Wii U ismét elővéve

2022. február 17. 00:33 - supermario4ever

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

Szólj hozzá!

VI. Mini-Nintendo találkozó

2019. április 30. 14:37 - supermario4ever

Mely ismét csonkára sikeredett. De az előző igencsak rosszul sikeredett találkozó után szerettünk volna ismét egyet. Ez jobb is volt. Bár most pont azért jöttek el nagyon kevesen, mert későn (konkrétan a múlt héten) kezdtem el szervezni, mert OctoZaky szólt, hogy akkor legyen és hogy s mint. Én meg akartam, hogy legyen, legalább emígyen találkozni néhány emberrel, ha már más lehetőség erre nemigen van. Így végül megszerveztem a mait. Hogy mennyire későn kezdtem el szervezni, az meglátszott abban is, hogy a BarCraft-ban, ahol voltunk, csak korlátozott ideig lehettünk, mert a találkozó tervezett napjára (április 27. szombat) minden asztal foglalt volt. De legalább szóltak, így tudtuk, hogy mire számíthatunk.

Végül összesen négyen voltunk: Nari, OctoZaky, Krisse és én. Mivel a BarCraft 12 órakor nyit a hétvégén, ezért úgy döntöttünk, hogy 10 órakor a WestEnd kajáldás részében ütjük el az időt a nyitásig. Itt hárman voltunk, Nari később jött. Odaadtam OctoZaky-nak a fekete New Nintendo 3DS-t, végre ismét van neki is Nintendo 3DS. DS játékkal játszottunk közösen, spontán jutott az eszembe indulás előtt, hogy miért is ne vihetném a Nintendo DS játékaimat, aztán végül szinte csak velük játszottunk. Először a Tetris DS-sel játszottunk. Az utóbbi időkben játszottam a NES verzióval. Ez meg is látszott, ugyanis a menetek többségét én nyertem meg. Ráadásul mivel a NES-es Tetris jóval nehezebb, ezért is volt könnyebbség a DS-es verzióval játszani. A DS-esben ugyanis az van, hogy ha az alakzat, ami épp jön le, eléri a többi már lent lévőt, akkor ha sokáig forgatjuk, nem "rakódik le" azonnal, hanem megvárja, amíg megállunk a forgatással. Nem egy olyan eset volt, hogy akár egy percig őrült módjára forgattam az alakzatot, hogy valahogy eljusson oda, ahova gondoltam, és sikerült. Ezt a NES-es Tetrisben nem lehet megcsinálni, ott, ha leér, le is rakódik. Így tudtam gyakorolni nehezebb körülményekben jól játszani, ennek eredménye a többszöri győzelmem. Aztán OctoZaky elment szétnézni, mi addig Krisse-vel a Mario Kart DS-sel játszottunk. Vele hat menetet játszottunk, mind a hatot megnyertem (60 pont), Krisse meg igyekezett talpon maradni, végül második lett 40 ponttal. Krisse ment kaját venni magának, majd ahogy visszajött, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy Rammstein dalszövegeket olvastunk és elemeztünk. Krisse-nek is németre van állítva a Nintendo 3DS-e. Valamennyire ő is tud németül, de meglepett, hogy én jobban. Főleg, hogy az utóbbi időkben sokat használom a nyelvet. A német srác, akivel nemrég megismerkedtem, behívott a saját Discord szerverébe, ahol csak németek vannak, így ott csak németül beszélgetek a többiekkel. Első blikkre szimpatikus mindenki. Szóval sokat németezek, ennek örömére foglalkoztunk egy kicsit az együttes néhány dalának szövegével.

Amikor visszajött OctoZaky, akkor még felmentünk a Media Marktba szétnézni, aztán átmentünk a BarCraft-ba. 18 óráig tudtunk ott maradni, akkorra foglalták le azt az asztalt, ahova le tudunk ülni. Nintendós TV-t csak egyet mutattak, ahova a SNES Classic Mini volt bekötve, azt nem engedélyezték, hogy a Switchet rákössük a TV-re. Erre rákérdezhettem volna... Na mindegy, akkor a Switch kijelzőjén játszottunk Super Smash Bros. Ultimate-et. Én előbb a Super Nintendo Classic Mini-vel játszottam. Ezen belül az F-Zero volt a választásom, amivel az utóbbi időkben nagyon sokat játszok. Nagyon nehéz, de bőven arra inspirál, hogy fejlődjek benne, mert érzem, hogy képes vagyok rá. Közben néztem, hogy Krisse és OctoZaky mit játszanak. Aztán, amikor láttam, hogy a Smash Bros.-szal, és láttam, hogy angol, kicsit pöröltem miatta, aztán teljesen spontán ezt mondtam:

Állítsátok át a németet nyelvre!

Amikor hirtelen áramszünet keletkezik az agyamban, képes vagyok ilyenekre. ^^' Nyilván arra akartam rávenni OctoZaky-t hogy állítsa át a konzol nyelvét németre. Mindenesetre jól elvoltam az F-Zeróval, amíg meg nem jött Nari. Azután játszottunk négyesben a Smash Bros.-szal. Na most négyen egy Switch kijelzőt nézni... Semmit nem láttunk a játékból, össze-vissza ment. Young Linkkel és Toon Linkkel mentem, de nem egyszer fordult elő, hogy nem láttam, merre vagyok, és már csak azon kapom magam, hogy a szakadékba estem.

Aztán arra gondoltam, hogy jobban fogjuk látni a dolgokat a Mario Kart 8 Deluxe-ben, javasoltam, hogy játsszunk azzal. De szintúgy reménytelen eset volt. Egyébként is Nari 200cc-re állította a motor térforgatát, (ezúton is üdvözlöm...), így inkább egy Flúgos Futamhoz hasonlított a játék, semmint hogy komolyan lehetett volna venni. Annak rendje és módja szerint utolsó voltam. Közülünk, négyünk közül biztosan, de azt nem hiszem, hogy összességében is 12. lettem volna. Azt hiszem 9-10. helyen végeztem. Komolyabb játékot!

Ezután OctoZaky és Nari elmentek enni, én addig folytattam az F-Zerót. Megpróbáltam a King League-t végigvinni Beginner fokozaton. Aki játszott már F-Zeróval, az tudhatja, hogy már kezdő fokozaton is nagyon nehéz a játék, így a King League-t már itt is igazi kihívás végigvinni. Az utolsó pálya nagyon hosszú, és mivel sérül a kocsi, ha falnak, vagy ellenfélnek ütközünk, ezért különösen kell vigyázni, mert ha robban a kocsi, jobb esetben egy életet vesztünk el, vagy ha nincs több életünk, vége a játéknak. Nos, én úgy jártam, hogy végig nagyon figyeltem, nagyon összpontosítottam, és relatíve jól ment. A pálya végén van a töltőállomás, úgy voltam vele, hogy ha az utolsó körben ha rámegyek, biztonsággal megvan a játék. Hát nem. Pont az utolsó körben amikor rámentem volna a töltőállomásra, egy falnak ütközés következtében felrobbant a kocsim. Fel is vettem, és kiraktam Twitterre:

https://twitter.com/supermario4ever/status/1122146732916256769

Amit akkor éreztem... Amikor végig 100%-os figyelemmel összpontosítottam, igyekeztem kordában tartani az adrenalinszintet, mindent megtettem, hogy siker koronázza a játék végét, és a legvégén. Hát ez az F-Zero, ezt hozza ki a játékosokból. Ez a régi játékok varázsa.

Amikor visszajöttek Zaky-ék már nemigen játszottunk együtt, mindenki a maga játékával. Nari a New Super Mario Bros.-szal játszott, Zakynak a The Legend of Zelda: A Link Between Worlds-re esett a választása. Így eltelt az idő 18 óráig, amikor jöttek azok, akik lefoglalták az asztalt. Összepakoltunk magunk után, üresen hagytuk az asztalt, és hazamentünk.

Jó volt, de legközelebb inkább rákérdezek, hogy köthetünk-e Nintendo Switch-et TV-hez, mert úgy azért csak jobb játszani. Meg remélem, hogy nyáron többen jönnek el. Valamikor július elejére tervezem a legközelebbit.

Szólj hozzá!

Pár éven belül minden digitális lehet

2018. június 28. 21:47 - supermario4ever

Legalábbis amerikai kutatók szerint. Érdekes írást találtam a Nintendo Life-on, mely szerint 2022-re a videojáték-ipar úgy, ahogy van digitális lesz. Alig pár óra alatt 220 komment érkezett a cikk alá, egy részük hevesen tiltakozik, van aki aláírja, hogy a 90% tényleg digitális lesz, de hogy 100%-osan, az kizárt.

Én inkább az utóbbival értek egyet. Aki hevesen tiltakozik, az jó eséllyel nagy gyűjtő, és nem tudná elképzelni, hogy kedvenc játéka ne legyen a jövőben is elérhető fizikai változatban. Ők lesznek azok, akik miatt tényleg nem lesz 100%-os az átállás. Azt gondolom, hogy lassabban fogunk átmenni a teljesen digitálisba, elég csak arra gondolni, hogy már régóta döntő többségében digitálisan szerezzük meg a kedvenc zenénket, filmünket, mégis lehet kapni CD-ket, DVD-ket, Blu-Rayeket. És ennek én személy szerint csak örülök, mert gyűjtő vagyok, ha zenéről és filmről van szó, és a mai napig örömmel veszek CD-ket, DVD-ket, sőt, adott esetben Blu-Rayeket is, csak sajnálom, hogy nem terjedtek el annyira. Úgyhogy emiatt én is inkább azt gondolom, hogy a videojátékok ilyen hamar nem fognak eltűnni a boltok polcairól, de hogy jóval kevesebben fognak fizikai formában játékot vásárolni, az teljesen reális.

A 2022-es év azért is reális évszám, mert akkorra várható a nagy konzolgeneráció váltás, és kiderül, hogy lesz-e bármilyen optikai meghajtó, vagy olyan bemenet, melybe játékkazettákat lehet beletenni, és úgy játszani. Ha nem, akkor nagyon meg fognak fogyatkozni a konzolboltokban kapható játékok, hiszen már csak az előző generáció játékait lehet majd kapni, amíg ki nem fogy a teljes készlet. Utána már csak a használt, régi játékok maradnak. Gyűjtői kiadásokat meg úgy képzelem el, ahogy például Pokémon Gold / Silver / Crystal hármast is kiadta a Nintendo, csak nagyban, mindenféle extrákkal, benne a letöltőkóddal.

A másik fő kérdés, ami megoldásra vár a teljes digitális átállásra, hogy tudnak-e olyan komplex felhőszolgáltatást nyújtani az elérhető- és letölthető játékok számára, melyeknek köszönhetően a játékaink bárhol, bármikor elérhetők lesznek. És ne az legyen, mint a Wii Virtual Console-nál, hogy 2019-re leállítják egy az egyben az egészet, mert azt már úgyis csak nagyon kevesen használják, minek pocsékoljanak rá erőforrást? Erre az lett volna a jó válasz, hogy vagy a Nintendo kialakít egy egységes felhőszolgáltatást valami sokkal erősebb szerverrel, ami által nem lenne akkora megterhelés. Vagy a másik lehetőség, hogy elérhetővé tenni minden játékot Wii U-ra is. Mert a Nintendo DSi Shopot is lekapcsolták egy idő után, de ott minden DSiWare játékot átvittek a Nintendo 3DS eShop-ra, így nem volt feltétlen fájdalmas a döntés, legfeljebb azoknak, akik imádják a Nintendo DSi-jüket. Ugyanilyen megoldás kellene, hogy a WiiWare játékok átkerülnének Wii U-ra. És akkor nem is beszéltünk azokról a Virtual Console játékokról, melyek csak Wii-n érhetők el. Hogy minek alapján dönt a Nintendo arról, hogy miket tesz elérhetővé online, nem tudom, de az biztos, hogy a Virtual Console rendszer soha nem volt igazán jó. Lassan jöttek az újabb és újabb játékok, és elég sok klasszikus kimaradt, vélhetően szerzői jogok miatt. A játékot kiadó cég nem adta ehhez hozzájárulását, pedig micsoda gyűjtemény lehetne kurrens Nintendo konzolokra.

