Majdnem álmatlan jubileumi Pokémon találkozó

2015. december 05. 22:57 - supermario4ever

Azért annyira nem álmatlan, mert aludtam 2 órát, de az inkább felületes volt, hogy azért mégis csak legyen valami, amúgy 0:45 óta ébren vagyok. Eltöltöttem otthon az időt, bár ahhoz nem volt már erőm, hogy pontosítsam Yonekura Chihiro: Seize the Days dalának romanizálását. Ugyanis ezek nem konkrétan az én munkáim, ennyire még nem tudok japánul. Úgy van, hogy fent van egy japán weboldalon a kanji dalszöveg, és ezt a Nihongo J-talk oldal segítségével romanizálom. Ezt javítgatom, ahol a ragozás külön van, ott egybe teszem, meghallgatom a dalt, hogy a jó olvasatot romanizálta. Egy kanjinak ugyanis több olvasata van, és gyakran előfordul, hogy egy dal esetében nem azt hozza be, amit énekelnek. És ez nem feltétlen a fordító hibája, az általában a legtöbbször használt olvasatot hozza be. Azt hiszem egy ALI PROJECT dal okán beszéltük Leeával a karaoke fórumon, hogy az énekesek sokszor a legritkábban használt, vagy legfurcsább olvasatot éneklik. Ezeket még ő is csak hallgatás után tudja romanizálni, pedig ő aztán igazán tudja a nyelvet.

Szóval nagyon szeretem ezt a dalt, és legyen átkozott a BEST OF CHIHIROX II album, ennyire még soha nem voltam az énekesnő hatása alatt. És maga a romaji szöveg megvan, csak itt most az a hiba, hogy több kanjit nem ismert fel, ezért azokat meghagyta. Majd pontosítani kell, és végighallgatni, hogy rendben van-e. Gondolkodtam azon, hogy megcsináljam-e a kfn-t belőle, de annyira éber akkor nem voltam. Próbáltam még visszaaludni, de sikertelen kísérlet után úgy döntöttem, hogy inkább Wii U-n játszok. Mario Kart 8 és Super Mario All-Stars. Most volt az első alkalom, amikor Grand Prix-n kipróbáltam a 200cc-t. Nem 60 pontos (maximális) eredménnyel, de csodák csodájára 1. helyen végeztem a Mushroom Cup-on. Ez már tényleg nagyon nehéz, okosan kell driftelni, mert nagyon gyorsak már a kocsik és motorok, és nagy ívben veszi be a kanyart. Az éles kanyarok esetében szinte esélytelen, hogy ne úgy vegyük be, hogy nem ütközünk falnak. Így a 48 pontos győzelem nagyon szép teljesítmény. A Super Mario All-Stars esetében meg akartam nézni, hogy mutat nagyobb méretű Full HD TV-n egy Super Nintendo játék. A fekete péntek keretében vettünk egy 32”-es Samsung Full HD (nem okos) TV-t. Nagyon szép a képe, a HD TV adások és a Wii U játékoknak csodálatos a képük. Csak a SNES játékok már nem annyira szépek, mert látszanak a pixelek, és ugyan nem veszi el a játékélményt, de érdekes nagyképernyőn látni a pixeleket. Szabad szemmel le lehet rajzolni Mariót, és a pályaelemeket akár Paintben is. Olyan sokat nem játszottam, inkább szemléltetésképp néztem meg. Meg azért az idő is haladt.

De azért érdekes volt, hogy értem el az 5.30-as vonatot. 4.45-kor indultam el, mert be akartam menni a Tescóba, ami 5 órakor nyit, akartam venni csokimikulást magamnak. Még korábban kinéztem magamnak egy Kinder csokimikulást, és elhatároztam, hogy 5-én hajnalban veszek magamnak egyet. De sajnos egy sem maradt belőle. Sokat vacilláltam, mert nagyon megfogyatkozott a csokimikulás-kínálat, de mindenképp akartam magamnak egyet. Miért is ne ünnepelhetném meg a mikulást magamnak 29 évesen is? De találtam 3 db. kis csokimikulás szettet, szintén kinder. Ár-érték arányában drágább, de hát egy évben egyszer van mikulás, miért is ne engedhetném meg magamnak? Megfogadtam magamban, hogy masszát soha nem veszek, nagyon kellemetlen íze van, és émelygős. Inkább megveszem a drágábbat, de tudom, hogy az jó. Szóval kifizettem, és elindultam a vasútállomás felé. Még mindig nagyon fel van dúlva a környéke, de az utolsó „simításokat” csinálják, állítólag jövő év elejére kész lesz a békéscsabai vasútállomás. Végülis látszik a vége, mert szép már így is, de még mindig sok munka van, és nehézkes a közlekedés a környéken. Bár siettem, végig figyeltem az időt, eleinte az volt, hogy van még idő, nem kell annyira sietni, később meg már éreztem, hogy szorít az idő, a végére meg már esélytelennek láttam, hogy elérem a vonatot. És annak ellenére, hogy kerülőt kell tenni, még éppen sikerült.

Szokás szerint tele volt a vonat, és ez csak megerősített azon döntésemben, hogy átszálljak Szolnokon. Egyrészt megnéztem, hogy annál a régi könyvesbódénál van-e régi Garfield magazin (1996. decemberi szám kerestetik), valamint reménykedtem abban, hogy a zónázó vonat, ami a Keletibe megy, az új, menő vonat lesz. Garfield ugyan nem volt, de menő vonaton utaztam. 8 órakor indult el, addig laptopon néztem Jóbarátokat, Garfield és barátait. Utána az új Csernus Imre könyvet olvastam. Jó volt, kényelmesen telt el az idő.

9.45 körül érkeztem meg Pestre. Szerencsére nem kellett sokat utazni, a Blaha Lujza téren a Művészeti Szintben volt az animepiac és a Pokémon találkozó. A belépő 800 forint volt, az egész rendezvény nem volt nagy helyen, mégis azt gondolom, hogy ahhoz képest meglepően sokan voltak. A vásáron néhányszor végigmentem, de igazából az animés cuccok már korántsem mozgatnak meg annyira, mint régebben. Néhány japán CD-t láttam, de egyáltalán nem az én stílusom voltak, úgyhogy nem is vettem semmit. A Pokémon találkozó egy külön nagyobb teremben volt, ami meglepett, hogy TV-k is ki voltak állítva, meg asztali konzolok. Super Nintendo, Nintendo 64, GameCube és Wii U. A SNES-ben Game Boy Player, benne Pokémon Blue, a N64-ben Pokémon Stadium 2, GC-ben pedig Pokémon Colosseum. A Wii U-s játékot nem ismertem fel. Én úgy le is parkoltam a Super Nintendónál, és nagyjából ott időztem egész nap. Persze azért megjelent néhány ismerős. Többek között Krisi, Ninty, Truner, Norbi, LL és persze bagszi. És ott volt még balko67, aki mellém telepedett le. Így lényegében együtt töltöttük az időt. Az volt jó, amikor Sparrow hozta a Nintendo 3DS-ét a Zelda Triforce Heroes-zal, és azzal játszottunk hárman. Nagyon jó kis kooperatív játék, jó volt összhangban dolgozni, és jót nevettünk egymás szerencsétlenkedésén, az ugyanis mindnyájunkra kihatással volt. Jelölt lett ez a játék a listámon. Be is adta a végén, hogy rámehetek eShop-ra, hogy megvehessem. Ravasz, nagyon ravasz. Amúgy hangulatos, a legjobb többjátékos Zelda, amivel eddig játszottam. És talán pont azért tetszik ennyire, mert összhangban kell dolgozni, és viccessé tette a játékot, hogy az egyikünk ballépése mindnyájunkra kihatással volt. Aztán jöttek mások, balko velük Smash Bros-ozott 3DS-en, én meg addig SNES-en nyomtam a Pokémon Blue-t.

