Ahogy ígértem korábban, ha visszamegyek Leidenbe, biztos, hogy betérek a Japán múzeumba, ez tegnap meg is történt. Lehetőség nyílt rá, Tukeinonnal beszéltünk meg találkozót. Ő is kíváncsi volt a kiállításra, úgyhogy megbeszéltünk egy alkalmat. Wabi Sabi kiállítás van 2023. januárjáig. Ez egy fotókiállítás, mely a tökéletlenségben megbúvó szépségre hívja fel a figyelmet. És micsoda kiállítás volt!

6.30-kor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csak kb. 5 órát aludtam, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, ugyanazt a lelkesedést éreztem, amikor 10-15 éve korán keltem azért, hogy Békéscsabáról elmenjek vonattal Budapestre AnimeConra vagy Nintendo találkozóra. Készülődtem, megreggeliztem, aztán pont annyi idő telt el, hogy biciklivel épp, hogy elérjem a vonatpótló autóbuszt. Nagy munkálatok vannak most az Arnhem-Utrecht vonalon, ezért Arnhem és Driebergen-Zeist között autóbusz jár. 8.35-kor indult, nagyjából sejtettem, mikor kellett volna elindulni, de végül úgy sikerült útnak indulni, hogy épp, hogy elértem volna a buszt, ha nagyon sietek. Az út közepéig gyorsan is mentem, de aztán annyira elfáradtam, hogy ha így megyek tovább, teljesen kifulladok. Ráadásul a cipőfűző is kikötődött, úgyhogy feladtam. Megálltam, pihentem egy kicsit, rendbe tettem magam, közben megírtam Tukeinonnak, hogy nem fogom elérni a buszt. Szerencsére nem volt baj. Visszaszálltam a biciklire, és lassabban mentem. Sokat így se késtem, 8.43-ra értem oda. De kiderült, hogy ha épp hogy el is érem a buszt, se mentem volna semmire, mert bár a buszállomás ott van a vasútállomás mellett, de nem volt egyértelműen jelölve, hogy hol van a vonatpótló busz. Először egy másik buszhoz mentem, ott kiderült, hogy a busz az állomás másik végéből indul. És igen, ott van az automata, amire a kártyát kell érinteni, és hogy még érdekesebb legyen, a busz is ott volt... Annak ellenére, hogy 9.05-kor kellett volna (a következőnek) indulnia, amire felszálltam, 8.50-kor útnak indult. Szerintem a 8.35-ösre szálltam végül fel, csak késéssel indult. Tehát hiába bicikliztem volna ki magamból a szuszt, semmivel nem indultam volna korábban. Akárhogy is Hollandiában vagyok, itt is vannak fejetlenségek a vasútnál, pontatlanul induló járatok, nagy munkaerő hiány. Konkrétan a holland TV-ben reklámok között hirdetik az NS álláslehetőségeket, mindezt úgy, hogy az NS-nél álommunka vár. Ha itt dolgozol, akkor megleled a végső boldogságot. Nem lehet nem arra gondolni, hogy nagy bajok vannak a holland vasutaknál.

Mindenesetre a busz rendben megérkezett Driebergen-Zeist állomásra, ahol a vonatra felszállva pár perc múlva el is indult. Nem is tartott sokáig az út, 8 perc alatt beért a vonat Utrecht Centraal állomásra. Csak mivel a vonat korábban-később ért be (kinek hogy tetszik), ezért Utrechtben kellett többet várnom. Mivel nincs közvetlen kapcsolat a két vonat között, ezért csak azzal a vonattal tudtam Utrechtből Leidenbe menni, amivel akkor mentem volna, ha a 9.05-ös busszal rendben mentem volna. Eléggé kaotikus tehát most a vonat. Elég sok helyen vannak most Hollandia-szerte munkálatok, a hangosbemondó is úgy mondta, hogy tervezze meg az utazását az alkalmazásban. Neki van igaza. Most a menetrend tényleg azt mutatja, hogy mikor kellene a vonatnak elindulnia. Kb. 25 percet vártam a vasútállomáson, de úgy nem volt probléma, mert sok ülőhely van az Utrecht Centraal vasútállomáson, maga az épület is kifejezetten kellemes hangulatú, és hogy még hangulatosabb legyen a várakozás az egyik kijáratnál van egy kijelző, ahol többek között Nintendo-karakterekkel köszöntik az utasokat.

Nem vagyok így sem eléggé meggyőzve, hogy Hollandiában a helyen, újabb bizonyítékok kellenek. Annyira hangulatos, annyira jó ilyeneket látni. El is telt az idő, úgyhogy mentem is 20. vágányhoz, ahol már állt a vonat, mely Leidenbe ment. Sikerült jó helyet találni. Az úton a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-vel játszottam. Kicsit pech, hogy nem vittem magammal vezetékes fülhallgatót, mert még az elején vagyok a játéknak, pont ott, ahol fülelni kell, mert a Lost Woods-ban kell a hang után menni, hogy találkozzunk Sariával, hogy megtanítsa nekünk a dalát. De megoldottam. Ezzel együtt éjszaka elmentem a temetőbe, hogy a közepén lévő lyukba ugorva megtanulja a Sun's Song-ot. Ezt már régen is morbidnak tartottam, hogy egy temetőben kell a mélybe vetni magam ahhoz, hogy egy dalt megtanuljak. Élőben biztos, hogy elborzadnék. Mint ahogy Linknek is volt lehetősége elborzadni, hiszen zombik is támadták. Egyszer el is kaptak, ott haltam meg először... Mondhatni "magával vitt" a zombi a másvilágra. De nem úgy van az, hiszen volt nálam egy tündér, ami felélesztett. De milyen morbid már a temetőben, a mélyben lelni a halálomat... El se kell temetni.

De még mielőtt eltemetnénk a mai napot, megérkezett a vonat Leidenbe. Ez már rendben jött meg, 11.07-kor érkezett a vasútállomásra, ahogy írva volt. De így is a normál esetben kb. 70 perces vonatút 147 percig tartott. Egyből a Japán Múzeum felé vettem az irányt. Nem volt messze, kb. 10 perc volt gyalog. Tukiéknak 11.30-ra javasoltam a találkozót, ha esetleg bármi történne. De nem volt semmi. Illetve az volt, hogy 11.20-ra megbeszéltem egy Marktplaats-os találkozót a múzeum előtt, méghozzá egy Wii U játékot, a Mario & Sonic at the Olympic Winter Games Sochi 2014-et vettem meg. Mivel igencsak közelben a tél, ezért ennek most van a szezonja. És mivel itt nem tudom nézni az Eurosportot, ezért játszom a téli sportokat. Majd készítek a játékról felvételeket a YouTube profilomra, A játék egyébként nagyon jó állapotban van, és olcsóbban adta a vevő, mintha a CeX-ben vettem volna. Most már ez lesz a rendszer: Ha valamit venni akarok, előbb Marktplaats, összehasonlítom az árat a CeX-es árral, és ott veszem meg, ahol olcsóbb. Az esetek 95%-ában a Marktplaats nyer. A játék meg remélem, hogy lesz annyira jó, hogy játszani is jó legyen vele, ne csak mint "téli Olimpia" legyen meg.

Miközben szétnéztem a múzeum boltban, megjöttek Tukeinonék is (a férjével). Betettük az egyik szekrénybe a táskánkat, kabát a fogasra, én vettem magamnak jegyet (€ 8,50), és mehettünk. Rögtön a bejárat mellett balra volt egy kisebb terem nagy kivetítővel. A múzeum névadójáról lehetett egy ismertető videót megnézni. Jonkheer Philipp Franz Balthasar von Siebold (igen, ez egy ember neve) 1823-1829 között élt Japánban. Nem tervezett visszamenni, egy japán nőt vett feleségül, egy lányuk született. Ez a lány lett Japán első női orvosa. De hiába Hollandia volt az egyedüli ország, mellyel Japán kereskedelmi kapcsolatot folytatott a restauráció előtt, el kellett hagynia az országot. Japánt maga mögött hagyva Leidenben dolgozott orvosként (egyébként német származású), aztán évtizedekkel később visszatérhetett Japánba a családjához. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a történetet. Nemcsak azért volt élethű, mert egy erős férfihang mesélte el a történetet egyes szám első személyben, a képek meg tényleg olyan érzetet adtak, mintha nekünk tartaná élőben az előadást. Hangulatos volt. Aztán a mellette lévő földszinti teremben egy érintőképernyős kivetítő volt, ahol a férfi leszármazottai beszéltek magukról. Az érintőképernyőn hat kérdés volt, értelemszerűen arra kaptunk választ, amelyik kérdést megérintettük.

A kiállítás a következő teremben kezdődött. Itt még nem a fotókiállítás volt, hanem különböző Wabi Sabi és Kintsugi stílusú törött és megragasztott tányérok, valamint különböző muzeális értékű japán tárgyak, mint például egy nagyon hosszú papír, rajta olvashatatlan japán szöveggel, térkép, különböző fegyverek, teaszertartáshoz használt tárgyak, valamint könyvek. Közülük számomra a legemlékezetesebb a 19. század első feléből származó holland-japán szótár volt. Hát, az is olyan, hogy ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni.

Ez van a földszinten, a fotókiállítás az emeleten van. Az, hogy fotókiállítás, meglepett, mert megálltam ott, hogy "Wabi Sabi" kiállítás, és úgy voltam vele, hogy ilyen hasonló tányérokat, egyéb tárgyakat fogunk látni a maga "tökéletlenségében", és abban látjuk meg a szépséget, ehelyett különböző japán illetve néhány európai fotóművész, japán wabi sabi stílusú fotóit lehetett megtekinteni. A képek érdekessége az volt, hogy sok esetben nehezen kivehető, hogy mit akart ábrázolni, ennek ellenére kifejező volt, kellemes érzés volt rájuk nézni, mert a színekben és az elrendezésben harmónia volt. Itt volt a kulcsa a kiállításnak. Nehezebben kivehető képek, de mégis lásd meg a tartalmukat. Ami nem is volt nehéz, mert lehetett érzékelni, hogy a művész mit akart azokkal a képekkel kifejezni. Úgyhogy zseniális volt a kiállítás, nem azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az minden igényt kielégített. Olyan kép is volt, amely amit ábrázolt (ezt ennél jobban nem tudtam kihozni...), az nem látszott teljes egészében. Emlékezetes volt számomra például az a páva, aminek csak a feje látszott, illetve mögötte a farkának egy része. Ez is olyan, hogy maga a kép tökéletlen abból a szempontból, hogy nem látszik a madár teljes egészében, de ahogy ott a képen volt látható, talán többet fejezett ki annál, mintha a pávát a maga teljességében láttuk volna.

Lényegében az egész kiállítás ennek jegyében volt. Az egyik teremben, ahol egy az színben festett (kékben) képek voltak, ott volt ismétlőben egy rövid videó a művésznőről, aki röviden elmesélte, hogy készülnek a képei. Szegény, annyira rosszul beszélt angolul, hogy jobban értettem a holland feliratot, mint amit mondott. Jobban jártunk volna, ha japánul beszél, és inkább a felirat van angolul (ha mindenképp azt akarják, hogy angol szöveg is legyen), mert meg merem kockáztatni, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek gondja volt a szövegének értésével. De mindez mit sem számít, mert a képei csodálatosak voltak. Ha jól vettem ki a lényeget (Tukeinon férje, Máté csinált néhány ilyen képet, ő magyarázta), hagyományos fényképezőgéppel megcsinálja a képet, aztán egy rostpapírt teljesen befest kékre, majd UV-fény alá teszi a kékre festett papírt, fölé a negatívot, és az UV-fény úgy faktítja meg a kéket, ahogy a negatívon vannak a színek. Nagyon érdekes, és látni az eredményt tényleg nagyon szép dolgokat lehet ebből kihozni.

Külön részlege volt a teaszertásról készült wabi sabi stílusú képeknek és az edényeknek. Itt volt egy furcsaság, mert folyamatosan lehetett valami hangot hallani, mintha valaki Kotón vagy Shimasenen (japán hangszerek) pengetett meg egy húrt. Tukeinonnal kerestük a hang forrását, de nem találtuk meg, mert mindig máshonnan szólt. Én azt is kerestem, hogy van-e bármi olyan kép, amelyik indokolja ezt a hangot, de nem találtam semmit. Úgyhogy nem találtuk okot arra, hogy miért szólt, de nem zavart.

És lényegében a végére is értünk. Még szétnéztünk a Múzeum boltban. Sok japán témájú könyv volt, illetve japán írók holland kiadású könyvei. Megtaláltam például Arikawa Hiro: Az utazó macska krónikája című könyv holland változatát, illetve Kawamura Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv holland kiadását is. Illetve ott volna még Arikawa Hiro legújabb regénye is szintén hollandul, ami szintén macskás történet. Ezekből is venni fogok legközelebb. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos! Konkrétan annyira tetszett a kiállítás, hogy elhatároztam, hogy minden egyes kiállítást meg fogok nézni a Japán múzeumban. Ahhoz képest, hogy Hollandiában mennyibe kerül egy belépő egy múzeumba, túlzottan szerényen mérik itt az árakat. Nagyon örülök annak, hogy Hollandiában is van egy erős japán képviselet. Hiszen nemcsak a japán múzeum van, hanem ott van az AnimeCon is, amit nagyon szeretnek a holland anime rajongók. Meg ha jobban szétnézek, biztos, hogy találok még japán képviseletet Hollandiában.

A múzeum boltban egyéb animés és videojátékos relikviák is voltak. Kétségtelenül a Game Boy formájú jegyzetfüzet ragadta meg leginkább a figyelmemet, amit Tukeinon meg is vett nekem. Nagyon hálás vagyok neki, külön kincsként fogom őrizni a videojátékos, animés relikviáim között. Nagyon tetszik, hogy a Game Boy kijelzőjét is megcsinálták, mintha a Super Mario Land-et indította volna be valaki játékra készen.

A végére mindnyájan éhesek lettünk, és mivel láttunk az alagsorban egy "koffie..." részt, azt gondoltuk, hogy ott egy büfé van. Lementünk megnézni, de csak a nagy semmit láttuk. Pontosabban asztal meg székek voltak. de semmi kávézó, illetve kiszolgálás nem volt. Ez egy kihagyott lehetőség, ahogy Tukeinon mondta, mert biztosan lenne igény egy büfére egy elkülönített részben. Amikor templomokban is voltam szétnézni, a többségében ott is volt egy elkerített rész, ahol büfé volt. A japán múzeumban ilyen nincs. Ellenben pihenni tényleg lehetett ott, mert voltak ott mangák, japán témájú magazinok és könyvek, amiket szabadon lehet olvasni. Manga kávézó... Álljak be ötletgyárosnak a japán múzeumba?

Miután indulásra készen voltunk, kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Maradjunk is Japánban, találtunk egy PokéBowl éttermet. Több ilyet is láttam Hollandiában és igazság szerint el se tudtam képzelni, hogy mi ez, de mint Nintendo-rajongó, aki szívesen játszik Pokémonnal is, nem tudtam nem a zsebszörnyekre asszociálni. Mindenesetre jó alkalom volt, hogy kipróbáljam. Meg életemben először igyek Bubble Tea-t is.Tempurás PokéBowl-t ettem, mellé málnás Bubble Tea-t is. Isteni volt, hogy hagyattam ki eddig a Bubble Tea-t?

Végülis arról van szó, hogy Sushi rizsre tesznek zöldségeket, öntetet, illetve a megfelelő húst. Az szerencse volt, hogy nemcsak evőpálcikát hoztak, hanem villát is, mert volt benne hagyma is, és azt villával ettem, mert evőpálcikával csak a hagymát tudtam enni, és semmilyen módon nem szeretem a hagymát érezni a számban, mert aztán nehezen tudok megszabaulni tőle. Úgyhogy azt a részt villával, hogy a többi elnyomja a hagyma ízét. Itt meséltem nekik magamról, hogy mennek a mindennapjaim, merre voltam, illetve hogyan tervezem a jövőmet. Illetve beszélgettünk a botrányosra sikeredett nyári MondoCon-ról is, illetve pár animéről is. Ennek kapcsán beszélgettünk különböző Netflix sorozatokról. Elmondásuk szerint messze nem annyira rossz a Cowboy Bebop élőszereplős sorozat, mint ahogy sokan mondták, bár hozzátették, hogy ők maguk soha nem voltak igazán a sorozat rajongói, talán ezért sem érintette őket annyira érzékenyen a sorozatba beiktatott változtatások. Illetve ajánlottak még két holland sorozatot. Az egyik a Dirty Lines, ahol egy testvérpáros telefonszexvonalat működtetnek. A vállalkozás sikeres, de óriási bajjal is jár, és hogy ebből hogy jönnek ki? A másik az Ares, amely egy misztikus horror. Itt egy egyetemi hallgató lesz egy különleges közösség tagja, annak rejtelmeiről szól a sorozat. Ez rejti az izgalmat. Elmentettem mind a hármat a listámba, szerintem megnézem majd őket. De nem hiszem, hogy manapság, mert még a napi anime adagomat is csökkentettem a VB miatt.

Az étterem után sétáltunk a környéken. Tukeinonék is olyanok, hogy fényképeznek, ha találnak a szabadban egy jó kompozíciót vagy témát. Ennek fényében sétáltunk és beszélgettünk. Az egyik fő téma a Foci VB volt, és hogy milyen kiváló alkalom volt most meglátogatni a japán múzeumot, hiszen japánok bravúros győzelmet arattak a németek ellen. Fantasztikus játék volt, főleg annak fényében, hogy egyre több japán játékos játszik német és holland klubokban, ami utalás lehet arra, hogy fellendülőben van a japán foci. Nem mellesleg állítólag a japán csapat mezét a Blue Lock mangakája tervezte. Ez egy focis sportmanga, most megy belőle az anime, amit nézek is. Meglehetősen érdekes ez a Squid Game-féle koncepció, a baj az, hogy a rendszer egy hazugságra épül. Merthogy azért építették fel a 21. századi spártai rendszert, mert a japán csapat a 2018-as Labdarúgó Világbajnokságon csúfosan leszerepelt, ezért megreformálják a japán focit. Viszont ez így nem igaz, mert a japánok a nyolcaddöntőig jutottak, és soha egy VB-n nem szerepeltek ennél jobban. Ehhez képest úgy adják elő ezt a csúfos vereséget, mintha Japán a világbajnoki címek sorozatát tudhatja magáénak, ehhez képest 2018-ban a csoportkörből 0 ponttal estek volna ki. A koncepció nem rossz, de az alaptörténet borzalmasan sántít. Egyébként a németeknek lenne oka egy Blue Lock-féle rendszerre, hiszen, ha idén nem jutnak tovább, akkor ez lesz a sorozatban a második olyan VB, ahol már a csoportkörben kiesnek a németek, és ilyen velük még nem fordult elő. És ezt megélni több világbajnoki címmel a zsebükben...
Egyébként ma lement a japán meccs Costa Rica ellen, és ugyan megvolt bennem a gondolat, hogy nagyon szép volt a németek elleni győzelem, van esély Costa Rica ellen is, de azért nyugtával dicsérjük a napot. Sajnos bejött... Costa Rica ellen 1-0-lal vesztett a japán csapat. Azt volt rossz látni, hogy a kapunál annyit hezitáltak a japánok, hogy addigra többen is értek a Costa Rica-i csapatból. Felállítják a védelmüket, onnantól már bravúr kell, hogy betaláljanak a kapuba. Nem vagyok szakértő, csak casual nézek focit, de annyit már láttam, hogy meglássak dolgokat. Most már sajnos számolgatni kell, hogy juthatnak tovább a japánok. A németeknek biztos veszíteni kell a spanyolok ellen (amire van reális esély), illetve a németeknek meg kell nyerni a Costa Rica elleni meccset, és még akkor is Japánnak meg kell azt csinálni, hogy még ha ki is kapnak a spanyolok ellen (amire szintén van reális esély), akkor se nagy gólkülönbségel. Így lesz 9-3-3-3 pont az eredmény, és Japán gólkülönbséggel második lehet, így juthat tovább. Munkás lesz, az biztos.

De visszatérve a tegnapi napra, még elsétáltunk a CeX-be, ott szétnéztünk, majd felmentünk arra a kastélyra, melynek tetején elég jól belátható a város. Itt 2020 februárjában voltunk és most is csodálatosnak tartom, hogy ez van. Mivel láthatóan már sötétedett, ezért innen már hazaindultunk. Ők a kocsijukhoz mentek, én meg a vonathoz. Nekik is nagyon tetszett a kiállítás, ők is mást kaptak, mint amit vártak, de elnyerte a tetszésüket, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő kiállításra is együtt megyünk. Elbúcsúztunk egymástól, én mentem a vonathoz. Nagyon jó volt ez a nap, örülök, hogy így összejött.

A vonat 17.53-kor indult, és persze a visszaút is tovább tartott, mint szokott. A visszafele úton a Ready Player Two könyvet olvastam. Ez is olyan mű, amely megítélésem szerint lényegesen jobb, mint amilyenek az átlagértékelések. Én nagyon élvezem és van annyira izgalmas, mint az első könyv. Meg tetszettek az utalások is retro kultúrából, bár a döntő többségükkel nem tudok azonosulni, mert főleg a '80-as évek filmjeiből idéz, amikkel igencsak hadilábon állok. Keveset láttam közülük. De ez nekem nem von le semmit a könyv élvezeti értékéből. Utrecht-nél most is kellett várni egy kicsit, de aztán kb. 8 perc alatt eljutott Driebergen-Zeist állomásig, ahonnan busz vitt a végállomásomig. Nagyon sokan vártunk a buszra, több buszt is útnak állítottak. Az tetszett, hogy az alapján választották szét az utasokat, hogy az egyik buszra azok szálljanak fel, akik Ede-Wageningen állomásig mennek, a másikra meg azok, akik Arnhemig. Így gondolom, az a busz, amelyik Arnhemig ment, az meg se állt a végállomásig. Én persze csak Ede-Wageningen állomásig mentem. A buszon a Fuuka 6. részét néztem meg, hogy szabadulnék már meg ettől a sorozattól. Bár az volt az érdekes, hogy ahogy néztem a mellettem ülő utasra, ő a telefonján meg a Hunter x Hunter egyik epizódját nézte. Na mondom magamban, egyikünk nagyobb borzalmat néz, mint a másikunk. A busz rendben eljutott Ede-Wageningen-ig, innen még kb. 35 perc biciklivel haza. Feltöltött ez a nap, remélhetőleg lesz még ilyenkre alkalom.

A képeket meg megosztanám itt.

• SieboldHuis - Japán múzeum
• Leiden (a többi régebbi képekkel itt vannak az újak is)

Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

• Given
• Hidamari ga Kikoeru
• Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
5. Wii korszak (Wii, Wii U)
6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

Eléggé rosszul állok a Backloggery profilomban, ha azt nézzük, hogy 355 játékot tartok benne nyilván, ezek 61,3%-a befejezetlen. Elhatároztam, hogy leviszem ennek az arányát 50% alá. Ennek szellemében fejeztem be Wii U-n a Super Mario Advance-et és a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3-at. Folyamatosan keresem azokat a játékokat, amelyeket viszonylag könnyen végig tudok játszani, hogy csökkentsem az arányt. De azért annyira könnyen nem megy.

Most, hogy itt vagyok Békéscsabán, úgy döntöttem, hogy szétnézek a retro konzolok között, hogy mi az, amit talán könnyen végig tudok játszani. Így esett a választásom a Dr. Marióra. Mivel a Backloggery-ben nincs külön szabály arra, hogy mikor "beat" egy játék, és mikor "completed", ezért a Dr Mario esetében azt találtam ki, hogy akkor lesz "beat", ha LOW sebességben megcsinálom mind a 20 szintet, és akkor lesz "completed", ha ugyanezt megcsinálom MED és HIGH sebességben is. Ennek szellemében láttam neki NES-en a játéknak. Végigvinni ugyan nem sikerült, de igen közel jutottam hozzá: 19-es szintig jutottam el, és 110.100 pontot gyűjtöttem össze, ez új rekord.