Legújabb információim szerint nem is lesz Switch-re Virtual Console, úgyhogy retro játékok nem fognak az új konzolra is megjelenni, pedig pont itt lenne igazán értelme. Hordozható módban bárhol tudom játszani, de ha úgy adja kedvem, miért is ne játszhatnám TV-n? Így valószínűleg Wii U az utolsó olyan konzol, ahol játszhatunk retro játékokat. Ami abból a szempontból különben nem egy utolsó döntés, hogy így legalább nagyobb legitimitása van a NES Classic Mini és a SNES Classic Mini gépeknek, amiket már meghackeltek, és annyi játékot teszünk rá, amennyit nem szégyellünk. Így megvan a nosztalgiafaktor, főleg a controllernek köszönhetően, amit élmény kézbe fogni, olyan, mintha vadonatúj NES vagy SNES controllerem lenne, így még feelingesebb a játék. Remélem, igazak a pletykák, és tényleg jön a Nintendo 64 Classic Mini.

Ez már csak azért is jó megoldás, mert a különböző konzolok eloszlása, tehát hogy melyik retro konzol játéka, hol jelenik meg, az egy idő után nem tetszett. Addig jó volt, hogy Wii-n NES, SNES, N64, és más cégek asztali konzoljainak játékai jelentek meg, de hogy a Nintendo 3DS-re és a Wii U-ra össze-vissza jelentek meg játékok, az nem tetszett. Miért jó, hogy csak TV-n (Wii U) játszhatjuk a Game Boy Advance, Nintendo DS játékokat, amik nagy kijelzőn nagyon rondák, és ugyanígy nincs értelme annak sem, hogy Nintendo 3DS-re lehet NES és SNES játékot megvenni. Bár kis kijelzőn szépen mutatnak, de itt jelenik meg leginkább az, hogy kétszer kell megvenni a játékot, ha két különböző konzolon szeretnénk játszani. Ez tényleg zűrös volt a Nintendónál, és azért nagy kár, ha tényleg nem lesz Switchre Virtual Console, mert ott már tényleg mindegyik előző konzol mindegyik játéka bekerülhet egy konzolba, és ott aztán már tényleg egy helyen lenne minden, otthon TV-n, úton, bárhol, és ha folyamatosan biztosítanák a felhőszolgáltatást a retro játékoknak, akkor tényleg nagyon ugrás lenne a digitális átállás felé.

De ha csak az új, aktuális játékokat nézzük, akkor jó eséllyel tényleg megtörténhet, hogy digitálisan veszünk játékokat. Ez azért is előnyös, mert akkor nem lenne méretkorlát egy-egy játékra, akkora lehet, amekkorára csak szeretnék, és a kisebb játékok is helyet kapnának. Erre mondjuk a WiiWare óta lehetőség van, de mostanra az feltételezhető, hogy jóval kevesebb a korlát. Meg hogy nem lesz az, hogy a lemezre csak fix méretben kerülhetnek fel játékok. Az milyen már, hogy 2010. decemberében megjelent a Super Mario All-Stars Wii-re, és 4.37 GByte-os ISO-t kreáltak 18 MByte-ból.

Annak ellenére, hogy szeretem én is gyűjteni a játékokat, engem nem zavar, ha átmegyünk digitálisba, de ahogy írtam feljebb, ez függ attól, hogy majd az újgenerációs konzolba lesz-e valamilyen bemenet vagy meghajtó, vagy már semmi, és akkor már csak a gép erejétől függ, milyen játékok jelenthetnek meg rá. Ha nem lesz rajta semmilyen bemenet, akkor hamarabb megtörténhet az átállás, de azt gondolom, hogy konzolboltokban még legalább 10 évig fogunk látni játékokat.

Szólj hozzá!

Képkészítés Nintendo DS játékokból

2017. július 01. 23:35 - supermario4ever

Továbbra is azt gondolom, hogy a Nintendo elrontotta a Wii U és a Nintendo 3DS esetében a Virtual Console-t. A retro asztali konzolok játékait kellett volna Wii U-ra tenni (ahogy ez meg is van, csak 3DS-re feleslegesen vannak), Nintendo 3DS-re pedig a Game Boy Advance és Nintendo DS játékait kitenni 8ahogy fent vannak a Game Boy és a Game Boy Color játékai is). Addig jó ötlet volt TV-n kézikonzolos játékkal játszani, amíg ott volt Super Nintendóra a Super Game Boy, illetve Nintendo GameCube-on a Game Boy Player, de azt gondolom, hogy Switchen lesz majd értelme mindegyik retro konzol játékait feltenni, mert azt TV-n is játszhatjuk, és bárhová magunkkal vihetjük, míg a Wii U esetében a GamePad-nek mindig a konzol "vonzáskörzetében" kell lennie, így ott retro hordozható játékokkal nem játszhatok pl. vonaton. De azért vettem néhány régi hordozható játékot, hogy lássam, hogy néz ki. Gyászosan. 32"-os Full HD (és nem Full DS, ahogy félregépeltem -_-) TV-n rettenetesen pixelesek a játékok, mondjuk DS játékok esetében több megjelenítési lehetőség van, de nem sikerült megtalálni az optimálisat. A sok rossz közül a legkisebb rossz a Full Screen megjelenítés. Ekkor a DS felső kijelzője látható TV-n, az alsó kijelző képe pedig a Wii U GamePad-en, és a pixelek megjelenítését "smooth"-ra állítom, akkor egész elfogadható a kép minősége. De azért gyönyörűen meglátszik, hogy a DS annak idején milyen olcsó költségvetésű konzol volt, rettenetes volt a felbontása.