Érdekes volt, mert először a srác neve POKÉCON volt, akit irányítottunk, viszont a rivális nevén kicsit megrökönyödtem. Nem írom ki, mert eléggé durva, de van tippem, hogy ki adta neki azt a nevet… Szóval elvoltam vele, nagyon tetszett. Aztán elmentem egyszer körbenézni, és amikor visszamentem, meglepve tapasztalom, hogy valaki resetet nyomott, ez a mentés törlődött, és az én ősrégi mentésem tért vissza. Ugyanis azt a Blue-t én adtam el bagszinak, azért nem tetszett, mert amerikai, és én csak európai játékot gyűjtök. Mindenesetre nosztalgiáztam egyet a régi mentésemmel. 40-es szintű Blastoise, 16-os szintű Bellsprout, 6-os szintű Caterpie és 5-ös szintű Pidgey volt, ha jól emlékszem. Igen, abban az időben még egy Pokémonra fókuszáltam, ahogy írtam erről régebben, aztán rájöttem, hogy ez nagy hiba volt. De a játékot most is nagyon szeretem, és alig várom, hogy megjelenjen jövő február végén Nintendo 3DS Virtual Console-ra, megveszem mind a három változatot (ha nem lesz extrém drága, akkor egyszerre).

Aztán nézelődtem, meg amikor nem volt kajám, akkor lementem a közeli SPAR-ba. Kíváncsi voltam, hogy itt kapható-e az a Kinder csokimikulás, amit annyira kerestem, és bizony volt… Vacilláltam rajta egy kicsit, de aztán ezzel is úgy voltam, hogy csak egyszer van ezen a világon 2015. december 5-e, holnap mikulás, rúgjunk ki a hámból. Enyém lett. Készültem lelkiekben erre a napra, mert eredetileg én javasoltam bagszinak, hogy a következő Nintendo találkozók legyenek október 3-án és december 5-én. Bár a Nintendo találkozók elmaradtak, de a Pokémon találkozók erre a napra, és ha számított a javaslatom, akkor hálás vagyok bagszinak, hogy figyelembe vette a kérésemet. Szóval csokimikulás-özön ezen a csodaszép mikulás előtti napon. Az egyik kis mikulást odaadtam bagszinak apróságként, tegnap volt a névnapja. Amúgy a rendezvény szervezettebb és komolyabb volt, volt bajnokság, TCG verseny, kvíz. Azt sajnálom, hogy a tervezett előadás elmaradt, de sajnos azt már nem sikerült összeállítania bagszinak. Az azért szép lett volna, hogy 50. Pokémon találkozó és a Bagszipoke weboldal 15 éves, és ennek alkalmából tart egy előadást. A Pokémon Origins viszont furcsa volt. Erre csinált magyar feliratot. Kicsit zanzásítva ez az eredeti Pokémon kezdeti történetek felújítva, más karakterekkel, úgy is mint Red és Blue. Brock nagyon furcsán nézett ki, és a rakéta csapatot sem Jessie és James alkották, hanem mezei rakéták. Érdekes volt, kicsit lelketlennek tűnt, de érdemes volt megnézni. Meg sok Pokémon videoklip, AMV, úgyhogy nem unatkoztunk. Természetesen Matsumoto Rica is megszólalt. Jól éreztem magam, jó volt minden, érdemes volt belefektetni a munkát.

Volt egy vicces momentum, amikor megismerkedtem egy testvérpárossal, odaült mellénk egy ázsiai fiú és lány, játszottak a Pokémon Blue-val és nagyban gondolkodtunk, hogy vajon milyen nyelven beszélhettek. Nem ismertem fel szavakat, ezért nem gondoltam, hogy japán lenne. Nem is szaggatott, tehát nem is kínai, nem is „franciásan” szaggatott, ezért nem is vietnami, csak koreai lehet, mert ők azok, akik még folyamatosan beszélnek. A vicc az volt, hogy az egyik srác letöltötte a telefonjára a Google Translate alkalmazást, és elindította a beszédfelismerést, azt beszéltük, hogy ha szolidan melléjük tartom, akkor hátha kiderül, milyen nyelven beszéltek. Volt mindenféle zaj, meg azért tudtam én is, hol a határ, ezért nem jártunk sikerrel, de jól szórakoztunk az eseten. Aztán tombolasorsolás, és részemről vége is, mert a 18.10-es vonattal azért szeretnék hazajutni. Sikerült is elérni. Itt az 1997-es Játék határok nélkül 2. elődöntőjét néztem meg. Aztán haza is értem. Nagyon jó volt ez a nap, az utóbbi időkben több nehézség is ért, ami miatt nem voltam lelkes a találkozó miatt, a végeredmény annyival jobb lett.

Készült néhány kép, azok itt tekinthetők meg.

Szólj hozzá!

Szilveszter '13

2013. december 31. 11:51 - supermario4ever

Jó szilveszternek ígérkezik, miután itt töltöm bagsziéknál. 29-én jöttem fel Pestre, az év végi 3DS Hungary találkozóra, mely most a Sugárban volt. Egyszer voltam csak itt, és akkor sem nyerte el a tetszésemet, viszont azt el kell ismerjem, hogy mint találkozó helyszín fantasztikus. Az étkezőknél van egy kisebb elkülönített rész, ott ültünk le, és nem zavartunk senkit. Több játék is előkerült, de mint mindig, most is a Mario Kart 7 aratta a sikert. Igaz, hogy 1 éve nem voltam már találkozón, vártam is nagyon, hogy el tudjak jönni, de újdonságot nagyon nem tudok írni, csak azokat, évekkel ezelőtt is írtam, hiszen minden találkozó lényegében a játék jegyében telik el. Együtt játszunk, kipróbáljuk azokat a játékokat, amiket ki szeretnénk, és másnak meg is van. Kellemes meglepetés volt, hogy 3DS Virtual Console játékokkal is lehet többen játszani Download Play-jel, ki is próbáltuk Ninty-vel a Super Mario Bros. 3-at ketten. Nagyon jól szórakoztunk, emellett az is menőség, hogy elég ha csak az egyiknek van meg a játék, a másik simán csak rácsatlakozik. Meg 3DS-en Tetris-eztek sokat, a videojátékozást Fantos törte meg. Nagyon rég láttuk őt, saját bevallása szerint keveset játszik már. Egy egyedi játékot hozott nekünk, ami olyan szinten lekötötte a társaságot, hogy aztán végig azt játszották. Én nem szálltam be, bár tetszett, amit csináltak. Kis papírokra kitalált mindenki a mellette ülőnek egy videojáték karaktert, és felragasztja celluxszal a homlokára úgy, hogy ne lássa. Neki barchobával ki kellett találnia, hogy ki ő. Érdekes volt látni, hogy egyesek mennyire bonyolult karakterekre gondoltak, vagy hogy eszükbe nem jutott volna, de ha végül kitalálták (vagy feladták), akkor bizony nagyot lestek, hogy ezt hogy nem találták ki.

És ezzel nagyjából véget is ért. Elég hamar szedelődzködött a társaság, úgyhogy 16 óra után már mi is mentünk. Káosz az Örs Vezér Terén, nehéz volt átlátni, honnan indul a 3-as villamos pótló busza, és hol érdemes rá felszállni. Nem a metrónál, mert ott sokan vannak. Arra rászállni, és irány bagszihoz. Hiányzott szerény rezidenciája, de az aznap esti program ne ismétlődjön meg. 4 ember 4 laptop... A többi képzelhetitek. Csak a The Legend of Zelda: The Wind Waker HD szakította meg ezt a tendenciát, amikor bagszit figyeltük játék közben. Eszméletlen szép a játék HD-ben, mindezek mellett a hangulata is megvan. Csak nehogy megint Zeldázni akarjak, mint régen. Nem is vittem el sokáig a játékot, és nem is emlékszem már arra, hogy azért álltam meg vele, mert túl nehéz volt, vagy mert elveszett a motivációm. Nagy kedvenc volt a Wind Waker, úgyhogy nem hiszem, hogy az lehet. Meg hogy ne unatkozzak ezen az estén (kínomban neteztem már én is, különben nem így képzeltem el a közös estét) kipróbálhattam a NES remixet. Ez egy új letölthető játék, mely a WarioWare alapján több mint 200 mini-játékot tartalmaz különböző NES játékokból. Vannak nagyon jó ötletek, de korántsem akkora eresztés, mint a WarioWare. Volt egy pár, ami túl könnyű volt, unalmas, de azért volt egy pár jó ötlet, amik nehezebbek voltak. Azok alapján amennyit láttam, jobban díjaztam volt az inspirálóan nehéz mini-játékokat. Volt egy, a Mario Bros. egyik játéka, ami már túl nehéz volt, amit már leteszek, de ezzel ne fárasszanak. Ki is próbálta LernenBoy is, neki sem jött össze.

A tegnapi nap közös játék okán már jobban telt el, mivel megkértem bagszit, hogy ha lehet, többet játsszunk közösen. Így is lett, előtte délelőtt mentünk vásárolni. Nintendo 64-en játszottunk sokat, a Goldeneye 007 hatalmas élmény volt négyesben, és mindenki nagyon élvezte. Nem hiába volt annak idején fő társasági móka a Mario Kart 64 mellett. Volt a Mario Kart is, ez nagyon jó volt. Bár ezt igazán csak akkor jó, ha órákig játsszunk vele együtt, így, rövidebb időre annyira nem. Ami csalódás volt, hogy a Mario Party 2 nem volt annyival jobb négyesben, mint egyedül, ahogy írták. Jó volt, de sokkal jobb játékélményre számítottam. Még bagszi Pokémon Stadium 2 mini-játékait próbáltuk ki, egészen menőség volt. De amivel sokat játszottunk, az a Wii U-s Wii Party U. Már a Wii-s Wii Party-t is szerettem, ebbe is sok jó ötlet volt, ezt nevezem méltó folytatásnak. Az egyik legmenőbb volt, amikor egy játékos a tábla tetején állt, a többi három pedig az alján. A felső játékos kapcsán volt egy eldöntendő kérdés, és be kellett jelölnie a választ, hogy mennyire igaz rá az állítás, vagy nem, és a többieknek is ki kell találni, hogy aki fent van, arra az mennyire igaz. Még a két véglet is frappáns volt sokszor. Egy példa: "Mennyire tudsz titkot tartani?" Az egyik véglet: "Senkinek a lelkét nem tárom ki." A másik: "Hallottad a hírt...?" :o És akkor a Wii U GamePad-en látható csúszkán kellett beállítani, hogy az mennyire igaz rá, és többieknek is megtippelni. A másik, ami inkább érdekes volt, hogy egy Wii U GamePad-en, és három Wiimote-ot kellett meghatározott módon egymás mellé tenni, és azokat a gombokat kell megnyomni, amelyikre utasítást kapunk. Ez olyan, mint a Twister társasjáték, de itt csak a kezünket kell használni. Ujjfájdalmak és görcsök kiújulása garantált. Volt még egy, ami ahhoz képest, hogy viccesnek tűnt, annyira nem szórakoztatott engem. Négy ember Wii GamePad körül zenére táncol. Kört alkotunk, és azt kell csinálni, amit a GamePad-en látunk. Több így hirtelen nem jut eszembe, és ha ismét elővesszük a játékot, állítom, hogy fájni is fog, mert nagyon tetszett, és hogy felejthettem el.

És most itt vagyunk, 31-én. Ma már (így idén) nem írok többet, ezért egy gyors összegzést írok. Mindig optimistán szoktam jellemezni az adott évet, de most ezt nem tudom megtenni. Nem tartom ezt az évet jónak. Akármi is történt, akárhogy is szolgálta a fejlődésemet, az ideit az eltékozlás évének tartom, mert nem sikerült munkát szerezni, így nem tudtam előrelépni. Persze, benne van az is, hogy visszatérjek Pestre, le nem tagadnám, hogy mennyire vissza akarok jönni, hiszen idén valahányszor felutaztam ide, azt éreztem, hogy itt vagyok igazán elememben, itt vagyok igazán önmagam. Azt maximálisan elfogadtam, hogy a december a pihenés jegyében teljen el, aminek meg is lett az eredménye: Nagyon sokat enyhültek a tünetek december eleje óta, egyre inkább érzem, hogy visszatérhetek a régi kerékvágásba, ezért januárban ismét elkezdek munkát keresni. Ha már a média ennyire harsogja, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor csak én is érezni fogom, nem igaz? Mindezek mellett januárban újra előveszem a németet, már meg is van az időpont: február 8-án lesz az írásbeli nyelvvizsga. Ugyanis biztosra eldöntöttem, hogy az Origósat fogom csinálni. Meg is kérdeztem a munkaügyi központban, még kérelmet se kell benyújtani, hogy ne TELC-eset írjak, ott vizsgázok, ahol akarok, a lényeg az, hogy igazoljam, hogy kifizettem a második nyelvvizsgát, ha nem sikerült. Azért nem írom pótnyelvvizsgának, mert ez nincs így hivatalosan megnevezve. Át is néztem az Origósat, sokkal barátságosabb. Amikor megláttam, hogy a tesztes résznél nincs minimum ponthatár a sikeres nyelvvizsga esetére, nagyon megkönnyebbültem. Ez persze nem jelenti, hogy lazítani kell. Úgy van a teszt, hogy 50 mondat, négy válaszlehetőséggel, és ezt számolják át 15 pontra. Sokat kell készülni. Sokat kell készülni erre is, de a többire is úgy kell felkészülni, hogy lehet, hogy a teszt 0 pont lesz. Összesen 80 pont szerezhető, és 48 ponttól sikeres a vizsga. És mivel a teszt 15 pontos, ezért úgy kell készülni, hogy 65 pontból kell 48-at elérni, és így máris nem hangzik annyira kellemesen. Mindezek mellett minden egyes teszten elért pont csak segít rajtam a még jobb eredmény érdekében, valamint hogy könnyen meglegyen a 48 pont. Úgyhogy lesz dolgom a munkakeresés mellett. Csak még azt nem tudom, hogy kétnyelvű, vagy egynyelvű nyelvvizsgát kell tennem? Azt sem tudom, hogy mi a különbség a kettő között azon túl, hogy magyarról németre is kell fordítani, meg németről magyarra is. A negyedik, utolsó feladatrész, a baráti levél írása. Azért emeltem ki a barátit, mert a TELC középfokon hivatalos levelet kell írni. Információkérés, állásra jelentkezés, vagy panaszlevél. Igazából nem jó ötlet a hivatalos levél, mert ha belegondoltok, tele van sablonmondattal. Állásra jelentkezésnél úgy kell fényezned magad, mint soha senki, és megvannak erre a jól bejáratott mondatok, ahogy panaszlevélnél is. Viszont egy baráti levél azért tetszik jobban, mert spontánabb, sokkal ugyanúgy választékosan kifejezheted magad. Például írtam olyan baráti levelet, amikor a Start! nyelvkönyvvel alapfokon készültem, hogy új helyre költöztél, és mutasd be az új lakásodat, szereted-e, a környék milyen, hol van, és hasonlók. Ez számomra szimpatikusabb. De ami egyértelműen sokat segít: Lehet szótárt használni. A teszten kívül az összes feladatrésznél. Ez segít abban, hogy választékosan fejezd ki magad, de a nyelvtant és a mondatalkotást nem tudod kilesni a szótárból. Jaj, már tudom, hogy újra elő kell vegyem, hogy hol is kell a KATI szórendet használni, és hogy nem szabad három ige esetén Partizip II-t használni, ha múlt időben írok, valamint módbeli segédigéknél nincs zu+infinitiv alak. Ezeket szoktak a leggyakrabban elrontani. Ennyit a németről. Az optimizmusom ettől függetlenül a helyén van, és nagyon szeretnék 2014-re egyenesbe jönni, és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében. Ennek fényében kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

Szilveszter alkalmából most többet hallgatok L'art Pour L'art Társulatot, mivel megvan mind a négy albumuk eredetiben CD-n, és három album kazettán (a Winnetou nincs meg, azt keresem). Szilveszter alkalmából nézzétek meg a kedvenc Vastyúk is talál szeget részemet:

http://www.youtube.com/watch?v=DmzA38wy_gc

És le ne maradjon a szokásos év végi statisztika, a Last.fm-ről az év előadóiról, albumairól, kislemezeiről:

Top 10 2013 előadók

  1. Megumi Hayashibara (3.953)
  2. JAM Project (1.810)
  3. Masami Okui (1.526)
  4. Zorán (1.007)
  5. Suara (782)
  6. Skorpió (759)
  7. ALI PROJECT (591)
  8. Chihiro Yonekura (577)
  9. LGT (568)
  10. angela (513)
Zárójelben az idei évre vonatkozó összhallgatás látható. Azért látszik, hogy márciusban nagyon rákaptam Hayashibara Megumi-ra.

Top 10 album

  1. JAM Project Best Collection IX: THE MONSTERS (344)
  2. Megumi Hayashibara: SpHERE (341)
  3. Megumi Hayashibara: Enfleurage (272)
  4. Megumi Hayashibara: CHOICE (269)
  5. Megumi Hayashibara: bertemu (262)
  6. Megumi Hayashibara: Fuwari (247)
  7. angela: ZERO (242)
  8. Megumi Hayashibara: VINTAGE White (241)
  9. Megumi Hayashibara: SHAMROCK (216)
  10. Skorpió: Zene tíz húrra és egy dobosra (201)

Top 10 kislemez

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (332)
  2. JAM Project: Wings of the legend (261)
  3. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (155)
  4. Megumi Hayashibara: Proof of Myself (124)
  5. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (77)
  6. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (77)
  7. Masami Okui: DEPORTATION ~but, never too late~ (70)
  8. Megumi Hayashibara: question at me (68)
  9. STYLE FIVE: SPLASH FREE (64)
  10. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (63)

Top 100 dalok

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (off vocal ver.) (112)
  2. JAM Project: Wings of the legend (111)
  3. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (111)
  4. Skorpió: Elindulunk (88)
  5. angela: To be with U! (79)
  6. JAM Project: Babylon (78)
  7. Megumi Hayashibara: Lively Motion (off vocal version) (75)
  8. Megumi Hayashibara: TOO LATE (NEW version) (73)
  9. Hironobu Yahata, Shinya Outouge: Dueling for Prizes (73)
  10. Takeshi Hama, Mahito Yokota, Asuka Hayazaki: Desert Overview (73)
  11. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (72)
  12. Daft Punk: Face to Face (70)
  13. Tackey & Tsubasa: One Day, One Dream (68)
  14. Yuko Kadota: The Cave of Wonders (68)
  15. Megumi Hayashibara: ROCK de Ikou (65)
  16. JAM Project: PROMISE ~Without you~ (60)
  17. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (off vocal ver.) (57)
  18. Megumi Hayashibara: be Natural (55)
  19. Megumi Hayashibara: Re.Starting again (55)
  20. angela: Boku Janai (55)
  21. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (Chihiro Yonekura ver.) (54)
  22. Aya Tanaka: Chase Bowser (53)
  23. Megumi Hayashibara: Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  24. Megumi Hayashibara: Dance with me... Saigo no Paradise
  25. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  26. JAM Project: The advent of Genesis
  27. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy (Yoshi)
  28. angela: Tooku Made
  29. Megumi Hayashibara: Lively Motion
  30. Aya Tanaka: Space Match
  31. Megumi Hayashibara: feel well
  32. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (OFF VOCAL Version)
  33. JAM Project: NOAH
  34. Suara: Mizukagami
  35. JAM Project: Believe in my existence
  36. JAM Project: Wings of the legend (off vocal)
  37. Skorpió: Az új generáció
  38. Megumi Hayashibara: Plenty of grit
  39. JAM Project: LIMIT BREAK
  40. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (instrumental)
  41. JAM Project: Rescue Fire
  42. JAM Project: Kurenai no Kiba
  43. Megumi Hayashibara: Yoru wo Buttobase
  44. Skorpió: Furcsa emberek
  45. Megumi Hayashibara: Give a reason
  46. Megumi Hayashibara: My dear
  47. JAM Project: PREDESTINATION
  48. Megumi Hayashibara: EL WAKT
  49. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  50. Megumi Hayashibara: Nakeba ii No
  51. STYLE FIVE: SPLASH FREE
  52. ALI PROJECT: Reiyou Bara Zukan
  53. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT
  54. Chihiro Yonekura: Lion no Tsubasa
  55. Megumi Hayashibara: Revolution
  56. Suara: June
  57. Suara: Akai Ito (instrumental)
  58. Megumi Hayashibara: Ame no Koinu
  59. Megumi Hayashibara: Successful Mission
  60. Megumi Hayashibara: Fuwari
  61. Megumi Hayashibara: Shakunetsu no Koi
  62. Megumi Hayashibara: question at me
  63. Chihiro Yonekura: Dolphin Song
  64. Megumi Hayashibara: unsteady -off vocal version-
  65. angela: KINGS
  66. JAM Project: FREEDOM
  67. Megumi Hayashibara: MIDNIGHT BLUE
  68. Megumi Hayashibara: Watashi Dake no Yume he
  69. Yasunori Mitsuda: Pirate Land
  70. Megumi Hayashibara: Sunadokei
  71. JAM Project: Omoide wa Okkusenman!
  72. LGT: Dalaktika
  73. Megumi Hayashibara: brave heart
  74. Megumi Hayashibara: Front breaking
  75. Chihiro Yonekura: Shooting Star
  76. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
  77. Masami Okui: Sora ~Ikite Ireba~
  78. Megumi Hayashibara: Niji Iro no Sneaker
  79. Yasunori Mitsuda: Wario Battle Canyon
  80. Masaaki Endoh: LIMITER
  81. Mami Kawada: See visionS
  82. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy
  83. Hironobu Kageyama: Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~
  84. JAM Project: Hagane no Resistance
  85. Megumi Hayashibara: Daybreak Impression
  86. Megumi Hayashibara: Regret ga Naite Iru
  87. Megumi Hayashibara: Nemurenai Machi de
  88. Megumi Hayashibara: question at me (off vocal version)
  89. Megumi Hayashibara: Just Begun
  90. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~
  91. Mikó István: Jön a régen várt szép esküvő
  92. Megumi Hayashibara: 7 senchi no Kyori
  93. Megumi Hayashibara: Hanarete Itemo
  94. Megumi Hayashibara: Ame Nochi Kumori Nochi Hare
  95. Megumi Hayashibara: Omokage
  96. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  97. Masami Okui: STRATEGY
  98. Megumi Hayashibara: Bon Voyage!
  99. Megumi Hayashibara: Shining Girl
  100. Aya Tanaka: An Adventurer
Szólj hozzá!

3DS Hungary találkozó zenekvízének megoldásai

2013. április 28. 18:49 - supermario4ever

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása