John Newman: Love me again

2020. szeptember 16. 06:23 - supermario4ever

Mára sok zenei műfaj és téma lett lejáratva annak következtében, hogy a rádiók a trendeket játsszák, és az aktuális trend és a tartalom ritkán találkozik egymással. És ha ehhez hozzávesszük a különböző hollywoodi romantikus filmeket, akkor aligha lehet azon meglepődni, hogy az emberek gondolatát, hozzáállását is átformálta szerelem terén. Ennek következtében már nem is nagyítóval, sokkal inkább mikroszkóppal kell keresni az olyan szerelmes dalokat, melyek egy érzelmileg érett ember érzéseire reflektál. Jelentem, ma is készül ilyen, ezt szeretném bemutatni.

John Newman: Love me again című dala az utóbbi évek egyik legprogresszívebb, érzelmileg leghitelesebb szerelmes dala. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy semmilyen nyálas sablon nem olvasható a szövegben, hanem teljes mértékig saját magára reflektál. Az is fontos szempont, hogy a zene is meg van írva. Sokat hozzátesz a szöveg mondanivalójához, és több hangszer is szerepet kap, ami szintén ritkaság a mai nyugati zenei világban. És hogy miről szól a szöveg? Lényegében egy bocsánatkérő dalról van szó. Az énekes túl van a szakításon, és némi idő után rájött arra, hogy mit hibázott a kapcsolatban.

Know, I've done wrong
I left your heart torn
That's what devils do.

Elszámol saját magával, felelősségre vonja magát. Hát milyen már ez? Hány olyan szerelmes dal van a köztudatban, ahol nem a másikat hibáztatja a kapcsolat széteséséért? Nem azt mondja, hogy te szemét disznó, ezt és ezt tetted velem! Sőt, aki tényleg nagyon szégyentelen, az még bosszút is esküszik. De itt erről szó nincs. Az énekes a saját felelősségét firtatja, és érzékelhetően szégyelli magát, hogy azt tette, ami megtörtént.

A bridge rendkívül érdekes:

Now I'm rising from the ground
Rising up to you
Filled with all the strength I found
There's nothing I can't do!

Ez a rész jó eséllyel arról szól, hogy azáltal emelkedik fel a lányhoz, hogy megértette a fájdalmát, és mintegy átérezve, azt, felemelkedik hozzá. Ebben az esetben nagyon szép metaforáról van szó, és gyorsan hozzáteszem, hogy a második felében valódi erőről énekel az énekes. Aki elszámolt saját magával, megélte a fájdalmát, onnantól komoly esélyt kap arra, hogy tényleg erőre kapjon, és úgy tűnik, hogy énekesünk élt is vele.

Azt gondolom, hogy a refrént kétféleképp lehet értelmezni:

I need to know now, know now
Can you love me again?

Egyszer megjelenik a bizonytalanság, úgy érzi, hogy tudnia kell, hogy szereti-e még őt, hogy tudja, hogy érdemes-e érte felemelkedni. Másrészt meg mintha az énekes választási lehetőséget adna, hogy vajon tudja-e még szeretni még őt? Ez kifejezetten ritka, mivel a szerelmes dalok döntő többsége rendkívül önző. Az előadó csak a saját érzéseivel foglalkozik, csak azt halljuk, hogy mennyire szereti a másik felet, hogy csakis az övé és soha nem engedi el. Ez önmagában mélységesen elinflálja a szerelmes dalokat, mivel a szerelem 2 ember között alakul ki kölcsönösen, és ha az énekes csak a saját érzelmei hangoztatja, az borzalmas tud lenni. Itt viszont a kérdéssel megadja John Newman a választási lehetőséget a lánynak, hiszen előfordulhat, hogy talált azóta valaki mást, vagy úgy gondolja, hogy nem tud megbocsájtani neki.

A második verse lényegében ugyanarról szól, inkább a második refrén utáni szövegre térnék ki:

I told you once
I can't do this again, do this again, oh, no

Ez azért elég erős, erre azért nem mernék fogadást kötni. Tudhatjuk, hogy mindenkiben megvan az angyali és démoni oldal, és ha valaki elkövetett valami rosszat, az tudható, hogy bármikor újra megteheti, ha nem vigyáz. Persze van olyan, hogy kordában tartja valaki az ördögi énjét, de ehhez hihetetlen szintű éberség és intelligencia szükséges. Mondjuk, aki ilyen szöveget ír, annak van esélye, hogy rendelkezik ezekkel az erényekkel.

A dal nemcsak szövegileg kiváló, hanem zeneileg is. A dinamika nagyon tetszik, jól kifejezi az énekesben dúló érzelmeket. Zeneileg is nagyon jól meg van írva, ami nemcsak azt jelenti, hogy a hangok harmonizálnak egymással, hanem olyan hangok szólalnak meg, ami alátámasztja a szöveg érzelmi mondanivalóját. És az sem utolsó szempont, hogy az énekes tud énekelni. Nagyon szeretem azt, ha egy férfi nem fejhanggal énekli ki a magas hangokat, hanem torokból, mert akkor sokkal erőteljesebb, mondhatni, férfiasabb a hang. És ilyen érzelmeket így érdemes énekelni.

Készült videoklip is a dalból, ami a szöveghez képest meglehetősen furcsa lett.

https://www.youtube.com/watch?v=CfihYWRWRTQ

Ilyen bárban táncolós, mindenki jól érzi magát, közben az énekes is olykor vidáman énekel. Gyakorlatilag teljesen ellentéte a dal mondanivalójának, mivel a szöveg erősen privát érzelmekről szól. Tehát számomra a videoklip a mélypontja a dalnak, ha képileg visszaadta volna az érzelmi világot, akkor nagyon jó lett volna, de így inkább semmilyen, mintha csak egy kötelező eleme lenne a dalnak.

Bár minden dalnak csak a videoklipje lenne a legnagyobb gondja. Összefoglalva, egy progresszív szerelmes dalról van szó, valóságos érzelmekkel. Nagyon ritka az, hogy egy fiatal srác ilyen érzelmekről írjon dalt, és így el is tudja énekelni. És az hatalmas pozitívum, ha valaki a saját felelősségét keresi egy párkapcsolatban, mert ez szolgálja a fejlődést, és esélyt ad arra, hogy tényleg ne tegye meg többet azt, amit tett. Bár nekem az a tézisem, hogy vitás helyzetben (általában) mindig kettőn áll a vásár. És érdemes annyira szemügyre venni azt is, hogy a másik fél miben vétkes, hogy tudjuk, hogy mik azok az intőjelek, amik bajt jeleznek, és meg is lássuk azt. De azt gondolom, hogy ez a srác megérdemli a második esélyt, és hogy újra szeressék őt.

Zene: 9/10
Ének: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Valóságos és progresszív szerelmes dal
- A videoklip

92%

Szólj hozzá!
Címkék: John Newman

Zenei összegzés 2019-re

2019. december 31. 18:01 - supermario4ever

No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: "1 Ten" (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I'm a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola's Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Showtaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon'ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: "Murabito B"
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don't Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate
Forrás: Last.fm profil
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása