime munkálataikor találkoztak először, ennek aztán közös munka lett az eredménye, melynek gyümölcse ezen az albumon hallható. A közös munkájuk és azalatt kialakult barátságuk a Slayers első opening és első ending dalokban csúcsosodott ki, hiszen közismerten azokat a dalokat együtt énekelték. Azóta is azt gondolom, hogy ennek "előjátéka" volt a SpHERE albumon a közös munkájuk.

Térjünk is rá Okui Masami-ra. A Masami Life nem feltétlen kedvenc albumom tőle, sokkal inkább a borítón található képek teszik különlegessé ezt az albumot.

Azok ugyanis hűek az album címéhez, olyan szinten személyes képek vannak rajta, hogy például ébredés, fogmosás, reggeli-készítés és ilyenek. Beszéltük a borítóképről az Okui Masami Facebook-csoportban, az egyik srác nem akarja elhinni, hogy a képek "valósak". Abból a szempontból, hogy bár a képek tényleg spontának, de a ház, ahol készült, szinte inkább hasonlít egy jobb szálloda szobájára. Amúgy igaza van, mert tényleg olyan modern a képen minden, ami körülötte van, de azt gondolom, hogy az énekesnő karrierje tart már olyan régóta, hogy akár a saját háza is lehetne. A dalok nem olyan kemények, mint a 2006-ban megjelent God Speed és az evolution albumokon hallhatóak, ezek olyan sajátságos stílusúak. Megvan a maguk hangulata, és megmaradtak bennem első végighallgatás után, de korántsem voltak rám olyan nagy hatással, mint a fentebb felsorolt két album, melyeket követte a Masami Life 2007-ben. De mindenképp méltó helye van az Okui Masami repertoárban.

A képekre visszatérve, akár szállodában, akár a házában készültek, semmit nem vonnak le az értékéből. Mindkét album képeiből sugárzik a spontaneitás, amitől olyan közvetlenné, személyessé válnak, ettől válnak különlegessé ezek az albumok.

A Hayashibara Megumi albumon a táj nagyon szép, az külön emeli a hangulatot, de azért ezt az oldalt fényképeztem le, mert a bal oldalon látható képről külön beszélt, mint érdekesség, hogy ott talált egy kagylót, azt fényképezték le. Az Okui Masami album képen is látható, hogy mi az a spontaneitás, amiről írtam. Azt azért gondolom, hogy nem épp akkor csinálták ezeket a képeket, amikor Okui-sama valóban felébredt, de a hatás ott van. És az ilyen személyes jellegű képek teszik különlegessé ezt az albumot, és úgy érzem, hogy betekintést enged a mindennapjaiba. Ez sokkal többet ér számomra, hogy bármelyik nyugati nagy sztár húsz kilós sminkjével és ultraszoros ruháival pózolgat.

Gyűlnek, gyűlnek az albumok, Hayashibara Megumiról 5 albumom van, ebből 3 limitált kiadás, Okui Masami-tól pedig 14 albumom van, ezzel megvan a teljes album diszkográfiájának a fele, ugyanis a stúdióalbumok közé minden válogatás-, koncert-, feldolgozás-, stb. albumokat beleszámolva összesen 28 albuma van. Alig várom, hogy meglegyen az összes. Ahogy Megumitól sem lehet kevesebb. Ha találok még jó áron, és lesz anyagi lehetőségem vásárolni, biztos, hogy nem fogok másképp tenni.

REINCARNATION

Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Amikor készültek az első albumhoz a dalok, az a hír járta, hogy nehéz volt az énekesnővel együtt dolgozni, mert bár nem ő írta a dalokat, de erősen beleszólt, hogy milyenek legyenek a dalok, ugyanis az volt a célja, hogy már az első lemezével nagy hatást keltsen. Talán ennek is köszönhető a nem várt siker? A '90-es évek első felében még egy anime kislemezzel is nehéz volt bekerülni az Oricon Top 100-ba, OVA dalának kislemezéből meg egyenesen lehetetlenség, Masami mégis megcsinálta. A dal az OVA Tekkaman Blade II opening dala, annak rövidített változata pedig "átváltozó dal" volt az animében. Maga a dal egy könnyed szerelmes nóta, zeneileg szerintem mégha egyszerű is lett, nagyon jó.

Let's return to the beginnings. When the songs were made for the first album, there was rumor that it was hard to work together with the singer, because even tought she wasn't the one who wrote the songs, she strongly affected how the songs will end up, because her goal was to make a big impact with the first record. Maybe this was the cause of the unexpected success? At the first half of '90s it was hard to get in to the Oricon top 100 even with an anime single, but with a single made of an OVA's opening it was nearly impossible, still Masami did it. The song was the OVA of Tekkaman Blade II's opening, and the shorter version of it was the "transformation" song in the anime. The song itself was light and romantic, but even it was musically simple, yet it was really great.

Hét éve tartó sorozat szakadt meg Okui Masami zenei pályafutásában. Legújabb kislemeze, a Renka Tairan felkerült az Oricon listára! Hogy Okui Masami kiadvány fent legyen az Oricon listán, 7 éve volt példa. Akkor a Masami Kobushi albuma érte a 17. helyet. Azóta sem láttunk fent. Egyre lejjebb, és lejjebb csúszott. A legrosszabb heti helyezése 160. hely, melyet a RING kislemeze produkált. És ezen a héten visszatért, méghozzá a 35. helyre. Az utóbbi időkben talán ennél a kislemeznél nem vártam, hogy felkerül a Japán Oricon chartra, mert ő maga egyáltalán nem reklámozta a kislemezt. Egyszer kitette a hivatalos honlapjára, hogy tudjunk róla, de semmi különös. Borítót is szinte csak a megjelenés napja előtt láthattunk. És mégis... A siker titka valóban a reklámozás, de ezt a kislemezt, de az evolution kiadó (mely az ő saját kiadója) adta ki, hanem a Pony Canyon. Erről sem tudtam, hogy más kiadó fogja kiadni, de ők biztos jobban promotálták. Meg is lett az eredménye, kint van az Oricon listán.

Ilyen a kislemez borítója:

Nekem nagyon tetszik, igazi, 2010-es anime grafika. És hogy milyenek a dalok? Hát, hallatszik rajtuk, hogy nem Masami írta. Annyira egyedi, és jellegzetes a zenéje, ezen kislemezen szereplő 2 dal kicsit kommerszebb lett. De azért próbálták eltalálni a stílusát, fogjuk rá, hogy sikerült. De olyan zenét, mint ő, senki nem képes írni. De így, többszörös végighallgatás után tetszik. De az egész 17 éves pályafutását remekül el lehet különíteni. Ugyanis a kezdetekben Toshiro Yabuki volt Okui Masami producere, menedzsere, zeneszerzője. Neki is van egy egyedi stílusa, melyet nagyon jól tudott Masamihoz igazítani. Az ő tapasztalata emelte fel igazán Okui Masamit a háttérvokálosi rangból (mivel emígyen kezdte 1989-ben), és az ő fantasztikus stílusának köszönhetően lettek az első Masami albumok olyan jók, amilyenek. Makkun már az első időkben is próbálkozott szövegírással, Toshiro Yakubi felfedezte, hogy jól ki tudja fejezni az érzéseit, de még csiszolni kell. És egyre több dalnak ő maga lett a szövegírója. 2002-ben megszakadt a munkásságuk, és az ezévben megjelent crossroad albumát Masami már teljesen maga producerelte, és szinte az összes dalt ő maga írta, és fel is lehető, a fokozatos stílusváltás erre az albumra ért be. Ezután jöttek a rockos hangzású dalok, de szinte minden stílusban kipróbálta magát, valamennyiben sikeresen. De valami remekül tudja a saját stílusát ötvözni a többi zenei stílussal, már-már műfajt teremt.

Ha ilyen jó zenéket csinál, miért nem sikeres? Erre több válasz is van. Egyrészt ő maga csinálja a reklámot, ami nem jut el széles körbe. Szinte csak a blogjában ír róla. A Self Satisfaction albumáról írt nagyon sokat, sőt képeket is tett ki a dal felvételeiről, mégis csak a 127. helyet tudta elcsípni. Kész röhej. Ok lehet az is (ebben nem vagyok biztos, csak hallottam) hogy az albumait csak Akihabarában forgalmazza, tehát csak az ottani lemezboltokban lehet kapni.

Kevésbé ismertségének az oka még, hogy többnyire olyan animéknek énekelte a dalait, melyek nem terjedtek el széles körben. Vagy azért, mert OVÁk, vagy mert a témájuk miatt csak felnőtteknek ajánlott a megtekintése. Ilyen az erősebb ecchi. De nem hentai. Elég sok animében megvillannak a női mellek, valamint szoknya alá nyerhetünk betekintést (ez az egyik nagy oka, hogy rajongóinak döntő többsége férfi). Ha összegyűjtjük, hogy 17 év alatt mely animéknak énekelt, azért szép kis lista jönne össze:

• Girl from Phantasia - 1993 (itt debültált)
• The Wind of the Willows ~Willow Town Monogatari~ - 1993 (Egy 1908-ban írta angol gyermekregény anime adaptációja)
• COMPILER - 1994 (Ez egy két részes OVA)
• Tekkaman Blade - 1994 (ezt nevezhetjük az első komolyabb munkásságának, már önmagában az sokat dobott az ismerettségén, hogy az ennek az animének énekelt dalait Megumi Hayashibara is felénekelte.)
• Ghost Sweeper Mikami - 1994 (a mozifilm betétdala az ő munkássága)
• Slayers - 1995-1998 (azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy mit jelent ez az ő életében, ez adta a végső lökést az ismerettsége felé. Az egyik OVA, melynek ő énekelte a dalát, a Slayers EXCELLENT 1998-as, így került oda ez az évszám)
• Neon Genesis Evanglion - 1995 (Igen, ennek az animének is énekelt dalt!)
• Megami Paradise - 1995 (két részes OVA)
• Bakuretsu Hunters - 1995 (Kasumi Matsumurával együtt énekelték az endinget)
• Mahou Tsukai Tai! - 1996 (Erről nagyon kevesen tudnak, mert csak az OST CD-n jelent meg az ending dal, melyet ő énekelt)
• Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko - 1996-1999 (Két OVA készült a mangából, majd 1999-ben jött a sorozat)
• Jungle de Ikou! - 1997 (Három részes OVA)
• Shoujo Kakumei Utena - 1997, 1999 (Animesorozat a női szerelemről)
• Cyberteam in Akihabara - 1998-1999
• DiGi Charat - 1999-2001 (egy 16 részes pár perces sorozat, melyet két OVA követ)
• Tales of Eternia - 2001 (PSX játékból készült animesorozat)
• Yu-Gi-Oh! - 2001
• Kore ga Watashi no Doushijin-sama - 2005 (hosszú kihagyás utána ismét anime dalt énekelt)
• RAY the Animation - 2006 (13 részes sorozat, csak ajánlani tudom!)
• Gift - 2006 (egy részes DVD dráma)
• Muteki Kanban Musume - 2006 (Az egyik legviccesebb sorozat, mit valaha láttam)
• Jikuu Keisatsu Wecker Sigma - 2007 (DVD-n megjelent dorama)
• Ontama! - 2009 (Rövid ONA, melynek openingjét May'n-nel énekelt közösen)
• Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~ - 2010 (Itt tartunk most)

Ez ahogy így hirtelen összeszámoltam, 24 anime, ezekből 10-ban van ecchi jelenet. Azért szép is repertoárt tudhat magam mögött, és még korántsem teljes. Én abban reménykedek, hogy ez a mostani sikere kicsit megdobta a népszerűségét, és hasonló helyezéseket fog produkálni, vagy még jobbakat.