Tegnap ezt a rekordot akartam megdönteni, hovatovább megpróbálni végigvinni, de sajnos a pillanatnyi áramszünet ezt nem engedte, és a 13-as szintnél kikapcsolt a NES magától... Nem vagyok az a fajta, aki ennek hatására elkezd őrjöngeni, de nagyon bennem volt, hogy végig akarom vinni. Megnéztem a profilomat, és azt láttam, hogy Game Boyon rosszabb az eredményem, ezért itt javítok. Úgyis nagyon rég volt a kezemben régi Game Boy, itt a lehetőség. Végigvinni itt sem sikerült, a 18-as szintig jutottam el, és 96.000 pontot gyűjtöttem benne össze. Csak aztán a játék után közvetlen, irgalmatlanul elkezdett fájni a fejem. Nem is feltétlen a kis kijelző lehetett a gond, hanem ha rosszul tartom a Game Boyt, akkor egyrészt kicsit homályos volt a kép, másrészt meg mintha megduplázódtak volna az alakzatok, nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtam pontosan kivenni, hogy épp milyen vírus van ott azon a helyen, és rossz kapszulát tettem rá. Akkor meg kellett erőltetnem magam, hogy jobban figyeljek. Ennek összessége okozhatta a fejfájást, ami azért is ijesztett meg, mert egyrészt ilyen soha nem fordult elő, másrészt meg nem vagyok az a fejfájós típus. Négyévente egyszer, ha előfordul... És most ilyen erősen. Elgondolkodtatott, hogy ez legközelebb is kialakulhat-e, és ha igen, mit lehet ez ellen tenni. Pedig amúgy nagyon jó játék.

Tegnap egy svéd lány elérhetővé tette Chihiro Yonekura: Nakeru Anison albumot flac-ban, berippelte a saját CD-jéről. Nagyon megörültem neki. ^_^ A mai napig nagyon szeretem hallgatni az albumot, de csak V0 (VBR) mp3-ban volt meg. És többször rákerestem más verziókra, de sehol semmi, még ha valahova ki is írták, hogy 320 kbps mp3, ugyanakkora volt a méretük, mint a V0 (VBR) mp3-é. Amivel hangminőség terén nincs gond, mert hangzásban ugyanazt tudja, mint a 320-as mp3, csak a zene hangereje *igyekszik nem hülyeséget írni* függvényében változik a bitráta, akár másodpercenként. Így ez az album v0 (VBR) mp3-ban 85,8 MByte, míg 320 kbps mp3-ban pedig 118 MByte. Nagy különbség, de hangminőség ide, vagy oda, jobban preferálom a 320-as hangzást. Nem mintha abszolút hallásom lenne, de Winampen szebben mutat, hogy a folyamatos 320-as szám. ^^' Sajnos a lánynak nincs scannere, megkértem, ha teheti, scannelje be a borítót. Pedig nagyon kíváncsi lennék a képekre, amik a albumon vannak.

Ezt elküldtem egy argentin srácnak, aki szintén nagy rajongója az énekesnőnek, ő cserébe mutatott egy olyan oldalt, ahol az összes Chihiro album fent van veszteségmentesen. Igaz, hogy ape-ben, de Foobar 2000-rel átalakítom flac-ban, és meglesz minden albuma 320 kbps mp3-ban. ^_^ És majd feltöltöm ide is szép lassan őket.

Ma volt a 2. 3DS találkozó. Abban állapodtunk meg kéthavonta lesz találkozó, a mai a WestEnd-ben volt, az étkezős résznél, ahol a Pokémon találkozók voltak. Ilyen nomád találkozó volt, mert menekültek (én is, bár én maradtam volna a helyemen) a Naptól a többiek. Nos igen, tény, hogy nemigen lehet látni a 3DS képernyőjét a napon, érdekes belegondolni,  a régi Game Boy-nál pont az volt a jó, ha kimész a kimész a szabadba, mert akkor látod a legjobban a kijelzőt, míg a 3DS-nél már inkább vonulj be a szobába, különben semmit nem fogsz látni. Egyébként nagyjából ugyanannyian voltunk, mint az elsőn, voltak új emberek, és voltak, akik nem jöttek, köztük olyanok is, akik eltűntek. Egyelőre úgy tűnik, hogy egy jó társaságot hozott össze a 3DS Hungary, mindenki normális és jó fej, nagyon jókat beszélgettünk. Játszani is sokat játszottunk. Két újonc srác elhozta az összes 3DS játékainak tokját, az első 3DS játékoknak még rendes papíros leírásuk volt, csak nemrégiben szoktak át az elektronikus leírásra, vagyis, amikor 3DS-en megnyitod az adott játékot, lehetőséged van megnézni a leírást a gépben. A Nintendo elmondása szerint a természetvédelem miatt tértek át erre. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy környezetvédelmi aktivista, szép dolognak tartom, ne írtsuk az erdőket a papírokért, ugyanakkor meg gondolatban a kardomba dőlök, mert számomra legalább annyira a játék részét képezi az a kis füzet, amit a játékok mellé adnak, mint maga a játék, vagy a doboz. De elég jó játékok, a Street Fightert próbáltam ki 3DS-re, mert azt szerettem SNES-re, itt is tetszett, csak tényleg kiábrándító, hogy a kombó támadások az érintőképernyőn vannak, egyszerűen csak rákattintunk egy egyikre, és már el is ment az ellenfelünk legalább negyed életereje. Pedig nagyon jó játék. Közösben legtöbbször Mario Kart 7-eztünk, egyértelműen az eddigi 3DS kínálatból az a legjobb multiplayer játék. Azzal nagyon sokat tudunk játszani.

A lényeg ennyi. És tökre meglepett, hogy találkoztam Tukeinonnal. :D Neki is pont ma volt találkozója a csoportjával. ^^' Na de még nincs vége a hétvégének, holnap megint jó nap lesz.

Nemrég egy update-et kapott a Super Mario Bros. 3DS játék, mely segítségével Restore Point-ot lehet létrehozni. Ez arra jó, hogy ahol azt létrehozzuk, és később aktiváljuk, akkor onnan folytathatjuk, ahol azt létrehoztuk, így ha elveszítjük az összes életet, nem kell a játék elejétől újrakezdeni, hanem csak aktiváljuk a Restore Point-ot. És a képet elnézve, még egy extrát kapott: Más lett a logója. Egy NES konzol, és mellette egy régebbi TV. Tök menőül néz ki, remélem, majd a többi NES játékkal is megcsinálják ezt. :) És még amit remélek, hogy nem állnak meg 10 NES, és 10 GBA játéknál, mert igencsak furcsán festene egy hiányos játékkínálat.

A jelenkor vívmányai olykor igen nehezen küzdenek meg a múlt technológiájával. Itt volt ma bagszi, megmutattam neki a Mario Paint-et, most is nagyon nehezen indult be. Rettenetesen utálok belefújni a játékkazettákba, de úgy tűnik, hogy itt szükséges. Én  már attól is rosszul vagyok, hogy Krisi, mielőtt beindít egy játékot, első dolga, hogy alaposan belefúj a kazettába, és a gépnek a kazettanyílásába (tök mindegy, melyik konzolról beszélünk). Kipróbálta, természetesen Pikachut rajzolt, Super Mario World pecsétekkel megspékelve.

Meg elővettük a GameCube-ot is, ugyanis kirostáltam egy pár játékot, de mielőtt feltettem Vaterára, teszteltük. Az alábbiak kerültek eladósorba:

• Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Harry Potter és a Tűz Serlege
• Disney's Extreme Skate Adventure
• Need For Speed Carbon
• Spider-man 2
• NFL 2K3

• Castlevania 2: Belmont's Revenge
• Aladdin
• Home Alone

De jó érzés volt újra elővenni a GameCube-ot! :D Évek óta nem volt elővéve, nagyon rég nem láttam a GC logót, és az egyszerű menürendszerét, de még nekem is olyan szívet melengető érzés volt újra látni, aki nem rajongott soha a konzolért. És ennek ellenére azt mondom, hogy rossz érzés, hogy a GameCube teljesen funkcióját vesztette, hiszen a Wii tökéletesen helyettesíti.

Most, hogy több konzol is kint van, tök menőül néz ki a szobám. Szerintem kint is maradnak ezek a gépek. ^^

Mindegyik gépet nem tenném ki, mert a vezetékek olyan gordiuszi csomót alkotnának, hogy tényleg már csak karddal lehet szétbontani.

[caption id="attachment_4368" align="alignright" width="225" caption="Működő Game Boy"][/caption]

Cseri, a 3DS Hungary főszerkesztője önként jelentkezett, hogy megcsinálja a Game Boy-omat. Tegnap átadtam neki, ma visszaadta működőképesen. :) Ezúton is köszönöm szépen, nagyon örülök neki. Majd megkérem, hogy írja meg részletesen, hogy mi a teendő, amikor kifolyik az elem, hogy legközelebb magamtól is meg tudjam csinálni, ha beállna még egyszer egy ilyen baleset.

Így kezembe véve a Game Boy-t, azért sajnálom, hogy nekem akkoriban nem volt, amikor aktuális konzol volt, van egy feelingje, ahogy az ember kezébe veszi ezt a legendás kézikonzolt. A Super Mario Land 2 megy rajta egyébként. Majd holnap játszok vele, ma már eléggé fáradt vagyok.

Egyébként nekem még megvan a Game Boy doboza, viszonylag jó állapotú. Használtan vettem 9 éve, dobozzal együtt adták, azóta vigyázok rá.

[caption id="attachment_4369" align="aligncenter" width="375" caption="Game Boy és a doboz eleje"][/caption]

Egyszer ez. És van ez is:

[caption id="attachment_4370" align="aligncenter" width="375" caption="Game Boy és a doboz hátulja"][/caption]

Szépen meg lett tisztítva az elemes rész, szinte tele volt száraz elemsavval. Cseri elmondása szerint nekem már nem kell legközelebb szétszednem, mert az is gond volt, hogy nem érintkezett az elemmel rendesen, ezt ónnal pótolta, és nekem már csak a savas részt kell letisztítanom. Szerintem ez a Game Boy még engem is túl fog élni, olyan jó minőségű.

[caption id="attachment_4371" align="alignright" width="300" caption="Pokémon TCG doboz"][/caption]

Tegnap hosszú idő után ismét elkezdtem játszani a Pokémon TCG-vel Game Boy Color-on. Nagyon régen nem TCG-ztem már, és nincs már egy lapom sem, de a GBC játék még megvan, ezért ezzel játszok. De ez is olyan Pokémon játék, amit egyszer a kezedbe veszel, és le nem teszed. Már 4 órányi játékidőm van. Egyébként az előző olyan 31 órás volt, azt töröltem. Megint kedvet kaptam a játékhoz sok idő után, de mivel a TCG az drága mulatság, nem ártana kicsit meggazdagodni. Hogy ki nyer a játékban, az három dologtól függ: A paklidtól, a szerencsédtől, és a tudásodtól. És az ellenfél részéről ugyanezek. Az egyik része a tudás hogy ismerd a paklidat, és tudd, hogy mikre képesek a Pokémonjaid, és okosan tudd használni őket. De a szerencsén is nagyban múlik, hogy épp milyen lapok vannak a kezedben, és önmagában a paklitól is, milyen típusú pokékból áll. A kedvenc zeném a játékból a tűz, harcos klub zenéje:

Örömmel játszok vele, az első (harcos) jelvény már megvan, még hét kell.

Ma korán reggel nagy nehezen megtaláltam, hogyan kell Twittert oldalra beágyazni. Jól elrejtették, amikor a saját profilom alatt kerestem, de rájöttem, hogy ha csinálok új profilt a Mariós oldalnak (neki szántam), akkor a kezdeteknél lehet valahol. És tényleg. Úgyhogy most már oda is kiteszem a frissítéseket, érdekességeket, ezzel tartván életben az oldalt.

Tehát ma voltam ezen a RETRO85 kiállításon. Előtte a Pecsába mentem el szétnézni, kíváncsi voltam, hogy van-e valami menőség. A liftben jutott eszembe a Zelda: Phantom Hourglass, úgyhogy megállítottam, és visszamentem érte. ^^' Hármas metróval elmentem az Árpád hídig, onnan az egyes villamossal az Erzsébet Királyné útjáig. Ezentúl mindig így járok a Pecsába, így a legkényelmesebb. Tehát ott voltam, nagyon nem láttam sok érdekeset. Mentem tovább az egyes villamossal a Stadionokig, majd egy megálló a kettes metróval, majd a 7E busszal a Móricz Zsigmond körtérig, innen a Fehérvári úton gyalogoltam a Prielle Kornélia utcáig. Maga az utca gyorsan meglett, csak a Műszaki Múzeumot kicsit nehézkesen találtam meg, mert ilyen hatalmas nagy épületet kerestem. A hatalmas nagy stimmelt is csak nem magasságra, hanem szélességre. A másik bejáraton mentem be, egy úr vezetett a helyes útra. A jegy, mint diáknak 250 forint volt, igazán semmiség. Felmentem, már az emelet elején ki volt állítva egy NES. Nagyon szép látvány nekem. ^^ Hátul lehetett játszani a Wiivel, és C64-gyel. A BigN-esek közül ott volt Gábor, Fantos és Kristóf. Pont akkor értem oda, amikor Kristófot elkapták az ATV-sek egy interjú erejéig. :D Gáborral elcseréltük a játékot átmenetileg, én odaadtam neki DS-re a Zeldát, én meg elkértem tőle a Super Mario Galaxy 2-t, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az lesz a teszt következő tárgya. Na meg szeretném megismerni a játékot is. A piros Wiiben New Super Mario Bros. Wii volt, jobbára mi játszottunk.

Volt több képeslap is, az egyik Mariós volt. Le is fényképeztem. Még kétféle volt, egy Pac-Manes, és egy Lara Croftos. Nemrégiben megjelent egy könyv, "Pixelhősök" címmel. A Libri honlapján meg is rendelhető: http://www.libri.hu/konyv/pixelhosok.html Az ára ugyan rettenetesen magas, de jár mellé DVD, és 550 oldalas a könyv, ki volt állítva egy darab, szép, igényes a borítója. Azt nem mertük megkérdezni, hogy belelapozhatunk-e. Már csak azért sem, mert pár perc múlva kezdődött a Nintendo-előadás. Edvi Tímea a Magyarországi Nintendo Marketing-menedzsere tartotta, nagyon jó volt. Négy részre volt osztva az előadás:

1. Nintendo-történelem (cég)
2. Game Boy-történelem
3. Nintendo-történelem (asztali konzol)
4. Super Mario-történelem

Az asztali konzol részlegből csúnyán kihagyta a Super Nintendót, amit nagyon sérelmezek. De nagyon jó volt, nagyon jól beszélt a hölgy, mintha csak kitanították volna, mégis természetesnek hatott a beszéde. Az egyedüli, ami szerintem hátrány volt, hogy nekem egy kicsit személytelen volt. Tehát azt láttam, hogy nemigen tartotta a szemkontaktust a közönséggel, hanem amikor felnézett, csak úgy kifele a nagyvilágba, de lehet, hogy én láttam rosszul. De a diák is nagyon jól össze voltak állítva, nagyon jó Nintendo-dizájnt készített. A végére bemutatta a videót, ami szerintem a Nintendo-channelen is fent van, bemutatja a Super Mario 25 éves történelmét. Tehát nagyon jó volt. Ezen kívül volt még 3 előadás. Még a másodikon maradtunk, azt Berényi Zoltán tartotta, aki a 25 éves Amigára emlékezett. Ő a néhai Guru magazin alapító főszerkesztője. Érdemes volt maradni, mert számomra sok új, meglepő dolgokat mondott. Az Amiga történelméről mesélt, de megmondom őszintén, az újság története sokkal inkább megmaradt bennem, ugyanis ez eredetileg lemezújságnak indult. Nos, én ilyenről még soha nem hallottam. Az a lényeg, hogy 1990-ben indult ez a lemezújság, egy Amiga lemezre volt kiírva, és hasonlóképp, ahogy manapság a DVD menüje, ugyanúgy lehetett tallózni az újságot, persze meglehetősen egyszerű volt a kivitel. Aztán 1992-ben jelentek meg először rendes papírújság formájában. Érdekessége az, hogy a cikkeket Amigán írták meg, tördelték, és hasonlók. Mondta is, hogy nagyon nehéz volt. Hát nem csodálom. Az újság utolsó számáig (1995. nyár) végig Amigán írták meg a cikkeket. Az Amiga élettörténetének vége miatt szűnt meg az újság. Nagyon érdekes előadás volt, örömmel hallgattam. Ezután még volt kettő, de ezen már nem akartunk maradni.

Le akartuk támadni Edvi Tímeát, hogy közösen kérdéseket szegezzünk felé. Az emelet elején volt, ahol a NES volt kiállítva. Ott megállt egy kicsit, én odamentem mellé, mint aki meg akarná nézni a NES-t, arra voltam kíváncsi, hogy mennyire kommunikatív, de egyáltalán nem vett észre. Elmegy, Gábor leszólítja, de úgy megy el, mintha senki nem szólt volna hozzá. Nagyon le voltunk döbbenve. Visszamentünk a Nintendóhoz, de mivel gyerekek játszottak a Marióval, hagytuk érvényesülni őket. Később visszajött Tímea fényképezni, ekkor ismét megragadtuk az alkalmat, sikerrel. Akkor biztos csak nem hallott meg minket, de most készséges volt, válaszolt a kérdéseinkre. A következőket tudtuk meg:

• Dolgozik azon, hogy legyen magyar nyelvű hivatalos Nintendós oldal, és legyen magyar Wii Connect 24. Elmondta, hogy a Magyarországi Nintendo, és a Stadlbauer sok mindent megmagyarítana, csak engedély kérdése az egész.
• Nem árulhat el pontos eladási számokat. Bár tett rá utalást, amikor Gábor megkérdezte, hogy a Nintendo konzolok dobozain miért nincs magyar nyelvű leírás. Azt a választ kaptuk, hogy nem éri meg anyagilag külön 10.000 példányban nyomtatni, csak azért, hogy legyen magyar nyelvű leírás.
• Egyelőre nem várhatók magyar játékok. Ezt határozottan kijelentette, hogy nagyon drága a hivatalos magyarítás, nem éri meg.
• Ő reklámozza a Nintendót Magyarországon, ahol csak tudja. Bár arra nincs büdzsé, hogy TV reklámokat is készítsenek, de ahol tudnak, megjelennek. A MondoConon is az ő jóvoltukból volt kint 4 Nintendo gépezet, és tervezi, hogy a 2011-es tavaszi MondoConra Tímea személyesen kimegy, és hoz majd Nintendo 3DS-t!
• A GameStar weboldalán lesz egy online TV adás, mely konzolokkal foglalkozik. Ezt még úgy jelentette ki, hogy félig hivatalos.
• Bár külön nyomtatni nem éri meg magyar nyelvű borítót, dobozt, viszont várhatóan lesznek matricák a Nintendo-játékok hátulján, melyen a nemcsak a kötelező információk lesznek megtalálhatók, hanem minden, ami a borító hátulján olvasható, rá lesz ragasztva magyar nyelven is.

Hát ennyi. A többiek még maradtak, én ezután elindultam haza. Örültem neki, hogy egy kommunikatív hölgy a Nintendo marketing-menedzsere. Forradalmiakkal nem kecsegtetett, de azt mondta, hogy szépen lassan lehet fejleszteni a magyar Nintendo-életet.

Hát nagyon későn jött meg a hangulatom a SakuraConra. Valahogy nem is csoda. Mert maga a helyszín, és a programok nagyon éreztették, hogy ez nem az a fajta con lesz, amit eddig megszokhattunk. És igen... Ez a SakuraCon most sok mindent alulmúlt. De lássuk, hogy alakult a hétvége.

Pénteken a 13.18-as vonattal mentem. Az egyik osztálytársam vitt ki az állomásra, mert most sem kevés csomaggal mentem, az alábbiakat vittem:

• Nintendo GameCube konzol
• Nintendo GameCube játékok
• GameBoy konzol
• GameBoy Color konzol
• GameBoy és GomeBoy Color játékok.

Hálásan köszönöm az osztálytársamnak Andinak, hogy elvitt az állomásra, mert már csak az az idő, amíg kivittem a vonathoz a cuccaimat, egyértelműen azt igazolta, hogy ha 3 hete nagyon fájt mind a két kezem, akkor most megszakadtam volna. De a nagy hülyeségemet már itt elkövettem. Otthon felejtettem a 90%-os szelvényemet. T_T Így diákjegyet kellett vennem... Úgyhogy elhatároztam magamban, hogy májusban megajándékozom magam egy utazással, amikor még viszek ki cuccokat, még elválik, hogy miket. De szerencsére Pesten ott volt bagszi, és segített vinni a cuccokat hozzájuk. Ott este vacsoráztunk, mert elbeszélgettünk, elneteztünk, meg kényeztettem bagszi macskáját, aztán hamar aludtunk.

Szombat reggel meg elég hamar keltünk, egyikőnk sem tudott aludni. Úgyhogy reggel 7 után már elindultunk. Bagszi egy darabig velem állt sorba, majd fél 9-kor el kellett indulnia a MAT pultot rendezni. Aztán egyedül álltam sorba. Akartam hallgatni Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-jét, de bagszinál maradt a fülhallgatóm, úgyhogy ez a program ejtve. -_-' Így a körülöttem lévőket hallgattam, közben kerestem ismerősöket. Megláttam Young Linket, és Ákost, de már ment a sor, és nem akartam kijönni belőle. A jegyosztás most sem ment valami gyorsan, de most legalább 2 ember intézte. De az volt az érdekes, hogy az egyik lány az egy napos jegyeket intézte, a másik pedig a két naposat. Az a lényeg, hogy bejutottam. Az épületbe elvileg 10-től engedték be az embereket, de ez természetesen miért lenne így... -_- 10.20 körül indult meg a sor.

Mivel nem érdekelt a Video Game Awards, ezért felmentem a 2. emeletre megnézni a karaokét. Látom, most minden gördülékenyen ment. De nem maradtam ott sokáig mentem megnézni a 25-ös pavilonba az árusokat. Egy helyen volt Zelda manga, csak épp Ocarina of Time nem volt, úgyhogy azt nem vettem. Viszont volt egy árus, Animeland, mely több mindent forgalmaznak, többek között japán CD-ket is. Azt mondták, hogy nehezen beszerezhető CD-k beszerzését is vállalják, csak írjam meg E-mailben, hogy mi kell. Kérésük parancs, már meg is írtam, hogy egy Masami Okui: Do-can és egy limited edition Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-kre vevő lennék. Nos, azt gondolom, hogy a lecke fel van adva. ^^'

Amikor visszamentem, egy régi-új ismerőst, Duongot láttam meg a XBOX360-oknál. Nem is értem miért nem lep meg, hogy a konzoloknál van. ^^' Közben láttam, hogy a karaokénál lehet jelentkezni, gyorsan fel is irattam magam. Ekkor a RAY the Animation: Yuunagi dalát énekeltem. Egész jól ment. Visszamentem a helyemre, kicsit később megjelent Duong is, egy sorral előttem ült. Beszélgettünk egy kicsit, aztán el akartam menni, rábíztam a táskámat, meg a Nintendo DSi XL-emet. Megnézte, kipróbálta a Mario vs. Donkey Kong: Minis March Again játékot, tetszett neki, elszórakozott vele. Eközben még egyszer kimentem énekelni, ekkor Okui Masami: OVER THE END dalát énekeltem el. Mondtam Duongnak, hogy tanuljon egy kis művészetet. ^^' Na most nem magamra gondoltam, hanem a dalra, amit elénekelni fantasztikus érzés volt. Ahogy bejött a zene, egyből libabőrös lettem, annyira szeretem ezt a dalt, és énekelni fantasztikus volt. Csak a refrénnél vannak nagyon erős hajlítások. Azokat kicsit félénken tettem meg, nem is sikerült tökéletesen. Azért nem mertem bátran énekelni, mert féltem, hogy akkor meg túlugrom a magas hangot. Közben megjelent Andi (Leea) is. Nagyon extrém cosplay ruhában. Nagyon jól nézett ki. Sokat beszélgettünk. Szegényt sajnáltam abban a cipőben, teljesen bedagadt benne a lába. Nem sokkal ezután jött a verseny, amit izgatottan vártam. Ugyanis Tukeinon egy nappal a con előtt írta a fórumon, hogy készüljenek azok is, akik nem kerültek be a döntőbe, mert várólistások lesznek. Na ez felcsigázott, mivel a várólistások közül első vagyok. És már az elején biztosra volt mondható, hogy énekelni fogok én is, mert már az első versenyző nem jelent meg. És elég sokan nem jelentek meg. Egyvalaki mondjuk igazoltan volt távol, mert lebetegedett. Úgyhogy mind a négyen sorra kerültünk. A hallott versenydalokat Duonggal elemezgettük. Látom, eléggé ért a szakmai énekhez, egész jól kritizálta a versenyzőket. És nagyjából egyet is értettünk. Volt olyan, akiről elkönyveltük, hogy na, utolsónak is kell lenni valakinek. De én pl. Narumit egyből kikiáltottam gondolatban elsőnek. Lement minden versenyző, és mivel senki nem jelent meg a hiányzottak közül, így sorra kerültem, tehát He is my Master: TRUST. Saját magamtól voltam ledöbbenve... Ilyen jól még soha nem ment a dal. Egy-két volt apró hiba, de szinte tökéletesen úgy ment a dal, ahogy elképzeltem. Úgyhogy nagyon elégedett voltam. A hangfelvétel kapcsán az volt a legfőbb kritika, hogy nem volt meg eléggé a beleélés, és többször is úgy hangzott az énekem, mintha erősen koncentrálnék. Aláírom, ez igaz. Ugyanis úgy énekeltem fel a dalt, hogy már elég jól ment, de nem 100%-osan. És ott koncentráltam nagyon, ahol tudtam, hogy nehezen ment. És kicsit ideges is voltam, hogy egy nappal előtte tudtam meg, hogy a várólistások sorra kerülhetnek. És már az eddig megszerzett gyakorlatból is kiestem... Ennek ellenére nagyon jól ment. Vártam is az eredményhirdetést, hogy remélem, hogy jobb helyet kaparintok meg, erre 16. lettem a 19-ből... És ez engem komolyan bosszant, úgy érzem, hogy egyre jobban megy a verseny éneklés, mégis egyre rosszabb helyezést kapok. Hogy is van ez? De ez mind semmi. Eredményhirdetés. Harmadik helyezett, jó, második helyezett, jó, első helyezett... Hát fogtam a fejem. És gondolatban bokán rúgtam a zsűrit. EZ ELSŐ??? Pont ez volt az egyik olyan ének, melyről azt beszéltük Duonggal, hogy valakinek utolsónak is kell lenni. DE NEM HÁTULRÓL! Ez talán még jobban kiakasztott. Az első Nodame Cantabile endinget énekelte. Aki nem ismerné, ez az:

Azért nagyon jó ez a dal, mert hihetetlen élethűen énekli az előadó, hogy alakul ki benne a szerelem, az az érzés, hogy mennyire jól érzi magát, ugyanakkor nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a refrénben szinte kapkodja a levegőt, annyira magával ragadta az érzés. Ellenben a mostani előadás nekem nagyon monoton volt, egyáltalán nem éreztem ezt az érzést, hangilag se ment hozzá a dal, úgyhogy...

Na mindegy, ez van... Mindenesetre, hogy melyik lesz a következő versenydalom, azt már kigondoltam: Okui Masami: Souda, Zettai. Tessék megcsodálni a videoklipjét:

Több szempontból is alkalmasnak tartanám ezt a dalt. Egyrészt hangilag megfelel nekem, másrészt erre talán nem mondják azt, hogy nem nekem való... harmadrészt, meg ha 100%-ra megtanulom ezt a dalt, akkor nagyon jó bulit lehet ezzel csinálni. De visszatérve a mai napra, lett volna még egy interjú az összes karaoke versenyzővel, amit szándékosan kihagytam. Ja, és még az sem tetszett, hogy velem holtversenyben 16. egy olyan srác lett, akinek marha jó a hangja, és az egész énekstílusa nagyon tetszetős volt. És őt is hátrasorolták.

Meg bagszi is előkerült, hogy összecsomagoltak, menjünk haza. Miközben mentünk, bagszi olyan szörnyű dolgokat mondott az egész SakuraConról, hogy alig tudtam elhinni. Nagyon akarta, hogy írjak ki mindent a blogomba, mert a MAT úgyis kiír mindent a honlapjára, de én ezt még nem merem. Nem kételkedek abban, hogy nem igaz, de ő is csak azt mondta, amit a MAT-osoktól visszahallott. De ha tényleg igaz, akkor már olyan dolog, amit jogi úton kell érvényesíteni. Na de hazaértünk. Este már nem voltunk sokáig fent, mert mind a ketten nagyon fáradtak voltunk. Én még este játszottam egy kicsit DSi-n a Mario vs. Donkey Konggal.

De kipihenten ébredtünk vasárnap. De bagszinak ma 7.30-ra kellett ott lennie, mert hazavitte a kasszát, és vissza kellett idő előtt vinnie. Én meg most nagyon nem akartam sorban állni, ezért elhatároztam, hogy teszek egy kört a Hungexpó körül. Közben Okui Masami: Ma-KING CD-jét hallgattam. Nagyon szeretem a CD borítóját, mert kedves, barátságos, és pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége:

Ez a haj nekem nem tetszik. 1997-es az album, 29 éves volt ekkor, de öregíti ez a haj.

Nagyon jó volt sétálni. Úgy mentem körbe, hogy a főbejáratnál jobbra, Pillangó utcai megálló, Örs Vezér Tere, majd vissza. Az Örsnél kicsit tanácstalan voltam, hogy merre is menjek, de hamar meglett az út. És nagyon jól eltelt az idő. Olyan 5-6 km-t sétáltam, és egyáltalán nem fáradtam el. Már rég eltelt 9 óra simán bejutottam. Ott még nem akartam sorban állni, volt még fél óra, úgyhogy leültem egy erre alkalmazos padféleségre. Most azonnal megindult a sor 10 órakor. Gyorsan be is jutottunk. Most is felmentem a karaoke terembe, láttam, hogy most is minden rendben ment, úgy tűnt, hogy most az a kivételes alkalom adatott meg a karaokésoknak, hogy minden rendben ment. Most előadtam RAY the Animation: Mitsu dalt, amit még tegnap este irattam fel, de már túl késő volt. Nem ment jól, hallatszott, hogy nem énekeltem be, szinte végig hamis volt. Utána még egy dalt énekeltem: Slayers: naked mind. Ez már sokkal jobban ment. Szerintem át tudtam adni azt az érzést, hogy mennyire szeretem ezt a dalt. Utána kerestem az alkalmat, hogy beszélgessek egy kicsit Tukeinonnal. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi alapján pontoznak, és hogy miért bukok el mindig, holott véleményem szerint egyre jobb vagyok. De nem tudtam elérni, mert láttam, hogy nagyon elfoglalt volt, hamarosan elkezdődött a csoportos karaoke verseny, és nagyon készülődött, úgyhogy hagytam. Leültem a helyemre, és hallgattam a csoportos karaoke részt vevőit. Most nem tudtuk Duonggal elemezni a csoportos karaokét, mert PSP-zett. Valamelyik Tekkennel játszott. Hát azért kíváncsi lennék az eredményre, mert szerintem egyik sem volt annyira jó, hogy első lehessen. Vagy hamis volt valamelyik, vagy mint duó nem voltak jók, mert nem csengtek össze a hangjuk, vagy egyszerűen rossz volt az előadásmód. Az eredményt már nem vártam meg. Időközben találkoztam Csibivel a vásártéren. Eljött velem a konzolokhoz. A Wiik foglaltak voltak, így az egyik lány felajánlotta, hogy PSP-zzünk az általa nyújtott gépen. Ugyanaz a rendszer volt, mint Animekarácsonyon, hogy hozzájuk volt láncolva a PSP. Én ezt most is megalázónak tartom. De a LittleBig Planet játékkal játszottam, nagyon aranyos volt. Egy helyre nem tudtam eljutni, ott Csibi segített. Eljátszogattunk vele. Ő ment le a barátnőihez, én meg vissza a karaoke terembe. Amikor megint lementem, az ajtónál összefutottam Duonggal, épp büfébe akart menni. Elkísértem, közben beszélgettünk. A kijárat után egyből megjelent valaki... egy elvileg férfinek tűnő egyén, aki a Tokyo Mew Mew-ből Ichigo Momomiyát cosplayelte. Micsoda szerencse, hogy épp étkezni megyünk. ^^' Na mindegy, adjunk teret a nemi identitászavarnak is. Először egy termen keresztül akartunk hátramenni, de a kijáratnál nem engedtek át minket, így visszafordultunk. Hátul volt egy ilyen grilles büfé csillagászati árakkal, és a kiszolgálás... Inkább ne is firtassuk. Ott vett magának pitában gyrost. Utána megnéztük a 25-ös pavilont, feljutottunk az emeletre, ahol rajzok voltak kiállítva. Némelyek nagyon jók voltak. Ott volt az Ákos (Necrokid) rajza is. Visszamentünk a karaoke terembe, közben kipróbáltuk Wiin a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III játékot. Egyikönknek se ment, de én nyertem. A karaoke teremben már lassan pakoltak össze, mert csak 16 óráig volt lehettek ott. Még két dalt szerettem volna elénekelni, de már nem volt lehetőség. Úgyhogy kimentünk a PS3-akhoz. Ott volt Csibi és Levi is. Egyszer Duonggal játszottam Naruto Ultimate Ninja Storm-ot. Hát sokkal bonyolultabb, mint a Wiis verzió, meg azért érezhetően komolyabb. Úgy-ahogy ment, de nyilván nem én nyertem. Aztán még egy menetet lenyomtam Levivel, kicsit beszélgettünk, orvul lefényképeztem a Csibit (szegény, utálja a fényképezik ^^') aztán lassan mentünk. Én és Csibi még elmentünk bagszit megnézni, beszélgettünk, én meg haza akartam menni a 17.24-es vonattal, úgyhogy lassan indultam. Csibi még elkísért a kijáratig, aztán mentem a Kőbánya-felső állomáshoz. Csak 2-3 perc volt a vonat indulásáig. Elkezdtem vadul keresni a vonatjegyet. Nincs meg, most mi legyen? Megjött a vonat, még mindig keresem. Úgy döntöttem, hogy akár van jegy, akár nincs, én felszállok. Hát mikor menjek haza? Az előtérben még kerestem a jegyet, már nagy nehezen beletörődtem, hogy megbüntet a kalauz, mire előkerül a jegy... -_-' És nem ez az első eset, amikor a szívbaj kerülget, mert nem találom a jegyet, egyszer tényleg nem lesz meg. De megúsztam. Hazaúton Nana 3 mangát olvastam, amit a conon vettem. Ezzel mentem Szolnokig (mive nem ment tovább), majd gyorsvonattal haza.

Hát, összességében nem volt annyira jó, bár tény, hogy a vasárnap jobb volt, mint a szombat. Jó volt találkozni ismerősökkal, sok régi hangulat, érzés tért vissza bennem is. És ha tényleg igaz minden, amit bagszi mondott, akkor nagyon érdekes 2010-es év elé nézünk animeconok szempontjából.

Végezetül egy Okui Masami dallal zárnám eme postot:

Különös hatással volt rám a Super Mario World. Hirtelen kihozta belőlem a hardcore-abb gamer oldalamat. Hát igen, 1991 óta játszok, ezen durván 19 év alatt pontosan 120 játékot gyűjtöttem össze. *összeszámolta* Volt ennél több is, voltak, melyektől megváltam időközben. Nem gondoltam volna, hogy pont annyi játékom van, ahány csillagot össze kell gyűjteni a Super Mario 64-ben, ez is remek ok arra, hogy képeket tegyek ki a gyűjteményemről.

Mindenek előtt lássuk a kezdeteket, a NES játékokat:

Még régebben megvettem a Super Mario Bros. mindkét változatát, a teljesség igényének hódolva. Viszont most látom, hogy nem került be a Super Mario Bros / Duck Hunt játék a képbe. Úgyhogy 121 játékom van. Nem tudom elégszer elmesélni, hogy a Kirby's Adventure-höz vadonatújan jutottam hozzá 2006. július 14-én. És csak 1000 forint volt. Elég sok volt anno a Game Parkban belőle, fogalmam sincs honnan szerezték, szerintem egyszer rá fogok kérdeni. A Super Mario Bros. 3 pedig életem meghatározó játéka.

Super Nintendo:

Minden tőzsgyökeres Nintendós legemlékezetesebb, legjobban szeretett konzolja, nincs ez nálam sem másképp. Hisz ezek közül a játékok közül többen, több mint 15 éve megvan, a Super Mario All-Stars nemsokára érettségizik.

Nintendo 64:

Bocsánat, hogy nem látszik jól a Zelda OoT doboza, megígérem legközelebb nappal fotózok. Szóval ez is emlékezetes. Megjegyzem, a Yoshi's Storynak, és a Donkey Kong 64-nek csak a doboza van meg, a játékok sajnos csak megvoltak. A Nintendo 64-hez inkább a közösségi élmények kötnek, mennyit játszottunk vele anno sokan.

Nintendo GameCube:

A sokáig általam átkozott konzol végre megnyugvásra lelt, és bebizonyította, hogy igenis méltó helye van a Nintendo konzoltörténelemben. Sok fantasztikus játék várja azokat, akik utólag is beszerzik eme csodagépezetet.

Nintendo Wii

Ez itt pedig a sokak által jelenben átkozott konzol. De szerintem erre is vannak mesterművek, csak meg kell találni a kincseket. Egy konzolkorszak rövid. Ne az foglalkoztasson minket, hogy a Nintendo hülyére keresi magát a géppel, csak szórakoztassuk magunkat a hatalmas minőségi játékkínálattal.

Game Boy / Game Boy Color:

Ez az elmúlt 7 év termése. Ugyanis elég későn kerültem be a kézi konzol történelembe, de annál nagyobb szórakozást nyújtott. Itt tapasztaltam meg, hogy milyen fantasztikus is a Pokémon valójában, megannyi rövid, de annál velősebb a játékok tárháza erre a konzolra.

Game Boy Advance:

Ezen gépezet sosem okozott nekem csalódást, megannyi kellemes órát adott utazás, vagy épp alvás előtt. Egy gép, melynek értékét csak az ismeri, aki próbálta. Akinek még nincs, az szerezzen be egyet, ha teheti, mert pótolhatatlan játékok vanna rajta!

Nintendo DS:

Itt kezdődött az újkori sikermizéria a Nintendónál. Siker, mert rengeteget adnak el a konzolból, mizéria, mert sokan háborognak, hogy lehet egy ilyen kőkorszaki technikai tudással rendelkező konzol sikeres? Hát kérem azért, mert a Nintendósoknak a grafika csak másodrangú szempont. Hogy ebből csak kaszál a Nintendo? Az mit zavar engem? Amíg megadják a lehetőséget, hogy hülyére játszhatom magam, addig megadom nekik a lehetőséget, hogy hülyére keressék magukat.

Hát lényegében ennyi lenne! Egyébként az egyetlen japán játékom DS-re a Yoshi Touch & Go, ott látható alul.

Egy Németországban élő vietami lány megkért, hogy fényképezzem le neki a Nintendo gyűjteményemet. Ő is Megumi Hayashibara rajongó, mint én, sőt Okui Masamit is megszerettettem vele, de a Nintendo sem áll messze tőle. Van neki egy Pikachu Edition Nintendo 64-e, azon szinte minden játék, ami vitte a gépet, Super Mario 64, Zelda Ocarina of Time, Pokémonok, Banjo Kazooie, Banjo Tooie, Yoshi's Story, Donkey Kong 64, Super Smash Bros., tehát tényleg minden, ami számított 64-re. És küldött képet róluk. És úgy döntöttem, hogy viszonzom az én képeimmel. Nagyon tetszett neki. Úgy döntöttem, hogy itt is közzé teszem.

NES:

SNES:

N64:

GC:

Wii:

GB/GBC:

GBA:

DS:

Hát ennyi van. Egyébként mondta, hogy a nővére nagyon szeretne egy Wiit, úgyhogy hamarosan be fogak ruházni egyre, és akkor majd játszhatunk közösen Brawlt.