De képeket szerencsére a hordozható játékokból is lehet csinálni. A Mario Kart DS-sel próbáltam, hogy lehet jó képeket csinálni. Ugyanis a több megjelenítés több képkészítési lehetőséget biztosít, csak mivel a képeket fix méretben lehet a Miiverse-re feltölteni (800×450), ezért ami viszonylag jól néz ki TV-n, az kicsinyítve nem az igazi. Nem csináltam mindegyik megjelenítésről képet, mert van olyan, ami önmagában csőd, de néhánnyal érdemes volt foglalkozni, persze a végeredmény bizonyos esetekben nem olyan jó, mint ahogy TV-n látszik.

Az első:

wvw69kb3rfs32xwtf5

Na ez a Full Screen megjelenítés, csak a GamePad-en látható alsó kijelző képéről csináltam képet. Ez így néz ki. 50cc Mushroom Cup pálya eredménye látható. Ha ki akarom emelni az alsó kijelzőn látottat, akkor érdemes így csinálni képet.

A második már sokkal érdekesebb lenne, ha az "apró betűs részt" is lehetne látni.

wvw69kb3syea8bfcye

Lehetne úgy is játszani, a TV-n az eredeti Nintendo DS konzol látható, annak kijelzőjén a játék, amivel játszunk. Bár a TV-n viszonylag jól látszik a játék, mégsem tetszik ez a megjelenítés, mert csak a TV-nek egy kis része van csak kihasználva, a többi része feketén marad.

A harmadik is érdekes, csak ennek a képe is kifogásolható.

wvw69kb5kv4nparx_y

Kifejezetten tetszik az ötlet, hogy a TV bal oldalán nagyban látható a Nintendo DS felső kijelzőjének a képe, jobb oldalt alul pedig kicsiben az alsó kijelző képe. Ez TV-ben egész jól látható, csak a kép fix felbontása miatt a kicsi kép tartalma eléggé rosszul látható. Megvan egyébként ennek az "ellentettje" is, amikor a felső kijelző képe látható kicsiben a bal-felső sarokban, jobb oldalt pedig nagyban az alsó kijelző képe. Ennek az az érdekessége, hogy a kis kép 1:1 pixelarányban látható a GamePad-en, és döbbenet, hogy milyen kicsi. Ez azt jelzi, hogy a DS pixelsűrűsége milyen kicsi volt.

Az utolsó kettő együtt értelmezendő, mert egyszerre csináltam a TV-n és a GamePad-en látható képből, ki is derül, hogy miért. A TV-n ez látszik:

wvw69kb6lsusat4iu2

Ez sem lenne rossz, de ennek nemcsak az a baja, hogy a kép nagyrésze nincs kihasználva, hanem az is, hogy a GamePad-en oldalra fordítottan látszik a kép. Ez irányítás szempontjából borzasztó, ugyanis ezáltal úgy értelmezi a GamePad-ről a játékot, hogy azt állítva tartjuk (mert a kép úgy vagy egyenesben), ezért az irányítás is ezzel együtt elmozdul. Ez nemcsak azért problémás, mert akkor a Control Pad alsó gombja lesz a jobb oldali gomb (tehát az alsóval lehet jobbra kanyarodni), hanem állítva tartva a GamePad-et alul kell kanyarodni, az akciógombok meg felül vannak, ezen felül az L- és R gombok is oldalra kerülnek, és mire aggyal megszokjuk, hogy akkor most mi hol van, addigra a konzol normális tartása lesz a furcsa. De írták is, hogy ez a kép akkor jó, amikor az érintőképernyő dominál. Például a Brain Training esetében. Mario Kart DS-ezni valóságos bűvészet lenne.

Ellenben képkészítésre ez a legjobb, mert akkor a GamePad képe így néz ki:

wvw69kb6lau8agyxar

A kép nyilván oldalára fektetve látszik, de egy egyszerű elforgatással megszületik a legoptimálisabb kép, mely a legjobban van kihasználva. Ami jó, hogy a GamePad képe is 800×450-es felbontásban látható, ugyanabban a képminőségben, így ez a legjobb, csak játékra alkalmatlan.

Játékra leginkább az itt felsoroltak közül az első tetszik a legjobban, amikor TV-n látjuk a teljes felső kijelzőt, GamePad-en az egész alsó kijelzőt, így ott lehet rajta alakítani. Csak ha képet akarok csinálni, akkor váltani a Virtual Console menüjében a megjelenítések között. Amúgy sikerült megtalálni a megfelelőt, és szerencsére lehet úgy állítani a képet, hogy viszonylag jól nézzen ki, ebben segít az is, hogy a pixelek megjelenítését lehet smooth-ra állítani. De ez akkor is Nintendo 3DS-en lenne a legjobb.

Szólj hozzá!

Sonic bögre és gondolatok a Nintendo Switch-ről

2017. március 03. 23:18 - supermario4ever

A minap benéztem a Csaba Centerben a Galaxy játékboltban, mert egyrészt néztem Disney kirakókat, másrészt megnéztem van-e a POPTOY Tetrisz játéka. Rengeteg Disney kirakó van, de ezek döntő többsége 100 db alatti, és inkább ilyen kisgyerekeknek való kép jön ki. Nyilván nem ilyet keresek. Lehet találni 1.000 darabosat is, de ez még sok nekem. Volt ugyanis a Tescóban most a karácsonyi időszakban kirakók is leárazva, volt Disney-s is, ami nagyon tetszett.

