Habár az énekverseny selejtezőjének eredménye komoly hatással volt rám, annyira, hogy meg sem akartam kérdeni, hogy miért nem jutottam tovább, mert értelmetlennek láttam, Tukeinon javaslatára mégis írtam E-mailt, hogy megkérdezzem, hogy mi volt a baj. Erre eléggé későn kaptam választ, ami szintén rossz érzést okozott (amíg nem jött válasz), de kiderült ennek az oka is, úgyhogy nincs baj. A kritikát meg olvasva, belátom, hogy jogosak. Szerencsére olyanokat írtak, amiken tudok javítani, és visszagondolva a felvételre, tényleg igazuk van. Miszerint, hogy a végére leragadtam egy fix hangerőre. Ennek az az oka, hogy a végére már nagyon arra koncentráltam, hogy ott is szépen kijöjjenek a magas hangok. Féltem attól, hogy elfáradok, és nem fogom tudni bírni. A görcsös koncentráció meg ráment az éneklés minőségére a végén. Megoldás: Lazán énekelni. Még az idő sem szorított, mert hetek voltak még a beküldési határidőig. Tehát nem az volt, hogy ha nem tudom kiénekelni a magas hangokat, mert erőltetem, berekedek, és akkor nincs más lehetőség, hogy beküldjem. Mert ha erőből éneklem ki, akkor fordul ez elő, és akkor aznapra a hangomnak annyi. Több szempontból sem mindegy az ének (a hangerő mellett a dinamika és a tisztaság), ezért is csinálok felvételeket, hogy fejlesszem magam.

Aztán volt még technikai rész is. Az utóbbi időkben valami miatt nem akar rendesen működni a mikrofon. Ha csak "simán" 100%-on van a vezérlőpulton a hangbeállításoknál a hangerő, akkor extrém halk, és alig hallható az énekem. Egyébként kétszer töltöttem fel felvételt, mert mások is jelezték, hogy alig vagyok hallható. Csak akkor sikerült a felvétel, ha felnyomtam +40%-kal a mikrofon hangerejét. Illetve rendesen ekkor sem, mert többször recsegett a felvétel. Ez az átka a 100%-on felüli hangerőnek, az már torzít. Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni, és nem is tudom, hogy mitől van. Aki tud segíteni, azt szívesen veszem. A mikrofon meg olyan, hogy a fejhallgatóhoz van rögzítve, így még azt nem tudom megcsinálni, hogy távolabb tartom a mikrofont, amikor hangosan éneklek, hogy ne recsegjen be a hang.

Most már másképp látom a dolgokat, és kész vagyok újra versenyre menni. Ennek örülök, ugyanakkor arra nem vagyok büszke arra, hogy a mai napig hajlamos vagyok indulatból meghozni döntéseket. Azok soha nem hitelesek, mert amint elmúlik az az érzelmi töltet, amivel meghoztam az adott döntést, már másképp látom, és másképp cselekednék. Bár azt gondolom magamról, hogy sokat fejlődtem ebben: Igyekszem a másik szemszögéből látni a dolgokat, elfogadni a másik gondolkodását, értékrendjét, véleményét (már ha vannak) ezek mind segítenek abban, hogy kevésbé indulattal reagáljak le negatív dolgokat, sokkal inkább ésszel. De még mindig van mit fejlődnöm e téren. Az őszi MondoCon meg tévedés volt (a karaoke kihagyása is indulatból hozott döntés volt, amit mostanra bánok), de januárra, a téli MondoConra kész vagyok visszatérni, és újrakezdeni mindent.

Elkeseredés volt, feladás nincs. Hogy összefoglaljam, hogy érzek most az énekléssel kapcsolatosan. Mára terveztem felveni az újabb dalt, ami meg is történt, ez pedig Yonekura Chihiro: Arashi no Naka de Kagayaite dalából van.

Ez az énekesnő egyik legismertebb dala, mindig ezzel zárja a koncertjeit, és akkor aztán mindenki tombol, és kiordítja a torkát is. Ami teljesen jogos, hiszen Yonekura Chihiro egyik leghangulatosabb dala ez.

A felvétel viszont nem ment simán, mert eleinte nem akart csinálni az Audacity semmit. Megnéztem részletesen a hibaüzenetet, átnéztem minden beállítást a vezérlőpultban, de mindent rendben találtam, azt leszámítva, hogy a mikrofon kis sávjai közül egyik sem színeződött ki, vagyis nem vesz fel semmit. Pedig mindent rendben találtam a beállításoknál, és a hangkártya drivere is elvileg megfelelően működik. Pár percnyi gondolkodás után eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy melyik verziója van feltéve nekem az Audacity-nek,  a 2.2.2-es. Megnéztem, melyik a legújabb, és láttam, hogy van 2.3.0-ás is. Leszedtem azt, feltelepítettem, és azzal is tettem egy próbát. Csodák csodájára elindult, és rendesen felvette az éneket. Néha meglep, hogy sokszor a legegyszerűbb megoldásra kell gondolni, pedig nem úgy tűnt, hogy csak ennyi a baja. A mikrofon meg egyébként is halkabban vesz fel alapesetben valami miatt, csak akkor vesz fel normálisan, ha feltolom a hangerejét a +40%-kal. Majd utánanézek, hogy ezzel mit tehetek. Mindenesetre a felvétel most sikerült.

Ezt a dalt inkább csak a hangulata miatt vettem fel, mert nagyon szeretem, amúgy konkrétan énektudást ezzel a dallal nem igazán lehet felmutatni. Legfeljebb, hogy ki tudod tisztán énekelni a hangokat, de mást nem igazán. A tiszta éneklés meg szinte kimerül abban, hogy ki tudjuk-e énekelni az íveket szépen, de igazán nincsenek benne nagy hangterjedelmek. Ennek ellenére nagyon szeretem ezt a számot, mert nagyon erős, dinamikus, és dallama is van.

Folytatás három hét múlva egy karácsonyi dallal.

Október 3-ára terveztem a következő hangfelvételt, de az istennek se tudtam, hogy mit énekeljek. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, de aztán ahogy néztem a Senkaiden Hoshin Engi-t, eszembe jutott, hogy hát ezt az animét az openingje miatt nézem (mert amúgy maga az anime sok jó szót nem érdemel, de talán egy másik postban elemzem), amit már régóta ismerek, és szeretek. Ez pedig Yonekura Chihiro: WILL dala, ami az énekesnő egyik legnépszerűbb szerzeménye, ez minden koncertjének kötelező dala. És felvettem ma:

A dallamvezetése tetszik, hogy a refrén milyen ívet ír le. Jól meg van komponálva a dal, jól visszaadja azt az ártatlan felfedezést, amiről a szöveg szól. Egy emberre figyel fel, csodálja őt. Hinni akar benne. Felteszi a kérdést, elképzelhető, hogy magának, ami alapvetően nem rossz, mert érettebb gondolkodásra vallhat. Ugyanis elképzelhető, hogy csalódott már emberekben, és az újabb csalódástól kímélné meg magát? Mondjuk inkább az ártatlan pozitív hangulat jelenik meg az énekben, erre utalnak a kisebb hajlítások az egyik szótagokban.

Jó volt énekelni ezt a dalt, ez is olyan, hogy ha nagyon rám jön, éneklem az utcán is. Jó volt felvenni ezt a dalt, nemcsak hogy Yonekura Chihiro egyik legnépszerűbb, de legjobb dala is.

Így tudnám jellemezni azt a dalt, amit felvettem ma, ugyanis elkészült a negyedik hangfelvételem is, ez pedig a JAM Project-től a TORNADO.

Remegtem az első refrén után, nem tudom szavakkal kifejezni, hogy micsoda élmény ezt a dalt elénekelni. Bár az hallatszik, hogy a végére elfáradtam, ugyanis nem elsőre énekeltem fel a dalt, hanem volt több próba is előtte. És a helyzet az, hogy annyira kikészítette a hangomat a néhány próba, hogy muszáj voltam szünetet tartani. Addig is forró tea, ami helyreteszi a torkomat, valamint edzettem Wii Fit U-val. (Ez csak hogy lefoglaljam magam, a fizikai edzés nem segít a hangomon) Végig kíméltem a hangomat, csak halkan beszéltem, és körülbelül másfél órára rá éreztem azt, hogy na, nekiveselkedhetünk még egyszer. És az eleje sikerült, nagyon jól ment! De a második refrén után éreztem, hogy ez nem fog így kitartani a harmadik refrénre, ami meg is történt, és hallatszik is, de így is nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a dalt így el tudtam énekelni. Szerintem még a legvégén az "úristen" is belehallatszott a mikrofonba, még ha halkan is mondtam, de egyszerűen annyira remegtem a megkönnyebbültségtől, hogy muszáj voltam kiadni magamból. Hihetetlenül jó érzés volt felénekelni ezt a dalt, és ez lesz az egyik választott dalom az őszi MondoCon-ra az énekversenyre is. Ugyanis ismét énekverseny lesz, amire két dallal kell készülni. Nekem meg is van a két dal, amivel ki fogok állni, ez lesz az első fordulós dalom, a második meg egy Okui Masami dal, amit már említettem korábban, a Melted Snow, amit szintén dicsértek, és mondták, hogy ha azt meg tudom tanulni, akkor indulhatok vele. Több se kell nekem. Gyönyörűszép ballada, nagyon szeretem hallgatni, kicsit el is érzékenyülök rá, és nagyon remélem, hogy ha az első fordulóból továbbjutok, akkor át tudom adni a dalból fakadó érzelmeket.

Ezt terveztem elénekelni, 95%-ban sikerült, remélem, tetszeni fog mindenkinek, aki meghallgatja. Jelenleg ez a maximum énekhang, amit ki tudok énekelni.

Jó ez, hogy így sorrendezem? Legyen így, aztán, ha úgy érzem, változtatok. No, nem ígértem biztosra a harmadik hangfelvételt, de mégis megcsináltam. Elkezdtem énekelgetni magamban, gyakorolni, és oda jutottam, hogy nem érdekel, hogy mit szólnak az utcán, hogy éneklek, ezt baromira élvezem. Ez a dal pedig Okui Masami: Aoi Namida című dala.

Azért voltam bizonytalan a dalban, mert túlságosan könnyednek éreztem, de ki akartam próbálni magam egy pörgősebb dalban is. Mert hát nemcsak azért választottam ezt, mert ma van a Sora no Uta kislemez megjelenésének évfordulója, hanem a megjelenésének időpontja miatt számomra ez nyári dal. Napsütés, tengerpart, alsó hangon 35°C, lenge ruhák, és hasonló kellemes élmények kötnek ehhez a dalhoz. Pedig sem a címe, sem a szöveg nem indokolja a vidám hangulatot, hiszen az érzések felismeréséről szól. Kitől származik a fájdalom, az emberek miért keresik ennyire a szeretetet, hasonló költői kérdések teszik érzelgőssé a dalt, mindezt egy amúgy teljesen vidám zene mellett. Kfn-t is csináltam a dalból, még a kislemez megjelenése után nem sokkal, abban is nyári képek vannak, meg van még 2 kép Okui Masami-ról is.

Felvétel előtt gyakoroltam a KaraFun segítségével. Arra jöttem rá, hogy a lassú részeknél itt nem arra kell figyelni, hogy mikor jön a következő szótag, hanem el kell merülni a zenében, és jön magától a ritmusa. Tehát áramlani a dallal, ha még nem számít magyartalannak ez a kifejezés. Ezért ment könnyen ennek a dalnak a megtanulása, mert teljesen logikus a ritmikája, a dinamikája. Nem tévesztettem éneklés közben, nagyon jól fel van építve a dal. Csak a disszonáns mivolta miatt furcsa, hogy egy elmélkedő, melankólikus szöveget énekel fel Okui-san egy vidám dalra.

Van terv, három hét múlva. Méghozzá az első férfidal lesz, ahol aztán nagyon meg fogom mutatni, hogy mit tudok, ha igazán ki kell énekelni a hangomat.

Konkrétan mára időzítettem a második dalt, amit feltöltök, és ez meg is történt. Ismét egy lassú dal, amit már elénekeltem karaokén, és jól éreztem magam benne, tetszett az embereknek, ma van a kislemez megjelenésének évfordulója, hogy az Okui Masami: RING -BALLAD VERSION-t töltöttem fel.

Most is nagyon jól éreztem magam a dal felvétele közben, és igyekeztem javítani azokon a hibákon, amikre Tukeinon hívta fel a figyelmemet, amikor az első felvételt hallgatta meg. Levegővétel, jobban kinyitni a számat, úgy énekelni. Gondolom, nehezen volt érthető az énekem, ezen érződött. Igyekeztem ezeken javítani, remélem, hogy érződik is.

Könnyebb volt ezt felénekelni, mert "logikusabb" a ritmikája. Mit értek alatta? Amikor karaokét (kfn-t) csinálok, akkor feltétlen ismeret alapján időzítem a szótagokat azoknál a daloknál, melyeket annyira nem ismerek, hanem "logika" alapján is. Tehát, hogy ha én írnám meg az adott dalt, én hogyan ritmizálnám. Nem feltétlen rossz ötlet, mert néha kifejezetten bejön, de valamikor csak lesek, hogy ezt mégis hogy képzelték el? O_O Aztán amikor eltalálom, és utólag visszahallgatom, akkor összáll a kép, hogy ezt így gondolta. Így már más.

Énekelni meg továbbra is nagyon szeretek. A következő, ami tervben van 2 hét múlva tervezem elénekelni, csak az egy kicsivel nehezebb, de szívesen felénekelném, ha sikerülne. Ezt a dalt is évforduló kapcsán énekeltem fel (Okui Masami: RING kislemez megjelenése 2007. július 25.), a következő felénekelt dal kislemeze is aznap lesz évfordulós.

Nagyon régóta érlelődik bennem, hogy énekeljem fel a kedvenc dalaimat, és töltsem fel. Úgy érzem, hogy ezzel tudom kompenzálni a gyerekkori álmomat, ami nem valósulhatott meg, hogy énekes legyek, hogy ily módon mutassan meg az énekemet a nagyvilágnak.

Első alkalommal Okui Masami dalt énekeltem fel, melynek címe, Kagen no Tsuki. Ez egy lassú ballada. Két okból választottam ezt a dalt. Egyrészt azt mondják, hogy jobban áll nekem a lassú, ballada, mert jobban bele tudom élni magam érzelmileg, másrészt meg ezt a dalt már betéve tudom, így ezt nem kellett gyakorolni, hogy el tudjam énekelni. Illetve hazudok, mert próbálni kellett, mert többször elcsúsztam a kezdéssel, vagy amikor lépegetni kell felfelé a hanggal, azon kapom magam, hogy még mindig a mély hangot éneklem, holott magasabban kéne lennem, és akkor egyszer egy ugrás a csúcsra. Ezt nem így kéne. Ezeken csiszolva végül ezt sikerült összehozni:

Az az igazság, hogy nagyon jó érzés ezt így összehozni, ugyanakkor áttörtem azt a falat is (nevezzük így a félelmet), hogy visszahallgattam a saját énekhangomat. Rettenetesen zavarba ejtő volt. Azt hallom magamon, hogy jól kijöttek a hangok, de ami zavar, hogy naivitást hallok az énekemben, meg hallom, hogy nincs karizmám. Az, amire azt mondják, hogy elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki énekes legyen és maradjon.

Azt elismerem, hogy volt idő, amikor nehezemre esett tudomásul venni, hogy nem valósulhat meg az, hogy énekes legyek, de ezt mára elfogadtam magamban. Egyrészt rettenetesen ijesztő látni, hogy mi lesz azokkal az énekesekkel, akik nem tudják feldolgozni a sikert. Mert a siker feldolgozása legalább akkora feladat, mint a kudarcé, hogy ne szállj el magadtól, hogy ember maradj. Az, hogy sok előadó a drogokhoz nyúl, az is azt gondolom, hogy azért van, mert a hangfelvételek, a próbák, koncertek annyi idejét elveszik egy-egy előadónak, hogy nem jut ideje magára, arra, hogy kikapcsolódjon, ezért drogokkal kompenzál, mert akkor legalább el tudja engedni magát. Másik, hogy pont emiatt veszíti el sok ismert ember a barátait is, mert nincs idő rájuk. A koncerten a rajongók szeretete véleményem szerint nem kompenzálja ezt. Az, hogy sok ezer ember szeret téged, az nem olyan, mint egy kisebb baráti társaság, ahol tényleg odafigyelnek rád. És a magyar zenei világ mennyi árnyoldaláról lehet olvasni a kedvenc magyar együttesem az LGT: És ilyen a Boksz? című könyvében. Egyrészt, amikor próbálkoztak Amerikában, az nem sikeróült, másrészt meg amikor befutottak, akkor is a hanglemezkiadó cég olyan feltételeket szabtak ki nekik, amiből az jött le, hogy nincs meg annak a tisztelete, hogy ők népszerűek, többszázezer lemezt eladtak, és akkor ne is beszéljünk arról, hogy mennyire progresszív az, amit énekeltek az évtizedek során. És ez még az előző rendszerben volt. Mik vannak manapság...

Ezért nem sajnálom, hogy végül nem lettem énekes. Meg azt gondolom magamról, hogy nem vagyok annyira erős személyiség, ezért ha tényleg megcsinálom azt, hogy gyerekkorom óta folyamatosan járok énektanárhoz, képzem a hangom, megtörténik az, hogy befutok, ismert leszek, mostanra biztosan teljesen más ember lennék, mint aki végül lettem. Rosszabb lenne minden. Úgyhogy így van jól, alkalmanként meg töltök fel majd dalokat.