004

Ez úgynevezett "panoráma-kirakó" vagyis szélesvásznú képet ad. Ez a kép nagyon tetszett, és ilyesmit keresek, csak nem ezresben, hanem kezdetnek mondjuk 2-300-asban. Tapasztalat híján kezdő vagyok, ezért kisebbel kezdenék. Szóval ilyesmit kerestem. Egyet találtam 200 darabosban, de az olyan, hogy nagyok a darabkák benne, emiatt eléggé drága volt.

003Néha be szoktam nézni oda, találok érdekességeket. Most például láttam, hogy bögréket is árulnak újabban. Különböző (video)játék és egyéb hasonló mintás. Megörültem, amikor találtam Sonicosat, meg is vettem. Úgy nem eredeti, hogy Sega-licensz, de tetszett, emlékeztet az eredeti Sonic játékokra. És mivel kifejezetten tetszenek, ezért megvettem. Egyébként volt néhány éve egyfajta vita az eredeti-nem licenszelt relikviákból animék terén. Régen az AnimeLand (animés üzlet volt régen, ma már csak online léteznek) Anime- és MondoConokon többször kifejtette nemtetszését afelől, hogy a SakuraZaka (mely ma is létezik tudtom szerint) mindenféle hamis animés cuccokat az el, míg nekik eredeti, licenszelt termékük van. Ez egyébként így van. Bárki aki megnézte a SakuraZaka és az AnimeLand kínálatát, bőven láthatta a különbséget. Nem mondanám bóvlinak a nem eredeti kínálatot, sőt igazából én úgy vagyok vele, hogy ha jól meg van csinálva, akkor nincs baj vele, főleg ha arra gondolok, hogy egy licenszelt relikvia nagyon drága tud lenni. Ennek lett áldozata az AnimeLand annak idején, és be kellett zárniuk a boltjukat. Amúgy ha tehetném, még akár saját magam is csináltatnék ilyen bögrét, ha találnék jó képet. Azok a fényképes bögrék nem tetszenek, hogy az egyik felén kép van, a másik meg marad fehér. Én úgy csinálnám, hogy megmérném a bögre körméretét (most ne kezdjünk el matekozni, palást, meg egyebek...) és a magasságát, és annak arányában csinálnék átlátszó képet, aminek jobb oldalán van egy ábra, például repülő Marióról artwork, bal oldalán meg a Super Mario Bros. 3 logo. Ha ezt nekem valaki megcsinálná szépen bögrére, annak a fele királyságomat odaadom. A Sonic bögréről is hasonlóképp gondolkodtam, amikor megvettem, és így szerintem 1.000 forintot megért.

Na, és ma megjelent a Nintendo új csodakonzolja a Switch. Nem, semmi negatív fennhangot nem szeretnék, érzem, hogy jó dolog ez az új konzol, de a népszerűségét tekintve a mai napig szkeptikus vagyok. Kétélű fegyver az, hogy a Nintendo ennyire a saját útját járja. Megeshet úgy is, hogy sokan unják már a PlayStation és az XBOX által kikövezett "egyenútvonalat", és ha valaki valami újat szeretne, akkor elég lesz csak átnéznie a Nintendo felé, de lehet az is, hogy sokan nem értik, hogy mégis miért jók ezek a sajátosságok egy konzolnál, és elfordulnak tőle. Azt gondolom, hogy nagy promócióra van szükség ahhoz, hogy az emberek megismerjék a Switch előnyeit, és ennek alapjait letette a Nintendo, a hivatalos brit weboldalon egész jól összefoglalták képekben az új konzol előnyeit. Ugyanakkor itt Magyarországon legalább ekkora promócióra van szükség, ha nem sokkal nagyobbra. Néha nézem a GameStar Fb oldalát, hogy miket írnak a Nintendóról, és az alatta levő kommentek egyszerűen "csodálatosak". Egyrészt az oldal is inkább a negatív oldalát emeli ki a Nintendo konzolnak, az olvasótábora meg "megeszi", mert néha olyan gúnyolódások vannak a kommenteknél, hogy néha nekem fáj olvasni. És bagszi az, aki védi a mundér becsületét, és próbálja védeni a Nintendót, inkább kevesebb sikerrel. Ugyanakkor álljunk meg, és gondoljunk bele magunkat a másik fél helyzetébe. Az, aki szinte csak PlayStation-ön, XBOX-on vagy PC-n játszik, és nem nagyon követi a Nintendo dolgait, annak érthető, hogy... furcsák azok a sajátosságok, amivel a Switch kitűnik az átlagból, arról ne is beszéljünk, hogy a gépben 32 GByte-os tárhely van, és SD kártyával bővíthető a helye. Márpedig abból egyelőre 128 GByte-os a legnagyobb, amiről tudok, de elképzelhető, hogy létezik már 256 GByte-os is. Bár a Nintendo jó előre gondolkodott, és 2 TByte-nyi SDXC kártyát is támogat majd a Switch, de ez még a jövő zenéje. Tegyük egymás mellé azt, hogy egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE tárhelye 1 TByte-os, sőt, akár a 4k-s grafikai felbontást is tudja. Míg a Switch "csak" a Full HD-t tudja, és az áruk ugyanannyi, én nem csodálkoznék azon, ha a konkurens konzol egyikét választaná, ha csak ezen puszta adatokat nézzük, és az áruk megegyezik. Mert a Nintendo Switch 109.990 forintos árral nyitott (amennyit láttam), és egy 1 TByte-os PS4-et akár 100.000 forint alatt is lehet venni, és ha csak ezeket az adatokat vetjük össze, akkor el tudom képzelni, hogy inkább a PS4-et választják. És egy laikus vásárlónak nehéz lesz elmagyarázni, hogy igaz, hogy Switch belső memóriája csak 32 GByte, de maga a technológia drága, mert ez egy hibrid konzol, ugyanis egyszerre asztali- és kézikonzol. Erre joggal visszakérdezhet, és mégis miért ilyen? Ki kérte, hogy legyen egyszerre asztali- és kézikonzol? Ha drága a technológia, akkor nem lett volna érdemes még egy generációt várni, amikor olcsóbban lehet már magas technikai specifikációt kihozni? Ehhez hasonló kérdések megfordulhatnak egy laikusban, ezért van nagy szükség a promócióra, hogy lássák az érdeklődők, hogy miért van a Switch így kitalálva, és hogy mik a pozitív oldalai, mit nyújt a gép akár játékélmény tekintetében. Ezért vagyok szkeptikus a siker tekintetében, főleg nálunk, Magyarországon. Tartok attól, hogy csak az fogja megérteni a Nintendo szándékát az új konzol kapcsán, akik effektíve Nintendósok, vagy akik nyitottak a Nintendo innovációja felé, és szerintem ők kevesen vannak mifelénk, de ne legyen igazam.

Amin meg vagyok döbbenve, hogy a Nintendo visszahozta a Friend Code rendszert. Ez már Nintendo DS és Wii idejében is halott elképzelés volt, főleg DS-en. Előfordult velem amikor már volt DS Lite-om is, de megőriztem a sima DS-t is, és amikor a Mario Kart DS-t betettem az új gépbe, láttam, hogy új Friend Code-ot kaptam. Ha visszakerült a DS-be, jött egy harmadik kód. Mondjuk, ha pl. ezt a hibát javították, és továbbfejlesztettek rajta, akkor miért is ne? Meg ez inkább DS-en volt furcsa, Wii-n ilyen probléma nem volt, ott rendesen ment. Csak mostani fejjel olyan elavultnak tűnik a dolog, főleg annak fényében, amikor még a Nintendo Network ID is problémás, mert elsősorban konzolhoz kötik a felhasználót. Azért írom így, hogy elsősorban, mert féligazság, hogy csak a konzolhoz van kötve. Ugyanis amikor elvesztettem a Nintendo 3DS-emet, és kaptam újat, akkor ugye úgy kellett imádkozni a Nintendónál, hogy kössék ki a felhasználómat a régi konzolból. Megtehettem volna én is, ha itt lett volna a gép. Aztán, amikor ez nagy nehezen sikerült, akkor rátettem az új gépre a felhasználómat, és ugyanúgy le tudtam tölteni a digitális játékokat. Az más kérdés, hogy a mentések és a játékidők elvesztek, de ez legyen a legnagyobb gond. Úgyhogy valamilyen szinten felhasználóhoz van kötve, de a Nintendónak azt lenne érdemes megcsinálnia, hogy ha már van a My Nintendo, meg ott is ott van a NNID, akkor meg lehessen azt csinálni, mint az Androidos telefonoknál, hogy lehet látni a profilunkban online, hogy melyik telefonhoz van kötve, és azt ki lehet onnan kötni akár online is, ha mondjuk elveszett vagy ellopták a telefont. Ilyen kéne a Nintendónál is. És ha már NNID: Nagyon szeretném, hogy ha majd bejön az eShop a Switch-re, vele együtt a Virtual Console, hogy a Nintendo megoldja azt, hogy ha valaki megvett Wii U-ra egy retro játékot, és kijön Switch-re is, hogy ne kelljen még egyszer teljes áron megvenni. Ezt jól megoldották a Wii U-nál, amikor átvisszük az adatainkat Wii-ről, hogy az előző gépről letöltött retro játékokért csupán jelképes összeget kellett fizetni. Arra azt mondtam, hogy rendben van, legyen. Most úgy tudom, hogy a Wii U-s adatokat nem lehet átvinni Switch-re, ugyanakkor a Nintendo online is "számon tartja", hogy ki melyik játékot töltötte le, és örülnék, ha megoldanák azt, hogy aki letöltött Wii U-ra egy régi játékot, ha az megjelenik Switch-re, letölthesse oda is. Ha más nem, legyen most is valami apró összeg, kifizetném, de azt gondolom, hogy eléggé rossz lenne egy régi játékot még egyszer megvenni csak azért, hogy meglegyen Switch-en is, ne csak Wii U-n. Így is eléggé problémásnak tartom, hogy Nintendo 3DS-en meg kell venni még egyszer az adott játékot, ha kézikonzolon is játszani szeretnénk, még akkor is, ha Wii U-n megvan.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz sikeres a Switch. Ha eljut a játékosokhoz az üzenet, akkor nagy esély van a sikerre. Én szurkolok. Rossz lenne egy Nintendo nélküli konzolipar. :(

Szólj hozzá!

Úton a két csillag felé

2015. augusztus 24. 20:56 - supermario4ever

Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy "irányítottnak" érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

 
Szólj hozzá!

Mario Kart 8 és okostelefon

2014. május 30. 11:49 - supermario4ever

Ma jelent meg a Mario Kart 8. Sajnos még nem tudom megvenni, mondjuk mert nincs Wii U-m. Meg pénzem sem. Meg nem is magát a játékot akarom megvenni, hanem a Mario Kart 8 Premium Pack Wii U-t:

MarioKartPackMost mondjátok, hogy nem csodálatos a doboza. Mindezek mellett fizikai formában kapható a játék. Lám, a Nintendo nem vetette el végleg, hogy lemezre is kiadják a játékokat. Koránt sincs veszély e téren, csak újabban konzolcsomagokba digitális formában adják a játékot, letöltőkóddal. hmm... Most nézem, a Tescóban már nincs akció, de volt olyan, hogy egy kuponkóddal £199.99-ért lehetett megvenni ezt a pakkot, most már £229.99. Így kerül annyiba, mint otthon, ez kb.85.600 forint. Amúgy itt hirdetik, és az akció is itt volt. A GAME-ben meg Mario Kart 8 Guide kapható. Ezt mindenképp szeretném megvásárolni, de megvárnék egy árleszállítást, sok érte azért a £14.99. Bár minden csak azon múlik, hogy van-e pénzem, ugyanis az Official Nintendo Magazine is készült egy Mariós különkiadással a játék megjelenése alkalmából. Egy 144 oldalas magazin, Ultimate Guide to Mario címmel. Amikor megláttam az árát, hogy £9.99, mondom, ne hülyéskedjetek már! De végül...:

Tehát minden csak pénz kérdése. Amúgy nagyon menő, a legrégebbi Mario játékokról is kimerítő írás. Én nem is emlékszem arra, hogy valaha is olvastam olyan cikket a régi Mariókról, melyek érdekfeszítőek lettek volna, mindegyik csak a jól ismert tényeket, és titoknak vélt érdekességeket ismételgette unalomig, ez pedig teljesen olvasmányos. Bár az Ultimate kifejezéssel azért vigyáznék, mert "csak" a retro Mariókról, 3D-sekről, New Super Mario Bros.-okról és Mario Kart-okról írnak benne, ilyen, hogy Paper Mario, Mario & Luigi, vagy sport Mariók nincsenek benne. De legalább, amik benne vannak, azok szinte minden részletet kimerítenek.

Tehát lesz majd egyszer Wii U és Mario Kart 8, és ha tényleg tudok rendes bérért dolgozni, akkor talán nem is olyan soká... Bár azért mérlegelni kell az anyagiakat.

Néhány napja kaptam a nővéremtől egy okostelefont, de erről a márkáról még életemben nem hallottam:

Ez a WorldSIM-nek egy saját telefonja. Komolyabban még nem próbáltam ki, mert tényleg annyira érdektelen vagyok az okostelefonok kapcsán, még ha iPhone lenne, az sem érdekelne. Megpróbáltam, hogy mit szólnának hozzá üzletek, ahol el lehet adni, de sokat ők sem tudtak vele mit kezdeni. Azok az üzletek, melyeknek nincs az adatbázisába, azok be se tudják venni. A CashConverters bevenné 40-45 fontért. Ezt viszonylag korrektnek tartottam, mondta az eladó, hogy akármennyire is látszik, hogy új, mivel fel van nyitva, ezért csak "Second Hand"-ként tudja bevenni / eladni. De nem adtam oda. A CashGenerator meg borzasztó volt. Az eladó is eléggé flegma volt, bár próbálta nézni interneten, hogy mit tud kezdeni vele, de végül 5 fontot mondott... Vissza is kérdeztem, hogy egyáltalán jól értettem? ... Sajnos igen. Ő egy emberként megalázta az egész cég hírnevét nálam. Nemcsak a viselkedése miatt, hanem ezért a semmi pénzért is... Sokkal jobban járt volna, ha azt mondja, hogy ezt nem vesszük be. Most eBay-re tettem ki, legalább kipróbálom, hogy milyen ott eladni, de igazából nem ragaszkodok hozzá, hogy el legyen adva, úgy tettem ki, hogy 1 hétre, és ne ismételje meg az eladást. Ez csak próba. Bár ha megtörténne, befigyelhetne a helyébe mondjuk egy Mariós kiadású DSi XL. Azzal már tudnék mit kezdeni. Ha pedig nem tudom eladni, az se baj, megpróbálom hasznosítani. Eredetileg nem nekem lett véve, csak neki nem tetszett, ezért kapott egy másik telefont, ezt meg én megkaptam.

Annyira most nem is siettetnék semmilyen vásárlást, bár tény, hogy a Mario Kart 8 igencsak lelkesítő hatással van rám. Mert néhány napja tudtam venni a Nintendo DSi-t.

A legolcsóbb helyen kerestem jó állapotút. A CashConverters-ben volt egy, £30-ért nagyon szép. Eredetileg feketét terveztem venni, mert bagszi eladta a saját DSi-jét, és neki fekete doboza van, és felajánlotta nekem Pokémon Emerald-os dobozért és leírásért cserébe, ha hazamegyek majd, odaadom neki. Találtam egy fekete DSi-t szintén 30-ért, de az alsó kijelzője egy helyen erősen karcos volt, ezért felejtős volt nálam. Másik meg nem volt. Aztán eszembe jutott, hogy a Game Boy Advance-em is úgy van, hogy a doboza átlátszó rózsaszín, de maga a konzol fehér, ezért úgy döntöttem, hogy nem csinálok ügyet a színből, ha máshol találok egy másikat jó állapotban ezen az áron, akkor megveszem. Így jött ez. Bár volt egy másik, amiről azt hittem, hogy piros, fel is lelkesedtem érte, de aztán kiderült, hogy rózsaszín. A töltő, amit eredetileg adni akart hozzá, nem eredeti. Bár mondta az eladó, hogy erre is ugyanúgy 6 hónap garanciát vállalnak, megmondtam őszintén, hogy nem vagyok elégedett vele. Végül addig keresgélt, amíg csak kihozott egy eredetit. Már csak a töltő miatt is megérte számomra, ugyanis ezt is terveztem venni, de ezt már tényleg csak végső lehetőségként, annyira komolyan nem akartam. Örülök neki, a többi Nintendo jellegű tervet majd meglátom.

Szólj hozzá!

Az elmúlt napok és hetek írásai

2014. május 20. 19:53 - supermario4ever

Ma elkészültem a Nintendo DS leírással a Mariós oldalon. Valahogy sejtettem, hogy az a 2000 szó csak a cikk fele nem csak vicc, a végére 3.893 szó lett. Többször átolvastam, úgyhogy elvileg minden elgépelés és fogalmazásilag hibás mondat javítva van benne:

Nintendo DS

Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig elolvasom a cikket, postot, mielőtt kiteszem, mert többször jártam már úgy, hogy írom, írom, kiteszem, aztán újraolvasom, és csak lesek, hogy mégis honnan jött ez a mondat? Úgy gondolom, hogy ez elég jól ki lett küszöbölve. Amúgy kész fizika óra egy konzolról részletes leírást írni, mert a processzorokról, chipekről is találok írást. Na meg hát mind a négy típust külön kielemezni sem kis dolog. Mondjuk egyedül attól tartok, hogy mivel az informatikában olyan mélyen nem vagyok jártas, ezért azok magyar megfelelőit rosszul fordítottam le, vagy rosszul értelmeztem, a tulajdonságaikat.

És néhány játék, melyeket az elmúlt időkben nagyító alá vettem:

Super Mario Advance F-Zero: Maximum Velocity TOCA: World Touring Cars

Szólj hozzá!

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!

2014. január 11. 22:16 - supermario4ever

Super Mario 64 SpieleberaterNegyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga "!" kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre - szégyen, nem szégyen - YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van... A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék "lelke". Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a "final battle"-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a "Somewhere over the Rainbow". Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye... De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga "!" kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

  • A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
  • A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat "hagy" maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
  • A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
  • A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani... Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen "uncsitesónak" becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél - már régóta nem tartjuk a kapcsolatot - kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy "dicsértem". A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle... Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a "kockahatás", de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

3 komment

6. 3DS Hungary találkozó

2012. december 10. 13:25 - supermario4ever

Még a múlt héten átküldött Spartacus két magyar Club Nintendós újságot, egy '93-asat, és egy '94-eset. A mai napig lenyűgöz az, hogy a régi magyar Nintendo mennyit foglalkozott a rajongókkal, mennyire fontos volt nekik, hogy egy egységes Nintendós közösség jöjjön össze, országos szinten foglalkozott a helyi klubokkal.

Valami hasonlót csinálunk mi is. Szerencsére az internet térhódításának ellenére, még ma is dívik az élő találkozó, hiszen mégiscsak élőben sokkal jobb játszani, látni élőben a reakciókat, és úgy egyáltalán jó társaság gyűlt össze. Egy pizzériában voltunk a Stadionoknál. Jó ötlet volt, pláne, hogy nem köteleztek fogyasztásra, de a helyiség nagyon nehezen melegedett át, hiába volt fűtés. Inkább nyáron lenne jó odajárni.

Ezt a találkozót nagyobbra szerveztük, mivel téli, karácsonyi, több versenyt is rendeztünk, és tombola is volt a végére, ahova többen is adtak be személyes Nintendós tárgyat. Három verseny volt: Mario Kart 7 amatőr verseny, Mario Kart 7 profi verseny, és Mario Party DS verseny, és mindegyikre 300 forint volt a nevezési díj. Ezt a pénzt a következő találkozóra fordítjuk. Gondolom, hogy hasonlóan nagyobb lesz a következő is. Az amatőr versenyben azok nevezhettek, akiknek játékideje nem több 25 óránál. Akinek több van, az nem játszhat amatőrben, viszont, aki volt amatőrben, az mehetett profiban is. Az egyik srác ki is használta ezt a lehetőséget, látszott a különbség. Amatőrben harmadik volt, profiban meg hetedik. Én csak profiban nevezhettem, pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy az a 80 óra... 20 óra kell a 100 órához, ami 25 óra alatt van, de hát nem ment. Én hatodik lettem, de úgy, hogy a harmadik-hatodik hely közötti pontelosztás: 54, 53, 52, 51 pont. Én lettem az 51 pontos. Úgy ment, hogy három bajnokságot játszottunk, 50cc, 100cc, 150cc-n egyet-egyet, és az első négy helyezett ment még egy VS. döntőt. Érdekes, hogy mindkét bajnokságban holtversenyes első hely alakult ki, így egy végső döntőre is sor került. A Mario Party DS-ben nyolcan játszottunk, egyszerre négyen játszhattunk, így két csoportot alkottunk, majd mindkettőben az első két helyezett játszott egy döntőt. Továbbjutottam, de a döntőben már negyedik lettem.

A nagyon jó hangulatú versenyek után volt tombolahúzás. Én csak egyet vettem, a 10-es számút, de volt, aki többet is vett. Én csak a szerencseszámomat akartam megjátszani, de végül nem húzták ki, de a negyedik helyért járó Konzol magazinnak örültem, mert az a szám is köztük volt, mely nekem nem volt meg, így azt kértem. De volt egy srác, aki több Konzol magazint is nyert, Krisi meg is kérdezte tőle: "Mi az, papírgyűjtés van nálatok?" Ezzel megcsináta mindnyájunk napját. :D Úgyhogy nagyon jól telt az egész nap.

Még a nap végén volt egy jó aranyköpés. Volt két srác, akik egymástól függetlenül ugyanarról a településről, Kecelről jöttek. Egy kisváros, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös mellett. És akkor elég sokat játszottak együtt kicsit elkülönölten, és amikor már elpakoltunk, az egyik megkérdezi a másikat: "Akkor neked is ez volt az első alkalom?" Síri csend. Kicsit se gondoltunk rosszra, áh!

Nagyon jó napunk volt, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Magyarországon sokkal erősebb a Sony, és a XBOX, de a mi kis közösségünkben legalább ilyen erős a Nintendo. Gyertek minél többen a legközelebbire!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása